Share | 

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Tartózkodási hely :
nola Δ
Hobbi & foglalkozás :
businessman Δ
Humor :
unsolicited Δ



A poszt írója Luke Meyers
Elküldésének ideje Hétf. Dec. 05, 2016 8:07 pm
Ugrás egy másik oldalra



Lzzy && Luke


A szavait hallva a tekintetem a földre siklott. Igaza volt. Habár úgy érkeztem ide, hogy több esélyem van élve, de meggyötörve távozni, mint holtan, egyáltalán nem lettek jobbak a kilátásaim. Bíztam abban, hogy Benedict tisztán fogja látni a helyzetet, és rájön, több hasznomat veszi élve, mint holtan. Elárultam őt, ezen nincs mit szépíteni, pontosan tudtam, hogy nem fog bennem megbízni. Ezután se fog, de revansot vett és… nos, a kezébe adtam az életem, remélem, hogy ezzel elérem, amit akarok. Sokkal több hatalma van, mint nekem, nem vagyok ostoba. A következő lépcsőfokot akarom magaménak, ahhoz pedig szükségem van a támogatására. Azt pedig valahogy el kell érnem.
Az itt uralkodó körülmények nem voltak ismeretlenek számomra, csupán csak rég tapasztaltak. Nem születtem vagyonos családba, gyerekkoromban már munkára fogtak. De ez több, mint rég volt, azóta sok minden változott, el is felejtettem, hogy milyen, mikor a saját bűzödben megtudnál fulladni. A nehézségek edzik az embert, ezt tették velem is, ahogy azonban változtak a körülmények, elpuhultam a fájdalommal szemben, sokkal inkább, mint azt bemertem vallani magamnak. Végül is, még itt is tanultam valamit. Egykor sokat tanultam Benedict-től, bizonyos mértékben a mentorom volt, én pedig a nagyravágyó tanonc, aki kiakart törni az árnyékából. A jelen helyzetet tekintve, nem sült el jól.
Láttam a lábát, ahogy lépett egyet előre, és bár vágytam arra, hogy újra megtegye, reméltem, hogy nem fogja. A két őrt valószínűleg könnyen elintézte volna, ha neki ugranak, de nem is ettől tartottam. Jobb, ha azt látják, amit látniuk kell. Én látom az igazat, ez tökéletesen elég most.
Mikor megemlíti a halálom napját, ráemelem a tekintetemet. Nem vagyok olyan idős, hogy elfelejthessem, a halálára pedig mindenki emlékszik, nemde? Legalábbis azok, akiknek van még utána valami. – Végül is… bár én a szebb pillanataira emlékszem inkább. – a maga módján nem volt olyan rossz halál. Nyilván nem volt kellemes, de lehetett volna végérvényes, ami azonban neki köszönhetően nem volt az, akármi miatt is nem hagyott meghalni. – Sokféleképpen lehet fejet hajtani. – emberként az életem abból állt, hogy mindig mások akarata szerint cselekedtem. Tettem, amit kellett, hogy elégedettek legyenek, mert csak így jutottam egyről a kettőre. Megalázkodtam, ha meg kellett. Mostanra azonban ez kihalt belőlem. Elértem annyit, hogy undorodjak ennek a gondolatától is. A tétlenség az, amit választottam idelent. Bármit tesznek, én tűröm és hallgatok. Előbb-utóbb megunják és úgy érzik majd, hogy elérték, amit akartak. Legalábbis, remélem, hogy így lesz. – Így is teszek. Az én hibámért nem tehetlek téged felelőssé. – de nem választottam rossz ivócimborát, ahogy fogalmazott, ezt minden bizonnyal ő is tudja. A hibám nem az, hogy bízok benne. A miértjét ennek nem tudnám megmondani, ha róla van szó, szentimentális vagyok, ami alapvetően nem a legjellemzőbb rám. – Te csak tetted, amit más is megtett volna. Ha láttam is, nem akartam tudomásul venni. Győztél. – az utolsó szavakat már csak suttogom. – Alábecsültelek. Nem hittem volna, hogy ez menni fog neked, de… sikerült meglepned. – és ezt most a jelen helyzetre értettem, remélem ő is így érti majd. Féltem attól, hogy Lzzy bajba keveri magát, de jól szerepelt, sokkal jobban, mint képzeltem volna. Néha, habár tudtam, hogy ez csak színjáték, valósággal fájt, amit mondott. – Ha nem itt lennék, most tapsolnék és… nem bírnék elégszer köszönetet mondani, mikor voltál olyan kedves és bájos, hogy megöltél. – valóban hálás voltam, habár a hangom most nem erről árulkodott. Csak a két őr miatt, akik figyeltek minket.  – Pedig aznap én csak egy éjszakát akartam. – több lett, mint egy éjszaka végül. – Semmi sem marad büntetlen, Lzzy. – fenyegetésnek hangzott, de nem Lzzy-nek. Alapvetően, ami itt történik most, egyáltalán nem az, aminek látszik.  



||music:Sweet Child O' Mine|| Remek lett  40  || ® || Inspirate by ®


Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
Tartózkodási hely :
▲ I'm on to you ▲
Hobbi & foglalkozás :
▲ machine genius and bar owner ▲
Humor :
▲ bloody ▲



