A sötétség vagy megszólít
vagy nem vesz rólad tudomást



Share | 


Warlock •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Chatkép :

† Keresem :
your death? Δ
† Kedvenc dal :
introduce a little anarchy Δ

† Tartózkodási hely :
somewhere in the world. Δ
† Hobbi & foglalkozás :
revenge Δ
† Humor :
ironic Δ



Kol Mikaelson ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Dec. 03, 2016 12:13 am

Amikor a családot említettem, voltaképpen csak mi magunkat értettem abba bele. nem akartam egyel több személyt, hiszen pontosan jól tudja azt rólam Bonnie, hogy hiába tűnik most minden szépnek, valójában nagyon nem így van. Én is egyelőre még csak a tündibündi énemet adom, de még én magam sem tudom, hogy mikor fog elszállni de úgy igazán az agyam.
Próbáltam még is kedveskedni neki, fel is hoztam neki, hogy nyugodtan menjen csak vissza a városába, ha néha úgy támad kedve, elvégre a legtöbb hozzátartozója ott van. Próbáltam átérezni a helyzetét, hogy milyen most távol lenni attól, ahol eddig élte az életét, de valamiért én nem érzek semmiféle kötődést ezzel kapcsán. Talán azért, mert én majdnem az egész életemet Niknek köszönhetően egy koporsóban éltem? Túlságosan is szoros kapcsolatban voltam azzal a kis becses fekvőhellyel, de még mindig nem sikerült megszeretnem. Az biztos, hogy Klaus megismerkedik majd vele, ha rajtam fog múlni. Olyan sok idő pedig már nincs is hátra.
Nem akarok jövendőmondó lenni, ezért is inkább a saját elképzeléseimre támaszkodom továbbra is. Számomra a családot egyedül Bonnie képezi, senki más. Talán nem meglepő ha azt mondom, hogy nekem eddig nem volt családom. Az árulást, az önzőséget nevezni annak? Egyszerűen nevetséges!
Meg volt a véleményem az egész eddigi undorító húzásokról a testvéreim részéről. Az egyik váltig állítja magáról, hogy mily nemes, de voltaképpen ő maga se jobb nálam. Az egyik tizenkilenc, a másik egy híján húsz, szokták említeni. Elhord engem mindenféle szörnyetegnek, de arra nem gondol, hogy velem mit tettek, vagy velem mit tett. Lehetett volna másképpen is, de a legtöbb hibát akkor sem én követtem el. Hogyan tehettem volna? A koporsón belül? Nos, kétlem.
