Share | 

avatar
Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Tartózkodási hely :
N.O.



A poszt írója Leslie Elizabeth Shay
Elküldésének ideje Szer. Nov. 22, 2017 7:08 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next

-Nem látom a jövőnket. Nem tudom mi kell, hogy ezt elfelejtsem, de itt nem fogok tudni szembe nézni minden nap a gyásszal. Az ürességgel, amit itt érzek.-mutatok a szívemre, és bár szeretném a jövőm vele látni, egyszerűen nem látok semmit, csak a fájdalmat és a kettőnk között lévő, igen hatalmas szakadékot, ami felettébb borús jövőképet vetít elém. Próbálok hinni abban, hogy némi külön töltött idő majd segít... és reménykedem is ebben. De ha nem, nem tudom merre az előre.
-Nem vesztetted el, de...-nem tudok mit mondni, nem tudok neki válaszolni. Szerettem és azt akartam, hogy ezt most is érezze, hogy tudja, de ahogy tennék egy lépést felé, úgy merevednek le lábaim és képtelen vagyok döntéseket hozni. Egyre úgy érzem, hogy fogy a levegőm, miközben rohanok és el fogom veszteni az eszméletem. Próbálok erősnek tűnni...nem megy, még én magam sem hiszem el, hogy tekintetem nem árulkodik semmiről.
Megrázom a fejem, de végül elveszem a felém nyújtott pénzt és a táskába süllyesztem. Nem lett volna erre szükségem, de nem akartam, hogy úgy érezze még jobban, ez miatta van. Jelenleg csak saját magam okolhattam a történtek miatt, még ha ő nem is így gondolta.
-Ha ezt tervezném, már nem lennék itt.-ezzel szinte beismerem, hogy nem is akar minden porcikám menni, de nem akarom, hogy megakadályozzon. Ahogy távolabb lép, utamra engedve, szavai késként fúródnak szívembe, mégsem tudom hibáztatni ezért. Egyszerűen nem tudom a lábaim megmozdítani, végül mégis elindulok az ajtó felé. Nehezebb lépés ez, mint eddig bármi más az életemben.
-Majd...-nyelek nagyot, mikor az ajtó felé indulok, de nem nézek még vállam felett sem hátra, mert nem lennék rá képes, és nem lennék képes a szemébe sem nézni most.-Pár napot kérek és aztán...-próbálom befejezni a mondatot, de nem megy, elakad a szavam és nagyot kell nyelnem, hogy egyáltalán képes legyek még pár lépést tenni és kilépni a bejárati ajtón. A motor mellé érve megremeg a kezem, de meghúzom a gázkart, ahogy a sisak a fejemre kerül. Mintha nem is velem történne mindez... az aszfalt és az azon lévő csíkok egyre suhannak el mellettem és magam sem igazán tudom, hogy hová is tartok pontosan.

||folytatás hamarosan :hug:
Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Kedvenc dal :
AZ ÉN GYÖNYÖRŰ FELESÉGEMNEK!
https://www.youtube.com/watch?v=xTeBqQ9syKw
Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Les rigolyáinak elviselése



A poszt írója Chriest Wolfswood
Elküldésének ideje Szer. Nov. 22, 2017 4:59 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next

- Amikor rád nézek, a feleségemet látom! - kiáltom el magam. - Akit elvettem Vegasban, és akivel elterveztem leélni az egész életemet! Most a dolgok nem úgy alakultak, ahogy váruk, ez tény. És igen, csalódott is vagyok, de nem benned csalódtam! Hát nem érted a különbséget? - faggatom idegesen. - Egy percig, egyetlen pillanatig sem hibáztatlak téged! Miért tenném? Ami történt, nem a te hibád. Nem is az enyém, egyikünké sem. Egyszerűen... így alakult - halkul el a hangom. - Megkeseredünk egymás mellett? Szóval te tényleg így gondolod a jövőnket? - nevetek fel, de ebben a hangban semmiféle vidámság nem cseng - csak keserűség és hitetlenkedés. - Tényleg ennyire illékonyak az érzéseid? Elvesztettünk egy gyereket, és vele együtt elvesztettem a szerelemedet is, ami hozzám kötött? Feltéve persze, ha volt egyáltalán ilyen - szúrok oda, mert egyszerűen nem értem meg a viselkedését. Én legalább annyit veszítettem, mint ő - az a kicsi az én gyerekem is volt. Ebben a nem ép ésszel felfogható zűrzavarban egyetlen biztos pont marad az életemben, és az ő volt. Ha már ő is eltűnik mellőlem, mire jó akkor az az élet, aminek a megteremtésében bíztam?
- Szóval egy légtérben sem akarsz megmaradni velem - állapítom meg keserűen, mikor azt mondja, elhagyja a várost, aztán a kezébe nyomom a pénzt, akár akarja, akár nem. - Vidd el. Kérlek. Szükséged lesz rá. Szerinted nem őrülnék bele a gondolatba, hogy nem tudom, van-e pénzed szállásra, ételre, vagy bármire, amire szükséged van? - dünnyögöm, mert a keserűség már szinte gombócként ül a torkomon - szinte érzem a bukéját. Olyan íze van, mint a rothadó cseresznyének - meglehetősen borzalmas. Persze lehet, hogy csak a körülmények teszik azzá.
- Hogy érted, hogy nem tudod, akarsz-e bármit is magadtól? - teszem fel aztán a kérdést. - Talán úgy, hogy soha nem térsz vissza? - jut el végre az információ az agyamig, és a lelkem, meg az egész pszichém ebben a pillanatban adja fel a harcot. A tudatomban egy túlterhelt tartógerenda egy reccsenéssel eltörik: szinte hallom is a hangját. Már nem vagyok képes másra, mint csendes apátiával bámulni Les-re.
- Ha úgy gondolod - szólalok meg végül rekedten, mikor a csomagjával egyetemben az ajtó felé indul - hogy már nem akarsz majd engem... ha arra az eredményre jutsz, hogy nincs szükséged rám, szólj. Ami itt van, annak a fele téged illet. Ha pedig úgy érzed, hogy még a szívedben van helyem, akkor tudd, hogy visszavárlak. Bármikor jöhetsz. Akár éjjel, akár nappal... én várni fogok rád - meredek az ablakra, és az azon túli világra, de nem fogom fel valójában, amit látok. Azt hiszem, életem folyamán ilyen nyomorultul még talán sosem éreztem magam, mint ebben a pillanatban. Várom, vajon mi fog történni: a következő másodperc eldönt minden. Vagy ledobja a csomagját, és a nyakamba veti magát, vagy kattan utána az ajtó zárja, pontot téve az eddigi életünkre.
Vissza az elejére Go down

avatar
Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Tartózkodási hely :
N.O.



A poszt írója Leslie Elizabeth Shay
Elküldésének ideje Hétf. Nov. 20, 2017 7:14 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next

Elkerekedik a szemem, de nem szólalok meg, tekintetem viszont így is mélykékké változik, ahogy magamba fojtom gondolataim.Végighallgatom, talán kicsit meg is nyugszom, és igazat is adok neki, bólintok.
-Igen, biztos pont. De meddig? Ne mond, hogy ha rám nézel, nem látod azt a jövőt, ami nem lehet a tiéd. Ne mond, hogy nem hibáztathatsz azért, ami történt. Idővel mi változott volna? Megkeseredünk egymás mellett és azt mondogatjuk mégis, hogy minden rendben?-vonom össze szemöldököm.-Hoztam jó pár rossz döntést és lehet, hogy ez is az lesz. De ha rád nézek most csak azt látom mi nem lehet az enyém. És a jövőt nem látom fényesnek. Ennek így nincs értelme.-bár gyűrűm nem veszem le, ujjaim a hűvös fémre siklanak.
Kettőt fordul szó nélkül és pénzköteggel a kezében tér vissza. Megrázom a fejem, ellenkezve, és a kezemben lévő pénzre nézek. Nem volt erre szükségem. Hirtelen épp olyan helyzetben találom magam, mint amiben régen éltem. Kilátástalanban és sanyarúban. Még úgy is, hogy rá mindig is számíthattam és számíthattam volna most is. A fájdalom viszont belülről szinte mart.
-Azt hiszem nem maradok a városban. Nem lesz gondom a szállodára.-bár nem osztom meg végcélom, azt hiszem tudhatja, hová is tartok. Egy életet, egy családot már hátra hagytam. És bár nem tudott róluk semmit, és ez fordítva is igaz volt, tudtam, hogy ott biztonságban leszek. Ha nem is akkorában, mint itt, de elég biztonságban ahhoz, hogy este le merjem hunyni a szemem. Bár nem tudom még hol keressem őket, pár nap elég lesz ahhoz, hogy visszanyerjek annyi energiát, amit fel tudok használni ahhoz, hogy megtaláljam őket. És Hayley... vele is jó lenne beszélnem, de jelenleg a magány tűnik a legjobb, a legdrasztikusabb és mégis a leghasznosabb lépésnek.
-Nem tudom Chriest, időre van szükségem, hogy kicsit átgondoljam mit akarok. Akarok-e egyáltalán bármit is magamtól.-nem rántok vállat, bár a mondatom pont olyan hangsúllyal hagyja el szám, mint amikor vállat szoktam rendíteni. De arcom olyan fagyos és rideg, hogy ezen mozdulat lehetséges létezésének minden nyomát elrejti.  
-Sosem kérném, hogy várj rám. De időre van szükségem.-veszem kezembe a táskát és úgy érzem, menten elájulok. A fájdalom őszintén szökik mellkasomba is, és kezem remegését csak az rejti el, hogy marokra fogom a táska fülét, amit vállamra dobtam.-Kérlek, ne nehezítsd meg..-kérem, de szememben könnycsepp táncol, ami pislogásom mellőzve, egyszerűen végiggördül arcomon, és hangtalanul huppan a puha szőnyegre. Elé lépek, mélyen szemébe nézve, majd anélkül, hogy ismét rá néznék, lesütött szemmel lépek el mellette, minden idegszálam bevetve, hogy ne torpanjak meg. Időre volt szükségem, amit bár mellette épp úgy megkaphattam, mint nélküle, de képtelen voltam anélkül a szemébe nézni, hogy ne éreztem volna magam hibásnak. És ezt most elsősorban magammal kellett tisztáznom. De nem tudom, hogy el tudok-e jutni az ajtóig anélkül, hogy ismét elém ne állna.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Kedvenc dal :
AZ ÉN GYÖNYÖRŰ FELESÉGEMNEK!
https://www.youtube.com/watch?v=xTeBqQ9syKw
Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Les rigolyáinak elviselése