A poszt írója Lzzy R. Morrow
Elküldésének ideje Szomb. Nov. 19, 2016 7:52 pm
Ugrás egy másik oldalra





Lzzy && Luke
We all have things to do that we really just don't want to do

-Valóban...-teszek úgy, mintha elgondolkodnék szavain.-A kérdés nem is ez, mint inkább az, hogy milyen formában távozol el innen.-rántok vállat könnyedén, bár nem hiszem, hogy szavaim igaznak és őszintének gondolja, a színjáték lényege épp ez. Könnyedén kezdek beleszokni ebbe, az idegességet látszólag legyűrtem teljesen, legalábbis ha olyasvalakinek hazudok, mint neki. Ő legalább ha hazudok látja rajtam. Ellenben mások jobb, ha nem látják meg azt, hogy mi van a maszk mögött. Szerencsére a tény, hogy kije voltam én, nem hatalmazott fel arra feltétlenül, hogy gondoskodó legyek vele szemben, s olyan, aki valóban törődő. Még jó. ellenkező esetben aligha ácsorognék itt előtte magassarkúban, sőt, inkább mellette lennék a cellában, minimum olyan állapotban, mint ő.
A cella önmagában nyomasztott, bár emlékeim nem voltak hasonló helyzetből, mégis elég volt látnom, hogy egy olyan ember szenvedjen, akivel törődtem, s máris épp úgy éreztem magam, mint aki maga is fogoly. Szavaim könnyedén hagyják el szám, nem hagyom, hogy gondolkodjak azokon, amiket ki akarok mondani. Attól viszont felfordul a gyomrom, hogy egy farkas most sem hazudtolja meg magát és épp olyan mocskos módon kezeli a helyzetet, ahogy a fajtája szokta. Nem, mintha vámpírként a saját fajomra uralkodóházi osztályra gondolnék. Csak egyszerűen nem gondoltam, hogy ez a felállás lenne a törvényszerű, jó.
Talán az, hogy mennyire nem akartam soha felette anyáskodni, most kitört belőlem. Talán nem csak a félelem és a féltés szólt belőlem, hanem mindaz, amit törődésnek és fura mód szeretetnek hívnak. Az őrökre nézve bevetem azt, aminek szinte egyik pasi sem állt még ellen. A nagy szám, amivel bárki hasába lukat voltam képes beszélni, arról nem is beszélve, hogy szándékosan kirívó ruhát vettem fel, ami mindezt a hatást csak fokozni tudta. Őszintén szólva talán ez az egy dolog tartott a földön, és vissza attól, hogy fejeket szedjek le és szíveket tépjek ki. Luke hálás lehetett, amiért a tombolást és az érzelmeim háttérbe tudtam helyezni, de igazából magamnak is hálás voltam, hogy minderre valóban képes voltam.
Miután a kellő győzködés nem a süket fülekre, hanem értelmes emberi lénynek gondolt mocskos teremtményekre talált, akiket farkasnak neveznek, és furcsa mód maximum annyi idősek voltak, mint amennyinek én kinéztem, cselekedtek. Egy vödör víz, és egy mocskos rongy, de ez is épp elég volt. Tudtam, ha Luke szemébe nézek, látja rajtam, mit gondolok, és a késztetést a lábamban én is éreztem, hogy tegyek egy lépést felé. Így is tettem, mire a két őr kicsit előrébb lépett, mire megemeltem magam mellett a kezeim, s arra jutok, nem jó ötlet még egy lépést megtenni. A nehézkes köhögés emlékeztet a hangra, amit akkor adott ki, mikor elharaptam az ő torkát is. Vagy inkább akkor, mikor ellenkezése ellenére is megitattam a véremmel.
-Emlékeztetsz a napra, amikor voltam olyan kedves, és megöltelek.-merengek el hangosan is, ahogy a földön térdelve az arcát törölgeti.-Ha jól rémlik, akkor épp attól fuldokoltál így, hogy a vérem a szádba tuszkoltam. Szép emlék. Remélem az azt követő roppanást most nem kell hallanom.-bár annak én voltam az okozója, a két őr mögöttem erőteljesen felszisszen, mire vállat vonva, elragadóan bájos pillantást vetek rájuk.-Ugyan fiúk, nincs glória a fejemen.-nézek végül vissza Luke-ra, aki a víztől mintha már önmagában jobban nézne ki. A szemét csak én láthatom, ahogy ő is csak az enyémet láthatja, ami hirtelen megtelik mindazon érzelemmel, amit kimondani nem mondhatok.-Vegyük sorba. Az üzleted az én kezemben van, arra nem lehet panaszod. A kis cimborád lassan eléri nálad, amit akar, talán még fejet is hajtasz előtte, a helyedben ezen elgondolkodnék.-bár nem érezni hangomon, szememben merő düh és undor csillan meg, mikor a farkasokra terelem a szót.-Talán még az lehet vigasz a helyzetedre, hogy én itt vagyok. Minden esetre, ha álmatlan, szenvedéssel teli éjszakáidon eszedbe jutna az, hogy mi mindent vesztettél el egy rossz ivócimbora miatt, csak magadat okolhatod. Addig is, azt hiszem engem vár némi vérontás, pár fej letépése, és egyéb, ügyes bajos dolgok. Neked viszont jó szórakozást.-billentem kissé oldalra fejem, és fordítok neki hátat, mert kezdek attól tartani, ha nem teszek így, könnyedén kicsúszik az irányítás a kezeimből.


Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Tartózkodási hely :
nola Δ
Hobbi & foglalkozás :
businessman Δ
Humor :
unsolicited Δ



A poszt írója Luke Meyers
Elküldésének ideje Pént. Nov. 04, 2016 6:23 pm
Ugrás egy másik oldalra



Lzzy && Luke


Az életem már a kezdetek óta a hatalom körül forgott. Eleinte csak sóvárogtam utána, néztem az ablakon át a sok jól öltözött, gazdag embert. Talpig mocsokban a többi gyerekmunkás között, csak álltam és néztem azokat, akik dolgoztattak. Olyan akartam lenni, mint ők. Hatalmat akartam. Azóta pedig egyetlen alkalmat sem szalasztottam el, hogy növeljem ezt. Ez az, ami miatt most itt vergődöm. Sejtem, hogy milyen szép látványt nyújthatok most, de igyekeztem minél kevésbé jelét mutatni annak, hogy mennyire megvisel az egész. Nem számítottam rá, hogy ilyen…intenzív lesz. Rég nem voltam már ennyire kitéve más szeszélyeinek, elfelejtettem, hogy milyen is az, mikor igazán szenved az ember.
-Nem hinném, hogy bélelt lenne az a koporsó. – nevettem fel halkan, jobban nem is nagyon tudtam volna. – Úgy ismersz, mintha ábrándokat kergetnék? Ez a hely… előbb-utóbb magam mögött fogom hagyni. – ebben szinte biztos voltam. Így, vagy úgy, de nyilvánvalóan szívesebben választanám azt az opciót, mikor élve hagyhatom el ezt a pincét. Benedict, amint kiszórakozta magát, talán megadja végre azt, amit akarok. Ha nem, úgy is jó, ha addig Lzzy megkapja azt. Erről szól ez az egész. Előrébb jutni. Ez is csak egy akadály, az eltakarításához pedig szenvedni kell. A sors fintora, hogy pont így, és pont Benedict miatt.
-És ez jobban fáj, mint bármi más idelent. – a fájdalom is megszokható, idővel, annyi idő viszont nem telt még el. Messze nem. Elszoktam ettől. Emberként sokat szenvedtem, az átváltozásom óta azonban megváltoztak a dolgok, áldozat helyett gyilkossá váltam. Nem bánom, a jelen helyzetben azonban nem túl szerencsés.  A szavait hallva a földre szegeztem a tekintetemet, nem tudtam, mit mondhatnék, de igazából nem is akartam semmit sem mondani erre. Egyáltalán nem volt olyan könnyű ez, mint gondoltam. A fejemben, még mielőtt idejöttem volna, egyszerű volt, letisztult. Mióta azonban elkezdődött, mióta ő is belépett ide, sokkal nehezebb. Mintha évek teltek volna el.
-Kár. Jól állt. – suhant át az arcomon egy erőtlen mosoly, ahogy a cipőjére néztem, majd fel rá. Lzzy abban a kiváltságos helyzetben volt, hogy a legtöbb dolog jól állt neki. Ezt szerencsére ki is használta, nagy hiba lett volna, ha nem így tesz. Ha az embernek van egy titkos fegyvere, miért is ne használná? – Sajnálom, de ha rajtam múlik, nem itt találkozunk utoljára. Ennél… kissé szebb véget szánok magunknak. – ironizáltam, de a helyzet ezt követelte meg. Amit mondtam, azt komolyan mondtam, ő érezheti, más aligha.
Szóra nyitnám a számat, de a kiéheztetésnek – többek között – hála elég lassú vagyok, mire eljutnék odáig, Lzzy már az őrökkel beszél. Ha nem érezném magam ténylegesen annak, ami vagyok, még mosolyognék is azon, ahogy beszél velük. Hosszú másodpercekig csak tanácstalanul bámulnak egymásra az őrök, de végül az egyik megmozdul és kicsivel később egy vödör vízzel tér vissza és helyezi a cellámba. Közelebb nem rúgja, úgyhogy nekem kell oda elmásznom. A vödör szélén lévő ronggyal megtörlöm az arcomat, miután a vízbe mártottam, és jólesően sóhajtok fel. Utoljára gyerekkoromban vágytam ennyire a vízre. – Szóval alaposan átvizsgáltak? Most kissé... féltékeny és irigy is vagyok egyszerre. De, ha tényleg egy kulcskészletet csempésztél be, vedd elő, ne csigázz tovább! – pillantottam volna fel rá vigyorogva, de helyette köhögni kezdtem. – Bocsáss meg, a kiszáradás. – nem az első eset, hogy megvontak a vértől, de… a leghosszabb eddig. Eddigi életemben soha nem kellett még huzamosabb ideig kibírnom vér nélkül. – Őrjítő ez az éhség. Az éhség… minden után. – őt néztem, miközben beszéltem. Nem csak a vérről beszéltem. A friss levegő is hiányzott, a székem. Még az is, hogy Lzzy őrjöngve törje rám az ajtót és lefejezze már megint valamelyik emberemet pillanatnyi dühében. – Remélem megérte. – szólaltam meg újra, néhány pillanatnyi csend után. A hangomban düh volt, a tekintetemben inkább hála. Az arcomat nem láthatták, hisz Lzy előttem állt. Nem mintha az érzelmek elképesztően széles skáláját tudtam volna most felsorakoztatni.



