Share | 

avatar
Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Tartózkodási hely :
♔ mystic falls & sometimes NO
Hobbi & foglalkozás :
♔ if you're not so lucky, you know i'm not a good guy
Humor :
♔ actually, i have



A poszt írója Kevin Godbert
Elküldésének ideje Kedd Szept. 26, 2017 12:10 am
Ugrás egy másik oldalra


to my sweet sister-in-law

[You must be registered and logged in to see this image.]
Még hogy nem kell csinálnom semmit, na persze. Azzal, hogy Nora kivonta magát a beszélgetésből, és hagyja a lányát szerepelni, máris leizzaszt. Elég nyilvánvalóan rám van írva, hogy nem igazán tudok bánni a gyerekekkel. A sajátommal se tudtam, miért lenne más a másé? A kommunikáció kettőnk között viszont egészen jól halad, míg a vacsorát beszéljük meg. Jobban mondva én győzködöm, hogy a salátában szupererő, ő meg hárít, azzal az állításával, hogy az anyja elég salátát eszik, szupererős, úgyhogy neki már nem is kell annak lenni. Végül beleegyezem, mielőtt sikítós ellenállásba nem kezd a zöldségek ellen, részemről semmi akadálya ennek, megelégszem azzal, hogy enni fog, Nora pedig majd lerendezi a lányával, ha akarja.
Az azért félig-meddig megnyugtat, hogy meghallom a nő álomittas hangját is a nagy palacsinta rendelések közepette, habár én magam is feltételeztem volna, hogy egy egyméteres gyerek nem tud magába tömni tíz palacsintát, főleg akkor nem, ha előtte kellően bevacsorzott. Nincs már hátra, mint a rendelést leadni, amit persze Beth is végigkommentál, nehogy véletelnül neki is rendelni merjek salátát, vagy lehagyjam a desszertet. Magamon érzem a tekintetét egész idő alatt, én viszont Norát figyelem közben, és elmerengek azon, hogy ha elhallgatnánk mintketten csak egy pillanatra is, a nő valószínűleg azon nyomban felugrana a helyéről és a veszélyforrást keresné. Mintha még féléber állapotában is minden idegszála az anyaságra lenne kiélezve. Elképesztő és egyben bizarr is.
- Matt bácsi az, aki finom vacsorákat szokott hozni nekem, mikor nincs időm hazamenni. - magyarázom neki aztán, amikor már a vonal bontásra került. Igazából ő a futár, de aligha szeretném bonyolítani a róla kialakult képet, teljesen elég annyival árnyalni, hogy a dínós húst ebben a városban senki sem ismeri. A történethez tartozik még persze az is, hogy a srác nem lát és nem hall semmit, ami történik, tökéletesen diszkréten végzi a munkáját, ami nálam külön szempont. Nem szeretném, ha holnap reggelre a fél város azt pletykálja, hogy van egy gyerekem - akkor se, ha ez voltaképp igaz, még ha nem is ebben a formában.
Beth rémisztően eleven gyerek, egyik pillanatban még Mattről motyog valamit, aztán már az asztalom mögé is sompolygott és nagyra nyílt szemekkel kéri, hogy beleülhessen a székembe. Először csak nézem, aztán arra jutok, hogy ha engedek neki, akkor legalább a helyzet kínos részét megúszhatom, elvégre ha azzal van elfoglalva, hogy pörög, legalább a száját befogja, én meg nem izzadok le a válaszadástól. Nem igazán vagyok naprakész négyévesek való kérdezz-felelekben..
A percek telnek, a taktikám viszont nem válik be, hát persze, miért is lenne könnyű dolgom?!
- Igen, én is olyan vagyok... - válaszolok neki aztán némi hezitálás után. Ha fogadnom kéne, azt mondanám kiszagolja a hazugságot, most pedig egyébként sem vagyok teljesen ura a helyzetnek, minek bonyolítsam még tovább az életemet? - Abban viszont nem vagyok biztos, hogy barátok leszünk, apukának pedig nem vagyok túl jó.. - rántok vállat, mintha egyáltalán nem számítana nekem ez az egész, de ennek ellenére van jelentősége. Elindít bennem egy folyamatot, elvégre talán ez az első pillanat, hogy mások előtt is beismertem, hogy pocsék apa vagyok. Arra viszont igazán nem az én tisztem válaszolni, hogy neki ki lesz az új apukája. Erre aztán igazán nem tudom a választ, de sejtem, hogy ezt beismerni egyenlő lenne a spontán öngyilkossággal a gyerek szemében, így inkább megpróbálom elterelni a figyelmét.
- Dragh jó barátod? Biztos vele is sokat fogok beszélgetni, mint a mamával. Ő is itt van? Mesélsz róla? - végre itt az alkalom, hogy kihasználjam, hogy szeret beszélni, megelőzve azt, hogy ő kérdezzen és ezzel lehetetlen helyzetbe kerüljek. Ez a gyerek keményebb dió, mintha épp tárgyaláson lennék.
Ha mesélni kezd, hallgatom, és mivel elég sok kérdést tettem fel neki egymás után, igyekszem terelgetni a válaszait, mielőtt még észreveszi, hogy ez az egész egy elterelő manőver a részemről. Másrészt percek telnek bele, mire rájövök, hogy a lehető leghasznosabb dologra kértem a gyereket, hiszen elég sok olyan dolgot tudhat vagy láthatott, amit ő még nem tud fejben összetenni, de nekem segítségemre lehet ez a különleges látás- és gondolkodásmód.
Addig-addig sikerül csűrni-csavarni a szót, míg a telefonom meg nem csörren. Matt így jelzi, hogy megérkezett a vacsoránk. Rekord sebességgel, nem telt bele kerek húsz perc, bár az is igaz, hogy a szomszédból kell csak átlépnie a három adaggal. Gyors tanakodás után jobbnak látom, ha Beth-t nem hagyom egyedül randalírozni az irodámban, míg Nora szendereg, így együtt indulunk a bejárat felé. Menet közben még a kezemet is megfogja, ami szintén meglepetésként ér, de nem húzom el tőle sajátomat, hagyom hogy pici meleg tenyere az enyémbe markoljon. Mattnek persze megjegyzi, hogy szeretné, ha megismeredne a dínós husikkal, az indok pedig pofonegyszerű: neki az a kedvence. Pár szót még váltok a futárral, csak a mihez tartás végett, és rendezem a számlát, míg Beth megtalálja a titkárnőm asztalán a cukorkás tálat és egyelőre csak messziről szemez vele.
- Hozd magaddal nyugodtan.. - adom a kezébe az egészet, hogy aztán megörülve elkezdje szedni a ládát vissza a folyosón, egyenesen az anyjáig. Néhány szem cukorkát menek közben elhagy, ezeket összeszedem, és mire én is csatlakozom hozzájuk, már csak annyit hallok, hogy az anyját keltegeti.
- Anya, anya! Kaptam cukrot Kevin bácsitól. Kevin bácsi a cukros bácsi.. - nevetgél, miközben már neki is lát kibontani az első áldozata csomagolását, én meg lefagyva állok az ajtóban, egyik kezemben a vacsorával, másikban a többi cukorral.


Vissza az elejére Go down

avatar
Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Hobbi & foglalkozás :
being mom and some werewitch stuffs
Humor :
sarcastic



A poszt írója Nora Jones-Godbert
Elküldésének ideje Szomb. Szept. 09, 2017 7:51 pm
Ugrás egy másik oldalra



