Share | 

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
●● bonbon and ric ●●
Kedvenc dal :
●● runnin ●●
●● behind blue eyes ●●
●● he's the better man ●●
●● slow down ●●
●● this is who i am ●●
●● monster ●●
Tartózkodási hely :
●● mystic falls ●●
Humor :
●● bloody ●●



A poszt írója Damon Salvatore
Elküldésének ideje Kedd Május 15, 2018 6:49 pm
Ugrás egy másik oldalra






Hello, brother


Turn it off

Gondolatban megannyi embert lemészároltam, sőt, a vérükben fürdöttem. Megnyugtató volt ez a kép, s jó lett volna, ha a valóság is ehhez a jelenethez idomul. Azonban tudtam, hogy ha Stefanon múlik, akkor néhány mezei mókusnál, értsd: mezei lánykánál többet nem fogunk mi enni ma este. Életcélom volt átlépni azt a határt, avagy átlépteti vele, amit nem akart. Vérengzés, amit élvezünk. Hiszen szörnyetegek vagyunk, ezt a tényt sem ő, sem senki nem másíthatja meg. Csak egyszerűen el kellene fogadnia. Át kellene adnia az irányítást a Ripper énjének, hogy mindketten élhessük a magunk önfeledt kis életét. Ki-ki, ahogyan akarja, ott, ahol akarja. Bár, ha tényleg szabadjára engedné a benne élő Rippert, könnyen válhatnánk társakká, kik együtt lépnek a gyilkosoknak kikövezett útra. Kár, hogy Stefan úgy küzdött ellenem, mintha az élete múlt volna rajta. Habár a játékba belement, tudtam, hogy ez voltaképpen semmit nem jelent, azon túl, hogy esélyt akar az én emberségem visszaszerzésére. De ezt nem adhattam meg neki. Még mindig jobb volt így, eképpen feldolgozni a történeteket (amik már ugyebár nem érdekeltek), mint érezni. Hiszen érezni fáj. Mondhatni, egy hatalmas nagy szívás.
- Elrontod a játékot az ilyen válaszaiddal, Stefan. A bennem élő szörnyetegnek sem tetszik, amiket kiejtesz a szádon. – Csóváltam meg a fejem lassacskán. – Józannak? Hol van már a józan ész? Kikapcsoltam. Nincsenek határok, s azt javaslom, neked se legyenek. Felesleges. Kimaradsz a jóból, ha folyton megállsz… - Magyaráztam. Szerintem igazam volt, de sejtettem, hogy ő nem fog nekem igazat adni.
Nem tetszettek a szavak, melyek elhagyták ezután a száját. Komolyan, tudtam, hogy Elena lesz terítéken. Mi lehetett volna ezért a jutalmam? Vagy inkább Stefant kellett volna elhallgattatnom valamivel? Irritáltan forgattam a szemeimet.
