Share | 
A topik címe: Chad ideiglenesen bérelt szobája

avatar
Ösi vámpír •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Chatkép :

Tartózkodási hely :
New York
Hobbi & foglalkozás :
Pszichopata



A poszt írója Chad Brannagh
Elküldésének ideje Kedd Feb. 14, 2017 4:54 pm
Ugrás egy másik oldalra

Ha azt mondanám, ez az este nyugodt volt, akkor hazudnék, méghozzá jókorát. Nem mintha messze állna tőlem az ilyesmi, egyszerűen csak tényleg be kell ismernem, hogy noha élvezem, ha zajlik körülöttem az élet, azért most kissé sok volt a sokból. Kezdjük azzal, hogy olyat tettem, amit még soha: elrohantam egy nő után egy másik városba. Egy nő után! Megáll az ész... ezek szerint nincs lehetetlen az univerzumban, és egy szép arc, egy tökéletes test még engem is képes megszédíteni, hogy önmagamhoz képest méltatlanul cselekedjek. Mindegy, spongyát rá. Aztán összetalálkoztam Calderral, azzal a féreggel. Noha már tudom, hogy miféle kapcsolat fűzte - fűzi össze őket Angellel, nem lesz a szívem csücske a pasas. Az egyetlen oka annak, hogy még életben van nem más, mint maga Angel. Nincs kedvem a bosszúszomjával szembesülni, sokkal jobban kedvelem őt olyan körülmények közt, ahogy jelenleg is vagyunk: mikor gyönyörtől bódultan kapkodja alattam a levegőt.
Nem túl sokáig maradunk ebben a pozícióban, kikecmereg alólam, felül az ágyban, és vet rám egy különös tekintetet. Vele ellentétben én nem vagyok képes a másik fejébe látni, ugyanakkor éltem már annyit a világban, hogy jó emberismerőnek számítsak. Alighanem azon agyal, mi üthetett belém, hogy kiszaladt a számon egy olyan szó, amit alighanem le fogok tagadni az önéletrajzomban.
Ahogy visszafekszik mellém, és oda bújik a vállamra, nem ölelem át, csak fejem alá vágom kényelmesen a két karomat, és elégedetten bámulok fel a mennyezetre.
- Haza? - kérdezek vissza. Ez úgy hangzik, mintha ő meg én egy otthonon osztozkodnánk. - Lehet szó róla. Úgy értem, kényelmesebb lenne, ha hozzám jönnél egyenesen. Félreértés ne essék, számomra jobb, ha kéznél vagy akkor, amikor csak igényem és vágyam támad rád - könyökölök fel, aztán felkelek, és öltözni kezdek, majd odadobom Angelnek is a ruháit. Jobb tisztázni, milyen minőségben tartanám magam mellett, még mielőtt hiú reményeket kezdene táplálni. Elmondta, mit érez irántam, és a szerelmes nők mindig is többet akarnak. Jobb időben meghúzni a határvonalat, amit ne is akarjon átlépni. Az álló f*rok sok mindent képes kimondatni velem is, mint ahogy az alig öt perccel ezelőtt történt, de a szenvedély csillapodtával és a kielégüléssel együtt ez az énem oda lett.
- Abban pedig ne nagyon reménykedj, hogy egyhamar átlépjük újra ennek a városnak a küszöbét. Se én, se te, se velem, se nélkülem. Nem fogom engedni, hogy Calderrel múlasd az idődet. Nem érdekel, hogy milyen kapcsolatod volt vele a múltban, vagy van a jövőben. Nem akarom látni a közeledben, és kész - jelentem ki nyersen, és megfellebbezhetetlenül. Látom, hogy Angel arca elfelhősödik, és tisztában vagyok vele, hogy már épp készül a visszavágásra, de nem hagyok neki rá alkalmat.
- Csend! Vagy a visszautat New Yorkig a csomagtartóban, és megkötözve teszed meg - sziszegem, aztán lehajolva nemes egyszerűséggel a vállamra kapom, és megindulok vele kifelé. Most nyilván nem fogja eltörni a nyakam, mert fájdalmasan huppanna a földre. A többit majd ráérjük lemeccsezni egymás közt, ha visszaértünk a Nagy Almába.

(New York)
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Keresem :
Tartózkodási hely :
New York/ Singapore
Hobbi & foglalkozás :
model
Humor :
killer



A poszt írója Aingeal Hearn
Elküldésének ideje Hétf. Feb. 13, 2017 8:23 pm
Ugrás egy másik oldalra

"Beléd szerettem igazán, mint a gyerekek. Hirtelen, ahogy a vihar lecsap egy nyári napon. De mindenféleképpen örülten és visszavonhatatlanul. "
Chad & Angel
Sosem hittem volna, hogy valaha fogok ilyet érezni, amit most. ÉVszázadokon át a gyűlölet, harag és önsajnálat vezérelt, nem tudtam mit kezdhetnék magammal. Persze volt egy kicsapongó időszakom, amikor kiélveztem a vámíprlét minden gyönyörét, egy hozzám hasonló sötét lelkű vámpírnő társaságában, de azaz idő elmúlt. Rá kellett jönnöm, hogy a varázserőm az egyetlen, ami a régi életemhez köt, éppen ezért meg kell becsülnöm. Az átváltozásom után megfogadtam, hogy nem leszek gyenge és a szerelem nálam ebbe a kategóriába tartozott. Mégis most úgy gondolom, hogy az iránta érzett szerelmem ad erőt, ami megnyugtat és el is pustít. Felemészt az a hatalmas tűz, ami bennem lángol, mágsem bánom. Ez a hónap gyökerestül megváltoztatta az életmet, mint akit kicseréltek csak sodródtam az árral, hogy megtalálhassam. Mert mi viszont látjuk egymást, megtaláljuk egymást. Mi minden alakban felirmerjük egymást, hiszen a kettőnk között lévő kapocs, akár egy gyönyörűséges béklyó.
Chad teljesen megváltozott, mint akit kicseréltek, az én agresszív, vad, akaratos fenevadamból egy szelíd nyuszi lett. Ahogy csókolgatom, magához képest óvatosan és lágyan mozog bennem, semmit sem siet el. Nem mintha nem élvezném ezt a gyengéd, már-már szerelmes bánásmódot, ugyanakkor egy kissé megrémít. De egyenlőre képtlen vagyok gondolkodni, egy ütemre mozog vele a csípőm, tökéletes az összhang közöttünk, aminek következtében engedelmessé válok. Ahogy egyre közelebb érünk a gyöynörhöz ő levegő után kapkodva remeg, míg az én ajkaimat egyre hangosabb nyögések hagyják el. Összefüggéstelen szavakat nyöszörög fülembe, amik sehogysem akarnak egy mondattá kovácsolódni, közben hátát karmolászom, testem ívben megfeszül, mikor eljutok a beteljesüléshez, amit egy halk hörgéssel követ. ő is. Kimerülten, verítékben fürödve zuhan rám, fejemet vállgördébe fúrom úgy zihálok levegő után. Zihálva egy olyan szót ejtett ki a száján, aminek hallatán egy másodpercre megáll bennem a vér, teljesen lefagyok. Ez felért egy újabb vallomással, de nem szólalok meg. Halvány mosollyal az ajkamon puszilom meg.
- Menjünk haza, jó? - suttogom alig hallhatóan. Óvatosan és talán szomorúan, de kimásztok alóla, határtalan energiával felülök az ágyon, arcának vonásait figyelem. Próbálom megmagyarázni miért szeretem, de képtelen vagyok rá és mikor ez tudatosul bennm rá döbbenek, hogy íg jó ez.
- Hiányzik New York, a lakásom, a munkáim, de valószínű még sokszor jövök ide és remélem idővel te is jössz velem - gondolkodok hangosan, majd visszafekszem és hozzá bújok, akár egy kiscica.

words: - | note:  Szeri van bocsi mindenért | music: Words
Vissza az elejére Go down

avatar
Ösi vámpír •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Chatkép :

Tartózkodási hely :
New York
Hobbi & foglalkozás :
Pszichopata



A poszt írója Chad Brannagh
Elküldésének ideje Vas. Feb. 05, 2017 9:51 am
Ugrás egy másik oldalra

