A sötétség vagy megszólít
vagy nem vesz rólad tudomást



Share | 
Angel lakosztálya


Ösi vámpír •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
Reamonn - Tonight



† Tartózkodási hely :
New York
† Hobbi & foglalkozás :
Bajkeverő



Chad Brannagh ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Okt. 01, 2016 2:35 pm
Angel and Chad and Calder

[You must be registered and logged in to see this image.]

Ahogy a falhoz préselem Angelt, látom a tekintetén, hogy egyrészt lemondóan veszi tudomásul, hogy az ágyban fogunk kikötni, és vagy ezért, vagy az erőviszonyok miatt, de nem látok rajta hatalmas ellenkezést a tervem iránt. Talán azért nem, mert fogalma sincs róla, hogy legszívesebben most azt tenném vele, amit tettem annak idején a temetőben... Másrészt viszont láthatóan izgatja a helyzet, a puszta tény, hogy ekkora hatással van rám. Mit is mondtam az előbb az erőviszonyokról? Nos, úgy hiszem, ilyen téren két malomba őrlünk, mert mindketten meg vagyunk győződve róla, hogy a mi kezünkben van a póráz, és a másikunk ugrál úgy, ahogy épp fütyülünk.
Bárhogy is, az elméletem megvalósításáig, és odáig, hogy eme kérdésre választ kapjak, már nem jutok el, mert az ajtó nyílik, és megjelenik az, akinek a puszta jelenlétét is a világ másik végére kívánom, ott is lehetőleg a föld alá. Nem tudok semmit erről a férfiről, nem tudom miféle, jó ember-e vagy sem, érdemeket vagy gaztetteket mondhat-e magáénak, de gyűlölöm őt, az első másodperctől kezdve. Pedig az ellenem elkövetett bűne mindössze az, hogy megkapja Angeltől, amire én a jelek szerint hiába áhítozom. Ahogy hallom a becézéseket, és érzem a köztük lévő vibrálást a levegőben, ölni tudnék, végigtombolni a várost, és vérfolyammá változtatni a világot, vagy épp lerángatni istent a mennyből, és rátaposni a tényért, hogy hagyta, hogy valaki más legyen győztes abban a harcban, amiben én eredendően csak vesztes lehetek.
Hogy levezessem a bennem felgyűlt indulatot, kiszolgálom magam az Angel által előbb felkínált itallal, bár ahogy őt ismerem, szívesebben venné, ha whisky helyett verbéna lenne a pohárban, sőt azt is kinézem belőle, hogy önként, és vidám dudorászással ő maga töltené meg az üveget számomra. Ha a vámpírok tudnának hányni, akkor meg már öklendeznék a mézesmázos szavait hallgatva, amiket Caldernek címez, míg az említett ott áll a szoba közepén, megfeszülő állkapoccsal és izmokkal, és tisztán látni a tekintetéből, hogy miféle gondolatokkal van irántam. Egészen pontosan úgy méreget, mintha egy új, különösen gusztustalan bogárfajtát fedezett volna fel.
Miközben igyekszem a véleményemet szópárbaj formájában a boszorkány-kísértet tudomására hozni, magamhoz rántom Angelt, magasról téve az ellenkezésére. Már csak attól a ténytől, hogy érzem hajának illatát, bőre selymességét az enyémhez simulni elvesztem a fejem. Az érzékeim életre kelnek, azon kapom magam, hogy át akarom ölelni, meg akarom csókolni, és nem engedni el magam mellől, ha szükség hozza, hát Calderral is megküzdeni, hogy visszajöhessen velem New Yorkba. Bármi is az az érzés, ami ilyen különös viselkedésre, vagy tettekre sarkall, néhány pillanatig érzem a győzelem mámorát. Látom, milyen tekintet vet rám Angel, és a lelkem mélyén lakó lény diadalittasan üvölti el magát. Épp azon dolgozik az agyam, hogy a legsértőbb jelzők keretében vegyek búcsút Caldertől, és kívül legyek a küszöbön - Angellel magam mellett - amikor is dédelgetett álmaim úgy pukkannak szét, mint a buborék.
