Share | 

avatar
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Chatkép :

Keresem :
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
↷ in the land of gods and monsters
Hobbi & foglalkozás :
↷ journalist



A poszt írója Suzanne Bishop
Elküldésének ideje Pént. Nov. 17, 2017 8:11 pm
Ugrás egy másik oldalra

| Szabad játéktér!

Én is köszönöm a játékot, imádtam! :hatodjmeg: :szeri: |
Vissza az elejére Go down

avatar
Tündér •• akinek nem adtak valódi szárnyakat
Tartózkodási hely :
Mystic Falls
Hobbi & foglalkozás :
eating is a necessity but cooking is an art



A poszt írója Declan Collins
Elküldésének ideje Pént. Nov. 17, 2017 8:00 pm
Ugrás egy másik oldalra

Suzie && Tekergő
[You must be registered and logged in to see this image.]

- Hát ha ezen múlna... érdekes felállás lenne, az biztos, kár, hogy amíg kicsik, veled többre mennek. - jegyzem meg óvatosan, mert hát na, ezen aztán ne múljon, Suzie úgy is nagyobb karriert futott be mint én, amíg "Csipkerózsikásat játszottam", de a biológia attól biológia... Mondjuk a tápszert biztos ügyesen keverném szakács létemre.
- Miért is ne? Azt ne mondd, hogy téged sohasem érdekelt az, hogy milyen volt mondjuk a szüleid, vagy nagyszüleid fiatalkora. - kérdezek vissza, mert én imádtam ilyenekről faggatni őket, pláne kisgyerekként. Mondjuk azt nem tudom, mennyire olvastam volna ilyesmit, de lévén, nem volt - Másfelől meg, ha nem érdekelné őket, úgy sem kötelező olvasmány, hogy kikérdezzük. - vonok vállat, igazából ezt sem fogom erőltetni, pusztán egy ötlet volt az itthoni unaloműzés ellen, ha már annyira szeret írni.
- Lehet... sőt, biztos, legalábbis egyszerűbb előtte, amíg nyugi van, mintsem utána, amikor azt se tudjuk, mi, hol, merre, mennyi...? - azt se fogjuk tudni, merre rohanjunk, vagy mit csináljunk, magunkat ismerve - Na, akkor majd felhozom neki, ha este beszélünk telefonon, szerintem neki sem lesz probléma, sőt! Már így is teljesen be van zsongva, hogy nagymama lesz. - mosolyodtam el, nem mint ha én nem várnám már nagyon, de abból kiindulva, hogy anya maradt az egyetlen rokonom, aki itt él a közelben, azért mégis csak jó érzéssel tölt el, hogy velünk örül. Apám meg... az igazat megvallva nem is tudom, hogyan fogadnám, ha egyszer csak újra felbukkanna.
- Hát ha rám, akkor sok gond nem lesz rá, maximum enni fog felébredni. - én se hagyom ám magam, mert kikérem magamnak, hozzá képest én kimondottan türelmes típus vagyok. Ha meg azt nézzük, hogy a kóma alatt milyen kevés vizet zavartam, pláne! Ha mostanában még többet is jövök-megyek, mint Suzie, annak egyetlen oka az, hogy babát vár, és nem csak jó sok fizikai változással járt ez az egész, de jobban el is fárad mindentől.
No de induljunk, mert ha így folytatjuk, akkor innen megyünk majd a kórházba úgy, hogy még kiságy sem lesz, úgyhogy fel is segítem Suzie-t a hintaszékből, hogy gyorsítsunk a folyamaton egy kicsit.
- Ha már első látásra így beleszerettél, miért is ne? Ennyi a kismamának is kijár, hogy ilyen hősként viselsz minden kellemetlenséget. - na jó, azért nem mindig, nyafog ám eleget nekem, az éjszakai ébresztőkről nem is beszélve, de fordított helyzetben szerintem én sem viselném jobban a dolgot. Sőt... amíg a kontrollok meg rehabilitációk miatt kellett visszajárnom a kórházba, tűrte ő is a látványos szenvedéseimet.
- Mindkettő jól néz ki, de ha választani kell, inkább a második. Az praktikusabbnak tűnik. - teszek pontot az ügy végére,különben még legalább ennyi ideig itt dilemmáznánk a kiságyak között. Amelyiket meg praktikusnak tituláltam, talán még egyedül is elboldogulok az összeszerelésével...
- Én ilyet? Ugyan, te vagy a legimádnivalóbb, legtüneményesebb, legkecsesebb teremtmény akit valaha is láttam. - mosolyodok el, jót szórakozva magamban a durcizásán, de képzelem, mennyire gondolta komolyan... úgy, mint én.
- Hogy is felejthetném? Bár néha nehéz elhinni, hogy nem három helyett... - forgatom meg a szemeimet, mielőtt sietősebbre venném a lépteimet, nehogy még kedve támadjon nyakon csapni a szemtelenkedésemért... inkább kerítek egy eladót, hogy elintézzük a papírokat meg a fizetést, aztán irány haza, ha már a kis házisárkányom újra megéhezett.



|| Köszönöm a játékot, imádtam, mint mindig  40  :szivi:  :szeri:  És akkor hamarosan folyt.köv...  31

■■[You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down

avatar
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Chatkép :

Keresem :
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
↷ in the land of gods and monsters
Hobbi & foglalkozás :
↷ journalist



A poszt írója Suzanne Bishop
Elküldésének ideje Hétf. Nov. 06, 2017 10:30 am
Ugrás egy másik oldalra

Suzie && Tekergő
[You must be registered and logged in to see this image.]

- Jó buli, mi? Te fogsz egyszerre két kölyökkel akkor megbirkózni? Apuci otthon marad, anyuci meg megy dolgozni? – vetem fel a dolgot totálisan ártatlanul, ha már szerinte annyira jó buli. Pláne, hogy ne az ő veséjét rúgja le olykor a gyerkőc, vagy éppen nem ő az, aki nem tud aludni, se feküdni, se ülni, se állni, mert sehogy se jó. Nem egyszer aludtam mostanság be a kanapén valami fura pózban, miközben ment a tévé, hiszen jobbik esetben idővel legalább a tévé hangjára és az éjszakai műsorokon sikerült bealudnom.
Örültem annak, hogy nem erőltette a dolgot. Egyelőre nálam se találtak semmit se, így nem kell aggódni, de azt is tudom, hogy akár váratlanul is megjelenthet bármi. Emiatt pedig inkább évente fogok járni szűrésekre. Pláne most, hogy már nem csak egyedül vagyok, először jött Declan, most pedig ez a kis csöppség, aki egy túl jól sikerült születésnapi buli eredménye. Így érthető, hogy inkább óvatos akarok lenni és nem akarom őket idő előtt itt hagyni. Talán ha anyánál is hamarabb derült volna ki, akkor rajta is lehetett volna segíteni, de erre persze sose fogunk választ kapni, így nem is érdemes rajta agyalni már.
- Szerinted a leszármazottaink majd a mi lökött életünkről akar olvasni? – pillantok rá kérdőn, hiszen ötletnek nem is rossz, de ha több gyerek lesz, akkor mégis miként dőlne el, hogy melyikük örökli meg? Vagy éppen tényleg szívesen olvasnák, vagy netán csak nyűgnek tartanák és azt gondolnák, hogy még normális családi örökséget se tudunk rájuk hagyni, de azért lehet tetszeni is nekik. Ki tudja.
- Lehet egyszerűbb lenne, ha már szülés előtt odaköltözne, akkor neki se kellene rohangálnia. Csak a másik szobából kiszaladnia. Mindenkinek mennyivel egyszerűbb lenne. – vetem fel ötletnek. Lehet, hogy megvétózza, de szerencsére nekik jó a viszonyuk, így ki tudja. Tényleg kelleni fog az erősítés, vagy ha először a karomban tartom, akkor még inkább felerősödnek az anyai ösztönök és nem leszek ennyire nyuszi, vagy nem fogom úgy érezni, hogy semmit se tudok?
- Nem tudom, hogy mire szeretnél célozni. Magadra? Mert ha igen, akkor egyetértek. – vágok angyali arcot, hiszen pontosan tudom, hogy rám gondol, de hát mégis ő az, aki mostanság többet rohangál. Biztosan több kilométert megtesz a konyhában. Én pedig lettem az otthonülő kismama, már amikor nem szabadulok ki a városba. És egyébként is mi a jó abban, ha egész nap ülünk? Mozogjunk, forgassuk fel a világot, az sokkal bulisabb.
Elmosolyodom a szavaira, pláne amikor még puszit is kapom a fejemre. A kezemet könnyedén nyújtom felé, hogy fel segítsen, mert egyedül felállni nem éppen könnyű. Nyomok egy puszit az ajkára, miután már én is talpon voltam, majd egyik kezét továbbra is fogtam, hogy úgy folytassuk akkor a nézelődést és hozzunk döntést.
- Uhhh, tényleg lesz hintaszék is? Akkor azt kérem. – böktem arra gyerekes lelkesedéssel, amiben az előbb ültem. Az annyira kényelmes volt, szerintem a picivel is szeretni fogunk benne ringatózni. Majd pedig elindultam a kiságyak felé, míg végül megálltam pont kettő között. – Nekem ez a kettő tetszik leginkább neked? – pillantok rá kérdőn, ha ezzel is megvoltunk, akkor jöhetett a többi dolog is, csak haladjunk, mert éhes vagyok...megint… - Ezzel azt akarod mondani, hogy sokat eszem és még kövér is lennék? – pillantok rá morcosan. Karomat is összefonom durcis kislány módjára. – Ne felejtsd el, hogy én kettő helyet eszem, míg te csak egy! – mondom neki komolyan, majd ha enged elsétálni, akkor magára hagyom, hogy döntsön egyedül a kiságyakkal kapcsolatban, inkább elkapok egy eladót, hogy mutasson pelenkázót, ami szerinte illene azon kiságyak közül az egyikhez. Ott várok rá, miközben azokat fürkészem. Ahj, lehet gyerekes voltam, de hát a hormonok tehetnek mindenről.