Elmondjam, miért szeretem szinte szenvedélyesen a vámpírlétet? Többek közt azért, mert hatalmat ad a kezembe, és mert kiszámítható. Nincsenek hirtelen felmerülő problémák, akadályok, amiket át kell ugrani, hacsak egy vadász nem kerül a magamfajta közelébe, bár legyünk őszinték, míg mások olyankor menekülőre fogják, számomra azok az órák a szórakozás megkoronázásának számítanak.
Nos, mint mondtam, a vámpírlét kiszámítható. Felkelek, eszem-iszom, szórakozni járok, embereket ölök, nőkkel hálok, aztán másnap kezdem előlről az egészet. Nem kell aggódnom pénzügyi problémák, befizetetlen számlák, munkahelyi gondok, vagy épp párkapcsoli zűrök miatt. Ezeket mintegy kilencszáz évvel ezelőtt kizártam az életemből. Persze, lehet mondani, hogy a kiszámíthatóság unalmas, de ezt az unalmat elűzik az olyan apró tényezők, mint az állandóan változó gyilkolási módozatok, ahogy a magamfajta játszik az étellel, vagy éppen az éjjelről éjjelre változó nők, akik az ágyamat melegítik. Elmondhatom, hogy elégedett vagyok az életemmel. Maradéktalanul elégedett.
És tessék... csak ennyi kell ahhoz, hogy feje tetejére álljon a világom. Egy szempár, amely - a tulajdonosával egyetemben - megbénít, és megbabonáz. Megbénít, mert minden alkalommal, mikor azokba a szemekbe nézek úgy érzem, mintha egy kampó akadna a köldökömbe, ami ellentmondást nem tűrően ránt össze bennünket, olyan közelre, hogy lassan már csaknem sziámi ikrekké válunk. Elmondta, hogy szeret engem, és az érzés, amennyire ijesztő, legalább olyan értelmetlen. A gyilkosa vagyok, ártatlanságának elvevője, hogyan szerethetne belém? De ha tényleg igaz, és mégis így érez irántam, akkor azt hiszem, nagyobb erők dolgozhatnak az univerzumban, mint eddig hittem, vagy épp a sors áll bosszút rajtam eddigi gonosztetteimért olyanformán, hogy belelök egy sosem tapasztalt érzelem és élethelyzet karjaiba. Bárhogy is, jelenleg - legalább kis időre - feladom a hiábavaló küzdelmet, vagy hezitálást. Gondolkodás nélkül adom meg mindkettőnknek, ami jár nekünk... a gyönyört, és a mámort, ami egymás karjaiban érhet el.
Ahogy végigcsókolja nyakam, és hajamba túr, lágyan és óvatosan mozogni kezdek, saját magam is megdöbbentve ezzel. Tényleg nem értem már önmagam sem, mi ütött belém. Még talán soha, hosszú életem alatt egyszer sem viselkedtem ennyi másképp, mint vele... ennyire kedvesen, ennyire... nos, gyöngéden. Meglehetősen komikus fintora a sorsnak, hogy pont a hajdani áldozatom mutatja meg nekem, aki már sokkal többet éltem nála, hogy mennyire is másabb tud lenni a testiség, ha van egy különös kötelék köztünk. EGy olyan kötelék, amit még nem tudok, és nemes egyszerűséggel, gyáván nem akarok a nevén nevezni...
Odaadó és készséges alattam, testét az enyémhez simítva, csípője átveszi az enyém mozgásának ütemét, míg én egész testemben remegve, levegő után kapkodva lököm feljebb mindkettőnket a gyönyör hegycsúcsára.
- Én... te... nekem... - nyöszörgöm belefeledkezve teste forróságába, de talán magam sem tudom, miféle szavakat tördelek. Csak annyira vagyok még eszemnél, hogy felfogjam, megérezzem, ahogy ő átlép a mámor világába, és egy halk hördüléssel kövessem őt, majd verejtéktől csatakos testtel zuhanjak rá.
- Kedvesem... - zihálom félig innen az eszmélet határán, és talán a kielégülésnek köszönhető, hogy el sem jut a tudatomig, miféle szó hagyta el a számat. Hogy ez az egy, aprócska becézés már csaknem egy kimondott vallomás...
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Keresem :
Tartózkodási hely :
New York/ Singapore
Hobbi & foglalkozás :
model
Humor :
killer



A poszt írója Aingeal Hearn
Elküldésének ideje Hétf. Jan. 30, 2017 2:11 pm
Ugrás egy másik oldalra

"Beléd szerettem igazán, mint a gyerekek. Hirtelen, ahogy a vihar lecsap egy nyári napon. De mindenféleképpen örülten és visszavonhatatlanul. "
Chad & Angel
Mi történik akkor, ha ezt mondod egy embernek, hogy ne gondoljon rózsaszín elefántra. Biztos, hogy abban a pillanatban arra fog gondolni, hiszen így működik az agy. Egy receptorokkal ellátott, idegpályákon keresztül működő kéreg, aminek ha bármelyik rész megsérül az súlyos károkat okozhat. De mi a helyzet a szívvel? Nem, most nem arra a lüktető valamire gondolom a mellkas közepén, bal tájékra húzódva. Hanem az érzelmekre és a metaforikus szívre. Meg lehet mondani valaminek, hogy "hé te! őt nem szeretheted!"? Nem, az érzelmek nem ilyen egyszerűek. Tudja valaki egyáltalán, hogyan kell igazán szeretni? Egyszer láttam egy bugyuta, romantikus filmet, amiben az egyik szereplő ezt elmagyarázta, azaz próbálta szavakba önteni, azt ami leírhatatlan, kézzel megfoghatatlan. "Szerintem az igazi szerelem megszünteti a halálfélelmet. Minden gyávaság abból származik, hogy nem szeretünk, vagy nem szeretünk jól. Egy igaz és bátor ember, azért tud szembe nézni a halállal, mint néhány orrszarvú vadász vagy Belmonte, aki igazán bátor, mert olyan szenvedélyesen szeretnek, hogy kizárják elméjükből a halált. Amíg az vissza nem tér mindenkihez. Egy szóval nagyon jól kell szeretnie." Annyira megfogott ez a pár sor, hogy egyből megtanultam, bár akkor még nem tudtam, hogy ténylegesen így lenne.
A kis odaszúrásomra egyből morog, de nem úgy mint egy megveszett állat, ahogy szokott. Ez most más, inkább nevet a reakciómon, mintha egy viccet meséltem volna neki. Kezdek félni, lehet beverte a fejét, míg nem találkoztunk elütötte egy kamion és rosszul rakták össze. Igen, valószínű ez az oka mindennek.
- De ezt szereted bennem - motyogom az ajkai közé. Érzem rajta, hogy elgondolkodik, de nem tart sokáig, hiszen felkeltem az érdeklődését. Nem kell kérlelni, egyetlen mozdulattal belém kúszik, ezzel összekapcsolva kettőnket. Nagyot sóhajt, mire egy kéjes nyögés a válaszom, homlokát az enyémnek dönti, teljesen belém feledkezett, amit nem bánok. Ajkaim megtalálják az övét, finoman súrolják alsó ajkát, majd az állát lefelé a nyakához, apró csókokkal hintem be minden egyes porcikáját. Közben egyik kezemmel a hajába túrok, míg a másikkal a hátánál támaszkodok. Számomra most nyert értelmet az a monológ a szerelemről. Itt van fölöttem az a vámpír, akit mindennél jobban szeretek, szenvedélyesen. Semmi sem számít, csak az, hogy mi ketten együtt legyünk, elmémből minden mást kizártam. Oda adom magam neki, az élvezetnek és a közös gyönyör óráinak, ami reményeim szerint sosem fog véget érni.

words: - | note:  Szeri van bocsi mindenért | music: Words
Vissza az elejére Go down

avatar
Ösi vámpír •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Chatkép :

Tartózkodási hely :
New York
Hobbi & foglalkozás :
Pszichopata



A poszt írója Chad Brannagh
Elküldésének ideje Szomb. Jan. 28, 2017 2:30 pm
Ugrás egy másik oldalra

Miközben beszélek, látom a tekintetén, hogy nem erre számított. Ahogy elhúzom fejem a kezeiből, nyilvánvalóan elkönyvelte magában, hogy ezt a menetet elvesztette. Vagyis, egész pontosan, mindketten elvesztettük... ahogy alighanem egymást is. Szomorúság látszik a pillantásában, és reményvesztetten fordul el, hogy aztán újfent sarkon perdüljön, és belenézzen a valószínűtlenül kék szemeivel az én szemeimbe. Csodálkozik, és ezzel nincs egyedül, én is meglepődöm saját szavaimon. Soha, senki nem érte még el eddig, hogy engedményeket, vagyis egész pontosan, ilyen nagy arányú engedményeket tegyek érte, hogy képes legyen uralni önmagamat, a saját természetemet azért, hogy a másiknak - és ezáltal nekem is - jó legyen. Tényleg nem tudom, képes leszek-e erre, talán már most az elején kudarcba fulladt próbálkozás az egész, de a fenébe is, miért is ne adhatnék egy lehetőséget ennek az egésznek? Az eddigi önmagamat kedveli, ha nem így lenne, nyilván nem esett volna belém. Ez a gondolat újra és újra megrémít, mert egy általam sosem tapasztalt érzés, de ugyanakkor van benne valami, ami jólesően megborzolja a lelkemet és a legutolsó idegszálaimat is. Igyekezni fogok, hogy mindent jól csináljak. Adott pillanatban és tőlem telhetően is ez a legtöbb, amit megtehetek.
Nos, a jelek szerint Angelnek sincs ellenére a dolgok ilyetén alakulása, ugyanis egy szóval sem tiltakozik, mikor az ágyra huppanok vele, és magam alá birkózom, sőt. A szemeiben felcsillan a magabiztos győzelem-villanás, aztán naná, hogy nem bírja befogni azt a nagy, és okos száját, és csakazértis odaszúr egyet.
- Pimasz - mormogom, de nyoma sincs bennem a haragnak, sokkal inkább nevetek a reakcióján. Tessék, ez nem lehet igaz! Mondhatni, hogy alig ismerem egy hónapja, most tettem neki egy ígéretet, és máris kenyérre lehet engem kenni a közvetlen közelében. Most már biztosra veszem, hogy valami boszi-bűbájt alkalmaz rajtam, mert máskülönben nem lenne ennyire elképzelhetetlen agyrém az a tény, hogy ennyire képes kifordítani önmagamból egy nő.
Aztán tulajdonképpen vállat vonok a saját gondolataimra, mert valahogy jobban leköti a figyelmemet, ahogy a csípőm köré fonja a lábait, ezzel teljes hozzáférést kínál magához. Nem is késlekedem, és nem váratom hát, máris megmerítkezem a már ismerős forróságban, és mikor összekapcsolódunk sóhajtok egy nagyot, és homlokának döntöm a sajátomat. Nem fogja elhagyni a számat a szó és a mondat, csak önmagamnak vallom be, hogy még sosem volt senkivel ennyire jó, mert még sosem éreztem senki mellett sem azt a megfoghatatlan és meghatározhatatlan jó érzést, amit mellette.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Keresem :
Tartózkodási hely :
New York/ Singapore
Hobbi & foglalkozás :
model
Humor :
killer



A poszt írója Aingeal Hearn
Elküldésének ideje Szer. Jan. 25, 2017 8:56 pm
Ugrás egy másik oldalra

