Whatever anyone does or says,
i must be emerald and keep my color

Megosztás

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Okt. 09, 2017 6:39 pm
Ugrás egy másik oldalra

Dottie and Elliott

Soha nem neveltek vallásos környezetben, így nem is igazán hittem olyan elvont fogalmakban, mint menny, vagy pokol. Az viszont biztos, hogy létezik örökkévalóság - a mutató olyan lassan mászik előre az órámon, hogy úgy érzem, legalább egy éve tart a tanóra. A tanár monoton hangon darálja a magáét, én meg görcsös igyekezettel próbálkozom visszafogni az ásítást, hiába. Legszívesebben elfeküdnék az asztalon, és aludnék egy hatalmasat - csak akkor sóhajtok fel némileg megkönnyebbülten, mikor felberreg az óra végét jelző csengő. Épp itt volt az ideje: szemmel láthatóan nem csak én gondoltam így. Az előbb még az egész osztály úgy festett, mint egy halom zombi gyerek, csak most élénkül meg kissé mindenki. Pakolni kezdenek, beszélgetni, míg én csak simán fél vállamra kapom a hátizsákomat: én meg sem erőltetem magam olyan felesleges dolgokkal, mint egy tankönyv kinyitása.
Talán ez az oka annak, hogy elsőként érek ki a folyosóra, és akkorát nyújtózom, hogy a végén úgy érzem, minden egyes csontom három centis távolságra került volna egymástól. Elvánszorgok a szekrényemig, és babrálni kezdek a zárjával, közben megállapítom, hogy rohadtul nem fair, hogy az iskolákban nem árulnak kávét. Az ilyen tanórákat figyelembe véve, minimum vénán keresztül adható adagokban árusíthatnák.
A folyosó megtelik diákokkal, bár az utolsó óra után még nem mindenki rohan haza. Lányok visítanak, esélyt sem adva a nyugalomnak meg csendnek, csak úgy visszhangzik tőlük az épület, a fiúk meg áttörnek a libák csoportján, kidüllesztett mellkassal próbálva magukra felhívni a figyelmet. Röhejesek. Velem nem igazán foglalkozik senki, legfeljebb egy-egy pillantás átsiklik rajtam. Tudják, hogy balhés gyerek vagyok - senki nem szeret olyannal mutatkozni, vagy szóba állni, akinél nem lehet kiszámítani, hogy mikor lendül bele az ökle a beszélgetőpartner arcába.
A szekrényem fém ajtaja hirtelen bevágódik az orrom előtt, mire felkapom a fejem, villogó szemekkel - aztán a következő másodpercben a düh átadja a helyét az arcomon egy széles vigyornak.
- Helló, Aggie - támaszkodom neki fél vállal a szekrénynek, és szemtelenül végighordozom pillantásom az alakján, a kivágott felsőjétől kezdve a combját jócskán szabadon hagyó szoknyájáig. Aggie kb olyan szintű számkivetett az iskolában, mint én - csak őt nem a verekedései miatt kerülték, hanem mert a kelleténél szabadosabb életet élt. Konkrétan, a fél iskola ment már át rajta - velem egyetemben. Én viszont valamit igencsak jól csinálhattam, mert nekem az ismétlésre is adott egy esélyt.
- Még mindig vadítóan festesz, bébi - hajolok kissé közelebb, kezem a lábára simítva. Tulajdonképpen leszarom, mit gondolnak mások - ha kell, itt az iskola padlóján izélem meg. Ismerve Aggie-t, neki sem lenne ellene kifogása.
- Arra gondoltam, ma este elmehetnénk a Blue Pearl-be - vetem fel hirtelen ötlettől vezérelve. - Állítólag isteni a whisky, meg a zene.
- Még nem vagy 21 - jön a válasz Aggie-től szemforgatva, mire csak megvonom a vállam, és előbányászom a tárcámat a zsebemből.
- Ezért nem árt, ha sokféle embert ismersz. Van hamis személyim - osztom meg vele az információt. Azt az infót, amire remélem anya meg apa soha a büdös életben nem jönnek majd rá - életem végéig szobafogságban ülhetnék. Pedig egyáltalán nem vagyok én rossz gyerek, csak simán szeretem feszegetni a határokat, és belehalok az unalomba.
- Szóval? - sürgetem a választ, de aztán két másodperc alatt elterelődik a figyelmem a kis vadmacskáról. A fülem hallja, hogy valami felelet érkezik, de az agyamig nem jut el az értelme, mert feltűnik a folyosón egy nagyobb csapat fiú, ráadásul a rögbicsapat tagjait ismerem fel bennük. És persze már megint piszkálnak valakit... szívem szerint, mikor anya vagy apa a fejemhez vágják, hogy problémás alak vagyok, eléjük tolnám ezeket a srácokat, szerintem rögtön változna a megítélésük. Ami azt illeti, most is minden gond nélkül elengedném magam mellett a melák barmokat, ha nem villaNna meg a csoporTjuk közepén egy vörös, és túlságosan ismerős hajtincs.
- HÉ! - kiáltom el magam, aztán úgy hagyom ott Aggie-t, mint szent Pál az oláhokat, és miközben minden szempár rám szegeződik, odasétálok a csoportosuláshoz, és nem tévedtem. Dottie áll a szemétládák központjában ezúttal, könnyes tekintettel - ettől pedig azonnal elborul az agyam. Megölöm, aki szemétkedni mer a hugommal!


