A sötétség vagy megszólít
vagy nem vesz rólad tudomást



Share | 
Mandel Cukrászda és Pékség


Animágus •• a boszorkányok legfőbb hírnöke vagyok
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
Domestic Pressures
† Tartózkodási hely :
MF
† Hobbi & foglalkozás :
cukrász
† Humor :
Lágy



Avarina Doven ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Dec. 03, 2016 11:51 pm
*** Lezárt játék ***
Vissza az elejére Go down


Animágus •• a boszorkányok legfőbb hírnöke vagyok
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
Domestic Pressures
† Tartózkodási hely :
MF
† Hobbi & foglalkozás :
cukrász
† Humor :
Lágy



Avarina Doven ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Okt. 11, 2016 10:41 am




Christopher && Avarina
Nincsenek véletlenek, minden a gondolataidban gyökerezik - abban, hogy mit akarsz és mit tudsz meglátni egy fordulat mögött.

[You must be registered and logged in to see this image.]
Mi védelemre születtünk és nem pusztításra. Arra,hogy óvjuk az életet és nem arra, hogy elvegyük azt. Legalábbis sokáig én is ebben a hitben éltem, és reméltem, hogy ettől nem fog megfosztani senki. Lava azonban előszeretettel hangsúlyozta, hogy csupán azért vagyok életben mert ő úgy akarja, és csak addig ameddig hasznomat veszi. Én mégis valami ismeretlen, mások számára talán felfoghatatlan ragaszkodással kötődtem hozzá, talán el sem tudtam volna képzelni milyen lehet az élet nélküle. Talán….talán nem is akartam elképzelni. Ennyi elég volt nekem, amennyit a munkám és a mindennapok adtak, egy csöpp kis illúzió. Amíg ezen a helyen voltam embernek hittem magam, és valamiért azt gondoltam, hogy ennyi a szabadság, hogy ettől több nem is létezik. El nem tudtam volna képzelni, hogy távol legyek tőle, a nőtől aki felnevelt, aki gondoskodott rólam, aki vigyázott rám. Dr Bright szerint ez csupán állati énem ösztönszerű ragaszkodása, ahogyan a kölyök állatok olyan végtelen vágyódással bújnak meg anyjuk puha ölelésében. Bármi is volt ez nekem szükségem volt rá, és el sem tudtam volna képzelni az életemet nélküle. Ugyanakkor nyomasztott a tudat, hogy bizonyos átváltozásaimra nem emlékszem, hogy sokszor egész napok esnek ki, és amikor Mandel-éket kérdezem, hogy jeleztem neki, hogy távol maradok pár napig, akkor csak furcsán néztek rám. Hát persze, magam telefonáltam be. Én pedig már erre sem emlékszem. Nem szokásom szabad napot kivenni, úgy pedig még inkább nem, hogy okom sincs rá. Megrémiszt a gondolat, hogy valami olyasmit tettem, amelyre nem emlékszem, amely nem volt tudatos, és szembe ment mindannak amiben én hittem. Szerettem az embereket, szerettem a halandó mivoltukat, azt a különleges képességüket, amely szabad akaratot adott neki, hogy dönthettek a sorsukról és amely érzést én bármennyire szerettem volna, nem ismerhettem. Tudtam, hogy létezik, hogy sokan képesek is rá, és talán naívan azt gondoltam, hogy ez a halandók sajátja. Annyi szépség volt a létezésükben, amit én kívülről szemléltem, és amelyet ezen a helyen szerettem a magaménak tudni. Olyan tulajdonságokat amelyek sosem voltak a sajátjaim, csak én hittem egy időre, erre a pár órára, hogy mégis. A belépő vendég azonban zavarba hoz, nem csupán azzal a sutasággal amit a közelében produkáltam, hanem a kérdéseivel is. Gyanakvóvá tesz egy pillanatra, és ösztönösen ébreszti fel bennem a bezáró védekezést, amelyet a kedves mosoly mögé rejtek. Őszinte ez, ahogyan őszintén vagyok kedves vele, csupán ezt a kissé bizalmatlan énemet igyekszem rejteni. A felcsapó gőzbe, vagy éppen ahogy a sütők körül matatok, egy újabb adag fánkot betéve. Nem sok idő, tényleg csak húsz perc lehet, remélem valóban nem siet, és valahogyan jóvá tehetem neki a sutaságomat. Nem akarok feltűnni neki a bizonytalanságommal, vagy éppen azzal, hogy elgondolkodva hezitálok egy-egy válasszal, holott valójában nem tudok semmit az egészről. Én legalábbis úgy vélem, hogy nem tudok semmit.
