Share | 
A topik címe: Damon & Caroline - after Damon turned it off

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Kedvenc dal :
●● runnin ●●
●● behind blue eyes ●●
●● he's the better man ●●
●● slow down ●●
●● this is who i am ●●
●● monster ●●
Tartózkodási hely :
●● mystic falls ●●
Humor :
●● bloody ●●



A poszt írója Damon Salvatore
Elküldésének ideje Csüt. Nov. 16, 2017 2:02 am
Ugrás egy másik oldalra



to: Vampire Barbie

You once told me that calling me satan was an insult to satan.

[You must be registered and logged in to see this image.]
Lendületesen tártam ki a karjaimat és emeltem meg a hangomat. Így reagáltam a szöszi szavaira.
- Hát akkor ne törődjetek! Épp ez lenne a lényeg, Caroline! – Húztam vissza magam mellé a karjaimat, miközben a szemeimet forgattam. – Nem kért titeket senki arra, hogy az élő, két lábon járkáló lelkiismereteim legyetek, ami annyit tesz, hogy… ne legyetek azok. – Az utolsó három szót lassan ejtettem ki a számon és ki is hangsúlyoztam azokat.
Az állkapcsom megfeszült, ahogy tovább hallgattam a szavait. Ha lett volna a kezemben valami, biztos, hogy összeroppantom mérgemben. Egyszerűen idegesített a szöszi csacsogása és az, hogy folyton-folyvást Elenát hozza szóba. Nem akartam hallani arról a lányról többet. Kikapcsoltam, tovább léptem, ennyi. Ő is éli az életét, ahogyan én. Ennek így kellett lennie és nem másképp.
- Nem őrzök én már semmit sem, Caroline. – Odasuhantam elé és már lendült volna a karom, hogy a kezemmel végül elkapjam a torkát, de időben megállítottam magam. Elvégre megszólalt és ígéretet tett nekem, ami csak jó volt rám nézve. Néhány hosszabb pillanatig figyeltem a lány szemeit, mielőtt bólintottam volna egy aprót. A célom egy apró szeletét végre elértem.
- Az már rég több, mint a semmi, hogy te végre belátod: vége van. Előbb-utóbb Stefan is így fogja gondolni és akkor majd visszatér hozzád, hogy beteljesítsétek a „boldogan éltek, míg meg nem…” dolgot. – Mosolyodtam el Damonösen, majd megbiccentettem felé a fejem. Ezután léptem vissza a whiskymhez, amiből ittam is, amint a kezembe vettem. Egy ember pipa. Az öcsém tudtam, hogy keményebb dió lesz, de ha a szöszi megígérte, hogy nem keres többé, akkor volt esély arra is, miszerint Stefan leáll végre.
- Miért olyan fontos az a tasak? – Fordultam vissza felé enyhe érdeklődéssel, de annyira végül is nem izgatott a válasz. A tasak a zsebemben pihent, nem tudtam, mi van benne, így hát nem is volt rám túlzott hatással. Ha elveszítettem volna a tomboló életvitelem alatt, az sem érdekelt volna. Felvontam a szemöldököm, majd vállat vontam.
- Felőlem el is égetheted őket. Nem érdekel, mit teszel azokkal a fotókkal. Ha akarod, plakátold tele velük egész Mystic Fallst. – Tekintettem körbe a szobában, majd vissza rá. Mély levegőt vettem, mikor meghallottam a kérését. Tényleg úgy kéne ugranom, ahogyan ő fütyül? Megforgattam a szemeimet, majd leraktam a whiskyt vissza az asztalra.
- Kösz a kedvességed, de én magam is tudom, merre találom a bourbont. És ami azt illeti, nincs kedvem körbevezetni téged a Salvatore házban. Találd fel magad. Ha adhatok egy tippet, valahol a felső emeleten keresgélj. – Vettem rá egy negédes pillantást, amihez egy mosolyt is csatoltam, majd összecsaptam a két tenyerem.
- Nekem viszont ideje indulnom, most, hogy mindent átbeszéltünk és végre békében ellehetünk egymás mellett, azaz inkább egymás nélkül. – A szöszit fürkésztem néhány pillanatig, mielőtt elindultam volna.
- Stefannak azért add át, hogy nem akarom látni a képét úgy… néhány száz évig. – Biccentettem meg a fejem Caroline felé, ahogy elhaladtam mellette. Ha netán mégis megpróbált volna megállítani, akkor rögtön mozdultam, hogy kitörhessem a nyakát.

487 szó ❖ [You must be registered and logged in to see this link.] ❖ bocsi a késésért 27  ❖  [You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
♡ Mystic Falls & Whitmore College
Hobbi & foglalkozás :
♡ future broadcast journalist
Humor :
♡ sugar coated



A poszt írója Caroline Forbes
Elküldésének ideje Szomb. Okt. 28, 2017 5:33 pm
Ugrás egy másik oldalra


