Share | 

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Kedvenc dal :
AZ ÉN GYÖNYÖRŰ FELESÉGEMNEK!
https://www.youtube.com/watch?v=xTeBqQ9syKw
Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Les rigolyáinak elviselése



A poszt írója Chriest Wolfswood
Elküldésének ideje Hétf. Feb. 05, 2018 5:40 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, ... 9, 10, 11  Next

15 éves voltam, mikor elvesztettem a szüzességemet. Emlékszem a remegő félelemre, a fülledt vágyakozásra, az ügyetlen mozdulatokra, aztán a másikban való feloldódásra, és végül a büszkeségre, amelyben bujkált némi szomorúság is: az elvesztett, ártatlan gyerekkor szomorúsága volt ez, de nagyobbra nőtt az örömöm lángja. Persze, béna voltam, láthatóan gyakorlatlan, és most, ebben a pillanatban is így érzem magam Les-el. Pedig talán már számlálni sem tudnám, hányszor voltam vele együtt, de most mégis, egy hónap kihagyás, és egy csaknem gallyra ment házasság után ez az alkalom olyan, mint az első együttlét mindkettőnk életében.
Mindenesetre ellenkezés nélkül engedi, hogy levegyem róla a ruhákat, sőt még ő maga is segít ebben, aztán - szokás szerint - kissé elpirul, ahogy végignézem meztelen testét.
- Tökéletes - ízlelgetem a szót, mint valami édes, finom gyümölcsöt, aztán a bőre következik soron a kóstolásban: olyan az íze, mint az almának, az illata pedig, mint a nyári rétnek, és a frissen levágott fűnek. Napfény, öröm, önfeledtség, ezek jutnak az eszembe, akárhányszor megcsókolom, vagy orrom a bőrének nyomom. Nem tudom, ő vajon érez-e ilyesmit velem kapcsolatban - de már csak annyiba is belenyugszom, ha nem fog fintorogni, ha túl közel kerül hozzám az orra. Az mindenesetre hallhatóan tetszik neki, amit művelek vele: a háta megfeszül, fejét hátranyomva a párnába préseli, és szaporán sóhajtozik, mikor rátalálok a melleire. Érzem, ahogy az ágyékom életre kel, már-már szinte fájó feszítéssel, és ezt tudomására is hozom, mikor csípőmet az övéhez préselem - mégis, gyengédek, és óvatosak vagyunk egymással, mintha az elmúlt hónapban törékeny üveggé váltunk volna mindketten. De ez most jó így, nagyon jó. A vadság most nagyon nem lenne helyénvaló, ezzel azt hiszem, tisztában vagyunk mindketten.
Elemelem fejem Les melleiről, belenézek a csillogó szemeibe, aztán kezem lassan lejjebb araszol: combját simogatom végig, lábszárát, majd ismét felfelé veszem az irányt, egész addig, míg ujjaim be nem találnak két lába közé.
Vissza az elejére Go down

avatar
Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel



A poszt írója Leslie Elizabeth Shay
Elküldésének ideje Vas. Feb. 04, 2018 6:04 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, ... 9, 10, 11  Next

+18

Nem válaszolok, ellenben olyan pillantással találhatja szembe magát, amivel minden hasonló megszólalásakor ránéztem régen is. Két és fél éve élünk együtt, de mintha ezek a labdák, ahogy a másik felé dobjuk őket, nem akarnának szűnni. De ez a jó. Végre anélkül szólunk a másikhoz, hogy attól félnénk, vérig sértjük. Hiányzott ez, és ahogy visszahúzom magamhoz, és megérzem csókjait, a gondolataim lassan szertefoszlanak és próbálom magam átadni a rég érzett, heves vágynak.
-Tudom mire gondolsz...-nézek szemeibe, gyengéden visszatalálok ajkaira, bőrén végigsimítva, a régi mozdulatokat szinte érzem, ahogy ujjaim hegyében bizseregnek, míg lassan egész testem emlékezni nem kezd. Rá, az érintésére, a csókjaira. A gyomromban viszont még mindig érzem az émelyítő érzést, a félelem egy apró jelét.
Bőröm libabőrös lesz érintése nyomán, és lehunyt szemmel simulok a matracba. Ajkamra mosoly ül ki, ahogy végigmér, felül, bizonytalanul, de mégis határozottan és gyengéden szabadít meg a nadrágomtól, majd pólómtól, amire rásegítek, mikor kissé feljebb ülök.
-Minden tökéletes...-suttogom szemébe nézve, végigsimítva borostás arcán, majd tarkóján, ahogy ajkai nyakamra siklanak. Ismét hátrafeszítem nyakam, mikor végigcsókol ütőeremen, egész testemben megborzongok, hátam ívbe feszül. Melleim tenyerébe veszi, a gyengéd érintésre szinte azonnal reagál testem, és a kellemes remegés végigfut gerincemen, ahogy szája nyakamról melleimre halad, csókolva, szívogatva bőröm. Egyszerre érzem végtelenül gyengédnek, türelmesnek és mohónak. Nem rejtegetem a testem átjáró kéjt, torkomból újra és újra halk sóhajok formájában távozik a levegő, bele-bele harapok alsó ajkamba, ujjaim hajába fúrom, úgy húzom magamhoz még közelebb. Ahogy teste enyémnek feszül, combom környékén érezni kezdem vágyának forrását, de szándékosan nem mozdítom meg lábaim. Még várok, és nem akarom őt se kínozni, mikor érzem minden mozdulatában a gyengéd óvatosságot, hogy valóban, bármikor képes lenne változtatni, ha én azt kérném.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Kedvenc dal :
AZ ÉN GYÖNYÖRŰ FELESÉGEMNEK!
https://www.youtube.com/watch?v=xTeBqQ9syKw
Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Les rigolyáinak elviselése



A poszt írója Chriest Wolfswood
Elküldésének ideje Vas. Feb. 04, 2018 5:33 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, ... 9, 10, 11  Next

- Mertem remélni, hogy a kávé és közülem azért csak engem választasz - vigyorgok rá Les-re, de csak míg a figyelmemet kissé el nem tereli a függöny-trükkel. Évek óta élünk együtt, de komolyan, meg lehet szokni, hogy a feleségem boszorkány, és a legváratlanabb pillanatokban veszi elő az erejét? Bár ki tudja... néha az életünket könnyebbé tudja tenni a kis trükkjeivel.
Sok időt nem hagy nekem ezen a most amúgy sem túl lényeges kérdésen töprengeni, mert arcomat visszafordítja maga felé, és megcsókol - úgy, ahogy már nagyon régen tette. A forró bőröm az övének simul, és a szívem úgy ver a mellkasomban, mintha egy rezesbanda ütősszekciója játszana rajta.
- Na, azért ez így jobban tetszik. Életünk hátralévő összes pillanata... nem hangzik rosszul. Persze, amíg majd rád nem unok - heccelődöm nevetve, mire kapok egy igazi Les-féle csípős pillantást, de ezúttal nagyon könnyen le tudom őt szerelni. Ahogy végigsimítom és csókolom a vállát, és hasát, meg a mellei vonalát, önkéntelenül is felsóhajt, és a párnába fúrja a fejét.
- Lassan már nem is emlékszem, hogy... - sóhajtok fel. Minden vonása, testének minden íve bennem él, ahogy bőrének minden centije is, mégis úgy érzem, mintha most készülnék elvenni a szüzességét - ő is kissé zavarban van, de én is. Az ő mozdulatai is félénkek eleinte, idő kell, míg rátalál a régi mozdulatokra, ahogyan hajamba túr, és a mellkasomon simít végig.
Feltérdelek, a szám már most taplószáraznak érzem, és igyekszem Les-t gyorsan, mégis gyengéden megszabadítani a pólótól és a kis nadrágtól, amelyet éjszakára kinevezett pizsamának. Egy biztos: észnél kell lennem, hogy ne akarjam gyorsan elvenni azt, amire vágyom. Az most nem lenne jó egyikünknek sem.
- Ha valami nem jó, akkor... - hagyom befejezetlenül a mondatot, aztán ajkammal a nyakára tapadok, és míg végigcsókolom ütőerét, az ujjaimmal és tenyeremmel már a melleire találok rá. Gyengéden játszani kezdek a megkeményedett bimbóival, finoman sodorgatva őket, aztán mohón tapasztom rájuk a számat, egyik után a másikat ízlelgetve.
Vissza az elejére Go down

avatar
Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel



A poszt írója Leslie Elizabeth Shay
Elküldésének ideje Szomb. Feb. 03, 2018 5:18 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, ... 9, 10, 11  Next

