Share | 

avatar
Chatkép :

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
✤ new orleans ✤
Hobbi & foglalkozás :
✤ bartender and hobby hunter ✤



A poszt írója Brooke V. Drake
Elküldésének ideje Szomb. Szept. 30, 2017 11:36 am
Ugrás egy másik oldalra

Brooke Valerie Drake
● ● nomen est omen ● ●

29

Fekete hattyú

New Orleans

Jennifer Morrison

Vadász

Egyszerűen Brooke

Pultos egy bárban

a karakterem keresett


Születési idő, hely   1988. július 09., Birmingham
Első átváltozás   Állandó a fenyegetettség.
Család   A biológiai szüleim élnek vagy halnak, nem tudom. Nevet sem adtak nekem. Lemondtak rólam és nekem nem volt akkora szerencsém, mint néhány másik kislánynak az otthonban, pedig gyerekként bármikor elő tudtam varázsolni a legszebb nézésemet és mosolyomat, egy idő után a tükörben is gyakoroltam az örökbefogadók által szeretett jókislány-arckifejezést. Eredendően nem voltam rossz gyerek, de mivel nem kellettem senkinek, feladtam a próbálkozást. Mai napig eszembe jut, vajon miért nem voltam elég jó a kiöltözött, kedvesnek és jótét léleknek tűnő felnőtteknek? Látták rajtam, hogy nehéz lenne velem? A nevelők elmondták nekik, hogy nem bírom az intézeti gangszták igazságtalanságát és ha azt vettem észre, hogy szemétkednek, akkor tettem ellene? Nem voltam manipulatív, nehezemre esett hazudni, ezért mindig én jártam meg és a valóban rosszak megúszták: én lettem a kezelhetetlen gyerek és a címemnek megfelelően, amiért az én okaimat és érzéseimet senki sem hallgatta meg, dacolni kezdtem azokkal, akik nyitni akartak felém. Már egyáltalán nem akartam családot és a közösséghez tartozástól is ódzkodtam. Megtanultam, hogy csak magamra számíthatok, mivel a barátaim is elhagytak, amint bekerültek egy családba, nem kerestek. Begubózni sokkal biztonságosabb volt, mint a bizalmamba fogadni akárkit, aki úgyis ki fog lépni az életemből.

 
Három. Kettő. Egy.

Amint a talpaim a földet érintették a térdeimre támaszkodtam és próbáltam csillapítani a zihálásomat. A húzódzkodást csak mostanában vettem be az edzési repertoáromba, ez a jelenlegi állapotomon tökéletesen tükröződött. A karjaim majdnem kiszakadtak a helyükről, erősítésre szorultak, mert nem voltak elég kemények és a gyorsaságukon is dolgoznom kellett. Hiába hadonászok karókkal, ha nem találom el a célpontomat, semmit sem ér a szándék. Annak ellenére, hogy nem hivatásos szinten űztem a vadászatot, szerettem felkészülni a legrosszabbra. Sosem lehet tudni! Előfordulhat, hogy akkor támad rám egy vérszívó, mikor éjszaka kiviszem a bár szemetét és csakis azért rám esik a választása, mert még nem vacsorázott.

Jártam már így. Életem egyik legmeghatározóbb estéje volt és következtében egyetlen nevet örökké az agyamba véstem: Victor.

Egész este le sem vette rólam a szemét, amit én eleinte szemforgatással jutalmaztam, később mégsem tudtam megállni, hogy ne mosolyogjak rá, miközben kitöltöttem neki az újabb kör italt. El sem mozdult a pult mellől és én is egyre inkább úgy éreztem, hogy nem szeretném elkiáltani magam, miszerint zárunk, mivel ez azt jelentette volna, hogy kisétál az ajtón és talán nem is látom többet. Vannak azok a véletlennek tűnő találkozások, amelyek során az ember lánya szinte érzi, hogy még dolga lesz a másikkal és a zsigerei azt kiáltják neki, hogy ehhez semmi mást nem kell tennie, mint önmagát adnia, a többit elintézi az élet. Eleinte, egy-két óra erejéig én is hittem ebben, miközben néha-néha a tekintetem összetalálkozott a férfiéval, aztán újfent kiderült, hogy a saját sorsom pipa rám és ott tesz keresztbe nekem, ahol tud. Csoda, hogy gyűlölöm az őrző-védő angyalok emlegetését, akik elvileg segítenek minket végigjárni a kijelölt utunkat? Az én angyalom valószínűleg elaludt kisgyermekkoromban vagy úgy döntött, hogy a fenének van kedve foglalkozni egy lánnyal, akinek az eddigi jelek alapján nem a legtisztább lapsort osztották a születésekor. Őszintén? Megértem. Néha én is szívesen cserben hagytam volna magam, csak hát, nehéz úgy hátat fordítani, ha képtelenség kiugrani a saját testünkből.

De hogy a sármos mosolyok után a nyakam bőrének feltépését érdemeljem? Ezt túlzásnak tartom!

Mégis megtörtént, viszont a támadóm nem számolt azzal, hogy évek óta New Orleans-ban élek és átlépve a városhatárt a törzsgyökeresek kivétel nélkül egyetlen jó tanáccsal vártak: vigyázz a vámpírokkal! Victor előtt is volt szerencsém szemetekhez, akik svédasztalnak néztek, pontosan tudtam, milyen arcot kell vágni ahhoz, hogy elhiggye, kipucolta az elmémet és nem fogok emlékezni a kis közjátékára - a nyakamban fityegő medál megakadályozta a természetfeletti manipulációval operálni kívánó sármőrt, az emlékeim megpiszkálásában. Most az egyszer sajnáltam, hogy tökéletes tisztasággal emlékeztem arra, hogyan kortyolta belőlem a vért... mélyen legbelül reménykedtem benne, hogy kifoghatok egy normális férfit, aki talán túlságosan szereti a bourbon-t, de úgy néz rám, mint aki képes lenne a világot a lábaim elé rakni egyetlen szép szavamért.

Sebaj. Az én mesémben az álmok azok is maradnak, ezért mikor ismét átlépte a bár küszöbét, ugyanazzal a tekintettel kezdtem vizsgálni, mint legelőször. Újra és újra egészen addig, míg karót nem mélyesztettem a mellkasába.

Vissza az elejére Go down
 

Brooke V. Drake

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Tim Drake-Wayne/Robin

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Az alkotás metafórája
- alkoss karaktert -
 :: Jövevények
-

Friss reagok
- lelked hangjai -


Csüt. Dec. 14, 2017 7:00 pm
Csüt. Dec. 14, 2017 6:30 pm
Csüt. Dec. 14, 2017 12:22 pm




Álarc nélkül
- itt vagyunk -





Jelenleg 18 felhasználó van itt :: 2 regisztrált, 0 rejtett és 16 vendég :: 1 Bot
A legtöbb felhasználó (77 fő) Kedd Jún. 23, 2015 10:38 pm-kor volt itt.

Fajaink aránya
● ● számokban a valóság ● ●

csoportok ●
Ffi
Ember •
27
18
vámpír •
26
19
ősi vámpírok •
5
7
Vadászok •
8
9
Boszi / mágus
31
16
Farkas •
17
20
hibrid •
3
3
vámpírboszi •
14
6
Animágus •
3
2
dhámpír •
4
2
tündér •
2
2
Farkasboszi •
6
2
druida •
2
3