Share | 

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
i'm always behind you の
Hobbi & foglalkozás :
shitting on you の
Humor :
piece of shit の



A poszt írója Darius Alpert
Elküldésének ideje Szomb. Okt. 14, 2017 6:40 pm
Ugrás egy másik oldalra

Karen & Darius

Amennyire nem illettem a díszes vendégseregbe, majdnem annyira szeretek beleszarni mások levesébe. Ez valamiféle … elitista, sznob rendezvény lehetett, talán már csak úgy lehetne még inkább az, ha hirtelen kitalálnák, hogy álarcos bált is tartanak. Voltam néhány olyanon egy, vagy kétszáz évvel ezelőtt, és már akkor is sem éltettem, hogy mi a francot zabálnak rajta annyira. Habár, nem tagadom, egy-két nőnek igazán jót tett, hogy tarthattak egy álarcot maguk elé. Aznap végre valaki velük is szóba állt. A férfiakról nem is beszélve … nem mintha számított volna bármit is az, hogy mennyire ocsmányak. A világ nem működött olyan másként, mint most. Volt pénzük, megkaphatták, akit megakartak.
- Csak a magad nevében beszélj.  ¬ húztam el a szám. – Sokan ölni tudnának egy olyan árnyékért, mint én. – nem vagyok valami önsanyargató típus, és nem etetem magamat afféle tévképzetekkel, hogy emberként sokkal jobb voltam. Nem. Gyengébb voltam és sokkal szánalmasabb. A halál rendkívül jól áll nekem minden értelemben. Az ”önmagam árnyéka” kifejezést nem éppen rám találták ki. – Szívesen találkoznék ezzel a hőssel, hogy megetessem vele a szívét. – feleltem kissé bosszúsan. Mégis mi a tököm késztet valakit arra, hogy kimentsem egy embert a biztos halál torkából? Én aztán nem kockáztatnám senkiért sem az életemet. Főleg nem emberként, de még vámpírként sem különösebben törném magam. – Vagy már megtetted? Jó tett helyébe … jót várj? – azt hiszem ez nem éppen igaz. Nem úgy ismertem meg Karent, mint egy roppant hálás személyiséget. Nem, mintha hibáztatnám érte. Ha már az illető olyan hülye volt, hogy kockáztatta érte az életét, megérdemelte, hogy a torkán akadjon a tulajdon szíve.
- Hízelgő, hogy így hiányoztam. – cinikus vagyok. Ilyen az ember, ha olyan valakivel beszélget, akit hagyott élve elégni. Akkor még fiatal voltam, nem mentem biztosra, hogy meghalt. Fiatalság, bolondság, vagy valami ilyesmi, nem igaz?
Értetlenül nézek rá, ahogy a kezével végig simít az arcomon. Ez az egész valami rohadt abszurd. Ha nem lennék vámpír, valószínűleg már másnap mennék is be az elvonóra, amiért képes voltam ilyet hallucinálni. Mivel azonban élőholt vagyok … ez nem opció, és ez sajnos a kicseszett valóság. – Most már nem kellenek testőrök? – kérdeztem, ahogy megragadva a kezét, visszahúztam azt az arcomtól. Úgy tűnik olyan jól végeztem a munkámat, hogy az utánam maradt űrt nem tudták betölteni. Nem vagyok meglepve. – Beszélgessünk … jól van! Mit akarsz tőlem? Meghívsz, majd bejelented, hogy élsz? Ha revansot akarsz, akkor hadd emlékeztesselek, hogy … jogosan hagytalak ott meghalni. Megkínoztattál, szívem. – az pedig nem igazán jön be. Legalábbis … nem ilyen kontextusban. Ismerem Karent, nem hinném, hogy olyan sokat változott, mert már akkor is egy számító picsa volt. A kínzás és az átnevelés volt a bosszúja azért, hogy egy gyengébb pillanatomban rá támadtam. Magamból kiindulva pedig … én bosszút akarnék állni azon, aki megakart ölni. Azt viszont nem szeretem, ha engem próbálnak meg a túlvilágra küldeni. Megint.
  :hug: ● ● coded by elena
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Tartózkodási hely :
you never know ● ●
Hobbi & foglalkozás :
art dealer ● ●
Humor :
hellish ● ●



