Share | 

avatar
Druida •• feladatul kaptam a rombolást, de ne állj az utunkba
Chatkép :

Keresem :
a special kind of family, because he's already mine

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
∫∫ where my little bastards are
Hobbi & foglalkozás :
∫∫ i have a shop
Humor :
∫∫ sometimes just black



A poszt írója Amita Dragomir
Elküldésének ideje Pént. Okt. 13, 2017 8:02 pm
Ugrás egy másik oldalra

John & Amita

Csak egy apró mosolyszerűt engedtem az arcomra rajzolódni. Az emberek tényleg folyton elégedetlenkedtek… ha valami úgy sikerült, ahogy kellett volna, nem tetszett nekik, mert sikerülhetett volna jobban vagy máshogy. Manapság már a jó sem volt jó és én is rengetegszer estem bele ebbe a csapdába. Szidtam is magam érte, mert bár maximalista voltam, az anyám megtanított arra, hogy értékeljem a kicsit is, akármennyire nehéz örülni az apróságoknak.
- Nekem nem, de mások szerint a szemed sem állt jól. – Ő is pontosan tudta, hogy így van, kevés rajongója volt, azt is meg mertem volna kockáztatni, hogy én voltam és vagyok az egyetlen barátja. Mindig is nagy szám volt és szerettem magam mellett tartani, akik szimpatikusak voltak nekem… John-nal szinte együtt nőttünk fel, ha akartam sem tudtam volna elkerülni és abba a szerencsés helyzetbe kerültem, hogy egyáltalán nem volt szándékom levegőnek nézni. Megvolt a magának való esze és egyesek véleményével ellentétben nem volt rossz ember. Egyáltalán nem.
- Mondd csak ki nyugodtan, ha azt akarod, hogy eltűnjek a városból. – Nem csak azért vigyorodtam el, mert a feltételezésem viccelődés volt, hanem azért, mert sikerült eltalálnom az egyik rúgásommal. – Szeretem a hideget és a havat, de ha már válogatunk, akkor inkább legyen Svájc. – Nem hagynám el Seattle-t, csakis akkor, ha Fabien is jönne velem, erre pedig annyi esély volt, mint hogy békák kezdjenek el potyogni az égből. A Teremtőnek hamarabb jutna eszébe újra ezzel az átokkal sújtani az embereket, mint az én férjemnek a háta mögött hagyni ezt az egyébként semmiben sem különleges várost. Bár, adrenalinért nem kellett a szomszédba mennünk, emiatt egyáltalán nem lehetett okunk panaszra. – Ha hátrahagynálak, mi lenne veled nélkülem? – Volt idő, amikor nagyon aggódtam John-ért, de ezek a napok már elmúltak, nem volt, amiért féltenem kellett volna. Tud vigyázni magára, valószínűleg már nem is cselekedne hirtelen felindulásból… nem mintha nem érdemelte volna meg az a barom, hogy jól összeverje.
- Pedig… nem ártana elfelejtened. - Belém akadt a szó, ahogy a bal keze eltalálta az oldalamat. Megrándultam, mély levegőt vettem, de eszem ágában sem volt megállni, csak addig pihentem, míg egy jelentőségteljes pillantást nem vetettem John-ra. – Nem te tehetsz róla. – A könyökömmel a mellkasa felé céloztam, aztán fordulva egyet a lábammal rúgtam ugyanoda, közelebb szökkenve a térdemmel közelítettem felé, miután a vállába kapaszkodtam. – Semmit sem tehettél. Az a szemét bántotta a húgod, ő pedig nem bírta elviselni. Nem a te hibád volt. – Azt nem akartam kimondani, hogy ha nem aznap, akkor lehet, hogy két nappal vagy három héttel később, de a húga ugyanúgy megölte volna magát… nem tudta feldolgozni, mit tettek vele és ezen nem is volt semmi csodálnivaló.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vadász •• vad játszmák, féktelen éjszakák; csak a prédára várunk
Chatkép :

