Share | 

avatar
Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Keresem :
i wanna stay inside all day, i want the world to go away

i want blood, guts, and chocolate cake, i wanna be a real fake
Kedvenc dal :
control, mad hatter ✤ ✤
Tartózkodási hely :
mystic falls, whitmore ✤ ✤
Hobbi & foglalkozás :
i'm trying to be okay ✤ ✤
Humor :
hard ✤ ✤



A poszt írója Ebony Tate-Smith
Elküldésének ideje Vas. Ápr. 30, 2017 9:33 am
Ugrás egy másik oldalra

Gratulálunk, elfogadva!  
üdvözlünk a diariesfrpg oldalán!

Frannie, Frannie, Frannie...! 40

Őszintén? Egyébként is imádom azt a képregénybeli karaktert, aki inspirált téged, de az, hogy te erre még rá tudtál rakni egy lapáttal és a saját képedre is formáltad a nőszemélyt... elismerésem, hatalmas hódolatom!  31 Alig várom, hogy láthassam, mit fogsz kihozni magadból, mert egyszerűen tudnom kell, meg kell értenem, hogy mi visz rá egy magasan iskolázott, gyönyörű nőt arra, hogy szerelembe essen, elkezdjen kötődni egy tankönyvi példája pszichopatához. Ezt hívják személyiségbeli tényezőknek, nemde? Benned is megvan az őrültségre való hajlam, beszélhetnénk itt a gyerekkorod óta benned munkáló elfojtásokról és azokról a különleges, már-már ijesztő tulajdonságaidról, amik olyannyira részeid, mint a tűsarkú, a szemüveg és a kimért tartás, de van egy olyan érzésem, hogy elég jól meg kell ismerni ahhoz, hogy valaki rájöjjön a titkod nyitjára. Fütyül

Mondanám, hogy vigyázz magadra, mégis, feleslegesen jártatnám a számat, mert abból az őrületből, amibe belesétáltál, már nem igazán van egyenes kiút... nem mintha ki akarnál szakadni a szörnyeteged karmaiból. Very Happy Menj, foglalózz, aztán ugorj fejest a játéktérbe is! Jó szórakozást! Smile

[You must be registered and logged in to see this link.] & [You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down

avatar
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Chatkép :

Kedvenc dal :
she used to be a clown
Tartózkodási hely :
✦ in da madhouse ✦
Hobbi & foglalkozás :
✦ doctor {psychiatrist} & inmate {criminal} at the same time ✦
Humor :
✦ clown at heart ✦



A poszt írója Dr. Francine Frankenstein
Elküldésének ideje Szer. Ápr. 26, 2017 10:42 am
Ugrás egy másik oldalra

Dr. Francine Frankenstein
nomen est omen

ha-ha-harminc

daddy's lil monster

New Orleans

Margot Elise Robbie

ember {vadász felmenőkkel}

Frannie, pitécske

elmeorvos, pszichiáter, kriminológus

[You must be registered and logged in to see this image.]
a karakteremet egy DC képregény ihlette {Dr. Harleen Quinzel},
ezen felül viszont teljes mértékben saját agyszülemény

[You must be registered and logged in to see this image.]

Születési idő, hely   New York City, Coney Island; 1985. április 1.
Család   Árvaházban, később pedig nevelőszülőknél (akik egészen véletlenül vadászok voltak) nevelkedtem, sosem ismertem az igazi szüleimet. A drágalátos nevelőim azonban rejtélyes körülmények között meghaltak, valamikor úgy a tinédzseréveim tájékán; haláluk oka mindmáig vitatott. Nem ápoltam velük túl jó viszonyt, így kicsit sem bánkódtam utánuk. Szomorú, tudom, de ez az igazság.

 

