Share | 

avatar
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Chatkép :

Keresem :
Kedvenc dal :
Rita Ora - Your Song
Tartózkodási hely :
↷ in the land of gods and monsters
Hobbi & foglalkozás :
↷ journalist



A poszt írója Suzanne Bishop
Elküldésének ideje Pént. Aug. 11, 2017 4:45 pm
Ugrás egy másik oldalra

Suzie && Tekergő
[You must be registered and logged in to see this image.]

- Ha szívrohamot kapsz és magamra hagysz, akkor nem fogod megköszönni azt, amit cserébe én is adok neked! Remélem meg se fordult a fejedben, hogy a hajrában beijedsz majd, vagy ha mégis, akkor majd aggódunk együtt, hiszen úgy mindent megtudunk oldani… - mosolyodom el szelíden, mert bármennyire is ismerem, azt is tudom, hogy őrült világban élünk, ahol a párok gyakran keresnek külön utat. Azt hiszem én nem lennék képes egyedül ezzel az egésszel megbirkózni, így nem csoda, hogy gondolni se akarok arra, hogy egyszer csak nem jön haza, vagy reggel már nem lesz mellettem. – Tudom, de mindig is érdekesen fejezted ki. – piszkálok vissza, majd jóízűen fogyasztom el a maradékot, hogy utána előhalásszak egy kis csokit. Mindig van nálam. Főleg mostanában. Szerintem a táskám 80% kajából és édességből áll.
- Hmm, ez is tetszik, ha meg fiú, akkor David? – kérdezek vissza, miközben továbbra is a megfelelő kiságyat keressük, mert tényleg jó lenne megtalálni most a legjobbat, mert nem érzem úgy, hogy képe leszek később is megtenni ezt a sétát. Most is kimerít.
- Semmi baj, hiszen tudom, hogy jönnél, ha tehetnéd. Nem te tehetsz róla. – mosolyodom el és még egy újabb puszit is kap tőlem, hogy biztosítsam arról, hogy nem haragszom rá emiatt. – Majd igyekszem átadni a tudást, de ne engem okolj, ha nem lesz annyira precíz, mint ott volt. – pillantok rá komolyan, mert hát mégis csak én is tanulom.
- De, viszont attól még hiányzik az, hogy írhassak izgalmas dolgokról és ne csak olyanokról, ami egy otthonülő anyukát illet meg. Már azt várom, hogy mikor osztják rám a kismama rovatot, mert akkor tuti világgá megyek. – forgatom meg játékosan a szemeimet, miközben a csokit majszolom. – Másrészt meg gondolkoztam azon, hogy nyitok egy blogot, manapság úgyis menő. Szerinted? – kérdezem meg kíváncsian, hiszen ennyi idő alatt egészen jól beérte a kort és már tisztában van ezekkel. Egy kismama kalandjai. Tudom sok van, de mindegyik másabb és miért ne? Jó bulinak tűnik és legalább olyat csinálnék, amit szeretek és olyanról, akiket imádok.
- Jogos, biztosan szeretni fogja. Talán még jobban is minket. – kinézem Ted-ből, hogy oltalmazni fogja és el se akar majd mellőle mozdulni. Legalábbis bármennyire is szeleburdi, annyira tud gondoskodó és oltalmazó lenni.
- Persze, miért ne? Úgyis szeretek anyukáddal lenni, sok vicces történettel tud szórakoztatni is. – pillantok rá ártatlanul, mert biztos vagyok abban, hogy kapcsolni fog, hogy igen róla mesél sokszor. Főleg most, hogy jön a baba még inkább előkerülnek a régi emlékek.
- Aww, ha nem lenne asztal, akkor is megoldanám. Egy állapotos nő eléggé veszélyes teremtés tud lenni. – elég csak visszagondolnia, hogy az előbb is miként kaptam le mind a 10 ujjáról, amikor lopni mert a péksütimből. Akkor szegény pincér mégis miként járna, ha nem adna asztalt? Jobb nem is belegondolni és reméljük sose derül ki.
- Kistesókon? Maximum egyet mondhattam és nem többes számban. – pillantok rá kérdőn, mert hirtelen már én se vagyok biztos, hogy miként is fogalmaztam. Szeretnék majd még egy babát, de egyelőre még ez is elegendő. Éljük túl vagyis inkább ő minket. – Hmm, nem is rossz ötlet. A hálóban lenne rendes kiságy, ilyet meg a nappaliban és akkor nem kell nézni ilyen kis ízét, amibe bele lehet rakni, vagyis csak később előbb. Én is mindig imádtam hintázni, szerintem ő is élvezné. – mondom neki komolyan, miközben egészen kényelmesen elhelyezkedem, majd amikor a másikra mutat, akkor megrázom a fejemet. – A picinek ilyen hintát, a maminak meg ezt a hintaszéket. Kerekeket nem lehet rászerelni? És akkor tolhatnál is, annyira kényelmes… - kezdek bele mosolyogva, hiszen tényleg az. Túlzottan is az. Szerintem még egy-két ringatás és a hosszú éjszaka után simán elaludnék még itt is.


