Share | 

avatar
Tündér •• akinek nem adtak valódi szárnyakat
Tartózkodási hely :
Mystic Falls
Hobbi & foglalkozás :
eating is a necessity but cooking is an art



A poszt írója Declan Collins
Elküldésének ideje Szomb. Dec. 10, 2016 11:06 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


to Suzie
[You must be registered and logged in to see this image.]

Csak egy vállvonással reagáltam le a szavait, mert mégis, mit mondhatnék rá? Az elmúlt több évben többet időztem ott, mint bárhol máshol, szóval mondhatnék mást, úgy is hazugság lenne – még ha nem is vágyom oda, vagy nem érzem magam otthon a fertőtlenítő szagtól nehéz, fogkrémszínű csempés falak közt.
- A legkevesebb, mi...? – lehet, csak további olaj a tűzre ez a néhány szó, de hát tehetek én róla, hogy mielőbb még átgondolhattam volna, hogy mivel jár, már ki is csúsztak a szavak? Amúgy is, a frázt hozta rám, nem is számítottam rá. És erről jut eszembe...
- Már nem azért, de hogyhogy itthon vagy? – nem mint ha nem lehetne, vagy zavarna – Vagy mi volt az előbb az az ajtócsapódás? Ted kiszökött? – toldottam hozzá sietve magyarázatként, mielőtt még ezt is félreérti, mint valószínűleg minden mást, ami a túszejtős eset óta történt.
Már épp feleltem volna a kérdésére, de hallva, hogy milyen hangnemet ütött meg, mint valami feldühödött házisárkány... bevallom férfiasan, azért valahol még engem is megrémített, hátráltam is egy lépést sietve, mielőtt még menten leharapja a fejemet is itt helyben, csak hogy véget vessen ennek az egésznek. Most még azt is kinézném belőle, azon túl, mennyire váratlanul ért, hogy... ilyen oldala is van, eddig hiába nem is feltételeztem róla.
- Én... nem tudom. Félek, hogy ő nincs többé. – nyeltem egyet óvatosan, mert magam sem voltam biztos benne, hogy mégis hogyan fogom megélni, feldolgozni ezt az egész tündéres históriát, ami fenekestől forgatja fel a egész életemet – és akármennyire is eszelősnek és abszurdnak tűnt első hallásra, be kell látnom, hogy végül csak Serának van igaza – nem közönséges ember vagyok.
- Hééé, óvatosan! Nem lehetne azt az izét letenni? A végén még megvágsz vele. – vagy magadat, tettem hozzá, igaz, csak magamban, mielőtt még azon is kiakadna, amikor azonban viszont valaki másról kezd magyarázni, csak értetlenül pislogok magam elé.
- Mi van? – ráncolom a homlokomat, majd amikor újra rákezdi, már nekem is eszembe jut, kire is gondolt pontosan...
- Suzanne. Suzie... ez nem az amire gondolsz. Sera csak... hogy mondjam... – a tanárom? Persze, amikor még csak annyinak sem néz ki, mint én... barátom? Azt sem mondanám, bár ha az lenne, se merném, a végén még itt vágná el a torkom Suzie a kis rózsaszín borotvájával – Ő csak egy kolléga, mondhatni. Sorstárs... Segít visszarázódni a dolgokba. – maradtam a lehető legdiplomatikusabb megoldásnál, mert az igazat mégsem köthetem az orrára!
- A fenébe is, én csinálom a cirkuszt? Te viselkedsz úgy, mint valami hisztis, toporzékoló kisgyerek. – álltam a szavakat, haragját, indulatait mozdulatlanul, egy helybe lecövekelve.
- Én... szeretném elmondani, de nem lehet. Nem akarok neked rosszat, de nem akarlak bajba sodorni vele, amikor már így is olyan sokat kockáztattál miattam, és az is biztos, hogy egy darabig még így marad. Talán majd idővel... – jobb lesz? Változik a helyzet? Kétlem... maximum rájövök, hogyan is lehetne, és megtanulok együtt élni ezzel az új... állapottal.

• • •  [You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down

avatar
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Chatkép :

Keresem :
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
↷ in the land of gods and monsters
Hobbi & foglalkozás :
↷ journalist



A poszt írója Suzanne Bishop
Elküldésének ideje Szomb. Dec. 10, 2016 10:01 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


to Tekergő
[You must be registered and logged in to see this image.]
Sokszor végigpörgettem azt elmúlt időszak eseményeit, de még mindig a végén úgy álltam ott, mint ahogyan a borjú bámul az új kapura. Egyszerűen tényleg nem értettem semmit se, pedig szerintem azért az agyi kapacitásom egészen jó volt és a legváratlanabb helyzetekben is képes voltam feltalálni magam. Ha nem így lenne, akkor régen nem élnék már. Tényleg nem tudom azt, hogy mi lelhette őt. Komolyan, valahogy rá kell arra vennem, hogy beszéljen, mert ahogyan telnek a napok úgy egyre nehezebb nekem is. Ki akartam szállni a melóban is a veszélyesebb munkákból, de amióta beállt ez a háborús övezet köztünk, azóta egyszerűen ismét visszatértem. Mintha részben az tartana életben. Bár néha abban se vagyok biztos, hogy igyekszem-e úgy vigyázni magamra, mint előtte tettem. Mintha hirtelen csak valaki kibillentette volna a földet a megszokott forgásából és nem lelném azt, hogy merre is kéne mennem, vagy tennem.
Az se sokat segített, hogy láttam egy másik nővel, mert persze az miként segítene? Gyönyörű volt, szikrázó a mosolya és hosszú vöröslő tincsek keretezték az arcát. Próbáltam kideríteni, hogy ki ő, de még nem jött össze, viszont gondolom nem agydoki. Nem értem, hogy mi van velem, csak azt érzem, hogy én ezt így nem bírom tovább. Ha nem léptük volna át azt a határt, szerintem akkor is lassan az őrület határán lennék. Pár kilót sikerült is leadnom már, hiszen a stressznek, az aggódásnak és az agyalásnak köszönhetően mostanában az evés se megy teljesen. Meg legtöbb esetben visszatértem a szennykajához is. Az se sokat segített, hogy eleinte ha hazaértem, akkor ő lépett le. Mintha komolyan valami leprás lennék, vagy maga az ördög. Sokszor még könnyek is végig csordultak az arcomon, de lehatároztam, hogy most nem fognak. Erős maradok és én leszek valamelyik idióta filmből a harcias nőszemély, akit senki se győzhet le. Miért ne?! Ha nekik megy, akkor nekem is fog!
- Mit neked az? Úgyis már a második otthonod a kórház. – feleltem csöppet se kedvesen és a tekintetemmel szinte felnyársaltam őt. Érezhette, hogy nem lesz most olyan szerencséje, hogy elhúzzon a búsba és kizárjon megint. – Másrészt meg ez a legkevesebb, amit érdemelsz! – tettem még hozzá, hiszen ő mennyiszer hozta már rám a szívrohamot? Mindegy is, mert a végén a számolással elterelném a gondolataimat és kicselezne, aztán meg magamra maradnék megint. Azt pedig nem akarom.
- Mond, hogy ez csak valami vicc! Hol van az a Declan, akit ismerek, mit csináltál vele!? – ordítottam már szinte vele tehetetlenségemben és legszívesebben megráztam volna őt, hogy térjen észhez. Nem, nem fogok sírni. Erős nő vagyok, aki tudja mit akar és sikerrel is fog járni. Mondtam magamnak a kis mantrámat, mire vettem egy mély levegőt és lassan kifújtam, hogy újra lecsillapodjak. Nem ordítunk, kedvesek vagyunk, még ha pokolian is fáj legbelül.
- Hülyeség lenne? – kezdtem el hadonászni a borotvát tartó kezemmel, mintha csak valami veszélyes fegyver lenne. Amikor oldalra lépett, akkor sietve követtem én is a mozgását, mert nem fogom elengedni. – Mondjuk arról a bájos és mosolygós vöröskéről? – komolyan azt hitte, hogy előbb vagy utóbb nem fog kiderülni? Ahh, újságíró vagyok, mindenre rájövök előbb vagy utóbb, mivel nem cipőtrendeken nőttem fel. – Komolyan mire jó ez?! Miért nem mondod ki azt, ha megváltozott minden és mással boldogabb vagy? Miért kell ezt a cirkuszt csinálnod? Azt hittem, hogy felnőttek vagyunk Declan… - a hangom a végére pedig teljesen megtörtté vált. Ennyit arról, hogy erős nő vagyok és nem fogok megtörni. Komolyan muszáj lesz összekapnom magam. Miért pont egy borotvát kell tartanom a kezemben? Lehetne valami sokkal inkább erőt és határozottságot, meg talán kissé vészjóslóbb fegyverem is. Mennyire egyszerűbb lenne akkor talán nekem is erősnek maradni.  


••[You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down

avatar
Tündér •• akinek nem adtak valódi szárnyakat
Tartózkodási hely :
Mystic Falls
Hobbi & foglalkozás :
eating is a necessity but cooking is an art



A poszt írója Declan Collins
Elküldésének ideje Szomb. Dec. 10, 2016 8:58 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


to Suzie
[You must be registered and logged in to see this image.]

Magában is bőven elég lett volna az a kórházi, túszejtős incidens a lábonlövéssel meg mindennel, hogy az életkedvem megint megzuhanjon, de hogy mellé még azt is megtudtam, hogy nem közönséges halandó vagyok... sőt mi több, tündér...! Most komolyan, mennyire gáz már?! Még jó, hogy legalább a szárnyakat megúsztam, mert lehet azt kívánnám, inkább ne éltem volna túl az évekkel ezelőtti balesetemet. Vagy a nem sokkal ezelőtti kórházi kalandot. Egy szó mint száz, az életkedvem valahová a bányászbéka segge alá süllyedt, ha léteznek még ilyen mélységek, azt pedig megfogadtam, hogy amíg nem tanulom meg rendesen használni... ezt az izét, ezeket a tündérséggel járó képességeket, addig mindkettőnknek az lesz a legjobb, ha minél kevesebbet látjuk egymást. Legalábbis én így terveztem, igaz, vérzett a szívem miatta, és be kellett látnom, hogy jóval nehezebbnek bizonyult egyik napról a másikra kizárni Suzie-t az életemből, de ha egyszer nem akarom, hogy baja essen! Ráadásul azért, mert ezt az átokcsapást örököltem valamelyik szülőmtől... Apropó, lassan anyát sem ártana kifaggatni, hogy vajon tőle kaptam ajándékba, vagy köddé vált apám hagyatéka ez az egész?
Azt hittem, jó ötlet lesz az, ha minél kevesebb időt töltök otthon, legalábbis az, hogy délután, mielőtt még Suzie hazaérne, elhúzom a csíkot, és csak későn érek haza – de hamar bebizonyosodott, hogy nem. Egyrészt, mert tél révén nem volt túl kellemes az időjárás, másrészt éjszaka sem szívesen csatangoltam volna sokat egyedül a városban, így, hogy kiderült, nem csak az emberektől kell tartani, vannak bőven más fajúak is a városban... és mily meglepő, hogy én, tündér létemre valahol a tápláléklánc alján foglaltam helyet a misztikus dögök között! Másrészt pedig úgy tűnik, addig Suzie sem ment soha aludni, amíg haza nem értem, sőt... amint nyílt az ajtó, előbb került elő, mint Ted, így esélyem se lett volna beslisszanni a szobámba. Maradt tehát a kulcsra zárt ajtajú szobám a börtönöm, ahová mindig visszamenekültem, amikor mindketten otthon voltunk. Ha valami elintézni valóm akadt is, mint mondjuk a kórházi látogatások, vagy Serával volt találkozóm, hogy tanítson valamicskét arról, mit hogyan is kéne csinálnom a tündérségemmel, azokat is igyekeztem délelőtt letudni, mielőtt még Suzie hazaérne.
Most is csak azért merészkedtem elő, mert hallottam a bejárati ajtó jellegzetes nyikorgását és a kulcs kattanását, nekem pedig épp megfogyatkoztak a dugikajáim a szobámban, így ideje volt feltölteni a készleteket. Egy zacskó keksz, két alma, a nappaliban még hónom alá csaptam a legfrissebb újságot, majd már fordultam is vissza, hogy lepakoljak és még egy kört megyek, ám amikor kis híján beleütköztem az orrom előtt álló szőkeségbe, az, hogy megijedtem, még finom kifejezés volt.
- Basszus, Suzie, a frászt hoztad rám! Azt akarod, hogy szívrohamot kapjak?! – bukott ki belőlem akaratlanul is, miközben a durcás grimaszát figyeltem, és akaratlanul is feltámadt bennem a lelkiismeret-furdalás, hogy úgy viselkedtem vele az elmúlt időben, ahogy.
- Tessék, szóba álltam, örülhetsz. Mehetek végre? – kérdeztem vissza, megigazítva a kezemben tartott zsákmányt.
- Nincs senki. Mégis honnan szedted ezt a hülyeséget? – pillantottam le rá értetlenül, mert eszembe nem fért, honnan jutott egyáltalán eszébe ilyesmi, a második kérdését azonban csak szép szótlanul elengedtem a fülem előtt, éljen a szelektív hallás. Majd, mint aki jól végezte dolgát, tettem is egy lépést oldalra, ha engedte, hogy kikerüljem, és visszameneküljek a szobám falai közé, bár sejtem, hogy nem fogom ennyivel megúszni.