-Fogalmad sincs mennyivel vonzóbb vagy.-harapok alsó ajkamba, elmosolyodva szavain, bár érzem, ahogy pupillám kitágul és egyre hevesebben ver szívem, a függönyt könnyedén húzom be, a szobát kellemes félhomályba borítva. Tekintete az ablakok felé kalandozik, de nem hagyok neki sok időt a nézelődésre, ujjaimmal ismét tarkójára siklanak, majd lassú, kissé remegő ujjakkal simítok végig testén. Forró bőre szinte éget, de nem foglalkozom vele, ahhoz túl sok idő telt el utolsó együttlétünk óta. Három hónap túl hosszú idő, és bár félek testem hogyan fog reagálni rá, nem akarom elengedni ezt a pillanatot. Csókom forró, egész testemmel övének simulok, a lehető leginkább éreztetve vele, hogy épp annyira vágyom rá, ahogy régen, ha nem jobban. Az ismerős, de túl sok ideje nem érzett vágy könnyedén lobban fel bennem.
-Nem kell győzködnöd.-suttogom piruló arccal, ahogy pár csók elejéig már nyakamra téved. Fejem kicsit hátrébb feszítem, egész a párnába nyomom, hogy még nagyobb teret adjak neki, de aztán elégedetlensége hallatán felnevetek. De az elsőre csipkelődő megjegyzésem lenyelve, ujjaim arcára siklanak és tekintetem rabul ejti övét.
-A hátralévő életem minden pillanatát veled akarom leélni.-a szavakat határozottan mondom ki, de mégis csak halkan, szinte suttogva tudom őket kimondani. Mosolyogva fogadom csókját, úgy helyezkedve, hogy immár egész testével fölém tudjon gördülni, míg én a puha matracnak simuló háttal fekszem alatta. A pólón keresztül is éreztem érintésében a gyengédséget. Tegnap este még a póló és a rövidnadrág jó ötletnek tűnt, nem akartam kísérteni a sorsot és őt a végletekig kínozni, de kicsit örültem is neki, hogy így tettem. Bár a kényelmes csipke így is vonzó látvány lehet a kinyúlt póló alatt, szükségem volt az apró lépésekre, mielőtt újra, teljes egészében átadtam volna magam neki. De a póló könnyű anyaga nem akadály számára, ahogy a póló alá túr, s tenyere már bőröm érinti, egész testemben megborzongok és libabőrös leszek. Ujjaim lassan, de képesek a bizonytalan mozdulatokat elhagyni, s úgy érinteni, ahogy rég. Gyengéden simítok végig újra és újra gerince vonalán, majd tarkóján, és még mélyebben csókolom, míg szinte minden levegőnk elfogy. Egyszerre éreztem magam végtelenül szégyenlősnek és akartam olyan magabiztos lenni előtte, mint rég. De három hónap alatt sikerült újabb sebbel gazdagodnom, és bár tudtam, hogy hűségesek voltunk a másikhoz, és már kevésbé látszik az elmúlt egy hónap testemen, mind a ketten változtunk.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Kedvenc dal :
AZ ÉN GYÖNYÖRŰ FELESÉGEMNEK!
https://www.youtube.com/watch?v=xTeBqQ9syKw
Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Les rigolyáinak elviselése



A poszt írója Chriest Wolfswood
Elküldésének ideje Szomb. Feb. 03, 2018 4:48 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, ... 9, 10, 11  Next

Meg vagyok róla győződve, hogy Les némi szégyenlős pirulás, és ajakharapdálás után kiszáll majd az ágyból, hogy a kávét válassza helyettem - annál kellemesebb a meglepetés, mikor mellettem marad.
- Ezek szerint nagyobb a vonzerőm, mint egy csésze feketének? - vigyorgok, ahogy közelebb húzódik hozzám. - Örülök, hogy engem választottál. Én is így lennék veled - kapom aztán fel a fejem, ahogy a függöny Les egy mozdulatára összehúzódik. Nem tudom, mit akar rejtegetni a félhomállyal, hacsak azt nem, amit tegnap este a kádban éreztem, de valójában látni nem láttam - az elmúlt hónap sebét. Ezúttal nem a lelki sérülést, hanem azt, ami a fiunk rövid létezésének, és elveszítésének bizonyítéka volt, egy apró forradás formájában. Aztán a tekintetem leveszem az ablakról, meg a függönyről, mikor megérzem Les ujjainak hegyét, ahogy végigcirógatja hasamat, a vállamat, a mellkasomat, a csókjában pedig olyan tűz ég, amivel mindig is tisztában voltam, csak éppen már ősidők óta nem éreztem: legalábbis egy hónapja már nem.
- Akkor ma tényleg ki se mozduljunk az ágyból - suttogom halkan, és érzem, hogyan mozdul meg minden vérsejtemben a vágy. Igazából nagyjából három hónapja nem voltunk már együtt, hiszen a terhesség kezdetén féltünk, meg a rosszullétek és hasonlók fogságában valahogy nem a szexre koncentrált egyikünk sem. Aztán az elmúlt egy hónapban pedig nem volt mellettem, ami meg pláne megnehezítette a dolgot. Summa summarum: ennyi kihagyás után nekem már minimum egy kitüntetés járna. Főképpen azért, mert a hosszú távolléte alatt sem kerestem másnál vigaszt, még egy kósza, mámoros fetrengés erejéig sem.
- Oh... - kapom fel aztán a fejem meglepődve, és felvonom a szemöldökömet a következő mondatát hallván. - Szóval, az év utolsó napját velem töltöd. És mi lesz a jövő évvel? - csóválom a fejem elítélő felháborodással, persze remélem tisztában van vele, hogy a berzenkedésem egy másodperce sem komoly. Sőt. Ha sikerül tényleg teljes egyetértésben lezárnunk az idei évet - nos, akkor a jövő év már csak jobban hozhat a mostaninál.
- Akkor lássuk, mit tehet a férjed az ügy érdekében - hajolok vissza Les-re, hogy újra megcsókoljam, miközben kezem kezdi bejárni azokat a részeket, amelyeket már szinte el is felejtettem: vállának ívét, mellei vonalát, és csípője domborulatát.
Vissza az elejére Go down

avatar
Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel



A poszt írója Leslie Elizabeth Shay
Elküldésének ideje Pént. Feb. 02, 2018 6:55 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, ... 9, 10, 11  Next

Ajkamra bizonytalan, félénk, mégis őszinte és boldog mosoly ül ki. Szempilláim alól pislogok rá, egészen a talpamig pirulva, hevesen kapkodva a levegőt, míg szavainak hála szívverésem is a kétszeresére gyorsul.
-Szeretlek, és tudom, hogy ezt nem először mondom, de nem is fejezi ki azt, amit érzek, aminek hála itt vagyunk. Amiért újra vágyom rá, hogy veled legyek.-suttogom kipirult arccal, ujjaimmal ismét tarkóján végigsimítva. Több, mint egy hónap, és ennek hála egyszerre hagynám, hogy hevesek legyenek mozdulataim és egyszerre akarok gyengéd és, a perceket elnyújtó és kiélvező lenni. A testem mégis inkább utóbbira vágyik. Az orvos szavai élénken élnek bennem.
Szavak helyett végül mégis cselekszem. Félek ugyan, érzem a gyomromban azt a bizonyos gombócot, de hiszem, hogy képes vagyok elengedni magam. Talán a világosság teszi, hogy a félelmem még erősebb, ezért könnyedén borítok kettőnkre félhomályt, a függönyt egy apró gondolttal elhúzva. Közben nem eresztem, ahogy magamhoz húztam, csókoltam, egyre jobban magába kerített a vágyakozás érintése után.
-Szeretném, ha maradnánk.-húzódom el tőle ismét. Szemébe nézek, tekintetemben tudom, hogy felfedezheti a bennem dúló vegyes érzelmeket, de nem érdekelt. Végigsimítok arcán, aztán anélkül cselekszem, hogy esélyt adnék neki arra, hogy leállítson. Ujjaim végigvezetem mellkasán, hasfalán, majd derekán. Újra érezni akartam ujjaim alatt forró bőrét, figyelni, ahogy teste reagál.-És nem akarok többet várni.-biztosítom, alsó ajkamba harapva húzom ismét magamhoz, kipirult arccal, csókolva újra, lassan, és vággyal teli. Magabiztos mozdulatokról szó sincs, és nem is akarom elsietni. Újra elkap az az érzés, ami egyszerre mámoros és félelmetes, mint az első alkalomkor, amikor vele voltam. Az édes vágyakozás, ami keveredik valami egészen újszerű élménnyel, mintha az elmúlt egy hónap nem történt volna meg, mégis újra kellene tanulnunk, hogyan érintsük a másikat.-Az év utolsó napját szeretném a férjemmel tölteni, és ki se lépni a házból egész nap.-először sikerül újra kimondanom, hogy a férjem. Nem nagy dolog, nem egy olyan szó, amin sokáig kellene rágódni, mégis a házasságunk egy hónapja aligha tűnt volna olyannak, amin lehet változtatni. De ezek az apró lépések teszik igazán lehetővé, hogy ismét eljutottunk odáig, ahol abbahagytuk. Hogy a másik mellett ébredve, boldogan tekintünk a jelenre és próbálunk hasonlóan viszonyulni a jövőre.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Kedvenc dal :
AZ ÉN GYÖNYÖRŰ FELESÉGEMNEK!
https://www.youtube.com/watch?v=xTeBqQ9syKw
Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Les rigolyáinak elviselése



