Share | 
A topik címe: Ambrosia Shireya Andre

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Okt. 29, 2016 6:51 pm
Ugrás egy másik oldalra

Ambrosia Shireya Andre
nomen est omen

596

lost one

New Orleans

Abigail Spencer

not every Witch lives in Salem

túl sok van

A világ megismerése, az emlékeim felkutatása

a karakterem keresett


Születési idő, hely   Egyiptom, 596 évvel ezelőtt
Első átváltozás   -
Család   Volt már olyan érzésed, hogy amikor lehunytad a szemed, akkor egy édes kislány arca derengett fel előtted, de nem tudta, hogy ki ő vagy merre van? Csak azt érzed, hogy a világot jelentette számodra, aztán eljön a reggel és a napsugarak se képesek felmelegíteni a szívedet. Álmodni és álmodni szeretnél, de örökké nem aludhatsz. Egyedül érzed magad, mintha csak minden egyes reggel kitépnének a karjaid közül valakit, akiről nem tudod, hogy ki ő vagy miért jelenik meg álmodban újra és újra. Mintha csak azt akarná, hogy emlékezzenek rá és te magadnál akarok tartani ébredés után is, de nem marad semmi se. Eltűnik, ahogyan a reggeli ködnek is egyszer nyoma se marad.
A képek változnak, néha egy elmosódott férfialak jelenik meg. Érzem, hogy eleinte boldog vagyok, hogy a karjaiba futnék, de aztán a rettegés fog el és sikítva ébredek az éjszaka közepén, mint akinek az ágya alól most mászott volna elő a mumus. Élek, de még se. Az elmém össze van zavarodva, a világ pedig ijesztő. Régóta nem éreztem már a friss levegőt, míg végül egyszer csak a bátyám vissza nem hozott.
Anubis… Pár év van közöttünk, de mégis mindig úgy óvott és vigyázott rám, mintha csak ő lenne az őrangyalom. Ő az én családom, hiszen ő az, akire mindig is számíthattam és számíthatok most is. Nélküle talán már rég elvesztem volna. Egy támasz, aki segíthet a kérdőjeleket eltűntetni, az arcokat pedig előcsalogatni a rejtekhelyükről.  

 

Víz könnyedén tölti meg a kádat, miközben csak bámulom a vízjátékát, azt, ahogyan egyre több hab jelenik meg a felszínen, de nem mozdulok meg. Fáradtnak érzem magam, pedig ki se mozdultam ma se a szobámból. Egyszerűen úgy érzem magam, mint akinek minden erejét leszívták és az álom se köszönt be mostanság, vagy ha mégis, akkor kegyetlenül ébreszt, mintha csak még inkább meg akarná kínozni a szétcincált elmémet. Míg végül a csapot elzárom, hogy utána elmerüljek. Egy darabig a habok játékát figyelem, ahogyan néha a kezemről lefújom, de aztán csak egyszerűen elmerülök és hagyom, hogy a víz öleljen körbe…
Érezted már azt, mintha egy hatalmas tengerben lebegnél, a semmi közepén?  Senki se hall és te se hallasz semmit, egyedül a szíved dallamát.

Mit tennél akkor, ha egyszer visszamehetnél a múltba? Mikorra mennél vissza? Mi lenne az a pillanat, amit megállítanál, vagy amit másképpen tennél?


Évszázadokkal korábban

Virágok ezrei nőttek azon az eldugott kis helyen, amelyet talán pont Hator istennő hozott létre, hogy bűnre csábítsa az „egyszerű” halandókat. Nem értettem, hogy mit keresek itt, de akkor megpillantottam egy nőt. Nem láttam az arcát, de tudni akartam ki az. Óvatosan lépdeltem közelebb, mintha attól tartanék, hogy megpillanthatnak, hiszen addigra megjelent egy férfi is. A hangja ismerősen csendült, de még se láttam jól az arcát. A nő könnyedén lépdelt közelebb, de mindig valami kitakarta őket, így nem tudtam ki venni arcuknak a vonását, nem tudta ki ő, vagy honnan is ismerhetném. Láttam, ahogyan a férfi a karjaiba zárja, majd édes csókkal jutalmazza meg, és ekkor mintha én éreztem volna azt a csókot, azt a lángot, ami köztük lángolt. Nem értettem, hogy miként lehetséges ez, de sokkal jobban érdekelt az, hogy lássam kikről van szó, de mire ismét kipillantottam a rejtekhelyemről addigra már el is tűntek, de ezzel nem lett vége a látomásnak. A következő pillanatban már este volt és újra hallottam őket. A férfi csábító szavait, a nő dallamos nevetését és ekkor megpillantottam őt… Saját magam tekintett vissza rám, ahogyan a nő arcának a vonásait megláttam, de mielőtt még a férfi is felém fordulhatott volna, addigra teljesen más zajra lettem figyelmes.