• • •  [You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down

avatar
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Chatkép :

Keresem :
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
↷ in the land of gods and monsters
Hobbi & foglalkozás :
↷ journalist



A poszt írója Suzanne Bishop
Elküldésének ideje Szomb. Dec. 10, 2016 8:22 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


to Tekergő
[You must be registered and logged in to see this image.]
Amikor megtudtam, hogy megsérült? Akkor jött először a kétségbeesés, majd a dráma, sírás, majd pedig a sárkányasszony effektus. Biztos voltam abban, hogy nem voltam igazán remek személy azokban a pillanatokban, de mégis mit várt? 7 évig feküdt kómában, majd pár hónap után egyszerűen csak megint baja esik? Ha nem indult volna el az köztünk, szerintem akkor is maximum egy 1% lettem volna elviselhetőbb a kezdeti időszakban, amikor kibukott az egész. Szóval mindegy is, hiszen idővel azért sikerült ismét inkább aggódó személlyé átvedlenem, ahogyan az érzéseim is kicsit csillapodtak, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy a helyzet sokkal jobb lett. Minél inkább közeledni próbáltam, vagy segíteni neki, annál inkább bezárkózott a szóbába és én pedig egyre inkább tanácstalanabb lettem, hogy miért. Mintha az előre megtett lépéseinkből most több száz km hátrafelé menetelés vette volna kezdetét. Elhiszem, hogy nem mindig könnyű velem, de ennyire azért csak nem lehettem szörnyű azon a napon.
Próbáltam én vele beszélni, hozni neki a kedvenc sütijéből, de azt is maximum csak akkor ette meg, ha én nem voltam itthon. Az ajtó volt a köztünk lévő fal, ami egyre inkább csak vastagabb és vastagabb lett. Mintha egy nap alatt kilométerekre képes lenne hízni az az ajtó. Kár, hogy nem vagyok valami erős teremtés, mert akkor már tuti kárt tettem volna az ajtóban, de az egyik balszerencsés csapáskor inkább én jártam porul, vagyis a csuklom bántak kicsit. Szerencsére csak meghúztam és semmi komolyabb nem lett belőle, de akkor is fájt, hogy hirtelen kizárt az életéből. Főleg a pár héttel korábbi vallomását követően. Egy apró sóhaj hagyta el az ajkaimat, hiszen újra és újra felderengett az a vörös hajú lány mosolya. Nem értettem, hogy mi folyik itt, de ha miatta ilyen, akkor miért nem mondja ki? Miért jobb az, hogy kétségek között hagy, inkább tudjam azt, ha valaki mást lelt a szívével, mint engem…
Amikor meghallottam azt, hogy a konyhában, majd a nappaliban matat, akkor sietve pattantam fel a fürdőből és indultam el a nappali felé. Nem fogom hagyni, hogy újra bemenjen a szobájába. Ahhoz előbb át kell jutnia rajta. Legalább pont jó fürdőt választottam hozzá. Persze, nem volt egyszerű, hiszen előbb eljátszottam azt, hogy leléptem, majd bezárkóztam oda és vártam, vártam.
- Végre szóba fogsz állni velem? – kérdeztem meg a lehető legdurcásabban és közben őt vizslattam. Az se érdekelt, ha esetleg lefagyott, vagy bármi mást csinált arra, amikor megszólaltam. Nem fogom hagyni, hogy elfusson.
- Szóval ki vele! Van valakid, Declan? Vagy mivel érdemeltem ki ezt az egészet? – közben pedig még hadonásztam is kissé fenyegetően, de gondolom mennyire tűnhettem annak női borotvával a kezemben, de hát nahh, elfelejtettem lerakni a nagy sietségemben.


••[You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down

avatar
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Chatkép :

Keresem :
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
↷ in the land of gods and monsters
Hobbi & foglalkozás :
↷ journalist



A poszt írója Suzanne Bishop
Elküldésének ideje Vas. Nov. 13, 2016 5:35 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


to Tekergő
[You must be registered and logged in to see this image.]
Csak megforgattam játékosan a szemeimet, amikor azt említette, hogy a mennybe kerülnek a paradicsomok. Még a végén jönni fog az, hogy inkább ássuk el őket, ne is a kukába szórjuk. Inkább hallgatok, mert a végén az egyik szobának nem más lesz a sorsa, mint növénytermesztés. Biztosan fura lehet itt lakni a kertes házak után, nekem is az volt eleinte, de már egészen megszoktam ennyi év alatt. És most már legalább a törvény kisebb kapuit se kell keresgélnem, hogy miként ne kerüljek árva házba és Declan is itt van, így azt hiszem mondhatom azt, hogy kezd az életem kicsit újra a megszokott kerékvágásba visszatérni.
- Már csak tényleg az hiányzik. Másrészt te is itt laksz, így a megrontás helyett inkább a nevelésre kéne koncentrálnod, vagy szereted a vizes ágyat? – kérdeztem meg ártatlan mosollyal a korábban történt incidensre utalva, majd amint észbe kaptam, hogy túlzottan is alul vagyok öltözve és nem a konyhához, hanem az ott tartózkodó másik személyre nézve, úgy sietve indultam el, hogy kerítsek valami nadrágot, mielőtt még a rákok színét magamra öntöm ismét. Meg se vártam a reakcióját, valahogy ruha dolog fontosabbnak tűnt. Amint pedig magamra öltöttem egy újabb nadrágot elindultam megkeresni Ted-et, hogy elvegyem tőle a koszos nadrágomat, mielőtt még az egész lakást pirosra festi. Szerintem egyikünk se vágyott rá, amint pedig sikerült vittem is a szennyesbe, majd pedig máris mind a ketten a konyha felé vettük az irányt, hiszen a hasunk irányított. Persze előtte még kicsit összeszidtam a kutyánkat, mert kicsit rossz volt a nadrág ellopós tervével, de szerencsére minden megúszta, legalábbis azt hiszem. Utána pedig könnyedén hagytam, hogy az este magával ragadjon minket és a jókedv újra uraljon mindent.


||Én is köszönöm a játékot, nagyon élveztem! :hug:

••[You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down

avatar
Tündér •• akinek nem adtak valódi szárnyakat
Tartózkodási hely :
Mystic Falls
Hobbi & foglalkozás :
eating is a necessity but cooking is an art



A poszt írója Declan Collins
Elküldésének ideje Vas. Nov. 13, 2016 5:17 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


to Suzie
[You must be registered and logged in to see this image.]

- Hagyd csak, valahogy majd túlélem, ha már ők ezt nem mondhatják el magukról. – hagytam annyiban a témát, akkor nem paradicsomos lesz a kaja, majd kitalálok valami mást, a konyhában úgy is egész jó dolgok tudnak születni az improvizációból.
- Azt szerintem sem kell, a mennybe... akarom mondani, kukába kerülnek amúgy is. – állapítottam meg, miközben hátrébb léptem, hagyva, Suzie hadd induljon dolgára... legalább én is neki tudok kezdeni a vacsorának, mert ha így folytatjuk, biztos, hogy sosem fogok elkészülni vele.
Mondjuk nem mint ha imádott lakótársam újabb kis produkciója nem lenne elég figyelemelterelő, le is teszem a kést azon nyomban, mielőtt valami zöldség helyett még az ujjamat nyisszantanám le, mert őt bámulom a vágódeszka helyett. És úgy tűnik, Ted is lecsap a lehetőséggel, repülőrajttal lecsapva a földön landoló nadrágra...
- Viccelsz? Te fogadtad be, a te dolgod a nevelés, én majd elrontom. Vagy... szaladjak be én is a szobádba aztán zárjalak ki, hogy esélyed se legyen felöltözni? Akkor amiatt is toporzékolhatsz. – jegyeztem meg vigyorogva, igaz, eszem ágában sem volt ilyesmit művelni, a végén még öltözne a szárítóról, vagy belevetné magát az én ruhásszekrényembe, és onnan vadászna magának valamit, azt is kinézem belőle... Így amikor végül Suzie tovább indul a szobája felé, én is visszafordulok a pult felé hogy... először is kiverjem a fejemből a néhány pillanattal korábbi gondolatokat, mert azokkal nehéz lenne a munkára koncentrálni, aztán hogy eltakarítsam a paradicsom maradványai, és valami értelmeset is csináljak végre, mielőtt még Szélvész kisasszony visszatérne.


||Köszönöm a játékot, ez is élmény volt, mint mindig! Very Happy :hug:

• • •  [You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down

avatar
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Chatkép :

Keresem :
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
↷ in the land of gods and monsters
Hobbi & foglalkozás :
↷ journalist



A poszt írója Suzanne Bishop
Elküldésének ideje Kedd Nov. 08, 2016 8:56 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


to Tekergő
[You must be registered and logged in to see this image.]
Csak hitetlenkedve ráztam meg a fejemet, hogy ezt most komolyan gondolja? Nem szeretnék műanyag falván élni, másrészt meg azért meglepődtem azon, hogy ennyire hallani akarna énekelni. Aztán egyszer hallani fogja akár véletlen, akár nem, de aztán többet se akarja, mert még így is rémálmai lesznek. Viszont azt most tökéletesen láthatta, hogy nem fogom ilyen téren egy hamar beadni a derekamat, így mindegy is.
- Jogos… - gondolkozom hangosan, de a többit már inkább magamban folytatom, hiszen szerintem egyikünk se akarna erről beszélni. Másrészt meg mivel gyerek se szaladgál a lakásban, így szerintem nincs is miért aggódnia egyikünk se. Főleg, ha tudná, hogy mennyire kis ügyetlen voltam ilyen téren is, mert abban nem tévedett, hogy lett volna akár hódolom, de valahogy… elég annyi, hogy katasztrófa lett mindegyik és sose jutott el semeddig se, de ez már a múlt, így mindegy. Amúgy se hiszem, hogy tényleg erről szeretne fecsegni.
Nem sokkal később pedig egészen közel kerülünk egymáshoz ismét, mintha ez az este csak tele lenne meglepetéssel és váratlan fordulattal. Nem mintha bármelyiket is bánnám, de hirtelen nem is akarom végigpörgetni az elmúlt órák eseményeimet, mert akkor azt lehet majd gondolni, hogy nem beleültem, hanem belefejeltem a paradicsomba. Azt pedig nem akartam, hiszen már szerintem így is tiszta ciki volt, hogy ennyiszer és ilyen könnyedén képes vagyok magamra ölteni a rákok színét. Természetesen Ted is segít abban, hogy nehogy ismét vörös színbe öltöztessem magam, hiszen a kitartónézésének köszönhetően nem jutunk messzire, de talán jobb is így, hiszen hova kapkodni? Előttünk még az élet.
Csak mosollyal felelek a visszakérdezésére, miközben el is engedem őt a lábammal.
- Sajnálom, hogy a paradicsomoknak hősi halált kellett halniuk, de erre mondják azt, hogy rosszkor voltak rossz helyen, vagy csak valaki figyelmetlen volt. – húztam kicsit az agyát, hiszen miattam történhetett meg részben ez a „baleset” is. – De ha nem gond, akkor mentőket azért nem hívnám ki hozzájuk, se a papot az utolsó kenet miatt. – toldottam meg egy kisebb poénkodással a mondandómat, miközben lemásztam a pultról, hogy elinduljak átöltözni és kicsit visszanyerjem a normális szívverésemet. Azért a közelsége még mindig eléggé nagy hatással volt rám, de szerencsére a viccelődésnek köszönhetően kicsit a rákvörösséget tudtam mellőzni.
- Akkor jó… - csak ennyit mondtam, és már el is kezdtem lehámozni a nadrágomat magamról. Hirtelen fel se merült bennem az, hogy lehet pár lépést azért még megkísérelhettem volna benne tenni, de már mindegy is volt, viszont alig, hogy kibújtam a nadrágomból máris valaki felkapta, hogy vigye magával.
- Ted! Hozd vissza! – kiáltottam utána, mire ő még sebesebben kezdett el rohanni, én pedig kisebb sóhaj keretében lemondóan ráztam meg a fejemet. – Lehet azokon a gyűléseken kicsit megnevelhetnéd őt. – fordultam Declan felé, de amikor megláttam az arckifejezését, akkor kapcsoltam, hogy basszus ideje lenne inkább nadrágot szerezni, mint egy szál felsőben és alsóban toporzékolni Ted tette miatt. Zavaromban egy aprót az ajkamba haraptam, majd pedig, ha nem volt semmi akadálya, akkor sietve indultam el a szobám felé, hogy felöltözzek. Abban pedig reménykedni tudtam, hogy sietségemben nem fogok elesni, vagy felbukni, vagy akár Ted nem most fogja bemutatni azt, hogy milyen el tudunk néha esni a másikban.




••[You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down

avatar
Tündér •• akinek nem adtak valódi szárnyakat
Tartózkodási hely :
Mystic Falls
Hobbi & foglalkozás :
eating is a necessity but cooking is an art



A poszt írója Declan Collins
Elküldésének ideje Hétf. Nov. 07, 2016 11:34 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


to Suzie
[You must be registered and logged in to see this image.]