■ ■credit

Vissza az elejére Go down

avatar
Tündér •• akinek nem adtak valódi szárnyakat
Chatkép :

Kedvenc dal :
Take my hand and lead the way,
Out of the darkness and into the light of the day
Tartózkodási hely :
Mystic Falls
Hobbi & foglalkozás :
eating is a necessity but cooking is an art



A poszt írója Declan Collins
Elküldésének ideje Pént. Aug. 11, 2017 3:54 pm
Ugrás egy másik oldalra

Suzie && Tekergő
[You must be registered and logged in to see this image.]

- Azt hiszem, hogy ez eddig sem volt kérdéses. – sóhajtok beletörődve – Ha nem lennél várandós, valószínűleg akkor is rám maradna a cipekedés bútorvásárlásnál, de így meg? Ha akarnád, sem engedném. – állom a pillantását, és válaszolok komolyan. Nem mint ha cukorból lenne, de más se hiányzik, mint hogy valami baja legyen a picinek. Ha már hat hónapot ilyen jól megúszott minden baj nélkül, akkor ezt a maradék hármat is bírja ki. Mást nem, a babaruhákat majd hozhatja, ha csak párat veszünk, nem egy szatyornyit...
- Reméljük, szerintem ott vinne el a szívroham. Gondolj csak bele, jöhetnénk vissza mindenből venni még egyet! – vigyorodok el, ami meg azt illeti, hogy óriás-e vagy sem – Úgy néz ki, hogy az én alkatomat örökli, és nem olyan kis kertitörpe lesz, mint az anyukája. Remélem, azért tudod,
hogy szeretlek.
– teszem hozzá némi szemtelenkedő cukkolással. Nem mint ha amúgy bármi bajom lenne Suzie magasságával, nekem így tökéletes, ahogy van.
- Tudod mit? Bármi nem tetszik, ami történik, fogj mindent rám. – vonok vállat jókedvűen, úgy sem gondoljuk komolyan, legalább ő sem stresszel annyit.
- Annie? – kérdezek vissza – Egynek aranyos. Vagy... Dawn? És akkor a családi „D” betűs hagyományt is tovább vinnénk. – nem mint ha foggal-körömmel ragaszkodnék hozzá, de annak idején nálunk kimondottan jópofának tartottam, hogy a családban mindenkinek ugyanazzal kezdődött a neve... nyilván az, hogy anya és apum neve összeillett, kevésbé volt tudatos, mint az, hogy mi is hasonló nevet kaptunk.
- Hát, reméljük, hogy igazad van. Igyekszem. – vallom be, igaz, ettől függetlenül sokszor nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy apum is az volt, eleinte... aztán mégis elhagyta anyát, amikor a legnagyobb szüksége lett volna segítségre. Nem mint ha én ilyesmit terveznék Suzie-val, de attól a félsz még ott van bennem.
- Sajnálom. Akkor úgy néz ki, hogy ez most nem fog összejönni. – felelem csendesen, de nem igazán tudok mit kezdeni azzal, hogy sok embernek a hétvége egyet jelent a szabadidővel... kár, hogy én pont nem tartozok bele ebbe a csoportba.