Pár héttel korábban

- Shireya, mit művelsz!!?? – csak ennyit bírtam kivenni és azt, hogy valaki erősen megragadta a karomat, a következő pillanatban pedig levegőért kapkodtam, miután valaki kirántott a víz alól. Sietve töröltem meg az arcomat és ekkor találkozott a tekintetem Anubissal.
- Sajnálom, én csak… - ő csak sóhajtott, majd pedig lassan felállt, hiszen nem tudtam én se, hogy mit mondhatnék. Látomásom volt? A múlt emlékei törtek volna utat maguknak? Magam sem tudtam, csak annyit, hogy nem tűnhetek még őrültebbnek annál, mint amilyen jelenleg vagyok. Ahogyan arról se volt fogalmam, hogy mennyi ideje lehettem már a víz foglya.
- Kint várlak! – csak ennyit mondott, majd azzal a lendülettel el is tűnt, én pedig ismét csak egy bajos kisgyereknek éreztem magam.  Sietve fürödtem meg, majd pedig amint fel is öltöztem előbújtam a fürdő biztonságos rejtekéből.
Anubis csak aggódva nézett rám, de nem szólt semmit se. Szerettem volna a ki nem mondott kérdésekre választ adni, de magam sem leltem a válaszokat, így a testvéremet se tudtam volna megnyugtatni semmivel se. Mintha csak nem léteznének válaszok.

Múltbéli emlékkép

Gyermeki kacaj törte meg a csendet, mire kíváncsian perdültem meg a tengelyem körül, hogy merről is jöhet. A hőség még mindig tikkasztó volt, de valahogy nem érdekelt az se. Csak meg akartam a hangforrását találni. Mosolyogva lépdeltem a növények között, hogy utána egy hatalmas kapuval találjam magam szemben. Egy pillanatig haboztam, de végül könnyedén sétáltam be az épületbe. Fogalmam sem volt arról, hogy hol is járok, hiszen a falak homályosak voltak, mintha csak el akarnák rejteni előlem az idő vaskerekei, hogy emlékezzek a helyre. Mintha csak túl nehéz titkokat őriznének, amik jobbak, ha örökre rejtve maradnak. A lépteim pedig egyre feljebb és feljebb vezettek, míg végül meg nem pillantottam őt. A mosolya angyali volt, majd alig, hogy megfordult, csak annyit mondott, hogy „ Anyaaaa!” és rohanni kezdett felém, miközben egy férfi még állt ott egy másikkal, de hirtelen a kép egyre homályosabbá változott.  Mintha csak egy szélvihar elkezdte volna magával sodorni, miközben a hőmérséklet is egyre magasabb lett… Kapaszkodni akartam az álomba, a karjaimban tartani a lányt, rájönni a titokzatos idegenre, de esélyem se volt, mert kezdtem úgy érezni, mintha lángok ölelnének körbe és ők is lángok martalékává lettek volna, még ha tudtam is, hogy nem úgy van…

Pár napja

Riadtam ébredtem fel, mert kezdtem úgy érezni, hogy lassan tényleg megégek, de amikor kinyitottam a szemeimet, akkor nem más fogadott, mint az, hogy a lángokban állt az ágyam. Sietve zuhantam a földre egy kisebb sikítás keretében, majd a következő pillanatban már ki is aludtak a lángok. Az ajtó nyílt, én pedig egy kósza tincset fújtam ki az arcomból, de ekkor jöttem rá, hogy a lángok se lehettek igaziak, vagy már magam sem tudom. A testvérem aggódva nézett, én pedig nem mozdultam, csak annyit suttogtam, hogy „Nincs baj, csak rosszat álmodtam.” Nem lenne meglepő, hiszen eleinte voltak rendesen álmatlan éjszakáim, viszont egyre inkább aggódni kezdtem abban, hogy az elmém épsége még visszahozható. Már néha magam sem tudtam, hogy mi az igaz és mi nem. Talán csak azon múlik az egész, hogy mit akarok igaznak hinni, vagy már magam sem tudom…