- A helyzet az, Stefan, hogy én azokra az érzésekre nem emlékszem, melyeket iránta éreztem. Semmit sem jelent számomra az a nő. Most már a tiéd lehet, vagy bárkié, aki akarja őt. A helyzet pedig az, drága öcsém, hogy nincs miért küzdenem már. Legfőképpen nem őérte. Elég világosan a tudtomra adta, hogy gyűlöl és mást nem érez. De már én sem. Érted? – Kérdeztem egy fokkal hangosabban. Nem akartam dühös lenni vagy kiabálni vele, de egyszerűen ez a téma… ez az egész Elena dolog idegesített. Miért nem lehetett megérteni, hogy aminek vége van, annak vége van? – Törje meg az az igézetet, akinek fontos Elena. Nekem nem az. De Te, mint Hős-Stefan, bizonyára örömmel rohansz a segítségére, nem? Remélem, meghálálja majd neked és a karjaidba omlik. Bár… igaz. Neked ott van a szöszi. – Nevettem fel, majd inkább a hölgyeményt húztam magamhoz. Ő kellett, jó kis gondolatterelő volt.
- Ezt vegyem úgy, hogy te magad is véglegesen elfordulsz tőlem, Stefan? – Néztem vissza az öcsémre érdeklődve. – Habár nem haragudnék érte, sőt, örülnék, hiszen csak visszatartasz. Legalábbis megpróbálsz visszatartani és ez bosszantó kissé. Ha nem magadra gondoltál, akkor viszont teljesen mindegy. Nem bánom, ha végleg kisétál az életemből Elena. Nem köt hozzá semmi, a múlton kívül. Nézd Stef, kölcsönösen elvágtuk egymástól magunkat. S ezzel itt a vége. – Újból a nőre pillantottam, s végül ittam belőle. Ám a harapásom nem volt mély, így nagy kínokat sem élt át. Hasonlított Elenára. Ennyit még én magam is észrevettem. S ekkor érkezett a kérdés. Elszakadtam a nyakától, hogy válaszolhassak.
- Huh? Kire is? Az ex-szerelmedre? – Néztem egy félmosollyal Stefanra, miközben megnyaltam az ajkaimat. – Attól, hogy barna a haja és a szeme, még nem lesz Elena Gilbert. – Visszafordultam a nőhöz, akinek a fejét magam felé fordítottam. Egyenesen a szemébe néztem. Nem akartam a halálát, de tudtam, hogyha most elengedem, azzal Stefan bele fog kapaszkodni a reménybe… a reménybe, miszerint képes engem visszahozni. De ez hazugság volt. Engem nem lehet megmenteni.
- Kérdezhetsz bármit, hisz megmondtam. – Mindkét kezemet a nő nyakára csúsztattam, majd felemeltem a fejem és elnéztem az öcsém felé. – Semmi rejtegetnivalóm nincs. – S ezzel a végszóval, meg egy hirtelen mozdulattal törtem ki a nő nyakát, aki holtan esett össze előttem. Nyeltem egy nagyot. Mintha őt öltem volna meg… körülbelül ilyen érzésem volt. A fenébe is. Lepillantottam a nőre, egy röpke pillanatra talán kétségbeesés ült ki az arcomra, amit aztán el is tüntettem magamról. Semmi gond, Damon. Ez a helyes. Egy szörnyeteg vagy.
Nyugtattam magam, majd az ingemen igazítva felpillantottam. A nyakam az ing igazítás után jobban kilátszott a kelleténél, s egy sérülés is feltűnést kelthetett az öcsém számára.



