Share | 

avatar
Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
N.O.



A poszt írója Leslie Elizabeth Shay
Elküldésének ideje Hétf. Jan. 01, 2018 10:06 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

Mosolyát látva feljebb emelem kicsit a fejem, talán picit büszkén is, de pont úgy, mint régen, mikor tetszett egy válasza. Aztán mikor leül, én is leülök és a poharamért nyúlok, majd felé emelem és belekortyolok a borba. A tűz ugyan ég, de a gyertyák többsége még nem, így elmosolyodva emelem meg szabad kezem és ujjaimmal a gyertyákra mutatva meggyújtom az eddig kimaradókat is.
Elnevetem magam azon, amit mond, őszintén és könnyedén, és szedek neki a tésztából, majd a szószból, s végül magamnak is.
-Akkor talán lehetne abból hagyomány, hogy Mi nem vitatkozunk a fadíszítésen.-tényleg nem volt kedvem vitatkozni vele, ahhoz eddig túl tökéletesnek tűnt az este.-Nem tudom, hogy...-kezdek neki, aztán inkább egy falatot teszek a számba, mielőtt folytatnám.-Bevallom hősiesen, úgy érzem magam, mint életem első randiján. És most ki ne merészelj nevetni.-mosolygok magam is, és ismét kortyolok a borból.-Az egy dolog, hogy attól féltem, nem fog ízleni a vacsora, de az is egy másik, hogy attól féltem...-vágok bele, pedig már így is totál idiótán érzem magam, pedig tudom, ebből már nem fogok kimászni úgy, hogy ne nevessen ki.-Hülyeség, nem féltem, de... Látod, totál zavarba hozol.-rázom meg fejem, szinte bokáig pirulva közben.-Szóval örülök, hogy itt vagyunk és az előbbinek... tényleg.-kislányos zavarom leplezni sem tudnám, de ha valaki most látna, aligha hinné el, hogy a felesége vagyok. Inkább olyan, mint egy kajla tini. De leplezni sem nagyon akarom, hogy életemben talán először vagyok ennyire zavarban, s mégis ennyire boldog egy ilyen apró gesztustól. És ismét csak reménykedni tudok benne, hogy ezzel a viselkedéssel nem érem el, hogy kisétáljon az ajtón.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Kedvenc dal :
AZ ÉN GYÖNYÖRŰ FELESÉGEMNEK!
https://www.youtube.com/watch?v=xTeBqQ9syKw
Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Les rigolyáinak elviselése



A poszt írója Chriest Wolfswood
Elküldésének ideje Hétf. Jan. 01, 2018 8:02 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

Néhány másodperc, mindössze eddig tart, amíg az ajkunk összeér, de ez elég Les-nek ahhoz, hogy finoman a hajamba túrjon, és keze megállapodjona tarkómon. Az érintése elmondhatatlanul jólesik, és nagy levegőt veszek, mikor elválunk egymástól, hogy aztán mindketten félve, és kissé tanácstalanul pislogjunk rá a másikra. Nemcsak az elmúlt egy napban, hanem konkrétan ebben a pillanatban is úgy érzem, elkap a deja vu, mintha ez lett volna kettőnk legelső csókja - csak épp a konyhajelenet néhány méterrel arrébb tolódott.
- Igen, ez egy tökéletes válasz volt - mosolygom el magam könnyedén, szívből, de nem forszírozom tovább a szerencsémet, hanem ismét a bortért nyúlok, halkan pukkan a dugó a kezemben, aztán töltök mindkettőnknek, majd lekuporodom a kandalló elé, és élvezem a sötét szobában a lángok és a gyertyák meghittséget árasztó, narancsszín fényét.
- Na nem... - rázom aztán a fejem. - Egyikünknek sem volt soha igazi, normális karácsonya, szóval a fadíszítésből nem engedek. Egyébként is, nincs annál szebb és ünnepibb, mikor azon vitatkozunk, melyik dísz meg girland hová is kerüljön - élcelődöm. - Együk meg a vacsorát, aztán öltöztessük pompába a lakást - győzködöm Les-t finoman, és reménykedem, hogy talán a szívünket is sikerül ünneplőbe öltöztetni. Az első lépést már megtettük felé, és nem lett tragédia a vége. Talán a folytatás sem lesz olyan borzalmas, hogy mindkettőnknek elmenjen tőle a kedve.
Vissza az elejére Go down

avatar
Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
N.O.



A poszt írója Leslie Elizabeth Shay
Elküldésének ideje Szomb. Dec. 30, 2017 6:05 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

Látom rajta, hogy minden szavamra figyel, hogy elgondolkodik, de nem szólal meg. Aztán minden értelmet nyer, ahogy tesz felém egy bizonytalan lépést. Majd lassan még közelebb lép, előttem megállva, és halk kérdésemre bizonytalan, rekedtes hangon válaszol. Tekintetét követem, ahogy közelebb hajol, tekintetem akaratlan ajkára vezetem, és belezuhanok abba a rövid percbe, amíg találkozik ajkam övével. Érzem, hogy a bennem vadul csapongó energia kezeimbe siklik, de megakadályozandó bármi hirtelen és váratlan döntést, egyik kezemmel vállán simítva végig, tarkóján állapodok meg. Érintésem óvatos, és tudom, ha újra rám néz, látni fogja a pillanatnyi félelmet szemembe, mégsem leplezem ezt. A gyengéd érintést viszonozom, vele mozdulok, s mikor elhúzódik, akaratlan harapok alsó ajkamba, megakadályozva, hogy elmosolyodjak és így pillantok fel szempilláim alól. Félénken, de ragyogó tekintettel. A csók rövid, de egész testem átjárja a melegség, lábujjamtól felfelé pedig a remegés lassan jár át.
-És megkaptad a választ a kérdésedre?-érdeklődöm, ujjaim továbbra is tarkóján pihennek, míg másik kezem szabadon lóg testem mellett. Nem mozdulok, élvezem közelségét, ahogy esetlenül egyensúlyozunk a másikhoz vezető vékony kötélen. De nem zavar ez. Minden apró lépés egyre inkább azt éri el bennem, hogy újra hallgassak a szívemre és higgyek a jövőben.-Szerintem új hagyományt kellene teremtenünk, hogy egy díszítéstől mentes fa mellett vacsorázunk. És ha így haladunk, még a vacsora is elhűl.-nézek az asztal felé, de lábaim még most is kissé remegnek és hangom is halkan cseng.-Szóval, arra gondoltam, velem tarthatnál. Felbonthatnád azt az üveg bort, begyújthatnánk a kandallóba és a vacsora után feldíszíthetnénk a fát. Vagy csak elücsörögnénk mellette.-vetem fel az ötletet, hozzá hasonló óvatossággal. A tapogatózás, ahogy a másik felé közeledünk valamiféle kihívást is elénk állít, de azon kapom magam, hogy soha jobban nem akartam még ezeket az akadályokat átugrani vagy megkerülni.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Kedvenc dal :
AZ ÉN GYÖNYÖRŰ FELESÉGEMNEK!
https://www.youtube.com/watch?v=xTeBqQ9syKw
Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Les rigolyáinak elviselése



A poszt írója Chriest Wolfswood
Elküldésének ideje Szomb. Dec. 30, 2017 4:00 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

- Kár - jegyzem meg kissé bűntudatos vigyorral. - Pedig kimondottan jó szövegnek hangzott ez a karácsony-dolog - dünnyögöm, némileg szégyenkezve, hogy Les a kelleténél gyorsabban átlátott a szitán. Aztán elhallgatok, mintha belém dugult volna minden mondandó, ahogy folytatja a gondolatmenetet. Mindig úgy hittem az elmúlt egy hónapban, hogy ő vidáman - legalábbis a történtekhez képest vidáman - éli az életét, és csak az elmúlt pár napban körvonalazódott számomra, hogy az ő számára legalább olyan kínkeservesen telt az az időszak, ahogy számomra is. Talán neki annyival volt könnyebb helyzete, hogy társak álltak mellette, míg én egymagam harcoltam a démonjaimmal. Nem vetem azonban ezt újra és újra a szemére. Megtettem néhányszor, elmondtam a véleményem: megbűnhődött azért az ostobaságért, amit elkövetett. Minden további fájdalom, amit okoznék neki, engem is elpusztítana. Nem mondom azt, hogy innentől egy csettintésre minden visszakerül majd a normális kerékvágásba, de már legalább közeledünk egymáshoz. Kicsit úgy is érzem magam, mint a megismerkedésünk elején, bár végeredményben a dolog némileg erről szól.
- Arra gondoltam, hogy... - köszörülöm meg a torkomat - mi lenne, ha... - harapom el aztán a végét ismét, de ekkor már közvetlenül Les előtt állok. A tekintetem fel-alá ugrál a szeme és a szája között, majd végül döntök. Ha fejbe csap érte, legalább tudom, hogy hányadán is állunk. Így hát veszek egy nagy levegőt, és ajkammal leheletfinoman megérintem az ő ajkát. Alig érzem a csókját, de ez most tökéletes is így, nem vágyom ennél hevesebb érintkezésre. Olyan ez a csók, mint az elmúlt egy napunk: óvatos tapogatózás a másikunk felé.
- Ha ezt csinálnám - fejezem be végül némileg rekedten, aztán várom a reakciót. Vagy magához ölel, vagy nekem vágja a fenyőfát úgy, hogy az este hátralévő részében tűleveleket húzgálhatok magamból.
Vissza az elejére Go down

avatar
Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
N.O.