Kevin && Nora
[You must be registered and logged in to see this image.]Bevallom, meglep, hogy nevetni hallom Kevint. Talán csak a cinikus rosszkedv mondatta belőlem, de biztosra vettem eddig a pillanatig, hogy egy besavanyodott, mogorva bürokrata, akit a külsején meg a DNS-én kívül a világon semmi más nem köt össze Sammel. De az, hogy nevetni látom és Beth sem kergette még ki a világból, elég pozitív jel. Meglepő, de pozitív. Vagy csak az én hangulatom javult jelentős mértékben, ezért látok most sokkal szebb színben mindent és mindenkit.
- Hát, nem, de egész jó hobbinak tűnik... - somolygós félmosolyra húzom a számat, mielőtt lehuppannék Beth helyére. Amilyen izgalmakon az utóbbi időben átment, azt sem bánnám, ha csak süteményt enne vacsorára. A kedvére szeretnék tenni bármiben, a krumpli és a hús pedig még jól is hangzik. Talán nem kéne egy óvodásra bíznom, hogy ezt lekommunikálja Kevinnel, de rájuk fér az ismerkedés, és a lányomat ismerve rosszul biztosan nem sül el a dolog. Inkább a férfit féltem.
- Tudod, dínó formájú husi! Olyan sárgák! - Beth kézzel-lábbal próbálja elmagyarázni, mire gondolt, és közben nem érti, Kevin bácsi miért nem tudja. Hát a felnőttek nem vágják aranyos formákra a husit? Akkor ők hogy eszik, csak úgy, formátlanul? Hallom, hogy a kommunikáció köztük már a legelején elakad, de mivel egyikük sem kiabál segítségért, nem nyitom fel a szemem, csendben pihenek, míg ők lemeccselik a témát. Mindenesetre a kislány komolyan fontolóra veszi, hogy a sajtos pipihusi lehet-e olyan jó, mint a dínós, és rövid hümmentések után végül rábólint a javaslatra, bár nem mond le teljes mértékben a kompromisszumokról sem. - Jóóóó, pipihusiiiiii! Nekem sült krumplival, a mamának és Kevin bácsinak salátával! - Ő meg a zöldségek azért mégsincsenek túlságosan egy hullámhosszon. A következő kérdésre viszont képtelen leplezni az izgalmát, és egy fokkal hangosabban felel, odamutatva három ujját a férfinak.
- Tízzel!
- Kettővel - szólok közbe a fotelből, csukott szemmel, ugyanabba a pózba kényelmesedve, nehogy a végén még a lányom bájos mosolya meggyőzze Kevint a túlköltekezésről. Igazából az is csoda, ha egyet rendesen megeszik, de majd besegítek.
Miután a vacsorát megvitatták, Beth lelkesen pattog Kevin mellett, szeretne segíteni a rendelésben, meg tudni szeretné, ki az a Matt bácsi és miért nem süt dínós husikat. Ha valahogy megoldották a rendelést, akkor meg kiszemeli Kevin menő forgószékét, és ha szabad, belemászik és arra kéri a férfit, hogy pörgesse benne, jó gyorsan.
- Te is olyan vagy, mint apu meg Dragh? - pislog fel kíváncsian a nagybátyjára. Még nem tudja szavakba önteni, mert nem érti pontosan a vérfarkasok világát, de mivel beleszületett, a kelleténél már így is többet felfogott. - Te leszel Dragh új barátja? És a többiek új apukája? Nekem ki lesz az új apukám?
Butácska kérdéseknek tűnhetnek, pedig Beth nagyon igyekszik rendet rakni a fejében. Nem akarja, hogy az apukáját lecseréljék, de anyu szerint Draghra, meg Julie-ra, meg az ikrekre, meg Claire nénire, meg a falka minden tagjára kell egy új bácsi, aki vigyáz rájuk, miután ők elmennek. De ha ők nem lesznek ott, akkor rájuk ki fog vigyázni? S bár nagyon igyekszem ébren maradni, hogy rendesen megválaszolhassam ezeket a kérdéseket szzámára, de a kimerültség túl mélyre ránt és lent is tart arra a pár percre, míg elbóbiskolok.

Vissza az elejére Go down

avatar
Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Tartózkodási hely :
♔ mystic falls & sometimes NO
Hobbi & foglalkozás :
♔ if you're not so lucky, you know i'm not a good guy
Humor :
♔ actually, i have



A poszt írója Kevin Godbert
Elküldésének ideje Vas. Szept. 03, 2017 11:14 pm
Ugrás egy másik oldalra


to my sweet sister-in-law

[You must be registered and logged in to see this image.]
Láthatóan nem igazán bízik bennem, tekintettel, hogy fél szeme mindig a lányán van, mintha attól tartana, hogy bármelyik pillanatban lecsaphatnának rájuk. A másik lehetséges magyarázat arra, hogy nem meri velem kettesben hagyni, hogy nem bízik bennem, ami azért eléggé mulattat, mivel hogy épp azért van itt, hogy én bízzak meg benne. Feltételezem ez akkor működik, ha kölcsönös a dolog. Nincs ugyan ínyemre, de csak a homlokom fut ráncba.
- Ugyan, én ilyet nem mondtam, csak egy kósza ötlet volt.. - mosolyodom el halványan. Ha nem óhajtja, én nem fogom erőszakkal a mosdóba kényszeríteni, szíve joga eldönteni, hogy szüksége van-e rá. - De a továbbiakra vonatkozóan, balra a második ajtó.. Csak mondom.. - ismétlem el neki, majd feltett kézzel ismét felnevetek. Jóízűen, de nem felszabadultan. Rengetek kérdés érlelődik bennem, de azt hiszem jó néhány téma feszegetésére nem igazán alkalmas ez az időpont és a helyszín sem, így hát csak nyugtázom az önbókját, és lelkesen bólogatok hozzá.
- Meglehet.. Nem sokszor találkozol a sógorral, akiről azt se tudtad, hogy a világon van. De az érzés kölcsönös.. - nézek először rá, aztán vissza a kislányra, akin mostanság elég sokat időzik a tekintetem, hogy elkerüljem Nora pillantásait. A képen lévő férfival akár ikrek is lehetnénk, nem tudom hogy tartja magát még egyben, ezért is ajánlottam, hogyha szüksége van pár percre, rám hagyhatja a gyerekfelügyeletet. Nem nagyon kell csinálnom úgyse semmit, ha ilyen csendesen elfoglalja magát a karosszékben játszva.
Csak egy bólintással nyugtázom, hogy tiszteletben tartja a kérésemet a pletykák megelőzése végett, a következő pillanatban viszont ismét két kis kar kapaszkodik az ingembe, és cibálja lefelé. Minden eddigi gondolatomat visszaszívom, nagyon örülnék neki, ha nem hagyna vele kettesben, mert őszintén szólva halálra rémít a gondolat, hogy van egy kislány a közelemben, akivel vérségi kötelékben állok. Nem is akárhogy.
Merev testem nagy nehezen mozdul, máskor ruganyos mozgásom most úgy hat, mintha berozsdásodtam volna, pedig csak nem voltam felkészülve egy újabb rohamra.
- Dínós husit? - nézek segélykérően a nőre, mivel halvány lila gőzöm sincs, hogy az meg mi a csoda, de látva csukott szemét, szembesülök vele, hogy magamra maradtam. Hajrá Kevin, simán elbírsz egy négyévessel... - Őszintén szólva, majdnem teljesen biztos vagyok abban, hogy Matt bácsi nem tud dínós husit sütni, de szuperfinom a sajtos pipihusi, amit csinál.. Salátával. Mit szólsz, megkóstolod? - próbálok alkudozni, és csak reménykedek benne, hogy a dínós husi nem az egyetlen, amit megeszik a gyerek, mert akkor jól ráfaragtunk. - Kevin bácsi is azt eszik. - kacsintok rá, hátha ezzel elérek valamit. - Na és mesélj, hány palacsintával tudsz megbirkózni? - faggatom tovább, immár halkabban, tiszteletben tartva, hogy ő is suttogva közölte az imént. Egész jól boldogulok vele, bár nem volt ez több két percnél, mégis azért imádkozom, hogy Nora ne most menjen le alfába. Vagyis.. Alfába engem akar küldeni, ha minden igaz...

Vissza az elejére Go down

avatar
Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Hobbi & foglalkozás :
being mom and some werewitch stuffs
Humor :
sarcastic



A poszt írója Nora Jones-Godbert
Elküldésének ideje Vas. Aug. 27, 2017 3:58 pm
Ugrás egy másik oldalra



