Share | 

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Tartózkodási hely :
New Orleans ♞
Hobbi & foglalkozás :
bar owner ♞
Humor :
holy shit ♞



A poszt írója Frank Cohen
Elküldésének ideje Pént. Nov. 30, 2018 12:45 pm
Ugrás egy másik oldalra


to Faye
-Helyes. – bólintottam. Nem tették volna zsebre azt, amit tőlem kapnának, ha nem így volna. A falkának össze kell tartania, segíteni a többieket. Az én időmben is így volt, és ennek így kell lennie most is. Együtt erősebbek vagyunk. Vagyis, erősebbek. Én már nem igazán tartozom oda. Van, hogy ki kell szakadni. Ha az ember hajlamos halottakat látni az élők arca helyett … épp itt az ideje.
-Nem voltál egy jó gyerek. Sokat panaszkodtak miattad. – nevettem fel halkan. Fiatalság, én csak ennek a számlájára írtam. Minden fiatal hülye. Vagy, legalábbis hajlamos rá. Ha nem csinál hülyeséget, akkor van a baj, mert akkor később teszi azt meg. Fiatalon más viszi el a balhét, nincs felelősség, lehet hibázni. Később már nem, mikor életek függenek tőle, mikor nem csak egy szidás a tét, hanem … egy falka biztonsága. Ott már nem lehet hülyének lennie.
-Ha nem lesz túl elfoglalt a polgármester úr. – vontam meg a vállam. Vagy, ha én nem leszel túl … önmagam. Nem szoktam mások társaságát keresni, elvagyok egyedül, meg van, amim kell. Régen is meg volt, és van, amit nem lehet pótolni. – Aha. Kicsit ködös vagy a fickóval kapcsolatban. Jól bánik veled? – pillantottam rá. Ki tud állni magáért, tudom én azt, de az ember hülyén tud viselkedni, ha a szeretteiről van szó. Elnéz dolgokat, amiket másoknak nem, megbocsát, mikor nem kéne, vagy épp képtelen rá, mikor meg kéne, hogy bocsásson. Az ember elég szarul van összetéve. – Szóval kapott egy falkát. Egy alfának nem olyan egyszerű csak úgy eljönni. – jegyeztem meg, felé pillantva. Gondolom, megoldják, az ő dolguk. Én csupán akkor lépek be a képbe, ha a fickó olyat tesz, amit … meg kell, hogy bánjon. Ez a nagybácsik dolga, igaz? Frank bácsi pedig sosem volt valami kezes bárány.
-Ja, valami ilyesmit mondana. – bólintottam, halovány mosolyt rajzolva az arcomra. – Tudott dolgokat, amiket mások nem. Sok dolgot. – nem csak velem kapcsolatban, de másokkal kapcsolatban is. Sokat segített a falkának, ha kellett, szembement velem. Bátor volt. – Ne aggódj, nem fogom fejbe lőni magam. – ráztam meg a fejem, előre nyúlva az asztalon megpakolva Faye kézfejét. – Vannak dolgok, amiket nem lehet elfelejteni. Visszakapni. Pótolni. Elviselni, azt lehet, ha akarja az ember. Nekem jó életem volt. Mégis … én vagyok most itt. – vakartam meg a tarkóm. Gondolkodás nélkül cseréltem volna el az életem az övékre, ha megtehettem volna. Egész sokat éltem, és jó is volt, ők viszont keveset. Sokkal többet érdemeltek volna. Valahogy soha nem azok maradnak, akiknek tényleg kéne.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Tartózkodási hely :
new orleans is my home ★ ☆
Hobbi & foglalkozás :
fighting for equality ★ ☆
Humor :
are you insane like me? ★ ☆



A poszt írója Faye Charpentier
Elküldésének ideje Kedd Okt. 23, 2018 8:48 pm
Ugrás egy másik oldalra


