Share | 
A topik címe: The White Tower (Syden institute)

avatar
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Chatkép :

Keresem :
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
mystic falls ◈
Hobbi & foglalkozás :
just an unimportant worker ◈
Humor :
lost ◈



A poszt írója Sonja Dreyfuss
Elküldésének ideje Szer. Nov. 08, 2017 12:37 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2



Elias && Sonja

Régi emlékképek pörögnek le a szemeim előtt. Életem első nyolc évére alig emlékszem, pedig a nevelőanyám a különös helyzetünk ellenére igyekezett a legnagyobb szeretetben nevelni. Az ő halálával bennem is meghalt valami és ezt a valamit semmi sem tudta pótolni. Főleg nem a nevelőapám jelenléte, aki csak ahhoz értett, hogyan részegedjen le pillanatok alatt és miként emeljen rám úgy kezet, hogy abból senki, semmit se vegyen észre. Sose tudtam rá apámként tekinteni a halála pedig inkább megváltás volt mintsem szomorú esemény. Ma már tudom, miért éreztem mindig is azt az űrt kettőnk között. Gyerekként elhittem, hogy rosszat tettem és azért bántalmazott, de ahogy egyre inkább felcseperedtem, úgy jöttem rá arra is, hogy a veréseknek semmi köze nem volt hozzám. Csak rajtam vezette le a feszültséget, amit az alkohol szült, mert ő sajnálatos módon pont azok közé tartozott, akiket agresszív állattá változtatott a szesz. Pedig ha tudtam volna, hogy ő csak egy mocskos féreg, aki elrabolt az igazi szüleimtől... már évtizedekkel ezelőtt elszöktem volna tőle. De mindez már nem is számít. Egyedül az a fontos, hogy ő már a föld alatt rohad, én pedig végre megtalálhatom az igazi családomat. A családomat, akik majd talán visszaadják az életbe vetett hitemet.
A gondolataim kissé elkalandoznak, s a férfi hangja húz vissza a pillanatba. Szimpatikusnak találom azt, ahogy beszél az alkalmazottjával s rögtön egy kellemes boldogság szánt végig rajtam. Tényleg a legjobb kezekben leszek. Habár az némileg frusztrál, hogy a tekintetét le sem veszi rólam, de ezt foglalkozási ártalomnak tudom be. A magánnyomozóknak jó megfigyelőnek kell lenniük, szóval ez már egy jó pontot jelent. Nem hiába ő a legjobb a szakmájában...
Mosolyát látva automatikusan az én ajkaim is mosolyra húzódnak, de mielőtt belépnék az irodájába, vetek még egy pillantást az ajtaja melletti névtáblára. - Oh, nem történt semmi. - legyintek, majd beljebb lépek és lassan körbefuttatom a tekintetemet a terepen. - Én is örülök a találkozásnak, Mr. Syden. De ha éppen nagyon elfoglalt, akkor kereshetünk másik időpontot is, nem szeretném feltartani vagy épp zavarni egy másik munkájában. - udvariasan reagálom le a szituációt, miközben el is érek az ablak mellett található