Share | 

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
Kedvenc dal :
Seven devils all around you
Tartózkodási hely :
i'm always behind you の
Hobbi & foglalkozás :
shitting on you の
Humor :
piece of shit の



A poszt írója Darius Alpert
Elküldésének ideje Pént. Ápr. 08, 2016 4:48 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


Liv & Darius


Nem tudom, hogy mitől vág ilyen képet folyton. Úgy néz ki, mint valami élőhalott. Nem az a féle, amilyen én is vagyok, mert akkor jobban nézne ki,  mint valaha. Ő tényleg olyan fejet vág, mint aki meghalt volna. Pedig, ahogy elnézem, nagyon is él. Rákérdezhetnék, hogy mi a gondja, de nem hinném, hogy használna. Egyrészt, mert nem rám tartozik, másrészt nem érdekelne. Ha meghalt valakije, nem tudnék együtt érezni. Ha elhagyta a barátja, akkor még csak el sem tudnám játszani, hogy együtt érzek vele. Olyan sok gondja lehet manapság az embernek, hogy nem értem miként várják el mindegyik iránt az együttérzést.
Ja, gondolom. – közömbös a hangom. Nem értek a mágiához, fingom nincsen a boszorkányokról sem, csak annyit tudok, hogy kell őket megölni. Kevéssel találom meg a közös hangot, gyári hibás lehet a legtöbb. Ezt mutatja az is, hogy a varázsereje pont a legrosszabbkor döglött meg. – Ha nem megy, te is meghalsz. Ez talán majd segít. – segít neki még inkább koncentrálni. Az élet ösztön nagyon erős érzelem, igazából szerintem annál erősebb nem is létezik. Sokan mondanak sokfélét persze, de, aki mást mond, még soha nem volt ilyen helyzetben. Felszökik az adrenalin szintünk, és mindent képesek lennénk feláldozni még egy perc életért. Szánalmas, mi?
Nem kell túlzottan sok idő, hogy rájöjjek, nem igazán tudok mit tenni vele. Én nem érhettem hozzá, ellenben ő azt csinált velem, amit akart. Újra és újra a földre kerültem, kísértetiesen olyan volt ez, mint amikor megölt engem. Csak akkor még emberként is több esélyem volt, mint most. – Mit vártál, hogy majd botot dobálok neki? – kérdeztem vissza kissé ingerülten, mikor megint talpra küzdöttem magam és fájdalmasan felmordultam, mikor szembefordultam az ellenséggel. Vámpírként a fájdalom ugyanolyan, mint emberként, de akkor legalább elmúlik. Emberként viszont… már emlékszem, hogy mit utáltam annyira ebben.
Nem figyeltem oda arra, hogy mit csinál a boszorkány. Jobban ért a mágiához, mint én, nem tudnék neki segíteni amúgy sem. Próbáltam feltartani a rohadékot, elvonni a figyelmét arról, ami az oltárnál történik. Megmernék esküdni, hogy mosolyogni láttam, mikor már sokadszorra terültem el a földön. Nosztalgikus érzés volt. Emlékszem, hogy küzdöttem, milyen kétségbeesetten, mikor végzet velem. Ez most is ugyanígy volt, csak nem harcoltam most. Mert ezt finoman szólva sem tudnám annak nevezni, ahhoz kissé túl egyoldalú a dolog. A lány felé sandítottam, mikor felültem. Fájdalmas volt ez, lassan mozogtam, meglepne, ha maradt volna még épp csontom. A gyűrűm nem volt nála, nem volt nehéz kitalálni, mi lett vele. Amit mondott is. Ezúttal nem álltam fel. Mikor meghallottam, hogy a boszorkány valami értelmetlen szöveget mormol, már feleslegesnek tartottam a dolgot. Én megtettem, amit tudtam, most ő jön. Nem hittem a sikerében túlzottan, de a halálra sem készültem fel. Hogy a rákba lehetne arra felkészülni? Lehunytam a szememet, azonban nem történt semmi, hosszú másodperceken keresztül, úgyhogy végül kíváncsian pillantottam körbe, a tekintetem pedig végül a lányon állapodott meg. – Tartozol nekem egy gyűrűvel. – morogtam, ahogy visszadőltem a földre. Így fájt a legkevésbé a testem. – Ha van egy kis időd, akár helyre is rakhatnál. – felteszem, visszajött a varázsereje. Vagy ilyesmi, abból, hogy az a köcsög nem akar megölni, erre gondolok. – Még mindig embernek érzem magamat. – ha nem így lenne, nem hinném, hogy ilyen rohadtul fájna szinte minden porcikám. – Nem tudnád megkérni a halott boszorkány barátaidat, hogy segítsenek be egy kicsit? – hallottam, hogy néha azok is segítenek az ő fajtájának. Végre hasznossá tehetnék magukat. Nem vagyok valami régóta ember, de már most utálom. Élőhalottnak sokkal jobb lenni.
▲ music: Millionaires▲ ▲Words: xx ▲ ▲Note: -
Vissza az elejére Go down

avatar
Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Tartózkodási hely :
whitmore college ♦
Hobbi & foglalkozás :
bartender & student in one ♦



A poszt írója Olivia Parker
Elküldésének ideje Csüt. Márc. 31, 2016 4:36 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

to darius
i like business

Kezelnem kellett volna a bennem feléledő indulatot. Voltaképpen nem is a velem szembenálló férfi okozta a felbukkanását, hanem az elmúlt időszak történései, de tartottam attól, hogy kihatással lesz a cselekedeteimre és sikereimre, ha nem próbálok meg uralkodni a feszültségemen. Más halála már nem érdekelt, csak emiatt nem is küzdöttem volna olyan sokáig, de nekem még volt miért élnem. Meg kellett mutatnom a bátyámnak, hogy nem maradhat megtorlatlanul ez a gyilkosság. Mit gondolt, hogy igazságot tesz azzal, ha megöli Luke-ot? Egyiküknek meg kellett volna halnia, ahogyan az történt is. De miért volt olyan ostoba az ikerbátyám, hogy felkészületlenül odament? A vesztébe rohant, és emiatt már joggal mondta bárki róla, hogy ostoba volt, és megérdemelte, amit kapott. Ezt nem akartam hallani. Senkitől, soha. Valahol mélyen a nővéremet is hibáztattam, mert neki kellett volna megmérkőznie Kai-jal, nem pedig Luke-nak. Elmenekült a kötelessége elől, mikor rákerült a sor. Luke halálát neki sem bocsájtom meg, de most hátrébb szorult a durca-lista.
- Megteszem, amit tudok. De mágia nélkül nem könnyű. - forgattam meg a szememet. Kíváncsi lettem volna, hogy ő mégis hogyan oldaná meg ezt a helyzetet egyedül, habár boszorkány nélkül nem bukkant volna elő a szellem a palackból. Valami félresikerült, és nem tudtam, hogy mi történt máshogyan, mint eddig. Még sosem tapasztaltam hasonlót, halloween ide vagy oda. Volt valami a levegőben, éreztem, belül mardosott, leginkább a félelem, mert olyan erő dolgozott ellenem, amelyet nem ismertem. És most először kételkedtem abban, hogy Kai csinált volna valamit. Mindenkivel, hisz a vámpírnak sem voltak képességei.
Már a gyűrűt szorongattam az ujjaim között, a könyvemben lapozgatva. Meg kellett találnom azt, ami a segítségemre lehet, miközben fél szemmel felnéztem a párosra. Ijesztő volt a figura, de úgy tűnt, hogy a vámpír barátunk annyira nem ijdet meg tőle. Vagy ha igen, remekül tudta leplezni az érzéseit. Irigyeltem érte. Én mindig dacos voltam, kiült az arcomra minden utálat, gyűlölet, fájdalom vagy éppen szeretet, ha a helyzet ezt kívánta. Vagy a partner a helyzetben. - Azt mondtam, csak tartsd fel. Nem azt, hogy ölesd meg magad. - bukott ki belőlem morgogva, némileg felvonva a szemöldökömet. De mit is kezdhettem volna én egy ilyesfajta vámpírral? Ismertem a fajtáját, csak a saját kárából tanulhatna. Nem voltam félős fajta, de a lény, amely ostromolta, újra és újra nekifutott. Élőnek tűnt, ahogyan Darius is mondta, de nem volt rá magyarázatom, miért ő bukkant elő.
Lehunytam a szemeimet, minden megmaradó bizalmammal a gyűűrt szorítottam, és bíztam abban, hogy sikerrel járhatok. A kis mágia is elég arra, hogy a szellemet eltüntessem, utána pedig majd ráérek foglalkozni azzal, hogyan jussunk ki innét. Éreztem, hogyan száguld végig valami a testemen, mintha áram suhant volna végig az artériákon. A gyűrű lassan porrá vált ujjaim között, de figyelmeztettem a férfit, hogy mindenképpen szüksége lesz egy újra. - Sajnálom. - bukott ki belőlem, habár nem voltam biztos abban, hogy látta, mi is történt az ékszerével.
Elléptem az oltár mellől, és a küzdő átutazóra néztem. Nem beszélt, hallgatott. Talán a halottak ezen fajtája nem képes kommunikálni, de már nem is lett volna rá ideje. Halkan mormogni kezdtem az iménti varázslatom ellenátkát. Még sosem próbáltam szellemet eltüntetni, de ahogy szél támadt a zárt helyiségben, és az egyik gyertya ismét életre kelt, tudtam, hogy sikerrel jártam... már csak azért is, mert a jelenés pár másodperc múlva már nem próbálta a földre küldeni a vámpírt.

©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
Kedvenc dal :
Seven devils all around you
Tartózkodási hely :
i'm always behind you の
Hobbi & foglalkozás :
shitting on you の
Humor :
piece of shit の



A poszt írója Darius Alpert
Elküldésének ideje Csüt. Feb. 11, 2016 4:47 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


Liv & Darius


Nem értek a mágiához, a boszorkányokról is csak annyit tudok, hogyan a legegyszerűbb őket megölni. Nem a kedvenceim, az én véleményem szerint túlontúl sok hatalom összpontosul a kezükben, ahhoz, hogy ne használják, pedig túl önzőek. Igaz, mire való a hatalom, ha nem arra, hogy használják? Nos, az igazság az, csak az zavar, hogy az a hatalom nem az enyém. Megkönnyítené az életemet.
A lényeg ez lenne. – bólintok a szavaira. Csak annyiban hibázott, hogy ez fordítva történt, de a lényeg ugyanaz. Megölt, akaratán kívül tett azzá, ami vagyok, én pedig… nos, mondjuk úgy, hogy a teremtmény az alkotója ellen fordult, ahogy az lenni szokott.
Remek! Tégy róla, hogy legyen esélyem ellene, és életben maradunk. – mint minden, ezt is magamra vállalom. Az én ellenségem, nem az övé. Igaz, nem hullatnék könnyeket, ha a boszorkány meghalna, de ő a legjobb esélyem a túlélésre. Így mindenképpen életben kell tartanom őt. Nem esne nehezemre, csakhogy most nem vagyok több, mint egy rohadt ember.
Picsába…   morogtam a szavait hallva. Volt értelme annak, amit mondott, ez idegesített a leginkább. Mégis mi a szart csináljak vele, ha nem tudom megölni? Egyetlen dolog van, amihez kivételes módon értek: megölni valakit. Most pedig azt mondja, hogy ezt felejtsem el? – Nekem nagyon is élőnek tűnik. – nem kötözködésből mondom ezt, egyszerűen csak kimondom, amit látok. Rohadtul nem úgy néz ki, mint valami halott. Láttam őt már holtan, szívesen emlékszem vissza azokra a pillanatokra, de ez… ez egyáltalán nem hasonlított azokra az időkre. Most először éreztem úgy, hogy veszélybe került az életem. Komolyabb veszélybe, mint eddig. – Amúgy is régi darab már. – vontam meg a vállamat. Velem egyidős. A csatatérről szedtem össze. A le gyilkoltak kifosztása bevett szokás volt. Valami nemesi családból származhatott, akitől elvettem. A másik egy sírban van eltemetve, egykori feleségem mellé. Ideje volt már, hogy szerezzek egy újat, nem igaz? – Nem lehet megölni… egy próbát megér. – nem volt jobb ötletem, úgyhogy neki rontottam a közben már alakot öltött szellemnek, de úgy pattantam vissza, mint rovar a szélvédőről. A fájdalomtól felnyögtem, mikor a falnak csapódtam, de gyorsan feltápászkodtam és valami fegyverként használható tárgy után kezdtem el kutatni a szememmel. Egy poros gyertyatartó állványt ragadtam meg végül és sújtottam le a rohadékra, de olyan volt ez, mintha csak a levegőbe suhintottam volna egyet. – Oh, hogy basznád meg! – káromkodtam el magam, mikor megint hátrébb repültem és a földön kötöttem ki. Úgy tűnik kettőnk közül ő az egyetlen, aki ártani tud a másiknak. – Te akartad, rohadék! – megint felálltam, majd pillanatokkal később megint rá rontottam, de most már számítottam arra, hogy megint felmossa velem a padlót.
▲ music: Millionaires▲ ▲Words: xx ▲ ▲Note: -
Vissza az elejére Go down

avatar
Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Tartózkodási hely :
whitmore college ♦
Hobbi & foglalkozás :
bartender & student in one ♦



