Share | 
A topik címe: Victoria Vidarr

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Dec. 04, 2016 10:54 pm
Ugrás egy másik oldalra

Victoria Vidarr
nomen est omen

892 év

Átkozott nej..

Ahol szükség van rám

Diane Kruger

Boszorkány

Vic

Válóperes ügyvéd

a karakterem keresett


Születési idő, hely   1122, Anglia
Első átváltozás   -
Család   Volt valaha valaki, akit szerettem, s akiről azt hittem viszont szeret. De hagyott az enyészetben, hagyott a vérben, egyedül a sötétben. A nap azonban újra beragyogott, a fiam képében, akinek már a létezése is maga a csoda. A létezése, mely mélységes titok.

 

Sötét.
Fájdalom.
Mélységes, szaggató fájdalom.
Vér.
Félelem és még több vér.
Ez az, amire emlékszem. A fájdalmat nem a "szent emberek" kései, kínzásai okozták. Az igazi fájdalmat ő okozta. Ő, aki hagyta. Aki nem tett semmit. Ez emlék. Olyan emlék, melyet bármennyire is szeretnék, nem tudok elnyomni, sem irányítani. Előtör, megtalál, magába szippant, rettegésbe és fájdalomba taszít. Verejtékben úszó testtel ébredek fel. Olyan sebeket keresek testemen, melyek már nincsenek. A fehér, a hófehér lepedőn a sötétlő vért keresem. Újabb vaklárma, újabb álom.
Felkelek az éjszaka közepén, fázva, dideregve sietek a konyhába egy pohár fehérborért. Vöröset azóta képtelen vagyok inni. Koncentráljunk, koncentráljunk. Elmúlt, régen volt. Elrendezték, segítettek rajtam. Rajtunk. A férjem pedig? Ó, tudok sorsáról. De nem tudom szánni. Oda jutott, ahová akart. Azzá vált, amivé akart. Én voltam az ára. Azaz mi, bár erről már nem volt időm tájékoztatni.
Azt mondják a halál, végleges és megmásíthatatlan. Annyi mesét, rémmesét és történetet hallottam már életem során alagútról, fényről, integető nagyszülőkről odaát, hogy meg sem tudnám számolni. Én meghaltam s nem emlékszem másra, csak a fájdalomra. Ketté hasadt a szívem, az agyam pedig a félelem börtönében vergődött. A testem pedig? Küzdött. Vergődött. Szabadulni próbált. Valahol pedig? Elnyelt a sötét. Nem tudom, mi történt a testemmel. Eldobtak? Egyszerűen félrerúgtak ahogy egy haszontalan állat tetemét szokás? Sokszor, oly nagyon sokszor gondolkodtam el ezen, mindhiába. Azt mondták, jobb ha nem kérdezek. Jobb ha nem tudok. Jobb vakon újra tanulni látni, mint hirtelen visszakapni a világot.
A teraszajtóhoz sétálok, talpaim nesztelenül suhannak a padlón. Az éjszaka fényeivel tarkítva a festményre nézek. A fiam. Az én gyönyörű fiam. Az egyetlen fiam. Az életem záloga.
A bor lassan elfogy a pohárból, hamarosan az ébresztőm is csörög. Csodálkozunk a foglalkozásomon? A házasságom lezárása bármilyen precedenst megérne. El is szorul a torkom egy kicsit. De minek is gondolnom erre? Ignotus ott van, ahol. Ő akarta. Meg is kapta. Megérte drága férjem? Mondd csak, megérte? Aludnom kellene. Nagyon kellene.
Visszafekszem az ágyamba, remélve, hogy el fogok tudni aludni. Nem sikerül. Soha nem sikerül, ha ez az álom tér vissza. Mostanában egyre rendszeresebben. Már rég halványulnia kellett volna az arcoknak, illatoknak, hangoknak. Mégsem így történik. Miért nem?

