A sötétség vagy megszólít
vagy nem vesz rólad tudomást



Share | 


Eredeti •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
★ your soul
† Hobbi & foglalkozás :
★ watch over hope ☆



Rebekah Mikaelson. ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Szept. 17, 2016 6:07 pm
Automatikusan zártam a karjaiban, ahogyan ajkaimmal is automatikusan érintettem meg az arcát, mintha köztünk ez lenne a legtermészetesebb köszönési forma. Sok mindent történt az elmúlt időszakban és tényleg jó érzés volt olyan arcot látni, aki nem akar a családunknak ártani. S bármennyire is volt viharos mostanság a mi találkozásaink, attól még a régi emlékek se tűntek csak úgy el, ahogyan az se, hogy szerettem a társaságával elütni az időt.
Amikor meglátom az arcára kiülő aggodalmat és érthetetlenséget, akkor már bánom kicsit, hogy nem hallgattam, de mielőtt még bármit mondhatnék újra megszólal, én pedig zavaromban hol jobbra, hol pedig balra pillantok. – A testi bajoknál rosszabb a lelki terror, s hidd el Klaus pontosan tudja ezt. – kezdtem bele, majd szőke tincseimbe túrtam és egy pillanatra lesütöttem a szemeimet, hogy utána a földet kezdjem el pásztázni. – Ez a város egy puskaporos hordó és nem régen tértem még csak én is vissza. Magam mögött hagytam rövid időre őket. A visszatérésem óta pedig valamennyire kerülöm a fivéremet. Elijahnál húztam meg magam. – avatom be ebbe a kis apróságba, hiszen ő ismer minket. Tudja, hogy Klaus és az én kapcsolatom eléggé viharos volt mindig is és ez mostanra se változott. Hopet rám bízta, ez biztosan jelent valamit, vagyis nagyon sokat, de azt is tudom, hogy nála elég sokszor egyetlen egy rossz szó, vagy tett és máris karóval a testedben bezár egy koporsóba, én pedig nem akartam ezt. Élni szerettem volna, és látni azt, ahogyan az unokahúgom felnő, vagy éppen a másik bátyám arcára mosoly ül, mert újra megtalálta a boldogságot.
Sokszor éreztem úgy, hogy feladom, de valahogy mindig kitartottam és a családom mellett álltam. Még akkor is, ha túl nehéz volt, ha könnyebb lett volna hátat fordítani nekik, de esküt tettünk, én pedig ezt betartottam eddig szinte mindig. Újra erőt pedig a picike leányzó, a családunk legújabb tagja adott. Még mindig képes a szívembe melegséget, örömet és reményt csempészni. Néha elég csak annyi is, hogy rágondolok. Sokat köszönhetünk neki és talán még fogunk is, ahogyan mindig védelmezni fogjuk az árnyaktól, amik csak arra várnak, hogy a korábban elterjesztett hírből tényleg valóság legyen.
- Látom, nem felejtetted el. Szeretem hallani a vízmorajlását, vagy éppen a csillagok játékát a víztükrön. – nem mintha ezt nem tudná. Sokszor vágytam arra, hogy ember lehessek, de sose jött össze. Így csak maradt az álmodozás, a vágyakozás és talán Klaus által oly sokszor ostobaságnak nevezett dolgaim, mint ez is.
Kíváncsian és csendesen hallgatom azt, amit mesél. Nem vágok a szavába, de arcom rezdülései kicsit megfeszülnek, amikor arról beszél, hogy nem volt önmaga. Miként nem tudtam erről? Hogy kerülhette el a figyelmemet? Ohh, persze akkoriban én Hope-val és az itteni csatázásokkal voltam elfoglalva. Rossz volt azt hallani, hogy kikapcsolta az érzéseit, hiszen tény, hogy nem könnyű mindig ennyi éven át öntudatunknál lenni, de sokszor a visszakapcsolási állapot sokkal rosszabb, mint bármi más.
Mielőtt bármit válaszolhatnék könnyedén lép közelebb, hogy egy csókot nyomjon a homlokomra. Szemeimet egy pillanatra lecsukom, hogy még inkább elveszhessek az érzésekben, a múlt árnyaiban, még akkor is, ha ez nem helyes.
- Sajnálom, hogy nem voltam akkoriban melletted, de örülök annak, hogy újra visszatértél. – szólaltam meg végül mosolyogva és biztatósan, hiszen tényleg így volt. – S ne beszélj ostobaságot. Miért ne lenne rád szüksége valakinek? Én örülnék, ha maradnál. – vallom be a dolgot és mellé még egy mosolyt is kap, miközben szőke tincseimbe túrok, hiszen talán nem kellett volna ezt mondani, de nem láttam értelmét tagadni a nyilvánvalónak.
Végül csak bólintok egyet és elindulok a partra. Mosolyogva figyelem a tájat, hiszen egy pillanatra úgy érzem, hogy a világ csendes és békés, ahogyan akár még lehet boldog is. Amikor pedig leérünk a partra, akkor sietve ülök fel a korlátra és onnan figyelem Stefant, hol pedig az égboltot és a vízjátékát.
- Lenne kedved elmenni velem rövid időre? Csak te, én és még egy személy egy eldugott kis házban? – kérdeztem meg óvatosan, hiszen Hayley megkért, hogy pár napra hagyjam el a várost Hope-val, amíg nem tisztázódnak a dolgok. Én pedig örülnék annak, ha nem egyedül kellene mennem, hanem Stefan is velem jönne. Ha pedig elég közel volt, akkor óvatosan nyúltam utána, hogy kicsit közelebb húzzam magamhoz, miközben az íriszeiben vesztem el pár perc erejéig. Talán neki is jót tenne egy-két nap kikapcsolódás.
Vissza az elejére Go down


Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Chatkép :


† Kedvenc dal :
blackbird song ♢
† Tartózkodási hely :
mystic falls ♢
† Humor :
funny ♢



Shalya Nirvan ÍRTA A POSZTOT
Pént. Szept. 16, 2016 11:18 pm

goodbye

Első benyomás az úgy tűnt, hogy Rebekah egyáltalán nem bánja, hogy elhívtam ide külön, ráadásul ilyen váratlanul. Az utóbbi időben eléggé felszívódtam, bár azelőtt sem voltam túl gyakori jelenség, főleg nem az ősök életében. Régebben kötődtem Klaushoz, akit akkor a barátomnak mondhattam, de ez már vagy száz éve volt, és annak is, hogy én és Rebekah... megtörtént, de egyáltalán nem bánom. Segített, hogy jobban megismerjem őt, és alkossak magamban egy saját véleményt róla, ami csak is az enyém, és nem másé. Ő nem olyan, mint amilyennek mondják. Legalábbis velem nem, a többi pedig nem érdekel.
Láttam arcán, hogy kifejezetten örül annak, hogy eljöttem ide csak is miatta. Ez nekem is szintén jól esett, tekintve, hogy a fejem és a szívem is a helyén maradt, ami abszolút nem vált hátrányomra. Az pedig már csak meglepett, hogy megölelt, és az arcomra egy csókot nyomott. Jólesően bele is remegtem halványan.
- Egy ősiért aggódni? - ismétlem meg a kérdését érthetetlenül, ám bármennyire is próbáltam elmosolyodni, inkább csak rémület ült ki arcomra. - Majdnem tudok rólatok mindent. Azt is tudom, hogy Klaus nem bánik veled jól. De most, hogy látom...- tekintek rajt végig teljesen, de persze csak hogy lássam semmi gond nincs vele. - Hogy nincs rajtad semmiféle sérülés, vagy ehhez hasonló, így gondolom most kicsit enyhültek a kedélyek. - Állapítom meg így első ránézésre, bár az már más dolog, hogy ezen kívül még mi áll a háttérben. Azzal én is tisztában vagyok, hogy nincs semmi sem rendben, hiszen az ősök élete sohasem volt egyszerű.
Viszont, minden tiszteletem Rebekahé. Miért? Én az ő helyében már régen összeroppantam volna Klaus miatt, vagy esetleg már régen eltűntem volna jó messzire. Rebekah egyiket sem tette, most is itt van a városban. Ám egy dolog eléggé mozgatja az agytekervényeim, hogy mi történt a kislánnyal, Hayley és Klaus gyermekével? A hír eléggé terjedelmesen haladt végig a környező városokban, és az én fülemig is eljutott, hogy állítólag a gyermek meghalt. Nem hiszem... ezt csak azok hiszik el, akik nem ismerik Klaust annyira, mint én. Klaus akkor nem húzódott volna el, hanem megölt volna mindenkit, aki az útjába állt volna. Klaus sohasem volt arról híres, hogy ő a jó hibrid... a lányáért sokkal rosszabbat tett volna.