Frank & Faye
- Igen, rájuk számíthatok. – Bólintottam. Megmosolyogtatott, hogy aggódott értem és törődött velem, de hát mindig is tudtam, hogy akkor is figyel rám a háttérből, ha éppen eltűnni van kedves és eszébe sem jut jelentkezni. Ilyenkor általában első körben halálra aggódom magam, aztán rájöttem, hogy Frank már csak ilyen és nem is fog változni. Szeretett elvonulni, magában lenni és hiába harcoltam azért, hogy legalább szökőévente egyszer tegyen látogatást a falkánál, általában elutasított, ezért bőven beértem azzal, hogy velem leül vacsorázni.
- Emlékszem rá. Na, azok voltak a szép idők. – Kiszélesedett a mosolyom. Elliott-ra pillantottam és reméltem, hogy neki is lesz olyan kalandokban része, mint nekem. Az is élénken élt bennem, hogy számtalanszor vigyáztam Frank gyerekeire, kamaszként néha idegesítő volt, hogy a csöppségek a nyakunkban lógtak, de valaki mindig volt, aki felügyelt a kicsikre. Rám is figyeltek, aztán ahogy nőni kezdtem, a bandázás is elkezdődött, amit egy csapatnyi fiatal farkas mesterfokon képes űzni.
- Alig várom, hogy egyszer leüljetek egymással szembe. – Életem legjobb percei lesznek, ha megtörténik, hiszem a lelki szemeimmel már magam előtt láttam Frank nézéseit és a fülemben csengtek a megszólalásai, amelyek valószínűleg ugyanolyan szórakoztatóak lesznek, mint a mostaniak. - Nem Mystic Falls-ból származik, hanem new york-i. Anno egy üzlet miatt keveredett ide, New Orleans-ba, aztán… így ragadtunk. – Megvontam a vállam, mintha egyébként kettőnk kapcsolata szokványos lett volna. Közel sem volt az, de igyekeztem Frank-nek csupán annyit mondani, amit feltétlenül muszáj volt tudnia, mert nem akartam, hogy belekezdjen bármiféle magánakcióba. Túl jól ismertem, ha valami nem tetszett neki, annak hangot adott és cselekedetekkel is alátámasztotta. Látszik, hogy rokonok vagyunk. – Ismerem a falkáját, vagyis egy régebbi felállásával volt már dolgom. Meséltem, hogy amikor kiváltottam az átkomat, rám talált egy nő, akinek a férje egy falka alfája volt… na, hát mint kiderült, az a férj Kevin testvére volt, aki nem olyan régen meghalt. – Frank volt az első, aki anno az átváltozásom után meghallgatta a sztorimat: az anyám nem lelkesedett azért, hogy a tizennyolc éves lánya Kaliforniában merő véletlenből megölt valakit, én pedig ahelyett, hogy végighallgattam volna a rikácsolását, inkább a nagybátyám felé vettem az irányt. Neki legalább volt fogalma arról, mit éltem át.
- Ha úgyis van elég bajom, nem elfér még egy a talonban? – Vontam fel a szemöldökömet. Lehet, hogy nálunk egyfajta családi vonás a mély érzelmek és fájdalmak elhallgatása és eltitkolása, mivel én sem szerettem senki elég kiteregetni a gyenge pontjaimat. Azt viszont értékeltem és vágytam rá, hogy mások megosszák velem, ha valami nyomja a lelküket. – Biztos vagyok benne, hogy Mary kinevetne, ha látna téged, aztán mondana valami szépet és ösztönzőt arról, hogy mindenkinek a saját maga baja tűnik a legnagyobbnak, de nem hagyhatjuk, hogy felőröljön minket a fájdalom, amit szerintünk érzünk. – Halvány mosollyal megcsóváltam a fejemet. Ezt szó szerint a nőtől idéztem, akkor mondta nekem, amikor mélyponton voltam. Az ő társasága és a vajas-gyömbéres sütije tökéletes terápia volt.

:hug: ● ● coded by bryan
Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Tartózkodási hely :
New Orleans ♞
Hobbi & foglalkozás :
bar owner ♞
Humor :
holy shit ♞



A poszt írója Frank Cohen
Elküldésének ideje Szer. Aug. 29, 2018 1:29 pm
Ugrás egy másik oldalra