Mert bármit láttam is előbb a világ legédesebb, és legbajkeverőbb boszorkányának szemében, az most kihúny, mintha az a fény sosem létezett volna. Szembe fordul velem, és megdöbbenek. Ahogy ebben a pillanatban tekintetét az enyémbe fúrja, nem látok sem odaadást, sem boldog csillogást. Úgy tekint rám, mint azon az éjszakán, mikor rájött, hogy ki is vagyok valójában, és mit tettem vele annak idején. Szinte tapintom a felém áramló megvetését, és kőkemény gyűlöletét, és még mielőtt megszólalna, valami a lelkembe hasít, olyan fájón, és élesen, mint egy kés.
"Csak azért nem kellett volna idáig elutaznod, inkább menj vissza a pokolba, ahonnan jöttél.  Igazad volt, nem érdemelsz könyörületet, sem törödést, söt szeretetet sem! Egy romlott féreg vagy, maga a megtestesült szörnyeteg!"  Hallom a szavait, de néhány pillanatig fel sem fogom őket. Ez alkalommal nem a sértett büszkeség beszél belőle, vagy a dac, hanem a félreérthetetlen gyűlölet. Döbbenten hátrálok egy lépést, és tudom, nem kell tükörbe néznem hozzá, hogy tudjam, elsápadok. Szavai sebet tépnek rajtam, mintha újra apám ostorát érezném suhanni a levegőben, hogy lesújtson rám. Csak ezek a szavak épp nem a testemen hagynak nyomot, hanem a nem létező lelkemen tépnek mélyen tátongó sebet.
Dermedten állok, a súlyos szavak megsemmisítenek. Szeretnék visszavágni, de képtelen vagyok rá, csak nézek Angelre hitetlenkedve. Nincsenek szavaim, sem tetteim, amikkel képes lennék ellensúlyozni azt az iszonyatot, ami elárad bennem. Ez nem fájdalom, ez nem megbántottság, amit érzek. Ez nem más, mint a totális megsemmisülés.
Aztán ebből a nihilből egyetlen érzés emelkedik ki, az amit már Angel oly jól ismerhet részemről: a harag. Úgy kapaszkodom ebbe, mint fuldokló a kötélbe, mert végre, valaki helyretette világom alapjait, amit az elmúlt egy hónapban egy nő ingatott meg. Igen, igaza van, minden szavában ott van a megmásíthatatlan valóság. Ez vagyok, egy rém, egy szörny, aki egyenesen az éjszakai lidércnyomásból kelt életre. Ha ezt várja tőlem, akkor nem okozok csalódást.
Egy mozdulat... csupán ennyi. Elkapom Calder vállát, sarkon fordulok, miközben magam elé penderítem őt, hogy immár így álljunk szemben Angellel. Elől Calder, én a háta mögött, és miközben egyik kezemmel lefogom, másik kezemmel a szíve környékét markolom meg. Neki legalább van... érzem tenyerem alatt a kemény dobbanásokat, és válla felett a dühtől eltorzult arccal meredek Angelre.
- Van egy jobb ötletem, szívem - sziszegek gúnyosan. - Mit szólnál, ha egy életre megoldanánk ennek a háromszögnek a problémáit? A szerelmedet visszaküldöm a pokolba, ahonnan idejött. Ígérem, a szívét megtarthatod emlék gyanánt - vigyorgok gúnyosan. - Oh, ne nézz így rám édesem - teszem hozzá kaján csúfondárossággal. - Egy szív nélküli szörnyetegtől, aki nem érdemel könyörületet vagy szeretet, mégis mit várnál? - teszem fel a bónuszkérdést, arcomon szinte megszállott vigyorral, miközben a lelkem legmélyén - ott, ahol senki nem láthatja - életemben talán először keserű könnyeket ejtek. Valamit akartam tőle...valamit akartam Angeltől. Akartam, hogy mást érezzen irántam, mint megvetést, és gyűlöletet, és sosem hittem volna, hogy ennyire tud fájni a felismerés, hogy nem kaphatom meg.
[You must be registered and logged in to see this link.] / zene: a dal címe / megjegyzés: -

