Share | 

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Keresem :
My soul
Kedvenc dal :
Stone Cold
Tartózkodási hely :
♡ Whitmore & Mystic Falls
Hobbi & foglalkozás :
♡ Find out the secrets of the people
Humor :
♡ Strange



A poszt írója Wanda Melinda Carson
Elküldésének ideje Vas. Okt. 30, 2016 1:18 pm
Ugrás egy másik oldalra

Gratulálunk, elfogadva!
üdvözlünk a diariesfrpg oldalán!


Kedved Do!

Nagyon tetszik a választott pb-éd, hiszen tökéletesen illik a karakterhez. És nem csak neved különleges az arcod mellett, hanem az is, hogy kinek a lánya vagy. 40
Nagyon tetszett az, ahogyan a családot megjelenítetted és olvasva a soraidat az jutott eszembe, hogy annyira nem is hazudott édesanyád apáddal kapcsolatban, hiszen vagy nem lelted volna őt, vagy tényleg nem volt már, hiszen a poklot is valakinek irányítani kellett egészen eddig a pillanatig. 40 Nagyon tetszik, ahogyan megjelenítetted a karaktered érzéseit, a történéseket, még ha nem is éppen vidám részét emelted ki az életednek, de ennek ellenére teljesen magával ragadtál. 31 Még mindig nagyon imádom azt, ahogyan fogalmazol és örülök annak, hogy elcsábultál erre a karakterre, mert nagyon várta már Mr. Mercury, illetve tökéletes kezekbe került. 40
Úgy érzem, hogy sok izgalmas pillanatban lesz részed, illetve többen is várnak már rád, így nem is szeretnélek tovább feltartani. 40 Foglalózz gyorsan, ha még nem tetted meg, illetve act. checkbe se felejts el írni és mehet is a játék! Jó szórakozást kívánok „angyalka”! :hug:

Vissza az elejére Go down

avatar
Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Kedvenc dal :
Come little children I’ll take thee away
Into a land of enchantment
Tartózkodási hely :
Seattle
Hobbi & foglalkozás :
tanuló



A poszt írója Doreah Mercury
Elküldésének ideje Vas. Okt. 30, 2016 1:07 pm
Ugrás egy másik oldalra

Doreah Mercury
nomen est omen

17

Daddy’s little angel

Seattle

Freya Mavor

boszorkány

Do, Reah

tanuló

a karakterem keresett


Születési idő, hely   1999.9.9.; Seattle
Család   Csonka csaláldban nőttem fel, egykeként, csupán édesanyámra számíthattam. Hogy féltestvérem van-e, azt nem tudom, hiszen apámat sohasem ismertem, így ez sem kizárt, de ha így is van, róluk sincs tudomásom. Talán, majd egyszer.
Mindig is érdekelt, hogy ki lehet az apám, de hiába próbálkoztam, anya nem árult el semmit sem róla, valami kifogással mindig lerázott: „Hagyd csak, kicsim, úgy sem bukkannál a nyomára... Nem akarom, hogy csalódj, hogy mégsem olyan férfi, akit titkon elképzeltél. Ha próbálnád is keresni, valószínűleg nem ismernéd fel akkor sem, ha előtted állna. Nem valószínű, hogy a nyomára bukkannál. Már nincs e világon... „
Ezek után pedig ha volt is bennem motiváció, hogy megkeressem, idővel lemondtam róla, hisz ahogy anyám szavai sejtetni engedték, valószínűleg már nem is él. Ezt valahol sajnáltam, hisz kíváncsi voltam rá, de miután semmi konkrétumot nem sikerült megtudnom róla, azon túl, hogy a a vezetéknevemet tőle kaptam. Idővel el is felejtetődött a vágyálom, inkább arra koncentráltam, aki itt volt velem, mellettem – anyára. Egészen addig, amíg egy napon az életére nem törtek, és egy csapásra meg nem változott az életem...

 

