Keskeny a határ menny és pokol között
A gonoszok a pokol kapujában sem térnek meg

Share | 


Warlock •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Chatkép :

Kedvenc dal :
it was always you that i despised. i don't feel enough for you to cry, here's a lullaby to close your eyes. goodbye

Tartózkodási hely :
come visit me • in hell
Hobbi & foglalkozás :
kill • everybody
Humor :
my own • mind scares me



Nayareth S. Naidan ÍRTA A POSZTOT
Pént. Dec. 16, 2016 11:57 pm

Rhydian & Nayareth

Épp a minap kilátogattam a kikötőhöz. Tehetősebb időmben általában mindig kilátogatok valami üresnek tűnő helyre, gyakran éjjel, és olyankor elgondolkozom néhány dolgon. Azelőtt persze ma ki nem hagyhattam az alkoholt sem. Eleinte csak néztem a nőket, míg a többieket sorra elragadta a mámor, s ezt megunva végül újonnan csak kisétáltam a kikötőhöz. Néztem a fejem felett a tiszta sötét vásznon ragyogó csillagokat, aztán pedig a holdat, mely még nem volt egészen kerek. Bár úgy látszik, hogy elámultam akkor a pillanattól, de valójában mindennek örültem abban a pillanatban, csak ne kelljen belelátnom a saját életembe.
Pesze, a mai napon mikor megittam két üveg bort, találkoztam egy fiúval, aki megkérte, hogy hadd foglaljon mellettem helyet, hiszen számára látszólag én tűntem a legszimpatikusabb fazonnak. Hozzáteszem, hogy nem volt sehol sem olyan ülőhely, ahová egy maga letudott volna ülni. Én persze elővettem az udvarias kis tündibündi lényem, és rábólintottam kérdésére.
Bárhogyan is nézzük, én nagyon szeretek beszélgetni az emberekkel, jobban mondva másokkal. Nyilván az alkohol is csak jobban ösztönzött mindarra, hogy szóra bírjam a szám, de persze nem kellett sokáig noszogatnom saját magam; egyszerűen csak jöttek ki a szavak s mondatok a számból. Ő is hasonló módon fejtette ki önmagát, és mint kiderült róla, hogy mi a legjobb hobbija. Körülbelül fél órát beszélt el arról, hogy mekkora élvezettel tölti el az, ha a motorjára ugratás közben felcsattan a sár. Valószínű ez számára olyan földi tényező, mint ami mondjuk nekem, hogy szeretek egy-egy könyvet elolvasni, vagy épp másnak letépni a fejét, de úgy szó szerint. Azt is mondta, hogy a felesége betegesnek tartja, hogy ő maga ily dolgokkal foglalja el magát.
Én csak csendben hallgattam a fiatal fiút. Később aztán megjelent a lány is, a párja, és az volt az igazán zúzda, amikor megtapasztaltam, hogy ott álltunk egymás aurájában. Olyan keserűség volt abban a lányban... de persze azonnal rákérdeztem, hogy neki mi a hobbija. Válasza az volt, hogy néha süt egy süteményt, és ez volt a legpozitívabb mindközül mindabból amiket mondott. Egy idő után lehúzott mindez, és éreztem, hogy roskadok össze az ő aurájukban. Egy egyszerű emberi életbe pillanthattam bele, akiknek fogalmuk sem volt erről a világról, még is megvolt a maguk gondja. Egy boldogtalan párt láttam magam előtt. Egy jégveremben éreztem ott magamat, és látszódott kettejükön, hogy mennyire kellemetlenül érzik magukat. Biztos vagyok benne, hogy aznap este nem vágtak le egy őrült nagy szeretkezést, arra a fél karomat teszem.
Én persze aztán illedelmesen megköszöntem a kellemes beszélgetést, és a hölgynek tovább adtam a helyemet. Találkoztam egy boldogtalan kapcsolattal, és bár látszólag azt mutattam eddig mindenkinek, hogy nem tudok elmerengni egy ilyen hasonló dolgokon, de valójában... Sok mindenen végigfutnak a gondolatmeneteim, még ha nem is terjesztem őket.
Éppen ma a kikötőnél üldögeltem, kezemben játszadozva a pisztolyommal. Néha egy-egy követ elhajítottam a víz tükrén, és csak hallgattam a hajók úszását a part mentén. Fejem felett a hűvös éjszaka, és csak én voltam ott egyedül. Átlapozgattam a hibáimat, és egy pillanatra a halántékomhoz emeltem a pisztoly kimenetelének a végét, ahonnét a golyó távozik. Pár pillanatig ott tartottam, de abban a pillanatban körbeutaztam az életemet. Rhydianre gondoltam, arra, hogy szenved. A halálommal pedig véget vetettem volna az ő szenvedésének is, de mégsem tettem meg. Valami visszatartott.
Bár végig fent voltam, míg Rhydian megérkezett, de talán némileg be is ájultam. Rhydian sebeket szerzett magára, amiből jócskán én is csak ajándékozva lettem, tehát nem voltam annyira a helyzet magaslatán. Hallottam mindent abból, amit mondott. Rossz volt hallani, ugyanakkor nem tehettem mást. Gyengének éreztem magamat most jelenleg.
Közelebb húztam őt magamhoz, ahogy egyik tenyeremet a hátára helyeztem, s csücsörítettem neki amolyan romantikus módban. Ezt követően aztán elnevettem magamat, de abban nem volt semmiféle örömnek a jele. Egyszerűen kínból jött.
- Szerinted a halál mennyivel lenne jobb nekünk, mint az élet? - teszem fel a kérdésemet halkan, kábultan. Kíváncsi vagyok a válaszára, elvégre a minap majdnem véget vetettem az életünknek. Nélküle nem akarok dönteni. Ő a barátom.
©
Vissza az elejére Go down