A poszt írója Karen M. Syden
Elküldésének ideje Vas. Okt. 08, 2017 1:01 pm
Ugrás egy másik oldalra


Darius & Karen

Noha kissé kételkedtem abban, hogy Darius egyáltalán megjelenne -e itt, mégis magabiztosan azt vallottam, hogy valami rákényszeríti őt eme lépésre, és mégis eljön ide. Valljuk be, nem az ő stílusa ez a kifinomult, előkelő és elit világban való létezés, de nem maradt otthon legalább, és örömöt szerzett ezzel nekem.
Az arcán megjelent minden, amit el lehetett képzelni, - könnyű előidézni szívrohamot, pánikot, félelmet, szenvedélyt, gyűlöletet, haragot -, én pedig elégedett voltam ezzel, hiszen igazán nagy meglepetést akartam, s szerintem sikerült is. Halottnak kellene lennem... miután kiejtette ezt, én picit mosolyogtam.
- Végül is mindketten azok vagyunk, önmagunk árnyékai - jelentettem ki nemes egyszerűséggel, de nem érdeklődés felkeltő módon, mert körülöttünk túl sok az emberi lény, akiknek nem kellene hallaniuk erről. - Míg te ott hagytál, volt valaki, aki kihozott a lángcsóvákkal teli házból, hősiesen helyt állt - rideg és határozott voltam, és közben odafordultam hozzá, hogy személyesebb legyek.
A tűz belegurított minket egy földi pokolba akkoriban, de a menekülés volt a cél, vagyis ő hamarabb kijutott, mint én. Benn ragadtam egy időre, de valaki segítségével kikerültem, és élhettem továbbra is. Valakinek mégiscsak a szíve csücske lehettem, ha már bejött értem és megmentette az életemet.
- Meglepetésként szántam magam csak neked, csak ma, csak ezen a helyen... a helyszínválasztás miatt kérhetnék igazából bocsánatot, nem neked való - kezemet egy kisebb félkör alakban mozgattam, mert tudom, hogy lehetett volna ennél jobb is, de kellemest akartam hasznossal összekötni. - Mutass egy kis mosolyt nekem, imádott testőröm! - végigsimítottam a kezemet a halántékától egészen az ajkáig. - Hogy vagy? Beszélgessünk már kicsit, kérlek - csak nem akar ismét megölni itt ennyi személy szeme láttára.


music: kiss from a rose | note: 40

Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
i'm always behind you の
Hobbi & foglalkozás :
shitting on you の
Humor :
piece of shit の



A poszt írója Darius Alpert
Elküldésének ideje Szomb. Okt. 07, 2017 9:51 pm
Ugrás egy másik oldalra