Love; Damon Salvatore


702 szó❀ You’re all I got ❀ megszaladt a kezem 38kredit

Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :

the story of my life i take her home, i drive all night to keep her warm and time is frozen

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
▼ mystic falls ▽
Hobbi & foglalkozás :
▼ i am a super busy guy ▽
Humor :
▼ dry like the sahara ▽



A poszt írója Stefan Salvatore
Elküldésének ideje Kedd Május 01, 2018 10:39 am
Ugrás egy másik oldalra

to my brother

Minden egyes alkalommal aggódtam a bátyámért, amikor kikapcsolt. Egyre jobban és jobban, mivel hittem abban, hogy minél többször szabadulunk meg az emberi oldalunktól, annál könnyebb előhívni a bennünk rejlő igazi szörnyeteget. Damon jól beszélt: a ripper bennem él. A részem, éppen annyira, mint a szívem vagy az emberi Stefan, akit megpróbáltam a felszínen tartani. Jelen esetben kevésbé tartottam az én sötét oldalamtól, mint a testvéremétől. Számtalanszor láttam őt kikapcsolva, gyilkolni, szórakozásból pusztítani, tornádóként végigsöpörni városokon… ez a fajta viselkedés enyhített a fájdalmán. Olyan volt, mint én vagy éppen bármelyik vámpír. A kívülállók könnyen gondolhatták volna, hogy semmi bajunk sem lehet az életben. Erősek vagyunk, rengeteg erő és hatalmas elszántság kell ahhoz, hogy megölhessenek minket, kedvünkre lakmározhatunk a velünk szembejövőből és elfeledhetjük vele, hogy bármikor találkoztunk. Büntetés nélkül ölhetünk vagy éppen tehetünk bármi mást az egyszerű emberekkel, ezáltal azt érünk el, amit szeretnénk. Mintha nem létezne előttünk lehetetlen. Csupán arról voltunk hajlamosak magunk is elfeledkezni, hogy éppen annyira esendőek vagyunk, mint a többi élőlény ezen a bolygón. Igényeljük a társaságot, a jót, a szépet, a kalandot, a kapcsolatokat és legfőképpen: szeretünk szeretni és szeretve lenni. Alapvető szükségletünk és ha megtagadják tőlünk, összetörünk. Jobban, mint az emberek, hiszen százszor, ezerszer jobban érezzük a csalódást, a szívünkbe szűrt tőrt, a fájdalmat és van, hogy eljön a pont, amikor már képtelenek vagyunk harcolni ellene. Ilyenkor valami megtörik bennünk és úgy döntünk, nem akarjuk magunkat kitenni több kilátástalanságnak és egy jól irányzott mozdulattal bemutatunk a reménynek, amikor ismét kecsegtetni szeretne minket. Aki sokat és minőségében hatalmasat csalódik, egyre lejjebb süllyed ebben a sorssal együttesen ásott gödörben. És az én bátyám a legutóbbi csalódása miatt olyan mélyre ásott, hogy komolyan megijesztett.