A poszt írója Olivia Parker
Elküldésének ideje Szer. Feb. 03, 2016 6:47 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

to darius
i like business

Hiába tudtam, hogy nem most van itt az ideje a gondolkodásnak, nem hagyott nyugodni az, miért is kötöttünk ki ebben a helyzetben. Semmi előzménye nem merült fel annak, hogy az idei halloween más lenne, mint a többi. A tavalyi egészen szórakoztató volt az iskolai parti keretein belül, de akkor még nem is sejtettem, hogy rá egy évvel már majdnem teljesen egyedül fogok ünnepelni. Luke szövegelése mindig feldobta ezt a napot, ijesztgetéssel próbálta oldalni azt a bizonyos feszültséget bennem, ami képes volt maga alá temetni, mikor egy ilyen energikus éjszaka elé néztünk... de ez más volt. Most nincs Luke. Én sem voltam a régi. És először magamat tartottam hibásnak az egész kialakult helyzetért. Az már viszont nem volt rám fogható, hogy eltűnt a mágiám és elnyelte az ő vámpíri képességeit is. Hacsak nem Kai szúrt ki velem, csak hogy összekovácsolja a családunkat azzal, hogy máris belép a diktátori szerepbe. Addig nem csillapodom, míg meg nem szűnik lélegezni.
- Szóval megölted. És ő is téged. Vagy valami ilyesmi - biccentettem, majd visszasétáltam a könyvem mögé, és belemarkoltam a lapokba, úgy kezdtem lapozgatni, de nem volt könnyű a vak sötétben olvasgatni. A férfi alapjáratban véve temperamentumosnak tűnt, nem olyannak, aki megijed valami kis... szellemtől. A helyzet viszont az volt, hogy ami felé közeledett, egyre kevésbé nézett ki szellemnek. És ha tényleg Kai szórakozna, hát... van egy olyan érzésem, hogy az illető nem is marad sokáig szellem.
- Egyikünk sem akar meghalni! - jelentettem ki némileg hangosabban, megemelt hangon. Először mondtam ezt ki Luke halála óta, magamat is megleptem vele. Eddig abban a hitben éltem, hogy utána akarok menni... az egyetlen lény, akivel már az anyaméhben is együtt fejlődtem, nincs életben. Talán mégis készen állok arra, hogy nélküle éljek. De elengednem nehéz.
Mikor megtaláltam azt a lapot, amit kerestem, nagy levegőt vettem. Tudtam, hogy nagy erőt fog igényelni az, amit tenni akarok... főleg úgy, hogy nincs is. De ha nem próbálom meg, mindketten meghalunk. Nem kockáztathattam. Nem voltam közösségi intézmény, de most együtt kerültünk bajba. Együtt is kell onnan kimásznunk. Még ha ő maximum annyit is tehet, hogy fogócskázik a... barátjával.
Megforgattam a szemem. - Te nem tudsz megölni egy ilyen izét. - böktem fejemmel a jelenés irányába. - Azt, aki halott, már nem tudod megölni... p viszont képes téged, annak ellenére, hogy... csak vendég ebben a világban. És bármi is legyen ez, hidd el, még mindig halott. - Nagyot nyeltem. Az ég szerelmére, valami nagyon nincs rendben. Halott, nem képes megölni sem ő, sem én, maximum száműzni oda, ahonnan előbújt, és utána kideríterni, hogy ki a franc szabadította ránk ezt az egész szarságot.
- Kösz! - kaptam el a gyűrűjét, majd ujjaim közé vettem. Egész szép darab volt, de éppenséggel nem volt időm ezt csodálni. Pár másodpercre felemeltem a fejem, ekkor láttam, hogy bármit is próbáljak tenni, ez el fog tartani egy ideig... nem tudok elég gyors lenni. - Csak... pár percig foglald le. - Könnyű volt mondani. - A gyűrűt egy boszorkány készítette. Mágiával. Ha ki tudom belőle nyerni azt a kicsiny mágiát, akkor... van esélyünk. De szükséged lesz egy új gyűrűre - nyeltem újabbat.

©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
Kedvenc dal :
Seven devils all around you
Tartózkodási hely :
i'm always behind you の
Hobbi & foglalkozás :
shitting on you の
Humor :
piece of shit の



A poszt írója Darius Alpert
Elküldésének ideje Kedd Jan. 19, 2016 6:27 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


Liv & Darius


Nem különösebben érdekel, hogy mit csinál. Nem vagyunk jóban. Nem is kell, hogy jóban legyünk. Nem érdekel a nyomora és az öröme sem, de leginkább az előbbi az, ami hidegen hagy. Ez az egyik nagy előnye annak, ha az ember megváltja magát a halállal. Nem lesz olyan fogékony ezekre a … szélsőséges érzésekre. Meghal valaki? Vámpírként vagy te ölöd meg, vagy végignézed, ahogy szép lassan felfalja az idő melletted a másikat. Így is úgy is számtalan halált kell látnod, egy idő után az ember már nem számolja, nem foglalkozik vele, nem fogja megérinteni őt. Ez pedig egy fontos tényezője annak, hogy miként élj túl. Néha a legkisebb dolgok okozzák a legtöbb gondot.
Akkor kié? Az enyém? – értetlenül ráztam meg a fejemet. Itt most nem is ez volt a legégetőbb kérdés. – Ez nem az, akié az ékszer volt. – ebben az egyben biztos voltam. Csak tudnám, hogy mi a franc történt. Ez a találkozás a legkevésbé sem lenne ínyemre.
Ez… komplikált. Egymás áldozatai vagyunk inkább. – ő megölt engem, és én is megöltem őt. Egy-egy, mégis én vagyok az, aki nyert ezzel az egésszel. Most viszont itt van, érzem, emlékszem még arra, hogy milyen is volt az a harc. Nem felejti el könnyen az ember, tengernyi vér folyt aznap. – Én sem mondhattam volna szebben. – nem működtek a képességeim, és szemmel láthatólag az övéi sem. Itt ragadtunk egy rohadt gyilkossal, ráadásul nem érünk többet, mint két egyszerű ember. Akár meg is áshatnánk a sírunkat. Így semmi esélyünk nem lesz, vámpírként is alig bírtam el vele, emberként pedig… egyszer már megölt.
Részletkérdés. A lényeg, hogy nem akarok meghalni. – gondolom ő sem, de ha már meghalok, nem egyedül fogok, ennyi biztos. Ezt viszont jobb lenne inkább elkerülni. Egyelőre viszont semmilyen megoldás nem jut az eszembe, és a lábaim is mintha hirtelen földbe gyökereztek volna. Rohadtul utáltam ezt az egészet. A kérdéseire nem válaszoltam egyből, kellett néhány másodperc, hogy ébresztőt fújjak magamnak. – Ő ölt meg. Majd én őt. Gondolom ez elég mély tüske maradt benne. Az ékszer azé volt, akivel végzett, nem az övé. – aznap az egész falut lemészárolta. Gyerekek, nők, öregek… mindenki meghalt. Végignéztem. Fura, hogy milyen könnyen el lehet törölni több száz életet, mintha soha nem is lettek volna.
Hogy öljek meg egy ilyen izét? – tettem fel a kérdést, miközben dermedten bámultam magam elé. Láttam az arcát, lassan alakot is öltött. Pont olyan volt, mint a legutolsó találkozásunkkor. A ruháját vér áztatta, szakadt volt, az arcán pedig ott ült az a rohadt torz vigyor.
Ja… itt van! – húztam le az ujjamról gyorsan a gyűrűt és adtam neki oda. – Csak csinálj valamit! – megfeszítettem az izmaimat, felkészülve a legrosszabbra. Nem mintha sok esélyem lett volna. Jó eséllyel könnyen szét fog tépni, ha közelebb ér. Remélem a boszorkány tud csinálni valamit, ami legalább egy kis esélyt ad a túlélésre.
▲ music: Millionaires▲ ▲Words: xx ▲ ▲Note: -
Vissza az elejére Go down

avatar
Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Tartózkodási hely :
whitmore college ♦
Hobbi & foglalkozás :
bartender & student in one ♦



A poszt írója Olivia Parker
Elküldésének ideje Szer. Jan. 13, 2016 8:55 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

to darius
i like business

Nem kapott tőlem mást, csak egy mogorva pillantást. Még hogy az idejét akarom vesztegetni... mintha nekem olyan marha sok felesleges időm lenne az efféle dolgokon kattogni, és nem lenne elég dolgom. Luke halála olyasmit váltott ki belőlem, amelyre nem gondoltam, hogy képes lehetek. Előtte sem voltam egy ártatlan, megérinthetetlen kis virág, de mióta a bátyám a föld alá került, úgy éreztem, hogy a dühöm pillanatok alatt képes elvakítani a tekintetem, és ezekben a helyzetekben veszélyesebb voltam, mint egy vámpír. Az ő szándékaik legalább gyorsan egyértelművé váltak, de az enyém nem. Én Luke-ot akartam, mindennél jobban. De senki nem hozhatta őt vissza. Nem volt olyan mágia, varázslat, amely megengedte volna, hogy az elhalt bátyám ismét közöttünk legyen... az ikrem volt. A szívem fele az övé volt, s mióta meghalt, már csak félig működik. Az, ami jóvá tett, megszűnt létezni, nem láttam a világban mást, csak keserűséget, haragot, kétségbeesést. S ez nem mind az én érzésem volt, elég volt végigsétálni a főiskola egyetlen folyosóján, és ezeket érezhettem. Az agyam majd' összeroppant a számtalan kínlódó érzéstől, a diákok fájdalmaitól, attól, ami tönkretette őket... de azt hiszem, én vetítettem ki rájuk saját fájdalmamat. Mióta Luke meghalt, furcsa dolgokat műveltem az erőmmel.
- Megigéztem azt, akié az a nyamvadt ékszer volt! Nem az én hibám! - bukott ki belőlem dühösen, a hangom életre kelt, miközben kedztem azt sejteni, hogy ennek semmilyen jó vége nem lehet. Ha valami itt sántított, akkor az az ékszer volt, amit nekem adott, rossz személytől hozta. Ki a franc ez a vámpír, egy sírrabló? Kit akart visszahozni egy alapos beszélgetés erejéig?
Nagyot nyelve hátráltam két lépést. A hátam a hideg kriptafalhoz ért, én pedig nagy szemekkel kerestem a hangok forrását... csak fehérséget láttam, arcot, szájat nem. De mintha a kedvenccé avatott vámpírom pontosan tudta volna, kivel vagy mivel áll szemben. - Azt ne mondd, hogy az egyik áldozatod az, mert... - Nem mondtam tovább. A varázserőm nélkül semmi voltam. És a jel, hogy én sem tudtam innét csak úgy kiszabadulni, az az volt, hogy a gyertyák nem gyulladtak meg, pedig akartam. Eltűnt az erőm. - A francba is! - Az ajtóhoz lépve próbáltam a rácsokat kilökni, semmi siker nem kísérte azonban a próbálkozásomat.
Meghallottam szavait, de erre csak felé fordulva a szememet forgattam. - Szóval megölsz... miután meghalunk... nagyon stílusos vagy! Már értem, miért vagyunk itt. - A hangomba megvetés költözött, ellöktem magam a rácsos kijárattól, majd odasétáltam mellé. - Mondd el, hogy ki ez. Ki jött ide, mit akar tőled? Az ékszer biztosan azé volt, akit vissza akartál hozni? - krérdeztem, szinte ledarálva a kérdéseket, de tekintetemmel az előttünk lévő részt fürkésztem. Most... vagy csak előttem nem látható ez a valami, aminek hangja is van, vagy csak Darius képes látni...
Végignéztem a vámpír fickón... megoldáson törtem a fejemet, miközben az a fehér valami szemmel láthatóan felé kezdett mocorogni. Mintha egy szellem lett volna az, csak nem volt összefüggő teste... egy füstfelhő. Legalábbis előttem.
Aztán beugrott valami... amit nagyanyám könyvében olvastam. - Van ékszered, ami véd a napfénytől? Ha igen, szükségem van rá! - A hangom ismét élettel telt meg. - Ha nincs, meghaltunk.