Tartózkodási hely :
↻ MF
Hobbi & foglalkozás :
↻ assistant



A poszt írója John Caruzzo
Elküldésének ideje Szomb. Szept. 16, 2017 10:16 pm
Ugrás egy másik oldalra


-Általában nem szokott. – értettem vele egyet. A saját bőrömön tapasztaltam ezt meg. Kis híján halálra ítéltek azért, mert nyomorékká tettem a férfit, aki miatt a húgom felvágta az ereit. Nem bántam meg a dolgot, sőt, újra és újra összeverném. A tárgyalásomkor az ügyész mutogatta őt, ezzel bizonyítva azt, hogy milyen erőszakos és beszámíthatatlan vagyok. Azonban azt már senki nem mutatta, hogy a húgom miként feküdt a kádban, hátra hanyatlott fejjel, a vérétől vöröslő vízben. Pedig arról is sok kép készült, emlékszem arra, hogy mennyi rendőr volt ott, jöttek a mentők is, de … hiába már. Ami a legjobb az embernek, azért általában szenvednie kell.
-Miért, régen talán ijesztő voltam? – sokan annak tartottak. A helyi újságok úgy írtam rólam, mint egy szociopatáról, aki hiába kiskorú még, a büntetését nem kerülheti el erre hivatkozva. Hosszú oldalakon keresztül taglalták azt, hogy miért is kéne a siralomházba küldeni. Közel is álltak ahhoz, hogy oda kerüljek, már majdnem szállítottak át, mikor beállt a változás az ügyembe és Amita szülei közbe léptek az érdekemben. Azóta pedig törlesztek. Tudom, hogy milyen érzés, mikor félnek az emberek, ha rám néznek, milyen, mikor elítélnek mások szavai alapján. Amit tettem igazságos volt, és nem bántam meg. Az a rohadék megérdemelte.
-Szibériában állítólag ritkán süt a nap. – vontam meg a vállamat mosolyogva, miután nemet mondott Hawaii-ra. Csak képeken láttam távoli helyeket. Gyerekként még csak a várost se hagytam el, később pedig ez annyiban változott, hogy jártam más államokban, de soha nem voltam még más országban. Mikor letartóztattak megfordult a fejemben, hogy elszököm, de … fiatal voltam még, valószínűleg az államhatárig sem tudtam volna eljutni. – Lehet akkor már nem kell neked boxzsák. – válaszoltam egy halovány mosoly kíséretében, ahogy a bal karomat felemeltem, hogy kivédjem a rúgását, de a lába lecsúszott a kezemről és eltalálta az oldalam. Kényszerűen léptem egyet oldalra, hogy ne veszítsem el az egyensúlyom.
-Kétlem, hogy olyan nagyon sajnálná ezt. – nem mondanám, hogy jól ismertem Amita férjét, de elkerülhetetlen volt, hogy találkozzam vele. Nem volt vele gondom soha sem, és távol tartottam magam attól, hogy beleszóljak abba, ami köztük volt. Amita jól érezte magát vele, nekem ennyi éppen elég volt. – Nem vagyok házasságpárti …  - a mondatot azonban félbeszakítottam, ahogy elhajoltam a könyöke elől és kiugrottam oldalra. – Tudod, hogy miért fordultak el tőlem. – mondtam, ahogy félre ütöttem a lábát, majd a mellkasa felé rúgtam. – És igazuk volt. – nem vártam meg, hogy újra támadhasson, helyette egyből közelebb léptem és a testére ütöttem a bal kezemmel. – Nem tudok nem azokra az időkre gondolni. Nem kell olyan, aki miatt elfelejteném. – nem akartam elfelejteni. Tudtam jól, hogy … igazuk van. Segíthettem volna. A másik szobában voltam, ha egy kicsit jobban figyelek … nem egy kádban találok rá holtan. Az én hibám is, ami történt, ezt nem felejthetem el, nem érdemlem meg, hogy elfelejtsem.
Vissza az elejére Go down

avatar
Druida •• feladatul kaptam a rombolást, de ne állj az utunkba
Chatkép :