A poszt írója Chriest Wolfswood
Elküldésének ideje Hétf. Nov. 20, 2017 4:54 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next

Tulajdonképpen azt hiszem, már ennél rosszabb semmi nem lehet. Mintha fejjel előre beleestem volna egy szürreális rémálomba, amiből nincs ébredés, vagy mintha az álom ocsmány karjai utánam nyúlnának az eszmélés után is. Alig két nap alatt veszítek el mindent: a gyerekemet, és a jelek szerint Les-t is. Pedig hittem benne, hogy ketten együtt képesek leszünk áthidalni ezt a borzalmat is, mert egész egyszerűen mi ketten vagyunk egymásnak a gyógyszer: és az a sebünk gyógyul be a másikunktól, amely a legjobban fáj. Sajnos mint a példa mutatja, ebben csak én hittem. Ő inkább a menekülést választotta, és a teljes feledést.
Kitépi a könyökét a kezemből, mikor megfogom, és nincs erőm visszatartani, de nem is akarom. Ahol észérvekkel nem lehet valakit meggyőzni, ott a puszta erőszak sem fog eredményre vezetni. Egyébként is ismerem már Les jellemét. Ha valamit erőltetek, "csak azért is" dacból pláne az ellentétjét fogja csinálni annak, amit szeretnék, vagy amit elvárnék tőle.
- Szóval elmész - mondom ki keserűen. - Remek. Mióta gondolkozol ezen? Már a kórházban is így gondoltad? Vagy talán már előtte is? - faggatom, aztán még mielőtt válaszolna, a megadás pózában felemelem mindkét kezem. - Nem, nem érdekel. A lényeg, hogy ahelyett, hogy összeszednénk magunkat, és együtt, kéz a kézben szembe néznénk a problémával, te inkább a menekülést választod. Nem ígértem volna, hogy máról holnapra könnyebb lesz minden, vagy úgy rázzuk le magunkról a fájdalmat, mint az esővizet. De idővel biztos, hogy sokkal jobb lett volna. Egyedül... nem leszel rá képes. És én sem - vallom be. - Fel fog emészteni, úgy, ahogy te azt jelenleg el sem képzeled. És végül is ezt akartuk, nem? - mutatok aztán körbe. - Az egyetlen stabil pont az életünkben csak ez. És mi ketten, a másiknak. És te fel akarsz adni mindent... - nevetek fel keserűen és haragosan.
- Na és hová akarsz menni? - kérdezem aztán. A régi lakás már nem az övé, oda nem mehet. Talán egy hotelba, más választás nem nagyon van. Felajánlanám a lakóautót, de neki most nem épp nomád körülményekre van szüksége.
Szó nélkül sarkon fordulok, majd egy perc múlva visszatérek, és pénzt nyomok a kezébe.
- Tessék. Tedd el. Egy darabig elég lesz a szállodára - mondom kimérten és fagyosan. A gyerekünknek már nem lesz szüksége erre a pénzre. Sem játékokra, sem ruhákra, sem majdani tandíjra. Ha nem viszi el, széttépem, és lehúzom a budin.
- És akkor innentől mit akarsz tenni? Visszatérsz még valaha, vagy majd egyik reggel arra kell ébrednem, hogy a postás hozza a válóper papírjait? - vágom a kezem karba, és kifürkészhetetlen pillantással nézek a feleségemre. Bármit is mond, nem fogok összetörni. Az ő szeme előtt semmiképpen. Talán tényleg én voltam a bolond, ha úgy éreztem, vagy elhittem, hogy jár bármiféle boldogság az életben egy magamfajtának.
Vissza az elejére Go down

avatar
Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Tartózkodási hely :
N.O.



A poszt írója Leslie Elizabeth Shay
Elküldésének ideje Vas. Nov. 19, 2017 9:46 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next

Képtelen vagyok a szemébe nézni úgy, hogy ne a vádaskodás és a fájdalom keserű elegye ösztönözzön a szavak kimondására. Tudtam, láttam rajta, hogy megdöbben szavaimon, de mintha tudatom mindezt fel sem fogta volna. Egyszerűen könnyebb volt keresztül nézni ezen a tényen, mint, hogy a szívemre vegyem.
-És miben segítene? Nem tudom kitörölni az emlékeim. Az érzéseket, amiken a testem átesett. Sem azt, ahogy megmozdult, sem azt, ahogyan távozott.-rázom meg fejem, mintha mit sem érnének szavai, nem is igazán ellenkezve, inkább dühösen és fékevesztetten. Nem érdekelnek indokok, okok, a segítség, semmi. Csak élni akartam ismét. Nem akartam mással osztozni azon, amit éreztem és nem akartam hinni abban sem, hogy ezen más segíthet. Nem álltam mellette. Egy szakadék került kettőnk közé, és én ahelyett, hogy felé akartam volna futni, minél messzebb akartam tőle kerülni.
Rácsapom az ajtót, hogy könnyebb legyen a saját démonjaimmal szembenéznem, és gyorsan magamra kapkodok pár ruhadarabot, de ahogy elindulnék, mellettem terem, könyököm elkapva fordít maga felé.
-Tudom, hogy egyedül minden könnyebb!-sziszegem dühösen, kitépve karom szorításából, ökölbe szoruló kezekkel, úgy cövekelek le előtte, mint egy égből pottyant szikla. Eszem ágában sincs figyelni rá. Nem megy. A fejem zúg, minden porcikám sajog és a szoba falai mintha egyre inkább közelednének felénk.
-Nem akarok itt maradni, fogd már fel Chriest! Nem akarok.-kapok homlokomhoz.-Megfolyt ez a ház és te! Időre van szükségem. Egyedül. Mindegy, hogy hol, de nem itt.-lépek hátrébb, és ezzel egyetemben a ház, mintha megremegne.-Nem tudom ezt kontrollálni. Még nem. És ha rád nézek, mit látok? A meg nem született gyerekem apját, akinek csalódást okoztam, még akkor is, ha ezt ő önszántából nem vágná a képembe.-felkapom az előbb összedobált ruhákat tartalmazó táskám és ha elém is áll, készségesen nézek vele farkas szemet.-Kérlek Chriest, értsd meg!-hangom elhalkul és bár ölelését akarom érezni, menekülni akarok közeléből és a nyomasztó gondolatoktól.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Kedvenc dal :
AZ ÉN GYÖNYÖRŰ FELESÉGEMNEK!
https://www.youtube.com/watch?v=xTeBqQ9syKw
Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Les rigolyáinak elviselése



A poszt írója Chriest Wolfswood
Elküldésének ideje Szer. Nov. 15, 2017 3:40 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next