"Beléd szerettem igazán, mint a gyerekek. Hirtelen, ahogy a vihar lecsap egy nyári napon. De mindenféleképpen örülten és visszavonhatatlanul. "
Chad & Angel
Két kezem között érzem, ahogy elernyed a teste, majd szavaim hallatán ráncok hada fut keresztül homlokán, majd hatalmas levegőt vesz. Miközben beszél kihúzza fejét a kezeim közül, amik esetlenül, elernyedten zuhannak a testem mellé, az eredeti helyükre. Teljesen összezavarodtam, nem kér az érintésemből, ahogy én sem kellek neki ezek szerint. Soha nem akartam, hogy olyan legyen, hiszen én sem vagyok egy átlagosnak mondható nő. Míg beszél szemeimet forgatom, majd megrázom a fejem, ezzel jelezve nem tetszésemet. A hangja alig jut el a tudatomig, valami nem hagy nyugodni, gondolkodás nélkül elindulok megkeresni a ruháimat. De meg is torpanok és vissz fordulok felé. ... talán meghúzhatnánk egy határt, veled meddig mehetek el. Nem ígérem, hogy tökéletes lesz minden, de azt igen, hogy próbálom visszafogni magam, ha melletted vagyok végre eljut a tudatomig mondandója, rá emelem tekintetem, mire szembe találkozok egy gyenge vigyorral. Halvány mosolyra húzódnak ajkaim elindulok felé és ahogy érzékelem ő is ugyanezt teszi. Átofgja derekam és a következő pillanatban már az ágyon vagyunk  az ő akaratából. Felém magasodik, testem a puhának mondható matracba préselődik, de ezt egy cseppet sem bánom. Kaján vigyora láttán minden kétségem elmúlik. Igen, ez az a Chad, akire annyira vágyom, akibe bele szerettem és akit sosem akarok elengedni. Puha ajkaival az enyémet súrolja, lágyan és kedvesen, aminek köszönhetően teljesen lefagyok. Érzem testének melegét, ahogy az enyémnek préselődik, finoman simogatni kezd, mire reagál a testem, de én képtelen vagyok. Nem tudom mi történt vele, de jó hatással volt rá az egyszer biztos. Szemeibe nézve látom rajta a meglepődöttséget, hiszen feléledt benne a vágy, amit első kézből tapasztalhatok meg.
- Úgy tűnik mégsem váltál impotenssé - kuncogok, majd mielőtt bármit is szólhatna számat az övére tapasztom. Keményen, szenvedélyesn csókolom, miközben lábaim szét nyílnak, csípőjénél össze kulcsolom őket, miközben hozzá dörgölőzöm.

words: - | note:  Szeri van bocsi mindenért | music: Words
Vissza az elejére Go down

avatar
Ösi vámpír •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Chatkép :

Tartózkodási hely :
New York
Hobbi & foglalkozás :
Pszichopata



A poszt írója Chad Brannagh
Elküldésének ideje Szomb. Jan. 14, 2017 8:58 am
Ugrás egy másik oldalra

Tessék, íme... elmondtam hát mindent, amit nem tudott még rólam. Azt egy percig nem állítom, hogy jelenleg már nincsenek titkaim, és nyitott könyvként állok előtte, inkább úgy mondanám, mindig sikerül egy-egy apró szeletet megismernie Chad Brannagh-ból, aki vagyok. Ez a lány vagy nagyon kitartó, vagy tényleg különös érzelmeket táplál irántam, ha még mindig nem futott el visongva a világ másik végére. Bárhogy is, immár tisztában van vele, hogy milyen is vagyok, és miért vagyok olyan, amit mások az életre kelt rémálmukként szoktak aposztrofálni. Most már jöhet az ő reakciója, bármi is legyen az: a nevetés, a gúny, vagy maga az életre kelt apokalipszis, nem számít. Százak hagytak már el mikor bepillantást nyertek lelkem sötét mélyébe, nincs különbség. Azaz mégis van: ő az első nő, akit azt hiszem hiányolnék, ha nem lenne többé a közelemben. Nem tudom, mit művelt velem, hogyan érte el ezt nálam. Talán varázslat, vagy csupán a saját lényének a bűbája ez, fogalmam sincs. A kék szemekbe nézve egyszerűen azt érzem, hogy kavargó örvény ránt le egy ismeretlen mélységbe, és tudom, hogy ebbe az örvénybe belehalok, és mégis, a legkevésbé sincs ellenemre a dolog.
Viszont még mindig képes meglepetést okozni nekem a viselkedésével. Arra a reakcióra amit kapok, ugyanis a legkevésbé sem számítottam. Kissé hátra is hőkölök a meglepetéstől, és újra érzem annak a bizonyos mámoros, bizsergető újdonságnak a varázsát, amivel képes megajándékozni. Az eddigi nők betörtek az akaratomnak, behódoltak nekem, mint szolgák az úrnak. Több száz éve elsőként ő az, aki képes megértéssel viseltetni irántam. Az érzés pedig egyszerűen szokatlan, és elképzelhetetlen. Mintha új dimenziókat nyitnának előttem, vagy mintha megnyílna egy kapu valahol a mellkasom közepén, hogy abba az áthatolhatatlan sötétségbe szivárogni kezdjen a fény.
Ahogy két kezébe fogja arcomat, nem tudok mozdulni, de egyszerűen nem is akarok. Csak hagyom magam feloldódni a belőle áradó érzékiségben, aztán összeráncolom a szemöldököm szavait hallva, és veszek egy mély lélegzetet. Tehát végeredményben azt kéri, hogy erőszakoljam meg saját természetemet. Más már ezért a merészségért holtan végezné, most viszont azon kapom magam, hogy azon gondolkodom, miért is ne érne meg egy próbát?
- Soha nem leszek olyan, mint amilyennek egy nő egy férfit látni akar - szólalok meg végül, kihúzva fejem a két keze közül. - Egy részemet már ismered, pontosan tudod, milyen is vagyok. Az én kenyerem az erőszak, a hatalom, az uralkodás, ha kell szavakkal, ha kell tettekkel. A könnyek és hasonló érzelmek nem hatnak meg, soha nem is volt ez másképpen. De talán... talán meghúzhatnánk egy határt, veled meddig mehetek el. Nem ígérem, hogy tökéletes lesz minden, de azt igen, hogy próbálom visszafogni magam, ha melletted vagyok - próbálkozom meg egy suta kis vigyorral, és remélem, nem feszegeti tovább a dolgot. Amit most nálam elért már sokkal több, mint amit eddig bárkiért is tettem. Aztán még mielőtt bármit is mondhatna, átfogom a derekát, és az ágyra huppanok vele. Én vagyok felül, a matracba préselem a testét, kajánul pislogok rá, aztán még mielőtt méltatlankodni kezdene megcsókolom, önmagamhoz mérten lágyan, és kedvesen. Minden porcikája az enyémnek nyomódik, érzem mellei és csípője kerekségét, kezem óvatos, finom cirógatással járja be Angel testének minden porcikáját, és meglepve veszem észre, hogy a jelek szerint ez az érzéki, némileg finomabb viselkedés is képes meghozni a gyümölcsét: testemben újra feléled a vágy, és ennek jelét alighanem ő maga is tökéletesen tapasztalja.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Keresem :
Tartózkodási hely :
New York/ Singapore
Hobbi & foglalkozás :
model
Humor :
killer



A poszt írója Aingeal Hearn
Elküldésének ideje Hétf. Jan. 02, 2017 9:05 pm
Ugrás egy másik oldalra

"Beléd szerettem igazán, mint a gyerekek. Hirtelen, ahogy a vihar lecsap egy nyári napon. De mindenféleképpen őrülten és visszavonhatatlanul. "
Chad & Angel
Egészen eddig csak a bosszú éltetett, megakartam mutatni a családomnak, hogy mennyi fájdalmat okoztak nekem. Azt akartam, hogy átéljék azt, amin én mentem keresztül. Amellett mindig is tudni akartam ki volt a teremtőm, hogy egyetlen mozdulattal kitéphessem a szívét. Életet az életért elv munkálkodott bennem, amíg Fortuna gyilkos játékba nem kezdett. S a világ megfordult velem alig pár hónap alatt, azt gondoltam több meglepetés nem érhet. Jégkirálynő mivoltomról nem voltam hajlandó lemondani, de a tudtom nélkül felkapott egy tüzestornádó, ami elsöprő erővel olvasztotta ki fagyott szívem. Az ablak előtt áll a gyilkosom, teremtőm és egyben a szerelmem. Többet ér mindennél, mióta itt van velem tudom nincs többé én, nem kísért a fojtogató magány. Ez mind megszünt az ő jöttével, sötétségembe fényt vitt. Innentől kezdve Mi vagyunk, míg meg nem öljük egymást. Ahogy átölelem megrezzen érintésemtől, az üvegen át figyelem elvékonyodott ajkait, gondterhelt pillantását. Ki akarom űzni szeméből a bánatot, azt akarom újra azzal a csibészes mosollyal nézzen rám, faljon fel csillogó szemeivel. Halk kérdésemre előbb csend a válasz, majd rekedten megszólal és a tükörképemet bámulja. Lehunyom szemhéjaimat, elengedem éppen indulnék a fürdőbe, mikor folytatja mondandóját. Rá meredek érdeklődve, kissé félve, de összeségében bizakodva. Remélem, hogy semmit sem ront el, bár ha megteszi, akkor maximum kiabálok vele egy sort. De képtelen vagyok itt hagyni, abba mindketten belehalnánk, a mi szerelmünk különleges és olyan étire, végtelen, amit nehéz szavakba önteni. Egyszerre gyilkos, kínzó és teremtő is, egyláthatatlan kapocs köt össze minket, amit lehetetlen szét szakítani. Egy ókori legenda szerint mindegyik embernek teljes, gömbölyű alakja volt, körbefutott a háta és oldala, négy keze volt és ugyanennyi lába, egészen kerek nyakán két egyforma arc ült. A két ellenkező oldalon levő archoz egy koponya tartozott és négy fül; nemi szervük is kettő volt meg minden egyebük, ahogy már ebből el lehet képzelni. Erejük és bátorságuk szörnyű volt, gondolkodásuk nagyratörő. Az istenekkel vetekedtek. Zeusz megijed tőlük egy villám segítségével félbe vágta őket, így arra kárhoztatva a feleket, hogy örökké keressék egymást. Tudom, hogy mi ketten együtt vagyunk egészek. Szavain mosolygok, hiszen burkoltan bevallotta, hogy éppen ugyanúgy érez irántam. "...kételkedni kezdesz az érzelmeimben, amik hozzád kötnek..."
Chaaad... én - suttogom, éppen folytatnám, de nem enged szóhoz jutni. Beszívtam a levegőt, de kifújni képtelen voltam, ahogy hallgattam minden egyes szavát, mindegyik mély nyomot hagyott bennem. Emlékszem még azokra a képekre, amit láttam az elméjével összekapcsolódva, a heges sebek a hátán. Mind összetört legbelül, el akartom múlasztani a fájdalmát. Tudom miről beszél, miután szárazra szívtam azokat a lelketlen férgeket, akik a családomnak merték magukat nevezni, megfogadtam, hogy többet nem kerülök kiszolgáltatott helyzetbe, nem engedem, hogy gyengének lássanak. Beszéd közben végre felém fordul és félve a szemeimbe néz. Apró mosoly suhan át az arcomon, nem is ő lenne, ha erőszak nélkül éri el azt. Szomorú mosolya láttán vele egyszerre emelem fel a kezem és simítok végig az arcán, majd két kezem közé fogom az arcát és minden érzéssel telítve megcsókolom.
- Figyelj csak! Mindennél jobban szeretlek, de képtelen vagyok azt mondani, hogy te vagy a főnök. Az átváltozásom után megfogadtam, hogy többet nem kerülök kiszolgáltatott helyzetbe és, ha azok a szavak elhagyják az ajkaimat azzal magamat hazudtolnám meg - mélyen a szemeibe nézek, miközben beszélek hozzá - Nem akarlak megváltoztatni, elfogadlak úgy, ahogy vagy. Éppen azért arra kérlek, te is tedd meg ezt értem. Kettőnkért! - ujjaimat összekulcsolom az övével. Apró csókot lehelek szájára, miközben szemeimből ezernyi érzelem olvasható ki, gondolataim ide-oda cikáznak megállás nélkül. Nem érdekel mit hoz a jövő egészen addig, míg ő mellettem van. Tudom együtt mindent megoldhatunk, mert mi össze tartozunk. Egyek vagyunk...