-  Egyik sem? Akkor ezek szerint egy lelkes amatőr. Na azokból elég sok megfordul mifelénk.- jegyzem meg, talán csak egy árnyalatnyit remeg meg a hangom, nem tudom eldönteni magam sem, hogy miért. A testem erőtlen vibrálása, mintha bűntudatról árulkodna, ösztönös reakcióként. De miért lenne bűntudatom amikor nem csináltam semmit? A fehér tigris hallatán majdnem kiejtem a kezemből a kávéscsészét, amely egy halk koppanással érkezik meg a pultra, néhány többlet mozdulatot követően a kezemmel fogom le. Nyelek egy nagyot, elkerekedő szemeim felragyognak, sietve sütöm le, mintha zavarban lennék. Próbálom elrejteni ezeket az apró kis jeleket, de van amit nagyon nehéz, és roppant sok önuralmat igényel. Csapdát szimatolok, mégsem fújok visszavonulót, inkább készítem tovább a kávét, még ha időnként meg is remeg a kezem.
- Valóban furcsa lenne egy fehér tigris errefelé, már csak azért is mert sokféle fenevadról számolnak be az élénk fantáziával megáldott emberek. A félelem gyakran generál az agyban...meglepő….kényszerképzeteket- az utolsó szavak között pár másodpercnyi hatásszünetet tartok, miközben elé tolom a kávét, és felpillantok rá. Sötét tónusú szempár, apró kis arany pettyekkel a szélén, amely koronaként öleli körül a pupillát. Elveszek benne egy egész percre, és megrázva a fejem kényszerítem magam vissza a gondolataimba. Enyhe, kellemes mosollyal biccentek felé.
- Nagyon szívesen. Remélem nem tettem bele túl sok fahéjat. Én amúgy sem szoktam. Túlságosan elnyomná a kávé kellemes aromáját. Ez is egyfajta művészet ha azt vesszük.- nem tudom miért fecsegek a kávéról, talán időt próbálok nyerni. A fehér tigris említése kicsit kibillentett a nyugalmamból. A fő alakom volt, amit Lava előszeretettel hívott elő, hiszen amellett, hogy alapvetően szelíd, mégis talán az összes alakom közül a legbrutálisabb tudott lenni, ha parancsot kapott rá….ugye nem? Rémülten harapom be a számat, és inkább visszamenekülök a sütők felé, hogy megnézzem a fánkokat. Ez nagyjából két perc, addig kell megint rendeznem a vonásaimat. A vad ott dörömböl a mellkasomban.
- Őszintén mondom, hogy tényleg csak annyit tudok amennyit az ide betévedő emberek mondanak. Hogy egy hatalmas fehér állat emberekre támadt az erdőben. Az, hogy tigris volt magától hallottam először. De tudja néha nem lehet tudni, hogy a sok információ közül melyik a valódi és melyik nem. Még olyan pletykák is voltak, hogy egy túlélő fekszik a Mystic Falls-i kórházban kómában. Nem tudom….remélem felépül.- elcsuklott a hangom, és most először gondoltam bele, hogy talán nekem vagy egy fajtámbélinek köze lehet ezekhez az esetekhez. A fehér állat egyértelmű alakváltóra utal, farkas nem lehetett. A vámpírnak meg nincs szüksége efféle illúziókra. Már talán csak az a kérdés, hogy a természet gyermeke miért tenne ilyet? Aztán még egy gondolat fészkeli be magát a fejembe, ahogyan lezárom a sütőt, apró kezeimet egy virág mintás tűzálló kesztyűbe bújtatom és kiemelem a tálcán a finomságokat, majd a pult melletti hőálló asztalra csúsztatom.
- Az jutott….tudja az jutott eszembe, hogy esetleg magának is volt valakije az áldozatok között?- fordulok vissza felé a kesztyűket egyenként csúsztatva le a kezemről sétálok vissza vele szemben a pult másik oldalára, és a csészét a mögöttem lévő mosogatóba helyezem. Amikor visszafordulok a férfi még mindig engem néz. Kitartóan és folyamatosan. Fájdalmasan torzulnak el a vonásaim, meglehet félreértem ezt a pillantást. Mozdul a kezem és a pulton lévő kezére simítom.
- Ó, igazán nagyon sajnálom ha esetleg….- nem fejezem be a mondatot, mert ahogyan megteszem a mozdulatot, már rántom is vissza a kezemet. Az enyém forró, az övé viszont jéghideg. Megijeszt egy pillanatra és riadtan lépek hátra, megkapaszkodva a hátam mögött a mosogatóban.
- Ne haragudjon….mindjárt...mindjárt megszórom a fánkokat porcukorral és már csomagolom is önnek.- zavartan dadogok, még inkább mint ahogyan eddig viselkedtem volna. Mi a csuda történik itt?




||Wherever You Will Go (cover)||megjegyzés|| :cukorborso:  [You must be registered and logged in to see this link.]