- Majd lecserélünk mindent műanyagra, nehogy már ez álljon az énekesi karriered útjába. – csaptam le a magas labdát, ám ahogy közli, hogy nemigen fogom egyhamar hallani, csak csalódott képet vágva fogadom a hírt. Hát, elég szomorú, bár magamat ismerve majd megpróbálom kihallgatni, ha eléggé belefeledkezik az éneklésbe, gondolom úgy sem tűnne fel neki a zuhanyfüggönyön át, hogy valaki kinyitotta az ajtót. Amíg Ted nem landol megint mellette pancsolni...
- Csak azt tudom, hogy amikor felébredtem, akkor nemigen utalt rá semmi jel... - vonok vállat, akkor nem volt senkije, nem is úgy tűnt, mint ha randizgatna valakivel, az meg, hogy előtte mi volt... úgy sem fogom soha megtudni, hacsak ő be nem avat. Egyik felemet furdallja a kíváncsiság, hogy mi mindennek lehettem volna szemtanúja, ha nem jön közbe ez a baleset, míg a másik felem örül a boldog tudatlanságnak. Mert mit fájdítsam a szívem feleslegesen, ha mégis volt más is?
Végül aztán csak egymás közvetlen közelében kötünk ki mindketten, igaz, túl messzire nem jutunk, feltűnési viszketegségben szenvedő kis házikedvencünknek hála... Túlzottan nem örülök neki, hogy megint idepofátlankodott őfelsége, de ez van, ezt kell szeretni, a szűrét úgy se rakhatjuk ki, mást nem ha továbbra is ilyen kitartóan kukkol, bezárom valamelyik szobába, hogy legyen egy kis nyugtunk tőle.
Mindegy, ha már így alakult, a kispárnámat azért nem fogom telesírni miatta, de amikor Suzie sem enged, akkor élek én is a lehetőséggel, megelőlegezve neki némi segítséget a ruhacseréhez...  Igaz, csak elkezdem, be nem fejezem, mert vörösebb lesz a kedvenc szőkeségem feje, mint a paradicsom, amin még mindig trónol...
- Ugye? – kérdezek vissza büszkén a bókjára, hogy aztán ha elenged, arrébb lépek, elengedve – csak egy széles mosollyal reagálok a köszönetére.
- Nem az volt a célom vele, kár azokért a szép paradicsomokért amik a feneked alatt lapultak ki... de ha már így szóvá tetted, majd igyekszem észben tartani. – kocogtattam meg a halántékomat, bár képzelem, mikor lesz megint olyan, hogy hasonló helyzetbe kerüljünk, mint nem sokkal ezelőtt a fürdőben. Na jó, talán olyan sokat mégse kell várni rá, de azon se lepődnék meg, ha mostantól nem ez lesz a „megszokott”.
- Öhm... nem, dehogy. – nagyjából csak ennyit sikerül kiböknöm, miközben nézem, mit alakít Suzie már megint a konyha kellős közepén – és még Ted szemét is elfelejtem befogni közben... igaz, ő nem is szívbajoskodik különösebben, mielőtt észbe kapnék, már meg is indul mellőlem, Suzie felé, abban a hitben, hogy ez valami játék. Felkapja a földön landolt nadrágot a száránál fogva, és már szalad is a kinccsel, hogy elrejtse a lakásban, ha pedig a nadrág tulajdonosa utána ered, az sem sokat segít, a kis dilis annál inkább játéknak veszi, és csak azért sem adja.

• • •  [You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down

avatar
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Chatkép :

Keresem :
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
↷ in the land of gods and monsters
Hobbi & foglalkozás :
↷ journalist



A poszt írója Suzanne Bishop
Elküldésének ideje Szer. Nov. 02, 2016 9:52 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


to Tekergő
[You must be registered and logged in to see this image.]
- Hmm, pedig annyira szörnyű nem volt, csak néha az üvegből készült dolgok nem tudták elviselni. – kuncogtam el magam, hiszen tényleg így volt, vagyis nem, de hát nem hagyhattam ki. – Másrészt meg, ha egyszer hallani fogod, akkor az se most lesz. – tettem még hozzá, mert meg se próbáljon semmi trükkhöz folyamodni, hogy rávegyen, mert nem és kész. Ebből nem engedek, ez meg marad egyedül a zuhanyrózsának és nem másnak. Na jó, meg Ted már hallhatta, meg talán már néha Declan is, amikor zenehallgatás közben takarítok és a lábaim is életre kelnek kicsit, vagy éppen a hangom.
- Honnan veszed, hogy nem éltem vele? – kérdezte meg fürkészően, mert szerintem nem mondtam, vagy igen? Néha már én se tudom, hogy milyen sok sületlenséget hordok össze, vagy mondok zavaromban, hiszen nem mindig könnyű az elmém és a szám között lakatot tenni mindenre, vagy csak összekötetni a két dolgot, mert sajnos sokszor hamarabb csúszik ki a mondandóm, mint azt szeretném. Ha meg nem mondtam, akkor ennyire sejtené, hogy nem volt senkim se? Hmm, ennyire látható lenne? Ahh, tuti csak képzelődöm és semmi ilyenről szó sincs, hiszen randiztam, csak valahogy sose úgy sült el, ahogyan a filmekben lenni szokott, de valahogy a mai dolgok után nem bánom. Sőt, örülök is, hogy inkább a magány jutott egészen eddig a pillanatig nekem, amíg Declan vissza nem csöppent az életembe.
- Hmmm….. – csak ennyit reagáltam a szavaira, hiszen könnyedén tért vissza a nyakamhoz és igazán csábító volt az, amit csinált és egy pillanat ismét átfutott az agyamon az, hogy talán amíg mi „csak” barátok voltunk, addig titokban volt valakije, ha ennyire érti ilyen téren a dolgát.. De mielőtt túlzottan elmerülhettem volna az ostoba gondolataimban addigra már vége is szakadt hála a drágalátos kutyánknak és az ő bámuló tekintetének.
Csak egy mosollyal viszonozom a szavait és én is rövid ideig Tedet nézem, de aztán nem engedem Declant se, vagyis szemmel láthatóan túlzottan nincs ellenére az, hogy fogságba ejtettem, hiszen ha akart volna, akkor könnyedén kiszabadulhatott volna.
- Milyen lovagias vagy. – nevetem el alig hallhatóan maga, majd kíváncsian fürkészem, hogy mire készül, miközben próbálok egészen higgadt maradni és nem pedig elvörösödni attól, hogy merre felé is vándorolnak az ujjai. Gomb és cipzár is volt rajta, hiszen nem melegítőgatyába bújtam bele, de amikor csak ennyit tesz, akkor csak meglepetten pislogok és talán kicsit hálát is adok a sorsnak, mert félő volt, hogy újra paradicsomszósz kinézetű lesz a fejem, mármint színre.
- Köszönöm a nagylelkűségedet, de ha vetkőztés volt a célod a lapitással, akkor lehet egyszerűbb lett volna, ha nem is hagyod azt, hogy felöltözzek. – mondom bolondozva, hiszen hirtelen ell se jut a tudatomig a mondatom másik fele. Csak beszélek és beszélek... majd lecsúszom a pultról, de alig, hogy egy lépést megteszek máris valami a nadrágomról a földre hull. – Na jó, ha nem gond, akkor nem maszatolnám össze az egész lakást! - azzal a lendülettel egyszerűen elkezdem lehámozni a nadrágot magamról és a kisebb bosszankodásom közepette hirtelen az is kimegy a fejemből, hogy talán nem itt kellett volna lekapni a nadrágomat, mert a végén vagy kiesük a szemük, vagy netán még a végén rosszat álmodnak.


••[You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down

avatar
Tündér •• akinek nem adtak valódi szárnyakat
Tartózkodási hely :
Mystic Falls
Hobbi & foglalkozás :
eating is a necessity but cooking is an art



A poszt írója Declan Collins
Elküldésének ideje Kedd Nov. 01, 2016 10:07 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


to Suzie
[You must be registered and logged in to see this image.]

- Jah, tagadhatatlanul azok. – értettem egyet vele, ám amikor azzal jön, hogy morgós medve lennék, csak megrázom a fejemet.
- Persze, ismerlek már ennyire. – feleltem, hisz nem hiszem, hogy nagyon olyat mondana, amin tényleg megsértődnék... Mármint ha akarna, biztosan tudna, mert ismer ennyire, de nem ilyen embernek ismertem meg, szóval nem is tartok ilyesmitől. A cirógatásra is csak halványan elmosolyodok, mielőtt még nekilátnék a fütyülésnek-dúdolgatásnak.
- Miért nem? Biztos csodás hangod van. Annál csak szebb lehet mint amilyen nekem volt tizenévesen. – nevettem el magam. Valahol még mindig furcsa, hogy mennyit változott a hangom is azóta, mióta kómában voltam... meg még sok minden. Csoda, hogy alig ismertem magamra?
- Én aztán nem mondtam ilyesmit. Egyébként meg hiszek benne, csodálom is, hogy miért nem éltél vele eddig. – utalok arra, hogy se barátja, se udvarlója nem volt, amikor felébredtem a kómából. Pedig okos is, csinos is, meg még lehetne hosszasan áradozni róla... Kész csoda, hogy másnak eddig nem tűnt fel. Vagy feltűnt, csak Suzie-t nem érdekelte...?
- Én attól nem félek. Reméljük, a tiédet se. – mormogtam az orrom alatt, mielőtt „lecsaptam” volna a nyakára, igaz, túl sokáig nem időzhettem ott, akármennyire is szerettem volna, mert négylábú kis lakótársunk belerondít a hangulatba a kíváncsi, kukkolós természetével. Pláne, hogy Suzie szavai is azt sugallják, hogy zavarja Ted jelenléte. Hát, elég csak egy pillantást vetnem a kis dögre, hogy én is így érezzek iránta.
- Tökéletesen. – sandítok hátra a vállam fölött a blökire, és már épp mennék is, hogy elhessegessem aludni a „gyereket”, vagy visszatérjek a vacsorához, csak épp arra nem számítok, hogy Suzie nem enged.
Némi meglepettséggel konstatálom, hogy hová vándoroltak a lábai, valamikor azután, hogy elkezdett Ted miatt panaszkodni, így igazából el is bizonytalanodok, hogy akkor most mit is szeretne. Lehet, hogy romantikus filmbe illő lenne így felkapni és elvonulni kettesben, de hiába nem nehéz, szerintem a konyhából se jutnánk ki úgy, hogy ne ejteném el...
- Nos, igazából maradhatok is... Sőt, tudod mit? Lásd, kivel van dolgod, segítek! – ajánlom fel lelkesen, hadd maradjanak csak a lábai, meg gyakorolnom sem árt, ha majd egyszer tovább is jutunk, mint szimpla nadrágcsere... Mert honnan is tudhatnám, hogy valójában semmivel sem vagyok lemaradva ilyen téren mögötte? Csak annyira hátrálok el, hogy lássam, milyen nadrág van rajta... Gomb? Cipzár? Mindenesetre a segítség részemből annyiban merül ki, hogy ezt a kettőt elintézem, onnantól pedig mint aki jól végezte dolgát, csak várok, hogy folytassa ő. Már ha folytatja, és nem vörösödik el megint.

• • •  [You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down

avatar
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Chatkép :

Keresem :
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
↷ in the land of gods and monsters
Hobbi & foglalkozás :
↷ journalist



A poszt írója Suzanne Bishop
Elküldésének ideje Hétf. Okt. 31, 2016 10:16 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


to Tekergő
[You must be registered and logged in to see this image.]
- Szeretetem és törődésem jeleképpen? – kérdeztem vissza totálisan ártatlanul, mert nem gondoltam volna, hogy esetleg a szívére fogja venni. Én csak poénból mondtam azt, de ahogyan mondani szokták nem mindenkinek ugyanaz poénos. Még azt hiszem, gyakorolnom kell ilyen téren.
Amikor meghallom Tekergő következő szavait, akkor hangosan elnevetem magam. – Jahh, valami olyasmi lenne, de azok is cukik voltak, még ha képtelenség is volt. – mondtam még mindig kicsit nevetve, hiszen én szerettem benne azt az abszurd párost is. Olyan egyediek voltak. Főleg a pindurkák.
- Jajj, ne menj már át morgós medvébe. Tudod jól, hogy csak viccelek. – és még én is kicsit szomorú fejet vágok, majd ha a közelemben volt, akkor csak gyengéden megcirógattam kicsit az arcát. Tessék mosolyogni és nem mindnet komolyan venni címszó alatt. Főleg, hogy tudja mennyire dilis tudok néha lenni.
Egy pillanatra kissé érthetetlenül nézek rá, de amikor elkezdi dúdolni, akkor már megvan, hogy pontosan mire is gondolt, én pedig megrázom még a fejemet is, hogy ez nem lehet komoly, de tényleg. – Szerintem te nem akarsz énekelni hallani. – örüljek annak szerintem, hogy a zuhanyrózsa elviseli és kész. Nem kell még nekik is, mert a végén elmenekülnének Teddel karöltve.
- Miért? Talán nem hiszel a bűverőmben, vagy hogy képes lennék az ujjaim köré csavarni másokat? – kontráztam rá, mert miért ne? Én se vagyok normális, de amúgy se gondoltam komolyan. Igazából a jégfoltoknak adtam neveket, amik néha popóra ültettek. Ha ez viszont nem esett le neki, akkor az már az ő baja, nem az enyém. Főleg, hogy a bejárati ajtómon nem túlzottan jutott át eddig pasi, így nagyon nem is tudnék ilyen téren miről mesélni, meg nem a fürdős incidens után akarnék ezekről sztorizgatni, meg nem pont vele!
- Hmm, reméljük, hogy nem fogja megfeküdni a pici pocit. – kuncogtam el magam, majd amikor megérzem a nyakamon ajkainak az érintését, akkor beleremegek. Túlzottan is jól eső érzés, ugyanakkor az újdonság erejével is csap le. Őszintén szólva kicsit még tartani ettől az egésztől, hiszen én még sose…
- Igen, de talán nem ezt. – mondom neki könnyedén, mert jobb lenne, ha nem lenne nézőközönség, de Ted segge olyan, mintha odatapadt volna a földhöz. Amikor aztán ő is abbahagyja a testem ingerlését, akkor egy apró kissé talán csalódott sóhaj hagyja el az ajkaimat, mert túlzottan jó volt. Csak nyomok egy puszit a fejére, majd meg is kérdezem, hogy mi a baj. A válasz pedig egészen hamar meg is érkezik.
- Bocsánat, de nem volt a homlokára írva, hogy perverz kisdög vagyok, viszont illik a családba, nem gondolod? – kérdezem meg kissé megpróbálva javítva a helyzeten, hiszen amilyen műsort mi is lenyomtunk nem sokkal korábban a fürdőben.
Amikor ellépne, akkor csak a lábammal tartom vissza őt, amit nem olyan régen a fontam a dereka köré, míg ő vállamon pihentette a fejét. – Hmm, ennyire könnyedén váltogatod a műsort? Nos, akkor azt hiszem, hogy egyedül kell nadrágot cserélnem, de remélem mire visszaérek, addigra lesz B terv a vacsira. – rántom meg végül a vállaimat és a lábaimat le is fejtem róla, hogy nyugodtan menjen, ha ő inkább konyhát takarítana. Amennyiben Declan a konyha mellett döntött, akkor csak lecsúsztam a pultról, hogy utána visszainduljak a szobámba és keressek kevésbé paradicsomos nadrágot. Egy pillanatra még az is eszembe jutott, hogy azokat a szavakat nem is én mondtam, hiszen nem vallana rám. Komolyan talán abban a borban volt valami, hiszen el se akarom sietni a dolgokat, meg azt se tudom…



••[You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down

avatar
Tündér •• akinek nem adtak valódi szárnyakat
Tartózkodási hely :
Mystic Falls
Hobbi & foglalkozás :
eating is a necessity but cooking is an art



A poszt írója Declan Collins
Elküldésének ideje Hétf. Okt. 31, 2016 8:51 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


to Suzie
[You must be registered and logged in to see this image.]