Valójában nem igazán akarok erről kérdezgetni, elvégre nem illik. Nem akarok ártani senkinek, legalábbis nem Rebekahnak. Lehet, hogy a többi Ősit minden szívfájdalom nélkül elárulnám, de Rebekah nekem fontosabb annál, hiszen akkor ő is bajba keveredne. Én most azért vagyok itt, hogy ha tudom, akkor megóvjam őt is, ahogy Bonniet is. Talán kevés vagyok, hiszen én csak egy egyszerű vámpír vagyok, de egy hasonmásra nagyon harapnak, mint csalira. Bármire képes vagyok, csak Rebekahnak el kell mesélnie, mi történik pontosan. Igazság szerint nem szeretnék annyira belefolyni, de nekem fontos az ő élete, és ha ő bajban van, az már az én ügyem is. Magára hagytam nem egyszer, és ez többször nem fog előfordulni!
- A part jól hangzik. Tudom, hogy szeretsz ott lenni. - Gyengéden elmosolyodom, miközben szempárába tekintek mélyen. Ismerem, és tudom, hogy minden egyes apró dolog képes őt megingatni. Rebekah jó lelkű. Ha ezt mutatná mindenki felé, akkor könnyen meginogna az ő híre, és mindenki bátrabban állna az ősökhöz. Az nem lenne szerencsés.
- Nem tudom, miként maradok még. Ha szükség van rám, lehet kibérlek egy üres lakást. Ha nincs rám szükség, akkor nem igazán van értelme a maradásomnak. Az utóbbi időben nem voltam önmagam, nem régen történt, hogy újra visszakapcsoltam. Úgy döntöttem, hogy tovább állok, és otthagyom a várost. Jobb is így. De gondoltam, mielőtt elmegyek, megkérdezem, hogy nincs -e rám szükség. Nem szeretnék úgy elbúcsúzni, hogy közben egy barátom valahol szenved egyedül. - Továbbra is kedves mosolyt vetek felé, még is ott volt benne valamiféle bánat, elvégre tudom, hogy Rebekah nem tud annyi időt velem tölteni. De ez érthető. Fogalmam sincs, hogy miként alakul, de lehet, hogy most fogom őt utoljára látni. És nekem fontos, hogy ott legyen ő azok közül, akik fontosak nekem. Rebekaht szerettem. Ahogy a mai napig is, de talán jobb, ha mi nem akadunk össze. Klaus megkeserítené mindegyikőnk életét, ezt akkor is tudtuk.
Hosszas észjárás után végül óvatosan lépek közel hozzá, majd szőke hajtincsén végigsimítva gyengéd, hosszas csókot nyomok homlokára. Majd elengedem, s szempárába tekintek.
- De mindegy is. Előttünk az éjszaka, úgyhogy van időnk kiülni egyet a partra. - Feldobott mosolyt fonok magamra, nem szeretném, ha meginogna a kedve miattam. Csak én vagyok letört, de nem szabad, hogy vele is így legyen. Nem azért jöttem, hogy elszomorítsam, bár lehet, hogy abszolút nem fogja érdekelni a távolságom. Bár, ki tudja. Rebekah szeretett, és ez az érzés eléggé kölcsönös volt. Talán most sem változott sokat.
©
Vissza az elejére Go down


