Keskeny a határ menny és pokol között
A gonoszok a pokol kapujában sem térnek meg

Share | 

avatar

Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Chatkép :

Keresem :
Mr Fairy
Kedvenc dal :
Rita Ora - Your Song
Tartózkodási hely :
↷ in the land of gods and monsters
Hobbi & foglalkozás :
↷ journalist



Suzanne Bishop ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Okt. 20, 2016 10:52 pm
Gratulálunk, elfogadva!
üdvözlünk a diariesfrpg oldalán!


Kedves Dia,

Nagyon szép és különleges arcot választottál a karakternek, aminek én nagyon örülök. Szeretem az egyedi pb-ket. 40  
Nem is tudom, hogy miként is folytathatnám, vagyis inkább miként is kellene neki kezdenem ennek az elfogadónak, mert nagyon érdekes számomra a karakter. 31 Embarassed Nagyon tetszett az et-dét tagolása, az, ahogyan bemutattad őt. Nagyon tetszik minden egyes sora a történetednek, megannyi gondolat kavarok a fejemben, amit nehezen tudok szavakba önteni, de az tény, hogy teljesen levettél a lábamról. 40 Kíváncsi vagyok arra, hogy mi fog még történni a karaktereddel, hogy a múlt árnyai mindig is ekkora hatással lesznek-e rád, vagy éppen a jelen eseményei miként fognak tovább formálni téged. 40 Nagyon tetszik az, ahogyan megjelenítesz dolgokat, így köszönöm szépen eme hosszú és fárasztó nap után ezt a remek kikapcsolódást, amit a történeted nyújtott számomra. 40 :hug:

Nem is szeretnélek tovább feltartani. Gyorsan foglalózz, ha még nem tetted meg, illetve ne felejts el az act. ell.-be is írni, aztán pedig nincs más hátra, mint játszani! Very Happy Jó szórakozást kívánok. 40



Vissza az elejére Go down

avatar

Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Chatkép :

Keresem :
Carlisle Blackwood

Kedvenc dal :
❈ kill them with kidness ❈
❈❈❈
Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
lakberendező



Lydia Mahoney ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Okt. 20, 2016 6:33 pm
Lydia Mahoney
nomen est omen

116

perfect storm

New Orleans

Carey Mulligan

boszorkány

Lydie, Dia

lakberendező

a karakterem saját


Születési idő, hely  1900. május 24., London, UK
Első átváltozás   nope.
Család   Nagyon régen volt már, amikor hátatfordítottam nekik. Jómódú családból származom, apám neves ügyvéd volt, anyám tisztes háziasszony. Volt egy kishúgom is, de ő még egész pici volt amikor Constantine a házasággal szétszakított minket.  

 

Vannak sebek, amik sosem gyógyulnak be teljesen. Hegek, amiket a nap minden egyes percében magunkon vagy éppenséggel magunkban viselünk. Én sem vagyok kivétel, még így csaknem 80 év távlatából is felizzanak ezek a régi sérülések és sosem engednek teljesen felejteni. Pedig túléltem. Megszöktem. Tovább léptem.
Furcsa lehet, egy ilyen fiatalnak kinéző hölgyemény szájából hallani ilyen kemény szavakat, aki ráadásul olyan életvidámságot sugároz magából, hogy az már bosszantó. Pedig hidd el nekem, az olyanoknak mint én vannak a legmélyebb sebei, ezt tartsd észben, próbálj látni, ne csak nézni... Látni, hogy talán a széles mosoly és a cserfes, élénk természet mögött szivárgó sebeket találhatsz.
Esküszöm, nem akartam ilyen tragikusra venni ezt az önvallomást, de azt hiszem 116 évemet nehéz lenne egy jól megírt komédiában leírni. Az én sebeimmel biztos nem. Azt hiszem vissza kéne térnem a tárgyra...

