Share | 

avatar
Warlock •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Chatkép :

Tartózkodási hely :
♣ Seattle
Hobbi & foglalkozás :
♣ pub owner



A poszt írója Lucifer Mercury
Elküldésének ideje Vas. Okt. 08, 2017 1:15 pm
Ugrás egy másik oldalra

| Lezárt játék! |
Vissza az elejére Go down

avatar
Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Chatkép :

Keresem :
▲ the way back to my daughter
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
▲ Seattle
Hobbi & foglalkozás :
▲ taking care of my little sunshine
Humor :
▲ angelic



A poszt írója Faith Mercury
Elküldésének ideje Hétf. Aug. 28, 2017 7:32 pm
Ugrás egy másik oldalra


to my Devil
•• Whatever it takes ••
- Nem tudom, Lucifer, nem gondoltam tovább a dolgokat! Nem akartam évtizedeken keresztül meglátogatni őt az álmában. Most akartam segíteni neki. De tudod mit? Ha erre van szüksége, akkor ha kell, minden éjjel belopózom hozzá! Bármit megteszek érte, bármit megteszek azért, hogy enyhítsem a fájdalmát, hogy segítsek neki! - a további belopózásokat persze már nem Lucifer tudtán kívül tettem volna, de ezt inkább nem részleteztem, hisz már így is szinte vérben forogtak a szemei. De remélem az végre eljutott a tudatáig, hogy Doreah-ért bármit képes vagyok megtenni. Nem érdekel, hogy nekem ettől rosszabb lesz, ha a lányunknak valamivel jobb.
Nem tetszett a kioktatása, bár részben meg tudtam érteni a dühét, mivel fordított helyzetben ugyanilyen mérges lennék rá, mint most Ő én rám. - Akkor legalább nem okoznék neked több problémát! - én is felemeltem a hangom, bár arra még mindig ügyeltem, hogy a lányunk ebből ne érzékeljen túl sokat. A következő, rendőrös kérdését hallva megrántom a vállam. Nem tudom, mit tettem volna. Spekulálásokba pedig nem kezdek, úgyse tudok semmi jót se mondani. Ő már eldöntötte, miként bánik velem, efelől pedig nem tágít.
A kanapéra roskadva már erőm se volt vitatkozni vele, de még mindig olyan dolgokat vágott a fejemhez, amikkel újra és újra szíven is szúrt. - Ahogyan te is megbeszélted velem azt, hogy vége a házasságunknak? Meg akartam osztani veled, Lucifer, bármennyire is hihetetlenül hangzik. De mire bejelentettem volna, hogy gyereket várok, már csak a hűlt helyedet találtam. - fájt, ahogy annak idején elhagyott. Tisztán élt bennem annak az emléke, mikor fogta magát és egyszerűen kisétált az életemből. Mintha egy senki lennénk, mintha soha, semmi se lett volna közöttünk. - Nem tudom. Lehet, ha inkább rád hasonlítana, akkor már kiskorában megkerestelek volna és kértem volna gyereknevelési tippeket. - lehet, hogy kissé szarkasztikusan hangzott, ám valójában nem úgy értettem. Nyilvánvaló volt számomra, hogyha Do inkább Luciferre hasonlított volna, akkor minden erőmmel azon lettem volna, hogy felvegyem valahogy Luciferrel a kapcsolatot. Hogy együtt kitaláljunk valamit. De szerencsére a sors más lapokat kevert nekünk, így erre nem volt szükségünk. Doreah-nál jobb gyermekről pedig nem is álmodhattam volna.
Mikor odasétált hozzám, nem számítottam arra, hogy a közelsége valóssággal megrészegít. Az, hogy a korábbi vitánk után most gyengéden közelített hozzám és homlokon csókolt, felidézte bennem a régi emlékeket. Amikor szinte óránként összekaptunk valamin, majd később következett az édes békülés. Nem áltattam olyasmikkel magam, hogy minden ugyanolyan lesz, mint régen. Mert tudtam, hogy semmi sem lesz olyan. Mégse tudtam figyelmen kívül hagyni, hogy milyen hatással van rám, még annyi évvel később is. Mintha egyetlen nap se telt volna el azóta. Ebből az idilli pillanatból szélsebesen repülünk vissza a valóságba, mikor elhúzódik tőlem.
- Félreértesz, én nem látlak másnak. Soha nem is láttalak. De ahogy az éremnek is két oldala van, úgy senki sem lehet velejéig rossz vagy jó. Mindenkiben van ez is, az is, bármennyire is igyekszik elnyomni valamelyiket. Belőled talán én hoztam elő a jobbik énedet és megértem, hogy ezért haragszol vagy épp gyűlölsz... de ne áltasd magad azzal, hogy azért szerettem beléd vagy azért mentem hozzád, mert másnak láttalak. Mert ez nem igaz. - mindig is tisztában voltam azzal, hogy ki is Ő valójában. Az érzéseimnek viszont nem tudtam parancsolni, ha kell, kövezzenek meg érte, vállalom.
Apró mosolyra húzódnak ajkaim, ahogy beismeri, hogy Do-nak párja sincs a világon. Tudtam, hogy szereti. Még akkor is, ha nem mondja ki, ha nem ölelgeti állandóan... fontos neki. És pont erről biztosítottam a lányunkat is alig pár perccel ezelőtt. A mosolyom azonban nem tudott sokáig az arcomon díszelegni.
Amint választás elé állított, viszketni kezdett a tenyerem. Az addig rendben van, hogy Ő hozott vissza az életbe. Az is oké, hogy gondoskodott a lányunkról, míg én halott voltam. És persze, hogy vissza akart vágni valahogy azért, mert annak idején nem mondtam el neki, hogy gyereket várok tőle. De ilyen választás elé állítani akkor sem volt joga! Főleg, hogy ezzel nem csak engem sodort veszélybe - mondjuk ez nem is érdekelt volna. De a lányunkat is, ez viszont jobban aggasztott. Az pedig, hogy nem engedné, hogy valaha is újra láthassam Do-t, még inkább feldühített. Szemeimbe újra könnyek szöktek, pedig sose engedtem senkinek, hogy sírni lásson. Ma viszont, Lucifer már a második ilyen szintű kiborulásomnak a szemtanúja.
- Ezt nem mondhatod komolyan. - elképedve figyeltem, majd odasétáltam mellé, hogy magamnak is újra tölthessek. Fogtam a poharam és visszaültem a kanapéra, majd feltekintettem Luciferre. - És hogy képzeled ezt? Majd itt fogunk élni mindannyian, mint valami boldog család? - semmi se állhatott messzebb az igazságtól, mint ez a felvetésem, de nem tudtam szó nélkül hagyni a gyakorlati megoldást.
- Maradok. - rezzenéstelen arccal feleltem végül neki a költői kérdéseim után a válaszomat, majd hátradöntöttem a fejem a kanapén. Éreztem, ahogy az imént elfogyasztott whisky égette a nyelőcsövemet, de most nem óhajtottam azzal foglalkozni. Ki kellett találnom, hogy másnap, hogy s miként fedem fel magam a lányunk előtt. Anélkül, hogy szegényem idegösszeomlást kapna vagy elájulna.
A nyakamhoz nyúlok, hogy megszabaduljak a nyakláncomtól. Egy egyszerű ezüstláncról van szó, amin azonban ott fityeg a jegygyűrűm. Ez idáig végig a nyakamba akasztva hordtam, mert Luciferrel ellentétben nekem ez tényleg jelentett valamit.
- Tessék, visszaadom. Már úgyis érvényét vesztette. - nyújtom felé a láncot a gyűrűvel egyetembe, bár fogalmam sincs, hogy elveszi-e tőlem. - Itt aludjak? - mutatok a kanapéra, amin ülök és várom a válaszát. Túlságosan gyenge voltam ahhoz, hogy tovább veszekedjek vele, ezért is váltottam tőmondatokra. Hiába voltam tisztában mindig is a kilétével, rossz volt érezni, hogy ennyire ellenséges velem. Még akkor is, ha ezúttal minden joga megvolt hozzá. Nem álmodtam arról, hogy minden szép és jó lesz vagy hogy újra közel kerülünk egymáshoz, de némileg kedvesebb hangnemben azért reménykedtem. Ám úgy tűnik az is álom marad csupán.