- Nem akarom, hogy előbukkanjon és neked sem kellene hallgatnod a sajátodra. - Magammal szembe fordítottam a lányt, felharaptam a csuklómat, adtam neki pár cseppet a véremből és megkértem, hogy fusson, amilyen messze csak tud, de senkinek se beszéljen a történtekről. - Nekem van miért józannak maradnom és neked is, Damon. - Komoly tekintettel meredtem rá és nyeltem egyet, amikor megtalálta az áldozatát. A lány rémült volt, de egy hangot sem adott ki. Sajnáltam őt és azt, hogy az én ötletem és tenni akarásom miatt került a bátyám karmai közé. Hívhattam volna járulékos veszteségnek… mégis összeszorult a szívem, ha arra gondoltam, hogy pár perccel ezelőttig jól érezte magát a barátaival és biztosan nem hitte volna, hogy ma este talán holtam végzi. Nem rágtam át magam kellőképpen a tervemen. - Talán azt hiszed, hogy nincs, ami a földön tartson és nincs miért küzdened, de van. - Közelebb lépte, Damon és a lány kettőséhez. - Elena nem emlékszik rád és ezt én sem tudom megmásítani. Nem tudom azt mondani, hogy könnyű lesz megtörni egy ősi vámpír igézetét. - Kötöttem ki. fogalmam sem volt, hogyan kezdjünk neki. Törjünk rá az eredeti Petrova-ra, aki vérének köszönhetően léteznek a vámpírok? Esélyes, hogy még az eredetiek sem képesek rávenni semmire sem szép szóval, sem igézettel azt a nőt, nemhogy mi. Én egyedül képtelen voltam rá, szükségem volt a testvéremre, de ő szemmel láthatóan elveszítette a motivációját. - Viszont ha te elkezded lemészárolni az egész keleti partot és úgy teszel, mintha egyáltalán nem érdekelne, hogy életed szerelme, a nő, akiért hosszú ideje küzdtél, és aki mellett élőnek érezted magad nem ér meg annyit, hogy még egy kicsit harcolj érte és segíts neki… akkor elveszítesz mindent, amit eddig megteremtettél magadnak. - Haragudhattam volna rá, amiért elcsábította tőlem Elenát és hazudnék, ha azt mondanám, hogy eleinte nem fájt, de azóta rájöttem, hogy őket egymásnak szánta az ég. Jobbá teszik egymást, már amikor mindkettő emlékszik a másikra. - Hasonlít rá, igaz? - Egy röpke pillanatra összekapcsolódott a tekintetem a bátyám által szorongatott lányéval. Hosszú, barna haj, csokoládébarna őzike-szemek, eredendően kedvességet sugárzó arc. Pont, mint Damon szerelme. - Válaszolok a kérdésedre: A negatív. És nem teszek fel kérdést, ha elengeded a lányt. - Ajánlottam fel. Ha elutasítja, sajnos a lány rosszul jár, de nekem lesz némi esélyem puhatolózni… ha pedig elengedi, megmutatja, hogy igenis vannak benne érzések. Ami csakis jót jelent.