©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
Kedvenc dal :
Seven devils all around you
Tartózkodási hely :
i'm always behind you の
Hobbi & foglalkozás :
shitting on you の
Humor :
piece of shit の



A poszt írója Darius Alpert
Elküldésének ideje Pént. Dec. 18, 2015 2:42 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


Liv & Darius


Nem ismertem a boszorkányt, soha nem is találkoztam vele ezelőtt, de nem is sajnáltam ezt. Nem kedveltem másokat, a boszorkányok pedig kiváltképpen rászolgáltak erre. Talán volt némi szerepe ebben annak is, hogy megöltem néhányat közülük, de… kit nem idegesít a sok természetvédő fanatikus? Szerencsémre ez most másnak tűnt, nem próbálta meg azt a látszatot kelteni, mintha érdekelném őt, ezt pedig értékeltem. Nem kell, hogy érdekeljem, csak azért fizettem neki, hogy lássak valakit, akit közel négy évszázada vesztettem el. A boszorkány dolga, hogy ezt megtegye, utána már nem tartozik semmi sem rá, ami itt történik. Ezt minden bizonnyal ő is tudja.
Egyre nyughatatlanabbul fészkelődöm mellette, mert láthatólag semmit sem ér az, amit csinál. Az pedig csak olaj a tűzre, hogy már ő is egyre kétségbeesettebben beszél. Talán mégsem olyan jó. Ebben az esetben remélem, hogy nem számít fizetségre. Már az is kész csoda, hogy fizetnék neki. – Én még kevésbé. – jegyzem meg rosszindulatúan, miközben a boszorkányt figyelem. – Ha az időmet akarod vesztegetni, akkor…. – nem fejeztem be a mondatot, mert az én fülemhez is elértek azok a hangok, amiket hallott. Nekem viszont nagyon is ismerős volt a hang. Ahogy a tulajdonosa is. Lassan álltam fel a székről. El akartam indulni a hang irányába, de egy lépést tettem csak előre. Fura, már a szoba másik végében kéne lennem. – Mi a szart csináltál? – nem néztem rá a boszorkányra, meredtem bámultam előre, a hang forrásának irányába. Ha ez az, akire gondolok, akkor már biztosan nem kapja meg a pénzét. A nagyobb baj viszont az, hogy úgy érzem magam, mint egy ember. – Gyorsan találj valami megoldást, mielőtt mindkettőnknek kitépi a szívét! – egyszer már megöltem, de akkor már nem ember voltam. Majdnem négyszáz év telt el azóta, hogy mindez megtörtént. Az ő vére változtatott vámpírrá, most pedig ő az, aki megfosztott volna ettől? Vagy a boszorkány trükközik valamivel.
Egyre hangosabb volt a suttogás, egyre közeledett a hang forrása, lassan már teljesen kitudtam venni azt, hogy mit mond. – Ha most meghalunk… megöllek!
▲ music: Millionaires▲ ▲Words: xx ▲ ▲Note: -
Vissza az elejére Go down

avatar
Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Tartózkodási hely :
whitmore college ♦
Hobbi & foglalkozás :
bartender & student in one ♦



A poszt írója Olivia Parker
Elküldésének ideje Csüt. Dec. 10, 2015 5:39 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

to darius
i like business

A düh napok óta ott tombolt a gyomromban. Feszítette a zsigereimet, az idegszálaimat, és azt az egész életet döntötte rombba, amit az elmúlt húsz év alatt olyan nehezen, de kialakítottam. Méghozzá nem egyedül. A tudattal, hogy a bátyánk kis gyermekként fel akart bennünket aprítani, nem könnyítette meg a szocializálódásunkat, és volt egy olyan maró érzés az ereimben, amelynek nevet adni nem is tudtam volna. Gyász. Talán. Elveszíteni azt, aki már az anyaméhben is velem volt. Megkockáztattam volna azt is, hogy ha lehedtséges lett volna, még egy szíven is osztoztunk volna. Luke volt a másik felem, a remény, amelyet ha nem jön Jo és Kai,l fel kellett volna áldoznom. Mert tudtam, hogy Luke nem volt annyira erős, hogy legyőzzön engem. A kovenunkhöz hűen maradva mérkőztünk volna meg, és egyikünk magával vitte volna a másikunk szívét a síron túlra. De már nem kellene emiatt aggódnom. Itt van a drágalátos bátyám, itt... és már az övé a koven. Hogy Jo hová tűnt el... arról nem tudtam semmit. Bizonyára a professzor barátjával múlatja az időt, és az ég világon semmit nem tesz annak érdekében, hogy megoldjuk ezt a helyzetet. Megkérdőjeleztem azt is, hogy érdekli Luke halála. Elvégre még gyermekként szakadtunk el. Az ég szerelmére, ez a nő már semmit nem tudott rólunk.
Az utóbbi időben gyakorta múlattam az időmet ebben a kriptában. Hajtott valami... az, hogy ne kelljen emlékeznem arra a pillanatra, mikor Luke teste élettelenül omlott össze. Az adrenalin, amit a varázserőm használatakor éreztem, furcsa méreg volt a szívemnek. Egyszerre dobott fel, és szívta ki belőlem a maradék életemet. Luke után akartam menni, vagy visszahozni őt... de nem volt rá elég erőm.
Már ott ültem a férfival szemben. Dariusként mutatkozott be, miután én is megtettem ezt, de nem volt hangulatom semmiféle udvariassági formulákhoz. A kis ékszre megszerzését követően már tudtam, mi a dolgom. Látni akar valakit. Ez nem terhel meg annyira.
De tévedtem. Valami ezen az éjszakán más volt. Nem értettem az okát, varázsoltam már máskor is halloween éjjelén. Összeszorult a torkom, és valami fájdalma téreztem a fejemben. Mintha forrós sós oldatot locsoltak volna az agyamra. - Várj. Műkönie kell! - nyögtem ki nagy nehezen, összeszorított szemekkel. Mintha elvágták volna a mágiámat. Eltűnt. - Ezt nem értem. - jelentettem ki lassan, ahogy kinyitottam a szemem, és hűvös szellő érintette meg csupasz vállamat. Sötét lett. Mégis, mintha hangok ütötték volna meg a fülemet. - Te is hallod? - kérdeztem, miközben felpattantam, és körbefordulva kerestem a forrást, de nem láttam semmit. Suttogás volt. Már hallottam hasonlót, méghozzá a boszorkány temetőben, mikor a boszorkánysok szellemei életre akartak hívni valamit. De ez vészjoslóbb volt...

©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
Kedvenc dal :
Seven devils all around you
Tartózkodási hely :
i'm always behind you の
Hobbi & foglalkozás :
shitting on you の
Humor :
piece of shit の



A poszt írója Darius Alpert
Elküldésének ideje Hétf. Nov. 02, 2015 5:25 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2



to Liv
Soha nem hittem volna, hogy ezt fogom tenni. Soha. Mégis itt vagyok, szinte vágyom arra, hogy visszalépjek és hagyjam az egészet a francba, de ezt most muszáj. Lassan négyszáz éve annak, hogy meghaltam, kileheltem a lelkem mielőtt még feltámadtam volna. Más ember voltam, az értékrendem is igen eltért attól, amit ma magaménak tudok. Az egy teljesen más kor volt, én pedig…felszabadultam. Más lettem. Ez kellett ahhoz, hogy túléljek és ez kell most is. Már épp elég csatát megvívtam, hogy lássam: működik. Most viszont úgy döntöttem, hogy visszarángatom magam oda, mikor még pont olyan gyenge voltam, mint azok, akikre manapság vadászok.
Nem szólok bele, hogy miként idéz, az se nagyon se érdekel, hogy miért pont ma akarta megcsinálni, bár az okát sejtem. Nem volt nehéz ráakadni egy boszorkányra, jóformán csak ő volt az első akibe beleütköztem. Mivel nem volt kedvem egyetlen családtagját sem elrabolni és azzal fenyegetni, vagy épp magát a boszorkányt rávenni erőszakkal a dologra, egyszerűen csak… fizettem. Meglepett, hogy elfogadta, bár nem kis összeget ajánlottam fel. Nekem nem nagyon van szükségem a pénzre, nem hoz lázba, szóval elvettem mástól, hogy aztán nekiadhassam. Nem kérdezte meg, hogy honnan van, na meg… mit számít, ha a tulajdonosa most egy csatornában rohad?
A boszorkánynak átadtam a brosst, ami évszázadokkal ezelőtt még a feleségem tulajdonát képezte. Egy nap vesztettem el mindent. A családom, a falumat, az életemet. Persze, amint feltámadtam, bosszút álltam. Végeztem mindenkivel aki ott volt, mikor lemészárolták a falut a szemem láttára, és végeztem azzal a vámpírral, aki engem is megölt. Letéptem a fejét. A várt, ami a látogatásom után már teljesen kihalt, együtt égettem el a holtestekkel. – Mi tart ennyi ideig? – kissé ingerült volt a hangom, nem nagyon vágytam rá, hogy a múltamat felelevenítsem. – Sikerült? – nézek kérdőn a nőre, mikor kialszanak a gyertyák. Valami történt. Én pedig nem értek a mágiához, de remélem, hogy sikerrel járt. Ha már elszántam magam erre, legalább eredménye legyen.


xxx ||  lesz ez jobb is  27        ||  Dangerous || ©


Vissza az elejére Go down

avatar
Storyteller
perhaps i'm your friend or your enemy
Tartózkodási hely :
▷ everywhere
Hobbi & foglalkozás :
▷ i help you, darling



A poszt írója The Author
Elküldésének ideje Szomb. Okt. 31, 2015 11:30 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2



Power of the event


Darius & Liv


Csak a legbátrabbak vágnak bele szellemidézésbe. Legalábbis így tartja egy mondás, de a természetfeletti világban hétköznapi dolognak tűnik életre kelteni egy-egy hangot akár saját magunknak, akár kérésre. A boszorkányok számos előnyre tehetnek szert, ha belemennek egy-egy ilyen alkuba, a jutalmuk általában mindig megtérül.

A szituáció kezdőpontja: A boszorkány elfogadta a vámpír megkeresését a megidézés kapcsán, és csak annyi kikötése volt, hogy halloween éjjelén hajthassa végre a szellemidézést, mikor a levegő izzik, és a spirituális energia még gördülékenyebbé teszi a varázslatot. Gyertyák hevernek az egész kriptában, körülöttük néma csend honol... a varázslathoz erre van szükség.
Csak a férfi tudja, hogy kit szeretne viszontlátni pár percre, egy féltett ereklyét ad át a boszorkánynak, aki annak segítségével kezd bele a bűbájba. De a mágiát elvágják. A gyertyák elalszanak. Ám nincsenek egyedül. A varázslat még éppen időben zárult le. A boszorkány nem értette az okát, hogy hová lett a képessége. Nem is sejti, hogy már nincs varázsereje, ahogyan a vámpír sem rendelkezik természetfeletti adottságaival az éjszaka hátralévő részében.
És amit még nem tudnak, hogy a megigézett szellem nem az, akire a vámpír számított... legnagyobb rémálma kezd el valóra válni, mikor múltja egy azon személye jelenik meg szemei előtt, akit régen ő fektetett sírba. A kérdés csupán az, hogyan lesznek képesek visszafektetni őt a sírba mágia nélkül?

A hsz-sorrend: Darius - Liv
A mesélő nem vesz részt minden körben, így rá nem kell várnotok, de még találkozunk! Cool
A kaland lezárása december végén várható, de ha előbb kerül sor a zárásra, az sem lesz probléma! Wink
Sok szerencsét!

Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
my only hope for happiness

Kedvenc dal :
back home
Tartózkodási hely :
⊂ the place where nothing bad happens
Hobbi & foglalkozás :
⊂ i'll be a little doctor
Humor :
⊂ like a dead man's humor



A poszt írója Elena Gilbert
Elküldésének ideje Szomb. Nov. 16, 2013 3:57 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

(Gilbert ház)

Magam sem tudtam, miért éppen ide jövök... egyszerűen most nem akartam még hazamenni. És társasághoz sem volt kedvem. Talán ki kellett volna rúgnom a hámból, meginnom pár pohárral, de ehhez mondjuk hoztam két pohár whiskyt. Nem találtam most hol a helyemet, és főképp nem voltam rászorulva Damon csesztetésére állandóan. Még ha segíteni is próbál... olyan volt, mintha egy átkozott ketrecbe kerültem volna, és nem találom a kulcsot, hogy kiszabaduljak, ezért tombolok... más emberek nyakát töröm... ismét tombolok... meg ilyenek. Nem tudom ép ésszel felfogni én sem, hogy mi történt velem. Akkor kezdődött az egész, mikor a Gilbert nyaralóból indultunk haza. Ott volt a vér... ami aztán kijött belőlem. És amint hazaértünk, olyan ridegséget éreztem magamban, és olyan, mintha mások is csak így tekintetének rám. Nem éreztem azt, hogy... fontos lennék bárkinek úgy, ahogyan régen.
Felbontottam az üveg whiskyt, és rögtön belekortyoltam, majd kicsi fintor jelent meg az arcomon. Már készültem leülni a fal tövébe, mikor azonban hangokat hallottam meg. Ki tudja, miért... de felfigyeltem rá, pedig eltökélt szándékom volt, hogy most nem fog érdekelni senki, és teszek mindenkire magasról legalább addig, míg nem jön el az este.
Egy pillanat alatt termettem kint, és pillantottam meg egy fiatal lányt. - Maradj csendben! - néztem mélyen a szemébe, és ahogy láttam, hogy működik az igézésem, elégedetten mosolyodtam el, és rángattam le magammal a kriptába ismét.
- Ülj le! - nyomtam le pont oda, ahol az előbb én ültem, majd szembefordulva vele magam is helyet foglaltam, és az ölembe húztam az üveget. Hallgatóságot akartam, mert úgy éreztem, hogy felfalnak a gondolatok. Meg fogok őrülni, ha... így haladok...
- Mi vagy te? - néztem aztán ismét a szemébe, közben ismét belekortyolva a whiskybe. - Boszorkány - súgta ő rekedten, félénken, de nem tudott mit tenni, hiába volt könnyes a szeme, nem tudott elmenni innen.
- Fantasztikus... - sóhajtottam fel a szememet forgatva. Őt tartottam jelen pillanatban a legjobb lehetőségnek, akinek kiönthetem a szívemet. - Mi a neved?
- Lana - mondta ő, én pedig közben felé nyújtottam a whiskys üveget, hogy húzza meg ő is.