||music:Sweet Child O' Mine|| Remek lett  40  || ® || Inspirate by ®


Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
Tartózkodási hely :
▲ I'm on to you ▲
Hobbi & foglalkozás :
▲ machine genius and bar owner ▲
Humor :
▲ bloody ▲



A poszt írója Lzzy R. Morrow
Elküldésének ideje Hétf. Okt. 31, 2016 8:17 pm
Ugrás egy másik oldalra





Lzzy && Luke
We all have things to do that we really just don't want to do

A testem átjáró félelem és fájdalom ellenére, hogy szenvedni látom, egyre jobban kezdett átjárni az az érzés is, hogy ha nem éreznék így, minden bizonnyal nem húzná sokig, ugyanis lebuktatnám a nagy tervét. Hát erőt veszek magamon, maszkot húzok, ahogy mindig, most mégis valamivel terhesebbnek érzem annak viselését.
Valóban. Túl sok mindent láttam már belőle. Láttam a vérét kezemhez tapadni, láttam a vérszomjas, a szerethető, a józan és a dühös énjét is, s nem kétség, a ár éjszakának köszönhetően, amit egymás társaságában eltöltöttünk, testének szinte minden zugát ismertem. Talán ez romantikus könyvbe illő lehetett volna. A probléma inkább az volt, hogy a mi kapcsolatunk, még ha csak a mostani esetet is nézzük, nem volt romantikus. Vállának rándulásán látom, hogy darabos, nyúzott, mocskos külseje fájdalmakkal teli létezést takar, ami ezen apró rezdülésen is jól látható. Magam is érzem összeszoruló gyomrom, az alkohol és a vér hirtelen fordul egyet és nehezemre esik visszatartani azt, hogy mindezt neki is megmutassam, ha már arról van szó, hogy ki és mit látott már a másikból.
Talán a szag volt az, ami mindent el tudott nyomni, és bár nem volt orrfacsaró a bűz, emlékeztetett azon időkre, mikor az angol kisvárosok utcáin a maihoz nem hasonlítható esernyőre lett volna szükséged, hogy holmi ablakon kilöttyintett emberi ürülék ne essen a fejedre. Mondhatnánk, hogy a régi szép idők, de visszatekintve nem sok szép jut róla eszembe.
-Hát, idelent sok minden nincs, ami azt hiszem előnyödre szolgálna. De ne kergess hiú ábrándokat, hogy a házigazda jobb lakosztályba oszt be. Bár egy bélel koporsó valóban jobb lenne...ennél.-mutatok végül a rácsokra és a falakra.
Érzem, hogy talán pont a helyzet egyre jobb megismerésének hála, de a gyomromból a csomó a torkomba vándorol és nehezen nyelem vissza azt az érzést, ami szinte sosem kapott el. Előbb sírtam volna el magam, mintsem hagytam volna, hogy megöljék, és ez már nagy szó volt. Nálam legalábbis.
-Tudod, nem szeretem, mikor a nőket megkülönböztetik, de lássuk be, van előnye is a dolognak, ami még a te előnyöd is lett. Igaz, ezt most nem fogod egy jó darabig élvezni.-lépkedem felé, a rácsok felé, amik aztán végül egészen közel kerülnek hozzám, s mikor a suttogott szavakat is meghallom, csak erőltetéseknek hála, de kicsúszik egy nevetés, egy negédes, gúnyos nevetés a torkomból.-Drágám, majd ha abban a helyzetben leszel... beszélgethetünk erről is.-hagyom ennyiben, és próbálom lenyelni mindazt, amit valóban mondani akarok és megakadályozni, hogy izmaim meggondolatlanul mozduljanak és eláruljanak. Kimérten, egyenes háttal, felszegett fejjel, mellkasom előtt keresztbe font karokkal állok meg a cella közelében és úgy nézek le rá. tudtam, hogy hálás, láttam a szemén, mire csak pislogással jelzem, hogy értem, mit gondol, ezt az apró mozdulatot ugyanis senki nem láthatja, hisz háttal állok kameráknak és figyelő emberi tekinteteknek is.
-Én sem mondhattam volna szebben.-mosolygok egyetértően, hálásan, amiért kimentette a pillanatnyi zavarba esett énem, aki menthetetlenül tenni akart azért, hogy ő kijusson a cellából, és megöltem volna ezért bárkit. Most kezdtük, de már menekülnék a helyzet elől.-Valóban. Egy magassarkúm bántja a látogatást. Hála a remek lakosztálynak.-nézek le a fekete cipőre, melynek sarkán jó néhány csík mutatja, hogy mennyire nem arra tervezték, hogy ilyen és ehhez hasonló helyeken forduljon meg benne az ember.-Még élsz.-bár hangom semleges, szememben érzem, ahogy megcsillan valami, ami reményt és örömet fejez ki, s közvetít felé, végül mégis pislogok egyet, hogy ne mutassam ennek sokáig jelét.-Majd kérem a házigazdát, hogy tájékoztasson, mikor a szagod jobb lesz. Sőt. Mi lenne, ha tennétek valami olyasmit, ami mondjuk... nem is tudom. Javít a helyzetén. Egy vödör víz tökéletesen elég lenne kezdésnek.-nézek a két őrre barátságos, kedvesen pislogva, bár tudom jól, mik a fenntartások okai.-Mi van? Szerintetek a melltartómba rejtettem egy kulcskészletet, esetleg a nem létező hajcsatomat dugnám a lakatba? Esetleg még egyszer átnéznétek a ruhám elég tapadós-e, hogy a nyilvánvalón kívül mást már nem rejthet?-érdeklődöm tőlük ártatlanul továbbra is, bár tudom, hogy ezen megszólalásaim talán sérthetik Luike fülét, de nem érdekel. Eddig sem atyáskodhatott felettem, most pedig az ő épsége is a tét. És nem hagyom, hogy itt haljon meg.


Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Tartózkodási hely :
nola Δ
Hobbi & foglalkozás :
businessman Δ
Humor :
unsolicited Δ



A poszt írója Luke Meyers
Elküldésének ideje Szomb. Okt. 08, 2016 6:01 pm
Ugrás egy másik oldalra



Lzzy && Luke


Minden szegény fiú arról álmodozik, hogy egy nap majd gazdag lesz. Hogy olyanná válik, akik miatt úgy kellett felnőnie, ahogy. Jó családba születtem, a szüleim jóra való emberek voltak, de túl erkölcsösek. Úgy gondolták, ha sokat dolgoznak, majd értékelni fogják őket. Úgy gondoltak rájuk azonban, mint a lovakra. Minél idősebbek lettek, annál kevésbé volt hasznuk és elengedték őket. Ez akkor vált világossá, mikro csatlakoztam a felsőbb körökhöz. Megfogadtam, hogy nem fogom a szüleim útját járni, hogy belőlem nagy ember lesz. Az élet viszont teljesen más lapokat osztott. Nem épp így terveztem mindezt, de a cél végül mindig szentesíti az eszközt, nem igaz?
Ez… hízelgő. – húztam vékony mosolyra a számat. Tisztában voltam azzal, hogy Lzzy azon vámpírok közé tartozott, akiknek a vérszomjuk jobb, ha… mélyen el van nyomva. A vérszomjjal önmagában nincs gond, azzal viszont igen, hogy egyesek nem képesek kontrollálni. – Azt nehéz lenne. De jobban örülnék, ha egyben maradnék. Ha mégsem így lesz… talán hívnak, hogy néz meg. – rántottam meg a vállaimat, bár sok erő ebben a mozdulatomban sem volt. Fogalmam sincsen, hogy mi jár Benedict fejében, ami kétségbeejtő volt. Sokkal könnyebb volt ezt elképzelni, a fejemben nem volt ennyire… sok a rossz lehetséges végkimenetel. De még így is jobb helyzetben voltam, mint eleinte hittem.
Idelent nincs fürdő. – húztam el a számat. A bűz és a kosz nem voltak olyan zavarók. Emberként hozzászoktam ehhez a kettőhöz, tudtam, hogy milyen, csak… mára elfelejtettem. A legkevésbé sem volt ínyemre, hogy ilyen alárendelt szerepben kell lennem, de a szükség nagy úr, túlságosan is nagy.
Sejtettem, hogy odáig lesznek érted. Valamiért én soha nem tetszettem nekik. – néztem a földre komoran. Tudtam, hogy aligha volt így. Bíztam Lzzy-ben, ezért is adtam neki oda a … királyságom kulcsait. Ugyanakkor nem volt nehéz eljátszanom az elárult férfit, finoman szólva sem voltam jó bőrben. – Ezt a hibádat lehet, most megfogják oldani. – ezt már csak halkan tettem hozzá, újra felnézve rá, mikor közelebb jön. Hirtelen sok mindent megadtam volna azért, hogy én is a rács azon oldalán lehessek. Most kezdődött még csak, de már most abbahagytam volna. – Azt hittem az arcomra van írva, milyen hálás vagyok! – a szavaim szarkasztikus éllel csendültek meg, de ő pontosan tudta, hogy valójában tényleg hálás voltam. Átvette az üzletemet, ráadásul eljött ide most hozzám. Hiába a szerepét játssza, attól még sokat jelent. A bezártság őrjítő tud lenni, jó látni néha egy ismerős arcot, egy olyan arcot, amit az ember valóban látni szeretne. – Csak ugyanabba a hibába estem, mint előttem már oly sokan. Bíztam egy szép, megnyerő nőben. – fáradtan mosoly kúszott az arcomra néhány pillanat erejéig. – Szóval, Benedict megengedte, hogy meglátogass. Milyen nagylelkű ez tőle. Na és persze tőled, hogy eljöttél. – fura volt úgy beszélni, hogy minden amit mondtam, teljes ellentéte volt annak, amit éreztem és gondoltam. – Ami nem öl meg, az megerősít, Lzzy. Én pedig még élek. – és bízok benne, hogy ez így is marad. Mindennél jobban szerettem volna innen kijutni, élve. Többet éltem, mint az átlagember, de a haláltól ugyanúgy féltem, ha nem jobban. Annyi mindent sikerült felépítenem, nem akartam elveszteni mindent.



