Share | 

avatar
Warlock •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Chatkép :

Kedvenc dal :
♣ All Along the Watch Tower
Tartózkodási hely :
♣ Seattle
Hobbi & foglalkozás :
♣ pub owner



A poszt írója Lucifer Mercury
Elküldésének ideje Hétf. Május 08, 2017 10:36 pm
Ugrás egy másik oldalra

Gratulálunk, elfogadva!  
üdvözlünk a diariesfrpg oldalán!

Kedves Faith!

Hirtelen nem is tudom, hogy mit mondhatnék és szerintem a lányunk is szívesen nyilatkozna, ha lenne rá lehetősége, mert mind a ketten nagyon örülünk az érkezésednek és annak is, hogy ilyen remek kezekbe került a karakter. 40

Kíváncsi voltam arra, hogy miként fogod bemutatni azt, ami történt, amiket a karakter érzett és amiket talán már részben megismerhettem Do által is, hiszen minden éremnek két oldala van, de ne is szaladjunk ennyire előre, mert ilyen könnyedén nem szabadulsz tőlem. :mer: Ritka az, amikor ennyire magával tud ragadni egy családleírása, de neked könnyedén sikerült ez és már ezzel ideláncoltál; azt is mondhatnám, hogy szinte faltam a sorokat. Ugyanakkor ott van az a tény is, hogy ahogyan leírtad azt, hogy mit is érzel az angyalkánk iránt… nos, azt kell mondanom, hogy sikerült elérned még azt is, hogy az Ördög, vagyis nekem lelkiismeret furdalásom legyen, amiért nem voltam ott azokban a pillanatokban. Természetesen ezt letagadnám, ha bárki kérdezné, mert köztudott tény, hogy nincs szívem. 23

Sok mindent szeretnék írni, de hirtelen nem tudom, hogy mit mondhatnék az előtörténetedre, mert nem találom a szavakat. Olyan érzésem volt, mintha egyik kedvenc könyvemből olvasnék részleteket. Gyönyörűen jelenítetted meg azt, hogy mit éreztél, mi vezérelt arra, hogy hozzám küld Do-t, vagy éppen miként is érzel velem kapcsolatban. Nem volt sose egyszerű, de ki mondta azt, hogy mindenkinek szőke herceg jár? Néha valakinek az ördögöt is meg kell szelídíteni, még ha nem is szánszándékkal teszi. :mer: Férfiasan bevallom, hogy imádtam elveszni a soraid között, bepillantást nyerni, hogy miként maradtál erős és miként érzel azzal kapcsolatban, hogy újra itt vagy. Tudom, hogy olyan szabályt szegtem meg, mint még soha, de érted megérte kockáztatni. Egyébként is legrosszabb esetben mi történt? Maximum újra a pokolban találom magam, ahova egykoron is visszamentem önként, de most nem akarok! Maradni akarok, de még talán vagyok olyan csökönyös, hogy sose ismerném be azt, hogy neked vagy Doreahnak is köze lett ahhoz, hogy maradni akarok. Vajon mi lesz, ha újra látlak? Vagy inkább az lenne jobb kérdés, ha te megpillantasz, életem? Egykoron elvettelek, de vajon a halálon túl is érvényes marad az az eskü? Azt hiszem van bőven mit megbeszélnünk, de már alig várom, hogy felforgasd még inkább az életem, vagy éppen szövetkezz a másik szőkeséggel, aki részben te vagy, részben én, de azt hiszem belőled többet örökölt. 23

Azt hiszem, hogy már így is túl sokat fecsegtem – ami nem szokásom -, de így jár az ember, ha feldobják a napját egy igazán remek történettel, ami totálisan képes beszippantani és azt kívánja, hogy sose érjen véget, mert olvasni és olvasni szeretné még tovább. Na, de tényleg befogom – de csak egyelőre -, sipirc foglalózni, aztán pedig ketten is alig várjuk, hogy elrabolhassunk téged játékra! :mer:

P.S.: Köszönjük még egyszer, hogy életre keltetted ezt a karaktert ennyire fantasztikusan! :hug:



Vissza az elejére Go down

avatar
Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Chatkép :

Keresem :
▲ the way back to my daughter
Kedvenc dal :
▲ Safe and sound
Tartózkodási hely :
▲ Seattle
Hobbi & foglalkozás :
▲ taking care of my little sunshine
Humor :
▲ angelic



A poszt írója Faith Mercury
Elküldésének ideje Vas. Május 07, 2017 2:28 pm
Ugrás egy másik oldalra