Keresem :
a special kind of family, because he's already mine

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
∫∫ where my little bastards are
Hobbi & foglalkozás :
∫∫ i have a shop
Humor :
∫∫ sometimes just black



A poszt írója Amita Dragomir
Elküldésének ideje Szomb. Szept. 09, 2017 11:00 pm
Ugrás egy másik oldalra

John & Amita

- Nekem jó, csak az önérzetemnek nem. De próbálom elfogadni, hogy nem mindig tetszhet az, ami a legjobb nekem. – Nem régóta éltem egy háborús övezet kellős közepén, a lánykorom viszonylagos nyugalomban telt, csak olyan dolgokkal kellett foglalkoznom, mint a korombelieknek. Amikor annak volt itt az ideje buliztam, tanultam, meghúztam magam, kibontakoztam, néha kicsit magasabb hőfokon égtem, mint a többiek, de minden emberi volt körülöttem a maga szépségeivel és bajaival. Manapság már vigyáznom kellett, nehogy egy vámpír engem nézzen ki a vacsorájának vagy egy vérfarkas a saját kerítésemre akarja tűzni a fejemet. Az életem megváltozott, nekem is vele kellett változnom.
- Azok sem ijesztőek, akik felneveltek. Sőt, most már te sem vagy az, úgyhogy egy szavad sem lehet. –Ha valaki rám nézett nem az jutott eszébe, hogy veszélyes vagyok, ahogyan John-ból sem nézné ki senki, hogy börtönben ült és mindenféle pszichopatának kiáltották ki. Vagy szociopatának. Végülis, egyre megy. Elég egy szép mosoly, pár jól szabott ruha, egyenes hát, magabiztos léptek és borítékolható a siker. Nincs is jobb érzés, mint elismerő pillantások kereszttüzében átsétálni egy helyiségen.
- Hawaii? Ott túl meleg van. Nem bírom a meleget. – Kitértem az ütése előtt, de sikerült elkapni a vállamat, ami egy röpke tizedmásodpercre kibillentett az egyensúlyomból, éppen csak annyira, hogy a jobb lábam helyett a ballal rúgjak felé. A bal oldalam gyengébb volt, ideje lett volna megerőltetni egy kicsit. – Mennék én szívesen, de már minden ide köt. És őszintén, mi lenne velem a kedvenc boxzsákom nélkül? – Mosolyt villantottam felé. John a barátom volt, a legjobb barátom, akiben megbíztam és akivel olyan dolgokat is megosztottam, amiket másokkal nem. Néha még azzal a férfival sem, akihez hozzámentem. Ennek nem volt más oka, minthogy óvni akartam a férjemet, John pedig nem volt annyira benne a városi dolgokban, mint mi ketten.
- Fabien két vállra fektetése máshol kezdődik. Neki nincs ideje az ilyen fajta szórakozásra. – Nekem sem lenne, de akkor is szakítani fogok rá, ha a sírból kell kimásznom. Ha legközelebb is a térdhajlatomat fogja érni a rúgása, akkor valószínűleg ez lesz a helyzet. – Neked is meg kellene házasodnod és akkor lehet, hogy annyi lenne a jó kondidnak. – A könyökömmel az arcát vettem célba, nem fog belehalni egy kis lila foltba, ha eltalálom. – Megállapodnál, a drágád berendezné a lakást és nem kellene azon gondolkoznod mi volt azokban az időkben, amikor a családodnak nevezett személyek még nem fordultak el tőled. – Talán nyers voltam, de tisztában volt a saját élete történéseivel. A dühét pedig most kiadhatta azzal, ha hárítja az újabb rúgásomat.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vadász •• vad játszmák, féktelen éjszakák; csak a prédára várunk
Chatkép :