Gondolataimat próbáltam minél inkább messzire sodorni, hiszen inkább legyen üres most a fejem, mintsem hogy választ keressek a sok kérdőjelre. Jelenleg az idegzetem is csak egy hajszálon keringőzik, és a rám jellemző dühkirohanásaimmal nem szeretném elrontani ezt a kellemesnek végződő esténket. Bonnie még csak most érkezett, nem szeretném már most elkergetni.
- Fáradtság... - mosolyodom el szelíden, miközben megtámasztom magamat felette továbbra is. Eddig nem igazán elmélkedtem azon, hogy így boszorkányként mennyivel másabb tulajdonságokat kaptam. Nem sóvárgok a vér után, elfáradok, de még is ugyanúgy bennem él a gyilkos hajlam, s akkor még nem beszélve az ingerlékenységemről. Ezek kivételével minden megváltozott bennem. És még mindig nem tudom, hogy mivel hálálhatnám meg azt Bonnienak, hogy a saját testemben élhetek tovább. Kaleb jelmezébe bújva nem igazán tudtam volna tovább meglenni, hiszen még is csak más testéről volt szó.
- Igen, valóban fáradt vagyok. Így pár hete szembesültem ezzel a dologgal, és megvallva eléggé lehúz sokszor kedvileg is. - Elnevetem magamat halkan, majd könnyedén foglalok mellette helyet, ezáltal aztán magamhoz húzva őt birtoklóan.
Hosszas hallgatásom után végül újra csak megszólalásra akartam bírni ajkaimat. Nem igazán birtoklom a csend hatalmát, főleg nem akkor, ha valaki olyan van velem, aki fontos nekem. Talán az egész éjjelt képes lennék végigbeszélni mindenféle zagyvaságokkal, de amit most szeretnék mondani, az számomra fontos. És így befejezésül talán sokkalta könnyebbé tenné a lelkem.
- Voltak pillanataink, amikor nem egymás karjaiban voltunk, hanem épp egymás nyakát szorongattuk. De persze szólhatott volna valaki, hogy nem úgy kellene udvarolnom. - Kuncogok megint, némi jókedvet elejtve amúgy abban, ami voltaképpen komoly dolognak ígérkezik a számból. - De viccet félretéve, szeretnék bocsánatot kérni a hibáimért, amit ellened vétettem. Sajnos az akkori helyzetek nem engedhették meg azt nekünk, hogy szorosabb kötelék alakuljon ki közöttünk. Amit sajnálok, de... ami késett, az nem múlt. - Simítottam végig ekkor gyengéden arcán, miközben tekintetemmel pásztáztam mélybarna szempárát. Régen is megigézett ez a nézés, talán jobban is, mintha egy vámpír igézne. Mégsem eshettem bele abba a bizonyos körbe, ahonnét lehetetlen lett volna kimászni. Képtelen voltam akkor érzelmeket táplálni bárki iránt, de most boszorkányként teljesen másképp élem meg mindezt. S boldog vagyok mindennek ellenére.

