Share | 
A topik címe: Aingeal - Calder - valamikor 1100-as években

avatar
Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Keresem :
Tartózkodási hely :
New York/Mytic Falls
Hobbi & foglalkozás :
model
Humor :
killer



A poszt írója Aingeal Hearn
Elküldésének ideje Szomb. Jan. 06, 2018 1:57 pm
Ugrás egy másik oldalra

Calder & Aingeal
Nice to meet you my hero

[You must be registered and logged in to see this image.]
Mióta találkoztunk záporoznak belőlem a kérdések és szemem csillogása egyetlen másodpercre sem hagy alább. Mindent tudni szeretnék, ami hozzá fűződik. Az eszem tudja, hogy félnem kellene tőle és minduntalan óvatosságra int, de a szívem bízik benne. Mintha világ életemben ismertem volna őt. Sosem éreztem ilyet azelőtt. Őszinte kérdésem hallatán végre mosolyra húzódik a szája, ami engem is jobb kedve derít. Kissé oldalra döntöm a kobakom, úgy nézek fel rá. Nagyon jól áll neki a mosoly, többet kellene mosolyognia. El is határozom magamban, rá veszem többet íveljen felfelé az ajka. Mély levegőt vesz mielőtt válaszolna. Kissé szomorkásan sóhajtok egyet és gondolataimba merülök.
- Csak Calder  - ismétlem utána, elmémben kattognak a fogaskerekek. Ha nem isten, akkor ki lehet? Más mint akikkel valaha találkoztam, belőle árad valami megfoghatatlan, amit képtelen vagyok szavakba önteni. Szemöldöke keresztbe szalad a homlokán, hogy középen össze érjen, ez eddigi tapasztalataim azt súgják, hogy erősen gondolkodik. De nem tetszik ez, így olyan mint egy nagyon mérges bácsi. Néha apára tudom hasonlítani, mint mikor mérges. Apát sosem kérdeztem meg, hogy mi rosszat tettem, miért dühös rám olyan nagyon, de érzem, hogy nem is mondaná el soha. Titkok fedik ezt és most az előttem álló férfi is ugyanolyan képet vág. Ő is titkol előlem valamit, de valahogy nem tudok rá haragudni emiatt, míg apának a titoktartása mérhetetlen bánattal tölt el.
- Igen, szeretném - vágom rá gondolkodás nélkül, majd zavaromban lehajtom a fejem, majd megrázom - De, de én senkit sem akarok bántani - emelem fel a fejem kissé könnyes szemekkel. Sosem gondoltam arra, hogy ezt az erőt rosszra is tudnám használni, de jobban belegondolva bármi előfordulhat, hiszen képtelen vagyok irányítani. Félelemmel tölt el maga a gondolat is. Senki se érdemli meg...
A t partján ülve megnyugodtam, a víz közelsége mindig segít, hogy rendezni tudjam a gondolataimat. Bármit is mondjon Calder én hiszem, hogy az igaz szerelem csodákra képes és ahogy ő mondja segít, ha szükségünk van rá. Hiszen mindenkinek szüksége van egy társra, aki szereti, legalábbis így láttam anyától és apától. Bár ők nagyon sokat veszekednek. Hallgatom, ahogy a épéről beszél, közben elképzelem magam előtt az erdő közepén elhelyezkedő sátrakat, ahogy egymást segítve mindenki végzi a feladatát. Megint ugyanoda lyukadunk ki. Azt szeretné, ha vele mennék. Nem akarok itt hagyni a szüleimet, ők a családom. Viszont abban igaza van, hogy így árthatok a szeretteimnek, ha nincs aki tanítson. Egyetlen pici sóhaj hagyja el a számat, miközben az alsó ajkamat rágcsálom. Jajj, mégis mitévő legyek? Ahogy a levegő lehűl, dideregni kezdek és jobbnak látom, ha elindulok haza. A végén még azt hiszik, hogy eltévedtem vagy elraboltak. Ő is találkozni akar még velem, aminek hála boldog mosolyra húzódik a szám és szemeim még jobban csillognak. Egy apró puszit kapok a homlokomra, ami felér egy ígérettel.
- Nem fogom - ígérem meg neki, majd az erő felé szögdelek, de megállok egy pillanatra és vissza fordulok hozzá - Holnap találkozunk  - integetek neki vigyorogva. Fejemben hallom még az utolsó szavait, miközben ugrándozva megyek haza.