- Hééé, ezt meg miért kapom? – nézek rá kissé elkenődve, hisz szerintem ezúttal semmi rosszat nem mondtam... legalábbis hiszem én, de a szavai eléggé mást tükröznek, szóval biztos olyasmit mondtam, amit nem kellett volna.
- Persze, Tednek. Képzelem. Mint a Shrekben Szamár meg Sárkány? – kérdeztem vissza, hisz emellett a lökött kölyök mellett egy szelíd vérfarkast elképzelni, valami hasonló kép jutott eszembe akaratlanul is.
- Na, szép. Akkor ezentúl menj oda, ha vacsit szeretnél. – emelem fel az orromat sértetten, amolyan „ezt megjegyeztem” módon. Oké, ott se főznek rosszul, de nem kimondottan változatos, azt meg kell hagyni.
- Ez az, sorold még a neveket... Ha még énekelsz is alá, akkor egész [You must be registered and logged in to see this link.] lehet belőle, fordított verzióban. – jegyeztem meg poénkodva, ha meg nem vágta volna, hogy melyik is a szám, akkor válasz gyanánt csak elfütyültem volna neki a refrént. Biztosan ismeri. EZT mindenki ismeri.
- Nézzenek oda, nem is gondoltam volna, hogy ilyen nagy pasifaló lett belőled. – sandítottam rá, mert gondolom, nem gondolta komolyan, de sosem lehet tudni... S lám, nem is kell sok neki, hogy valamivel később már én legyek a következő név a „listáján”. Nem mint ha annyira bánnám, már ha persze maradhatok utolsó örökre, aki zárja a sort.
- Bocsi. Az élet kegyetlen. – vontam vállat a mirelit kajái „siratását” hallva, nekem aztán nem hiányoznak, még így is marad bőven normális, egészséges kaja a hűtőben. Legrosszabb esetben eszik valami gyümölcsöt, úgy is ősz van, kell a vitamin.
- Ó, ugyan, az én pocim mindent kibír. Egyébként meg inkább kezdek azzal, mint hogy utána pont arra ne fussa, Miss... – jegyzem meg vigyorogva, minden gond nélkül csatlakozva a kis játékába, és már hajolok is közelebb, folytatva amit elkezdtem, ezúttal a nyakára hintve apró csókokat, amikor meghallom amit mond. Igaz, hirtelen nem tudom hová tenni a dolgot, mert mégis, milyen gyerek?
Aztán leesik, hogy a kutyára gondolt, én meg csak megrázom a fejem, visszatérve a korábbi elfoglaltságomhoz.
- Ugyan, a gyerekek is a szüleiktől tanulnak, nem? – dörmögöm az orrom alatt, igaz, két-három apró csóknál tovább nem jutok, csak megadóan ejtem a fejem a vállára, ha pedig kérdezni, hogy mi a gond, már jön is a felelet.
- Na jó, nekem ez így nem megy, hogy ÍGY néz közben, még én jövök zavarba tőle... Valami kevésbé perverz dögöt nem tudtál volna befogadni helyette? – kérdezek vissza, nyilván tudom, hogy nem kívánságműsor, de hát na... És behalok, Ted még mindig csak néz, rendületlenül.
- Hát, akkor majd folyt. köv. később... Inkább térjünk vissza a vacsihoz. – sóhajtok megadóan, ellépbe Suzie-tól, hacsak nem akadályoz meg benne, hogy letakarítsam a pultot.

• • •  [You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down

avatar
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Chatkép :

Keresem :
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
↷ in the land of gods and monsters
Hobbi & foglalkozás :
↷ journalist



A poszt írója Suzanne Bishop
Elküldésének ideje Vas. Okt. 30, 2016 11:01 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


to Tekergő
[You must be registered and logged in to see this image.]
- Ohh, menj a búsbaaaa…. – mondtam neki pontosan annyira komolyan, mint amennyire ő szánta nekem a szemüveges megjegyezését. Bezzeg, ha lenne, akkor meg állandóan megkapnám, hogy olyan kis titkárnős. Így inkább legyek buta, mint titkárnős és punktum. – Igazán aranyos próbálkozás, de hát ezek után… - úgy rázom meg a fejemet, mintha semmi esélye se lenne, de valójában a mosolyom könnyedén elárul, hogy csak viszonozom a vérszívását.
- Lehet, hogy nem azok, de mennyire cuki lenne már egy szelídített változata. Lehet még Tednek is bejönne. – rántottam meg a vállaimat, miközben úgy tettem, mint aki tényleg elgondolkozik ennek a lehetőségén.  Pedig szó se volt erről, inkább csak a színjátékhoz tartozott.
- Milyen nagylelkű valaki, azt a sarki kínaiban is kapok. – nyújtom ki rá a nyelvemet, hiszen ott is kapnék vacsorát, így annyira ez a dolog nem nyert. Persze, az nem annyira finom, mint amit ő csinál, de hát kaja, az kaja.
- De hívhatjuk őket, Timnek, Tristannak és még akár Stefannak is… - kezdtem bele a nevek felsorolásában, ha annyira a jég megnevezés nem tetszett. Azon ne múljon, ha úgy jobban tetszene neki, de kötve hiszem, hogy jobban örült volna akkor, ha férfineveket hallott volna.
Szerencsére hamar sikerül elűznöm a fekete felhőket az őrültségemmel, de arra nem is gondoltam volna, hogy a bohóckodásomnak köszönhetően bármi hasonló lesz a vége. Nem olyan régen még a közelében is pipacsvörös lettem, de úgy néz ki, ha szívom a vérét, vagy hülyülök, akkor jobban el tudom viselni és nem kell attól tartani, hogy pipacsvörös leszek. Vagy már magam sem tudom, mert olyankor jobban hasonlít a helyzet arra, ami régebben is volt, így érthető. Míg ha kicsit közelebb kerülünk olyan értelemben, akkor az már túl új és stb., idővel talán – remélhetőleg- az is természetesebb lesz, de olyan kis ügyifogyi vagyok abban is. Nekem még mentségem se lenne arra, hogy miért nem pasiztam, neki legalább ott a kóma a miért nem csajoztam dologra. Bár ki tudja, lehet hogy előtte még volt valaki. Bár elméletileg nem lehetett, hiszen amiért indult hozzánk, az…
A következő percekben szerencsére Fortuna is a kegyeibe fogad, hiszen úgy elveszek a pillanat hevében, hogy még kicsit sincs időm pirosra változtatni a színemet és ez remélem így is fog maradni, mert különben… Tiszta ciki lesz, hogy megint a lábujjam hegyétől a fülem végéig piros vagyok.
- Pontosan. – adok neki igazat, hiszen miatta nem fejeztem be a mondandómat, de egyáltalán nem bántam azt, ahogyan elhallgatatott. Nagyon is kellemes volt. – Ohh, persze, de a legjobb társaimat száműzted már onnan. – biggyesztem le az ajkaimat játékosan, majd amikor megint belekezd a mondatba, akkor kíváncsian pillantok fel rá, miközben továbbra is a nyaka körül pihennek a kezeim.
- Hmm.. – csak ennyit mondok, amikor megérzem a bőrömön az érintését, majd mosollyal az arcomon hajolok közelebb hozzá. – Egyből a desszerttel szeretne kezdeni, nem fog fájni a pocija Mr.? – jesszusom, mi ütött belém? Ezt tuti nem én mondtam?! Én ilyet sose mondanék, vagy mégis?! Jesszusom, majd pedig sietve fordítottam el a fejemet, mert ekkor már éreztem, hogy egy kisebb halovány pír szökött az arcomra. – Biztos a gyerek előtt szeretnéd? – próbáltam menteni a helyzetet, miközben Tedre pillantottam, aki úgy ült ott, mintha élete legjobb filmjét látná, nekem meg pont kapóra jött, hogy a pírt eltüntessem az arcomról, hacsak Declan valami olyat nem tett.


••[You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down

avatar
Tündér •• akinek nem adtak valódi szárnyakat
Tartózkodási hely :
Mystic Falls
Hobbi & foglalkozás :
eating is a necessity but cooking is an art



A poszt írója Declan Collins
Elküldésének ideje Vas. Okt. 30, 2016 9:34 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


to Suzie
[You must be registered and logged in to see this image.]

- Nem, nem úgy nézel ki, de egy szemüveg csodákra képes, attól neked is olyan kis okoska kinézeted lenne. – cukkolom kedvesen – Másfelől meg, tudom anélkül is, hogy milyen okos vagy. – mosolyodok el, hiába szívom néha a vérét az idióta szőke nős viccekkel, sosem gondoltam egy pillanatig sem úgy, hogy igaz lenne rá bármelyik is.
- Igen, emberek részben, de amikor teliholdkor átváltoznak, olyankor egyikük sem az a kedves, bájos, mackós kölyökkutya típus, legalábbis amennyit tudok róluk. – válaszolok, mert lehet, hogy emberként értelmesek és lehet rájuk hatni, de a filmeket visszaidézve, átváltozás után mindig a bennük élő állat dominál.
- Dehogy szeretném. – rázom a fejem, hiányzik a halálnak még egy emlékeztető valami korábbi balesetre, nekem aztán nem.
- Kapsz vacsorát. Mit szólsz hozzá? – csak annyira vagyok komoly, amennyire ő is, bár valahol értékelem, hogy akárhányszor borongósabb a hangulatom, egyből próbál jobb kedvre deríteni, felvidítani. Nem is tudom, mi lenne velem nélküle. Valószínűleg még mindig a kórházban dekkolnék, depressziósan kuporogva valamelyik sarokban, mert semmi kedvem nem lenne az élethez.
- Óóó... – azért némi csalódottság hallatszik a hangomban, hisz nem épp ilyen válaszra vártam, igaz, ha meg valami férfi ismerőse nevét mondta volna, attól sem éreztem volna feltétlenül jobban magam. Legalább a lelki békém helyre billenhet, hogy csak ő hozza a szokásos, ügyetlenkedős formáját, és nem más próbálta meg átvenni a helyemet, amíg én kiütve pihentem.
A szomorkodás azonban nem tart soká, nemsokára már a konyhában párbajozunk-versengünk egymással, mígnem végül ő a pulton köt ki, én meg nekidőlve nevetek jóízűen, amikor kifejti nemtetszését az új menü hallatán. De csak ne mérgelődjön, nem áll jól neki, inkább újfent elhallgattatom egy csókkal, mert mégiscsak kellemesebb, mint a fakanalakkal hadonászás.
Ahogy megérzem a karjait a nyakam körül, vidám mosolyra húzódik a szám, jó látni, hogy a kezdeti feszültség meg zavar milyen hamar és milyen könnyen illan el... mint ha az a fürdőszobai incidens nem alig egy órája, hanem legalább hónapokkal ezelőtt történt volna, amire nevetve gondol vissza az ember, hogy te jó ég, tényleg megtörtént? A sok-sok apró csókot örömmel fogadom, igaz, így kicsit nehezebb követni a mondandóját, bár az igazat megvallva, az most valahogy kevésbé érdekel.
- Az előbb te sem fejezted be. Igaz, az az én bűnöm. – vallom  be, újabb gyors csókkal illetve az ajkait, mielőtt folytatnám a saját, félbehagyott mondatomat – Vagy... kinyitod a hűtőajtót, és eszel amit találsz. Tudod, nagy lány vagy, érezd otthon magad. – Lehet, nem épp erre számított, de nem lehetett kihagyni, ahogy azt sem, hogy ismét félbehagyjak egy mondatot, csak hogy tovább táncoljak az idegein – Vagy...
Hagyjuk a vacsit, ráér az még, mást nem rizottó helyett valami gyorsabbat dobok össze, ha nagyon megéhezne, de ha már az ő karjai a tarkómon pihennek, az enyémek az ő derekán időznek a pólója szélével játszadozva, mielőtt a bőrére simítanám a tenyeremet. Remélhetőleg annyira azért nem csikis, hogy már ettől is ficánkolni kezdjen.