to Faye

A család manapság elcsépelt egy szó lett. Olyanok használják, akik azt sem tudják, hogy mit jelent. Nem csak felelősség, sokkal több, és soha nem ér véget. Próbáltam jó szülő lenni, miközben egy falkát irányítottam. Próbáltam egyensúlyozni egy pengeélen, ahonnét végül le is estem. Megbuktam mind a két helyen. Nem is gondolkodtam azon, hogy tovább maradok. Nem tudtam volna. Kiégtem.
-Barátok? Falkatagok? – pillantottam Faye-re. Van egy bárom, hallok dolgokat. Nyugtalanító dolgokat. Azért Faye-nek adtam át a stafétát, mert bíztam benne, mert a vezetés többről szól, mint koponyák betöréséről és tekintélyről. Vannak azonban olyan íratlan szabályok, amiket nem lehet megszegni. Amik évszázadok óta velünk vannak, és amit hiába magyaráznak máshogy, végül mindig ugyanaz a vége. – A falka ilyen. Annak idején veled is sokat foglalkoztak. – akárcsak az én gyerekeimmel. Rábízhattam őket a falka tagjaira, ha vigyázni kellett rájuk. Játszottak velük, ott voltak, mikor én nem tudtam. A falka is egyféle család, és a hozzánk hasonlóknak szüksége van erre.
-Polgármester? Heh. – horkantam fel ezt hallva. – Már ne vedd sértésnek, de inkább tűink egy szakszervezetis favágónak. – nem sértésnek szántam a szavaim. Ami azt illeti, nem ismertem túl jól a fazont, nekem elég volt annyi, hogy Faye rendben van mellette. Ha pedig ez változik, ha Faye-nek baja esik miatta, akkor … a fickónak is baja fog esni. Egyszerű a képlet. – Miért pont Mystic Falls? Nem emlékszem, hogy jött volna onnan akár szentáros is valaha. – bár, erősen kétlem, hogy politikai célokat dédelgetne, de valami oka kell legyen annak, hogy egy olyan porfészekben kötött ki, mint Mystic Falls, igaz? A természetfeletti elég gyér kifogás. – És milyen az a falka? – kérdezem, bár lehet, hogy Faye még csak nem is hallott róluk. Míg én voltam a vezető, volt dolgom bőven más falkákkal. Volt, akikkel kijöttünk, egyesültünk, szövetséget kötöttünk. Míg másokkal korántsem tudtunk ilyen barátságosan kiegyezni.
-Már kölyökként is felvágták a nyelved. – pillantok rá, ahogy egy halovány mosoly kiül az arcomra. Sokan a tiszteletlenség jelének vették akkor. Én inkább gondoltam bátorságnak. A hallgatás öl, ha az ember nem nyitja ki a száját és szólal fel magáért, magára vessen. – Eltelt már pár évforduló, mi? – húztam el a szám, megdörzsölve az állam. – Rendben leszek. – vontam aztán meg a vállam. Elvégre, eddig sem dugtam mg fegyvert a számba. Az nem az én stílusom lenne. – Van elég bajod, ne aggódj miattam. – Faye-t ismerve persze, mintha a falnak beszélnék. Magamnak való fickó voltam mindig is, ha bajom van megoldom. Szívességet se nagyon kérek. Én úgy tapasztaltam, hogy annak soha nincs jó vége.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Tartózkodási hely :
new orleans is my home ★ ☆
Hobbi & foglalkozás :
fighting for equality ★ ☆
Humor :
are you insane like me? ★ ☆



A poszt írója Faye Charpentier
Elküldésének ideje Szer. Aug. 01, 2018 12:20 pm
Ugrás egy másik oldalra


Frank & Faye
Elégedett, büszke, de leginkább boldog és meghatott mosoly ült ki az arcomra, mikor azt mondta, hogy úgy gondolta, jól fogom végezni. Fontos volt számomra Frank véleménye, hiszen ő az, aki a születésem óta mellettem volt. Sokat köszönhetek neki és ha nem is mondja, tudom, hogy mindig számíthatok rá és talán az életét is feláldozná értem. Én érte mindenképpen. Ezért is örültem annak, hogy kibújt a csigaházából és eljött hozzám, sőt, még szép szavakkal is megajándékozott. Ennél többre jelenleg nem volt szükségem.
- Azt hiszem, már most tudom, hogy megéri. – Kevés dologban voltam ennyire biztos, viszont ha ránéztem Elliott arcára, akkor mindig megerősödött bennem, hogy megéri tartózkodni az alvástól éjszakánként, folyamatosan mellette lenni és neki rendelődni. Azt hittem, az anyaság hasonló lesz az alfa-léthez, ám sokkal komolyabb feladat: abban hasonlítanak, hogy teljes embert kívánnak és a ténykedések eredményéről maximum évek múlva kaphatunk némi visszajelzést. Életem eddigi legnagyobb és legédesebb kihívása volt ez.
- Ha nem lenne segítségem, szerintem már megőrültem volna. Így is a határán táncolok, de legalább vannak, akik visszarángatnak. – Bekaptam egy falatot az ebédből és rájöttem, hogy fogalmam sincs, mikor ültem le nyugodtan enni. Talán Frank-nek többször kellene átjönnie, felettébb nyugtató hatással volt Elliott-ra, annyira, hogy egyáltalán nem érdekelte, mi folyik körülötte, továbbra is húzta a lóbőrt. – A lányok tényleg sokat segítenek és a falka is megértő. Imádják Elliott-ot, lehet, hogyha nem figyelnék, akkor el is rabolnák tőlem. – Sokat könnyített a dolgomon, hogy a farkasok megértették a helyzetemet és az is, hogy jelenleg senki sem akart harcba vonulni senki ellen… ha nem lett volna viszonylagos nyugalom, biztosan nehezebb napjaim lennének.
- Utazóügynök! Ezzel fogom szívatni. – Szívből jövő, de halk kacaj tört fel belőlem. – Mystic Falls-ban él, egy istenháta mögötti kisvárosban polgármester. Bár lehet, hogy hallottál már a helyről, olyan, mint egy természetfeletti olvasztótégely és mint nemrégiben kiderült, ő is örökölt egy falkát, szóval… bonyolult. – Sóhajtottam egyet, majd megvontam a vállamat. Annak ellenére, hogy nem mindig tetszett, én már hozzászoktam, hogy nem túl egyszerű a helyzet. Sőt, fejlődő tendenciát mutattam, hiszen néhanapján még értékeltem is Kevin fáradozásait.
- Öregedés, időjárás és migrén? Mikor vetted fel a szokást, hogy hülyének akarsz nézni? – Összeszűkültek a szemeim, de a gesztusba kedvesség és aggodalom vegyült. Nem szerettem Frank remete-életmódját, viszont nem volt mit tenni, el kellett fogadni… ettől függetlenül többször bepróbálkoztam, hátha éppen megnyílásra hajlamos kedvében kapom el. – Nem inkább az évforduló miatt tűntél el megint?