Eltátom a számat is a döbbenettől. Az sem érdekel per pillanat, hogy úgy nézek ki, mint egy komplett fogyatékos, vagy mint egy vízköpő egy középkori katedrális oromzatán. Tényleg nem értek semmit. Mindkettőnk lába alól kicsúszott a világ az elmúlt két napban, de most aztán tényleg úgy érzem magam, mint aki az űrben lebeg, és sodródik valami távoli, veszélyes dolog irányába.
- De hát... - hebegem - miért nem mondtad eddig, hogy....? - hagyom befejezetlenül a kérdést. - Elpakolok odakinn mindent. Mindent, ami arra emlékeztet, hogy... - akad el megint a hangom még mielőtt kinyögném az utolsó szavakat. Te jó ég, mintha a sokk még a fogalmazási készségemet is kiradírozta volna a fejemből. Tudtam, hogy nehéz lesz az elkövetkező időszak. Lesnek is, nekem is. Feldolgozni, megérteni, elfogadni a történteket. Igen, tudtam, hogy piszkosul, és kib*szottul nehéz lesz. De álmomban sem gondoltam volna, hogy ennyire.
- Mindkettőnknek idő kell - mondom rekedten. Per pillanat az fordul meg a fejemben, hogy vannak szakemberek, akik ilyesféle dolgokra szakosodtak. Ha van keserű helyzet, akkor a miénk az: a pénzt, amit babaruhákra, játékokra, a gyerekünk életére szántunk, most majd egy terapeutának fizetjük ki. - Nézd, mit szólnál, ha valaki segítségét kérnénk? - vetem fel. - Vannak pszichiáterek, és gyászterápiák is. Segítenek majd mindkettőnknek, hogy könnyebb legyen feldolgozni az egészet - javaslom óvatosan, mert gyanítom, hogy minden szavam, bármit is mondjak ki, csak olaj lesz a tűzre. Fogalmam sincs, mikor melyik szó lesz az, ami miatt majd elszabadul a totális pokol.
Csak a következő szavak azok, amik kizökkentenek az eddigi letargiából, hogy valami sokkal súlyosabb érzelem karjaiban landoljak. Az eddiginél is döbbentebben meredek Les-re - vagyis egész pontosan az utána becsukódó ajtóra. Hallom a szobából a matatását, de mintha jégbe lennék fagyva, mint egy New Orleans-i Han Solo, jó időbe telik megmozdulnom, és utána mennem a szobába. Kb olyan mozgással, mint aki nyaktól-s*ggig karót nyelt.
- Ezt hogy értsem? - fogom meg a könyökét, és magam felé fordítom. - Azt mondod, hogy el akarsz innen menni? - ráncolom a szemöldökömet. - De hát ez a te otthonod is! Nézd, én megértem, ha idő kell, de tényleg úgy hiszed, egyedül majd minden könnyebb lesz? Figyelj... - próbálok józanul gondolkodni ebben az egész, istenverte zűrzavarban. Akkor is, ha per pillanat úgy érzem, hogy minden szóval, amit Les kiejt a száján, kiskanállal vájja ki a szívemet.
- Maradj itt. Majd... majd én elmegyek néhány napra - én végeredményben elalszom bárhol. Akár a lakóautóban is. Az ő testének kell most pihennie, és ahhoz kell a kényelem. - Aztán majd kicsit később visszajövök, és akkor már hátha jobban leszel. Vagyis leszünk. Rendben lesz így? - kérdezem, mert abba a verzióba, ami ebben a másodpercben felötlik a fejemben, egészen egyszerűen nem merek belegondolni sem. Ha arra készül, amit én sejtek, akkor még mielőtt elmenne, behozom a konyhakést, és a kezébe nyomom: az is jobb, ha végez velem, mielőtt elmegy. A fájdalomba azt hiszem így is, úgy is belehalnék.
Vissza az elejére Go down

avatar
Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Tartózkodási hely :
N.O.



A poszt írója Leslie Elizabeth Shay
Elküldésének ideje Vas. Nov. 12, 2017 8:26 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next

Nem bírtam sírni. Nem bírtam gondolkodni, egyszerűen hagytam, hogy minden, amit eddig magamban tartottam, előtörjön belőlem.
-Nem megy! Nem tudok!-üvöltöm, és csapom a kezembe kerülő törölközőt a földre és az ajtó felé mutatok.-Kilépek azon az ajtón, és egy olyan szobába lépek, ahol gyerekholmik sorakoznak. Fényképek, amin mosolygó házasok vagyunk. De nem tudok mosolyogni. Megfolyt ez a hely, érted?-vöröslő szemekkel nézek rá, szinte könyörögni akarok, hogy engedjen el, de kimondani ezt az egyszerű dolgot még nem mondom ki. Lassú lépéseket teszek, de tudom, hogy ez hova fog vezetni.
-Ezen nem tudsz segíteni, hát tényleg nem érted?-rázom meg fejem, immár nem kiabálok. De a könnyek csendesen csorognak végig arcomon.-Nem megy Chriest...megfulladok ettől.-lépek hátra, hogy ne kelljen a közelében lennem, és mindkét kezem a törölközőre szorítom.-Időre van szükségem.-lépésem nyomán nem marad vércsepp, a szilánkok ellen sebezhetetlen leszek, úgy, hogy észre sem veszem erőm mire is használom.
-Időre van szükségem és arra, hogy elszámoljak magammal. De ez itt nem megy. Ezt melletted...-vonok vállat és kilépek a fürdőszoba küszöbén.-Nélküled kell sikerülnie.-rázom meg fejem.-Szeretlek, és tudom, hogy mindent megadnál, de ez kevés. Ez az én harcom, az én keresztem.-nézek szemébe, letörölve könnyeim, és próbálom erőm befolyásolni, de nem megy. Az ajtó bezárul előtte, és elválaszt kettőnket. Képtelen vagyok a szemébe nézni, a saját tükörképem is épp úgy taszít. Valami eltört bennem és nem tudok vele szembe nézni....-Sajnálom...-motyogom, és ledobva törölközőm, magamra kapom az ágyon hagyott nadrágom és felsőm. Menekülni akarok, a kérdés csak az, hogy lesz-e elég időm rá...
Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Kedvenc dal :
AZ ÉN GYÖNYÖRŰ FELESÉGEMNEK!
https://www.youtube.com/watch?v=xTeBqQ9syKw
Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Les rigolyáinak elviselése



A poszt írója Chriest Wolfswood
Elküldésének ideje Pént. Nov. 10, 2017 6:53 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next

Oké, igazából sok mindenre számítottam, de erre a dühös, mindent elsöprő kitörésre nem. Azzal tisztában voltam, hogy a történtek miatti frusztráció előbb vagy utóbb ki fog törni belőle, de gyanítottam - vagyis reméltem - hogy az inkább lesz sírás, mint bármi más. Ha sír, talán képes vagyok megvigasztalni őt. De az iszonyú haragjával mit kezdjek?
- Vigyázz! - ugrom fel, mikor fogja magát, és úgy gyalogol keresztül az összetört tükör szilánkjaink, mint egy indiai fakír. Én szisszenek fel helyette, bár nem látok vércseppeket, így talán megússza ezt a meglehetősen felelőtlen tettet. Bár ahogy látom, nemes egyszerűséggel éppen abban az idegállapotban van, amikor ez lenne a legkisebb baja - talán észre sem venné.
- Igen, reménykedj! - vágom rá a szavaira gondolkodás nélkül. - Reménykedj, mert én is azt teszem. És igen, hiszek benne, hogy boldogan élünk, amíg meg nem halunk. Gyerekkel, vagy gyerek nélkül, nem számít! Tényleg nem érted? Téged szeretlek, és téged akarlak. Nem érdekel, lesz-e családunk valaha, vagy sem. Nem várom el, hogy úgy felejtsd el ezt az egészet, mintha meg sem történt volna, vagy csak legyints az egészre! Azt hiszed, nekem nem fáj ami történt? - csuklik el a hangom. - Azt hiszed, én nem érzem úgy, hogy beleőrülök? De tudom, hogy van tovább. Komolyan azt hiszed, hogy amit megteremtettünk - mutatok körbe - az mind a múlt? A fenébe is, Les... - túrok a hajamba határozatlanul, és tehetetlenül. - Elvesztettünk egy babát, de mi még itt vagyunk egymásnak. Muszáj, hogy erősek legyünk - fordítom felé végül a szemem. - Nem lehet másképpen... csak adj esélyt magadnak arra, hogy túl legyél ezen az egészen. Segítek, ahogy tudlak. Hiszen te is tudod. Szeretlek, és sosem hagynám, hogy egyedül birkózz meg ezzel. Kérlek... - tárom ki felé a karjaimat, hogy megöleljem.
Vissza az elejére Go down

avatar
Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Tartózkodási hely :
N.O.



