Share | 
A topik címe: Bejárat és előtér

avatar
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad



A poszt írója James Nazare
Elküldésének ideje Csüt. Okt. 12, 2017 3:42 pm
Ugrás egy másik oldalra



Kaleb & James

Előzmény


Az hogy történt néhány dolog…miért kelt bennem annyira rossz érzést? Mintha, nem is tudom, egy teljesen más világ lenne ez a Kol nevezetű Vámpír-boszorka, nem tudom, melyik lényét helyezi előtérbe, de ez ijesztő.
- Elég biztató. – húzódott kesernyés mosoly képemre. Kevert izé. Az ő varázs erejét lopta el… a lopásért járna egy pár dolog, de miért szólnék be? Az ő élete… de nem tudok szó nélkül elsiklani mellette.
- Szép kis „barát”, lop… - de csak ennyi, hiszen ha ettől vált kevert izévé, akkor meg kellene köszönnie Kalebnek, hogy erősebbé vált ettől. Az meg hogy nem engedi, hogy Kol hozzám érjen, megkönnyebbülés tör rám. Remélem nem vágyik a tasakjai után valami frissebre.
- Curry. – ismétlem el a szót, ettem én már olyat? Szerintem igen, a halálom előtti napokban ettem, ez biztos…az izére már nem emlékszem, de jól hangzó szó. De aztán furán nézek rá… tényleg hatalmasat fordult a világ…70 év kellett hozzá, hogy ez a mimóza nyüzüge…ember legyen a talpán. Ez hatalmas előrelépés, mert nélkülem tört előre. Felnevetek az egész dolgon, 92 év….meg sem érzem a súlyát a dolognak. Majd talán később… ha elfelejtjük ezt az egész Harper dolgot…
A házhoz érve tekintetem végig vonul a falakon, majd az ajtóra…megjöttünk volna? Elég klasz kéró…
- Én mindig azt hittem, hogy a vámpírok elhagyatottabb helyeket választanak otthonuknak… mondjuk egy kastélyt. Barlangot. – értetlen képet vágok, hisz mennyi sztorit hallottunk már 70 évvel ezelőtt?
-Ez kicsit kiábrándító. – tettetett sértődöttséggel fonom össze mellkasom előtt a kezem.
- Ez így már egyáltalán nem menő. – még egy kis durcizás, majd csak nem bírom ki, elnevetem magam, belebokszolok Kaleb vállába. – Vicc volt, de ez akkor is furcsa. Még. – ahogy a kulcsát előkaparja, ahogy az ajtó kinyílik, óvatosan lesek be az épület belső terére. Belépek hát, majd hallom Kal utasítását is.
Lepillantok a cipőmre, még Harper adhatta rám, majd könnyedén le is rúgom azt. A polc felé pillantok, akad pár papucs, egyet leemelek, amelyik épp szimpatikus, aztán miután felhúztam beljebb vonultam. Tátott száj elő, majd egy hízelgő fütyszó hagyja el ajkaimat.
- Ez igen. Menő. – forgolódok, látni akarok mindent, de egyszerre nem megy ez, nem elég, hogy kíváncsiság hajt, a jelen is érdekel, a város is, a tesó múltja, meg az is, hogy kicsoda is Kol. Minden egybe.
- Nehéz ezt elhinni... - húzom el a szám, majd szusszanok, kiráz a hideg, megdörgölöm a kezem. Mint aki fázik.
- Olyan fura érzés egy vámpírtanyán lenni. - Kaleb felé pillantok. - Ne érts félre... Csak nem volt még dolgom vámpírral... de ezt te tudod a legjobban. - mutatok felé, majd végig simítok a falakon, elidőzve egy egy mintán, a plafont is meglesem magamnak.
- Szóval... miről is maradtam le? Úgy teljes 70 év kimaradt, szóval fel kéne zárkózni. - motyogom, még mindig a falat figyelve, hiszen tudom milyen nehéz ez neki is, de elbírom a folytatást. A nyakamba zúdította a halálom pillanatát, meg azt, hogy visszahozta Harpert... tényleg túlélem.



Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Júl. 12, 2017 2:58 pm
Ugrás egy másik oldalra


kol & daisy
i'm pregnant and you're the father

Fogalmam nincs, hogy mit tegyek. Vagy inkább mi lenne a helyes lépés. Össze vagyok zavarodva azaz igazság. Egy ostoba dolog miatt estem teherbe. Mindössze csak azért, mert össze voltam zavarodva. Azt hiszem az élet igazán ki akar velem szúrni, mert mindig csak pakol és pakol a dolgokra. Ideges vagyok. Fogalmam nincs arról, miképpen fog majd reagálni a mondadómra. De az egyszer biztos, hogy addig nem megyek el innen, míg el nem mondom neki és nem vagyunk képesek valami normális kommunikációt folytatni egymással. Tudom jól, hogy mennyire gyerekes ezért is fura ez a helyzet, mert tulajdonképpen egy nagy gyerekből csinálok apát. Vagyis hát csináltunk, mert mindketten ott voltunk. Nagyon is ott voltunk.
Idegességemben már a tenyerem is izzad nem győzöm újra meg újra megtörölni a rövidnadrágom oldalában, vagy éppen a hátuljában. Az ajtóhoz szökkenve megtorpanok, mert nem tudom, hogy mégis hogy fog reagálni a helyzetre és ez megrémíti. Nem ismerjük egymást olyan mély rétegekben. Amikor pedig segített rajtam, hogy beteljesítsem a sorsomat nem mondtam el neki.. Pedig már akkor is sejtettem. De nem mondhattam el neki, mert féltem attól, hogy nem fog nekem segíteni. Azonban hamarosan eljön az a pillanat, amikor már nem tudom egy bővebb felső mögé rejteni a valóságot.
Mély levegőt veszek és kopogtatok az ajtón. Nem hallok semmilyen mozgolódást odabentről pedig feszülten figyelek. Szinte levegőt is elfelejtek venni annyira igyekszem odafigyelni minden egyes rezdülésre. Újra kopogtatok immár már sokkal erőteljesebben, hogy az ajtó is beleremegjen. Még magamnak is fura, hogy milyen erős vagyok. Mármint erősebb vagyok, mint egy átlagos ember, ami voltam. Még mindig hozzá kell szoknom ehhez az egészhez. De elég sok dolog van az életemben, amihez most hozzá kell szoknom. Mondhatni túlságosan is sok.
Mikor ajtót nyit és a mellkasához kap egyszerűen csak megforgatom a szemeimet. El sem hiszem, hogy képes voltam egy ilyen bolondos fazonnal összekavarodni. Ugyanakkor én magam sem vagyok éppen normális.
- Beszélnünk kell. - Azzal pedig nem is várom meg, hogy beinvitáljon egyszerűen elsétálok mellette. - Ha felvennél valamit annak nagyon tudnék örülni. - Valahogy nem kívánom őt mondhatni meztelenül nézegetni. Leginkább azért, mert teljesen összezavarna és azt is elfelejteném, hogy miért jöttem ide.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
lost inside my insane mind ●●
Hobbi & foglalkozás :
troublemaker ●●



A poszt írója Kol.Mikaelson
Elküldésének ideje Hétf. Május 29, 2017 11:38 pm
Ugrás egy másik oldalra