Kevin && Nora
[You must be registered and logged in to see this image.]Vajon mi történt volna, ha másféle helyzetben találkozunk? Ha nem egy idegösszeroppanás küszöbén álló özvegy farkasboszorkányként keresem fel, hogy rásózzak egy egész falkát, hanem kiegyensúlyozott, boldog családanyaként Sam oldalán, meghitt családegyesítés reményében. Akkor nem méregetnénk egymást ilyen szúrósan és nem kéne a büszkeségemmel harcolnom. Látom rajta, hogy nem fogja olyan könnyen megadni magát - ezek szerint a rendíthetetlenség egyfajta családi vonás lehet náluk, ha a testvéréből indulok ki -, és arra végképp nem számíthatok, hogy eldob mindent a kezéből és mint régi cimborát, úgy ölel a keblére. Talán jobb is. Nekem mindegy, örömmel tölti-e el az a rengeteg információ, amit megtudott, vagy csak a feje fáj tőle. Amint hivatalosan is átveszi tőlem a problémát, már itt sem vagyok, és úgy kezeli ezt az egészet, ahogy csak szeretné.
Addig persze még sok a dolog, egyrészt látszik, mennyire bizalmatlanul és kelletlenül áll ehhez az egészhez, másrészt be kell mutatnom őt a falkának. Onnantól talán Dragh átveszi, de addig mindenképpen velük kell maradnom. Annyira elmerülök a gondolataimban, hogy elsőre fel sem fogom a mosdóra vonatkozó megjegyzését. Bár a gesztus kedves, rögtön heves ellenállás lobban fel bennem, a védelmező ösztönöm pedig a plafonig ugrik.
- Nem szükséges, köszönöm, jól vagyok... Várj, ezzel arra célzol, hogy rám férne egy kis rendbeszedés? - Halkan, röviden felnevetek a felfedezni vélt, rejtett tartalmon. Na igen, el tudom képzelni, hogy a karikás szemeimmel meg a beesett arcommal nem kelthetek valami vonzó benyomást, de hát a fene akar bárkinek is tetszeni, amikor épp élete szerelmét gyászolja. Örülök, hogy egyben tudom tartani kettőnket, nincs már semmi plusz energiám magamra, és addig nem is lesz, míg ez az ügy meg nem oldódik. Tény, egy kiadós alvás sokat javítana rajtam. - Általában egész elbűvölő vagyok - teszem hozzá csak úgy, ártatlanul megvonva a vállam. Nem csak a külsőmre értem, sokkal inkább a jellememre. Úgy támadtam le őt, mint egy vérmes anyatigris, pedig a modorom régebben sokkal szelídebb, lágyabb volt ennél, jóval türelmesebb és kedvesebb. Nem Kevin hibája, hogy zsémbes lettem, és szeretném, ha tudná, hogy az ellenségeskedésem nem feltétlenül neki szól.
- Nem, persze. Nem gondoltam kiplakátolni ezzel a várost - átveszem tőle a szórólapot és lopva átfutom, mielőtt felnéznék rá. - Köszönöm. - Azzal sarkon fordulok és a fotelben hagyott lányomhoz igyekszem. Felkapom és az ölembe emelve foglalok vele helyet. Megmutatom neki is a szórólapot, engedem, hogy együtt válasszuk ki a vacsorát. Nem aggódom túlzottan az árak miatt, de azért igyekszem nem a legdrágábbat választani. Sült krumpli valami hússal tökéletes, meg egy adag saláta mellé, mert ha a világ darabjaira is hullik, a gyerek vitaminszükségletére akkor is ügyelni kell. Halkan susmogok a lányommal, és amint mindent átbeszéltünk, hagyom, hogy lemásszon az ölemből és a szórólappal Kevinhez trappoljon és leadja neki a rendelést.
- Kevin bácsi, Kevin bácsi, kérek szépen krumplit husival! Dínós husival! Meg szalátát. - csicsergi vidáman, és megkapaszkodik a férfi derekában. - Súgok valamit!
Nagy, csillogó szemekkel várja, hogy a férfi lehajoljon hozzá, hogy leárnyékolhassa a tenyerével a száját és szégyenlősen megsúghassa legtitkosabb vágyát:
- Palacsintát is szeretnék! Csokisat.
Kihasználom azt a kis időt, míg beszélgetnek, és lehunyom pár hosszabb pillanatra a szemem. Megtámasztom a fejemet az ülés támláján és igyekszem két perc alatt bepótolni minden alvást, amire csak szüksége lehet a szervezetemnek. Beth közben kitartóan ostromolja újdonsült nagybátyját a palacsinta ügyében.

Vissza az elejére Go down

avatar
Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Tartózkodási hely :
♔ mystic falls & sometimes NO
Hobbi & foglalkozás :
♔ if you're not so lucky, you know i'm not a good guy
Humor :
♔ actually, i have



A poszt írója Kevin Godbert
Elküldésének ideje Szomb. Aug. 12, 2017 1:03 am
Ugrás egy másik oldalra


to my sweet sister-in-law

[You must be registered and logged in to see this image.]
Úton-útfélen beleszaladok olyan emberekbe, akik ilyen-olyan módon hasznot akarnak húzni belőlem, nem csoda hát, hogy az idő múlásával egyenes arányban nőtt bennem a gyanakvás mindenki irányába, aki a semmiből terem előttem valami életbevágóan fontos hírrel. A legutóbbi alkalommal viszont minden igaz volt, Evelyn és a lányom, talán ezért is adok a nőnek esélyt arra, hogy meggyőzzön az igazáról. Bűntudatom van, még mindig borzasztóan megvisel a gondolata, hogy volt egy lányom, aki miattam nem élte meg a felnőttkort. Sosem fogom kiheverni, sem megbocsátani magamnak, és ahogy a fürtöskére nézek - hiába nem hasonlítanak - az jut eszembe, hogy ő is csak egy ártatlan gyerek. Ha az anyja hazudik is, neki ahhoz semmi köze. Bár egyre inkább az jön le, hogy a háta közepére se kívánja Nora ezt a beszélgetést, na meg engem se, szóval vagy nagyon jó színésznő, vagy igazat mond.
- Bocsássék meg nekem, hogy többet akarok tudni... lényegében bármiről.. - szűröm a fogaim között, de hajszál híja, hogy visszafogtam magam és nem üvöltöttem fel. Nekem se tetszik, hogy feltart, de a viselkedése még inkább nem. Jelenleg én teszek szívességet neki azzal, hogy meghallgatom, mégis úgy tűnik, hogy ez felettébb nem érdekli. Én viszont nem tudom igazán értelmezni, hogy most mit is vár tőlem, ha egyszer támadóan lép fel, majd még neki áll feljebb, ha kérdezek. Nyilván nem igazán van tisztában azzal, hogy nem ehhez vagyok szokva, és ezt is csak azért nézem el neki, mert látom, nem igazán van a helyzet magaslatán. Láttatni akarja, hogy igen, de mégsem. Csakhogy én nem a négyéves forma lánya vagyok, akit megetet a mosolyával, mikor látom a szemén, hogy mindjárt itt előttem fogja elbőgni magát. Aztán nagy nehezen csak beszélni kezd, és még a végén én fogom magam szarul érezni miatta. Hát az eszem megáll, ilyen aligha történt még velem az életem során.
- Átgondolom... - hagyom annyiban egyelőre a témát. Szarul jár, ha most akar belőlem tényleges választ kicsikarni, mert amíg nem tudok biztosat, addig nem megyek bele semmibe. Egy ideje próbálom a kétes üzleteket is kerülni, bár eddig nem sok sikert könyvelhetek el venne. Az első dolgom persze az lesz, hogy ráeresztem az embereimet a hálózatra, hogy kutassanak fel nekem minden infót erről a Samről. Megvannak a kapcsolataim ahhoz, hogy akár az összes bankkártyás tranzakcióját is láthassam, a magánéletéről sem sokkal nehezebb kideríteni dolgokat. Ez az első opció, a második, hogy összevetem azzal, ami eddig elhangzott, pont úgy, mintha csak üzletről lenne szó. Nem igazán tudtam még hova tenni ezt az egészet. Ráadásul annak se túlzottan örülök, hogy ha igazat mond, akkor a nyakamba szakad egy falka... Elég nehéz nekem Faye-jel kijönnöm, pedig ő is csak egy a sok farkas közül... Mihez kezdenék én egy egész alommal?
- Balra a második ajtó a női mosdó... - intek fejemmel az ajtó felé, és hátat fordítok. Az imént hallottam, hogy Olga beindította az autóját, és lassan elhagyta a parkolót, jelenleg már csak hárman vagyunk az egész hivatalban. - Gondolom rendbe szeretnéd hozni magad, egy kicsit. A lányodat nyugodtan itt hagyhatod, nem fogom megenni... - sóhajtok nagyot, ahogy aggodalmas pillantást vet rá. Ez valószínűleg szokása, de csak akkor, ha a gyerek nem látja. Amint felemeli ugyanis a fejét, a gondterhelt és viharvert érzelmi roncsot mintha kicserélték volna, és a fájdalmát földöntúli öröm váltaná fel. Fel sem tudom fogni, hogy tud ilyen könnyedén lavírozni a hullámok között.
Megvárom, míg a táskájában kutat, közben előhúzom a fiókomból a szomszédos étterem étlapját. Mintha rám lenne írva, hogy sosincs időm normális kosztra, csak a rendelésre... Ahogy felém nyújtja a kis papírt, elveszem tőle, ahogy az előbb is a másikat, közben ha elveszi, én is átadom a szórólapot, hogy átfuthassa a menüt.
- Míg rendbe kapod magad, válassz valamit magatoknak.. Matt áthozza. Ugye nem gond, hogy szeretném ezt a helyzetet diszkréten kezelni? - sandítok felé, ahol nyugtázom az imént elhangzott szavakat. Nem véletlenül nem reagálok rájuk semmit. Csak nézem a képet, látom a hasonlóságot... tényleg úgy néz ki, mint én csak a haja van másképp vágva, de a vonásai, még a szakáll is.. Gyomorforgatóan kísérteties lenne, ha nem tudnék az egész természetfeletti világról, így csak bizarr. Persze az éremnek most is két oldala van. Úgy tűnik, hogy ő az egyik, én meg a másik? Agyondicsérte őt a neje, jó apa, jó barát, jó vezető... Lássuk csak, az én számlámon mi van? Az egyik gyerekem meghalt, a másik útban van erre a világra, apaságból már megbuktam. A baráti kapcsolataimat felőrölte a a munkám, vannak ugyan üzlettársaim, akikkel egymásból kölcsönösen hasznot húzunk, de ez aligha szövetség. Egyedül polgármesterként álltam meg a helyem eddig, de nem igazán volt tervben, hogy egy egész falka nyűgjét vegyem a vállamra. Emellett kénytelen kelletlen muszáj belegondolnom, hogy több maffiakapcsolatot tudok felmutatni, mint ahány családtagot.. Nem vagyok benne biztos, hogy olyan jó ötlet ez a családosdi... Megvagyok anélkül, hogy én legyek a fekete bárány.
Vissza az elejére Go down

avatar
Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Hobbi & foglalkozás :
being mom and some werewitch stuffs
Humor :
sarcastic