words: - | note:  Szeri van bocsi mindenért | music: Words
Vissza az elejére Go down

avatar
Ösi vámpír •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Chatkép :

Tartózkodási hely :
New York
Hobbi & foglalkozás :
Pszichopata



A poszt írója Chad Brannagh
Elküldésének ideje Csüt. Dec. 08, 2016 5:54 pm
Ugrás egy másik oldalra

Angel & Chad
Apró változás,
Csöppnyi mint a könny
Nem számított rá
Fél is még talán
Szépség és a szörny

Különös az éjszakai Mystic Falls látványa. Sokkal másabb, mint New York-é, amihez azt hiszem - még rövid idő alatt is - de már hozzászoktam. Ez a sötét sötétebb, kissé póriasabb, mert nincs annyi fény, mint a világ egyik legnagyobb metropoliszában. Ugyanakkor ez a sötét baljósabb, sokat sejtető, talán nem véletlenül mondják, hogy ez a város, Mystic Falls a valódi természetfeletti megjelenése a földön.
Kinn emberek jönnek-mennek, nem túl sokan, de néha feltűnik egy kéz a kézben sétálgató pár, egy család, vagy csak épp egy magányosan botorkáló alak. A szememmel ugyan látom őket, de valahogy mégsem fogom fel a jelenlétüket, mert valójában nem előre, hanem befelé, a saját lelkembe nézek. Összezavarodtam, megdöbbentem azon a nem éppen hétköznapi tényen, hogy összezavarodtam, és kezdem úgy érezni, hogy ezen az egy estén annyi minden történt, mint máskor egy év leforgása alatt. Olyan érzelmekkel és érzésekkel, olyan történésekkel kellett szembesülnöm alig néhány óra leforgása alatt, amikre még az én történetemben nem volt példa. Egyre erőteljesebb bennem a meggyőződés, hogy ha így folytatódik az este, alighanem én leszek az első vámpír, aki simán megőrül, vagy csak egykedvűen bele fogok fulladni az események végeláthatatlan folyamába.
Kissé talán el is feledkezem róla, hogy vagyok, kivel, és milyen körülmények között, mikor megérzem, hogy két kar gyengéden átölel, és egy test hátulról hozzám simul. Kissé megrezzenek a váratlan érintéstől, ugyanakkor vissza is térek ebbe a világba. Az ablak üvegében látom pengevékonyságúra szorított ajkaimat, mert már most fel vagyok készülve vagy a kérdések özönére, vagy a gúnyolódás roppant fergetegére. Legnagyobb megdöbbenésemre egyikre sem kerül sor. Csak egy halk kérdés érkezik Angel felől, és jelenleg hálás vagyok neki ezért a viselkedésért. Hálás? Ilyen sem voltam még soha. Ez a nő tényleg kifordít önmagamból, és a sírba visz. Ráadásul mindez nincs is ellenemre.
- Nem akarok róla beszélni - szólalok meg aztán végül rekedten, és csak az ablak üvegében tükröződő énem néz a szintén tükröződő Angel szemeibe. Talán könnyebb így beszélnem, hogy csak kissé elmosódva látom, mintha egyenesen bele kellene néznem azokba a szívet bizsergető kék szemekbe, és ott kellene látnom a gyűlöletét, vagy épp a mélységes megvetését. - Nem, nem akarok beszélni - ismétlem aztán - de fogok. Mert ha nem teszem, nem fogsz érteni semmit. Azt fogod hinni, a te hibád, amiért csődöt mondtam, vagy épp kételkedni kezdesz az érzelmeimben, amik hozzád kötnek - mondom csendesen, és igazából el sem jut a tudatomig, hogy burkoltan ugyan, de érzelmekről beszélek, méghozzá olyanokról, amik közte és köztem jöttek létre. Az elkövetkező vallomásom jobban leköt annál, hogy szavakon akadjak fenn, vagy merengjek el.
- Életem során mindössze kétszer éltem át a teljes kiszolgáltatottság, a fájdalom, és halálfélelem érzését - bököm ki végül, kissé gyorsan, mintha egy kellemetlen kötelességen szeretnék túlesni. - Egyszer akkor, mikor apám gyerekkoromban olyan iszonyúan elvert. Ennek már láttad a nyomát - intek csak egy aprót a fejemmel a hátam irányába. A történetet már ismeri, nem szándékozom ismételni önmagam. - Másodszor akkor, mikor az elé hurcoltak gúzsba kötve, ki apám legyőzője volt, és akitől örök életemet kaptam. Ez a két élmény elég volt ahhoz, hogy soha többé ne akarjam átélni azt, hogy milyen mások kényének, kedvének áldozatává válni. Éppen ezért választottam az irányító szerepet, ahol az én kezemben van a gyeplő, és nem mások szabják meg a történéseket.  Másrészről, világ életemben nem volt kapcsolatom nőkkel, legalábbis olyan nem, amilyenre általában kapcsolat címszóval utalni szoktak. Nézd - fordulok ezúttal szembe Angellel, és félénken belenézek a szemeibe. - Életem első nőjét is erőszak árán kaptam meg, és utána tízeket, százakat még ugyanígy. Ezt az érzést ismerem, ez hajtott mindig is. Ezt tanultam meg, ebbe nőttem bele. Ha valamit sokszor teszel, életed részévé válik. A csontoddá, a bőröddé, testeddé lesz megmásíthatatlanul és kitörölhetetlenül. Azok a nők mind tudták ezt, és elismerték, hogy felettük állok, és hogy az én kezemben van az irányítás. Olyan szorosan kapcsolódtam össze ezzel az érzéssel, hogy ma már talán nem is vagyok képes másra - mosolygom el magam kissé szomorkásan, és kezem felemelve végigsimítom Angel arcát.

©

Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Keresem :
Tartózkodási hely :
New York/ Singapore
Hobbi & foglalkozás :
model
Humor :
killer



A poszt írója Aingeal Hearn
Elküldésének ideje Kedd Dec. 06, 2016 3:11 pm
Ugrás egy másik oldalra

"Az emberek mindig csak azt látják meg, amit látni akarnak, és csak akkor, ha már felkészültek rá. A valóság fájdalmasan nyilvánvaló lehet másoknak, de a szerelmes ember szeme elött mindig ott van egy fátyol. A remény, a félelem s föleg a bizalom sürü fátyla."
Chad & Angel
Az emberek nagyon furcsák tudnak lenni, nem is beszélve rólunk halhatatlan lényekről, akiknek érzékeik és érzelmeik kétszer erősebbek. Chad heves, durva tette egyszerre borzasztott el és hatott rám bizsergetően, fájdalmat okozott, aminek a helyét gyorsan átvette a gyönyör. Tudom, hogy azt akarja mondjam ki; Te vagy a főnök! De erre képtelen vagyok több szempontból is. Elsőször is azért, mert nem vagyok hajlandó behódolni senkinek. Másorszor az előbbiből kifolyólag nem fogok gyengének tűnnni, amióta halhatatlanná váltam minden követ megmozgattam, hogy elrejtsem magamban azt a gyámoltalan énem, akit Calder egykor megmentett. Harmadszor pedig, azért nem, mert ha tényleg annyira kelleke neki, mint mondja és velem akar lenni, akkor egyenlő partnerként kell kezelnie, akár egy kapcsolatban. Olyan szavak hagyják el ajkaimat, ami több mint a semmi, mégis távol áll az ő akaratától. Ütemesen mozog bennem, nem tudom mi játszódik le benne, de hallom, ahogy nagy levegőt vesz. Éppen felegyenesednék hozzá, mikor érzékelem magamban az ürességet, ami arról árulkodik megszakította aktusunkat. Ez egyáltalán nem vall rá, levegő után kapkod, végül kiszabadítja kezeimet. Egy pillanatra megáll az ágy lábánál, mire meglátom a probléma forrását; férfiassága most adta meg magát. Egy ital, hát persze, ha valami történik mindig arra van szüksége. Halvány mosolyra húzódik ajkam kérdése hallatán, mielőtt válaszolhatnék már tölti is a pohárba. Felkelek, bele kortyolok a jeges italba, de vissza is teszem az asztalra. Tekintetemmel őt keresem, az ablak előtt áll, homlokát a hideg üvegnek nyomja, pont mint akkor este. De ez most más... nem üvöltöztünk, nem vágtunk egymáshoz semmit, nem is akartuk egymást megölni. Jobban belegondolva az sokkal kellemesebb lett volna, mint ez. Megfojt ez a hideg, bizonytalan csend. Halk sóhajt követően mögé lépdelek és egyetlen szó nélkül átölelem hátulról, fejemet neki nyomom. Van egy olyan sejtésem arra készült, hogy kérdésekkel halmozom el vagy egyszerűen szemközt nevetem piszkálódva. Megtehetném mindkettőt, de arra semmi szükség. Ölelésem nem sajnálkozó vagy bármi ahhoz hasonló, egyszerűen tudatni akarom vele hogy itt vagyok mellette akármi történjék. Nem tudom mennyi ideig állhattunk így, mikor végre megtörténtem a némaságot.
- Akarsz róla beszélni? - teszem fel egészen halkan a kérdést, miközben egyet lépek oldalra, hogy láthassam az arcát, de egyetlen másodpercre sem engedem el. Most az egyszer nem tudom mit fog mondani és annak mi lesz a következménye, egyenlőre most először a rettegést érzem rajta.