■ ■[You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down

avatar
Tündér •• akinek nem adtak valódi szárnyakat
Tartózkodási hely :
Mystic Falls
Hobbi & foglalkozás :
eating is a necessity but cooking is an art



A poszt írója Declan Collins
Elküldésének ideje Vas. Nov. 05, 2017 9:50 pm
Ugrás egy másik oldalra

Suzie && Tekergő
[You must be registered and logged in to see this image.]

- Az biztos, hogy meglepődnék, bár annyira csak nem, mint amikor azt közölted a nagy hírt. Ördögöt a falra festeni meg mindig jó buli, nem igaz? Még ha azt alá is írom, hogy a te szemszögedből most nem feltétlenül annyira vicces... - teszem hozzá sietve, mielőtt még sértődés vagy durci lenne belőle, mert mégis csak ő az, aki elszenvedi a várandósság minden kellemetlenségét, a reggeli rosszullétekkel, hízással, fájásokkal, meg a leendő bokszoló-focista lurkónkkal, aki az éjszaka közepén nem bír soha nyugton maradni. Ezek után talán az a legkevesebb, ha párszor engem is felkelt szolidaritásból, hogy elkél némi erősítés a csöppség kapcsán. Amennyire gyűlöltem eleinte a tündér-képességeimet, annyira megszerettem így, hogy Sera jóvoltából már egészen jól boldogulok is vele, és a picurral is egy fokkal könnyebb a kommunikáció.
- Amiatt ne aggódj, ha ilyen félelmed van, majd választunk másikat, ne érezd magad rosszul miatta. - szerintem kedves gesztus lett volna, de abszolút megértem az ő álláspontját is, és a legkevésbé sem szeretném, ha tényleg bármi kellemetlen érzése lenne a névválasztással kapcsolatban, a másik kapcsán pedig egyet kell értenem vele, bár a neveket én javasoltam, de abban abszolút igaza van, hogy tényleg szép dallamosan cseng így, ebben a sorrendben.
- Köszi, azért érzem a szeretetet meg a törődést. - grimaszolok egyet, mielőtt a nevek helyett áttérnénk az írásra, ami legalább olyan fontos szerepet tölt be az ő életében, mint a főzés az enyémben. Ha nem fontosabbat, lévén nála nem esett ki majd' egy évtized a kényszerpihenő miatt...
- Ha a te életed nem izgalmas, akkor én mit mondjak? - nevetek fel a szavait hallva, hisz istenem, még mindig több mindenről tudna írni, mint én... és én is tudnék bőven arról, milyen visszarázódni a normális életbe meg a hétköznapokba a kóma után - Nézd, Suzie... mást nem, nem adod ki, csak megtartjuk családi ereklyének, ami majd generációról generációra öröklődök... - vigyorodok el, igaz, máshol a családi ékszerekkel játszanak ilyet, de hé, miért ne lóghatnánk ki ilyen téren is a sorból?! Ha már annyi másban is rendbontóak vagyunk.
- Szerintem mindkettő. Bár ha azt nézzük, szerencsénkre - meg az övére is - lesz erősítés anyum személyében, az azért nagy könnyedség, nem igaz? Legalább egy embert lehet riadóztatni, ha már végképp tanácstalanok vagyunk valami kapcsán. - kár, hogy Suzie anyukája már nem lehet velünk, mert biztosra veszem, hogy ő is hasonlóan lelkesedne azért, hogy unokája születik, de talán még mindig jobb így, mint ha tényleg csak magunkra számíthatnánk, a nulla tapasztalatunkkal. Mert igaz, eljártunk azokra a képzésekre, de... nem tudom, hogy mennyire fog elegendőnek bizonyulni, ha eljön az ideje.
- Jajj, csak türelmetlen a szentem. Olyan kis örökmozgó, aki egy percig sem bír nyugodtan megülni a fenekén. Nem tudod véletlenül, hogy kire üthetett? - kérdezek vissza felvont szemöldökkel. Remélem, veszi a lapot, hogy ő sem éppen jobb, ha valamit a fejébe vesz, vagy nagyon unalmasnak talál, mint mondjuk azt, hogy kénytelen egész nap egy irodában, vagy épp a négy fal közt otthon ücsörögnie. Csak nehogy elkezdjen engem rugdosni feszültség-levezetés gyanánt!
- Rendben, részemről haladhatunk. Úgy sem ártana kitalálni, hogy akkor melyik kiságyat vegyük... meg melyik egyéb bútorokat meg kiegészítőket mellé. - hisz elég sok megtetszett, miközben nézelődtünk, no de választani sem ártana, mert mindet megvenni sem pénz, sem pedig hely nem lenne a lakásban, még ha nem is épp zsebkendő-méretű.
- Akkor jó. És látod? Nem szabadulsz tőlem olyan könnyen... - nyomok egy puszit a feje búbjára, mielőtt megkerülném a hintaszéket, hogy elébe kerüljek, és felsegítsem, ha már úgy is olyan kecses tud lenni mostanság, mint valami hátára borított teknősbéka.
Az esküvővel kapcsolatos válaszát hálás mosollyal fogadom, és el sem tudom mondani, milyen végtelenül jó érzés, hogy ezzel kapcsolatban is ennyire hasonlóan vélekedünk - talán nem hiába, hogy végül egymás mellett kötöttünk ki, ha nem lenne ilyen jó az összhang, valószínűleg már fiatalabb korunkban sem lógtunk volna egymás nyakán. Az meg pláne felemelő, hogy ha vannak is nézeteltéréseink, vagy veszekedések, azok sem ilyen dolgok miatt...
- Igen, ezt meg. Kiságyat meg pelenkázót, vagy mit azt mindenképpen kéne... meg akkor egy hintaszék legyen még mellé, ha már ennyire megszeretted? - kérdezek vissza, mielőtt kérdő tekintettel fordulnék felé - Várj már, azt ne mondd, hogy minden kajád elfogyott... pedig annyit hoztál, amivel egy etióp falu hetekig ellenne. - pislogok rá csodálkozva, mert értem én, hogy mostanában többet eszik, de ennyivel?! Lassan még engem is lepipál, már ha nem hagyott már le ilyen téren.

■■[You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down

avatar
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Chatkép :

Keresem :
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
↷ in the land of gods and monsters
Hobbi & foglalkozás :
↷ journalist



A poszt írója Suzanne Bishop
Elküldésének ideje Pént. Okt. 13, 2017 11:09 am
Ugrás egy másik oldalra

Suzie && Tekergő
[You must be registered and logged in to see this image.]