A poszt írója Chriest Wolfswood
Elküldésének ideje Pént. Feb. 02, 2018 6:17 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, ... 9, 10, 11  Next

Tudom, mit jelent az a lánc Les-nek, így hát azt is tudom, hogy jólesnek neki a szavaim - de tényleg komolyan is gondolom őket. Miért fosztanám meg őt az anyja emlékétől, vagy az egyetlen tárgytól, amit tőle kapott? A legutolsó szar ember lennék, ha ezt megtenném. Egész életében talán csak egy igazán fontos ember volt az életében, mégpedig a szülőanyja. Én pedig azt hiszem, osztozhatom Les lelkével az emlékén.
Ahogy lehúzom Leslie-t az ágyra magam mellé, majd csókolni és simogatni kezdem, úgy viszonozza, mintha az élete függene tőle. Legalább úgy feloldódik a pillanatban, ahogy én is, mert halk sóhajjal fogadom, ahogy kezével a hajamban kezd turkálni - egy hónap alatt sem felejtette el, hogy mennyire imádom ezt - vagy épp ő imádja a borzas fürtjeimet babrálni. Bárhogy is, most összesimulunk, mintha mindig is egybe tartoztunk volna, és semmiféle diszharmónia nem uralta volna soha az életünket.
Épp kezdenék jócskán belefeledkezni a dologba, mikor Les elszakítja tőlem a száját, és kissé értetlenül pislogok a kérdését hallva, mert idő kell, mire leszállok a földre, és felfogom egyáltalán amit hallok. Azt még sosem tapasztaltam, hogy a testi vágy az ember hallószervére is képes menni.
- Mmm? - mormogom úgy, mint aki most esik le az égből, és éppen eszmél, aztán összeráncolom a szemöldökömet. Hogy miért? Ez talán a legnehezebb kérdés, ugyanakkor a legkönnyebb is.
- Mert ma reggel melletted ébredtem. Úgy, ahogy régen. Úgy, mintha soha nem lett volna köztünk semmi gond - és most azt hiszem, így is érzem. Mióta visszajöttél, hosszú utat tettünk meg, és most érzem úgy, hogy ennek itt az ideje - mondjuk úgy, megünnepelni, hogy ismét a feleségem vagy - mosolygom el magam. - Szóval ezért. Miattam. Miattad. Kettőnkért - teszem hozzá, aztán kissé elbizonytalanodom. - De ha nem akarod, semmi baj. Nem fogok duzzogni. Megértem, és kivárom az időmet - biztosítom róla. Nem vagyok állat, hogy erőszakoskodni kezdjek vele, és elcsesszem az elmúlt napok légkörét. - De ha szeretnéd, maradhatunk ágyban - hunyorgok aztán kajánul. - Legalábbis még egy darabig. Ha nem, akkor viszont tényleg kérem a kávémat. Tiéd a döntés.
Vissza az elejére Go down

avatar
Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel



A poszt írója Leslie Elizabeth Shay
Elküldésének ideje Csüt. Feb. 01, 2018 7:13 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, ... 9, 10, 11  Next

Látom rajta, hogy megérti, mi volt gondolataim témája, ugyanakkor a zavart is leolvasom arcáról. Ismerte a történetét, tudta mit jelent, jelentett nekem az a lánc. Nem akartam a múltról beszélni, és szerettem volna neki elmesélni az elmúlt egy hónap minden napját, de a pillanat erre nem volt alkalmas. Nem tudtam arra koncentrálni, hogy a szívem szorongató fájdalommal mit kezdjek. Élni akartam, érezni és szeretni, ahogy egy hónappal ezelőtt tettem, ha nem jobban.
-Köszönöm.-suttogom, de kapok is a pillanaton és a reggelt próbálom kellemessé és boldoggá varázsolni, mint ahogy a tegnap este alakult és semmi kedvem nem volt drámával és borús gondolatokkal tölteni az első együtt ébredős reggelünk a közös ágyunkban. Az alapok mintha stabilan álltak volna, minden jel szerint jól alakultak a dolgaink, lassan, de biztosan visszataláltunk a másikhoz.
Csókom rövid, de visszahúz magához, ahogy elhúzódnék, a puha párnába süpped fejem, míg ő félig fölém gördül. Kezeim könnyedén hajtják végre a szinte begyakoroltnak tűnő mozdulatsort, tarkójára siklik egyik kezem, ujjaimmal hajába túrok, másik kezem mégis esetlenül pihen mellettem az ágyon.
Éhes tekintettel néz ajkamra, hangja mély, rekedt, s felfedezve rajta az ismerős jeleket, egész testem elönti a melegség. A tüdőmből szaggatottan és hevesen tör elő a levegő, majd siklik vissza. Megszólalnék, de esélyt sem ad, újra csókolni kezd, ezúttal viszont ujjai derekamra siklanak, bőröm ennek hála még a póló vékony anyaga ellenére is forróvá változik.
-Chriest...-suttogom nevét, de eddig esetlenül mellettem pihenő kezem is rálel a régi mozdulatokra, ujjaim derekára siklanak, forró bőre szinte égeti tenyerem. Nyelveink forró táncot lejtenek, és lassan érezni kezdem a testemben feléledő vágyakozást érintése iránt. Még időben kapcsolok, határozottan tolom épp annyira távol magamtól, hogy szemébe tudjak nézni. Kipirult arcom mellé a levegőt kapkodva mégis nehéz úgy tenni, mintha nem érezném a kettőnk között fellobbanó szikrák égető érzését.-Tegnap este óta mi változott?-lehet, hogy megtöröm a pillanat varázsát, de tudnom kellett.-Az egész napot az ágyban akarod tölteni?-tudtam, hogy arcomról süt, nem bánom ezt az opciót. És testem úgy simult övéhez, mint egy kiveszített húr. Bármennyire tagadtam volna, túl rég éreztem érintését bőrömön, és az előbbi csókig abban sem voltam biztos, hogy valaha képes leszek úgy csókolni, úgy érinteni, hogy nem érzem a gyomromban a félelem gombócát.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Kedvenc dal :
AZ ÉN GYÖNYÖRŰ FELESÉGEMNEK!
https://www.youtube.com/watch?v=xTeBqQ9syKw
Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Les rigolyáinak elviselése



A poszt írója Chriest Wolfswood
Elküldésének ideje Csüt. Feb. 01, 2018 4:40 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, ... 9, 10, 11  Next

- Legközelebb nem gondolkodnál olyan arccal, mintha nem épp az apokalipszis közeledne? - nyugszom meg, a szívem tájékát masszírozva. - Még egy ilyen, és egyszerre fog elvinni a szívroham, meg az agyvérzés. Az fix, hogy a kávé már nem nagyon kell... ennyitől is sikerült felébrednem - dünnyögöm, aztán ahogy felém fordul látom, hogy valami hiányzik róla. Összeráncolt szemöldökkel kutatom az agyamban, hogy mi lett némileg másabb, aztán rájövök - nincs rajta a nyaklánca, ami eddig sosem hiányzott a nyakából.
- De miért...? - értetlenkedem egy sort, de csakhamar meg is adja a választ. Bár még mindig nem értem. Az a lánc volt, amit az anyjától kapott. Miért akar tőle megválni?
- Szerintem a múltat úgy is le lehet zárni, ha megtartjuk bizonyos emlékeit - fogom meg a kezét. - Engem nem zavar a láncod. Eddig sem zavart. Sosem akartam a családodat kizárni az életünkből, vagyis az emléküket. Na jó, a nevelőapádét igen - teszem hozzá. - Szóval ha bármikor vissza akarod venni, tudd, nekem nem lesz kifogásom ellene - biztatom, aztán szélesen elmosolygom magam, mikor végre eszébe jut, mit kértem ébresztőként a kávé helyett.
Lehunyom a szemem, átadom magam a csóknak, aztán visszahanyatlok az ágyba, és Les-it magammal húzom. A jó meleg puha takaró és párna valamiért úgy tart itt, mint vasat a mágnes.
- Nekem sincs kedvem felkelni - mormogom. - Igazából... - veszek nagy levegőt, mint a toronyugró, aki a mélybe ugrás döntő pillanatához érkezett - én valami másra jobban vágyom - fordulok félig Les fölé, aztán ismét megcsókolom - de ekkor kezem már lassú simogatással járja be a vállát, és az oldalát - vágyom rá. Egyszerűen ennyi az egész. A tegnap esti félelmem úgy illant el, mint sosem létezett volna - lássuk, ő hogy áll ezzel a kérdéssel.
Vissza az elejére Go down

avatar
Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel



A poszt írója Leslie Elizabeth Shay
Elküldésének ideje Csüt. Feb. 01, 2018 8:00 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, ... 9, 10, 11  Next


