Share | 

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Kedvenc dal :
AZ ÉN GYÖNYÖRŰ FELESÉGEMNEK!
https://www.youtube.com/watch?v=xTeBqQ9syKw
Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Les rigolyáinak elviselése



A poszt írója Chriest Wolfswood
Elküldésének ideje Hétf. Aug. 14, 2017 6:47 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

(konyha)
Vissza az elejére Go down

avatar
Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Tartózkodási hely :
N.O.



A poszt írója Leslie Elizabeth Shay
Elküldésének ideje Vas. Aug. 13, 2017 7:37 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

A könnyed reggeli, ami kiteszi az otthoni megmaradt kávét és egy útközben szerzett pogácsát, gyorsan elmúló hatást gyakorol, s mivel az ebédem kihagyom, hogy időben hazaindulhassak, meglehetősen éhesen lépek be az ajtón, alig pár perccel öt után.
-Egész nap erre vártam.-szimatolok a levegőbe, és a kezemben lévő táskát könnyedén dobom az előszobában neki szánt helyére.-Időben hazaértem. Engedd meg, hogy lefürödjek, mielőtt csatlakoznék, mert borzalmas szagom van.-állok meg előtte, elgondolkodva, hogy tegyek-e felé még egy lépést, de inkább a levegőbe intek mutató ujjammal és el is tűnök a fürdőben, s alig öt percen belül már elő is bukkanok onnan, kevésbé olajszagúan és izzadtságtól mentesen.
-Gondolom őket kellene elvinnem holnap.-biccentek a kis kupac felé a konyhapulton, ahová a plakátokat tette.-Már meg is csináltam neki a helyet.-mosolyodom el, elé lépve, és próbálom kideríteni, hogy éppen milyen is a hangulat közöttünk. Szeretnék a nyakába ugrani, de nem siettetem a dolgot, várok, hogy mit lép. A gyomrom hallható korgásokkal adja tudtomra, hogy ha nem eszek, elájulok, ugyanakkor a gondolataim teljesen más irányokat vesznek, és az evés egyik irányban sem szerepel. Nem tudom eldönteni, hogy csak én érzem magam furán vagy ő is, bár a megérkezésem óta ide-oda pattogtam, megállás nélkül. Ez sem volt túl megszokott tőlem, és ez is azt mutatta, hogy bár jó volt itthon és másra nem is vágytam, nem tudtam eldönteni, hogy melyik irányban is van az előre.-Együnk, mielőtt kihűl.-javaslom végül megtörve a pillanatnyi csendet és leülök az asztalhoz.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Kedvenc dal :
AZ ÉN GYÖNYÖRŰ FELESÉGEMNEK!
https://www.youtube.com/watch?v=xTeBqQ9syKw
Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Les rigolyáinak elviselése



A poszt írója Chriest Wolfswood
Elküldésének ideje Vas. Aug. 13, 2017 7:20 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Egy nagy sóhajjal feladom a további alvásra tett meddő kísérletemet, és ahogy Les talpra áll, kinyitom a szemeimet - bár tény, hogy elég keservesen látok rajtuk át.
- Na ja, de én nem húszezer dollárról beszélek, hanem milliókról. Csak gondolj bele... - teszem a két kezem a fejem alá, és túl sok jelét nem adom annak, hogy meg szeretnék mozdulni. - Az egész hátralévő életünk egy buli lenne. Igaz, illegalitásban élnénk, és többé nem léphetnénk az Államok területére, na de valamit valamiért - fűzöm hozzá, aztán a szemeim újra lecsukódnak, de a motoszkálástól már nem nagyon tudnék aludni - különben is, a reggeli napfény már besüt, így belátom, hogy tényleg nem ártana aktivizálni magam kissé.
Mikor újra felnézek, Les már felöltözve áll mellettem, így hát jókora ásítással megerőltetem magam, és felülök a kanapén. Úgy festhetek jelenleg, mint egy borostás, kócos bagoly a fészkén üldögélve.
- Csak holnap hozom el a kocsit, még az átírási papírokat kell elintéznem ma - nyújtózom jókorát. - Viszont csinálok vacsorát, és ha tényleg nem akkor jössz haza, mikor már besötétedik, meg is várlak vele. Készítek ma néhány plakátot, holnap elvihetnéd őket a műhelybe is. Adjunk reklámot a vállalkozásnak, ha már belevágok - kecmergek talpra jókora nyögésekkel, de mire elmásznék a konyháig a kávémért, Les már távozik is - bár tény, hogy sokkal jobb kedvvel, mint tegnap reggel, és ezt a megkönnyebbülést nem csak ő érzi, hanem én magam is.

Alig egy óra múlva összeszedem magam annyira, hogy utamra induljak. Mindig is gyűlöltem a bürokráciát, és nem hiába: már csaknem dél, mikor végre hazaérek, de immár azzal a tudattal, hogy minden szükséges papír és engedély a kezemben van.
Délután csinálok egy tessék-lássék takarítást, majd megsütöm a csirkét, és elkészítem hozzá a salátát. Két üveg sort is hoztam, majd szépen megterítek, és várom Les-t, hogy hazaérjek. Remélem tényleg nem akarja az egész estéjét egy olajszagú műhelyben eltölteni...
Vissza az elejére Go down

avatar
Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Tartózkodási hely :
N.O.



A poszt írója Leslie Elizabeth Shay
Elküldésének ideje Vas. Aug. 13, 2017 3:59 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Két nap után, amit mondhatni semmiféle alvás nem segített, most kipihenem és békésen ébredek, kipihenten, még úgy is, hogy az ébresztőóra a szobában visít, s még a nappali közepén is túl hangos ahhoz, hogy ne vegyem észre.
Felszisszenve kapcsolom ki, mielőtt egyáltalán megmozdulnék vagy bármi mást tennék. Lassan feltápászkodom, hogy közelebb húzódhassak hozzá egy csókra, s a dünnyögése hallatán csak elmosolyodom.
-Valóban jó lenne, de nekem is és neked is dolgod van, szóval ha kiengedsz, még akár aludhatsz is egy keveset. Én gyorsan összekészülök és itt sem vagyok.-nyújtózok nagyot, ahogy a kis, nekem átengedett helyen felállok és a hajnali napfény felé fordulok.-A bankrablás velem könnyen menne. Tudod, a boszorkányoknak sok hasznos varázsigéjük van mindenre. De nem nagyon van szükségünk bankrablásra. A pénz ott van valamelyik könyvben. De ha elintéznéd, hogy valami bankszámla szerűségen lenne, még jobb lenne.-nézek le rá, bár csukva vannak szemei és ahogy látom esze ágában sincs megmozdulni, így csak szem forgatva kapom magamra a nadrágom és a pólóm, majd indulok a fürdő felé, hogy rendbe hozzam magam. A gyors fogmosás és fésülködés után felkapom a táskám, és a napi rutinhoz tartva magam, elindulok az ajtó felé.
-Továbbra is tartom a nem jövök későn dolgot. Ha nem vársz meg a vacsorával, nem sértődöm meg. Intézd el a papírokat, ha még van valami, aztán este beavathatsz a részletekbe is. Sőt, ha megvan az autó, akár el is jöhetsz értem a műhelybe. Legalább vetnék rá egy gyors pillantást.-nyitok meg egy ajánlatot, de a döntést rá bízom, felkapom a cipőm és el is tűnök az ajtó mögött. Az, hogy este hogyan érek haza tőle és a döntésétől függ, ezt rá bíztam. De határozottan jobb volt úgy kilépni az ajtón, hogy nem éreztem a mellkasomban és a gyomromban kellemetlen gombócokat, hogy milyen lesz ismét haza jönni.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Kedvenc dal :
AZ ÉN GYÖNYÖRŰ FELESÉGEMNEK!
https://www.youtube.com/watch?v=xTeBqQ9syKw
Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Les rigolyáinak elviselése