• • •  [You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down

avatar
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Chatkép :

Keresem :
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
↷ in the land of gods and monsters
Hobbi & foglalkozás :
↷ journalist



A poszt írója Suzanne Bishop
Elküldésének ideje Vas. Okt. 30, 2016 1:52 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


to Tekergő
[You must be registered and logged in to see this image.]
- Ki tudja, úgy nézek ki, mint valami természetfeletti zseni, vagy professzor? – kérdeztem vissza játékosan és mosolyogva, hiszen honnan kellene tudnom, hogy mi kell ellenünk. Na jó, részben tudom, de hát az meg más lapra tartozik és azt meg is fogom magamnak tartani jelenleg.
- Most miért vagy ilyen? Miért ne lehetne? Nem minden farkasnak kell vérmesnek lennie, meg amúgy is emberek ők is, így csak lehet rájuk hatni nem gondolod? – kérdeztem vissza kissé lebiggyesztett szájjal, amiért kinevette a cuki is megoldás javaslatomat, mert ha már a könyvekben mindent szabad, akkor ezt miért ne lehetne?
- Szeretnéd, ha lenne valld csak be! – húztam tovább az agyát mosolyogva, mert miért ne? Még a végén kiderül, hogy Harry Pottert ő ihlette a sebével. Máshol tényleg maradtak meg neki hegek, de a fején nem, így nincs is miért aggódni.
- Hmm, ha elárulom, akkor mit kapok? – léptem hozzá közelebb, hogy még inkább húzni tudjam az agyát, közben pedig próbáltam nem arra gondolni, hogy mennyire közel van, vagy éppen arra, hogy nem olyan régen pontosan ruha nélkül voltunk még ennél is közelebb, mert akkor tuti jön a pirosság. – Amúgy meg a jég. – rántottam meg a vállaimat, mert mégis mit hitt? Azt, hogy netán valaki átvette a szerepét és megfürdetett helyette. Elég volt néha csak a jégre lépni és máris pottyantam egy nagyot.
- Ohh, persze, hogy nem vagy… - kontráznék rá, amikor le esik a tantusz, hogy éppen mit is hagyott félbe. Én csak sietve fordítom el a fejemet, miközben egy aprót az ajkamba harapok. Oké, nem fogok vörösödni egy idióta kósza gondolatnak köszönhetően. Inkább csak mondogatom magamnak, hogy nem és nem, majd a következő pillanatban már inkább csak sietve bólintok, hogy rendben van, ahogyan gondolja. Én nem fogom erőltetni és ezt szerintem ő is tudja. Mármint azt, hogy elmegy-e tanfolyamra, vagy körbenéz a munkaerőpiacon. Ez rá van bízva.
Persze sietve terem inkább hülyéskedésbe a dolgokat, mert úgy legalább nem áll fent annak a veszélye, hogy tényleg elvörösödöm valami gondolaton, inkább messze kell száműzni a dolgokat. Mintha csak hirtelen kineveztem volna játszószobává a konyhát, még ha tudom, hogy ezért talán képes lenen megenni is, hiszen a konyha szent és sérthetetlen számára.
Kíváncsian figyelem őt a rögtönzött csók után, de még mindig nem mozdulok meg. Azoknak a paradicsomoknak már úgyis mindegy, de a pocimnak nem, hogy mit fog kapni enni, mert tényleg kezdek éhes lenni. Ahogyan ott áll előttem, a lábamhoz simulva mosolyogva figyelem őt. Fura, új és hihetetlen ez a helyzet, ugyanakkor kissé talán rémisztő is zöldfülűként, de hát majd idővel majd csak jobb lesz ilyen téren is, mert amúgy meg igazán remek érzés, hogy a régóta őrzött titkok a felszínre kerültek.
- Hééé… - kezdtem volna bele, amikor a lapított paradicsomokra került a sor, de könnyedén fojtotta belém a szót az újabb csókkal. A karomat pedig könnyedén fontam a nyaka köré, hogy közben gyengéden simítsak végig a tarkója vonalán és hagyjam elveszni magam abban a pillanatban, amikor pedig elváltak ismét az ajkaink, akkor suttogva szólaltam meg az ajkai felett. – Illik befejezni a mondatot, ha már valamibe belekezdtünk. Vagy? – kérdeztem vissza és minden egyes szó között egy apró és rövid csókot leheltem az ajkára.



••[You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down

avatar
Tündér •• akinek nem adtak valódi szárnyakat
Tartózkodási hely :
Mystic Falls
Hobbi & foglalkozás :
eating is a necessity but cooking is an art



A poszt írója Declan Collins
Elküldésének ideje Szomb. Okt. 29, 2016 11:31 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


to Suzie
[You must be registered and logged in to see this image.]

- Csak a filmekben meg a könyvekben? Ne már... akkor mi kell ellenük? Szenteltvíz? – kérdeztem vissza némi kétségbeesést tettetve, holott – én naiv – tudtam, hogy ezek a teremtmények úgy is csak az emberi képzelet szüleményei... Amúgy meg mi a baj a fokhagymával?
- Mert a fokhagyma nem hat, de megszelidíteni meg meg lehet őket? Na ezt nevezem logikának... mit szoktak még a filmekben? Karó a szívbe? Meg ezüst fegyverek? – levágni a fejet? Máglyán megégetni? Meg a többi brutális, szadista megoldás, amihez úgy sem folyamodnék, mert... nem és kész. Egyszerűen nem én vagyok.
- Ne már, a homlokomon is van heg? Azt addig észre se vettem... – simítottam hátra a hajamat, meglepettséget színlelve, mert igaz, a hét évvel ezelőtti kis incidensemből maradt pár nagyobb heg emlékeztetőül, de azok inkább a törzsemen, hála a kés pengéjének.
- Miért ne? Pedig az ingyen van. – felelem, miközben morcosan megdörgölöm az orromat a kedves kis pöccintése után, amikor pedig meghallom a következő kérdését, csak megrázom a fejem.
- Nem, kizárt. Nincs kegyelem. – ráztam a fejem, ilyen könnyen nem fogja megúszni, ellenben volt valami, amiért furdalta a kíváncsiság az oldalamat – Mégis, ki merészelt ilyesmit? – nem vagyok féltékeny, áh, dehogy! Mielőtt félreérti, legalábbis a világ minden pénzéért se vallanám be hangosan... Ellenben amikor a meglepetésekről nyilatkozik, azért csak elmosolyodok talányosan. Helyes, helyes.
- Nem vagyok Csacsi, nekem nincs rózsaszín masnim meg nem egy szög tartja a... Mindegy, nem érdekes. – kaptam észbe, megint mielőtt még megint olyasvalamit mondanék, amitől Suzie a fülig pirul – Aha, biztosan vannak. Majd... utánanézek valamikor. – hagyom annyiban, mert annyira azért az sem egyszerű... lévén a mindenféle elektromos kütyük is annyit változtak az elmúlt évek alatt, hogy egész nehezen boldogultam velük, ha lehetett, inkább intéztem mindent azok nélkül. Csak hát az újságban sokkal tovább tart rátalálni arra, ami téged érdekel, mint mondjuk az Interneten... De nagyjából annyi kedvem van erről társalogni, mint Suzie-nak az egészségtelen mirelit kajákról, úgyhogy nem is ragaszkodok különösebben a témához. Helyette inkább a vacsorának állnék neki, ha Suzie nem kezdene ismét kommandózni itt előttem, fakanállal hadonászva, fedőt elcsaklizva, azt meg még sem hagyhatom! A konyha nem játszótér!
Sikerül is leállítani, igaz, nem épp úgy, ahogy terveztem, de különösebben nem búslakodok amiatt, ahogy maradásra bír, sőt! Egészen engedelmesen dőlök neki, viszonozva a csókját, hogy miután véget ér, akkor se menjek sehová. Tudom, tudom, nem illik a konyhapulton ülni, de kivételesen nem teszem szóvá, lévén most az én „saram”, hogy épp ott csücsül, másrészt pedig van valami egészen elragadó ebben a helyzetben.
- Hmm... mondjuk vajas pirítós? Meggondoltam magam, nem főzök. – vontam vállat nemtörődöm módon, mint ha a tönkre ment paradicsom vette volna el a kedvem, és azért ez a szegényes menü helyette – Vagy van „lapított paradicsom Suzie módra”?  Vagy... – hagytam függőben a mondatot, hogy helyette ismét csókot lopjak tőle, mielőtt reagálhatna bármit is a kérdésemre.

• • •  [You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down

avatar
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Chatkép :

Keresem :
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
↷ in the land of gods and monsters
Hobbi & foglalkozás :
↷ journalist



A poszt írója Suzanne Bishop
Elküldésének ideje Szomb. Okt. 29, 2016 8:37 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


to Tekergő
[You must be registered and logged in to see this image.]
- És mi van akkor, ha azok csak a könyvekben vagy filmekben használnak, vagy most már arra kellene készülni, hogy a ház fokhagymától fog illatosodni? – kérdeztem vissza szemrebbenés nélkül egészen addig, amíg nem vette át az interjúztató szerepét. – Hmm, mit is tennék? Megszelídíteném, miért ne lehetne? Biztosan köztük is vannak kevésbé bajos egyedek, vagy nem így gondolja? – dobtam vissza a „labdát” könnyedén. Persze, eléggé nevetségesen hangozhatott, amit mondtam, de miért ne? A farkasok is emberek, legalábbis azon egyedek akikről most szó van, nem? Akkor meg lehet a lelkükre hatni, vagy éppen sikítva menekülnék… Sokkal szebb kép, így inkább hallgatok is erről.
- Mi lett belőlem Harry Potter, hogy gardróbba zársz? Bár igaz neki egy lyuk jutott a lépcső alatt, még szerencse, hogy itt nincs ilyen hely, se lépcső. – pimaszkodtam tovább, mert miért ne? Legalább addig sincs esélye annak Declannak, hogy zavarba hozzon. Egész jó taktika, meg tényleg könnyedén jön tőlem is most a hülyeség, mintha sikerült volna kicsit visszanyernem a normális állapotomat a közelében is, ami részben igaz, másrészt amúgy nem, de arról meg próbálok nem tudomást venni, hogy nehogy megint zavarba jöjjek.
- Ne lógasd az orrod. – pöckölöm meg, ha lehetőségem van rá, ha nincs, akkor meg így jártam, majd máskor összejön, mert én aztán nem fogom feladni.
- Ha azt mondom, hogy volt aki megfürdetett benne, akkor megkegyelmezel nekem? – kérdeztem vissza úgy, mint aki ebben reménykedik, bár tuti buktam, pedig akkor tuti igen lenne a válaszom. Ezek után megy ki a fene majd a hóba, mert régen is imádott megfürdetni, aztán meg belőlem lett a jégkocka. Igazán szép látvány lennék.
- Nem mondtam, hogy nem szeretem, meg attól függ, hogy milyen meglepetések. – tettem még hozzá kicsit javítva a dolgon, mert nem fogom meggátolni benne, de attól még nem is várom el, hogy meglepjen bármivel is. Én már annak is örülök, hogy itt van velem.
- Jajj, ne légy Csacsi a Micimackóból. – lépek hozzá kicsit közelebb. - Hamarosan még jobban leszel és akkor körbenézhetsz te is. Addig meg biztosan akadnak szakácssulik, vagy bármi ami nem olyan pörgős, vagy nem terhel le annyira és akkor így nem is árthat neked, de legalább addig visszakerülsz majd a csúcsra. –vetettem fel a dolgot, bár én annyira ezekhez nem értek, de nem örültem annak, hogy sikerült inkább lefelé görbítenem az ajkait, mintsem felfelé. Nem akartam felemlegetni ezt neki, de nem tudtam róla, hogy az orvosok se javasolták neki, vagy csak nem maradt meg az információ. Ki tudja.
Csak sóhajtok egyet, majd legyintek, hogy akkor legyen úgy, én ezzel nem fogok vitába szállni. Elhiszem, hogy nem túl egészségesek, de attól még nem voltak olyan borzalmasak se. Azt meg inkább meg se említem, hogy volt olyan időszak is, amikor elfelejtettem szinte enni, mert akkor tuti még gutaütést is fog kapni. Már csak az kéne.
Hamarosan pedig a rögtönzött konyhai csatának is meglesz a következménye, mert nem csak én landolok a pulton, ahova elméletileg nem szabad ülni, mert az nem arra van. Ő dörgölte volna korábban az orrom alá, amikor azon ülve nyámmogtam el a müzlimet, vagy máshol szóltak volna be, vagy még anno anya. Már nem is rémlik, de valaki mondta, de még a paradicsomok és a gatyám is bánja a dolgot. És persze, ha már én össze lettem kenve, akkor ő se maradhat ki a dologból, így nem csoda, hogy összekenem őt is, mintha most nyert volna valami csatát, de aztán pedig olyat teszek,amivel talán nem csak őt, hanem magamat is meglepem. Ajkaink könnyedén találkoznak, miközben a lábamhoz simul a lábaival, amikor közelebb lép. Amikor pedig vége szakad, akkor óvatosan pillantok fel rá. Nem úgy tűnt, mint akinek ellenére lenne a dolog, de mielőtt még elkezdhetnénk a tettemről beszélni sietve szólalok meg, mert akkor már tuti nem csak a nadrágom lesz piros, hanem a fejem is megint.
- Szóval akkor mi is lesz a vacsi, ha már a paradicsomokat egészen sajátosan lapítottad ki? – terelésnek megteszi ez is, már ha hagyja. Mert azt se biztos, hogy összejön a tervem és nem csap le valahogyan.



••[You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down

avatar
Tündér •• akinek nem adtak valódi szárnyakat
Tartózkodási hely :
Mystic Falls
Hobbi & foglalkozás :
eating is a necessity but cooking is an art



A poszt írója Declan Collins
Elküldésének ideje Szomb. Okt. 29, 2016 7:50 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


to Suzie
[You must be registered and logged in to see this image.]