Vissza az elejére Go down


Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
Dreaming with a broken heart
Welcome to my life
My dilemma its You
† Tartózkodási hely :
New York/Mytic Falls
† Hobbi & foglalkozás :
model/headhunter
† Humor :
killer



Aingeal Hearn ÍRTA A POSZTOT
Pént. Szept. 23, 2016 10:03 pm

Love is like war; Difficult to End and Impossible To Forget...

[You must be registered and logged in to see this image.]

To Chad & Calder
Kérdésemre nem válaszol, hanem hideg felvont szemöldökkel kérdez vissza a megszólítás miatt. Tipikus Chad, amire egy szemforgatással válaszolok csak, nincs kedvem veszekedni vele, hiszen minden együttlétünk azzal kezdődött vagy fejeződött be vagy kettő az egyben. Kajánul érdeklődik, de erre sem vagyok hajlandó válaszolni, nincs értelme. Mindketten tudjuk, ha az ágyban kötünk ki, akkor olyan szavak hagyják el ajkaimat, amit nem gondolok komolyan.
Látom rajta, ahogy meghökken, miközben én fuldoklok a nevetéstől. Ezt követően nem hagyom szóhoz jutni, mézédes hangon csivitelek Calderről, amivel tudom, hogy egy jókora kést forgatok a nemlétező szívében. A bosszú édes, főleg ilyen tálalás keretén belül, diadalittas mosoly terül szét az arcomon, ahogy látom vérben forgó szemeit, mérhetetlen gyilkolási vágyban ég. Mélyen legbelül reménykedtem, hogy ezt fogom kiváltani belőle, szívem heves zakatolásba kezdett, egyetlen pillanat alatt izgatottá váltam. Most már biztosra tudom, hogy fontos vagyok számára és nem csak testileg, hiszen egy légyottra bármelyik kurva elegendő lenne. Gondolataimba merültem egy pillanatra, így nem is számítottam a reakciójára, már csak azon kaptam magam, hogy testével a falhoz présel, két kezemet a fejem mellé nyomja, miközben az arcomba morog, akár az a kutya, akitől megmentett egy hónappal ezelőtt. Elfelejtettem volna? Ugyan már, ezt ő sem gondolhatja komolyan! Ruhámra téved a tekintete, tudom mi a következő naprendi pont, ismerem ezt a nézést és azzal is tisztában vagyok, hogy vehetek új ruhákat magamnak. De erre nem kerül sor, a kilincs lenyomódik és kitárul az ajtó. Még mielőtt megszólalna tudom ki lett a megmentőm újfent. Érdes baritonján ejti ki a legkedvesebb becézést, Chad mögül rá meredek, miközben ő Chadet nézi.
- Calder... - ejtem ki alig hallhatóan a nevét - ...eljöttél - rebegem csillogó szemekkel, majd elér a tudatomig a mondandója. Szívem hevesen ver, tudom, hogy megérzi ha kellemetlenül érzem magam, hiszen kiskorom óta vigyázott rám, azt hiszem kialakult közöttünk egyfajta kapocs. Nem rezdül az arca, de tisztában vagyok vele, hogy az állkapcsa megfeszült, ami frusztráltságának a jele. Egyik szemöldöke megrándul, miközben halkan kuncogok mondandóján, miszerint Chad modorán van mit javítani.
- Tudod, hogy sosem bánom a te társaságod és igen, ebben egyetértek veled - vigyorgok akár a vadalma. De belém fagy a szó, ahogy meghallom Chad reakcióját és gúnyos mosolyát, engem elengedve Calder felé fordul teljes testtel. Féltékenységét hallva nő a büszkeségem és egyre erősebbé válik a gondolat, hogy ő is érez valamit irántam. Csípős megjegyzése hallatán kinyitnám a számat, hogy vissza szóljak, de nincs rá időm, mert folytatja a kis monológját, ahogy szokta. Egy pillanatra kétségbe esek és Calderre pillantok könyörgően, hogy ne buktasson le a vámpír előtt, hogy mi közöttünk soha, semmi nem történt. Közben Chad magához ránt a megszokott becézése kíséretében, miközben szemmel már tucatszor megölte drága mesterem. Úgy tesz, mintha itt sem lennék, sőt a véleményem sem érdekli igazán. Felmegy bennem a pumpa, de még mielőtt hangot adtam volna nem tetszésemnek el is feledteti velem. Városokon és heteken át kerestem őt. Szerelmesen nézek fel rá, de el is múlik a varázs, megint fenyegetőzik és szíveket akar tépkedni. Szemeimet forgatom, apró mosoly bujkál a szám sarkában, mivel minden szava ellenére menthetetlenül oda vagyok érte. Míg kiszolgálja magát az előbb kitöltött itallal, addig kihasználom az alkalmat és elhúzódok tőle.
- Nem Brannagh! Semmit se fogsz tölem hallani, ahhoz ott van az egyik kurvád a sokból. Miért nem hívtad fel valamelyiket, hogy sikítsa a nevedet? - teszem fel a gúnyos kérdést. Felhúzom az italt, majd az asztalra vágom a poharat, hogy az majd' összetörik. - Csak azért nem kellett volna idáig elutaznod, inkább menj vissza a pokolba, ahonnan jöttél.  Igazad volt, nem érdemelsz könyörületet, sem törödést, söt szeretetet sem! Egy romlott féreg vagy, maga a megtestesült szörnyeteg! - köpöm a szavakat felé, majd elindulok az ajtó felé -  Amúgy is, mint láthatod nélküled is remekül elvoltam - szorosan Calder mellé állok és rá nézek kérlelően, hogy le ne buktasson. Remélem minden egyes tettemet megérti és nem fog érte elítélni, mindkettejükre szükségem van. De Chad az utolsó találkozásunk alkalmával vérig sértett, egészen addig nem vagyok hajlandó elmondani neki az igazságot, míg  bocsánatot nem kér.
- Azt hittem el sem jössz, hiányoztál! - megölelem a druidát, majd egy apró puszit adok az arcára. Újra Chadre meredek, gyűlölni akarom teljes szívemből, de ahogy elveszek tekintetében tudom ez képtelenség. Igaza volt Caldernek, képtelen lennék bántani, mert gyengévé tett, engedte, hogy bele szeressek.
- Most utoljára mondom el, nem vagyok a kurvád, mint azt, ahogy gondoltad - szemeim szikrákat szórnak felé. Kívülről azt mutatom, amit az agyam diktál, de belül a szívem most hullik újra apró darabjaira és az egyetlen mentsváram a mellettem álló férfi, csak benne bízok feltétel nélkül.
megjegyzés:   :hug: // Love //
Vissza az elejére Go down


Ösi vámpír •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
Reamonn - Tonight