Tartózkodási hely :
↻ MF
Hobbi & foglalkozás :
↻ assistant



A poszt írója John Caruzzo
Elküldésének ideje Szomb. Szept. 02, 2017 8:09 pm
Ugrás egy másik oldalra


-Az neked csak jó, ha alábecsülnek. – az emberek azt hiszik, hogy az a jó, ha tisztelik őket, ha … számítanak rájuk és felkészülnek ellenük. Pedig ez rossz, mert emiatt időbe kerül és elég sok erőbe az, hogy felülkerekedjünk a másikon. Ellenben, ha alábecsülik az embert, ha nem készülnek fel rá eléggé, akkor … elég könnyű dolga van. – Nem neveltek valami ijesztőnek. -Ez jó. – ismerem a szüleit, ahogy őt is. Nem olyan, amilyennek első látásra hinné az ember, ez pedig őt igazolja, nem mást. Kellemetlen meglepetést okozhat az ellenfeleinek, akár még azelőtt rövidre zárhatja az egészet, mielőtt érdemben elkezdődhetne.
-Volt kikről. Gyorsan tanulok. – vontam meg a vállam mosolyogva. A szülei és ő is jók voltak hozzám, sokkal jobbak, mint amit megérdemeltem volna. A szüleim kinevetnek és gúnyolnak folyamatosan, ha meglátják, hogy milyen vagyok most, de … élvezem. Szerettem minőségi ruhákat felvenni, szerettem, ahogy az emberek rám néznek, mikor meglátnak.
-Arra nem gondoltál még, hogy … elköltözz? Valahova messze. Mondjuk Hawaii-ra. – a szavaim persze nem voltak komolyak, pontosan tudtam, hogy nem akar és nem is fog elmenni innen. Addig legalábbis biztosan nem, amíg nem marad majd más választása. Jól mondja, mindig történik itt valami, általában valami rossz. Nekem pedig itt kell lennem, hogy megvédjem őt tőle, ez a dolgom. – Hízelgő, hogy szerinted a legrosszabb legyőzése velem kezdődik. – mosolyodtam el. Igaza van abban, hogy tudnia kell harcolni. Mindent megteszek, hogy megvédjem, de sajnos nem vagyok mindenható, ha nem vagyok ott, tudnia kell akkor is vigyázni magára. Könnyen kitér az ütéseim elől, bár nem meglepő. Gyors, és én sem ütöttem túl intenzíven. – Talán őt is kétvállra kéne fektetned. – adtam tanácsot, miután a felhúztam a fejemhez a karomat, hogy védjem magam az ütésével szemben, majd a lábamat megemelve a rúgása elakadt a combomban. A jobb kezemmel előre ütöttem, hogy hátrálásra késztessem, mielőtt újra támadhatna. – Nem igazán pakoltam még ki. Elég … új. Kissé fura. – mondtam, ahogy előre léptem és kinyújtott lábbal rúgtam előre, hogy kisöpörjem alóla a lábait. – De ne aggódj, ha valaha is kész lesz, te leszel az első, aki átlépi majd a küszöböt. – mondtam, majd nagy ívben ütöttem a bal kezemmel a feje felé, téve egy lépést oldalra, hogy kevésbé legyen támadható, ha egyből visszatámad. – Talán én fogok ide beköltözni helyetted. Régen sokat jártam a bátyámmal hasonló helyekre. ¬– még mielőtt … még mielőtt minden elromlott volna. Idősebb volt, ő megtudta magát védeni, én nem. Elhozott mindig, megtanított küzdeni, kemény volt, de … jól csinálta. Hamar tanultam.  
Vissza az elejére Go down

avatar
Druida •• feladatul kaptam a rombolást, de ne állj az utunkba
Chatkép :