:hug: ● ● coded by bryan
Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Tartózkodási hely :
New Orleans ♞
Hobbi & foglalkozás :
bar owner ♞
Humor :
holy shit ♞



A poszt írója Frank Cohen
Elküldésének ideje Szer. Júl. 11, 2018 3:35 pm
Ugrás egy másik oldalra


to Faye

-Azt gondoltam, hogy jól végzed. – vontam meg a vállamat, megeresztve egy halovány mosolyt. A jó pedig emberenként eltér, a lényege egyszerűen csak az, hogy az ember boldog legyen. Mindenki ezt akarja, valakinek összejön, másnak nem. Van, aki fent tudja tartani, más elbukja. Nem egyszerű, nem magától értetődő. Tenni kell érte, küzdeni, áldozatokat hozni, mint minden másért.
Hát … most az. – feleltem kissé kurtán. Soha nem voltam az a … nagy társasági ember. A feleségem volt az, aki összetartotta a baráti társaságunkat. Ő jobban szót értett velük, ő tudta mikor mit kell mondani, hozni és vinni. Mi illik és mi nem. Ő tudta jól kivasalni az ingjeim, megkötni a nyakkendőm.
-Jól csinálod. Kemény lesz, rohadtul fárasztó, de … megéri. – bólogattam, ahogy a kissrácra néztem. Emlékszem, hogy milyen fáradt voltam. Mikor többnapos akciók és megfigyelések után hazaestem és a kölykök egyből megtalálták. Menjünk ki a pályára dobni egy párat, olvassak mesét, javítsam meg a biciklit … és én csak aludni akartam, fáradt voltam, alig mozdult a karom. De valahogy mindig kellett erőt találni ahhoz, hogy felkeljek. Az éjszaka közepén, munkából hazaérve, nem számított, nem volt kifogás. Gyereket csinálni egyszerű, nem kell hozzá diploma, a hülyének is megy. Felnevelni őket, az a kemény dió.
-Van segítséged? – barátok, falkatagok, a pasija … akárki. Nekünk annó sokat segítettek, szülők és barátok egyaránt. Egyedül ez majdnem lehetetlen, az embert nem arra tervezték, hogy hosszú éveken keresztül ne aludjon és megállás nélkül idegeskedjen. – Minden hétvégén. Mi ő, utazóügynök? – pillantok fel kissé cinikusan Faye-re, ahogy óvatos mozdulatokkal helyet foglaltam, mintha csak attól tartanék, hogy valamit széttörök. Gyakran megesik, hogy én vagyok az elefánt a porcelánboltban.
A szavait hallva csak felhorkantam. – Egyszer te is megöregszel majd. – mosolyodtam el, ahogy a számhoz emeltem a falatot. Azt persze sejtettem, hogy nem épp erről beszél. Van egy régi tükröm, tudom, hogy elég … leharcoltnak tűnök. Ami azt illeti, úgy is érzem magam. – Az időjárás, migrén. Minden oké. – ezt mondanám akkor is, ha nem lenne. Soha nem voltam az a panaszkodó típus, a gondjaimat szerettem megoldani egyedül, csendben. Ezt nevelték belém. Old meg a problémáid. Az apám kemény volt, de van amiben igaza volt.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Tartózkodási hely :
new orleans is my home ★ ☆
Hobbi & foglalkozás :
fighting for equality ★ ☆
Humor :
are you insane like me? ★ ☆



A poszt írója Faye Charpentier
Elküldésének ideje Szomb. Május 19, 2018 11:16 am
Ugrás egy másik oldalra