† Tartózkodási hely :
New York
† Hobbi & foglalkozás :
Bajkeverő



Chad Brannagh ÍRTA A POSZTOT
Szer. Szept. 21, 2016 8:25 am
Angel önkéntelen reakcióját - és a szemeiben egy pillanatra megcsillanó félelmet - látva elönt a káröröm, vagy legalábbis valami kéjes megelégedettség. Imádok ilyen hatással lenni a nőkre... még azokra is, akik a jelek szerint vannak annyira fontosak számomra, hogy városról városra szaglásszak utánuk. Aztán a következő pillanatban - mintha ő maga is rájött volna, hogy ezzel az én pozíciómat erősíti - a másodpercnyi ijedtség máris kihuny a tekintetében, hogy átadja a helyét az utálatnak, és megvetésnek. Ó igen, ezt már ismerem jól... így nézett rám akkor is, mikor az észvesztő d*gásunk után rájött, kivel is fekszik egy ágyban, és hogy az ismeretségünk hosszabb időre datálható, mint egy mámoros éjszaka.
Más talán most némileg letörne, ha így nézne rá egy nő, bennem viszont újfent felébreszti a vadászösztönt. Megkaptam már őt, minden létező módon, ahogy csak egy nőt lehet - legalábbis testileg - jelen helyzetben viszont úgy látom, kezdhetem elölről a megpuhítását. Én pedig mindig örömmel fogadok mindenféle kihívást.
- Oh, szóval újra Brannagh vagyok? - vonom fel hűvösen a szemöldökömet. - A te szádból a Chadet jobban szeretem. Vagy azt arra az időszakra tartogatod, amikor épp rajtad fekszem? - érdeklődöm kajánul, aztán érezhetően meghökkenek, mert fogalmam sincs, miért tör ki velőt rázó hahotában. Szinte kétrét görnyed a nevetéstől, ez pedig egyrészt elképeszt, mert nem értem a szituációt, másrészt bosszant, mert nem szoktam megtorlás nélkül hagyni, ha valahol én vagyok a gúnyolódás tárgya.
Megszólalni azonban nincs alkalmam, Angel megteszi helyettem is. Kimondja azt a nevet, amitől a "gyilkolási vágy" feliratú kapcsolót azonnal ON állásba kattintom magamban. Főképpen azért, mert olyan lelkendezve áradozik arról a féregről, mintha megnyerte volna a lottó főnyereményét, és érek a gyanúval, hogy alig várta, hogy ezt az információt bármikor is az orrom alá dörgölhesse. Abban a pillanatban pedig, ahogy elképzelem őt egy másik férfi karjaiban, kontrollálatlanul támad fel bennem a sértett önérzet, és az a régi Chad, akitől nyüszítve menekült a föld alá mindenki.
- Micsoda? - sziszegem dühösen, szinte vérben forgó szemekkel, aztán odapattanok Angelhez, testemmel a falhoz préselem, és két kezét feje mellett a falhoz szorítva morgok az arcába, mint egy nagyon rosszkedvű, nagyon dühös kutya.
- Úgy tűnik nem kellett sok idő, hogy elfelejts, szívem - csikorog a hangom. - Pedig mintha jó lett volna velem neked, legalábbis emlékeim szerint. De ha esetleg elfelejtetted volna, szívesen emlékeztetlek - téved a tekintetem ruhája felé, és épp azon gondolkodom, hogy szaggassam le róla a göncöket anélkül, hogy a boszierejével szétszedné az agyamat - ahogy már párszor megtette - amikor is kinyílik hátam mögött az ajtó, és besétál valaki, akit be sem kell mutatni, anélkül is tudom a másodperc tört része alatt, hogy immár kivel állok szemben.
- Nocsak, a kísértetkirály - vigyorgok rá gúnyosan, és Angelt elengedve teljes testtel az érkező felé fordulok. - Mondhatnám, hogy örvendek a találkozásnak, de nem akarok hazudni. Nem tudom, miféle átok vagy csoda hozott téged vissza az élők világába, de reménykedem benne, hogy nem tart sokáig. Addig meg becézgesd csak kedvedre a te... hogy is mondtad? Angyalkádat - jegyzem meg meglehetősen csípősen. - Csupán hagy világítsak rá a tényre, miszerint az én fülembe ennél kedvesebb dolgokat suttogott, miközben éppen... - vonogatom a szemöldökömet. - És még fogok is hallani tőle ilyen szépeket. Ugye, szívem? - rántom Angelt magamhoz, és villogó szemekkel meredek Calderre. - Nyilván nem várod el, hogy itt hagyjam Angelt veled. Egyrészt, mert nem véletlenül kerestem őt városokon és heteken át, másrészt meg már megtapasztalta, milyen egy igazi férfi. Ha ez esetleg összetöri a szívedet cimbora, szívesen megszabadítalak ettől a szervedtől - fordulok aztán meg, és önkényesen élve az előbb felkínált itallal, kiszolgálom magam egy fél pohárnyi whiskyvel.
Vissza az elejére Go down


Druida •• feladatul kaptam a rombolást, de ne állj az utunkba
† Chatkép :

† Keresem :
Angel
† Kedvenc dal :
Gimme Shelter
† Tartózkodási hely :
Mystic Falls / New York
† Hobbi & foglalkozás :
being your worst nightmare



Calder Sachi ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Szept. 19, 2016 7:11 pm

When we take action to avenge the ones we love personal justice collides with social and divine justice. We become judge, jury, and God.