daisy && kol
Kopognak.
Arcomat teljesen belesüllyesztettem duzzogva a hófehér, mostanra már nyálassá vált párnába. Túl kényelmes volt, főleg úgy, hogy csak egy szál bokszerban aludtam el. Az éjjeli fürdésem után annyira elfáradtam még vámpírlétem ellenére is, hogy amint vízszintesbe helyeztem magam talán abban a pillanatban zuhantam édes kis álomba. Nem szokásom aludni, de most valamiért még is késztetést éreztem rá. Most pedig úgy kellene kirugdosni az ágyból, de még is muszáj vagyok megerőltetnem magam, mert kopogtak.
Kócos hajjal, és nyúzott fejjel végül felülök az ágy szélénél, s csak meredten bámulok magam elé a nagy semmibe. Hihetetlen, hogy mennyire nem tudok észhez térni, te jó ég!
Megráztam a fejemet kissé morcosan, s miközben összegörnyedve a tenyereimbe temettem arcomat. Kínlódtam, mint kukac a napon.
Újra kopognak.
- Ah, nem vagyok süket! - Morogtam bele tenyereimbe, s azzal a lendülettel álltam végül fel nehezen, és a fejem  tetejét vakarva indultam meg kifele lassú, szinte önön kívüli léptekkel.
Mikor már elértem az előteret, a fal felé fordulok, hogy a tükörbe nézhessek azzal a szándékkal, hogy megigazítsam az éjjel folyamán összebuzerált hajamat.
Nem ragoztam túl, merthogy csak néhányszor beletúrtam ujjaimmal, s már is felvette a hozzám való alakját, tehát gond egy szál se. Azzal pedig már nem is foglalkoztam, hogy ruha aligha volt rajtam, mindössze csak egy szál alsógatya. De komolyan... ilyen kómásan órákig telne bele, mire is legalább egy felsőt magamra rántanék. Szóval nem, nem vagyok szatír azt hiszem.
Ki az az öngyilkosjelölt, aki képes reggeli nyolckor engem felzavarni? Fogalma sincs, hogy mi fog most rá várni, merthogy okozott némi fejfájást. Ez pedig nagyon nem fair.
Abban a pillanatban aztán feszülten csaptam a jobb tenyeremet a felőlem való kilincsre, s mikor magam felé nyitottam az ajtót azzal a szándékkal, hogy köszöntsem a vendéget, hirtelen megugrottam.
- Fúj, te perverz kukkoló! - Hangomat direkt elvékonyítottam, s abban a pillanatban azonnal helyeztem tenyereimet feszes mellkasomra, mintha oly szégyellős volnék. Jesszus...
- Csak viccelek...- Végül elvontam fedetlen mellkasomtól a tenyereimet és csak egy bájos, még is szórakozott vigyort ejtek meg. Persze, nem lenne ennyire jó kedvem, ha nem Daisyvel találnám magamat szemben. Nagyon nem lenne jó kedvem. Olyannyira, hogy az illetőt használnám mondjuk lábtörlőnek. Kellemes.
- Hogy ityeg? - Oldalra billentettem fejemet szórakozottan, miközben méregető tekintettel néztem végig alakját. Ruha nélkül jobban tetszett a kisasszony, de egyelőre most így is megelégszem vele.
Vissza az elejére Go down




A poszt írója Sponsored content
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra

Vissza az elejére Go down
 

Bejárat és előtér

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Lakások és szobák :: New Orleans-i lakások :: Kol lakása-

Friss reagok
- lelked hangjai -


Csüt. Dec. 14, 2017 7:00 pm
Csüt. Dec. 14, 2017 6:30 pm
Csüt. Dec. 14, 2017 12:22 pm




Álarc nélkül
- itt vagyunk -





Jelenleg 16 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 15 vendég :: 1 Bot
A legtöbb felhasználó (77 fő) Kedd Jún. 23, 2015 10:38 pm-kor volt itt.

Fajaink aránya
● ● számokban a valóság ● ●

csoportok ●
Ffi
Ember •
27
18
vámpír •
26
19
ősi vámpírok •
5
7
Vadászok •
8
9
Boszi / mágus
31
16
Farkas •
17
20
hibrid •
3
3
vámpírboszi •
14
6
Animágus •
3
2
dhámpír •
4
2
tündér •
2
2
Farkasboszi •
6
2
druida •
2
3