©
Vissza az elejére Go down


Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Kedvenc dal :
The Golden Age
† Tartózkodási hely :
❅ Mystic Falls & New Orleans
† Humor :
❅ Sweet



Bonnie Bennett ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Nov. 17, 2016 6:03 pm

Bonnie Bennett & kol Mikaelson
Könnyedén hagytam azt, hogy elcsavarja a fejemet, hogy a józan észt távol száműzze és engedjek kicsit a lappangó forró érzéseknek. Egyszerűen csak engedtem a csábításnak és könnyedén viszonoztam, mintha csak túl régóta várnék erre és így is volt. Régóta vártam arra, hogy újra közel érezhessem magamhoz, hogy ajkának rabul ejtő játékában elvesszek, ahogyan perzselő érintéseiben. Sose hittem volna azt, hogy valaha fogok ilyet érezni, hogy hagyni fogom azt, hogy valaki csak úgy elrabolja a szívemet és azt tehessen vele, amit akar, de most pontosan ezt történt pár héttel korábban. Emiatt voltam ismét itt, hiszen hiányzott, túlzottan is. Egyszerűen csak úgy éreztem, hogy szükségem van rá. Jobban, mint azt én a távollétemben sejtettem. Igazán még csak most fogtam fel azt, most éreztem igazán azt, hogy mennyire hiányzott. Ez nem csak a testiségről szólt, hanem annál sokkal többről is. Itt két elveszett lélek talált egymásra olyan formában, amiben talán egyikük se hitt korábban.
Kíváncsian pillantok rá, amikor abbahagyja azt, amibe belekezdett. Mintha csak azt akarnám megfejteni, hogy történt-e valami baj, de szemeinek csillogása nem erőárulkodott. Sokkal inkább arról, mint aki szintén alig hiszi el azt, hogy ez pont vele történik meg. Én is még alig tudtam elhinni, de a világ össze kincséért se mondtam volna le erről az érzésről, ahogyan róla se. Ha kell, akkor harcolni fogok ezért, még akkor is, ha esetleg akad olyan, akinek a szemét inkább ez bántja, mintsem örülne annak, hogy végre Kol Mikaelson is boldog.
Szavainak köszönhetően egy apró mosoly kúszott az arcomra, majd rövid csókot nyomtam ajkaira. – Boldog vagyok már most is. Örülök annak, hogy itt vagy, hogy együttvagyunk. – simítottam végig gyengéden az arcán, hiszen tényleg ez volt az igazság. Miatta éreztem ennyire boldognak magam, és nem más miatt. Örülök annak, hogy végül sikerült elhatároznom, hogy visszatérek ide és megkeresem őt. – Hmm, már a nagybácsi szerepe nem elég, szeretnél saját családot is? – kérdeztem meg óvatosan, hiszen ő maga mondta korábban ezt. Sose beszélgettünk ilyenről, azt se tudhattuk még pár hete, hogy pontosan mi lesz annak a vége, ami csak úgy villámcsapásként ért minket és egymás közelébe sodort. Közben pedig könnyedén loptam vissza a korábban viselt felsőjét, hogy magamra öltsem ismét.
- Ennek örülök, hogy így gondolod, de ismersz, hogy engem csak úgy nem lehet sarokba szorítani semmilyen értelemben se. – mosolyodtam el játékosan, hiszen a barátaim még mindig ott élnek és szeretnék velük is találkozni. Amikor vállamnak dönti a fejét, akkor csak gyengéden simítok végig a fején, majd egy puszit nyomok ismét a fejére. – Talán ideje lenne aludni. Te is fáradt vagyok, meg talán mára bőven kijárt a meglepetésekből is, nem? – kérdeztem meg boldogságot sugárzó arccal és hanggal. Örültem annak, hogy itt lehetek, ahogyan abban is reménykedtem, hogy hamarosan akár találhatunk valami kényelmesebb helyet is. Olyat, amit akár a saját otthonunknak nevezhetünk és jobban eldönthetjük, hogy mennyire is fogadunk váratlan vendégeket.