- Majd figyelj, aztán itthon elmesélheted nekem, ami olyan. – ajánlom fel helyette, igaz, biztos, hogy nem ugyanolyan, de a semmitől talán jobb. Ami pedig a munkát illeti, nos... tudtam, hogy milyen nehezen viseli az itthon ücsörgést.
- Ne legyél ilyen borúlátó, kicsim. Úgy is azt mondták, hogy megvár a helyed a cégnél, nem igaz? – kérdeztem vissza, igaz, az még így is több hónap, esetleg év, mire vissza tud menni teljes állásban dolgozni. Majd meglátjuk, a pici születése után hogyan alakulnak a dolgok.
- Oké, igazad van. Hajlamos vagyok megfeledkezni róla, hogy itt nem csak a mi ízlésünk a mérvadó, hanem a picié is. – igaz, még meg sem született, és úgy is azt fogja szeretni, amit kap.
- Hogy Ted? Téged szeret, engem dettó, kizárt, hogy ne szeresse azt, amit ketten hoztunk össze. – vigyorodok el büszkén, mert az igazat megvallva, ettől az egytől talán egyáltalán nem tartok. Amúgy is olyan békés jószág... Dilis, de békés.
- Tényleg? Akkor majd szólok neki, biztos örömmel elkísér. Már teljesen be van sózva, hogy mikor érkezik meg az unokája, és téged is úgy szeret, mint ha a lánya lennél. – szerintem még ha lenne is programja akkorra, minden gond nélkül mondaná le, hogy inkább velünk, velük legyen.
- És csak nyugodtan, a pincér kollégák már úgy is ismernek. Mondanám, hogy foglalok asztalt nektek, de délelőtt nem szokott olyan nagy hajtás lenni, hogy ne lenne hely. – mosolyodok el, bár valahol azért vicces, hogy miután otthon is az én főztömet esszük, étterembe is oda jönnek, ahol jó eséllyel pont én főzök nekik...
- Én is téged, azért hagyom. - teszem hozzá somolyogva, mielőtt a következő babaágyat kezdenénk el nézegetni.
- Látom, itt leszünk még egy darabig. Vagy,,,, mi lenne a bölcső helyett valami babahintát néznénk?  Könnyebb elpakolni, ha már nem kell, és a kiságy mégiscsak kiságy. Hmm, még meg sem született, de már a kistesókon jár az eszed? Na de életem! – csipkelődök vele, holott a legkevésbé sem bánom, hogy így tervez a jövőt illetően. Legalább egy lurkót én is szeretnék majd.
- Vehetünk, ha szeretnél. – követem a hintaszékhez. Ahhoz képest, hogy milyen gyakran említi, hogy fáradtabbnak érzi magát, azért van itt energia bőven, kérem szépen!
- Vagy egy olyanhoz mit szólsz? Csak nem ilyen csúnyában? – bökök egy hasonló hintaszék felé, ami bölcsővel van egybe építve. Bár ha a bölcsőt leszavaztuk, hogy sok helyet foglal, akkor talán egy sima hintaszék is praktikusabb lenne, mint egy ilyen. De azért jópofa.