music: - | note: -

Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Okt. 23, 2017 10:45 pm
Ugrás egy másik oldalra
you are my big heroic brother
Elliott & Dottie


A mai napom egyszerűen csodásan indult, reggelire a kedvencemet ehettem, sikeresen elhoztam magammal az ebédemet, sőt, még egy almát is elpakoltam későbbre, és ha ez nem lenne elég, még időben beértem az iskolába. Az sem tudta elrontani a jókedvem, amikor Jenny elhaladt mellettem a folyosón és az egyetlen, amit váltottunk, az a barátságtalan tekintet volt. Noha rettenetesen bánt, hogy a vadiúj barátját választotta helyettem, holott elvileg a legjobb barátnő posztot töltöm be az életébe, nem fogok bocsánatot kérni, amiért felháborodtam. Már elnézést, de nem szándékozom B-terv lenni, ha nincs, aki elkísérhetné a wc-ig, esetleg alvóalkalmatosság módjára funkciónálni, amit telesírhat, ha megint véget ér a felettébb komoly kapcsolata. Egyszerűen nem fér a fejembe, miért ennyire kapcsolatmániás valaki a mi korunkban! És sajnos nincs ezzel egyedül… lassan kezdem kellemetlenül érezni magam, amiért teljesen más dolgokra vágyom.
Szomorú bevallani, de Jenny nélkül alig szólnak hozzám az iskolatársaim… és noha nem érzem úgy, hogy bármiért is szégyellnem kéne magam, mégsem vagyok képes feltűnősködni és könnyen feloldódni társaságokban. Meg hát ez még csak a gimi, ahol mindenki mindenen megsértődik és igyekszik minél nagyobb ganajt keverni másoknak. Cseppet sem lepett meg, amikor June és Henriette is magasra tettek a köszönésemre.
Az ebédlőben a fiúk, akik Jennyi asztalánál ültek többször is gúnyos pillantásokat vetettek rám, míg a „barátnőm” képtelen volt levakarni túlsminkelt arcáról az undok maszkot. Akárhányszor összeakadt a tekintetünk, arra lettem figyelmes, hogy méreget. Még az étvágyam is elment a látványra, és mérgemben véletlenül tálcástól dobtam ki az ebédem, amit nyilván a hálós hajú konyhás néni nem hagyhatott szó nélkül. Hát… egyáltalán nem volt kellemes kikotorni onnan annak tudatában, hogy egy egész kiállhatatlan csapat szemtanúja a műveletnek.