Frank & Faye
- Gondoltad volna, hogy így végzem? – Kérdeztem halvány mosollyal az arcomon. Néha még én sem hittem el, hogy létezik a világon egy gyerek, akinek én vagyok az anyja és a lehető legtermészetesebb dolognak tűnt gondoskodni róla. Alapjában véve eléggé önző ember vagyok, csupán azokkal viselkedtem normálisan, akik a szűkebb vagy tágabb értelemben vett családomhoz tartoztak. Mivel a terhességem utolsó hónapjaiban már nem igazán akartam sok időt tölteni a műtermemben, valahol máshol kellett kiélnem a kreativitásomat és a főzés tökéletes színtérnek bizonyult. Most pedig, hogy Frank végre rávette magát és eljött látogatóba, mindenképpen meg kellett mutatnom, hogy igenis képes vagyok megvendégelni valakit és nem csak azért főzök, hogy biztosítva legyen az életben maradásom. Azt hiszem, ez az egyetlen igazán hasznos dolog, amit anyámtól tanultam: az a nő bármelyik mesterszakácsot simán lepipálhatná.
- Én sem tudom, hogy mi szokás és mi nem. Eléggé új még ez az egész helyzet. – Vallottam be egy mély levegő kíséretében az igazságot, ami valószínűleg egyébként is rá volt írva az arcomra. Igyekeztem magabiztosnak tűnni és semmit sem akartam jobban, mint mindent jól csinálni ezzel a babával. Ő volt az én teljesen tiszta lapom, egy esély, amibe belefektethetem a magamból kihozható lehető legjobbat. Egyszerűbben: nem cseszhetem el. Az életemben túl sok rossz, elhamarkodott, befuccsolt, hamvában halt ötletem és cselekedetem volt ahhoz, hogy tanuljak belőlük és talán most az egyszer képes leszek csökevényes hibákkal végigcsinálni valamit. Az, hogy ez a valami a gyereknevelés volt, csak hab a tortán.
- Tényleg az tud lenni. – Helyeseltem. – Ha úgy fog tudni kiabálni, ahogy én, akkor nem aggódom. – Furcsa, mivel mostanában egyszerre voltam nagyon ideges és meglepően nyugodt. Elliott közelében maximum azért aggódtam, hogy mindent jól csinálok-e, de elég volt, ha ez az apróság elejtett egy mosolyt és rögtön jobban éreztem magam. Az már másik tészta, hogy a falka és a város ügyei miatt néha apró darabjaira tudott volna robbanni az idegrendszerem.
- Kipihentnek? Komolyan? Ez a legszebb bók, amit életemben kaptam. – Egy apró kacaj kíséretében megcsóváltam a fejemet, közben pedig kivettem a szekrényből a tányérokat és a poharakat és az asztalra tettem őket. – Szerencsére Elliott nyugodt gyerek, egészen addig, amíg valamiért úgy nem érzi, hogy jó szórakozás lenne elkezdeni üvölteni. – A békésen szunyókáló szösziből nem sokszor tört elő a vadállat, de volt már rá példa, hogy feladat a leckét az idézőjeles kiabálásával. – Hannah és Charlie sokat segítenek, ahogy a falka is. És Elliott apja is itt van minden hétvégén, úgyhogy rá sem panaszkodhatok annyit, mint szeretnék. - A fejemmel az asztal felé biccentettem, jelezve Frank-nek, hogy üljön le. Ki is szedtem az ételt a tányérokba és én is helyet foglaltam vele szemben, a fiam mellett. – Nem akarlak megsérteni, de míg én úgy tűnik, hogy szemmel láthatóan ragyogok, te pocsékul festesz.

:hug: ● ● coded by bryan
Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Tartózkodási hely :
New Orleans ♞
Hobbi & foglalkozás :
bar owner ♞
Humor :
holy shit ♞



A poszt írója Frank Cohen
Elküldésének ideje Szomb. Márc. 10, 2018 3:59 pm
Ugrás egy másik oldalra