Eredeti •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
★ your soul
† Hobbi & foglalkozás :
★ watch over hope ☆



Rebekah Mikaelson. ÍRTA A POSZTOT
Vas. Aug. 28, 2016 12:49 am
Rebekah & Stefan
Családunk mindig is értet ahhoz, hogy ellenségeket szerezzen, főleg Niklaus. Őt aztán nem kellett félteni, hiszen kevesen voltak, akik túlzottan eltűrték volna az egyedi stílusát. Meg elég csak abba belegondolni, ha az emberek rövidke életük alatt képesek ellenségeket szerezni, vagy éppen csak rosszakarókat, akkor vajon egy túl sok évszázada élő egyedek mennyit gyűjthettek?! Talán túl sokat is, de talán nem is ez aggasztott leginkább, hiszen ahogyan mondani szokták legtöbb lépésünkkel magunknak ássuk meg a sírunkat és a tetteink következményeit vállalni kell. S én vállalni is fogom, de az már egyáltalán nem tetszik, hogy vannak olyanok, akik egy aprócska gyermeknek szeretnének ártani. Még meg se született, de már akkor elvették volna tőle azt az esélyt, hogy megpillantsa az éjszakai égbolton a csillagokat, vagy érezze édesanyja gondoskodó ölelését, érintését, vagy éppen csak lássa a családját. Igaz, hogy a családját senki se válogathatja meg, de ha nem is vagyunk szentek, attól még szeretjük őt és az ő védelméért, s mosolyáért bármit megtennék. Talán ez a legfontosabb a családban, a köztük lappangó szeretet és kötelék.
Pontosan emiatt nem tetszett, hogy egy idegen hívott találkára. Bár inkább essen nekem bajom, mint esetleg Hopenak, vagy Hayleynek, illetve Elijahnak. Vagyok annyira fafejű, hogy ha el is kapnak, akkor se áruljak el semmit se. A családunk szent számunkra, még akkor is, ha nem mindig tetszik az, amit egyikünk lép, vagy amikor valamelyikünk magán akcióba kezd. Sok rossz történt már, sok jótól fosztott meg a fivérem, ahogyan Elijaht is, de egyben igaza volt Elijahnak, hogy bárki bármit is tesz, akkor se vagyunk képesek igazán hátat fordítani a másiknak. Niklaus is bármit tesz, akkor is a testvérem marad.
Hallani lehetett a víz játékát, ahogyan a csillagok is könnyedén csillantak meg, de még se érdekelt. Elég volt egyetlen egy sziluett, hogy ne éppen kedvesen köszöntsem a váratlan vendéget. Néha talán tényleg hamarabb cselekszem, mint gondolnék, de mindenkivel megesik. Főleg akkor, ha minden árnyban első pillanatra ellenséget vél felfedezni, nem pedig egy régen látott ismerőst. Egy olyan ismerőst, akinek a jelenléte nagyon is jól eső, még ha talán a család többi tagja nem is így gondolná. Azt hiszem egészen kész csoda, hogy ő élve megúszta, hiszen Klaus könnyedén vette el azon férfiaknak az életét, akik kicsit is közelebb kerültek a szívemhez…