Warlock •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Chatkép :

Kedvenc dal :
Crossfire. «
Tartózkodási hely :
In the hell. «
Humor :
Crazy. «



Rhydian Andre ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Okt. 22, 2016 11:06 pm




To: My Friend
After what we’ve been through, I can’t lose you..

Remegő kézzel kapaszkodom meg a sírkő felületében, miközben fájdalmas lassúsággal szívom a tüdőmbe a levegőt. Hangom halk nyöszörgéssé torzul, ahogy erősen lezárom a szemeimet. Még mindig érzem a számban a vér fémes ízét, és azt, ahogy nem régiben még Sedrick belém rúgott. Mostanra persze hűlt nyoma sincs már, hiszen eltűnt, mintha mindez eddig sem lett volna itt. Végül egy erős próbálkozással kényszerítem rá magamat arra, hogy felálljak, és meginduljak végre valami biztosabb helyre. Igazából Nayareth irányába kellett volna indulnom, de az eredeti céljaim maradási ösztönt sugalltak nekem. Legyengült állapotban is, de tudnom kellett azt, hogy mi történt az életem legfőbb részével -, a feleségemmel. Nagyot nyelve helyeztem a jobb kezemet a bal oldalamhoz, mintha csak éppen átöleltem volna önmagam. A kín, amely az elmémben élt elviselhetetlenebb volt, mintsem a nem régiben megtörtént fizikai fájdalom. Szenvedés, gyötrelem, átoksúly..
Lassú léptekkel, de sikerült megközelítenem a kripta bejáratát, mely által könnyedén jutottam le a mélybe. A földalatti dolgok a kedvenceim közé tartoztak, bár nehéz szível zártam egy koporsóba őt, amikor is nem tehetett semmiről, de mégis féltem, hogyha Sedrick rátalálna, akkor mit is tenne vele. A dzsekim belső zsebébe csúsztatva a kezemet, nos sikerült megtalálnom a zseblámpát, de a látvány, amely fogadott, koránt sem volt a kedvemre. Összeomoltan estem térdre, könnyek mosták el az arcom, és minden eddig ismert józan gondolat, nos darabjaira hullott. Nem volt világ, és remény körülöttem, csak a zord valóság, amellyel szembe kellett néznem. Egy üresen álló koporsó, és a szeretett nő pedig sehol. Azt hittem menten megőrülök, és széttépem a bensőmet. Talán már nem is volt miért élnem.. Hosszú percekig üvöltöttem 'Carmen' nevét, és szidtam Sedrick Andre-t. Hosszú ideig gyűlöltem e pillanatban Nayat, és azt, hogy idáig juttatom őt, sőt önmagam. De aztán hirtelen minden sötétté vált... A lelkem megszűnt létezni, és a szívemben már csak az üresség köszönt vissza rám, mintsem régi cimborám.