▲ music: [You must be registered and logged in to see this link.]▲ ▲Words: XX▲ ▲Note: köszönöm a játékot  Szeri van   [You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar
Druida •• feladatul kaptam a rombolást, de ne állj az utunkba
Chatkép :

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
Mystic Falls / New York
Hobbi & foglalkozás :
being your worst nightmare



A poszt írója Calder Sachi
Elküldésének ideje Hétf. Jan. 01, 2018 7:20 pm
Ugrás egy másik oldalra


Nice to meet you little Angel


[You must be registered and logged in to see this image.]A kérdés hirtelen ér, és egészen meglep. Akaratlan és visszafoghatatlan mosolyra rándul a szám, ami ritka, de sikerül megnevettetnie. Megrázom fejem és veszek egy mély levegőt. Hogy is magyarázhatnám neki meg azt, ami vagyok, ha az igazság lenne az, aminek hála egyik csapdából a másikba lökném. Még túl fiatal. Erre újra és újra emlékeztetnem kell magam.
-Nem, nem vagyok Isten, egyik sem, akiket ismerhetsz. Csak Calder vagyok.-a csak Caldert a saját lelkiismeretem egyből nevetségesnek tartja, kevésbé lekicsinylőnek, inkább egy színtiszta hazugságnak, amin idővel ő is képes lesz átlátni, s ha akkor ez a mondat eszébe jut, kétlem, hogy hasonló kedvességgel és figyelemmel nézne rám. De ki tudja. Talán ő képes még bennem azt az embert látni, akinek mindenki más is hisz és nem fog a bőröm alá nézni.
Egyik kérdés a másik után következik, minek hála összevont szemöldökkel veszek mély levegőt, és próbálok megfelelő, kielégítő, mégis csak részben őszinte válaszokat adni neki. Tanulnia kell, rengeteg mindent, és második kérdése erre olyan választ ad, amire nem számítok. Képes lenne és akarna tanulni, ha így tesz fel kérdést. Ez tetszik.
-Nézd Angel, ez a természet ajándéka, nem az enyém. De meg tudom tanítani neked, hogy a sajátodnak érezd. Ha te is szeretnéd. De ez itt és most nem fog megtörténni. Azokra az emberekre...-hamar belebonyolódom az egyszerűnek ígért válaszba.-Azoknak az embereknek könnyen árthatsz is az ajándékoddal. És ezt se én, se te nem szeretnéd, igaz?-talán nem fordul meg a fejében, hogy az apja ellen használja az erejét. Ebben reménykedni tudtam csupán.
Figyelmem követi övét, és kérdésére adott válaszom pont annyira nyúlik hosszúra, hogy újabbat tegyen fel. Az érdeklődés, ahogy felém fordul, a kérdések mégis kellemesen érintenek. Egy elveszett, igazgyöngy, egy apró lélek, akit még a világ és a benne rejlő borzalmak nem gyötörtek meg annyira, hogy sötétségbe burkolja lelkét. Egyszerre kapom magam azon, hogy irigylem ezért és szánom. Mert tudom, hogy minden lélek, aki fehér galamb, idővel szürkévé változhat. Szeretném ezt elkerülni, ezt a sorsot nem neki szánni, de ehhez rá és az ő akaratára is szükségem van. A sajátom pedig napról napra egyre jobban párolog.
-Csodákra nem, de el kell ismernem, segít, amikor szükséged van rá.-sosem hittem a csodákban, a tündérmesékben, Alaska volt az egyetlen, aki mégis elérte, érezzem magam embernek, és valakinek, aki képes segíteni másokon. Csakhogy a lelkemben élő sötétség és a benne rejlő fény egyre kevésbé fért meg egymás mellett. Ezt nem beismerni vagy látni igazi vakság lett volna. Hazugság, amiben élni rosszabb, mint a keserű igazságban.-Úgy élünk, mint ti. A fák között, sátrak állnak. De hála a boszorkányoknak, akik hozzád hasonló erővel rendelkeznek, a sátrak tágasak, és biztosan állják az időjárás viszontagságait. Vannak feladatok, van, aki tanít, mások a közösségre vigyáznak. Felderítenek és segítenek ha kell. Az élet békés. De egyre kevesebben vagyunk és Alaska...-veszek mély levegőt, de hamar rájövök, hogy egy gyereknek aligha kellene elmesélnem, hogy számomra a családot ők jelentik és saját gyermeket sosem tarthatok kezemben. Nem hibáztatom Alaskát, de fogalmam sincs, akkor ki mást hibáztathatnék még magamon kívül. azt pedig megteszem újra és újra, mikor rá nézek. Nem szabadott volna hagynunk, hogy a sorsunk befolyásoljon minket. És a szívünk...-Bármikor elkísérlek hozzánk, nincs messze. De jobb szeretném, ha velünk is maradnál.-mutatok rá a lényegre. Nem akartam az apja akaratának kitenni. Jobb sorsot akartam neki adni, mint amit az Istenek megírtak számára. De csak elmondom a történetünk végét és hangjában hallom a szomorúságot. Hihetetlen, hogy egy ártatlan lélek ilyen gyorsan képes így reagálni. Bezzeg, aki egyre kevesebb mindent érez... Beletörődik a sorsba és napról napra él csupán, saját maga szellemeként.
-Szívesen venném. Tudod hol fogsz találni.-állok én is fel, fölé hajolva, csókot nyomok homlokára.-Sose felejts el a szívedre hallgatni, de ne felejtsd el az elme, a józan gondolatok fontosságát sem.-ezt még aligha értheti, de idővel pontosan tudni fogja, mire is értettem mindezt.


Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Keresem :
Tartózkodási hely :
New York/Mytic Falls
Hobbi & foglalkozás :
model
Humor :
killer



A poszt írója Aingeal Hearn
Elküldésének ideje Szer. Okt. 18, 2017 7:12 pm
Ugrás egy másik oldalra

Calder & Aingeal
Nice to meet you my hero

[You must be registered and logged in to see this image.]

A fejét rázza az idegen férfi miközben arról magyaráz, hogy nem a kegyes istenektől kaptam azt amit érzek mostanság. Látva a zavaromat közelebb lép hozzám, máskor biztos, hogy hátrálnék egy lépést, de az ő közelében elfog valami megmagyarázhatatlan nyugalom. Olyan, mint már évek óta ismerném, úgy érezm feltétel nélkül az ő kezeibe tudnám adni az életem. Zavaromon csak mosolyog, mire egy gondolat fogalmazódott meg bennem.
- Isteneink egyike vagy, igaz? - teszem fel az újabb kérdésem, hiszen nem lehet más. Ugyan miért érezném ezt a harmóniát a társaságában?
- Tőled kaptam ezt az erőt? - a kérdéseim csak úgy záporoznak. Megakarom éreteni, hogy mi történik velem, miért mérges rám papa és miért talált rám ő. Hosszú tanulás alatt erőssé válhatok? Ezt még senki sem említette nekem, igaz mindig arra vágytam, hogy olyan erős lehessek, mint a legnagyobb valkűrök. A mondandója alapján arra következtetek, hogy nehéz út áll előttem, ami nem lesz zökkenőmentes. - Tudnál tanítani? - oldalra fordítom a fejem úgy, tekintetét keresem. Anya azt mondta, hogy ha a másik szemébe nézünk, abbóll ki tudjuk olvasni, hogy vajon igazat mondd-e vagy sem. Ahogy a sebén végig simítok látom, ahogy ökölbe szorul a keze, így még gyorsabban elveszem onnan. Hallom a szavait, mégsem jut el a tudatomig az, hogy el kellene válnom a szüleimtől.
A víz és a napfény játékát nézem, ahogy a hullámokon megcsillan a fény, melyek apró csillogó tündéreknek tűnnek. Mielőtt kérném le is telepedik mellém, olyan érzésem támad, mintha minden a helyén lenne. Hallgatom, ahogy a feleségéről beszél, mérhetetlen szeretettel a hangjában, mosolyogva nézem. Magam elé képzelem a szerelmét, hogy milyen lehet teljes alakjában, ugyanakkor el is kalandoznak gondolataim. Látom magam előtt a jövőt, amiben velük élek, mintha az ő gyermekük lennék igazából.
- Szeret téged, ahogy te is őt. Egyszer valaki azt mondta nekem, hogy az igaz szerelem csodákra képes - jegyzem meg, mintha nem is egy kisgyermek lennék, hanem egy érett gondolkodású felnőtt. Egy gondolat fogalmazódott meg bennem, egy vágy... olyan férfit szeretnék magamnak, aki éppen úgy beszél rólam, mint Calder a feleségéről.
- Szívesen találkoznék vele... mesélsz nekem a többiekről?
Arról ahol élsz?
- minden érdekel vele kapcsolatban, többet kell tudnom róla. Nem félek tőle, el szeretnék vele menni, de nem tehetem míg nem vagyok 100%ig biztos benne. Szeretem anyát és félek egyedül hagyni, annak ellenére, hogy apa mérges rám őt is szeretem. Hiszen ők a szüleim szeretnem kell őket...
- Sajnálom, biztos nagyon nehéz lehet neked - mérhetetlen szomorúság telepedik rám, ahogy meghallom nem lehet saját gyerekük. A levegő hirtelen lehült, így elkezdett kirázni a hideg. Felnéztem a napra, ami pár órával lejebb állt csupán, így nem lehetett olyan hideg, mint amit éreztem. Mostanság többször előfordult ilyen, de nem tudom miért.
- Lassan mennem kellene - felkelek a földről és leporolom a ruhámat - De szeretnék holnap is találkozni veled. Szabad? - teszem fel a kérdést csillogó szemekkel. Reménykedek benne nem ez volt az utolsó alkalom, hogy találkoztam vele.