Faith Mercury
nomen est omen

39 év

Devil's Angel

Seattle

Rachel McAdams

boszorkány

Faith

virágbolt tulajdonos

a karakterem keresett


Születési idő, hely   Portland, 1977. október 25.
Első átváltozás   -
Család   Habár a szüleimmel nem ápoltam sohasem rossz viszonyt, mégis, amint lehetőségem adódott, Seattle-be költöztem, hogy önálló életet élhessek. Gyakran hazajártam meglátogatni őket, de sajnos az idő felettük is eljárt, s lassan már tíz éve annak, hogy mindkettejüktől búcsút kellett vennem, örökre.
Mindig is imádtam a gyerekeket, így nem volt kérdés a számomra, hogy egy nap én is családot alapítsak-e vagy sem. Tudtam jól, hogy mit szeretnék elérni a magánéletemben, valóságos pontba szedett terveim voltak. Noha a szőke herceg nem talált rám, maga az ördög viszont annál inkább. Mondhatnám, hogy kicsit sem vagyok büszke arra, hogy olyan könnyedén az ujjai köré tudott csavarni, ám de tőle kaptam a legnagyobb ajándékot a világon, s ezért sose tudnék rossz szemmel nézni rá.
Az idilli családi kép, ami Lucifer megismeréséig lebegett a szemeim előtt, hirtelen szertefoszlott, mikor megtudtam, hogy terhes vagyok. A szüleim se fogadták kitörő lelkesedéssel, mikor megtudák, unokájuk érkezik, én azonban a körülmények ellenére se tudtam lemondani a kisbabámról. Amikor pedig először a kezeimben tarthattam, bizonyossá vált, hogy életem legjobb döntését hoztam, mikor harcoltam érte.
Ugyan apuka nem volt a képben, ettől függetlenül igyekeztem mindent megadni Doreah-nak, ami csak tőlem kitelt. A legnagyobb szeretetben neveltem és hiszem, hogy a világ legjobb anya-lánya kapcsolata az a miénk. Imádok minden egyes pillanatot, amit vele tölthetek, imádtam nézni, ahogy gyermekként egyre jobban és jobban rácsodálkozott s felfedezte a világot. Most pedig imádom nézni, ahogy nővé érik és egyre jobban kiforr a saját személyisége. Ő a legangyalibb teremtés a világon, ami jóformán csodaszámba megy, már ha az apja származására gondolunk csupán. Sok mindennel lehet vádolni Lucifert, jól tudom. De Ő adta nekem ezt a gyönyörűséget, ezért pedig örökké hálás leszek neki. Doreah nélkül ugyanis fabatkát sem érne az életem.

 

Némán merengve, magam elé nézve ülök az étkezőasztalnál. A korábban lefőtt kávém még mindig a bögrében gőzölög, hisz kezeimet lefoglalja egy bizonyos boríték. Talán nem lett volna szabad ennyire körbeszaglásznom, s kiderítenem, hogy újra a városban tartózkodik. De érzem, ahogy a fejem felett sötét felhők gyülekeznek, bensőm azt súgja: hátralévő napjaim meg vannak számlálva.
Tudom, hogy nem jó ötlet Doreah-t az apjához küldeni. Tudom, hogy Lucifer egy szavát se fogja elhinni, mikor majd megjelenik előtte. Talán a vonásaimat se véli majd felfedezni abban a csodás arcocskában. Ám a szívem mélyén mégis bízom abban, hogy nem hagyja magára. Ezt a bizalmat ugyan semmivel sem érdemelte ki, nekem mégis szükségem van arra, hogy hinni tudjak ebben.
Megannyi évvel ezelőtt már sikerült egy kis jóságot csempésznem az életébe, s talán ezúttal pont Doreah lesz rá jó hatással. Nem mintha azzal áltatnám magam, hogy majd a lányunk kedvéért megváltozik. Ám nem szabad elhessegetnem magamtól a remény apró foszlányait, pláne nem most, mikor már érzem, hogy közel a vég. Gondoskodnom kell a lányomról, tudnom kell, hogy az apja megvédi majd Őt. S mivel alkalmam nem igazán nyílt arra, hogy személyesen találkozhassam újra Luciferrel, nem maradt másom, mint a hitem.

A mágia, mintha elhagyott volna. Mintha most akart volna móresre tanítani, amiatt, hogy egyszer közelebbi kapcsolatba kerültem az Ördöggel. Levegőt alig kapva fekszem a hideg konyhakövön, nézve, ahogy a vérem elcsordogál a padlón. Hiába volt annyi lélekerőm, hogy értesítsem a mentőket, ha a szívem egyre gyengébben dobog. A bordáim sajognak, s biztosra veszem, ha próbálnám, akkor sem tudnék felkelni innen.
Szemeim előtt lepereg eddigi életem. A gyerekkorom, azok az esti énekek, mellyel édesanyám mindig álomba tudott ringatni. Aztán azt a pillanatot látom, mikor Doreah-t a karjaimba adják a szülőszobán, ahogy először kinyitja kicsi szemeit és farkasszemet néz velem. S utoljára, még egyszer ott találom magam Lucifer előtt, figyelem, ahogy a felhúzza a gyűrűt az ujjamra. Még egy apró másodpercig látom, ahogy elmosolyodik, majd minden eltűnik, olyan hirtelen, ahogyan megjelentek az előbb.
A mentősök berontanak az ajtón, hozzám beszélnek, de válaszolni már nem tudok. A kabátomat szorítom, amennyire csak maradék erőmből kitelik, hogy még véletlenül se akarjanak megszabadítani tőle. El kell vinnem a kórházba. El kell vinnem, hogy Doreah megtalálja a levelet és felkereshesse az apját.
Még érzem, ahogy az ágyra tesznek, de szemeim lecsukódnak, s hosszú ideig nem nyílnak ki újra.