■ ■credit

Vissza az elejére Go down

avatar
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Chatkép :

Keresem :
Kedvenc dal :
Rita Ora - Your Song
Tartózkodási hely :
↷ in the land of gods and monsters
Hobbi & foglalkozás :
↷ journalist



A poszt írója Suzanne Bishop
Elküldésének ideje Pént. Aug. 11, 2017 2:50 pm
Ugrás egy másik oldalra

Suzie && Tekergő
[You must be registered and logged in to see this image.]

- Még csak most kezdtük és a java még hátra van, hiszen te fogsz cipekedni. – pillantok rá komolyan, mert hát ekkora hassal sok mindent úgyse bírnék el, meg amúgy sincs túl sok kedvem még több terhet cipelni. Örülök annak, hogy ezt elbírom. Még csak egy órája vagyunk talpon, na jó talán másfél, de már most legszívesebben leülnék. Mondjuk ez a nyári forróság se éppen segít abban, hogy könnyebben elviselhető legyen az anyaság.
- Aww reméljük az orvosok nem tévedtek ekkorát, de elnézve, hogy mekkora a pocak vagy óriás baba növekszik bennem, vagy pedig kettő van belőlük csak jól leplezik. – kuncogom el magam, mert nem… Egy is hirtelen soknak tűnik még, nem is akarok arra gondolni, hogy tévedtek és ikrek lesznek. Szerintem egyszerre fakadnék sírva az örömtől ott helyben és a kétségbeeséstől is. Így is már Declan anyukája is bevan izzítva, hogy eleinte aludjon nálunk, hogy tudjon segíteni. Félek, hogy leejtem, rosszul tartom és társai. Hiába az a foglalkozás.
- Miért kinek a hibája lenne, ha álmodban elszólnád magad?  - vonom fel kérdőn kicsit a szemöldököm. Még szép, hogy az ő hibája lenne, de csak széttárom a kezemet, hogy rendben van, ahogyan gondolja. Ezt már párszor átrágtuk. – Egyébként, ha lány, akkor Annie? – pillantok rá kérdőn, mert nem tudom nekem se honnan jutott most eszembe ez a név, de mielőtt elfelejteném inkább rákérdezek.
- Mert ők linkek, te pedig felelősségteljes apa leszel. Másrészt meg legtöbbször csak arra rángatlak el, ami páros foglalkozás belőle. – pillantok rá kedvesen, majd nyomok egy puszit az arcára, ami se nem gyors, se nem olyan egyszerű kivitelezni ekkora pocakkal, de azért igyekszem. Örülök annak, hogy eljön velem, ha tud. Így legalább úgy érzem, hogy mind a ketten valamennyire felkészülünk a szülők életére, még ha arra nem is lehet mások szerint.
- Hamarabb lesz, délelőtt, hiszen szombat. – szólok közbe óvatosan, mert gondolom akkor így esélytelen, hiszen mindig korán bemegy. – Nem baj, majd megoldom. Legalább egyikünk még dolgozhat és élheti az álmait teljesen. – mosolyodom el, mert én is részben élem, hiszen szerettem volna egyszer anya  lenni, de nem titok, hogy nagyon is hiányzik a munkám, viszont pár hete otthagytam már, mert nem igazán tudtam bejárni az irodába, vagyis inkább ki az interjúalanyokhoz. Így lett belőlem otthonülős és max. nagyon ritkán egy-egy cikket mégis rám osztanak, amit otthonról is megírhatok, de azok minden, csak nem izgalmasak.
- Nem tudom, én szeretném, ha világos lenne a szoba, boldog és jókedvről árulkodó, nem pedig komor, felnőttes és társai. – rántom meg a vállaimat, hiszen ezért lett lilás is a szoba, mert az jó fiúnak és lánynak is, fehéret meg nem akartam. Azt is érdekes volt kifesteni, hiszen nem csak a falra került, hanem egymásra is és még Ted-re is, ahogyan bohóckodtunk. – Szerinted Ted szeretni fogja? – pillantok rá, miközben tovább nézelődünk.
- De, miért ne mehetnénk? Szívesen megyek vele, utána meg maximum együtt beülünk valahova enni, ahol nem néznek rám furán az extrém kéréseim miatt. – forgatom meg játékosan a szemeimet, mert általában ilyenkor mindig abba az étterembe megyünk, ahol Declan is dolgozik. Még ha bizarr is, de legalább ő teljesíti a fura kéréseimet, vagy legalábbis nagyjából megpróbálja. Azért még csodatevő nem is lett.
- Még szép, hogy nem. ÉN kettő helyett eszem, így megtehetem. Meg mindig jól néz ki, amit eszel. – még akkor is, amikor ugyanazt esszük. Szeretek lopkodni az övéből is. Bár néha volt már olyan is, hogy a felét legalább én ettem meg.
Elmosolyodom, amikor puszit kapok a homlokra. – Szeretlek. – mondom teljesen őszintén és az se érdekel, hogy a kisjelent miatt mennyien nézhetnek minket.
- Mindegyik tetszik, olyan cukik és awww tényleg. – „sietek” oda a bölcsőhöz kicsit meghatódva. – Bár vehetünk ilyet is, aztán ha nő, akkor legalább neméhez illőt tudunk venni, vagy praktikusabb lenne ezeket inkább semlegesben megvenni, hogy a kistesóinak is jó legyen majd a kiságy és társai? – kérdezem meg, majd amikor meglátok egy hintaszéket nekem se kell több. Sietve megyek oda és ülök bele, miközben elfeledkezek arról, hogy ebből egy könnyen nem fogok kimászni. Túl kényelmes, meg amúgy se olyan könnyű sehonnan felállni nagyobbacska pocival. – Ilyet is vehetnénk. – mondom tündéri mosollyal az arcomon, miközben kényelmesen elhelyezkedem benne.


