A sötétség vagy megszólít
vagy nem vesz rólad tudomást



Share | 
Xavier szobája


Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
breathe me & shine
† Tartózkodási hely :
Mystic Falls



Megan Wallace ÍRTA A POSZTOT
Pént. Márc. 01, 2013 8:42 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3  Next
Ne félj... - visszhangozta elmém vad egymásutánban. Valószínűleg az egyetlen kérés, aminek nem csak most, de talán sohasem fogok tudni eleget tenni. Hogy tehetném, mikor folyton folyvást beleütközöm ugyanazokba az akadályokba? Ugyanazokba a hibás érzetekbe... A hiszékenységem és a naivságom pedig.. Az eget súrolja. Nem tudom megvalósítani az álmaimat. Itt és most nem. Hiába is próbálkoznék, nem lenne elég merszem hozzá. Nem tudnék önfeledt boldogságban élni, nem tudnám átadni magam annak az életérzésnek, amire mindig is a legjobban vágytam és amiben soha nem volt részem. Szeretni tudnék, félelemben is. Szeretni mindenki tud. Mindenki... Az is, aki azt gondolja, képtelen rá. A szeretethez nem kell semmi. Minden dolog adott. Az ész, az akarat és a szív is. Együtt alkotnak egészet. Néha a társulásuk ellentmondásos, de talán - nagy erőfeszítések árán - összeegyeztethető a működésük. Lehet szeretni valakit az elmében, lehet akarattal, saját magunkat kényszerítve rá, és lehet a szívvel. A legtisztább azonban az, mikor a lélek szeret.
- Ha megvalósítanám őket, nem lennének többé álmok.. Vagy ha lennének is.. Egyre többet akarnék. Az pedig a lehető legrosszabb .... - húztam el a számat néhány másodperc erejéig, de nem volt időm több kifogásra. Kezét a fenekemre csúsztatva emelt meg és döntött a falnak. Testével valósággal nekiszegezett, én pedig köré fontam kezem-lábam, pedig tudtam, hogy le kell állítanom magam.
- Ezt nem kellene... - ziháltam, ahogy ajka nyakamat csókolgatta. A vérem egyre inkább hajt, de az akaraterőm erős. Remélem. Persze a testem elsődleges reakciói elárultak. Ujjaim hajába túrtam, másik kezemmel pedig vállát markoltam. Azt már magam sem tudom megmondani, hogy közelebb húztam-e vagy eltoltam....
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Pént. Márc. 01, 2013 7:25 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3  Next
Ébren vagyok. Hát persze, ébren vagy, és erősen koncentrálsz, de egy hamis álmot kergetsz. Az egész emberiség ébren álmodik, és foglya egy világnak, amely nem is létezik. Egy olyan világegyetemet álmodunk magunknak, amely tele van számokkal és statisztikai adatokkal, csak a természetet vagyunk képtelenek objektíven szemlélni. A dolgok szétszálazhatatlan szövetét, amely pillantásunk elől mindig rejtve marad, úgy próbáljuk mégis kibogozni, és azután a szálakat egymás fölé - vagy mellérendelni, hogy a csúcsokba mindig magunkat helyezzük. Szimbólumokról és apró részletekről értekezünk, amiket létezőknek kiáltunk ki, levezetéseket és hierarchiákat fabrikálunk, közben pedig eltorzítjuk az időt és a teret. A dolgokat mindig látnunk kell ahhoz, hogy megérthessük őket, de abban a pillanatban, amint láthatóvá tettük, eltüntetjük az értelmünk elől. Nézz bele a sötétségbe! Az élet ősoka sötét. A sötétség félelmetes. Egyáltalán nem! Csak kioltja látható világunk koordinátáit. Ez ennyire rossz? A természet objektív, és telve van sokszínűséggel! Csak az előítéleteink szemüvegén keresztül szegényedik el, mert mi a kellemes és a kellemetlen szerint ítélünk. Az erős fényben mindig csak magunkat ismerjük fel újra és újra.Az a másodperc, amikor igazán szeretünk, életünk egyetlen valóságos pillanata. A többi nem az. A többi boldogtalan varázslat. Őrület. Teli félelemmel és szomjúsággal. Mi persze éppen fordítva gondoljuk. Mi azt hisszük, hogy az a "valóság", amikor egyedül, kővé dermedt, magányos lélekkel élünk. Valóság a hétköznap, a közöny, az egoizmus, az én, az enyém, a pénzkereset. Valóság a tévé, a robot, a rohanás, a vásárlás, az aszfalt, a "senkihez sincs közöm" életérzése. És a szerelemről véljük, hogy káprázat, mámor. Amikor valóban szeretünk, mondják ránk az emberek, hogy "Te el vagy varázsolva, öregem! Te megőrültél!" - miközben egy tévedhetetlen hang lelkünk mélyéről azt mondja: "Itt akarok maradni, mert mindig ide vágytam! Itt akarok élni, örökké!" Amikor szeretjük egymást: kijózanodunk. Felébredünk. Életünk valóságos állapota az, amikor szeretünk. Ezt a csodát rendszerint akkor érjük el, amikor föladjuk a görcsös önvédelmünket, és elkezdünk egymásban, egymásért élni.-Azt gondolom, nem a világ legkönnyebb dolga álmodozónak lenni, hiszen mi egy egészen másik univerzumban lakunk. Mi abban vagyunk, hogy "mi lenne, ha...", és a mindennapi élet gondjaiból egyszerűen kiszárnyalunk és nem akarunk az adott helyen maradni. Maradunk a mi kis "álmodozó" világunkban. Az én tanácsom az lenne, találj egy új lehetőséget, egy perspektívát arra, hogy az álmodat beleépítsd a valóságba és életre keljen! Az új út az ötleteiddel friss, virágozó és élménydús lehet, tehát soha ne félj! Találd meg a kivezető utat az álmaidból, hogy végre valóra tudd őket váltani! De ne hagyd, hogy a komor világ letörjön! Maradj mindig a felhőkön!- pusziltam homlokát - Maradj velem a felhőkön. - kulcsoltam derekamra lábait, és hátát falnak támasztottam, majd nyakába csókoltam.
Vissza az elejére Go down


Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
breathe me & shine
† Tartózkodási hely :
Mystic Falls



Megan Wallace ÍRTA A POSZTOT
Szer. Feb. 27, 2013 8:08 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3  Next
Hol a határ?! Megéri átlépni? Mikor szabad és mikor kell? Meddig és kivel? Rengeteg kérdés, és ismét élénken él bennem mindkét járható út. Az egyik, miszerint minden helyes, és minden a lehető legjobb irányba halad. Én vonzódok hozzá, Ő pedig hozzám. Hisz ez a kapcsolatok egyik alappillére. Az egyik.. A sok közül. De hol van a többi?! És honnan fogom tudni, merre építkezzek tovább? Melyik az az érzés, ami megfelel az alapkőnek, amit körül lehet betonozni szenvedéllyel és szerelemmel? A bizalom? Kölcsönös? Azt hiszem én bízok Benne. Szinte feltétel nélkül és ez iszonytatóan rémisztő.
Másik oldalról pedig ott van a másik énem, aki ki akar törni. Magának akarja Xaviert. Nem csak most..
Hogyan tudnám őket összeegyeztetni? Hisz lehetetlenség, hogy egy ember egyszerre két dolgot akar ennyire.. Az egyik mindig dominánsabb, miért nincs ez most? Mennyivel könnyebb lenne, ha tudnám melyik az igazi énem...
- Nem szeretném újra elkövetni a botlásaimat... - szorítottam össze a számat egyre feszültebben. Nem hittem, hogy lehet ennyire nehéz ez az egész. Azt hiszem most érzem először, hogy valami olyan próbatétel következik, amit nehezen fogok kiállni, már ha képes vagyok rá... Képes vagyok feltétel nélkül szeretni?
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Szer. Feb. 27, 2013 7:02 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3  Next
Az életben csak egy dolog biztos - leszámítva a halált és az adózást. Mindegy, mennyire próbálkozol, mindegy, mennyire jók a szándékaid, akkor is hibázni fogsz, és megbántasz másokat, és téged is megbántanak. És ha fel akarsz épülni, csak egyetlen dolgot mondhatsz: megbocsátok. Ha valaki igazságtalan, mi igazságra törekszünk. Megbocsátás nélkül a régi viták nem ülnek el. A régi sebek nem hegednek, és a legtöbb, amit remélhetünk, az az, hogy egy nap szerencsénk lesz, és feledni tudunk. - Jobb felfedezni az életet és hibázni, mint biztonságban élni. Egy-egy hiba, amit elkövetünk, az ár, amit megfizetünk-egy teljes életért.- mosolyogtam rá, miközben tarkóm cirógatta. Bal kezem derekán pihent, jobb kezem lejjebb csúsztattam, és farzsebébe dugtam. Annyi bizonyos, ha mindkettőnkben megvan a vonzalom a másik iránt, hamarosan meglesz köztünk a megértés is. Nem vagyunk már kamaszok, hogy akadékoskodjunk, indulatoskodjunk, minden pillanatban valami félreértés áldozatává váljunk, felelőtlenül játszva önnön boldogságunkkal. Eddig még nem volt szerencsém a szerelemhez. A nőkkel viszont mindig szerencsém volt, talán mert olyan sok nő van, aki unatkozik, és mindig olyan helyeken jártam, ahol a flört volt a kötelező társasjáték. De mindig csak játék volt... túl könnyű játék... a valóság maga. Most végre valamiért, vagyis sokkal inkább valaki...akiért küzdenem kell. Meg kell hódítanom, ez új, és izgalmas.
Vissza az elejére Go down


Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
breathe me & shine
† Tartózkodási hely :
Mystic Falls



Megan Wallace ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Feb. 26, 2013 10:40 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3  Next
Szívem vadul verte bordáimat, szinte belülről zilált szét, de nem érdekelt. Akartam. Kellett nekem. Szükségem volt rá és arra a mérhetetlen gyengédségre, mellyel magához láncolt. Érintése nyomán megborzongtam, libabőr futott végig testemen, ami körülöttünk forrongó levegővel párosulva csak felfokozta a hangulatot. Hátamon éreztem mellkasizmait a vékony felsőm ellenére is kirajzolódni. Lapockám vad, erős, szilaj szívdobbanásait tompította valamicskét, majd inkább felvéve az édes ütemet, vele együtt dobbant. Alsó ajkamba haraptam és halkan felnyögtem, mikor óvatosan fogai közé csippentette a bőrömet. Lett légyen bármilyen gyengéd vagy óvatos, csak percek kérdése és a nyoma látszani fog a bőrömön, igaz, csak néhány óra hosszáig. Ez az érzékeny bőr átka...
Testem egésze megremegett, mikor kezét combomra csúsztatta, hasamon nyugvó kezére tettem sajátomat és összekulcsoltam az ujjainkat, miközben próbáltam észhez téríteni magam, miszerint ez a dolog nem helyes... Mégis csábított, vonzott.. Akartam..
Szembefordultam vele és csókot leheltem szíve fölé, közben körmeim tarkóját cirógatták.
- Nem akarom elrontani... - nyeltem nagyot. - Ezt nem... - suttogtam gyötrődve. Meg kell állnom. Nem szabad engednem a csábításnak...
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Feb. 26, 2013 9:44 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3  Next
Ahogy kezem szíve fölé vezette meleg borzongás rántott a mélybe. Nagyot dobbant a szívem, de nem akartam hinni neki. Már úgy éreztem, hogy megszabadultam mindentől, visszatérhetek a világba, és újra részt vehetek benne. De nem, ez az eget verő érzés folyamatosan visszahúz. Ez egy üzenet volt."Az" üzenet. Az az egy. Az egyetlen. Ebben az üzenetben nincsenek szavak, nincsenek betűk. Ebben az üzenetben nincsenek képek, nincsenek hangok. Ezt az üzenetet nem hallod, nem látod, nem olvasod. Ebben az üzenetben egyetlen dolog van csupán. Egyetlen... egyetlen... szerelmes... szívdobbanás. Végigsimítottam domborulatain, majd kezem derekán állapodott meg. Könnyedén pörgettem meg, hogy a háta mögé kerülhessek, és nyakába szagolhassak. Mélyen szívtam magamba az édes illatot. - Mindenem tele van veled: az illatoddal, a lényeddel, az érzékiségeddel. Nem tudlak nem bámulni. Érinteni szeretnélek. - leheltem nyakába, apró csókkal fűszerezve. Két ajkam közé fogtam a vékony bőrt, és aprót haraptam belé, majd gyors csókot nyomtam nyakára. Két kezem összefontam hasán és azt a fél centinyi távolságot is meg akartam szüntetni kettőnk között, amit csak a ruháink jelentettek. A szívem vadul kalimpált, a vérem forrón lüktetve, sebesen áramlott az ereimben. A tüdőm csordulásig telt a bőréből áradó édes illattal. Mintha az az üresség sose lett volna. Hibátlan egész voltam - nem gyógyult, hanem inkább soha meg nem sebzett. Csak azt tudtam, hogy minden másodperc, amit vele töltök, csak növelni fogja a később elszenvedett fájdalmat. Mint egy drogosnak, akinek nincs elég anyaga, közeledett a végítélet. Minél többre van szükség most, annál nehezebb lesz, amikor kifogytam a cuccból.
Állam törékeny vállára támasztottam, és elmosolyodtam - újra. Jobb kezem lejjebb csúsztattam csípőjén, és combját simogattam vele. Apró, törékeny tündér szerű testének minden porcikáját érezni akartam. Birtokolni...


Vissza az elejére Go down


Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
breathe me & shine
† Tartózkodási hely :
Mystic Falls



Megan Wallace ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Feb. 26, 2013 9:15 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3  Next
A mosolya némiképp megnyugtatott. Igen, azt hiszem az kellett most nekem. Egy kis nyugalom. Túlságosan felhúztam magam azon, hogy nem kaptam kielégítő választ. Elvártam volna ugyan, de az értékrendünk nyilván más. Ennek még lesz böjtje mindkettőnk feléről. Nem a legjobb kilátások, azt hiszem... Vagy csak túlreagálom...
- Mi lenne a helyes? - néztem rá ráncolt homlokkal. Ha ennek a szöges ellentéte, hogy kerüljük egymást, én leszek az első, aki tiltakozik ellene. De ha bele gondolok, valóban....
Sötétnek nem annyira sötét, múltnak múlt.. Van.. Nekem is. Bár a gyilkosság is benne van a pakliban... Még mindig nem értem, miért nem fedi fel előttem a sajátját, de ha neki így kényelmesebb.. Kellemesebb.. Mindig is azt tartottam, hogy jobb ha ki tudjuk adni a titkainkat egy másik félnek. Könnyebb. Nem egyedül kell cipelni a terhet, tud tanácsot adni, tud felejtetni.. és ami a legfontosabb, nem hagy egyedül...
És hirtelen magához ölelt. A hevességétől és a meglepetéstől nem reagáltam azonnal, de ezt a csorbát azon nyomban ki is küszöböltem. Karjaimmal szorosan magamhoz láncoltam, fejemet vállára hajtottam és orromat nyakához érintettem, miközben beszívtam illatát. Igen, ez hiányzott. Határozottan hiányzott ez a melegség, ami megbizsergeti a testemet, akármikor hozzám ér. De ez több, mint egy érintés.. Ez egy.. Megmagyarázhatatlan jelenség..
- Ez itt... - húztam kezét a szívem fölé. - ... megbolondult... - mosolyodtam el. - .. és Téged akar.. - néztem fel rá még mindig apró mosollyal, de némi félelemmel is. Azt hiszem még soha, senkinek nem mondtam még csak hasonlókat sem. Senki nem érintett még meg ennyire.
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Feb. 26, 2013 3:26 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3  Next
Utolsó mondata lavinaként zúdult rám. Nekem jó-e vagy neki? Na ez az a kérdés, ami elgondolkoztat. Én önző vagyok, türelmetlen, és egy kicsit bizonytalan. Hibázok, irányíthatatlan vagyok és időnként nehezen kezelhető. De ha nem tudnám kezelni ezeket a rossz dolgokat, akkor biztos, mint a pokol, hogy nem érdemlem meg a legjobbakat sem. Elég gyakran konfrontálódok, veszekszem, és ezért egyáltalán nem könnyű kapcsolatban élni velem. A legkedvesebb ember vagyok a világon, drágáim, de nagyon nehéz együtt élni velem. Nem hiszem, hogy bárki el tudna viselni, és időnként túl nagy elánnal is próbálkozom elérni az ellenkezőjét. Bizonyos értelemben önző vagyok, mindent a magam szabályai szerint akarok játszani, de ki nem? Nagyon tudok szeretni, nagyon sokat tudok adni. Sokat kérek, de cserébe sokat adok.Egy dolog mások védelmében cselekedni. Egészen más, ha önző érdekből tesszük, mindegy, mennyire érthetőek azok az érdekek.- Alapjában véve önző alak vagyok. Túlságosan vágyódom a társaságodra, semhogy képes lennék azt tenni, ami helyes. - dobtam keresztbe egyik lábam a másik előtt, és amolyan mosoly féle húzódott arcomon. Az hiszem, hogy eddig életemben nem mosolyogtam ennyit összesen, mint most ebben a jó néhány órában.
- Biztosan mindenkinek megvan a sötét múltja...- néztem rá, és összehúztam szemöldököm.- De ez nem fontos. - vontam vállat, és rendeztem arcvonásaim.
Szorosan magamhoz öleltem. Egy ölelés sokkal többet jelent két test érintkezésénél. Egy ölelés azt jelenti: nem vagy fenyegető, nem félek ennyire közel kerülni hozzád, el tudok lazulni, otthon érzem magam, védett helyen, ahol megértenek. A hagyomány szerint valahányszor szívből átölelünk valakit, egy nappal meghosszabbodik az életünk.Két karjom köré fonva szorosan magamhoz öleltem. Egy szívdobbanásnyi időre meglephettem, majd Ő is épp oly erősen átkarolt engem. Végre valaki, aki nem azért érint meg, mert előnye származik belőle. Csak úgy magához szorít. Ölelés, hátsó szándék nélkül, csak azért, mert jólesik. Mostanában nem sokszor volt benne részem. Lassan távolodtam el tőle. - Hihetetlen ami itt folyik most bent. - tettem szívemre kezét. - El sem tudod képzelni.Hihetetlen, hogy valaki, aki ilyen gyönyörű, hús-vér ember legyen..-meredtem szemeibe.
Vissza az elejére Go down


Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
breathe me & shine
† Tartózkodási hely :
Mystic Falls



Megan Wallace ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Feb. 26, 2013 11:04 am
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3  Next
- Majd eljön az idő, mikor ezek a fájó gyászközeli élmények tartanak egybe.. - vázoltam a közeli vagy távoli jövőt. Hiszen bármikor jöhet valami.. Valami, ami a végletekig felidézi a múltat és a veszteséget és ami forgószélként képviselteti magát életünk egy időszakának peremén. Bár ilyen horderejű történéseket nehéz összeszedni, van akinek mégis sikerül. Akiknek pedig nem, azok valószínűleg a fájdalomnak nem a valódi jelentésével, hanem a felszínes értéktelenségével vannak tisztában.
- Mondd, hogy nem... - néztem rá várakozóan. - Hogy nem bonyolult.. Hogy érted ezt az egészet... - mutattam körbe. - Hogy érzed... Annyi érzelem és feszültség vesz körül minket, hogy szinte megkülönböztetni sem tudom már őket.. Meddig tart a te aurád és hol kezdődik a sajátom?! Ez.. Bonyolult. De... - folytattam volna még én.. De még mennyire.. Mégis elakadt a szavam egy pillanatra. Vagy többre? Nem tudnám megmondani. De megrezdült bennem valami, amiről eddig nem is tudtam, hogy egyáltalán létezhet. Hogy én érezhetek ilyet... Szívem csordultig telt szeretettel, és éreztem, ahogy a pír lassanként, ámde biztosan ellepi az arcomat, így kellemes rózsákat hint rá. Ajkamat rágcsáltam, nehogy ismét valami hirtelen ötlettől vezérelve meggondolatlanságot mondjak, de szemeim önfeledt csillogását Ő is láthatta. De nem is akartam titkolni előtte, milyen boldoggá tett.
- A múltad Veled jár. Nem lehet Titeket szétválasztani, de nem is akarlak... - sóhajtottam nagyot. - Nekem jobb így vagy neked??! Minden esetre... Ha nem is most... De remélem egyszer megnyílsz előttem annyira, hogy a következményekkel nem foglalkozva, meséled el... Én nem ítélkezek, neked pedig nincs félnivalód.... - suttogtam, de nem erőltettem tovább a témát. Annak nem lenne értelme. Inkább belenyugodtam a tudatlanságba.
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Feb. 25, 2013 8:58 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3  Next
Éreztem hangjában a remegést, a bizonytalanságot, és a csalódást. Ha nincsenek elvárásaid, sohasem fogsz csalódni. Néhány csillogó szemű költőt vagy hegytetőn élő szerzetest leszámítva mindnyájunknak vannak elvárásaink. Nem véletlenül. Szükségünk van rájuk. Úgy töltik meg az álmainkat, a reményeinket és az életünket, mint valami koffeinnel túladagolt energiaital.De minél kevesebbet tud a múltamról, annál jobban érzem magam...és tartom őt biztonságban. Biztonságban kell tartanom, muszáj. - Olyasmi elvesztése miatt tudnék sírni, ami sosem volt az enyém. Milyen nevetséges! Gyászolni valamit, ami soha nem is volt - az istenverte reményeimet, az istenverte álmaimat és megkeseredett várakozásaimat. - fogtam meg kezeit. - A jelen bonyolult, ugyan. - legyintettem mosolyogva. - Ez az egyik legszebb dolog, ami valaha történhet velem. - nyomatékosítottam a 'legszebb' szót, miközben tekintetem mélyen övébe fúrtam, s nem engedtem, ezzel is még inkább azt éreztetve mennyire fontos. A szeretet óhatatlanul a máshoz kapcsolódás. Ahogyan egyetlen tárgy mellett nincsen értelme az egyenlőségi jelnek, ahogyan a nullába beírt egyenlőségi jel a nullával egyenlő, ahogyan csak két különböző fém között fejlődik áram, ahogyan csak valakivel szemben lehet igazam, ahogy nincs jelen múlt nélkül és mínusz plusz nélkül, ahogyan a mozgás csak a mozdulatlansággal szemben igaz, ahogy a halál csak élőre csaphat le. Ez amolyan ok-okozat. Szeretem, és ő szeret, az élet pedig most igazán kerek. Aki szeret, az nincs többé egyedül, mert az, akit szeret, mindig jelen van. Aki szeret, az már nem akar többé a saját élte központja lenni. Engedi, hogy életének más legyen a központja, és ezt nyereségnek és boldogságnak érzi. Feladja önmagát. Olyan lesz, mint egy nyitott kéz, amely kapni akar. Aki szeret, annak van bátorsága ahhoz, hogy olyan legyen, mint akinek szüksége van valamire. Persze csak annak a bizonyos embernek...
- Az én múltam olyan fajta múlt - sütöttem le a szemem - amiből minél kevesebbet tudsz, annál jobb neked. - húztam féloldalas mosolyra arcom, majd elengedtem kezét. Mélyet sóhajtottam, és felemeltem a fejem. Nem próbálom védeni a döntéseimet. Talán nem voltak praktikusak, de igazság szerint nem is akartam praktikus lenni. Új élményeket akartam. Kilépni a világba és kipróbálni magam, ettől elmenni addig, felderíteni annyit, amennyit csak bírok. Úgy véltem, hogy amíg nyitva tartom a szemem, bármi történik is velem, az hasznos, olyasmire tanít, amit addig nem tudtam.Abban a pillanatban egyáltalán sejtelmem nem volt, mibe-hova kerültem. Szívesen mondanám el, hogy hitre találtam, sziklán vetettem meg a lábam, ellenállhatatlanul... ahol a téboly értelemre válik, a bánat örömre, a nem igenre. Sőt, a halál maga sem halál többé, hanem feltámadás. Az igazsághoz híven csak egyet mondhatok. Hogy amikor az élet és a semmi közt kellett választani, akkor mást választani, mint az életet, nem is lehetett, nem is annyira az élet miatt, az élet szerelme miatt, pláne nem az örök életért... inkább annak a reményében, hogy egy ideig az leszek, ami lehetek. Azért még lehet lelkesedni.
Vissza az elejére Go down


Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
breathe me & shine
† Tartózkodási hely :
Mystic Falls