:mer:
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
●● bonbon and ric ●●
Kedvenc dal :
●● runnin ●●
●● behind blue eyes ●●
●● he's the better man ●●
●● slow down ●●
●● this is who i am ●●
●● monster ●●
Tartózkodási hely :
●● mystic falls ●●
Humor :
●● bloody ●●



A poszt írója Damon Salvatore
Elküldésének ideje Szer. Márc. 28, 2018 3:48 am
Ugrás egy másik oldalra



Hello, Brother

turn it off

Felkavaró, vagy inkább feltörő emlékképek, melyeket minden pillanatban igyekszem elfojtani. Elena, a közös múltunk, avagy az érzéseim… akarom mondani a nem létező érzéseim. Amióta Stefan megjelent a bárban, azóta az agyam minden egyes gondolata valahogy a körül a lány körül forog. S ennek nem így kellene lennie. Nagyon nem. Dühössé, frusztrálttá tesz a tény, hogy újra és újra beugrik az arca, vagy a hangja. Miért? Nem jelent számomra semmit. Ezt viszont be kell bizonyítanom, nem csak Stefannak, sőt, nem csak Elenának, hanem saját magamnak is. Erre a legjobb módszer az, ha Stefant kicsit rossz útra csábítom, s olyasmire kényszerítem, amit magától nem tenne meg. De belement a játékba. A velem való játékba. Nincsenek szabályok. Ahogyan Katherinetől is tanultuk. Nos, még ha nem is a legjobb tanár, most mégis jól jön ez a tanácsa, avagy útmutatása. Hiszen… bármit megtehetek. Bármilyen eszközhöz nyúlhatok. Bármilyen módon megtörhetem Stefant, ahogyan csak akarom. A lehetőségeim tárháza végtelen, és ez benne a legeslegjobb. Stefan, nem sokáig fogsz már így mosolyogni, abban biztos lehetsz.
Futott át a gondolataimon a fentebbi néhány sor, ajkaimon megint egy kósza, ám annál ravaszabb mosoly jelent meg, alig néhány pillanatra. Hallottam, hogy az öcsém máris kiszáll utánam az autóból, ám annyira nem hatott meg. A kérdésére ezáltal csak hanyagol bólintottam, s legyintettem a kezemmel, jelezve, hogy pontosan úgy van, ahogyan gondolja. Máris bele a közepébe. Elvégre, szórakozni jöttünk, vagy nem?! Ám további szavai mégis megállásra késztettek néhány pillanatra, így mégsem tapadtam a kiszemelt áldozatom ütőerére, de ő volt olyan kedves, hogy teljes csendben, avagy nyugalomban várta a sorsát, a halált, s vele együtt engem. Elpillantottam Stefan felé. Néhány pillanatig fürkésztem, de nem hagytam magam lebeszélni. Az áldozatomat kegyetlenül lecsapoltam, majd hagytam a földre hullni az élettelen testet. Véres szájjal fordultam az öcsém felé, miközben megnyaltam az ajkaimat.
- Netán aggódsz? Ha kell, kiirtom az egész várost és nem lesz gond a szülőkkel sem. Komolyan, miért rágódsz ezen? Szórakozni jöttünk, nem? Mint a régi szép időkben. Hiszen neked is van egyféle… múltad. Csak nem felejtetted el? A Ripper éned biztos boldogan előtörne belőled, ha hagynád. Miért nem hagyod a benned élő szörnyetegnek, hogy megmutassa magát? Ott van benned. Mindig is ott lesz. Ez benne a jó. Hiszen a magunkfajta nem változik. – Magyaráztam, néhol nevetve, néhol viszont komolyan. Ám az ötlete, amit kiejtett a száján… nos. Érdekesnek bizonyult. Felvontam a szemöldököm. Ez az ötlet eleve új áldozatért kiáltott, amivel nem is volt gond, viszont kissé aggasztott ez a játék, s ennek hangot is adtam.
- Ez miféle olcsó, gyerekes… játék? Mégis miféle titkokat akarsz belőlem kiszedni ezáltal? Ugyanis a helyzet az, drága öcsém, hogy bármit kérdezhetsz. Nincs semmi rejtegetnivalóm. – Néztem rá komolyan, tekintetemmel szinte a csontjaiig hatoltam. Bár szavaimat én magam sem hittem el, azt akartam, hogy ő mégis elhiggye. Nos, a sajátos logikám szerint, ha nincs rejtegetnivalóm és ezt belátja, akkor kevesebb az esély rá, hogy megpróbál vájkálni bennem, a gondolataimban, az életemben. Ez elég helytálló, nem de? Végignéztem, ahogyan a lány nyakába harap. Bíztam abban, hogyha megízleli a vérét, elfelejt minden velem kapcsolatos dolgot, s a szórakozásra, az élvezetekre akar majd ő maga is koncentrálni. Azonban, mire felemelte a fejét a lánytól, addigra új áldozat után indultam. Egy barna hajú lányt sikerült magamhoz csalogatnom, megigéznem, majd pedig… nos, egyelőre nem ittam belőle, mert várt rám egy kérdés.
- Az előbbi áldozatom nem ér, hiszen halott. Szóval veled kezdjük. Egyelőre úgy látom, igyekszel uralkodni magadon, szóval valami iszonyú egyszerű és bugyuta kérdést kell feltennem. Pech. – A fejemet csóváltam, miközben gondolkodtam a megfelelő kérdést illetően. – Mi a kedvenc vércsoportod? – Néztem rá végül egy félmosollyal. Ostoba kérdés volt, tényleg, de nem jutott eszembe ennél jobb.
Amíg a válaszára vártam, visszapillantottam a hölgyeményre a karjaimban, majd félresöpörtem a haját a nyakáról. Lassan közelebb hajolva a fogaimat mélyesztettem bele, miközben közelebb vontam magamhoz szorosan. Azonban a harapásom nem volt erős, sőt, halálos sem. De nem a játék miatt, hanem sokkal inkább, mert ez a lány…