Nem volt még rá példa korábban, hogy az igazgatói irodába hívjanak, ráadásul egy óra kellős közepén, így nemigen tudtam elképzelni, hogy mi történhetett. A gondolataimban csak kétségbeesetten próbáltam valami magyarázat után kutatni, de hiába, semmi olyat nem tettem, ami ezt indokolná. Jók a jegyeim, példás a magatartásom, a közösségi életben is aktívan részt veszek, és még az iskolai önkéntes megmozdulásokon is mindig az első sorban vagyok, legyen szó akár valamilyen sportrendezvényről, vagy beteg gyerekek látogatásáról, szegények segítéséről. Csak nem... valaki észrevette, amikor tegnap az udvaron véletlenül végrehajtottam egy aprócska varázslatot?
Az igazgatói székben ücsörögve roppant aprónak és sebezhetőnek érzem magam, csak megszeppenve figyelem a nívós, gazdag berendezést, a polcon sorakozó enciklopédiákat, mígnem Mrs. Davies a nevemen szólít, én pedig ijedten rezzenek össze.
- Igen?
- Miss Mercury... attól tartok, rossz híreket kell közölnöm. – szólal meg, a szemüvegét megigazgatva az orrán, mintegy húzva az időt néhány pillanatig – Az édesanya... Kórházban van, az állapota válságos, még küzdenek érte az orvosok. A lakásukon támadtak rá. Szedje össze a holmiját, már értesítettem Mr. Jonest, elviszi hozzá.
Egy világ omlott össze bennem. Az igazat megvallva azt sem tudom, hogy jutottam el végül a kórházba, teljesen összemosódtak a percek, az arcok, minden... Csak amikor már anya ágya mellett ücsörögtem az intenzívan, a kezét szorongatva, néma imákat rebegve érte, döbbentem rá, hogy ez a valóság. Az orvosok szerint már nincs sok hátra neki, de én nem akarom tudomásul venni, csak türelmesen várok, hogy jobban legyen... hogy a monitoron lévő értékek valami javulást mutassanak.
- Kicsim...? – szólal meg alig hallható hangon, én pedig minden idegszálammal rá összpontosítok, figyelve minden rezdülését.
- Anya?
- A ruháim közt... egy boríték... keresd meg. Amíg nem késő... Visszajött. Menekülj... Griff... Fabiana...– motyogott látszólag összefüggéstelenül, legalább nem igazán értettem, hogy pontosan mit is szeretne. Keressem meg a borítékot? Amíg nem késő? Mihez? Amíg... mielőtt anya is itt hagyna? És ki ez a Fabiana?
Nem akartam elengedni a kezét, de sietve léptem oda a ruháihoz, hogy átforgatva őket megleljem az említett tárgyat, s végül az egyik belső zsebben meg is találtam. Gyűrött volt, látszólag már egy ideje magánál hordta, mint ha sejtette volna, hogy hamarosan eljön a búcsú ideje.
- Igen, itt van, megtaláltam. – szólaltam meg, felemelve a kezemben tartott borítékot, ám ahogy visszafordultam az ágy felé, egyszerre csak a kórházi gépek éles, sipító hangja törte meg a szoba csöndjét.
- Anya? Anya! Ne! – ugrottam oda az ágyhoz, de már jöttek is az orvosok, határozott mozdulatokkal tessékelve ki a szobából, hogy megpróbálják megmenteni az életét, de hiába... ha egy lélek távozni készül, nincs, aki visszatarthatná.
Csak magatehetetlenül zokogtam a kórház folyosóján, az egyik automata mögé rejtőzve, ahogy maga alá temetett a bánat és a gyász, és semmiről, és senkiről sem akartam tudomást venni... Az aggodalmasan közelítő ápolónőket is udvariasan elküldtem, a többi beteg meg inkább került, mintsem vígasztalni próbált volna. És ez jó is volt így... egyedül maradtam ezen a gonosz és kegyetlen világon. Nincs hová mennem, és ezzel a kórház vezetősége is tisztában volt.
Nem tudom, mennyi idő telhetett el, amikor két szipogás közben néhány idegen felnőtt bukkant fel, láthatóan kerestek valakit... amikor pedig meghallottam a saját nevemet, és hogy az egyik ápoló épp útbaigazítja őket, merre láttak utoljára, egyszeriben minden világossá vált. A gyámügy...
Nem szoktam ilyen meggondolatlan dolgokat csinálni, de azt tudtam, hogy nem akartam árvaházba kerülni, így a helyemről felpattanva futásnak eredtem, hogy aztán egy szennyeskosárban lapulva várjam meg, amíg  hatóságok megunják az utánam való keresgélést... Csak utána merészkedtem elő, kiosonva a kórházból, megindulva az utcán, amerre a lábam vitt.
Haza nem mehetek, más hely pedig nincs, ahol meghúzhatnám magam, így csak kóboroltam céltalanul, kezemben még mindig anya búcsúlevelét olvasva. Egészen eddig fel sem tűnt, hogy el sem engedtem, viszont az eddiginél is gyűröttebb és nyúzottabb lett szegény...  Miután azonban egy közeli parkba lyukadtam ki, az egyik padon megpihenve féltő óvatossággal kibontottam a borítékot, hogy aztán a lapot finoman kisimítva elolvassam anya levelét, aminek már az első mondata után úgy éreztem, ismét kicsúszott a lábam alól a talaj:


„Sajnálom, hogy így és most kell megtudnod: édesapád él, és ismét a városban van.”

Vissza az elejére Go down
 

Doreah Mercury

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Az alkotás metafórája
- alkoss karaktert -
 :: Halhatatlan évek :: Boszorkányok
-

Friss reagok
- lelked hangjai -






Álarc nélkül
- itt vagyunk -





Jelenleg 15 felhasználó van itt :: 4 regisztrált, 0 rejtett és 11 vendég :: 2 Bots
A legtöbb felhasználó (77 fő) Kedd Jún. 23, 2015 10:38 pm-kor volt itt.

Fajaink aránya
● ● számokban a valóság ● ●

csoportok ●
Ffi
Ember •
27
18
vámpír •
26
19
ősi vámpírok •
5
7
Vadászok •
8
9
Boszi / mágus
31
16
Farkas •
17
20
hibrid •
3
3
vámpírboszi •
14
6
Animágus •
3
2
dhámpír •
4
2
tündér •
2
2
Farkasboszi •
6
2
druida •
2
3