Megan Wallace ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Feb. 25, 2013 8:22 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3  Next
Kíváncsi vagyok... Tudnom kell Róla néhány dolgot, hogy én is mesélhessek neki. Ez kétoldalú dolog. Ha az egyik nem enged, a másik nem tud feltétel nélkül bízni és vica versa. Abban a pillanatban, hogy megszűnt körülöttünk az idilli csend, tudtam, hogy nem a legjobbkor tettem fel a kérdést. Bár ezt alátámasztotta a hirtelen hangulatingadozása is. Ha eddig tudtam olvasni a tekintetében, akkor most valósággal bezárkózott. A szavai pedig.. Nem erre számítottam. Azt hittem... De nyilván rosszul hittem..
- Sajnálom, hogy felhoztam... - motyogtam halkan, fejemet egy pillanatra lehajtottam, de ahogy megéreztem, ujjai érintését, újra felemeltem. Nem tudtam, mit kérdezzek, hogy mire hogyan reagál... Merrefelé tereljem a beszélgetést, hogy ne húzza fel előttem azt az áttörhetetlen falat, ami alig néhány perce még nem volt ott. Meg vagyok lőve... Sosem voltam az az ember, aki otthon van a társalgás világában, mert nem is volt rá igazán szükségem. Keveset beszélek, annál többet mondok..
- A múlt bennünk él tovább... Felejteni képtelenség. - kotyogtam közbe. Nem tudtam elképzelni, hogy elszökhetek a múltam elől. Elbújni talán igen, egy időre. Azt lehet. Bujdokolni hosszabb ideig.. Még talán azt is. Hiszen én is azt csinálom. De megszökni lehetetlen. - Talán itt lennél, de nem ilyen körülmények között... - ráncoltam a homlokomat. Talán nem ült volna ott az étteremben, nem tudtam volna leülni hozzá.. Nem hívott volna el sétálni és nem táncoltunk volna a hóesésben az éjszaka közepén. Nem.. Mindez talán nem történt volna meg és én most nem érezném azt, hogy nem akarom mindezt meg nem történtté tenni. Mert nem jelentene semmit.
Régi tapasztalatok... Rossz.. Helytelen.. Lezárult múlt.. Mindez csak nekem nem mond semmit. Én nem értem, miért fontos neki a múlt annyira, hogy tanulni akar belőle, hiszen én nem akarok. Fontos ugyan számomra, de csak édesanyám emléke miatt. Minden más feledhető...
- A jelen... Meglehetősen bonyolult... - forgattam a szemeimet, és nem tudtam leplezni a hangomban felcsengő apró csalódást. A lehetőségekhez mérten azért reméltem, nem szúrja ki...
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Feb. 25, 2013 5:27 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3  Next
Vannak bűneink vagy (nevezzük, mint az emberek általában) rossz emlékeink, melyeket szívünk legsötétebb mélyein rejtegetünk, de azok csak alkalomra várnak. Az ember hagyhatja, hogy emlékük ködbe vesszen, mintha valójában sohasem lettek volna, és ámíthatja magát, hogy nem is voltak, vagy másképpen voltak, ha voltak. De egy véletlen szó hirtelen életre kelti őket, és feltámadnak, és szemünkbe néznek látomás vagy álom formájában. Nincsen reménytelenebb dolog az emlékeknél. Némely rossz emlékek olyanok, mint az vámpírok. Vértszívók,l s halálra üldözik áldozatukat. Annak nincs tőlük többé szabadulása. - Mondjuk úgy, hogy az életben vannak olyan dolgok, amit jobb, ha nem tudsz. Kérlek, legyen annyi elég, hogy az életemnek nem minden lépése volt előre át gondolt, és tökéletes. Mindig vannak és lesznek buktatók is, nem minden hullott az ölembe, sokat küzdöttem talán mumnkámból kifolyólag.-tűrtem egy tincsen a füle mögé. Bűnös vagyok? Mi a bűn? Ki találta ki? Romlott felnőttek bizonyára, hiszen a gyermek bűnt még nem ismer. Pálcával verik belé a bűntudatot, hogy idővel maga is romlott felnőtté legyen. Bizonyos dolgokra rámondják: rosszak. S aki azokat műveli, elkárhozik. Bűn, ha torkoskodsz, ha kedved szerint eszel-iszol, s ha érett férfiként megfontolás nélkül szórod szét magvaidat. Szóval mindaz, ami jólesik neked, ami testi örömmel jár, lelkednek halálos veszedelem, s előbb-utóbb kárhozatra juttat.- De a múlt meghatároz bennünket. Jó okunk lehet rá, hogy szökni akarjunk előle, vagy a benne lévő rossz elől. De csak úgy szökhetünk el, ha valami jobbat tudunk hozzá tenni. És a rossz nem feltétlenül rossz, ha mindezeket nem tettem volna meg, most nem lennék itt.-mosolyodtam el, de csak egy pillanatra. Zord téma, zord hangulat, zord emlékek. Minden zord. - Szeretettel tekintek vissza a múltra,- ami ilyen testtel kicsit mókásan hangozhat-, és kész vagyok a régi tapasztalatokból okulni. Nincs jó vagy rossz, helyes vagy helytelen. A múlt lezárult, végérvényesen. Számomra csak a jelen létezik. - vetettem hátam a falnak.
Vissza az elejére Go down


Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
breathe me & shine
† Tartózkodási hely :
Mystic Falls



Megan Wallace ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Feb. 23, 2013 1:46 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3  Next
Van, hogy nem jutnak eszünkbe a szavak. A hirtelen jött helyzetek is ezt hozzák magukkal, akárcsak a meglepetés ereje. De ez más volt. Több volt ezeknél a közhelyeknél. A tökéletes helyzet, ami rövid életünk alatt alig néhányszor talál meg minket, de akkor olyan mély és felfoghatatlan változások hasítanak végig bennünk, rajtunk, ami az egész értékrendünket felborítja. Ami eddig fontos volt, az háttérbe szorul és helyébe egy másik, egy új kerül. Egy fontosabb. Úgy éreztem, velem most ez történt. Az életem apró kis fénypontjai elhalványultak, a fájdalmai elködösültek, mert csak a most számít. Mindennek ellenére, úgy nézett rám, mintha nem most talákoztunk volna először. Mintha pontosan érezné, amit én, tudná mindazt, ami bennem végbement ez alatt a rövid idő alatt. Az Ő mosolya mosolygásra késztetett, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Igazodtam hozzá... Az érintéséhez.
Kezeimet lassan végigcsúsztattam mellkasán, de mikor ujjaim egyik hegébe ütköztek, arcomról lehervadt a mosoly. Még ebben a felfokozott érzelmi állapotban sem voltam képes felfogni, min mehetett keresztül eddigi élete alatt. És hogy ez miért fájt nekem annyira?! Mert fontos nekem. Jelen pillanatban talán a legfontosabb és legbiztosabb pont a világom közepén...
- Hogy szerezted ezeket? - kérdeztem fojtott hangon, egy kissé rekedten, miközben végigsimítottam egyiken a másik után. Miattam nem eshet bántódása - döntöttem el magamban - de tudni akartam, mi történt a múltjában. Hogy mi formálta a jellemét. Vajon engedi, hogy betekintést nyerjek mindebbe?!
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Feb. 23, 2013 12:36 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3  Next
Valahányszor azt éreztem, hogy ura vagyok a helyzetnek, történt valami, ami a földre nyomott. Azt kérdeztem magamban: de miért? Talán arra ítéltettem, hogy mindig megközelítsem a célszalagot, de sohasem szakíthassam át? Isten ennyire kegyetlen volna hozzám, és csak azért engedi látnom a pálmákat a horizonton, hogy a sivatag közepén szomjan haljak? Sok időbe telt, mire megértettem, hogy valójában nem erről van szó. Életünk során azért ütközünk bizonyos akadályokba, hogy visszataláljunk személyes történetünk igaz útjára.Azt hiszem egyetlen kérdés fogalmazódott meg a fejemben. Miért? Miért kapom én ezt? Van egy mondat... "Szükségem van rá." De hogyan? És miért? Egyszerűen azért, mert van, létezik, él. Mert megnyugtató érzés számomra a létezése. Nem lehet megmagyarázni, hogy miért. De nem is kell. Önzés ez? Egy picit, talán.Ám ha Ő is ugyanezt éli meg, akkor már nem önzés, akkor valóban igazzá, tisztává, önzetlenné válik a mondat.
Egyszerűen nem volt szükségünk szavakra. Szemébe néztem, és kezem az arcára fektettem. Kellemes mosol terült el arcomon, melyet ő is viszonzott. Szája sarkában halvány mosoly bujkál. Nem tudom pontosan megmondani, miért, de nekem tökéletesnek tűnik ez a mosoly. Kicsiny, napsütötte helyet juttat eszembe, mert csak csendes, eldugott zugba tűz be így a derűs napsugár...
Vissza az elejére Go down


Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
breathe me & shine
† Tartózkodási hely :
Mystic Falls