648 szó ❖ vérfürdő  31 ja nem... :sir:  ❖ kredit

Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :

the story of my life i take her home, i drive all night to keep her warm and time is frozen

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
▼ mystic falls ▽
Hobbi & foglalkozás :
▼ i am a super busy guy ▽
Humor :
▼ dry like the sahara ▽



A poszt írója Stefan Salvatore
Elküldésének ideje Hétf. Feb. 26, 2018 6:55 pm
Ugrás egy másik oldalra

to my brother

A volán mögött ülve volt néhány percem elgondolkozni azon, mibe is mentem bele. Hirtelen ötlettől vezérelve, teljesen meggondolatlanul cselekedtem, amikor felajánlottam a bátyámnak a játék lehetőségét: biztos voltam benne, hogy nagyon csúnya eszközöket fog bevetni annak érdekében, hogy kizökkentsen az időközben megszilárdulni látszó, normális kerékvágásból, nekem pedig észnél kell lennem, hogy a közelében maradhassak, tehát kiálljam az elém állított próbákat, viszont ne essek át a ló túlsó oldalára, ezzel visszatoszogatva magam a szakadék szélére, esetleg éppen bele a közepébe. Sok időmbe telt, míg viszonylag rendbe szedtem magam a legutóbbi kalandozásom óta és nem akartam ismét túllőni a célon. Ugyanakkor nem veszíthette szem elől Damon-t: gyűlöltem, hogy míg én úgy érzem, sínen leszek a közeljövőben, addig ő elvesztette a számára legkedvesebb személyt, aki a jó úton tartotta és ezért minden mindeggyé vált számára. Látni, hogy a bátyám ennyire elveszett jobban fájt, mint a saját rossz érzéseim.
Kiszálltam a kocsiból és automatikusan meg akartam kérdezni a fiútól, hogy jól van-e, de Damon már mellette is termett és a szavaiból tudtam, mi fog következni. Nem teketóriázott, feltépte a szerencsétlen iskolás srác torkát, én pedig lélegzetet visszafojtva figyeltem, hogyan áramlik a vér a fiú nyakából a testvérem szájába. Felidéződtek bennem azok a napok, amikor én is szívfájdalom nélkül tettem ezt bárkivel, aki szembejött velem az utcán, nem érdekelve, mennyi vér tapad a kezemhez. Nemrégiben ismét elkezdtem dolgozni az önuralmamon és eszembe jutott, hogy Caroline-nak is megígértem, hogy nem fogok semmilyen butaságot csinálni. Késő bánat.
- Rögtön bele a közepébe? – Legszívesebben azt mondtam volna, hogy „térj már észhez, szedd össze magad és menjünk haza megoldani a problémádat”, de mivel ezzel már az előző körökben sem jártam sikerrel, muszáj voltam beleugrani az általam ásott gödörbe. Nem kockáztathattam meg, hogy Damon hátat fordít nekem. – Nem ölök. – Jelentettem ki. – Talán te kikapcsoltál, de a felnőtteknek foglalkozniuk kell azzal, hogy a hátrahagyott hullák csak bonyodalmat jelentenek. – Mondom én, aki pár hónappal ezelőtt testekkel borította be a keleti partot. Meg kellene tapsolnom magam, de mivel észrevettem, hogy egy lány közeledik felénk, gyors sebességre kapcsolva az érkező mellé suhantam, majd vissza Damon-höz. – Egy harapás, egy mondat. Minél nagyobbat harapunk, annál komolyabb kérdést tehet fel a másik. Bármiről. – Most ugrik a majom a vízbe… bíztam abban, hogyha megízlelem a meleg, emberi vért, nem veszítem el azonnal a fejemet és váltok gyilkos üzemmódba, hanem a kérdéseimmel legalább egy kicsit elő tudom csalogatni Damon-ből azt az énjét, amelyik gondolkozik. Az érzések később lesznek terítéken. Ám most rajtam volt a sor, hogy beleharapjak a lány nyakba, ügyelve arra, hogy ne az ütőerét harapjam át.

:mer:
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
●● bonbon and ric ●●
Kedvenc dal :
●● runnin ●●
●● behind blue eyes ●●
●● he's the better man ●●
●● slow down ●●
●● this is who i am ●●
●● monster ●●
Tartózkodási hely :
●● mystic falls ●●
Humor :
●● bloody ●●



A poszt írója Damon Salvatore
Elküldésének ideje Hétf. Jan. 08, 2018 6:24 pm
Ugrás egy másik oldalra