Elmosolyodom a kérésen, de ahogy előre hajolnék, hogy csókkal ébresszem, már le is pattanhatok a témáról, hisz újfent nem tudtam elrejteni előle, mennyire mélyen merültem el gondolataimban.
-Eh…-nyögök fel, lehunyva szemem, de ahogy kinyitom, máris elmúlik a pillanatnyi búskomor hangulatom.
Reakciója láttán elnevetem magam, hisz bár az ébredés nyomai is ott táncolnak arcán, ahogy elsápad, úgy fest, mint aki épp egy átmulatott éjszaka után ébredve nem tudja merre van az előre.
-Nincs baj. Csak elgondolkodtam. De ha folyton az lesz az első kérdésed hozzám, hogy baj van-e….-szisszenek fel, fejem ingatva. -Csak azt hiszem, el kellett végre engednem valamit.-simítok végig nyakamon, ahol már nem díszeleg a jól megszokott kék félhold medál, majd elmosolyodva, hunyorogva nézek le rá. Tudhatta, hogy mit is jelentett nekem az a medál, ugyanakkor arról nem igazán számoltam eddig be, hogy legutóbbi látogatásom "haza", milyen remekül is sikerült. -Hol is tartottunk? Ja igen, megvan.-fordulok felé, gyengéden magamhoz húzva egy hasonlóan finom csókra. -Jó reggelt.-mosolygok. -Nem gondoltam, hogy reggel erre jobban vágysz, mint egy kávéra. Ez új…-engedem le kezeim arcáról és fürkészve figyelem arcát. Lényegében ez az első reggelünk itt újra. Egy ágyban, a közös ágyunkban, békésen, még ha álomtól ködös tekintettel is. Hajamba túrok, aztán hirtelen ötlettől vezérelve közelebb bújok hozzá. -Nincs kedvem felkelni. Pedig ez az év utolsó napja, ki kellene használni. -mormogom, míg arcom vállába temetem, elrejtve előle valószínűleg karikás, mégis kisimult arcom. Jól esett a közelsége, pláne ez a hangulat. Igazából olyan gyorsan szakadok ki a kezdetben szomorkás gondolataim közül, mintha nem is léteztek volna. Szükségem volt rá, hogy tovább lépjek, és az elmúlt napoknak hála ismét olyan békésnek éreztem a kettőnk között lévő levegőt, mint annak előtte. És a szikrát is éreztem, ahogy ismét próbáljuk ide-oda dobálni azt a bizonyos labdát, kerülgetjük a másikat, a megfelelő pillanatra várva. De emlékeim szerint ehhez már először is nagyon értettünk, kétlem, hogy most máshogy alakulna.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Kedvenc dal :
AZ ÉN GYÖNYÖRŰ FELESÉGEMNEK!
https://www.youtube.com/watch?v=xTeBqQ9syKw
Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Les rigolyáinak elviselése



A poszt írója Chriest Wolfswood
Elküldésének ideje Szer. Jan. 31, 2018 7:43 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, ... 9, 10, 11  Next

A reggelek általában így szoktak kezdődni: Les motoszkálására ébredek. Bár az elmúlt egy hónapban ezt nélkülöznöm kellett, most mégis úgy érzem, mintha azok a napok meg sem történtek volna. Noha nem nagy kedvem van még felkelni, valahogy mégis napsugarasabbnak tűnik a reggelem úgy, hogy a feleségem itt szöszöl mellettem az ágyban.
Résnyire nyitom a szemem, hogy ne bántsa a nap túlzottan, és figyelem, ahogy a gyűrűjét bámulja. Azt hiszem, életem talán egyik legjobb döntése volt, hogy visszaadtam neki - visszakerült oda, ahol mindig is volt a helye. Azon kapom magam, hogy az ő boldogságát látva én magam is boldog vagyok. Ilyen egyszerű ez az egész? Azt hiszem, hogy igen.
Megmozdulok, felemelem borzas fejem a párnáról, és magamban megállapítom, hogy ilyenkor, ébredés után Les-hez képest úgy nézhetek ki, mint egy alkoholista, hippi hajléktalan.
- Szia - motyogom, aztán ahogy végigsimítja a szénaboglyát a fejemen megfogom a kezét, és lehúzom magamhoz. - Nem, nem kávé. Csókot kérek... - dünnyögöm, aztán ülésbe tornázom magam, és bambán pislogok Les-re.
- Mi a helyzet? Min gondolkozol ennyire? - érdeklődöm ásítozva. Remélem nem azt bánta meg, hogy mellettem töltötte az éjszakát, vagy hogy visszakapta a gyűrűjét. - Baj van? - komorulok el aztán. Amikor ilyen arcot vág, általában simán el tud sodorni egy lábon kihordott szívinfarktusba.
Vissza az elejére Go down

avatar
Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel



A poszt írója Leslie Elizabeth Shay
Elküldésének ideje Vas. Jan. 28, 2018 4:37 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, ... 9, 10, 11  Next

Az álom gyorsan elér mindkettőnket, és fogalmam sincs, álmodok-e bármit is, hogy nyugodtan alszom-e át az éjszakát vagy sem, reggel vele szemben fekszem, és ahogy pislogok párat, a beszűrődő napfényhez szoktatva szemeim, elmosolyodva konstatálom, semmi sem változott. Épp ott ébredek, ahol lefeküdtem. És nem keltem fel hajnalok hajnalán, mert a gondolataim nem hagytak aludni.
Hátamra fordulok, a plafonra nézek, majd nagyot nyújtózva tornázom magam fel ülő helyzetbe.A takaróra fektetem kezeim, a gyűrűm fürkészem, majd a napfényt figyelem, ahogy játszik rajta. Nem picit volt hihetetlen, hogy újra az ujjamon volt és talán kissé szokatlan is volt. Egyszerre volt megszokott és újszerű, tudtam, hogy hiányzott, de olyan érzésem is volt, mintha eddig nem viseltem volna. Valami újnak volt a jele, míg valami régit is hordozott magában. Aztán ujjaim akaratlan a nyakamban lógó medálra siklanak, végül a kapocsra és életemben először, megválok az ékszertől. A tenyerembe ejtve figyelem, aztán a fiókba süllyesztem, és észre sem veszem, de ahogy becsukom a fiókot egy óvatos mozdulattal, kifújom az addig bent tartott levegőt.
Látom, hogy megmozdul mellettem, mire ujjaim a kócos hajba túrva, simítok végig fején, majd arcán.
-Jó reggelt.-köszöntöm egy mosoly kíséretében.-Kávét?-vonom fel szemöldököm, bár még a magamét sem készítettem el, és az ágyból sem másztam még ki, de tudom, hogy kettőnk közül az esetek többségében én kelek korábban. Lábaim a takaró alatt tartom, míg választ nem ad, kezem visszaejtem ölembe és úgy pillantok le rá, mintha fél perce még nem fordult volna meg az a gondolat a fejemben, miszerint a régi énem valóban ideje egy fiókba tennem és rázárni azt. Nem akartam újra arra a lányra gondolni, és ez bár valószínűleg nekem volt nagy lépés, épp úgy szükségem volt erre, mint a tegnap estére mellette.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Kedvenc dal :
AZ ÉN GYÖNYÖRŰ FELESÉGEMNEK!
https://www.youtube.com/watch?v=xTeBqQ9syKw
Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Les rigolyáinak elviselése



A poszt írója Chriest Wolfswood
Elküldésének ideje Vas. Jan. 28, 2018 4:12 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, ... 9, 10, 11  Next