Elgondolkodva tűnődtem a múlton... próbáltam összeszedni magamat, de rájöttem, hogy hiába gondolkodom, azokat az elveszett pillanatokat nem tudom visszahozni már. Mert elmúltak... és hiába érzem még mindig múlhatatlanul ugyanazokat az érzéseket, mintha összesküdtek volna ellenünk, hogy mi soha ne lehessünk boldogok.
- Tudod... Lana - hangsúlyoztam ki a nevét, majd elgondolkodtam. - Az élet egy nagy kicseszés. Mikor azt hiszed, hogy megtaláltad magad... mindenki bírál. Hogy ne úgy éld az életedet... és hiába tudod, hogy igazuk van, mégis... kötöd az ebet a karóhoz, és nem akarsz megfelelni nekik... de ezzel veszélyezteted a kapcsolataidat... veszélyeztetsz mindent, amit közösen felépítettetek... - hunytam le a szemem, és éreztem, hogy könnyek gyűlnek a szemembe. Damon jutott eszembe, egyszerűen nem tudtam mit cselekedni, nemes egyszerűséggel sírni támadt már kedvem. - És azt érzed, hogy nem vagy elég jó neki... ő változott értede, és mégis te nem vagy elég jó neki... ettől pedig azt érzed, hogy mérges vagy... tombolni akarsz... megfojtani a fél világot, mert nem akarsz pont arra az egy gondolatra összpontosítani. Gondolnál mindenre, csak arra az egyre nem! - nyitottam ki aztán a szemeimet, és belenéztem Lana kék szemeibe.
- Meg fogsz ölni? - kérdezte tőlem a nagy szemeivel, és éreztem rajta, mennyire fél attó, ami körülötte történik. De nem tudtam mit mondjak. Tudtam, elkerülhetetlen az, amit tenni akarok... a vérét akarom kortyolni, a testét itt akarom hagyni, és élvezni akarom azt, hogy az emberek élete fölött uralkodhatom. De Damonnek igaza van, ez nem én vagyok... nekem nem lennének ilyen gondolataim... a régi Elenának nincs fontosabb az emberi életnél, és én most mégis... ilyesmiken gondolkodom... és tudom, hogy meg fogom tenni, mert nem fogok tudni ellenállni neki.
- Igen... meg - nyeltem egyet, és ismét inni kezdtem a whiskyt, legalább annyit, hogy az üveg lassan már üresen kerüljön a földre. - Sajnálom... de szükségem van az életedre... meg kell tennem, hogy az legyek, akinek lennem kell... - suttogtam. Fogadalom, amit próbálok tartani, de ki tudja, mi lesz belőle... őt meg akarom ölni... még mindig. De utána soha többé... mintha az a bűntudat lenne számomra a megoldás, melyet akkor fogok érezni, ha ő meghal a kezeim között...
Egy pillanat múlva már odatapadtam a nyakára, és úgy szipolyoztam a vérét, mintha soha nem lenne elég belőle... forró volt, mégis volt benne valami különlegesen maró érzés, ami végigégette a torkomat. Az újdonság... az... igazi emberi vér íze, melyet annyira ritkán kóstolok így... forrón. Nem pedig a fagyasztóból kivéve. Nem tudom, meddig tartott.. azt tudom, hogy egy percen belül a lány testében már nem volt élet.
Felegyenesedtem, végignéztem magamon. A ruhámból csöpögött a lány vére, engem pedig valami mélységes szégyen, fájdalom és bűntudat öntött el... megöltem őt... élveztem. De tudom, hogy mit nem tehetek meg többé... mit nem tehetek meg soha... többé.

(Damon és Elena háza)
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
my only hope for happiness

Kedvenc dal :
back home
Tartózkodási hely :
⊂ the place where nothing bad happens
Hobbi & foglalkozás :
⊂ i'll be a little doctor
Humor :
⊂ like a dead man's humor



A poszt írója Elena Gilbert
Elküldésének ideje Csüt. Aug. 02, 2012 8:50 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Előzmények

Damon Salvatore
Vámpír - Szívtipró



Csatlakozott: 2011.02.14. Hétfő 18:50
Hozzászólások: 13734
Tartózkodási hely: Mystic Falls Hozzászólás témája:

Nagyon meglepődtem, mikor azt mondta, Delena otthon van, és még jobban, amikor hozzátette, hogy ki vigyáz rá.
- Kate? - kérdeztem. - Mármint az a Kate, akit én.... - néztem rá értetlenül. - De hát hogyan....? De mindegy is... - intettem. - Legalább alkalmam nyílik bocsánatot kérni tőle, és megadni neki az esélyt hogy kioszthasson nekem két jókora pofont - mondtam megadóan, és megszorítottam Elena kezét.
- Menjünk. Elég volt ebből a helyből. Rám férne már egy fürdés - indultam el vele a lépcsőkön felfelé, egy pillanatra sem engedve el a kezét.

(folyt. Damon és Elena háza)
_________________
Damon

Szer. Júl. 13, 2011 11:30



Elena Gilbert Salvatore
Adminisztrátor



Csatlakozott: 2011.02.13. Vasárnap 15:49
Hozzászólások: 16323
Tartózkodási hely: Mystic Falls Hozzászólás témája:

Tudtam, mire gondol, mikor elhallgatott és megértően pislogtam rá. Hiszen akkor... én taszítottam le ide és a mai napig bántam is.
Majd a láncra nézve elmosolyodtam. - Remélem akkor nem rajtam lesz - jelent meg egy széles mosoly az arcomon, majd bólintottam egyet, de rájöttem, hogy tartozom némi magyarázattal is. - Ööö... nem, haza megyünk, mert Delena... otthon van, nem Anyáéknál... Kate vigyáz rá. Tudom, mire gondolsz, de Kate nem olyan, mint Ben, attól hogy szóba áll vele - hajtottam le a fejemet.
_________________
:: Children of Distance - Örökké ::

"Nehéz elveszíteni valakit. Nagyon sokáig kerestem a választ, a magyarázatot, hogy miért történt. De erre sajnos nincs válasz. Ilyen az élet."




Szer. Júl. 13, 2011 11:25



Damon Salvatore
Vámpír - Szívtipró



Csatlakozott: 2011.02.14. Hétfő 18:50
Hozzászólások: 13734
Tartózkodási hely: Mystic Falls Hozzászólás témája:

Elnevettem magam kicsit a szavai hallatán, aztán megráztam a fejem.
- Nem, inkább nem - mondtam. - Ez a hely mindig csak rossz emlékeket ébreszt bennem. Itt voltam akkor is, amikor a szüleid.... - hallgattam el a mondat végét.
Felkaptam a pokrócot, és a véres tasakot, majd a láncra néztem.
- Csak hagy maradjon itt - legyintettem. - Erre úgysem jár senki. És ki tudja... talán lesz még kedvünk eljönni ide - kacsintottam Elenára.
- Viszont külön megyünk haza. Az én kocsim is itt van, és nem hagynám az erdő közepén. Vagyis.... gondolom nem haza megyünk, hanem anyádékhoz, hogy legyen alkalma leverni a fejemet - lombozódtam le kicsit. - Náluk van Delena, nem? - kérdeztem Elena némileg csodálkozó tekintetét látva.
_________________
Damon

Szer. Júl. 13, 2011 11:22



Elena Gilbert Salvatore
Adminisztrátor



Csatlakozott: 2011.02.13. Vasárnap 15:49
Hozzászólások: 16323
Tartózkodási hely: Mystic Falls Hozzászólás témája:

- És sokkal jobban mutatsz a láncok nélkül - tettem még hozzá halvány mosollyal. - Bár én még nagyon szívesen maradtam volna, de... - vontam vállat, majd mire elindulhattam volna, magához ölelt és nem is tudtam mást tenni, de nem is akartam. Beleolvadtam a karjaiba. - Nincs mit köszönnöd... ha többé nem fordul elő az, amit tettél a napokban, nem is lesz baj. De most menjünk, különben megint rád ugrok és egy napig nem szabadulunk innen! - kuncogtam, és kibújtam a karjaiból. - Elbúcsúzol ettől a... szép helytől?
_________________
:: Children of Distance - Örökké ::

"Nehéz elveszíteni valakit. Nagyon sokáig kerestem a választ, a magyarázatot, hogy miért történt. De erre sajnos nincs válasz. Ilyen az élet."




Szer. Júl. 13, 2011 11:18



Damon Salvatore
Vámpír - Szívtipró



Csatlakozott: 2011.02.14. Hétfő 18:50
Hozzászólások: 13734
Tartózkodási hely: Mystic Falls Hozzászólás témája:

Incselkedett velem még egy kicsit, aztán magára kapkodta a ruháit, és eloldotta a bilincseimet.
- De fura - emeltem meg a kezeimet, amik már teljesen hozzászoktak a súlyhoz. - De mennyivel másabb - tettem hozzá, és gyorsan magamra kaptam én is a ruháimat.
- Igen. Menjünk haza - mosolyogtam, de mire mozdulhatott volna odaléptem, és magamhoz öleltem.
- Köszönöm - mondtam szívem mélyéből. - Köszönöm, hogy vagy nekem...
_________________
Damon

Szer. Júl. 13, 2011 11:14



Elena Gilbert Salvatore
Adminisztrátor



Csatlakozott: 2011.02.13. Vasárnap 15:49
Hozzászólások: 16323
Tartózkodási hely: Mystic Falls Hozzászólás témája:

- Persze, nem is muszáj egyszerre két ordítozó gyereket hallgatni - csóváltam a fejemet nevetve, majd nagyot sóhajtottam. - Hát nem tudom, nekem tetszik a "kétnaponta meglátogatlak" ötlet... - billentettem félre a fejemet. - Na jó... - álltam fel az öléből, majd miután magamra húztam az alsómat majd a felsőmet is, megkerestem a kulcsot ismét és pár pillanaton belül már el is tűnt a lánc a szerelmem karjairól. - Akkor... menjünk haza... - szedtem össze a nadrágomat is mosolyogva.
_________________
:: Children of Distance - Örökké ::

"Nehéz elveszíteni valakit. Nagyon sokáig kerestem a választ, a magyarázatot, hogy miért történt. De erre sajnos nincs válasz. Ilyen az élet."




Szer. Júl. 13, 2011 11:11



Damon Salvatore
Vámpír - Szívtipró



Csatlakozott: 2011.02.14. Hétfő 18:50
Hozzászólások: 13734
Tartózkodási hely: Mystic Falls Hozzászólás témája:

Öleltem magamhoz, és a gyönyörtől még mindig reszkető kezekkel simogattam a hátát.
- Még egy gyerek? - mosolyogtam aztán rá, ahogy felemelte a fejét. - Benne vagyok, bár Delena előtt nőjjön meg egy kicsit - mondtam, aztán nagy levegőt vettem.
- Szóval, akkor most leveszed ezeket rólam, vagy itt fogsz tartani, és kétnaponta meglátogatsz? - nyújtottam oda láncos kezeimet nevetve. - Szeretnék hazamenni. Annyira hiányzik Delena... - sóhajtottam.
_________________
Damon

Szer. Júl. 13, 2011 11:08



Elena Gilbert Salvatore
Adminisztrátor



Csatlakozott: 2011.02.13. Vasárnap 15:49
Hozzászólások: 16323
Tartózkodási hely: Mystic Falls Hozzászólás témája:

A szívem szinte már a testemen kívül dobogott hevesen, ahogy csak lehetett, majd pillanatokkal később meghallottam a nevemet a szájából, a hangja át volt itatva a mámorral, és a gyönyörrel és vártam nála is a robbanást, de érezni nem érezhettem, hiszen az utolsó pillanatban kihúzódott a testemből. A teste megremegett a karjaim között, majd vártam pár percet, hogy ő is visszatérjen, majd magamhoz öleltem, a fejemet pedig a vállába temettem. Minden, amit tudnom kellett, éreztem... a testéből, a szeméből sugárzott minden. - Szeretlek - emeltem fel a fejemet. - Sosem lesz másképpen. És mindig meg fogok küzdeni érted - bólintottam egyet és letöröltem arcáról a verejtéket. - És amúgy is... megígérted nekem, hogy sokat kell ezt gyakorolni, mert ha szeretnénk majd még egy gyereket, ne legyünk bajban... - mosodolyodtam el.
_________________
:: Children of Distance - Örökké ::

"Nehéz elveszíteni valakit. Nagyon sokáig kerestem a választ, a magyarázatot, hogy miért történt. De erre sajnos nincs válasz. Ilyen az élet."




Szer. Júl. 13, 2011 11:02



Damon Salvatore
Vámpír - Szívtipró



Csatlakozott: 2011.02.14. Hétfő 18:50
Hozzászólások: 13734
Tartózkodási hely: Mystic Falls Hozzászólás témája:

Homlokát az enyémnek támasztotta, egyre hangosabban és gyorsabban zihált, éreztem, hogy neki már csak másodpercek vannak hátra, hogy belépjen a gyönyörök országába, míg végül egy hatalmas nyögéssel, és megfeszülő izmokkal oldódott fel teljesen a mámorban, és néhány percre elfelejtette azt is, hol vagyunk egyáltalán.
- Elena - nyögtem fel hangosan én is, halkan felkiáltottam, és engem is markába kapott a kéj, de az utolsó előtti pillanatban még kihúztam magam a testéből, hiszen most is elfelejtettük a védekezést. Bár kinek is volt az jelenleg eszében?
Ahogy a gyönyör utolsó hullámai is elültek mindkettőnk testében, ugyanúgy ülve magamhoz szorítottam. Meg akartam szólalni, elmondani, mit jelent nekem hogy itt van most velem. De képtelen voltam erre szavakat találni. Nem zavart... tudtam, hogy ha kimondani nem is tudom, de éreznie kell.
_________________
Damon

Szer. Júl. 13, 2011 10:53



Elena Gilbert Salvatore
Adminisztrátor



Csatlakozott: 2011.02.13. Vasárnap 15:49
Hozzászólások: 16323
Tartózkodási hely: Mystic Falls Hozzászólás témája:

A vállát simogattam, miközben mozogtam rajta, végig a karjain és közben én magam is határok nélkül nyögtem fel néhány mámorító pillanatban és ezek száma csak nőttön nőtt.
A lánc csörgését ugyan hallottam, de az, ahogy hozzám ért, teljesen kizárt mindent, csak mi ketten voltunk ott, a szerelem, és ez az érzelem.
A homlokomat az övének támasztottam, a szemeimet behunytam, ahogy jött az érzés, egyre közelebb és közelebb, de még várni akartam, hogy vele egyszerre történjen a nagy robbanás... viszont nem tudtam. Minden idegsejtemet lebénította az érzés, hangosan felnyögtem, miközben az izmaim megfeszültek és a fejemet a vállára ejtettem, de a mozgással nem hagytam fel, érezni akartam a teste remegését.
_________________
:: Children of Distance - Örökké ::

"Nehéz elveszíteni valakit. Nagyon sokáig kerestem a választ, a magyarázatot, hogy miért történt. De erre sajnos nincs válasz. Ilyen az élet."