Reggel nem a legjobb formámban ébredek. Miért tenném? De ügyvéd vagyok, ráadásul egész jó, nem engedhetem meg magamnak azt a luxust, hogy fáradt legyek, ne álljak készen, ne mosolyogjak. Ne küzdjek. Mert küzdök. Mindig és bármikor, bárkivel. Nem csak azért, mert boszorkány vagyok, egyszerűen így vagyok programozva. Anya vagyok. Még ha a kicsi fiam, nem is kicsi már. Még ha jelenleg nincs is velem, vagy éppen a közelemben. Még. Idővel, idővel mindenre meglesz a válaszom. Neki biztonságban kell lennie.
Csak bámulom az előttem lévő bögrét. Gőzölgő kávé, mellette pirítós és narancslé, mert az élet megy tovább. Az élet mindig megy tovább. Belegondolok, hogy vajon tényleg azért rendszeres-e mostanában az álmom, mert ébrednek a druidák és talán...talán..talán köztük van? Igaz, utána járhattam volna, milliószor, megannyiszor, hogy mi lett a sorsa. Mit tettek vele. Megölték? De nem, nem tettem. Elzártam a tudatom, elzártam a múltam, csak a jövőmre koncentráltam. Az életemre. Fel kell hívnom Gwynt, a világ másik felén is.
- Mi történt a férjemmel? - kezdek bele, minek is köszöngetni.
- Úgy érted a druida, áruló férjeddel aki hagyta, hogy kivéreztessenek mint egy kecskét? - hangzik az epés visszakérdezés.
Igen, innen nézve nevetséges, hogy egyáltalán így nevezem őt. Mert egy házasság, ami századokkal ezelőtt özvegységbe fordult, már nem nevezhető semminek sem. Már nyoma sincs sehol. A nevét mégis megtartottam. Miért? Miért?
- Igen Gwyn, vele. - zárom rövidre inkább, hisz fölösleges lenne a leghalványabban is megvédeni előtte, szélmalomharc jelleget kölcsönözne az egésznek - Meghalt?
Pár pillanat csend következik, ami aggasztóvá kezd válni. Komolyan aggasztóvá.
- Ugye meghalt?! Gwyn! - egy fokkal megemelem a hangom.
- Nem. - sóhajtja - Vagyis azóta lehet, ráférne. A büntetését senyvedte amennyire én tudom.
Nyelek egyet, bár nem tudom miért gondoltam azt, hogy pont ő lenne a kivétel, hogy vele másképp történik. Hogy nem fogja túlélni. Azonban, korántsem biztos, hogy a gyanúm igaz. Ha pedig mégis? Nos, papíron én már régen meghaltam. Elporladtam. Mit sem tud rólam, az életemről, a fiamról. Rendben..fiunkról. Úgy kell élnem, ahogy eddig.
- Vic, ott vagy? Még ha él is, még ha ki is szabadult onnan, célirányosan kellene téged keresnie, hogy megtaláljon. De azt hiszi századokkal ezelőtt meghaltál. Talán már régen el is felejtett. Szedd már össze magad!
Igaza van, a fenébe is, tudom, hogy igaza van. Akkor meg mire a balsejtelem? Mire a rossz érzés? A nyomás a szívemen?
- Igen. Itt vagyok. - lehelem - Csak felmerült bennem a döntésetek helyessége. Megérdemeltem-e az új életet.. - kezdenék bele, de közbe is vág.
- Vic, ne. Ez egy döntés volt, jó életed lett, szép. Van egy nagyszerű fiad, aki semmit nem tud a múltadról. Ne kérdőjelezd meg az áldozatot sem. Jogtalan és orv halál, ráadásul kettőé. Ez jusson eszedbe ha már hülyeségeken gondolkozol. Élj tovább, mást nem tehetsz. Ha a sors kerekei úgy fordulnak majd, hogy próbatétel elé kerülj, tudni fogod mit cselekedj. Mennem kell. Valaki jött.
- Gwyn! Le ne.. - búgó hang.
Jó, jó oké a fenébe is, igaza van. Nem roskadhatok itt össze, sokáig így is kétséges volt az ép elmém, mennyit bírok el. Fel tudom-e dolgozni mindazt, ami történt. De nem ülhetek itt magamban, míg a nap eltelik felettem. Az életem vár, az ügyfeleim várnak. Bár erősen elgondolkodom a névváltoztatáson. Nekem nincs leánykori nevem, mint másoknak. Pontosabban nincs róla papír. Az övével éltem mindig is. Valamiféle perverz kötődés, a nem felejtés záloga. Névileg tartozom ahhoz, aki a legjobb, legerősebb, legnagyobb dologgal ajándékozott meg, amit ember valaha is ismert, egyben el is vette mindezt. Hányszor, hányféleképp akartam őt megkeresni, látni. Nem lehetett. Vannak..szabályok. Nekem hálásnak kellett lennem, feladatom volt, van.