Damon & Caroline
• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •
Don't be a coward, just flip it back!
[You must be registered and logged in to see this image.]
- Mert törődünk veled, Damon! Te még nem látod a jövőnek azt a pillanatát, amikor meg fogod bánni, hogy ezt megtetted, de mi igen. És ezért próbáljuk csökkenteni a veszteségeket. - és akkor még szépen fogalmaztam. Veszteségek alatt többnyire Damon vérengzését értettem, aminek következtében százak életét ontotta volna ki. Sejtettem, hogy hamarosan elpattan nála majd az a bizonyos cérna és esetleg valóban kitöri az én nyakamat is, hogy hatástalanítson, de mégsem tudtam befogni a számat. Én magam sem értettem teljesen, hogy miért is küzdöttem ennyire érte, habár előzetesen fejben már végeztem némi összevetést. Éppen levegőt vettem, hogy rögtön vissza is szóljak, de folytatta tovább a mondandóját, ezért én csendre kárhoztattam. - De ez csak pillanatnyilag van így! Elena azelőtt is szörnyetegnek látott, hogy beléd szeretett volna... Tehát semmi sincs még veszve! Ha most ki is kapcsoltál és nem akarsz érezni semmit sem, attól még őrizd az emlékeidet. Őrizd helyette is. - Damonnek ez mind nyálasan hangozhatott és habár jól tudtam, hogy bármit is mondjak, azzal nem fogom jobb belátásra bírni, csak nem tudtam befogni a számat és minden interakció nélkül hagyni, hogy elmenjen. Ezért adtam neki a nyakláncot is. Ugyan a láncot eredetileg Stefantól kapta Elena, mégis valahogy ez vált a szerelmük jelképévé. Talán azért, mert mikor visszakapta a láncot, akkor Stefan a ripper életét élte, de Damon végig itt volt Elena mellett. Talán ekkor tudatosulhatott a barátnőmben az, hogy nem csak a jobbik Salvatore fivér iránt érez valamit, hanem a "szörnyeteg" iránt is.
- Jó, megígérem, hogy nem megyek utánad. De Stefan nevében nem beszélhetek. Ő az öcséd Damon, mindennél fontosabb vagy a számára és éppen ezért fog a végsőkig küzdeni érted. - nagyon szívesen átvettem volna Damon helyét Stefan szívében, de a kettejük testvéri köteléke sokkal erősebb volt annál, hogy bárki is közéjük állhasson, így hát nem is próbálkoztam vele. Csak abban tudtam bízni, hogy Damon előbb-utóbb jó belátásra térjen és Stefan is épségben térjen majd haza, a fivérével együtt.
Veszekedni akartam vele, vagy legalábbis újabb és újabb érveket sorakoztatni fel elé, amiket persze át se gondolt volna, csupán egy legyintéssel csendre intett volna. Küzdeni akartam tovább, de mindenféle indulat nélkül a szemeimbe nézett és komolyan megkért arra, hogy hagyjam békén. És így történelmi pillanathoz érkeztünk. Sohasem gondoltam volna, hogy Damon Salvatore ilyen hatással lesz rám, de az a tekintet... értelmet adott mindennek. Szörnyű lehetett neki és ez csak most tudatosult úgy igazán bennem is. Ő ugyan nem temetett el senkit, nem kellett senkitől sem örökre búcsút vennie, nem. Ő sokkal rosszabbul járt. Hisz élete szerelme élt és virult, nap, mint nap összefuthatott vele, csak épp a lány az ég adta világon semmire sem emlékezett. Ha én lennék Damon helyében, ha velem történt volna mindez, abba valószínűleg belepusztultam volna. És érthető, hogy Damon miért kapcsolta ki az érzéseit és miért akart eltűnni innen.
- Jó, esküszöm békén hagylak... ha, megőrzöd a kis tasakot. Nem kell vele semmit se csinálnod, még csak ki se kell nyitnod. Csak legyen nálad. - arról akartam biztosítani, hogy nem akartam hatni rá. Ó, dehogynem, de akkor is jól esett a kegyes hazugság. Így pedig talán kibékül ezzel, s elsüllyeszti a farzsebébe az aprócska bársony tasakot.
Végül kiböktem a látogatásom valódi okát, aminek hála őszinte meglepettség ült ki az arcára. Még viccelődtem is volna olyasmivel, hogy igen, szeretném összemontírozni Stefan és a saját gyerekkori fényképeimet, de aggódtam, hogy Damon komolyan venné, így elvetettem ezt az ötletemet.
- Stefanról bosszúból kell egy gyerekkori kép. De ha már úgyis a családi fotók között keresgélek, rólad is elteszek egy fényképet, egy esetleges jövőbeni zsarolás miatt. - feleltem neki bájosan mosolyogva. Nyilvánvalóan nem vérre menő és komoly zsarolásról beszéltem, de aztán ki tudhatja mi lesz még a jövőben. - Felengednél a padlásra? - a Salvatore rezidencia túl nagy volt ahhoz, hogy kiigazodjak rajta, ezért kértem a segítségét. Amit persze lehet nemes egyszerűséggel elutasít vagy azt mondja, oldjam meg magam. Nem számítottam egyébként semmilyen kedves megnyilvánulásra, de ha már egyszer úgyis itt volt s ismerte a ház minden rejtett zegét-zugát, akkor akár még jófej is lehetett volna. - Na? Cserébe hozok neked még egy üveg bourbon-t, amit magaddal vihetsz az útra. - nem épp tökéletes tárgyalási alap volt, de talán ezzel nyerhettem még pár percet, mielőtt felszívódott volna, sőt, talán még valaki életét is sikeresen megmentettem ezzel. Legalábbis szerettem volna ezt hinni.

[You must be registered and logged in to see this link.] •• remélem egynek elmegy  40 [You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Kedvenc dal :
●● runnin ●●
●● behind blue eyes ●●
●● he's the better man ●●
●● slow down ●●
●● this is who i am ●●
●● monster ●●
Tartózkodási hely :
●● mystic falls ●●
Humor :
●● bloody ●●



A poszt írója Damon Salvatore
Elküldésének ideje Szer. Szept. 06, 2017 11:41 am
Ugrás egy másik oldalra



to: Vampire Barbie

You once told me that calling me satan was an insult to satan.