A poszt írója Leslie Elizabeth Shay
Elküldésének ideje Pént. Dec. 29, 2017 7:16 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

A kapkodás, amit sikerül legyűrnöm sürgés-forgásba torkollik, mozdulataim finomak és óvatosak, egészen addig a pillanatig, míg el nem gondolkodom, és meg nem szólalok. Akkor látom zavaros tekintetét és elbizonytalanodom. De mindez elmúlik, mikor megszólal. A testem újra kellemes melegség járja át. A hiányzó érzés, amire egy hónap alatt mindennél jobban vágytam.-Nem foghatsz mindent a karácsonyra, ugye tudod?-remeg meg hangom, mikor leteszi a bort.-Fogalmam sincs én mit gondoltam az elmúlt egy hónapban. De minden nappal egyre inkább azt kívántam, bár ne léptem volna ki azon az ajtón. Nem csak te gyűlöltél. Én az elejétől kezdve gyűlöltem magam, mert tudtam, hogy mit fogok tenni.-ismerem be, az sem érdekel, ha ennek hála sarkon fordul. Szükségem volt rá, és ahogy összefonódott tekintetünk, elhittem újra, hogy neki is szüksége van rám. Aztán felém lép egyet. A döntés először sokként ér. Az elmúlt egy hónapban nehezen viseltem mindenki közelségét. Az erőm megmozdul az ereimben, de lassan érzem, hogy megnyugszom. Ennek ellenére szívverésem a duplájára gyorsul és a tüdőmbe pár erőltetett levegővételnek hála jut csak levegő, mert úgy érzem képtelen vagyok máshogy levegőt venni. Mint egy tini, egyszerre érzem magam zavarban, egyszerre vagyok türelmetlen és kíváncsi.
-Mi lenne ha...?-vonom fel szemöldököm, ahogy közelebb lép, de én nem mozdulok.-Min gondolkodtál?-kérdezem szinte suttogva, de tekintetét érzem ajkamon és ettől egész testemben megborzongok, és hagyom, hogy ajkam szélén apró mosoly jelenjen meg. Nem akarok mozdulni, csak figyelek. És arra jutok, hogy a helyzet merőben hasonlít első csókunk pillanatára. Az óvatos tapogatózás, ahogy a konyhapulton engedtem, és léptem. De most nem szeretnék lépni. Igaza volt, én fordítottam hátat, és most azt kívántam minden erőmmel, bár ne tetettem volna. De azt kértem tőle, csak akkor adjon esélyt, ha valóban látja a jövőt úgy, mint rég. És jelenleg semmi mást nem látok én sem, csak őt. Minket. És szinte érzem, hogy valamiféle csodával határos szikra lobban ismét kettőnk között. S szinte vágytam rá, hogy azt a köztünk lévő pár centit is átlépje...
Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Kedvenc dal :
AZ ÉN GYÖNYÖRŰ FELESÉGEMNEK!
https://www.youtube.com/watch?v=xTeBqQ9syKw
Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Les rigolyáinak elviselése



A poszt írója Chriest Wolfswood
Elküldésének ideje Pént. Dec. 29, 2017 7:03 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

Figyelem, ahogy Les a nappali felé pislog, majd szemügyre veszi a konyhát, mintha azon hezitálna, hogy mennyire jó ötlet a nappaliba hordani mindent, hogy a kandalló elé ülve ehessünk, de aztán elég hamar dönti el a dilemmát: a kezembe nyomja a tányérokat. Tökéletes egyetértésben hordjuk be a terítéket, tányérokat, evőeszközöket, a vacsorát, majd ő még visszatér egy üveg borért meg két pohárért. Rám ruházza az ital kinyitásának feladatát, de épphogy nekikezdek a dugó feszegetésének, meg is áll a karom a mozdulat közben, és szinte a levegőmet is visszafojtva várom hogy hová, és mire akar majd kilyukadni Les.
- Azt hiszem, ennél jobban talán én sem fogalmazhatnám meg azt, amit szeretnék, vagy amire gondolok - válaszolom őszintén, letéve kezemből a bort. - Nagyon haragudtam rád. Sőt, igazából gyűlöltelek azért, amit velem tettél, hogy elhagytál. De megtapasztaltam, milyen fájó és gyötrelmes az élet nélküled. Nem akarom így tölteni a napjaimat, vagy éppen éveimet. És amúgy is - lépek hozzá közelebb - karácsony van. És azt mondják, ez a megbocsátás időszaka. Talán gyakorolhatnánk mindketten, mit gondolsz? - döntöm kissé oldalra a fejem, majd közelebb merészkedem még egy lépéssel. - Arra gondoltam, mi lenne, hogy ha... - hallgatok el, csak nézem Les száját meglehetősen beszédes pillantással. Azon gondolkodom, vajon mit szólna, hogyan reagálna, ha most megcsókolnám.
Vissza az elejére Go down

avatar
Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
N.O.



A poszt írója Leslie Elizabeth Shay
Elküldésének ideje Csüt. Dec. 28, 2017 8:30 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

A vacsorafőzés nem állt tőlem távol, ellenben, amit tettem az elmúlt egy hónapban... hát közel sem az a nő és az a magabiztos háziasszony voltam, mint előtte. Amikor belép, és a fa a nappaliba kerül, még fordulok párat, próbálok valóban minden végső simítást megcsinálni.
Kérdésére felkapom a fejem, majd hunyorogva fordulok a nappali felé. Valóban jobb hely lenne a vacsorára. Előre lépek egyet szemügyre véve a nappaliban lévő asztalon égő gyertyákat, már épp elhatároznám, hogy meggyújtom őket, amikor megszólal. A pillanatnyi zavar kiül arcomra, aztán a csodálkozás is. Végül mikor előre hajol, ujjaim és kezem automatikusan lendül előre és másik kezemmel a tányért tartva, gyengéden elkapom kezét, hogy kezébe nyomjam a tálat.
-Kövesd a gyertyák fényét.-suttogom félig fülébe, ahogy elhúzódik tőlem, s testemen kellemes melegség söpör át.-Tökéletesen megfelel a nappali.-biccentek fejemmel. Gondolatai másik felére mégsem válaszolok. Mosolyom mégis ajkamon táncol, kezembe veszem az evőeszközöket és a tányérokat, és elindulok vele a nappaliban lévő asztal felé. Igaz, így nagy valószínűséggel a földön fogunk ülni a kis kandalló előtt, de ez a legkevésbé sem zavar. Ahogy az asztal mellé érek és leteszem a tányérokat, fordulok egyet a borért és a két pohárért, majd azokkal foglalok végül helyet.-Ez a feladat rád vár.-szemem tudom jól, türkizkék, átható tekintettel figyeli mozdulatait.-Mielőtt nekikezdünk...-köhintek zavarosan, keresem a szavakat, s közben furán hunyorgok, míg mély levegőt véve kimondom, amit eddig magamban tartottam.-Tökéletesebb ajándékot nem is kívánhatnék. És remélem te sem.-veszek egy mély levegőt és kimondom a szót, amit talán az elmúlt hónapban még csak apró gondolatként sem akartam magamnak tudni.-Nem kell, mert itt érzem. Tudom, hogy lassan kell haladnunk, de azt is akarom, hogy te tudd, és érezd minden nap, hogy sose akartam és nem is akarok mást szeretni. Akármennyi van is hátra. Veled akarom eltölteni azt az időt. Úgy, mint most.-szükségem volt rá, hogy ezt kimondjam, és hangom komolyan is cseng, bár meg-meg remeg valamiféle félelemtől, hogy talán most olyan szakadékba ugrottam, aminek nem lesz még meg a vége.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Kedvenc dal :
AZ ÉN GYÖNYÖRŰ FELESÉGEMNEK!
https://www.youtube.com/watch?v=xTeBqQ9syKw
Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Les rigolyáinak elviselése