Kopp-kopp. Női cipők jellegzetes koppanása hasítja ketté az elmegyógyintézet kaotikus csendjét. Lélegzetvisszafojtva, szinte megfeszült mellkassal, töretlenül lépdelek előre a kihalt folyosókon. És valósággal érzem, ahogy a szívem csordultig telik valami furcsa és megmagyarázhatatlan, valami természetellenesen visszataszító és mégis gyönyörűséges érzéssel, ahogy haladok felé. Rettegéssé korcsosult eksztázis. Földöntúli gyönyör és gyötrelem keserédes elegye. Imádat? Gyűlölet? (…) felé haladok. Visszamászok hozzá.
Most is.
Mind mindig.
Minden egyes nap.
Nem tudom, hogy mikor és hol kezdődött ez el, mint ahogyan azt sem tudom, hogy mikor fog véget érni. Ha véget fog egyáltalán… Vajon csúnya vége lesz? Olyasfajta, amit majd a televízióban és az újságokban is emlegetni fognak? A pszichiáter, aki beleszeretett a saját betegébe. Az elmeorvos, aki beleőrült a szerelembe… Nem tudom, hogy pontosan mivel kezdődött el. Talán egy nevetés. Egy mosoly. Egy gyilkos, acélszürke szempár. Vagy egy hazug ígéret, ahogy ez a fenséges lidérc felém nyújtotta a kezét. Maga az ördög. És én odaadtam neki a lelkemet… Készségesen. Pedig nem is kérte.
Megérkeztem. A cellája előtt állok, és úgy nézem, mintha nem tudná, hogy őt nézem. Mintha nem látnánk egymást… Őrültség, mi? Egy üvegkalitkába zárt rabmadár. Csak egy átkozott üvegfal választ el minket egymástól, és persze az épelméjűség… Vagy sokkal inkább az Ő R Ü L E T? (…)
Az átlátszó üvegfalra tapasztom a kezem, és nézem, miközben alszik, mint valami mániákus megszállott. De nem is alszik igazán. Csak tetteti magát. Játszadozik velem. Tudom, hogy lát. Figyel engem. Eme gondolattól pedig akaratlanul is bestiális mosoly feszül az ajkam szegletébe. Élvetegen dörgölőzöm neki annak az átkozott üvegfalnak, akár egy felajzott nőstényállat. Immár az arcommal is felkenődök rá – így produkálom magamat neki, az én legkedvesebb betegemnek.
Fájdalmasan feszül neki a pillanat az örökkévalóságnak, ahogy ajkammal az üvegre lehelek, hogy az bepárásodjon. Majd ujjbegyeimmel rajzolni kezdek. Felrajzolom azt, ami már hetek óta nem hagy nyugodni, ami már hetek óta a lelkemet nyomja. Egy szívecskét. Csak neki. Tőlem. Benne a neveink kezdőbetűivel. És az ígérettel. Örökkön-örökké!


- Hoztam magának valamit – szólalok meg félszegen, kislányos ártatlansággal, enyhe pírral az arcomon. Ezt követően pedig előveszek a zsebemből egy plüssmacit. Leteszem az asztalra elé. – Tetszik? – csillannak fel a szemeim, ahogy a tekintetemet az övébe vájom. De látom rajta az értetlenséget. Elvégre egy pszichopata hogyan is tudna örülni egy plüssjátéknak? Hihi. – Csak vicceltem! – rikkantom el magam, ahogy a mosolyom hirtelen bestiális vigyorrá torzul. És végül előveszem azt, amit valójában hoztam neki; fotókat egy gyilkossági tett helyszínéről, rengeteg vérrel és hullákkal. Hullahegyek. Hullahalmok. Csak neki. Én tudom, hogy mire van szüksége… Én ismerem Őt. Tényleg. Igazán. Mint ahogyan ő is jobban ismer engem mindenkinél a világon. (…)

- Mesélje el nekem, doktornő, hogyan vesztette el a családját? Mi történt aznap este, amikor az a bizonyos baleset volt? Én már elárultam a titkaimat, most maga jön!
Valami érthetetlen és megmagyarázhatatlan módon az első pillanattól kezdve megbízom benne. Jobban bízom benne bárkinél. És tudom, őrülten hangzik, de érzem, hogy a titkaim nála végre biztonságban lehetnek. A titkok, amelyeket még sosem árultam el senkinek…
- Egy éjszaka történt. Egy nyári éjszaka, amikor olyan fülledt volt a levegő, hogy nem tudtam aludni. Meghallottam őket. A hangokat a pincénkből. Vérfagyasztó sikolyok, halálhörgés… Eleinte még csak azt hittem, hogy a lenti televízióból szól, de aztán nem tudtam tovább hazudni magamnak. A hangok, amiket már évek óta hallottam, megállás nélkül. Ezek a sikolyok… a pincénkből… Lementem megnézni, hogy mi az, amit a nevelőim olyan régóta próbáltak titkolni előlem. Elhitették velem, hogy azok a sikolyok csak az én elmémben léteznek. Elhitették velem, hogy őrült vagyok! Aztán megláttam őket… azokat az árván hagyott testeket. Némelyik még életben volt, némelyik már régóta nem. Ketrecekbe voltak zárva, akár az állatok…
- És mit tett ekkor, doktornő?
- Én… én… kiengedtem őket. Egyszerűen csak fogtam és kiengedtem őket, az összeset! Nem bírtam tovább hallgatni a sikolyaikat…!
- És mi történt aztán, doktornő? – pillant rám azzal a mélyreható tekintettével, mintha pontosan tudná, hogy mi következett ezután. Szinte érzem, ahogy a két fenséges kezével belenyúl az elmémbe, pedig valójában hátra vannak kötve neki.
- Káosz. Mindent elpusztítottak maguk körül. Még egymást is. Aztán valahogy tűz keletkezett a házunkban, a pincében. Ott voltak a nevelőszüleim is. Bent égtek a tűzben.
- Baleset volt?
- Nem. Én zártam be őket oda.