Azt hittem, ez már a vége, hogy nem lesz tovább, de szemeim mégis erőt vesznek magukon s kinyílnak a világos, hófehér kórházi falakat meglátva először. Óvatosan fordítom csak a fejem, mikor megérzem lányom puha ujjacskáit a kézfejemen.
- Kicsim...? - Szólalok meg alig hallhatóan. Látom, hogy mozog a szája, de nem hallom, mit mond. S fájdalmat sem érzek már, így szinte biztosra veszem, hogy az utolsó perceimben járhatok. - A ruháim közt... egy boríték... keresd meg. Amíg nem késő... Visszajött. Menekülj... Griff... Fabiana... - Nem tudok összefüggő mondatokat alkotni, értelmesen beszélni, de már nem is számít. Csak az számít, hogy Doreah megtalálja a borítékot és ezáltal eljusson az apjához.
Több szó el sem hagyhatja a számat, hiszen amint az angyalkám a kabátomhoz lép én már távozom is a túlvilágra, kilehelve utolsó lélegzetemet.

Magamhoz térek, levegőért kapkodom, de nem tudom hol vagyok. Semmi sem ismerős. Se a bútorok, se a ruhák, de még az ablakból nyíló kilátás sem. Vajon ez lenne a túlvilág? Szeretnék ebben hinni, ó, de még mennyire szeretnék. A másik lehetőség, ami a fejembe ötlött, ezerszer rosszabb lenne, így meg kellett győződnöm arról, hogy ez valóban a túlvilág.
A mágiám magamra hagyott, s a megtámadásom óta még csak felém sem nézett. Az ember, aki a gondomat viseli, s nap, mint nap ételt hoz nekem, még nem fedte fel előttem a valódi kilétét. Nem értem, mire fel kell ez a nagy titokzatosság, de a megérzéseim rosszat súgnak. Nagyon rosszat.
Az itt töltött napjaim alatt bőven volt időm kitapasztalni, hogy a "vendéglátóm" mikor-mit csinál, így kicsit sem volt nehéz megszöknöm tőle. Bár felmerül bennem a gyanú, vajon miféle őr lehet ő, ha ilyen könnyedén kikerülhettem a radarja alól. Mert hát, valljuk be, nem vagyok éppen nagy szabályszegő, se FBI ügynök, de még a Macskanő se, hogy ennyire könnyen ment volna. Szinte túl könnyen ment. Mintha nem is akart volna tovább fogva tartani. Vagy beképzelem ezt csupán?
Az éjszaka árnyai toronyként magasodnak fölém, mialatt Seattle utcáit járom. Kétség sem fér hozzá, nem a túlvilágon vagyok s még csak meg sem haltam. Nagyon is életben vagyok, habár ennek sose lett volna szabad megtörténnie. Boszorkányként jól tudom, hogy nem szabad senkit sem visszahozni az élők világába, mert azzal felborul a természet egyensúlya. S bárki is tette ezt, meg fog fizetni érte, kamatostul. De talán még én is. Talán újra meghalok, csak ezúttal sokkal fájdalmasabb módon, mint korábban.
Kabátom fekete kapucniját a fejembe húzom, kerülve az emberek, alkoholtól csillogó pillantását. Nem tudom hova megyek, lábaim azonban magabiztosan visznek előre, majd hirtelen, amikor a célhoz érek, megtorpannak. Fejemet felemelve, tekintetemet a világító betűkre vezetem. Mercury Club.
Ne, Lucifer, ne... Mondd, hogy nem Te hoztál vissza az élők sorába... Mondd, hogy tévesek a megérzéseim.

Vissza az elejére Go down
 

Faith Mercury

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» ›› faith is my sword. truth my shield. knowledge my armor

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Az alkotás metafórája
- alkoss karaktert -
 :: Halhatatlan évek :: Boszorkányok
-

Friss reagok
- lelked hangjai -






Álarc nélkül
- itt vagyunk -





Jelenleg 20 felhasználó van itt :: 6 regisztrált, 0 rejtett és 14 vendég :: 2 Bots
A legtöbb felhasználó (77 fő) Kedd Jún. 23, 2015 10:38 pm-kor volt itt.

Fajaink aránya
● ● számokban a valóság ● ●

csoportok ●
Ffi
Ember •
27
18
vámpír •
26
19
ősi vámpírok •
5
7
Vadászok •
8
9
Boszi / mágus
31
16
Farkas •
17
20
hibrid •
3
3
vámpírboszi •
14
6
Animágus •
3
2
dhámpír •
4
2
tündér •
2
2
Farkasboszi •
6
2
druida •
2
3