A poszt írója Chriest Wolfswood
Elküldésének ideje Csüt. Dec. 28, 2017 7:47 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

- Eddig is főztél már. Azért ez nem olyasmi, amit valaki csak úgy elfelejt - mondom könnyedén, és felkapok egy darab húst, hogy a számba gyömöszöljem, majd a konyhai csapnál igyekszem lesúrolni a kezemről a gyanta nyomait. - Mit szólnál, ha a nappaliban ennénk? - vetem fel. - Csak mert kicsit mégis különlegesebb, mint a konyha. Pláne úgy, hogy már érezni a fenyőfa illatát - teszem hozzá, aztán kinyitom a konyhaszekrény ajtaját, várva, hogy Les mire voksol, mégis, hová terítsek.
- Tudom - kezdek bele aztán kissé zavarban - hogy nem készültünk egymásnak ajándékkal. De tudod mit? Én nem is akarok semmi ilyesmit. Legyen ez az este, meg csak úgy az egész ünnep az ajándékunk. Vita nélkül, veszekedés nélkül. Nyitva egy tiszta, új lapot a kettőnk regényében. Remélem nincs ellenvetésed - nyelek egyet kissé idegesen. Nekem tényleg, igazán nincs szükségem semmire - semmire, ami tárgyiasítható. Egy olyan dolgot szeretnék kapni, ami pénzen nem megvehető: azt a szeretetteljes, boldog légkört, ami volt az életünkben, míg a tragédia felhője be nem árnyékolta az eget felettünk.
- Szóval... hová terítsek? - kérdezem kedvesen, aztán - mintha most jutna el a tudatomig, hogy felkelés után Les mit tett, és most akarnám viszonozni - odalépve egy apró puszit nyomok az arcára, viszont némileg hosszabb ideig tart, mint ahogy ő tette. Remélem nem a szószos tállal fog majd fejbe vágni ezért.
Vissza az elejére Go down

avatar
Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
N.O.



A poszt írója Leslie Elizabeth Shay
Elküldésének ideje Szer. Dec. 27, 2017 7:24 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

Amíg ő a fával van elfoglalva, én a konyhában teszek veszek. Ismét jó hasznát veszem a boszi képességeimnek, ami egyenlő azzal is, hogy próbálgatom, mire vagyok képes. Mivel semmi nem ég oda, gyanítom a szinte boszorkány feletti koncentrációm nem hiábavaló. Lenézek a kezemre, és örömmel kostatálom, hogy az összes ujjam a helyén maradt. Annyira mégsem felejtettem el akkor mindent, mint hittem és a gondolataim is képesek egy mederben csordogálni, mikor némi plusz löketet használok a terülj-terülj asztalkám elkészítésére.
-Elismerem, ha az ember lánya boszorkány....-vonok vállat, mikor megérkezik a fát a nappaliban hagyva, míg én a nappaliban lévő étkezőasztalra pakolok mindent. -Mondjuk kicsit tartottam tőle, de nem égett le a ház, szóval nagy gondok nincsenek.-vonok vállat egy nagy tál salátát is lerakva az asztalra.
-Na állítsd a helyére, moss kezet, addig előveszem a bort is. Aztán evés után akár fel is díszíthetjük.-csapom össze a kezeim az asztalt látva, és végre rá emelem tekintetem. Kicsit félek tőle, hogy a ki nem mondott határok között, mit is takar a lassú haladás. Én sem akarok semmit elsietni, de a délután után kicsit bizonytalan vagyok. Nem húzódott el, nem mozdult, nem mondott semmit, felöltözött és kiment az ajtón. Ez egy semleges reakció volt, ami akár jó, akár rossz is lehetne. Csak reméltem, hogy inkább előbbi lesz, mint utóbbi. A tisztes távolságot viszont most is tartjuk egymás között, ami egyszerre feszélyez és megnyugtat, mégis idegessé tesz. Ellenben mellette aludni és hosszú idő után nevetni egy kicsit, bőven túlmutatott azon, amit jó útnak nevezhetett bárki. A történtek fejében ez számomra hatalmas lépés volt. S ahogy elnéztem, számára is. Abban a percben minden távolinak tűnt, minden árny eltűnt és a kellemes melegség, ami elöntött, eszembe juttatta azt a nőt, aki beleszeretett a férfiba, akinek igent mondott és aki mellett le akarta élni az élete hátralévő részét. Csak minden percben megkeresni és megtalálni azokat az embereket nehezebben ment, mint hittem. Most például ismét szinte lehetetlennek érzem.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Kedvenc dal :
AZ ÉN GYÖNYÖRŰ FELESÉGEMNEK!
https://www.youtube.com/watch?v=xTeBqQ9syKw
Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Les rigolyáinak elviselése



A poszt írója Chriest Wolfswood
Elküldésének ideje Szer. Dec. 27, 2017 5:02 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

Úgy tűnik tényleg van igazság abban, amit a nevetés gyógyító hatásáról mondanak. Legalábbis nálam elfújja az engesztelhetetlen haragot - legalábbis legnagyobb mértékben. Egy apró szikra még mindig él bennem ugyan, de bízom benne, hogy ahogy lassan de biztosan felmelegedik köztünk a légkör, úgy előbb-utóbb az is a semmivé lesz. Ebben a pillanatban tényleg úgy érzem magam, mintha soha semmiféle fekete árnyék nem lebegett volna felettünk. A mozdulatok, a szavak, a megnyilvánulások ismerősek és bensőségesek. Most vagyok képes úgy igazán elhinni, hogy le tudjuk győzni a problémákat.
- Ez biztató - villantok fel Les felé egy apró mosolyt, mikor azt mondja szívesen elvisel. - Mert hogy eléggé idegpróbáló a természetem. Akárcsak a tiéd. De szerintem mindkettővel tisztában vagy, nem mondtam vele újdonságot - nézem aztán keze útvonalát, és moccanás nélkül tűröm, ahogy ujjaival hajamba túr. Az a régi, ismert melegség átjártja az egész mellkasomat, amikor odahajol, és egy apró csókot nyom az arcomra, azt követően pedig mindketten lefagyunk kicsit - de ez sokkal inkább csak a tanácstalanságnak köszönhető, mint valami másnak. Ő meglepődött a saját merészségétől, én meg nem igazán tudom, mit reagáljak. Nem akarok rohamtempóban elsietni semmit. Ahogy mondtam neki, azt akarom, hogy a falak stabilan álljanak, mielőtt tovább építkezünk. Így hát nem is mondok semmit, inkább ahogy kimászik mellőlem, én is kikecmergek a takaró alól, még ha nehezemre esik is. Magamra kapkodom a ruháimat, és egy intés kíséretében kisietek a havas utcára.

Mire visszaérek egy nem túl nagy, mégis formás, és kellemes illatot árasztó fával, addigra már a vacsora bukéja belengi az egész lakást. Önkéntelenül is összefut a nyál a számban, mert a szabad levegőtől és a mozgástól tisztességesen megéheztem. Lekoppantom vállamról a fácskát a nappali padlójára, és szemügyre veszem a kínálatot, amit Les az asztalra pakolt.
- Ez igen! - mondom elismerően, a számat nyalogatva, mint a kiéhezett kutya, amelyik a konyhaasztal környékére keveredett valahogyan. - Mégis, mennyi ideig voltam távol? Remélem, nem késtem le az idei karácsonyt - vigyorgok szélesen.
Vissza az elejére Go down

avatar
Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
N.O.