Ritkán számolom a perceket az óra végéig, de ez az alkalom egyike azoknak, amikor alig várom, hogy hazaindulhassak. Túl sok szorongás gyűlt össze bennem, ahhoz képest, hogy reggel még úgy gondoltam, ezt a napot semmi sem ronthatja el. A csengő hallatára a legsietősebb és a legcsúnyább írásommal felfirkantom a házit, majd összecsukva a füzetem és felkapva a hátizsákom, süvítek is kifelé a teremből. Van egy furcsán rossz megérzésem, amit leginkább annak tudok be, hogy rettenetesen fáradt vagyok és meggyötör a légkőr. Csakhogy a következő pillanatban egy olyan hang szólít meg, amitől rá kell, hogy jöjjek, nem változik semmi, ha pozitív gondolatokkal próbálom megnyugtatni magam.
- Ma este egy vérvörös szüzikét tervezünk feláldozni az oltáron a buli sikerességéért, benne vagy? – kérdi elém lépve Tony műmájer mosollyal az arcán. Mindössze megforgatom a szemem, majd folytatom a cuccaim rendezgetését, pakolását. – Süket vagy, bazd meg? – üvölti a fülembe, aminek hatására összerezzenek.
- Kösz, most már közelebb járok hozzá, mint eddig – világosítom fel és folytatom, mielőtt még megszólalhatna - Tudom, hogy a színfelismerés nem az erősséged, de ez tűzvörös, a nevem pedig nem Szüzi, így rossz ajtón kopogtatsz. – reagálok mérgesen arra, amit az imént akaratomon kívül a tudtomra adott, és tekintetemmel figyelem, hogy legyen elég időm kitalálni a következő mozdulatát.
- Szóval tüzelsz, Szüzike? – egyik kezével a hajzuhatagom felé nyúl, hogy ujjai közé csippentsen egy hajtincset. Azonban elhúzódom, mielőtt hozzámérhetne.
- Mindössze égni akar, Antony… - csatlakozik „meghitt” beszélgetésünkhöz Jenny, nagy adag gúnnyal a hangjában. – Mintha nem lett volna elég az ebédlős manővere… - tekintetemben a világ összes gyűlölete tömörül össze, amikor rápillantok. A biztonság kedvéért legszívesebben szóban is tudatnám vele, mennyire ki nem állhatom jelen pillanatban, de annyira fájóan szúró minden szava, hogy képtelen vagyok még csak megnyekkenni is.
Antony vállat von, majd megragadja a táskámat, hogy a folyósóra dobja. Olyan vehemens lendülettel akarja kiszakítani kezeimből, hogy elveszítem az egyensúlyom és tehetetlenül a padlóra zuhanok. A folyosón megáll az élet, én pedig mérgemben pityeregni kezdek. Gyorsan feltápászkodom és arcon vágnám a srácot, de elkapja a csuklóm, majd cseppet sem finom megszorítja és kifordítja. Követem az irányt annak érdekében, hogy ez a vadállat ne törje el a kezem. Olyan mértékű düh szorul belém, hogy hirtelen felindulásból könyökömmel hasba vágom. Összegörnyed, én pedig megfordulok, megragadom a fejét és minden erőmmel orrba rúgom a térdemmel. Itt az ideje, hogy beleavatkozzanak a barátai, de sajnálatukra nincs esélyük visszaadni valamilyen módon azt, amit a haverjuknak adtam.
Váratlanul megjelenik Ellie, isten tudja, hogy honnan, de az időzítése tökéletes. Kitör belőlem egy megviselt, hömpölygő hang, ami leginkább a mentségemre sietett bátyám nyugtató látványa idéz elő. Közelebb andalgok hozzá, azt sem érdekel, hogy a holmim a fél folyosón hever szanaszét, csak haza szeretnék menni.
- Légyszi, vi-vi-vigyél el inin-nen. – kérem meg csuklástól szaggatózott hangszínezeten, majd belekapaszkodva a karjába kifelé indulnék, még mielőtt rosszabbá válna a helyzet. Szemétség hagyni, hogy a takarító szedje össze a szerteszéjjel repült tulajdonaimat, de nem ez lenne az első alkalom, hogy ilyenre kényszerülne. Úgyis visszakapom őket másnap, ha meg elveszik valami, megkérem anyuékat, hogy szerezzük be együtt. Még dolgozni is szívesen elmegyek büntetésből, amiért elhagytam a cuccom, de ez csak a jövő hangja. Most mindössze azt szeretném, ha Ellievel a lehetőleg leggyorsabban távoznánk innen.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Okt. 24, 2017 3:20 pm
Ugrás egy másik oldalra