[You must be registered and logged in to see this image.]
Vállat vontam a szövegelésére, miszerint nem kér az alkoholból. Ez volt a lényeg, a többi csak mese volt, körítés, így túlzott figyelmet nem szántam rá.
- Nos, elég ellentmondásosan beszélsz, nem gondolod? Ha felfogtátok, hogy nincs szükségem rátok, mi a fenéért követtek? – Ugyan nem fenyegetésnek szánta, hanem ténynek, de attól még nem láttam benne logikát és ez bosszantott. Vagyis inkább maga a tény, hogy nem szállnak le rólam, pedig most effektíve: erre lenne szükségem. Szabadságra. Nem véletlenül nyomtam meg a kapcsolót és dobtam el mindent. Nem elég jelzés értékű a dolog? Kinek kell megsérülnie ahhoz, hogy felfogják: ideje békén hagyniuk?
Figyelmesen hallgattam a szavait, majd elvigyorodtam. Na igen, ez alapvető különbség volt köztünk, de…
- Hé, te is öltél. Ártatlanokat. Előbb a saját lelkiismereteddel számolj el, aztán aggódj az enyémért, oké? Ne, inkább értem ne aggódj. – Tettem hozzá sietve, a fejemet csóválva.
- Elena csak volt a legjobb részem. Már nem az. Egy szörnyetegnek tart és látod, az is vagyok. – Biccentettem meg a fejem. Ez volt az igazság és nem akartam sem tagadni, sem más köntösbe bújtatni. Szörnyeteg voltam, mindig is az voltam, csupán megpróbáltam jobb lenni. Egy időben legalábbis. Egy idióta voltam, hogy mások elvárásainak akartam eleget tenni. De ennek vége. Újra az voltam, akinek mindig mindenki látott. És ez voltam Én. Egy gyilkos szörnyeteg.
- Bármiért is adtad, semmit nem fogsz elérni vele. – Ebben biztos voltam. – A dolgok mellesleg a lehető legjobb úton haladnak. El fogok tűnni innen, Caroline. ÉS azt akarom, hogy ne keress. Sem te, sem pedig az öcsém. – Bár úgy éreztem, mintha a falnak beszélnék, így aztán nem is firtattam tovább.
- Már miért tenném? Elena felnőtt nő, azt csinál, amit akar. Az érzelmeim meg, mint mondtam, amúgy sem fognak visszatérni. Engedj el, Caroline. Komolyan kérlek rá. – A szemébe néztem, ha sikerült. - Nem tudom, miért próbálsz küzdeni értem, mert azt teszed… …de fejezd be. Ne akarj hatni rám semmivel. Csak hagyj. – Ezúttal csak kértem. Nem is kiabáltam vele, nem emeltem meg a hangom. Egyszerű kérés volt.
Aztán végre kibökte, miért is jött ide. Felszaladt a szemöldököm a homlokomra. Mi?
- Gyerekkori fényképek? Stefanról akarsz egy fényképalbumot nyitni? – Vigyorodtam el, aztán megcsóváltam a fejem. – A padláson lehetnek. Ha jól rémlik, van ott néhány doboz, amiben ilyen kacatok vannak. – Magyaráztam. Azon túl, hogy elmondtam, hol találja a fényképeket, egyebet nem akartam tenni. Főleg nem segíteni neki és kicsi Stefanokat nézegetni. Mert hát, nyilvánvalóan az ő fotói érdekelték és nem azok, amiken én voltam vagy a szüleink.

410 szó ❖imádtam a reagod 31 ❖  [You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
♡ Mystic Falls & Whitmore College
Hobbi & foglalkozás :
♡ future broadcast journalist
Humor :
♡ sugar coated



A poszt írója Caroline Forbes
Elküldésének ideje Hétf. Szept. 04, 2017 4:44 pm
Ugrás egy másik oldalra