Vissza az elejére Go down


Vadász •• vad játszmák, féktelen éjszakák; csak a prédára várunk
† Tartózkodási hely :
Mystic Falls
† Hobbi & foglalkozás :
Szerinted?
† Humor :
Gyilkos :)



Christopher Thorne ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Okt. 11, 2016 2:02 am

Avarina & Christopher
• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •
I like it when you smile, but I love it when I'm the reason
[You must be registered and logged in to see this image.]

Miután kimondtam a kérdést, mintha egy kicsit összerezzent volna, de valószínűleg csak hallott már az esetről és kissé sokkolta. Kétlem, hogy bármi köze lenne hozzá. Legalábbis így első pillantásra nem olyan lánynak tűnik, aki embereket tép szét az éj leple alatt a közeli erdőben. Egy kicsit már meg is bántam, hogy feltettem a kérdést, nem akartam így reggel korán ráijeszteni.
- Igazából egyik sem, csak érdekel az ügy. - remélem ezzel nem nagyon árultam el magam, bár kétlem, hogy lenne róla tudomása kivel vagy mivel áll szemben. Annak ellenére, hogy van valami különös érzésem vele kapcsolatban, valószínűleg csak egy egyszerű lány, az átlagos emberi életével. Boldognak tűnik, legalábbis kívülről és valószínűleg ez a pékség tölti be a legnagyobb szerepet életében. Reggel felkel, kinyit, kedvesen fogadja az egész nap betérő vendégeket, mindenkihez intéz egy-két kedves szót, majd hazamegy, megvacsorázik, megnézi a kedvenc sorozatát, végül aludni megy és másnap ismét ugyan ezeket éli át. Mindeközben fogalma sincs azokról a dolgokról, melyek a környezetében történnek. Ilyen egy átlagos ember élete. Az a helyzet, hogy néha hiányzik. Néha jó lenne, ha újra ember lehetnék. Nekik nem kell majdnem 1000 éven át azt látniuk, hogy a legtöbb ember akit ismernek meghal. Mi vámpírok hiába találunk újra barátokat, szerelmeket, a végén mégis csak egyedül maradunk. Ezért nem jó ötlet, ha emberekkel barátkozunk.
- A szemtanúk egy fehér tigrisről beszéltek. Bár valljuk be, ez igen furcsa lenne Mystic Fallsban. - teszem hozzá a reakcióit figyelve. Egy kissé zavarodottnak tűnik. Talán tud valamit, amit én nem? Hiszen minden szemtanúval beszéltem és amúgy is, mit keresne egy fiatal lány éjszaka az erdőben? Biztos, hogy ő nem vámpír, arról már tudnék. Miközben sajnálatát fejezi ki a beígért kávéval ügyködik, én pedig végignézem a folyamatot és persze őt is, ahogy minden egyes hozzávalót gondosan kiválaszt, ügyelve arra, hogy minden tökéletesen fessen. Tekintetem az arcát fürkészi, fénnyel teli szemeit, az arcába lógó tincseket, ajkának apró rezdüléseit. Rövid elkalandozásomból, a pultra letett csésze hangja hoz vissza, egy kicsit el is pirulok, remélem nem tűnt fel neki, általában nem kerülök ilyen helyzetbe.
- Köszönöm! - mondom mosolyogva, majd belekortyolok a forró italba, ami valóban olyan jó, mint ahogy azt ígérte és elképzeltem. Közben elkapom a tekintetét, de nem tudok belőle semmilyen gyanús reakciót kiolvasni. Az az igazság, hogy egy kicsit összezavart a lány, inkább az ügyre kellene koncentrálnom, nem hagyhatom, hogy bármi elterelje a figyelmem.
- Ha bármit tud, kérem ossza meg velem. Bármilyen információ jól jönne az üggyel kapcsolatban. - jegyzem meg, miközben visszateszem az üres csészét a pultra. Remélem esetleg hallott valamit és ha igen, akkor el is mondja magától. Tényleg nagyon kedves lánynak tűnik, éppen ezért nem szeretném, ha meg kellene igéznem a lehetséges információkért cserébe.