from your Angel
•• Remélem nem lett rossz  ••©



Vissza az elejére Go down

avatar
Warlock •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Chatkép :

Tartózkodási hely :
♣ Seattle
Hobbi & foglalkozás :
♣ pub owner



A poszt írója Lucifer Mercury
Elküldésének ideje Szomb. Jún. 10, 2017 6:54 pm
Ugrás egy másik oldalra


To my destiny, Faith ♥

- Valóban? Mi lesz akkor, ha ezentúl az álmaiba akar menekülni, hogy találkozhasson vele? Vagy mégis mit hittél, hogy minden este vagy második este eljátszhatod vele azt, hogy az egész csak állom, mert pont erre van szüksége? – legszívesebben kínomban már felröhögte volna, mert lehet ideig jó lesz, de hosszú távon semmiképpen se. Ezt ő se gondolhatta komolyan, annyira meg már ismertem a lányunkat, hogy tudjam Faith nagyon is fontos számára és biztos vagyok abban, hogy egy találka nem lesz elegendő számára. Ha pedig tovább folyik ez a parádé, akkor azt pedig ő fogja megsínyleni…  
Csak morranok egyet, amikor azzal jön, hogy egykoron hozzám jött. Én se voltam normális, hogy elvettem egy földi halandót csakúgy, mert miért ne? Nem kellett volna hagynom, hogy a bőröm alá tudjon férkőzni, de akkor legalább Mazi még észhez térített és visszatértem a pár hónapos kiruccanásom után a pokolba, oda ahol a helyem van, de most még se akartam. Nem azért, mert itt voltak nekem. Bármennyire is kegyetlenül hangzik, de nem miattuk tértem vissza hónapokkal korábban, hanem azért, mert elegem lett Atyám akaratából és a saját fejem után akartam menni.
- Talán ezen kellene megtanulnod változtatni, hogy néha előbb gondolkodj, mielőtt hagyod, hogy a szíved még több veszélybe sodorjon, mint kellene. Mégis mit tettél volna, ha nem én találok rád, ha esetleg az egyik emberem? Szerinted megúsztad volna a betörésedet, meghallgatták volna, hogy ki vagy? – pillantottam rá még mindig dühös tekintettel, mert nem csak a lányunk életét kockáztatta, hanem a sajátját is. – Vagy mégis mi a francot tettél volna, ha elkapnak a zsaruk, hiszen halott vagy a rendszer szerint!!! – dörrentem rá dühösen, mintha nem is egy érett nő állna előttem, az a nő, aki egykoron képes volt a szívemig eljutni és elkezdeni mássá formálni, de most akkor is rohadt pipa voltam rá, mert ezernyi dolog történhetett volna vele és minden tettem hiába való lett volna, amit eddig tettem és kockáztattam.
Kedélyek talán kicsit csillapodnak, miközben ő a kanapéra roskad, én pedig továbbra is állok. Őt figyelem és próbálom megfejteni, hogy mi legyen a következő lépés, ha már ennyire jól bekavart a dolgokba. Mély és dörmögő nevetés tör a felszínre.
- Az meg se fordult a fejedben, hogy arról nem egyedül kellett volna döntened? Mégis mit tettél volna, ha nem olyan lenne, mint Do, hanem inkább gyilkos és hasonló, mint amilyen én vagyok? – vontam fel kíváncsian az egyik szemöldökömet, miközben részben az iránta érzett düh még mindig ott lakozott az íriszeimben. Szerintem szerencséje volt, hogy a gyerekünk inkább rá hasonlít, és nem rám.
Közelsége hatással van rám, egyszerre gyűlölöm az előttem álló nőt, de mégis egy részem azt hiszem, hogy még mindig érte vágyakozik, egyetlen egy érintéséért. Szeretném letörölni a könnycseppet, de mégse vagyok rá képes. Nem, egyszerűen képtelen vagyok ennyire gyengéd lenni hozzá, hiszen már a homlokon csókolása se volt tervbe véve, amikor pedig az arcán pihenő kezemre siklik keze és gyengéden simít végig rajta, akkor összerezdülök mélyen legbelül, de a felszínen semmit se mutatok. Nem hagyhatom azt, hogy a hatása kerüljek ismét. Azt nem tehetem meg, nem lehet újra gyenge. Csak morranok a szavaira, de nem felelek. Fél, mintha ezt eddig nem tudtam volna, de erre gondolhatott volna azelőtt is, hogy csakúgy ide beállított. Amikor viszont ismét megszólal, akkor elveszem pár másodperc erejéig abban a szempárban, majd sietve húzom el a kezemet és hátrálok meg. Idegesen dörzsölöm meg az arcomat, majd felkapom a poharamat és újra töltök. – Talán ez volt a gond mindig is Faith, te annak ellenére is, hogy tudod ki vagyok, attól még másnak láttál mindig is. Nem kellene másnak látnod, mert nem az az ember vagyok, akit látni akarsz bennem. – dörmögöm neki mély és öblös hanggal, hogy utána kitöltsem az italomat és egy húzásra kiigyam a whiskyt a pohárból. Tényleg ostobaságot tettem volna? Mit művelek? Hogy tehettem ilyet, hogy valakit visszahoztam a halálból? Abszurd és röhejes, de még se bánom a tettemet, de teljességében nem értem akkor se, hogy mi motivált erre pontosan. – Igen. – felelek végül a kérdésére, amikor Do-ról kérdez, de érezheti, hogy nem volt könnyű kimondanom. Én nem szoktam ilyenekről beszélgetni. Ez nem én vagyok!
- Két lehetőséged van Faith! – emeltem rá ismét az íriszeimet, de már az ablak előtt álltam. – Vagy maradsz és felfeded magad előtte, ahogyan össze is kapod magad és készen állsz arra, hogy harcolj azért, ami számodra fontos, vagy… - pár pillanat szünetet tartottam, miközben őt fürkésztem az újabb italos pohár kíséretében. – vagy pedig kisétálsz azon az ajtón, de többé nem fogod tudni ide betenni a lábadat és őt se látod többé. – lehet nem volt jogom választás elé állítani, de ő se hagyott dönteni egykoron. Utánam küldte a lányunkat, most neki kell eldönteni, hogy fog-e kockáztatni és képes harcolni a lányáért, vagy inkább hagyja, hogy a félelme legyőzze őt és annak köszönhetően mindent elveszítsen és felesleges szabadítottam-e el magamra a veszélyt. Egyik kezemet öltönynadrágom zsebébe csúsztatom és figyelem őt, miközben várok a válaszára.