Damon & Caroline
• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •
Don't be a coward, just flip it back!
[You must be registered and logged in to see this image.]
A nyakamat tettem volna rá, hogy tisztában volt azzal, hogy valahogy hatni próbáltam rá. Nem mintha azt vártam volna, hogy egyetlen szavamtól meggondolja magát és visszakapcsolja az érzéseit, mégse tudtam faképnél hagyni. Persze, mint azt már korábban említettem, ezt leginkább Stefan miatt nem tettem meg. Hiszen mikor Damon a börtönvilágban ragadt, akkor is úgy küzdöttem azért, hogy valahogy visszahozzuk őt, mintha a saját életem múlt volna rajta. Mert tudtam, hogy Stefan visszakapja a testvérét, akkor én is visszakapom Stefan-t. Bár jelen esetben nem volt elhanyagolható az a tény sem, hogy most az egyszer tényleg örültem volna, ha Damon visszakapcsol és nem pusztán azért, mert így Stefan is városhatáron belül maradt volna. Legutóbbi beszélgetésünk alkalmával mintha enyhült volna a köztem és az idősebb Salvatore fivér közötti ellenszenv, ami pedig az anyukámmal kötött barátságára volt visszavezethető. Le kellett nyelnem a büszkeségemet, félretennem mindenféle utálatomat az irányába, hogy tisztán láthassak végre vele kapcsolatban. Ha Klaus-ban képes voltam meglátni a jót, akkor Damon-ben is megtalálhatom. És így is lett. Amit anyukámért tett... az minden korábbi tettét felülírta. Habár sose könyörgött a bocsánatomért és igazából nem is kellett volna neki ezt tennie, én mégis megbocsátottam minden bűnét. Ekkor láttam meg azt is, milyen támogató, gondoskodó párja volt Elena-nak és éppen ezért nem akartam, hogy feladja. Damon-nek is kijárt a happy end, még akkor is, ha nem akartam bevallani ezt neki. Az túl nyálas lett volna és jelenlegi helyzetében még azt is hihette volna a szavaimról, hogy csak azért mondom neki, hogy ezzel is azt érjem el, hogy visszakapcsolja az érzéseit. Úgyhogy ezt a nagy fokú őszinteségi rohamomat eltemettem magamban, s megtartottam egy jövőbeni beszélgetésünkre. Mert bíztam abban, hogy lesz ilyen.
- Csak azért, mert sértetlenül leugrálhatok épületek tetejéről, még nem lesz az a kedvenc elfoglaltságom. Ergo nem kérek alkoholt reggel kilenckor, még akkor sem, ha egyébként senkit sem érdekel, hogy iszom-e vagy sem. De azért kösz. - meg nyilvánvalóan nem azért jöttem ide, hogy reggeli piapartit tartsak Damon-nel, de erre már magától is rájött, ha nem tévedtem.
Nem érdekelt, ahogy a kezével tátogást imitált, míg beszéltem. Csupán úgy éreztem, mintha egy öt évessel beszélnék, nem pedig egy felnőtt férfival. Bár, Damon esetében lehet, hogy kicsit túlzó lett volna az érett, felnőtt kifejezés. Ám, mikor kifigurázott és még sírást is színlelt, legszívesebben képen töröltem volna.
- Felfogtuk, Damon, már régen felfogtuk, hogy nincs ránk szükséged. De akkor sem megyünk sehova. Sőt, mi több... bárhová mész, a nyomodban leszünk. - ezt nem fenyegetésnek szántam, sokkal inkább figyelmeztetésnek. Hogy tudja, minket nem marhat el maga mellől, ezúttal nem.
Hátrébb léptem, mikor közelebb hajolva próbált ezúttal ő hatni én rám. Azt akarta, hogy belássam, igen is joga van ahhoz, hogy kikapcsolja az érzéseit. Ezzel nem tudtam vitába szállni, mert igaza volt. Csak épp kikapcsolás és kikapcsolás között is hatalmas különbségek feszültek. - Ezt nem mondtam. Neked is ugyanolyan jogod volt ezt tenni, mint nekem vagy bárki másnak. Csak, Te a végén kiirtod egész Amerikát, én meg nem tettem. - nem mintha egyáltalán nem öltem volna, sőt... De azért mégsem lehetett egy lapon említeni minket Damon-nel. Tudom, őt most kicsit sem érdekelte, hány ártatlannal fog valószínűleg végezni a tivornyázása alatt, de én még a gondolatától is rosszul voltam.
- Nem érdekel? Elena a legjobb részed volt, Damon! - nagy segítség lett volna, ha Elena legalább egy picurkát emlékezett volna arra, mennyire szerelmes is volt Damon-be. Hisz Ő vissza tudta volna hozni, de én... én édes kevés voltam ehhez, talán még Stefan is.
Megrántottam a vállam, mikor komolyan reagálta le a nyakam kitörésével kapcsolatos mondandómat. Esküszöm, már az sem érdekelt, ha tényleg megteszi. Majd egy rövid idővel később magamhoz térek és onnan folytatok mindent, ahol abbahagytam.
- Mert szívességet tennél vele. És különben sem azért adtam, mert azt reméltem, hatni tudnék vele rád. Csak egy kis emlékeztető, ha rosszabbra fordulnának a dolgok. - annyira komolyan hangoztam, hogy már magam sem tudtam, mit is akartam eredetileg elérni Elena nyakláncával. Abban a pillanatban, hogy Damon megemlítette a Stefan-nal kapcsolatos érzéseimet, végre világossá vált, hogy miért is hiányzik a régi Damon. Vele lehetett veszekedni, normálisan érvelni, de az a Damon, aki most itt állt előttem... Ő térített, állandóan. Most is, inkább beszélt az én érzéseimről, minthogy még egyszer ki tudnék ejteni bármit is az ajkaimon. Ám jobbnak láttam nem lereagálni az érzéseimről alkotott képzelgéseit. Ezt még "józan" állapotában se vele vitatnám meg, most meg aztán pláne nem, hogy kikapcsolt állapotban volt.
- Persze, aztán majd egyszer megjelensz, akkor már újra az érzelmeidtől túlfűtve és kinyírod az új barátját... Még csak az kéne. - előrevetítettem egy nem is annyira elképzelhetetlennek tűnő jövőképet. Mert persze, most úgy gondolta, Elena kereshet magának valaki mást. Lehet még Elena is benne lenne. De én jól tudtam, hogy Damon nem marad örökké érzelemmentes. Ha pedig egyszer visszakapcsol, akkor újra halálosan szerelmes lesz Elena-ba és bármit képes lesz megtenni azért, hogy visszaszerezze magának a legjobb barátnőmet.
- Nem, nem ezért jöttem. Tulajdonképpen abban reménykedtem, hogy senki sem lesz itt. - ez így összességében elég hülyén hangzott, amire rátett még egy lapáttal az a kínos ábrázat, ami kiült az arcomra. Tudtam, hogy magyarázatra szorul, miért is jöttem ide, pláne úgy, hogy azt hittem, senki sem lesz itt. Nem akartam az igazat bevallani, mert akkor tovább szövögette volna az elméleteit a Stefan irányába érzett érzéseimről, de hirtelen jobb ötlet híján végül csak kiböktem. - Kutakodni jöttem. Mond csak, hol tartjátok a gyerekkori fényképeiteket? Már, azokat, amik még fenn maradtak. - próbáltam annyira semleges, érzelemmentes arcot vágni, amennyire csak tőlem kitelt. Mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne valakihez belopózni, hogy gyerekkori fényképek után kutassuk át a kicsinek nem éppen mondható házukat.
Habár eltusolhattam volna ezt, mégse tettem. Talán ebből rájön Damon, hogy nem óhajtom minden percben őt manipulálni vagy épp "megmenteni". Viszont, ha már itt volt és mondjuk épp unatkozott, akkor igazán el is árulhatta volna, hol tartják azokat a képeket, amik közül egyet feltett szándékom volt megszerezni.