Zene •• Megjegyzés [You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down


Animágus •• a boszorkányok legfőbb hírnöke vagyok
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
Domestic Pressures
† Tartózkodási hely :
MF
† Hobbi & foglalkozás :
cukrász
† Humor :
Lágy



Avarina Doven ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Szept. 29, 2016 8:31 am




Christopher && Avarina
Nincsenek véletlenek, minden a gondolataidban gyökerezik - abban, hogy mit akarsz és mit tudsz meglátni egy fordulat mögött.

[You must be registered and logged in to see this image.]
Néha arra gondoltam, mennyire jó lenne ha mindig így maradhatna, hogy ilyen átlagos lány vagyok. Átlagos reggelekkel, átlagos problémákkal és örömökkel. Időnként szerettem magammal elhitetni, hogy ez így is van. Ez pedig többnyire olyankor volt, amikor dolgoztam. Az ilyen napokon tényleg egyszerű embernek képzeltem magam, akinek talán kifinomultabbak az érzékei, jobb a szaglása és a hallása, kecsesebb és puhább a járása, de mégis ízig-vérig emberi. Azonban olyankor, amikor Lava-hoz mentem, mindig rá kellett döbbennem, hogy ez soha nem is volt így és valószínű már nem is lesz. Mégsem éreztem tehernek, nem éreztem olyannak amitől szabadulnom kellett volna. Nekem ő volt az életem és kitöltötte a mindennapjaimat, kötődtem hozzá az utolsó kis idegszálammal is. Azonban a legutóbbi kezelések alkalmával Dr Bright rendelőjében egyértelművé vált, hogy manipulál engem, csak még nem tudom milyen irányba, vagy éppen mi az amit akar tőlem. Néha ki kellett szakadnom a bűvköréből, és ezt csak akkor tudtam igazán megtenni, ha átalakultam. Olyankor nyakamba vettem a a külvárost, és futottam. Át az elhagyott gyárépületeken, a komor, törött sírkövek között, a temető nyugalmát apró neszekkel megtörve, rohantam és ki tudja hol kötöttem volna ki, ha nem ösztönzöm magam megtorpanásra. A világból mégsem futhatok ki. Mára megbékéltem azzal ami vagyok, noha törekedtem rá, hogy inkább tűnjek embernek semmint egy simogatni vágyott állatkának.  Mostanság sűrűbben hívott magához a boszorkányom, több napot vagy éppen estét töltötte nála, amelyek nagy részére nem emlékszem. Csak arra, hogy belépek az elegáns Tudor kori épület vaskapuján, és a gondozott leaderekkel és azáleákkal pettyezett kerten haladok befelé a házba. Az utolsó emlékem, hogy Lava kinyitja az ajtót, rám mosolyog, megfogja a kezem és gyengéden húz be a házba. Aztán másnap a lakásomban térek magamhoz, a saját ágyamban feküdve. Időnként nem tudom hol kezdődik az álom, és hol a valóság, mintha bizonyos napok összemosódnának a számomra. Az utóbbi időkben kialvatlanabb is vagyok a kelleténél, de ezt inkább a közelgő időváltozásnak tudom be, és annak, hogy ez érzékenyebben érint engem is. Szerettem ha az üzletbe betévedőket mosolyra készteti a sajátom, ilyenkor mindig úgy éreztem, hogy ma reggel is volt értelme felkelni. Minden olyan reggelen van, amikor valakit egy csöppnyi jókedvre hangolok, legyen bármi is az oka. Még akár az is, hogy sikeresen esem el, és csak annak köszönhető, hogy nem egy nagyobb bukás lett a vége, hogy az ösztöneim az utolsó pillanatban, mint valami nagymacskának fogják puhábbra a földre érkezésem. A fánkok édes illata keveredik a férfi felől áradó kellemes illattal, és még valamivel, ami leginkább a háttérben érezhető: mint valami régi, ősi, dohos korokat idéző aroma. Kezeimmel kapkodom a fánkokat, láthatóan mindentől függetlenül zavar a helyzet, és a sajátos áruterítés.