Biccentek egyet - nincs kedvem se okom vitába szállni Les-el. Igen, elbukta a dolgokat, hála az égnek nem végzetesen. Helyrehozható a hibája, még ha nehezen, és keservesen is. Lehet, hogy néha túl szar az élet, de talán épp ez adja a szépségét, hogy mindig történik valami. Mindig van, ami megadja a sava-borsát - bár az igaz, hogy a túlzottan keserű falatokról azért szívesen lemondanék.
- Igen, de... - kezdek ellenkezésbe - nehogy Les már azt higgye, csak ő képes rá - mert tisztában vagyok azért a probléma lényegével. Itt már nem is az egymással szembeni sértettségről volt szó, valami másról. Valami volt még, ami megakadályozta, hogy együtt lehessek Les-el úgy, ahogy férj a feleségével a nászi ágyban szokott. Azt hiszem valami legbelső, zsigeri félelem volt, ami megakadályozott: talán a múlttól, vagy annak megismétlődésétől tartó aggodalom. Ez meg nem biztos, hogy a libidómra túl jótékony hatással lett volna. Hálát adok az égnek, amiért Les nem hisztizik, hanem legalább annyira megértő a dologgal szemben, mint én vagyok vele. És ráadásul igaza van. Abból, ha valamit erőltetnek, jó dolgok még soha nem sültek ki.
- Mindennek eljön a maga ideje, csak ki kell várni - mondom aztán biztatóan. Tudom, hogy egyszer megtörténik, amire mindketten vágyunk, csak még az időpontja nem eldöntött. - Jól van, aludjunk - egyezem aztán bele az akaratába, bár nem is tudom, mást mit tehetnénk. A mai napból tényleg kihoztuk, amit lehetett, és a maga módján tényleg tökéletes volt. Örömmel, vidámsággal teli, meghitt. Na és gyűrű... jókora mérföldkövet tettünk le a közös jövőnk újabb útján.
Felemelem a karomat, ahogy Les hozzám fészkelődik, aztán lehunyom a szemem. Nem tudom mennyi idő alatt dőlök ki, azt sem, hogy horkolok-e, de alszom, végre nyugodtan, pihentetően, mint akit agyonvertek.
Vissza az elejére Go down

avatar
Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel



A poszt írója Leslie Elizabeth Shay
Elküldésének ideje Szomb. Jan. 27, 2018 7:33 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, ... 9, 10, 11  Next

-Én buktam el, nem te. Tudom.-feleslegesen ellenkezne, most nem érne el vele semmit és tudom, hogy ez hangomon is hallatszik. Makacs vagyok, ahogy ő is. Nem vitát akarok generálni, egyszerűen szembesítenem kell magam a tényekkel. Minden döntésemnek következménye van és nem mindig alakulhat mindig minden happy end véggel.
-Chriest én nem...-veszek mély levegőt, és nyelek nagyot, majd akaratlan kacagok fel, inkább kényszeresen és kínosan összezavarodva a gondolataimtól, ugyanis sokkal inkább ellenek vannak annak, mint amire testem vágyik.-Nem attól félek, hogy teherbe esem ismét, szép vagy sem, elhittem, amit az orvos mondott. És nem hiszem, hogy a gyertyafény vagy a virágszirmok lennének a megoldás arra, ami... Fogalmam sincs hogyan mondjam el, de szerintem érted te is.-nézek rá, és megigazítom gyűrűm és végigsimítok újra arcán.-Ahogy mondtad, ez egy tökéletes este, nap volt. Ne siessünk el semmit. Még akkor is, ha szerintem így is minden a helyén van. Te itt vagy és én is. A házban, ami a miénk, az ágyban, ami szintén. Jelenleg ez a tökéletes. Talán egy, talán két nap, talán egy hét, nem érdekel. Nem sietünk. Bár ez picit hirtelen jött.-nézek ismét róla a gyűrűre, de süt rólam, hogy ezt a legkevésbé sem bánom, épp ellenkezőleg.-Aludjunk inkább. Már így is későre jár. És kezd zsibbadni a kezem...-mosolyodom el és kikapva kezem a párnám alól, a matracra nyomom, karját eligazítva, hogy mellkasához tudjak bújni és fejem a vállára tudjam fektetni. Gyűrűm még így is csillog a sötétben, ahogy mellkasára fektetem ujjaim, de ez a legkevésbé sem zavar. Inkább elmosolyodva veszek egy mély levegőt és hunyom le szemeim. -Szeretlek...-mondom, de már nem vagyok benne biztos, hogy hallja, az álom túl hamar jön ahhoz szememre, hogy felfogjam, tulajdon képen rettenetesen fáradt lettem.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Kedvenc dal :
AZ ÉN GYÖNYÖRŰ FELESÉGEMNEK!
https://www.youtube.com/watch?v=xTeBqQ9syKw
Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Les rigolyáinak elviselése



A poszt írója Chriest Wolfswood
Elküldésének ideje Szomb. Jan. 27, 2018 3:32 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, ... 9, 10, 11  Next

Csak megvonom a vállam mosolyogva, mikor azt mondja, hogy nem szokásom a süketelés. Hát, kinek-kinek hogy. Szerintem én ilyenkor olyan vagyok, mint aki félig fogyatékos, vagy minimum részeg - tényleg beszélek csak össze-vissza, és félek, hogy úgy járok majd, mint a dadogós, aki egyszerre akart egy csomó mindent elmondani, és nem lett belőle végül a világon semmi. De a jelek szerint Les érti a mondandómat, vagy csak simán érzi a lelke mélyén. Bárhogy is, látom a tekintetén, és hallom a hangján, hogy pontosan tudja, mit szándékozom mondani, vagy mire próbálok utalni. Mikor pedig ott csillog nyitott tenyeremen a gyűrűje, amit pár napja adott át nekem, és visszahúzza az ujjára, az most olyan, mint egy második fogadalom. Mintha ez lenne az eljegyzésünk éjszakája. A levegő mindenesetre egy megkönnyebbült sóhajban tör utat magának a torkomban, és feloldódom Les csókjában. Most tényleg, csaknem tökéletes minden. De csak csaknem...
- Hát, ennek visszavonhatatlanul itt van a helye - emelem fel Les kezét, és gyönyörködöm - az ékszer és ő tényleg csakugyan összetartoznak. Mintha az a kis karika is ünnepelné a viszontlátást.
- Ne vedd le soha többé - nézek bele Les szemébe. - Én sem akarom lehúzni az ujjadról. Tudom, hogy nagyon sok marhaságot csináltunk már, meg fogunk is, de... nézd, én annyi mindent csesztem már el életemben. Legalább ez az egy dolog legyen rendben. Legalább férjként ne bukjak meg - dünnyögöm, aztán kissé bűnbánó képet vágva folytatom a mondandómat.
- Tudom, hogy úgy gondolod, hogy most minden a helyére került. De még nem, még nem minden. Még egy dolog hátra van ahhoz. Tudod, hogy mi... - nyelek egyet idegesen. - Csak adjunk még egymásnak ehhez némi időt, jó? A ma este tökéletes. Nem akarom elszúrni azzal, hogy elsietek valamit, aminek még nem jött el az ideje.
Vissza az elejére Go down

avatar
Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel



A poszt írója Leslie Elizabeth Shay
Elküldésének ideje Pént. Jan. 26, 2018 6:52 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, ... 9, 10, 11  Next

A szoba csöndes sötétje hamar megszűnik, arcát fürkészem, kíváncsian fejem és a párnám alá gyűrve egyik kezem, míg másik továbbra is övével összefonódva tartom. Szinte áhítattal figyelem szavait, kíváncsi vagyok, mit fog mondani, mire akar kilyukadni. Majd lassan megértem és szinte libabőrös leszek, holott testem minden porcikája érezni kezdi a melegséget, ami közelében könnyedén önt el.
-Ahogy nekem nem vagy sem sekélyes, sem ostoba, úgy süketelni se szoktál. Imádom, mikor ilyeneket mesélsz.-simítok végig ismét arcán, és mosolyom bár valóban csupán mosoly, de tudom, hogy érzi, leginkább a meghatottságnak hála nem beszélek hangosabban. Félek, nem bírnám megállni, hogy ne pityeredjek el újra.
Aztán kihagy a szívverésem. Nem egy ütemet, jó párat. A kis komód fiókját kihúzza és mikor visszafordul felém, tenyerén kettőnk között a gyűrűmmel, úgy érzem, nem bírok megszólalni.
-Chriest....-suttogom nevét, és lassan felé nyújtom remegő kezem. Tudtam mit kértem tőle, most mégis minden mozdulata határozott volt és nem kételkedtem benne, hogy átgondolatlan a lépése. Mindketten ugyan azt akartuk és ennek fényében adtam oda neki a gyűrűm. Nem akartam addig viselni, míg meg nem találom azt a nőt, akit elvett, míg ő nem érzi úgy, visszataláltunk oda, ahol lennünk kellett. Oda, ahol mind a ketten az otthonunk, az életünk képzeltük, ahol minden fájdalom képes volt megfakulni.-Ígérem.-motyogom és fogalmam sincs, még azelőtt húzom-e magamhoz, hogy a gyűrűm a helyére kerül-e vagy sem, de nem is érdekel. Magamhoz húzom, gyengéden, mégis határozottan és érzelmektől teli csókolom meg. A világ szinte forog körülöttem, és lassan levegőt sem kapok, de nem foglalkozom vele. Éltem, és mellette voltam, s ezt igazán most kezdtem komolyan el is hinni és érezni is egyszerre. És nem a hála tartott mellette, hogy befogadott, hogy ismét mellette lehettem és nem eresztett, hanem a szerelem, ami újra erős kapoccsá kezdett forrni köztünk, ami szétszakíthatatlan lett. Erős alapokat akartunk, s talán most raktuk helyre az utolsó követ ehhez.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Kedvenc dal :
AZ ÉN GYÖNYÖRŰ FELESÉGEMNEK!
https://www.youtube.com/watch?v=xTeBqQ9syKw
Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Les rigolyáinak elviselése