A poszt írója Leslie Elizabeth Shay
Elküldésének ideje Szer. Nov. 08, 2017 8:03 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next

Az összetörő tükör, az ereimben szaladgáló erőnek hála, de ettől nem érzem magam jobban, s a megkönnyebbülés érzése is elmarad. A gyomrom szorító végtelen üresség eltörpül amellett, ahogy Chriest a kádra ültet, akár egy gyereket. Ellenkeznék, mikor átölel, de az igazat megvallva jól esik a gesztus. Szavai már kevésbé.
Szemeim üres kéksége nem változik, inkább végtelen tengeri mélységnek tűnő színt öltenek magukra íriszeim, ahogy érezni kezdem a dühöm.
-Azt akarod, hogy őszinte legyek, legyen!-tépem ki karjaim keze közül és olyan hévvel állok fel a kád széléről, hogy a törött tükör darabajiba sétálok, a fájdalom, az a fajta testi fájdalom mégis eltörpül most minden mellett.-Reményt akarsz? Miben reménykedjek? Hogy majd boldogan élünk, amíg meg nem halunk? Nem akarsz gyereket, ha nem lehet, ha én így rendben vagyok. A vicc az, hogy nem vagyok rendben. Nem érzek semmit, érted? Ürességet, gyűlöletet és dühöt. Irántad, magam miatt, mindenki miatt. Felfogtam, amit az orvos mondott, láttam azokat a pillanatokat. Szegénykém... Nem kell senki sajnálata!-az eddigi csend helyére most heves gesztusokkal tarkított mondatok következnek. Minden visszafojtott gondolatom és érzésem elhagy. Egyszerűen üres vagyok és azt akarom valami érthetetlen ok miatt, hogy ezt ő is érezze, hogy tudja.-Féltem, hogy mi lesz, ha gyerekünk lesz! Most pedig rettegek attól, hogy ha kilépek azon az ajtón és átlépek a másikon, nem nézek vissza. Mert úgy érzem összenyom a jelen. Ez a ház... A felesleges szoba kezdetleges berendezései, a boldog képek. Ez mind a múlt. Ennyi, kettőt pislogtam és már semmi sem volt a régi.-rázom meg fejem, hátra lépve egyet, kócos, vizes hajamba túrva.-Azt várod, hogy továbblépjek? Hogy felejtsek? Hát tudod, mit? Nem megy. Két napja még a gyerekünk nőtt a hasamba. Hónapok teltek el, fel tudod ezt fogni? Éreztem, ahogy megmozdul. Napokkal ezelőtt. És most mi van a helyén? Semmi. Üresség.-rántok vállat, mintha csak ennyi lenne az egész, pedig nagyon nem volt így. A szavak csak áradnak belőlem, újabb és újabb késszúrást döfök belé, foglalkozni mégsem tudok vele igazán. A saját fájdalmam kifordít, elrejti azt a nőt, akivé váltam mellette és előhozza azt, aki menekült a híres nagyvárosba, mert nem bírta a múltját a hátán cipelni.-Szeretlek, próbálom ezt most is érezni. De nem érzek semmit!-kiabálom a szavakat.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Kedvenc dal :
AZ ÉN GYÖNYÖRŰ FELESÉGEMNEK!
https://www.youtube.com/watch?v=xTeBqQ9syKw
Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Les rigolyáinak elviselése



A poszt írója Chriest Wolfswood
Elküldésének ideje Szer. Nov. 08, 2017 6:09 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next

Megkönnyebbülten felsóhajtok kissé, ahogy jól hallhatóan nem vagyok elküldve rövid úton a búsba, hanem hajlandó enni valamicskét. A csirke jól hangzik, és bízom benne, hogy lassan, iszonyú lassan, elmondhatatlanul lassan, de talán sikerül legalább egy milliméternyit kilábalnunk abból a mély, elmondhatatlan lelki mélységből, ahová mindketten bezuhantunk az elmúlt egy nap alatt. Látom, hogy erőlködik egy mosollyal, meglehetősen sikertelenül, de ezen nem is csodálkozom, és nem is akadok fenn. Biztatóan megpaskolom a kezét, aztán indulok a konyhába, hogy teljesítsem a kívánságát.
A csirke már pirulván pirul a sütőben, elkészítettem a krumplipürét és salátát is hozzá. Már csak néhány perc kell, hogy a vacsora tálalva legyen. Közben fél füllel hallom, hogy Les mögött bezáródik a fürdő ajtaja, majd vízcsobogást hallok - nem tudom, van-e más zaj, mert ez elnyom minden mást, de gyanítom, hogy Les kihasználja az alkalmat arra, hogy ismét kisírja magát. Morbid dolog ilyesmit mondani, de azt hiszem, örülök ennek. A könnyek nemcsak sebezni és büntetni képesek, de gyógyítani is.
Akkor viszont csaknem kiejtem a kezemből a tányérokat, amikor valami irdatlan csörömpölés zaja hallatszik el a konyhába. Mint az őrült, rohanok el a fürdőig, és berobbanok az ajtón, hogy a szemem alig három másodperc alatt felfogja a látványt.
- A francba... - szisszenek fel, és elkapom Les kezét. Más sem hiányzik, hogy csak megvágja magát a szilánkokkal. Az ördög vigye el azt a rohadt tükröt! Majd én feltakarítok. Les vörös és duzzadt szemei viszont a napnál is világosabban igazolják a gyanúmat.
- Csss... - csitítgatom, és magamhoz ölelem. Nem érdekel az sem, ha én is tükör sorságra jutok - addig el sem engedem, míg meg nem érzem, hogy teste remegése lassan elsimul. Akkor lebontom róla a karjaimat, a kád szélére ültetem, és leguggolok elé, miközben a rajta lévő törülköző sarkával letörlöm a vörös hajból szemébe hulló vízcseppeket.
- Kérlek édesem, figyelj rám. Most utoljára beszélek veled erről, és soha többet sem. Gyűlölöm ezt a rohadt világot, mert ahogy a dolgok vannak, meg ahogy lenniük kellene, az szinte sosem ugyanaz. A világ fos hely, mert nem szeret minket. De én téged igen. Ha úgy érezzük, vagy úgy érzed, hogy sírnod kell, akkor tedd meg. Bújj a szekrénybe, vagy a takaró alá, vagy csak állj meg előttem, és sírd ki magadból ami fáj. De vigyázz, és ne felejtsd el, hogy majd tovább is kell lépnünk. Életben kell tartanunk a reményt, meg a szeretetet, és tovább kell majd lépnünk. Ugye érted? - simítok végig a karján. - És még valami. Tudd, hogy azok tudatában, amit az orvos mondott, sem változtak meg az érzéseim irántad. Bíztam abban, hogy lesz majd családunk, gyerekeink, de ha nem, az sem érdekel. Akármilyen is vagy, akármi is lesz veled, én szeretlek. Beléd szerettem, bármi is legyen. És ez sosem változik - fejezem be végül.
Vissza az elejére Go down

avatar
Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Tartózkodási hely :
N.O.



A poszt írója Leslie Elizabeth Shay
Elküldésének ideje Kedd Nov. 07, 2017 7:26 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next

A kocsiból nem szállhatok ki engedély nélkül, ölbe kap, és úgy cipel a hálószobáig. A szótlanságom itt is megtartja magát, mikor letesz az ágyra, körbenézek a kellemes otthont adó szobán. Most mégsem érzem otthonomnak. Ahogy az úton is, itt is kinézek az ablakon és próbálok nem okokat keresni csak felejteni. De nem megy. Az üresség, amit érzek életidegen, sosem éreztem eddig hasonlót, most viszont olyan könnyen kerít magába a keserű semmi, hogy már nem látom igazán, miért kellene jól éreznem magam.
-A csirke jó lesz.-reagálok a kérdésre némi fáziskésés után, és nagy levegőt véve rá nézek. -Köszönöm.-próbálhatnék mosolyogni, arcomra erőltetni eme apró gesztust, de nem megy. Ahogy rá nézek, csak újra erősebben érzem a fájdalmat. Elvesztettem mindent, amit eddig álomként, majd valós jövőképként üldöztem és megszereztem, és ahogy a szobában ácsorog, én pedig az ágyon ülök, úgy érzem, hogy a köztünk lévő távolság egy hatalmas szakadék, egy cápákkal teli óceán, amit nem tudunk átugrani vagy átúszni. Felállok, szótlanul, magam köré tekerem a pulóverem, mintha ettől nagyobb biztonságban érezném magam, holott semmi veszély nem fenyeget. Szótlanul sétálok el a fürdőszoba ajtajáig és félig behajtva azt, megállok a tükör előtt. Veszek egy mély levegőt, majd még egyet, lassan lehúzom magamról a ruhát és úgy fordítok hátat a tükörnek, mintha a legnagyobb ellenségem látnám benne. Belépek a zuhany alá, de a csempéket bámulva néma könnycseppek gördülnek le arcomon. Törölközőbe csavarom magam, elzárom a vizet és ismét a tükör elé állok. Hajamról lehúzom a törölközőt, átdörzsölöm vele fürtjeim, s a szennyes kosárba dobom, majd a törölköző is követi, ami eddig testem fedte. A tükörben végigmérve magam, nem tudom idegen néz-e rám vagy én magam vagyok ott is. Hasamra sikló kezem lapos felületen simít végig ismét. Remegve kezdek zokogni ismét, a tükör a nélkül törik darabokra, hogy hozzáérnék. Ujjaim a mosdókagylóba mélyednek, így tudom csak megtartani magam, és a belehulló tükördarabból rám meredő kék szemek semmitmondóan néznek rám vissza.
-Majd összeszedem.-motyogom, mintha bárki kérdezte volna és eszetlen sebességgel dobálom az apró kukába a szilánkokat, mit sem törődve vele, hogy megvágom-e ujjaim vagy sem.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Kedvenc dal :
AZ ÉN GYÖNYÖRŰ FELESÉGEMNEK!
https://www.youtube.com/watch?v=xTeBqQ9syKw
Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Les rigolyáinak elviselése