-  Kettőt? Ezekből? Nehhem, inkább készítek másikat, ha nem siet. - pakolom vele együtt a kosárba vissza az elgurult ki barackos szökevényeket. Amikor végül az utolsó is belekerül megfogom a kosarat és végre sikeresen felállok a földről, magam előtt tartva a fánkokkal megpakolt tárolót.
- Tényleg nem sok, egy fél óra, csak be kell kapcsolnom a sütőt. Reményeim szerint már megkeltek.- pillantok a hátam mögé a bolt azon részébe ahol a fényes, krómozott sütők álltak, szám szerint négy, és alattuk három kisebb rekesz, amiben inkább csak szárítani, keleszteni, vagy éppen melegen tartani szoktam a holmikat.
- Hát valóban nem a legjobban. De nézzük a jó oldalát. Így van alkalma megkóstolni a hamisítatlan fahéjas tejszínes kávémat. Az én ajándékom. A várakozásért cserébe. - vontam meg a vállamat kicsit bocsánatkérően, és kérlelőn elmosolyodtam: hagy tegyem jóvá. A kosarat hátrébb vittem és lepakoltam a pult mögé majd a sütők felé indultam amikor utolért a kérdése.
- Állattámadások? - a konyharuhával törlöm meg éppen a kezemet és teszem félre, nem nézek hátra, érezhetően összerezzenek. Igen, tudom. Hallottam róla, ahogyan azt is tudom, hogy egy fajtámbéli tette. Csak így lehet, hiszen telihold még messze van. A vámpírok pedig tisztább munkát végeznek, és nem hagynak maguk után ilyen egyértelmű nyomokat. Nyelek egy nagyot, de még mindig háttal állok neki, szinte csak a szemhéjam rezdül. Mély lélegzetet veszek és próbálok egy csöppnyi könnyedséget erőltetni magamra, így fordulok vissza.
- Maga….rendőr? Vagy nyomozó?- egyiknek sem tűnik így hirtelen, bár civilben is lehet.
- Egyébként csak annyit tudok mint bárki más, kósza pletykákat hatalmas fehér állatról, ami emberekre támad.- ösztönösen védekezem, bár semmi közöm az egészhez. Ugye nincs? Az emlékeim kiesése most válik aggasztóvá, de reménykedem benne, hogy nincs összefüggés. A pult mögé lépek, és leemelek egy halványkék csészét, melyeken apró fekete lóhere minták vannak. A kávégép mögé állva kicsit elrejtőzöm. Félek. Miért ébred fel bennem a védekező ösztön? A felcsapó gőztől kicsit megint összerezzenek.
- Bár a magam részéről sajnálom, azokat a szegény embereket.- jegyzem meg, és tényleg így is gondolom, a hangomból mindez érezhető. A kávé lassú tekergéssel folyik a csészébe, és közben a fűszerek közül kiemelem a fahéjat amiből egy csipetnyit szórok bele, majd következik a tejszín és egy fapálcikával kiemelem a kandírozott cukrot, majd a tányérkára helyezem és az elkészült italt a férfi felé tolom a pult tetején. Aprót csilingelve csusszan odébb és próbálom felvenni vele a szemkontaktust. Őszinte a tekintetem és valóban egy leheletnyi sajnálat költözött belé az emberekkel kapcsolatosan.
- Egészségére. Remélem ízleni fog. És bocsánat a kellemetlenségért.- valahogyan megszoktam, hogy állandóan elnézést kérek. Ösztön, berögződés. Bárhogyan is nevezhetjük.