- Ikrek, mi? Szeretnéd az ördögöt falra festeni? Tudod, vannak olyan esetek, amikor azt mondják, hogy csak egy van úton, de aztán kettő lesz belőle. - pillantok rá komolyan, hiszen tényleg inkább ne is hozzuk szóba az iker dolgot, mert én fogok sírógörcsöt kapni akkor, nem pedig ő. Én leszek otthon velük és hiába minden tanfolyam és csoport, amibe járok ennek köszönhetően, mert akkor is úgy érzem, hogy semmit se tudok és csődöt fogok mondani anyaként. Erősnek mutatom magam, de még szerintem egy falevél is erősebb nálam jelenleg.
Pillanatok alatt torpanok meg, ahogyan felhozza azt, hogy viselje anya nevét. Jó lenne, de még se merem. Mintha attól tartanék, hogy esetleg ezzel még inkább bevonzhatnánk azt, hogy úgy végezze, mint anya. Szerencsére nálam nem találtak semmi rákra utaló jelet, de nála? Bármi öröklődhet a feljebb menőktől is. Habozok, idegesen gyűrögetem azt, ami éppen a kezem közé kerül. – Bármennyire is jó lenne, de nem lehet. Félnék, hogy úgy jár, mint anya, mert a névvel még inkább bevonzanánk a bajt. – motyogom alig hallhatóan és lesütöm a szemeimet, mert tudom idiótaság, de akkor is ez van. – Viszont Olivia Dawn Collins egészen jól hangzik együtt. – mosolyodom el, ahogyan összerakom a neveket. Ebben a sorrendben tetszik, ha a két nevet megcserélnénk, akkor viszont számomra furán csendült. De maximum megvétózza majd a dolgot.
- Aww, ne félj, attól még téged is tudnának nyúzni. Nem mondtam, hogy teljesen megennélek. – pislogom ártatlanul, de ha nem, akkor nem. Csak megrántom a vállaimat, hogy haladjunk kicsit mi is.
- Önéletrajzi regényt? Nem volt nekem annyira izgalmas életem. – inkább egy krimi lenne benne, drámával fűszerezve azt hiszem, így inkább hagyjuk is. – Nem tudom, igazából nem is rossz ötlet, de nem tudom, hogy képes lennék-e regényt megírni, vagy kellene e bárkinek, vagy csak sorra elutasítanának. –morfondírozok hangosan, hiszen még sose próbáltam papírra vetni az ötleteimet. Egyszerűen csak megmaradtam a veszélyes újságírásnál, amíg kispadra nem lettem ültetve részben hála a mellettem sétáló férfinak.
Arra meg, hogy így szokta meg. Nos, nálunk másabbak a szokások, akkor se fogok papucsban járkálni. Inkább dupla zoknit viselek, mintsem azt. Majd megszokja, remélhetőleg.
- Már csak az a kérdés, hogy kinek kell majd kivel megbirkóznia. Szegény mi, vagy inkább szegény ő, hogy pont minket kapott a szüleinek? – teszem fel a költői kérdést, amire választ igazából nem is várok. Az pedig, hogy idővel szeretne majd még ő is babát, az boldogsággal tölt el, de tény, hogy előbb eggyel birkózzunk meg és meglátjuk majd, hogy miként alakulnak a dolgok.
- Csodálkozol? Nem a te szerveidet nézi focilabdának, vagy éppen nem téged ébreszt úgy, hogy azt hiszed meg se várja a szülést és ő inkább kirugdossa onnan magát. – forgatom meg a szemeimet, majd egy aprót sóhajtok is, mert néha tényleg én is nehezen viselem már azt, hogy mennyire is erős és mozgékony. – Most még egész jól tűri, de lassan lehet inkább menni kellene, mielőtt rákezdi és moccanni is alig fogok bírni. – pillantok fel rá hátradőlve a hintaszékben, amikor pedig megszólal, akkor elmosolyodom. – Hmm, nem elégszer és mindig imádom újra hallani. Én is szeretlek és örülök annak, hogy maradtál. – azt hogy miként is értem? Sok féleképpen. Hogy magához tért, hogy utána nem eltűnt, hanem maradt, engedte, hogy segítsek és közben pedig maga mellé láncolt, még ha láthatatlanul is, de megtette. Sok mindenért vagyok hálás.
- Nem, valóban nem. Meg azt szeretném, ha akkor lenne, amikor te is szeretnéd, vagy ha egyszer megfordul a fejedben. – állok fel kisebb szenvedés közepette, hiszen ekkora pocakkal már annyira nem is könnyű felállni és megállni a saját lábaidon egyből. Ha segített benne, akkor az örömmel fogadtam. Az esküvőnek amúgy se azért kellene történnie, mert jön a baba, hanem azért, mert két ember tényleg úgy gondolja és megérett arra a döntésre. Arra pedig, hogy mennyire is lesz édes gyűrű hordó. Nos, majd eldől, ha egyáltalán addigra már járni fog tudni annyira, hogy rá lehessen majd ilyet bízni.
- Akkor ezt megbeszéltük. – pillantok rá mosolyogva, majd újra az üzletben pillantok körbe. – Akkor mit is veszünk meg? Kezdek éhes lenni és nyűgős is. – pillantok rá ártatlan mosoly keretében, hiszen tényleg vágytam arra, hogy valami finomat ehessek, aztán meg kicsit lepihenhessek. Esetleg nézzünk valami mesét, mert miért ne? Úgyis sok mesét fogunk idővel nézni majd a kicsivel, nem? Akkor meg…



■ ■[You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down

avatar
Tündér •• akinek nem adtak valódi szárnyakat
Tartózkodási hely :
Mystic Falls
Hobbi & foglalkozás :
eating is a necessity but cooking is an art



A poszt írója Declan Collins
Elküldésének ideje Csüt. Okt. 12, 2017 2:30 pm
Ugrás egy másik oldalra

Suzie && Tekergő
[You must be registered and logged in to see this image.]

- Köszi, életem, de lehet, nem kéne annyi Walking Dead-et nézned. – nevetek fel kínomban, mert sejtem, mire gondolhat... én sem hétköznapi ember vagyok, és ki tudja, milyen más „teremtmények” rohangálnak még odakint a nagyvilágban? Én inkább bele sem akarok gondolni, de az biztos, hogy ha egyszer feldobom a pacskert, inkább szeretnék békében nyugodni, mintsem visszatérni valami más formában... Nem mint ha meg akarnék élni, de no, sosem tudhatja az ember, a kómát sem terveztem.
- Az biztos! Halmozottan is! Vagy az akkor lenne, ha ikrek sikerültek volna elsőre? – kérdezek vissza csipkelődve, holott halleluja, elég lesz ezzel az egy lurkóval is megbirkóznunk egyszerre!
- A Dawn-t az előbb mondtam, ahogy a te javaslatod is aranyos, igazából nem muszáj ragaszkodni a D betűs névhez. Akkor meg, hm... monduk Mia? vagy Charlotte? Olivia? Vagy esetleg anyud után nevezzük el? – kérdezek rá óvatosan, mert tudom, hogy milyen sokat jelentett számára. Azt meg, hogy mennyire zavarná az, hogy a lánya az édesanyja nevét kapja, jó kérdés. Mint ahogy az is, hogy milyen nemű lesz a lurkó. Vagy melyik név mellett döntünk végül? Szerencsére még van azért idő ilyeneken agyalni.
- Nem, embert akkor sem ehetsz. Engem meg pláne nem, mert akkor kizárásos alapon tényleg cska téged fog nyúzni a kicsi. – felelem végtelen komolysággal, miközben fel sem tűnik, hányan sétálnak el a hátam mögött, rajtunk mosolyogva.
- Nem tudom, nem szoktam női magazinokat olvasni... sőt, úgy nagyon másmilyet se, maximum a napi híreket. Hmm, regényírással nem akarsz megpróbálkozni? Persze, teljesen más terület, de mégis csak írás az is. Írhatsz önéletrajzi regényt, hm? Vagy naplót? Vagy azt már most is írsz? – bizonytalanodok el egy pillanatra, mert az is lehet, hogy valami totális hülyeséget mondok, de végtére is csak neki szeretnék jót. Képzelem, hogy mennyire hiányozhat neki, hisz tudom, hogy szereti, de sajnos a gyereknevelés az ezzel jár. Az meg egyelőre meg se fordul a fejemben, hogy én maradjak otthon a kicsivel, a kezdeti időben legalábbis biztos nem.
- Mert... így szoktuk meg. Anya is mindig ránk szólt, ha mezítláb mászkáltunk. Nehéz leszokni róla. – vonok vállat, ahogy tovább haladunk a kiságyak között, tovább keresgélve, hogy vajon melyik lesz az igazi?
- Látod? Én mindig ennyire figyelek rád, nem hogy értékelnéd. – mosolyodok el cinkosul, amikor pedig meghallom a kérdését, csak megrázom a fejem első reakció gyanánt – Nem, nem mondtam, hogy baj lenne. Legalább még egyet én is szeretnék majd idővel, csak előbb ezzel az eggyel birkózzunk meg. – én örültem, hogy van testvérem, el sem tudom képzelni azt, hogy milyen lehet egykeként felnőni... aztán meg ki tudja? Lehet, hogy kettőnél mi is megállunk, lehet, hogy idővel lakás helyett házat kell majd néznünk, mert kinőjük. Ez még úgy is nagyon a jövő zenéje, pláne, hogy még az első is pocaklakó jelen pillanatban. Könnyű úgy álmodozni ilyesmiről, hogy még nyugton van odabent, nem igaz?
- Lassan annyi mindent összeírunk itt gondolatban a „mi kell még” listára, hogy ebből tuti házhozszállítás lesz. Egyedül képtelenség lenne hazacipelni őket. – állapítom meg, mert lehet, hogy ő eleve ebben gondolkozok, nekem még voltak naiv ábrándjaim.
- Hát, amilyen hangulatingadozásaid vannak mostanéban, életem... ellenkező esetben biztos te is fáradnál tőle. Amúgy pedig hős vagy. Megint nem bír magával odabent? – pillantok le rá a hintaszék támlájára könyökölve, amikor pedig az arcomat simítja meg, csak ábrándos mosolyra görbül a szám – Mondtam már, hogy szeretlek? – szólalok meg vidáman, és tényleg úgy érzem, a mindennapos apró kellemetlenségek ellenére is, hogy életem egyik legboldogabb korszakát élem. Remélem, jó sokáig kitart majd.
- Ha szeretnél, lehet, de gondolom neked sem hiányzik most, az utolsó hónapokra az a felhajtás, amivel az járna, vagy tévedek? – kérdezek vissza – Inkább gondolj arra, hogy később milyen aranyos gyűrűhordoló gyerkőcünk lesz. – fűzöm tovább a gondolatot, amiből számára is világossá válhat, hogy majd szeretnék, egyszer... ha eljön az ideje. Egyszerűen annyira sűrű volt az elmúlt egy-két év, hogy csak azért meg sajnálnék sietve „túlesni” rajta, hogy ezt is kipipálhassuk a listánkon.
- Még szép, hogy aláírom. – hogy is nézne már ki, ha azt mondom, hogy nem? És egyébként is, idővel, ha összeházasodnánk, gondolom ha nem is cserélné le teljesen a nevét, de csak felvenné az enyémet is a sajátja mellé, így annyira már ő sem lógna ki a sorból nevet tekintve.