A poszt írója Chriest Wolfswood
Elküldésének ideje Vas. Aug. 13, 2017 3:43 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Kb. így érezhetik magukat a drogosok a szer, vagy az alkoholisták pia nélkül, mint ahogy én Les nélkül. Legalábbis, ahogy mellém bújik, és a megszokott módon megölelem, már nyugodt az éjszaka - nem csak az én számomra, hanem neki is. Legalábbis azt hiszem, hogy végre mélyen, és ellazultan tudunk pihenni, bár az elmúlt két éjszaka amit külön töltöttünk alighanem besegített ebben, hiszen akkor nem igazán volt részünk a pihenésben.
Csak akkor riadok fel, ijedten mozdulva, mikor valami csörgés hatol el a fülemig, és lehet, hogy csak most érzékelem ennyire bántóan, de nagyjából úgy hat rám, mintha egy ósdi bádogvödör csörömpölne. Kínlódó nyöszörgéssel nyugtázom, de hála az égnek Les is megmozdul mellettem, és a következő pillanatban a hangos zajongást felváltja a csend - pont még mielőtt szétrepedne a koponyám. Aztán megérkezik az igazi reggeli ébresztő egy apró csók formájában, én meg lehunyt szemmel dünnyögök egy sort nyugtázás gyanánt.
- Menjünk, raboljunk bankot - mormogom. - Aztán elhúzunk Mexikóba, vagy Dél-Amerikába. Feléljük a pénzt, és az életben soha többé nem kell dolgoznunk. Süttetjük a hasunkat a nappal, és a tengerbe lógatjuk a lábunkat. Jobban hangzik, nem? - motyorászom, de engedelmesen húzódom arrébb, hogy Les fel tudjon tápászkodni.
Vissza az elejére Go down

avatar
Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Tartózkodási hely :
N.O.



A poszt írója Leslie Elizabeth Shay
Elküldésének ideje Szomb. Aug. 12, 2017 2:43 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Lassan, óvatosan bújok hozzá, mintha attól félnék, hogy egy rossz mozdulattal eltörhetném az üveghidat, amit felhúztunk nagy nehezen a szakadék fölé. Azt akartam, hogy a szakadék eltűnjön, hogy ne legyen szükség többé a hídra, de semmit nem lehetett siettetni, és most talán jobb is volt, ha mi sem siettünk.
Ölelése rég érzett melegséggel tölt el, a lehető legközelebb simulok hozzá, a kanapé háttámlája és közé, s szívverését hallgatva hunyom le szemeim.
-Felőlem átmehetünk még...-dünnyögöm álmosan, de egyikünk sem sietteti a dolgot, így végül nem mozdulok, ahogy ő sem, inkább elmosolyodva nyugtázom, ahogy a vékony takarót kettőnkre húzza.
-Muszáj lesz.-helyeselek halkan, egy ideig még mellkasát ujjaim hegyével simogatva, majd végleg átadom magam az éjszakának és napok óta először, de nyugodtan és mélyen alszom, még ha csak egy fél éjszakát tölthetek is így. Nincsenek se rossz álmok, se képzelgések, amik felriasztanak, csak a körülölelő béke, szívének egyenletes dobogásának morajlása mellkasom alatt és a melegség, amit bőre áraszt.
Reggel arra ébredek, hogy valahol a távolban csörög egy ébresztő, és már épp mozdulnék, hogy leütöm, mire nyugtázom, hogy a nappaliban alszom, Chriest és a kanapé háttámlája közé szorulva.
-Hmmm...-nyitom ki szemeim, a boszi erőm használva lekapcsolom az órát, és mielőtt megszólalhatna, kissé felemelkedem és gyengéden végigsimítva arcán, óvatos csókkal ébresztem.-Nem akarlak felkelteni, de nem tudok addig felkelni, míg ki nem engedsz ebből a csapdából.-motyogom, elhúzódva tőle, és próbálhatom tagadni, de egészen máshogy érzem magam ma reggel. Egészen békésen, nyugodtan, s teli reménnyel, hogy ez az elkövetkező napokban sem fog változni.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Kedvenc dal :
AZ ÉN GYÖNYÖRŰ FELESÉGEMNEK!
https://www.youtube.com/watch?v=xTeBqQ9syKw
Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Les rigolyáinak elviselése



A poszt írója Chriest Wolfswood
Elküldésének ideje Szomb. Aug. 12, 2017 1:31 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

- Én se szeretek a lejtőn lefelé rohanni, elhiheted - dünnyögöm, még mielőtt megkockáztatná magában a felvetést, hogy én kimondottan élvezem az ilyen helyzeteket. Valahogy jobban tetszettek azok az órák, és napok, amikor vidámak voltunk. Persze, nem afféle hangos vidámság volt ez, aminek nevetése van, hanem inkább csöndes, és békés öröm, ami jellemezte a mindennapokat. De tény, hogy ezerszer szívesebben éltem úgy, mint akkor, amikor felváltva gyilkoltuk le a másikunkat idegileg, vagy éppen lelkileg.
Látom, hogy ahogy én is, Les is felenged egy apró mosollyal, majd mellém bújik a kanapéra. Olyan óvatosan, félve, mintha attól tartani, hogy egy kicsit erősebb mozdulattól széttörik ez az éppen megkötött fegyverszünet.
- Hm... bosszúból egyenesen a füledbe fogok horkolni - jegyzem meg egy aprócska mosoly kíséretében, aztán - mint ahogy eddig is - fél karommal átölelem, ahogy mellkasomra bújik. Szinte azonnal el is álmosodom, mintha eddig is csak az ő hiánya okozta volna az iszonyú inszomniámat.
- Mellesleg... - motyogom már lehunyt szemekkel, bár azt még így is érzékelem, hogy a kislámpa sápadt-sárga fénye is kihuny körülöttünk - szívesen átmentem volna most a hálóba. De az a piszkos nagy igazság... hogy totál lusta disznó vagyok felkelni innen - nevetek fel halkan, aztán kényelmesen elfészkelődöm, és egy mozdulattal magunkra borítom a takarót.
- Akkor ugye innentől megpróbáljuk mindketten kissé másképpen? Türelmesebben, okosabban, jobban... - sorolom, de az utolsó szó szinte már alig hallható - sokkal inkább szuszogásra hasonlít már, mint normális és érthető beszédre.
Vissza az elejére Go down

avatar
Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Tartózkodási hely :
N.O.



A poszt írója Leslie Elizabeth Shay
Elküldésének ideje Csüt. Aug. 10, 2017 8:33 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Nagyot sóhajtva bólintok. De a kérdés továbbra is ott motoszkál bennem, még ha ezt nem is ma fogom megrágni, de nem vetem el, mint ötletet. Ha valóban a tervekhez tartjuk magunkat, és minden úgy alakul, ahogy pár hete elképzeltük, előbb vagy utóbb úgy is eljön az az idő, mikor nem bújhatok kocsik alá. Sőt, be se férnék akkor már alájuk.
-Nem szeretnék sokszor a szakadékig eljutni. Sem annak a szélén állni.-rázom meg fejem, és csak remélni tudom, hogy most tényleg visszafelé teszünk egy lépést, s nem előre. Hogy tényleg van innen még hová, hogy nem értelmetlen minden, amit eddig tettünk. Egyszerű volt a képlet, hisz szerettem. De a tényezők sokszor nem akarták, hogy ilyen egyszerű legyen minden. És ez egyaránt voltam én és ő. Tanulnunk kellett a másikról, a másiktól és a másikért. Hogy ez milyen hosszú út volt, senki sem tudhatta, de ha kitartóan meneteltünk rajta, eddig egész jó dolgokat derítettünk ki. Mikor letértünk, akkor jöttek csak a szakadékok. Mikor a közös cél valahol elveszett.
Elengedem kezét, és amikor elmosolyodom, s ő is követi példám, bólintok.
-Szeretnék.-bólintok határozottan.-De meg kell ígérned, hogy aludni fogunk. És, hogy nem fogsz most sem horkolni.-teszek óvatos mozdulatot, és mellkasához bújva végignyúlok mellette a kanapén, de minden mozdulatom olyan óvatos, mintha attól félnék, összetörik mellettem, mint egy porcelán.-Hiányoztál...-suttogom, lekapcsolva a kis lámpát a gondolataim segítségével, s bár még nem hunyom le szemem, megnyugtat szívverésének hangja, ahogy fülem alatt lüktet.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Kedvenc dal :
AZ ÉN GYÖNYÖRŰ FELESÉGEMNEK!
https://www.youtube.com/watch?v=xTeBqQ9syKw
Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Les rigolyáinak elviselése