||Wherever You Will Go (cover)||megjegyzés|| :cukorborso:  [You must be registered and logged in to see this link.]



Vissza az elejére Go down


Vadász •• vad játszmák, féktelen éjszakák; csak a prédára várunk
† Tartózkodási hely :
Mystic Falls
† Hobbi & foglalkozás :
Szerinted?
† Humor :
Gyilkos :)



Christopher Thorne ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Szept. 29, 2016 2:13 am

Avarina & Christopher
• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •
I like it when you smile, but I love it when I'm the reason
[You must be registered and logged in to see this image.]

Minden erőmet bevetve rohanok az erdőben, kezemben íjammal, a hangokat követve. Ha akarnám se tudnám őket figyelmen kívül hagyni. Minden irányból vérfagyasztó sikolyok törik meg a máskor oly nyugodt erdő csendjét. Egy pillanatra megállok és felnézek az égre. Telihold van. Zihálok, éles fájdalom járja át a tüdőmet, de továbbmegyek, meg kell őket mentenem. Még néhány tíz méter és meglátom ahogy az egyik testvérem egy farkas marcangolja. Azonnal rálövök, mire elrohan, én pedig az öcsémhez lépek. A karjaim közt hal meg, dühömben felordítok, magamhoz veszem az íjam és továbbmegyek, most nincs idő a gyászra. Egy kis tisztásra érve hirtelen megállok. Csönd lett, véget értek a sikolyok, a farkasvonyítást sem lehet már hallani. Kezeim remegnek az íjamon miközben a körülöttem levő erdőt pásztázom vele. Egyedül maradtam, semmi esélyem ellenük. Ekkor legalább egy tucat farkas jelenik meg a fák között, egyre közelebb érve, sárgás szemüket egyenesen rám szegezve. A legnagyobb farkas kilép közülük és néhány méterre megközelít. Ő az Alfa. Rászegezem az íjam, mire hangosan morogni kezd, kivillannak éles szemfogai, melyek néhány perce még embereket téptek szét. Nem várok tovább, felordítok és kilövöm felé a nyilat, ami talál is, de ekkor már késő. Hirtelen mozdulattal ugrik felém, egyenesen az arcom irányába. Lehunyom a szemem és várom, hogy elérjen a vég...
Ordítva ébredek fel az ágyamban, csak egy álom volt az egész. Egy álom mely oly sokszor előjön, oly sok év után is. 963 éves vagyok, de nem tudok leküzdeni egy rémálmot. Talán azért, mert nem az, sajnos nagyon is valós. Felülök az ágyamon és rögtön felhajtom az éjjeli szekrényre kikészített pohár vizet. Alig hajnalodik odakint, még a madarak sem kezdték meg reggeli éneküket, de visszaaludni már nem tudnék. Gyorsan letusolok, majd felöltözöm. Egy hosszú nadrágot, inget és egy pulóvert veszek fel, elvégre a városba tartok. A fáradtság elűzése érdekében megiszok egy jó erős teát, majd kilépek a hűvös levegőre. Vámpírként megtehetném, hogy a sebességemet kihasználva hamar elérjek a városközpontba, de inkább autóval megyek. Korán van még, én pedig sehova nem sietek.
Talán nem véletlen, hogy megint a régi álom jött elő. Tudomásomra jutott, hogy néhány embert megtámadtak és megöltek az erdőben és ez nem először fordult elő. Néhányan látni vélték a támadót, akit egy nagy fehér állatként írtak le. Egy fiatal túrázó elmondása szerint egy hatalmas tigrist látott. Mystic Fallsban? Innen egy kicsit messze élnek a tigrisek, sőt még állatkert sincs a közelben. A biztonság kedvéért megigéztem a szemtanúkat és megvizsgáltam a helyszíneket. Abban biztos vagyok, hogy állat okozta a támadásokat, de nem önszántából. Ők nem tesznek ilyet, főleg nem ismétlik meg. Először farkasokra gyanakodtam, de a támadások idején nem volt telihold. Itt valami sokkal nagyobb dolog áll a háttérben. Ezért jöttem be a központba, hogy ennek utánajárjak.
Korog a gyomrom, nem reggeliztem semmit. Leparkolok a főtéren, majd gyalog indulok tovább, hogy keressek valami harapnivalót. Néhány perc séta után az egyik kis utcában megpillantok egy barátságosnak tűnő kis helyiséget. A bolt feletti táblán ez áll: Mandel Cukrászda és Pékség, alapítva: 1989. Már jó pár éve itt vagyok, de még sosem jártam ebben a pékségben, szóval miért ne! A bejáratnál egy kedves kis tündérszobor és virágok üdvözlik a betérő vendégeket.
Benyitok a pékségbe, amit rögtön jelez az ajtó fölé elhelyezett ki csengő barátságos hangja. Az üzlet tejesen üres, úgy látszik én vagyok az első vendég. Egy pillanat múlva egy női hang jelzi, hogy rögtön itt lesz, majd sietős léptekkel megjelenik egy fiatal, kedves arcú lány, aki azzal a lendülettel a padlóra tenyerel közvetlenül előttem. A kezében tartott kosarakból össze-vissza gurulnak a frissen sült fánkok. Mire segíthettem volna a lány gyorsan feláll és kissé nevetve üdvözöl.
- Jó reggelt, hölgyem! - köszöntöm mosolyogva és gyorsan végigmérem őt. Miközben a haját félresöpri szép arcából és kedvesen rámosolyog nehezen állom meg, hogy ne mosolyogjak még ennél is jobban, úgyhogy inkább a szemeire koncentrálok. Gyönyörű, világoszöld szemei vannak, valamiért a régi otthonom végtelen zöld lankái és erdői jutnak eszembe.
- Két fánkot szeretnék! - mondom nevetve, miközben lehajolok és segítek neki összeszedni az elhullajtott péksüteményeket. Van ebben a lányban valami különös, de nem tudom mi, még nem tapasztaltam hasonlót.
- Úgy látom nem csak nekem indul nehezen a reggel. - jegyzem meg miközben körbenézek a boltban. Nagyon hangulatos stílusa van, már-már otthonos, szinte arra késztet, hogy ne is lépjek ki azon az ajtón.
- Nem hallott esetleg valamit az állattámadásokról? - bukik ki hirtelen belőlem. Most biztos bolondnak néz, hogy ezzel indítok, de ez a környék egészen közel van ahhoz a részhez, ahol a támadások történtek. Hátha tud valamit.