■ ■[You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down

avatar
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Chatkép :

Keresem :
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
↷ in the land of gods and monsters
Hobbi & foglalkozás :
↷ journalist



A poszt írója Suzanne Bishop
Elküldésének ideje Pént. Szept. 22, 2017 10:41 pm
Ugrás egy másik oldalra

Suzie && Tekergő
[You must be registered and logged in to see this image.]

- Gondolom, lehet azon is segíteni. – pillantok rá sokat sejtető pillantással, hiszen nem fogom hangosan kimondani azt, hogy nem csak emberek élnek. Gondolom, ha valaki meghal, akkor azon is lehet segíteni. Legalább annyi időre, amíg seggbe tudom rúgni párszor, amiért magamra hagyott, vagy beolvashatok neki könnyes íriszekkel. Nem, nem vágyom erre és inkább nem is akarok erre gondolni. Így inkább hagyjuk is, még belegondolni is borzalmas.
- Igen, de legalább nem mondhatod azt, hogy nem pótoljuk be az elmúlt időszakban kihagyott izgalmakat. – felelek neki csípőből, ha már ennyire jól belejött ő is a piszkálodásba. Akkor aztán rajtam ne múljon, tudok én is ám mondani hasonló dolgokat, ahogyan eddig is tettem.
Elmosolyodom, amikor ő is mond egy-két nevet és fontolóra is veszem. – Az utolső kettő egészen tetszetős, legalábbis szerintem jó ötlet. Lány név? – pillantok rá kérdőn, hiszen kíváncsi vagyok, hogy arra van-e már valami ötlete, vagy egyelőre csak fiúkban gondolkozott. Tudom, hogy ő szeretné tudni a nemét, de én nem. Legyen inkább meglepetés, semleges dolgokat is lehet vásárolni a kicsinek, ami mind a két nemhez jól passzolna, így ha esetleg idővel jönne egy újabb baba, aki  akár  tervezett, akár nem, mint a mostani, akkor is legalább elő lehet majd túrni a kiságyat és társait, ha olyan állapotban megmaradnak.
- Majd igyekszem, de én nyúzott és fáradt leszek a kicsinek köszönhetően, így én ehetek embert,  nem? – pislogok párat angyali mosollyal az arcomon, miközben a mellettünk elhaladó nő arcára mosoly kúszik vélhetően a szavaimnak köszönhetően. Egyébként is tudja jól, hogy sose bántanám emiatt, meg a végén kiderül, hogy ő profibb lesz, mint én. Akkor legalább ő marad otthon a babával, én meg megyek dolgozni.
- Miért ne lenne? Ha itt nem, akkor az egyik leányválalat újságjánál. Sok minden összefügg abban a szakmában is, de akkor se tudom. Hiányzik az írás, de talán nem én lennék a megfelelő erre a szerepre. Lehet anya vagyok, és leszek is, de attól még ez merőben másabb, mint amiket mostanság írtam. – osztom meg vele a kételemyimet, majd a kaja maradékát a táskámba süllyesztőm, hogy utána igyak pár kortyot a vízből. Kezemmel lassan simítok végig a pocakomon és mosoly ott bújkál végig az arcomon.
- Nem lesz semmi gond, azt se értem minek ragaszkodsz ennyire a papucsokhoz. – én is mezítláb járkálok otthon vagy néha veszek fel zoknit, de ennyi. Papucsba biztosan nem tudnék belebújni, egyszerűen nem és nem.
Amikor elhúzza a száját, akkor kicsit elkuncogom magam, mert képzelem, hogy még mennyi történetet nem hallottam róla. Biztosan élvezném, amikor mesél. Declan már kevésbé, de hát nem is őt kell szórakoztatni, hanem engem.
- Ajj, te most tényleg ennyire figyeltél? – forgatom meg játékosan a szemeimet, amikor idézi azt, amit mondtam. A vállamat megrántom és nem felelek egyből. – Baj lenne, ha szeretnék több babát, kistestvért neki, vagy testvéreket? – kérdezem meg óvatosan, hiszen tudom, még egyel se bírkóztunk meg, de attól még érdekel, hogy ő mit gondol. Én legalább két gyereket szeretnék, vagy hármat, de lehet ő azt mondja, hogy egy és kész. Jobb felkészülni erre előre, nem?
- Mózeskosár kelleni fog és a mászoka se rossz ötlet. – értek vele egyet, de ebből érezheti, hogy nem nyert, nem ezekre gondoltam valójában, de van egy olyan sejtésem, hogy minél inkább akarok emlékezni rá, annál inkább nem fog menni. Mindegy is, majd eszembe jut, ha meg nem, akkor nem is volt rá szükségünk.
- Ugyanmár, miben fáradtál már most le? Én cipelek több plusz kilót és engem rúgdos egyre erősebben. – pillantok fel rá kérdőn, amikor kicsit hátrébb billentem a fejemet, hogy láthassam őt. A kezemet kinyújtom és megsimogatom az arcát, ha elérem, mert kicsit előre hajolt esetleg, majd a pocakomra siklik ismét. Mert szerinte olyan buli ekkora hassal közlekedni? És még van pár hónap, így még nagyobb is lesz.
- Ezek szerint nem lesz septében esküvő. – biggyesztem le úgy az ajkaimat, mint aki tényleg szomorú emiatt. Aztán pedig mosoly kúszik az arcomra, hiszen nem ragaszkodom hozzá és amúgy is jönni fog, ha úgy gondolja. Nem akarom, hogy csak a baba miatt vegyen el, ha egyszer netán rászánja magát. – Passz, nem tudom. Collins-Bishop és Bishop-Collins olyan furán hangzik, így gondoltam, ha aláírod a papírt, akkor viselhetné a Collins nevet. – hiszen én bármilyen nevet is viselek, vagy éppen a kislányom/kisfiam, akkor is szeretni fogom, nem is kicsit. A végén még a szeretetemmel „fojtom” meg.


■ ■[You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down

avatar
Tündér •• akinek nem adtak valódi szárnyakat
Tartózkodási hely :
Mystic Falls
Hobbi & foglalkozás :
eating is a necessity but cooking is an art



A poszt írója Declan Collins
Elküldésének ideje Pént. Szept. 22, 2017 7:08 pm
Ugrás egy másik oldalra

Suzie && Tekergő
[You must be registered and logged in to see this image.]