▲ music: [You must be registered and logged in to see this link.]▲ ▲Words: XX▲ ▲Note: bocsánat a késésért  27  [You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar
Druida •• feladatul kaptam a rombolást, de ne állj az utunkba
Chatkép :

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
Mystic Falls / New York
Hobbi & foglalkozás :
being your worst nightmare



A poszt írója Calder Sachi
Elküldésének ideje Vas. Okt. 15, 2017 10:32 am
Ugrás egy másik oldalra


Nice to meet you little Angel

[You must be registered and logged in to see this image.]
A múló percek óráknak tűnnek, ahogy a kislányt követem. Az árnyak közé húzódok, üldözőként követem a zsákmányt. Meg akarom menteni a jelenétől, magam sem értem miért. Az ártatlan szempár kíváncsian csillogó, de fájdalomtól épp úgy átitatott, mint az élet szeretetétől. Nem nőhet így fel, nem hagyhatom. De elszakíthatom csak így a megszokottól? Van hozzá jogom? Érzem az erejét, a boszorkányok adta adományt, amiről ő még aligha tudhat, ami még csak néha lesz rajta úrrá, pusztításra és építésre éppen úgy megadatott neki, mint bárki másnak. De ha pusztít... a lelkiismerete örök életében üldözni fogja, hisz az apja ellen fogja használni. Ismerem ezt az érzést, talán épp ezért is rémít meg, hogy egy ilyen pici lány ekkora teher alatt cseperedjen fel. Alaskára gondolok és a jövőre... sosem lehet sajátunk...
-Naiv, pici lány.-rázom meg fejem, mikor már előtte állok. Nem meggyőzni akarom, nem az apja ellen hangolni, inkább óvni a jövőtől, ami számára még ismeretlen, de számomra ismerős kövekkel is ki lehet rakva.-Az istenek adományt adtak neked, ezt hiheted. De nem tőlük kaptad azt,
ami benned él.
-rázom meg fejem, közelebb sétálva hozzá. Ahogy rám néz, elmerülök az átható tekintetben, s ahogy magyarázni próbál, elmosolyodom. Hogy ne érteném mire gondol... de egyenlőre nem kell mindenről tudnia. Megrázom hát fejem, mosolyogva nézek a földre, magam elé és próbálom elnyomni a mosolyom létezését arcomon. Még a végén azt hiszi, hogy rajta mulatok.
-Nem egészen. És mégis. Ez egy hosszú tanulás lenne. Amit ha elkezdesz, egész életedben folytatnod kell.-eszem ágában sem volt hiú reményeket ültetni bele arról, hogy könnyű, zökkenőmentes és biztonságos útja lenne addig, míg igazán erőssé nem válik. Persze nem is sejtem micsoda erő rejlik benne, a jövőt nem ismerem. De valami mégis vonzott hozzá. A csillogó, kíváncsi szemek ahogy sebektől tarkított kezemre siklanak, követve apró kezeit, össze kell, hogy szorítsak szám. Érzem a bőröm égető vasat, a húsom égett szagát, ami aztán álomba ringat. Kezeim anélkül szorulnak ökölbe, hogy tudomást vennék róluk. A múlt árnyai mindig üldözni fognak, ahogy őt is. De még lehet tenni ellene, hogy a kelleténél több ne szegődjön nyomába.
-Nem tehet ellene semmit. Ha akarod, ha kéred, soha többé nem árthatna neked. ÉS neki sem. De soha többé nem lehetsz a közelében sem.-immár az anyjára gondolok. A nehéz lépést az ő érdekében meg kell tennem, el kellene engednie az anyját is. A múltja ide láncolná, s bár még nem értheti mindazt, ami vele történik, idővel belátná, hogy igazam volt... remélem, hogy belátná.
Figyelem, ahogy a tó partjára sétál és leül, s kérdés, kényszer nélkül ülök le mellé, késem a földbe szúrva magam mellé. Kérdésén elmosolyodom, a tó nyugodt tükrére meredve.
-Egy gyönyörű nő. Erős, határozott, makacs. Mindennek ellenére képes a jót látni a dolgokban. Fogalmam sincs mi tartja mellettem. Druida, akárcsak én. De a szeszélyes is, mint az északi táj.-észre sem veszem, hangszínem mégis megváltozik.-Nem lehet közös gyermekünk, mégis olyan szeretettel neveli azokat, akik köztünk vannak, mintha a sajátjai lennének.-ezért némi irigységet táplálok felé. A határozottságomnak hála a feltétlen szeretet eddig csak hozzá húzott igazán, és osztozni sosem akartam rajta másokon. Mégis az utóbbi időben úgy éreztem, egyre távolabb kerülök tőle... mintha a kimondatlan szavak éket vertek volna közénk, s az éknek hála lassan szakadékká nőne egy apró repedés...

Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Keresem :
Tartózkodási hely :
New York/Mytic Falls
Hobbi & foglalkozás :
model
Humor :
killer



A poszt írója Aingeal Hearn
Elküldésének ideje Szer. Okt. 11, 2017 10:08 pm
Ugrás egy másik oldalra

Calder & Aingeal
Nice to meet you my hero

[You must be registered and logged in to see this image.]

A hajnal első sugarai ébresztettek, ahogy minden reggel, madarak csicsergése jelezte, hogy ideje lenne kikelni az ágyból és neki látni a teendőknek. Hajamat szépen befontam, ahogy anyám tanította pár héttel ezelőtt, majd kissé rongyos ruhámba bújtattam testemet. Azt mondták a felnőttek, hogy koromhoz képest eléggé kis termetű vagyok, bár nem igazán tudom ez mit jelent, nekem mindenki olyan nagynak tűnik még. De ha felnövök, akkor biztosan olyan szép leszek mint a falubéli harcos nők, akikről szántalan legenda kering. A mai nap is olyan volt mint a többi, telis-tele fájdalommal, amit apámnak köszönhetek. Talán egy hónappal ezelőtt kezdődött, hogy valami rosszat tehettem, amiért elvert. Fogalmam sincs mi történt aznap, annyit tudok, hogy az állatokat etettem, míg ő fát vágott, majd a szobámban tértem magamhoz az ágyon fekve. Az egyik jószág felöklelhetett és beütöttem a fejem, szüleimet hiába kérdeztem mi történt velem, nem voltak hajlandóak válaszolni. De egy biztos azóta érzek magamban valami megmagyarázhatatlan erőt. Most pedig mikor az istenek segítségéért fohászkodtam megjelent ez az idegen. Válaszára egyből oldalra billentettem a fejem érdeklődve, míg ő az erdő felé biccentett. Egyetlen szempillantás alatt megértettem, hogy atyámra céloz, így lesütöttem a szemeimet szégyenkezve, jobb karommal megszorítottam a jobbom zavaromban. Fájt, ahogy hozzáértem, de arra gondoltam majd elmúlik, ahogy mindegyik el szokott.
- De igen is megtudnak! Az istenek segítenek, ha kérem őket. Már segítettek is, mikor először ide jöttem imádkozni hozzájuk. Azóta érzek valamit, van bennem valami... - csattanok fel, rá emelem mérgesen a pillantásom és még látom, amint egy fának támaszkodik. Magyarázni kezdek, mintha egy boldog napomat mesélnem egy szerettemnek, de belezavarodok, mert szavakkal képtelen vagyok leírni azt, amit érzek - valami... mindegy, úgysem értenéd - sóhajtok lemondóan. Kérdésemre válaszol, éppen kinyitom számat, hogy kijavítsam, miszerint ha tudja mit tett velem papa, akkor nem csak követett, de kémkedett is utánam. Számat csodálkozva eltátom, ahogy hallgatom a meséjét az apjáról, mérhetetlen szomorúság ül a szívemre, tudom milyen ha bántanak és még a legrosszabb ellenségemnek sem kívánnám soha ezt. Erős lehetek? Teszem fel magamban a kérdést, szemeim csillogni kezdenek, az érdeklődés szikrája csillan meg bennük. Látom, ahogy gyatrán megemelkedik a szája sarka, azt hiszem próbál mosolyogni ez az idegen. Elmosolyodok ezen és érdeklődve közelebb lépek hozzá, hogy szemügyre vehessem a kezét. Temérdek hegy és sebhely tarkítja a kezét, nagyon óvatosan felé emelem apró kezem, ujjaimmal megérintem az egyik sebet, ami a csontja mentén húzódik.
- Tényleg olyan erős lennék mint te? - teszem fel az újabb kérdést, miközben felnézek rá, reménnyel teli kék csillogó szemekkel. Nem tudom ki ő és honnan jött, ahogy azt sem, hogy miért bízom meg benne ennyire, de hiszem a szívem mélyén, hogy az istenek küldték az utamba. Kissé megijedek a következőktől és elhúzom a kezemet tőle, majd hátrálok két lépést. Biztonságos helyre vinne... Anyukám mindig azt szokta mondani, hogy a banditák és a gonosz emberek, mindig valami ilyesmit mondanak azoknak a kisgyerekeknek, akiket elakarnak vinni és szörnyűbbnél szörnyűbb dolgokra kényszerítik őket. Fogalmam sincs mitévő legyek, valamiért azt érzem, hogy ő tudna segíteni nekem és megmentene papától. De mamát nem hagyhatom magára, ha megteszem lehet, hogy ő fogja elszenvedni azt, amit most én kapok. Megrázom a fejem.
- Nem mehetek veled, az anyukám vár haza és attól tartok, ha nem megyek, akkor apa nagyon megharagudna és ki tudja mit tenne vele. Ugye megérted? - nézek rá bizakodóan, majd megfordulok és a tavat nézem. Ahogy a napfény megcsillan a hullámokon és ők ketten játékba kezdenek egymással, közben feltámad a szél, ami hajamba kap és kicsen pár rakoncátlan szálat a fonatomból. Magamba szívom a természetet, hirtelen vezérelt ötlettől fogva leülök a tó partjára.
- De nagyon szívesen elmennék veled. A feleséged biztos olyan kedves mint te. Mesélnél nekem róla? - fordulok hátra az új ismerősömhöz angyali mosollyal az arcomon. Nem mehetek vele, ugyanakkor haza sem akarok még menni, élvezem a társaságát, nyugalommal tölt el a jelenléte.
▲ music: [You must be registered and logged in to see this link.]▲ ▲Words: XX▲ ▲Note: bocsánat a késésért  27  [You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar
Druida •• feladatul kaptam a rombolást, de ne állj az utunkba
Chatkép :