Zene •• Megjegyzés [You must be registered and logged in to see this link.]



A hozzászólást Christopher Thorne összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd. Okt. 11, 2016 12:17 am-kor.
Vissza az elejére Go down


Animágus •• a boszorkányok legfőbb hírnöke vagyok
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
Domestic Pressures
† Tartózkodási hely :
MF
† Hobbi & foglalkozás :
cukrász
† Humor :
Lágy



Avarina Doven ÍRTA A POSZTOT
Szer. Szept. 28, 2016 12:54 pm




Christopher && Avarina
Nincsenek véletlenek, minden a gondolataidban gyökerezik - abban, hogy mit akarsz és mit tudsz meglátni egy fordulat mögött.

[You must be registered and logged in to see this image.]
Ősz illatú volt a reggel. A hajnal harmatpárát csókolt az ablakra, de én már ébren voltam és éppen a kávémat kortyoltam a konyhában. Enyhén pörkölt, lágy tejszínnel, nádcukorral. Csak egy csöpp kanálkával. Fél óra múlva kell indulnom kinyitni az üzletet. A kanál csörrent a bögrében amikor a mosogatóba tettem és mosollyal ajándékoztam meg a tüköképemet az előszobában amint magamra kanyarítottam a kabátomat. A régi faragott órára pillantottam a  falon és elégedetten állapítottam meg magamban, hogy nem vagyok késésben. Soha nem késtem, pedig már két éve dolgozom Mandeléknek. Úgy érzem elégedettek velem, és én is megtaláltam a számításomat náluk. Másoknak talán gazdagság, vagy luxus utazások, ékszerek, parfümillatú holmik jelentik a boldogságot, de számomra a munkám és az apró kis otthonom a belváros csücskében, fél órára a munkahelyemtől. Egy olyan lány vagyok, akinek nem igazán van emlékekkel megtűzdelt múltja, akinek mégis van minimum egy fontos személy az életében, akihez szinte állandóan visszahúz a szíve. Lavarosela. Ő nevelt fel, és aki úgy vigyázott rám egészen apró koromtól mint a legféltettebb kincsére. Éppen olyan gyönyörű mint akkor volt, amikor először tudatosultak bennem szabályos arcvonásai. Neki volt mindig édes illata és talán pont ez volt ami egykor arra vezette az utamat, hogy a cukrászatban találjam meg a hivatásomat. Sosem fogott vissza, soha nem kényszerített más pályára, csak annyit akart, hogy ne költözzem el a közeléből. Mondjuk soha nem is tudtam volna. Mikor reggel kinyitom az ajtót, még senki nincs a boltban, csak a hűtők és a sütőgépek készenléti állapotban kiadott lágy duruzsolását lehet hallani. Számomra megnyugtató ez a fajta zajjal vegyes csendesség, ahogyan az üzlet félhomálya is az. Felkattintom szépen sorban az arany fénnyel mindent beborító lámpákat, és nekikezdek a reggeli rutinnak. Beindítom az előző este Mrs Mandel által odakészített pékárukkal megpakolt sütőket. Mindegyiknél újra ellenőrzöm az időket. A süteményeket előhozom a hűtőkamrából, előző napon kerültek oda amikor elkészültünk velük. Három tortarendelés van mára de azokat még nem hozom elő, majd ha a megrendelő eljön értük napközben. Kirakom az ajtó mellé a két nagy agyagcserép hófehér krizantémot, melléjük pedig azt a festett kis tündér szobrot amelynek rózsaszín kis kesztyűbe bújtatott kezében fából faragott tábla díszeleg. Kacskaringós betűk hirdetik a kedves kis babamosoly mögött, hogy: “Isten hozta a Mandelben.” Még nem nagyon sikerült az új egyenruhával megbarátkoznom: pisztáciazöld blúz, csont gombokkal és térdközéig érő bő szabású a blúztól két árnyalattal sötétebb szoknyával, és egy puha talpú zöld balerinacipellő. Az egészet talán a magam elé kötött mályva színű kötény teszi kicsit barátságosabbá. Jobb oldalon egy piciny arany keretes névjegykártya a kötényre tűzve a keresztnevemmel, mívesen egymásba kapaszkodó betűkkel: Avarina. Másfél órával később fordítom meg a nyitva táblát az ajtón, és sétálok vissza a pult mögé, hogy a mai számlákat összerendezzem és elkészítsem a megrendelőket a tortákhoz. Nem szoktam unatkozni, még akkor sem ha sokan úgy gondolják, hogy nem túl nagy a forgalom biztosan sok mindenre jut időm. A nyitás utáni egy órában ez valóban így is van, ám valamikor délelőtt közepén járva beindul az élet. Megérkeznek a szállítók. Hozzák a rekeszben a tejet, a tejszínt, vagy éppen a vajat. Később befut a liszt és rozs szállítmány, és persze a sütőpor is. Legutoljára pedig a cukrászati apróságok is leszállításra kerülnek. Mindeközben kiszolgálom az esetleg érkező vevőket: korán munkába igyekvőket, hirtelen betévedőket, édességre vágyó kismamákat, vagy éppen olyanokat akiknek megtetszik az üzlet kívülről nézve. Esetleg azokat akik a következő rendezvényre tőlünk szeretnék beszerezni a a finomságokat. A Mandelben déltől egészen zárásig sűrűsödik be az élet igazán. Igyekszem mindenkire annyi figyelmet fordítani amennyit úgy gondolom a testtartásából vagy a viselkedéséből, hogy igényel. A hangom időnként vidáman dallamos, időnként lágy, játékos, vagy éppen komoly. A vevőkhöz igazodom, és ez ösztönösen jön belőlem. Talán az állati énem okozza. Hallom ahogyan ismét nyílik az ajtó és a raktárból jövök elő egy hatalmas nagy kosarat cipelve, benne millió mosolygó barackos töltött fánk, már csak a porcukrot kell már csak rájuk szórni, hogy igazán ínycsiklandozóak legyenek.
-  Máris itt vagyok! - kiáltom ki az érkező vevőnek, kinek jöttét a bejárati ajtó feletti apró kis csengettyű hirdette lágy dallammal. Sietősebbre vettem a lépteimet és ez volt a gond. A polcok között kifordulva, az egyik kosárba beakadt a kötényem, egyensúlyomat veszítettem és a kezemben cipelt két oldalt fogott kosárral együtt egy hatalmas hasas eséssel érkeztem meg egyenesen az érkező lábai elé. A fánkok nevetgélve gurultak ki a szélrózsa minden irányába a csiszolt hajópadlón, én meg két tenyeremen támaszkodva érkeztem térdre. A hajam kibomlott és az arcomba hullott. Ezt sepregettem éppen kifelé, amikor kicsit fájlalva a térdeimet feltápászkodtam és az előttem álló férfin pillantottam végig bokától egészen a feje búbjáig.
- Üdv a Mandelben!- elnevettem magam ahogyan felálltam.
- Ne haragudjon, alap esetben nem így szoktuk fogadni a vevőket. Segíthetek valamiben?- leguggoltam, felállítottam a kosarat és elkezdtem bele összeszedni a fánkokat. Azt hiszem kezdhetem velük előlről a munkát, ez meg mehet veszteségbe. Alulról néha pislogtam az idegenre. Ismerős arca volt, bár nem tudtam volna megmondani, hogy hol láttam. Az emlékeim között hiába is kutatnék. Nem igazán vannak.



||Wherever You Will Go (cover)||megjegyzés|| :cukorborso:  [You must be registered and logged in to see this link.]



Vissza az elejére Go down


Animágus •• a boszorkányok legfőbb hírnöke vagyok
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
Domestic Pressures
† Tartózkodási hely :
MF
† Hobbi & foglalkozás :
cukrász
† Humor :
Lágy



Avarina Doven ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Szept. 27, 2016 11:49 pm
Az üzlet Mr és Mrs Mandel tulajdonában van.
Üzletvezető: Avarina Doven
Alapítva: 1989.


[You must be registered and logged in to see this image.]
Vissza az elejére Go down





Sponsored content ÍRTA A POSZTOT
Today at 10:45 pm
Vissza az elejére Go down
 

Mandel Cukrászda és Pékség

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Édes Álom Cukrászda
» Sweet Dreams cukrászda

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi :: Mystic Falls :: Belváros-