Karen & Darius

Oldalra pillantok, ahogy meghallom az elégedetlen morgást, de nem történik semmi. Elejtek egy grimasszerű mosolyt a mellettem álló rosszalló tekintetű pingvinruhásoknak, majd a legkevésbé sem diszkréten fújom az arcukba a cigaretta füstöt, mire szitkozódva arrébb mentek. Arrébb… ahelyett, hogy tököt növesztenének és tennének valamit. Igaz, ami igaz, a frissen szerzett töküket a torkukon nyomnám le, de … erre szokás azt mondani, hogy a bátorság nem más, mint egy önbizalommal kevert hülyeség? Legalább van annyi eszük, hogy nem rohannak önként és dalolva a vesztükbe. Ráérnek még, van úgy … tíz-húsz évük. A többségük egyébként is impotens lehet már, akkor meg minek élni, igaz?
Nem figyeltem magam mögé. Minek? Kétlem,  hogy valamelyik sznob barom karót rejtegetni az öltönye alatt azzal a megfontolással, hogy azt a mellkasomba szúrja. Éppen ezért hiába hallom, hogy valaki közelebb lép hozzám, nem különösebben mutatok érdeklődést felé. Nem fordultam felé egyből, mikor hozzám intézte a kérdést. Ismerős volt ugyan a hang, de … négyszáz éves vagyok, sok hangot hallottam már, ezért is idegesítenek annyira. – Úgy nézek ki, mint egy … - kezdek bele, ahogy azonban oldalra nézek és meglátom a mellettem állót, elakad a szavam. – Mi a … -  ezt a mondatot sem fejezem be. Mi a francot keres itt? Hamuvá kellett volna égnie évszázadokkal ezelőtt. Azonban rohadtul nem úgy néz ki, mint aki hamuvá égett volna. – Neked rohadtul halottnak kéne lenned. – mondom, szívva egy slukkot, hogy megnyugodjak. Nem nagyon jön össze. Nem szeretem, ha élnek azok, akiket megöltem. Őt pedig egy lángoló ház temette maga alá, el kellett volna égnie.
-Gondolom te hívtál meg ide. Miért? Szeretnéd, ha rád gyújtanám ezt is? – kérdeztem, a képre pillantva. Igaz, azt a tüzet, amiben el kellett volna égnie, nem én gyújtottam, de … lehettem volna akár én is. Az viszont nyugtalanít, hogy miatta vagyok itt. Nem tetszik nekem, rohadtul nem. Nem hittem volna, hogy lesz, ami űbererelni tudja az előttem lévő képet, de csak … gondolni kellett rá. Mindig lehet rosszabb. Rohadt életbe.
  :hug: ● ● coded by elena
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Tartózkodási hely :
you never know ● ●
Hobbi & foglalkozás :
art dealer ● ●
Humor :
hellish ● ●



A poszt írója Karen M. Syden
Elküldésének ideje Pént. Okt. 06, 2017 5:35 pm
Ugrás egy másik oldalra


Darius & Karen

Szerettem mindig is a bonyolult dolgokat, a furcsa és őrült pillanatokból sosem elég, éppen ezért határoztam el, hogy a Smaragdvárost veszem útirányban New York után, - az ott történtek után kell egy kis szórakozás, felüdülés -, hiszen itt van az a személy, akivel van némi közös múltunk, és akivel szeretnék újra találkozni.
Egy teljesen szokatlan helyre invitáltam a férfit, aki nem más, mint Darius. Szokatlan, de annál személyesebb meghívót kapott, amelyhez nagyon sok közöm volt, hiszen amúgy is szeretem a művészetet, egy múzeumban van rá lehetőség, hogy egy ilyen puccosabb, elit világot is megmozgató estén itt legyenek, és talán néhány új szerzeményt is találok, itt könnyű összekötni a kellemest a hasznossal. Néhány figurával beszélek percekig, de senki más nem érdekel engem, csak is egyetlen illető, aki remélhetőleg eljön, ha már kapott ide meghívót, vagy felkérést egy keringőre? Talán mindkettő. Még az is lehetséges, hogy táncolunk majd, de leginkább egymás idegein. Talán meg is kérdezem, tud -e valami jó kis táncmulatságot valamerre... Rettentő jó szórakozás lenne!
A múzeum felső szintjéről figyeltem, hogy mikor toppan be Ő, és szinte rögtön kiszúrom őt a tömegből, eléggé kitűnik a sok szmokingos férfi és estélyi ruhába bújt hölgy között. Nem is számítottam másra, ezért lassan lesétáltam a csigalépcsőn, figyelve arra, hogy merre lépek. Kecses, megfontolt lépésekkel haladok lefelé, és nemsokára odaérek a férfi mellé, aki talán kiszúrt már, vagy pedig túlzottan beleélte magát abba, amit épp csinált.
- Mit sugall ez a festmény szerinted? - igazából engem sem érdekel, inkább az, hogy miként fog reagálni arra Darius, hogy közvetlen közelében vagyok ismét. - Helló, Darius! - a fülébe súgtam a köszönést, majd pedig újra a festményt bámultam.

music: kiss from a rose | note: 40

Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
i'm always behind you の
Hobbi & foglalkozás :
shitting on you の
Humor :
piece of shit の



A poszt írója Darius Alpert
Elküldésének ideje Csüt. Okt. 05, 2017 8:32 pm
Ugrás egy másik oldalra