Keresem :
a special kind of family, because he's already mine

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
∫∫ where my little bastards are
Hobbi & foglalkozás :
∫∫ i have a shop
Humor :
∫∫ sometimes just black



A poszt írója Amita Dragomir
Elküldésének ideje Vas. Aug. 27, 2017 8:18 pm
Ugrás egy másik oldalra

John & Amita

- El sem tudod képzelni, milyen rossz, hogy eddig még nem volt lehetőségem megütni azokat, akik azt hiszik, nem vagyok ijesztő. – Nem hiába találták ki a mondást a borsról és az erőről, bár az is igaz, hogy a tettlegesség előtt inkább a szavakkal próbálkoztam elrendezni a konfliktusos helyzeteket. Ez nem azt jelentette, hogy néha legszívesebben nem húztam volna be annak, aki kötekedett velem vagy hülyét akart csinálni belőlem, de a szüleim nem agresszív kismalacnak, hanem úrilánynak neveltek, akinek először az agyát kell használnia és a nyers erőt felesleges fegyverként tartogatnia. Újabb dolog, amit felírhatok arra a listára, amin a szüleimnek való ellentmondásokat gyűjtögettem.
- Ha nem mondod, észre sem veszem. Magadra szedtél némi jó ízlést az évek alatt. – Félmosolyt eresztettem felé. Nem azt érdemelte, amit gyerekkorában kapott, az élet, amiben most volt része sokkal jobban illett hozzá, mint amiben fel kellett nőnie. Gyerekkorától ismertem, akkoriban még kicsi voltam ahhoz, hogy bármiféle különbséget felfedezzek kettőnk között, valószínűleg ez volt az egyik oka annak, hogy amikor bajba került lobbizni kezdtem a megsegítéséért. Kellett valaki mellém, aki szinte totyogó korom óta ismert és akiben megbízhatok annak ellenére, hogy sokan óvva intettek és intenek tőle a mai napig.
- Seattle-ben mindig történik valami. – Mintha nem tudná, hogy ez a város a rossz történések melegágya. Elég egy rossz nézés és valaki máris ugrik: ezért láttam jobbnak normálisnak tettetni magam, nem bevallani fűnek-fának, hogy milyen különleges képességek ébredeznek bennem, főleg, hogy legtöbbször én magam sem tudtam mire vélni a hovatartozásomat. Feszült voltam és túltengett bennem az energia, a tenni akarás és ha nem szerettem volna megégetni magam, akkor le kellett vezetnem, ami összegyűlt bennem. Erre a célra az edzés tökéletesen megfelelt. – Fel kell készülni a legrosszabbra és ha ehhez az kell, hogy megpróbáljalak két vállra fektetni, hát ezt fogom tenni. – Mosolyom kiszélesedett és kacaj tört fel a torkomból, amikor mindkét karjával ütött felém egyet. Előnye az apró és vékony termetnek, hogy gyorsan ki tudok térni az ütések elől, hátránya pedig, hogy kicsit jobban kell tepernem, ha egyáltalán meg akarom csiklandozni őt. – De a beköltözésen még nem gondolkodtam. A férjem nem örülne neki, hogy otthagynám ezért a lyukért, akkor sem, ha én jól érzem magam itt. – Felé lendítettem a bal kezemet, a lábammal a veséje környékét céloztam meg. – És te hogy érzed magad az új lakásodban? Még nem kaptam meg a meghívót a házavatóra. – Hátráltam egy fél lépést, majd újra megindultam felé.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vadász •• vad játszmák, féktelen éjszakák; csak a prédára várunk
Chatkép :

Tartózkodási hely :
↻ MF
Hobbi & foglalkozás :
↻ assistant



A poszt írója John Caruzzo
Elküldésének ideje Hétf. Aug. 21, 2017 9:47 pm
Ugrás egy másik oldalra