A poszt írója Nora Jones-Godbert
Elküldésének ideje Szomb. Május 27, 2017 12:31 am
Ugrás egy másik oldalra



Kevin && Nora
[You must be registered and logged in to see this image.]Kimondhatatlanul utálom, hogy ennyire Kevinre vagyunk utalva. Soha nem keresnék fel egy vadidegent, hogy kvázi könyörögjek, legyen olyan szíves elhinni azt a sok őrültséget, ami elhagyja a számat. Soha nem alázkodnék meg előtte, soha nem éreztetném, mekkora szükségünk van rá, arra, hogy higgyen nekem - és tessék, mégis itt vagyok. Minden azon múlik, meg tudom-e győzni az igazamról, és közben olyan dolgokat kell elmesélnem neki, olyan mélységekbe beavatnom, hogy szívem szerint kivágnám az irodai széket az ablakon. Őrjöngenék; nem is én, sokkal inkább a bennem szunnyadó fenevad, aki még csak alig párszor tört elő belőlem, és ha rajtam múlna, soha az életben nem engednék neki teret többé. De sajnos nem rajtam múlt, és bármennyire is gyűlöltem Hadriant az okoskodása miatt, abban igaza volt, hogy csak akkor tanulom meg kezelni azt, ami lett belőlem, ha minél többet gyakorlom.
Érzem a mélységet, ami szédítve húz lefelé, miközben a szakadék szélén egyensúlyozok. Mindent feltettem egyetlen lapra, és összeszoruló gyomorral várom, Kevin marasztal-e. Háttal fordulok neki, hogy ne láthassa a mérhetetlen megkönnyebbülést és a halvány, futó mosolyt, amikor végül mindkettőnket marasztal. Nem hittem, hogy sikerül meggyőznöm, sőt, titokban talán azt reméltem, elhajt minket, és végre hátat fordíthatok ennek az egész bonyodalomnak, mondván, megpróbáltam. Így viszont marad a lopott mosoly, Beth fürtjeinek gyengéd cirógatása és egy puha csók a homlokán, mielőtt még visszafordulnék Kevin felé. Összefont karokkal várom, hogy elküldje a titkárnőjét, és kedvem lenne utána kiáltani, hogy mielőtt elmegy, hozzon már nekünk két csokis fánkot és egy kávét. Be tudnék falni egy egész dobozzal.
- Wow, jó a memóriád - jegyzem meg cinikusabban, mint szerettem volna, amire késve ugyan, de magam is ráeszmélek, szóval zavartan lesütöm a szemem és a cipőm orrát kezdem tanulmányozni. Az idegesség és a kimerültség ingerültté tett, szeretném azt mondani, hogy ezért nem lehet hibáztatni, de azért újra megfeddem magam, hogy próbáljak meg türelmesebb és elnézőbb lenni Kevinnel. Mégis csak most szembesül először a múltjával.
Elharapott félmondatát hallva szúrós pillantást küldök felé, de szerencsére időben észbe kap. Bethre sandítok, akit látszólag teljesen hidegen hagy a beszélgetésünk, beszippantotta a mese világa, pedig tudom, hogy elég lenne egyetlen varázsszót kimondanom, és azonnal figyelne. Újabb határvonalhoz érkeztünk, okosan kell eldöntenem, mennyit adok Kevin tudtára és mennyit nem.
- Elment és kész. Miféle részleteket akarsz tudni? - morranok rá kelletlenül, hiába figyelmeztetem újból magam, hogy arról volt szó, kedvesebb leszek. Próbálok, de nem megy. Tudtam, hogy felteszi majd ezt a kérdést, és azt hittem, hónapokkal később már megbirkózom a válasszal, képes leszek úgy tenni, mintha nem fájna, mintha nem törne darabokra... de nem megy. Megrohamoznak az emlékek és én csak menekülnék, távol mindentől, távol Bethtől, hogy kiadhassam a dühömet és a fájdalmamat. Ehelyett beszorultam ebbe a borzasztóan szűk, fullasztó irodába a sógorommal meg a lányommal együtt. - Az én hibám volt. Mindent elcsesztem... Hagytam, hogy a boszorkányok tőrbe csaljanak, most pedig valószínűleg a lányom is veszélyben van. Minket próbált megvédeni, miközben... Beth szerencsére nem volt ott. Nem szenvedett sokat, ő csak egyszerűen el... - elcsuklik a hangom, képtelen vagyok befejezni a mondatot. Könnyek marják a szemem. Idegesen a hajamba túrok, szapora pislogással, mélyeket sóhajtozva igyekszem kontrollálni az érzelmeimet. Arról egyelőre hallgatok, hogy mindez miféle rituálé miatt történt. Nem kell tudnia, hogy boszorkánynak születtem és miféle furcsa keverékké váltam - egyelőre legalábbis nem. Nem bízhatok benne, ez pedig túl nagy titok ahhoz, hogy csak a két szép szeméért osztogassam.
- Tudom, hogy nem a te dolgod, megvan a magad élete és ez az egész nem a te felelősséged... ahogy az enyém sem. A falka nem az én örökségem, és ha akarnám sem fogadnának el alfájukként. Szükségük van egy vezetőre: rád. Csak annyit kérek, hogy találkozz velük, hadd érjen véget az én szerepem a történetben! Biztonságban akarom tudni a családomat.
- Anyu, éhes vagyok! - hallom meg Beth hangját a fotel felől. Mosolyt erőltetek magamra, ahogy odaszólok neki:
- Nemsokára megyünk, bírd még ki egy kicsit, jó?
Beth a nagybátyjára emeli nagy, kíváncsi szemét. A mese helyett inkább már őt méregeti, de egyelőre még nem szól semmit. Visszafordulok a férfihoz, hogy folytassam a megkezdett monológot.
- Pár napig még a városban leszünk. Adok időt, hogy átgondold ezt az egészet, jó? És ha úgy érzed, szeretnél többet tudni rólunk, vagy Samről, vagy a falkáról, vagy... bármiről, akkor hívj fel.
Felkapok az asztalról egy darab üres lapot, eltulajdonítom az egyik tollat, és felfirkantom rá a telefonszámomat, alá pedig a motel címét, ahol megszállunk. Gondosan összehajtom, mielőtt átnyújtanám neki.
- Kezdhetnénk például egy vacsorával. Most rögtön - szégyenlős, szabadkozó mosolyt villantok rá, talán ez az első őszinte gesztusom rövid ismeretségünk alatt. Gyűlölöm, hogy ennyire rá kell erőltetnem magunkat, de hát a gyerek éhes, nem hagyhatom korgó gyomorral a kanapén kuporogni... A beszélgetést viszont még illendő lenne folytatni. Úgy láttam, szabaddá tette számunkra az estéjét, szóval, ha rendelne valami ennivalót, azzal igazán lekötelezne mindkettőnket. Mégsem mondom ki így nyíltan, csak finoman célozgatok rá, ha már minden furmányosságom ellenére mégiscsak nőből volnék.
Eszembe jut valami, beletúrok a táskámba a tárcámért. Széthajtom, az egyik patentos zsebéből egy igazolványképnél alig nagyobb fényképet húzok elő. Sam van rajta, ahogy vigyorogva a karján tartja az újszülött Betht. Végigsimítok a hüvelykujjammal a képen, mielőtt átnyújtanám Kevinnek. Nem szükséges magyarázatot fűznöm hozzá, mégis beszélni kezdek.
- Jó ember volt. Jó barát, jó apa, jó vezető. Megvoltak a maga hibái, de mindig a becsületes utat választotta, bármilyen nehéznek is tűnt. Tudom, hogy mindent megtett volna, hogy egy család legyetek, ha... több lehetősége lett volna rá.
Ó, a fenébe, megint jönnek azok a könnyek! Mutatóujjam bütykével dühösen letörlöm a szemem sarkából, majd védekezőn összefogom magam előtt a karjaimat. A képet nézegetem, akár elvette, akár nem, és azon töprengek, hogy juthattunk idáig, hogy egyedül kelljen itt állnom.