A poszt írója Chriest Wolfswood
Elküldésének ideje Csüt. Aug. 10, 2017 8:22 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Elgondolkodom Les kérdésén. Miért is lenne most másabb?
- Mert már a mi életünk is másabb, azért - válaszolom végül. - Két évig csak éltél bele a világba. A túlélés volt a kulcsszó, nem a munka, vagy a motorok. De most ez a helyzet más. Emberi, hétköznapi életet élünk, hát... ez más körülményeket teremt - igyekszem megfogalmazni a gondolataimat. - Egyszer kértem tőled ilyet, de tudom, hogy ezzel valamit elvennék tőled. Valamit, ami visszavonhatatlan, és talán helyrehozhatatlan. Szóval, nem is kérném tőled. Elfogadlak így, mert tudom, mi fontos neked. És ha neked fontos, akkor nekem is az - teszem hozzá, aztán nézem ahogy Les közelebb ül, és hagyom, hogy megérintse a kezemet.
- Nem tudom a választ a kérdéseidre. Nem tudom, meddig mehetünk el, vagy hogy mikor lépünk túl a határon. De úgy hiszem, hogy míg mások tanulják a szerelem, meg a házasság művészetét, nekünk az ösztönök fogják megsúgni, hol van az a pont, ahová már ne lépjünk el, mert onnan már nincs visszaút. Ahogy most is tisztában vagyunk vele mindketten. Táncolunk a szakadék szélén néha, de még mindig idejében visszafordulunk, és visszahúzzuk a másikunkat is - nézem a takarót elgondolkodva, és jóval könnyebben érzem magam, mikor bocsánatot kér, és valahogy mintha feloldódna, vagy legalábbis lassan, de nagyon lassan felmelegedne az eddigi fagyos légkör mikor azt mondja, nem akarja, hogy elmenjek.
- Én sem akarok menni. Nem azért vettelek el, hogy most sutba dobjak mindent. Csak... néha nehezebb, mint vártuk, ennyi az egész - túrok a hajamba, aztán egy apró félmosollyal nézek rá. - Igazad van, itt akarok maradni a kanapén. De ha van kedved... maradhatnál velem - kockáztatom meg az "invitálást".
Vissza az elejére Go down

avatar
Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Tartózkodási hely :
N.O.



A poszt írója Leslie Elizabeth Shay
Elküldésének ideje Csüt. Aug. 10, 2017 7:16 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

-Nem lenne hülyeség. Oké, hiányozna, de éltem nélküle két évig. És akkor nem hiányzott. Akkor most miért lenne másképp?-vonok vállat elmosolyodva, legalábbis hagyva, hogy ajkam széle megemelkedjen egy pillanatra.-Kérhetnél, kértél is. Akkor is ellenkeztem. Ha még egyszer kérnéd, lehet nem tenném. Ha még egyszer szóba kerülne, lemondanék róla. A családom miatt lemondanék róla.-ha másban nem, hát ebben reménykedem, hogy ez nem változott és egyszer képesek leszünk megint oda jutni, hogy erről a kérdésről döntsünk. De valamiért nem akartam sietni. A szakadék nagy volt, ez igaz. Ahogy ő is mondta. Ha sokáig ezt folytatjuk, csak még szélesebb és mélyebb lesz, és nem lesz visszaút. Talán még időben megálltunk, és még nincs minden veszve.
-Te sem értheted, hogy egy nő hogy gondolkodik. De ez szerintem nem baj.-vonok könnyedén vállat, hallgatva.-Igyekszem, és jó lenne, és nem akarom, hogy elmenj.-szólalok meg végighallgatva őt. Őszintén szólva azt akartam a legkevésbé, hogy elmenjen. Közelebb húzódom, megfogva kezét, mikor már képes vagyok szemébe nézni.-Csak honnan fogjuk tudni, hogy meddig mehetünk el? Hogy még egy vitát túlélünk? Tudom, mond, hogy megint paranoiás vagyok és félek, de lássuk be, most más. Minden. Még akkor is, ha túl akarunk rajta lépni. Amikor igent mondtam, nem gondoltam, hogy ide jutunk. Szeretlek és azon a napon úgy éreztem mindenem megvan. Most is úgy érzem, de mégsem.-nézek rá, elengedve kezét.-Nem akarom, hogy elmenj. Sosem akartam. Ugyan azt szeretném, mint eddig. Egy családot. Veled, nem nélküled, nem mással. Megértem, hogy mit kérsz és igyekszem majd. Csak arra kérlek, hogy ne menj el, és nevezz önzőnek, amiért ezt kérem, de fogalmam sincs hol lennék most, ha te nem léptél volna be abba a bárba...-vallom be, mintha ez titokban lett volna. Az előtt az este előtt sok mindent hagytam magam mögött, ahogy ő is. Most ugyan azt kellett volna magunk mögött hagynunk, közösen.-Megértem, ha maradni szeretnél... mármint a kanapén...-mosolyodom el a furcsán kijött szófordulaton, de még nem mozdulok. Bármennyire fáradtnak érzem magam, szemébe nézve próbálok legalább egy okot adni magamnak, hogy ne legyek makacs és ne üssek feleslegesen... de nem megy. Muszáj ezt az énem elhagyni, s lassan visszatérni ahhoz a nőhöz, aki képes szeretni és képes a saját árnyékával élni nem pedig attól félve rohanni a veszte felé.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Kedvenc dal :
AZ ÉN GYÖNYÖRŰ FELESÉGEMNEK!
https://www.youtube.com/watch?v=xTeBqQ9syKw
Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Les rigolyáinak elviselése



A poszt írója Chriest Wolfswood
Elküldésének ideje Csüt. Aug. 10, 2017 6:55 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Egy pillanatig meglepődve nézek Les-re. Oké, látom, hogy nem alszik. Vagy ha mégis, na az egyszerre érdekes, meg röhejes. Bár eddig még nem tapasztaltam, hogy alvajárna, de sosem tudni, kiből mit hoz ki a stressz.
- Ezt jó tudni - jegyzem meg végül, aztán nézem, ahogy odasétál, majd lekuporodik a kanapé végében - mintha csak félne hozzáérni még a takarómhoz is. Nem nagyon tudom, vajon mit akar mondani, annál nagyobb a meglepetésem: a szemem kitágul. Na, ha valamire, hát erre végképp nem számítottam.
- Ez őrültség! - válaszolom kapásból. Szerintem ő maga sem tudja, hogy mekkora. A kétségbeesés meg szomorúság képes rá, hogy a leghülyébb ötleteket hozza ki belőlünk. Két nap múlva megbánná, ha csakugyan így döntene.
- Ne cselekedj és ne dönts elhamarkodottan. Azt mondtad, neked ez az életed. Ostobaság lenne lemondani róla. Miért? Csak mert a múltad köthető ehhez? Annyi minden máshoz is. Bármiről lemondhatnál ilyen erővel. Szerintem ezt gondold át még néhányszor. Olyan lenne ez, mintha a két karod levágnák. Nem lennél teljes a műhely, és a munkád nélkül - próbálom győzködni. Persze, eszem ágában sincs helyette dönteni, csak igyekszem rávilágítani valamire, amit ő jelenleg talán nem lát. - Én sosem kérnék tőled ilyesmit - teszem hozzá, mikor azt mondja, miattunk hozná meg ezt a döntést, majd pislogok hunyorogva néhány a váratlan fényben, mikor felkattintja a kislámpát.
- Én is sajnálom, amit mondtál, hidd el - sóhajtok fel keservesen. - Nem esett a legjobban hallani. Úgy éreztem magam, mintha elkezdenék felfelé kapaszkodni egy létrára, és mikor a legfelső fokra érnék, te rúgnál vissza az aljára. Nem értheted meg egy férfi gondolkodását, de lezúztad a büszkeségemet, az önbecsülésemet... mindent, ami fontos egy férfi számára, aki gondoskodni akar a családjáról. Tudom, néha anélkül mondasz dolgokat, hogy meg akarnál bántani, már megtapasztaltam, hogy sokszor gondolkodás nélkül ütsz, nem nézve, hogy hová. De nem akarok ezen rugózni, mert csak mélyülne általa a szakadék, ami köztünk áll. El akarom felejteni, legalábbis megpróbálom. Remélem sikerül. Te is tehetsz ezért... mutasd meg, hogy mellettem állsz. Úgy, ahogy egy feleségnek kell - nézek rá Les-re. - És még mielőtt folytatnád, nem, nem akarok elmenni innen. Nem akarlak elhagyni. Bár mivel már sokadszor mondod, eléggé úgy hangzik, mintha te azt szeretnéd, hogy menjek... - vonok vállat, és várom, vajon mit mond. Persze, lehet hogy már az én fantáziám lódult meg, és olyasmit látok a dolgokba, amik nincsenek.
Vissza az elejére Go down