Vissza az elejére Go down

avatar
Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Chatkép :

Keresem :
▲ the way back to my daughter
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
▲ Seattle
Hobbi & foglalkozás :
▲ taking care of my little sunshine
Humor :
▲ angelic



A poszt írója Faith Mercury
Elküldésének ideje Kedd Jún. 06, 2017 1:27 am
Ugrás egy másik oldalra


to my Devil
•• Whatever it takes ••
Hallgatva a mondandóját, olyan érzésem támadt, mintha éppen a tüdőmet szorongatná. Mintha kipréselte volna belőlem az összes levegőt, én pedig képtelen volnék újra lélegezni. Szíven ütöttek már a korábbi szavai is, a szeméből szikrázó gyűlölet, ám amivel tökéletesen a földbe tudott tiporni, az még csak ezután következett. A lányunkat használta kardjaként, amivel oly könnyedén lyukat szúrt a mellkasomba.
- Tudom, hogy nem hiszel nekem, de ez a találkozás akkor is a segítségére lehet. Ettől pedig nem fog kibukni... Talán egy másik kamasz kibukna, de Doreah nem. Örül, hogy láthatott engem, hogy beszélhetett velem, hogy tudja, jó helyen vagyok. Tudnia kellett, hogy jól vagyok, ahhoz, hogy némiképp ő is tovább tudjon lépni. - Pontosan tudtam, hogy igenis szüksége volt erre a találkozásra. De úgy tűnt, Luciferrel ezt nem igazán tudtam megértetni. S eljött a pillanat, mikor már nem is akartam.
Ijedten pillantok lányunk szobájának ajtaja felé, félve várva, hogy vajon az apja előbbi kirohanása felébresztették-e. De mivel mozgolódásnak semmi jele, némiképp megnyugszom. Ha kijött volna, s itt látna engem, azzal még nagyobb veszélybe sodornám magunkat, holott már most sem voltunk épp jó helyzetben.
- Sajnálom, én ilyen vagyok! Azt aláírom, hogy ostoba és meggondolatlan lépés volt... De jól tudod, hogy hiába voltak ész érveim, végül mindig a szívem döntött helyettem. A józan eszem pedig mit sem érdekelt téged, sem a meggondolatlan lépéseim, amikor annyi évvel ezelőtt hozzád mentem... - Ezt abszolút nem sértésnek szántam, pusztán egyszerű ténymegállapításnak. Vele kapcsolatban sohasem hallgattam az eszemre, csak és kizárólag azt figyeltem, mit súg a szívem. Hiszen az Ördögbe szerettem bele, hisz az Ördöghöz mentem hozzá, hisz az Ördögnek szültem gyereket! A józan ész ezt sohasem engedte volna nekem, a szívem viszont bátran ugrott fejest a mély vízbe.
Mérgesen rázom meg a fejem, egyrészt azért, mert rettentően zavar és feszélyez a közelsége, másrészt pedig azért, mert azt hiszi, semmi közöm sincs ahhoz, hogy visszahozott. Ez esetben tényleg nem tudom mit kerestem itt.
Amíg a kanapén ülök, s hangom halkabbá, lágyabbá válik, úgy tűnik el ez a nehéz súly is kettőnk közül.
- Sose a nagybetűs "Ördögként" tekintettem rád... a szerelmem voltál, a férjem... egyértelmű, hogy azt akartam, saját családunk legyen. - Nem is tudom mit gondoltam akkor. Habár soha, egy röpke másodpercre se bántam meg, hogy világra hoztam a lányunkat, mégis egy olyan álomvilágba ringattam magamat, amibe nem lett volna szabad. Tudtam, hogy az a hőn áhított saját család örökre csak álom marad csupán.
Hihetetlen mennyire fájt még mindig, ha szóba hozta a kárhozatot. Egyszerűen én ezt sohasem tudtam elfogadni. El kellett mennem, menni akartam, friss levegőt szívni, kikerülni e közül a négy fal közül, de elkapta a kezem, a lábaim pedig hirtelen ólom nehézzé váltak. Lélegzetvisszafojtva figyelem, miként hajol közelebb, hogy lágy csókot nyomhasson a homlokomra. Az érzéstől összerezzenek és magam is megijedek a reakciómtól. Nem lenne szabad hagynom, hogy ilyen hatással legyen rám, mégse tudok mit tenni ellene. Ellökhetném a kezét, őt is akár, de mozdulni sem bírok. Helyette mély levegőt veszek, s lehunyom szemeim, mikor keze az arcomra siklik, ezzel egyidejűleg egy könnycsepp is végigszánt a bőrömön. Magamon érzem a tekintetét, így kénytelen vagyok kinyitni a szemeimet, s hagyni, hogy tekintetünk találkozzon. - Nem merem megtenni, Lucifer. - Suttogom kettőnk közé, utalva arra, mennyire nem vagyok felkészülve arra, hogy felfedjem Doreah előtt az igazságot. Rettegek attól, hogyha elmondom neki, hirtelen a semmiből előterem valaki, aki újra elszakít majd tőle, tőlük.
Halovány mosoly kúszik ajkaimra, ahogy eszembe jut, mit is mondott az imént. Azért hozott vissza, mert Doreah-nak szüksége volt rám, vagyis törődik vele. Az arcomon pihenő kezéhez óvatosan emelem fel a sajátomat, hogy gyengéden végigsimíthassak rajta. - Tudom, hogy te vagy az Ördög, vagyis a leggonoszabb természetfeletti lény a világon... de, ne haragudj, továbbra sem tudok így tekinteni rád. A lehető legcsodálatosabb dologgal ajándékoztál meg, még ha akkor nem is tudtál róla. És ezért örökké hálás leszek. - Tudom, hogy nem vágyik hálára, se köszönetre, mégis ki kellett mondanom ezen szavakat. Ám ezt követően újból némaságba burkolózom. Túlságosan különös érzéseket ébreszt bennem a közelsége, ugyanakkor hátrálni sem tudok tőle, hogy kicsit nyújthassam a köztünk lévő távolságot. Pedig ez a mostani, ez minden, csupán egészséges nem. Tekintetem talán még el is időzik egy kicsit az ajkain, ám amint észbe kapok, már el is nézek másfelé. - Ugye, hogy a mi Doreah-nknak párja sincs a világon? - Ilyet se hittem, hogy valaha kérdezni fogok, mégis jól esett erről beszélni. Ugyan továbbra sem hittem azt, hogy mi leszünk Amerika legtökéletesebb családja, de valóban jó volt osztozni a szülőségben, még ha nem is tudtam, miként fog ez alakulni a jövőben. De pillanatnyilag nem is akartam ezzel foglalkozni, csupán örültem, hogy a lányom szót a lányunk váltotta fel.
- Mi legyen a következő lépés? - Hirtelen témaváltás kellett, hogy eltereljem gondolataimat a családunkról, kettőnkről, s legfőképpen arról, hogy milyen kellemesek voltak azok az érzések, amelyek újra a felszínre kívántak törni. A kérdésem afféle biztosítékként szolgált, hogy innentől fogva nem lendülök magánakcióba - legalábbis ehhez próbálom majd tartani magam. Közben pedig bíztam abban, hogy elhúzódik tőlem, különben félő, hogy valami olyasmit teszek, amit egyáltalán nem volna helyén való.