- Tudja mi a vicces, doktornő?
- Mi? – Oh, kérem, kééérem, meséljen nekem egy viccet…!
- Az, hogy magának évekbe telt az orvosin elsajátítani azt, hogy hogyan kell beférkőzni valaki másnak az elméjébe. Mondjuk például az enyémbe. Nekem viszont elég volna öt perc és egy piszkavas, hogy az ön elmécskéjébe férkőzzek.
Szavai hallatán az arcomra fájdalom és kétségbeesés elegye torzul. Aztán hirtelen rádöbbenek, hogy mi volt a vicc része ennek – hirtelen lágyulnak el a vonásaim, ahogy megemelkedek ültemből. Különös kapcsolat a miénk. Mert mi ketten összetartozunk. Tagadhatja, de valahol a lelke mélyén ő is érzi ezt. És éppen ezért tudom, hogy soha, soha, soha nem lenne képes engem bántani.
Elemi erővel vágódik hátra a szék mögöttem, ahogy veszett hévvel az asztal fölé tornyosulok, majd egész testemmel ránehezedek – immár teljesen átmerészkedve az ő térfelére.
- Oh, igazán? És mondja csak, Mr. J, mégis hogyan óhajtja ezt kivitelezni? – dorombolom az arcába, az ajkam szinte már az övét súrolja. Mintha csak tálcán kínálnám fel magamat neki, hogy tegyen velem bármit, amit csak akar. Nem is tudja az ember, hogy mennyire kevés választja el az épelméjűség határvonalát a tébolyétól, amíg oda nem ajándékozza a lelkét az ördögnek. Én az enyémet tálcán kínáltam, szívecske alakú dobozban, masnival átkötözve. Eléggé őrültség, ugye?


- Gyerünk, mutasd magad, szörnyeteg! Tudom, hogy ott vagy…! – üvöltök be az elsötétített cellájába, miközben a szívem dühödten kalapál a mellkasomban, mintha csak ki akarna szakadni onnan. – Ne rejtőzz most el, hiszen te akartál játszani velem…! – Egyszerre lesz úrrá rajtam a pánik és a féktelen, eszeveszett düh. Hátamat a cellájának vetve csuklok össze a jéghideg padlón, miközben az arcomon végigszánt egy keserű könnycsepp – égetve, marva.
- … és ne merészeld azt mondani, hogy neked nem jelentett semmit… Mert úgysem hiszem el!
Úgy mozdul meg a sötétben, mint valami fenevad, egy valóságos ragadozó. Vagy mint a csörgőkígyó, aki az áldozatához tekereg, úgy közeledik most ő is énfelém az üvegfalon keresztül.
- Doktornő… doktornő… – hangja nyájas, az arckifejezése pedig tenyérbe mászó. – Hogyan birtokolhatsz valami olyat, ami nem szabad? Hogyan szerethetsz valakit, aki nem ura önmagának? Te is tudod, hogy egy magamfajta sorozatgyilkost nem lehet szeretni…
- BAROMSÁG!!!
(…)
- Elbúcsúzott tőle, Dr. Frankenstein?
- Miről beszél?
- A Jokerről. Hétfő reggel ki fogják végezni méreginjekcióval. Elvégre a sorozatgyilkosoknak ez jár. Remélem, még időben elbúcsúzott tőle, doktornő.

Vissza az elejére Go down
 

Doctor Frankenstein

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Raina Frankenstein
» miss/mistah doctor

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Az alkotás metafórája
- alkoss karaktert -
 :: Halhatatlan évek :: Emberek
-

Friss reagok
- lelked hangjai -






Álarc nélkül
- itt vagyunk -





Jelenleg 17 felhasználó van itt :: 3 regisztrált, 0 rejtett és 14 vendég :: 2 Bots
A legtöbb felhasználó (77 fő) Kedd Jún. 23, 2015 10:38 pm-kor volt itt.

Fajaink aránya
● ● számokban a valóság ● ●

csoportok ●
Ffi
Ember •
27
18
vámpír •
26
19
ősi vámpírok •
5
7
Vadászok •
8
9
Boszi / mágus
31
16
Farkas •
17
20
hibrid •
3
3
vámpírboszi •
14
6
Animágus •
3
2
dhámpír •
4
2
tündér •
2
2
Farkasboszi •
6
2
druida •
2
3