Nem kell nekem se sok idő, hogy kapcsoljak és rájöjjek arra, hogy rossz torok köré fonódtak az ujjaim, hiszen ő nem akar ártani nekünk, de legfőképpen Hopenak nem. Talán nem is tud a létezéséről. Ki tudja, hogy mi jut el Mystic Fallsba az itteni helyzetről, vagy éppen rólunk. Zavaromban pedig sietve engedem el és közben kissé össze-vissza is beszélek, ami rám eléggé ritkán jellemző.
- Nem volt okom ott tartani. – pillantottam rá egy halvány mosollyal, hiszen nagyon jó volt őt látni. A sok ellenség és a sok viszály között végre egy ismerős arc, aki békével jött. El se hiszem, hogy tényleg itt van. Mintha csak valami fura dolog történt volna. Szavai könnyedén meglepnek, ahogyan az érintése is, de kár lenne tagadni, hogy nem esik jól. Majd pedig könnyedén fonom köré a karomat, hogy megöleljem. – Örülök, hogy egy fura szellő erre sodort, de bármennyi látnivaló van itt, pontosan annyira veszélyes is. – súgom a fülébe, majd mielőtt elengedném arcára egy puszit nyomok. Nem szeretném, ha valami baja esne.
- Szerintem meg van a maga hangulata is, ha gondolod lesétálhatunk a partra is. Szerintem akad szabad dokk is, akár még a lábunkat is lógathatjuk. Másrészt meg a lehető legjobb helyet választottad. – pillantottam rá őszintén, hiszen ezekben a viharos időkben tényleg egy elhagyatott kikötői rész volt a legjobb választás. Itt legalább kicsi az esély, hogy bárki megjelenik, aki ártani akarna nekünk. Én pedig nem akarok belőle is célpontot csinálni.
- Aggódni egy ősiért nem lenne fura? – kérdeztem vissza játékosan, de mivel az arca elárulta, hogy nagyon is komolyan gondolja, így inkább én is váltottam komolyságra. – Nem fogok hazudni, hogy jól vagyok, de megvagyok. Talán az élet sose lesz már könnyebb… - kezdtem bele, de végül elhallgattam, ha pedig közben elindultunk a víz felé, akkor lassan sétáltam mellette.
- Te jól vagy? Csak egy napra ugrottál be, vagy még maradni fogsz? – én reménykedtem utóbbiban, de lehet biztonságosabb lenne számára az egy nap. – Mesélj, biztosan sok minden történt. – pillantottam rá kicsit kérlelően, hiszen legalább addig se nekem kell mesélni az itteni kavalkádról, meg most csak úgy jól esett kicsit másról beszélgetni…