words: - | note:  Szeri van bocsi mindenért | music: My dilemma
Vissza az elejére Go down

avatar
Ösi vámpír •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Chatkép :

Tartózkodási hely :
New York
Hobbi & foglalkozás :
Pszichopata



A poszt írója Chad Brannagh
Elküldésének ideje Kedd Nov. 22, 2016 5:24 pm
Ugrás egy másik oldalra

Angel & Chad
Legyek őszinte? Életemben nem láttam még egy ilyen akaratos, túlpörgött, idegesítő, gyönyörű, okos, szexis nőt, mint te. Te vagy életem legnagyobb adrenalinlökete. A legnagyobb borzongás. A legvadabb utazás. Te vagy az, akire mindig vágytam, és minden, amiről azt gondoltam, hogy meg sem érdemlem. Kivételes vagy. Gyönyörű. Az enyém vagy. És szeretlek.


Mindig is hallottam - néha tapasztaltam is - hogy a nőkben mennyiféle érzelem lakozik, és az elmúlt egyetlen percben Angel tökéletesen bemutatja ennek az elméletnek a bizonyítását. Elsőként valamiféle kaján öröm villan fel a tekintetében, ami átmegy szemforgatásba, némi dacba, aztán düh parázslik a pillantásában, majd némi félelem, ahogy látja kezemben felemelkedni a szíjat. Magamban mulattat a látvány, ahogy látom összerezzenni. Lehet, hogy erős boszorkány, vagy épp vadóc vámpír, mikor épp kedve diktálja, lehet, hogy felülkerekedett már rajtam egyszer, de ebben a pillanatban jobban hasonlít egy megszeppent kisnyúlra, mint egy vámpírboszorkányra.
Csak néhány szóval nyugtatom meg, hogy ne tartson tőlem, nem akarom bántani. Vagyis, nem nagyobb mértékben, mint amit elvisel. Milyen különös, hogy bosszútért lihegve rohantam el Mystic Fallsba. Éjszakákon át képzeltem magam elé a képet, ahogy a lábaim előtt hever kiszolgáltatva nekem, és a létezése csupán az én könyörületemen - vagy annak hiányán - múlik. Fájdalmasan akartam fejébe verni az igazságot, hogy ilyet még egyszer ne merjen tenni velem... De mindez megváltozott abban a pillanatban, mikor meghallottam Calder nevét. Mintha valami görcsbe rántotta volna a gyomromat, és egyidejűleg kaptam volna egy ébresztő jellegű pofont. Mikor elrohantam a hotelből, bele a sikátor sötétjébe már tudtam, hogy nem lennék képes őt bántani, sem megkínozni, sem elvenni újra az életét, amit tőlem kapott. Csak akkor még épp az okát nem tudtam. Igaz, abban még mindig nem vagyok biztos, hogy én olyan érzelmekkel viseltetem iránta, mint az én irányomban, elvégre meglehetősen mulatságos lenne a tény, hogy Chad Brannagh-ot, a fenevadat egy nő képes volt eddigi magához mérten megszelidíteni. De bármi is legyen a lelkemben iránta, egyet biztosan tudok: akarom ezt a nőt. Magam mellett akarom őt tudni. Tisztában vagyok vele, hogy hetente háromszor fogjuk a másikat a pokolba kívánni, de mégis: azóta érzem másnak magam, mióta őt ismerem.
Ahogy elmerülök a testében, kissé kegyetlenül, egyetlen határozott lökéssel, azonosíthatatlan hanggal reagál a fájdalom, és a gyönyör elegyétől. Morgás, egy apró sikkantás, és a kéj sóhajtása mind ott van a torkában, és tör fel belőle ki, a szoba levegőjébe. Ütemesen ringatom csípőmet, belefeledkezve testének szűk forróságába, de tudom, hogy nekem még valami hiányzik. Nem más, mint amit már eddig is kértem, vagy vártam tőle. Hallani akarom, ahogy kimondja, tudnom kell, hogy végre elismeri: kettőnk közül én vagyok a főnök.
Ez a vágyam azonban nem teljesedik be. Még mindig hihetetlenül makacs, nyakas és önérzetes. Tisztában vagyok vele, hogy az a négy szó, amit kinyög, több mint amennyit máskor megengedne, de a fenébe is... nem, ez nekem még nem elég! Hogyan mondjam el, hogyan értessem meg vele, hogy miért van erre szükségem?
Fura görcs szorítja meg a gyomromat, és a hidegsége végigkúszik az egész testemen. Nagy levegőt veszek, igyekszem lecsillapítani magam, felülkerekedni az engem elöntő érzésen. Csak nyugalom, Chad... koncentrálj, a fenébe is!
Nézem összekötözött kezeit, próbálom magam beleélni ebbe a látványba, de hiába... ez számomra itt és most kevés. Döbbenten érzékelem, ahogy önkéntelenül is elhagyom a testét, és megtörténik velem az, amitől egyszerre lenne kedvem őrjöngeni, és hamuvá égni szégyenemben: egyszerűen csődöt mondok.
Levegő után kapkodva próbálok úrrá lenni a zavaromon, de nem sikerül. Belátom, hogy bármennyire is kívánjam, de így nem megy. Előrenyúlva kiszabadítom kezeit, aztán azon meztelenül megállok az ágy lábánál. Elég csak kicsit oldalra fordítania a fejét, hogy lássa a tagadhatatlant...
- Azt hiszem, nekem jól esne egy ital - szólalok meg végre olyan rekedten, mintha nem is én beszélnék a saját torkomból. - Csatlakozol? - kérdem, de meg sem várom a válaszát. Kitöltök neki is, magamnak is egy jó adag whiskyt, majd a poharamat a kezembe fogva elsétálok az ablakig, és nekinyomom homlokomat a hideg üvegnek, mintha a hűvös érintés lenyugtatná ide-oda ugráló gondolataimat. Fel vagyok készülve mindenre: cikizésre, vagy akár kérdések özönére is. Tudom, hogy meg akarja kapni a válaszokat, és megijedek mikor rájövök: ő az egyetlen nő életem folyamán, aki van annyira fontos nekem, miszerint becsüljem annyira, hogy ezeket meg is kapja. A rémület akkor ragadja meg a torkomat, és kezd fojtogatni, mikor rájövök: ha megtudja rólam az igazságot, amit eddig még nem tud, az érzelmei ide vagy oda, talán a világ másik végére fog menekülni előlem. Nem akarom, hogy elhagyjon, vagy elmenjen. Azóta érzem, hogy élek, mióta őt megismertem. Ha megtudja, miért kértem tőle azt, amit, miért van rá szükségem, és megérti, milyen is vagyok valójában... egyszerűen fogalmam sincs, hogyan fog dönteni. Azt hiszem, egész eddigi életemben - beleértve apámat is - soha nem rettegtem még ennyire attól, hogy elveszítek valakit, aki fontos nekem. De tudnia kell, hogy nem tudok változtatni a szörnyetegen, aki vagyok... és azt is értenie kell, hogy miért nem.
©

Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Keresem :
Tartózkodási hely :
New York/ Singapore
Hobbi & foglalkozás :
model
Humor :
killer



A poszt írója Aingeal Hearn
Elküldésének ideje Vas. Nov. 20, 2016 9:30 pm
Ugrás egy másik oldalra