[You must be registered and logged in to see this link.] •• remélem tetszeni fog  40 [You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Kedvenc dal :
●● runnin ●●
●● behind blue eyes ●●
●● he's the better man ●●
●● slow down ●●
●● this is who i am ●●
●● monster ●●
Tartózkodási hely :
●● mystic falls ●●
Humor :
●● bloody ●●



A poszt írója Damon Salvatore
Elküldésének ideje Pént. Szept. 01, 2017 9:52 pm
Ugrás egy másik oldalra



to: Vampire Barbie

You once told me that calling me satan was an insult to satan.

[You must be registered and logged in to see this image.]
- Nos, ha megteheted, miért nem látok egy üveget a kezedben? Vagy azért jöttél, hogy megkínáljalak? – Kérdeztem vissza, habár a válasz feketén-fehéren előttem volt. Nem azért jött, hogy ostoba módon iszogasson velem, sokkal inkább azért, hogy megpróbáljon hatni rám. Mégha ezt nem akarta kimondani, akkor sem lehetett más célja a jövetelének.
Ahogy dühösen felpattant, kicsit felemeltem a fejem és úgy néztem le rá, mintegy fölényeskedve. Tudtam, hogy Lizt nem szabadna idekevernem, de muszáj volt tudatnom a szöszivel azt, hogy mennyire nem érdekel semmi. Még az anyja halála sem. Egyszerűen… semmi. Csak a szórakozás, a kikapcsolódás, a gyilkolás… a vadászat. Igen, azt élveztem a legjobban. Amikor üldözőbe vehettem az áldozataimat, vagy beszélhettem nekik az életemről, fecseghettem mindenféle baromságról, miközben ők megigézve ácsorogtam tőlem alig néhány centire és tehetetlenek, gyávák voltam. Na meg féltek is, minden bizonnyal, de ez nem érdekelt, sőt. Még jobbá tette a dolgot.
Ahogy elkezdett beszélni, elkezdtem a kezemmel „tátogni”, összeérintve négy ujjamat a hüvelykujjammal.
- Blablabla. Szöszi, mikor jut el az ostoba agyadig, hogy nem érdekel? – Morrantam rá egy fokkal ingerültebb hangvétellel. – Egyedül voltál, jaj, te szegény. – Még sírást is imitáltam, majd újból komoly arckifejezéssel kezdtem őt nézni. – Nincs szükségem arra, hogy itt legyetek. Ideje lenne felfognotok, Caroline. És ezt Stefannak is megmondhatod.
Hátrébb léptem, aztán a kandalló felé. Most nem ropogott benne a tűz, de azért a tekintetem odatévedt néhány pillanatra. Aztán a szöszi nevetését hallva ránéztem érdeklődve, majd összehúztam a szemeimet. Kezdtem azt hinni, valami baj van a fejével, de aztán újból csacsogni kezdett. Elmosolyodtam.
- Persze, nyilván Te megtehetted, hogy kikapcsoltad az érzéseidet, Caroline. Ha én teszem, az már nem olyan izgalmas, ugye? Mindig van ok rá. Mindig kiváltja valami azt, hogy egy vámpír megnyomja a kapcsolót odabent. És ez nem a gyávaság, hanem a túlcsordult érzelmek. Általában negatív érzések. Fájdalom. Kínok. Bűntudat. Tehetetlenség. – Magyaráztam, miközben közelebb is hajoltam hozzá.
- Nem azért nem küzdök, mert időigényes. Hanem mert nem akarok. Már nem érdekel ez az egész, Vámpír Barbie. – Kitártam a karjaimat, az üveggel együtt, majd lepakoltam az asztalra. – Nos, ha még tovább húzod az időmet, lehetséges. – Ejtettem meg egy mosolyt a nyakkitörős megjegyzésére.
Már vártam, hogy faképnél hagy, de e helyett csak nem mozdult meg. Jobban mondva megmozdult, de nem az ajtó irányába, amerre mutogattam az imént. Megforgattam a szemeimet, ahogy közelebb lépett hozzám. Leplezett kíváncsisággal néztem a kezére. Először azt hittem, hogy verbénás injekciós tűt hozott magával ajándékba, de „csalódnom” kellett. Csak egy bársonytasak, ami ki tudja, mit rejt.
- Miért kellene bármire is vigyáznom? – Azért elvettem tőle, sőt, erőszakosan, türelmetlenül nyúltam a tasakért és vettem el tőle. Azonban nem néztem meg, mi van benne. Egyrészt, mert nem akartam, másrészt úgyis elkezdett fecsegni a vámpír lányka.
- Senki nem tud visszahozni. – Ékeltem be a szavai közé, de aztán tovább hallgattam. – Ó, ez roppant vicces. Mert te és Stefan szépen kerülgetitek egymást, holott… tudod, tudom, hogy érzel iránta. – Vontam vállat egy apró, Damonféle mosollyal. Ekkor hozta fel Elenát, amire nyeltem egy aprót. Utáltam ezt a nevet hallani. Sőt, egyenesen gyűlöltem. Nem éreztem iránta semmit, de tudtam, hogy miatta kapcsoltam ki, így hát nem akartam hallani róla.
- Nos, ha visszaszerzi az emlékeit, akkor… így járt. Menjen, keressen magának mást, akit kénye-kedve szerint irányíthat és megváltoztathat. Keressen egy olyan embert, aki nem én vagyok.  – Nem terveztem újra elárasztani magam a sok felesleges érzelemmel, még Elena kedvéért sem. Nem jelentett semmit, ahogyan a többiek sem. Ehhez tartottam magam.
- Ennyi? Ezért jöttél ide? – A bársonytasakra pillantottam, majd a zsebembe csúsztattam. Nyilván valahol érdekelt, mi van benne, de most a szöszi jobban lekötött, így az összes figyelmemet megkapta.