Megan Wallace ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Feb. 07, 2013 4:22 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3  Next
Másodpercek, percek, talán órák?! Mennyi idő telhetett el, fogalmam sincs. De ha őszinte akarok lenni, abszolút nem is érdekelt. Egyszerűen elveszítettem az időérzékemet, amikor karjaival körülölelt és éreztem teste melegét. Szokatlan és nem evilági érzelmek sora zúgott végig rajtam. A félelem apró szikrája megfeneklett a tudatalattimban és néha odaszúrt még, de csak tompán éreztem. Ellepte a nyomasztó érzéseket egy új, mindent felülbíráló ésszerűtlenség, aminek nem tudtam nevet adni. Vagyis tudtam volna, de még csak gondolni sem mertem rá. Mély, erős, visszavonhatatlan érzelmek, amiket sosem akartam érezni. Nem akartam, mert fájnak. Sebeket okoznak és kínoznak. De most, hogy ezeket sejtem, vagy legalábbis azt hiszem, egyáltalán nem a kegyetlensége leng körül. Sokkal inkább az a meghitt boldogság, az az idill, amit sosem hittem, hogy megtörténik. Boldogságot akartam. Azt hiszem megkaptam egy fajtáját. Az a félét, ami kéz a kézben jár a mérhetetlen szeretettel. Az adok-kapok fajta szenvedély, ami mindent elvesz, amit csak nyújthatok, de cserébe ajánlja magát. A legveszélyesebb... és legfelemelőbb dolog egyszerre a világon. És végzetes....
Csak álmodoztam róla. Régen... Azóta évek teltek el, jobbak és rosszabbak, és ez a vágy elhalványult. De nem tűnt el teljesen. Soha, semelyik érzet nem tűnik el nyom nélkül. Valami mindig marad. Az illúzió gyökere, ami elindítja a folyamatot. Az kiirthatatlan. És most, hogy érzem, megkérdőjeleződik bennem, hogy megérdemlem-e, hogy ezt érezzem?! De ezt a feldúló gondolatot most elhessegettem, mielőtt még megneszelné. Nem akarok most csupa negatív dologgal foglalkozni, mikor élvezhetem azt is, hogy Vele vagyok.
Homlokomat néhány pillanatra az övének támasztottam, és még mindig lehunyt szemekkel ugyan, de önfeledten mosolyogtam. csak úgy bele a vakvilágba. Nem érdekelt, ki látja és ki nem. Boldog voltam. Az sem számít, ha mindent elvesz a boldogság, mert kell nekem. Most, hogy már tudom milyen, szükségem van rá.
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Feb. 07, 2013 11:04 am
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3  Next
Egy csapásra rájöttem, hogy jelentek valamit egy embernek, már a puszta jelenlétem is jelent neki valamit, s hogy boldog, ha mellette vagyok. Ez így elmondva kissé egyszerűen hangzik, de ha elgondolja az ember, akkor rájön, hogy iszonyúan nagy dolog, hogy egy életre szól. Olyan erő ez, amely ízekre tépheti az embert, és tökéletesen meg is tudja változtatni. Egyszóval szerelem, de ugyanakkor más egyéb is. Valami, amiért élni lehet.Erő. Mérhetetlen erő söpört végig. Talán tündér erőm kiteljesedése, amit most árasztok magamból. Forróság lengte át egész testem, és ragadott ki a megszokott szürkeségből. Amikor a lelkünk legmélyéből szeretünk valakit, hiszünk valamiben, erősebbnek érezzük magunkat a világnál, és olyan derűs nyugalom száll meg minket, amely abból a bizonyosságból fakad, hogy hitünket semmi sem győzheti le. Ez a különös erő teszi, hogy mindig biztos döntéseket hozunk a megfelelő időben, és amikor a célunkat elérjük, meglepődünk a saját képességünktől. Az életben semmi sem történik véletlenül. Sem emberek, sem pedig események nem bukkannak fel ok nélkül az életünkben. Kapcsolataink alakulásának és fejlődésének semmi köze a szerencséhez. Minden azért történik, mert erő hat rá. Ez az erő mindenkit összeköt. Ez dönti el, megtaláljuk-e magunkat vagy sem. Ez határozza meg, mit érzünk, és hogyan viselkedünk. Ha megértjük ezt az erőt, és tudatosan alkalmazzuk, pontosan azokat az embereket és eseményeket vonzzuk be az életünkbe, akikre és amelyekre mindig is vágytunk. Szíve erőteljes lüktetését tenyerem a saját szívemig vezette. Nagyot dobbant a szívem, de nem akartam hinni neki...olyan csodálatos volt ez az egész. És hihetetlen. Hihetetlen, hogy valaki, aki ilyen gyönyörű, hús-vér ember legyen, és igaz legyen.
Rengeteg gondolat, vegyes gondolat pörgött a szemem előtt. Nem tudtam mit kezdeni ezzel a rengeteg információval, azt tudtam, hogy most, és itt önmagam tudok lenni...végre...
Vissza az elejére Go down


Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
breathe me & shine
† Tartózkodási hely :
Mystic Falls



Megan Wallace ÍRTA A POSZTOT
Pént. Jan. 25, 2013 7:59 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3  Next
Ebben a pillanatban nem éreztem mást, csak biztonságot. Védelmet. Óvást, mindenkivel szemben, akinek a fejében megfordulna, hogy árthat nekem. Bárki is az. Már, most nem számít. Nem érdekelt a múltam, ami a jelenemre és a jövőmre is befolyással lehet, ami béklyóba fog, és ami elkerülhetetlen veszteségekkel fog járni. Nem érdekel! Sosem éreztem még hasonlót. Megérint a nyíltságával, a gyengédségével és azzal a karizmával, ami csak úgy sugárzik minden mozdulatából. Hihetetlen, hogy itt van, Ő, és engem akar. Engem... Néhány óra alatt annyi érzés kavargott bennem, ami máskor évek alatt gyülemlik fel. Boldog vagyok, újra kislány, de felnőtt nő is, mert mindkettőt kihozza belőlem. Merek önmagam lenni. Bízom benne, hogy előtte nem kell titkolóznom, és kapaszkodok belé, olyan szorosan, ahogyan csak tudok. Ő az én mentőövem. Szükségem van Rá. különben megfulladok. Megfojt a kiismerhetőség, a hétköznapi gyötrelmek, és minden más, ami kicsit is ésszerűnek hat. Mert ez minden, csak ésszerű nem. Sosem érezhetnék ilyen gyorsan, ilyen magabiztos, önálló lábon járó, saját akarattal rendelkező érzelmeket, amik döntenek helyettem. De ez jó és kell nekem. Érezni akarom!
- Annyi keserű pillanat és annyi fájdalom után... Végre van egy olyan önfeledten boldog pillanat, amibe kapaszkodhatok. Ami hatással van rám úgy, ahogy semmi más. Amit teljesen érzek. Itt - húztam vissza kezét a szívemre. Azt akartam, hogy érezze, ahogy ver, ahogy lüktet. Ahogy életben tart. Ő ugyanezt teszi velem...
Édes csókja most is bódulatot hozott magával. Elkábított a férfiassága és a nyers ereje, olyan mértékben, hogy ha valaki most a nevemet kérdezné, nem valószínű, hogy értelmesen és helyesen tudnék neki válaszolni. Egyáltalán nem ésszerű, hogy ilyen hatással nem rám már egy-egy érintéssel és csókkal. Felettébb szokatlan érzés, de meghitt és kellemes. Olyan, amitől az ember a világ összes kincséért sem válna meg. Felülmúlhatatlan. És az íze.. A vérem lüktetni kezd, a hallásom eltompul, megszűnnek az érzékeim. Csak Ő van...
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Pént. Jan. 25, 2013 7:18 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3  Next
Tudtam, hogy más, de még csak nem is érdekelt..Ő kellett, teljes egészében, mindennel együtt. Mindannyian keresünk valakit, azt a különleges személyt, aki majd megadja azt, ami hiányzik az életünkből. Valakit, aki képes társaságot nyújtani, vagy segítséget, vagy biztonságot, és néha, ha nagyon keressük, megtaláljuk azt, aki képes mindhármat nyújtani. Igen, mindannyian keresünk valakit, és ha nem találjuk, csak remélhetjük, hogy ő talál meg minket.A köteléket, ami egymáshoz fűz minket, nem szakíthatta el sem a szétválás, sem a távolság, sem az idő. És nem számít, mennyivel különlegesebb, gyönyörűbb, okosabb vagy tökéletesebb nálam, ő is ugyanolyan visszavonhatatlanul megváltozott, mint én. Ahogy én mindörökre őhozzá tartozom, ugyanúgy ő is mindig az enyém lesz. - Nem érdekel, hogyan és miért jöttél az életembe, csak az volt a fontos, hogy jöttél. Nem emlékszem már, mi mindenben vétkeztem, de arra igen, mit tettem helyesen. Emlékszem rád. Te adtál értelmet az életemnek, te tetted különlegessé.-fogtam arcát még mindig, és egy gondolattal közelebb hajoltam. Leheletem ajkát cirógatta. - Veszettül kívánlak. - Remegtem meg egész testemben, és szinte külön erőfeszítésbe került, hogy ne tapadjak ajkára és kezdjem falni őket...a következő pillanatban engedtem a bennem élő férfinak.
Egy csók annyira egyszerű dolog, hogy szinte fel sem tűnik. De ha jobban szemügyre vennénk, megláthatnánk, hogy minden csóknak megvan a sajátos jelentése. A művészet az, hogy meg tudjuk fejteni azt a bizonyos jelentést. A csók különböző emberek számára különböző tartalommal bír. A jelentés végső soron attól függ, aki a csókot adja és aki a csókot látja. A csók aktusa mindig ugyanaz. Mégis minden csóknak megvan a maga sajátos jelentése. Kifejezheti egy férj soha nem szűnő rajongását vagy egy feleség mélységes megbánását. Jelképezheti egy anya növekvő aggodalmát vagy egy szerető lángoló szenvedélyét. De akármit is jelentsen, minden csók egy alapvető emberi szükségletet tükröz. A másik emberhez való kötődés igényét. Ez a vágy olyan elemi erejű, hogy mindig megdöbbenünk, mikor egyesek mégsem értik meg!Óceáni mélységekig merültem egy olyan csókban, amely gyönyörűségesen különbözött az eddigiektől. Zavartalannak és végtelennek ígérkezett, s meglepett azzal, hogy csókabb volt annál, amit eleddig e fogalomként ismertem, kettőnkből kelt önálló életre, megelevenült. Illata, íze, zamata, forrósága, de még teste is volt: párádzó, izmos, feszes, táncolékony. Képtelenség lett volna megkülönböztetni, ki kit simogat, cirógat, ölel; saját bőrömet éppúgy éreztem, mint az övét, és összedöndültek szívizmaink.
Vissza az elejére Go down


Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
breathe me & shine
† Tartózkodási hely :
Mystic Falls



Megan Wallace ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Jan. 15, 2013 5:33 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3  Next
Szívem sajgott, gyomrom kavargott a gondolatra, ami ez után következik. A lehetőségek száma határtalan, az én fejemben mégis csak a két legfontosabb verzió maradt meg, ami ebből a helyzetből valamiképpen kiutat jelent. Maradni Vele, vagy elmenni Nélküle... Előbbi szokatlan lenne, furcsa, és ijesztő is. Utóbbi pedig elviselhetetlen. És igen, eljött a pillanat, mikor szívem újra felülbírálta a józan eszemet, és nem tiltakoztam tovább. Nem lett volna értelme, hiszen a jövőmre nem csak én lehetek hatással, így teljesen felesleges boldogtalan életet élnem a semmiért. Ennyi erővel tengethetem a hátralevő napjaimat önfeledt boldogságban. Hogy is szól Murphy törvénye?! Ami elromolhat, az el is romlik.. Az élet is csak egy nagy gépezet, amit nem mi irányítunk, mi csak megéljük. Ha kerekíteni szeretnénk a történetet és fonni a szálakat, azt nyugodt szívvel megtehetjük, de aminek jönnie kell az jönni is fog. Teljesen mindegy, hogy hogyan készülünk fel rá. Van, amire nem is lehet kellőképpen. Nem élhetek burokban, félve minden egyes lépéstől. Nem lehetek gyáva szeretni, mert aki gyáva, annak nincs esélye az életben maradásra. Eltiporják. Nem lesz fontos többé. Elfelejtik és még egy apró emlékfoszlány sem marad utána.
- Nem olyan vágyaim vannak, mint bárki másnak.. - adom meg magam. Valóban vannak, már ha ezeket lehet annak nevezni. - Nem akarok többé menekülni.. Teljesen normális életet akarok.. Dolgozni, barátkozni.. Családot szeretnék.. Igazi, szerető családot.. Abszolút jelentéktelenné válni... - mosolyodtam el. Szép álom, és mindig is ezt akartam. Nekem nem volt teljes családom, nem úgy nőttem fel, ahogy kellett volna. Volt, hogy ezért máshogy is néztek rám. Bár a viselkedésemen sosem látszott, hogy bármi gondom lenne.
- Nem attól félek, hogy magamat neked adjam.. Csak a szívemet féltem.. Mindig is csak az enyém volt, az én kényem kedvem szerint működött, szeretett vagy gyűlölt. És most jössz Te.. És összezavarod. Nem tudok rendesen gondolkodni, ésszerűen cselekedni.. Befolyásolva érzem magam, a szívem által. Sosem volt még ilyen sok összeszedetlen gondolatom, ennyi hiábavaló törekvésem egy lényegében helytelen dologra.
- Ez csak az újdonság varázsa... - rándítottam aprót a vállaimon. Nem voltam hozzászokva ahhoz, hogy valaki, legyen az akárki, bókoljon, vagy csak ilyen átható gyengédséggel beszéljen hozzám. Nem tudtam, hogyan kellene reagálnom rá, hiszen én sosem voltam a szavak embere, én a kimondatlan érzelmeimmel kergettem mindenkit az őrületbe. A kettősségemmel, ami bennem zűrzavart okozott, és ezzel hatással volt a cselekedeteimre. A sokszor meggondolatlan cselekedeteimre. De nem akartam most ezzel foglalkozni, hiszen nem akarja, hogy elmenjek. Tehát nem reménytelen a helyzet. Egyáltalán. Az érme másik oldala persze még mindig ott van, de kevésbé jelentőségteljesen.. Ami voltaképpen rám hatással van, talán a viselkedésemre is, de azt nem hagyom, hogy Rá is hasson.
Érintése nyomán apró áramütés cikázott végig bőröm felszínén. Leheletfinoman ért csak hozzám, csodáltam gyengédségéért. Olyan magával ragadó..
- Vagyis azt a boszorkányt... - hajoltam közelebb és javítottam ki reflexszerűen, hiszen úgy volt fair, ha Ő is tud róla, ki és mi vagyok én tulajdonképpen. Nem mondhatnám, hogy túlságosan meglepődött volna... Valószínűleg, hozzám hasonlóan Ő is megérzi a természetfeletti jelenlétét.
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Jan. 15, 2013 11:56 am
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3  Next
A szeméből csorgó könnyek mindkettőnk könnyei voltak. Ismertem az emberek túlzó kifejezését a szomorúságra - megszakad a szíve. De mindig azt hittem, hogy ez csak egy allegória, hogy a hagyomány értelmében így neveznek valamit, aminek igazából nincs lélektani kapcsolata a valósággal, mint a "vaj van a füle mögött" esetében is. Úgyhogy nem ért váratlanul a mellkasi fájdalom. A hányinger sem, az összeszoruló torok sem, és a szememet égető könnyek sem. De mi ez a feszítő érzés közvetlenül a bordáim alatt?
- Mindenkinek vannak vágyai, ne is próbáld tagadni.. - Sokszor kerülünk olyan helyzetbe, ahol leplezni akarjuk érzelmeinket, akár úgy, hogy fizikailag és szociálisan kilépünk a helyzetből , akár úgy, hogy más társas viselkedéssel, például gúnnyal vagy iróniával palástoljuk az elsődleges érzelmi reakciókat.
-Minden, ami él, az túlságosan is titokzatos. S te, kedvesem, számomra örök talány maradsz, amelynek értelme az élet gyönyöreit és a halál borzalmait rejti magában. Ne félj attól, hogy odaadod magadat nekem. Mindig vágyni fogok rád, és sohasem foglak kiismerni. Vajon valóban a miénk-e valaha is az, akit szeretünk? Vajon másvalami-e a csók és az ölelés, mint egy gyönyörűséges kétségbeesés erőfeszítése? Még amikor karjaimba szorítlak, akkor is kereslek, sohasem vagy az enyém, mert mindig kívánlak téged, s mert benned a lehetetlent és a végtelent kívánom.- léptem hozzá közelebb. - Nem akarom, hogy elmenj. - fektettem tenyerem puha arcára, végigsimítottam álla vonalán, és szívére helyeztem tenyerem. - Hogyan is akarhatnám elveszíteni azt, aki jelen pillanatban tulajdonképpen az az ember, akiért bármit megtennék. - nyomatékosítottam a bármit szót, miközben tenyereim közé fogtam arcát. Lehetetlen egy helyzet volt ez. Hogyan beszélhetnék mély érzelmekről, amikről egész életem során semmit nem tudtam...ráadásul egy alig pár órás kapcsolat után..?
Nem hiszek a teljesen reménytelen szerelemben; a szerelem egyesülés, két test és lélek ölelkezése. Ha kiderül, hogy az egyik résztvevő egy agyrémet ölelt, akkor nem tehet mást, mint hogy udvariasan kezet csókol, és ajánlja magát...Szükségem van arra, hogy vágyjak egy nőre, hogy levadásszam és leigázzam, hogy mindenestül az enyém legyen. S ez igaz rá is. Azt akarom, hogy csak az enyém legyen.
Vissza az elejére Go down


Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
breathe me & shine
† Tartózkodási hely :
Mystic Falls



Megan Wallace ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Jan. 15, 2013 11:00 am
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3  Next
Újra elgondolkodtam. Sokáig nem szólaltam meg. Nem tudtam, mit is mondhatnék, hiszen a közöttünk beálló idegen feszültség tapintható volt. Sikerült Őt a legszélsőségesebb érzelmek felé sodornom, pedig egyáltalán nem ez volt a célom. Volt egyáltalán célom?! Igen, két különböző... Szerettem volna Vele lenni és megvédeni. Ezek jelen körülmények között egymást kizáró tényezők.
- Az élet? - kezdtem halkan. - Mindenedet elveszi és alig ad valamit cserébe, de az elég ahhoz, hogy bármit túlélj. Hogy erős maradj, vagy ha összetörtél, talpra állj. Tőlem mindent elvett már, ami fontos volt. Csak magamért és magamnak élek két éve. Nem vagyok hozzászokva a gondolathoz, hogy kötődjek valakihez, akit alig ismerek... - vallottam be őszintén és bármennyire utáltam mások előtt sírni, most kibuggyantak az első könnyeim. A hirtelen beálló idegtépő csendben szinte hallottam, ahogy könnycseppeim legödülnek arcomról és a padlóra hullanak, pontosan a néhány csepp vér mellé, ami a tenyerét hagyta el. - Engem nem tartanak életben a vágyaim, mert nincsenek.. Semmim sincs a szívemen kívül, és az sem egész már... Most jó, nem fenyeget a veszély, hogy újra darabokra essek, de ha.. Ha vállalnám a kockázatot és az én előéletem miatt esne bajod, azt sosem tudnám megbocsátani magamnak.. Ha nem hiszel nekem, ez akkor is így van... - motyogtam. Elidegenítettem magamtól. Ezt is sikerült elérnem. Remek...
Hirtelen változott a hangulata, mikor kezdett minket összehasonlítani, amit először nem értettem. Éreztem ugyan érintésén, hogy nem átlagos és nem is vámpír, de magamfajtának sem gondoltam. Akkor nem gyógyulna olyan gyorsan.. Különleges.. Tündér.. Sosem láttam még hozzá hasonló lényt, de kétségkívül rabulejtett már az első pillanatban. Vonz magához, még most is, hogy éppen a saját érdekében ugyan, de le akarom Őt beszélni magamról. Egyre jobban fájt, egyre kisebbre zsugorodott a szívem és a gyomrom is. A testem is reagált az észbeli döntésre, ugyanis, ha a szívemre hallgatok, most nem civódunk éppen. Mennyivel könnyebb lenne, ha következmény nélkül keresztülnézhetnék a tényeken.. - Nem lerázni akarlak... Hiszen kedves vagy, figyelmes, egy megfejtésre váró titok és valami oknál fogva bízom benned. - hunytam be a szemeimet szorosan. - De dönteni nem dönthetek helyetted, mert nincs jogom hozzá, csak azt tehetem meg, hogy figyelmeztetlek a veszélyre és az esetleges veszteségre.. Csak remélni tudom, hogy mérlegelsz, mielőtt őrültségbe vágsz bele.. - tért vissza a hangszínem és végre a szemébe néztem. Meg is dermedtem azonnal. - Szeretnéd, hogy elmenjek? - kínáltam fel neki a végleges döntés lehetőségét, én pedig sajgó szívvel vártam a választ. Mindenképpen sorsdöntő percek következnek, és már nem vagyok benne biztos, hogy nem fogok összetörni a végén. Olyan bizonytalannak érzem a helyzetet..
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Jan. 14, 2013 10:30 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3  Next
Mosoly terült szét arcomon reakcióját látva, egészen jól bírta, valahogy rosszabbra számítottam. Ahogy eltávolodott érzelmei jól láthatólag kavarogtak benne. - Ne gondold, hogy az élet olyan, amilyennek képzeled. A saját útján jár. Te meg a magadén. És ezek nem azonosak. Bizony... Nem mintha boldog akartam volna lenni, nem. Pusztán menekülni akartam... menekülni, igen: menekülni. Csak később jöttem rá, minek kell a kiindulópontnak lennie: a vágyaknak. Az ember azt hinné, más az, ami megmenti: a kötelesség, a tisztesség, az, hogy jó legyen. Nem. A vágyak mentik meg az embert. Ez az egyetlen, ami valódi. Velük megmenekülsz. Csakhogy későn jöttem rá. Ha időt adsz az életnek, könyörtelen, különös fordulatokat vesz: és egy szép napon azt látod, hogy már csak úgy lehetnek vágyaid, ha bajt okozol velük magadnak. Ekkor minden felborul, nincs mód a menekülésre, minél jobban kapálózol, annál jobban belegabalyodsz a hálóba, minél inkább lázadsz, annál jobban sérülsz. És nincs menekvés. Túl későn kezdtem vágyakozni. Minden erőmmel. Annyi bajt hoztam magamra, hogy el sem bírod képzelni. - mondtam monológom, aminek a végére egészen bele is kavarodtam. - Hogy ki vagyok én? - kacagtam jólesően. Az első pillanattól fogva tudtam, hogy ő is olyan mint én, vagy legalábbis hasonlít hozzám.A kérdés csak az volt, hogy mikor bújik ki a szög a zsákból. - Kik vagyunk? Ki vagy Te, ki vagyok én, kik a többiek, és kik azok, akik már nincsenek többé? Melyik a valóságos: a tükörkép, vagy az, aki a tükör előtt áll? Az élő, vagy az emlék, a kép, amelynek már nem fáj semmi?-tettem le a kést az asztalra. - Tündér vagyok. Viszonylag nehezen halok meg. - néztem rá. - Szóval ez a koporsós dolog most nem jött be. - ingattam meg a fejem. - Valami jobbat kell kitalálnod, hogy lerázz, vagy csak egyszerűen lépj le. - fájt, végtelenül fájt. Ez az érzés átitatta a teljes valómat. Sütött arcomról, a tartásomról. A végtelen, és elmaradhatatlan fájdalom, amely az életem is végig kíséri. - Úgy látszik ez az én sorsom. - nevettem ki tulajdonképpen saját magam. Az ember valahogy talál módot arra, hogy túlélje élete legborzalmasabb élményeit. Valahogy eltelnek a napok, egyik a másik után, és összetörve, elkeseredetten, de csak megyünk tovább. Telnek a napok, és mi csak sodródunk velük, néha megdöbbenve, hogy még mindig élünk.Valójában nagyon boldog, elégedett ember vagyok, az összetört szívem ellenére is. Mert a szívem, az összetört, amennyire csak egy szív össze tud törni. A valóságban egy törött szív nem olyan borzalmas, mint a regényekben. Egy odvas fogra hasonlít... időnként fáj, és néha álmatlan éjszakákat okoz, de két rossz időszak között az ember élvezi az életet, az álmokat. De nincs elviselhetetlen fájdalom. Tud borzalmas lenni, de soha nem elviselhetetlen. Mikor valóban az, már nem érezzük.