Elég sokoldalú vagyok, sok mindenre használható. Mostanra pedig végre nem érzem magam úgy, mint egy bohóc, mikor drága öltöny van rajtam, amit rám szabtak. Eleinte úgy éreztem magam, mostanra azonban megszoktam. Az öltözködés sok mindent elárul egy emberről, ezt mondták nekem. Hogy tekintsek úgy az öltönyre, mint egy … modern lovagi páncélra. Megmutatja, hogy ki vagyok. Kissé leegyszerűsített nézőpont, de van benne valami. Nem születtem gazdagnak, igazából … még csak rá sem szolgáltam arra, hogy ilyen jó sorom legyen. Épp ezért azóta is próbálok valahogy … rászolgálni. Amit kérnek tőlem, megteszem. Épp ezért mikor jött az üzenet, hogy menjek az edzőterembe, egyből arra kormányoztam az autót.
Nem lep meg, hogy a ringben látom őt, mikor belépek az ajtón. Szeret előbb kezdeni, nem nagyon vár senkire sem. Igaza volt. Az embernek tudnia kell magát megvédenie, főleg egy olyan világban, ami … ami ilyen elcseszett rossz.
-Hívtál, szóval itt vagyok. – válaszolom, folyamatosan lopva a távolságot az ajtó és a ring között. – Annyira azért vagy ijesztő. – engedtem el egy mosolyt. A látszat persze sokszor csal, ezt én is tudom. Belőle se nézték volna ki sokan, hogy egyébként tud verekedni. Ami azt illet, eleinte én sem, csak később jöttem rá. Az akarat többet ér, mint a tehetség, benne pedig akad mindkettőből.
-Remélem. Ez egy drága öltöny volt. – mosolyodtam el, majd levettem a zakót és az egyik szék háttámlájára terítettem. Kioldottam a nyakkendőm, a zakóra téve, majd a mellényt is ledobtam. – Nem tudtam, hogy ma is edzel. Történt valami? – kérdeztem, miközben kigomboltam az ingujjaim, feltűrve azokat, majd felléptem a ringbe és átbújtam a köteleken. Valami folyton történik, valami … rossz. – Vagy csak azt hiszed, ma több esélyed van ellenem, mint a múltkor? – hecceltem mosolyogva, ahogy vállszéles állást vettem fel a lábaimmal. – Csak óvatosan, én még nem nyújtottam. – jegyeztem meg, majd megeresztettem felé egy laza jobb horgot, a bal kezemmel pedig alulról ütöttem fel. – Kissé túl sok időt töltesz mostanában itt. Nem gondoltál rá, hogy beköltözz? – a kérdésem persze nem szántam komolynak, de igaz, ami igaz, mostanában kissé szokatlanul is sokat jár ide. Tudom, nem az én dolgom, hogy aggódjak miatta, de … aggódom .
Vissza az elejére Go down

avatar
Druida •• feladatul kaptam a rombolást, de ne állj az utunkba
Chatkép :

Keresem :
a special kind of family, because he's already mine

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
∫∫ where my little bastards are
Hobbi & foglalkozás :
∫∫ i have a shop
Humor :
∫∫ sometimes just black



A poszt írója Amita Dragomir
Elküldésének ideje Vas. Aug. 20, 2017 4:09 pm
Ugrás egy másik oldalra