A poszt írója Chriest Wolfswood
Elküldésének ideje Hétf. Nov. 06, 2017 6:32 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next

(sürgősségi osztály)

Elég csendesen telt a hazafelé út, de ez sajnos a baljós csend kategóriájába tartozott. Egy hang nélkül vezettem el a házig - nem azért, mintha nem akartam volna beszélni, hanem mert nem mertem. Les ugyanis néma csendben üldögélt mellettem, meg sem nyekkenve, és fogalmam sem volt, hogy ha megszólalnék, vajon miféle eredmény érkezne: vagy sírna, vagy kiabálna, vagy csak vetne rám egy olyan megsemmisítő, és jéghideg pillantást, amit a kórházban már volt alkalmam megismerni. Minden szál szőr égnek állt rajtam attól a tekintettől.
Leparkolok a ház elé, aztán még mielőtt Les megmozdulna, az ölembe kapom.
- Ne... - rázom a fejem, még mielőtt ellenkezni kezdene. Fáradt vagyok, ideges, végtelenül szomorú, kialvatlan. Egyszerűen nincs kedvem sem energiám csatározni még vele egyet. - A kórházban sem engedtek a saját lábadon közlekedni az ajtóig - teszem hozzá, aztán lábbal tolom be az ajtót, és meg sem állok édes terhemmel, amíg a hálóba nem érünk. Akkor lerakom az ágyra, óvatosan, vigyázva, majd az éjjeliszekrényre ejtem a gyógyszerekkel teli zacskót.
- Hát... - téblábolok keveset. Tényleg fogalmam sincs, hogy kellene viselkednem ebben a helyzetben. Ha most egyedül lennék, alighanem üvöltenék, mint a sakál, vagy merev részegre innám magam, hogy tompítsam a fájdalmamat. Vagy csak simán beájulnék az ágyba, és egy kis ideig legalább az álmokban keresném a megkönnyebbülést meg feledést. Les-el ezt nem tehetem meg - mármint nem engedhetem, hogy én magam is összeroskadjak a súly alatt. Tartanom kell magam, mindenáron.
- Mit szólnál, ha lefürdenél? - kérdezem. - Itthon mégis csak jobb. Talán addig csinálok valami kaját. Mit ennél szívesen? - próbálkozom, aztán leülök az ágy szélére. - Bolognai, rántotta, sült csirke? Megcsinálok bármit, amit szeretnél - biztatom, és remélem, hogy nem csak egy odavakkantott "semmit" lesz majd a válasz.
Vissza az elejére Go down

avatar
Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Tartózkodási hely :
N.O.



A poszt írója Leslie Elizabeth Shay
Elküldésének ideje Hétf. Okt. 16, 2017 7:49 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next

Fal fehérnek érzem magam és tudom is, hogy az vagyok. Egész életemben egyszer sem voltam olyan ramatyul, mint ahogy most éreztem magam. Egyszerre akartam sírni és nevetni azon, amilyen szerencsétlenül a vécé mellé roskadtam.
-Az hiányozna. Nem bírom, ha más a vécét támasztja a könyökével.-fintorodom el, ezzel jelezve, hogy akkor valószínűleg én is mellette kötnék ki, és nem viselném el a hangokat és a látványt sem.
Ahogy lecsapja a labdát, felmordulva szisszenek fel. Komolyan úgy éreztem, hogy szükségem van egy sétára, de elég hajthatatlannak tűnt ahhoz, hogy mégse ellenkezzek vele. Ellentétben vele, engem nem a tény rémített meg, hogy nem maradt bennem semmi, sokkal inkább, hogy úgy éreztem magam, mint aki magatehetetlen. És mindezt ő végig is nézi... Ennyit az önbecslésemnek. Fura, hogy pont ezen gondolkodom.-A szülőszobában biztos nem fogok szépeket mondani, miközben a gyereked a gerincem rugdosva akar előbújni, de most még szeretlek.-erőltetek egy bizonytalan mosolyt arcomra, majd mikor felsegít, elveszem a fogrémet és hálás vagyok ezért az ötletért, mert a szám ízétől cseppet sem kezdem magam jobban érezni.
-Jól van, felöltözök és mehetünk.-dünnyögöm a fogkefével a számban, majd az eddigi tempómhoz képest lassabban, de összeszedem magam, hogy megejthessük az első ultrahang vizsgálatot. Egy táskába dobálom a cuccaim és követem a lakókocsihoz, kérdés és további győzködés nélkül nyúlok el az ágyon, mert a hányinger ismét elkap, ahogy a kocsi elindul és az orvos felé közeledünk

|| folytatás: Belváros : Kórház : Sürgősségi osztály
Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Kedvenc dal :
AZ ÉN GYÖNYÖRŰ FELESÉGEMNEK!
https://www.youtube.com/watch?v=xTeBqQ9syKw
Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Les rigolyáinak elviselése



A poszt írója Chriest Wolfswood
Elküldésének ideje Hétf. Okt. 16, 2017 4:17 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next

Elég ambivalens érzések keringenek bennem Lest látva. Egyrészt tényleg, igazán majd' kicsattanok az örömtől - szerintem minden apa ezt érzi, amikor megtudja, hogy a gyermeke megfogant, és tényleg csak a viszonylagos jó neveltetés tart vissza, meg a félelem a fehér kabáttól, amiért nem kezdek el hangos kurjongatással fel-alá futkosni az utcán a boldogságtól. Másrészt elkap a lelkifurdalás: végeredményben én hoztam Les-t ebbe a jelenlegi állapotába - eléggé aggasztó, ahogyan itt üldögél, meg öklendezik fehérre sápadva. Annyit tudok tenni engesztelés gyanánt - még ha nyilván nem is vár el tőlem bocsánatkérést ezért - hogy gyengéden törölgetem az arcát meg a homlokát a nedves kendővel, és bociszemekkel nézek rá.
- Sajnálom bébi... - dünnyögöm. - Esküszöm, ha tudnám, átvállalnám tőled ezt a dolgot... - mondom, és komolyan is gondolom. Nőjjön csak szépen a hasa, gömbölyödjön, és meg hányok meg rosszul leszek... végeredményben így lenne fifty-fifty, nem? Aztán horkanok egyet, amikor javaslatot tesz egy sétára, és kezdek bűnbánó kiskutya helyett morcosan nézni rá.
- Remek ötlet - mondom kissé csípősen, és kevés választ el tőle, hogy felkelve ne vágjam a kezem csípőre, mint egy házsártos asszony. Persze, nem bántani akarom, eszemben sincs, de ez az ötlete enyhén szólva meredek. - Szó nem lehet róla - veszem elő a fogkeféjét meg a fogkrémet, és a kezébe nyomom őket. - Azt javaslom, első az orvos. Sőt, ez nem is javaslat. Ebből nem engedek. Hagy lásson előbb a doki, és ha tud adni valamit a rosszullétedre, meg ha azt mondja, hogy minden, de minden rendben veled, meg ha nem félek attól, hogy majd tíz lépésenként felszenteled az utcát, akkor a doki után sétálok egyet veled. Első családi séta, Juniorral - vigyorgom el magam szélesen, és csókot nyomok Les homlokára. - Ja, és a lakókocsival megyünk, ahol hátul kényelmesen elfekhetsz. A motorozást per pillanat felejtsd is el.
Vissza az elejére Go down

avatar
Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Tartózkodási hely :
N.O.