||music:Sweet Child O' Mine|| Remek lett  40  || ® || Inspirate by ®


Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
Tartózkodási hely :
▲ I'm on to you ▲
Hobbi & foglalkozás :
▲ machine genius and bar owner ▲
Humor :
▲ bloody ▲



A poszt írója Lzzy R. Morrow
Elküldésének ideje Hétf. Szept. 26, 2016 8:43 pm
Ugrás egy másik oldalra





Lzzy && Luke
We all have things to do that we really just don't want to do

Nem volt elég, hogy a nyelvemre harapjak. Tudtam jól, egy rossz mozdulat, egy meggondolatlan fintor, egy rossz levegővétel.. egy apró rezdülés, és máris borul minden és ennek hála máris menthetetlen lesz ő is és én is ezzel együtt. De kivételesen háttérbe tudtam szorítani az önző énem, hála neki, ez nem ment másokkal, vele viszont a kivételek sorát tettem már meg eddig is. Kezdve azzal, hogy életben hagytam, majd folytatva azzal, hogy ennyi év után még mindig kitartottam mellette, most pedig olyan meredek vállalkozásban mint ez. Ez, amiben könnyen hullhatnak el az emberek, köztük ő is. Na, ezt talán még ha be se ismerném hangosan másoknak, de talán nem élném túl pár könnycsepp hullatása után. Nem volt más, akire támaszkodhatnék, aki elviselne vagy ismerne.  
Mikor meglátom, a torkomban növő csomó olyan naggyá lesz, hogy kis híján megfulladok abban a pár szóban, amit merő gúnnyal és megvetéssel próbálok magamból kierőszakolni. Tudtam, mit várnak el tőlem, és tudtam, hogy tudja ő is, hogy szavaim mögött mi rejtőzik. Ha nem így, akkor sehogy nem tudom megállni, hogy ne tépjem ki a vaskerítést a helyéről, és mutassam ki a fogam fehérét holmi mocskos, büdös farkasoknak, akik azt hiszik, hogy övék a világ.
-Hát tudod, némi vér és smink csodákra képes.-ez így igaz, ám tudom, hogy ezt a mondatot valahogy le tudja úgy is fordítani, hogy nem volt elég a smink, és a diétás életmódom is felrúgtam pusztán azért, hogy ezt a találkozást mindketten túléljük. Mérhetetlenül szörnyű látványt nyújt, és ajkaim úgy kell mozgásra kényszeríteni, hogy a véleményem gúnyos, lenéző módon szűrődjenek ki torkomon, és a hangom meggyőző legyen eléggé.-Kár, pedig már azt hittem, hogy valami olyasmit is láthatok belőled, amit még nem láttam eddig.-mérem végig egyik szemöldököm megemelve, miközben a célzás cseppet sincs ínyemre, még akkor se, ha alapesetben ezeket a kis plusz dolgokat kettőnk között, szívesen fel is emlegettem neki, mint amolyan "örülj neki, hogy vagyok neked pár magányos éjszakára" dolgot.
-Azt látom... és érzem is.-vágok fintort, a szagok valóban zavaróak, de a játékhoz az is kell, hogy erre koncentráljak, ne a megnyúzott, piszoktól mocskos hajára vagy arcára koncentráljak. Nehezemre esik nem kimutatni mindent, de egész jól alakítok eddig.
Kérdésére csak hasonló fintorral reagálok, miközben ujjamon pörgetem a gyűrűm, elnézve a fekete kő tompa csillogását a sötétben. Tudom jól, hogy ő tudja, ez nem csak amolyan lenéző gesztus, de azt is elárulja, hogy mennyire nehezen fogom vissza magam.
-Az üzlettársaid többsége igen jól fogadta a váltást. A jelek szerint mindenki jobban szeret egy elragadó nő társaságában lenni, mintsem egy olyan alakéval, mint te. Tudtam, hogy rossz döntés volt életben hagyni. Csak a baj volt veled.-tudom, hogy minden szavam hallják, és muszáj ennyire megvetően kezelnem, csak azt remélem, hogy szavaimból kihallik, a kimondottak szöges ellentettjét érzem és próbálom elnyomni azt, ami azt mondatná velem, hogy örülök, hogy élsz, és jó lenne, ha ennek az egésznek már vége lenne. Pedig minden még csak most kezdődött el. Közelebb sétálok a cellájához, megállok előtte, ujjaim a rácsra emelem, és húzom végig őket a hűvös fémen, miközben kicsit oldalra billentve fejem, méregetem őt, a figyelő szemeknek hátat fordítva. A szemem egy pillanatra aggodalomtól csillan meg, majd ezzel a lendülettel el is tűnik, és magassarkúmon billegve.-Tulajdonképpen hálás lehetnél érte, hogy kihúztam a segged a teljes csődből.-sziszegem, ajkamon gonosz mosolyom oly könnyedén terül szét, hogy hirtelen magam is meglepem. Ennyi lenne? Elfog az öröm, hogy él, és innentől kezdve már nyugodt vagyok? Nem... ez kizárt. Egyszerűen csak elbillen a mérleg nyelve és a kockázat magasságát tekintve mindent félresöprök végre, s csak az számít, hogy mit akarok elhitetni másokkal. Míg e mellett tudom, hogy mi az igazság, ahogy Luke is tisztában van vele.-Nem is értettem, mit esznek az üzleti morálodon. Ez az ellenségeskedés mindenkivel... Nem, mintha én szent lennék, de elszalasztani egy olyan lehetőséget, mint amit Mr. Lorenzini ajánlhatna... azt hittem, hogy az üzleti partnereid okosan választod meg. A jelek szerint azt inkább tudod, hogy ki legyen a tökéletes ellenséged, aki erősebb, mint te.-mérem végig cseppet sem szép látványt nyújtó alakját, és alsó ajkamba harapok alig láthatóan, a szavak ugyanis szinte marják a puha húst, ahogy a hazugság kifejezetten nehezen tör elő belőlem, nem úgy, mint máskor. A megjátszás nagymestere lehetettem volna most, ha valóban tudtam volna objektívan tekinteni a dolgokra. így viszont csak ide-oda sodródom egy idegen érzelemtengeren, ahol a csónakból sűrűn meregetem ki a vizet, hogy ne süllyedjek el vele idő előtt, és képes legyek még a partig kievezni.

Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Tartózkodási hely :
nola Δ
Hobbi & foglalkozás :
businessman Δ
Humor :
unsolicited Δ



A poszt írója Luke Meyers
Elküldésének ideje Szer. Szept. 14, 2016 6:04 pm
Ugrás egy másik oldalra



Lzzy && Luke


Ahogy múltak a napok, úgy kételkedni kezdtem abban, hogy helyesen döntöttem-e. Tudtam, hogy előbb-utóbb muszáj ezért a bűnömért is vezekelnem, de nem gondoltam volna, hogy ilyen… fájdalmas lesz. Nem hazudtam magamnak. Mivel az éppen aktuális kínzómon kívül nem igen volt vendégem, így csak magam maradtam, nem lett volna jó ötlet még saját magamnak is hazudni. Benedict kétségkívül ért hozzá, hogy miként okozzon fájdalmat, ezt tudtam és most már meg is tapasztaltam. Fájt a mozgás, néha még a levegővétel is, úgyhogy mikor bezártak a cellába, próbáltam lélekben felkészíteni magam, ha már testben nem tudtam. A fájdalom nem megszüntethető, Benedict pedig nem holtan szeretne, ezt alátámasztotta az is, amit eddig tettek. Nem húznák eddig, ha megakarnának ölni. Ez vigasztalt valamelyest.
Az időérzékemet már elvesztettem, nem akartam számolni a napokat, úgy gondolom az ilyen helyzetekben ez felesleges. A fájdalom nem múlik és nem enyhül attól, ha tudom, hogy mióta tart. Az állandó sötétség miatt pedig aligha lett volna esélyem. Mikor kinyitották az ajtót, akkor szűrődött be némi fény. Az érzékeimet elintézték annyival, hogy éheztettek. A kínzásokon felül emiatt is gyengének éreztem magam, fáradtabbnak, mint az elmúlt évtizedekben valaha. A szaglásom, a hallásom, a látásom… mind-mind cserbenhagyott, csak mert nem jutottam táplálékhoz.
Hallom, hogy nyílik az ajtó, de nem mozdulok. A szemeimet lehunyva várom, hogy a cellám ajtaja is nyíljon, hogy folytassák azt, amit elkezdtek. Ez viszont nem történik meg, majd mikor meghallom az ismerős hangot, elmosolyodok magamban. Nehezen emelem fel a fejemet és vetem neki a falnak, hogy lássam őt. – Én is örülök, hogy látlak Lzzy. – olyan szélesen mosolyodtam el, amilyen szélesen csak tudtam a jelen helyzetben. – Remekül festesz. – felteszem, hogy ez rólam kevésbé mondható el. Nem láttam tükröt, mióta itt vagyok, de úgy gondolom, hogy nem is származna túl sok örömöm abból, ha kapnék egyet. – Azt talán későbbre tartogatják. – igyekeztem úgy mondani ezt, mint aki nem tart ettől, de nagyon is tartottam. A csonkítás az, amit igen nehezem emésztettem volna meg, és jelen helyzetben teljes mértékben ki vagyok szolgáltatva Benedict szeszélyeinek. Tehát volt miért aggódnom. – Köszönöm, hogy meglátogatsz. Ne aggódj, mint láthatod, még élek. – be kell vallanom, elszoktam a fájdalomtól. Az elmúlt időben egyre magasabbra jutottam, és így az ilyen helyzetek nem történtek meg, elszoktam tőlük. Sokkal rosszabb ez, mint amire számítottam. Saját magamat csaptam be. – Hogy vagy? Remélem nincsenek nehézségeid. Értesítettem az üzlettársaimat, hogy bizonytalan ideig te veszed át a helyemet. – mondtam, miközben felküzdöttem magam állásba és közelebb mentem hozzá. Lzzy-t nem olyannak ismerem, aki nem tudna megbirkózni az üzlettársaim esetleges nem tetszésével, de próbáltam mindent a lehető legkönnyebben megoldani a távollétemben.