©
Vissza az elejére Go down


Warlock •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Chatkép :

† Keresem :
your death? Δ
† Kedvenc dal :
introduce a little anarchy Δ

† Tartózkodási hely :
somewhere in the world. Δ
† Hobbi & foglalkozás :
revenge Δ
† Humor :
ironic Δ



Kol Mikaelson ÍRTA A POSZTOT
Pént. Nov. 11, 2016 11:13 pm

Nem akartam aggodalmat látni most az arcán. Igyekeztem én is csak a famíliámat témán kívül hagyni, hiszen a legkevésbé sem arra vágyom, hogy róluk fecsegjek míg Bonnie itt van. Egyelőre most csak ő érdekel ebben a pillanatban, és senki más. Még is muszáj voltam felhozni a testvéreimet a gyűrűkkel kapcsán, elvégre még is csak szeretném őt megóvni. Itt nem biztonságos neki, ellenben Mystic falls, ahol teljesen másabb minden. De itt az ősök, és én is, aki csak úgy vonzza magára a bajt, nos, valamit tennem kellett. Tudtam, hogy visszajön, hiszen abban a pár hétben kialakult köztünk valamiféle kapocs, ami képtelen kettébe szakadni. Mondhatom... boldog vagyok.
Nem tudtam vele betelni. Egyszerűen alig hittem el, hogy ő itt van velem, s visszatért hozzám. Ha nem jött volna, még mindig a főtéren feküdnék a padon, fejemen az aznapi újsággal tökéletesen kényelmetlen pozícióban. Azt hiszem, hogy ez hiányzott az én életemből. Mindig is valami ürességet éreztem itt bent, még akkor is, ha kitöltötte azt Klaus kis becses tőrje, de még is... annyira másabb. Még is féltem őt magamtól. Nem véletlen, hogy sohasem tudtam egy nőt sem szeretni úgy, ahogyan azt kellett volna. Ahogy Elijah mondta, felelőtlen és forrófejű vagyok. Nekem sohasem volt való ez.
De már nem fordulhatok vissza ezen az úton, még ha akarnék sem. Nem akarok, hiszen fájna nekem is, ha vele történne valami miattam. Esetleg általam.
Ilyenre még csak gondolni sem akartam most.
Bármennyire is elkapott a hirtelen jövő hév, szinte azonnal visszafogom magamat. Nehezen tudok az akarataimnak ellentmondani, de még is az ő kedvéért képes vagyok rá. Így hát abbahagytam azt, amit elkezdtem, és végül feljebb csusszantam hozzá, hogy szemeibe nézhessek mosollyal karöltve. Figyeltem arcvonásait, és azt is, hogy mennyire gyönyörű. Egy életen át tudtam volna tekintetében elveszni, de nem tehettem. Ezernyi szó bukott volna ki belőlem, de csak csendben figyeltem őt, miközben egyik tenyeremet arcára helyeztem, s hüvelykujjammal kezdtem el cirógatni alsó ajkát.
Milyen hihetetlen, hogy a csúnya, gonosz Kol Mikaelsonnak lett egy olyan pontja, mely által bárki képes ártani nekem. Véglegesen megőrülnék, ha vele történne valami. Ő a bizonyítékom arra, hogy képes vagyok ilyesféle érzelmeket produkálni, és ha eddig nem is voltam rá képes, akkor ő előhívta belőlem.
- Annyira szeretném, ha boldog lennél. Szeretnék megadni mindent, amit én nem kaphattam meg régebben. Boldog életet, szerető családot, nyugalmat. Ki ne vágyna erre? - szólaltam meg egészen halkan, miközben le sem vettem róla tekintetemet. Ugyanúgy simogattam arcát, és vesztem el tekintetében. Bár még én magam is alig hittem el, hogy képes voltam ezeket a szavakat kimondani, de tudtam, hogy azt mondom, amit jelenleg érzek. Iránta.
- De ha gondolod, néha visszamehetsz Mystic fallsba, ha esetleg eleged lenne ebből a helyből. Nem szeretnélek magamhoz láncolni, bármennyire is magaménak akarlak tudni. Nekem csak az a fontos, hogy tudjam, hogy jól vagy. A többi nem érdekel. - Nyomok egy gyengéd csókot a nyakára, s végül gyengén hajtom arcomat oda. Fáradtnak éreztem magamat.
©
Vissza az elejére Go down


Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Kedvenc dal :
The Golden Age
† Tartózkodási hely :
❅ Mystic Falls & New Orleans
† Humor :
❅ Sweet



Bonnie Bennett ÍRTA A POSZTOT
Vas. Okt. 23, 2016 9:09 pm

Bonnie Bennett & kol Mikaelson
Szavain könnyedén nevettem el magam, hiszen eléggé kicsi esély volt arra, hogy tényleg arra menjek. Bár kár tagadni, hogy egy pillanatra nem fordult meg a fejemben beköszönni, hiszen biztosan nem hagynám azt, hogy ezt a helyet totálisan felforgassák és hasonló dolgok. Tudtam jól, hogy a boszorkányok helyzete nem éppen fényes, de azt még magam sem tudom, hogy valaha bele akarnám-e ártani magam. Mindennek ára van, nem is kicsi ára, ezt már saját bőrömön is megtapasztaltam, amikor a börtönvilágban ragadtam rövidebb ideig.
- Pedig pont kérdezni is szerettem volna, hogy melyik cukrászdát ajánlod, mert szeretnék beköszönni a testvéreidnek. – pillantottam rá mosolyogva, a hangom pedig játékosan csendült, hiszen nem gondoltam komolyan, de nem bírtam kihagyni ezt a megjegyzést. Majd kíváncsian pillantottam rá, amikor ő is komolyra fogta a dolgot. Először csak bólintottam egyet, hogy értem. Remélem, hogy működni fog, de azt is remélem, hogy nem fog egyikünkkel se semmi baj történni. Ahogyan azt is tudtam, hogy nem lehetett könnyedén ilyen kötelékű ékszert létrehozni. – Köszönöm, de remélem sose fogunk rászorulni és minden rendben lesz. – kisebb fajta aggodalom fellelhető az íriszeimben, mert tudom jól, hogy veszélyes terepen vagyunk, hogy sokaknak nem tetszhet az, amit látnak és még megannyi dolgot lehetne felsorolni. Egyszerűen csak nem tudom, hogy mit kéne tenni, vagy mondani, hogy ne aggódjak ennyire. Talán amiatt is volt ez, mert teljesen ismeretlen város volt számomra.
Hamarosan viszont az aggodalmat félrepakolom, és engedem, hogy a vágyak törjenek utat maguknak. A csók heves, magával ragadó, mintha csak az elmúlt hetek hiányát akarnánk bepótolni, amikor viszont ajkait elszakítja, akkor kíváncsian pillantok rá, hiszen nem értem, hogy mi történhetett.
- Hmm, biztos vagy ebben? – kérdeztem meg kicsit incselkedően, a csókja, amelyet nyakamra hintett pedig túlzottan is jól esett. Mire pedig észbe kaphattam addigra már a felsője le is került rólam. Mosolyogva figyeltem őt, hamarosan pedig már a hátamon feküdtem. Könnyedén simítottam végig arcán, jártam be a kezemmel a testét, mintha csak fel akarnám térképezni azt, amit már eddig is ismertem valamennyire. Nem ez volt az első alkalom, hogy együtt voltunk, de ez merőben másabb volt, mint akkor. Az érzések, a hely, az alkalom teljesen megváltozott. A csókját szenvedélyesen viszonoztam, majd ahogyan egyre lejjebb haladt perzselő ajkaival, úgy lett egyre hevesebb is a légzésem. Még mindig alig tudtam elhinni, hogy ez a valóság.