Szer. Júl. 13, 2011 10:45



Damon Salvatore
Vámpír - Szívtipró



Csatlakozott: 2011.02.14. Hétfő 18:50
Hozzászólások: 13734
Tartózkodási hely: Mystic Falls Hozzászólás témája:

Ahogy a nyakamba fúrta a fejét, és a torkomhoz közel suttogott, minden szőrszál égnek állt a testemen az ajkai mozgása kiváltotta érzéstől.. de a következő pillanatban megállított.
Kissé meglepve néztem rá, de nem teketóriázott sokáig. Lágyan megnyomta a mellkasomat, jelezve, hogy támasszam a falnak a hátamat, majd az ölembe ült, és így kezdett el újra mozogni rajtam.
Hátravetettem a fejem, felnyögtem újra... és újra... és újra, ahogy egyre gyorsabban mozgott rajtam, lánccal súlyosbított kezem pedig előrecsúszott, és rátalált mozgás közben érzékeny pontjára. Simogatni kezdtem őt, a gyönyör felé hajszolva egyre jobban.
- Csodálatos vagy... - motyogtam. - Olyan jó veled...
_________________
Damon

Szer. Júl. 13, 2011 10:35



Elena Gilbert Salvatore
Adminisztrátor



Csatlakozott: 2011.02.13. Vasárnap 15:49
Hozzászólások: 16323
Tartózkodási hely: Mystic Falls Hozzászólás témája:

Egy nagyobbat nyögtem, mielőtt meghallottam a kérdését, de a szemeimet nem tudtam kinyitni. A mozdulatok teljesen elvarázsoltak valahová máshová és egy pillanatra felhajoltam, hogy a nyakába fúrjam a fejemet. - Ezt... nem lehet mondani... - suttogtam akadozva és néha hátravetettem a fejemet a talajra.
És nem is teketóriáztam tovább, megmarkoltam a vállát. - Várj... - motyogtam és láttam az arcán, hogy nem erre számított. - Ne gondolj semmi rosszra... - tettem még hozzá, majd felültem és a falhoz nyomtam finoman a hátát, utána pedig az ölébe ültem és egy határozott mozdulattal fogadtam vissza magamba, és egy pillanatra a vállába fúrtam a fejemet a mennyei érzéstől, miközben mozogni kezdtem rajta először lassan, majd egyre hevesebben és gyorsabban.
_________________
:: Children of Distance - Örökké ::

"Nehéz elveszíteni valakit. Nagyon sokáig kerestem a választ, a magyarázatot, hogy miért történt. De erre sajnos nincs válasz. Ilyen az élet."




Szer. Júl. 13, 2011 10:30



Damon Salvatore
Vámpír - Szívtipró



Csatlakozott: 2011.02.14. Hétfő 18:50
Hozzászólások: 13734
Tartózkodási hely: Mystic Falls Hozzászólás témája:

Árkarolta a vállamat, amin már most folyt a verejték, fél lábát pedig átfonta a csípőmön, miközben ritmikus mozdulatokkal merültem el a testében újra és újra.
- Mit szeretnél? - simogattam ki haját az arcából, és én magam is folyamatosan nyögdécseltem. - Mit tegyek, hogy neked legyen jó? Csak mondd - biztattam, és fel-alá ugrált tekintetem az arcán.
_________________
Damon

Szer. Júl. 13, 2011 10:23



Elena Gilbert Salvatore
Adminisztrátor



Csatlakozott: 2011.02.13. Vasárnap 15:49
Hozzászólások: 16323
Tartózkodási hely: Mystic Falls Hozzászólás témája:

Pár pillanaton belül megéreztem magamban és nagyot nyögtem az érzésre, a szemeimet is behunytam, majd átöleltem a vállát, amennyire lehetséges volt.
Majd mikor mozogni kezdett, sóhajok és nyögések törtek elő belőlem, a pince levegője felforrósodott és szinte minden rezdülés, minden sóhaj visszhangot ütött a falakon.
Átfontam az egyik lábamat a csípőjén és csak élveztem, amit velem tett, de most nem is magamnak akartam örömöt és gyönyört okozni. Hanem neki... hogy hosszú napok után végre legyen valami, ami boldoggá teheti.
_________________
:: Children of Distance - Örökké ::

"Nehéz elveszíteni valakit. Nagyon sokáig kerestem a választ, a magyarázatot, hogy miért történt. De erre sajnos nincs válasz. Ilyen az élet."




Szer. Júl. 13, 2011 10:10



Damon Salvatore
Vámpír - Szívtipró



Csatlakozott: 2011.02.14. Hétfő 18:50
Hozzászólások: 13734
Tartózkodási hely: Mystic Falls Hozzászólás témája:

Rámosolyogtam, és a következő pillanatban belehatoltam. Nem voltam durva, most aztán végképp nem akartam még heves sem lenni. Azt akartam, hogy a régi Damont lássa, és érezhesse.
- Ez csodálatos - mormoltam, mikor apró mozdulatokkal mozogni kezdtem benne, és áhítattal néztem az arcát. Látni akartam minden rezdülését, a mámort, a kéjt ami eltöltötte a vonásait... száját, ahogy apró sóhaj rezdül rajta, és egyre gyorsabban kapkod levegő után. Tegnap még azt hittem, örökre lemondhatok erről. Örökre lemondhatok Róla.
_________________
Damon

Szer. Júl. 13, 2011 10:06



Elena Gilbert Salvatore
Adminisztrátor



Csatlakozott: 2011.02.13. Vasárnap 15:49
Hozzászólások: 16323
Tartózkodási hely: Mystic Falls Hozzászólás témája:

Magához húzott, majd alá kerültem, teljesen meztelenül és csak néztem fel rá, a szavaitól pedig akár még sírhattam is volna, ha nem vakít el a kéj vörösen csillogó függönye.
Megcsókolt ismét és már tudtam, hogy mi fog következni, de nem bántam. - Érezni akarlak... - motyogtam és az arcát cirógattam meg, miután elszakadt a számtól.
_________________
:: Children of Distance - Örökké ::

"Nehéz elveszíteni valakit. Nagyon sokáig kerestem a választ, a magyarázatot, hogy miért történt. De erre sajnos nincs válasz. Ilyen az élet."




Szer. Júl. 13, 2011 09:53



Damon Salvatore
Vámpír - Szívtipró



Csatlakozott: 2011.02.14. Hétfő 18:50
Hozzászólások: 13734
Tartózkodási hely: Mystic Falls Hozzászólás témája:

Megállt, még mielőtt megérinthette volna merevedésemet a szájával, és visszatalált nyelvével a mellkasomra, de kezei közben folyamatosan kényeztettek, és úgy éreztem, hogy szinte a robbanáspontra jut a testem.
- Szeretlek Elena - mondtam a fülébe halkan, ahogy magamhoz húztam. - Sosem szerettem még senkit ennyire. A szívem, a lelkem... a testem... csak téged szeret - cseréltem vele aztán helyet óvatosan, és őt is megszabadítottam a maradék ruhadarabjaitól. Feje mellé könyököltem, és próbáltam úgy helyezkedni, hogy a láncok ne zavarjanak a kelleténél jobban.
Felnéztem rá, várva a jelet, hogy készen áll-e rám, és nem tudtam megállni, hogy ne csókoljam szomjasan a gyönyörű száját.
_________________
Damon

Szer. Júl. 13, 2011 09:45



Elena Gilbert Salvatore
Adminisztrátor



Csatlakozott: 2011.02.13. Vasárnap 15:49
Hozzászólások: 16323
Tartózkodási hely: Mystic Falls Hozzászólás témája:

A jóleső nyögését hallva szinte már szétégette a bőrömet a saját vérem és már-már megérintettem őt az ajkaimmal, mikor megállított. - Tudom... de... nem érdekel túlságosan... - vontam meg a vállamat, de az érzelmek váltakozását látva az arcán, hogy szeretné is, de közben mégis ki kellett mondania azt, ami megállít... nem is tudtam, mit tehetnék. - Jó, akkor... majd otthon megkapod tőlem ebben is a részedet! -kacsintottam rá, mikor ismét visszatértem a mellkasára, de a kezeim nem távolodtak el a férfiasságától. - Szeretlek és... azt akarom, hogy te is szeress - tüntettem el a nyelvemmel egy megjelenő verejtékcseppet a mellkasáról.l
_________________
:: Children of Distance - Örökké ::

"Nehéz elveszíteni valakit. Nagyon sokáig kerestem a választ, a magyarázatot, hogy miért történt. De erre sajnos nincs válasz. Ilyen az élet."




Szer. Júl. 13, 2011 09:37



Damon Salvatore
Vámpír - Szívtipró



Csatlakozott: 2011.02.14. Hétfő 18:50
Hozzászólások: 13734
Tartózkodási hely: Mystic Falls Hozzászólás témája:

Ő maga is felsóhajtott ténykedésem nyomán, és ezzel feljebb tüzelt engem is. Már ki sem tudtam volna mondani, mennyire...
Kapkodtam a levegőt a vágytól, mikor kiszállt az ölemből, levette a nadrágomat, és mikor kezét megéreztem merevségemen, újra felnyögtem, és ha nem feküdtem volna hanyatt, biztosan eldobtam volna magam ettől az érzéstől... de kezei aztán elengedtek, és puha ajkait éreztem meg, ahogy kínzó, őrjítő lassúsággal haladnak testemen egyre és egyre lejjebb, nem hagyva kétséget afelől, mi a végcél...
- Elena, ne - súgtam, és megállítottam. - Napok óta nem fürödtem... nem vagyok épp a leghigiénikusabb... - mondtam, bár nagyon nehezemre esett kinyögni ezt a néhány szót, hiszen minden porcikám, minden érzékem csak erre várt.
_________________
Damon

Szer. Júl. 13, 2011 09:32



Elena Gilbert Salvatore
Adminisztrátor



Csatlakozott: 2011.02.13. Vasárnap 15:49
Hozzászólások: 16323
Tartózkodási hely: Mystic Falls Hozzászólás témája:

Egyre gyorsult a légzésem és mikor az ajkaival megérintette a melleimet, akaratlanul tőrt ki belőlem egy erős sóhaj és testem megfeszült pár pillanatra. De a java csak azután jött, miután a kezei utat találtak az alsóm alá. - Én is kívánlak - súgtam halkan, a szemeibe nézve, majd kiszálltam az öléből, hogy - amennyire a láncok engedték - hanyatt döntsem, és rögtön levarázsoltam róla a nadrágját, kezeim pedig a lényegre tapintottak és már magam is érezhettem ezzel a tapintással, hogy tényleg vágyik rám...
Elmosolyodtam, majd hajamat félrelökve közelítettem meg ajkaimmal a célt, gyötrő lassúsággal.
_________________
:: Children of Distance - Örökké ::

"Nehéz elveszíteni valakit. Nagyon sokáig kerestem a választ, a magyarázatot, hogy miért történt. De erre sajnos nincs válasz. Ilyen az élet."




Szer. Júl. 13, 2011 09:25



Damon Salvatore
Vámpír - Szívtipró



Csatlakozott: 2011.02.14. Hétfő 18:50
Hozzászólások: 13734
Tartózkodási hely: Mystic Falls Hozzászólás témája:

- Ne csodáld ha türelmetlen vagyok... amit most csinálsz velem - mondtam egyre hevesebb lihegés közben, és mikor felállt, hogy ledobja magáról a nadrágot, én is meglazítottam a saját nadrágom elejét, mert kényelmetlenül szűkké vált már.
Amikor végighúzta nyelvét a nyakamon, behunyt szemmel sóhajtottam egy hatalmasat, és a pince falai mintha felerősítették volna ezt.
- Igen... - motyogtam halkan, aztán a következő pillanatban ajkaim a mellére tévedtek, és körkörös mozdulatokkal kezdtem egyre inkább izgatni, közelebb és közelebb jutva a kemény mellbimbóihoz, míg kezem az alsója alá csúsztattam, és lágyan simogatni kezdtem.
- Kívánlak! - szakadt ki belőlem fojtottan, és a könyörgés sem vett volna rá, hogy abbahagyjam a kényeztetését.
_________________
Damon

Szer. Júl. 13, 2011 09:19



Elena Gilbert Salvatore
Adminisztrátor



Csatlakozott: 2011.02.13. Vasárnap 15:49
Hozzászólások: 16323
Tartózkodási hely: Mystic Falls Hozzászólás témája:

- Ha tehetném, egész nap csak téged szeretnélek - motyogtam a fülébe nagyot sóhajtva, ahogy ajkai a nyakamat kényeztették, de közben nem álltam meg én sem és megszabadítottam az ingjétől, hogy a következő másodpercben már csupasz vállára leheljek apró puszikat, és fenyögtem, mikor a fenekembe markolt, de elmosolyodtam. - Hm... na ki is a türelmetlen? Bár... én cseppet sem bánom... - vontam fel a szemöldökömet, miközben egy pillanatra elszakadva tőle hátrébb húzódtam és ledobtam magamról a nadrágomat, majd alsóneműben ültem vissza az ölébe, miközben már-már kínzott a saját vérem forrósága.
Ismét a szájához hajoltam, de csak az ajkaiba haraptam egy pillanatra, majd végighúztam a nyelvemet a nyakán.
_________________
:: Children of Distance - Örökké ::

"Nehéz elveszíteni valakit. Nagyon sokáig kerestem a választ, a magyarázatot, hogy miért történt. De erre sajnos nincs válasz. Ilyen az élet."