- Nem kötekedésből, de ha szívrohamot kapok és feldobom a pacskert, akkor nekem már úgy is mindegy, nem? – kérdezek vissza, nem mint ha bármi öngyilkos szándékot melengetnék a keblemen, sőt... elég hosszú ideig tartott a kóma ahhoz, hogy az életem hátralevő részében soha többé ne akarjak kórház közelébe menni. Ettől függetlenül azonban mindig mosolyt csal az arcomra az, amikor Suzie próbál keménykedni meg fenyegetőzni, egyszerően imádni való.
- Természetesen meg sem fordult. – mondhatnám, hogy ha már az eddigi hormonok miatti hangulatingadozásait is olyan jól tűrtem, akkor a maradék időt fél lábon állva is kibírom, igaz, a neheze még csak onnan fog kezdődni... Mondjuk azt nem tagadom, hogy nem tartok egy kicsit attól, hogy sikerül majd helyt állnunk, de hé! Másnak is sikerült, mi is csak megbirkózunk vele valahogy.
- Bagoly mondja verébnek. Velünk minden sokkal érdekesebben zajlik, mint más, „normális” embereknél, nem igaz? – kérdezek vissza, ha már piszkálódunk, akkor akár másba is beleköthetnénk... példának okárt abba, ahogyan szülők lettünk, khm. Vagy leszünk.
- Hm, az se rossz. Vagy esetleg Daniel? Dominic? Dale? – gondolkozok hangosan, ahogy a kiságyak között sétálunk, nézelődünk, melyik lenne a megfelelő? A fenébe is, hogy ilyen nagy a választék... ha lenne 5 összesen, mennyivel könnyebb lenne választani, mint így, hogy kiságyak, ameddig a szem ellát!
- Rendben, mindenképp! Ígérem, nem fogok panaszkodni, de aztán te se, ha nem leszek olyan ügyes, mint te. – biztosítom be magam, mert akármennyire is próbálkozok, valahogy ezeken a foglalkozásokon is mindig ügyetlenebbnek bizonyulok, mint ő. Jó, mondjuk lehet az is közre játszik, hogy rajtam kívül leendő apukák sem sűrűn szoktak megjelenni, aztán már csak emiatt is feszélyezve érzem magam kissé, de legalább ott vagyok – többnyire, ha nem szól bele a munka. Reméljük, hogy ha majd kell, a gyakorlatban jobban fog menni.
- Kismama rovat? Olyanotok is van? – kérdezek vissza vigyorogva, mert valljuk be, cuki lenne, de jah, azok után, hogy eddig milyen témákban írt, kénytelen vagyok egyetérteni vele, valahol mégis csak furcsa lenne. Pedig én csak olvasom a cikkeit, képzelem, írni mennyivel másabb lehet.
- Ajánlom neki. Bár eddig kellemesen csalódtam benne szinte minden téren, kivéve, amikor a papucsaimat rágja szét rendre, de reméljük, hogy ezzel sem lesz gond. – fűzöm hozzá a kutya-baba problematikához. Igaz, olvasni sokat lehet róla, jót is, rosszat is, de úgy is csak akkor fogjuk megtudni, ha már hazahoztuk a kis trónörököst.
- Azt biztosra veszem, hogy tud... – húzom el a számat, olyanokat tudna mesélni, hogy csak örülök, hogy nem hallom, mert biztos ott süllyednék el szégyenemben a kínosabbnál kínosabb gyerekkori történeteimet hallgatva. Hálát adok az égnek, hogy a már-már sablonosnak mondható, pucérkodós babakori fotóimat nem halászta elő anya Suzie-nak... Én tuti nem emlékeztetem egyikőjüket se rá!
- Veszélyes tudsz te lenni anélkül is. – jegyzem meg komolytalanul, és eszembe sem jutna még egyszer megpróbálkozni az előbbi kísérlettel, egyen csak, ami jól esik. Inkább most, mint hogy az éjszaka közepén keltsen fel, meg küldjön le az éjjel-nappaliba, mert pont valami olyat kívánt meg, ami nincs itthon.
- „...vagy praktikusabb lenne inkább semlegesben megvenni, hogy a kistesóinak is jó legyen majd”? – idézem vissza az előbbi szavait, emlékeztetve rá, hogy de bizony, többes számot mondott, még ha nem is azt akart – Az a fránya tudatalatti, mi? – vigyorodok el, mert ez még úgy is a jövő zenéje, előbb eggyel boldoguljunk, ami meg a többit illeti, az még úgy is odébb lesz... reméljük. Mindenesetre a következő szülinapokon tuti, hogy gyerekpezsgőnél töményebbet nem iszok!
- Mózeskosárra gondolsz? Vagy babakocsira? Mászóka? – próbálom kitalálni, melyikre is gondolhat, aztán mást nem majd kijavít, ha tévednék. Mondjuk dokihoz úgy is kell majd járni a picivel, szóval valami olyan tuti kelleni fog... ne felejtsük el.
- A papának meg egy kamionnyi kávét, hogy győzze energiával? – kérdezek vissza, miközben megállok a hintaszék mögött, a támlájára támaszkodva – igaz, hogy így a hintázás is abba marad, de legalább ha kicsit hátrabillenti a fejét, tudjuk folytatni a társalgást.
- Tényleg, ha már a nevekről annyit ötleteltünk, a vezetéknévvel mi az elképzelésed? – kíváncsiskodtam, hisz nem tudtam, van-e bármi terve ezzel kapcsolatosan... mindkettőnk nevét örökölje majd a lurkó, vagy csak egyikünkét? Mert ha házasok lennénk, úgy nem nagyon lenne min agyalni, így viszont ezt sem árt eldönteni.

■ ■[You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down

avatar
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Chatkép :

Keresem :
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
↷ in the land of gods and monsters
Hobbi & foglalkozás :
↷ journalist



A poszt írója Suzanne Bishop
Elküldésének ideje Pént. Aug. 11, 2017 4:45 pm
Ugrás egy másik oldalra

Suzie && Tekergő
[You must be registered and logged in to see this image.]

- Ha szívrohamot kapsz és magamra hagysz, akkor nem fogod megköszönni azt, amit cserébe én is adok neked! Remélem meg se fordult a fejedben, hogy a hajrában beijedsz majd, vagy ha mégis, akkor majd aggódunk együtt, hiszen úgy mindent megtudunk oldani… - mosolyodom el szelíden, mert bármennyire is ismerem, azt is tudom, hogy őrült világban élünk, ahol a párok gyakran keresnek külön utat. Azt hiszem én nem lennék képes egyedül ezzel az egésszel megbirkózni, így nem csoda, hogy gondolni se akarok arra, hogy egyszer csak nem jön haza, vagy reggel már nem lesz mellettem. – Tudom, de mindig is érdekesen fejezted ki. – piszkálok vissza, majd jóízűen fogyasztom el a maradékot, hogy utána előhalásszak egy kis csokit. Mindig van nálam. Főleg mostanában. Szerintem a táskám 80% kajából és édességből áll.
- Hmm, ez is tetszik, ha meg fiú, akkor David? – kérdezek vissza, miközben továbbra is a megfelelő kiságyat keressük, mert tényleg jó lenne megtalálni most a legjobbat, mert nem érzem úgy, hogy képe leszek később is megtenni ezt a sétát. Most is kimerít.
- Semmi baj, hiszen tudom, hogy jönnél, ha tehetnéd. Nem te tehetsz róla. – mosolyodom el és még egy újabb puszit is kap tőlem, hogy biztosítsam arról, hogy nem haragszom rá emiatt. – Majd igyekszem átadni a tudást, de ne engem okolj, ha nem lesz annyira precíz, mint ott volt. – pillantok rá komolyan, mert hát mégis csak én is tanulom.
- De, viszont attól még hiányzik az, hogy írhassak izgalmas dolgokról és ne csak olyanokról, ami egy otthonülő anyukát illet meg. Már azt várom, hogy mikor osztják rám a kismama rovatot, mert akkor tuti világgá megyek. – forgatom meg játékosan a szemeimet, miközben a csokit majszolom. – Másrészt meg gondolkoztam azon, hogy nyitok egy blogot, manapság úgyis menő. Szerinted? – kérdezem meg kíváncsian, hiszen ennyi idő alatt egészen jól beérte a kort és már tisztában van ezekkel. Egy kismama kalandjai. Tudom sok van, de mindegyik másabb és miért ne? Jó bulinak tűnik és legalább olyat csinálnék, amit szeretek és olyanról, akiket imádok.
- Jogos, biztosan szeretni fogja. Talán még jobban is minket. – kinézem Ted-ből, hogy oltalmazni fogja és el se akar majd mellőle mozdulni. Legalábbis bármennyire is szeleburdi, annyira tud gondoskodó és oltalmazó lenni.
- Persze, miért ne? Úgyis szeretek anyukáddal lenni, sok vicces történettel tud szórakoztatni is. – pillantok rá ártatlanul, mert biztos vagyok abban, hogy kapcsolni fog, hogy igen róla mesél sokszor. Főleg most, hogy jön a baba még inkább előkerülnek a régi emlékek.
- Aww, ha nem lenne asztal, akkor is megoldanám. Egy állapotos nő eléggé veszélyes teremtés tud lenni. – elég csak visszagondolnia, hogy az előbb is miként kaptam le mind a 10 ujjáról, amikor lopni mert a péksütimből. Akkor szegény pincér mégis miként járna, ha nem adna asztalt? Jobb nem is belegondolni és reméljük sose derül ki.
- Kistesókon? Maximum egyet mondhattam és nem többes számban. – pillantok rá kérdőn, mert hirtelen már én se vagyok biztos, hogy miként is fogalmaztam. Szeretnék majd még egy babát, de egyelőre még ez is elegendő. Éljük túl vagyis inkább ő minket. – Hmm, nem is rossz ötlet. A hálóban lenne rendes kiságy, ilyet meg a nappaliban és akkor nem kell nézni ilyen kis ízét, amibe bele lehet rakni, vagyis csak később előbb. Én is mindig imádtam hintázni, szerintem ő is élvezné. – mondom neki komolyan, miközben egészen kényelmesen elhelyezkedem, majd amikor a másikra mutat, akkor megrázom a fejemet. – A picinek ilyen hintát, a maminak meg ezt a hintaszéket. Kerekeket nem lehet rászerelni? És akkor tolhatnál is, annyira kényelmes… - kezdek bele mosolyogva, hiszen tényleg az. Túlzottan is az. Szerintem még egy-két ringatás és a hosszú éjszaka után simán elaludnék még itt is.


■ ■[You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down

avatar
Tündér •• akinek nem adtak valódi szárnyakat
Tartózkodási hely :
Mystic Falls
Hobbi & foglalkozás :
eating is a necessity but cooking is an art



A poszt írója Declan Collins
Elküldésének ideje Pént. Aug. 11, 2017 3:54 pm
Ugrás egy másik oldalra

Suzie && Tekergő
[You must be registered and logged in to see this image.]