from your Angel
•• Remélem nem lett rossz  ••©



Vissza az elejére Go down

avatar
Warlock •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Chatkép :

Tartózkodási hely :
♣ Seattle
Hobbi & foglalkozás :
♣ pub owner



A poszt írója Lucifer Mercury
Elküldésének ideje Hétf. Jún. 05, 2017 10:59 am
Ugrás egy másik oldalra


To my destiny, Faith ♥️

Nem érdekelt, amit mondott. Szinte meg se hallottam egyetlen egy szavát se, vagy csak szimplán figyelmen kívül hagytam, hiszen dühös voltam, de az nem volt kifejezés, hogy mennyire az voltam rá. Mindent kockáztatott, amiért az elmúlt hetekben dolgoztam. Nem is értem, hogy mit hittem, miért voltam képes abban hinni, hogy ott fog maradni, ahol maradnia kell, amíg mi mindent át nem beszélünk. Tényleg azt hitte, hogy nem engedném, hogy lássa a lányunkat? Bármennyire is volt részben szívet melengető, hogy rám bízta attól még mindig úgy gondoltam, hogy a lányunknak mellette lenne a helye, nem pedig mellettem. Nem voltam sose jó apa, vagyis még sose voltam az és nem hiszem, hogy az elmúlt hónapok alatt azzá váltam volna.
- Megnyugtatni? – nevettem fel kicsit talán gúnyosan, majd idegesen simítottam végig a hajamon. – Van fogalmad arról, hogy néha még mindig sír éjszaka, mert nem tudott elfelejteni? Most pedig mit tettél? Felkerested őt, esélyt se adva neki arra, hogy valaha igazán megnyugodjon, vagy mi lett volna a terved? Minden este, vagy minden másnap éjszaka beszökni ide és beszélgetni vele úgy, mintha minden rendben lenne? Mintha csak álom lenne az egész? Szerinted mégis milyen hatással lett volna rá? Mennyi idő alatt bukott volna ki, akár az iskolában? – a szemeim összeszűkültek és a legkegyetlenebb dologgal támadtam be őt, vagyis a lányunkkal. Azzal a személlyel, akit mindennél jobban szeretet, akiért biztos voltam, hogy újra képes lenne meghalni, de bármennyire is jó volt látni azt, hogy érte minden szabályt képes lenne felrúgni, attól még ezt a tettét nem tudtam másnak látni, mint ostobaságnak.
Kérdéseire felmorranok és legszívesebben pusztítanák, mert ennyire még ő se lehet vak, hogy nem tudja, hogy mi bosszantott fel igazán. Figyelem őt, a kezem pár pillanat erejéig ökölbe szorul, de nem teszek semmi olyat, amivel ártani tudnék neki.
- Az, hogy nem ilyennek ismertelek Faith. Ennél felelőtlenebb lépést nem is tehettél volna! Ostoba és meggondolatlan volt, mert hagytad, hogy a szíved átvegye az irányítást az józanész felett! Akár minden kudarcba is fulladhatott volna!! – mennydörögtem neki és hirtelen már az se érdekelt, ha hirtelen felverjük a lányunkat. Nem érdekelt semmit se, egyszerre voltam dühös rá és egyszerre vágytam még arra, hogy ismét a karjaim között tartsam őt.
Hamarosan pedig a falhoz simul, ahogyan én pedig majdnem hozzá. Csak pár centi van közöttünk, ahogyan kezemmel a feje mellett támasztom meg magam a falnál. Egyetlen egy pillanat lenne és érezhetném ajkainak mennyei ízét, de nem engedhetem meg magamnak. Nem engedhetem meg azt, hogy újra túl közel kerüljön hozzá, mert az túl veszélyes lenne mindenkire nézve.
- Csakis az én döntésem volt Faith, így nincs közöd hozzá, hogy mit miért teszek! Sose volt és ez mostanra se változott! – mondtam neki komolyan és érezhette, hogy nem viccelek. Régen is kevés dolog volt, amibe beavattam és nem pont mostanra változott volna meg, amikor még több időt töltöttem el a pokolban, vagy éppen a felszínre hoztam a pokoltűzét.
Figyelem, ahogyan tesz egy-két lépést, majd lezuhan a kanapéra. Én pedig csak neki dőlök a falnak, karba fonom a kezemet és onnan figyelem őt. Korábban se hatottak meg a könnyei, de most mégis szíven üt, ahogyan ott ül a kanapén magába roskadva. Remek, most már olyan, mintha a bűntudat is kezdene mardosni belülről, pedig idejét se tudom, hogy mikor éreztem bármi ilyet. Idióta vadbarom vagyok!! Már csak azt kéne eldöntenem, hogy melyik tettem miatt.
- Te is pontosan tudod, hogy nem maradhattam! Ez régóta már nem az én világom volt…. – ahogyan veszélyt se akartam hozni rá, meg volt az a tény is, hogy vissza kellett mennem. Féltem akkor még Atyám haragjától, ahogyan tőle is. Attól, hogy ő fogja elhozni a bukásomat igazán, és nem is tévedtem. Ha nem akkor tette meg, akkor majd meg fogja most tenni a tudtán kívül is. – Mégis miként akarhattál pont gyereket az ördögtől? – egy kisebb hörgés hagyta el az ajkaimat, mert ezt képtelen voltam felfogni. Legtöbben félnek tőlem, a nevemet is néha alig merik kimondani, de ő.. Ő szeretett, vajon még most is? Nem mozdulok meg még akkor se, amikor feláll, csak követem az íriszeimmel, a szavaira pedig a fejemet rázom.
- Ezer éve szenvedek Faith, így nem menthetsz meg. Emlékszel, kárhozatra vagyok ítélve… - lépek közelebb hozzá, majd elkapom a kezét, mert nem mehet el. Lassan húzom közelebb, majd egy csókot nyomok a homlokára. – Azért hoztalak vissza, mert szüksége van rád. Nem teheted azt vele, amit ma tettél, fedd fel előtte magad. Talán van benne kockázat, de a kockázat azóta ott van, hogy megtartottad őt… - mondom neki komolyan, miközben kezem arcára siklott, hogy a szemébe nézhessek. Nem viccelek, de ennél közelebb jelenleg nem vagyok képes engedni. Nem, nem tehetem…