Karen & Darius

Még most is furcsállva néztem fel a múzeumra, majd vissza a kezemben lévő kártyára, amin az állt, hogy meghívtak erre a flancos eseményre. Engem, név szerint. Felteszem, hogy nem sok Darius Alpert rohangál a világban, a legtöbb névrokonomat szeretem megölni, a múltban előfordult már, a jelenben sem kizárt. Akárhogy is, kíváncsi voltam, na meg itt ragadtam ebben a rohadt városban, és mivel gyerekmeséket semmi kedvem nincsen nézni Hayley kölykével, úgy döntöttem kulturálódom. Természetesen a szmokingot, az öltönyt és az összes ilyen nevetségesen sznob ruhadarabot mellőztem, a szokásos volt rajtam: farmer, ing és a mellényem. Egyből meg is állítottak a bejáratnál, amint leparkoltam a  motoromat, de kimondtam a varázsszavakat, amiket megismételve az őr már könnyedén utamra engedett. Nem lenne túl szerencsés már most letépni valakinek a fejét, aki szívózik velem.
Az előcsarnokba belépve erősen kezdtem úgy érezni, hogy talán mégiscsak rossz névre küldték ki a meghívót. Rohadtul nem illek én ide a szobrok és festmények világába, egyik se érdekel, a vendégseregről nem is beszélve. Sznob köcsögök és a kísérőik, akiket felteszem valami helyi stricitől bérelnek. – Húzz arrébb! – böktem a fejemmel oldalra, lökve egyet az előttem álló férfin, aki az utamban volt. A fickó persze rosszallóan pillantott fel először rám, majd kissé megbotránkozva, de végül megtette, amire kértem, én pedig elégedetten paskoltam meg az arcát és dicsértem meg, hogy micsoda illemtudó egy úriember.
Úgy voltam vele, ha már itt vagyok, keresek egy vázát, amibe belehugyozhatok, kifejezve csodálatom a művészet iránt. Grimaszolva néztem a kifüggesztett képeket az összes olyan volt, mintha egy óvodás rajzolta volna zsírkrétával őket. Hayley lánya is nagyjából ilyeneket firkálgat, azért mégsem dobálnak milliókat. Az emberi hülyeség újra és újra képes felülmúlni magát, a művészet is csak ezt bizonyítja. Elég lenne szétkennem rajta a taknyom, pont úgy nézne ki, mint az összes többi, amit nagy pénzért vesztegetnek.
- Tetszik a látvány? – kérdeztem a mellettem álló idősebb férfit, miközben a mellényemből előbányásztam a cigarettát és rágyújtottam. Persze, ahogy megszólaltam, egyből elkapta rólam a tekintetét. Többen néznek engem, mint a kiállított képeket és szobrokat együtt véve. Mondjuk, nem csodálom … ezekhez képes valóságos műalkotás vagyok. Az előttem lévő kép felé fújtam ki a füstöt, amit persze bosszankodva figyeltek mellettem, de szólni senki nem mert. Gazdag, okos emberek ezek.
  :hug: ● ● coded by elena
Vissza az elejére Go down




A poszt írója Sponsored content
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra

Vissza az elejére Go down
 

Múzeum

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi
- járd körbe városainkat -
 :: Seattle :: Belváros
-

Friss reagok
- lelked hangjai -






Álarc nélkül
- itt vagyunk -





Jelenleg 15 felhasználó van itt :: 4 regisztrált, 0 rejtett és 11 vendég :: 2 Bots
A legtöbb felhasználó (77 fő) Kedd Jún. 23, 2015 10:38 pm-kor volt itt.

Fajaink aránya
● ● számokban a valóság ● ●

csoportok ●
Ffi
Ember •
27
18
vámpír •
26
19
ősi vámpírok •
5
7
Vadászok •
8
9
Boszi / mágus
31
16
Farkas •
17
20
hibrid •
3
3
vámpírboszi •
14
6
Animágus •
3
2
dhámpír •
4
2
tündér •
2
2
Farkasboszi •
6
2
druida •
2
3