A poszt írója Leslie Elizabeth Shay
Elküldésének ideje Kedd Dec. 26, 2017 10:36 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

Arra csak egy halovány mosollyal reagálok, hogy a fa beszerzését elvállalja, de ahogy elkezdek hebegni-habogni és ő elneveti magát, először felvonom a szemöldököm. Felülök, magam köré csavarva a takarót és nem túl erősen, de szinte automatikusan öklözök vállába, magam is nevetve.
-Ne nevess ki!-szólok rá két levegővétel között, de az egész helyzet hirtelen olyan abszurd lesz az elmúlt napok fejében, hogy nem is törődöm vele. Egyszerűen élvezem, hogy hallhatom nevetését, hogy képes vagyok vele nevetni.
Megrázom fejem, hajamba túrok, ahogy felém fordul, és magam sem tudom mit várok. Azt, hogy közli, nincs kedve ehhez az egészhez, vagy azt, hogy lelkesen azt mondja, velem maradna ma este. Ahogy pedig beszél, mégis azon kapom magam, hogy a gyomromban görcsös szorítást érzek, ami mégis felenged, mikor elkapja kezem és szívéhez húzza.
-Semmi sem tenne boldogabbá, mint az, hogy téged kellene elviselnem ma este.-mondom komolyan, szabad kezem fékezhetetlenül siklik arcára, végigsimítva borostás képén, majd tarkóján.-A főzést pedig bízd rám. Mire hazaérsz kellemes illatok fogják belengeni a konyhát.-ígérem, s előre hajolva gyors csókot nyomok arcára. Ahogy elhúzódom tőle egy pillanatot várok, mert teljesen zavaros és kesze-kusza gondolatok között, mosolygok rá, mint régen. Fogalmam sincs mi változott. Egyszerűen nem tudnám megfogalmazni, de mégis érzem.-Na indulás, mert ránkesteledik pár óra múlva és még dolgunk van.-csusszanok el mellette, közben gyors kontyot kötve fejem tetején és a konyha felé veszem az irányt, alsó ajkamba harapva próbálom elnyomni mosolyom és a hűtő előtt megállva gyorsan összesítek, mit is tudnék ma estére összedobni.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Kedvenc dal :
AZ ÉN GYÖNYÖRŰ FELESÉGEMNEK!
https://www.youtube.com/watch?v=xTeBqQ9syKw
Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Les rigolyáinak elviselése



A poszt írója Chriest Wolfswood
Elküldésének ideje Hétf. Dec. 25, 2017 10:25 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

- Egyetértünk - válaszolom aztán röviden, mikor szóba kerül a - végre valahára - normális pihenés. Tényleg ránk fért már. Lassan mindketten úgy festettünk, mintha nem emberek, hanem ezer éves, Egyiptomból szabadságolt múmiák lennénk. Az éjjeli nyugodt alvás legalább kissé idébb lökött bennünket a holtponton.
- Hogyan? - pislogok aztán értetlenül, mikor azt mondja, gondoskodjam én a fáról. Egy pillanatig megjelenik lelki szemeim előtt, ahogy az erdőben loholok, egy fejszével, meg a kivágott fával a két vállamon, miközben sörétes puskák csöve mered a fenekemre, aztán úgy döntök, inkább a városi kertészet. Azt legalább megúszom ép bőrrel.
- Rendben, legyen. Meghozom a fát. Remélem bízol az ízlésemben - vonok vállat. Annyi szemem, meg szépérzékem még van, hogy nem valami félhalott zombifával állítok majd haza. Lekotrom magamról a takarót, és éppen kimásznék a kanapé jóleső öleléséből, de a mozdulat félúton megakad, ahogy Les először hablatyolni kezd valamit, aztán totálisan meglepve nézek rá, mikor kissé dühödten a paplanra csap, és kiböki azt, amire valójában gondolt. Egy másodpercig levegő után kapkodok, aztán kiszakad belőlem az, amit a legkevésbé tartottam volna valószínűnek: a hangos, önfeledt hahotázás.
- Ami azt illeti, szerintem meg pont a legjobb úton jársz - nyugtatom meg. - Ugyanilyen voltál, amikor a bárban megismertelek. Meg utána is. Ebbe a szétszórt, és kissé dilis nőbe szerettem bele - mosolygom el magam aztán, és most, ebben a pillanatban ismét nagyon közel érzem őt magamhoz. - Szóval ezen nem kellene aggódnod. Azon már inkább, hogy ki főzze a karácsonyi vacsorát. Meg hogy mivel töltsük el az estét. Énekeljünk a fa alatt? - csipkelődöm. - Én se vagyok Pavarotti, meg te sem egy Sarah Brightman. Ha rázendítünk, nem marad tűlevél a fán - teszem hozzá. - Ha nem lenne teljes mértékben világos, ezzel arra utalnék, hogy természetesen veled töltöm a karácsonyt. Nem is készültem máshová. Nem is lenne hová. Szóval - veszek nagy levegőt, és megfogom, majd mellkasomra húzom Les kezét - kénytelen leszel engem elviselni.
Vissza az elejére Go down

avatar
Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
N.O.



A poszt írója Leslie Elizabeth Shay
Elküldésének ideje Kedd Dec. 19, 2017 6:33 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

-Megérdemeltük.-helyeselek, kicsit távolabb húzódva tőle, mert bár vonásai még fáradtak, látom rajta a meglepettséget, amit minden bizonnyal én is mutattam. Bármelyikünk is húzódott közelebb a másikhoz, esetleg közösen mozdultunk, a testéből áradó kellemes melegtől a lábfejemtől a fejem búbjáig végigbizsereg testem. Hiányzott ez az érzés is, a többi, apró, mégis jelentős mozdulata mellett is. Az álmos szempárt fürkészve nyugtázom, hogy nem változott semmit. Szeme alatt mintha kevesebb lenne a karika és üdébb lenne írisze színe. Persze lehet, hogy csak elképzelem mindezt, mert szükségem van erre a képzelgésre.
-A feladat a tiéd lenne.-jegyzem meg, bizonytalanul elmosolyodva, de a bizonytalanságom csak erősebb lesz, ahogy a kisimult vonások hirtelen értetlenné változnak. Nem tudom ennek mi az oka. A meglepettség vagy a zavarodottság, vagy a tény, hogy mit is kérek tőle. Hogy többet akarok, mint ami van és ami lehet.
-Hát, tudod...-vonok vállat, hajamba túrva.-Azt mondtuk, lassan haladunk, de ennek nem szabtunk pontos határokat. Oké, hűségesek vagyunk, de ha esetleg más terved lenne, megérteném. Ha ez túllépi azt a határt.-nézek rá komolyan, egyik kezemmel megtámasztva fejem, felkönyökölök, másikkal ügyetlenül babrálok a takaró szélén.-A fenébe is, kit áltatok?-csattanok fel.-Azt szeretném, ha itthon töltenéd a karácsonyt, velem. Ahogy tavaly és azelőtt.-hagyom nyitva a kérdést, mégis megadom neki az igásságot és nem kertelek tovább feleslegesen.-Rossz úton haladok ugye? Kicsit se hasonlítok a feleségedre, inkább arra a csitrire, aki a bárban voltam.-magamra ismerek, a csapongó, zavaros gondolatok, az átgondolatlan, hirtelen előtörő mondatok, annyira jellemzőek voltak rám, amennyire csak lehetett. De ezen már nem tudok nem elmosolyodni. Valamivel erősebb ívet engedve ennek a mosolynak, mint amit az elmúlt három napban engedtem meg magamnak.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Kedvenc dal :
AZ ÉN GYÖNYÖRŰ FELESÉGEMNEK!
https://www.youtube.com/watch?v=xTeBqQ9syKw
Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Les rigolyáinak elviselése



A poszt írója Chriest Wolfswood
Elküldésének ideje Kedd Dec. 19, 2017 6:16 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

Nem tudom, hogy a fáradtság, a kiadós reggeli, vagy a nyugalom teszi-e, esetleg ezek mind összesítve, de szinte nem elalszom, hanem jóformán elájulok. Az ítéletnapi harsonázás után engem azt hiszem még külön meg kellene rázni, hogy felkeljek - fogalmam sincs, Les alszik-e vagy sem, de én kizárólag akkor mozdulok meg, mikor a gyomrom némi morgással adja tudtomra, meg a külvilág tudtára is az igencsak távoli reggeli tényét. Lassan pislogva eszmélek fel, hogy nem sokkal az orrom előtt Les arcát lássam. A jelek szerint az éjjel közelebb kerültem hozzá, mint lefekvéskor: azt már nem tudom, én másztam-e hozzá öntudatlanul is közelebb, vagy ő lopta el a távot.
- Mmm... - nyújtózom nagyot, jólesően nyöszörögve, miközben lassan kiropogtatom a testrészeimet: a vállamat, a csípőmet, a könyökömet szépen sorban egymás után. - Nem számít. Amire szükség van, arra szükség van - szögezem le, és tényleg ne izgat, hogy az egész nap oda van. Egyrészt senki nem kerget minket sehová, és mindkettőnkre ránk fért egy nagyon alapos pihenés.
- Karácsonyfa? - kérdezem aztán, mint a visszhang. Még jóformán azt sem tudom, melyik évszázadban vagyok, kell némi idő, mire leesik az egycentes, miről is beszél Les. - Hát persze. Miért is ne? - válaszolom végül, és őszintén is gondolom. A karácsony a szeretet ünnepe, talán segít, hogy mi is ismét közelebb kerüljünk egymáshoz. Azt mondtuk, mindketten dolgozni fogunk az ügyön, ne múljon hát ezen sem. Aztán visszaesem az értetlenségbe, ahonnan még épphogy sikerült kilábalnom, és bambán nézek Les-re.
- Mégis, hol az ördögben tölteném a karácsonyt? - csodálkozom. Nem fogom az erdőbe vetni magam, se egy bárban üldögélni. Akkor hát mi mást csinálhatnék ugyan?
Vissza az elejére Go down

avatar
Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
N.O.