Szer. Júl. 13, 2011 09:12



Damon Salvatore
Vámpír - Szívtipró



Csatlakozott: 2011.02.14. Hétfő 18:50
Hozzászólások: 13734
Tartózkodási hely: Mystic Falls Hozzászólás témája:

- Amúgy is azt tehetsz velem, amit csak akarsz - suttogtam. - Láncok nélkül is... és óhajom? Csak annyi, hogy szeress... - nyögtem fel, aztán a nyakát kezdtem el csókolni. Éreztem bőre alatt pulzálni a vérét ereiben, de most még csak meg sem fordult a fejemben hogy beléharapjak, és vérét vegyem. Semmi nem számított, csak a vágy...
- Csak folytasd - biztattam alig hallhatóan, ahogy ingemet kezdte el szétgombolni, és kezei már csupasz mellkasomat simogatták, míg én magam becsúsztattam kezem nadrágja derékrésze alatt, és finoman megmarkoltam a fenekét.
- Úrnőm levenné ezt magáról? - mosolyogtam rá, miközben éreztem, hogy egyre és egyre jobban kezd feszíteni a vágy, és a mindent elsöprő szenvedély.
_________________
Damon

Szer. Júl. 13, 2011 09:04



Elena Gilbert Salvatore
Adminisztrátor



Csatlakozott: 2011.02.13. Vasárnap 15:49
Hozzászólások: 16323
Tartózkodási hely: Mystic Falls Hozzászólás témája:

Elmosolyodtam a szavait hallva. - Mégis... miért kellene félnem tőled? Én hiszek neked, hogy képes vagy olyan, lenni mint hetekkel ezelőtt. És ezek után mi okom lenne a kételyre? Főleg hogy tudom, hogy miért volt ez az egész... nem félek tőled. Szeretlek! - mondtam utána és viszonoztam a csókját, amilyen lágyan csak lehetett.
Majd mikor meghallottam a láncok csörgését, halkan elnevettem magamat. - Óh, hát igen. Lehet, hogy néha elhozlak ide és leláncollak... és azt tehetek majd Veled, amit csak akarok! - suttogtam pimaszul, és miközben a kezei a felsőtestemet simogatták és jólesően felsóhajtottam, tenyeremet az inge alá csúsztattam, miközben másik kezemmel a gombokat szedtem szét rajta. - Bármilyen kívánság? Óhaj-sóhaj?
_________________
:: Children of Distance - Örökké ::

"Nehéz elveszíteni valakit. Nagyon sokáig kerestem a választ, a magyarázatot, hogy miért történt. De erre sajnos nincs válasz. Ilyen az élet."




Szer. Júl. 13, 2011 08:55



Damon Salvatore
Vámpír - Szívtipró



Csatlakozott: 2011.02.14. Hétfő 18:50
Hozzászólások: 13734
Tartózkodási hely: Mystic Falls Hozzászólás témája:

Kissé meglepődve pislogtam, mikor az ölembe ült, és már le is vette magáról a felsőjét, olyan gyorsan, hogy még én is megirigyelhettem volna. Nem láttam még ilyen vadnak azelőtt, de tetszett az új "énje".
- Hihetetlen vagy, ugye tudod? - kérdeztem, már szinte az ajkaira suttogva. - Nemcsak hogy nem utálsz, és nem félsz tőlem, hanem.... még ez is - húztam magamhoz a fejét, és megcsókoltam. Olyan mélyen, és olyan kedvesen, ahogy csak lehetett. Nyelvem finoman csúsztattam át az ő szájába, kezeim pedig már a derekára tapadtak, és egyre feljebb tapogatóztak, cirógató mozdulatokkal, bár minden mozdulatomat a láncok csörgése kísérte.
- Ugye tudod, hogy ez így nagyon perverz? - vigyorogtam el magam, de tetszett az egész helyzet. - Mintha egy szexrabszolga lennék - nevettem még mindig halkan, miközben kezeim a hátáról előre siklottak.
_________________
Damon

Szer. Júl. 13, 2011 08:48



Elena Gilbert Salvatore
Adminisztrátor



Csatlakozott: 2011.02.13. Vasárnap 15:49
Hozzászólások: 16323
Tartózkodási hely: Mystic Falls Hozzászólás témája:

Felfedeztem rajta a megdöbbenést, és az érzések átsuhanását is láttam az arcán. - Igen, itt... - mondtam szinte már a szájára, majd amennyire csak lehetett, közelebb húzódtam hozzá. Szerencsére ő sem ellenezte, így nem kellett attól félnem, hogy túl messzire mentem ezzel a kéréssel.
Majd pár pillanattal később az ölébe ültem és kezeim megelőlegezték az ő "dolgát", elkezdtem lehámozni magamról a felsőt, és mikor sikerült, szenvedéllyel telve csókoltam meg, ahogy régen. - A szerelmem nem halványult el, ugye tudod? - kérdeztem tőle. - Nem... nem akarlak legyengíteni, ha nem érzel magadban annyi erőt, hogy...
_________________
:: Children of Distance - Örökké ::

"Nehéz elveszíteni valakit. Nagyon sokáig kerestem a választ, a magyarázatot, hogy miért történt. De erre sajnos nincs válasz. Ilyen az élet."




Szer. Júl. 13, 2011 08:31



Damon Salvatore
Vámpír - Szívtipró



Csatlakozott: 2011.02.14. Hétfő 18:50
Hozzászólások: 13734
Tartózkodási hely: Mystic Falls Hozzászólás témája:

Rám mosolygott, aztán végigtapogatta a padlót a sötétben, hogy alig néhány perccel később már a kulccsal a kezében térjen vissza hozzám.
Elé nyújtottam a csuklómon lévő vasbilincseket, de megtorpant a mozdulat közben, és csak egy alig látható íves villanás jelezte, hogy a kulcs újra a földön landolt, csak most épp a pince egy másik részében.
Egy pillanatig szájtátva, döbbenten meredtem rá. Nem értettem semmit... aztán mikor képes voltam már meghallani a szavait, kerekre nyílt a szemem.
- Elena, te.... itt akarod? - kérdeztem hitetlenkedve, ahogy egyre és egyre közelebb hajolt a számhoz, és már csupán ez a mozdulat elmosta minden ellenkezésemet.
- Igen... - súgtam a szemébe nézve. - Nagyon szeretném - simogattam meg a nyakát finoman.
_________________
Damon

Szer. Júl. 13, 2011 00:37



Elena Gilbert Salvatore
Adminisztrátor



Csatlakozott: 2011.02.13. Vasárnap 15:49
Hozzászólások: 16323
Tartózkodási hely: Mystic Falls Hozzászólás témája:

Arra néztem, amerre mutatott, de nem láttam semmit, hiszen sötét volt már. - Megkeresem, ne aggódj. A tenyeremet nem féltem - motyogtam és igyekezvén elkerülni mindent, a lépcsők felé indultam, hogy pár perccel később kitapogassam a fémkulcsot. - Megvan - álltam aztán fel, majd visszasétáltam elé és már éppen megszabadítotam volna a súlytól, de aztán... mégsem tettem. - Azt hiszem, hogy... - dobtam arrébb a kulcsot ismét és elmosolyodtam. - Néhány napja a zuhany alatt nem adtad meg magad - hajoltam közelebb a szájához. - És igaz, hogy ez egy pince... koszos és büdös... és most te sem vagy a legtisztább... de... ettől függetlenül... itt is élhetnénk bűnös életet... - jelent meg egy kacér mosoly az arcomon.
_________________
:: Children of Distance - Örökké ::

"Nehéz elveszíteni valakit. Nagyon sokáig kerestem a választ, a magyarázatot, hogy miért történt. De erre sajnos nincs válasz. Ilyen az élet."




Szer. Júl. 13, 2011 00:32



Damon Salvatore
Vámpír - Szívtipró



Csatlakozott: 2011.02.14. Hétfő 18:50
Hozzászólások: 13734
Tartózkodási hely: Mystic Falls Hozzászólás témája:

Megfogta a simogató kezemet, és a láncokra tévedt a tekintete.
- Igen, van. Valahol ott - mutattam bizonytalanul a lépcső felé. - Legalábbis úgy emlékszem, arrafelé dobtam... nem tudom pontosan, mert akkor éppen... nem voltam önmagam - sóhajtottam. - De ebben a sötétben kétlem, hogy meglátnád. Vagy végigtapogatod a pince padlóját, kockáztatva, hogy bármibe beleteheted a tenyeredet, vagy megvárod a hajnalt, mikor besüt némi fény. A tiéd a választás. Én is megkeresném, de - emeltem meg a súlyos láncokat - ezek nem érnek el odáig.
_________________
Damon

Szer. Júl. 13, 2011 00:25



Elena Gilbert Salvatore
Adminisztrátor



Csatlakozott: 2011.02.13. Vasárnap 15:49
Hozzászólások: 16323
Tartózkodási hely: Mystic Falls Hozzászólás témája:

Tudtam, hogy éhes már, és teljesen legyengült, és ez... próba is volt... mennyire képes tényleg feladni valamit, csak miattunk... és mennyire engedi a másik énje, hogy feladja őt...
És azt hittem, hogy a szívemről egy hatalmas kőoszlop szakadt le, mikor láttam, hogy nem tépi ki a kezemből a vért és úgy, mint régen, inni kezdte. Az erő visszatért a testébe minden egyes kortynál, ezt már a szememmel láthattam és vissza is utasította a másik tasak vért. - Rendben van... - motyogtam apró mosollyal.
Majd megfogtam az arcomat simogató kezét. - Sosem lennék képes bántani. Nem az a dolgom, hogy bántsalak... hanem hogy védjelek - Majd a szemem a láncokra tévedt. - Ennek valahol van kulcsa? - kérdeztem csendesen,
_________________
:: Children of Distance - Örökké ::

"Nehéz elveszíteni valakit. Nagyon sokáig kerestem a választ, a magyarázatot, hogy miért történt. De erre sajnos nincs válasz. Ilyen az élet."




Szer. Júl. 13, 2011 00:20



Damon Salvatore
Vámpír - Szívtipró



Csatlakozott: 2011.02.14. Hétfő 18:50
Hozzászólások: 13734
Tartózkodási hely: Mystic Falls Hozzászólás témája:

Kibontakozott az ölelésemből, és magamra hagyott. Egy pillanatig döbbenten bámultam utána. Azt hittem, itt hagy, és meg tudtam volna érteni azt is, ha így dönt. De alig egy perc múlva újra megjelent mellettem, és a véres tasakok láttán fájdalmasan megcsavarta a gyomromat az éhség.
- Köszönöm - nyúltam az egyik tasakért, aztán a fal tövébe ültem, miközben hallottam Elena szavait, amiket mint egy mantrát ismételt nekem. És tudtam, hogy méltónak kell lennem, hogy higgyen bennem!
Felnyitottam a zacskót, és inni kezdtem. Nem úgy, mint a konyhában, mohón, holott az éhség rákényszeríthetett volna erre. De módszeresen, lassan ittam meg a tasak tartalmát, és mintha új élettel töltött volna fel az elfogyasztott vér.
- Ennyi elég volt - toltam vissza a másik zacskót, és minden mozdulatomat a láncok csörgése kísérte.
- És most akkor... mi lesz? - kérdeztem, és kinyújtottam kezem, hogy megsimogassam arcát. - Azt hittem gyűlölni fogsz. Azt hittem, ha valaha megtalálsz, karó lesz majd a kezedben... de helyette a reményt hoztad el nekem - mosolyogtam rá kedvesen.
_________________
Damon

Szer. Júl. 13, 2011 00:16



Elena Gilbert Salvatore
Adminisztrátor



Csatlakozott: 2011.02.13. Vasárnap 15:49
Hozzászólások: 16323
Tartózkodási hely: Mystic Falls Hozzászólás témája:

Nem láttam ugyan az arcát, de szinte éreztem a behunyt szemeit, láttam magam előtt, ahogyan ő is láthatta a képeket. Azt, ami ránk várt... kettőnkre... és a kicsire... boldog élet, nem más.
Majd kis idővel később a vállamba kapaszkodott és rögtön kaptam is a kezei után, hogy megszorítsam és ha erőt adhattam volna neki egy pillantással, az összeset odaadtam volna neki. Majd remegni kezdett és a könnyek csíkozták már az ő arcát is. - Veled leszek... az a dolgom, hogy Veled... Veletek legyek... és mindent megadjak, amire szükségetek van... - cirógattam az arcát a szabad kezemmel és próbáltam abbaagyni a sírást, de nem ment... - Tudom... hiszek benned... soha semmiben nem hittem még annyira, mint benned... és bebizonyítom ezt neked... - motyogtam és óvatosan kibújtam a karjai közül, hogy a kocsihoz sietve elhozzam azt a néhány tasak vért és a pincébe érve megálltam az ajtóban. - Hiszek benned. Hiszem, hogy ez most már elég lesz... hogy nem lesz szükséged igazi emberre... - közeledtem felé. - Hiszek benned...
_________________
:: Children of Distance - Örökké ::

"Nehéz elveszíteni valakit. Nagyon sokáig kerestem a választ, a magyarázatot, hogy miért történt. De erre sajnos nincs válasz. Ilyen az élet."