■ ■credit

Vissza az elejére Go down

avatar
Tündér •• akinek nem adtak valódi szárnyakat
Chatkép :

Kedvenc dal :
Take my hand and lead the way,
Out of the darkness and into the light of the day
Tartózkodási hely :
Mystic Falls
Hobbi & foglalkozás :
eating is a necessity but cooking is an art



A poszt írója Declan Collins
Elküldésének ideje Pént. Aug. 11, 2017 2:20 pm
Ugrás egy másik oldalra

Suzie && Tekergő
[You must be registered and logged in to see this image.]

- Most miért? Szerintem még egészen jól viselem a vásárlást, egy szavad sem lehet! – szóltam vissza méltatlankodva, hisz amúgy különösebben nem voltam odáig a vásárlásért, akkor nem, ha ráadásul ilyen több órás, vagy netalántán egész napos programként gondolt rá. Eddig viszont egy rossz szó sem hagyta el a számat, sőt, még csak a pofákat sem vágtam miatta! Az igazat megvallva, ezt most még élvezem is, legalábbis eddig, mert mégis csak egyszer történik meg az ember életében az, hogy az első gyereke számára keres felszerelést.
- Tudom, tudom... Próbálok én is így gondolni rá, de attól még kíváncsi vagyok, hogy fiús vagy lányos apuka leszek. Bár az legalább már nagy megkönnyebbülés, hogy azt tudjuk, csak egy jön, és nem ikrek. – jegyeztem meg szórakozottan, mert az is nagy meglepetés volt, hogy ez a kis trónbitorló úgy döntött, hogy jön, és felforgatja az életünket, de ha még szárnysegéde is lenne mellé... na az lenne a szép!
- Nem, inkább ne súgja, mert akkor meg ha álmomban véletlenül elszólom magam, a végén még az én hibám lesz. – rázom a fejem határozottan, aztán meg az én saram lenne, hogy elrontottam a meglepetést... valahogy majd kibírom azt a maradék három hónapot, csak na! Amíg az orvos sem tudta a nemét, könnyű volt elfogadni Suzie kérését... mióta tudja, csak nekünk nem árulja el a kérésünkre, azóta egy fokkal nehezebb.
- De igenis, figyelek! – kértem ki magamnak – Többnyire... Nem mint ha nem lenne hasznos, de attól még fura pasiként részt venni rajta, pláne, hogy rajtam kívül alig akad egy pár, és ők is az órák nagy részét ellógják. – tettem hozzá, ahhoz képest én még tök jó vagyok, talán egyszer, vagy kétszer, hogy nem tudtam menni, mert olyan sok volt a munkánk... Amikor pedig meghallom, hogy a holnapit később tartják meg, csak értetlenül pislogok Suzie-ra.
- Tényleg? Az nem jó... tudod, hogy szombaton dolgozok, és a vendéglátásban mindig a hétvége a legforgalmasabb. – húztam el a számat, igaz, hogy nem pincér voltam, hanem szakács, de sokat nem változtat a dolgon.
- Mindegy, majd megkérdezem a főnököt, nem gond-e, ha egy kicsit előbb lelépek... Már ha ugyanabban az időpontban lesz szombaton is, mint egyébként, mert ha előbb, akkor kétlem, hogy belemenne. - így is emberhiány van, az egyik kollégánk lebetegedett pár napja...
- De miért? Ha nem is ilyen sötét, de a világosabb szürke még egész jó. De ha nagyon nem, akkor... marad a fehér meg a natúr fa. Egyébként az is lehet, hogy több színben is árulják. – gondolkoztam hangosan, miközben közbenéztem az üzletben, hol található ilyesmi, ha már a többi színt olyan gyorsan kirostáltuk... Ki is szúrok néhányat valamivel arrébb, úgyhogy Suzie mellett haladva el is indulok, hogy azokat is megnézzük.
- Oké, akkor szekrény is... Anyu? Igazából most hétvégén akart, de ha szombaton úgy is dolgozok, meg ez a kismama foglalkozás lesz... gondolom nem akarsz vele menni oda, mi? – hát hogyne, képzelem... akár anyu is tarthatná a foglalkozást, olyan rutinos gyerekekkel, még ha nem is mostanában voltunk kicsik.
- Bocsánat! De kis szőrösszívű zseb-oroszlán lettél, bezzeg amikor te lopkodsz a reggelimből, az nem probléma, mi? – kapom el a kezem, majd azzal a lendülettel zsebre is vágom őket. Ha nem, hát nem, úgy is megszoktam, hogy hála a hormonoknak, másabban reagál néhány dologra, mint korábban.
- Semmi baj. – mosolyodok el azért, ám amikor mégis megkínál, csak a fejemet rázom. Meg nyomok egy puszit a homlokára, ezzel is sugallva, hogy tényleg nincs harag.
- Az se rossz. Jópofa az a maci rajta. Bár igazából eléggé bőség zavara érzésem van, annyi szépet láttunk már... Neked valamelyik szerelem első látásra? Amúgy ezek a bölcsők is jól néznek ki, csak gondolom nem annyira praktikusak... meg pár hónap múlva vehetnénk rendes ágyat. – szólaltam meg töprengve, igaz, attól valami kis babahintát még nézhetünk majd.