Dottie and Elliott


Igazából nem tudom eldönteni, hogy létezik-e tökéletes időzítés, mint a filmeken, amikor a főhős az utolsó pillanatban érkezik és lövi le a főgonoszt, vagy mikor egy másodperccel az atombomba robbanása előtt vágja át a vezetéket, megmentve ezzel a világot, vagy csak simán a megérzés és az ösztön fordította a figyelmemet a kőagyú rögbisek csoportja felé, de bárhogy is, azt hiszem, mentőkötélként érkezem Dottie számára. Már szemmel láthatóan zaklatott, a tekintete könnyes, én meg fel nem fogom, hogy ezek a vadszamarak miért abban lelnek élvezetet, ha naponta piszkálhatnak valakit? Arról már nem is beszélve, hogy a repertoár jó ideig nem változik: akire rászállnak, az vagy jobb, ha meghatározatlan ideig kimarad a suliból, vagy rászokik a nyugtatókra, hogy elengedje a füle mellett a folyamatos beszólásokat, és magasról szarjon ezekre az idiótákra.
Ahogy Dottie hozzám lép, ösztönös mozdulattal karolom át, miközben feje felett villámló tekintettel meredek a csapat hangadójára, aki elégedett, és tenyérbemászó vigyorral nyugtázza a testvéri szeretet ezen megnyilvánulását, meg a nála gyengébb ember gyötrésében elért eredményét. Tisztában vagyok vele, hogy nem vagyok a legjobb bátyja Dottie-nak, ahhoz túlságosan problémás a természetem. Milliószor veszekedtem már a hugommal, vagy épp gúnyoltam, megfeddtem, de csak ritkán próbáltam megérteni, mi megy végbe ennek a kedves, vörös hajú lánykának a lelkében. Most viszont úgy érzem itt az ideje, hogy megmutassam neki is, és bárkinek, aki a közelünkben áll, hogy a Godbert vér összetart bennünket, és hogy aki a húgomat bántani meri, az rajtam rúg egy nagyot - azt pedig nem fogom eltűrni senkitől.
- Jól vagy? - fordítom aztán a pillantásomat Dottie felé, végigsimítva a haján, aztán vigasztalóan rámosolygok. - Most már semmi baj, itt vagyok. És nemsokára megyünk is, csak előbb megkérjük a kedves társaságot, hogy szedjék össze a szétszórt cuccaidat - engedem el aztán a hugit, és miközben óvatosan a háttérbe tolom, én magam némileg előrébb lépek, hogy immár én álljak a csoportosulás közepén. Mindenki ismeri az iskolában a természetemet - kerülnek is, mint a tüzet, mert hát senki nem szereti egy bármikor felrobbanással fenyegető bomba társaságában múlatni az idejét. Most is látom az arcokon az elbizonytalanodást egy pillanatra, de aztán összenéznek, és ez gyorsan el is múlik, mire én legszívesebben egy megvető fintor kíséretében, szemforgatva néznék rájuk. Tipikus seggfejek: csak falkában kemények és vagányok. Ha most egy-egy arányban néznénk farkasszemet egymással - ha élhetek némi morbid humorral - akkor alighanem nem lenne ekkora pofája egyiknek sem.
- Most komolyan, Anthony - nézek bele lemondó gúnnyal a csapatfőnök képébe. - Miért nem a saját súlycsoportoddal kezdesz, aki olyan, mint te? Oh, várj csak... - vágok töprengő képet. - Talán mert nincs olyan az iskolában, akinek az IQ-ja olyan szinten lenne a nulla alatt, mint a tiéd. Mondd, hányszor is buktál? - érdeklődöm kedvesen. - Feltéve persze, ha az itt töltött éveid alatt tanultál egyáltalán annyit, hogy össze tudd számolni - teszem hozzá szemtelenül. Abszolút tudom, hogy most aztán tényleg önfeledten rázom a pofonfát, de momentán ezt látom a legjobb megoldásnak. Egyrészt megpróbálni őt magát is nevetségessé tenni a többiek előtt, másrészt meg, ha a haragja és figyelme felém fordul, akkor Dottie-t már békén fogja hagyni. Egyszerű ez, mint az egyszeregy.



music: - | note: -

Vissza az elejére Go down




A poszt írója Ajánlott tartalom
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra
Vissza az elejére Go down
 

Dottie and Elliott

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Faye and Elliott
» Kevin and Elliott
» Ariel and Elliott
» Elliott Wade Godbert
» Elliott & Kevin & Faye

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
rising of the mortals :: Alternatív játékok-


Új posztok
tekintsd meg
Pént. Május 31, 2019 10:58 pm
Laurel O. Delgado
Szer. Május 29, 2019 1:28 am
Katherine Pierce
Kedd Május 28, 2019 8:31 pm
Amren Monroe
Hétf. Május 27, 2019 11:26 pm
Lucille Éamon Vodova
Szer. Május 22, 2019 12:03 pm
Katherine Pierce
Hétf. Május 20, 2019 10:43 am
Shiraz Watson
Szomb. Május 18, 2019 10:03 pm
Aingeal Hearn

• ROTM FRPG •