Szer. Júl. 13, 2011 00:09



Damon Salvatore
Vámpír - Szívtipró



Csatlakozott: 2011.02.14. Hétfő 18:50
Hozzászólások: 13734
Tartózkodási hely: Mystic Falls Hozzászólás témája:

Átkarolt, odahajtotta a fejét az enyémhez, így kezdett el beszélni hozzám. Szorosan behunytam a két szemem, és amit mondott, szinte életre kelt a szemem előtt. Láttam mindazt, amit felsorolt. Láttam magam Delena kezét fogni mikor járni tanul. Nevetni vele... építőkockából kis házat építeni, meséket olvasni neki. Télen a kertben hógolyózni, és hóangyalt csinálni... ezt kell tennem! Társ vagyok, és apa! Családom van... szeretnem kell őket. Ez a dolgom ezen a világon...
És hirtelen láttam magam, szinte kívülről, ahogy nekiesem Kate-nek, és annak a másik lánynak is erdőben. Te jó, még a nevét sem tudom... Beleborzongtam abba amit láttam, és amit megértettem.
Belekapaszkodtam Elena kezébe, miközben a láncok kísértetiesen megcsörrentek rajtam.
- Szeretlek - nyögtem a saját sós könnyeimet érezve, és reszketve minden porcikámban. - Annyira szeretlek Elena... és a lányomat is. Az én hercegnőmet... titeket akarlak! Legyél velem... figyelj rám... segíts nekem legyőzni őt! Nem kell tenned mást.... csak legyél velem... - kérleltem még mindig behunyt szemekkel. - Értetek bármire képes vagyok... ezt neked is tudnod kell.
_________________
Damon

Szer. Júl. 13, 2011 00:02



Elena Gilbert Salvatore
Adminisztrátor



Csatlakozott: 2011.02.13. Vasárnap 15:49
Hozzászólások: 16323
Tartózkodási hely: Mystic Falls Hozzászólás témája:

Magamhoz öleltem a fejét és odahajtottam az enyémet is az övé mellé. - Tudom, hogy képes leszel rá... legyőzni azt, aki ezt teszi Veled! - suttogtam a fülébe. - Igen, Delena nagyon jól van. De hiányzol neki. Ahogy nekem is... napokig haragudtam rád, amiért becsaptál... hogy eltitkoltad előlem ezt... de aztán rájöttem, hogy miért is tetted és tudtam, hogy küzdeni fogok érted - ültem le vele szemben és megfogtam mindkét kezét, miközben csak az arcát néztem.
- És hogy miért? Mert szeretlek... mindennél jobban, őszintén. A lányom apja vagy és nélküled lélegezni nem tudnék. Belegondolni abba, hogy egyszer úgy keljek fel, hogy te nem ölelsz át...? Rettenetes... és hogy ne te altasd Delenát... nem akarok mást neki... csak Téged! Azt a férfit, aki egy hete voltál. Aki szeretett engem, szerette Delenát és szereti a szüleimet, és az öcsémet - húzódtam közelebb hozzá.
- És tudod még, hogy miért? - kérdeztem csendesen és ekkor már előtörtek a könnyeim. - Hogy kárpótoljam a lányomat azért, amit majdnem elvettem tőle... egy élettel, ami boldog és vidám. Szükségem van rád, hogy meg tudjam adni neki. Arra az énedre van szükségem, aki nem tenne ostobaságot. És Delenának IS!!! Neki... kell valaki, aki a kezét fogja, mikor először teszi meg az első lépéseit... és ha elbotlik, két erős kar felsegíti és biztatja az újrakezdéshez... és mikor először próbál beszélni, az a férfi ott lesz, hogy magához ölelje és csak azt suttogja, milyen ügyes... és évekkel később, mikor megkapja az első biciklijét, Neked kell a kezét fognod... és ha elesik, felhorzsolja a térdét, bekötözni és újra visszaültetni később arra a biciklire, erős hangon biztatni, hogy menni fog, és közben én meghatódottan figyelhetném ezt az ablakból... SZÜKSÉGE VAN RÁD!!! Nem arra a szörnyetegre, hanem RÁD! Az apjára! - fakadtam ki és minden könnycseppem előtört, hogy végigfolyjon az arcomon. - Nem fogom engedni, hogy valaki elvegyen tőlünk, mert én őszintén szeretlek és ha Delena beszélni tudna, ő is ezt mondaná! Kérlek, győzd le... csak... küzdj ellene... én is megtettem értetek... tedd meg Te is értünk... a CSALÁDODÉRT!
_________________
:: Children of Distance - Örökké ::

"Nehéz elveszíteni valakit. Nagyon sokáig kerestem a választ, a magyarázatot, hogy miért történt. De erre sajnos nincs válasz. Ilyen az élet."




Kedd. Júl. 12, 2011 23:48



Damon Salvatore
Vámpír - Szívtipró



Csatlakozott: 2011.02.14. Hétfő 18:50
Hozzászólások: 13734
Tartózkodási hely: Mystic Falls Hozzászólás témája:

Halkan beszélni kezdett, és közben néhány koszfoltot letörölt az arcomról.
- Igazad van - bólintottam csendesen. - Oliverben nem volt jó. Az egyetlen jó, amit a világnak adott, az Delena. Én nem vagyok ő. Szeretlek benneteket... nagyon. Ide is azért jöttem el, hogy ne legyek képes... bántani benneteket - hajtottam a mellkasára a fejem. - Hogy ne bánthassak senkit - tettem hozzá suttogva. - Harcolok ellene. Mert harcolni akarok. De félek, hogy gyenge leszek...
Kitapogattam a kezét, és megszorítottam.
- Delena.... ugye jól van? - kérdeztem.
_________________
Damon

Kedd. Júl. 12, 2011 23:36



Elena Gilbert Salvatore
Adminisztrátor



Csatlakozott: 2011.02.13. Vasárnap 15:49
Hozzászólások: 16323
Tartózkodási hely: Mystic Falls Hozzászólás témája:

- Kate mindent elmondott... és tudom... tudom, hogy nem akartad bántani. De egy éned igen! Aki annak a gyógyszernek a hatásával felszínre tört és én nem tudhatom, hogy mi a gyenge pontja - hajtottam le a fejemet. - És Ben... nem mondott semmit... csak ezt... - vettem nagy levegőt. A teljes igazság most nem volt szükséges.
Közelebb guggoltam hozzá, hogy felém fordítsam a fejét és az arcát látva néhány foltot próbáltam eltüntetni róla. - Tudod... ismertem valakit, aki olyan volt, mint az a bizonyos éned. Sőt, te is ismerted. Ölt, vagy ölni akart, bántani másokat és élvezte. Hiszen minden vámpír ezt teszi. De te képes voltál úgy élni, ahogy ő nem. Oliver bántott minket, Delenát és engem is. Pedig több ideje lett volna arra, hogy megtisztuljon... nem tette meg... nem tette meg a szerelemért és nem tette meg Delenáért sem... TE MEGTETTED! Képes lennél rá ismét... én tudom - néztem a szemébe egy apró mosollyal és már tudtam, mit is kell mondanom, de a szó bennem akadt egy pillanatra és nem tudtam folytatni.
_________________
:: Children of Distance - Örökké ::

"Nehéz elveszíteni valakit. Nagyon sokáig kerestem a választ, a magyarázatot, hogy miért történt. De erre sajnos nincs válasz. Ilyen az élet."




Kedd. Júl. 12, 2011 23:30



Damon Salvatore
Vámpír - Szívtipró



Csatlakozott: 2011.02.14. Hétfő 18:50
Hozzászólások: 13734
Tartózkodási hely: Mystic Falls Hozzászólás témája:

- Kate? Találkoztatok? Akkor elmesélt mindent... nem azért mentem oda! Nem tudom, mi ütött belém... beszélgettem vele, és aztán egyszer csak... mintha nem is én lettem volna. Persze én voltam, de mégis - rázogattam a fejem lassan. - Na és Ben? El tudom képzelni, mit mondhatott - jelent meg az arcomon egy keserű mosoly. - Nyilván boldog lenne, ha itt látna engem. Téged akar, és Delenát, és most már szabad az út.
Nagyot nyeltem, és hallgattam egy darabig.
- Gyógyszer miatt? Az csinál velem... ilyet? - kérdeztem aztán megerősítést várva. - Nem tudom, le tudom-e győzni. Tegnap sikerült. De Kate-el nem. És nem sikerült utána sem... azzal a másik lánnyal - ismertem be. - Mi van, ha azt mondom, hogy igen, és aztán kitör majd belőlem... akkor, mikor nem is várom? Mi lesz majd akkor? - néztem Elenára kétségbeesve.
_________________
Damon

Kedd. Júl. 12, 2011 23:23



Elena Gilbert Salvatore
Adminisztrátor



Csatlakozott: 2011.02.13. Vasárnap 15:49
Hozzászólások: 16323
Tartózkodási hely: Mystic Falls Hozzászólás témája:

Pár másodperc múlva már nem is voltam mellette, hiszen már-már eltaszított magától, hogy tartsam magam távol tőle, és így hátrált meg, két karját maga előtt tartva. - Damon... kérlek... - motyogtam, mikor térdre esett, aztán mikor beszélni kezdett, már nem is tudtam, mit mondjak... tudtam, hogy miért csinálta. - Beszéltem Kate-tel és tudom, hogy mit tettél... hogy majdnem megölted.... de beszéltem Bennel is - motyogtam még mindig a sarokból, aztán nem érdekelve, hogy mit mondott, leguggoltam mellette és megsimogattam az arcát. - Azt mondta, ez... a gyógyszer mellékhatása.... nem tudom, mit tehetnék... ezt neked kell legyőznöd... nem érzed magad képesnek rá?
_________________
:: Children of Distance - Örökké ::

"Nehéz elveszíteni valakit. Nagyon sokáig kerestem a választ, a magyarázatot, hogy miért történt. De erre sajnos nincs válasz. Ilyen az élet."




Kedd. Júl. 12, 2011 23:18



Damon Salvatore
Vámpír - Szívtipró



Csatlakozott: 2011.02.14. Hétfő 18:50
Hozzászólások: 13734
Tartózkodási hely: Mystic Falls Hozzászólás témája:

Egyszerre láttam arcán tükröződni haragot, és szerelmet, és újra belesajdult a szívem. Mellém térdelt, feltett néhány kérdést, de volt most valami ami fontosabbnak tűnt, mint neki válaszolni...
Összeszedve minden maradék erőmet felpattantam, megragadtam a két vállát, és vámpírsebességgel toltam el a lépcső bejárata felé addig, amíg a láncaim engedték. Lassan hátrálni kezdtem, magam elé tartva a kezem úgy, mint egy karmester, akinek elvadult a szimfóniája.
- Menj hátrébb... hátrébb, ahol nem érlek el - suttogtam rekedten, majd mikor a falhoz ért a hátam térdre estem.
- Hát már tudod - mondtam halkan. - Tudod, mit tettem... nem mondhattam el. Annyira féltem... féltem, hogy mit fogsz mondani. Hogy gyűlölni fogsz, és megvetni. Csalódni bennem. Elena, tudnod kell, hogy én nem akartam ezt. Én nem akartam - motyogtam elkeseredve.
_________________
Damon

Kedd. Júl. 12, 2011 23:13



Elena Gilbert Salvatore
Adminisztrátor



Csatlakozott: 2011.02.13. Vasárnap 15:49
Hozzászólások: 16323
Tartózkodási hely: Mystic Falls Hozzászólás témája:

Felém fordította a fejét, bár láttam, hogy ez az egy mozdulat is erőt vesz el tőle. És hirtelen azt sem tudtam, mit kellene tennem. Hiszen dühös voltam rá, hogy eltitkolta előlem, mégis szerettem és meg akartam védeni ettől.
- Mióta... mióta vagy te idelenn? - kérdeztem rémülten, ahogy közelebb léptem hozzá, és letérdeltem mellé. - Nem mondtad el nekem... - nyeltem keservesen, de ezzel inkább a könnyeimet próbáltam visszatartani. - Miért nem...?
_________________
:: Children of Distance - Örökké ::

"Nehéz elveszíteni valakit. Nagyon sokáig kerestem a választ, a magyarázatot, hogy miért történt. De erre sajnos nincs válasz. Ilyen az élet."