"Mindig is szerettelek. Soha nem szüntelek meg szeretni. Valahányszor azt mondtam, gyülöllek, soha nem gondoltam komolyan, egyszer sem. Minden részedet szerettem, minden titkodat, minden bünödet. Szeretem azt, ami vagy, azt, amit csinálsz, és hogy általad azt érzem, hogy egyszerre félek és egyszerre vagyok biztonságban."
Chad & Angel
A kikötésem hallatán előtt nevet, majd csak mosolyog, amitől más már rég elmenekült volna, de én tudom, hogy ez nem a félelmetes fele, miközben arcát kémlelem ő beszédbe kezd. Szemeim forgatom, mivel tudhatná nagyon jól, hogy azt a "jót" úgy értettem, hogy nem hoz ki a béketűrésből és aláz porig újra. Apró kacaj hagyja el ajakaimat, mikor kifejti mennyire nem tudja hogyan kell jónak lenni. Végül is ez a fogalom is relatív mint minden más. De ha hiszi, ha nem számomra ő jó, sőt tökéletes a maga agresszív, szadista, megalomán formájában. Persze megint felhozza az egyetlen gyengepontom, mégpedig azt, hogy belé szerettem, erre dühös tekintettel reagálok. Magam sem értem miért, de mintha egy láthatatlan fonál húzna hozzá, mellette egyszerre érzem magam üresnek és teljesnek is. Álarcok nélkül, lelkileg meztelenül önmagamként. Sosem vallanám be, de valamilyen szinten igaza van, így inkább csendbe burkolózom. Fülembe súgdos, mire észbe kapok már meztelenül fekszem alatta. A szíjat felemeli, mire önkéntelen összerezzenek, egy csilingelő hang azt súgdossa; Menekülj! Apró félelem lesz úrrá rajtam, talán egy régi emlék halovány morzsája tört elő. Fejét ingatja, majd lehajol hozzám és egy csókkal jutalmaz a nyakamon. Halkan búgja, hogy ne féljek tőle, mire tekintetem megkeményedik, egy mérges pillantást lövellek felé. Gyűlölöm, ha kiszolgáltatottá válok és bárki meglátja a gyengébbik oldalam, de ez a pillantás igazán nem is neki szól. Hanem magamnak, amiért mellette elgyengülök és esendő nővéválok, aki voltam átváltozásom előtt. Parancsára összeteszem a kezeimet, most először és utoljára hagyom neki ezt, ahogy ő tette aznap este.
- Ugye tudod, ha egyszer kiszabadulok vissza fogsz kapni mindent - vigyorgok rá, akár egy fenevad, aki a megfelelő pillanatra vár. Lehetek szelíd kiscica, de vadmacska is, ha a helyezt úgy kívánja, de ezt neki nem kell megmagyaráznom. Ismeri minden porcikám, a gondolataim és a cselekedeteim is. Rövid idő alatt a mindenemmé vált; gyilkosom, ellenségem és a szerelmem. Míg ezen elmélkedek csuklóim köré tekeri az övet, jó erősen rögzíti, majd hátrébb dől. Tekintetével issza az elő tárulkozó látványt vagyis engem, míg én csak a tekintetét keresem. El akarok mondani neki mindent szavak nélkül.
- Ez mind szép és jó, hogy megszadítottál a ruháimtól, de a tiéddel mi lesz? - teszem fel a kérdést kissé sértődötten és követelőzően.
Felkel az ágyról és magával húz engem is, letérdeltet az ágy széléhez, érzem térdeim alatt a puha szőnyeg rojtjait, amik testem alatt elterülnek. Mögém térdel, miközben kezeit végigfuttatja testem minden szegletén, fenekemet ágyékának nyomom. Nem telik el sok idő, csípőmnél foga megragad, hirtelen és erőszakosan belém nyomja magát teljes valójában. Erőteljes morgás és hangosabb sikantás hagyja el számat, hangot adva kettős érzelmeimnek. Halkan fülembe suttog, miszerint még mindig várja azt a 4 szavas szót. Közben ütemesen mozog bennem, egészen halkan nyögdécselek.
- Chaad... most... te... irányítasz... - akadozva hgyják el a szavak ajkaimat. Tisztában vagyok vele, hogy nem ezt várta, de ennél többet nem fogok neki mondani. Bármennyire szeretem, bármennyit adok neki, erre képtelen vagyok. Engem nem törhet meg, így kell elfogadnia, ahogy vagyok. Én sem akarom megváltoztatni őt, akkor ő se akarjon engem, csak legyünk akik vagyunk... együtt.

words: - | note:  Szeri van  | music: My dilemma
Vissza az elejére Go down

avatar
Ösi vámpír •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Chatkép :

Tartózkodási hely :
New York
Hobbi & foglalkozás :
Pszichopata



A poszt írója Chad Brannagh
Elküldésének ideje Szer. Nov. 16, 2016 9:32 am
Ugrás egy másik oldalra

Angel & Chad
Ismerem azokat a szavakat, amelyeket még ki sem ejtettél.
Már tudom hová tartasz, mikor még el sem indulsz.
Tudok a féltett titkaidról, amiket mélyen elrejtesz.
Mindent tudok rólad, kedvesem. Nem vagyok kém, csak szeretlek.


Látom, ahogy megcsillan tekintete a szavaim nyomán, és fogadok, hogy - noha nem vagyok gondolatolvasó - de simán belelátok a fejébe. Legalábbis gyanítom, hogy a fáklya és benzin kombójának emlegetésével remek fegyvert adtam a kezébe, ha legközelebb bármikor is úgy gondolja, hogy bosszút kell állnia rajtam, akár vélt, akár valós okból. A dolog mulattat némileg, de igazából a legrosszabb benne az, hogy ismerem már annyira Angelt, hogy tisztában vagyok vele, ha úgy ítéli meg, hogy a kelleténél jobban felbosszantottam, lelkifurdalás nélkül végig is nézi, ahogy szénné égek, csak hogy a sértett büszkeségét kielégítse vele. Azt már megtapasztaltam, hogy a nők érzelmei néha túl gyorsan váltanak át két végletbe, nála ez pedig többszörösen is igaz. Ugyanakkor azzal is tisztában kell lennie, hogy én meg az a fajta vagyok, aki csak azért is szereti mások határait feszegetni.
Ennek a merész, diadalmas pillantásnak a tüze azonban azon nyomban ki is alszik a szemében, mikor szíjamat az ágyra dobom. Ahogy rám néz, abban csak némi ijedtség és bizonytalanság játszik, én pedig kimondhatatlanul élvezem a helyzetet. Nem vagyok én vadállat... na jó, dehogynem. Nők ezrei tudnának mesélni róla. Helyesbítek: vele nem akarok vadállat lenni, legalábbis a szükségesnél nem több módon. Azt a minimális kis perverziót meg ahogy észrevettem, egyébként is kedveli. Nézzük mi történik, ha történetesen ő a kiszolgáltatott fél.
Csak rávigyorgok, némileg gonoszul, de jelezve ezzel, hogy nem kell félnie, eszem ágában sincs komolyan bántani, aztán a matracba préselve testét, kíváncsian várom, miféle választ ad a felvetésemre, miszerint maradjon mellettem. Új a helyzet neki is, nekem is, lássuk, közösen hogyan birkózunk meg vele.
Aztán mikor meghallom, hogy lényegében igent mond, de miféle feltételhez köti, horkanva felnevetek.
- Ugyan szívem - mosolygok, bár ez nem épp a kedves mosolyom, hanem az, amitől az átlag emberek a szívbajt szokták kapni - hagy mondjak valamit. Nem leszek veled jó. Két okból: egyrészt, mert fogalmam sincs, hogyan kell annak lenni, és nem is most szándékozom elkezdeni a megszelídülést. Másrészt, ha te tényleg képes voltál belém esni úgy, hogy nem épp a kedvességemmel vettelek le a lábadról, akkor úgy hiszem, nincs is olyan ellenedre a viselkedésem, mint ahogy mutatod - csapom le a labdát, és élvezem a dühös tekintetét, amiből tudom, hogy igazam van. Naná, hogy az, általában igazam van, de tudom, hogy inkább tőből harapná le a nyelvét, minthogy ezt beismerje.
- Hagy mutassam meg, mennyire szereted te magad is, ha nem vagyok jó fiú - suttogom a füleibe, aztán másodpercek alatt szedek le róla minden ruhát, ami még fedi a testét, majd fölé térdelek, és felemelem a szíjat. Angel szeme megrebben, kissé összehúzza magát, mintha attól félne, hogy megütöm, ettől megcsóválom a fejem, és lehajolok, hogy egy csókot nyomjak a nyakára.
- Ne félj tőlem - mormolom halkan, aztán kissé határozottabban adom ki a következő utasítást. - Tedd össze a két kezed, mintha imádkoznál! - vonom fel a szemöldökömet, és nyilván most látja, hogy jobb, ha nem ellenkezik.
A csuklói köré tekerem a szíjat, jó erősen rögzítem, aztán hátrébb dőlök, és szemügyre veszem a látványt. Nem rossz, nem rossz.... Kimondottan tetszik, ahogy előttem fekszik, két keze összekötve, és az izgalomtól kipirultan pislog rám.
Felkelek az ágyról, magammal húzom őt is, aztán letérdeltetem az ágy oldalánál úgy, hogy térde a szőnyegen legyen, míg felsőtestével a matracra hajoljon. Magam is mögé térdelek, érzem lábamon a szőnyeg szálait, kezem pedig bejárja Angel testének minden zegzugát, minden négyzetcentijét. Nem kell hozzá sok idő, hogy érezzem, immár teljesen készen áll rám, megragadom csípőjét, és kissé kegyetlenül, egyetlen mozdulattal tövig fúrom belé magamat.
- Mondd ki... - suttogom, miközben ütemesen előre-hátra kezdem ringatni a csípőmet. - Mondd ki, amit hallani akarok tőled!
©

Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Keresem :
Tartózkodási hely :
New York/ Singapore
Hobbi & foglalkozás :
model
Humor :
killer



A poszt írója Aingeal Hearn
Elküldésének ideje Vas. Nov. 13, 2016 4:49 pm
Ugrás egy másik oldalra