■ ■credit

Vissza az elejére Go down

avatar
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Chatkép :

Keresem :
Kedvenc dal :
Rita Ora - Your Song
Tartózkodási hely :
↷ in the land of gods and monsters
Hobbi & foglalkozás :
↷ journalist



A poszt írója Suzanne Bishop
Elküldésének ideje Pént. Aug. 11, 2017 1:36 pm
Ugrás egy másik oldalra

Suzie && Tekergő
[You must be registered and logged in to see this image.]

- Azért ennyire ne lelkesedj. – pillantok rá komolyan, majd kicsit megtámaszkodom a kiságyban és veszek egy mély levegőt. Miért csak a nőknek kell ennyit szenvedni? Mintha még egy hordót cipelnék súlyra magammal. Nem olyan könnyű sétálgatni ekkora hassal már és mi lesz később? Komolyan, néha irigylem, hogy a filmekben ennyire szépnek és jónak festik le az anyaságot, de mit ne mondjak eléggé távol áll a valóságtól. – Tudom kicsim, hogy te szeretnél biztosra menni, de gondolj bele egy kisebb meglepetés lesz legalább az, hogy milyen nemű is. – mosolyodom el, mert én tényleg meglepetésnek szeretném. – De ha annyira tudni szeretnéd, akkor legközelebb neked megsúghatja az orvos, de el ne merd szólni magad. – fordultam felé ismét, majd pedig újabb falatokat tűntettem el a számban. Komolyan most olyan jól esne egy kis dinnye, meg-meg mondjuk valami sült hús és uborka mellé. Ahh, a nutelláról meg ne is beszéljünk. Komolyan az állapotos mamáknak csinálhatnának valami külön éttermet, ahol ilyen fura és bizarr összeállításokat is lehetne rendelni és még se néznének furán ránk, amikor megkérdezzük, hogy mellé még nem kaphatnánk esetleg olyat?
- Igen, úgy hívják. Nem figyelsz a kismama foglalkozáson, amire együtt járunk. Tényleg, el is felejtettem mondani, hogy a holnapi órát átrakták szombatra. – kapok észbe, hiszen járunk ilyen tanfolyamra, ahol azért egy-két alapot megtanítanak. Miként tartsuk a babát, a pelenkázás és társai. Így legalább még se kell félni attól, hogy túlzottan ügyetlenek lennénk. – Egyébként nem rossz, de szürke. Mármint nem akarom a gyerekünket szürke dolgokkal körbevenni. Inkább legyen vidám már az elejétől fogva, nem? – sandítok rá, majd újabb falatok tűnnek el és már azon gondolkozom, hogy ezek után mit kéne enni. Tényleg ennek sose lesz vége? Mindig csak kajára tudok gondolni majd, mint valami pasi? Nekik is mindig a hasuk az első. Egyébként is már egész jó tányértartónak megfelelő hasam lett, így könnyebb is az evés, hogy nem kell valahogy megpróbálnom az asztal felé hajolni, csak néha furán néznek rám.
- Szerintem nézhetünk ruhát is, mert mire eljutunk szülésig szerintem anyudnak köszönhetően egy szekrényi lesz. Tényleg ő valamikor átugrik? – kérdezem meg kíváncsian, ahogyan egy-két lépést arrébb totyogok, de amikor a kajámból csen, akkor játékosan rácsapok a kezére. – Hééé, ne edd meg előlünk a kaját. Szerezz magadnak! – harapom le kicsit a fejét, majd alsóajkamba harapok zavaromban, mert nem szoktam én ilyet csinálni, de hát egy terhes nőnek az egyik legfontosabb dolog a kajái. Látom, ahogyan mosolyognak körülöttünk. – Sajnálom. – kérek bocsánat, majd felé nyújtom a kajámat, még ha nem is egyszerű ezt megtenni. – És ez? – mutatok egy másikra.