Vissza az elejére Go down


Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
breathe me & shine
† Tartózkodási hely :
Mystic Falls



Megan Wallace ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Jan. 14, 2013 9:42 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3  Next
Ajkamba harapva hallgattam és figyeltem Őt. Jobb, ha nem hagyja el semmi meggondolatlan dolog a számat.. Így is elég fájdalmas ez az egész.. Megbántottam, amiért legszívesebben felképeltem volna magam, de nem tettem. Tartottam magam. Még mindig kitartottam amellett, hogy veszélyes neki bármiféle kapcsolatba bonyolódnia velem.. Nem számít, mennyire szeretném. De ugyan már, mikor is számított utoljára, hogy én mit akarok?! Nevetséges az egész életem.. Semmi boldogság nincs benne, pedig az előbb az voltam.. Felhőtlenül boldog. Elfelejtettem az apró gondjaimat, mindenről megfeledkeztem, ami a szívemet nyomta.. Vele.. Nem értem, hogy hozhat ki belőlem ilyen dolgokat, ilyen érzéseket, azt meg pláne nem, miért facsarodik bele a szívem a gondolatba is, hogy talán most látom utoljára... Késő.. Már fontos..
Elhűlve néztem, ahogy lekapja magáról a pólóját és felfedi ezzel felsőtestét előttem. Nem tudtam leplezni meglepettségemet, amint megpillantottam hegeit. Nem erre számítottam. Sima bőre felszínét a begyógyult sebek domborulatai díszítették. Nem tudtam minden egyes nyomot tüzetesen megnézni, de valahogy nem is volt hozzá elég lelkierőm. El sem tudtam képzelni, mennyi fájdalmat bírt már ki, hiszen nekem sosem volt hasonló sérülésem, nem volt összehasonlítási alapom. Vajon, hogy szerezte Őket? Bandába keveredett? Vagy csak rosszkor volt, rossz helyen? Na de ennyiszer?!
Nem hittem a szememnek, mikor hátat fordított nekem, majd néhány másodperc elteltével egy késsel tért vissza. A vér is megfagyott az ereimben a gondolatra, hogy talán valóban egy pszichopata és meg akar ölni. Aztán, mikor megláttam, hogy saját kezébe döfi felsikoltottam és megróttam magam előbbi gondolataimért...
- Normális vagy?! Mutasd! - kaptam azonnal tenyeréért, de mire sikerült legyőznöm annyira a remegésemet, hogy megvizsgálhassam, már csak egy heget tudtam tanulmányozni. - Mi a ... - kezdtem, aztán amilyen gyorsan felé léptem, olyan gyorsan távolodtam is el tőle.
Ez nem természetes dolog... Ami, csak azt jelentheti, hogy Ő sem az.. Megint egy természetfelettivel van dolgom, úgy tűnik én vonzom a fenyegetést.. De fenyegetést jelent rám egyáltalán?
- Ki vagy Te? - néztem rá, hangom akadozott. Talán megláthatta szememben a félelmet, a zavarodottságot és a fájdalmat, amit az okozott, hogy lelkébe tiportam. A francba már.. Nem hiszem el, honnan törnek fel belőlem ezek az érzelmek. Hiszen eddig soha..
- Mi vagy? - kérdeztem újra, de nem gondoltam át előre, hogy ebből valószínűleg arra fog következtetni, hogy mindent -vagyis lényegében mindent- tudok a természetfelettiről. - Mellettem nem csak néhány heget szereznél, hanem az utolsó szögeket a koporsódra.. - váltottam kissé teátrális stílusra. Hát nem érti, hogy csak Őt akarom védeni?!
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Jan. 14, 2013 5:19 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3  Next
Szavaiból kettősséget vettem ki. Nem tudom, hogy ez azért volt-e, mert ennyi mindent rázúdítottam, vagy azért mert nem tudja hogyan hátráljon ki ebből az egészből. Sejthettem volna, hogy ez lesz, na, én ezért nem beszélek soha senkinek az érzelmeimről. Hangom, és arcom semlegessé vált. Az életem kettéhasadt: az egyik felét vágyakozás töltötte meg, hogy elérjem az álmaim, a másik meg keserűséggel volt tele. A malomkövek között minden finom porrá őrlődött, és a por szép lassan beborította az egész életem. De nincs az a lelki fájdalom, ami ne enyhülne, különben mind meghalnánk.
- Veszély? - pillantottam rá szkeptikusan, és dacosan.A test ellen kétféleképpen lehet védekezni: kicsapongással, vagy gyáva, hiú és sértődött aszkézissel. Egyiket sem bírja, dacosan és végzetesen felel mindkét sértésre. A test csak az őszinteséget bírja.- Akkor most mutatok valamit.- vettem le pulóverem, majd pólóm. Mindkét alkaromon régebbi hegek, hol vágások, hol tűnyomok, néhol pedig félkör alakú rózsaszín harapásnyomok tarkították, a hátamon frissebb, még egészen friss harapásnyom, csípőmnél hosszú, vastag frissen összefércelt késvágás nyoma. - Tudom, hogy mi a veszély. - mutattam csípőmön lévő vágásra. Ezután a konyhába mentem egy késért, és belevágtam előtte tenyerembe, ami pillanatok alatt begyógyult. - Akkor elképzeled milyen volt? -simítottam végig a hegen. Semleges hangon, arcomon undorral pillantottam a hegre. - És ez a fájdalom semmi, semmi nincs ehhez képest. - értettem itt a közöttünk kialakult helyzetre. - De minek is erről beszélni... -keseredtem el, és összeszorult a torkom. Ruháimat összefogtam a kezembe, és rájuk szorult az öklöm. Jól esett kicsit levezetni a ruhákon a dühöm, mielőtt felrobbantam volna. Szemöldököm összevontam, majd ruháim a kanapéra hajítottam, és újra felépítettem védőbástyám. Hülye voltam, hogy engedtem, csakis magamat okolhatom.
Vissza az elejére Go down


Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
breathe me & shine
† Tartózkodási hely :
Mystic Falls



Megan Wallace ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Jan. 10, 2013 9:43 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3  Next
- Én... - kezdtem. De nem tudtam, mit is mondhatnék... Mit kellene mondanom? Mert azt éppenséggel tudom, hogy mit akarok mondani.. De bensőmet megint kétfelé szakítja a szív és az értelem.. Miért nem tudnak csak egyetlen egyszer ugyanúgy vélekedni valamiről?! Olyan nagy kérés lenne?!
Továbbra is hallgattam. Figyelmesen, körültekintően, minden apró részletre figyelve. Nem akartam hinni a fülemnek.. Egyszer megmosolyogtatott és szívem hevesebben vert, másszor kihagyott egy ütemet és összeszorult a fájdalmas gondolatra.. Mit tettem Vele?! - visszhangzott a fejemben a kérdés. A legfontosabb...
- Sajnálom.. - leheltem magam elé, alig hallhatóan, de nem mertem a szemébe nézni. Nem, mert tudtam, hogy mekkora fájdalmat okozok neki.. Hiszen Ő valójában a néhány óra alatt benne felgyülemlő érzelmeit vallotta meg nekem, de ha én is megtenném... Nem, akkor már nem lenne visszaút... Kedvelem Őt.. Nem sodorhatom veszélybe. - Nem engedhetem, hogy fontossá válj a számomra.. Veszélyes.. - szorult el a torkom és éreztem, hogy ha így folytatom, nem fogom tudni útját állni a könnyeimnek. - Minden embert, akit szerettem és aki közel állt hozzám, elvesztettem vagy magam mögött hagytam... Pontosan a veszély miatt.. Nézd, én nem az vagyok, akinek látszom - mutattam magamra. - De .. Hiszen elmondtam.. Te is tudod.. - nevettem fel keserűen, miközben a hajamba túrtam. Elmondtam neki, hogy mit tettem. Hogy gyilkoltam.. És Ő mégis rám vágyna? Egy könyörtelen gyilkosra? Normális??
Visítani tudtam volna, amiért végre találok valakit, aki mellett igazán jól éreztem és érzem magam.. Aki meg tud nevettetni és minden lépésével meglep, és én mégsem engedhetem magamhoz közel. Ez.. Kínzás.. És ha tudná, hogy pontosan így érzek én is, csak még jobban fájna..
Vissza az elejére Go down





Sponsored content ÍRTA A POSZTOT
Today at 11:47 am
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3  Next
Vissza az elejére Go down
 

Xavier szobája

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 3 oldalUgrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3  Next

 Similar topics

-
» Greg hálószobája
» Charles Xavier - X-Professzor /Foglalt/
» Stefan szobája
» Szülőszobák és orvosi rendelők
» Pihenőszoba

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi :: Mystic Falls :: Belváros :: Hotel-