avatar
Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Tartózkodási hely :
N.O.



A poszt írója Leslie Elizabeth Shay
Elküldésének ideje Csüt. Aug. 10, 2017 6:25 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Kisétálok a konyhába, s bár vissza akarok menni az ágyhoz, mivel ott egyedül lennék a gondolataimmal, nem megy. Nem akartam egyedül lenni és az, hogy nem szólunk a másikhoz, semmire nem volt megoldás. A kérdés halkan csúszik ki számon, és ahogy a választ meghallom, nagyot sóhajtok.
-Igen, én sem.-mondom, mintha ez nem lenne nyilvánvaló, vagy mintha azt hihetné, hogy alva járok. Csak szimplán képtelen vagyok eldönteni mit is akarok, mi lenne a legjobb, s tekintve, hogy a mostaninál bármi jobb, inkább elrugaszkodom a szakadék széléről, minthogy tovább egyensúlyozzak ott.
Felül, figyelem, ahogy rám néz, még a sötétben is látom arcának vonalait. Szerettem volna hozzá bújni, s bár a köztünk lévő távolság nem volt nagy, mégis most óriásinak tűnt, mintha nem is egy földrészen állnánk.
-Az sem lenne pihenés.-biccentek a szoba felé. Nem mondok mást, megmozdulok, de nem megy. Mintha lábaim csődöt mondtak volna.-Nem miattad lennék az. És lehet...-veszek mély levegőt, s az előbb magammal megvitatott kérdést hangosan is kimondom.-Lehet, hogy ott hagyom a műhelyt. Nem miattad, magunk és magam miatt.-nézek rá, de végre képes leszek megmozdulni, így elindulok felé, és a kanapéra kucorodok, kis távolságot hagyva kettőnk között, felkapcsolva a komódon álldogáló egyik kislámpát.-Nem fogom tudni magam mögött hagyni a múltat, talán soha. De ha csupa olyan dolog köt le, ami lekötött régen, nem hiszem, hogy könnyebb lenne a helyzetem. És ezt sem csinálhatjuk örökké... Ha be is megyek, legyek fáradt, nem érdekel. De ha nem beszéljük meg soha, akkor minek maradunk itt. Ez csak házasság lenne, egy darab papír, aminek nincs tartalma.-gondolataim könnyedén öltenek formát, s könnyedén osztom meg őket vele. Talán könnyebben is, mint hittem, hogy menni fog.-Sajnálom, komolyan. Azt, amit mondtam,
hogy ide jutottunk, hogy azt éreztettem veled, nem bízok meg benned. Hogy nem hittem benned. És továbbra is azt mondom, amit mondtam reggel is. Ha el akarsz sétálni, megérteném. Komolyan.
-az utolsó mondat már kevésbé hallatszik számból magabiztosan, inkább csendesen suttogom, ölemben pihenő ujjaimra siklik tekintetem és nem tudom képes lennék-e szemébe nézni most. Vagy ha képes lennék, ne jelennének meg könnycseppek szememben vészesen gyorsan.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Kedvenc dal :
AZ ÉN GYÖNYÖRŰ FELESÉGEMNEK!
https://www.youtube.com/watch?v=xTeBqQ9syKw
Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Les rigolyáinak elviselése



A poszt írója Chriest Wolfswood
Elküldésének ideje Csüt. Aug. 10, 2017 6:08 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Nyűgös az éjszaka: alszom is, meg nem is. A kanapé noha kényelmes, mégsem olyan, mint a hálószobai ágy, de azt hiszem - még ha nem is vallom be teljesen magamnak - hogy igazából nem az ágy az oka az álmatlanságomnak, hanem a lelki tusakodás.
Ennek ellenére el-elszunnyadok, de többet forgolódom ide-oda, mint amennyi nyugalmam van. Csak arra figyelek fel az épphogy-szendergésből, mikor neszt hallok, és látom, ahogy Les tapogatózik kifelé a konyha irányába. Meg sem moccanok, csak akkor, mikor hallok egy halk, és némileg tétova kérdést. Nem tudom, mit akar... de alighanem ő is tisztában van vele, hogy kb annyira jön álom a szememre, mint ahogy neki.
- Nem, nem alszom - válaszolom végül, bele a fekete sötétségbe. De mivel nem szuszogok mélyen, és nem horkolok falakat rengetően, azt hiszem ezt ő is tudja. Persze, megjátszhattam volna az álmok mezején járót, de felesleges lenne. Előbb vagy utóbb úgyis szembesülnünk kellene egymással, meg a jelenlegi problémával.
- Pihenned kellene - teszem aztán hozzá, mindenféle meggyőződés nélkül. - Holnap rád vár a munka. Nem akarom, hogy miattam légy fáradt - jegyzem meg, moccanás nélkül, aztán erőt veszek magamon, és felülök. Pont annyi fény szűrődik be az utcáról, hogy látom körvonalait, ahogy a konyhapult előtt álldogál.
Vissza az elejére Go down

avatar
Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Tartózkodási hely :
N.O.



A poszt írója Leslie Elizabeth Shay
Elküldésének ideje Csüt. Aug. 10, 2017 5:30 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