A poszt írója Leslie Elizabeth Shay
Elküldésének ideje Hétf. Dec. 18, 2017 6:40 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

Az a heves szívverés alábbhagy, ami eddig uralt. Ahogy a levegőt szűrten veszem, mellé kuporodom, hallom, hogy ő is hasonlóan tesz. Befészkelem magam a takaró alá, félénken, mégis határozottan húzom magamhoz kezét, mikor megszorítja, kicsit elmosolyodom. Felém fordul, szemébe nézve bólintok. A másodpercek gyorsan telnek, mégis lassan, valami fura időcsapdába pottyanok. Valahová, ahová tekintete vezet, a békés pihenés felé haladok. Egyre laposabban pislogok, és fogalmam sincs, előtte kap-e az álomvilág, vagy utána.
Mikor felébredek, javában este van. Átaludtam a napot és kifejezetten jól érzem magam végre a bőrömbe. Pislogok párat, de nem mozdulok. Szinte mozdulatlanul feküdtünk eddig, leszámítva, hogy kicsit közelebb araszolt hozzám, legalábbis innen úgy tűnik. Vonásait figyelve mosolyodom el, ismét azon gondolkodva, hol a határ. Meggondolatlanság lenne, ha előrébb hajolnék, csak egy picit és úgy ébreszteném, mint máskor? Talán. Megdörzsölöm szemem, ujjaim gyengéden mellkasára támasztom.
-Átaludtuk a napot.-szólalok meg kissé kábán, karikás szemeim jelenlétéről anélkül is tudok, hogy tükörbe néznék. Tudom, hogy nem aludtam mostanság és alighanem ezen tíz óra épp elég volt ahhoz, hogy ennek minden nyomát magamon is viseljem. De az érintés olyan könnyedén esik, hogy el sem merengek azon, mi van, ha ártok neki.-Mit gondolsz a karácsonyfa kérdéséről?-csúszik ki hirtelen számon a kérdés.-Persze megértem, ha nem akarod itthon tölteni csak...-fogalmam sincs, ezt miért mondom, mikor arcomra épp az ellenkezője ül ki, igen rövid idő alatt. Szerettem volna rettentően egy olyan karácsonyt, mint amilyen eddig is a miénk volt...
Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Kedvenc dal :
AZ ÉN GYÖNYÖRŰ FELESÉGEMNEK!
https://www.youtube.com/watch?v=xTeBqQ9syKw
Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Les rigolyáinak elviselése



A poszt írója Chriest Wolfswood
Elküldésének ideje Hétf. Dec. 18, 2017 5:48 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

- Igen, tényleg az - jegyzem meg válaszul Les szavaira. Tényleg fura helyzet, de valahol csak el kell kezdenünk, hogy kissé közelebb kerüljünk egymáshoz. A jégfal, ami elzárt bennünket egymástól, még ha nem is olvadt el teljesen, de legalább már néhány repedés megjelent rajta, amin keresztül besüthet a napfény. Aztán ahogy eldőlök a kanapén Les is közelebb lép - igaz, ezt elég részletekben teszi, minden lépés után rám pislog, mintha azt várná, mikor gondolom meg magam, és zavarom el innen. Én meg inkább meg sem rezzenek, még levegőt is csak nagyon óvatosan veszek, mert tényleg nem szeretném, ha menekülőre fogná a dolgot. Szerencsére végre odaér a kanapéhoz, aztán bemászik mellém, ő is a takaró alá tornázva magát. Fekszünk néma csendben, mert alighanem tényleg egyikünk se tudja, ebben a szituban mit is lehetne mondani. Les viszont magához ragadja a gyeplőt, vagy legalábbis a kezdeményezést. Igaz, néma csendben még mindig, de megérzem ujjai érintését a kezemen, ahogy összefonódnak az én ujjaimmal. Néhány másodpercig ledermedek - tegnap még egy ilyen manőver kapcsán azonnal elhúztam volna a mancsomat, eszem ágában sem lett volna egy ujjal is hozzáérni. Most pedig azon kapom magam, hogy jólesik ez az aprócska kontaktus köztünk, így hát jelzésértékkel megszorítom kissé ujjait. A csend továbbra sem törik meg, de ezt most a legkevésbé sem bánom. A beszéd sokszor csak a félreértések forrása, ahogy már a Kis hercegben is megírták. A némaság néha többet elmond ezer szónál, és legalább van rá módunk, meg lehetőségünk, hogy foglalkozzunk a saját gondolatainkkal. Mélyen, erőszakosan lélegzem, mint aki birkózik valami nem látható ellenféllel, aztán oldalamra fordulok, Les felé. Ennél messzebb viszont most nem akarok menni. Már ez is jókora lépés, amit most megtettünk - tekintetbe véve a tegnapi és tegnapelőtti hangulatot köztünk.
- Pihenjünk, jó? - javaslom, és hangom most szelíd, kedves, mintha nem is én lennék az a fazon, aki nemrég még nagyon csúnya dolgokat vágott Les fejéhez.
Vissza az elejére Go down

avatar
Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
N.O.



A poszt írója Leslie Elizabeth Shay
Elküldésének ideje Vas. Dec. 17, 2017 5:47 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

A fürdés ideje pont elég arra, hogy összeszedjem magam, mint egy tinilány az első éjszakája előtt. Nem tudom merre van az előre, de nem félhetek tőle. Nincs rá okom. Szeretem és ahogy eddig sem ártott nekem, nem hiszem, hogy most ártana.
Napok óta először, de elkap a nevethetnék. Mégsem nevetek, csak elmosolyodom.
-Hát akkor ez egy roppant hülye helyzet.-ismerem el, és teszek felé egy lépést. Ahogy leül teszek felé egy lépést, még egyet, majd még egyet és ahogy mellé érek, bár nem akarom, egy pillanatra visszafogom a levegőm. Amikor hátára fordul, bizonytalanul gyűröm fejem alá a kezem, bár én oldalamon fekszem, hátam a kanapénak nyomva, szabad kezem lassan emelem meg. Bizonytalan döntés, de megteszem. Ujjaink összefonom, ahogy kettőnk között így válaszvonalat képeznek karjaink. Tekintetem övét keresi, ahogy a mellkasomban egyre hevesebben kezd verni szívem. Érzem az ereimen végigfutó erőt, és ujjaim végén végül a bizsergető áramütés szerű érzést. Majd semmit. Mintha az erőm visszatért volna a normális helyére, mintha nem akarna akkor is védelmezni, amikor oka sincs félni semmiféle támadástól.-Mire felébredünk este lesz. Elvileg. Vagy reggel.-állapítom meg, reménykedve, hogy nem húzza el kezét, bár továbbra sem mozdulok. Túl közel van hozzám és minden porcikámmal hozzá akarnék bújni. Fejem a vállába fúrni, illatát belélegezni, s úgy aludni. De már így is érzem, hogy lassan elkap az a békés álmosság, ami régen is. Nem kívánok és nem is szeretnék többet, ha ő sem. S bár egyikünk sem mondja ki, nevetségesen festünk, ahogy tapogatózunk a határok keresése után. Meg akarom neki köszönni, de nem szólalok meg. Egyenletesen próbálom venni a levegőt és nem arra gondolni mikor feküdtem vele legutoljára ilyen békében. Még akkor sem, ha túl vékony a jég, amin most táncolni próbálunk.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Kedvenc dal :
AZ ÉN GYÖNYÖRŰ FELESÉGEMNEK!
https://www.youtube.com/watch?v=xTeBqQ9syKw
Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Les rigolyáinak elviselése



A poszt írója Chriest Wolfswood
Elküldésének ideje Vas. Dec. 17, 2017 5:31 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