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
Mystic Falls / New York
Hobbi & foglalkozás :
being your worst nightmare



A poszt írója Calder Sachi
Elküldésének ideje Szomb. Szept. 09, 2017 7:50 pm
Ugrás egy másik oldalra


Nice to meet you little Angel

[You must be registered and logged in to see this image.]
Élénken élt bennem a gyerekkorom, a képek, apám és a kínzás, amit ő nevelő szándékkal használt csupán. A törzs szerencsére mellettem és nem ellenem volt. A sebek begyógyultak, népünk és családunk erősödött. A tervezettnél gyorsabban találtam meg a céljaim, bár Alaska és köztem mintha szakadék képződött volna. A szerelem egy dolog volt, de a bánat, ami először ért minket, a meg nem született gyermek elvesztése, mintha legyűrhetetlen akadályokat gördített volna elénk. Boldogan figyelt a többi gyerekre, tanította és segítette őket, de tudtam, ez nem lesz ugyan az, mintha a közös gyermekünk neveltük volna.
A kiszemelt lány mindennapjai ismerősek voltak. Figyeltem, jó néhányszor visszatértem. Láttam, hogy apja mit művel vele, és enni akartam ellene. Viszont kivártam. A sebek begyógyulhattak és mások szemet hunyhattak a történtek felett én nem tettem így. Nem hittem benne, hogy ezek a sebek gyógyíthatóak, ahogy abban sem, hogy egyedül képes lesz legyűrni apját vagy annak akaratát.
Ahogy az erdőbe téved, követem. Hangtalanul lépdelek, egészen a tóig követem, ahol végül megszólalok, lassan közeledek felé, nem akarom, hogy megijedjen. Tudom jól miféle mondák terjednek az emberek között, hogy minden erdő rejt idegeneket, kevésbé jó szándékokkal, ám én nem akartam ennek még látszatát sem kelteni.
-Abban, amiben gondolod.-biccentek az erdő felé.-Tudom mit művel veled apád. Tudom miért vagy itt. De az istenek nem segítenek. Nem tudnak megvédeni tőle.-célzok apjára és nekitámaszkodom az egyik fának, könnyedén keresztbe fonva mellkasom előtt karjaim.-Nem követtelek.-válaszolok kérdésére, bár ez ebben az értelemben nem igazán igaz. Követtem. Ha úgy tetszik egy-két nap, de szinte akkor egészen attól, hogy felkelt, addig, hogy a párnájára tette a fejét.-Vagyis igen. Követtelek. Az én apám ugyan így nevelt. Azt gondolta, ettől jobb életem lesz. Igaza volt. Megtanultam, hogy amit el akarok érni, el tudom érni. Hogy erős vagyok. És te is az lehetsz. Már most az vagy, csak még nem tudod hogyan.-mosolyodom el, vagyis ajkam egy része magasabbra emelkedik a másiknál és a vállamra hulló csukja mellé, mely eddig arcom takarta, kezemről is kicsit feljebb emelem a köpeny ujját, ezzel felfedve azon sebeket, amik még hegesen, de mutatták múltam fájdalmait és emlékeztettek rá, hogy honnan is jutottam el idáig.-Ha hagyod, hogy segítsek, még azelőtt biztonságos helyre vihetlek, hogy bárkinek feltűnne, nem vagy odahaza. A feleségem, Alaska segítene neked mindenben.-tudom, hogy ez üres ígéret, amit bárkitől hallhatna, de remélem tudok rá hatni annyira, hogy ne rohanjon vissza, és ne szenvedjen el több sérülést. Nem érdemelte ezt. Több volt ennél és többet is érdemelt. Ha csak még egy lélek, akit megmenthetek...
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Keresem :
Tartózkodási hely :
New York/Mytic Falls
Hobbi & foglalkozás :
model
Humor :
killer