A pillanatok időzítésében jó voltam. Egyszer csak felbukkanni, majd eltűnni, akár az éjszakai vándor a sikátor sötétjében. Senki sem találhatott rám, bárhogy is keresett. Így talán Angel sem lepődik meg azon, hogy megjelenek nála. A városban nem tudtam, hogy állandó vagy ideiglenes lakosztálya van, ennek kiderítésére pedig külön nem térnék ki. A jó helyen, jókor és jó emberektől való kérdezgetésben igen nagy tapasztalataim vannak. Napokig nem vitt rá a lélek, hogy felkeressem őt, vagy Alaskát. Miért? Leginkább valami belső gát tartott a régi énem és a borús jövőmbe szemlélő alak között, és egyik sem vonzott annyira, hogy a vékony cérnaszálon előre vagy hátra mozduljak. Végül mégis kihátráltam a döntésből, és csak cselekedtem, úgy, ahogy mindig.
Figyelmesen haladok el a szobaajtók előtt, alig hallható léptekkel, egyre figyelve a szobaszámokat, míg a megfelelőhöz elérve egy pillanatra megállok, és szinte érzem, ahogy véremben megpezsdül valami. Nincs egyedül, ezt a kiszűrődő zajokból is hallom. A rejtőzködés képessége most is a maga tökéletes alkalmazásával lesz úrrá rajtam, nem mozdulok, még annyira sem, mint eddig, levegőt pedig eszembe sem jut venni. A szívverésem érzem, ahogy lelassul, és várok. Várom a megfelelő pillanatot. Amikor valamilyen belső indíttatás arra vesz rá, hogy megmozduljak, lenyomom a kilincset, és ahogy kitárul előttem az ajtó, végigmérem a férfit, aki köztem és Angel alakja között áll. Régen is éreztem, ha a lány valamiért bajban, de legalábbis frusztrálva és kellemetlenül érzi magát egy helyzetben, ez most sincs máshogy.
-Remélem nem bánod Angyalom, ha megzavarom a felettébb kellemes társalgásotokat Mr. Brannagh-al...-nézek a férfira és még hozzáteszem, mintha nem volna nyilvánvaló, hogy ő az a rejtélyes férfi.-ha jól sejtem.-a hallottak alapján roppant felemelő társaság lehetett, arcom nem rezdül, ám ha Angel rám is néz, megfeszülő állkapcsom láttán a nyilvánvalót észreveheti. Nincs jó kedvem, hogy itt látom ezt a férfit, és pláne nincs ínyemre, hogy egy beszélgetésbe is kell kezdenem ennek hatására. Még akkor sem, ha voltaképpen én voltam a hívatlan vendég, akinek ebben a szerepben ezzel a ténnyel és érzéssel együtt kell tudnia élni. Csakhogy tipikusan nem vagyok az a típus, aki bármivel és bárkivel óhajt és akar azonosulni vagy alkalmazkodni. -Abban igazad volt, hogy a hölgyekhez való modorán lenne mit csiszolni.-rándul meg egyik szemöldököm, emlékezve arra a pár szóra, amit a beszélgetésükből volt szerencsém elcsípni.

Vissza az elejére Go down


Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
Dreaming with a broken heart
Welcome to my life
My dilemma its You
† Tartózkodási hely :
New York/Mytic Falls
† Hobbi & foglalkozás :
model/headhunter
† Humor :
killer



Aingeal Hearn ÍRTA A POSZTOT
Vas. Szept. 18, 2016 5:45 pm

Love is like war; Difficult to End and Impossible To Forget...

[You must be registered and logged in to see this image.]