Semmi baj! :mer:

Vissza az elejére Go down

avatar
Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Chatkép :

Keresem :
▲ the way back to my daughter
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
▲ Seattle
Hobbi & foglalkozás :
▲ taking care of my little sunshine
Humor :
▲ angelic



A poszt írója Faith Mercury
Elküldésének ideje Hétf. Jún. 05, 2017 1:34 am
Ugrás egy másik oldalra


to my Devil
•• Whatever it takes ••
- Miért mit szeretnél, mi mást mondjak? - Dühös volt rám, ezt még ilyen messziről is kitűnően érzékeltem, ám hirtelen nem tudtam, hogy milyen más feleletet várna el tőlem.
- Igen, sajnálom! Sajnálom, hogy csak úgy betörtem ide, sajnálom, hogy az éjszaka közepén tettem, sajnálom, hogy nem szóltam erről neked. - Nem mintha bárminemű elérhetőségével tisztában lettem volna. Csak a cím volt meg, becsengetni pedig mégse csengethettem. Doreah-nak azt kell hinnie, hogy még mindig halott vagyok, hogy csak álmodta a velem való találkozást, ezt pedig csupán így lehetett megvalósítani.
- Beszélni szerettem volna vele. Meg akartam nyugtatni, azt szerettem volna, ha tudja, hogy bármi is történjék, mindig mellette leszek. - Tudom, hogy nem fogják meghatni a szavaim és igazából nem is kérem, hogy megértse, mit-miért tettem. Csak azt akartam, hogy ne legyen ennyire eszeveszetten mérges rám, amikor olyan nagy hibát nem követtem el.
Talán még most is simogatta volna a szívemet, ahogy Angyalom-nak nevezett, ha nem ilyen hanglejtéssel mondta volna. Türtőztetnie kellett magát, jól láttam rajta, én azonban egyedül azt sajnáltam, hogy olyannyira elvakította az irányomban érzett düh, hogy hiába hallgatta a szavaimat, nem figyelt rájuk. Nem érdekelte őt a válaszom. Ő már eldöntötte magában, hogy gyűlölni fog, amiért szó nélkül tűntem fel a lakásán, s engedély nélkül sétáltam be az ajtón. Térden is csúszhatnék, ígérhetnék bármit, nem tántorítaná el az eredeti tervétől. Csak tudnám, hogy ennek tudatában akkor mégis miért próbálkozom tovább...
- Tulajdonképpen miért vagy ennyire dühös rám? Tényleg azért, mert szó nélkül megjelentem itt és meglátogattam a lányunkat? Vagy mert nem ültem ölbe tett kézzel és vártalak egy eldugott kis viskóban? Megjegyzem, akkor még nem volt nyilvánvaló a számomra, hogy Te hoztál vissza... - Én nem voltam mérges rá, bár tény és való, hogy egy apró kártyát el tudtam volna viselni, amin rajta állt volna, hogy jönni fog értem. Vagy valami hasonló. Akkor még talán meg is vártam volna. De úgy, hogy egy idegen gondjaira bízott, elzárva mindentől... Így nem ment.
Mérgesen elnevetem magam, tekintetemet elfordítva Luciferről. Kicsorduló könnyeimet letörlöm az arcomról, miközben a fejemet ingatom. Komolyan azt hiszi, hogy valamiféle manipuláció gyanánt sírtam el magam? Ez nevetséges...
Mire feleszméltem már a falhoz simulva álltam, előttem pár centiméterre Lucifer. - Nem tudom! Honnan tudhatnám? De nem akarom, hogy te fizesd meg az árát! Erre semmi szükség sem volt... ott kellett volna maradnom. Ha valahogy visszamehetnék, te megúszhatnád. - Fogalmam sem volt, miről beszéltem, talán a közelsége részegített meg. Bármi is történt az elmúlt években, bármit is vágott most a fejemhez, nem akartam, hogy miattam ő kerüljön bajba. Hisz mindenki jól ismeri az Ördög történetét... Miért pont én okozzam az újbóli vesztét?
- Igen is van közöm hozzá, mert engem hoztál vissza! - Tudnom kell, miért vetemedett ilyesmire. Miért kockáztatta a saját bőrét miattam?
A következő kijelentéséből nem hallatszott akkora düh, mint a korábbi megszólalásaiból, de mégis ez ütött szíven leginkább. Arrébb léptem, majd szinte lezuhantam az egyik fotelre, arcomat tenyerembe temetve. Csak akkor néztem fel rá, mikor újra elkezdtem beszélni.
- Miért, ha tudtad volna itt maradtál volna? Nem hiszem... - Vettem egy mély lélegzetet, hogy a kis szurkálódást komolyság váltsa fel. - Féltem, hogyha elmondtam volna, akkor lebeszéltél volna arról, hogy megtartsam. Ez pedig nálam nem volt opció. A férjem voltál, szerettelek és akartam, hogy gyerekünk szülessen. - Elcsendesedve nézek az ajtó felé. Mintha a kedélyek némiképp csillapodtak volna az elmúlt pár perc leforgása alatt, de ennek nem örültem, hisz féltem, hogy a következő pillanatban talán újra erőre kapnak s foghatom majd a fejemet meglepettségemben.
Felállok a fotelből és lépek egyet az ajtó felé, majd megtorpanok és visszafordulok, hogy a férfi szemeibe tekinthessek. - Mindegy mit mondasz vagy mennyire vagy ellenséges velem, Lucifer... Nem fogom hagyni, hogy miattam szenvedj. Úgyhogy mielőbb megoldást kell találnunk erre a helyzetre.