A poszt írója Aingeal Hearn
Elküldésének ideje Szer. Aug. 30, 2017 6:54 pm
Ugrás egy másik oldalra

Calder & Aingeal
Nice to meet you my hero

[You must be registered and logged in to see this image.]

A napjaim ugyan úgy telnek, korán reggel felkelek, vizet hozok a kútról, hogy legyen mivel mosakodnunk. Szeretnék megtenni mindent, hogy ne legyek útban apámnak. Valamiért napok óta haragszik rám, egyetlen jó szava sincs hozzám. Anya pedig... ő semmit se szól, nem is teheti. Emlékszem az első napokban megpróbálta, de ő is az én sorsomra jutott, apa jól megverte utánam. Lassan elmúlnak a sebek a karomról és lábamról, örülök neki, így együtt játszhatok a falubeliekkel. Igaz a faluban kevesen vagyunk, hiszen az erdő közepén lakunk, mindentől távol. De ez sosem zavart engem, sőt boldoggá tesz, hogy biztonságban vagyunk közel a  természethez. Mostanság sokat járok az erdő melletti patakhoz. Valami megváltozott bennem, hatalmas erőt érzek magamban, de fogalmam sincs honnan származik, így az istenekhez fordulok minden alkalommal, ők hátha tudnak segíteni rajtam. A reggelit követően egyetlen szó nélkül megyek ki megetetni az állatokat, de valamit elronthattam. Legalábbis azt hiszem, mert apám éhtelen haraggal telített hangja töri meg a csendet.
- Aingeal! Te mihaszna! Mégis mit képzelsz magadról? Mielőtt bármit is válaszolhattam volna már a magasba emelkedik keze és lesújt rám. Erős tenyerét érzem az arcomon, miközben ujjai szorosan markolják a csuklómat. Minden egyes ütése egy-egy mély vágás a szívemen. Magamat összehúzva védem a fejemet és hasamat, a földre vetődök, hátha akkor abba hagyja. Percekig fekszem a sárban összekuporodva, szememből záporoznak a néma könnyek, nem érzem a testem nagy részét. De tudom, hogy magamra hagyott az apám. Így felkelek és a tó felé veszem az irányt, az istenekhez akarok imádkozni. Megállok nem sokkal előtte, hogy letörölhessem a könnyeimet, mikor egy kéz tapad a számra. Egy férfi kellemes hangját hallom a hátam mögül, mégis remegés fog el, hiszen hallottam a mende-mondákat, hogy a banditák bármire képesek. Mégis valami nyugalom fog el a férfi mellett, így nem sikítom el magam, amint elveszi ujjait a szám elől.
Vadul meredek a velem szemben lévő magas emberre, rémület fog el, mégis érzem magamban azt a megmagyarázhatatlan erőt. Aprót bólintok nevem hallatán, majd kérdőn meredek rá. Mégis miben tudna nekem segíteni? Fejéről lehullajtja a csuklyáját, mire megpillanthatom az arcát. Kellemes látványt nyújt, valamiért elfog a bizalom, az amit eddig sosem éreztem igazán, csak anyám ölelő karjai között. De ez is régen volt már, mikor még kisgyermek voltam és esténként dallal altatott el.
- Mégis miben tudnál nekem segíteni Calder? - teszem fel az első elmémbe ötlő kérdést, majd a következőt - Te követtél engem? - kíváncsiságom határtalan.

▲ music: [You must be registered and logged in to see this link.]▲ ▲Words: XX▲ ▲Note: bocsánat a késésért  27  [You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar
Druida •• feladatul kaptam a rombolást, de ne állj az utunkba
Chatkép :

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
Mystic Falls / New York
Hobbi & foglalkozás :
being your worst nightmare



A poszt írója Calder Sachi
Elküldésének ideje Kedd Aug. 15, 2017 8:01 pm
Ugrás egy másik oldalra


Nice to meet you little Angel

[You must be registered and logged in to see this image.]

