Természetfelettinek lenni ajándék. Vagy mégsem? Mindenki máshogy fogja és dolgozza fel a genetikájából, balesetekből, véletlenekből adódó sorsát: egyesek örülnek a különlegességüknek, míg mások azt kívánják, bárcsak normális emberek lehetnének, akinek nem kell szembenézniük a gyilkolási vággyal, a telihold hatásával, a természet törvényeivel. Számukra igazi megváltás lehet a tudat, hogy van egy hely, ahol ismét régi, halandó önmaguk lehetnek.

Baltimore szépsége nem merül ki a látnivalókban: nem hiába a Charm City becenév, a város elbűvölheti azokat, akik szeretnének egy második esélyt, amiben kibontakozhatják a varázslatok, átkok nélküli énjeiket. A normális, átlagos életre vágyó természetfelettieknek nem kell mást tenniük, mint átlépni a város határát és élvezni a szabadságot.

A vámpírok öregedni kezdenek, nem kell küzdeniük a vér utáni szomjukkal, vérfakasok nincsenek kitéve a hold által okozott csonttöréseknek és alakváltásnak, a boszorkányoknak nem kell attól tartaniuk, hogy kihasználják őket az erejük miatt. Szinte mesébe illően fennáll a béke lehetősége, csak akarat kérdése az évszázados konfliktusok eltörlődése. De meddig fog fennállni ez a lehetőség? Egyáltalán hogyan lehetséges, hogy Baltimore-ban nem számít, ki melyik fajba tartozik, mindenki egyenlővé válik? Van, aki arra tette fel az életét, hogy ezekre a kérdésekre válaszoljon? És olyan, aki szerint ennek a rendszernek nincs semmi értelme?