592 szó ❖imádtam a reagod 31 ❖  [You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
♡ Mystic Falls & Whitmore College
Hobbi & foglalkozás :
♡ future broadcast journalist
Humor :
♡ sugar coated



A poszt írója Caroline Forbes
Elküldésének ideje Csüt. Aug. 31, 2017 1:04 pm
Ugrás egy másik oldalra


Damon & Caroline
• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •
Don't be a coward, just flip it back!
[You must be registered and logged in to see this image.]
A kikapcsolt Damon alig volt másabb, mint az igazi Damon. Azonban egyelőre nem tudtam eldönteni, hogy ez jó dolog volt-e vagy inkább borzasztóan rossz. Nem mintha túlságosan élveztük volna egymás társaságát vagy szerettük volna együtt tölteni az időnket, mégis azt akartam, hogy visszakapcsolja az érzelmeit. Részben önző érdekek is vezéreltek, hisz Damon csapongását valószínűleg Stefan fogja megsínyleni. Ha pedig az idősebb Salvatore gyilkoló ámokfutásba kezd, az öccse árnyékként fogja követni őt, ami azt jelentette, hogy újra búcsút kell majd Stefantól, ki tudja mennyi időre. És ezt nem akartam. Másik részben pedig semmi kedvem nem volt ahhoz, hogy a szerelmi bánatban szenvedő - legalábbis míg ki nem kapcsolta az érzelmeit - Damon után kutassak és a napjaim döntő százalékát az tegye ki, hogy megtaláljuk őt. Aztán jöhettek a hegyi beszédek, végső esetben a bebörtönzés, kivéreztetés... a harc, hogy újra visszakapjuk őt. Komolyan, ha éppen nem lett volna semmi dráma az életünkben, akkor Damon gondoskodott arról, hogy még véletlenül se unatkozzunk.
- Miért ne tehetném meg? - nem értettem a visszavágását. Ugyanúgy ihatnék reggel kilenckor, ahogy ő, csak a különbség kettőnk között az, hogy nekem nem szokásom alkoholba fojtani a bánatom. Ő viszont... képes volt egy egész üveggel bevágni a bourbonből, ha épp úgy érezte jónak.
Amint anya halálát említette, automatikusan összerezzentem. Dühösen felugrottam a kanapéról és megálltam Damonnel szemben. - Az én anyukám meghalt, Damon. Elena viszont nagyon is életben van. Nem mellesleg, annak idején én mindenkit elveszítettem. Bonnie elutazott, Stefan is lelépett, Tyler tudja a fene, hol volt épp, Elena pedig rajtad csüngött. Senki nem volt mellettem. Ezzel szemben neked mindannyian itt vagyunk, még én is, pedig aligha lennénk túl jóban. - talán tényleg szánalmas voltam, de ezt sohasem vallanám be neki. Nekem mindennel egyedül kellett szembe néznem, ráadásul Anyát soha többé nem kaphatom vissza. Damon viszont... ő neki itt volt Bonnie, Stefan és ha plusz emberre volt szükség, még én is beálltam a sorba.
Kínomban elnevettem magam. Mert igen, jó lett volna, ha csak így, egyszerűen Damon visszakapcsolt volna, de közben a szavai hallatán én is egyre ingerlékenyebbé váltam. Legszívesebben én magam lökdöstem volna ki az ajtón, búcsút intve neki, melegebb éghajlatra küldve őt, csak azért, hogy eltűnjön végre... de jól tudtam, hogy nem tehetem ezt meg.
- Sose hittem, hogy valaha ezt fogom mondani, de... hihetetlen, hogy ennyire gyáva vagy. És ezért csak sajnálni tudlak. - értetlenkedve néztem fel rá, mialatt karjaimat összefontam a mellkasom előtt. - Kaptál egy szeletet a mennyországból, amit elvettek tőled és nem vagy képes harcolni azért, hogy visszaszerezd? Miért? Mert túl időigényes? Ugyan már... mintha nem lenne elég időd. - lemondóan beszéltem hozzá és hirtelen ötlettől vezérelve el is fordultam tőle, de pár lépést tettem csupán a nappaliban, mikor megtorpantam, majd újra felé fordultam.
- Mert ha nem teszem, akkor az én nyakamat is kitöröd? - néztem rá kérdőn, s próbáltam higgadt maradni, de valójában forrtam a dühtől. Damon semmit sem tett, amivel rászolgált volna arra a boldogságra, amit Elena-val átélt, mégis megkapta. Most pedig, hogy egy apró kis homokszem került a gépezetbe, rögtön menekülőre fogta. Én sohasem tapasztaltam meg azt a fajta szerelmet, ami kettejük között volt. Soha, senkinek nem voltam én az első, hisz eddig mindenki csak hátrahagyott. Éppen ezért nem fért sehogy se a fejembe, hogy képes mindenféle harc nélkül feladni az egészet. Veszni hagyni élete értelmét. Akármennyire is próbálkoztam, nem sikerült megértenem a döntését.
- Hoztam neked valamit. - kifújva a levegőt léptem újra közelebb hozzá. Farzsebemből előhúztam egy kis bársonytasakot, amibe Elena nyakláncát rejtettem. Mióta ugyanis legjobb barátnőm vámpírrá vált, már nem hordta ezt az ékszert, így könnyű szerrel adta kölcsön nekem. - Csak... vigyázz rá. - átnyújtottam neki, s reméltem, hogy elfogadja tőlem. Nyugodt hangon szólaltam meg, szavaimból kiűzve mindenféle gúnyt és ellenszenvet. - Nem fogok a lelkedre beszélni, mert felesleges lenne, hisz nem én vagyok az, aki vissza tudna hozni. Csak próbállak megérteni. Ha megtalálnám az Igazit, akiért még meghalni is képes volnék, akkor történhetne bármi, nem tudnék egyszerűen elsétálni. Még akkor sem, ha pillanatnyilag kilátástalannak tűnne a helyzet. Mert... mi lesz, ha Elena visszakapja az emlékeit? Akkor majd megint meggyónod a bűneidet és a bocsánatáért esedezel? Muszáj ezt századjára is eljátszani? Ahelyett, hogy maradnál, az érzéseiddel együtt és megoldanád a problémát? - nem lelkesítő beszédnek szántam, hisz tisztában voltam azzal, ha Damon eldöntött valamit, akkor abból nem engedett. Noha egy apró részem szeretett volna hatni rá, tudtam, hogy nem én vagyok erre a megfelelő személy és a próbálkozásom is csupán annyit érne, mint halottnak a csók.