from your Angel
•• Ne haragudj, hogy megvárattalak  ••©



Vissza az elejére Go down

avatar
Warlock •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Chatkép :

Tartózkodási hely :
♣ Seattle
Hobbi & foglalkozás :
♣ pub owner



A poszt írója Lucifer Mercury
Elküldésének ideje Kedd Május 16, 2017 5:19 pm
Ugrás egy másik oldalra


To my destiny, Faith ♥

- Sajnálod? Ez minden, amit mondani tudsz? – íriszeimben pedig a düh szikrái mindent mást felemésztettek és láthatta, hogy most ennyivel nem fogom beérni, ahogyan nem is érdekel az, amit mondott. Nem érdekel, hogy mennyire sajnálja, az életemet kockáztattam, atyámmal szembe mentem, mert biztos voltam abban, hogy ő nem a pokolba került, amit én uraltam, hiszen akkor minden sokkal egyszerűbb lett volna. És ez minden amit mondani tud?
- Valóban? Ezt másképpen is megtehetted volna, ha már annyira remekül megszöktél, vagy éppen betörtél ide, akkor megleshetted volna őt az iskolában is, nem? Vagy az már túl egyszerű feladat lett volna számodra Faith? – amikor pedig közelebb lépet, akkor érezhette, hogy jobb ha nem jön még közelebb hozzám, mert most rohadtul pipa voltam rá és félő volt, hogy olyat tennék, amit egyébként sose. Mással talán igen, de vele nem. Jobb a távolság, legalább nem érem el őt. Mélyen szívtam be a levegőt és lassan fújtam ki, majd amikor meghallottam a szavait, akkor felröhögtem az egészen, mert ez komoly?
- Tényleg nem szöktél volna meg? Nem éppen arra készültél? Vagy ez éppen olyan lett volna, mint a betörésed, angyalom? Amikor hajdanán hasonlót tettem, akkor kiakadtál és mit is mondtál? Te ilyenre sose lennél képes és nézd csak meg, hogy mégis. – tártam szét a karomat szinte dühtől tajtékozolva. Ne mondja nekem azt, hogy mit ne tenne, mert már régebben is mondott dolgokat és szemmel láthatóan most pontosan mégis azok közül tett egyet. Másrészt meg ha ennyire nem bízott bennem, hogy biztonságban lesz a lányunk, akkor mi a fészkes fenének hozzám küldte?! Kész szerencse, hogy a pohár nem volt az ujjaim között, mert biztosan most roppant volna szét az ujjaim között, helyette csak ökölbe szorult a jobb kezem és nehéz volt megállnom, hogy a mellettem lévő bútordarabra ne csapjak rá.  Doreah alszik, nem akartam őt felkelteni, így szinte saját nyelvemet kellett leharapnom, hogy ne adjak hangot a bennem lakozó dühnek, amit a velem szemben álló nő felé tápláltam jelenleg.
- Ezt most fejezd be! – morrantam fel a kelleténél jobban és a mutatóujjammal még felé is böktem, mintha nem érdekeltek volna a könnyei, vagy inkább észre se vettem volna, pedig láttam és mélyen legbelül a megkövült és kegyetlen szívemet karmolászta a bűntudat, de most még se érdekelt. Idegesen túrtam a hajamba, mielőtt tényleg neki esnék ennek a nőnek úgy, amiért még magamat is meggyűlölném és megvetném. A kérdésére sietve emeltem rá ismét az íriszeimet és szinte úgy kellett vissza fognom magam, de még se ment teljesen. Pillanatok alatt teremtem előtte, hogy nem sokkal később az egyik fal és közém zárjam be őt, mint egy prédát.
- Szerinted nem fizettem már meg az árát, hogy "Atyám egyik angyalát" visszahoztam? – sziszegtem neki úgy, mint aki fájdalmat érez csak amiatt, amiért ennyire közel kell lennie hozzá, majd sietve léptem el tőle és álltam meg az ablak előtt. – Ha attól tartasz, hogy eljön érted újra a halál idő előtt, vagy attól, hogy Doreahnak baja esik, akkor emiatt nem kell. Nem fog a tettem rajtatok csattanni és azért tettem, mert ezt akartam tenni. Nincs közöd hozzá, hogy mi vezérelt! – mondtam neki úgy, mint aki hirtelen csak megveti őt. – Gyereket vártál és még se szóltál róla… - éreztem, tudtam, hogy már az eltűnésem előtt tudnia kellett. Az ördögnek gyereket szülni… magam sem tudtam, hogy mi volt ostobaság, hogy ez a nő még mindig hatással volt rám és éreztem iránta valamit, vagy inkább az, hogy most itt álltunk és olyat kockáztattam érte, amit soha nem akartam. Ők biztonságban lesznek, de tudtam jól, hogy hamarosan másképpen lesz kitépve a szívem. Tudtam, hogy el fog jönni egyik fivérem és pedig kíváncsian fogom várni őt, vagy ami még rosszabb tudtam, hogy a számomra leginkább kedvelt fivér hamarosan ugyanolyan kitaszított lesz, mint én és a dühe irányomba erős lesz. Testvér testvér ellen fog fordulni…


Vissza az elejére Go down

avatar
Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Chatkép :

Keresem :
▲ the way back to my daughter
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
▲ Seattle
Hobbi & foglalkozás :
▲ taking care of my little sunshine
Humor :
▲ angelic