Alaskának igaza volt, bár hajtott a kutatás felé a vérem. Nem voltunk biztonságban, mindenki érezte, hogy valami készül. Mindenki, de senki sem tett ellene vagy érte. Az évszakok egyre múltak, semmi sem változott. Az örökös mozgolódás sem nyújtott teljes biztonságot senkinek. Bár a táborban lévő boszorkányok többsége tett róla, hogy ne legyünk mindenki számára elérhetőek, ha egy boszorkány ismerte a módját, könnyedén lerombolhatta a felállított álcánk. A mozgás nem volt könnyű, mikor egyre több volt az öreg vagy a túl fiatal. És most én még egyet magunk mellé akarok állítani.
Az erdőben sétálgatok, mint mindig. Lábaim alatt nem roppannak meg a faágak, figyelek minden lépésemre. Ismerem ezeket az erdőket, ezt a vidéket, mint a tenyerem. Megtorpanok, hisz lábam anélkül vezet utamon, hogy valóban lenne célom. Már napok óta ugyan ott kötök ki. Az erdő mélyén lapuló kis faluban, amit a leginkább el kellett volna kerülnöm. A lányt figyelem egy fa mögül, ahogy az apja zsarnoki kezei lesújtanak. A bennem mozgolódó harag heves, de fejemnek tisztának kell lennie. Nem most látom így először. De eddig megfigyeltem. Szükségem volt rá, hogy lássam, mennyi gonoszság sötétítette már el lelkét, hogy honnan kellene visszafordítanom. Emlékeztetett megannyi múltbéli eseményre, a saját életemre épp úgy, mint a körülöttem lévők bármelyikére. Ahogy apja eltávolodik, nyomába szegődöm. Mikor már kellő távolságban vagyunk a falujától, és az erdei tó közelebb van hozzánk, halk, macskákhoz hasonló lépéseim mögé vezetnek és gyöngéden, de határozottan tapasztom kezem szájára.
-Kérlek ne sikíts. Nem akarok rosszat, épp ellenkezőleg.-valószínűleg minden erre járó bandita ezzel próbálkozik. A kezem lassan emelem el szája elől, reménykedve, hogy nem sikítja el magát. Bár a rémült szempár nem változik sokat, a vöröslő írisz ugyan olyan vadul csillog felém, mint apja felé.-A neved Aingeal, igaz? Az enyém Calder és segíteni szeretnék.-nem láttam értelmét sokáig rejtegetni ittlétem fő célját. Nem volt olyan a helyzet, hogy sokat tudjak mesélni a segítség alatt értett dolgokról. Ha velem akar jönni, kevés győzködés is elég lesz. Ha nem, menthetetlen lelket fogtam ki, és el is engedném kérdés nélkül. Letolom fejemről a csuklyát, hogy a hűvös levegő érinthesse fejbőröm, s fejem tetején copfba fogott hajam meglibbenjen a szélben. Elgondolkodva méregetem vonásait, hogy a fiatal lány miféle titkokat rejthet. Érzem, hogy miféle erőt birtokol. Hogy bizonytalanul robog végig ereiben a mágia ereje. Ismertem az érzést. Legalábbis amennyire egy magam fajta ismerhette azt. Ő az erejét szabadon használhatta, én egyedül vajmi kevés védelmet tudtam nyújtani, már ami az adottságok használatát illette. Az övemre erősített kés azonban mindig hasznos volt.
Vissza az elejére Go down




A poszt írója Ajánlott tartalom
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra

Vissza az elejére Go down
 

Aingeal - Calder - valamikor 1100-as években

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Mikaelson Villa 1800 években
» 1652 - London - Aingeal & Karen

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Hatodik érzék
- minden, ami a szemnek láthatatlan -
 :: Múlt
-

Friss reagok
- lelked hangjai -






Álarc nélkül
- itt vagyunk -





Jelenleg 26 felhasználó van itt :: 8 regisztrált, 0 rejtett és 18 vendég :: 1 Bot
A legtöbb felhasználó (77 fő) Kedd Jún. 23, 2015 10:38 pm-kor volt itt.

Fajaink aránya
● ● számokban a valóság ● ●

csoportok ●
Ffi
Ember •
27
18
vámpír •
26
19
ősi vámpírok •
5
7
Vadászok •
8
9
Boszi / mágus
31
16
Farkas •
17
20
hibrid •
3
3
vámpírboszi •
14
6
Animágus •
3
2
dhámpír •
4
2
tündér •
2
2
Farkasboszi •
6
2
druida •
2
3