To Chad & Calder (?)
Gondolataimból egy erőteljes hang szakított ki, ami az ajtó felől érkezett. Eltelt egy másodperc, mire tudatosult bennem, hogy valaki kopogott, ajkamon hatalmas vigyor terült szét. Ugrásszerűen siettem a hang irányába, lépteim zaja törte meg a kínzó csendet, míg kis szőrgolyóm sértődötten sajátította ki magának a kényelmes francia ágyamat. Reményekkel telve nyitom ki az ajtót, hiszen drága mesterem látogatását várom napok óta. Végre, itt van ő! De nagyobbat nem is tévedhettem volna, hiszen az érzelemmentes, mégis oly kedves arc helyett egy másikkal találtam szembe magam. Kék és zöld szemeibe meredek, míg sajátomból határtalan meglepettség suárzik, ajkaim elnyílnak, hiszen nem őt vártam. Sőt! A hátam közepére sem kívántam, azok után, ahogy akkor éjszaka elbánt velem, szívembe taposott és lelkem ezer darabra törte egyetlen mondatával. Reakcióm láttán elneveti magát, majd ördögi vigyor és egy felvont szemöldök keretein belül érdeklődik hiánya felől. Önkéntelen hátrálok egy lépést, nem akarok a közelében lenni az agyammal tudom, míg testem minden porcikája utána áhítozik, szívem kibírhatatlan ütemet diktál, mióta újra elvesztem tekintetében. Az alkalmat kihasználva beljebb lép, majd tovább magyaráz, mintha egy ostoba újszülött lennék. Fogamat szívom, ajkaim egy vonallá préselődnek, míg ő bezárja maga mögött az ajtót, ketten maradtunk mint már olyan sokszor azelőtt.
- Mit keresel itt Brannagh? És a legfontosabb kérdés, mit akarsz tölem? - szűröm ki a fogaim közül a kérdéseket, miközben szemeim szikrákat szórnak felé. Látom,a hogy felméri a szobát, először meglepődik, majd valamiféle elismerés csillan meg szemeiben. Legalább egy valamiben egyet tudunk érteni, ez a szoba éppen súrolja az elvárásainkat. Egy pillanatra elidőzik a lakótársamon, csodálom, hogy még nem jelent meg kettőnk között fújtatva az a kis szörnyeteg. Úgy tűnik a sértettsége erősebb, mint a védelmező ösztöne, amúgy sem számít mit tenne, hiszen semmi esélye sincs egy vámpírral szemben. Kérdése hallatán magasba szökik egyik szemöldököm, csattanó hang hallatán megrezzenek, látom az elégedettséget arcán, de ahogy az előbb én most ő fog csalódni. Mégis mit kellen átbeszélnünk? Ugyan már... nem akarok vele beszélni, ha csak nem bocsánatot kérni jött ide. Ez a gondolat suhan át elmémen, testem még mindig rázkódik, majd hangos kacajban török ki. Percekig maradok így, hátam ívben meghajlik, míg kezemmel a hasamat fogom, a röhögőgörcsöt követően letörlöm szemeimből kifolyó könnyeket. Kiegyenesedve diadalittasan mosolygok rá, miközben tekintetm az övé fúrom.
- Te tényleg azt hiszed, hogy mellöled léptem le és, hogy elöled menekültem ide? Sosem gondoltam volna, hogy ennyire ostoba vagy. De repesek az örömtöl, hogy itt vagy - hangomban mérhetetlen gúny és irónia van, ahogy az utolsó mondatot ejtem ki - Ha már annyira beszélgetni akarsz, akkor tudnod kell miért vagyok itt.... Egyetlen személy miatt várok, ebben a poros kisvárosban, megint találkozni akarok vele, azt mondta  majd keres - nevetek keserédesen, szemeim reménytől csillognak - Calder él! - vigyorgok, akár kisgyermekként. Tisztában vagyok vele, hogy ezzel kihúzom a gyufát Chadnél, de nem érdekel. Látni akarom, ahogy szét veti a düh, azt akarom, hogy tomboljon és legyen igazán féltékeny. Ha féltékeny, akkor ő is érez valamit irántam, akkor szeretnie kell és éppen annyira akarnia, ahogy én őt - teljes szívemből - örökké.
- Szóval miröl akartál társalogni? Egy italt? - teszem fel a kérdéseket. Mielőtt bármit is válaszolhatna a vitrines szekrényhez megyek, egy ritka üveg bourbon és két pohár társaságában helyet foglalok a kanapén, kristályokba töltök 4 centnyi alkoholt mindkettőnk részére. Ezt követően nézek fel rá újra, rezzenéstelen arccal várok. Kezdődjék a játék!
megjegyzés:   :hug: // Love //
Vissza az elejére Go down


Ösi vámpír •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
Reamonn - Tonight



† Tartózkodási hely :
New York
† Hobbi & foglalkozás :
Bajkeverő



Chad Brannagh ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Szept. 10, 2016 7:23 pm
Angel and Chad and Calder (?)

[You must be registered and logged in to see this image.]