Sebek. Nos igazából egyetlen ilyen látható heggel rendelkezem, ez az okozója az összes többi lelki nyomornak, egy név a bőrömbe vésve, egy név amit sose tudtam és mostmár talán soha nem is akarok eltűntetni, Eleinte azért nem, hogy minden elgyengült pillanatomban felkorbácsolja bennem a dühöt, ne felejtsem el, bosszút kell állnom és erőt adjon. Később már nem volt jelentőssége, talán igencsak furcsán és morbidul szentimentálisan hangzik, de azért sem akartam már eltűntetni, mert akartam egy emléket, ami mindig megmutatja honnan jöttem, miken mentem át.
Egy név... Constantine... Amikor a bőrömbe véste a név tulajdonosa, még nem voltak divatban a tetoválások. Ez a férfi, a férjem volt, egy másik, már leköszönt korban. Fiatal voltam és naiv, és a huszasévek csillogása mindent széppé és meseszerűvé varázsolt. Aa táncmulatságok, a csillogó ruhák és ékszerek, pezsgőmámorban elsuttogott vallomások és ígéretek. Tökéletes kis csapda egy életvidám, cserfes csitrinek, aki nem sejt semmit a világról és a romantikus regényeiben olvasott románcokra és világjárásra vágyik. Constantine megnyerő férfi volt, a legutolsó pillanatig nem sejtettem, hogy egy pszichopata rejtőzik a sármos mosoly mögött. Ahogy azt a tényt is elfelejtette a kedves közölni velem, hogy vámpír. Egészen addig, amíg a nászéjszakán meg nem erőszakolt és meg nem jelölt a csípőm felett, a hasam aljába vésve a kézjegyét. Nem szívesen emlékszem vissza a borzalmakra, a mai napig kiráz a hideg, érzem magamon a sokkos magatehetetlenséget. Az erőm még csak akkor ébredezett, nem tudtam magam megvédeni. A nászi ágyon még csaknem félholtra vert. És a pokol még csak akkor kezdődött...
Öt év telt el, mire betelt a pohár. Constantine olyanná akart tenni mint amilyen ő volt, és ez végképp kilendített minden béketűrásemből. Addigra már teljesen kiégtem, kilátástalan helyzetemben a végelkeseeredésem és az őrületes bosszúvágy segítettek, hogy megtegyem. Megöltem...

Szabad vagyok. Elhagytam Angliát és soha többé nem mentem vissza. Hátatfordítottam a családomnak, mindennek ami csak a borzalmas házasságra emlékeztethet. Új nevet választottam, és egyedül fedeztem fel magamnak a világot. Ha a nagy románcot elvették tőlem, akkor legalább a másik vágyálmot megvalósítottam. Éveken át utaztam és tanultam mindent, amihez csak kedvem volt, mindent ami a boszorkányos erőm kiteljesedését segítette.  Életcélom lett, hogy soha többé ne legyen több Constantine az életemben. Bejártam egész Európát, Párizsban elég sokat időztem, de még nem éreztem azt, hogy megtaláltam a helyem. Utam során sok barátot szereztem, a bennem élő életöröm hamar erőrekapot, miután leráztam magamról a rettenetes házasságom békjóit. Mindig is könnyen ismerkedtem, könnyen kerültem a középpontba, ám ugyan ilyen hamar képes voltam lelépni a színről és eltűnni. Akik fontosak, és kiállták az idő vasfogának próbákát, azokkal a mai napig kapcsolatban vagyok. Sosem felejtem el, ha valaki jó volt hozzám és ugyan ilyen nehezen feledkezem meg arról is, ha valaki keresztbetesz nekem. Constantine meggyilkolása óta nem bántottam senkit sem, de a lelkem mélyén tudom, újra képes lennék megtenni a legminimálisabb lelkiismeretfurdalás mellett.

Hamvadó cigarettavég. Pezsgőmámor, nevetés. Egy nem rég átadott, általam berendezett lakás teraszán állok és cigarettázva nézem a bent nyüzsgő embereket. Egyik kezemben a cigit tartom, kecsesen ahogy régen, a másikkal egy karcsú pezsgőspoharat emelek az ajkaimhoz. Kishíjján megfulladok a kortytól, amit a mellettem álló Beth vicce váltott ki. A félrement szénsav szúrja az orromat, miközben fulladozva próbálom visszatartani a nevetést, és leküzdeni az italt.
A hajam régen szőke volt és rövid, most hosszú és barna, de ezeket sűrűn váltogatom. Szeretek megújúlni, bár ez kimerül annyiban hogy hol szőke vagyok, hol barna. Hol rövid, hol hosszabb. Ebben is látszik, hogy nem akarok igazán elszakadni a múltamtól és könyörgöm... Jól áll a szőke rövid haj, akkor miért ne tehetném meg? Fantasztikus a mai világban milyen könnyen megy ez. Karcsú, alacsony alakomat fehér blúz és egy lágyesésű fekete szoknya öleli körbe, lábaimat fekete tűsarkúkba bújtattam. Kényelmesebb mint amilyennek látszik. Miután a nevetés elült, az arcomra visszakúszik a kis sejtelmes mosoly, ami mindig is jellemző volt rám. Bevallom, kicsit szeretem az őrületbe kergetni a környezetemet, ezzel a "tudok valamit, amit te nem"-mosolyommal.
Büszke vagyok a munkámra, fantasztikus érzékem van a szakmámhoz, az évek és a rutin.



A hozzászólást Lydia Mahoney összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Okt. 21, 2016 10:59 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
 

Lydia Mahoney

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Moira Lydia Rhodes

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Karakterek birodalma :: Halhatatlan évek :: Boszorkányok-