A poszt írója Faith Mercury
Elküldésének ideje Szomb. Május 13, 2017 1:18 pm
Ugrás egy másik oldalra


to my Devil
•• Whatever it takes ••
Nesztelenül próbáltam kiosonni Doreah szobájából, miután álomba szenderült. Nem tudtam, mikor láthatom őt legközelebb, s talán ettől féltem jelenleg a leginkább. A halálos ágyamon feküdve rettegtem a szemeibe nézni, hiszen nem akartam, hogy aképp emlékezzen rám, ahogyan akkor látott. Nem akartam fájdalmat okozni neki, mégis magára kellett hagynom. A Halál könnyű szerrel ragadott el magával, s habár minden vágyam volt, hogy újra a lányom mellett lehessek, nem tudtam, hogy ez tényleg valósággá válhat. Amikor újra kinyitottam a szemeimet és tudatosult bennem, hogy újra élek, egyszerre könnyebbültem meg, s szakadt a világ súlya a vállaimra. Most sem éreztem másképp, hiába láttam, hogy a Napsugaramnak semmi bántódása nem esett és valóban biztonságban volt az apja mellett. Nem volt hiábavaló a Luciferbe vetett hitem és ez megmosolyogtatott.
Halkan csuktam be magam mögött Do szobájának az ajtaját, még egy utolsó pillantást vetve az ágyában szunnyadó lányomra.
Nem számítottam arra, hogy Lucifer minden szó nélkül hagyja, hogy elmenjek. Tudtam, hogy nem fog szemet hunyni afölött, hogy mindenféle előzetes bejelentkezés nélkül rájuk törtem, sem arra, hogy elszöktem abból a városszéli kis házikóból. Ugyan semmi kézzelfogható magyarázat nem mutatott arra, hogy ő hozott volna vissza az élők közé, én azonban meg mertem volna esküdni erre.
- Sajnálom. -  Őszintén kértem bocsánatot, amiért hívatlanul megjelentem nála az éjszaka közepén, s mire mondandóm végére értem, a gyertyák már lágyan bevilágították a szobát.
- Nem állt szándékomban eltűnni, de látnom kellett a lányomat. Tudnom kellett, hogy nem esett semmi baja, hogy biztonságban van. És a saját szemeimmel kellett meggyőződnöm erről. - Feleltem halkan, nyugodtan, egy lépést közelebb lépve hozzá. Fejemet az ajtó felé fordítottam, mikor meghallottam a zár hangos kattanását, majd szomorú tekintettel néztem fel rá.
- Nem futottam volna ki az ajtón... -  Jegyeztem meg suttogva. Nem vagyok olyan jó erőben, hogy felvehetném bárkivel is a versenyt, főleg nem futásban és vele szemben meg aztán pláne nem.
Kiéreztem a dühöt a hangjából, de csupán értetlenül tudtam állni előtte. Valójában, fogalmam sem volt, mit mondhattam volna neki. A kérdései annyira abszurdnak hatottak. Már-már olyan érzetet keltett, mintha én egy csalfa anya lennék, aki hátrahagyta a családját és most, visszalopózva próbálná visszaküzdeni magát a lánya szívébe. Mintha ő lett volna a világ legjobb édesapja, aki minden áron megvédte volna a lányát.
- Mégse állíthatok be nappal, hogy megtudja, élek! Jól tudod, hogy a természet valahogy meg fogja bosszulni, hogy visszatértem. Mi lesz, ha holnap vagy holnapután eljön értem valaki és újra meghalok? Meg fogod tudni nyugtatni a tinédzser lányodat, aki egymás után kétszer is eltemeti majd az anyját? Addig jó, míg azt hiszi, csak álmodta a találkozásunkat. - Teljesen nyugodt hangsúllyal beszéltem hozzá, de a szemeimbe könnyek gyűltek. Én lennék a legboldogabb, ha most azonnal felébreszthetném Doreah-t és elmondhatnám neki, hogy élek. De nem tehetem. Nem árulhatom el neki az igazságot, mert ha még egyszer látna meghalni, az összetörné, méghozzá végérvényesen. Addig jó, míg tényleg csak álomnak hiszi az egészet.
- Te hoztál vissza, igaz? - Kérdeztem remegő hanggal, bár a szívem mélyén úgyis tudtam mi lesz a válasza. - Miért tetted ezt, Lucifer? Hatalmas árat fogunk fizetni ezért... Doreah pedig nem veszíthet el téged is. - Kezeimbe temettem az arcom és vettem pár mély lélegzetet. Bele se mertem gondolni, a visszatérésemnek milyen következményei lehetnek akár Luciferre, akár rám nézve. Nem hiszem, hogy megérte neki ekkora áldozatot hoznia. S abszolút megérteném, ha már megbánta volna ezt a tettét.

from your Angel
•• Remélem kezdésnek megfelel  ••©



Vissza az elejére Go down

avatar
Warlock •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Chatkép :

Tartózkodási hely :
♣ Seattle
Hobbi & foglalkozás :
♣ pub owner



A poszt írója Lucifer Mercury
Elküldésének ideje Csüt. Május 11, 2017 10:03 pm
Ugrás egy másik oldalra


To my destiny, Faith ♥

Dühös voltam-e? Az nem kifejezés, de azt hirtelen magam sem tudtam, hogy kire vagyok dühösebb magamra, amiért képes voltam megszegni az egyetlen szabályt, amit mindig is betartottam, vagyis hogy senkit se hozok vissza, vagy azért, mert Faith egyszerűen megszökött és tűvé tettem érte a fél várost, erre hol van? Hát nem itt?!  Álmaimban se gondoltam volna, hogy lesz ahhoz bátorsága, hogy betörjön bárhova is, arra meg pláne nem, hogy pont hozzám. Legszívesebben kezénél fogva rángatnám ki Doreah szobájából, mert mégis mit képzel? Betör hozzánk, majd a lányunk elméjével szórakozik? Legalábbis abból, amit hallottam. Ujjaimmal könnyedén fogok rá orrnyergemre, mintha csak így akarnám a dühömet csillapítani Faith irányába. Ő volt az egyetlen olyan személy, akit sose voltam képes bántani, de vajon még mindig így lenne? Túl sok időt töltöttem újra el a pokolban, de most újra itt voltam a felszínen és magam sem tudtam, hogy néha mit miért teszek. Do hatással volt rám és ezt Mazi se volt rest az orrom alá dörgölni. Nesztelenül foglaltam helyet végül az egyik fotelben, a nappaliban itallal a kezemben és vártam, de mire is? Arra, hogy végre megpróbáljon kiosonni? Vagy netán csak arra, hogy ismét láthassam őt? Emlékszem, hogy milyen volt látni élettelen testét, milyen volt hallani azt, hogy a szíve ismét ver, puha bőrét érinteni, mielőtt magához tért volna… Nem fedtem fel magam előtte, de volt egy sejtésem, hogy pontosan tudja, hogy én tettem, de miért? Tényleg létezett olyan épeszű magyarázat tettemre, amit még én is képes lettem volna elfogadni? Nem, azt nem hiszem. Hallom, ahogyan az ajtót becsukja maga mögött, ahogyan próbál olyan észrevétlenül kiosonni, ahogyan bejött ide, de azt nem hagyhatom.
- Nem hittem volna, hogy egyszer betörsz hozzám, de tudod, lehet kopogni is! – szólaltam meg a sötétségből, majd pár másodperces késéssel csak a szobában lévő gyertyák kezdtek el pislákolni, hogy félhomályba borítsák a szobát. Őt figyeltem, ahogyan a vad fürkészi a prédáját, miközben kiittam a whiskyt a poharamból, hogy utána lassan felálljak. Figyeltem, ahogyan egyre inkább kirajzolódik előttem alakja, szőke fürtjeit, amik arcát keretezik, íriszeiben újra pislákoló fényt. Az egykoron oly jól ismert érzések pedig mélyen legbelül kezdték karcolgatni a lelkemet, de még se mutattam ebből semmit se.
- Tényleg azt hitted, hogy eltűnhetsz előlem, Faith? – kérdeztem mély, dörmögő hanggal, miközben az íriszeimből láthatta azt, hogy most sikerült felhúznia, úgy, ahogyan talán még sose előtte. Tettem felé egy lépést, de még mindig nem nyúltam felé, viszont a bejárati ajtó zárja hangosan kattant jelezve, hogy nem fog innen elmenni. Régóta az oldalamon áll a mágia, nem pont egy zár fog kifogni rajtam, vagy éppen Faith. – Mégis mit hittél? Idejössz, betoppansz a lányunkhoz, majd elillansz? Vagy legközelebb betartottad volna az illemet? – vontam fel kérdőn a szemöldökömet is, hiszen abszurdnak hangzott az egész, amit tett. Megszökött, betört, majd most elillanna. Annyira nem vallott arra a nőre, akit egykoron ismertem, aki képes volt hónapokig maga mellé láncolnia. Vajon létezik még az, akit egykoron ismertem, vagy már elkéstem volna?