Egy poros, szinte a térképen is alig szereplő kis város: ez Mystic Falls. Sosem jártam még erre, de hallottam a hírét. Itt van, itt él a forrása a természetfeletti világnak, és gyűjti össze az utcákon a vérfarkasok, vámpírok, boszorkányok, és más lények csoportjait. Különös, hogy itt mégsem dúl olyan háború, mint New Orleansban, ahonnan alig néhány hónap alatt inkább szedtem a sátorfámat, némileg békésebb környékre. Nem mintha ellenemre lenne a harc, vagy vérontás, egyszerűen csak nem volt kedvem eltűrni, hogy egy ősi vámpír család úgy tartsa, mások - főképp célzok itt önmagamra - fölé emelkedhetnek, csupán származásuk révén.
Beautózom a városba, járok-kelek az utcákon. Itt egy főutca, amott egy bár, a harmadik helyen étterem... a szokásos amerikai kisváros, ahol mindenki ismeri a másikat, és ahol a hét legnagyobb eseménye az asszonyok vasárnapi főzőversenye. Képtelen lennék ilyen helyen élni, túl csendes ez a környék New York zajongása és zsúfoltsága után. Abban is erőteljesen kételkedem, hogy Angel túl sokáig létezne itt, nyilván afféle menekülés közbeni állomásnak használja ezt a koszfészket. Hogy ki elől menekül? Nyilván tőlem, de csupán részben. Kezdem úgy érezni, hogy valójában önmaga elől menekül, de ez esetben nincs segítség számára, hiszen a saját gondolataival és érzelmeivel folyamatosan össze van zárva. Én most egy ajánlattal érkeztem hozzá, és meglepő módon némileg idegesen, szorongva várom, mi lesz a válasza. Ugyanakkor düh is dolgozik bennem. Még soha, senki nem mert faképnél hagyni, nem épp kedves szavak vagy tettek közepette. Remélem nem is reméli, hogy ha valaha nyomára bukkanok, szó nélkül fogom hagyni a legutolsó manőverét.
Noha a megbízottam a város határán elvesztette Angel nyomát, engem sem ejtettek a fejemre. Csupán egy halott zsaru, egy lopott jelvény, és egy fénykép a hölgyről, ennyi kellett hozzá, hogy minimális kérdezősködés után máris útba igazítsanak, és a hotel előtt megállva némileg gúnyosan mosolygom el magam. Következetesnek épp nem mondanám Angelt. Ha valaki rejtőzni akar, tegye azt a legnévtelenebb, legútszélibb hotelban, mint a város legnívósabb hoteljában. Néhány száz év ide vagy oda, de még mindig van mit tanulnia, és szívesen leszek a tanárja. Oh igen... szinte felpezsdül a vérem a gondolatra, mennyi mindent taníthatnék neki, és mit várhatnék el tőle viszonzás és fizetség gyanánt.
Belépek a recepcióra, egy kedves, megnyerő mosoly elég a pult mögött ácsorgó lánynak, hogy máris levegyem a lábáról. Zavartan piszkálja a haját, elpirulva vet rám néha egy-egy pillantást, míg remegő kezekkel elém tolja a bejelentőkönyvet. Szinte már az első oldalon elém villan Angel kézírása. Nem kétséges, csakugyan itt van, még ha ez igencsak messze is esik a lapulástól.
- Köszönöm, szépségem - kacsintok rá a fiatal lányra, aztán hátat fordítok, és alig egy perc múlva már a mintás szőnyeggel borított lépcsőket rójja a lábam. Első emelet, második... a főlépcső után a folyosó éles kanyart vesz balra, és szinte a másodperc tört része alatt tudom, hogy jó helyen járok, mert máris megcsap a jól ismert illat, amit halandó ember meg sem érez.
Lépteim halkan surrannak a folyosó vastag, vörös szőnyegén, mígnem megállok a harmadik ajtó előtt. Itt érezhető legjobban Angel semmi mással össze nem hasonlítható illata, amitől sátáni vigyor tolul az arcomra, elképzelve, vajon milyen arcot vág, ha meglát majd, és rájön, hogy bármit is tett, előlem nem tud elrejtőzködni...
Felemelem a kezem, bekopogok. Alig néhány másodperc, felhangzik bentről a léptek kopogása, és kinyílik az ajtó. Ettől legszívesebben mérgesen csóválnám a fejem, mert meglehetős gondatlanságra vall, hiszen bárki állhat a küszöbön. Talán olyan is, akit épp maga után szeretett volna hagyni. Konkrétan én.
Ahogy az ajtó sarkig nyílik, meglátom a barna hajzuhatag lebbenését, majd a varázslatosan kék tekintete, alatta pedig az döbbenten elnyíló, tökéletes O-t formáló száj minden szónál beszédesebben elmondja, hogy nem, erre a meglepetésre aztán tényleg nem számított, és reakciója láttán hangosan elnevetem magam - azok után, hogy kilépett az életemből, most először.
- Hello, szívem. Mondd, hogy hiányoztam - vigyorgok rá ördögien, és felvonom a szemöldökömet. Látom, ahogy hátrál egy lépést a meglepetéstől, én pedig kihasználom az alkalmat, hogy belépjek a küszöbön.
- Tudod, miért kedvelem a hotelszobákat? - kérdezem, mintha csak egy szimpla csevegés miatt jöttem volna el idáig. - Mivel nem te vagy a tulajdonos, ezért hát beléphetek invitálás nélkül is - teszem hozzá sokat sejtetően, és bezárom magam mögött az ajtót, kirekesztve ezzel a külvilágot.
A másodperc tört része alatt felmérem a szobát. Meglehetősen elegáns, és megüti az általam is elvárható minimális nívót. Meglepő egy ilyen kis városban az efféle luxus. Túl sok személyes tárgyat nem látok szétpakolva, csak egy jókora macska dorombol jólesően a franciaágyon.
- Tényleg úgy hitted szívem, hogy csak úgy hagyom, hogy lelépj mellőlem? - teszem fel aztán a bónuszkérdést, és egyik kezemmel belecsapok a másikba, mire láthatóan megrezzen, ami mély megelégedéssel tölt el. - Úgy hiszem, lenne mit átbeszélnünk, úgyhogy ejtsük szerét. Akkor is, ha nem akarod.
[You must be registered and logged in to see this link.] / zene: a dal címe / megjegyzés: -

Vissza az elejére Go down


Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
Dreaming with a broken heart
Welcome to my life
My dilemma its You
† Tartózkodási hely :
New York/Mytic Falls
† Hobbi & foglalkozás :
model/headhunter
† Humor :
killer



Aingeal Hearn ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Szept. 10, 2016 4:28 pm

Love is like war; Difficult to End and Impossible To Forget...

[You must be registered and logged in to see this image.]