◯ Music: ide, ide ◯ Note: :hug:  ©

Vissza az elejére Go down


Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Chatkép :


† Kedvenc dal :
blackbird song ♢
† Tartózkodási hely :
mystic falls ♢
† Humor :
funny ♢



Shalya Nirvan ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Aug. 27, 2016 9:41 pm

Rebekah & Stefan
Csendben lépkedtem az épületek között, melyek különféle árukat tartogattak magukban. Eléggé elhagyatottnak tűnt, bár bizonyára csak azért kelti ezt az érzetet, mert nem volt ott senki. Ezt a helyszínt találtam a legjobbnak egy beszélgetésnek, de nyilván kereshettem volna sokkalta szebbet, de nem szerettem volna, ha bárki is szemtanúja lenne annak, hogy én itt járok. Az ősök minden kivétel nélkül szaggatnának szét, nem igazán kedvelnek engem, ami érthető is, de csak ugyan ez az érzés kölcsönös a részemről. Sok kárt okoztak Mystic fall’sban, ám így utólag visszagondolva, egyáltalán nem is bánom. A lelkem elszakadt attól a várostól, és valami újra vágyom. Egyszer kénytelen leszek oda visszatérni, de ha rajtam múlik, akkor egy jó ideig távol tartom magamat attól a helytől. Ha Rebekah hajlandó lesz velem szóba állni, akkor úgy vélem, hogy nem kell túl messzire mennem innét. Bár tudom, hogy Rebekah nem fog elküldeni, és még kárt sem fog okozni rajtam. Képtelen lenne bántani.
E gondolatok közepette helyet foglaltam az egyik kidobált dobozon, majd ott ücsörögtem kényelmesen. Kissé elszégyelltem magam így utólag, hogy egy ilyen igénytelen helyszínt tűztem ki, de nem mondhatnám, hogy annyira ismerem ezt a várost, hogy szebb és eldugott helyszínre leljek. Talán majd legközelebb, elvégre én is csak jobban érzem magam egy barátságosabb részen.
Jobb vállamról aztán leszedem a táskám, amit mielőtt elhagytam a várost, teliraktam szinte szakadásig vértasakkal. Amikor visszakapcsoltam, végigfutott az összes addigi emlék bennem, és nem szeretném, ha újra emberhez lenne szerencsém. Nem akarok senkit sem bántani, nem tudnám újra túltenni magamat rajt, ahogy eddig tettem.
Mélyen szívom magamba a hely poros levegőjét tüdőm járataiba, majd néhány másodperces bent tartás után feszülten fújom ki magamból az elhasználódott oxigént. Ezt követően aztán figyelemmel nyitom ki szempárom, amikor is léptekre leszek figyelmes. Abban a pillanatban felpattanok, majd izgatottan egyenesedem ki, elvégre egy ősivel találkozom, akihez... régen gyengédebb érzelmek kötöttek. És már eltelt egy kis idő, mióta már nem láttam. Mindig is érdekelt, hogy mi van vele. Rebekah egy csodálatos nő, akit sokan nem becsülnek meg. Szerettem volna újra beszélni vele, hogy érezze, törődés veszi körül. Lehet, hogy talán ezt nem mindig tettem, sőt, régebben eszemben sem volt, hogy olyan szinten törődjek vele. Pedig... megérdemelte volna.
Hirtelen gyökeret vernek lábaim, amikor egy csinos női alak tűnik fel nem messze tőlem. Mindössze csak egy árnyék volt, még is tudtam, hogy ő az. Amint előre mentem volna, hogy köszöntsem, abban a pillanatban valami a falhoz nyom a nyakamnál fogva. Ajkaim elválnak egymástól alig láthatóan, miközben rápillantok a rózsaszín ajkakra, aranyszínű hajtincseire, majdan igéző szempárába tekintek.
Míg ez lezajlott, közben felcsendült benne a felismerés, s abban a pillanatban leszedte szorító fogását nyakamról, én pedig zavartan túrok néhány ujjammal a hajamba.
- Nos, legalább elengedtél. – Mosolyodom el, bár nem tudom, mennyire van ínyére a jókedv, mindenesetre nem akarok savanyú kedvvel beszélgetni vele az elkövetkezendő időben. – Nem, nem tévesztettem irányt. New Orleans tele van sok látnivalókkal, különösen veled. – Hangom halkabbra ereszkedik, majd óvatosan közelebb lépek hozzá, ahogy hüvelykujjammal óvatosan megcirógatom az arcát, egészen gyengéden. Jobban megszemlélve aztán ráeszmélek arra, hogy még mindig semmit sem változott. Ugyanolyan gyönyörű, mint amilyen régen is volt.
- Ne haragudj, hogy ilyen váratlanul feltűntem, tekintve, hogy ilyen illetlen helyet választottam ki erre. De nem akartam, hogy bárki is észrevegyen engem. Valószínű a bátyáid szétkaptak volna, azért meg kár lenne eljönnöm. – Finoman elvonom onnét kezem, majd a mellettem lévő dobozra leülök, s a szabad részre helyezem tenyerem, jelezve ezzel, hogy üljön le mellém, ha szeretne.
- Tudni akartam, jól vagy -e. – Nézek rá őszintén, s láthatóan teljesen komolyan mondom szavaim.
©
Vissza az elejére Go down


Eredeti •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
★ your soul
† Hobbi & foglalkozás :
★ watch over hope ☆