Hello, Brother

turn it off

A szavaira elvigyorodtam és még bólintottam is egy nagyobbat.
- Pontosan, Stefan. Tehát ha valami ilyesmiből fog állni a kis közös programunk, esküszöm, kitöröm a nyakad és ott hagylak. – Ezt már mindenféle mosoly nélkül adtam a tudtára. Nem volt kedvem hallgatni a szentbeszédét, vagy bármi mást arra vonatkozóan, hogy ugyan már, kapcsoljam vissza az érzéseimet. Nem akartam, és ennek így is kellett maradnia. Kiléptem Glória bárjából és készen álltam az igazi szórakozásra. Kíváncsi voltam, Stefan mégis meddig bírja ki a kikapcsolt bátyja mellett, de reméltem, hogy nem rontja el túl hamar ezt az estét. Szórakozni akartam, élvezni a szabadságot és nem utolsó sorban vért inni, avagy embereket ölni. Hisz ez voltam én! Egy érzelemmentes vámpír, aki folyamatosan csak árt másoknak. Ezt látta bennem Elena, ezt látta bennem mindenki és igazuk volt. Alá akartam támasztani az összes dolgot, amit hittek rólam. És ehhez az kellett, hogy szörnyeteggé váljak. Odakint körbenéztem, el az én kicsikém felé és arrafelé indultam. Közben pedig elmosolyodtam a kérdésre.
- Ó, dehogynem. Pont ez benne a buli, Stef’. Nem akarsz máris visszahátrálni, ugye, kisöcsém? – Böktem oldalba egy halovány mosollyal, majd a kocsimhoz lépve kinyitottam. – A cím pedig… - Lediktáltam neki. Tényleg itt volt nem messze, alig néhány utcányira. És az a buli csak arra várt, hogy mi ketten odaérjünk és vérfürdőt rendezzünk. Beszálltam az autóba, majd becsaptam magam után az ajtót. Fél pillanatra elgondolkodtam, jó ötlet-e ez az egész, de végül a bennem lakozó szörnyeteg énem rábólintott, hogy ez így van jól, semmitől sem kell tartanom. Hiszen mivel tudna visszahozni Stefan? Semmivel. Aki esetlegesen képes lenne rá, azt már réges-rég nem érdeklem és nem is hiányzik már az életemből. Sőt mi több, gyűlölöm. Azaz gyűlölni akartam.
Rátapostam a gázra, kiverve mindenféle gondolatot a fejemből, majd elvezettem a helyszínig, a sok középiskolás diákhoz, akik már nagyban partiztak. Volt zene, volt pia, tánc és minden, amit csak az ember el tud képzelni. Leparkoltam valamerre, épp elcsípve Stefant, valamint azt, hogy majdnem elütött valakit. A fejemet csóváltam, magamban azon gondolkodva, miért nem nyírta ki azt a srácot. Az autóból kiszállva suhantam oda az említett fiúhoz, majd kaptam el a torkát, rántva is magamhoz.
- Egy hangot sem fogsz kiadni… - Az első áldozatom tehát ő maga lett, hisz ezek után rögtön a nyaki ütőerére tapadtam, mígnem kiszívtam belőle a vért, az életet. A teste a földre hullt, míg én egy mosollyal néztem el Stefan felé, aki vagy a kocsiból nézhetett ránk, vagy már ott állhatott mellettem.
- Egy – null ide, öcskös. Ölj meg többet, mint én… és talán nyerhetsz. – Vigyorogtam rá, miközben letöröltem a számról a vért.


427 szó ❖ bocsánat a késésért, bro 27  ❖ kredit

Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :

the story of my life i take her home, i drive all night to keep her warm and time is frozen

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
▼ mystic falls ▽
Hobbi & foglalkozás :
▼ i am a super busy guy ▽
Humor :
▼ dry like the sahara ▽



A poszt írója Stefan Salvatore
Elküldésének ideje Pént. Okt. 27, 2017 5:08 pm
Ugrás egy másik oldalra

