Whatever anyone does or says,
i must be emerald and keep my color

Megosztás

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Szept. 11, 2017 2:00 pm
Ugrás egy másik oldalra
Trevis Boyd
● ● nomen est omen ● ●

KorSok száz

faj Mágus

Szerepkör Szabadító, új kötődés

play by Shane West

foglalkozás Orvosra gondoltam

várja Én mindenképpen várom

 
Mesélj nekem egy még ismeretlen történetet...   Mesét mondok neked, egyszerűt és szépet, tán igaz sem volt mesét, melyet később majd úgy emlegetnek, mint a MI történetünk.

Volt egyszer egy lány, egy árva...pontosabban nem volt ő mindig szülők nélküli, egykor boldog és szerető családban nevelkedett, amíg egy kapzsi és hataloméhes boszorkány magához nem ragadta, hogy a lány erejét a saját szolgálatába állítsa. Tudta mire képes, ahogyan azzal is tisztában volt, hogy más természetfeletti vérével keveredve különleges dolgokra képes, erejét megsokszorozva hozzá hasonlatos mágikus lényeket is képes lenne legyőzni.Éppen ezért kordában akarta tartani, és szépen lassan, az idő múlásával egyre jobban magához kötötte, míg az apróságból felnőtt nővé érve már senki másnak nem engedelmeskedett többé, csak neki. A lány a mindennapokban olyan volt mint bárki más: élt, szeretett, néha bosszankodott ha valami nem sikerült, arcán tűnődő mosollyal pergette maga előtt az éveket. Fogalma sem volt róla, hogy időnként, boszorkánya parancsára, felvéve állati alakját mások életére tör öntudatlan. A hang ott motoszkált a fejében, és oly dolgokra vette rá, amelyet soha eszébe sem jutott volna elkövetni. Úgy suttogták a városban, hogy járja az erdőt egy fehér tigris, egy ragyogó, pompázatos, ezüst csíkokkal a bundájában, aki vadászik valakire...valakikre. Tulajdonképpen bárkire, aki a boszorkányának útjában volt. Majd ez a boszorkány másnap elvette tőle az emlékeit. Nem csak a rosszakat, hanem az összeset. Ha megérezte, hogy a lány kötődni akart valakihez, ha megérezte, hogy fontossá vált valaki a számára, akkor elvette tőle a tudatot, és egy éjjel megölette vele. Így lett a lányból saját szerettei gyilkosa úgy, hogy nem is tudott róla.
Ám egy nap csoda történt. Az éjjeli temetőben, a füstös ködben, a téli avarban lépkedve egy férfi bukkant fel, hogy felismerve a törékeny és kihasznált lelket a vad forró, vértől bűzös lehelete mögött, megmentse. Egy vámpír volt, egy viszonylag fiatal vámpír, aki aztán vérével felerősítette a lányt, oly erőssé tette, hogy elhitte magáról: képes megszabadulni a boszorkányától. Együtt menekültek el Mystic Falls-ból, és a nagyvilág volt az úticéljuk. Tulajdonképpen mindegy is volt hova tartanak, a lényeg az volt, hogy megerősödve képesek legyenek együtt legyőzni a boszorkányt. A vámpír magához véve a lány vérét, a lány pedig a vámpírét,összekeveredve ez a két különleges, misztikus létforma beváltsa bosszúját.
Az óceánon méltósággal haladó hajóról azonban az első kikötőben a lány már egyedül szállt le. A vámpírnak nyoma veszett. Nem tudni, hogy vadászok voltak, vagy a boszorkány bosszúja érte utol őket, de a hölgyemény egyedül maradt. Ott állt, bordó kabátját dideregve húzva össze magán és fogalma sem volt, merre induljon tovább. Hónapok teltek el így a dél-amerikai szigetvilágban, míg egy napon vissza nem tért a szülőföldjére, noha tudta, hogy ez a legveszélyesebb cselekedete. Ugyanakkor nem hagyta nyugodni a gondolat, melyet még Puerto Rico-ban hallott egy flúgos mesemondótól egy kissé ütött kopott ópium barlangban. Hogy él egy mágus, egy furcsa szerzet valahol New Orleans-ban, aki képes lenne őt felszabadítani a kötődésétől, aki segíthet neki abban, hogy amit a vámpír elkezdett, azt be is teljesítse. Úgy hírlik ez a mágus sok évszázada él a világban, és már nem egy hozzá hasonlatos alakváltót szabadított fel az átok alól, amely a boszorkányához kötötte....azonban mint mindennek, ennek is megvan az ára. Egy kerek esztendőn keresztül kérdések nélkül őt kell szolgálnia. Kicsit úgy tűnhet, hogy egyik rosszból a másikba csöppenve semmi sem változna, ám azt is mesélik,hogy ez a mágus, ez a boszorkány mester aztán szabad távozást biztosítana neki, ahogyan korábban másoknak. De azt is suttogják, hogy élve még egyetlen alakváltó sem távozott tőle, vagy ha igen, akkor pár hét elteltével olyan gyötrő vágyakozás és hiányérzet ébredt bennük, hogy belepusztultak. Állati alakjukban, az erdőben a Hold felé fohászkodva, zokogva kérlelték a mestert, hogy fogadja vissza őket, ám ő csak nevetett az égbolt láthatatlan felhői mögül a hajnalpírban, és annyit mondott: Megvolt a választásod, és te elhagytál.
Avarina azonban úgy érzi, attól fájdalmasabb tudat amelyet a vámpír Erick hiánya okoz, nem létezik. Vajon a boszorkánymester ezen is képes túltenni? Vajon gyötrőbb lenne az ő hiánya mint az imádott férfié? Tulajdonképpen nincs mit veszíteni, így aztán úgy döntött, hogy felkeresi a warlock-ot és a szolgálatába szegődik, cserébe azért, hogy ne kelljen többé a saját boszorkányát, Lavarosaleat szolgálnia. Ez az egyetlen lehetősége.

/Szeretnék új életet kezdeni a karakteremmel, ezért kerül meghirdetésre a mágus karaktere. Hogy pontosan ki ő, mivel foglalkozott előtte, vagy milyen a jellemvilága, abszolút nem akarom megszabni, így kicsit talán olyan lesz mintha saját karaktert alkotnál. Kizárólag az a rész kötött, hogy megérkezem hozzád New Orleans-ba.Illetve a hirdetésben, egy pici összefoglalót adtam az előzményekről, meg egyfajta hangulatkeltés.A név és az avatár sem kőbe vésett. Nyilván azért így hirdetem mert így tetszene nekem, de megalkotni, és írni neked kell vele, így abszolút rugalmasan állok mindenhez amire ötleted van.Remélem hamar megérkezel, mert Avarina számomra különleges karakter, sajnálnám ha veszendőbe menne. Üzenj ha itt vagy! 40 /

Vissza az elejére Go down
 

Trevis Boyd

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Boyd Holbrook

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
rising of the mortals :: Elkelt karakterek-


Új posztok
tekintsd meg
Pént. Május 31, 2019 10:58 pm
Laurel O. Delgado
Szer. Május 29, 2019 1:28 am
Katherine Pierce
Kedd Május 28, 2019 8:31 pm
Amren Monroe
Hétf. Május 27, 2019 11:26 pm
Lucille Éamon Vodova
Szer. Május 22, 2019 12:03 pm
Katherine Pierce
Hétf. Május 20, 2019 10:43 am
Shiraz Watson
Szomb. Május 18, 2019 10:03 pm
Aingeal Hearn

• ROTM FRPG •