A poszt írója Leslie Elizabeth Shay
Elküldésének ideje Vas. Okt. 15, 2017 7:54 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next

Félhettem egész életemben, bár az sem volt épen a legjobb megoldás, sőt. A legrosszabb annál inkább. Plusz a félelem, amit érzek némiképp a múltamnak is köszönhetem. Annak a részemnek, amit nem tudok csak úgy elengedni. Féltem volna lépni, de nem lépni ugyanúgy. Nem hiszem, hogy egy egészséges volt, s bár hálás voltam, hogy nyugtatni próbál, mindenre ő sem volt képes. Nem a pelenkáktól féltem, hanem attól, ami a mi életünk meghatározta a múltban.
-Kicsit nem lehet farkas és boszi. Akármit is örököl, nem lesz könnyű menet.-ebben szinte biztos vagyok, bár nem ettől tartok a leginkább, szinte minden mástól viszont igen.
Hallom hangját, de azzal inkább foglalkozom, hogy félig a földön, félig az ülőkén támaszkodva meg tudjam magam tartani és ne zuhanjak fejjel előre a vécébe. Erről hallottam már, néztem filmeket, de azt gondoltam, ha már havi egy szenvedés beiktatott a napirendbe, legalább ez az időszak nem olyan szörnyű... a francokat nem.
-Jól vagyok. Ez meg csak...-lihegek, harcolva, hogy a gyomromban immár nem létező tartalom is visszafelé induljon.-Átmeneti. Összeszedem magam, aztán menjünk el sétálni egyet. Hazafelé meg bemegyünk a dokihoz is.-javaslom, bár ahhoz, hogy fel tudjak állni, kell két perc, amíg magam elé bámulva helyreteszem szédelgő agyam. Kiveszem kezéből a kendőt és olyan hévvel vágom a mosdóba, amivel magam is meglepem, s újra benedvesítve, homlokomra nyomom azt. Nem rosszul vagyok, életemben nem éreztem még magam ennyire szörnyen pár másodper leforgása alatt.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Kedvenc dal :
AZ ÉN GYÖNYÖRŰ FELESÉGEMNEK!
https://www.youtube.com/watch?v=xTeBqQ9syKw
Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Les rigolyáinak elviselése



A poszt írója Chriest Wolfswood
Elküldésének ideje Vas. Okt. 15, 2017 2:57 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next

Időről időre elfog az a megmagyarázhatatlan és meghatározhatatlan érzés, hogy mindkettőnknek szüksége lenne egy pszichiáterre, hogy kicsomózza már belőlünk azokat az érzelmeket, amiket a múlt táplált bennünk, és - ha közvetve is - de a családi körülményeink ültettek bennünk el. Tudom, hogy Les fél, de mégis, ki a fene nem? Én is parázok, ha arra gondolok, hogy néhány hónap múlva majd egy kisbabát fogok tartani a kezemben. Félek, hogy állom majd meg a helyemet a mindennapi fronton, úgy mint a pelenkázás, etetés, ringatás, éjjeli felkelések meg hasonlók, és félek attól is, hogy tudok-e jobb és biztosabb jövőt adni majd neki annál, mint ami nekem jutott.
Les szavára azért meghökkenten felkapom a fejemet, aztán sóhajtok egy jókorát.
- Figyelj ide - paskolgatom a kezét finoman. - Menni fog. Ebben biztos vagyok. Nem siettünk mi el semmit. Amikor szóba került a dolog, mindketten akartuk, szóval azt hiszem, nem volt ebben semmiféle hezitálás. Az ember megijed mindig az ismeretlentől, és abban is biztos vagyok, hogy ha a kicsi mindkettőnk génjeit örökli, akkor extra hamar őszülünk majd meg mellette, de... - vonok vállat - azért annak is meglesz a szépsége. És amúgy is... - folytatnám, de már nem fejezhetem be a mondatot, mert Les szeme hirtelen kitágul, felpattan, és a fürdőbe vágtat, mire én is kiérek, már hallom is az öklendezéseket meg a loccsanásokat, és a fajansz előtt térdepelve találok rá.
- Te jó isten! - rázom a fejem, aztán egy gombnyomással eltüntetem azt a masszát a vécékagylóból, ami nem sokkal ezelőtt még Les gyomrában volt, reggeli gyanánt, majd egy benedvesített kendővel lágyan törölgetni kezdtem szerelmem verejtékes homlokát.
- Mondd, nem lenne jobb talán kihívni az orvost? - kérdezem. - Vagy ez később elmúlik? - próbálok visszaemlékezni a szánnivalóan kevés tudományomra a terhesség jeleit illetően.
Vissza az elejére Go down

avatar
Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Tartózkodási hely :
N.O.



A poszt írója Leslie Elizabeth Shay
Elküldésének ideje Szomb. Okt. 14, 2017 5:26 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next

Mindketten idegesek lehettünk, de az ő helyzete kicsit más volt, mint az enyém. A gondolat, hogy egy élet kezd el bennem növekedni, kicsit sokkolt. Valahol mindig is erre vágytam, mellette pedig nem is kételkedtem abban, hogy mit is akarok, de ettől még a gyomrom görcsbe rendült. Mi van, ha valami nem sikerül?
-Hát, ebben én is biztos vagyok.-bár eljut a tudatomig, amit mond, a rám törő félelem kezd rajtam úrrá lenni, így külön örülök, hogy nem kell szembe néznem vele. A félelem szememben úgy is ott csillog, és kicsit irigyelni kezdem, hogy minden gondolatát ki tudja mondani és nem érzi szükségét annak, hogy rejtegesse azokat. Emlékszem az elmúló vitákra, hogy az egyik emlékezetes pont azon keletkezett, hogy félek a jövőtől.
Kérdésére megrázom a fejem, míg ő a jövő nehézségeiről beszél, addig én csak hallgatom és próbálok nem arra gondolni, hogy nem lesz semmi baj. A megmagyarázhatatlan rossz érzés viszont nem hagy nekem nyugalmat, úgyhogy hamar le is bukok előtte.
-Jól, én csak...-rázom meg fejem, és nagyot sóhajtok.-Tudom, hülyeség és megbeszéltük, hogy nem csinálom ezt, de nem félek. Igazából örülök. Elmondhatatlanul örülök ennek.-csúszik hasamra kezem.-De nem csak, hogy félek, kicsit... mi van, ha elhamarkodtuk? Ha azt hisszük, hogy menni fog ez nekünk és mégsem?-szalad ki számon egy meggondolatlan kérdés és ezzel a lendülettel fel is kell, hogy üljek és a fürdő felé rohanjak, a hányinger ugyanis valóssággá válik és a vécé mellé roskadva kötök ki a földön, még azzal a szerencsével, hogy a hajam kontyba fogva pihen fejem tetején.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Kedvenc dal :
AZ ÉN GYÖNYÖRŰ FELESÉGEMNEK!
https://www.youtube.com/watch?v=xTeBqQ9syKw
Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Les rigolyáinak elviselése



A poszt írója Chriest Wolfswood
Elküldésének ideje Hétf. Okt. 09, 2017 6:59 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next

Olyan kényelmesen és békésen fekszem itt Les-el egyetemben, hogy úgy érzem, max a mennyben lehet ilyen, egy felhőn fetrengve. Bár kétlem, nekem valaha lesz részem ilyesmiben, így hát mondjuk úgy, előre bezsebelem ezt az érzést itt a földön. Csak akkor rezzenek meg, és emelem fel a fejem értetlenül pislogva, ahogy Les hangja remegni kezd, és keze idegesen, feszülten rebben.
Felülök, összeráncolt szemöldökkel hallgatom a szavait, és csodák csodája, de tökéletesen meg is értem minden egyes érzelmét.
- Figyelj ide - nyúlok előre, hogy két jókora markomba fogjam a kezét. - Tudom, hogy ideges vagy. Én is az vagyok - ismerem be apró, szégyenlős kis vigyor kíséretében. - Végül is jókora dologba vágunk most bele mindketten, nem? Egyikünk előtt sincs tipikus szülő-példa, hogy is kell ezt jól csinálni. Elárulok egy titkot: néha nem félünk majd, hanem még kétségbe is fogunk esni. De ez ezzel jár, nem? - gondolkodom hangosan. - Biztosra veszem, hogy egy csomószor fogsz majd te is sírni, ahogy én is, és konkrétan nem a boldogságtól, hanem mert majd kissé úgy érezzük, hogy kifut a lábunk alól a talaj. De én ezt se bánom, tényleg. Mert abban a pillanatban, amikor majd megszületik ő - nézek Les hasára egy futó pillanat erejéig - az öröm nagyobb lesz minden másnál. Szóval, van kb 7-8 hónapunk arra, hogy parázzunk. Ezalatt éljük ki magunkat, rendben? - mosolygok, aztán ez nevetéssé válik, mikor Les nem éppen burkoltan megfenyeget. Csak akkor komorulok el, ahogy látom, hogy ajka megrebben.
- Jól vagy? - kérdezem ugrásra készen. - Hozzak valamit? Lavórt? - faggatom. Igazából meg is sajnálom, mert ő az, akinek át kell esnie a terhesség kellemetlenségein. Én végeredményben csak néhány csodálatos másodperccel járultam hozzá a dologhoz.
Vissza az elejére Go down

avatar
Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Tartózkodási hely :
N.O.