■ ■credit

Vissza az elejére Go down

avatar
Tündér •• akinek nem adtak valódi szárnyakat
Chatkép :

Kedvenc dal :
Take my hand and lead the way,
Out of the darkness and into the light of the day
Tartózkodási hely :
Mystic Falls
Hobbi & foglalkozás :
eating is a necessity but cooking is an art



A poszt írója Declan Collins
Elküldésének ideje Pént. Aug. 11, 2017 1:19 pm
Ugrás egy másik oldalra

Suzie && Tekergő
[You must be registered and logged in to see this image.]

Amennyire nehéz volt hinnem Suzie szavainak, hogy bővül a család, most, hogy egyre inkább gömbölyödik a pocakja, már egészen sikerült megbarátkozni a gondolattal. Na nem mint ha nem félnék egy kissé ettől az egész, új helyzettől, ami ránk vár majd, ha megszületik a kissrác... vagy kiscsaj. Bár engem furdalt a kíváncsiság, hogy vajon fiú, vagy lány lesz, tiszteletben tartottam Suzie kérését, hogy a baba neme legyen meglepetés. Az már más kérdés, hogy így azért az előkészületek sem olyan egyszerűek...
De legalább a reggeli rosszullétek egész jól abbamaradtak. Nem mint ha ne jött volna más kellemetlenség helyette, de így összességébe talán mégis azt mondanám, hogy egyszerűbb volt, mint az első néhány hónap. Másrészt pedig... lehet, hogy Suzie nem rajongott érte túlzottan, amikor a kis törpénk boxolónak vagy focistának képzelte magát odabent, én viszont imádtam, hogy végre én is érzékelhetem őt, akár a képességem nélkül is. Bár az biztos, a mai napig hálás vagyok érte Suzie-nak, hogy felhozta a témát, magamtól nem vagyok biztos, hogy rájöttem volna valaha is, és bár nem volt egyszerű kitapasztalni, hogyan és kéne használni a picivel, de végül csak sikerült! Amikor pedig az éjszaka közepén azért keltettek, mert a kis tökmag nem bír magával odabent, legalább őszintén közvetíthettem az érzéseit a drága anyukájának – ne aggódjon, csak unatkozik...
- Aha, nem rossz egynek. A fehér úgy is passzol mindenhez. – fiúhoz, lányhoz, a lakáshoz, és haaa esetleg több lurkónk is lenne a későbbiekben, akkor sem veszi ki hülyén magán, hogy fiú létére rózsaszín kiságyban alszik a pici. Vagy lány létére kékben.
- Vagy mit szólsz ehhez? Stílusra ez is hasonló, csak más a színe, meg van hozzá ilyen polcos... pelenkázó, vagy mi ez pontosan. – intettem a fejemmel egy másik modell felé, mert gondolom, a kiságy, csak az első lépés lesz. Majd jön még annyi kis apró limlom meg mütyür még, amit meglátunk és összevásárolunk, hogy a babaruhákról már ne is beszéljünk... igaz, azokat már anya is gyűjti bőszen nekünk, nagyjából hetente vesz néhány újabb darabot, és újságolja lelkesen a telefonon. Oké, igazából megértem a lelkesedését, hisz első unoka...
- Egyébként van még valami bútor, amit venni akarunk? Vagy egyelőre kiságy, meg pelenkázó? Nézzünk valami szekrényt is a babaruháknak? – kérdezek vissza, mert igazából nem vagyok biztos benne, hogy milyen szinten is akarunk egészen pontosan lakberendezni most... Csak annyit, ami most kell, vagy már komplett gyerekszobát varázsoljunk az egyik szobából?
- Tényleg, amúgy ez a kiságy oda jön, ahol most alszunk? Vagy a másik szobába? – pillantottam Suzie-ra, miközben egy falatot csíptem én is a péksütijéből, amíg válaszra vártam.