Vissza az elejére Go down

avatar
Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Tartózkodási hely :
♔ mystic falls & sometimes NO
Hobbi & foglalkozás :
♔ if you're not so lucky, you know i'm not a good guy
Humor :
♔ actually, i have



A poszt írója Kevin Godbert
Elküldésének ideje Csüt. Május 18, 2017 2:21 am
Ugrás egy másik oldalra


to my sweet sister-in-law

[You must be registered and logged in to see this image.]
Kérdőjelek tucatjai cikáznak a fejemben egyszerre, ahogy a nőre és a lányára nézek. Nora, ez a neve, a lánya pedig Annabeth. Gondolatban emlékeztetem magam, hogy jó lenne ezeket memorizálni azalatt a két perc alatt, míg épp a késésemet tetézem. Egy gyors pillantást vetek az órámra, aztán ígéretemhez híven neki szentelem a figyelmemet, ha már a csekket nem vette ki a kezemből, és nem a pénzemért jött, ennyit nyújthatok neki, semmi többet.
- A városom lakói nem állítanak ide ilyen lehetetlen időpontban.. - sóhajtok nagyot. Kifogta a szar napomat, ráadásul Olga rendszerint eléggé megtépázza az idegrendszeremet. Túl sok a teher a vállamon, egyszerre igen sokfelé figyelek, sok szerepben kell a maximumot hoznom. Ne lepődjön meg senki, ha néhanapján elszakad a cérna, és állat módjára viselkedek. Bár addig még nem fajult a helyzet.
Kettő perc. Sok mindenre elég. Két perc alatt csinálok egy szendvicset, vagy felöltözök. Kimegyek a szombati újságért az előkertbe. Eltörik az összes csontom és farkassá változok. De körülbelül ennyi időbe telik megugrani az asszisztensem tűréshatárát is és úgy leteremteni, hogy a végén bőgni kezd. És most ennyit adok neki. Ő meg láthatóan nagyon is komolyan vesz, mert csak úgy dőlnek belőle a szavak, hogy kénytelen vagyok tényleg fókuszált lenni, hogy követni tudjam.
A tények viszont, amik mellette szólnak, egyáltalán nem tesznek boldoggá. Igyekszem pókerarcot vágni, miközben fél szemem a kislányon tartom, de a perifériából így is csak annyit érzékelek, hogy nagy kényelmesen a lábát lógatja. Rendes kölyök, hallgat az anyjára.
- Kérlek, én vagyok a polgármester... Mindenki tudja, hogy honnan jöttem. Hogy feketén iszom a kávét és hogy Yankees-drukker vagyok.. - sóhajtok nagyot. A pályázatom nyilvános, a szavazás miatt muszáj volt, hogy így legyen. Könyörgöm, ez a 21. század. Két kattintással elérhető a világhálón az életutam - egy kicsit kozmetikázott verzióban. Miért kellene hinnem neki? Ugyan jártam a nyugati parton, de csak az üzleti ügyeimet intéztem, Californiához meg semmi közöm, az zicher.
Nem győzött meg, de úgy dől belőle a szó, hogy adok magamnak fél percet, hogy a másik lehetőség felé billenjen a mérleg nyelve. Puszta kíváncsiság, meddig tudja tartani a hazugságot, mikor buktatja le magát azzal, hogy ellentmond saját magának és belekeveredik a történetbe.
Nagyon vártam azt a pillanatot, de nem akart jönni. Kevés a két perc. Kevés ahhoz, hogy belelássak ebbe a nőbe és megállapítsam, hogy képes-e vízfolyásként ontani magából a hamis szavakat, és csak az időmet vesztegetem, vagy lesz ennek valami haszna is?!
Mire feleszmélek már a gyerekért nyúlna, bennem viszont kétes érzések kavarognak, amiket nem tudok hova tenni. Csak nézem a nőt, meg a gyereket, akit elcibált magával ide, és tanácstalan vagyok. Azt sejtem, hogy a történetnek itt közel sincs vége, nekem viszont erre csak akkor van időm, ha szakítok. Hát megteszem.
- Nézd csak tovább a mesét.. - intézem szavaimat az értetlenkedő csemete felé, majd két lépéssel szelem át a távolságot az ablak és az ajtó között.
- Haza mehet. - szólok ki a titkárnőmnek, még mielőtt elkezdené növeszteni a fülét. Ezzel a feltevésemmel viszont automatikusan helyt hagyok annak a sejtésemnek, hogy a beszélgetésünk nem feltétlenül marad meg ezen a vonalon és elhangozhatnak olyan információk, amiket jó lenne továbbra is a négy fal között tudni.
- De ezeket még le kell fénymásolnom... És előkészíteni a szerződést a holnapi... - kezd bele a pakolászásba az asztalán, de ahogy rám néz, elharapja a mondat végét.
- Ráér holnap reggelig - nyomatékosítom szavaimat és köszönés nélkül csukom be irodám ajtaját, mintegy ezzel is jelezve, hogy nem fogom meggondolni magam. A következő, hogy a telefonom után nyúlok, és üzenetet pötyögök. Nem szeretek késni, de ennek a végére kell járnom.
- Tegyük fel, hogy hiszek neked.. Nora, ugye? - süllyesztem a mobilomat a zsebembe a kezeimmel együtt. - Te pedig itt vagy. - nézek végig rajta ismét. - Ergó Samuel... A férjed... Ha... - lott. Tettem hozzá, de csak magamban. Még épp időben kaptam észbe ahhoz, hogy ne fejezzem be a szót. A gyerek. Mennyivel könnyebb lenne, ha köntörfalazás és felesleges elhallgatások nélkül, nyíltan tudnánk beszélni. - Mi történt? - kérdezek végül rá. Muszáj megtennem, hajt a kíváncsiság, azt meg csak remélem, hogy a kis fürtöske elmerül a mesékben addig, míg épkézláb válaszokat nem kapok.
Vissza az elejére Go down

avatar
Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Hobbi & foglalkozás :
being mom and some werewitch stuffs
Humor :
sarcastic



A poszt írója Nora Jones-Godbert
Elküldésének ideje Vas. Ápr. 09, 2017 6:44 pm
Ugrás egy másik oldalra