Végig mentem kezdetben New Orleans sikátoros utcáin, és szerencsémre találtam egy idiótát, akit könnyűszerrel megölhettem, mintsem boszorkányt. Nem maradt ereje, sem élete, és mily' élvezetesen párosítható a két kedvenc időtöltésem -, ölni, és ezáltal menteni az életem.. Sokszor gondolkoztam azon a kriptában töltött időm alatt, hogy mit is rontottam el, és ha tehetném, akkor újra kezdeném-e. De a válasz mindig egyértelművé tette a számomra, hogy helyesen cselekedtem. Minden lépésem egyetlen célt szolgált csupán. Ahogy megismertem őt, ahogy elrontottam, és ahogy tönkretettem, nos épp oly' módon gondoltam játékszernek az életemben. De telt és múlt az idő, különös módon kezdtem megkedvelni, amit még az álmaimban sem képzeltem volna el. Viszont a kettőnk találkozása nem volt véletlen sohasem. Annyira jól kiegészítettük egymást, és megértettük a másikat, hogy szinte néha már magunk is csodálkoztunk ezen, és talán most érezzük ezt a legjobban, amikor is mindketten egymáshoz vagyunk láncolva. A lelkeinket összekötötte a Halál Pecsétje, de, mint mindenre, nos erre is megoldást fogunk találni.
Kitártam az ajtót egyetlen mozdulattal. A ház csendes volt, és már-már üres. Lassú léptekkel mentem beljebb. Kezem az övemre csúszott, és azon belül is a fegyveremre, amelyet könnyedén húztam elő a helyéről. Ha bárki is van itt e pillanatban, akkor jobban teszi azt, ha megszűnik létezni, mert, ha megtalálom, akkor Istenre esküszöm, hogy át lyukkasztom azt a rohadt kis szívét. Egy lépéssel beljebb, egy mozdulattal arrébb, egy fordulattal következett is a nappali. Vér, vér, és vér... Ám, nem sokáig kötötte le a figyelmemet, ugyanis észrevettem Nayarethet. Egyféle apró kétségbeesés futott át az arcomon, miközben elraktam a fegyvert, és könnyedén léptem ezáltal a kanapé széléhez.
- Sajnálom, haver, mindez az én hibám.. - Érintettem meg a mellkasát, és miután éreztem a szívverését, nos kissé nyugodtabbá váltam. - Viszont itt minden mocsok.. - Néztem körbe undorodva, ahogy felkaptam a haveromat, majdan pedig felcipeltem az emeletre; a szobámba, ahol is az ágyra fektettem őt. Végül könnyedén foglaltam mellette helyett, és emeltem a tekintettemet a plafonra. - Esküszöm neked, és esküszöm mindenre, ami szent az életemben, hogy nem hagylak magadra! - Nyomtam meg erőteljesen a szavakat, ahogy megráztam a fejem. - Már csak te maradtál, barátom, és ha te sem leszel, akkor... nem lesz értelme a küzdelemnek, amelyet jelenleg magam ellen folytatok. - Tekintettem rá, és bár véres voltam, de azt hiszem az a lényeg, hogy itt vagyok, nem igaz? A barátok mindig kitartanak egymás mellett, és én pedig örökké kitartok mellette, még ha bele is pusztulok mindebbe.


|| music: pieces || words: 705 || Mate <3|| ®



Vissza az elejére Go down


Warlock •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Chatkép :

Kedvenc dal :
it was always you that i despised. i don't feel enough for you to cry, here's a lullaby to close your eyes. goodbye

Tartózkodási hely :
come visit me • in hell
Hobbi & foglalkozás :
kill • everybody
Humor :
my own • mind scares me



Nayareth S. Naidan ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Okt. 15, 2016 11:39 pm