fotelekig. - Köszönöm. - halkan köszönöm meg a helyet, ahová le is ülök, miután kigomboltam a kabátomat és a táskámat a földre helyeztem. Lábamat keresztbe vetem a másikon és figyelem Mr. Syden-t, ahogy egy bárszekrényhez lép. - Köszönöm, de nem kérek semmit sem. - bájosan mosolygok, majd gyorsan végigfuttatom ujjaimat a hajamon, hogy megigazítsam az esetleges kósza hajszálakat. Kissé feszültté válok, bár nem tudom, mire fel ez a nagy idegesség a részemről. De ha Mr. Syden közelebb lép, esetleg csatlakozik hozzám és ő is leül az egyik fotelre, akkor megszólalok.
- Kérem bocsássa meg, hogy kicsit szétszórt vagyok. Igazából meg vagyok lepve. Elismerően nyilatkoztak a munkájáról, szinte lehetetlenség volt megszerezni a telefonszámát... ráadásul valamiért azt képzeltem, majd egy őszülő, szemüveges, idősebb férfival fogok találkozni. - az előbb elhangzottak egyikét se sértésnek szánom. Annyian dicsérték a magánnyomozói pályafutását, hogy azt hittem, több évtizedes tapasztalat van a háta mögött. De az előttem lévő férfi alig lehetett nálam idősebb és ez felettébb ámulatba ejtett.
- De összeszedem magam és rögtön a tárgyra is térnék, mert tényleg nem szeretném sokáig rabolni az idejét. - előhúzom a táskámból az egyetlen fényképet, ami bizonyítékul szolgál arra, hogy én valóban Mystic Falls-ban születtem és nem Bostonban. Átnyújtom Mr. Syden-nek a képet és szinte azonnal belekezdek a mondandómba. - Ahogy már említettem a telefonban, szeretném megtalálni a vér szerinti szüleimet. A fotón az a házaspár szerepel, akik elraboltak, mikor még szinte csecsemő voltam. Nincs semmi más nyomom, csak ez az egy fénykép és ez is azért lényeges, mert a csuklómon ott díszeleg az a karperec... azon pedig tisztán látszik, hogy az áll: Mystic Falls. - hadarom el a történetemet, de ügyelek arra, hogy jól érthetően beszéljek és csak a lényeges és fontos információkat mondjam. Nem kell felesleges csevej, használhatatlan emlékek. Semmi más nem kell, csak a kézzel fogható tények.
- Mit gondol, ennyi elég kiindulásnak? - kétségbeesetten pillantok a szemeibe. Bízom abban, hogy ennyi elég és nem kell esetlegesen betörnöm a mystic falls-i kórházba, hogy előkeressem a születési anyakönyvi kivonatomat. Mert nekem még az sincs. Legalábbis nem az eredeti. - Ugye elvállalja a megbízást? - aggódva teszem fel a kérdést, s egy mély sóhajt követően megigazítom a ruhámat a térdemen. Kell valami plusz tevékenység, ami leköti a kezeimet, máskülönben idegesen dobolnék az ujjaimmal, az őrületbe pedig nagy valószínűséggel nem kellene kergetni Mr. Syden-t. Mert még a végén kipenderít az irodájából és ezzel az utolsó reményem is szertefoszlana, ezt pedig nem hagyhatom.