"De ha megszelídítesz, szükségünk lesz egymásra. Egyetlen leszel számomra a világon. És én is egyetlen leszek a te számodra..."
Chad & Angel
Fújtatásán csak mosolygok halványan, mindketten tudjuk, hogy magának köszönheti a renovációt. Mégis tudom, hogy nem veszi komolyan a szavaimat, még mindig abban a hitben dédelgeti magát, hogy ő az úr. Pedig hányszor megmutattam neki, hogy ebben mennyire téved. Nem hisz nekem és nem realizálja, hogy az erőm hatalmasabb, mint amit neki mutattam. Benzines kanna és fáklya. Nem is rossz ötlet, ha legközelebb oly nagyon megsért, akkor így fogom büntetni. Szemeim szikrákat szórnak a fájdalom említésére, de a szikra ki is alszik, ahogy folytatja a mondandóját. Változott egy s más. Egy vállvonással lerendezi a dologt, pedig mindketten tudjuk, hogy ennél sokkal többről van szó. Ki mondtam azt, amiről azt hittem sosem fogom érezni, főleg nem iránta. Szerelem. Milyen osotoba egy szó, mennyire sokat jelent egy-egy embernek és most már nekem is.
Kissé sértetten néz rám, ahogy kitérek a válasz adás alól. Nem fogom kimondani, hogy ő a főnök, mert nem is gondolom így. Hazudni meg nem fogok, legalábbis neki nem. Ez a baj az érzelmekkel, gyengévé tesznek és sebezhetővé. Ennek elelnére próbálom elfeldtetni vele a haragját, azzal, hogy elkezdem vetkőztetni. Míg hátrálok az ágyra látom széles vigyorát, aminek van egy gonosz árnyalata. Morog és kihúzza nadrágjából az övét és az ágyra dobja a szíjat, mire reflexből aprót nyelek. Nem biztos, hogy jó ötlet volt neki adni az irányítást, de bízom benne, hogy nem száll el az agya és képes lesz gyengéd maradni a maga szadista módján. Ezt követően fenekembe markol annak segítségével húz magához. Csípőink össze préselődnek, halk nyögés hagyja el ajkaimat, ahogy megérzem irántam való vágyakozásának fizikalitását. Szavai hallatán sokkot kapok és tekintetem az övébe fúrom. Maradj mellettem... Szerelmesen csillogó szemekkel nézem és képtelen vagyok megszólalni. Mámorban úszva, édesen mosolygok rá. Nem lesz egyszerű, iszonyú nehéz lesz. De ezt akarom, erre vágyom. Lágyan gúgást követően felkap és az ágyra dob. Meg sem tudok mozdulni, egyből rám mászik ezzel a puha ágyba nyomva testemet. Kínzó lassúsággal puszilgatja végig a nyakam, miközben ujjaimmal haját markolom. Kívánom őt, az őrjítőn vágyfüggönyön keresztül alig hallom kérdését. Mégis erőt veszek magamon és válaszolok neki.
- Maradok, míg jó leszel hozzám. S ha el is üldözöl tudom visszatérek, mert mi mindig megtaláljuk egymást - suttogom fülébe, majd változtatok a pozíción. Csípőjén elhelyezkedek úgy, hogy a vékony farmer anyagon keresztül is érezhesse forróságom. Mielőtt bármit is tudna tenni birtokba veszem ajkait, hevesen csókolom, mintha most látnám először és utoljára. Abban a pillantban rá jöttem, hogy semmi sem számít, sem az mi történt a múltban közöttünk, sem a jövő rejtélyei. Csak a most van és mi egymásnak.
- Szeretlek Chad Brannagh - motyogom az ajkai közé alig hallhatóan, mégis őszintén és határozottan.

words: - | note:  Szeri van  | music: My dilemma
Vissza az elejére Go down

avatar
Ösi vámpír •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Chatkép :

Tartózkodási hely :
New York
Hobbi & foglalkozás :
Pszichopata



A poszt írója Chad Brannagh
Elküldésének ideje Szer. Nov. 09, 2016 8:20 am
Ugrás egy másik oldalra

Angel & Chad
Ismerem azokat a szavakat, amelyeket még ki sem ejtettél.
Már tudom hová tartasz, mikor még el sem indulsz.
Tudok a féltett titkaidról, amiket mélyen elrejtesz.
Mindent tudok rólad, kedvesem. Nem vagyok kém, csak szeretlek.


Hallom a csipkelődő kérdését, miközben a zárral birkózom, de nem reagálok rá. Egyrészt, mert tisztában vagyok vele, hogy csupán ugratás az egész, másrészt nincs kedvem tépni a számat, és kiselőadást tartani róla, hogy majd bebizonyítom az ellenkezőjét. Én mindig is amondó voltam, hogy beszéljenek inkább a tettek, mint a szavak, és most is tartani fogom magamat ehhez a jól bevált módszerhez.
Mikor bezárom az ajtót, és elteszem a kulcsot, Angel felé fordulva még elkapom ahogy épp a szemét forgatja. Naná, kitaláltam magamtól is, hogy ha távozni akarna, vagy bevetné a boszorkányerejét, vagy újra eltörné a nyakamat a kijutás érdekében. Viszont azzal is tisztában vagyok, hogy semmi ilyesmi nem fog bekövetkezni. Egyrészt tudat alatt ő is élvezi a helyzetet. Ismeri ezt az énemet, elfogadta, és nem kellett pisztolyt szegeznem a fejéhez, hogy önként és dalolva jöjjön el velem idáig. Ha mindenféle kényszerítés nélkül bezárkózott velem ebbe a szobába azt jelenti, hogy ő is legalább annyira benne van a dolgok sűrűjében, mint jómagam.
Megvetően fújok egyet mikor arra kerül a szó, hogy örüljek, amiért csak a berendezésemet amortizálta le. Ezt nyilván ő sem gondolta teljesen komolyan...
- Szívem, azt hiszed, egy csikk bármit is ártott volna nekem? - kérdezem amolyan "ugyan már" módon. - Nem benzines kanna volt, fáklyával karöltve. Akkor nagyon felhúztál ezzel az aprócska manőverrel, és megesküdtem, hogy a következmények a számodra nagyon fájdalmasak lesznek, de azóta változott egy s más - vonok vállat. Nem kezdek bele a hosszas magyarázkodásba, hogy az egy s más alatt konkrétan azt értem, hogy szerelmet vallott nekem, és hogy azt hiszem nekem is meg kell birkóznom a gondolattal, hogy alighanem én is több érzést táplálok iránta, mint a testi vágy. Ismer már annyira hogy tudja, kimondatlanul is mire gondolok éppen. Viszont mikor még mindig dacol a kérdésemet követően, kezdek némileg csúnyábban nézni rá. Most komolyan, tényleg ennyire nehezére esik megadni nekem azt az örömöt, hogy elismerje, én irányítok? Nekem egyszerűen szükségem van erre, a tudatra, hogy én vagyok aki korlátokat szab, szabályokat hoz. Ilyen vagyok, nem tudok, de nem is akarok változtatni ezen. Ha ő tényleg szeret, ahogyan állítja, akkor fogadjon el ilyennek. Ez egy olyan harc köztünk, aminek úgy hiszem, még mindig nem érkezett el a vége, csak elnapolásra került.
Viszont ezt az iménti keserű szájízt el is feledteti velem, mikor kigombolja a nadrágomat, és egy-két mondattal alátámasztva akaratát, ténylegesen kezembe adja a gyeplőt, aminek hallatán azonnal széles, némileg kegyetlen vigyorba torzul a fejem.
- Ezt már szeretem... - morgom, aztán kihúzom az övemet a nadrágomból, és meglóbálom a szeme előtt. - Ne aggódj... élni is fogok a lehetőséggel - dobom az ágyra a szíjat. Az elkövetkezendőkben elég hangsúlyos szerepet szánok neki. Aztán szinte ugyanezzel a mozdulattal belemarkolok Angel fenekébe, és magamhoz húzom, olyan közel, ahogy csípője az enyémnek préselődjön.
- Maradj velem - mondom neki nyersen, kertelés nélkül. - Maradj mellettem most, és New Yorkban is. Nem ígérem, hogy könnyű vizekre viszlek, de azt igen, hogy ez lesz életed utazása - mormolom lágyan, de még a száját sem nyithatja ki, mikor felkapom, és odadobom az ágyra, majd a következő másodpercben már rajta is vagyok, belenyomva kissé a matracba.
- Nos... - csókolom végig a nyakát észvesztő lassúsággal - mi a válaszod?
©

Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Keresem :
Tartózkodási hely :
New York/ Singapore
Hobbi & foglalkozás :
model
Humor :
killer



A poszt írója Aingeal Hearn
Elküldésének ideje Szomb. Nov. 05, 2016 9:53 pm
Ugrás egy másik oldalra