A fagyos légkör megmaradt, de legalább egymás fejét nem akartuk venni. Bár ettől függetlenül nem állnak jól a dolgaink, ezt mindketten tudjuk. A plafont bámulva újra és újra lejátszódik előttem az elmúlt nap, és minden szó, amit a másik fejéhez vágtunk. Mivel a testvérem eltűnt a képből, így fogalmam sem volt, fordulhatnék-e bárkihez is. Teszek egy elhatározást, de nem tudom, hogy valóban meg akarom-e tenni. Szívesen kiállnék úgy, hogy azzal kezdem, "Gondolkodtam.". Végül is, így volt. Lehet, hogy bocsánatot kértem volna, de tudtam, hogy ugyan ezt én is akarnám hallani, de valahogy az a rész még mindig nem hiszem, hogy érthető volt előtte, hogy nekem mi esett rosszul. Neki az, hogy nem bíztam benne, hogy nem tudtam vele hinni a jövőben, amiben ő így keresi meg a fizetését. Nekem az, hogy ennyire megkerült, mert azt hitte, hogy hajthatatlanul ellen fogok állni. Mind a ketten a magunk igazát láttuk, ez volt az igazság.
Az éjszaka viszonylag lassan telik, s ezen nem segít az sem, hogy az alvásra is képtelen vagyok. Hallgatózom, mikor a tv morajlása elcsendesül és a lámpák lekapcsolódnak. Egy ideig a plafont bámulom, majd kitakarózva indulok vissza a nappaliba. Várok. Csendben közlekedek, mint egy macska, azzal a céllal, hogy először a konyhába megyek némi frissítő vízért.
-Alszol?-teszek fel ártatlan kérdés, mikor már percek óta ácsorgok a konyhapultnak támaszkodva és a kanapét figyelem, aminek háttámlája most pont arra jó, hogy ne láthassam. Bár a szuszogás hiányában kicsit kihasználom a boszi képességeim, és nem igen foglalkozom azzal, hogy ez esetleg alantas dolog-e. A kérdés ártatlan és csendes, ha alszik úgy sem hallja meg, ebben az esetben visszamegyek a szobába. Ha ébren van, úgy is kiderül. Talán nem a legjobb időpont a beszélgetésre, de ha ez sem az, mikor lenne jobb ennél?
Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Kedvenc dal :
AZ ÉN GYÖNYÖRŰ FELESÉGEMNEK!
https://www.youtube.com/watch?v=xTeBqQ9syKw
Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Les rigolyáinak elviselése



A poszt írója Chriest Wolfswood
Elküldésének ideje Csüt. Aug. 10, 2017 5:04 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Momentán nem tépjük le éppen egymás fejét üvöltözve, de a légkör ennek ellenére még mindig olyan, hogy húst lehetne fagyasztani a puszta levegőben. Valahogy erőteljesen jólesne, ha kimondana annyit, hogy "ne haragudj Chriest, hülye voltam, igazad volt", de persze gyanítom, hogy teljesen feleslegesen várok ilyesmit. Sokszor veszekedtünk már, sokszor táncoltunk a kés élén, és lám, megint itt tartunk. Nem sértettség van jelenleg bennem, sokkal inkább valami csendes, tompa szomorúság, valamiféle megbántottság. Ez pedig talán rosszabb, mintha dühös lennék. A haragot ki lehet aludni. A csalódottság meg úgy eszi belém magát, mint a rozsda a vasba.
- Mozgalmas, de eredményes - válaszolom végül Les megállapítására. - És tényleg nem kell foglalkoznod ezzel. Tudom, hogy állsz a dologhoz - teszem hozzá, aztán mikor Les elvonul fürödni, csendes sóhajjal elnyúlok a kanapén, és fejem alá gyűröm a párnát. Esküszöm, nem értem, miféle átok ül az életünkön, tudom, hogy más pároknak sem szerelemből és vigyorgásból áll az élete, de normális vajon, hogy ennyit gyötörjük egymást? Bár lenne kitől megkérdeznem... valakitől, aki már élt ilyen helyzetben, mint a házasság köteléke. De nem ismerek senki ilyet... magamnak kell megtanulnom és kitapasztalnom a dolgokat. Amikor Vegasban kimondtam az igent, úgy hittem, a házasság remek dolog lesz - persze az is, de jelenleg ezt nem nagyon mondanám. És most, hogy Hayley lelépett a városból, csak mi ketten maradtunk itt egymásnak - nem épp a legkellemesebb viszonyban egymással jelenleg. És ahogy hallom, nem is fog változni - Les a hálóban tér nyugovóra. Én viszont addig nem költözöm oda vissza, amíg ez a helyzet kettőnk közt meg nem oldódik valamiképpen.
Vissza az elejére Go down

avatar
Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Tartózkodási hely :
N.O.



A poszt írója Leslie Elizabeth Shay
Elküldésének ideje Szer. Aug. 09, 2017 8:38 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Nagyot sóhajtva próbálom lezárni magamban az ügyet, anélkül, hogy feleslegesen újabb vitát generálnék. Megrázom a fejem és úgy nézek rá.
-Mennék, a gyerekem és a jövőm nem a dac kérdése. Annyit nem jelenthet egy város sem, hogy mindent feladj érte.-ha ő másképp látja, nem titok, csalódnék, de kételkedem benne, hogy ne egyezne ebben a véleményünk.
-Akkor mozgalmas napod volt.-szólalok meg, mikor a papírokról kezd beszélni, majd kivéve a kezemből azt az egyet, amibe félig beleolvastam, összehajtja őket és bár próbálok mosolyt erőltetni arcomra, nem igazán megy. Elkeseredetten veszem tudomásul a helyzetet, s felállva megfontolom a lehetőséget.-Ha így érzed, nem foglalkozom vele. Pedig szeretnék, érdekel.-mondom őszintén, s a fürdő felé indulok.-Köszönöm, nem vagyok éhes, majd reggel eszem, mielőtt elmennék.-hagyom ennyiben és a fürdőszobába sétálok. Nem csukom ugyan be a fürdőt, de ennek ellenére is percekig csak állok a tükörképem bámulva. Karikás szemeimnek hála nem ismerem fel az egy hete tükörbe pillantó lányt. Megnyitom a vizet és gyorsan letusolok, majd a nappaliba visszalépnék, mégis megtorpanok. Nem lépek ki a hálószoba ajtaján, inkább az ágyhoz sétálok és a takaró alá bújok.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Kedvenc dal :
AZ ÉN GYÖNYÖRŰ FELESÉGEMNEK!
https://www.youtube.com/watch?v=xTeBqQ9syKw
Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Les rigolyáinak elviselése



A poszt írója Chriest Wolfswood
Elküldésének ideje Szer. Aug. 09, 2017 7:08 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Befejezetlenül hagyott mondatom végét végül aztán Les mondja ki, megfogalmazza azt, amit én nem akartam. De kérdése hallatán nem tudom, mit is mondhatnék, így hát csak megvonom a vállam.
- Nem tudom, lesz-e jobb, vagy sem. A város egy puskaporos hordó. Mi ketten kimaradtunk eddig ebből az egész őrületből, hát nem is érezzük annyira, mint akik ott ülnek a közepében, vagy mint akik egyszerűen bele vannak kényszerítve a harcba, mert ezt várja tőlük a klánjuk, vagy kovenjuk, vagy bármi más - gondolkodom csendesen. - Szóval bárhogy is, én megértem a testvéredet. Ha nekünk gyerekünk lenne, és veszélyben lenne, te mit tennél? Dacból, meg amolyan "csakazértis" kivagyiságból maradnál itt, vagy úgy döntenél, hogy az ő élete és jövője fontosabb mindennél? Hát, szerintem is... - hümmögök, mert ez végeredményben költői kérdés. Bármit is mondjon most Les, ha egy gyerek élete múlna rajta, alighanem ő sem tenne mást, mint amit Hayley.
Aztán úgy tűnik, Les lezárja a dolgot egy időre - legalábbis előttem. Elteszi a levelet, és az asztalon hagyott papírok felé pislog.
- Ezek? - ülök le újra, és kézbe veszem a legfelsőt, az adásvételi szerződést. - Megvettem a lakóautót a büféhez. Mázlim volt, találtam egyet, ami már ezelőtt hasonlóként funkcionált, így nem nagyon kell átalakítani. Némi új berendezés, egy festés, és már készen is áll Chriest mozgó árudája. Az engedélyek megvannak... néhány nap múlva elhozom a kocsit, és ha minden rendben megy, jövő héten már munkába is állhatok. Nyomtatok itthon néhány plakátot, azokat még szétszórom a héten a városban, és várom, hogy beinduljon az üzlet - teszem hozzá, de nem mondok többet. Még mindig elég érzékeny téma a lelkemnek a tény, hogy a saját feleségem ennyire nem bízott bennem, sem az ítélő- és döntőképességemben.
- Ha gondolod, nem kell ezzel foglalkoznod. Ez az én dolgom - hajtom aztán össze a papírokat. - Fürödj meg, ha jólesik. Vacsorát hagytam a hűtőben. Ha nem baj, én most nem csatlakoznék hozzád. Egyik helyen sem.
Vissza az elejére Go down

avatar
Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Tartózkodási hely :
N.O.