Rebekah Mikaelson. ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Aug. 25, 2016 3:07 pm
Rebekah & Stefan
Fogalmam sem volt arról, hogy ki akarhat velem találkozni, hiszen nem sokan tudtak még arról, hogy visszatértem. Legalábbis jelenleg azon voltam, hogy meghúzzam magam, még ha ez tőlem eléggé hihetetlen is. Ehhez pedig tökéletesen jött Elijah lakása is, ami eléggé kiesett a legtöbb embernek, vagy éppen természetfelettinek a látószögéből. Főleg az nem tetszett, hogy névtelen volt a levél és pont azelőtt, hogy Hayley megkért utazzak el pár napra Hope-val, nem tudom, hogy mi történhetett vagy csak valami meglepetést akart neki szerezni. Bár ha utóbbiról lett volna szó, akkor vélhetően elegendő lett volna csak Elijah házába elvinnem a kislányt. Nem tetszett az új helyzet, az meg pláne nem, hogy ebben a családban lassan újra elkezdik azt a rossz szokást bevezetni, hogy senki nem mond semmit se a másiknak, hanem mindenki maga akarja megoldani a dolgokat. Komolyan, mintha ennyi évszázad, amit már magunk mögött tudhatunk nem lenne elegendő ahhoz, hogy rájöjjünk arra, ha az egyikünk bukik, akkor mindenki bukik. Ahogyan arra is rájöhettek volna a testvéreim, hogy együtt erősebbek vagyunk, mint külön-külön. Még akkor is, ha nem mindig értünk mindenben egyet.
A cipőm sarka könnyedén koppant a betonúton, de meg se próbáltam eltitkolni azt, hogy egyre közelebb érek a megbeszélt helyhez. Késő este volt már és nem éppen romantikus a raktárok közötti levezető úton valakivel találkozás. Tökéletes hely lehet csapdához is, így nem árt, ha nyitva tartom a fülemet is. Legalábbis nem vágytam arra, hogy karót kapjak a szívembe, vagy éppen valamelyik farkas megharapjon, mert akkor tuti, hogy nagyon dühös lettem volna. Amikor pedig megláttam azt a személy, aki vélhetően idecsalhatott, akkor vámpírsebességgel teremtem ott, hogy a nyakánál fogva az egyik épület falának nyomjam. Nem gondolkoztam, ahogyan meg se próbáltam állapítani messziről, hogy ki lehet, de miután a karmaim között tartottam eléggé vaknak kellett volna lennem, hogy ne tűnjön fel a dolog. Sietve engedtem el, miközben a meglepettség könnyedén kiült az arcomra. – Stefan?! Mit keresel te it?! – néztem rá úgy, mint aki nem érti a dolgot, hiszen neki Mystic Fallsban kellene lennie. – Várost tévesztettél? Esetleg rossz irányba kanyarodtál? – csodálkozás pedig könnyedén kicsendült a hangomból, miközben egy-két lépést hátráltam. – Bocsi az előbbiért. – ha tudom, hogy ő az, akkor biztosan nem így üdvözlöm, de mióta itt minden árnyékban szinte ellenség lappang, azóta valahogy én se tudok mindig kedvesen köszönni, vagy előbb szimatolni és csak utána cselekedni.


◯ Music: ide, ide ◯ Note: Remélem kezdő jó lesz. 40  ©

Vissza az elejére Go down


Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
† Chatkép :

† Keresem :
Mr Fairy
† Kedvenc dal :
Alicia Keys - Holy War
† Tartózkodási hely :
↷ in the land of gods and monsters
† Hobbi & foglalkozás :
↷ journalist



Suzanne Bishop ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Aug. 25, 2016 2:52 pm
******
Vissza az elejére Go down





Sponsored content ÍRTA A POSZTOT
Today at 9:15 pm
Vissza az elejére Go down
 

Raktárak

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Raktárépület

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi :: New Orleans :: Külterület :: Kikötő-