A poszt írója Leslie Elizabeth Shay
Elküldésének ideje Vas. Okt. 08, 2017 7:36 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next

Próbáltam nyugodt maradni, de a szívverésem nem, hogy lassult, inkább szaporább lett a múló percek alatt. Ahogy hasamra nyom egy csókot, hajába túrok, tökéletesen álcázva mosolyommal a gyomromban lévő csomót, ami lassan a torkom felé kúszik és vegyes érzelmektől vezérelve elsírom magam.
-Igen, minden rendben, vagyis...-rázom meg fejem. Abban igaza volt, hogy a pénz nem volt gond. A nagybátyja pont jókor került elő, még ha csak a végrendelete formájában is.-Nincs hányingerem, meg semmi, viszont hiába próbálom azt mutatni, hogy örülök. Egyszerűen ideges vagyok. Vagyis inkább...-veszek mély levegőt, hisz egyszer már megbeszéltük, nem félhetek örökké a jövőtől. De most nem is attól féltem, inkább mindentől, ami addig történhetett.-Félek.-állok végül bele az egy szavas mondatba, még ha kissé bizonytalanabb hangon is, mint hogy először elterveztem, hogy meg fogok szólalni.-Inkább ne is mondj semmit.-intek a levegőbe, mielőtt megszólalhatna, és vállat vonva próbálok visszaemlékezni a nem is olyan régen lefolytattat telefonbeszélgetés részleteire.-Ha akarunk, vihetünk valamit, amire fel tudják venni az ultrahang felvételeit. De tudod, olyan cuki kis képünk mindenképpen lesz.-simítok végig hasamon, nagy levegőt véve, mert most valóban elkap a hányinger is, egyik pillanatról a másikra, különösebb indok nélkül.-Hát, ha most mást mondanál, komolyan láb alá valóvá változnál. De minimum az ajtó másik felére száműznélek.-pihentetem fejem mellkasán, míg legbelül ismét a könnyeimmel küszködve próbálok magamba kellő bátorságot csempészni. Könnyű volt azt mondani, hogy minden rendben lesz, hogy ez a lépés eltervezett, de benne lenni már egészen más élmény volt. Boldog voltam, de feszült is, izgatott, mégis kevésbé várakozással teli. Azt hiszem, hogy ez normális...reméltem, hogy ez normális.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Kedvenc dal :
AZ ÉN GYÖNYÖRŰ FELESÉGEMNEK!
https://www.youtube.com/watch?v=xTeBqQ9syKw
Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Les rigolyáinak elviselése



A poszt írója Chriest Wolfswood
Elküldésének ideje Vas. Okt. 01, 2017 7:54 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next

- Mindkettőtökre vonatkozott, ne aggódj - nevetek rá Les-re, mikor máris féltékenykedik. - Téged is szeretlek, meg őt is, csak más- és másképpen. És amúgy is, szokd az érzést, mert majd amikor jön a második, és harmadik ifjabbik Wolfswood, már bőven lesz benne rutinod - vigyorgok, aztán szemügyre veszem az orrom alá nyomott telefont. - Édesem, nem érdekel, mennyit kér az orvos. Van pénzünk, hála a sorsnak, meg a nagybátyám előrelátásának. Azt akarom, hogy a legjobb kezekben legyetek - nyomok csókot a hasára, aztán felmászom az arca mellé, és kényelmesen elnyúlok.
- Részemről benne vagyok a teljes semmittevés programban - mondom határozottan, aztán belenézek Les szemébe. - Minden oké? Nincs hányingered, vagy nem érzed magad rosszul? - aggodalmaskodom kissé, aztán mosolyogva megcsóválom a fejem. - Remélem a boldogságtól, meg a hormonoktól sírsz, és nem azért, mert halálra vagy rémülve a helyzet miatt, vagy most jöttél rá, hogy szegény gyerek felerészben az én problémás génjeimet fogja örökölni - nevetem el aztán magam. - Kell vinnünk valamit az orvoshoz, a pénztárcánkon kívül? - érdeklődöm. Sosem voltam még ilyen helyzetben, senki nem várta még a gyerekemet, így hát ilyen helyen se jártam még. Abban biztos voltam, hogy én bőszen jegyzetelni fogok mindent, amit a doki mond, és ha törik, ha szakad, akkor is betartatom majd Les-el a szabályokat.
- Tudod, mi a legjobb? - kérdezem aztán csendesen. - Ez a béke. Ez a biztonság. Hogy most már helyre zökkent az életünkben minden. Van egy csodálatos feleségem, és lesz egy gyönyörű gyermekem tőled. Ennél többet egyetlen férfi sem kívánhat. Nekem nem kell vagyon, nem kell luxusautó, semmi ilyesmi ahhoz, hogy élni tudjak. Nekem csak ti ketten kelletek.
Vissza az elejére Go down

avatar
Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Tartózkodási hely :
N.O.



A poszt írója Leslie Elizabeth Shay
Elküldésének ideje Vas. Okt. 01, 2017 7:22 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next

Furcsa nyugodtság és még furcsább izgalom lett úrrá rajtam. Enyhe félelmet éreztem, a gyomrom görcsben volt... vagy hányinger kerülgetett? Nem tudtam dönteni. Mikor mégis egyedül hagy, még inkább úgy érzem, forog velem a szoba. Túl sok minden történt az elmúlt pár napban, s túl sok mindent nem tudtam még elrendezni magamban. Például az állapotot, ami új volt. Ahogy hasamra siklik a kezem, kezdetben észre sem veszem, ahogy az orvosok sorát böngészem, hogy gondolataim a jövő felé is fordulnak. Hogy azon gondolkodom, akarom-e tudni, fiam vagy lányom lesz, hogy már most azon izgulok, hogy minden rendben menjen. Hogy elképzelem, hogyan fog nevetni. És próbálom azt képzelni, milyen jó élete lesz. Jobb, mint amilyen nekem vagy Chriestnek volt. Elképzelem, ahogy a karjaiban tartja. A gyomromban érzett görcsös feszülés nem múlik, ellenben találok egy-két szimpatikus orvost. Nem akarok egyedül dönteni, így várok.
-Legyek féltékeny vagy ezt mindkettőnkre értetted?-nézek le rá felvont szemöldökkel mosolyogva, ujjaim övére fektetve, forró tenyere megnyugtatóan cirógatja hasam.
-Hát találtam, de egyik sem olcsó... sőt. De nem akarok egy hentes keze közé kerülni. Így rá esett a választásom.-nyomom felé a telefon kijelzőjét.-Késő délutánra tudott csak időpontot adni. Szóval addig akár így is maradhatunk, ahogy most vagyunk.-szerettem volna kicsit csendben, kettesben, vagyis immár hármasban lenni, nyugodtan és békésen... és bár nem szándékos, ismét elmorzsolok egy könnycseppet és inkább a plafonra emelem a tekintetem, hogy a társait el tudjam rejteni.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Kedvenc dal :
AZ ÉN GYÖNYÖRŰ FELESÉGEMNEK!
https://www.youtube.com/watch?v=xTeBqQ9syKw
Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Les rigolyáinak elviselése



A poszt írója Chriest Wolfswood
Elküldésének ideje Szer. Szept. 27, 2017 5:26 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next

Bólogatok Les szavaira, csak akkor kapom fel a fejem, és kezdek el némileg csúnyán nézni, mikor mond olyasmit, amiben nem annyira lelem kedvem.
- ApaJELÖLT? - hangsúlyozom ki morcosan, aztán karba vágom a kezeimet, és lapos pillantásokkal méregetem életem szerelmét. - Szerencséd, hogy tisztában vagyok vele, hogy nincs senki más aki erre a pozícióra pályázhatna - dünnyögöm aztán, és gyorsan el is illan az amúgy sem túl stabil lábakon álló sértettségem. Pláne, amikor szóba kerül a telihold, életem tömény megkeserítője.
- Hé, én mindig vigyázok magamra, és sosem keresem a bajt. Az talál meg engem - sóhajtozom. - Amúgy is... tudod, hogy a csendes, nyugodt életet szeretem - teszem hozzá, aztán miután kapok egy vallomást, meg egy csókot, kisietek a konyhába, és olyan gyorsan esek túl a rendrakáson meg a mosogatáson, mintha Les már éppen vajúdna odabenn a hálóban, és én nem akarnék lemaradni semmiről.
Mikor visszaérek, Les éppen kényelmesen heverészik az ágyban, én meg mellé vetem magam, és fejem óvatosan a hasára hajtom.
- Szia gyönyörűségem... - nyomok egy csókot a köldöke fölé, majd szétterpesztett ujjú nagy tenyeremmel cirógatni kezdem bőrét - igazából nem tudom, kinek szól a becézgetésem, bár úgy hiszem, mindkettőjüknek.
- Nos? Találtál valakit? - nézek aztán fel Les-re, és azt hiszem - noha nem látom - hogy úgy ragyognak a szemeim, mintha egy reflektort kapcsoltak volna fel a koponyám mélyén. Létezhet egyáltalán csakugyan ilyen boldogság? Megérdemlem? Remélem, hogy igen, ahogy azt is, hogy méltó leszek rá.
Vissza az elejére Go down

avatar
Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Tartózkodási hely :
N.O.