John & Amita

Néha szívesebben voltam a teremben, mint bárhol máshol, most is ilyen napom volt. Ideje volt újra edzésbe kerülnöm, ha nem akartam elpuhulni és mivel nem szerettem volna csak azért sérüléseket szerezni, mert lusta voltam vagy túlzottan lekötötte a figyelmemet a druidák utáni keresgélés és a Fabien miatti aggódás. Komolyabban kellett magam, az állapotomat,a  képességeimet, azt a lehetséges jövőképet, amit a jelenlegi történések vetítettek elém, tehát nem most volt itt az ideje, hogy biztonságban érezzem magam és hátradőlve koktélt kezdjek kortyolgatni. Eljött az idő, amikor én kezdtem a legfontosabb lenni magam számára, a célok, amiket szerettem volna elérni, a közösség, ami megérett a formálásra és az élet, ami majdnem tökéletes volt, de a mostani szememmel mégis muszáj volt csiszolni rajta egy kicsit. És ezt csak úgy tehetem meg, ha kívülről maradok az átlagos feleség, akinek boltja van a város egyik kedvelt utcájában, belül viszont átváltozom, megerősödöm, megvadulok, egyszerre aggódok és odacsapok, mosolyogok és ölök a tekintetemmel. Talán nem lesz olyan hosszú ez az út, mint elképzeltem, hiszen soha nem voltam galamblelkű, csendes kislány, ám láttam magam előtt a kihívásokat és ennyi épp elég volt ahhoz, hogy felhúzza magam.
- Azt hittem, már megijedtél és nem is jössz. – Előre, aztán hátra lóbáltam a karomat, majd megropogtattam a nyakamat. Külsőleg egyáltalán nem voltam ijesztő, alacsony és vékony nőként nem sok virágvasárnapot jósolnának nekem a ringben, én mégis olyan otthonosan éreztem magam benne, mintha csak az ágyamban feküdnék. Selyemtakarók vagy csuklószorító, a kettő tökéletesen kiegészítheti egymást.
– Nem gondolod, hogy meg fogok ütni egy öltönyös embert? – Most vettem észre, hogy úgy öltözött fel, mintha az új tárgyalása ítélethirdetését várná, nem azzal csörögtem volna rá, hogy várom a boxteremben. Mit képzel, mit fogunk itt csinálni? Nézzük egymást? – Zakót, mellényt le, azt akarom, hogy legalább a karodat meg tudd mozdítani. – Szavaim hathattak volna utasításnak is, de elég jól ismert ahhoz, hogy tudja, ő nem abba a körbe tartozik, akikkel egy normális hétköznapon úgy beszélnék, mintha eligazításon lennénk. Éppen emiatt apró mosoly kúszott az arcomra, amikor intettem a fejemmel, hogy igazán beszállhatna a ringbe, mert a gerincem a mostani állapotától már nem lesz nyújtottabb.
Vissza az elejére Go down

avatar
Druida •• feladatul kaptam a rombolást, de ne állj az utunkba
Chatkép :

Keresem :
a special kind of family, because he's already mine

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
∫∫ where my little bastards are
Hobbi & foglalkozás :
∫∫ i have a shop
Humor :
∫∫ sometimes just black



A poszt írója Amita Dragomir
Elküldésének ideje Vas. Aug. 20, 2017 4:06 pm
Ugrás egy másik oldalra

***
Vissza az elejére Go down




A poszt írója Sponsored content
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra

Vissza az elejére Go down
 

Edzőterem

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Elhagyatott edzőterem
» Edzőterem
» Önvédelmi edzőterem
» Edzőterem
» Akadémiai edzőterek

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi
- járd körbe városainkat -
 :: Seattle :: Belváros
-

Friss reagok
- lelked hangjai -






Álarc nélkül
- itt vagyunk -





Jelenleg 15 felhasználó van itt :: 4 regisztrált, 0 rejtett és 11 vendég :: 2 Bots
A legtöbb felhasználó (77 fő) Kedd Jún. 23, 2015 10:38 pm-kor volt itt.

Fajaink aránya
● ● számokban a valóság ● ●

csoportok ●
Ffi
Ember •
27
18
vámpír •
26
19
ősi vámpírok •
5
7
Vadászok •
8
9
Boszi / mágus
31
16
Farkas •
17
20
hibrid •
3
3
vámpírboszi •
14
6
Animágus •
3
2
dhámpír •
4
2
tündér •
2
2
Farkasboszi •
6
2
druida •
2
3