A poszt írója Chriest Wolfswood
Elküldésének ideje Pént. Jan. 26, 2018 3:29 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, ... 9, 10, 11  Next

- Van egy mese, egy régi mese, ami régóta száll a farkasok törzsében szájról szájra - nekem legalábbis a nagybátyám mesélte - mondom a csöndben, Les arcát fürkészve. - Van a mennyországban egy tréfacsináló angyalnak egy bicskája, és ezzel a bicskával ketté roppant egy mogyorót. A mogyoró két héja aztán szerteszét kavarog a levegőégben, hol gyenge szellő, hol vad vihar kapja a szárnyára, messze sodródnak el egymástól - de az isten megelégeli az angyal tréfáját, a mogyoró két héja végre újra találkozik, és együtt koppannak a földre - fejezem be a régi, régi legendát. - Talán mi is így, és ezért találkoztunk. Talán ezért volt meg az összhang közöttünk már az első éjszakán. Mert valahol egyszer már összetartoztunk, és most semmi mást nem kellett tennünk, mint megtalálni a másik felünket - gondolkodom félhangosan. - Ezért vagyok én a férjed, és te a feleségem. Ezért nem számít, min mentünk már együtt keresztül - nem számítanak a fájdalmak, félelmek, örömök vagy a bánat, a könnyek és a nevetés... ez mind csak egy-egy mérföldköve a kettőnk közös útjának. Néha elfáradunk, néha megpihenünk, de ezt az utat mégis együtt járjuk végig. Viszont szólj rám, hogy fejezzem be a filozofálást... csak süketelek ilyenkor össze-vissza - nevetem el magam önkéntelenül is. - És igen, tovább fogunk lépni. Ha én fáradok el, te húzol majd magaddal, és fordítva is igaz. Szóval, egyikünk sem fog lemaradni, sem visszafordulni. Én legalábbis így hiszem - emelkedek aztán fel, majd az én oldalam felőli éjjeliszekrény fiókját kihúzom, és mikor visszafordulok Les felé, kinyitott markomban ott lapul a jegygyűrű - még a félhomályban is csillog az ablakon beszökő lámpafényben. - Ezért adom ezt most neked vissza. Ezért szeretném, ha ismét hordanád. Ennek a hitnek és bizalomnak a jegyében - pislogok, és észre sem veszem, hogy a levegőt visszafojtva várom a válaszát.
Vissza az elejére Go down

avatar
Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel



A poszt írója Leslie Elizabeth Shay
Elküldésének ideje Csüt. Jan. 25, 2018 7:25 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, ... 9, 10, 11  Next

-És mégis sajnálnám, ha nem így lenne minden, ahogy most.-nézek rá.-De ezt a sebet melletted kellett elszenvednem. És nem bánom. Végül is, ha nem veled, akkor mással, és talán ha mégsem így alakulna az, a gyerekem úgy nőne fel, mint te vagy én.-ezt talán magamnak sem ismertem volna be eddig.-És talán sose nőttem volna fel.-rengeteget változtam, neki hála, mellette és ennek egy percét sem bántam. Találkozni azzal a lánnyal, aki kétségbe van esve, aki csak él napról napra, céltalan. Nem tetszett az a tükörkép, akit láttam, mert nem én voltam. Nem az én álmaim, terveim néztek rám vissza csak valaki, akinek üres, fáradt tekintete van, pedig előtte az élet.-Chriest, nem magam miatt jöttem vissza, hanem miattad. Mert te tettél élővé, azzá, akinek lennem kellett. Nem a sebek vagy a hibák. Te.-siklik kezem mellkasára, de ez csak pár percig tart. Ahogy arcát fürkészem, elönt minden érzelem, amit eddig lepleztem, rejtegettem, semmisnek tekintettem. Most úgy érzem, összeesik a jégfal, amit hópelyhekből építgettem, elolvad és nem tudok többé visszamenekülni mögé.
Érzem, ahogy karjait körém fonja, míg arcom makacsul mellkasába fúrom. A zokogás lassan alábbhagy, testem enged a simogató kezeknek.
-Ígérd meg. Ígérd meg, hogy tovább tudunk ezen lépni.-nézek rá, megtörölve szemeim, ujjaim gyengéden ismét arcára siklanak.-Napok óta először mondtad ezt így.-mosolyodom el könnyes szemmel és tudom, hogy ezt valószínűleg ő nem is gondolta így végig. De először mondta ezt a jövőre nézően, bizakodóan és ettől még közelebb bújok hozzá, immár valamivel boldogabban csillogó szemekkel, mintha lelkem egy darabja megnyugodott volna, és újra hazaértem volna, immár teljesen.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Kedvenc dal :
AZ ÉN GYÖNYÖRŰ FELESÉGEMNEK!
https://www.youtube.com/watch?v=xTeBqQ9syKw
Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Les rigolyáinak elviselése



A poszt írója Chriest Wolfswood
Elküldésének ideje Csüt. Jan. 25, 2018 4:07 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, ... 9, 10, 11  Next

- Hát, ha mást kérdeznél erről, lehet hogy nem ezt mondanák - dünnyögöm el félmosollyal, mikor arról győzköd, hogy nem vagyok se ostoba, se értéktelen. Hosszú évek ezen beidegződését még akkor is nehéz felülírni, ha valahol a lelkem mélyén tudom, hogy ha csakugyan ilyen lennék, akkor most nem mondhatnánk egymást férjnek meg feleségnek: az első adandó alkalommal kiröpített volna az ajtón. Sőt, el sem hívott volna magához. - Alighanem a barátaiddal lennél. A motorosokkal - felelek aztán következő kérdésére, hogy teljesen tisztában legyen vele, miről is beszélek. - Nem lenne férjed, vagy ilyen otthonod - intek a pillantásommal magunk köré - de nem lennének talán olyan lelki sebeid sem, amiket kaptál a kapcsolatunk alatt. Mint ahogy életed legnagyobb sebét sem kellett volna megismerned - nyelek nagyot, és biztosra veszem, hogy megérti szavaimból, hogy elvesztett gyerekünkre gondolok. Igazából fura belegondolni. Egy alig pár centis kis lény, aki még talán emberformájúnak sem mondható, és aki még csak tudattal sem rendelkezik, ekkora kötődést volna képes kialakítani hetek alatt, hogy a hiányát ennyire megkínlódjuk mindketten.
Elhallgatok, és várom a válaszát, de velem egyetértésben ő sem beszél: helyette meghallom először halk, majd egyre hangosabb és sűrűbb hüppögését, amit hangos zokogás követ. Les úgy tud sírni, mintha üvegmogyorók görögnének a szeméből, én pedig nem tehetek mást, mint hogy magamhoz ölelem. Nem csitítom, nincs értelme. Tisztában vagyok vele, hogy újra és újra ki kell magából adni a fájdalmát, de minden történés ellenére szerencséje van: ugyanaz a könny, ami sebez és büntet, néha gyógyíthat is.
- Elmúlik majd... - szólalok meg végül halkan, rekedtes hangon. - Elmúlik, és jobb lesz, meglátod. Ami történt, abba nem volt beleszólásunk. A világ egy szar hely, ami nem törődik velünk. Nem szeret minket... de én téged igen. Talán ez nem sok, de ahhoz elég, hogy összeszedjük magunkat, és továbblépjünk. Mit gondolsz? - simogatom hátát megnyugtatóan, míg a zokogás elhalkul, csak a csuklását érzem és hallom még vissza, ahogy levegő után kapkod.
Vissza az elejére Go down

avatar
Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel



A poszt írója Leslie Elizabeth Shay
Elküldésének ideje Szer. Jan. 24, 2018 8:11 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, ... 9, 10, 11  Next