A poszt írója Leslie Elizabeth Shay
Elküldésének ideje Kedd Szept. 26, 2017 8:19 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next

Nem gondoltam, hogy a fenekemen kell maradnom, hogy nem fogok tudni dolgozni, de azt tudtam, hogy a határ és annak betartása fontos lesz. Nem tehettem ki sem a gyerekünk, sem magam olyan dolgoknak, ami árthatott. Bár az elmúlt egy hónapban sem kíméltem magam túlzottan.
-Hát, a várandós kismama biztos nem fog itthon kötögetni, de azért remélem egy-két sétára a potenciális apa jelölt is hajlandó lesz.-szólalok meg gyengéden, ajkamon továbbra is mosoly ül, egyszerűen képtelen vagyok nem hálásan és végtelenül odaadóan nézni rá. -De cserébe meg kell ígérned valamit.-nézek rá komolyan, hangom is megváltozik picit. -A Telihold alatt vigyázol magadra. És a múlt tényleg múlt marad.-az utolsó mondat alá sok minden tartozhat, a volt barátnőjétől, a testvérén át a sajátomig, szinte bármi. De komolyan nem akartam azzal tölteni az időm, hogy miatta és érte aggódom. Pláne nem egy egész éjszakán keresztül.
Eltűnik, majd visszasiet egy telefonkönyvvel. Meglepetten és mosolyogva nézek rá. Kicsit túlbuzgó lett, de ettől függetlenül rendkívül édesen aggódik. Talán még sosem láttam így, bár magamat sem, hogy ennyire nyugodta vagyok. -Néha én is.-helyeselek nevetve. -Rendben, igyekszem.-húzom magamhoz, mielőtt felállhatna az ágyról és gyengéden csókolva túrok hajába. -Szeretlek.-suttogom lehunyt szemmel, homlokom övének támasztva, majd elengedem és telefonomhoz fordulok, segítségül hívva az internetet helyi orvosok felé. Az első, akiről a vélemények is jónak tűnnek, telefonszám is van, fel is veszi az asszisztense a telefont. Kikérdez mindenről, olyan kérdéseket is feltesz, amikre hirtelen reagálni sem tudok. Majd késő délutánra beszorít az eddigi időpontok közé. Az ágyra ejtem a telefont, lehunyt szemmel hátradőlök, fejem a falnak támasztom, tenyerem hasamra siklik. -Minden rendben lesz.-suttogom úgy magamnak, mint a bennem növekvő babámnak egyaránt.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Kedvenc dal :
AZ ÉN GYÖNYÖRŰ FELESÉGEMNEK!
https://www.youtube.com/watch?v=xTeBqQ9syKw
Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Les rigolyáinak elviselése



A poszt írója Chriest Wolfswood
Elküldésének ideje Vas. Szept. 24, 2017 3:40 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next

- Miért, mikor NEM vagyok aranyos? - kérdezek kapásból vissza Les megállapítását hallva, aztán lassú bólogatással tudomásul veszem amiken mond. Örülök, hogy belátja, most már nem a munka az első, legalábbis számára nem, hanem a biztonság - az övé, és Junioré is. Ettől pedig nyugodt vagyok, bár igazság szerint abban is biztos vagyok, hogy Les hamarabb vetné le magát egy toronyház tetejéről, minthogy ártson a gyerekünknek. Remélem a főnöke nem lesz akkora s*ggfej, hogy a terhessége tudatában is kitegye olyan nem éppen ideális körülményeknek, mint mondjuk jókora, húszkilós fémdarabok emelgetése. Ha ilyenre sor kerül, az fix, hogy elsőként agyonverem a fickót, és miután kinyírtam, még darabokra is cincálom, a cafatjaival meg feldíszítem a műhelyt: csak úgy mihez tartás végett.
- Nem várom el, hogy mindig itthon ülj - nyugtatom meg Les-t. - Tudom, hogy úgysem lennél rá képes, meg nyűgös és hisztis lennél, ha a négy fal közé zárnálak. Sőt, én úgy tudom, a várandós nőknek javasolják a sétát, meg a friss levegőt - mondom meglehetősen bizonytalan hangon, mert hát lássuk be, nem sok anyajelölt társaságában múlattam eddig az időmet, és orvos sem vagyok. Azt a problémát pedig egyelőre inkább nem feszegetném, hogy a kicsi vajon boszorkány, vagy farkasgéneket fog-e örökölni. Ha van némi szerencséje, inkább az előbbit.
Aztán ahogy visszaballagok a telefonkönyvvel, és Les kiveszi a kezemből, kissé szégyenkezve hajtom le a fejem. Alighanem a váratlan jó hír ment az agyamra, hogy teljesen leragadtam a nem-gondolkodás szintjén.
- Igazad van - dünnyögöm aztán. - Néha a nyolcvanas években érzem magam. Tudod mit? - kérdezem aztán. - Én elmosogatok, te addig keress egy orvost, akit szimpatikusnak találsz. Ha ma tud fogadni, akár el is mehetnénk, nem? - teszem fel a kérdést, és ha belegondolok, hogy meghallhatom Junior szívverésének hangját, olyan izgatottá válok, mint egy gyerek karácsony estéjén.
Vissza az elejére Go down

avatar
Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Tartózkodási hely :
N.O.



A poszt írója Leslie Elizabeth Shay
Elküldésének ideje Szomb. Szept. 23, 2017 5:24 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next

Felvont szemöldökkel döntöm kissé előre fejem, és megmagyarázhatatlan grimaszt vágok, ami egyszerre az értetlenségemből és a pillanatnyi zavaromból következik. A munka... eszembe sem volt erről vitatkozni, így mikor ezzel hozakodik elő, kicsit meglepődöm.
-Ugye tudod, hogy most eszméletlenül aranyos vagy?-szalad ki számon egy kérdés, majd mosolyogva megrázom a fejem.-Kocsi alá nem fogok már bemászni. És nem emelgetek súlyokat sem. Nem őrültem meg. Csak azt ne várd, hogy itthon is ücsörögjek mindig. Ismerem a határokat és nem ártanék neki sem.-csúszik kezem hasamra.-Nem történt semmi. Babát várok, ez több, mint egy történés. És meg fogják érteni.-biztosítom, bár kicsit mulattat az arckifejezése, ahogy az ágyba dugott és ez a kép most ott táncol az orrom előtt.
De arcának vonásai olyan gyorsan változnak ahogy a méretek kerülnek szóba, hogy nem tudom megállni, hogy ne mosolyogjak. Nem kételkedtem sem benne, sem bennünk, sem abban, hogy ez az egész jó dolog. Sőt. Mérhetetlenül boldog voltam.
-Teljesen mindegy, hogy kire fog hasonlítani, rád vagy rám. Ahogy az sem érdekel, hogy fiú vagy lány lesz. A mi gyerekünk, egészséges legyen és ezen kívül semmi sem számat. És messze még a vége...-bár egy hónap körül járhatok, még maradt így is valamivel kevesebb, mint nyolc, de bőven hosszú idő.
Kipattan az ágyból, míg én folytatom a reggelit, ám a tojás láttán elfintorodom és a pirítóst inkább magában, némi zöldség kíséretében fogyasztom. Mikor visszaér, kezében a telefonkönyvvel, kíváncsian nézek rá.
-Egy telefonkönyvből? Mi lenne, ha kicsit modernebbek lennénk?-biccentek a telefon felé, hogy esetleg az internetet is segítségül hívhatnánk. Bár jelenleg annyira földön kívüli ez az egész, hogy nem igen tudok ilyesmin gondolkodni. Ellenben a reggelit az utolsó morzsával egyetemben magamba tömöm...
Vissza az elejére Go down




A poszt írója Sponsored content
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next

Vissza az elejére Go down
 

Hálószoba és fürdő

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 8 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next

 Similar topics

-
» Pihenőszoba
» Fürdőszoba
» Mayakashi Kaen agglegény lakása
» Fürdőszoba
» Fürdőszoba

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi
- járd körbe városainkat -
 :: New Orleans :: Lakónegyed :: Leslie és Chriest lakása
-

Friss reagok
- lelked hangjai -


● ● Vendég ● ●
Szomb. Dec. 09, 2017 8:40 am
Csüt. Dec. 07, 2017 7:32 pm




Álarc nélkül
- itt vagyunk -





Jelenleg 17 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 16 vendég :: 1 Bot
A legtöbb felhasználó (77 fő) Kedd Jún. 23, 2015 10:38 pm-kor volt itt.

Fajaink aránya
● ● számokban a valóság ● ●

csoportok ●
Ffi
Ember •
27
18
vámpír •
26
19
ősi vámpírok •
5
7
Vadászok •
8
9
Boszi / mágus
31
16
Farkas •
17
20
hibrid •
3
3
vámpírboszi •
14
6
Animágus •
3
2
dhámpír •
4
2
tündér •
2
2
Farkasboszi •
6
2
druida •
2
3