A poszt írója Leslie Elizabeth Shay
Elküldésének ideje Kedd Aug. 08, 2017 7:56 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Chriest meglepő nyugodtsággal süppedt a kanapéba, de nekem ez nem ment. Túl sok minden kezdett bennem ismételten kavarogni. A félelem és kétségbeesés egyszerre. Szerettem volna hinni benne, hogy ez nekünk jó lesz, de a be nem fejezett mondat hallatán már nem tudtam ezt hinni.
-Nem lesz jobb világ, mint a mostani, mi?-nem várok választ, tudom azt anélkül is, hogy kimondaná, amit gondolt és amit nem öntött szavakba.
Felsóhajtok, ahogy mellém lép. Átölelném, de nem teszem. Neki valóban több veszteni valója volt, mint nekünk. De valóban így volt ez?
-Nem, nem hiszem, hogy több vesztenivalója van. Neki gyereke van, és idővel nekünk is, de ne kérd, hogy téged hagyjalak hátra. Senki sem mondhatja meg, hogy kinek mi és ki a fontos az életében éppen.-nézek rá.-Megértem őt. Én is menekülnék. Lehet, hogy fontos nekünk ez a város, de ha dönteni kell, hogy a város, a falkám, akiket nem is ismerek vagy a szerelmem, aki mellett meg akarok öregedni, nem hiszem, hogy ne lenne egyértelmű a választásom és az, hogy miért azt választom.-továbbra sem ölelem meg. Ellenben szembe fordulva vele, úgy nézek szemébe, hogy jól láthassa, komolyan gondolom, amit mondtam.
-Nem akartam ezt rád zúdítani. Inkább...-vonok vállat.-avass be, mi az a papírkupac ott?-biccentek a dohányzóasztal felé és a kanapéhoz sétálok, hogy rájuk nézhessek. A kezemben lévő levelet pedig egy könnyed mozdulattal teszem le a kupac mellé, s többet ma nem is szándékozom ezzel foglalkozni. Bár arcomról süt, hogy ezt még közel sem meccseltem le magamban megfelelően. Talán nem is fogom az elkövetkező napokban. De a mai nap végére szeretnék egy kis nyugalmat. Egy kád vízben elmerülni, ellazulni és csak létezni, mintha nem lebegne ott a levegőben az a rengeteg probléma, ami előttünk állhat.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Kedvenc dal :
AZ ÉN GYÖNYÖRŰ FELESÉGEMNEK!
https://www.youtube.com/watch?v=xTeBqQ9syKw
Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Les rigolyáinak elviselése



A poszt írója Chriest Wolfswood
Elküldésének ideje Kedd Aug. 08, 2017 7:38 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Hát, legalább nem válási papírok. Ez némi pozitívum, úgy hiszem - aztán elveszem a levelet, és végigfutnak a sorokon a szemeim. Aztán néma csendben visszaadom a teleírt papírlapot Les-nek, majd visszaülök a kanapéra. Látom rajta a csalódottságot, meg a haragot. Épphogy kapott valakit a családjából, és szinte máris elvesztette. Megértem az érzéseit, bár nem teljesen osztom őket.
- Hallottam már Faye Charpentier nevét - nézek fel. - Az egyik legerősebb és legnagyobb klán vezetője. Állítólag tettrekész, harcos típus. Nem az a fajta, aki hagyja, hogy a népét megpróbálják elnyomni. Ha rá van bízva a vezetés, hát... - hallgatok el. Nem teszem hozzá, hogy abban az esetben eljön az apokalipszis, és biztos a háború - csak a kitörésének ideje nem ismert még. - Hogy mi elől menekül? - kérdezem aztán, mint a visszhang. - Nem hinném, hogy el kellene magyaráznom. A Mikaelsonok elől. New Orleans elől - kelek aztán fel, és az ablak függönyét elhúzva úgy nézek ki az alkonyi városra, mintha hallanák a szavaimat a lakói. - Az eljövendő háború elől. Azt hiszed, az én fejemben nem fordult még meg, hogy talán nekünk is mennünk kellene? De tudom, hogy a város mit jelent neked, és nekem is. A gyökereink ide kötnek. De meg kell értened, hogy neki már több a veszíteni valója. Ő már nem csak magáért felelős. Ha te anya lennél, és a város harcra készülne, te nem menekülnél el csak azért, hogy védd a lányod vagy fiad életét? - kérdezem. - Dehogynem. És én megértem őt. Még úgy is, hogy nem zártuk egymást a szívünkbe annál az egy bizonyos találkozásnál. Ha szereted őt, akkor te is lásd be, hogy igaza van.
Vissza az elejére Go down

avatar
Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Tartózkodási hely :
N.O.



A poszt írója Leslie Elizabeth Shay
Elküldésének ideje Kedd Aug. 08, 2017 7:00 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Hazaérek, de még akkor sem az fogad, ha próbálok mindent magam mögött tudni a reggeliből. Egy levél kerül a kezeim közé, szinte azonnal, és mivel elkap a rossz érzés, s megérzem az ismerős illatot, összeszorul a gyomrom.
Chriest előttem áll meg, én pedig a sorokat bámulom. Szám széle megrándul. A gyűlölet, ami végigfut rajtam, másban nem nyilvánul meg. Egy apró gesztus, valamint a szemem üde kékjének hirtelen változása.
-A testvérem...-nyomom kezébe a papírt nagy lendülettel és a teraszajtóhoz sétálok, hogy ne láthassa könnyeim, ahogy kibámulok a szürkülő égboltra. Tekintetem a csillagokra emelem.-Még, hogy a férfiak összetörnek. Meg erős vagyok. Jó vicc.-magamnak dünnyögöm vagy a tükörképemnek, fogalmam sincs, sikítanék, toporzékolnék ugyan, de csak ennyire futja. Majd a dühöm fájdalomba csap át és hirtelen úgy érzem megfordul velem a világ.-Faye Charpentier...-ízlelgetem a nevet. Ismerősnek tűnt, bár nem tudtam pontosan honnan.-Még jó, hogy nem akar ránk bajt hozni és próbál engem kihagyni a bajból. Most biztos jól kellene éreznem magam, hogy félholdas vagyok részben, részben pedig farkas. Repesek örömömben.-a szavakat nem Chriestnek szánom, és remélem ezt ő is érzi.-A család szívás...-csuklik el hangom, s bár nem ismertem úgy a testvérem, mint a tenyerem, jobban ismertem őt, mint bárki mást ebben az Istenverte városban.-Mi elől menekülhet, ami elől nekem vagy neked, nekünk nem kellene? A farkasok és a vámpírok szövetkezése elől?-teszek fel újabb és újabb kérdéseket magamnak, míg a csillagokat bámulom. Nevetségesen hamar és furcsán húztam fel magam ezen az egészen, és nem is érte meg. Elment és fogalmam sincs, hogy hová is ment.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Kedvenc dal :
AZ ÉN GYÖNYÖRŰ FELESÉGEMNEK!
https://www.youtube.com/watch?v=xTeBqQ9syKw
Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Les rigolyáinak elviselése



A poszt írója Chriest Wolfswood
Elküldésének ideje Kedd Aug. 08, 2017 4:56 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Elengedi a pólómat - eddig úgy szorongatta, mintha ezzel kapaszkodott volna bele valami fura, megfoghatatlan dologba. Talán épp kettőnkbe, a házasságunkba. Most, hogy már tudja, nem zuhanunk le a szikláról - sem együtt, sem külön - talán érez némi szilárd talajt a lába alatt ahhoz, hogy megszakítsa velem a közvetlen fizikai kontaktust, bár ezt eddig sem én bántam, csak a gardróbom ezen darabja.
- Igen, persze - motyogom, hangerőm már meg sem közelíti az öt perccel ezelőtti ordítozás frekvenciáját. - Csak épp azt nem mondta senki, hogy a nehézségnek is vannak ám fokozatai, és néha nehezebb, mint gondoltuk, vagy képzeltük - vakargatom meg borostás képemet, ami úgy hangzik, mintha súrolókefével sikálná valaki a padlót. Azt mondja bízni fog bennem és a döntéseimben - hát majd elválik. Néhány napon belül kiderül, hogy tényleg így gondolja-e, vagy ez most csak az én megnyugtatásomra szolgál. Mindenesetre most nem nagyon van időnk a további megbeszélésre - összekapja a holmiját, és dolgozni siet, én pedig egyedül maradok a nagy házban - a saját nem éppen nyugtató gondolataimmal egyetemben.