Közelsége akaratlan végigborzonghatja testem, elönt a kellemes meleg, de a szorongás, ami még picit bennem él, szintén átjár, mikor ujjai ajkamra, arcomra siklanak. ennek jelét nem igazán mutatom, ujjaim kényelmesen csúsztatom mellkasáról tarkójára, és túrok a rövid tincsek közé.
Elmosolyodom, lehunyt szemmel, picit megmozgatom fejem, mintha a párnába süppedve ráznám fejem, ellenkezve szavaival.
-Nem vagy sekélyes. És ostoba se. Se te, se az életed. Vagy ha mégis, én is az vagyok.-mosolygok halványan, a félhomályban is látom fürkésző tekintetét, állom pillantását, ujjaimmal immár borostás arcát cirógatva.-Fogalmam sincs hol lennék most, ha egy rossz döntésnek hála nem néztem volna vissza.-a bókra nem reagálok, inkább összevont szemöldökkel hagyom, hogy az apró gondolat kicsússzon számon és tudtára adjam mi jár a gondolataim között.
Megfogom kezét, összefonom ujjaink, a félhomályban kicsit magasabbra emelve, és figyelem, ahogy a fény játszik kezét. Közelebb húzom magamhoz, hogy szinte érezzem leheletét bőrömön.
-Sosem voltam kényelmesebb helyen.-suttogom halkan, de a torkom maró érzés ellen nem tudok tenni és tudom, hogy szavak nélkül, de megállapodtunk, a mai napot nem rontjuk el, de nem bírom megállni és elengedem magam. Mintha az első könnycseppel már könnyebb lenne, hozzá bújok, de rá nézni képtelen vagyok. Mellkasába fúrom arcom, ahogy látom az arcán átsuhanó pillanatnyi fájdalmat. Megfogadtam, hogy nem csinálom ezt, mégsem ment. Nem tudtam erős maradni, és az egy hónap alatt felgyülemlett összes fájdalmat lássa átsuhanni testemen. Összekuporodva bújtam hozzá. Az, amit eddig magamban tartottam fájdalom, megkönnyebbülés, most egyszerre kerít hatalmába.
-Sajnálom...-suttogom, de nem tudom mire is értem ezt pontosan. A jelen helyzetre, az elmúlt hónapra, a fiunkra, a fejéhez vágott szavakra. A hosszú éveknek tűnő egy hónap alatt most először érzem úgy, hogy a szívem újra képes őt szeretni, hogy nincs olyan, hogy Én, csak olyan, hogy mi. Hogy képtelen lennék hátat fordítani neki. És tudtam, ha most ezt itt nem tudom magam mögött, ha nem mutatom ki a fájdalmam, sosem fogok tudni igazán közel kerülni hozzá ismét, magamnak hála.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Kedvenc dal :
AZ ÉN GYÖNYÖRŰ FELESÉGEMNEK!
https://www.youtube.com/watch?v=xTeBqQ9syKw
Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Les rigolyáinak elviselése



A poszt írója Chriest Wolfswood
Elküldésének ideje Szer. Jan. 24, 2018 4:07 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, ... 9, 10, 11  Next

Hála az égnek, az ajtón Les szelíd változata lép be, nem egy tajtékozó vagy sértett fúria - ezek szerint az előbbi edénycsörgés tényleg nem a frusztráció levezetésének lett szánva. Ettől jóval nyugodtabbnak érzem magam, egyetlen porcikám sem kíván újra veszekedni. Az igazat megvallva, a balhékból és nézeteltérésekből azt hiszem egy életre elég volt nekem.
Nézem, ahogy Les magán hagyja a rövidnadrágot, mintha így akarná elejét venni annak, hogy kísértse a sorsot, aztán a takaró alá mászik szemérmesen. Aztán csak fekszünk, mindketten szokva a helyzetet. Nem tudom, ő vajon hogy van vele, én kissé kínosan érzem magam - pedig ő a feleségem, ez itt a hálónk, és a közös ágyunk. Inkább csak a tény szokatlan, hogy újra itt van velem - szerintem nem csak nekem, de talán még a falaknak is szoknia kell a mostani felállást.
Két kezem még mindig a fejem alatt van, ennek köszönhetően kihasználja a lehetőséget, hogy ellopja a kettőnk között lévő távot, és mikor hozzámsimul, megérzem meleg bőrét az enyémen, leengedem a karomat, majd szembe fordulok vele az ágyban.
- Szia - suttogom mosolyogva, mintha most látnám először. Talán így is van. Egy hónapot töltöttem ebben az ágyban magányosan, testi-lelki kínoktól meggyötörve. Most meg mintha visszatért volna a napfény az életembe.
- Még mindig képtelen vagyok megszokni, milyen gyönyörű is vagy te az én sekélyes, ostoba életembe - teszem hozzá, felemelt kezemmel végigcirógtva az arcát és ajkát. - Kényelmes így neked? - kérdezem, mert a matrac meglehetősen kemény. - Az elmúlt időszakban sokat fogytál - teszem hozzá magyarázatképpen. Holnap nem is tudom, mit kéne csinálnom vele elsőként. Vagyis de, tudom. El kell vinnem valami kajáldába - ahová csak menni akar. Sushi étterem, palacsinta palota, mcdonalds... bárhová, csak egyen már tisztességesen. Tudom, miért szaladtak le róla a kilók, és belesajdul a szívem, ha így kell látnom.
Vissza az elejére Go down

avatar
Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel



A poszt írója Leslie Elizabeth Shay
Elküldésének ideje Kedd Jan. 23, 2018 7:19 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, ... 9, 10, 11  Next

A csendes pakolászás viszonylag jól sikerül, de ahogy az utolsó tányért is a helyére rakom, elindulok a vendégszoba felé. Megtorpanok és bizonytalanul, de elindulok a háló irányába. A kislámpa, ami az ágy mellett világít, sejtelmes félhomályt ad a szobának, amiért abban a pillanatban roppant hálás is vagyok.
Bizonytalanul ácsorgok, és végül úgy döntök, jobb, ha a rövidnadrágom magamra kapom, miután a melegítőt a övé mellé tettem. Az ágy széléhez sétálok, lehuppanok a matracra, aminek puhaságát már szinte el is felejtettem. Bebújok a takaró alá és lekapcsolom a lámpát. Ahogy egymás mellett fekszünk, nem tudom eldönteni, melyikünknek kellene lépnie egyet a másik felé. Az ágyunk vagy a szoba hatása, de az emlékek rám törnek és szorosan össze kell zárnom szemeim, hogy ne pattanjak ki az ágyból azonnal. Inkább felé fordulok és kihasználom, hogy feje a fele fölött, a párna alá gyűrve pihen, így mellé simulok, fejem mellkasa és válla találkozásához préselve, hogy szívverését is hallhassam, majd ujjaim csupasz mellkasára siklanak és csak remélem, nem tol el. A csend egyszerre volt megnyugtató és feszült, noha testem vágyta közelségét, a rossz érzés az emlékeimnek hála hasonló könnyedséggel volt képes átölelni és megszorongatni.
Igazából annyira próbáltunk vigyázni a jelenre, hogy ne sodorjuk magunkat a múltba, hogy lassan inkább hasonlítottunk két tinire, mint egy házaspárra. Nem tudtam, hogy a bennem lévő gátak vagy a benne lévők is, de a békés percek önfeledtségének is volt egyfajta mellékíze számomra. Csak nem tudtam minek köszönhetően.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Kedvenc dal :
AZ ÉN GYÖNYÖRŰ FELESÉGEMNEK!
https://www.youtube.com/watch?v=xTeBqQ9syKw
Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Les rigolyáinak elviselése



A poszt írója Chriest Wolfswood
Elküldésének ideje Kedd Jan. 23, 2018 4:53 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, ... 9, 10, 11  Next