©
Vissza az elejére Go down


Warlock •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Chatkép :

† Keresem :
your death? Δ
† Kedvenc dal :
introduce a little anarchy Δ

† Tartózkodási hely :
somewhere in the world. Δ
† Hobbi & foglalkozás :
revenge Δ
† Humor :
ironic Δ



Kol Mikaelson ÍRTA A POSZTOT
Vas. Okt. 09, 2016 1:07 am

Bonnie Bennett & kol Mikaelson
Életem során rengeteg követ tanulmányoztam, hogy melyek milyen hatással bírnak akkor, ha mágiát is csempészünk beléjük, és most alkalmazni is tudtam egyet végre. A borostyán nem a legszebb kavics mind közül, de annál inkább talán a leghasznosabb kis kacat. Noha viszont ha a mágiáról van szó, akkor bizony a legkevésbé sem számítanak a külsőségek. És azzal is tisztában voltam, hogy Bonnie visszajön. Még nem töltöttünk elég időt együtt, de annyit már régen is tudtam erről a boszorkányról, hogy ő igazán kitart azok mellett, akik a szívéhez nőttek. Amikor együtt töltöttünk kis időt, a végén már nem a felém érzett gyűlölete szikrázott szemeiben, hanem az, hogy egyre jobban kötődik hozzám. És természetesen mindez kölcsönös volt, bár én nem mondhatnám el azt, hogy régen gyűlöltem őt. Ez azért túlzás megnevezés lenne rá. Régen is szemet vetettem rá, de akkoriban biztos, hogy teljesen képtelen lettem volna komolyabb érzelmeket iránta táplálni. Nyakamon volt akkor az egész család, kezdve a jó anyámtól és apámtól... a legkevésbé sem szerettem volna magam mellé még egy házisárkányt. Közben beütött a nyűg, és Jeremy leszúrt azzal az átkozott karóval. Ez persze a múlt, és én ezen nem igazán szeretek rágódni, főleg nem a nyomi Gilbert famílián. Ennyit erről.
- Nyilván azt is tudni fogjuk. Ha én azt észlelem, hogy a villa közelében vagy,akkor biztos, hogy nem teadélutánt tartatok a gyönyörű családommal. Nélkülem meg pláne nem. - Elnevettem magamat, hisz egyik kedvenc hobbim, hogy kritizáljam a testvéreimet. - Na de komolyra fordítva a szót. Érezzük vele egymás hangulatát egyaránt. Ez egy amolyan kötelék. - Próbáltam körülírni, hogy mit is tud ez a szerkezet, és remélem, hogy sikerült ezzel lenyűgöznöm. Soha nem adtam senkinek semmit sem, persze azt nem veszem bele, hogy pár napja bedobtam Nik egyik hibridje fejét. És ha már ennyire klikkelek a hibridekre, vajon mit szólna a porontya anyjához? Oh, annak inkább Elijah nem örvendezne. Milyen kár lenne, ha valami rosszat tennék. Szegények. Ettől függetlenül pár napon belül randevúm lesz Klaussal, hisz biztosra veszem, hogy megkapta az üzenetemet. Mivel az én kis karóm nincsen meg, így kénytelen leszek megelégülni a tőrrel is. Milyen kegyetlen sors.
Buja mosoly szökken arcomra, mikor ő az ölembe nehezedik, némileg talán jólesően beleremegtem. Ám mikor tüzes csókot kezdeményez, egy ideig hagyom, sőt, ugyanolyan hevességgel viszonoztam, ám csak egy nagyon minimális pillanatra szakítottam meg ezt az egészet, hogy megszólaljak.
- Nos, Bonnie Bennett. Szörnyen jól áll neked a felsőm, de a nélkül most valahogy sokkal jobb lenne. - Csókoltam bele ezt követően a nyakába, s könnyedén szedtem le róla a fekete felsőt, hisz nagyobb volt rá a kelleténél is.
Ugyanaz az érzés fogott el, mint az előbb a főtéren. Vágyom rá mindenféle formában, elmondhatatlanul. Bonnieban megtaláltam azt, akire mindig is szükségem volt. Erős, és határozott nő, aki még nem fél engem sem leoltani. De egyben ő az egyetlen, aki vajra tud kenni engem, hisz egyedül csak neki vagyok hajlandó engedelmeskedni.
Mindeközben óvatosan hátára fektettem őt az ágyon, s karjaimmal megtámasztottam magamat felette. Csókjaim hevesebbé váltak, és vadabbá. Nem is mondanám, hogy milyen lennék vámpírként.
Heves csókjaimat elindítottam édes ajkainál, nyakánál folytatódott, s mellkasánál már egyre lejjebb haladtam. Ám hiába intenzív mindez, szinte kínzóan lassan haladok tovább minden kegyelem nélkül forró bőrén.