- Nem félek, Miss Bishop, csak nem kedvelem őket. Tudja, a vámpírok ellen legalább ott a fokhagyma... mindig akad belőle a konyhában. - megyek bele a játék-interjúba, mert miért is ne? – A farlasok ellen meg itt a szárnysegédem, Ted, a gonosz farkasok távoli, birkalelkű leszármazottja, majd ő tárgyal velük, ha esetleg összefutnánk. Úgy is egy nyelvet beszélnek. Miért, Ön mit tenne, ha felbukkanna belőlük most egy-egy? – tartottam felé a képzeletbeli mikrofont, ha már én is nyilatkoztam a téma kapcsán, ő se maradjon ki belőle.
- Nem, nem láncollak, az hosszú távon elég fárasztó lenne. Inkább bezárlak a gardróbba. Vagy lenyúlom a lakáskulcsaidat. – úgy is a legfelső emeleten lakunk, az ablakon kimászás már eleve felejtős... repülni meg tudomásom szerint még nem tanult meg ő sem, így hát kénytelen lenne itthon maradni.
- Ja igaz, el is felejtettem, hogy a pénz nem keresi meg magát, meg már nem a szülem zsebpénzelnek... – szontyolodok el kissé, visszasírva a fiatalkor egyik előnyét, amikor annyi dolga volt az embernek, hogy iskolába jár és tanul.
- Hóember, jó hogy mondod! Alig várom, hogy leessen az első hó, fogadok, hogy senki sem fürdetett meg hóban az elmúlt években, mi? – sandítok rá figyelmeztetően, készüljön, mert ezt úgy sem fogja megúszni – csak idő kérdése, hogy beköszöntsön a tél.
- Most miért? Azt ne mondd, hogy nem szereted őket... – bizonytalanodok el egy kissé, ha már ilyen fura hangsúllyal emlegeti a meglepetéseket, az emlegetett hét évre meg csak határozottan bólintok. Ugyan, mégis mi a manót akarnék bepótolni?
- Oké, akkor most már tudsz róla. Csütörtökök esténként tartunk gyűlést a spájzban, úgyhogy kéretik békén hagyni azt a területet. Tudod, belépés csak klubtagoknak. – ragoztam tovább a hülyeséget, ha már az előbb is átment durcimanóba, akkor vajon erre mit fog lépni?
- Az igazat megvallva de, gondolkoztam, csak... az orvos szerint még túl korai lenne. – húztam el a számat, mert bár jó dolog itthon henyélni, egy idő után ez is unalmassá tud válni, és mentem volna én magamtól is, de sejtettem, hogy nem bírnám. Túlzottan is strapás és hajtós a vendéglátóipar, én meg még közel sem voltam a régi. Sem fizikai állapotot tekintve, no meg a tudásomat sem ártana addig felfrissíteni egy kicsit... Új trendek, szokások, ízek.
- Hálás vagyok nekik, amiért életben tartottak, de köszönöm, innen már átveszem a terepet. És ettől függetlenül – igen, megszentségtelenítetted velük a konyhát. – jelentettem ki, minden érmének két oldala van, ez sem volt kivétel alóla. Arról nem is beszélve, hogy továbbra is utáltam ezeket a mirelit meg félkész borzadályokat amit gyorskaja kapcsán árulnak a boltok.
- Tudom, tudom... nem azért mondtam. – sóhajtottam végül, megrázva a fejem, tisztában vagyok vele, hogy nem akar rosszat nekem, de attól még nehéz elfogadnom, hogy így alakultak a dolgok. Idővel biztos ezen se fogok annyit pörögni már...
- Azt hiszed? – kérdeztem vissza, beszállva a konyhai párbajba, igaz, én csak így „kard” nélkül, kézzel, igyekeztem felvenni vele a harcot, kevés sikerrel, így aztán kénytelen vagyok cselhez folyamodni. Igen ám, az ötlet jó is volt, csak kár, hogy elég figyelmetlenül kiviteleztem. A paradicsom látja kárát, én egyelőre még nem, hogy mi történt, ezért is nézek Suzie-ra olyan értetlenül, amikor a füstbe ment vacsorát emlegeti... amíg le nem esik, aminek kell, mert akkor már kétségbeesett tekintettel keresem a pulton felejtett paradicsomokat... ugye nem...?
- Hoppá... – mondok csak ennyit, amikor rám is ken belőle, és a félelmem beigazolódik, ezeknek annyi. Naná, hogy nem számítok az orv támadására a paradicsompürővel, és naná, hogy kivédeni sincs esélyem... és amikor reflexből lépnék hátra, naná, hogy nem engedi... Igaz, miután lecsap rám, már nekem sincs annyira mehetnékem, közelebb is lépek, a pultnak – vagy a lábának? – támaszkodva, ráérősen viszonozva a csókot. Te jó ég, még mindig nem hiszem el, hogy ez nem csak valami álom.

• • •  [You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down

avatar
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Chatkép :

Keresem :
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
↷ in the land of gods and monsters
Hobbi & foglalkozás :
↷ journalist



A poszt írója Suzanne Bishop
Elküldésének ideje Szomb. Okt. 29, 2016 3:25 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


to Tekergő
[You must be registered and logged in to see this image.]
- Csak nem fél tőlük Mr. Collins? – szívtam tovább a vérét. A poén kedvéért váltottam hivatalosra is, mintha csak most egy újságíró faggatná őt és meg akarná ezt is írni. Pedig szó se volt róla, csak a móka kedvéért tettem.
-  És ha gonosz farkas állítana be, vagy a vámpírokban? – faggattam tovább, hiszen nagyon is érdekelt, hogy mit gondol ezekről a dolgokról. Hogy miért? Magam sem tudom, de ha már ide terelődött a szó, akkor miért ne tudhatnám meg? Legalább tudni fogom én is, hogy miként fogalmazzak, ha éppen olyan személyről kell írnom, vagy éppen tartani kell tőle, mert ő a rossz és csúnya vámpír. Nem szeretném azt se, ha esetleg engem nézne inkább olyannak, mint aki elment az esze, mert ilyenekről beszél.
Csak megforgatom a szemeimet arra, amit mond, de a nyelvnyújtásomon kívül mást már nem is kapott. Felesleges lenne szavakat pazarolni rá. Nem kaphat meg az ember mindig mindent, meg azonnal se. Néha bizonyos dolgokra várni kell vagy éppen megdolgozni érte.
- És azt mégis hogyan tervezed? Magadhoz láncolsz, vagy mi? – kérdeztem meg tőle kíváncsian és mosolyogva, mert nagyon is érdekelne, hogy miként akarna bent tartani a lakásban. – Másrészt meg, akkor ki fog dolgozni? Meg valakinek kell lennie a hóembernek is, nem? – folytattam tovább a dolgot, meg ha legalább megfagyok, akkor legalább lesz kinek felmelegítenie, vagy az a „szerep” már neki annyira nem jönne be, vagy csak eszébe se jutott? Ki tudja, de inkább sietve hessegetem el a gondolataimat, mert nem akarok megint csak úgy a „semmi” miatt pipacsvörös lenni.
- Meglepetések, meglepetések, remélem, hogy nem 7 évet akarsz majd ilyen téren bepótolni… - nem voltam sose olyan, aki elvárta volna a másiktól az ajándékokat, vagy a meglepetéseket, ha meg a frászt akarja hozni rám, akkor meg lehet lassan egy új szívre is fel kellene iratkoznom, hiszen 7 évet bepótolni ilyen téren is… Inkább remélem, hogy semmi ilyen nem fordult meg a fejében.
- Nem, fogalmam sem volt róla. – mondtam egy kisebb sóhaj keretében és tettetett duzzógi fejjel. Na, szép most már nem egy hímmel kell megküzdenem, hanem kettővel. Hol itt az igazság?
- Nem gondolkoztál azon, hogy másoknak is megmutatod, hogy mit tudsz? – nem fogom siettetni a munkával kapcsolatban, hogy keressen, mert nem lehet okunk panaszra ilyen téren se, mert jól keresek, de szerintem hiányzik neki valamennyire. Az  is lehet, hogy csak biztatásra vágyik, ki tudja, de én támogatni fogom benne, ha ő elérkezettnek látja az időt.
- Úgy mondod ezt, mintha azokkal megszentségtelenítettem volna a konyhát. Azok tartottak részben 7 évig életben, így egy okod nem lehet duzzogni ezen. – hívtam fel a figyelmét egy apróságra, bár képzelem, hogy milyen lehetett egy szakácsnak ezeket megtalálnia a hűtőben, amikor kinyitotta, de hát ez van. Nekem az íráshoz van tehetségem, nem pedig a konyhához.
- Nem úgy értettem és ezt te is tudod… - pillantok rá aggódva, hiszen tudom, hogy nem ő akarta, de hát nem tekerhetem vissza az időt se és nem akarok veszekedni se. Aztán pedig máris könyvre terelődik a szó, vagyis terelődne, de szerencsére nem mutatja jelét annak, hogy tudná mire gondolok, így nincs miért aggódnom, legalábbis én tökre ebben a hitben élek.
- Igazán, úgyse tudsz legyőzni. – szólalok meg nevetve, miközben a kardozást tovább folytatom, hiszen szerencsére nem sikerül megszereznie a fakanalat, meg én se okozok fájdalmat neki, arra azért figyelek, de persze az utolsó támadására én se számítok, így amikor egyszerűen csak felkap, akkor egy pillanatra még a fedő is hangosan koppan a földön, ahogyan elejtem. A következő pillanatban meg már a pulton ülök.
- Micsoda Erő Benő lett valaki. – kuncogom el a dolgot, de elég hamar megérzem, hogy baromira nem jó helyre keveredtem, mert valamitől tiszta nedves lett a nadrágom, meg még hangot is adott ki… - Azt hiszem a vacsi terved most meg a füstbe… - mondtam ártatlan mosollyal, majd a következő pillanatban a kicsit összekent kezemmel az arcát veszem támadásba, ha már nekem kijárt a paradicsompüré, akkor miért ő maradna ki. Az pedig, hogy mekkora sikerrel járok csak rajta múlik, ha pedig el akarna lépni onnan, akkor sietve nyúlok a másik kezemmel a pólója után, hogy ott tartsam és az ajkaira csapjak le ajkaimmal.



••[You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down

avatar
Tündér •• akinek nem adtak valódi szárnyakat
Tartózkodási hely :
Mystic Falls
Hobbi & foglalkozás :
eating is a necessity but cooking is an art



A poszt írója Declan Collins
Elküldésének ideje Csüt. Okt. 27, 2016 11:18 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


to Suzie
[You must be registered and logged in to see this image.]

- Naná. A zombikat mondjuk hanyagoljuk, én meg maximum beöltözök szellemnek. – azt még egész egyszerű kivitelezni, mint jelmez, csak egy fehér lepedő meg egy olló kell hozzá, aztán kész is.
- Belegondolok, és... furi. Biztos nem hinnék a szememnek, ha ilyen kis miniatűr emberkék repkednének a lakásban. Sanszosan hívnám a dokit, hogy valami elromolhatott odabent a hét éves üzemzavar alatt, hogy ilyeneket hallucinálok. – mert gondolom, ilyen tüneteknél már rég nagy a baj, de adja az ég, hogy ne derüljön ki semmi ilyesmi, így is szívok bőven eleget ezzel a nagy időkiseéssel meg az elvesztegetett évekkel...
- Hát, még van mit csiszolnod rajta. – grimaszolok vissza a nyelvnyúltásra, mert egy bögre forró csokit is el bírnék most viselni, ahogy egy hátmasszázst is, meg még lehetne folytatni a sort, de még sem teljesült egyik sem, csak kötekedik itt velem megállás nélkül...!
- Megfagyni? Ugyan már... akkor inkább ki sem engedlek a házból, itt legalább meleg van. – meg addig is biztonságban van, teszem hozzá, igaz, ezt már csak magamban, tekintve, hogy eddig is mennyire nehezményezte azt, hogy nem díjazom a területet, amin dolgozik... Kíváncsi vagyok, az anyukája tudott-e róla, vagy mennyire támogatta benne? De inkább nem kérdezek rá, tekintve, hogy nem éppen vidám téma, és kár lene tönkre vágni a mostani hangulatot.
- Miért, ez még újdonság neked? – kérdeztem vissza nevetve – Amúgy faggass csak nyugodtan, úgy sem árulom el őket. Akkor hol marad a meglepetés? – incselkedtem tovább, nem áltattam magam olyan naiv hitbe, hogy komolyan vette volna az előbbi ötletelésemet, én sem szántam annak. Amikor viszont arról kérdez, hogy ennyire titkosak lennének-e, csak vállat vonok, mert... most mégis, mit mondjak erre? Van ami igen, van, ami csak azért, mert valószínűleg nem repesne érte az örömtől, ha elmondanám... vagy túlságosan aggodalmaskodna érte, van, ami meg csak szimplán gyerekesnek tűnhet ennyi idős fejjel...
- Már alapítottunk. Nem tudtad? – kérdeztem vissza meglepetten, Tedre sandítva, ha már Suzie annyiszor jön ezzel a klubos témával, de hé! Ő fogadott be egy fiú kutyust, szóval szava nem lehet...
- Akkor jó. – mosolyodtam el, azért jó tudni, hogy legalább a főzési tudományom nem kopott meg az évek alatt, még ha túl sokat nem is használtam, az meg csak pozitívum, hogy Suzie-nál sem jelentkezett semmiféle allergia az évek során. Úgy is annyi recept van, amit még ki akarok próbálni, legalább nem kell ilyesmik miatt görcsölni, nehogy valami olyan kerüljön a kajába, ami bajt okozhat.
- Ne is mondd... El tudom képzelni, az utolsókat én dobáltam ki. – dünnyögtem az orrom alatt, mert lévén, én is visszatértem, nem hiszem, hogy túl sok mirelit pizza, vagy fagyasztott cordon bleu fogyna, amikor nem sokkal több idő alatt frissen is elkészítem neki bármelyiket, és legyünk őszinték, a fagyasztott kaják sosem értek a frissen készített nyomába.
- Mondod ezt úgy, mint ha azt a hét évet én akartam volna annyira... – húzom el a számat, bár el tudom képzelni, hogy akár ő, akár anya mennyit idegeskedett miattam ez idő alatt. Vagy mondjuk amikor bekerültem a kórházba, és az sem volt biztos, hogy egyáltalán túlélem a sérüléseimet. Vagy amikor megtudták, hogy a várttal ellentétben nem ébredek fel a kómából...
- Gyanús vagy te nekem, Suzie... – emelem fel az ujjamat, játékosan megfenyegetve, igaz, sok mindent nem tudok kezdeni vele, ha nem mondja el... Csak amikor homlokon bök, jön az égi sugallat, hogy valami könyvről van szó, és nem is annyira vörös, mintsem szürke...
- Na ugye. – teszem fel az i-re a pontot, igaz, az ajakbiggyesztésre már nem bírom megállni, hogy ne mosolyodjak el, amikor meg egy pillanattal később már fakanállal kardozna ellenem, szóhoz se jutok a meglepetéstől.
- Még hogy én, galád?! Na adok én neked mindjárt... – kapok utána, hogy elveszem tőle a fakanalat, elvégre ez mégiscsak konyha, nem pedig játszótér, nem igazán észerű ilyen játékokat játszani, de úgy tűnik, hiába, csak sikerül mindig kicseleznie valahogy. Azért nem adom fel ilyen hamar, ha nem is állok le vívni vele, azért teszek még egy-két kísérletet, hogy elvegyem tőle a fegyverét, ám amikor még egy fedőt is elcsaklizik a pultról, képzeletbeli lovagnak képzelve magát... Hát jó!
Ahelyett, hogy támadnék, inkább sarokba szorítom a konyhapultnál, hogy aztán a derekánál megragadva ültessem fel a konyhapultra – remélhetőleg nem gyepál meg túlságosan addig, és a szemem sem nyomja ki a fakanál nyelével. Csupán egyetlen aprócska dologgal nem számolok... mégpedig hogy alig pár perccel ezelőtt pont ott hagytam a pulton a paradicsomokat is, amik most halk placcsanással adják meg magukat Suzie súlya alatt.