- Azt hiszem, hogy ez eddig sem volt kérdéses. – sóhajtok beletörődve – Ha nem lennél várandós, valószínűleg akkor is rám maradna a cipekedés bútorvásárlásnál, de így meg? Ha akarnád, sem engedném. – állom a pillantását, és válaszolok komolyan. Nem mint ha cukorból lenne, de más se hiányzik, mint hogy valami baja legyen a picinek. Ha már hat hónapot ilyen jól megúszott minden baj nélkül, akkor ezt a maradék hármat is bírja ki. Mást nem, a babaruhákat majd hozhatja, ha csak párat veszünk, nem egy szatyornyit...
- Reméljük, szerintem ott vinne el a szívroham. Gondolj csak bele, jöhetnénk vissza mindenből venni még egyet! – vigyorodok el, ami meg azt illeti, hogy óriás-e vagy sem – Úgy néz ki, hogy az én alkatomat örökli, és nem olyan kis kertitörpe lesz, mint az anyukája. Remélem, azért tudod,
hogy szeretlek.
– teszem hozzá némi szemtelenkedő cukkolással. Nem mint ha amúgy bármi bajom lenne Suzie magasságával, nekem így tökéletes, ahogy van.
- Tudod mit? Bármi nem tetszik, ami történik, fogj mindent rám. – vonok vállat jókedvűen, úgy sem gondoljuk komolyan, legalább ő sem stresszel annyit.
- Annie? – kérdezek vissza – Egynek aranyos. Vagy... Dawn? És akkor a családi „D” betűs hagyományt is tovább vinnénk. – nem mint ha foggal-körömmel ragaszkodnék hozzá, de annak idején nálunk kimondottan jópofának tartottam, hogy a családban mindenkinek ugyanazzal kezdődött a neve... nyilván az, hogy anya és apum neve összeillett, kevésbé volt tudatos, mint az, hogy mi is hasonló nevet kaptunk.
- Hát, reméljük, hogy igazad van. Igyekszem. – vallom be, igaz, ettől függetlenül sokszor nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy apum is az volt, eleinte... aztán mégis elhagyta anyát, amikor a legnagyobb szüksége lett volna segítségre. Nem mint ha én ilyesmit terveznék Suzie-val, de attól a félsz még ott van bennem.
- Sajnálom. Akkor úgy néz ki, hogy ez most nem fog összejönni. – felelem csendesen, de nem igazán tudok mit kezdeni azzal, hogy sok embernek a hétvége egyet jelent a szabadidővel... kár, hogy én pont nem tartozok bele ebbe a csoportba.
- Majd figyelj, aztán itthon elmesélheted nekem, ami olyan. – ajánlom fel helyette, igaz, biztos, hogy nem ugyanolyan, de a semmitől talán jobb. Ami pedig a munkát illeti, nos... tudtam, hogy milyen nehezen viseli az itthon ücsörgést.
- Ne legyél ilyen borúlátó, kicsim. Úgy is azt mondták, hogy megvár a helyed a cégnél, nem igaz? – kérdeztem vissza, igaz, az még így is több hónap, esetleg év, mire vissza tud menni teljes állásban dolgozni. Majd meglátjuk, a pici születése után hogyan alakulnak a dolgok.
- Oké, igazad van. Hajlamos vagyok megfeledkezni róla, hogy itt nem csak a mi ízlésünk a mérvadó, hanem a picié is. – igaz, még meg sem született, és úgy is azt fogja szeretni, amit kap.
- Hogy Ted? Téged szeret, engem dettó, kizárt, hogy ne szeresse azt, amit ketten hoztunk össze. – vigyorodok el büszkén, mert az igazat megvallva, ettől az egytől talán egyáltalán nem tartok. Amúgy is olyan békés jószág... Dilis, de békés.
- Tényleg? Akkor majd szólok neki, biztos örömmel elkísér. Már teljesen be van sózva, hogy mikor érkezik meg az unokája, és téged is úgy szeret, mint ha a lánya lennél. – szerintem még ha lenne is programja akkorra, minden gond nélkül mondaná le, hogy inkább velünk, velük legyen.
- És csak nyugodtan, a pincér kollégák már úgy is ismernek. Mondanám, hogy foglalok asztalt nektek, de délelőtt nem szokott olyan nagy hajtás lenni, hogy ne lenne hely. – mosolyodok el, bár valahol azért vicces, hogy miután otthon is az én főztömet esszük, étterembe is oda jönnek, ahol jó eséllyel pont én főzök nekik...
- Én is téged, azért hagyom. - teszem hozzá somolyogva, mielőtt a következő babaágyat kezdenénk el nézegetni.
- Látom, itt leszünk még egy darabig. Vagy,,,, mi lenne a bölcső helyett valami [You must be registered and logged in to see this link.] néznénk?  Könnyebb elpakolni, ha már nem kell, és a kiságy mégiscsak kiságy. Hmm, még meg sem született, de már a kistesókon jár az eszed? Na de életem! – csipkelődök vele, holott a legkevésbé sem bánom, hogy így tervez a jövőt illetően. Legalább egy lurkót én is szeretnék majd.
- Vehetünk, ha szeretnél. – követem a hintaszékhez. Ahhoz képest, hogy milyen gyakran említi, hogy fáradtabbnak érzi magát, azért van itt energia bőven, kérem szépen!
- Vagy egy [You must be registered and logged in to see this link.] mit szólsz? Csak nem ilyen csúnyában? – bökök egy hasonló hintaszék felé, ami bölcsővel van egybe építve. Bár ha a bölcsőt leszavaztuk, hogy sok helyet foglal, akkor talán egy sima hintaszék is praktikusabb lenne, mint egy ilyen. De azért jópofa.

■ ■[You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down

avatar
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Chatkép :

Keresem :
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
↷ in the land of gods and monsters
Hobbi & foglalkozás :
↷ journalist



A poszt írója Suzanne Bishop
Elküldésének ideje Pént. Aug. 11, 2017 2:50 pm
Ugrás egy másik oldalra

Suzie && Tekergő
[You must be registered and logged in to see this image.]

- Még csak most kezdtük és a java még hátra van, hiszen te fogsz cipekedni. – pillantok rá komolyan, mert hát ekkora hassal sok mindent úgyse bírnék el, meg amúgy sincs túl sok kedvem még több terhet cipelni. Örülök annak, hogy ezt elbírom. Még csak egy órája vagyunk talpon, na jó talán másfél, de már most legszívesebben leülnék. Mondjuk ez a nyári forróság se éppen segít abban, hogy könnyebben elviselhető legyen az anyaság.
- Aww reméljük az orvosok nem tévedtek ekkorát, de elnézve, hogy mekkora a pocak vagy óriás baba növekszik bennem, vagy pedig kettő van belőlük csak jól leplezik. – kuncogom el magam, mert nem… Egy is hirtelen soknak tűnik még, nem is akarok arra gondolni, hogy tévedtek és ikrek lesznek. Szerintem egyszerre fakadnék sírva az örömtől ott helyben és a kétségbeeséstől is. Így is már Declan anyukája is bevan izzítva, hogy eleinte aludjon nálunk, hogy tudjon segíteni. Félek, hogy leejtem, rosszul tartom és társai. Hiába az a foglalkozás.
- Miért kinek a hibája lenne, ha álmodban elszólnád magad?  - vonom fel kérdőn kicsit a szemöldököm. Még szép, hogy az ő hibája lenne, de csak széttárom a kezemet, hogy rendben van, ahogyan gondolja. Ezt már párszor átrágtuk. – Egyébként, ha lány, akkor Annie? – pillantok rá kérdőn, mert nem tudom nekem se honnan jutott most eszembe ez a név, de mielőtt elfelejteném inkább rákérdezek.
- Mert ők linkek, te pedig felelősségteljes apa leszel. Másrészt meg legtöbbször csak arra rángatlak el, ami páros foglalkozás belőle. – pillantok rá kedvesen, majd nyomok egy puszit az arcára, ami se nem gyors, se nem olyan egyszerű kivitelezni ekkora pocakkal, de azért igyekszem. Örülök annak, hogy eljön velem, ha tud. Így legalább úgy érzem, hogy mind a ketten valamennyire felkészülünk a szülők életére, még ha arra nem is lehet mások szerint.
- Hamarabb lesz, délelőtt, hiszen szombat. – szólok közbe óvatosan, mert gondolom akkor így esélytelen, hiszen mindig korán bemegy. – Nem baj, majd megoldom. Legalább egyikünk még dolgozhat és élheti az álmait teljesen. – mosolyodom el, mert én is részben élem, hiszen szerettem volna egyszer anya  lenni, de nem titok, hogy nagyon is hiányzik a munkám, viszont pár hete otthagytam már, mert nem igazán tudtam bejárni az irodába, vagyis inkább ki az interjúalanyokhoz. Így lett belőlem otthonülős és max. nagyon ritkán egy-egy cikket mégis rám osztanak, amit otthonról is megírhatok, de azok minden, csak nem izgalmasak.
- Nem tudom, én szeretném, ha világos lenne a szoba, boldog és jókedvről árulkodó, nem pedig komor, felnőttes és társai. – rántom meg a vállaimat, hiszen ezért lett lilás is a szoba, mert az jó fiúnak és lánynak is, fehéret meg nem akartam. Azt is érdekes volt kifesteni, hiszen nem csak a falra került, hanem egymásra is és még Ted-re is, ahogyan bohóckodtunk. – Szerinted Ted szeretni fogja? – pillantok rá, miközben tovább nézelődünk.
- De, miért ne mehetnénk? Szívesen megyek vele, utána meg maximum együtt beülünk valahova enni, ahol nem néznek rám furán az extrém kéréseim miatt. – forgatom meg játékosan a szemeimet, mert általában ilyenkor mindig abba az étterembe megyünk, ahol Declan is dolgozik. Még ha bizarr is, de legalább ő teljesíti a fura kéréseimet, vagy legalábbis nagyjából megpróbálja. Azért még csodatevő nem is lett.
- Még szép, hogy nem. ÉN kettő helyett eszem, így megtehetem. Meg mindig jól néz ki, amit eszel. – még akkor is, amikor ugyanazt esszük. Szeretek lopkodni az övéből is. Bár néha volt már olyan is, hogy a felét legalább én ettem meg.
Elmosolyodom, amikor puszit kapok a homlokra. – Szeretlek. – mondom teljesen őszintén és az se érdekel, hogy a kisjelent miatt mennyien nézhetnek minket.
- Mindegyik tetszik, olyan cukik és awww tényleg. – „sietek” oda a bölcsőhöz kicsit meghatódva. – Bár vehetünk ilyet is, aztán ha nő, akkor legalább neméhez illőt tudunk venni, vagy praktikusabb lenne ezeket inkább semlegesben megvenni, hogy a kistesóinak is jó legyen majd a kiságy és társai? – kérdezem meg, majd amikor meglátok egy hintaszéket nekem se kell több. Sietve megyek oda és ülök bele, miközben elfeledkezek arról, hogy ebből egy könnyen nem fogok kimászni. Túl kényelmes, meg amúgy se olyan könnyű sehonnan felállni nagyobbacska pocival. – Ilyet is vehetnénk. – mondom tündéri mosollyal az arcomon, miközben kényelmesen elhelyezkedem benne.