Megdöbbentettem-e Les-t? Tagadhatatlanul. De én is meglepődtem saját magamon. Mintha valaki a torkomba költözött volna, és kimondta volna helyettem az előbbi szavakat. Hogy megbántam-e? Nem, azt hiszem, hogy nem. Legalábbis egyelőre nem. Viszont most némileg ingatag talajon állunk ismét: ez a mostani felvetésem kétféleképpen is elsülhet. Fordulhat pozitívra, vagy épp az ellenkezőjére is: lehet, hogy Les sosem fog kiköltözni a vendégszobából. De ahogy most pillanatnyilag bízom a legjobbakban, remélem, hogy ez nem volt változni, és nem fogunk visszaesni annak a gödörnek a legmélyére, ahonnan éppen kifelé igyekszünk kapaszkodni.
Csak beszédesen megforgatom a szemeimet, ahogy Les ismét tesz egy utalát a bűzömre, és sarkon fordulva elsétálok a fürdőig. Tagadhatatlan tény, hogy egy fürdés és egy hajmosás után klasszisokkal érzem magam komfortosabban, mint eddig. Sőt, hogy szó ne érje a ház elejét, tényleg a szemeteskosárba szórom a szennyes cuccaimat, bár ilyenféle téren Les-nek tényleg soha nem lehetett oka panaszra: nem tartozom azon férfiak sorába, akik szerteszét hagyják a holmijaikat. Szeretem a rendet - nyilván van valamiféle női oldalam is.
Csak egy tiszta melegítőnadrágot és pólót kapok fel - ott lógnak kimosva és illatosan a szárítón - aztán kisietek. Mire kiérek, Les már előelátóan gondoskodott a kényelemről: megágyazott a kanapén.
- Hát akkor... - motyogom, kissé zavarban a faramuci helyzettől, aztán lefekszem a szokásos helyemre, a kanapé szélére. Várom, hogy Les átmásszon rajtam, és beékelje magát közém, meg a háttámla közé. Nem akarok hátat sem fordítani neki, sem felé fordulni, így hát némi hezitálás után a semleges háton fekvést választom. Fekszem csendesen, de valamiért ez a csend most mégsem feszültséggel, sokkal inkább valami tapogatózó várakozással teli. Nem érzem kényelmetlenül magam mellette, és bízom benne, hogy ezzel ő maga is így van.
Vissza az elejére Go down

avatar
Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
N.O.



A poszt írója Leslie Elizabeth Shay
Elküldésének ideje Vas. Dec. 03, 2017 4:15 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Kedvenc dal :
AZ ÉN GYÖNYÖRŰ FELESÉGEMNEK!
https://www.youtube.com/watch?v=xTeBqQ9syKw
Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Les rigolyáinak elviselése



A poszt írója Chriest Wolfswood
Elküldésének ideje Vas. Dec. 03, 2017 3:55 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

Van ilyen jövőnk? Nos, a történtek ellenére ő lát egy ilyen jövőt, és egyrészt irigylem érte, másrészt csodálom a bátorságát, vagy optimizmusát, esetleg naivitását, vagy bárhogy hívjam. Ugyanakkor azt is el kell ismernem, hogy ezt akartam, nem? Hogy belássa a hibáját, és igyekezzen jóvá tenni. Feltéve, ha sikerül. Az elmúlt egy hónap távolléttel olyan rombolást okozott a lelkemben, egómban, és bizodalmamban egyaránt, hogy fogalmam sincs, ezt valaha újjá lehet-e éleszteni. Két évvel ezelőtt úgy éreztem, megfogtam az isten lábát, mikor megismertem Les-t, most meg egyre inkább olyan érzésem támad, mintha ez a láb simán lerúgott volna magáról, és kétségbeejtő sebességgel zuhannék a föld felé. Csak még fogalmam sincs, kinyílik-e egy ejtőernyő, ami megment a legrosszabbtól, vagy éppen minden porcikám szilánkokra törik a földre érés pillanatában.
- Ez dicséretes - dünnyögöm, mikor Les azt mondja, itt marad és nem megy el. - Ugyanakkor lehet, hogy késő, vagy épp kevés ez az elhatározás - sóhajtok fel. Nem akarom inkább tovább taglalni a dolgot, és még jobban a lelkébe taposni - az isten verje meg, egy napra ennyi veszekedés épp elég volt. Arról nem is beszélve, hogy azt hiszem, most mindkettőnknek lesz némi ideje, hogy átgondolja az egymás fejéhez vagdosott dolgokat. Mindenesetre fel sem nézek, ahogy Les mellettem dörgöli a konyhakövet, csak akkor bólintok egyet, valamiféle beleegyező mormogással, mikor a bevásárlólistát felkapva kisiet a konyhából. Akkor nagyot fújva egyenesedem fel, mint ha most engedném ki a bennem eddig dúló feszültséget. Nekitámaszkodom a mosogatónak, és két kézzel úgy túrok a hajamba, mintha ki akarnám tépni tövestől. Ritka alkalom volt az életemben, hogy ne tudjam, mit tegyek, de ez a pillanat sajnálatos módon erre a listára íratkozott fel. Jelenleg hően áhítom, hogy bár lennék bármi, csak ne farkas - egy vámpír ki tudná kapcsolni az érzéseit, egy boszorkány meg talán belelátna a bizonytalan jövőbe. Bármi jobb ennél az idióta és iszonyatos kilátástalanságnál.
Vissza az elejére Go down

avatar
Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
N.O.



A poszt írója Leslie Elizabeth Shay
Elküldésének ideje Szomb. Dec. 02, 2017 5:16 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

-Tudom, hogy a szívemnek nem kellett volna elvinnie innen. És igen, talán van ilyen jövőnk.-értek egyet vele, nem mintha ilyen könnyedén képes lettem volna ezt beismerni magamnak. Eleinte képtelen voltam még saját magam is fiú nélkül látni. Az ő fia nélkül. És még inkább elképzelhetetlen volt, hogy egyáltalán ne legyünk család, csak ő meg én, csak mi. Mert nem ezt terveztük el. Mert az orvos által kimondott szavak a jövőnk jelentette, egy eleinte nem túl fényesnek tűnő jövőt. De abban a jövőben is ott volt Ő. Rá kellett jönnöm, hogy az, amit két év alatt megtapasztalhattam mellette, talán több volt mindennél, amit valaha képzelhettem vagy kívánhattam, és már így is bőven elég ahhoz, hogy valóban boldog legyek. És ahhoz is, hogy boldog életem legyen. Csakhogy ez ellenkezett a terveimmel, ettől pedig teljesen eltörtem és nem láttam a kiutat. Magam mögött akartam hagyni, de a szívem nem tudtam sem meggyőzni, sem pedig becsapni... most pedig szembesítenem kellett magam azzal a ténnyel, hogy a végzetesnek tűnő lépésemnek hála mérföldekre sodródtam tőle. Nem olyan volt ez, ahogy megismertem. Hirtelen én lettem az a nő, aki megtörte. És ha keresett volna mást, az sem lett volna elítélendő lépés... még ha ki sem mondja, látom a szemében, hogy szívesen mondaná, az én hibám minden. Szavak nélkül is szembesít vele. Ez pedig rettentően fáj, és a félelem mellett szomorúságot ültet szemembe.
-Szerinted nem tudom ezt magam is? Ha nem akarnék veled lenni, vissza se jöttem volna. De itt vagyok és nem megyek el.-rázom meg fejem, az előbbi percekhez képest, most halkan beszélek, ahogy az imént ő is. Nem vagyok nyugodt. Tudom jól, hogy arcom nyúzott és talán még mindig kicsit rémült is, de nem érdekel. Mellé guggolok és a földről egy papírtörlővel az előttem lévő foltot törölgetem, míg szinte fényesre nem sikálom a konyha azon egy négyzet-centiméterét.
-Elmegyek bevásárolni, ezt hagyd csak, ha visszajöttem elintézem.-állok végül fel, megtörlöm ismét az arcom, ahogy kezeim leöblítve kicsi hideg vizet fröcskölök rá.-Szeretlek, akár számít ez most neked, akár nem.-nézek rá végül, és egy nagyon halovány mosoly kíséretében felkapom a kulcscsomóm, hogy míg ő dolgozik, én elintézzem a bevásárlást és kicsit rákészüljek a holnapi teliholdra. A fiúnk elvesztése óta eltelt egy hónap és egy telihold... én pedig nem tudtam ellenállni a hold vonzásának, ami igencsak meglepetésszerűen ért legutóbb. Az erőm pedig, mintha megbolondult volna. Hol éreztem, hol nem... fogalmam sem volt ez miért lehet.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Kedvenc dal :
AZ ÉN GYÖNYÖRŰ FELESÉGEMNEK!
https://www.youtube.com/watch?v=xTeBqQ9syKw
Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Les rigolyáinak elviselése



A poszt írója Chriest Wolfswood
Elküldésének ideje Szomb. Dec. 02, 2017 4:15 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