©
Vissza az elejére Go down


Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Kedvenc dal :
The Golden Age
† Tartózkodási hely :
❅ Mystic Falls & New Orleans
† Humor :
❅ Sweet



Bonnie Bennett ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Okt. 08, 2016 11:57 pm

Bonnie Bennett & kol Mikaelson
Nem úgy vágtam neki a városnak, hogy a ruháimat, vagy a cuccaimat is hoztam volna. Abban se voltam biztos, hogy tényleg sikerül majd megtalálnom, mert lehet, hogy ez nem egy New York, de attól még jóval nagyobb, mint Mystic Falls. És még mellé az se elengedhetetlen tény, hogy szinte nem is ismerem. Amikor itt jártam a városban, akkor se sikerült még teljesen kiismernem, viszont idővel ez változni fog, legalábbis remélem. Sose tartottam magamat rossznak navigálásban, de azért nekem is kell rövid idő, mire sikerül egy ismeretlen helyen kiigazodni és pontosan tudni azt, hogy mikor merre kell menni. Az se kizárt, hogy nem is találtam volna vissza a másik szállásomhoz, de valójában nem is akartam. Ahhoz túlzottan is örültem annak, hogy Kol itt van és nem akar megenni. Azért tartottam attól kicsit, hogy a lelépésem miatt besértődött, vagy legalább duzzogni fog. Mégis csak pasiból van és még mellé ősi is, még ha most nem is vámpír. De azért azt már megtapasztaltam, hogy egyikük se könnyű eset. Bár ahogyan mondani szokás a nők se azok.
Egészen kimerültem az utazásban, de amikor megpillantottam őt, akkor könnyedén dobódtam fel és felejtettem el egy pillanatra minden bajt. Persze a kételyeket és az aggodalmat örökre nem tudtam elnyomni. Féltettem őt, ahogyan kicsit aggódtam amiatt is, hogy azzal, hogy engedünk a szívünk rejtett zugainak nem okozunk-e még nagyobb veszedelmet egymásnak, vagy másra nézve, viszont amikor megláttam a pillantását, vagy a mosolyát, akkor az ilyen fajta gondolatok helyére csak azok költöztek, hogy nem akarok lemondani róla, nem akarok elfutni se. Küzdeni akarok. Megannyi csatában vettem már részt és most kicsit talán önzőség, de szeretnék magamért is harcolni, vagyis érte. Azért, hogy boldogok lehessünk.
Sietve bújtam ki a felsőmből, ahogyan a farmeromból is, hogy aztán az ő egyik pólóját lenyúljam. Az én ruháim nem voltak itt, mint említettem, az ő felsője meg tökéletesen elmegy számomra hálóingnek is, amilyen szintkülönbség van közöttünk. Azt meg kötve hiszem, hogy bánná. Amikor megszólalt, akkor fordultam meg kíváncsian, majd meglepetten pislogtam, amikor megláttam a dobozkát a kezében.
- Tudtad, hogy vissza fogok jönni? – először csak ennyi csúszott ki meglepettségemben az ajkaim között. Mindig is tudtam, hogy mit akarok tenni, vagy mondani, de a közelében sokszor a szavak a torkomon akadtak, miközben a hasam többször is görcsbe rándult a közelségének köszönhetően. Azt hiszem ő volt az a személy, aki elvette az eszemet olykor, de nem bántam. Kíváncsian lépdeltem közelebb hozzá mezítláb, majd pedig leültem mellé az ágyra. Nem értettem, hogy miről lehet szó, de mielőtt annyit mondhattam volna, hogy nem kell meglepetés, mert az számít, hogy ő itt van és nekem ennyi is elég ő megelőzött.
- Mármint azt, hogy merre van, vagy azt is, ha bajban van? – kérdeztem meg meglepetten, miközben hol a gyűrűre, hol pedig Kolra pillantottam. A meghatottság könnyedén tükröződött az arcomról, de mielőtt még több érzést, gondolatot ölthettem volna szavakba, azelőtt könnyedén fojtotta belém a szavakat csókjával. Könnyedén viszonozom, majd miután a gyűrű az ujjamra került, a kezem arcára vándorolt, miközben egyre hevesebb lett a csók. Én pedig hamarosan az ölében kötöttem ki és mosolyogva pillantottam le rá, miután ajkaink elváltak egymástól.
- Kol Mikaelson, innentől kezdve nem szökhetsz el és nem rohanhatsz a vesztedben… - szólaltam meg komolyan, de a végére elmosolyodtam majd egy apró csókot nyomtam ajkára. – Szeretlek, köszönöm. – suttogtam neki ajkai felett, hogy most én kezdeményezzem a forró csókot, miközben az ujjaimmal hajába túrtam, vagy éppen a tarkója, háta vonalán simítottam végig.

©
Vissza az elejére Go down


Warlock •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Chatkép :

† Keresem :
your death? Δ
† Kedvenc dal :
introduce a little anarchy Δ

† Tartózkodási hely :
somewhere in the world. Δ
† Hobbi & foglalkozás :
revenge Δ
† Humor :
ironic Δ



Kol Mikaelson ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Okt. 08, 2016 7:57 pm