||music:Sweet Child O' Mine|| Remek lett  40  || ® || Inspirate by ®


Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
Tartózkodási hely :
▲ I'm on to you ▲
Hobbi & foglalkozás :
▲ machine genius and bar owner ▲
Humor :
▲ bloody ▲



A poszt írója Lzzy R. Morrow
Elküldésének ideje Hétf. Szept. 05, 2016 8:27 pm
Ugrás egy másik oldalra





Lzzy && Luke
We all have things to do that we really just don't want to do

Mikor is beszéltem azzal a puccos nevű ürgével? Két napja? Akkor érdeklődtem, hogy hogy is van Luke. hangom igyekeztem gúnyossá és örömittassá változtatni és éltem a meglepetés erejével, hogy ne túl nagy érdeklődéssel, de két nappal később beállítsak. A tükör előtt nem töltök órákat, de jó pár percbe telik, hogy meg-meg remegő ajkaim biztos mosolyra tudjam húzni és a félelem, kétely minden jelét el tudjam fedni. A siker elérése érdekében halvány rúzst tettem fel telt ajkaimra, ezzel is kevésbé feltűnő jelét annak, hogy a mosolygás rejtett remegést leplez.
A mosoly után a ruha jött, egy zakót vettem fel, a testhez simuló fekete ruhához, amit talán túlzásnak nevezhettünk volna, hisz egy cellához kell mennem nyilván, nem egy bálba vagy egy étterembe. De üzletasszony tökéletes külsejét kellett adnom, amihez most ez passzolt. A magassarkúban tipegéssel nem voltak bajok, de a pánikszerű remegés kezdett minden porcikámra kitérni, ahogy beültem a sofőr mellé a kocsiba. A napszemüveg eltakarta a szemem, de a tájat idegesen fürkésztem, ujjaim ölemben szinte másodpercekként forrtak újra és újra össze, ahogy ropogtatva tördeltem őket, hogy a fájdalom erőt adjon. Mikor éreztem magam így utoljára? A válasz talán az, hogy soha.
Megáll az autó, egyik lábam kiteszem, majd másikat is, lassan, kimérten szállok ki, elérem, hogy a gyomorgörcsömről csak én tudjak, más ne. Biztos léptekkel haladok az ajtóig, majd mikor kinyitják azt, megcsap a jellegzetes "kutyaszag" és akaratlanul is, de olyan fintor suhan át arcomon, amit nyilván más, a szagot kiváltó felismer és úgy mordul fel, hogy tenyerembe kell szorítanom körmeim, nehogy felképeljem a kis korcsot. Morogjon le olyat, akinek a tojáshéj a seggén van még.
-Ezért még kitekerem a nyakad!-sziszegem, amit ő nem hallhat, ellenben Luke a lefelé vezető lépcsőről szűrődő hangom már valószínűleg hallja. Magyot nyelek, és feltolom a szememről a napszemüveget, majd mikor megállok a cella előtt, arcomra erőltetek egy fanyar, gúnyos mosolyt, amin látszik, hogy örülök, hogy nem fest jól, de közben olyan erősen szorítom össze ajkaim, hogy fogaim összecsikordulnak számban.
-Ennyi? Pár zúzódás meg karcolás? Semmi letépett kar, kitépett nyelv...úgy hallottam lép nélkül egész jól elélnek a vámpírok.-mérem végig a meglehetősen nyúzott, beesett arcot, amelynek láttán egész testemben megremegnék, és tényleg az ájulás kezd kerülgetni. Tekintetemből látszik, ha nem reagál, elvérzek már most, az első alkalommal, az első látogatásommal, és oda lesz a jó kis tervének, de vele együtt nekünk is. Gyerünk Luke, mutass valamit, szedd össze az erőd, meg ne halj, mert akkor visszarángatlak a pokolból és kibelezlek!


Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
Tartózkodási hely :
▲ I'm on to you ▲
Hobbi & foglalkozás :
▲ machine genius and bar owner ▲
Humor :
▲ bloody ▲



A poszt írója Lzzy R. Morrow
Elküldésének ideje Hétf. Szept. 05, 2016 8:03 pm
Ugrás egy másik oldalra

***
Vissza az elejére Go down




A poszt írója Ajánlott tartalom
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra

Vissza az elejére Go down
 

Pince

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi
- járd körbe városainkat -
 :: New Orleans :: Lakónegyed :: Lorenzini rezidencia
-

Friss reagok
- lelked hangjai -


Vas. Okt. 14, 2018 8:53 am




Álarc nélkül
- itt vagyunk -





Jelenleg 15 felhasználó van itt :: 3 regisztrált, 0 rejtett és 12 vendég :: 2 Bots
A legtöbb felhasználó (77 fő) Kedd Jún. 23, 2015 10:38 pm-kor volt itt.

Fajaink aránya
● ● számokban a valóság ● ●

csoportok ●
Ffi
Ember •
27
18
vámpír •
26
19
ősi vámpírok •
5
7
Vadászok •
8
9
Boszi / mágus
31
16
Farkas •
17
20
hibrid •
3
3
vámpírboszi •
14
6
Animágus •
3
2
dhámpír •
4
2
tündér •
2
2
Farkasboszi •
6
2
druida •
2
3