to Faye

Soha nem voltam igazán társasági ember. Elmentem inni a munkatársakka, barátokkal, voltak kisebb-nagyobb bulik, de általában azokat a feleségem szervezte. Voltak barátaim, barátaink, de a történtek után … nos, nem igazán maradtak, és nekem sem volt már kedvem barátkozni. A dolgok megváltoztak, én is, úgyhogy … ami volt az, az el is múlt. Utoljára átmenni virággal és ajándékkal … nem is tudom mikor volt ilyen utoljára.
-Mindjárt kiderül. – mosolyodtam el, ahogy a készülő étel felé pillantottam. – Jól teszed, szeretik, ha főznek, sütnek nekik. – nem láttam még olyan gyereket, aki ne szerette volna. A feleségem is nagyon jól főzött, a srácok imádták is őt, nem is akartak soha rendelni, sem pizzát, sem kínait… milyen gyerek az ilyen, nem? Aki a pizzát sem akarja, vagy a sok hülye gyorséttermi kaját, helyette inkább ül és vár, hogy az anyja csináljon kaját, akkor is, ha arra kétszer annyit kell majd várnia. Én nem tudtam főzni, sem sütni, épp csak nem gyújtottam magamat fel a konyhában … ha én voltam otthon, akkor pizzát kellett rendelni.
-Szoktak, nem? – vontam meg a vállamat, ahogy a virágra, majd Faye-re pillantottam. Nem igazán értettem soha az ilyen … ilyenekhez. A feleségemnek jóval jobb volt a szociális érzéke, mint nekem, ő egyből mindenkivel megtalálta a közös hangot, tudta, hogy mikor kell virágot vinni, vagy bort, esetleg valami mást … én ezt soha nem értettem. Csak tettem, amit mond, ő mondta mi a jó, én pedig igyekeztem jó lenni. – Fog még kapni, szoknia kell. – mosolyodtam el. Emlékszem, mikor az enyémek születtek, folyton csak ajándékokat hoztak. Könyvek, játékok, mindenféle cucc, amit igazából még csak nem is tudtak használni. A szándék a lényeg, ezt mondogatta a feleségem. – Nézzenek oda … hasonlít rád. – pillantottam Eliott-ról Faye-re. – Már most kemény srácnak tűnik, és … jó hangosnak. – pillantottam Faye-re, ahogy elmosolyodtam. Emlékszem, mikor folyton felkellett kelni a gyerek sírásra, mikor késő este értem haza és korán mentem, de nem tudtam a gyereksírás miatt aludni. Nehéz hozzászokni ahhoz eleinte, amivel ez jár. – Viszont egész kipihentnek tűnsz. – én biztosan nem néztem ki ilyen jól, habár, sokan mondogatták nekem már régen is, hogy egyébként sem nézek ki túl jól, úgyhogy … nem jó a viszonyítási alap, vagy épp pont én vagyok a legjobb viszonyítási alap emiatt.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Tartózkodási hely :
new orleans is my home ★ ☆
Hobbi & foglalkozás :
fighting for equality ★ ☆
Humor :
are you insane like me? ★ ☆



A poszt írója Faye Charpentier
Elküldésének ideje Kedd Jan. 30, 2018 4:30 pm
Ugrás egy másik oldalra


Frank & Faye
Egyáltalán nem voltam ideges vagy éppen zaklatott, de Frank-et átölelve hirtelen földöntúli nyugalmat éreztem. Bíztam abban, hogy eljön és beszélhetünk, vagy egyszerűen csak együtt tölthetünk egy kis időt: mostanában eléggé érzelgős voltam és szükségem volt azokra az emberekre, akiket szerettem. Eddig is mindig dolgozott bennem az ösztön, hogy összetartsam a családomat és a falkámat, de mióta Elliott megszületett még inkább igénylem azoknak a szoros kapcsolatoknak a meglétét, amelyeket a hosszú évek alatt alakítottam ki. Nem volt belőlük sok, éppen ezért ragaszkodtam hozzájuk. A mindennapi teendőim és gondolataim leginkább a fiam körül forogtak, az elmúlt hetekben teljes szimbiózisban éltünk és szinte semmi időm nem jutott másokra, de az elmúlt napokban ismét kezdtem érezni magamban a vágyat, hogy felnőtt emberekkel beszéljek. Gondoltam, összekötöm a kellemest a szintén kellemessel, ezért hívtam át Frank-et és az, hogy eljött, feltornázta a napi boldogságszintemet.
- Kezdek igazi konyhatündérré válni. – Lazán megvontam a vállamat. Korán megtanultam önellátóvá válni, de a terhességem alatt szinte késztetést éreztem arra, hogy kísérletezésekbe kezdjek a konyhában, főleg, miután már dolgozni sem járhattam be. Valamivel el kellett ütnöm az időt a falka ügyeinek intézése mellett és mi lett volna jobb hobbi, mint a főzés?
- Virágot hoztál? – Kérdeztem meglepetten. Frank-re nem volt jellemző ez a gesztus annak ellenére, hogy nekem volt szerencsém ismerni a kedves és szelíd arcát. Az emberek hajlamosak voltak azt gondolni róla, hogy mogorva, önző és kőből van a szíve… talán rám is hatással volt ez, a külvilág felé mutatott arca és ennek hatására sikerült kialakítanom a saját távolságtartó viselkedésemet. – És ajándékot? Igazán nem kellett volna. – A csokrot vízbe tettem és halvány mosollyal pillantottam rá a könyv borítójára. Minden este meséltem Elliott-nak, aki attól függetlenül, hogy nagy valószínűséggel semmit sem értett az egészből úgy szokott rám pislogni, mintha a szavaimmal éppen a világot váltanám meg és ezzel a könyvecskével a későbbi időkre is lesz egy kis alapom az esti mesékhez. – Köszönöm. És a kis herceg is, aki kapta. – Kiszélesedett a mosolyom, ahogy a kis vasgyúró felé fordultam és rajta is ragadt a pillantásom. – Ha nem bánod, nem veszem ki a székből, mert nemrég aludt el, de… ő a fiam, Elliott. – Mutattam be Frank-nek az alvó kisfiút. – Nagyon kedves hangulatában van, úgy tűnik, most egy ideig csendben lesz és hagy minket enni és egy kicsit beszélgetni. – Nem bírtam ki, hogy finoman ne simítsak végig a kicsi haján.