Én sem lopom a napot, mászkálok egész nap. Az engedélyek birtokában végre kimegyek a használt autó-piacra, és láss csodát: nem kell átalakításokkal foglalatoskodnom, találok egy jó állapotú lakókocsit, ami korábban büféként avanzsált. Máris kifizetem, azzal a feltétellel, hogy csak néhány nappal később hozom el. A küszöbén állok végre annak, hogy a saját lábamra álljak! Ez legalább olyan fontos pillanat számomra, mint a házasságkötésünk Vegasban. Ez az álmom, ez az, amit szeretnék. Azt hiszem, most értem meg Les mit érez, amikor belép egy műhelybe, a szerszámok és alkatrészek közé.
Hamarabb hazaérek, mint ő, bár nem sokkal. Épphogy átöltözöm, és bekapcsolom a tévét, hogy elterüljek előtte, hallom ahogy nyílik az ajtó. A szívem a torkomban dobog: kíváncsi vagyok, vajon a reggeli fúria érkezik-e haza, vagy az feleség, akivel meg lehet beszélni dolgokat, és akinek nem az a célja, hogy folytassa a reggeli veszekedést.
Mikor azonban belép a nappaliba, kezében egy papírral, meglehetősen sápadtnak tűnik. Fogalmam sincs, mi az a lap a kezében, de a jelek szerint nem túl jó hírek lehetnek rajta.
- Mi az? - ráncolom össze a szemöldökömet, és felkelek, lehalkítva a tévét. Remélem nem a válási papírokat rakja majd elém, hogy töltsem ki...
Vissza az elejére Go down

avatar
Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Tartózkodási hely :
N.O.



A poszt írója Leslie Elizabeth Shay
Elküldésének ideje Hétf. Aug. 07, 2017 8:21 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Valami olyasmibe süppedtünk, ahonnan nem volt kiút csak egy, vagy a menekvés, ami a végére a halált hozza. Ha nem is ránk, de azt tuti, hogy összedöntötte volna, amit eddig építettünk.
Bólintok. Nem felelek, csak biccentek. Lassan elengedem, ujjaim és szorításom csökken, a pólója ismét mellkasához simul, ám a gyűrődések viszont jól láthatók maradnak.
-Igen, túl nehéz...-értek vele egyet, lehunyt szemmel hajtom le fejem, majd kinyitva szemem a gyűrűijeimre pillantok, amik egymás alatt díszítik gyűrűs ujjam. Emlékszem, milyen boldog voltam, amikor az elsőt ujjamra húzta, majd mit éreztem, mikor a második is mellé került.-Bár senki sem mondta, hogy könnyű lesz.-ismerem el hangosan is, de ahogy próbáltam mosolyogni, nem ment. Szavai választ várnak, és nagyot nyelek. Tudom mit akarok, tudom, hogy meg akarok benne bízni és meg is bíztam benne eddig is. Csakhogy elég a félelem szikrája ahhoz, hogy mindez porba hulljon és igazból feleslegessé váljon minden küzdelem.
-Meg fogok benned bízni. Mindig is bíztam benned.-rázom meg fejem, hajamba túrva és gyűrűmért nyúlok.-Ennek van értelme. Csak újra meg kell találnunk, mi az. A bizalom az alap és stabillá kell tennünk. Mindketten tudjuk, még ha ki nem is mondjuk, hogy ez volt az utolsó, nem lesz több.-nézek rá, majd az órára és nagyot sóhajtok.-El fogok késni, ne haragudj...-nyomok csókot arcára, óvatosan és tétovázva, de megteszem, s felkapom a földre dobott táskám.-Ígérem nem jövök későn.-azzal kilépek az ajtón, s próbálok nem a könnyeimmel küszködni, de nem megy. Kell a friss levegő és az is, hogy kicsit gondolkodjunk még mind a ketten, hogy mit is akarunk az élettől.

Az autókkal végzek, és alig, hogy elmúlik öt óra, haza is indulok. Mielőtt belépnék, azonban megpillantok egy félig a bejárat előtt lévő szőnyeg alá gyűrt borítékot. Címzett nincs, így körbe nézek, és mivel gondolataim meglehetősen nyugodtak, próbálok valami nyomot keresni. Egy ismerős szag csapja meg orrom, ahogy a papírt felemelem.
-Megjöttem.-nyomom le mégis a kilincset egy határozott mozdulattal, majd gondolkodás nélkül, félig az ajtóban állva kinyitom a levelet.
Nem mondanám, hogy felhőtlenül indult a viszonyunk, de hálás vagyok a sorsnak, hogy ha nem is egyből, de idővel megkaptalak tőle. A testvérem leszel mindig is és nem érdekel még az se, hogy csak féltestvérek vagyunk. Szeretlek, kicsit talán irigyellek is. Erős és független nőszemély vagy, ebből pedig sose adj fel semmit se. Sajnálom, hogy a múltkori hírre eleinte úgy reagáltam, de féltelek, hiszen pontosan tudom, hogy a férfiak miként képesek darabokra törni a szívet, vagy megváltozni. Remélem, hogy nem haragszol rám amiatt, de ha tehetném, akkor örökre védenélek, még akkor is, ha tudom, hogy nincs szükséged rá.
Elmegyek, magam mögött hagyom a várost, de egyelőre maradjon titok, hogy merre is. Nem akarlak veszélybe sodorni, de a lányom számára már nem biztonságos itt. Már nem csak a városban lévők között dúl a harc, hanem a családján belül és félek, hogy valamelyikük akár akaratlanul is ártan neki. Számomra ő a legfontosabb, emiatt kérlek ne hibáztass, de egy anyai szív már kicsit másabb, mint bármelyik szív. Szeretném, ha tudnád, hogy a falkám valószínűleg Faye Charpentiernek fog hűséget fogadni, mivel tudom, hogy mindig is jobb szeretted a szabadságot, a kötetlenséget, emiatt se téged kértelek rá. Ahogyan azt se szeretném, ha még te is belekeverednél ezekbe a hatalmi harcokba. Ha tehetném azt kérném, hogy válassz másik várost otthonodnak, de nem kérhetem és tudom nem fogod megtenni.
Sokszor fogok gondolni rád, olykor talán üzenni is, ahogyan remélni is, hogy hamarosan ismét a karjaimba zárhatlak majd. Sose felejts el kérlek és ne gyűlölj túlzottan, mert nem gyávaságból teszem, de sose tudnám magamnak megbocsájtani, ha valami baja esne Hope-nak. Azt teszem, amit szerintem tennem kell, hogy egyszer ő is boldog felnőtt lehessen.