Vissza az elejére Go down

avatar
Warlock •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Chatkép :

Tartózkodási hely :
♣ Seattle
Hobbi & foglalkozás :
♣ pub owner



A poszt írója Lucifer Mercury
Elküldésének ideje Csüt. Május 11, 2017 9:49 pm
Ugrás egy másik oldalra

| Lezárt játék! |
Vissza az elejére Go down

avatar
Warlock •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Chatkép :

Tartózkodási hely :
♣ Seattle
Hobbi & foglalkozás :
♣ pub owner



A poszt írója Lucifer Mercury
Elküldésének ideje Csüt. Feb. 16, 2017 7:49 pm
Ugrás egy másik oldalra


To my little hunter ♥

Nem gondoltam volna, hogy ennyire tüzes tud lenni a leányzó, de abban is biztos voltam, hogy Mazi valószínűleg most robbanna fel, ha tudná, hogy miként is ért végett a tegnap esti évelődés. Nem mintha annyira érdekelne, nem ő a főnök, hanem én és azt teszek, amit akarok. És abban sincs igaza, hogy puhánnyá váltam volna. Tudtam jól, hogy mit tett a mellettem fekvő vadász, ahogyan azt is, hogy már régen bosszút álltam volna egy elvesztett társamért, de most még se tettem vagy talán mégis. Biztos vagyok abban, ha felébred és rájön, hogy hol is van, akkor az is nevezhető annak, mert nem fog repesni az örömtől.
Hanyag mosollyal pillantottam rá, miközben sötétlő tincseit kisöpörjem arcából. Annyira békés volt így, mintha totális ellentéte lenne annak a vadságnak, amit ébren képvisel. Teste törékenynek tűnő mestermű volt, ami csak arra várt volna, hogy a megfelelő szerző dallamokat életre keltse belőle és szerintem panaszra nem lehet oka, legalábbis az este nyújtott teljesítmény miatt. Eléggé élvezte és nem is volt rest még hangok formájában is tudtomra adni.
Könnyedén másztam ki az ágyból, hogy utána magamra kapjak egy alsót és egy melegítőnadrágot is. Nem rohangálok én se állandóan öltönyben, meg amúgy is itthon vagyok. Do még mindig alszik vagy suliban van megint. Fogalmam sem volt és most nem is nagyon törődtem vele, hiszen nem az a fajta személy, aki miatt aggódni kellene vagyis nem hagyományos értelemben. Inkább érte azért kellene aggódni, mert túl jó lélek. Hamarosan pedig már a kávé illata töltötte be a helyet és alig, hogy az első kortyot megízleltem meg is hallottam a neszt, ahogyan közeledett valaki.
- Csak nem kidobott az ágy rózsaszálam? – fordultam felé az ellenállhatatlan, rosszfiús vigyorommal, mint aki remekül szórakozik. Pedig még csak most kezdődik a műsor.
- Ha nem gond, akkor inkább tartsuk meg az ágyban a későbbiekben is a vadságot és a hevességet, vagy te másképpen gondolod? – szavak könnyedén hagyták el az ajkaimat, miközben őt mértem újra és újra végig. Sok ruha nem lehetett rajta, mert a fele a nappaliban volt legalább, ahogyan reggel láttam. ha pedig az én ingeim közül lopott egyet, akkor meg még nagyobb vigyor ült ki a képemre. – Teát vagy kávét? – tettem fel úgy a kérdést, mintha nem az előbb vetkőztettem volna le ismét a pillantásommal, hiszen úriember sose tesz ilyet. Egyébként meg tényleg nem tettem úgy, csak a móka kedvéért mértem végig úgy őt.  Szeretem, ha szikrákat hány az a bizonyos szempár.





Vissza az elejére Go down

avatar
Warlock •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Chatkép :

Tartózkodási hely :
♣ Seattle
Hobbi & foglalkozás :
♣ pub owner



A poszt írója Lucifer Mercury
Elküldésének ideje Csüt. Feb. 16, 2017 7:43 pm
Ugrás egy másik oldalra

******
Vissza az elejére Go down




A poszt írója Sponsored content
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra

Vissza az elejére Go down
 

Konyha és étkezõ

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Mayakashi Kaen agglegény lakása
» Étkező és konyha [régi]
» Konyha és étkező
» Konyha és étkező
» Konyha és étkező

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi
- járd körbe városainkat -
 :: Seattle :: Lakónegyed :: Lucifer otthona
-

Friss reagok
- lelked hangjai -






Álarc nélkül
- itt vagyunk -





Jelenleg 22 felhasználó van itt :: 8 regisztrált, 0 rejtett és 14 vendég :: 1 Bot
A legtöbb felhasználó (77 fő) Kedd Jún. 23, 2015 10:38 pm-kor volt itt.

Fajaink aránya
● ● számokban a valóság ● ●

csoportok ●
Ffi
Ember •
27
18
vámpír •
26
19
ősi vámpírok •
5
7
Vadászok •
8
9
Boszi / mágus
31
16
Farkas •
17
20
hibrid •
3
3
vámpírboszi •
14
6
Animágus •
3
2
dhámpír •
4
2
tündér •
2
2
Farkasboszi •
6
2
druida •
2
3