[You must be registered and logged in to see this link.] •• remélem egynek elmegy  40 [You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Kedvenc dal :
●● runnin ●●
●● behind blue eyes ●●
●● he's the better man ●●
●● slow down ●●
●● this is who i am ●●
●● monster ●●
Tartózkodási hely :
●● mystic falls ●●
Humor :
●● bloody ●●



A poszt írója Damon Salvatore
Elküldésének ideje Szer. Aug. 30, 2017 12:35 pm
Ugrás egy másik oldalra



to: Vampire Barbie

You once told me that calling me satan was an insult to satan.

[You must be registered and logged in to see this image.]
Talán két, maximum három napja voltam kikapcsolt érzelmekkel. Az első napon, miután Stefan nyakát kitörve útnak indultam, nem jutottam messzire. A városban kerestem magamnak néhány áldozatot, akivel elszórakozhattam. Aztán visszajöttem a Salvatore házba valamiért és megláttam, hogy van még a kedvenc italomból, szóval… magamhoz vettem egy üveggel, amíg átgondoltam, merre tovább. Ezúttal nem akartam, hogy Stefan túl hamar a nyomomra bukkanjon. A bourbon mellett egy térkép is volt előttem és azon sakkoztam, merre induljak vagy hogyan is legyen az én nagy kiruccanásom, azaz… szabadságom. Megjegyzem, elég hosszúra terveztem ezt az utazást és semmi pénzért nem akartam, hogy valaki… nos, bárki megpróbálja visszakapcsoltatni az érzéseimet. Elena úgysem tette volna, Stefan viszont… tudtam, hogy nem fogja feladni. Ezúttal eldöntöttem, hogy a lehető legössze-visszább módon fogok utazgatni, rendszertelenül. Na meg persze a nyomokat is el kellett tüntetnem. Bólintottam egyet, mintegy magamnak, majd a számhoz emeltem az üveget. Kortyoltam is a finom nedűből, mikor hallottam, hogy nyílik a bejárati ajtó. A térképet egy az egyben összehajtottam, majd a farzsebembe csúsztattam. Reméltem, nem a bolond kisöcsém érkezett haza… nem lett volna túl jó összefutni vele. Bár akkor kérdés, miért jöttem haza?
Ahogy belépett Caroline, megrezzent egy arcizmom. Figyeltem, ahogy a kanapéhoz megy. Remek, már csak ő hiányzott és az a nagymértékű irányításmániája. Nos, engem biztos nem fog irányítani, azt szögezzük le.
Megejtettem egy gúnyos mosolyt felé, miközben megemeltem az üveget.
- Csupán irigykedsz, hogy én megtehetem, te viszont nem. – Újabbat kortyoltam, aztán a kérdésére hunyorogni kezdtem. Most beszólt nekem? Tényleg?
- Erről vitatkozhatnánk, Caroline. Tudtommal te is kikapcsoltad az érzéseidet Liz halála után. A veszteség után, amit képtelen voltál feldolgozni. Vagy tévedek? – Mosolyra húzódtak az ajkaim. – Csak annyira vagyok szánalmas, mint te voltál.
Vontam vállat, majd megint kortyoltam a whiskyből. Mindig is jól esett, évek óta elkísért az utamon ez az ital. A további szavakra, azaz kérdésre ránéztem.
- Most jön az a rész, hogy megpróbálsz a lelkemre beszélni és visszahozni engem? Nem fog sikerülni. Nincs semmiféle megoldás. Kaptam egy szeletet a mennyországból, majd el is vették tőlem. Ami nagyjából azt jelenti, hogy számomra nincs tovább. – Nincs menekvés, nincs megoldás, nincs megváltás. Valószínűleg az univerzum, vagy valaki odafentről épp Tatiával akar engem büntetni. Elhozni azt a poklot, ami amúgy is vár rám. Hát, akkor rajta. Állok elébe. De nem adom meg senkinek sem azt az örömöt, hogy kivert kutyaként lásson.
- Jobban tennéd, ha azon az ajtón, amin bejöttél, távoznál is. – Mutogattam az imént említett hely irányába a kezemmel és egy furcsa mosollyal az arcomon.