Kevin && Nora
[You must be registered and logged in to see this image.]Úgy bámulom a felém nyújtott csekket, mint piromániás az ázott gyufát, és képtelen vagyok eldönteni, nevetnem vagy őrjöngenem kéne-e, ahogy azt sem tudom, melyik a sértőbb: a gondolat, hogy azt hiszi, bejön nekem, vagy a gondolat, hogy azt hiszi, lefeküdtünk, mégsem emlékszik rám. Kedvem lenne lenyomni a torkán a papírfecnit, de megígértem a falkának, hogy kedves és türelmes leszek Kevinnel, lévén mindannyiunk célja ugyanaz: vegye le a gondot a vállamról és lépjen megbízható vezetőként a falka élére. Nem valószínű, hogy meghallgatja az ajánlatomat, ha hisztérikusan sikoltozva nekiesek.
Előveszem a leginkább lesajnáló pillantásomat, és azzal mérem végig őt meg a csekkjét - mert arra senki nem figyelmeztetett, hogy nonverbálisan nem piszkálhatom.
- Oh, persze, bocs a félreértésért! Meg tudnád mondani, hány Kevin Godbert él még Mystic Fallsban? Azt hiszem, hosszú éjszakám lesz - sziszegem. Nem azért vezettem ennyit, hogy ez a seggfej ilyen egyszerűen elzavarjon! Mit is mondott Sam arról, hogy próbáljam meg fékezni az indulataimat? Az egyetlen, ami működik ilyenkor, hogy hátranézek Bethre és egyből érzem, hogy a harag kiáramlik belőlem. A helyét valami bágyadt nyugalom veszi át, a mellkasom pedig ismét sajogni kezd, valahányszor csak eszembe jut.
A magasba szalad a szemöldököm, ahogy nagy kegyesen ad két percet számomra. Azon sem lepődnék meg, ha a telefonján mérné az időt. Egy pillanatra én is kételkedni kezdek abban, hogy bármi közös lenne az előttem álló fickó és Sam génállományában, de aztán az a jól ismert, belső hang megszólal a fejemben és tudom, hogy nem tévedhetek. Sam sosem tévedne.
- A városod lakóival is ilyen elbűvölő vagy? Kedvem támadt ide költözni.
Hangom csevegő, mosolyom a fülemig ér, hogy Beth ne sejthesse meg, hova kívánom éppen a nagybátyját. A férfi viszont pontosan érezheti, hiszen ő az áldozata szikrázó szemem minden dühének és a megvető kis görbületnek a szám sarkában. Tőlem aztán azt kezd a falkával, amit akar; csak arról kell meggyőznöm, hogy az övé, és utána leléphetek Bethtel, távol minden szörnyűségtől és intrikától.
- Az előbb már elmondtam. A férjem, Samuel Godbert, meghagyta, hogy ha bármi történne vele, keressem fel az egyetlen testvérét. Téged. Ne hidd, hogy én egyáltalán tudtam a létezésedről... - Öt ujjal a hajamba túrok, hátrafésülöm a fejemen, közben kieresztek egy nagy, fáradt sóhajt. Érzem, hogy a kimerültség és a stressz ólomként nehezedik rám, alig bírom nyitva tartani a szemem. Ölni tudnék egy kávéért és egy puha ágyért. - Californiában találkoztunk, az ottani vérfarkas falka alfájaként tevékenykedett. Azóta létrehozta a saját falkáját, olyan farkasokat gyűjtött maga köré, akiket kivetettek a falkájukból, vagy nem is volt nekik. Sosem mesélt rólad sem ő, sem a családja. Később is csak annyit tudtam meg rólad, hogy Kevinnek hívnak és New Yorkban nőttél fel. Sam egyszer elutazott, hogy kapcsolatba lépjen veled, de végül nem tette. Azt mondta, még nem ébredt fel az átkod, és különben sem vagy olyan állapotban, hogy felvedd velünk a kapcsolatot.
Járkálni kezdek a szobában, mert valamit muszáj csinálnom, hogy lenyugtassam magam. Nem állhatok ott egyhelyben, bambán. Elindulok hát a falnál sorakozó szekrénysor mentén, szemügyre veszem a polcokon pihenő dísztárgyakat, megbökök egy-kettőt.
- Sokszor kérdeztem Samet, mióta tud rólad, te tudsz-e róla egyáltalán, hogyan szakadtatok el egymástól, mit keresel te New Yorkban, amikor a falka Californiában él, de sosem adott rá egyértelmű választ. Csak annyit tudok, amennyit én magam derítettem ki pár hónappal ezelőtt. Kutattam egy kicsit, és kiderült, hogy a nagyszüleitek sara az egész.
Megállok a szemközti polc előtt, érdektelenül bámulva az ott kiállított dolgokat. Igazából nem is figyelek rá, mit látok - kényszercselekvés csupán. Tekintetem a lányomra siklik, majd látványosan a karórámra.
- Hoppá, lejárt a két perc! Gyanítom, ideje mennünk... - kihívó pillantással fordulok vissza Kevinhez, tekintetem az övét keresi, makacsul kapaszkodva belé. Elhintettem minden titok nyitját, köré csepegtettem az információ apró cseppjeit; egyedül rajta múlik, szomjazik-e többre, vagy nem kér ebből az egészből. Nem fogok neki könyörögni; ha elutasít, azt teszem, amit eddig is. Túl fogom élni, a lányomat megóvva, teljesen egyedül.
- Gyere, kicsim, köszönj el szépen Kevin bácsitól! Nincs ránk több ideje.
A fotelhez lépek, hogy felkaroljam belőle Beth-t, aki nem túlzottan értékeli, hogy félbe kell hagynia a meséjét.

Vissza az elejére Go down

avatar
Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Tartózkodási hely :
♔ mystic falls & sometimes NO
Hobbi & foglalkozás :
♔ if you're not so lucky, you know i'm not a good guy
Humor :
♔ actually, i have



A poszt írója Kevin Godbert
Elküldésének ideje Csüt. Márc. 30, 2017 12:35 am
Ugrás egy másik oldalra


to my sweet sister-in-law

[You must be registered and logged in to see this image.]
Nem díjazom a váratlanságot, márpedig Faye elég szépen felborította a napirendemet ahhoz, hogy újra kelljen terveznem nemcsak a napom, hanem a hetem további részét. Azonban az, hogy itt keres fel, utal a helyzet súlyára, így tűkön ülve várok, az ablak felé pillantok, kinyitom, hogy beengedjek némi friss levegőt, aztán töltök magamnak egy pohár vizet. Kortyolni már nem jut időm, mert elborzadva tudatosul bennem, hogy egyre inkább paranoiás vagyok. Szinte hallom, ahogy apró talpak dobognak végig a folyosón, aztán már látom is magam előtt, hogy egy törpe szalad felém, furcsán szőke hajat lobogtatva, és egyenesen belém csapódik. Az ütközés erejétől hátraesne, ha tenyeremmel nem akadályoznám meg. A vékony ruháján keresztül érzem, ahogy a szíve ver, ahogy a bordái megemelkednek, miközben levegőt vesz, és gyorsan realizálom, hogy ez itt egy hús-vér gyerek, aki engem bámul. Én meg lefagyok, és azon gondolkozom, hogy fogom megbosszulni Faye-en, hogy a múltkori után ilyen húzással túráztatja az érzelmi hullámvasutamat, ami épp zuhanó pályán közlekedik. Aljas húzás, a legaljasabb.
Legnagyobb meglepetésemre viszont nem Faye követi a szőke loboncost, hanem egy szintén szőke fiatal nő. Innentől kezdve sejtem, hogy mi következik, de nem vagyok rá felkészülve lelkileg, ezért meg sem várom, hogy a képembe vágja, hogy felcsináltam, máris nyúlok a csekkfüzetemért. Jenna után számolatlanul vetettem magam egyik nő ágyából a másikba, s bár nem vagyok büszke rá, viselem a következményeit addig, míg nem akarnak mást, csak a pénzem.
- Az apasági után majd be tudod váltani.. - nyújtom felé a zsíros csekket, amit azalatt írok meg, míg ő a gyereket lefoglalja. - A többit az ügyvéd intézi.. - teszem hozzá szűkszavúan, és igyekszem nem tudomást venni az egészről. A tartásdíj nem igazán vág földhöz, de még egy gyerek gondolatát se tudom elviselni, nem még azt, hogy rám akaszkodva azt várja, hogy az apja legyek.
Aztán említi az okot, amiért próbál feltartani, és egész addig kitartok az én verzióm mellett, míg meg nem üti a fülemet a saját vezetéknevem egy olyan ismeretlen kontextusban, amitől a guta kezd kerülgetni. Meg is torpanok azon nyomban, hogy átgondoljam a hallottakat.
Nora.. Godbert. Egy fenét. Teljesen biztos vagyok, hogy az utolsó nőnemű Godbert, akivel találkoztam az anyám, de ő már meghalt néhány éve. egyébként is Rose volt, nem Nora. Teljesen biztos vagyok benne, hogy semmi közöm hozzá.
Ha akarnék se tudnék semmit hozzáfűzni hirtelen, hisz olyan légbőlkapottnak hangzik az egész. Annyira abszurd, hogy kommentálni sem tudom.
- Teljesen biztos, hogy nem én vagyok a te embered.. - pillantok futólag az igazolványára, de nem tulajdonítok neki túl nagy jelentőséget. Ugyan kérem, én vagyok a hamis iratok koronázatlan királya, pontosan tudom, hogy működik a feketepiac, kár a gőzért, engem elég nehéz megtéveszteni.
- Tudnék róla, ha lenne egy testvérem.. Sosem volt, kár erőltetni ezt a témát.. - intek az ajtó felé, jelezve, hogy szeretném, ha távoznának. Nincs nekem időm mindenféle hülyeségre. Sőt, mivel nem Faye toporgott a küszöbömön, így konstatálom, hogy már legalább fél óra csúszásban vagyok, pedig mindig is pontos voltam. - .. és most ha megbocsátotok, vár a valódi feleségem... - nyomatékosítom, hogy semmi keresnivalójuk a továbbiakban az irodában, de jó lenne, ha a városból is eltűnnének. Az udvariasság nem az erényem, de tekintettel a gyerekre, tudom moderálni magam. Még úgy néhány percig.
De még ebben is tévedek. Két pillanat elég ahhoz, hogy további akadékoskodásom elnémuljon, hisz olyat látok, amihez eddig még csak egyszer volt szerencsém egész életemben. Nem is csoda, hogy egyből Berenice-hez kötöm a jelen eseményeket. Az a szuka. Tudtam, hogy addig kellene elintéznem, míg nem mozdul ki, és kezd el kutakodni utánam. Elkéstem.
- Legyen, van két perced, hogy elmondd, miért vagy itt! - nézek rá szúrós szemmel. Nem kedvelem az ilyesfajta ráhatást, a boszorkákat sem különösképpen. Berenice meg a csatlósai pedig Monaco legismertebb kupecei. Feleslegesen nem pazarolnám rá az időt, de nem is haragítanám magamra. Jelenleg nem tudom, melyik oldalra billen a mérleg.
Vissza az elejére Go down

avatar
Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Hobbi & foglalkozás :
being mom and some werewitch stuffs
Humor :
sarcastic



A poszt írója Nora Jones-Godbert
Elküldésének ideje Csüt. Márc. 23, 2017 12:00 pm
Ugrás egy másik oldalra