Szeretlek,
testvéred

A levelet átfutva gyomrom gombóccá nő, s ha azt hinném, hogy ennél a mai reggelnél nem lehet rosszabb, nagyot nem is tévedhetek. Kezeim remegve teszem szám elé.
-Ne Hays, ne csináld...-egyszerre kezdem gyűlölni, hiányolni, szeretni és szerencsét kívánni neki. A testvérem volt, és ahogy jött, most pont úgy éreztem, hogy távozott is az életemből, szó nélkül. Egy levélben pontosabban... egy istenverte levélben...
Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Kedvenc dal :
AZ ÉN GYÖNYÖRŰ FELESÉGEMNEK!
https://www.youtube.com/watch?v=xTeBqQ9syKw
Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Les rigolyáinak elviselése



A poszt írója Chriest Wolfswood
Elküldésének ideje Hétf. Aug. 07, 2017 7:41 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Fél méterre állunk egymástól, de a távolság most minden eddiginél nagyobbnak tűnik. Sokszor veszekedtünk már, sokszor jutottunk el odáig, ahonnan talán már mások nem lettek volna képesek menteni a házasságukat, de még sosem táncoltunk ennyire a penge élén, mint ezekben a pillanatokban. Ez volt a végső pont: itt dőlt el, hogy megváltás lesz-e az osztályrészünk, vagy társtalan, értelmetlen, céltalan magány, ahogy eddig is. És a végeredmény most meglehetősen kétséges volt.
- Néha úgy érzem, nem a vérfarkaslét átka a legnagyobb, ami az életünkön ül, hanem a múlt átkai - jegyzem meg csendesen, és így is gondolom amit mondok. Mintha egy olyan fekete felleg ülne felettünk, amin csak néha szűrődik át a napsugár.
Hallom Les szavait, ezúttal is határozottan szólnak, de mégsem érzek feltétlen megkönnyebbülést. Magához ránt - hirtelen ér a mozdulat, nyekkenek is egyet a meglepetéstől - aztán állok előtte némán, és tűröm, hogy úgy markolássza a mellkasomon a pólót, mintha vizet akarna facsarni belőle.
- Én sem akarok menni - válaszolom. - Én komolyan gondoltam, amit akkor mondtam, amikor elvettelek. De néha nehéz ez az egész... túl nehéz - túrok a hajamba. Nem haragszom már rá annyira, de még mindig tudom, hogy nem fogom egyik percről a másikra túltenni magam ezen a veszekedésen - ez most tényleg nagyobb és fájóbb volt az eddigieknél. - Én csak azt akarom tudni, megbízol-e bennem, és az ítélőképességemben úgy, ahogy eddig nem. Mert ha nincs bizalom... akkor egyszerűen nincs semmi. Akkor semminek semmi értelme, Les.
Vissza az elejére Go down

avatar
Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Tartózkodási hely :
N.O.



A poszt írója Leslie Elizabeth Shay
Elküldésének ideje Hétf. Aug. 07, 2017 7:10 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Hallgatom, amit mond, szívem egyre hevesebben ver mellkasomban, s a közelsége épp annyira fáj, mint a távolság, ami köztünk van. A szakadék, mi mindig ott volt, de ha akadt pár deszka, próbáltuk áthidalni azt. Pontosan, ahogy mondta. Mindig ott volt köztünk, mellettünk, mögöttünk a múlt és a problémáink, vagy megtanulunk velük élni vagy sem, rajtunk áll. Én velük éltem, de el akartam őket engedni. Lassan vagy gyorsan mindegy volt. Csak nélkülük akartam élni, Chriest mellett.
-Az a vicce, hogy igen. Hogy, tényleg ismétli magát a múlt.-rázom meg a fejem keservesen. Ez a szerelem volt az életem, az elmúlt több, mint egy év, lassan kettő, pedig mindent megadott, amit az elmúlt húsz nem tudott. De az, hogy most ismét egy döntés előttem álltam, nem tetszett. Magam sodortam ebbe a helyzetbe, szinte kézen fogva és önként.
-Nem.-rázom meg fejem, elé lépve, eljutva addig, hogy megérintsem mellkasát.-Nem akarom, hogy elmenj. És nem akarom, hogy ennek vége legyen. Élni szeretnék, veled, melletted.-ezúttal már nem suttogok, határozottan mondom ki a szavakat, és bár próbálok gyenge lenni, belekapaszkodom a pólóba és magamhoz rántom.-Téged akarlak.-nézek mélyen szemébe.-Maradj. Felejteni akarok és élni, a jelenben.-próbálok biztos lenni magamban, átugrani a szakadékot, de egyelőre a szakadék felett lebegek, mintha megállt volna az idő, s azon gondolkodna, hogy átenged vagy hagyja, hogy a mélybe zuhanjak.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Kedvenc dal :
AZ ÉN GYÖNYÖRŰ FELESÉGEMNEK!
https://www.youtube.com/watch?v=xTeBqQ9syKw
Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Les rigolyáinak elviselése



A poszt írója Chriest Wolfswood
Elküldésének ideje Hétf. Aug. 07, 2017 4:26 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Amikor eljön az ideje, hogy végre ismét felém forduljon, és szemembe nézzen, nem leszek nyugodtabb, sőt. Mindig azt hittük mindketten, hogy könnyedén túl lehet lépni a régi sebeken, amik meghatároznak bennünket, de talán sosem fog egyikünk sem elfeledkezni a múltról. Küzdhetünk vele, ellene, de sajnos nem csak a lelkünkben él, hanem az elménkben is. Onnan pedig hogy ölhetné ki bármi is?
- Lehet - válaszolom végül kimérten, és csendesen. - Lehet, hogy ezek olyan rémek, amik halálunkig fognak kísérteni bennünket. Időszakosan el-elfeledhetjük, de mindig akkor fognak felbukkanni az árnyékból és ránk rontani, mikor már azt hihetjük, végleg rájuk zártuk az ajtót. Nem tudhatom, mert nem látom a jövőt. Nem mondhatom el, mi lesz majd évek múltán, és hogyan fogunk élni. De egyet tudok. Láttam Gwent, mi történt vele azok után, amit vele tettek. Bárhogy támogattam, bárhogy próbáltam segíteni, nem voltam képes, már ő maga nem volt képes átlépni a borzalmakon. És tudod, mi lett vele? Árnyék lett. Saját kísértete önmagának. Egy megtört, meghasonlott lélek. Talán jobb is, hogy szakítottunk, mert noha kegyetlenül hangzik, de ki kell mondanom: az én életem is beletört volna abba a szörnyűségbe, amivé ő maga vált. Szerettem őt, de választanom kellett az élet, és közte. Választottam. De ha rád nézek úgy érzem, hogy a sors ismétli önmagát, és én immár megint nem tudom mit tehetek, mert úgy érzem, minden kicsúszik a kezemből - rázom meg a fejem, mikor Les közelebb lép, de tartom vele a szemkontaktust. A hang, a rideg, kimért határozottság, ami abban csend viszont végigborzongatja a hátamat.
- Mondd ki nyíltan, mit is akarsz. Be akarod fejezni? Azt akarod, hogy menjek? - kérdezem, és már nem is próbálom meggyőzni őt. Neki kell kimondani a végső szót, de ha úgy dönt, én nem fogok könyörögni. Elfogadom a választását, bármi is legyen az.
Vissza az elejére Go down




A poszt írója Sponsored content
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Vissza az elejére Go down
 

Nappali

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

 Similar topics

-
» Nappali & Előszoba (földszint)
» Nappali
» Part 14 / 2
» Nappali
» Előtér és nappali

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi
- járd körbe városainkat -
 :: New Orleans :: Lakónegyed :: Leslie és Chriest lakása
-

Friss reagok
- lelked hangjai -






Álarc nélkül
- itt vagyunk -





Jelenleg 15 felhasználó van itt :: 3 regisztrált, 0 rejtett és 12 vendég :: 2 Bots
A legtöbb felhasználó (77 fő) Kedd Jún. 23, 2015 10:38 pm-kor volt itt.

Fajaink aránya
● ● számokban a valóság ● ●

csoportok ●
Ffi
Ember •
27
18
vámpír •
26
19
ősi vámpírok •
5
7
Vadászok •
8
9
Boszi / mágus
31
16
Farkas •
17
20
hibrid •
3
3
vámpírboszi •
14
6
Animágus •
3
2
dhámpír •
4
2
tündér •
2
2
Farkasboszi •
6
2
druida •
2
3