:hug: ● ● coded by bryan
Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Tartózkodási hely :
New Orleans ♞
Hobbi & foglalkozás :
bar owner ♞
Humor :
holy shit ♞



A poszt írója Frank Cohen
Elküldésének ideje Vas. Nov. 19, 2017 6:41 pm
Ugrás egy másik oldalra


to Faye

Vannak dolgok, amik nem változnak. Hiheti az ember, hogy nincs egyedül, de, ha kinyitja a szemét, ráeszmél, hogy nincs más, csak ő. Eltelt már pár év, mióta meghaltak, én pedig minden évben ugyanazt csináltam. Dolgoztam, elvontam a figyelmem. Minden nap hiányoznak, de ilyenkor mindig egy évvel távolabb kerültek tőlem. Távolabb az élettől, mindentől. A munka lefoglal, a lányoknak pedig több szabadidejük lesz. Szerencsére nem firtatják a dolgot, megszokták, hogy ilyenkor ritkán kell bejönniük. Nem reklámozom azt, ami történt, nem tartozik másokra. Volt idő, mikor fegyvert dugtam volna a számba, de … túl könnyű lenne. Azt pedig nem mindenki érdemli meg.
A mai napom azonban máshogy alakult. A lányok úgy döntöttek, hogy szakítanak a hagyománnyal és helyettem ők dolgoznak, amíg én … vacsorázom. Faye üzeneteit Lindsey adta át, és végül beadtam a derekamat. Nem arról volt szó, hogy ne akartam volna látni őt, őket. Pont ellenkezőleg, de … vannak súlyosabb napok, mikor az ember úgy érzi az helyes, ha a holtakhoz érzi magát közelebb, és nem az élőkhöz. Meg volt a magam dolga, amivel lefoglalhattam magam. A bár, a DEA-s ügynök és a nyomozása, könnyebb úgy, ha az embernek nincs ideje agyalni. A gondolatok csak úgy jönnek és mennek, egyre több és több lesz, ha van idő rá.
Próbáltam nem egy lecsúszott alak képét mutatni. Lezuhanyoztam, megborotválkoztam, és felvettem az egyetlen ingemet, ami még nem ment tönkre amiatt, hogy folyton a vért kell kimosni belőle. Beszálltam a kocsiba, megálltam egy virágosnál, hogy ne üres kézzel menjek. Rég nem voltam vendégségben, és akkor is a nejem intézte ezeket, én csak … vezettem. Ő jobb volt ebben, majdnem mindenben, ahol … kedvesnek kellett lenni.
Nem volt nehéz odatalálni. Nem jártam túl sokszor ugyan itt, főleg az elmúlt időben, de van, amire emlékszik az ember. Próbáltam nem gondot okozni. Faye-nak most az élete megváltozott, felelősséggel tartozik valaki mindennél fontosabb iránt is már. Ha szülő lesz az ember, akkor hirtelen megváltoznak a dolgok, átértékelődnek. Ez így van rendjén.
Óvatosan nyitottam be az ajtón a konyhába, majd megpillantva őt halovány mosolyra görbült a szám. – Itt bizony. – bólintottam mosolyogva, viszonozva az ölelést. – Finom illatok. – pillantottam a tűzhely felé, majd hátrébb lépve egyet nyújtottam felé a csokrot, amit ideúton vettem. – Azt mondták, hogy ez … szép és az ilyen alkalmakra való. – pontosan nem tudtam, hogy miféle virág ez. Nem értettem hozzá, ebben is a feleségem volt a jobb. Én csak kérdeztem az eladótól, aki ezt ajánlotta. – Oh, és itt van még ez is … -  bányásztam elő a kabátom belső zsebéből egy vékony könyvet. – A … srácok cuccai között találtam. Ez volt a kedvencük. Ha … kéne majd valamit olvasni, jó kis könyv. Tanulságos. – bólogattam, végig simítva az arcomon. Egyetlen dolgot sem dobtam ki a régi házból, minden be van dobozolva, azok pedig egy egész szekrényt töltenek meg.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Tartózkodási hely :
new orleans is my home ★ ☆
Hobbi & foglalkozás :
fighting for equality ★ ☆
Humor :
are you insane like me? ★ ☆



A poszt írója Faye Charpentier
Elküldésének ideje Vas. Nov. 19, 2017 10:20 am
Ugrás egy másik oldalra