Bonnie Bennett & kol Mikaelson
Fáradtan szedem le magamról a nadrágom, miközben az övemet kezdem el kicsatolni. A vetkőzés igen csak nehezemre esik, megvallva eléggé ellustultam az ágy láttán. Eszméletlenül szokatlan még nekem, hogy nem ősi vagyok és elfáradok, és megvallva eléggé idegesítőnek bizonyosul. Régebben is sokat foglalkoztam mágiával, de persze csak a kémiát használhattam, ugyanis nekem saját erőm nem volt, elvégre vámpír voltam. Kísérleteztem már akkor is, hogy miként lehetne Klaust lapátra tenni, de valamiért mindig egy lépéssel előttem volt. Elijahval az élen, aki lefogott mikor Nik leszúrt. Szép egy csapat.
Próbáltam nem az ostoba fivéreimre gondolni, de mostanában abszolút nyűgösebbé lettem, hogy mennyire lassan haladok a tervemmel. Húzom, vonom, halasztom, de addig nem akarok lépni, ameddig meg nem tudom hol van a tölgyfa karó. Egy sima tőrrel kitörölhetem, és nekem pedig a mi karónk kell, ha alapos munkát szeretnék végezni. De persze, akkor Bonnie búcsút inthet a haverjainak. Nagyon meg kell fontolnom, mit szeretnék tenni. Azzal Bonniet is elveszíthetem, hisz jelenleg is csak saját magamra gondolok. Mindig ezt tettem, és valószínű nem is fogok tudni változtatni magamon. Nem is szeretnék.
Végül huzamosabb idő elteltével sikerült leszednem magamról a ruhadarabokat, persze csak az alsómat hagytam magamon. Jelenleg is az utcákon kéne lennem, hogy Klaus hibridjeit egyesével kinyírjam, és a vérfarkasokat kéne az oldalamra csatolni. Sok lenne a teendő, de most ezt a pár napot kibírom. Annyit egyelőre nem ér meg, hogy Bonnie elhidegüljön tőlem. Nem is szeretném, én... szeretem őt.
Erről jut eszembe.
Épp hogy egy képzeletbeli világító villanykörte jelenik meg a fejem felett, amikor is az éjjeliszekrényben kezdek el matatni tüzetesen, mintha az elcseszett életemet keresném, hogy mihamarabb lehúzhassam a lefolyón... szóval egy tenyérnyi nagyságú dobozt kerestem, amit aztán a fiók végében meg is lelek egészen hamar. Amíg Bonnie távol volt, jobban mondva elmenekült szerény lényem elől, persze nem maradtam tétlenül. Sejtelmem volt, hogy úgy sem bírja ki nélkülem, így készítettem magunknak két pecsétgyűrűt, aminek igen csak jelentős értéke lesz a számunkra. Szerettem volna neki adni valamit, és én nem vagyok egy romantikus, nyálas alkat, aki rózsákra meg ilyen egyebekre szánja az idejét, hanem hasznos dolgokat szeretek cselekedni.
- Amíg távol voltál, addig gondoltam, hogy megajándékozlak valamivel. - Szólalok meg végül egyhangúan, miközben a két gyűrűt kiszedem a doboz belsejéből, és azt végül félreteszem a szekrényre lerakva. Ha mellettem ül az ágyon, akkor felé fordulok mosolyogva, minden jókedvemet összeszedve.
- Mindegyik gyűrű egy-egy borostyánt tartalmaz. Egy, és ugyanaz a kő, mindössze kettészedve. A borostyán történetesen védelmezőkő, és ha ezt mágiával vegyítjük, tudni fogjuk a másik jelenlétét. Csak, hogy ne aggódj. - Simítottam végig gyengéden karján, amikor is aztán közelebb hajolva hozzá gyengéd csókokat indítok meg nyakán, egészen érzékien, lassan. Mindeközben ujjaim az övéinél jártak, és a gyűrűsujjára húztam a gyűrűt nemes egyszerűen, és ezt követően a sajátoméra is feltettem. Mivel a két kő voltaképpen egy s ugyanaz, egy kötelék alakult ki köztünk. Érezzük azt, ami a másikkal is történik. Szerettem volna, ha tényleg tudná, hogy nem szórakozom vele. Érthető lenne, ha felmerülne benne a kétely, hisz én soha életemben nem lettem volna ilyesmire képes, és persze a bajkeverés megkoronázatlan királya vagyok. Nem véletlenül menekült el előlem, hisz mi volt rá a garancia, hogy szeretem őt? Hihette azt, hogy az érzelmekkel kerítettem őt csapdába, de ez nem így van. Én pedig bizonyítani szeretnék. És szeretnék magamnak is esélyt adni egy boldogabb életre, hogy ne azzal kelljen meghalnom, hogy elbuktam újra, és nem fog senki sem hiányolni.
©
Vissza az elejére Go down





Sponsored content ÍRTA A POSZTOT
Today at 5:04 am
Vissza az elejére Go down
 

Motel

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi :: New Orleans :: Belváros-