■ ■[You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down

avatar
Tündér •• akinek nem adtak valódi szárnyakat
Tartózkodási hely :
Mystic Falls
Hobbi & foglalkozás :
eating is a necessity but cooking is an art



A poszt írója Declan Collins
Elküldésének ideje Pént. Aug. 11, 2017 2:20 pm
Ugrás egy másik oldalra

Suzie && Tekergő
[You must be registered and logged in to see this image.]

- Most miért? Szerintem még egészen jól viselem a vásárlást, egy szavad sem lehet! – szóltam vissza méltatlankodva, hisz amúgy különösebben nem voltam odáig a vásárlásért, akkor nem, ha ráadásul ilyen több órás, vagy netalántán egész napos programként gondolt rá. Eddig viszont egy rossz szó sem hagyta el a számat, sőt, még csak a pofákat sem vágtam miatta! Az igazat megvallva, ezt most még élvezem is, legalábbis eddig, mert mégis csak egyszer történik meg az ember életében az, hogy az első gyereke számára keres felszerelést.
- Tudom, tudom... Próbálok én is így gondolni rá, de attól még kíváncsi vagyok, hogy fiús vagy lányos apuka leszek. Bár az legalább már nagy megkönnyebbülés, hogy azt tudjuk, csak egy jön, és nem ikrek. – jegyeztem meg szórakozottan, mert az is nagy meglepetés volt, hogy ez a kis trónbitorló úgy döntött, hogy jön, és felforgatja az életünket, de ha még szárnysegéde is lenne mellé... na az lenne a szép!
- Nem, inkább ne súgja, mert akkor meg ha álmomban véletlenül elszólom magam, a végén még az én hibám lesz. – rázom a fejem határozottan, aztán meg az én saram lenne, hogy elrontottam a meglepetést... valahogy majd kibírom azt a maradék három hónapot, csak na! Amíg az orvos sem tudta a nemét, könnyű volt elfogadni Suzie kérését... mióta tudja, csak nekünk nem árulja el a kérésünkre, azóta egy fokkal nehezebb.
- De igenis, figyelek! – kértem ki magamnak – Többnyire... Nem mint ha nem lenne hasznos, de attól még fura pasiként részt venni rajta, pláne, hogy rajtam kívül alig akad egy pár, és ők is az órák nagy részét ellógják. – tettem hozzá, ahhoz képest én még tök jó vagyok, talán egyszer, vagy kétszer, hogy nem tudtam menni, mert olyan sok volt a munkánk... Amikor pedig meghallom, hogy a holnapit később tartják meg, csak értetlenül pislogok Suzie-ra.
- Tényleg? Az nem jó... tudod, hogy szombaton dolgozok, és a vendéglátásban mindig a hétvége a legforgalmasabb. – húztam el a számat, igaz, hogy nem pincér voltam, hanem szakács, de sokat nem változtat a dolgon.
- Mindegy, majd megkérdezem a főnököt, nem gond-e, ha egy kicsit előbb lelépek... Már ha ugyanabban az időpontban lesz szombaton is, mint egyébként, mert ha előbb, akkor kétlem, hogy belemenne. - így is emberhiány van, az egyik kollégánk lebetegedett pár napja...
- De miért? Ha nem is ilyen sötét, de a világosabb szürke még egész jó. De ha nagyon nem, akkor... marad a fehér meg a natúr fa. Egyébként az is lehet, hogy több színben is árulják. – gondolkoztam hangosan, miközben közbenéztem az üzletben, hol található ilyesmi, ha már a többi színt olyan gyorsan kirostáltuk... Ki is szúrok néhányat valamivel arrébb, úgyhogy Suzie mellett haladva el is indulok, hogy azokat is megnézzük.
- Oké, akkor szekrény is... Anyu? Igazából most hétvégén akart, de ha szombaton úgy is dolgozok, meg ez a kismama foglalkozás lesz... gondolom nem akarsz vele menni oda, mi? – hát hogyne, képzelem... akár anyu is tarthatná a foglalkozást, olyan rutinos gyerekekkel, még ha nem is mostanában voltunk kicsik.
- Bocsánat! De kis szőrösszívű zseb-oroszlán lettél, bezzeg amikor te lopkodsz a reggelimből, az nem probléma, mi? – kapom el a kezem, majd azzal a lendülettel zsebre is vágom őket. Ha nem, hát nem, úgy is megszoktam, hogy hála a hormonoknak, másabban reagál néhány dologra, mint korábban.
- Semmi baj. – mosolyodok el azért, ám amikor mégis megkínál, csak a fejemet rázom. Meg nyomok egy puszit a homlokára, ezzel is sugallva, hogy tényleg nincs harag.
- Az se rossz. Jópofa az a maci rajta. Bár igazából eléggé bőség zavara érzésem van, annyi szépet láttunk már... Neked valamelyik szerelem első látásra? Amúgy ezek a [You must be registered and logged in to see this link.] is jól néznek ki, csak gondolom nem annyira praktikusak... meg pár hónap múlva vehetnénk rendes ágyat. – szólaltam meg töprengve, igaz, attól valami kis babahintát még nézhetünk majd.

■ ■[You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down

avatar
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Chatkép :

Keresem :
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
↷ in the land of gods and monsters
Hobbi & foglalkozás :
↷ journalist



A poszt írója Suzanne Bishop
Elküldésének ideje Pént. Aug. 11, 2017 1:36 pm
Ugrás egy másik oldalra

Suzie && Tekergő
[You must be registered and logged in to see this image.]

- Azért ennyire ne lelkesedj. – pillantok rá komolyan, majd kicsit megtámaszkodom a kiságyban és veszek egy mély levegőt. Miért csak a nőknek kell ennyit szenvedni? Mintha még egy hordót cipelnék súlyra magammal. Nem olyan könnyű sétálgatni ekkora hassal már és mi lesz később? Komolyan, néha irigylem, hogy a filmekben ennyire szépnek és jónak festik le az anyaságot, de mit ne mondjak eléggé távol áll a valóságtól. – Tudom kicsim, hogy te szeretnél biztosra menni, de gondolj bele egy kisebb meglepetés lesz legalább az, hogy milyen nemű is. – mosolyodom el, mert én tényleg meglepetésnek szeretném. – De ha annyira tudni szeretnéd, akkor legközelebb neked megsúghatja az orvos, de el ne merd szólni magad. – fordultam felé ismét, majd pedig újabb falatokat tűntettem el a számban. Komolyan most olyan jól esne egy kis dinnye, meg-meg mondjuk valami sült hús és uborka mellé. Ahh, a nutelláról meg ne is beszéljünk. Komolyan az állapotos mamáknak csinálhatnának valami külön éttermet, ahol ilyen fura és bizarr összeállításokat is lehetne rendelni és még se néznének furán ránk, amikor megkérdezzük, hogy mellé még nem kaphatnánk esetleg olyat?
- Igen, úgy hívják. Nem figyelsz a kismama foglalkozáson, amire együtt járunk. Tényleg, el is felejtettem mondani, hogy a holnapi órát átrakták szombatra. – kapok észbe, hiszen járunk ilyen tanfolyamra, ahol azért egy-két alapot megtanítanak. Miként tartsuk a babát, a pelenkázás és társai. Így legalább még se kell félni attól, hogy túlzottan ügyetlenek lennénk. – Egyébként nem rossz, de szürke. Mármint nem akarom a gyerekünket szürke dolgokkal körbevenni. Inkább legyen vidám már az elejétől fogva, nem? – sandítok rá, majd újabb falatok tűnnek el és már azon gondolkozom, hogy ezek után mit kéne enni. Tényleg ennek sose lesz vége? Mindig csak kajára tudok gondolni majd, mint valami pasi? Nekik is mindig a hasuk az első. Egyébként is már egész jó tányértartónak megfelelő hasam lett, így könnyebb is az evés, hogy nem kell valahogy megpróbálnom az asztal felé hajolni, csak néha furán néznek rám.
- Szerintem nézhetünk ruhát is, mert mire eljutunk szülésig szerintem anyudnak köszönhetően egy szekrényi lesz. Tényleg ő valamikor átugrik? – kérdezem meg kíváncsian, ahogyan egy-két lépést arrébb totyogok, de amikor a kajámból csen, akkor játékosan rácsapok a kezére. – Hééé, ne edd meg előlünk a kaját. Szerezz magadnak! – harapom le kicsit a fejét, majd alsóajkamba harapok zavaromban, mert nem szoktam én ilyet csinálni, de hát egy terhes nőnek az egyik legfontosabb dolog a kajái. Látom, ahogyan mosolyognak körülöttünk. – Sajnálom. – kérek bocsánat, majd felé nyújtom a kajámat, még ha nem is egyszerű ezt megtenni. – És [You must be registered and logged in to see this link.]? – mutatok egy másikra.