Kedd. Júl. 12, 2011 23:08



Damon Salvatore
Vámpír - Szívtipró



Csatlakozott: 2011.02.14. Hétfő 18:50
Hozzászólások: 13734
Tartózkodási hely: Mystic Falls Hozzászólás témája:

Abban a félálomszerű állapotban voltam, amiben már egy jó ideje feküdtem... de most mintha az álom változott volna. Mert valaki egy jól ismert hangon - Elena hangján - mintha a nevemet mondta volna.
Egy tompa nyögéssel odafordítottam a fejem a lépcső felé, és attól amit láttam elöntött a szerelem, és az egész lényemet elárasztó rémület.
- Elena - motyogtam. - Ez nem lehet igaz... Elena... mit keresel te itt? - kérdeztem döbbenten.
_________________
Damon

Kedd. Júl. 12, 2011 23:04



Elena Gilbert Salvatore
Adminisztrátor



Csatlakozott: 2011.02.13. Vasárnap 15:49
Hozzászólások: 16323
Tartózkodási hely: Mystic Falls Hozzászólás témája:

(Saltzman ház)

Nagy nehezen, de megtaláltam a pincét, de nem bizonyult olyan könnyű feladatnak, mint gondoltam. És belegondolni, hogy Damon odalenn van... már a gondolatba is beleborzongtam...
Óvatosan lépkedtem lefelé a lépcsőkön és közben nagyokat nyeltem. A levegő olyan dohos volt, emberi orral talán napokig elviselni sem lehetett volna... - Damon? - kérdeztem a néma csendben és a falak visszhangozták a hangomat, majd néhány pillanattal később már láthattam is, akit kerestem... azt a férfit, akit mindennél jobban szerettem... leláncolva, koszosan... - Damon...
_________________
:: Children of Distance - Örökké ::

"Nehéz elveszíteni valakit. Nagyon sokáig kerestem a választ, a magyarázatot, hogy miért történt. De erre sajnos nincs válasz. Ilyen az élet."




Kedd. Júl. 12, 2011 23:01



Damon Salvatore
Vámpír - Szívtipró



Csatlakozott: 2011.02.14. Hétfő 18:50
Hozzászólások: 13734
Tartózkodási hely: Mystic Falls Hozzászólás témája:

Egy újabb éjszaka telt el, és egy újabb nap. Talán... Nem tudtam számlálni az időt, csak az ablakon beragyogó fény, vagy sötétség adott útmutatást mely napszakban is járunk éppen, de így is összefolyt már az idő.
Mozogni még tudtam, de az éhség egyre jobban mart, és kaparta gyomromat fájón. Egy kósza egeret tudtam csak elfogni, de mi volt az? Két korty, és ennyi. Fájt a testem, ahogy tudtam, hogy másnapra alighanem megkezdődik a lassú, gyötrelmesen lassú kiszáradás. De már nem érdekelt. Csaknem gyilkoltam... nem sokon múlt, hogy el nem vettem két ártatlan életet. De én már nem vagyok gyilkos! Változtam... Elenáért, és a kislányomért. És ha már nem lehetek ember... akkor legyek inkább élőholt, mint egy mészáros.
Az egyetlen, ami fájt nekem, ők voltak. Ők ketten. Hiszen olyan elmondhatatlanul szerettem mindkettőjüket... Néha nehézkesen felemeltem még a súlyos láncoktól lehúzott kezemet, és megnéztem a képüket, de a könnyek elhomályosították a látásomat. Tudtam, hogy nem fogom őket látni soha de soha többé.
_________________
Damon

Kedd. Júl. 12, 2011 22:53



Damon Salvatore
Vámpír - Szívtipró



Csatlakozott: 2011.02.14. Hétfő 18:50
Hozzászólások: 13734
Tartózkodási hely: Mystic Falls Hozzászólás témája:

Elaludhattam egy időre, mert arra kaptam fel a fejem, hogy emberi beszéd hangjai szűrődnek el a pincéig. Még a föld alá is tisztán hallottam őket... beszélgetés, nevetés, lábak menetelő zaja. Kirándulók jártak a közelemben.
Hason feküdtem a pokrócon, és éreztem csontjaimban a szeptemberi hideg éjszakák leheletét, ami még akkor sem tudott belőlem kiolvadni, mikor most is sütött odakinn a nap.
Végignéztem a kezeimen. Feketék voltak a földtől, a kosztól ami ráragadt, és az arcom sem lehetett éppen tisztább... a hajam nyilván kócosan állt jó sokfelé, de nem érdekelt most ez sem. Itt magamban lehettem. Nem látott senki. Az egyszer-egyszer beszaladó egereknek meg olyan mindegy volt.
Ahogy megmozdítottam karomat, felcsörrentek a láncok. A súlyuk tegnap óta mintha folyton nőtt volna. De persze nem a nehézségük változott. Csupán az éhség hordta folyamatosan a maradék erőmet is. Most pedig emberek voltak itt. Lehetséges áldozatok.
Felmorrantam, mikor éreztem, hogy a vámpír bennem élni kezd, és küzdeni kezd a szintén a lelkemben élő emberrel. Arcom átváltozott, és a földbe vájtam a körmeimet a kíntól, mellyel egyrészt rohanni akartam, gyilkolni, pusztítani - már ha képes lettem volna rá - másrészt pedig féken akartam magam tartani. Az ember tudta, hogy nem vagyok már hóhér. A vámpír pedig tudta, hogy nem vagyok már ember...
Fogaimat összeszorítva harcolt bennem a két lény. Felharaptam a saját ajkamat, a saját véremmel oltottam múlhatatlan szomjamat, és ökölbe szorított kézzel püföltem a padlót, hogy győzzön már valamelyik, az egyikük adja fel, hogy a másik énem élhessen.
A hangok lassan elhaltak, a távolba vesztek. Óvatosan, lassan elernyedtem, és visszaejtettem a fejem a kopott pokrócra. Most megálltam. Most én győztem. Az ember aratott diadalt. De vajon meddig? Vajon majd legközelebb is?
_________________
Damon

Hétf. Júl. 11, 2011 23:34



Damon Salvatore
Vámpír - Szívtipró



Csatlakozott: 2011.02.14. Hétfő 18:50
Hozzászólások: 13734
Tartózkodási hely: Mystic Falls Hozzászólás témája:

http://www.youtube.com/watch?v=DwrLER53G88

Hajnalodott. Besütött a fény az aprócska, félig földdel fedett ablakon, megvilágítva a falat mögöttem.
Még mindig ugyanúgy feküdtem, ahogy ezelőtt is. Mozdulatlanul, és remények nélkül. Kiűztem magam a világból. Mást nem tehettem.
Na és Elena? Mit fog vajon gondolni? Nem fog megtalálni. De nem is akarom, hogy így legyen. Mert félek... félek újra szabadnak lenni. Mert a szabadságom azt jelenti, hogy talán emberek halnak meg majd a városban.
A telefonom után kezdtem tapogatózni, és most vettem észre, hogy a kocsiban felejtettem. Hiába fog hívni... nem fog jelentkezni neki senki. Talán... jó lesz ez így. Nincs nálam vér. Ha nem találnak rám... az a sors vár rám, mint a sírbeli vámpírokra annak idején. Fájdalmas, és keserű sors. De a szeretteim élnek. És ez a tudat boldoggá tesz engem. A kislányom fel fog nőni... és Elena... ő sem marad egyedül. Rick és Isobel ott marad neki.
Keservesen ülésbe tornáztam magam, a láncok kellemetlenül csörögtek, és súlyosan húzták le a kezeimet. Az ingem zsebébe nyúltam, és elővettem a tárcámat. Csendesen bámultam a szeretteim képét, és óvatosan simogattam őket. Ha már másképp nem lehetett, akkor legalább így.
_________________
Damon

Hétf. Júl. 11, 2011 09:13



Damon Salvatore
Vámpír - Szívtipró



Csatlakozott: 2011.02.14. Hétfő 18:50
Hozzászólások: 13734
Tartózkodási hely: Mystic Falls Hozzászólás témája:

(Salvatore birtokról)

Csaknem kitörtem a kocsi tengelyét, mire elhajtottam idáig, de hajtott a félelem. A félelem, hogy újra kitör belőlem a gyilkos. A vámpír, aki eluralja emberi énemet, uralja a gondolataimat, cselekedeteimet. Mi lesz, ha megtámadok és megölök valakit? Mi lesz ha hazamegyek, és megtámadom Elenát, vagy a lányomat? És még csak nem is fogok emlékezni rá... Ugyanúgy, ahogy kiesett az a néhány perc is, amit ma a konyhában töltöttem, vérivás közben. Mi lesz, ha már csak akkor térek magamhoz, ha már holtak fölött állok? Nem. Ezt nem engedhetem meg. Bármi is legyen az ára... bármit is érezzek majd... de tennem kell róla, hogy ne így legyen.
Felnyitottam a csomagtartót, kikaptam belőle a láncokat. Még az én erőmmel is megrogyott a térdem a súly alatt. Egy régi olajos pokróc is volt a csomagtartóban, kivettem hát azt is. Ennyi minden, ami most az enyém...
Lerohantam a pincébe, és nem tévedtem. Utoljára akkor jártam itt, mikor Rick és Isobel megmentette az életemet. De előtte... jártam itt milliószor. Az én időmben rabszolgák szállása volt ez a hely. És a vaskarika a falban... ami biztosította, hogy ne szökjenek meg az erre vállalkozást érzőek... még most is, 146 év elteltével a helyén volt. És dicsérte a régi kőművesek munkáját, hogy mozdíthatatlanul. Megrángattam, nekifeszültem teljes erővel, mégsem mozdult. Legalább ez biztosítva volt... és ezzel együtt én magam is.
Levettem a láncot a vállamról, és áthúztam a karikán, majd a lánc két végén lévő bilincset a csuklómra kapcsoltam. Kapkodva zártam magamra a béklyót, mert már éreztem, hogy a vámpír újra felemeli bennem a fejét. Utolsó józan eszemmel eldobtam a kulcsot. Messze esett, a lépcső aljára. Ha akartam volna sem tudom elérni.
Az arcom újra változni kezdett. Vért akartam... ölni... vadászni. Úgy, ahogy régen... vicsorogni kezdtem, rángattam a láncokat, hogy szabadulhassak. Úgy festhettem, mint Tyler Lockwood vérszívó változata.
Meddig tartott a roham, nem tudom. De mire újra önmagam voltam, minden erőm elszállt. Kimerültem véglegesen. Kezem még vérzett ott, ahol a bilincsek a húsomba vájtak. Nem volt más... hát önmagam haraptam meg, de a seb néhány másodperc múlva bezárult... hiába volt minden. Nem jutottam vérhez.
Odatántorogtam a láncaimat vonszolva a pokróchoz, szétterítettem a földön, és míg lefeküdtem, két szót tudtam csak motyogni.
- Elena... Delena... - sóhajtottam. - Bocsássatok meg nekem. Annyira, de annyira sajnálom - éreztem a saját könnyeim ízét a számban, aztán csak feküdtem, és bámultam magam fölött a pince korhadt mennyezetét. Elképzelni sem tudtam, innentől mi vár majd rám.


_________________
Damon

Vas. Júl. 10, 2011 21:51



Benjamin Lockwood
Vérfarkas



Csatlakozott: 2011.04.23. Szombat 18:29
Hozzászólások: 1434
Hozzászólás témája: Erdő: Régi Salvatore pince

Előzmények: http://freeforum4u.hu/forums/topic.php?forum_id=1666&topic=6879

Utolsó hozzászólás: Alaric Saltzman: 2011.01.25, 23:27



Amint beültünk, csak néztem előre a semmibe. Érdemes megpróbálni?? Menni fog?? Mi lesz ha komolyabb baj történik?? Isobell szavai szakították félbe a gondolataimat.

- Hát... azt én is szeretném tudni.. - mondtam, fejemet a kormányra hajtva. Majd visszaemelkedtem - Van egy tervem.. - fordultam felé - De nem tudom mi fog kisülni belőle.. Viszont.. - néztem hátra Damonra, aki már legalább nyöszörgött - Őt sem hagyhatjuk így..

- Akkor RAJTA!!! - mondtam hangosan, győzködve magamat és beletapostam a gázba. Irány a víztisztító....

Mystic Falls határain kívül
_________________
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
my only hope for happiness

Kedvenc dal :
back home
Tartózkodási hely :
⊂ the place where nothing bad happens
Hobbi & foglalkozás :
⊂ i'll be a little doctor
Humor :
⊂ like a dead man's humor



A poszt írója Elena Gilbert
Elküldésének ideje Szomb. Júl. 14, 2012 12:33 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Salvatore kripta
Vissza az elejére Go down




A poszt írója Sponsored content
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Vissza az elejére Go down
 

Salvatore kripta

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2

 Similar topics

-
» Salvatore kripta
» Lezárt kripta Curtis tulajdonában
» Lockwood kripta
» Lilian Salvatore
» Stefan szobája

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi
- járd körbe városainkat -
 :: Mystic Falls :: Külváros :: Erdõ és kripták :: Kripták
-

Friss reagok
- lelked hangjai -






Álarc nélkül
- itt vagyunk -





Jelenleg 34 felhasználó van itt :: 9 regisztrált, 0 rejtett és 25 vendég :: 2 Bots
A legtöbb felhasználó (77 fő) Kedd Jún. 23, 2015 10:38 pm-kor volt itt.

Fajaink aránya
● ● számokban a valóság ● ●

csoportok ●
Ffi
Ember •
27
18
vámpír •
26
19
ősi vámpírok •
5
7
Vadászok •
8
9
Boszi / mágus
31
16
Farkas •
17
20
hibrid •
3
3
vámpírboszi •
14
6
Animágus •
3
2
dhámpír •
4
2
tündér •
2
2
Farkasboszi •
6
2
druida •
2
3