■ ■credit

Vissza az elejére Go down

avatar
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Chatkép :

Keresem :
Kedvenc dal :
Rita Ora - Your Song
Tartózkodási hely :
↷ in the land of gods and monsters
Hobbi & foglalkozás :
↷ journalist



A poszt írója Suzanne Bishop
Elküldésének ideje Pént. Aug. 11, 2017 12:34 pm
Ugrás egy másik oldalra

Suzie && Tekergő
[You must be registered and logged in to see this image.]

Még mindig alig akartam elhinni, hogy ez tényleg a valóság, nem pedig álom, pedig itt lenne az ideje. A hasam egyre nagyobb lett, de szerencsére máshova nem igen szaladtak fel kilók, viszont olykor eléggé nehéz volt elhinni, hogy csak egy baba növekszik bent és nem kettő. Néha olyan volt, mintha egy hordót cipelnék magammal. Abból a kisebb fajtából. A reggeli rosszullétek idővel elmúltak, bár még olykor elő jön, ha olyan illatot érzek, hiszen hirtelen nem mindent bírok elviselni, ugyanakkor mostanság az alvás egyre nehezebb. Semmi se jó, sehogyan se jó és az se segít, hogy olykor pont akkor kezd rá a tombolásra bent a Törpike, amikor nem kéne. Aludjon úgy az ember, amikor bokszzsáknak használják a hasát. Nem egyszer volt már, hogy Declant is felkeltettem, hogy csináljon valamit, mert nem bírom tovább. Olykor az én érintésemre, dúdolásomra nem nyugodott meg, de valahogy apa érintése mindig bevált. Jó, a drága álomszuszék nem annyira díjazta, amikor hajnali egykor vagy éppen háromkor felvertem, de hát ketten hoztuk össze, így vegye ki ő is a szerepét belőle. Úgyis én „szenvedek” 9 hónapon át. Egyszerre volt felemelő érzés és csoda, míg máskor tényleg úgy éreztem, hogy nem bírom tovább és jöhetne már a vége, hogy a kezemben tartsam, de addig még körülbelül három hónap van, ha minden igaz.
- Tudod, ez egészen aranyos kiságy. – szólaltam meg mosolyogva, ahogyan megálltam egy fehércsoda előtt. Tetszett, és még ha nő is kicsit, akkor is el fog férni benne. A fehér meg jó mind a fiúknak és lányoknak is, hiszen azt még mindig nem tudtuk, hogy melyik lesz. Legyen meglepetés, de még a neveket is ki kéne találni. Közben pedig törtem egyet a pék sütimből, hiszen mostanában képes voltam bárhol, bármikor enni, mint valami kis cuki hörcsög.
- Vagy te melyiket szeretnéd? – pillantottam rá kérdőn két falat között és reménykedtem abban, hogy nem vagyok maszatos, vagy nem maradt ott az arcomon egy nagyobb morzsadarab, vagy ha igen, akkor leszedi onnan.

■ ■credit

Vissza az elejére Go down

avatar
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Chatkép :

Keresem :
Kedvenc dal :
Rita Ora - Your Song
Tartózkodási hely :
↷ in the land of gods and monsters
Hobbi & foglalkozás :
↷ journalist



A poszt írója Suzanne Bishop
Elküldésének ideje Pént. Aug. 11, 2017 12:09 pm
Ugrás egy másik oldalra

******
Vissza az elejére Go down




A poszt írója Sponsored content
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra

Vissza az elejére Go down
 

Babaszafari Bababolt

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi
- járd körbe városainkat -
 :: Mystic Falls :: Belváros :: Bevásárlóközpont
-

Friss reagok
- lelked hangjai -






Álarc nélkül
- itt vagyunk -





Jelenleg 16 felhasználó van itt :: 4 regisztrált, 0 rejtett és 12 vendég :: 2 Bots
A legtöbb felhasználó (77 fő) Kedd Jún. 23, 2015 10:38 pm-kor volt itt.

Fajaink aránya
● ● számokban a valóság ● ●

csoportok ●
Ffi
Ember •
27
18
vámpír •
26
19
ősi vámpírok •
5
7
Vadászok •
8
9
Boszi / mágus
31
16
Farkas •
17
20
hibrid •
3
3
vámpírboszi •
14
6
Animágus •
3
2
dhámpír •
4
2
tündér •
2
2
Farkasboszi •
6
2
druida •
2
3