Szót fogadok Les-nek - kivételesen ellenkezés és mukkanás nélkül - és besétálok a hálóba, ahol ledobálok magamról mindent, a bokszer kivételével, aztán befekszem a takaró alá, az ágy engem illető oldalára, és míg hallom Les halk neszezését a konyha felől, a fejem alá dugott kezekkel merengek a mennyezetre, mint valami idióta romantikus-nyálas videóklipben. Valójában fogalmam sincs mit érzek, ha azt mondanám, hogy lelkileg egy örvényben érzem magam, amely tetszése szerint emelt-ejt engem, akkor még keveset is mondtam. Les nem kezdett el hisztizni, ez jó jel. Láttam a tekintetében a vágyakozást, de a félelmet is - akárcsak a saját szemeimbe pillantottam volna. Hogy vágyom-e rá? Igen, nagyon. A feleségem. Szeretem őt - mindannak ellenére, ami történt. Másnak már nem jutna a bocsánatomból egy ilyen bűnért, de ő más - a lelkem másik fele. Haragban lehet az ember önmagával. A válasz nem. Legalábbis nem huzamos ideig. Új emberekké váltunk az átélt tragédia árnyékában, és a legjobb utat választottuk: új emberként ismerkedünk meg ismét egymással, mint a kapcsolatunk kezdetén. A félelem viszont szinte leblokkol, mert nem tudom, hogy készen állunk-e erre mindketten. A vágyamnál is nagyobb bennem a rettegés, hogy mi történik, ha én mondok csődöt, vagy ha ő gondolja meg magát az utolsó pillanatban. Képesek voltunk az elmúlt pár napban mindennél türelmesebbnek lenni egymással - azt hiszem, ez az elkövetkező napokban sem fog változni.
Les motoszkálását halk csörömpölés váltja fel, majd tányércsörgés - remélem ez nem annak a jele, hogy életem szerelme épp tör-zúz a konyhában, hogy csalódottságát levezesse. Mindenesetre felülök az ágyban, és figyelem az ajtót, amikor felhangzanak Les léptei is - kíváncsi vagyok, hogy fog majd belépni ide. Duzzogva és morcosan, vagy ugyanolyan békésen, ahogy eddig. Ha az első verzió lép érvénybe, az isten irgalmazzon nekem - semmi nem fog megmenteni egy újabb veszekedéstől. Az elmúlt három nap békéje és meghittsége után ez olyan lenne, mintha visszazuhannánk az időben, vagy mintha meztelenül kilöknének az Északi-sarkra.
Vissza az elejére Go down

avatar
Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel



A poszt írója Leslie Elizabeth Shay
Elküldésének ideje Szomb. Jan. 20, 2018 4:33 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, ... 9, 10, 11  Next

-Néha kicsit hiányzik a magassarkú, a rövid szoknya és a smink.-ismerem el, bár eddig a napjaim java részét olajfoltos overallban és bakancsban töltöttem. De nőként szükségem volt arra, hogy halljam, kitettem magamért. És tudtam, az ilyen alkalmakkor ezt sosem hagyta ki, inkább kihúzta magát mellettem és nagy előszeretettel szorongatta a kezem úgy, hogy a gyűrű látszódjon ujjainkon. Egy pillanatra lepillantok csupasz ujjaimra és bár azt hihetném, fáj a látvány, de ebben a pillanatban nem érzem, hogy szükségem lenne a kis karikákra. Kértem tőle valamit, és tartotta magát hozzá, amiért hálás voltam. Megígérte, addig nem húzza vissza ujjamra a gyűrűt, amíg fel nem építünk egy biztos alapot. És azt hiszem, ezzel egész jól haladtunk eddig.
Tekintetem végigszalad testén, míg alig fél órája szemem lesütve, a habokat kémlelve vártam, hogy csatlakozzon hozzám, most képtelen vagyok nem rá nézni. Az eltelt egy hónap vagy az elmúlt percek okán, de úgy érzem a fürdőszoba feleakkorára zsugorodik körülöttünk. Egyszerre voltam zavarban és éreztem ismét, ahogy felgyorsul pulzusom és szaggatottan veszem a levegőt. Alsó ajkamba harapva, alig pár másodpercre úgy fúrom tekintetem övébe, mint régen. Tele vágyakozással, félelem nélkül. A férjem volt, és én a felesége. Nem kellett volna így reagálnunk erre a helyzetre, de ez az elmúlt másfél hónap nyomán talán nem is annyira érthetetlen reakció a kialakult helyzetre. Ahogy magára kapkodja a ruháit, ajkam széle mosolyra görbül és bár nem szólalok meg, arcomra valami furcsa pír nyomán kiül némi büszkeség is, amiért még mindig képes vagyok így hatni rá. Vagy inkább azért, mert újra képes vagyok erre.
-Isteni illatokat érzek. Együnk.-tudom, hogy a terelés nagymestere lettem az elmúlt napokban, de most is úgy érzem, hogy jó ez így. Még azelőtt kilépek a fürdő ajtaján, hogy helyeslést hallanék és jobbnak látom magára hagyni. Tudtam, hogy érzi, nem azért van ez, mert valóban menekülni akartam a helyzettől. Inkább azért, hogy adjak magunknak pár percet, amíg helyretesszük magunkban a kínos pillanat kialakulását okozó dolgokat.
A konyhába sétálok és a sütőből kikapva az elmúlt fél órában megpirult kolbászkákat az asztalra teszem, és elégedetten konstatálom, hogy a terítés művészetét tökéletesítette, a lehetőségeihez képest.

|| Konyha
Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Kedvenc dal :
AZ ÉN GYÖNYÖRŰ FELESÉGEMNEK!
https://www.youtube.com/watch?v=xTeBqQ9syKw
Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Les rigolyáinak elviselése



A poszt írója Chriest Wolfswood
Elküldésének ideje Szomb. Jan. 20, 2018 4:07 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, ... 9, 10, 11  Next

Valami most felépül - valami, ami előtte földig rombolva állt. Még nem teljesek a falak, még nincs befejezve az építkezés, de azt hiszem, már csak néhány apró simítás hiányzik ahhoz, hogy szilárdan, minden viharnak ellenállva álljon a várunk. Minden mondat, tett, szemvillanás egyre közelebb visz bennünket oda, ahol eddig is voltunk: egy olyan házasságba, amelyet az első két évben megéltünk, és amelyben boldogok voltunk. Tudom, hogy Les retteg attól, vajon mit szólok majd a sebéhez, de látom rajta a megkönnyebbülést, amiért nem fordulok el undorodva a látványtól. De miért is tenném? Utolsó, szar szemét embernek tartanám magam, ha így lenne. Sőt, ő is leköphetne, meg én is magamat - teljes joggal. A megkönnyebbüléséről viszont nem csak halk sóhaja, hanem egész testtartása árulkodik - nekem dől, és ujjaival beletúr a hajamba, majd egy halk köszönöm hagyja el ajkait. A szívdobogása meg már csak hab a tortán - úgy visszhangzik az apró fürdőszobában, mintha épp valaki dobszólózna a hálóban, vagy a kertben.
- Persze, mehetünk - öblítem én is le magam, egy nagyon villámgyors csutakolást követően, aztán kilépek Les után az apró szőnyegre. Tényleg iszonyat éhes vagyok - egy egész elefántot is fel tudnék falni, bár gyanítom, hogy azt nem tartunk a hűtőben. De a vásárban vett apró kolbászok remek vacsorát fognak jelenteni.
- Édesem, láttalak már kényelmesen öltözve. És már mondtam neked nem is egyszer, hogy egy nő nem a báli ruhától, meg a magassarkútól lesz szép. Az máshonnan fakad - dörgölöm magam egy lepedő nagyságú frottírral, és nézem, ahogy Les magára kapkodja a ruháit. Egy büszke vigyorral jelzem, mikor tekintete felém fordul, hogy lám, még mindig képes vagyok használni a törülközőt, mert remek tanítvány vagyok - aztán a ruháim után nyúlok én is, hogy magamra kapkodjam őket. Csak amikor már törülköző nélkül, csupaszon álldogálok Les előtt jut el a tudatomig, hogy testem reagál - a meghitt körülményekre, vagy a közelségére tekintettel-e, azt nem tudom. Mindenesetre most rajtam a sor, hogy zavarba jöjjek, amikor tökéletes rálátás nyílik a feléledő vágyam eltakarhatatlan jelére. Nem vagyok képes másra, mint zavartan köszörülgetni a torkomat, és olyan gyorsan magamra kapni a bokszeremet, mintha tűz ütött volna ki a házban, ami elől menekülni kellene.
Vissza az elejére Go down




A poszt írója Sponsored content
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, ... 9, 10, 11  Next

Vissza az elejére Go down
 

Hálószoba és fürdő

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 11 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, ... 9, 10, 11  Next

 Similar topics

-
» Pihenőszoba
» Fürdőszoba
» Mayakashi Kaen agglegény lakása
» Fürdőszoba
» Fürdőszoba

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi
- járd körbe városainkat -
 :: New Orleans :: Lakónegyed :: Leslie és Chriest lakása
-

Friss reagok
- lelked hangjai -


Pént. Feb. 16, 2018 3:10 pm




Álarc nélkül
- itt vagyunk -





Jelenleg 26 felhasználó van itt :: 8 regisztrált, 1 rejtett és 17 vendég :: 1 Bot
A legtöbb felhasználó (77 fő) Kedd Jún. 23, 2015 10:38 pm-kor volt itt.

Fajaink aránya
● ● számokban a valóság ● ●

csoportok ●
Ffi
Ember •
27
18
vámpír •
26
19
ősi vámpírok •
5
7
Vadászok •
8
9
Boszi / mágus
31
16
Farkas •
17
20
hibrid •
3
3
vámpírboszi •
14
6
Animágus •
3
2
dhámpír •
4
2
tündér •
2
2
Farkasboszi •
6
2
druida •
2
3