Frank & Faye
Az anyaság keményebb dió, mint hittem. Annak ellenére, hogy nem tápláltam túlzottan jó érzéseket a saját anyám irányába, elkezdtem tisztelni. Ő kétszer csinálta végig, amibe én még éppen csak belekezdtem és kezdtem azt hinni, hogyha valahol a lelke legmélyebb bugyrában nem szeretett volna, három nap után belefojtott volna a Mississippi-be. Nem tette, itt vagyok és a konyhapultnak támaszkodva figyeltem, hogy egy órányi tömény sírás után milyen békésen és nyugodtan szuszog a fiam. Mintha semmi sem történt volna, mintha a torkával nem akarta volna ránk szakítani a mennyezetet, volt egy olyan érzésem, hogyha most szeretnék elkezdeni latin-tánc tanfolyamot tartani a helyiségben, azt sem vette volna észre. Olyan volt, mint egy kis angyal... a másik pillanatban pedig mint maga a Pokolból felmászó Sátán, de ránézni is elég volt, hogy akkora mértékű földöntúli boldogság járjon át, amit eddigi életem során soha nem éreztem. Semmi mással nem kellett foglalkoznom, csak vele: a munkám megvárt, a falkatagok odáig voltak a gyerekért és nem cirkuszoltak feleslegesen vagy ha igen, akkor Hannah valamelyest lecsillapította a kedélyeket, a vámpírok pedig feltűnően csendben voltak. Talán a Mikaelson-okban tényleg van annyi gerinc, hogy nem törik rá az ajtót egy anyára és a kisbabájára.
Az egyetlen, aki hiányzott a képletből, Frank volt. A férfi, aki apám helyett apám volt az elmúlt években szinte szőrén-szálán eltűnt, így szinte utolsó reményként hagytam neki pár üzenetet, kérve, hogy ma délután ugorjon át hozzánk és vacsorázzon nálunk. Nem szerettem, ha a mai napot egyedül töltötte, a családja halálának évfordulója attól függetlenül, hogy soha ki nem ejtené a száján, ugyanúgy fájt neki, mintha tegnap ölték volna meg őket... és én nem hagyhattam, hogy a barátom, a mentorom és az apafigurám egyedül ücsörögjön a lakásában és a történteken rágódjon. Őt ismerve minden esély megvolt rá, hogy ne kérjen az invitálásomból és inkább magára csukva az ajtót dolgozza fel a gyászt vagy éppen magára vállalva az összes munkát a bárjában tagadásba burkolózzon, én mégis főzni kezdtem. Kevesen hitték el, hogy képes vagyok a konyhatündér szerepében is tetszelegni, pedig sokat főztem, valahogy életben kellett maradnom, miután a szüleim leléptek. Éppen csak belekezdtem, amikor a hátsó ajtó nyílására lettem figyelmes. Rögtön odakaptam a fejem és földöntúli megkönnyebbüléssel sóhajtotta egyet meglátva Frank-et. Pár pillanatnyi lefagyás után ösztönösen mozdultam és lépte elé, hogy magamhoz ölelhessem őt.
- Hát itt vagy! - Mosoly húzódott a számra, erősebben fontam köré a karjaimat. Szinte el sem hittem, hogy tényleg eljött.


    :hug:   ● ● coded by bryan
Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Tartózkodási hely :
new orleans is my home ★ ☆
Hobbi & foglalkozás :
fighting for equality ★ ☆
Humor :
are you insane like me? ★ ☆



A poszt írója Faye Charpentier
Elküldésének ideje Szomb. Okt. 22, 2016 12:06 pm
Ugrás egy másik oldalra

***
Vissza az elejére Go down




A poszt írója Ajánlott tartalom
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra

Vissza az elejére Go down
 

Konyha

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi
- járd körbe városainkat -
 :: New Orleans :: Lakónegyed :: Charpentier birtok
-

Friss reagok
- lelked hangjai -


Szomb. Dec. 15, 2018 5:27 pm
Hétf. Dec. 10, 2018 12:09 pm
Pént. Nov. 30, 2018 1:01 pm
Pént. Nov. 30, 2018 12:45 pm




Álarc nélkül
- itt vagyunk -



Nincs


Jelenleg 10 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 10 vendég :: 2 Bots
A legtöbb felhasználó (77 fő) Kedd Jún. 23, 2015 10:38 pm-kor volt itt.

Fajaink aránya
● ● számokban a valóság ● ●

csoportok ●
Ffi
Ember •
4
8
vámpír •
7
12
ősi vámpírok •
2
4
Vadászok •
1
4
Boszi / mágus
10
3
Vérfarkas •
5
9
hibrid •
2
1
vámpírboszi •
6
4
Animágus •
0
3
dhámpír •
4
2
tündér •
2
1
Farkasboszi •
2
1
druida •
1
3