410 szó ❖üdv újra, szöszi  42  ❖  [You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
♡ Mystic Falls & Whitmore College
Hobbi & foglalkozás :
♡ future broadcast journalist
Humor :
♡ sugar coated



A poszt írója Caroline Forbes
Elküldésének ideje Szer. Aug. 30, 2017 11:29 am
Ugrás egy másik oldalra


Damon & Caroline
• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •
Don't be a coward, just flip it back!
[You must be registered and logged in to see this image.]
Valahol, mélyen a zsigereimben éreztem, hogy ez lesz. Már az utolsó találkozásunkkor láttam Damon-ön, hogy az elkeseredettségét ugyan próbálja palástolni, mégis olyannyira mélyen érintette Tatia műve, hogy nem tudott tovább lépni rajta. Habár ezért nem tudtam hibáztatni. Fogalmam sem volt, mit tettem volna, ha éppen ez történik velem. Ha az, akit a legjobban szeretek, egyik pillanatról a másikra elfelejt. Elfelejti a kapcsolatunk apró mozzanatait, a vidám pillanatokat, azt, miként mentettük meg már számtalanszor egymás életét. Mindent, ami összekovácsolt bennünket. Tudtam, hogy Damonnek ez még nehezebb lehetett. Habár annak idején nem tartottam jó ötletnek, hogy Elena az idősebb Salvatore fivérrel kavarjon, hamar rá kellett döbbennem, hogy a kettejük kapcsolata sokkal több volt egyszerű fellángolásnál. Elena jobbá tette Damont. Damon pedig... bármit megtett volna azért, hogy Elena-t biztonságban tudja. Számára mindig a barátnőm volt az első és mindig az ő érdekeit tartotta szem előtt. A szerelmük mély volt, erős és kiállta az összes akadályt, amit az univerzum eléjük görgetett. De most félő volt, hogy Damon végleg feladta.
Habár Stefannal némileg sikerült rendeznünk a barátságunkat, ettől függetlenül továbbra is hatalmas űr tátongott közöttünk, ami miatt némi ideggel a gyomromban tettem meg a Salvatore rezidencia felé vezető utat. Elidőztem egy darabig a bejárati ajtó előtt is, de végül erőt véve magamon, beléptem rajta. Nem kellett sokáig keresgélnem Damon után, hisz szokásához híven a nappaliban fogyasztotta a kedvenc bourbon-ét.
- Lám-lám, még csak reggel kilenc óra, de már iszol. Mondanám, hogy milyen meglepő... de nem az. - léptem beljebb a házban, miután becsuktam magam mögött az ajtót. Gyorsan leléptem a kettő lépcsőfokon, hogy mielőbb beérjek a nappaliba, aztán kényelembe helyezhessem magam a kanapén.
- Ez annyira szánalmas, ugye tudod? - nem hergelni akartam, viszont nem hittem, hogy babusgatással és kedves szóval hatni tudnék rá, így hát a mi kis különös szövetséges, de többnyire ellenséges kapcsolatunkat próbáltam a szokott medrében tartani.
- A múltkor annyira elhivatott voltál, mindenáron fel akartad keresni Tatia-t, helyrehozni ezt az egészet, most meg... egyszerűen feladod? Komolyan, Damon? - kíváncsi voltam a válaszára. Ő sose adja fel. Pláne nem akkor, ha Elena-ról volt szó, most azonban egyszerűen készen állt elengedni. Elengedni minden jót, amiben valaha része volt. Minden jót, ami őt is jobbá tette. S miért? Hogy újra az a kiállhatatlan alak legyen, aki ok nélkül gyilkol másokat és aki mindenkin átgázol. Már épp kezdtem meglátni az értékeit, már épp elhittem, hogy Damon-be is szorult némi jóság, erre ezt csinálja. Gyáva módon eldob magától mindent, csak azért, mert nem vállalja a harcot. Hát, gratulálok, Damon, ennél nagyobbat nem is eshettél volna a szememben, bár gondolom sok minden más mellett ez is hidegen hagy már.

[You must be registered and logged in to see this link.] •• remélem egynek elmegy  40 [You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down




A poszt írója Sponsored content
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra

Vissza az elejére Go down
 

Damon & Caroline - after Damon turned it off

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Damon szobája
» Delena Christianna Salvatore - Damon és Elena kislánya
» Damon szobája
» Fürdőszoba
» Ház és tópart

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Hatodik érzék
- minden, ami a szemnek láthatatlan -
 :: Múlt
-

Friss reagok
- lelked hangjai -


Csüt. Dec. 14, 2017 7:00 pm
Csüt. Dec. 14, 2017 6:30 pm
Csüt. Dec. 14, 2017 12:22 pm




Álarc nélkül
- itt vagyunk -





Jelenleg 16 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 15 vendég :: 1 Bot
A legtöbb felhasználó (77 fő) Kedd Jún. 23, 2015 10:38 pm-kor volt itt.

Fajaink aránya
● ● számokban a valóság ● ●

csoportok ●
Ffi
Ember •
27
18
vámpír •
26
19
ősi vámpírok •
5
7
Vadászok •
8
9
Boszi / mágus
31
16
Farkas •
17
20
hibrid •
3
3
vámpírboszi •
14
6
Animágus •
3
2
dhámpír •
4
2
tündér •
2
2
Farkasboszi •
6
2
druida •
2
3