Titkos idegen

Hallom a nő kérését, azt, ahogyan a bizalom szinte kettéroppan és földre hull, mintha csak úgy porba lehetne tiporni. A nő lelke ketté hasad, mintha csak megfosztották volna attól, ami részben életben tartotta. Mintha csak a szerelem, a bizalom és a többi dolog helyett, valami más költözne be a lelkébe. A félelem és a rettegés vaskos és kegyetlen vaskarmai és szinte kitépik a nő szívét. A könnyek mázsás súlyként zuhannak a mélybe, ahogyan a világ is forogni kezd, miközben a névnélküli ismerős arc is egyre inkább homályba vész… A kéz még kinyúl felé, de többé nincs más csak szenvedés és a vér fémes íze…

Ma

Úgy érzem magam, mint aki fuldoklik, akinek a lábai nem mozdulnak, aztán hirtelen valami csengetés üti meg a fülemet. Rémültem ugrom el a „bicikli” elől, azt hiszem így hívják, mire hangos dudálás tölti meg az utcákat. Én pedig csak a saját tengelyem körül forgok pontosan úgy, mint aki nem találja ebben a világban a helyét. Az emberek, az utcák és megannyi minden változott meg a halálom óta. Aztán egy gyengéd kéz a kezem után kap, mielőtt megtörténhetne az újabb baj és elránt a sietős autók – azt hiszem ez a helyes nevűk – elől. Kíváncsian nézek a lányra, aki csak egy barátságos mosollyal néz rám.
- Köszönöm! – csak ennyit mondok, hiszen a könnyek könnyedén törnek utat maguknak. Álmok, melyek múltat mutatnak, örömtelit, csalfát, kegyetlent, de sose fedik fel igazán magukat. Álmok, melyek valóságosak és valóság, mely néha olyan, mint egy rémálom. A valóság és a képzelet pedig könnyedén mosódik össze az elmémben a sok újdonsággal együtt.

Ki vagyok?! Melyik évbe, időbe mennék vissza, ha tehetném? Nem ismerem a múltam, de mégis tudom, hogy mikorra, még ha szavakba nem is tudom önteni. A szívem akkor is tudja a választ, csak az elmém még nem értheti…


Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
my only hope for happiness

Kedvenc dal :
back home
Tartózkodási hely :
⊂ the place where nothing bad happens
Hobbi & foglalkozás :
⊂ i'll be a little doctor
Humor :
⊂ like a dead man's humor



A poszt írója Elena Gilbert
Elküldésének ideje Vas. Okt. 30, 2016 12:58 pm
Ugrás egy másik oldalra

Gratulálunk, elfogadva!
üdvözlünk a diariesfrpg oldalán!


Nos, Ambrosia... kicsit megvárattalak, amiért elnézésedet kérem; megadta magát a netszolgáltató, miután délelőtt elkezdtelek olvasni... 27 De a lényeg, hogy végre itt vagyunk, egyenesen a cél előtt két méterrel, ugorjunk is egyet. Very Happy
Gyönyörű arc, különleges név... ehhez már csak egy különleges történetet vártam, és nem is csalódtam abban, amit kaptam. Furcsa formát adtál a történetednek, abban az értelemben, hogy nem hétköznapi életrajz, vagy szerepjátékos példa. De imádom a kreatív, új ötleteket, és ilyenkor még inkább várom, hogy az illető a játéktérre keveredjen. Smile
Régóta várt már megalkotóra a karakter, amelyet most felkaroltál. Abban biztos vagyok, hogy vártak rád, elvégre ki nem akarná a keresettje megérkezését? Te pedig nem is akármilyen stílussal hoztad el ezt a bizonyos betoppanást. Very Happy Tényleg nem tudok hibát találni... a történeted még nem fejeződött be, és habár van már múltad, de bízom benne, hogy a jövőd még többet tartogat még. 40
Foglalózz, majd... nyomás a játéktér! Jó szórakozást kívánok neked. Smile

Vissza az elejére Go down
 

Ambrosia Shireya Andre

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Odette & Maximilian & Ambrosia

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Boszorkányok-

Friss reagok
- lelked hangjai -






Álarc nélkül
- itt vagyunk -





Jelenleg 19 felhasználó van itt :: 6 regisztrált, 0 rejtett és 13 vendég :: 2 Bots
A legtöbb felhasználó (77 fő) Kedd Jún. 23, 2015 10:38 pm-kor volt itt.

Fajaink aránya
● ● számokban a valóság ● ●

csoportok ●
Ffi
Ember •
27
18
vámpír •
26
19
ősi vámpírok •
5
7
Vadászok •
8
9
Boszi / mágus
31
16
Farkas •
17
20
hibrid •
3
3
vámpírboszi •
14
6
Animágus •
3
2
dhámpír •
4
2
tündér •
2
2
Farkasboszi •
6
2
druida •
2
3