Kevin && Nora
[You must be registered and logged in to see this image.]El sem hiszem, hogy zöld jelzést kaptunk Kevin irodájába. Egy erőteljesebb ütés a pultra, és talán még a királynőhöz is bejutnék. Habár felesleges ennél jobban őrizni valakit, aki a megnyerő külseje mögött - ha Sam génállományából indulok ki - káoszra szomjazó bestiát rejteget. Éppen ezért szükséges néhány óvintézkedést tennem: beletúrok a táskámba, és ahogy felegyenesedem Beth mellől, egy rövid, míves tőrt akasztok az övembe a derekamnál. Gondosan ráhúzom a farmerdzsekim alját, aztán lesegítem a lányomat a pultról.
Ösztönösen tudja, merre kell menni, szóval előre szalad. Amilyen visszahúzódó lett az apja elvesztése után, arra számítok, hogy a küszöbön toporog majd, a félfából lesve az idegen bácsit, akiről eddig csak az anyja és a farkasok el-elejtett félmondataiból hallott, épp ezért kapok sokkot, amikor az irodába lépve a férfi derekába csimpaszkodva találom őket. Beth azzal a lendülettel, ahogy beszaladt, egyenesen az idegen férfi karjába vetette magát, arcát makacsul a combjába temetve. Mi lett azzal, hogy fuss, ha azt mondom, édes szívem?
- Beth!
Hát ezt a kort is megértük: hiába minden intő szó és spártai neveltetés, a lányom idegen férfiakon csüng. Az anyja kész lenne harcba szállni ezzel az idegennel, ő meg úgy ölelgeti, mintha legjobb barátok lennének. Már-már elfog a féltékenység, amikor Beth felpislog a férfira és megajándékozza a legszebb mosolyával.
- Sia!
Még pösze siát is kapott! Hova tűnt a lányom és mit csináltak vele?
- Annabeth! - ismétlem nyomatékosabban, majd gyengéden, de határozottan elhúzom őt a férfitól. Becsukom magunk után az ajtót, a kulcsot észrevétlenül kihúzva a zárból, és Annabeth zsebébe rejtem, ahogy magamhoz ölelem őt. Ha valami balul sülne el, nem szorulunk kelepcébe. - Elnézést kérünk, ő még egy kicsit...
Elharapom a mondat végét. A lányomra nem lehet azt mondani, hogy közvetlen lenne, különösen az elmúlt hónapokban nem. Őszintén szólva még én sem tudom, mi ütött belé. Ha Kevin nem bánja, leültetem az egyik kényelmesnek tűnő fotelbe, és bekapcsolom neki a mobilomon a kedvenc meséjét. Talán ezzel lekötöm őt negyed órára. Gyengéden a füle mögé simítok egy szőke fürtöt, csak ezután fordulok vissza a férfihoz, és mély levegőt véve végre a szemébe nézek. Egyetlen pillanatra elképedek a hasonlóság láttán, és hirtelen megértem, Beth miért vetette magát olyan nagy szeretettel a karjába. Hirtelen nekem is kedvem támad átölelni.
Erőt veszek magamon és legyűröm a döbbenetet, amit a hasonszín szempár és az ismerős vonások váltottak ki, és erőltetett magabiztossággal végre megszólalok.
- Sajnálom, hogy csak így Önre török... Rád török... Kevin, igaz? Ez valószínűleg hirtelen fog érni... A nevem Nora Jones-Godbert, és a férjem, Samuel Godbert végakaratából vagyok itt - felé nyújtom az igazolványomat, ami bizonyítja, hogy igazat beszélek. Vagy legalábbis azt, hogy van hivatalos igazolványom róla. Tisztes távolságban álltam meg tőle, ezért közelebb kell lépnie, ha el szeretné venni, én ugyanis egy tapodtat sem mozdulok Beth elől.
Hiába gyakoroltam el vagy ötvenszer, mit akarok mondani, egyszerűen nem jönnek a szavak.
- Ő itt Annabeth, az unokahúgod - bökök a kislányra, de továbbra is közöttük állok, mintha öntudatlanul is megpróbálnám távol tartani őket egymástól. Talán pontosan ez a célom mindaddig, míg nem tisztáztam le magamban, Kevin milyen ember és mennyit tud.
- Sam sosem mesélt arról, hogy van egy öccse, egészen pár évvel ezelőttig - folytatom végül, összefonva magam előtt a karomat. - Azt mondta, ha vele bármi történne, keresselek meg téged.
Az ajkamba harapva parancsoltam megálljt magamnak. Ne boríts rá mindent egyszerre, Nora! Csak szépen, lassan, finoman! Előbb azt kell megértetnem vele, hogy van egy bátyja, akiről valószínűleg sosem hallott még; van egy sógornője és egy unokahúga, akik most itt állnak előtte. Fel kell dolgoznia, hogy ez a sosem ismert testvér nincs többé - ezzel mondjuk nincs egyedül -, és akkor hol van még az örökség, amit ráhagyott!
Újabb mély levegő, szomjasan szívom magamba. Behunyom a szemem, koncentrálnom kell, felbőszítve testem azon részét, melyet gyűlölök, mellyel nem sikerült még megbarátkoznom, s ami még mindig olyan idegen számomra. Ahogy felpillantok, szemem sárgára vált, pupillám fekete lyukként tátog a közepén, felfedve legsötétebb valóm.

Vissza az elejére Go down

avatar
Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Tartózkodási hely :
♔ mystic falls & sometimes NO
Hobbi & foglalkozás :
♔ if you're not so lucky, you know i'm not a good guy
Humor :
♔ actually, i have



A poszt írója Kevin Godbert
Elküldésének ideje Szer. Márc. 22, 2017 10:27 am
Ugrás egy másik oldalra


to my sweet sister-in-law

[You must be registered and logged in to see this image.]
Lassú, körkörös mozdulatokkal masszírozom meg halántékom, miközben hagyom, hogy az a dilis szipirtyó olyan instrukciókkal bombázzon, amiket eszemben sincs megfogadni, de még csak megjegyezni se. Olgát rosszul érinti, hogy a második polgármesteri ciklusát nem kezdhette meg, és ez oly módon csattan rajtam, hogy már kínomban csak röhögni tudok. Persze nem most, majd később, mikor már tényleg nevetségesnek találom. Most még csak túráztatja az idegrendszeremet, ráadásul teljesen feleslegesen. Eszem ágában sincs olyan eszementségeket csinálni, amiket ő javasol - már értem, miért nyertem meg könnyűszerrel a választást anélkül is, hogy túlzott figyelmet fordítottam volna a kampányra. Az emberek se hülyék, hamar rájöttek, hogy jobb egy olyan polgármester, aki nem zavar sok vizet, mint egy olyan, aki úton-útfélen zaklatja az embereket, ahogy teszi ezt most velem is. Én pedig egy ideig még hagyom is, hogy fontosnak érezze magát és tanácsokat osztogasson, de van egy határ, amit jobb ha nem lép át. Azt hinné az ember, hogy oár év után rutinból ismeri a protokollt és a rendszert is, de mind hiába, azzal a lendülettel, hogy átvettem az irodáját, és visszavergődött az eredeti irodájába, a kommersz virágkaspók és a gátlástalan képviselők közé, visszanyerte az eredeti létjogosultságát a nő. Idegesít. Mindet és mindenkit.
- Igen, Olga, pontosan megjegyeztem a tanácsaidat, ma már harmadszor...  És most leteszem. - sóhajtok nagyot. Az egyedüli ok, amiért nem kezdek üvöltésbe, egészen egyszerű. Próbálok a lehető legkisebb feltűnést kelteni, és ehhez sajnos a jelenlegi munkám is hozzátartozik. Nem igazán néznék jó szemmel az új polgármester munkásságát, ha minden jöttment tudná, hogy hetente utazom New Orleansba, ahol egyébként a terhes feleségem vár. Persze ez is csak féligazság. Nem a feleségem, bár van róla papírunk jócskán, szóval akár hivatalos is lehetne. A lényegen viszont nem változtat. Terhes. És esze ágában sincs elvetetni, innentől kezdve meg ha tetszik, ha nem felelősségem van. Mindketten tudjuk már, mi történt, mikor megtagadtam apai kötelezettségemet. Nem lett jó vége és azóta is kísért.
Már épp a telefonomat csúsztatom a zakóm zsebébe és indulnék az ajtó felé, mikor hirtelen kivágódik és két magas sarkon billegő eléggé zaklatott külsejű titkárnőm botladozik be, de rögtön feltűnik, hogy hátrapillant még egyszer a válla fölött. Értetlenül nézek rá, hisz egyrészt ő intézte el, hogy a délutáni programom átkerüljön egy másik délutánra, másrészt elég világosan megmondtam neki, hogy amíg nem élet-halál kérdés, addig ne zavarjon. Az üzleti ügyeim egy részét is az irodában végzem elvégre, nem biztos, hogy jót tenne a karrierjének, vagy a kis nyakának, ha illetéktelen füleibe olyan információ kerülne, amivel pillanatok alatt aláássa minden munkásságomat.
- Épp indultam, kifelé menet mondja, ha akarja, de nincs időm az ostobaságokra. Olga miatt késésben vagyok.. - vetek egy gyors pillantást az órám irányába, aztán kezembe veszem a táskámat és lazán ellépek mellette, ki az ajtón, és széles léptekkel indulok a parkoló irányába, mit sem törődve azzal, tudja-e tartani velem a lépést.
- Uram, a felesége van itt és úgy tűnik, nagyon sietős neki, hogy találkozzanak... - zengi a fülembe, majd a következő kettő másodpercben kiver a víz, a gyermeki kacaj olyan hévvel zengi be a teret, hogy pillanatok alatt sóbálvánnyá válok. Lehetetlen... Már képzelődöm is.
Persze ezzel a lendülettel hátat is fordítok a titkárnőmnek és visszavágtatok az irodámba. Egy szó nem sok, annyi nem jön ki a torkomon, de tény, hogy jelzésképp nyitva hagyom magam után az iroda ajtaját, jelezve, hogy fogadom őt. Csak tudnám mi a franc ütött Faye-be, hogy a munkahelyemen tör rám. Várhatna otthon is, vagy megvárhatta volna, míg New Orleansba érek..
Vissza az elejére Go down