■ ■[You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down

avatar
Tündér •• akinek nem adtak valódi szárnyakat
Tartózkodási hely :
Mystic Falls
Hobbi & foglalkozás :
eating is a necessity but cooking is an art



A poszt írója Declan Collins
Elküldésének ideje Pént. Aug. 11, 2017 1:19 pm
Ugrás egy másik oldalra

Suzie && Tekergő
[You must be registered and logged in to see this image.]

Amennyire nehéz volt hinnem Suzie szavainak, hogy bővül a család, most, hogy egyre inkább gömbölyödik a pocakja, már egészen sikerült megbarátkozni a gondolattal. Na nem mint ha nem félnék egy kissé ettől az egész, új helyzettől, ami ránk vár majd, ha megszületik a kissrác... vagy kiscsaj. Bár engem furdalt a kíváncsiság, hogy vajon fiú, vagy lány lesz, tiszteletben tartottam Suzie kérését, hogy a baba neme legyen meglepetés. Az már más kérdés, hogy így azért az előkészületek sem olyan egyszerűek...
De legalább a reggeli rosszullétek egész jól abbamaradtak. Nem mint ha ne jött volna más kellemetlenség helyette, de így összességébe talán mégis azt mondanám, hogy egyszerűbb volt, mint az első néhány hónap. Másrészt pedig... lehet, hogy Suzie nem rajongott érte túlzottan, amikor a kis törpénk boxolónak vagy focistának képzelte magát odabent, én viszont imádtam, hogy végre én is érzékelhetem őt, akár a képességem nélkül is. Bár az biztos, a mai napig hálás vagyok érte Suzie-nak, hogy felhozta a témát, magamtól nem vagyok biztos, hogy rájöttem volna valaha is, és bár nem volt egyszerű kitapasztalni, hogyan és kéne használni a picivel, de végül csak sikerült! Amikor pedig az éjszaka közepén azért keltettek, mert a kis tökmag nem bír magával odabent, legalább őszintén közvetíthettem az érzéseit a drága anyukájának – ne aggódjon, csak unatkozik...
- Aha, nem rossz egynek. A fehér úgy is passzol mindenhez. – fiúhoz, lányhoz, a lakáshoz, és haaa esetleg több lurkónk is lenne a későbbiekben, akkor sem veszi ki hülyén magán, hogy fiú létére rózsaszín kiságyban alszik a pici. Vagy lány létére kékben.
- Vagy mit szólsz [You must be registered and logged in to see this link.]? Stílusra ez is hasonló, csak más a színe, meg van hozzá ilyen polcos... pelenkázó, vagy mi ez pontosan. – intettem a fejemmel egy másik modell felé, mert gondolom, a kiságy, csak az első lépés lesz. Majd jön még annyi kis apró limlom meg mütyür még, amit meglátunk és összevásárolunk, hogy a babaruhákról már ne is beszéljünk... igaz, azokat már anya is gyűjti bőszen nekünk, nagyjából hetente vesz néhány újabb darabot, és újságolja lelkesen a telefonon. Oké, igazából megértem a lelkesedését, hisz első unoka...
- Egyébként van még valami bútor, amit venni akarunk? Vagy egyelőre kiságy, meg pelenkázó? Nézzünk valami szekrényt is a babaruháknak? – kérdezek vissza, mert igazából nem vagyok biztos benne, hogy milyen szinten is akarunk egészen pontosan lakberendezni most... Csak annyit, ami most kell, vagy már komplett gyerekszobát varázsoljunk az egyik szobából?
- Tényleg, amúgy ez a kiságy oda jön, ahol most alszunk? Vagy a másik szobába? – pillantottam Suzie-ra, miközben egy falatot csíptem én is a péksütijéből, amíg válaszra vártam.


■ ■[You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down

avatar
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Chatkép :

Keresem :
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
↷ in the land of gods and monsters
Hobbi & foglalkozás :
↷ journalist



A poszt írója Suzanne Bishop
Elküldésének ideje Pént. Aug. 11, 2017 12:34 pm
Ugrás egy másik oldalra

Suzie && Tekergő
[You must be registered and logged in to see this image.]

Még mindig alig akartam elhinni, hogy ez tényleg a valóság, nem pedig álom, pedig itt lenne az ideje. A hasam egyre nagyobb lett, de szerencsére máshova nem igen szaladtak fel kilók, viszont olykor eléggé nehéz volt elhinni, hogy csak egy baba növekszik bent és nem kettő. Néha olyan volt, mintha egy hordót cipelnék magammal. Abból a kisebb fajtából. A reggeli rosszullétek idővel elmúltak, bár még olykor elő jön, ha olyan illatot érzek, hiszen hirtelen nem mindent bírok elviselni, ugyanakkor mostanság az alvás egyre nehezebb. Semmi se jó, sehogyan se jó és az se segít, hogy olykor pont akkor kezd rá a tombolásra bent a Törpike, amikor nem kéne. Aludjon úgy az ember, amikor bokszzsáknak használják a hasát. Nem egyszer volt már, hogy Declant is felkeltettem, hogy csináljon valamit, mert nem bírom tovább. Olykor az én érintésemre, dúdolásomra nem nyugodott meg, de valahogy apa érintése mindig bevált. Jó, a drága álomszuszék nem annyira díjazta, amikor hajnali egykor vagy éppen háromkor felvertem, de hát ketten hoztuk össze, így vegye ki ő is a szerepét belőle. Úgyis én „szenvedek” 9 hónapon át. Egyszerre volt felemelő érzés és csoda, míg máskor tényleg úgy éreztem, hogy nem bírom tovább és jöhetne már a vége, hogy a kezemben tartsam, de addig még körülbelül három hónap van, ha minden igaz.
- Tudod, ez egészen aranyos kiságy. – szólaltam meg mosolyogva, ahogyan megálltam egy fehércsoda előtt. Tetszett, és még ha nő is kicsit, akkor is el fog férni benne. A fehér meg jó mind a fiúknak és lányoknak is, hiszen azt még mindig nem tudtuk, hogy melyik lesz. Legyen meglepetés, de még a neveket is ki kéne találni. Közben pedig törtem egyet a pék sütimből, hiszen mostanában képes voltam bárhol, bármikor enni, mint valami kis cuki hörcsög.
- Vagy te melyiket szeretnéd? – pillantottam rá kérdőn két falat között és reménykedtem abban, hogy nem vagyok maszatos, vagy nem maradt ott az arcomon egy nagyobb morzsadarab, vagy ha igen, akkor leszedi onnan.

■ ■[You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down

avatar
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Chatkép :

Keresem :
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
↷ in the land of gods and monsters
Hobbi & foglalkozás :
↷ journalist



A poszt írója Suzanne Bishop
Elküldésének ideje Pént. Aug. 11, 2017 12:09 pm
Ugrás egy másik oldalra

******
Vissza az elejére Go down




A poszt írója Sponsored content
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra

Vissza az elejére Go down
 

Babaszafari Bababolt

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi
- járd körbe városainkat -
 :: Mystic Falls :: Belváros :: Bevásárlóközpont
-

Friss reagok
- lelked hangjai -


Csüt. Dec. 14, 2017 7:00 pm
Csüt. Dec. 14, 2017 6:30 pm
Csüt. Dec. 14, 2017 12:22 pm




Álarc nélkül
- itt vagyunk -



Nincs


Jelenleg 9 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 9 vendég :: 1 Bot
A legtöbb felhasználó (77 fő) Kedd Jún. 23, 2015 10:38 pm-kor volt itt.

Fajaink aránya
● ● számokban a valóság ● ●

csoportok ●
Ffi
Ember •
27
18
vámpír •
26
19
ősi vámpírok •
5
7
Vadászok •
8
9
Boszi / mágus
31
16
Farkas •
17
20
hibrid •
3
3
vámpírboszi •
14
6
Animágus •
3
2
dhámpír •
4
2
tündér •
2
2
Farkasboszi •
6
2
druida •
2
3