• • •  [You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down

avatar
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Chatkép :

Keresem :
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
↷ in the land of gods and monsters
Hobbi & foglalkozás :
↷ journalist



A poszt írója Suzanne Bishop
Elküldésének ideje Szer. Okt. 26, 2016 5:44 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


to Tekergő
[You must be registered and logged in to see this image.]
- Ohh, majd kerítek valami boszorkát, ha már farkasok vannak, akkor azoknak is létezniük kell… - gondoltam tovább a gondolatmenetet. – Gondolj bele milyen lenne már, ha egyszer csak itt megjelenne Csingilingi, vagy a többi mesebéli szereplő. – kuncogtam el a dolgot, még ha jó magam tudtam is azt, hogy nem fekete-fehér a világ, mint sokan hiszik. A könyveknek és a filmeknek nagyon is van alapjuk.
- Látod, előre teljesítem a kívánságodat. – nyújtom ki rá a nyelvemet, de persze ha megpróbálta volna elkapni, akkor nem hagytam volna. Igyekeztem gyors lenni, vagy még mindig bevetni az újonnan kinevezett „bokszzsákomat”, mert miért ne. Az legalább elérhető magasságban van, ha már nem minden.
- Ha megfagyok, akkor az miattad lesz! – hívtam fel a figyelmét erre az aprócska dologra tetetett durcásan. Ha már ő színészkedik, akkor pont ne én tenném meg? Már így is volt, hogy lenyúltam az ő pulcsiját, mert az nagyobb és melegebb, mi lesz így télen? Más cucca mindig jobb, főleg ha a legjobb barátod cuccáról van szó, vagyis most már azt hiszem barátnak kellene nevezni őt. Uhh, ez annyira szokatlan még és még magam sem tudom, hogy miként is kellene ezek után reagálnom dolgokra, vagy bármi hasonló. Ez túl új számomra.
- Ahjjj, veled se lehet komolyan beszélgetni. Azt hiszed, hogy beveszem ezt a rizsát? – kérdeztem meg újfent kissé bosszankodva, de inkább csak az orrom alatt dünnyögtem. Bár szerintem azért a naplóm valahol a céljai között lehet, de ezek után már inkább jól elrejtem, vagy majd magammal hordom, mintsem beleolvasson. Jesszusom, már csak az kellene, hogy megtalálja a tinédzserkori gondolataimat, vagy a mostaniakat. Az se kizárt, hogy már eme gondolatoknak köszönhetően kicsit elvörösödtem, így inkább tényleg a borospoharamnak szenteltem a figyelmemet, mert miért ne. – Ennyire titkosak lennének a vágyaid? – pillantok rá végül kérdőn, hiszen nem olyan régen mégis csak átléptünk egy határt, de talán számára pont annyira friss ez az egész, mint nekem… Pedig sokszor hittem azt néha, hogy tuti csajozik, ha nem velem volt, hanem másokkal lógott, de az se kizárt, hogy csak képzelődtem olyankor. Akkoriban se faggattam ki őt minden egyes percéről, ahogyan most se állt szándékomban.
- Komolyan alakítsatok valami klubbot. – forgattam meg ismét a szemeimet, mint az első találkozáskor is tettem, amikor valami hasonlót mondtam szintén.
- Akkor azt hiszem eddig büszke lehetsz magadra, mert mindenkinek ízlett, amit csináltál. – pillantok rá mosollyal az arcomon. Nem panaszkodhatok, mert tényleg jó sorom van ilyen téren (is). Ha nem lenne, akkor továbbra is maradnának az éttermek és a mirelit kaja.
- Nem tudok róla, még egyszer se vittek ezzel kórházba és elég sok mindent ettem, gondolhatod, hogy mennyi szennyet. – tárom szét picit a karomat is, hiszen tényleg nem tudok arról, hogy bármire is allergiás lennék. Sőt, a csípős kajákat kifejezetten szeretem is, de ez talán már neki is feltűnt, hogy képes voltam néha a leveseit is beerősíteni és hasonló apróságokat csinálni a kajájával.
- Nos, akkor reméljük, hogy nem most fog kiderülni a dolog. Amúgy meg te meg se próbálj allergiás rohamot okozni, szerintem az elmúlt 7 évben bepótoltál minden fajta ilyesfajta izgalmat a hátralévő életünkre nézve. – toldottam meg még kicsit angyalian, de a pillantásom elárulta azt, hogy nem viccelek. Tényleg nem akarom, hogy újra szívrohamot okozzon nekem, inkább vigyázzon magára és punktum.
- Ohh, ha nem tudod, akkor mindegy is. – hmm, ezek szerint nem kell félnem attól, hogy túlzottan feltúrta volna a szobámat a távollétem alatt. Az pedig jó, vagy csak a könyves szekrényem nem vonzotta őt… - Igaz is, miként felejthettem el. – böktem magam kicsit homlokon, hogy mégis miként nem emlékeztem erre az aprócska tényre.
- Ahjj, de az úgy annyira nem mókás. – biggyesztem le a számat, majd az egyik fakanalat felveszem és pár másodperccel később már kardnak is használom, hogy megtámadjam őt. Én meg a konyha… Pontosan annyira kész vicc, mint ez a tettem. – Harcra fel te galád! – kuncogom el a dolgot, mintha csak ezzel akarnám noszogatni őt, hogy ideje lenne kajának neki látni, mert valaki éhen fog halni. Miközben pedig szórakozom, hamarosan Ted is beáll a csapatomba, így hát sok szerencsét Tekergőr nézéssel nézek rá, mert amíg nem szerzi meg azt, vagy nem állít le valahogyan, addig tuti nem sok kegyelem fog neki járni. Sőt ha még be is szállt a csatába, abban az esetben, ha kéznél volt egy fedő, akkor nem voltam rest pajzsnak használni. Ennyit arról, hogy a konyhában nem szabad gyerekesnek lenni, vagy játszani. Csak fel kell találnunk magunkat.



••[You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down

avatar
Tündér •• akinek nem adtak valódi szárnyakat
Tartózkodási hely :
Mystic Falls
Hobbi & foglalkozás :
eating is a necessity but cooking is an art



A poszt írója Declan Collins
Elküldésének ideje Szer. Okt. 26, 2016 5:36 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


to Suzie
[You must be registered and logged in to see this image.]

- Olyan regenerációm nincs, szóval maximum egyszer lennék. – vonok vállat, amikor pedig kötekedve visszakérdez, egyenesen rá mutatok, illik vagy sem – Az? Pont ilyen! – még bólogatok is mellé néhányat a hatás kedvéért, legalábbis amíg meg nem hallom a vádjait, mert arra meg aztán csak némi szemforgatással reagálok.
- Persze, a nagyobbtól. Fogj csak rám mindent. – dönnyögöm az orrom alatt, miközben oldalra sandítok rá és megpróbálom abbahagyni a mosolygást, kevés sikerrel... kár, hogy ilyen ramaty állapotban vagyok még mindig, mert most simán vállra kapnám, aztán valamelyik szobába bevágódva addig csikizném, amíg nem fárad ki teljesen a kapálózástól meg visítozástól, de... ami késik, nem múlik. Majd eljön annak is az ideje.
- Ahhh... a francba, tényleg. Arról meg is feledkeztem. – szenvedek látványosan, mert hála az égnek, az ősz eddig egész kellemes, simán elvagyok a mostani ruháimban, egy-egy vastagabb pulcsi... még jó, hogy annyira sosem voltam fázós alkat, de igen, esélyesen ha beüt a tél, azért egy kabát nem ártana. Sapka, sál...
- Azon? Tedet punkra nyírni és rózsaszínre festeni, 80 nap alatt körülutazni a Földet, megkaparintani a naplódat... semmi extra. – vonok vállat, mint ha olyan jelentéktelen, mindennapi apróságokat soroltam volna, mint mondjuk venni egy doboz tejfölt, vagy szelni egy szelet kenyeret. Egyébként a legkevésbé sem kell komolyan venni a hülyeségeimet, de inkább a komolytalankodás, mint hogy az orrára kössem a bakancslistám részleteit, na persze, még mit nem! Próbálkozzon csak akármivel, maximum némi mosolyt kap válasz gyanánt.
- Hát jó, akkor ezentúl Teddel konzultálok vacsi kapcsán, aztán ha marad belőle, téged is megkérdezünk. – elhiszem, hogy szereti a négylábú kis szőrmókot, de most komolyan... a kutyának főzök vagy neki?
- De, de... van valami olyasmi. Ha már a kutyának se kell, akkor az csak szar lehet. – pedig annyira ez sem igaz, mert elég finnyás dögök tudnak ők is lenni, másrészt meg tudomásom szerint a hüvelyeseket alapból nem szeretik, mint a bab, borsó, lencse és társai... pedig azokból is milyen finomságokat lehet készíteni!
- Annyira sok mindent azért nem főztem. Oké, tejre, tojásra, lisztre, meg ilyenekre nem vagy allergiás, de mondjuk... a mogyoróra? Az áfonyára? – azokkal emlékeim szerint még nem készítettem semmit, és kimondottan sok embernél vált ki allergiás reakciót.
- Egyébként meg van egy rossz hírem, de ha a fulladás allergiás reakció, sok mindent nem tudok kezdeni vele. – húzom el a számat. Igaz, hogy nem szeretném hagyni megfulladni, de lévén olyankor a nyelőcső környéke dagad be úgy, hogy elzárja a légutakat, csak a mentősök tudnák levegőhöz juttatni úgy, hogy vagy lenyomnak egy csövet a torkán, vagy felvágják a torkát. Némi elsősegélyt tanultunk mi is, de ez azért már messze túlmegy azon a képzésen, úgyhogy csak ne fulladozzon nekem. Elég, hogy én járok folyton orvoshoz a kontrollok meg vizsgálatok miatt, nem hiányzik, hogy ő is kórházba kerüljön. Anya is ott van még...
- Miért pont ötven? – kérdezek vissza koccintás közben, majd meg sem várva a válaszát, legyintek, mindegy is – Túlbecsülöd a képességeimet, tudhatnád már, hogy ilyen téren a pasik színvakok. – még hogy ötven árnyalat! Jó, ha hármat megkülönböztetünk.
- Látod? Jobb ha vigyázol. – fenyegetem meg játékosan, amikor pedig meghallom, hogy kötényt szeretne, csak a fejemmel intek az aktuális fiók felé – Ha szeretnél... tudod, merre találod, érezd otthon magad. – válaszolok nagylelkűen, mert én aztán egy tapodtat sem mozdulok, csak kortyolgatom a saját boromat a pultnak dőlve, mellette.