"De ha megszelídítesz, szükségünk lesz egymásra. Egyetlen leszel számomra a világon. És én is egyetlen leszek a te számodra..."
Chad & Angel
Chad kapva-kapott a felkínált lehetőségemen és egyetlen szó nélkül maga után vezetettt a város másik felébe. A lehető legtávolabb a hoteltól, gondolom nem akart Calderrel egy helyiségben tartózkodni, bár szerintem már rég elűnt onnan. De nem állt szándékomban felvilágosítani róla, olyan édes volt ebben a szerepben. A lakónegyedben kivette az első elfogadhatónak titulált bérelt szobát. A papírt olyan sebességel írja alá, hogy ott helyben majdnem elfüstölődik. A tulaj úgy néz rám, mint aki ott helyben képes lenne megerőszakolni, a nyálát alig bírja visszatartani. Ahogy látom Chad nem foglalkozik vele, míg tőlem a férfi egy gyilkos pillantást kap, miközben a mellettem álló vámpírhoz simulok. Próbálom tudatosítani az osotba emberben, hogy semmi esélye sincs, de van egy olyan sejtésem, hogy ha nem veszi a lapot nem éri meg a holnapot. Kedved kaptam egy kis gyilkolászáshoz, talán ezt meg is osztom Chaddel, tisztában vagyok vele, hogy még jobban imádna érte. Hangtalanul egy köteg pénz dob az asztalra, jól többet, mint amit a szobáért kért a fickó. Ezt követően karon ragad másik kezében a szobakulccsal, neki köszönhetően rohanva tesszük meg  a hosszú folyosón a távot. Látom, ahogy remeg a keze, érzem rajta a mérhetetlen vágyakozást, aminek köszönhetően csak másodjára találja el a kulcslyukat.
- Elveszett a lyukérzéked szívem? - kuncogok ércelődve. De nincs időm rendesen kinevetni magam, szinte bezuhanunk a szobába, pillantásom végigi vezetem a környezeten, egy apró mosollyal nyugtázom a hangot, ami arról tanúskodik, hogy ránk zárta az ajtót. Ahogy felé fordítom a fejem még éppen látom, amint zsebébe rejti a kulcsot, szemeimet forgatom. Mintha egy ilyen apró tényező meg tudna állítani abban, hogy elhagyjam a szobát, ha úgy adódik a helyzet. Felé fordulok, miközben végig mér, a sietségtől piros arccal nézek oda adóan szemeibe, még várok. De ha nem jön ide hozzám egy másodpercen belül én fogom megtenni. Az ujját felemelve mozgatja előttem miközben beszél, közvetlen előttem áll meg. Még megszóllani sem tudtam csuklóimat egyből összefogja, mire önkéntelen alsó ajkamba harapok és csak most döbbenek rá igazán mennyire hiányzott. Szemei megvillanak, ahogy emlékeztet az utolsó találkozásunk búcsújára, míg én negédesen mosolygok, ártatlan tekintettel. Kaján vigyora láttán gyorsabb ütemre vált a szívverésem, elengedi kezeimet. Kérdése hallatán megnyalom az ajkam, míg ő az egyik tincsemmel játszik.
- Ugyan már! Te is tudhatnád, hogy ha vérig sértesz vállanod kell a következményét. Amúgy is szívem, örülj neki, hogy a kanapédra dobtam a csikket és nem rád céloztam. Ami a büntetést illeti, ebben az esetben neked is kijár - dacosan keresztbe fonom karjaimat melleim előtt, de szemeim egy pillanatra sem veszem le róla. Lágyan morog, miközben hozzám simul, jelezve mennyire kíván, halk nyögés hagyja el ajkaimat. Édes bosszú na igen, azt hiszem azt a fajtát már ismerem és egy cseppet sem bánom. Cibészes mimikája megtöri a "jeget" nálam és leengedem kezeimet, amit egyből ki is használ. Egyetlen másodperc alatt megszabaít a pólómtól, majd szemével inni kezdi a látványomat. Hallom ahogy elakad a lélegzete, megszóllanék, de magához húz. Úgy csókol, ahogy soha azelőtt, gyengében érzésekkel telve, ami egyből megrészegít. Átfogja derekam, ujjai érintése nyomán izzik a bőröm. Átkarolom a nyakánál, hajába túrok és kicsit hevesebben viszonzom a kapott csókot, de éppen annyi érzelemmel, ahogy ő tette. Édes mosolyt villantva teszi fel a kérdést, ami okozta a veszekedésünket, de ez a stílus most más. Kedves, már-már gyengéd hangon teszi fel, sosem tapasztaltam tőle ilyet. Tudom, hogy mit akar vele elérni, de nem fogja hallani tőlem bármilyen szerelmesen is kérdezi.
-  Brannagh ne rontsuk el az estét újra - morgok kissé sértődötten, de tompítom azzal, hogy egész testemmel hozzá préselődök, odébb simítok egy kósza tincset - Ugyanazt akarjuk te is tudod - búgom neki egy apró csókot követően. Mielőtt bármit is szólhatna letépem róla ingét, ha tetszik neki, ha nem, ezt követően elkezdem kigombolni a nadrágját.
- Azt teszel velem, amit akarsz, csak a tiéd vagyok. Legyen ennyi elég - suttogom a fülébe. Pimaszul megnyalom az arcát majd mintha mi sem történt volna ellépek tőle és mosolyal az arcomon leülök az ágy szélére.

words: - | note:  Szeri van  | music: My dilemma
Vissza az elejére Go down

avatar
Ösi vámpír •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Chatkép :

Tartózkodási hely :
New York
Hobbi & foglalkozás :
Pszichopata



A poszt írója Chad Brannagh
Elküldésének ideje Vas. Okt. 30, 2016 8:06 am
Ugrás egy másik oldalra

Angel & Chad
Ismerem azokat a szavakat, amelyeket még ki sem ejtettél.
Már tudom hová tartasz, mikor még el sem indulsz.
Tudok a féltett titkaidról, amiket mélyen elrejtesz.
Mindent tudok rólad, kedvesem. Nem vagyok kém, csak szeretlek.


(Hotel melletti sikátor)

Úgy írom alá a bejelentőkönyvet, hogy szinte kilyukad a papír, és kivételesen azzal a pillantással sem foglalkozom, amit a tulaj Angel felé küld. Máskor már megetetném az illetővel a saját szívét, jelenleg eltekintek ettől a büntetési módszertől. Már csak azért is, mert közel s távol ez volt az egyetlen kivehető szoba, ami megütötte némileg az általam elvárható minőséget. Igaz, a hotelban kényelmesen válogathattam volna a lakosztályok között, de azt hiszem bölcsebb volt az a döntés, hogy ne nagyon maradjunk Calderrel közös légtérben. Akkor is, ha ez jelen esetben egy egész hotelt jelentett volna...
Egyetlen hang, köszönés vagy hasonló nélkül dobok pénzt az asztalra, jócskán megtetézve a tulaj által kibökött összeget. Tanulja meg ő is, hogy Chad Brannagh nem garasoskodó fajta. Mellesleg mondjuk úgy, ebben benne van a diszkrét hallgatásának, és a hozzám való hozzáállásának az ára is. Elvárom a tiszteletet, minden formában, és körülmények közt. Ha fizikailag akadályoztatva vagyok ennek kikényszerítésében, akkor azt megoldja a pénz.
Megragadom egyik kezemmel a szoba kulcsát, másikkal Angel kezét, és szinte futva vonszolom magammal végig a szobák előtti folyosón, és tagadhatatlanul úgy remeg a kezem az iránta való vágyakozásban, hogy csak másodszorra találom el a kulcslyukat. Akkor aztán szinte bezuhanok vele a szoba közepére, és csak egy pillantással nyugtázom a nem túl pórias környezetet, mert a figyelmemet máris két dolog foglalja le igazán. Az egyik, hogy elfordítom a kulcsot a zárban, aztán zsebre vágom a kis fémlapot. A másik, hogy végigmérem Angel alakját, ahogy a szoba közepén áll, és szinte gyomron vág a látvány, hogy milyen gyönyörű apró zavarában, mégis, teljes felajzottságában, ahogy a jelek szerint ő ugyanúgy vágyik rám, ahogy én rá.
- Nos szívem.... - emelem fel az ujjam, ide-oda mozgatva előtte, amolyan tanárbácsis módon - azt hiszem, van valami, amit még meg kellene beszélnünk - állok meg közvetlenül előtte, és mire kettőt pislogna, összefogom két csuklóját, hogy moccanni se legyen képes. - Renoválnom kellett miattad a lakásomat - villognak a szemeim. - Csúnya, nagyon csúnya búcsú volt édesem, és ismerhetsz már annyira, hogy ezt ne hagyjam megtorlás nélkül. Vannak dolgok, amikért büntetés jár - sziszegem, aztán a következő pillanatban kaján vigyorba csúszik a képem. - Ugyanakkor azt hiszem, vannak a büntetésnek roppant élvezetes formái is, nem gondolod? -engedem el kezeit, hogy ujjaim köré tekerjem selymes hajtincseit. Nagy levegővel iszom a bőréből áradó illatot, ami képes azonnal elvenni minden józan eszem. Nagy erővel kell már most féken tartanom magam, hogy ne essek neki, és ne tépjem le róla a ruhát cafatokban.
- Igazán kár, hogy a bilincset New Yorkban hagytuk - mormolom lágyan, miközben csípőmmel erősen nekifeszülök testének, hogy érezze, már ennyitől életre kelt a vágy a nadrágomban. - De úgy hiszem, találunk más megoldást is az édes bosszú kivitelezésére - vonogatom a szemöldökömet pimaszul, és mire bármit reagálhatna, máris lehúzom róla a felsőjét.
Nézem, ahogy ott áll előttem, jelenleg némileg kócosan a vetkőztetésnek köszönhetően, és elakad a lélegzetem, mintha először látnám őt magam előtt. Magamhoz húzom, és olyan gyengéden, annyi érzéssel telve csókolom meg, mint talán még soha. Átfogom derekát, lágyan cirógatom a forró, selymes bőrt, és azon kapom magam, hogy valami rejtélyes oknál fogva remeg az egész testem csak attól az apró, de el nem hanyagolható ténytől, hogy újra a karjaimban tarthatom.
- Ugye tudod, ki a főnök? - kérdezem tőle cinkos kis mosollyal, de hangom tele van olyan kedvességgel, amit tőlem eddig még azt hiszem, soha nem tapasztalhatott meg.


©

Vissza az elejére Go down

avatar
Ösi vámpír •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Chatkép :

Tartózkodási hely :
New York
Hobbi & foglalkozás :
Pszichopata



A poszt írója Chad Brannagh
Elküldésének ideje Vas. Okt. 30, 2016 7:39 am
Ugrás egy másik oldalra

Vissza az elejére Go down




A poszt írója Ajánlott tartalom
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra

Vissza az elejére Go down
 

Chad ideiglenesen bérelt szobája

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Stefan szobája
» Damon szobája
» Rebekah hálószobája
» Lucy szobája
» Caroline szobája

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi
- járd körbe városainkat -
 :: Mystic Falls :: Lakónegyed :: Bérlakások
-

Friss reagok
- lelked hangjai -


Szomb. Dec. 15, 2018 5:27 pm
Hétf. Dec. 10, 2018 12:09 pm
Pént. Nov. 30, 2018 1:01 pm
Pént. Nov. 30, 2018 12:45 pm




Álarc nélkül
- itt vagyunk -



Nincs


Jelenleg 10 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 10 vendég :: 2 Bots
A legtöbb felhasználó (77 fő) Kedd Jún. 23, 2015 10:38 pm-kor volt itt.

Fajaink aránya
● ● számokban a valóság ● ●

csoportok ●
Ffi
Ember •
4
8
vámpír •
7
12
ősi vámpírok •
2
4
Vadászok •
1
4
Boszi / mágus
10
3
Vérfarkas •
5
9
hibrid •
2
1
vámpírboszi •
6
4
Animágus •
0
3
dhámpír •
4
2
tündér •
2
1
Farkasboszi •
2
1
druida •
1
3