avatar
Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Hobbi & foglalkozás :
being mom and some werewitch stuffs
Humor :
sarcastic



A poszt írója Nora Jones-Godbert
Elküldésének ideje Hétf. Márc. 20, 2017 6:30 pm
Ugrás egy másik oldalra



Kevin && Nora
[You must be registered and logged in to see this image.]Annabeth üvölteni kezdett a hátsó ülésen. Már negyed órája álltunk egyhelyben, az anyja eltűnt a motorháztető mögött, a kényelmetlen gyerekülésben lehetetlenség volt elaludni, a napsugarak pedig egyenesen a szemébe tűztek az ablaküvegen keresztül. Ráadásul a csokija is elfogyott, és ha nincs csoki, az bizony tűrhetetlen állapot, s ennek orvoslására egyetlen módszer létezik:
- Maaamiiiiii! Kérek csokiiii!
Vidéken nőttem fel, két tucat pasi közt, Sam vén tragacsát pedig jobban ismertem, mint a tenyeremet. Számtalanszor lerobbant már alattam és mindig meg tudtam szerelni, most azonban trükkösebbnek bizonyult a probléma, mint elsőre hittem. Épp az olajfoltot próbáltam lesikálni a kézfejemről, amikor meghallottam Beth türelmetlen sírását. Megkerültem az autót és kinyitottam a hátsó ajtót - balról, mert a jobb oldali ragad.
- Itt vagyok, szívem, semmi baj! - Csókot nyomtam az arcára, aztán a táskámba túrva előkerestem még egy szelet csokit. Amíg elnyammogott rajta, lecsuktam a motorháztetőt és megpróbáltam beindítani az autót. Gond nélkül sikerült.
Húsz perc múlva feltűnt a Mystic Falls határát jelző tábla, további negyed óra múltán pedig leparkoltam a polgármesteri hivatal előtt. Vettem egy mély levegőt, még egyszer átgondoltam, mit akarok mondani, aztán kiszálltam az autóból, kiszedtem Beth-t a hátsó ülésről, balról, egyik vállamra kaptam a táskámat, a másikra a gyereket, és magabiztos léptekkel elindultam befelé.
A recepciónál egy korombeli, talán pár évvel fiatalabb hölgy üldögélt. Eltökélten felé vettem az irányt, és rövid üdvözlés után egyből a tárgyra tértem.
- A polgármesterrel szeretnék beszélni.
A lány tekintete tágra nyílt, arcáról eltűnt az udvarias mosoly. Úgy bámult rám, mintha most szabadultam volna az elmegyógyintézetből.
- A hivatalos fogadási idő szerdán, 9 órától 12 óráig tart.
Röviden átgondoltam, milyen nap van, közben lebeszéltem Beth-t arról, hogy elcsenje az egyik tollat a pultról csak azért, hogy alkotóelemeire bontsa azt. Imádott szétszerelni, bármit is adtam a kezébe, pillanatok alatt szétkapta, függetlenül attól, hogy lehet-e bármit is szétbontani rajta. Ha nem, hát megoldotta.
- Remek, de nem várhatok addig. Most kell vele beszélnem, sürgős ügyben. Csak öt percet kérek az idejéből.
- Igen, de a fogadóóra...
- Bent van vagy nincs? - vágtam a szavába türelmetlenül. Beth-nek nem tetszett az él a hangomban, lebiggyesztette a száját és megrángatta a hajamat, jelezve, hogy menni akar.
- Bent van, de nem lehet csak úgy rátörni. Ha gondolja, adja meg a telefonszámát, és ahogy ideje engedi, Mr Godbert felkeresi. Vagy jöjjön vissza az ügyfélfogadási időben, holnap.
Elfogyott az a kevés türelmem, ami volt, és nem túl nőiesen a pultra csaptam a lány előtt. Bethnek tetszett a mozdulat, bohókásan ütlegelni kezdte a pultot. Gyengéden lefogtam a kezét, hogy ne tegye. Épp elég, ha az anyja kiveri a balhét.
- Tizenhat órát vezettem, két napja szemhunyásnyit sem aludtam és legutoljára tegnap este ettem normális, emberi ételt. Emeld fel azt a csinos hátsódat és szólj neki most rögtön, hogy Nora Jones-Godbert beszélni akar vele! Lefogadom, hogy szakít ránk időt, amint meghallja, ki vagyok.
Miután a recepciós sértetten elviharzott, felültettem Beth-t a pultra és leguggoltam elé. Magam előtt láttam, ahogy a lány halkan szitkozódva végigrobog a hosszú folyosón, magassarkújának kopogása visszhangot ver a kopár falak közt. Sejtettem, mit fog mondani, amint elérte a megfelelő irodát és bekopogott: "Mr Godbert, valami hisztérika várja önt odakint a gyerekével, önnel akar beszélni. Azt mondta, Nora Jones-Godbertnek hívják. Akarja, hogy hívjam a biztonsági őröket?" Kár, hogy nem láthatom, milyen arcot vág erre újdonsült sógorom.
Két tenyerembe fogtam Beth aprócska kezét és egyenként megpusziltam az összes ujját. A kacaja betöltötte a csendes, komor kis hivatalt.
- Figyelj rám, Beth! Ha anya azt mondja, Kevin bácsi rossz ember és fuss, olyan messzire szaladsz, amennyire csak tudsz, rendben? A mami addig feltartja őt. Megkeresed az első felnőttet és szólsz neki, hogy baj van. Megmondod neki Had bácsi nevét, és ő majd eljön érted.
Nem hiszem, hogy maradéktalanul megértette a tervet, ezért többször is elismételtem neki, édes szavakat suttogtam a fülébe, a karomba zárva ölelgettem és hagytam, hogy a recepciós lány tollaival játsszon. Tekintetem közben idegesen kapkodtam körbe, türelmetlenül várva, hogy Kevin megjelenjen. Nem igazán tudtam, mire számítsak, hiszen a nevén kívül rejtély volt számomra az egész férfi.



A hozzászólást Nora Jones-Godbert összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Május 19, 2017 11:35 pm-kor.
Vissza az elejére Go down

avatar
Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Tartózkodási hely :
♔ mystic falls & sometimes NO
Hobbi & foglalkozás :
♔ if you're not so lucky, you know i'm not a good guy
Humor :
♔ actually, i have



A poszt írója Kevin Godbert
Elküldésének ideje Hétf. Márc. 20, 2017 1:24 pm
Ugrás egy másik oldalra

*****
Vissza az elejére Go down




A poszt írója Sponsored content
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra

Vissza az elejére Go down
 

Polgármesteri hivatal

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi
- járd körbe városainkat -
 :: Mystic Falls :: Belváros
-

Friss reagok
- lelked hangjai -






Álarc nélkül
- itt vagyunk -





Jelenleg 22 felhasználó van itt :: 9 regisztrált, 0 rejtett és 13 vendég :: 1 Bot
A legtöbb felhasználó (77 fő) Kedd Jún. 23, 2015 10:38 pm-kor volt itt.

Fajaink aránya
● ● számokban a valóság ● ●

csoportok ●
Ffi
Ember •
27
18
vámpír •
26
19
ősi vámpírok •
5
7
Vadászok •
8
9
Boszi / mágus
31
16
Farkas •
17
20
hibrid •
3
3
vámpírboszi •
14
6
Animágus •
3
2
dhámpír •
4
2
tündér •
2
2
Farkasboszi •
6
2
druida •
2
3