Annak ellenére, hogy a földet fürkészem, mégis látom a szemem sarkából, ahogy Les önkéntelenül is összerándul. Amikor feltekintek, némi megrettenést figyelek meg a pillantásában, kissé el is sápad, mintha attól tartana, hogy a kövekező pillanatban felemelkedem és megütöm. Az arcán játszik az undor is, és noha nem látok a fejébe, mégis kitalálom, mire is gondol. Alighanem lejátszódik lelki szemei előtt, hogyan szórakoztam más nőkkel egyetemben. Magyarázkodhatnék, hogy még egy csókig sem jutottam el velük, talán el sem hinné. Aztán felemeli kezét, ami úgy remeg, mintha egy jégtáblán álldogálna, és végighúzza az arcán, mintha ezzel akarná letörölni magáról a csalódottság könnyeit, vagy épp az iszonyodás kifejezéseit.
Első kérdésére csak vállat vonok. Ha őszinte akarnék lenni, akkor igazából azt kéne mondanom, hogy ő rontotta el, de nagyon valószínű hogy azzal tovább ásnám a házasságunk sírját, ami már amúgy is a tetszhalott kategóriájában létezik. Végül összeszedem a bögre darabjait, és a csapba rakom, közben hallgatom csendes szavait.
- Értelek. Értek én mindent - válaszolom, hátat fordítva neki, ezúttal a mosogató krómozott felületét fixírozva - ez még mindig könnyebb, mint Les-re nézni jelenleg. - Akkor hagy mondjak én is valamit. Kisfiúként én is arról álmodtam, amiről te. Hogy egyszer majd családom lesz. Szép álom volt, de azon a napon, ott a kórházban, fel kellett ébrednem ebből az álomból. Nem hibáztatok senkit a világon - rázom meg a fejem. - Nem mondom, hogy a te hibád volt, mert ezt nem lehet tudni. Az orvos szerint nem volt az. Nem kérdőjelezem meg az ítéletét - fordulok aztán meg végül, hogy Les-re bámuljak. - Amit ő akkor mondott, nos... ahhoz idő kellett, hogy fel tudjam dolgozni, és el tudjam fogadni. Hogy nekünk kettőnknek talán sosem lehetnek gyerekei. De nem azért vettelek feleségül, mert mindenáron ezt akarom tőled. Azért vettelek el, mert azt mondtam, hogy szeretlek. Nem érdekel, hogyan, milyen körülmények közt, de ez az igazság. Biztos voltam az érzéseimben, és úgy hittem, te is az leszel. De a jelek szerint te könnyebbnek láttad a menekülést. Aztán azt mondod, hogy visszahúzott a szíved. El sem kellett volna vinnie innen. Ez a marha nagy igazság. Tudod, mikor megtudtam a nyilvánvalót, hogy nem fog megszületni a fiunk, és a jövőben sem fog ez változni, láttam magunkat békés öregségben. Igen, ketten voltunk csak. Nem voltak köröttünk gyerekek, unokák, de mi ott voltunk egymásnak. Amit én irántad éreztem, soha, egyetlen percig sem változott. Hogy te változtál-e, azt neked kell tudnod, vagy megítélned. De valamit tudnod kell. Nem tudom, abból a mélységből, ahol most vagyunk, van-e még visszaút egyáltalán. Ha igen, akkor légy vele tisztában, hogy nagyon hosszú, és rögös út vezet el odáig, hogy újra eljuss a szívemhez. Ha úgy gondolod, nem akarod, vagy nem éri meg, visszaadom a szabadságodat. Neked kell döntened - lépek el mellette, hogy egy papírtörlővel itatni kezdjem a kávé foltjait a földről.
Vissza az elejére Go down

avatar
Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
N.O.



A poszt írója Leslie Elizabeth Shay
Elküldésének ideje Szer. Nov. 29, 2017 7:54 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

Összerezzenek, ahogy a bögre a földbe csapódik, kisebb csodával hatályos módon nem megbontva ezzel a konyhakövének mintázatát és csempéit. Nem tagadom, az összerezzenés oka félelem volt. Láttam a dühöt, a kontrollálhatatlan sötétséget szemében, hogy ha nem a bögrén, akár még az arcomon is ott maradhatna nyoma egy pofon keretében. Nem mozdulok, állom tekintetét, csak szemem csillan meg. Fájt? Igen. A tudat, hogy mások csókolták, hogy más simított végig tarkóján, egyszerűen hányingert kelt bennem. De haragudni mégsem tudok rá ezért. Ez kellett volna? Pár őszinte, dühös szó, amit kontroll nélkül vágunk a másik fejéhez?
Figyelem heves gesztusait, de nem mozdulok. Valahol legbelül erre vágytam és vártam, hogy vágja a fejemhez őszintén azt, amit gondolt, hogy mit rontottam el, szembesítsen vele. És most, hogy kimondja ezeket a szavakat, valami megtörik bennem és percekkel később benne is. Eddigi szótlanságom és mozdulatlanságom elmúlik, megtörlöm szemem, mielőtt a kósza könnycsepp arcomon gördülne végig, de úgy remeg kézfejem, hogy az is csoda, hogy ez az apró mozdulat sikerrel jár és nem csak felesleges erőlködés.
Emlékszem szavaira és ettől kiráz a hideg. Lenézek rá, bár ő a padlót, a bögre arabjait és a maradék, pár csepp kávé foltját fixírozza.
-Elrontottuk vagy elrontottam?-nem azért teszem fel így a kérdést, hogy az ő idegein táncoljak.-Az elmúlt egy hónapban nem a haverjaimmal henteregtem. Farkasként, az erőd mélyén magányosan ücsörögtem, és gondolkodtam. És tudod mindig mire jutottam? Hogy az egész az én hibám.-nézek ki a konyha ablakán.-Kislányként elképzeltem, hogy lesz egy férjem, egy férfi, akit mindennél jobban szeretek, akinek gyerekeket szülök és akivel megöregszem. Elhittem, hogy ezt megkaphatom, de bármit tettem is, soha nem volt olyan, hogy más. Mindig én voltam. Önző és makacs vagyok, aki hajlamos hirtelen dönteni. Te nem hirtelen döntés voltál. Tényleg az a férfi sétált be az életembe, akit elképzeltem, de újra és újra el is löktem, mert ilyen vagyok. Amikor azt hiszem, hogy tudom milyen szeretni, csalódást okozok. És a fiúnk...-vonok vállat, kezem anélkül siklik hasamra, hogy bármi tudatos cselekvési kényszer uralna.-Egyszerűen annyira akartam ezt is, hogy elrontottam. Hívhatod sorsnak, ha akarod, de én voltam a hibás. Nem vigyáztam rá eléggé. És a fájdalommal nem tudtam szembe nézni. Hirtelen kicsúszott minden a kezemből és úgy éreztem, ismét az a lány vagyok, aki céltalanul bolyong és él ezen a földön. Addig a pillanatig ezt el is hittem, amíg majdnem végzetes hibát követtem el. Igazából egy dolog miatt jöttem vissza. Mert a szívem ide húzott. De ahogy beléptél az ajtón, tudtam, hogy valóban elcsesztem mindent.-gúnyos mosolyom inkább magamnak, mintsem neki szól, és kezem elkapom hasamról, a pultról leveszek egy rongyot és felé nyújtom.-Ahogy rád néztem és felfogtam mit is tettem,
már csak bocsánatot akartam kérni azért, amit tettem, ami történt. És elsétálni, mert nem egy ilyen nőt érdemelsz.
-halkul el hangom, rá emelve tekintetem, már ha még nem nézett volna rám eddig. De a torkom összeszorul és már nem tudom azt sem megállni, hogy szótlanul ne potyogjanak könnyeim.-Nem így terveztük és nem is készültünk fel erre. És én se gondoltam, hogy valaha azzal kell szembesülnöm, hogy nem adhatom meg a családot a férfinak, akinek azt mondtam az oltár előtt, hogy a múltam elfeledteti és utat mutat a jövőbe. Mert soha nem fogok tudni neki olyan ajándékot adni, amit megérdemelne, és mert abban a pillanatban, mikor ezzel szembesített is, azt kívántam, bárcsak soha ne ismertem volna meg, mert ha így történt volna, most nem kellene mindazt átélnie, amit.-szembesíteni magam azzal, hogy sosem lehet igazi családom, nehezebb volt, mint elfogadnom, hogy a fiamtól úgy kellett elköszönnöm, hogy még csak meg sem foghattam, hogy nem láthattam. És nem azt akarom, hogy mártírnak higgyen. Tényleg úgy érzem, hogy minden kicsúszik a kezemből és minden lavina elindítója én vagyok. És talán még soha nem mutatkoztam előtte ilyen gyengének és sosem voltam senkivel sem ennyire őszinte, mint most vele. Csak kimondtam, ami eszembe jutott.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Kedvenc dal :
AZ ÉN GYÖNYÖRŰ FELESÉGEMNEK!
https://www.youtube.com/watch?v=xTeBqQ9syKw
Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Les rigolyáinak elviselése