• • •  [You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down

avatar
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Chatkép :

Keresem :
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
↷ in the land of gods and monsters
Hobbi & foglalkozás :
↷ journalist



A poszt írója Suzanne Bishop
Elküldésének ideje Kedd Okt. 25, 2016 4:29 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


to Tekergő
[You must be registered and logged in to see this image.]
- Csak nehogy havonta te legyél a vacsorám is. – villantottam egy grimaszt az arcomon. Még hogy a holdra vonyítsak. Jó hogy már nem a farkamat kergessem. Persze tudom, hogy vannak farkasok, de a családomban elméletileg senki se volt sose farkas, így nem kell ilyentől tartanom. Fogalmam sem volt arról, hogy apum egykori hazugsága csak a kezdett volt és több köze van a családomnak a természetfelettihez, mint a sima emberekhez.
- És az izé milyen is? – kérdeztem meg ártatlan pislogások közepette, miközben elnevettem magam. – Nem értem, hogy mi a gond. A nagyobbtól tanultam, hiszen egykoron is ő miatta keveredtem mindig a rosszba… - adtam elő úgy a dolgot, mintha ez lenne az igazság. Pedig sokszor én rángattam Declant mindenféle őrültségekbe, de ez már részletkérdés. Mindig a fiúk a rosszak, a lányok meg angyaliak, vagyis sok szülő szereti ezt hinni. Hogy nálunk miként volt? Hát szerintem anya sokszor átlátott a szitán, ahogyan Declan mama is.
Amikor végül a hasát legalább sikerül eltalálnom, akkor győzelemittas mosolyt villantok, mint valami ötéves, aki most nyerte meg az „olimpiát”.
- Hmm, igazán? Pedig lassan jön a tél is, így nem ártana melegebb cuccokat is venni… - pillantok rá kissé aggódva, hiszen gondolom nem akarja majd a házban eltölteni minden szabad idejét. – Másrészt meg mik is vannak azon a listán. – kezdek bele úgy, mint egy „hízelgő” macska, mert van egy olyan érzésem, hogy olyan könnyedén nem fog beavatni eme titokba. Mielőtt még pedig elmennék a borért játékosan szórakozom az ujjaimmal a mellkasán, mintha csak így akarnám kicsalni belőle a dolgokat.
Csak megrántom a vállaimat és mire végül kihalászom a bort a helyéről, addigra esik le megint, hogy miről lehetett szó az előbb. Biztos megint hirtelen kiment a fejéből, hogy már nem vagyunk kölykök, akik maximum titokban ihatnak, mert a törvény ereje lesújt rájuk különben. Egyszer majd csak hozzászokik az álomszuszékom.
- Szerintem ő örülne neki, ha olyat kapna. – mondom totálisan ártatlanul. – Meg addig nincs miért aggódni, amíg legalább a kutya megeszi, vagy nem így szokás mondani? – persze hogy továbbra is szívom az agyát, mert miért ne? Megtehetem, amíg ki nem penderít a konyhából. Bár akkor meg az étkezőből szívnám a vérét. Túlzottan is hiányzott már ez a kisebb fajta évelődés közöttünk.
- Szerintem, ha így lenne, akkor már rájöttél volna az elmúlt hetek alatt, nem? Elég sokat főztél mostanság és láthattad eddig is, hogy könnyedén levettél vele a lábamról velük, így ne aggódj miatta. Allergiáról meg továbbra se tudok, ahogyan másról se… Majd csak nem hagysz megfulladni… - rántom meg a vállaimat úgy, mintha semmiség lenne. Örülhetek annak is, hogy a rákos téma, meg a vizsgálatok nem kerültek újra szóba azóta az eset óta. Biztos vagyok abban, hogy nem örül annak Declan, hogy még mindig inkább kerülöm ezeket a dolgokat, de hát ez van. Nem lehet mindenki bátor ilyen téren. Néha jobb a tudatlanság, mint a tudás… Az pedig, hogy ebben az esetben melyik lenne jobb. Fogalmam sincs.
- Ha lehet, akkor inkább az utóbbi, mielőtt a végén elkezded kielemezni a vörösségem ötven árnyalatát. – forgatom meg a szemeimet, majd koccantok vele. Inkább nem mondok semmit se, hiszen azt se tudom, hogy egyáltalán érteni fogja-e ezt a poént, vagy nem. Bár manapság is még sokat beszélnek a Szürke ötven árnyalata c. könyvről, így lehet, hogy már ő is belefutott a neten, vagy a szobámban, ha nagyon kutakodott a könyveim között. Ha pedig utóbbi, akkor meg ha még bele is olvasott… Jahh, akkor lehet inkább jobb lett volna, ha én is be fogom a számat.
- Jujj, most megijedtem. Még a végén elhappolod előlem az idei díjat. – cukkolom tovább, de nem mozdulok meg a pultról. – Kötényt is kapok? – kérdezem bolondozva, majd újabb kortyot fogyasztok az italomból. Majd pedig le is pattanok a helyemről, hogy készen álljak a bolondozásra, akarom mondani a felelősségteljes kukta szerepre.






••[You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down

avatar
Tündér •• akinek nem adtak valódi szárnyakat
Tartózkodási hely :
Mystic Falls
Hobbi & foglalkozás :
eating is a necessity but cooking is an art



A poszt írója Declan Collins
Elküldésének ideje Hétf. Okt. 24, 2016 10:45 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


to Suzie
[You must be registered and logged in to see this image.]

- Hát, ha azt szeretnél... hajrá, te leszel a kis házijetink. Igaz, Ted? – pillantok a kutyára, aki amint meghallja a nevét, már lelkes farokcsóválásba is kezd, mint ha a hírnek örülne ennyire – Vagy inkább havonta vonyítasz a teliholdra? Az is menő. – komolytalankodtam tovább élve abban a naiv hitben, hogy vérfarkasok csupán a képzelet szülöttei.
- Olyan izé vagy, mondtam már? Mondanám, hogy jól elszemtelenedtél az elmúlt évek alatt, de igazából már előtte se kellett félteni téged ilyen téren. – csóválom a fejem, vagy inkább dörgölöm meg óvatosan, lecsekkolva, vajon mekkora puklival gazdagodok itt estére. Annyira mondjuk nem vészes magában, kár, hogy alig egy órával előtte meg a fürdőszoba ajtaját sikerült jóval nagyobb lendülettel elkapni.
A nyelvemet meg nem adom, ahogy az orromat sem, ahogy meglátom, mire készül, mentem is a menthetőt, hogy aztán a következő szemtelenségét hallva ismét ráöltsem... nagyjából addig folytatva ezt a mókát, amíg hasba nem boxol.
- Ami meg az elmaradtakat illeti, igyekszem pótolni, csak nem épp ilyesmik vannak azon a listán. – felelem már jóval komolyabban, mert ami azt illeti, tényleg volt mit bepótolnom, de az igazat megvallva nem Suzie bugyijainak meglovasítása állt az első helyen. Még csak a másodikon meg a harmadikon sem...
Inkább igyunk. Előkerül a bor, és először nekem kell egy kis idő, mire leesik, hogy már nem tizenévesek vagyunk, és minden további nélkül „szabad” borozgatnunk a vacsi mellé, amikor pedig meglátom Suzie értetlenkedését az arckifejezésem láttán, csak megrázom a fejem, jelezve, nem érdekes... Ha eddig nem szokta meg, hogy hajlamos vagyok megfeledkezni arról, hány éves is vagyok, majd lesz még rá alkalma.
- Jó, azt sejtettem, de... hadd ne a kutyának főzzek már ilyen kajákat. Azt se tudom egyáltalán, hogy a rizst megeszi-e. – pillantok Tedre, bár elnézve a kíváncsi tekintetét, meg az épp-hogy-nem-lecsöppenő nyálát, nem hiszem, hogy sokat hezitálna vele.
- Nem tudom. Mondjuk mert változott az ízlésed a gimi óta? Vagy lett azóta valami étel allergiád? Vagy van más, amit inkább ennél? – gondolkozok hangosan, mert sosem lehet tudni, lehet, hogy neki természetes, vagy nyilvánvaló az ilyesmi, nekem még nem, sajnos. Közben a poharamat is elveszem, meglötykölve egy kicsit a benne lévő folyadékot, megszagolva, -ízlelve, ahogy anno még suliban tanultunk... hiába, a megszokások!
- Hmm, jó kérdés. Kell ahhoz különösebb indok? – kérdezek vissza, felpillantva a pohártól, de ha ragaszkodik hozzá, ám legyen – Mondjuk... hmm... arra, hogy itt lehetünk, és nem a kórházi ágyam mellett ücsörögsz órákat? Vagy... hogy nem küldtél el a bús fenébe nem sokkal ezelőtt? Vagy hogy nem lobbantál lángra a nagy vörösségedben? Vagy... ötleteljek még, vagy inkább fogjam be és igyak? – vigyorodtam el, ahogy koccintásra emeltem a poharam, szinte már várva, ő mivel „járul hozzá” a témához. Tudom, tudom, nem kell félteni, elvégre kettőnk közül ő a szavak embere.
- Hát, figyelj... ha szeretnél, segíthetsz, de úgy rendetlenkedj, hogy ha rosszalkodsz, legközelebb én is besegítek neked az írásba. – és legyünk őszinték, sok köszönet abban sem lenne valószínűleg.

• • •  [You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down

avatar
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Chatkép :

Keresem :
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
↷ in the land of gods and monsters
Hobbi & foglalkozás :
↷ journalist



A poszt írója Suzanne Bishop
Elküldésének ideje Vas. Okt. 23, 2016 7:57 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


to Tekergő
[You must be registered and logged in to see this image.]
Arra már inkább nem reagáltam semmit se, hogy látom azt, ahogyan csal és leskelődik a kezei között. Már így is rákvörös voltam szerintem, ha nem rosszabb. Másrészt meg én is dinka voltam totálisan, amiért előbb kiakadtam és úgy hadonásztam. Előbb ruhát kellett volna felvenni és utána, de hát utólag mindig bölcsebb az ember. Meg ha felhúznak valaki, és még mellé zavarba is jön… Na, akkor azért nehéz használni a józan eszét, pedig muszáj lesz megtalálnom zárós időn belül, mert totális idiótát csinálok magamból.
- Hmm, akkor télire növeszthetek bundát, hogy melegítsen? – kérdeztem vissza halál komolyan, de persze csak viccnek szántam, vagy ha egy csúf boszorkány kutyatestbe zárna, akkor is lenne még esélyem arra, hogy megtörjön az átok, hiszen akkor is szeretne. Hmm, érdekes lenne. Mint az a film, ami hamarosan jön a mozikban, csak ott azt hiszem macska testbe zárják be a pasit. Lehet meg kéne majd nézni. – Csak a tökfilkónak lett, mi? Nem vagyok még gondolatolvasó, így néha nem árt. – feleltem neki fülig érő szájjal, csak hogy tovább szívjam a vérét. Abban meg biztos voltam, hogy érti azt, hogy a tökfilkó alatt a fejét értettem. Fő a szeretet, nem?
- Ahogyan biztosan minden zsifár is ezt mondja. – feleltem kissé durcásan, majd megpróbáltam elkapni a nyelvét, ha nem jött össze, akkor ha lehetőségem volt rá csak megpockoltam a noziját, ha már ennyire kedves velem. – De kinyílt valakinek a csipája, Mr. Pimaszuraság. – s azzal a lendülettel számíthatott egy kisebb hasba bokszolásra. Nem volt erős, de annál inkább jól esett, meg az legalább kéz magasságban volt. Így jár, aki túl nagyra, vagyis túl kicsire nő. Az abból gazdálkodik, ami van.
- Gondoltam ennyi év után bepótolod az elmaradtakat, de ha nem, akkor nem. Maximum egyik oldalról elmarad a meglepetés. – villantottam egy igazán tündéri mosolyt. Azért meg hálás voltam a sorsnak, amiért ezt végig bírtam mondani egy szuszra és még bele se vörösödtem. Élet apró örömei. Persze az más tészta, hogy esetleg a ruha alatt lehet még meglepetés, bár a korábbi bénázásainknak köszönhetően azért már a természet adta vásznat egészen jól megnézhettük.
Amikor belekezd a dologba, akkor csak kíváncsian pillantok rá, hogy mi miatt ne ihatnék. Nem vagyok már kiskorú, túléltem azon éveket is egyedül, másrészt meg még Szűz Mária se lett belőlem, hogy csak úgy egy gyereket hordjak a szívem alatt. Szóval kérdőn nézés továbbra is áll, amikor viszont ő is kér, akkor csak megrántom a vállaimat, hogy oké.
Elő is kerül a bor, majd pedig egy-két poharat tornászok le, miközben hallgatom őt.
- Hmm, ha nem felel meg, akkor van, aki megegye… - a tökéletes ártatlan hang és arc pedig kijár mellé, ahogyan sokat pillantóan végül Tedre pillantok. Ha a kutya se eszi meg, akkor ott baj lehet. Végül kitöltöm a poharakba a bort. – Tökéletesen megfelel, miért ne lenne jó? – kérdezem meg kíváncsian, majd felé nyújtom az egyik bort. – Mire igyunk? – kérdezem meg kíváncsian, majd ha mondott valamit, akkor jöhet a koccintás és az ivás. – Kuktára szükséged van, vagy inkább ne szívjam a véredet? – pattantam fel a pult egyik részére, mint valami rosszcsont kisgyerek közben. De hát olyan jó érzés húzni az agyát. Persze félő, hogy ha tovább folytatom, akkor a végén az én arcom lesz megint rákvörös és nem az övé. De aki nem mer, az nem is kockáztathat.




••[You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down




A poszt írója Sponsored content
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

Vissza az elejére Go down
 

Suzie & Tekergő otthona

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
4 / 6 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

 Similar topics

-
» Palmwoods - a jövő hírességeinek otthona
» Shan és Wade otthona

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi
- járd körbe városainkat -
 :: Mystic Falls :: Lakónegyed
-

Friss reagok
- lelked hangjai -


Csüt. Dec. 14, 2017 7:00 pm
Csüt. Dec. 14, 2017 6:30 pm




Álarc nélkül
- itt vagyunk -





Jelenleg 13 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 12 vendég :: 2 Bots
A legtöbb felhasználó (77 fő) Kedd Jún. 23, 2015 10:38 pm-kor volt itt.

Fajaink aránya
● ● számokban a valóság ● ●

csoportok ●
Ffi
Ember •
27
18
vámpír •
26
19
ősi vámpírok •
5
7
Vadászok •
8
9
Boszi / mágus
31
16
Farkas •
17
20
hibrid •
3
3
vámpírboszi •
14
6
Animágus •
3
2
dhámpír •
4
2
tündér •
2
2
Farkasboszi •
6
2
druida •
2
3