To Chad & Calder (?)
Azt szokták mondani, "Az emlék pillangó, mely elrepül; hiába kapkodunk utána, szárnyainak a hamva se marad meg sokáig az ujjaink hegyén." Mégis én kristálytisztán emlékszem mindenre, mintha csak tegnap történt volna az a pár nap, ami a vég és a kezdet is volt számomra. Az első, még kislány koromban történt, mikor Ő megmentett azoktól a beteg emberektől, akik képesek voltak a családomnak hívni magukat, mikor jópénzért túladta volna rajtam. Ki tudja, mi lenne most velem, ha akkor nem talál rám. Otthont adott nekem, befogadott a népe, amiért hálás voltam, a legjobb akartam lenni. Mindent megtettem azért, hogy valamikor büszke legyen rám, de csalódtunk egymásban. A második az a végzetes nap, mikor ellenük fordultam és segítettem bezárni és élve eltemetni őket. Még mindig magam előtt látom a vádló tekintetét, mielőtt betemeti a drága anyaföld. Hibát követtem el akkor, amiért keserédes árat fizettem. Ha az nap nem vagyok a sírjuknál, tlán másképp alakult volna az életem. Nem talál rám Ő és nem tesz szörnyszülötté. Az volt a harmadik nap, mikor utolért a végzet, megölt az a szörny, ugyanakkor egy új élettel ajándékozott meg, aminek köszönhetően még mndig lélegzek, járok és használhatom az erőmet. Halhatatlanná tett, nem fog rajtam az idő, ahogy a felejtés pillangója sem. Igen, ez a pontos kifejezés arra az idézetre... Most sem értem igazán miért kellett így alakulnia, de esélyt kaptam rá, hogy kijavítsam azt a hibát. Mégis mikor megbűvöltem a jelem, nem gondoltam volna, hogy valaha sikerrel járok. Két hete tartózkodom ebben a poros kisvárosban, mit úgy hívnak Mystic Falls, idejövet tudtam mit akarok, foggal-körömmel tudtam volna érte küzdeni. De a célom út közben átalakult, a bosszú lángja, mi mardosta a szívem kialudt és átvette a helyét egy új érzelem és gondolat. Vissza akarom kapni a családom, szükségem van rájuk, hiszen ők neveltek fel, mintha csak a kislányuk lettem volna.
Nyughatatlan elmémbe burkolózva sétálok egészen a vároi hotelban lévő lakosztályomig. Még ide érkezésem éjszakáján kivettem egy nagyobb szobát, ami éppen megfelelt magas igényeimnek. Az ajtó előtt állva elfordítom a kulcsot, a zár enged szorításában, hallom a kattanást, miközben a fejemben is hasonló hangja lehet a fogaskerekeknek. Becsukódva magam mögött, megkönnyebülten sóhajtok egyet, míg megszabadulok a felesleges cipőtől és kabáttól. Apró lábak koppanását hallom, motoszkálást, egyből megérzem a köezeledő jelenlétét.
- Szia kicsim! Megjöttem! - veszem fel egyből a felém futó szörgolyót. Örömét kifejezve hozzám dörgölőzik, doromboló hang kíséretében, miközben leülök a kanapéra. Nem sokkal beköltözésem után tettem szert a lakótársamra, aki egyik éjjel beszökött a nyitott ablakon és azóta nem hajlandó magamra hagyni. Meglepő volt a közelsége, hiszen a legtöbb állat elmenekült előlem miután megérezte a másik oldalam. Az első éjszakánk alkalmával megmutattam neki sötétebb mivoltam, azt gondoltam fejvesztve elmenekül, de tévednem kellett. Felborzolta szőrét és fújtatni kezdett támadó állásba állva, mire elkapott a nevetés. Tetszett a stílusa, valahol magamra emlékeztetett ez a harcias cica, így megtartotta. Azóta kényleten vagyok vele osztozni a hatalmas francia ágyon, amit nem bánok. Simogatni kezdtem, mire mindkettőnkre érthetetlen nyugalom telepedett, újra elmerültem a gondolataimban. Nem terveztem ilyen hosszú ideig itt maradni, hiszen elértem, azt, amiért jöttem. Találkoztam Calderrel, rendeztük a nézeteltérésünket, sőt azt hiszem az Alaska-val való találkozásom se sikerült olyan rosszul. Mégis valami maradásra buzdít, talán az utolsó szavai voltak azok. Majd kereslek. Igen, minden bizonnyal, azért ülök itt már századszorra átgondolva mindent, mert tudom, hogy keresni fog. Tudja mennyire sokat jelent nekem, ő a családom, ahogy -bármennyire próbálom tagadni - Chad a szerelmem.
megjegyzés:  remélem elmegy kezdőnek :hug: // Love //
Vissza az elejére Go down


Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
Dreaming with a broken heart
Welcome to my life
My dilemma its You
† Tartózkodási hely :
New York/Mytic Falls
† Hobbi & foglalkozás :
model/headhunter
† Humor :
killer



Aingeal Hearn ÍRTA A POSZTOT
Pént. Aug. 26, 2016 9:42 pm
[You must be registered and logged in to see this image.]
Vissza az elejére Go down





Sponsored content ÍRTA A POSZTOT
Today at 11:00 pm
Vissza az elejére Go down
 

Angel lakosztálya

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Katie West - Elkelt
» Lóherés Lakosztály
» Szakés Macska bár + Enheriel és Snowcat lakosztálya
» We need love cause we're just lonely souls ~ Angel & Mira

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi :: Mystic Falls :: Belváros :: Hotel-