to my brother

Még szerencse, hogy nem számoltam egyszerű menettel. Túlzottan naiv lett volna tőlem, ha azt hiszem, hogy megjelenek, rámosolygok a testvéremre és minden el lesz intézve, ő megveregeti a vállam, azt mondja, hogy „minden rendben van, tesó” és hazamegyünk. Ismertem már őt annyira, hogy tudjam, a kikapcsolásait komolyan gondolja, főleg mostanában: mióta Elena belépett az életébe és ezzel Damon ha 180 fokost fordulatot nem is vett, de legalább előbukkant az igazán emberi, szerethető énje, a bátyám sem szeretett volna megszabadulni az érzéseitől. Szeretett szeretni és szeretve lenni és ezt csak az a hatalmas csalódás vehette el tőle, ami nemrégiben érte és ami miatt azt hiheti, tehetetlen. Őszintén, fogalmam sem volt, mit kezdtem volna a helyében, hogyan akartam volna elérni, hogy életem szerelme emlékezzen rám és az sem biztos, hogy nem Damon útját jártam volna, ettől függetlenül nem hagyhattam mélyebbre süllyedni a bátyámat.
- Világos, nem kérsz a segítségből, hittérítésből és szentbeszédekből. – Magam elé tartottam a kezeimet és aprót húztam a vállamon. Ha nyilvánosan nem is, de burkoltan úgyis megpróbálkozom mindegyikkel, már csak arra kellene rájönnöm, hogyan fogom beleszőni a fordított pszichológián alapuló, jelenleg még számomra is kaotikus haditervembe. Reménykedtem abban, hogy ha magával ragad a történések folyása, akkor kikristályosodik előttem az út, amin elindultam. Vagyis indultunk, a bátyámmal. Szó szerint, mivel felpattant a pulttól és elindult kifelé, kezében lóbálva a whiskysüveget. Kifizettem a fogyasztásunkat a pultoslánynak, aztán nagy léptekkel indultam Damon után. Mire kiértem a friss levegőre az üveg csörömpölés kíséretében találkozott az aszfalttal, én pedig szívem szerint sóhajtottam volna egyet. Szép esténk lesz.
- Ugye nem középiskolások bulijába megyünk? – Kinőttem abból a korszakból, sőt, igazából a nagy bulis korszakomból is. Persze, pár hete még nem ezt mondtam volna, de most már tiszta vagyok, nem borítja el az elmémet a totális önsajnálatból adódó vér és szórakozás iránti sóvárgás, ami jelenleg a bátyám mozgatórugója volt. – Mondd a címet és lehet akár verseny is. – Félmosolyt villantottam felé és bepattantam a saját kocsim ülésére. Hiányzott, azt hittem, hogy Damon első dolga lesz nekimenni egy fának csak azért, hogy engem bosszantson. Végigsimítottam a korláton és a műszerfalon, elégedett sóhajjal nyugtáztam, hogy semmi baja, viszont egy üres whiskysüveg árválkodott az anyósülés alatt, amitől rögtön megszabadultam. – Na mi lesz, bátyó? – Becsaptam az ajtót, gyújtást adtam a kocsinak és ráléptem a gázra. Egyenesen indultam el, arrafelé, amerre a helyszínt sejtettem és nem is kellett sokat menni, hogy a hatalmas hangzavar a karosszériát is átüsse. és ha nem lett volna elég a zene, a semmiből elém ugrott egy srác, éppen csak le tudtam fékezni, hogy ne csapjam el.

:mer:
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :

the story of my life i take her home, i drive all night to keep her warm and time is frozen

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
▼ mystic falls ▽
Hobbi & foglalkozás :
▼ i am a super busy guy ▽
Humor :
▼ dry like the sahara ▽



A poszt írója Stefan Salvatore
Elküldésének ideje Pént. Okt. 27, 2017 5:06 pm
Ugrás egy másik oldalra

***
Vissza az elejére Go down




A poszt írója Ajánlott tartalom
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra

Vissza az elejére Go down
 

Utcák

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Utcák és terek
» Bronx utcái
» Sunagakure utcái
» Utcák és terek
» Kumogakure Utcái

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi
- járd körbe városainkat -
 :: A határokon túl :: Chicago
-

Friss reagok
- lelked hangjai -






Álarc nélkül
- itt vagyunk -





Jelenleg 12 felhasználó van itt :: 2 regisztrált, 0 rejtett és 10 vendég
A legtöbb felhasználó (77 fő) Kedd Jún. 23, 2015 10:38 pm-kor volt itt.

Fajaink aránya
● ● számokban a valóság ● ●

csoportok ●
Ffi
Ember •
27
18
vámpír •
26
19
ősi vámpírok •
5
7
Vadászok •
8
9
Boszi / mágus
31
16
Farkas •
17
20
hibrid •
3
3
vámpírboszi •
14
6
Animágus •
3
2
dhámpír •
4
2
tündér •
2
2
Farkasboszi •
6
2
druida •
2
3