A poszt írója Chriest Wolfswood
Elküldésének ideje Szer. Nov. 29, 2017 4:59 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

Rövid, tömör, hűvös, és udvarias. Ilyen a beszélgetésünk jellege. Nem csak részemről, hanem Les részéről is. Alighanem ő maga is tudja, és érzi is a lelke legmélyén, hogy ezt a helyzetet nem lehet egy könnyedén kimondott "ne haragudj"-al elintézni. Sőt, nem tudom, egyáltalán bármiféle módon el lehet-e intézni.
Nézem, ahogy felfirkantja a papírjára még kiegészítésként a kávét, aztán a kérdésem hallatán először leengedi a kezét, aztán úgy fordul meg, hogy ha a berendezés némileg légiesebb lenne, akkor alighanem ki is libbene minden az ablakon. Először csak hitetlenkedő tekintetét látom, majd ezt lassan felváltja a düh, és tajtékzani kezd - úgy fest, mint egy felhergelt, dühös macska, amelyik teljes lendülettel, és hátát felpúpozva fúj a támadójára. Erre viszont abszolút nem számítottam, hát eléggé ledöbbenve álldogálok előtte. Nagyon ritkán láttam már ilyen dühösnek - nos bébi, akkor mondjuk úgy, hogy most egálban vagyunk.
- Értem - húzom félre a számat. - Tehát én vagyok a hibás, mert feltettem egy kérdést, és mert tisztába akartam lenni valamivel, ami megfordult a fejemben. Nem nézlek lotyónak. Annyira ismerhetnél már, hogy sosem néztelek annak, akárhányszor, és akármin is vesztünk össze - húzom össze a szemöldökömet, de a legutolsó mondatára nálam is totálisan felmegy a pumpa. Olyan szinten, hogy bekövetkezik az, amire még talán csak egyszer-kétszer volt alkalom: képtelen vagyok kontrollálni magamat.
- A k*rva életbe! - ordítom, és úgy vágom a földhöz a kezemben tartott csészét, hogy atomjaira robban szét a járólapon. Fekete patak folydogál végig az asztal alatt, remek metaforájaként a mostani állapotunknak. - Szóval ne tagadd, hogy a te fejedben is megfordult a dolog, ugye? - sziszegek, hozzá hasonlóan. - Akarod tudni az igazságot? Sokszor jártam a küszöbén, de nem, nem tettem meg! Most elégedett vagy? - meredek bele izzó tekintettel Les szemeibe. - Elhúztál innen egy rohadt, istenverte hónapra, és itt hagytál engem a sz*rban! Amíg te elvoltál a haverjaiddal, addig én őrjöngeni tudtam volna tehetetlenségemben! Egy hónapon át életjelet sem adtál magadról! Fogalmam sem volt róla, visszajössz-e még egyáltalán, vagy a gyerekemmel együtt a feleségemet is elvesztettem-e! - hadonászok Les orra előtt, aztán - mintha ezzel kifulladt volna bennem a lázadozás és düh gőze, le is eresztek. Csak pislogok rá tanácstalanul, mintha nem tudnám, hogy most forduljak-e sarkon, és menjek be a szobába, jó hangosan bevágva magam mögött az ajtaját, vagy várjam meg, hogy mi lesz Les következő lépése. Aztán lassan leguggolok, és néma csendben szedegetni kezdem a cserepeket, de a második darabnál megáll a kezem.
- Boldogabbá teszel, mint valaha is képzeltem - idézem fel az esküvőnkkor mondott szavaimat, a padlót fixírozva. - És ha akarod, az egész életemet arra áldozom, hogy te is így érezd - egyenesedem fel. - Amit én akkor mondtam, azt komolyan is gondoltam. Mondd, hol és miért? - kérdezem csendesen. - Hol rontottuk el ennyire?
Vissza az elejére Go down

avatar
Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
N.O.



A poszt írója Leslie Elizabeth Shay
Elküldésének ideje Kedd Nov. 28, 2017 7:28 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

-Oké, nem mondtam semmit.-hagyom rá, bármennyire próbálkoznék, a köztünk lévő jégfalról úgy pattanok le, mint egy teniszlabda a falról. Pedig legszívesebben keresztülégetném a jégfalat, ha tudnám, hogyan tudok ilyesmit megtenni. Őszintén szerettem volna előre lépni, nyitni felé, elérni, hogy lássa a nőt, akit elvett, de némi sértettség akkor is volt bennem, ha erről nem akartam tudomást venni. Sosem voltam az a papucs típus, aki mindent elnéz, mindent eltűr és alig fél nap telt el, de máris érzem, hogy ennek így nem lesz jó vége.
-Rendben.-bólintok röviden, de nem fordulok felé, inkább egy kávé feliratot firkantok a papírra, bár a jelek szerint hidegen hagyja a felajánlás. Ezt így nem tudom miért folytatjuk még egyáltalán. Nem adom magam könnyen, de mindent egyikünk sem fog lenyelni sokáig.
-Megvan a helyem, nem kell eltartanod, ne aggódj!-láttam a tekintetet, amivel a közös kassza felé fordult. Nem kell a szívessége. De aztán minden visszafogottság eltűnik belőlem. Nem dühös és sértett leszek, egyszerűen szinte lesokkol, amit kérdez és olyan hévvel fordulok felé, hogy szinte forgószelet csinálok a konyhában. Ha valamire, hát erre nagyon nem számítottam. Pláne nem tőle.
Egy percig ökölbe szoruló kézzel a testem mellett, nagyokat pislogok rá.
-Sok mindent lenyelek, de ne merészelj lotyónak hívni!-sziszegek rá, megállva alig egy lépéssel előtte.-Hibáztam, ezt elismerem. De még csak meg sem fordult volna a fejemben, hogy keressek valakit. Bárkit. Akár jobb, akár rosszabb. És tudod mit? Bár eddig ez meg sem fordult a fejemben, de most már biztos lehetsz benne, hogy rohadtul nem érdekel kiket k*féltél az ágyunkban.-nem sűrűn hallott így beszélni, de ezen a ponton már nem tudok hallgatni tovább. És annak sem mutatom jelét, hogy mit gondolok. Hogy őszintén remélem nincs igazam... Mégis dühös, rideg tekintettel nézek rá, és akár észreveszi, akár sem, ezzel a kérdéssel olyan sebet szúrt, ami nem fog nálam se egykönnyen beforrni. Az se érdekel, ha felképelne, de az biztos, hogy ezt nem hallgatom tovább. Átlépett egy pontot, ahonnan már én sem leszek elnéző, megértő és nem hagyom a hátamon a célkeresztet. Ahogy arcára nézek, hirtelen az is túl távolinak tűnik, hogy az ő gyerekét vártam... Senki nem maradt belőle? Eltűnik a higgadtságom, és a helyére az a fajta düh kerül, amit már nem tudok elrejteni magam elől sem. Arcvonásaim kemények lesznek, türkiz szemem mélykékké és üressé változik, bár túl sok mindent kell így is eltakarnia, hogy a torkom maró sírás érzését le tudjam gyűrni.
Vissza az elejére Go down




A poszt írója Ajánlott tartalom
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

Vissza az elejére Go down
 

Nappali

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 6 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

 Similar topics

-
» Nappali & Előszoba (földszint)
» Nappali
» Part 14 / 2
» Nappali
» Előtér és nappali

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi
- járd körbe városainkat -
 :: New Orleans :: Lakónegyed :: Leslie és Chriest lakása
-

Friss reagok
- lelked hangjai -


Szer. Aug. 15, 2018 8:21 pm
Szer. Aug. 15, 2018 7:37 am




Álarc nélkül
- itt vagyunk -



Nincs


Jelenleg 15 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 15 vendég :: 2 Bots
A legtöbb felhasználó (77 fő) Kedd Jún. 23, 2015 10:38 pm-kor volt itt.

Fajaink aránya
● ● számokban a valóság ● ●

csoportok ●
Ffi
Ember •
27
18
vámpír •
26
19
ősi vámpírok •
5
7
Vadászok •
8
9
Boszi / mágus
31
16
Farkas •
17
20
hibrid •
3
3
vámpírboszi •
14
6
Animágus •
3
2
dhámpír •
4
2
tündér •
2
2
Farkasboszi •
6
2
druida •
2
3