Rhydian & Nayareth

Amint beértem az ajtón, azonnal térdeimre zuhantam, mely hatására fájdalommal telve szisszenek fel. Két tenyeremmel megtámasztottam magamat rájuk nehezedve, és mikor ez megtörtént, abban a pillanatban vért kezdtem el kiöklendezni. Vasas íze torkomat kapargatta, és egyre több vért hánytam ki. A bejárati ajtó már teljesen teli volt vele, és hiába szerettem volna mindezt kint megtenni, minden mozdulat olyan érzetet keltett bennem, mintha egyre közelebb érkeznék a pokolhoz. Ám amilyen gyorsan történt mindez, olyan hamar is múlt el. De nem a fájdalom.
A foltokban véres kabátomat leszedem magamról mihamarabb, amit magam mellé a földre dobtam könnyen, és már csak egy fehér ing maradt rajtam, amit megérintve véres kézlenyomatok pecsételik meg.
A falhoz támaszkodva sikerül felemelkednem, míg végül nehezen, de még is lábaimra nehezedtem megremegve. Magam előtt a tér egyre inkább csak szűkült, és olyan érzetet keltett bennem, mintha készülne minden itt elnyelni engem. A levegőt kapkodtam, és fejemet megrázva lehunytam szempárom, és haladtam tovább a fal mentén, miközben végighúzom  a vért kezemről azon. A sötétben mozogtam, s mikor megéreztem térdeimnél a kanapé szélét, szinte azonnal foglaltam azon helyet, és amint leültem, hanyatt is dőltem rajt.
A szívem szaporán vert, a víz csak úgy vert, a fejem pedig tűzben égett, és egyik szemem sarkából pedig egy vérkönnycsepp indult meg.
Ekkor már tudtam, hogy Rhydiannal történik valami, hisz amikor a kriptát felgyújtottam mindenkivel együtt, akkor már tudtam, hogy mi össze vagyunk kötve. Ezt az átkot pedig mihamarabb meg kell törnünk, különben valamelyikőnk miatt a másik is meghal.
A fájdalomtól ordítani tudtam volna. Még is inkább elfojtottam néhány nyeléssel, és oldalamra feküdtem, hogy könnyebben levegőhöz tudjak jutni.
így ment ez egészen addig, amíg el nem telt kis idő. A fájdalom szépen lassan csillapodni kezdett, én pedig megkönnyebbülés gyanánt mély levegőt vettem magamhoz. Ekkor már holt sápadt voltam, szívverésem pedig még mindig ugyanannyira szapora. Ám megnyugodtam, hogy Rhydian ekkor már biztonságba került. Nem éreztem több fájdalmat, csak azt, hogy egyre jobban közelebb érzem őt magamhoz.
Óriási hibát követtem el a múltban, amiért most ő is szenved. Ki hitte volna, hogy régen egy kis falunak a papja voltam, aki annyi mindenkinek okozott már jót, aki... képtelen lett volna fájdalmat okozni. Volt hitem és reményem, de aztán megjelent ő. Nem ő alkotta meg bennem ezt a démont ami most bennem él, mindössze csak ő hívta elő bennem.
E gondolatok közepette azon kaptam magam, hogy teljesen semmissé lettek a fájdalmak. A levegőt sokkalta könnyebben tudtam venni, és a szívverésem is sokkalta nyugodtabb állapotba került. Feltudtam volna ülni, de inkább fekve maradtam ott a kanapén. Szinte kis idő sem telt bele, de amint erre gondoltam volna, azonnal a mély álom vett magához, és ott aludva vártam Rhydianre, hogy megérkezzen.
©
Vissza az elejére Go down


Warlock •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Chatkép :

Kedvenc dal :
it was always you that i despised. i don't feel enough for you to cry, here's a lullaby to close your eyes. goodbye

Tartózkodási hely :
come visit me • in hell
Hobbi & foglalkozás :
kill • everybody
Humor :
my own • mind scares me



Nayareth S. Naidan ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Okt. 15, 2016 9:36 pm
***
Vissza az elejére Go down





Sponsored content ÍRTA A POSZTOT
Today at 12:55 pm
Vissza az elejére Go down
 

Rhydian szobája

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Greg hálószobája
» Stefan szobája
» Szülőszobák és orvosi rendelők
» Pihenőszoba
» Kol hálószobája

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi :: New Orleans :: Lakónegyed :: Nayareth Lakása-