Az irodában, kedves mosollyal próbálok hatni az enyhén remegő nőre. Megvan a szándék, látom a fájdalmat a tekintetében. Kezei görcsösen markolják kabátjának széleit. Bántották, lelke megtépázott, remegő, szenvedő kis galacsin. De nő. Erőt kapott, melyet talán nem is ért, nem is érez pillanatnyilag. Elnyomták, megalázták. Ki lenne alkalmasabb arra, hogy véget vessen ennek, mint én? Ha kimondják, ha nyer, új életet is kezdhet. Persze ez mindig enyhén képletes, de a lehetőséget megkapja.
- Nyugodjon meg Mrs. Treisman. Velem bátran lehet őszinte. Miért akar válni a férjétől? - kérdezem nyugodt, biztató hangon.
És kezdődik. Először biztosít, hogy a férje nem rossz ember csak..nem akarta őt bántani de..akart munkát keresni viszont...unalomig ismételt lemezek. Mindegyik de, csak, viszont az igazságot rejti. Magamban felvázolom a pasas jellemét. Nem, persze nem akkora rohadék mint lehetne, hisz a nő életben van és egészséges. Kinek árt egy szeretővel, máshol töltött éjszakákkal? Kártyaadóssággal? Ugyan, hisz senkinek. A házvezetőnőként funkcionáló lény, aki nap mint nap várja, hiszi a változást, senkit sem érdekel. Engem igen.
- Tudja a megoldást, kérem gondolkodjon rajta. Odaadom a névjegyem, gondolja át. - újabb biztató mosoly.
Kezet fogunk és távozik is. Törékeny alakja láttán elszorul a szívem. Hány ilyen nővel találkoztam a pályafutásom során? Rengeteggel. Vajon mennyien vannak még? Belegondolni is rossz.
Köszönöm, ezúton is van elég tapasztalatom arról, hogy miért nem szabad megházasodni manapság. Nincs értéke, nincs ereje a legtöbb esetben. Gyengécske utánzata annak, amit valamikor tiszteltünk mindannyian. Én is. Akkor miért is nem tudta Ignotus, hogy mi vagyok valójában? Mert nem tudta. Ha elmondtam volna neki, elhagyott volna. El kellett volna hagynia. A tragédia így is úgy is bekövetkezett volna. Talán a mi sorsunk nem az volt a múltban, hogy boldogan éljünk amíg az időnk véget ér. Talán büntetést kaptunk, mert hibáztunk.
Akárhogy is, akármilyen áron is, még mindig itt vagyok. És itt is maradok, jöjjön akármi.


Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
my only hope for happiness

Kedvenc dal :
back home
Tartózkodási hely :
⊂ the place where nothing bad happens
Hobbi & foglalkozás :
⊂ i'll be a little doctor
Humor :
⊂ like a dead man's humor



A poszt írója Elena Gilbert
Elküldésének ideje Szer. Dec. 28, 2016 8:27 pm
Ugrás egy másik oldalra

Gratulálunk, elfogadva!  
üdvözlünk a diariesfrpg oldalán!

Drága Victoria!
Üdvözöllek köreinkben! 40 Azt sem tudom, hol kezdjem... mindig is nagy remények fűztek ehhez az egész druida-históriához. És azt hiszem, a te érkezéseddel egy olyan oldalát láthatjuk majd a férjed történetének, amelyhez eddig még nem volt szerencsénk... 40
Az arcodhoz csak gratulálni tudok; imádom a színésznőt, és fogalmam sincs, hogy miért, de a lelki szemeim előtt tökéletes harmónia van Ignotus és a Te arcod között, reméljük, hogy ezt a harmóniát csak fokozni fogjátok. tongue
Nem spóroltál a szavakkal, ami nem is baj egy ilyen kaliberű karakternél. Nem vagy fiatal, arról nem is beszélve, hogy nem egy egyszerű, hétköznapi történetet bíztak rád. Te azért rendesen odatetted magad, imádtam olvasni minden sorodat! 31 A fogalmazásmódod, az, ahogyan a szavakkal bánsz... nincs helye felesleges mellébeszélésnek. Egy valódi nő gondolatait láttam, olvastam. Annak pedig főleg örülök, hogy itt nincs is vége, mint egy könyv esetében. A te történetedet tovább követhetjük majd, remélem, hogy minél előbb beleveted magad az itteni életbe. A férjed garantálni fogja, hogy ne unatkozz. Vagy inkább... te garantálod neki? Wink
Foglalózz le, majd nyomás a játéktér, keressétek meg egymást! Viharos randevú lesz, ha nem tévedek. Wink Jó játékot! 40

Vissza az elejére Go down
 

Victoria Vidarr

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» VICTORIA DE BELLEFLEUR

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Boszorkányok-

Friss reagok
- lelked hangjai -






Álarc nélkül
- itt vagyunk -





Jelenleg 15 felhasználó van itt :: 4 regisztrált, 0 rejtett és 11 vendég :: 2 Bots
A legtöbb felhasználó (77 fő) Kedd Jún. 23, 2015 10:38 pm-kor volt itt.

Fajaink aránya
● ● számokban a valóság ● ●

csoportok ●
Ffi
Ember •
27
18
vámpír •
26
19
ősi vámpírok •
5
7
Vadászok •
8
9
Boszi / mágus
31
16
Farkas •
17
20
hibrid •
3
3
vámpírboszi •
14
6
Animágus •
3
2
dhámpír •
4
2
tündér •
2
2
Farkasboszi •
6
2
druida •
2
3