|| bocsásd meg, hogy késtem  42   || ® ||Inspirate by ®


Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Tartózkodási hely :
Seattle
Hobbi & foglalkozás :
pénz és szex
Humor :
Pszichopata



A poszt írója Elias Syden
Elküldésének ideje Vas. Nov. 05, 2017 4:48 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


Sonja and Elias



Mindössze néhány nap telt el azóta, hogy áttettem a székhelyemet Seattle városába. Természetesen nem volt hátsó szándék nélküli az érkezésem - hiszen mi sem vonzott jobban erre a helyre annál, hogy a több száz éve látott húgom az utolsó információk alapján szintén az ezernyi épület valamelyikét mondhatja magának - ennek ellenére a mai napig sem került sor a találkozásra: úgy kerültem a kínosnak ígérkező szituációt, mint az ördög a kápolnát.  Végeredményben igazán nem is tudom eldönteni, hogyan álljak meg a küszöbén azok után, hogy több emberöltő is eltelt mióta utoljára láttuk egymást, és sajnos az az alkalom sem volt makulátlan - egy zokogó lány-, és egy érzéketlen fiútestvér valahogy nem épp ideális párosítás.  Élek a gyanúperrel, hogy ha fel is bukkannék az ajtaja előtt, egy szimpla érdeklődés a hogyléte felől nem épp a megfelelő irányba terelné a társalgásunkat. Ismerve Karen habitusát, alighanem az lenne a legfinomabb megmozdulása, hogy a képembe vágja a bejárati ajtót. Ha lehet, akkor többször is. Tulajdonképpen egészen addig ismételné ezt a mozzanatot, míg úgy el nem talál, hogy aléltan heveredjek el a lábtörlőjén. Ezt a sorsot pedig érthető módon nyilván nem kívánom magamnak, így miközben napi teendőim közepette - miközben sportolok, vezetek, heverek az ágyamon, szeretkezem, vagy épp a cég ügyeivel foglalkozom - bőven van időm végiggondolni, hogy felbukkanásom melyik módja válna a leghatákonyabbá, és melyik kecsegtetne a legkevesebb fizikai sérülés ígéretével.
Ebből a szempontból csakugyan életmentőnek bizonyul a cég teljes körű áttekintésem alá vonása. Miközben San Francisco-ban múlattam az időmet, és az ottani vállalat felfuttatásán dolgoztam, a Seattle-i tagok kissé elbizakodottan úgy vélték, hogy a két város közti távolság épp elég ahhoz, hogy ne legyen tökéletes rálátásom bizonyos - és meglehetősen kétesnek mondott - pénzügyi manipulációkra. Tévedni emberi dolog, ahogy már jóval előttem mások is rávilágítottak, így most többségükben a városi börtön zárkáiban gondolkodhatnak róla, hogy a sikkasztás kiszabható büntetési tételei közül melyiket varrja majd a nyakukba a bíró. Nos, ha Justicia szolgálja megkenhető, akkor természetesen a legnagyobbat. Sajnos a két legfőbb bűnös nem szerepel a vádlottak névsorában. Az ő tetemükből már alighanem a halak lakmároznak az öbölben - már amennyi még megmaradt belőlük azok után, hogy velük csillapítottam éhségemet. A gonosztevők mindig könnyű prédák, és a vérük ízes, bódító: alighanem a gaztettek és a gonoszság adnak mindent felülmúló bukét a vörösvértesteknek.
A Fehér torony már kihalt, csak néhány kései dolgozó ül még az irodákban, és pár megszállott kutató a laboratóriumokban. A felső szint, ahol az én irodám kap helyet, teljes egészében elhagyatott, mint valami Zs-kategóriás horrorfilm díszlete. Miközben a cég múlt évi pénzügyi áttekintésének részleteibe fúrom magam, néha óhatatlanul is kitekintek az ablakon, hogy szemügyre vegyem a csodálatos látványt, ahogy a nap lassan alábukik a horizonton, festő ecsetjére való színorgiával vonva be az égboltnak a felhőkarcolók között látható részét. Csak akkor rezzenek fel a meglehetősen céltalan merengésből, mikor koppanás hangzik fel az ajtómon - csodálkozva fordulok arra, némileg bosszúsan is. Fogadni mernék, hogy a laboratóriumból érkezik a vacsorám, ez pedig érhető okokból kifolyólag nem tölt el túl nagy örömmel. Az elmúlt két este étkezése számomra felért egy Gourmet-merénylettel. Remélem a tudósaim igyekeznek összekaparni magukat, és mozgásba hozni tunya agytekervényeiket, már csak azért is, mert ma reggel körvonalaztam számukra, hogy amennyiben az elkövetkező hét folyamán sem látok jelentős előrelépést, akkor alighanem új gárdát kell felvennem - nem kérdezték meg, mi történik a leszerepelt legénységgel. Tudták jól ők maguk is ahhoz, hogy azt a sorsot ne kívánják maguknak.
Az ajtóban viszont nem egy fehér köpenyes idióta áll egy üveg vöröslő folyadékkal, hanem egy tétova, némileg ijedt fiatal lány. Alighanem egyszerre sikerül egymásra csodálkoznunk: ő a némileg abszurd helyzetre, én pedig ittlétének puszta tényére. A másodperc töredéke alatt ezernyi gondolat fut át a fejemen, mindenestre első megmozdulásom az, hogy rátenyerelek az asztalomon álló készülékre.
- Greta, kérem senkit ne kapcsoljon be. Vendégem érkezett - jelzek udvariasan, de kimérten. - Egyébként köszönöm, ma már nincs szükségem magára. Hazamehet - teszem hozzá, és mindeközben le nem veszem a szemem az ajtóban álldogáló szépségről. Milliónyi lehetőség fut át az agyamon egyszerre, kezdve azzal, hogy fel is világosíthatnám róla, hogy alighanem rossz helyen jár, de nem teszem. Egyrészt a gyönyörű nők társaságát sosem vetem meg, másrészt a helyzetkomikum legalább kimozdít kissé abból a dög unalomból, amit az üzleti élettel járó taposómalom jelent.
- Oh, bocsásson meg kérem - állok aztán fel, elébe sietve, és egy szívélyes mosollyal kísért kézmozdulattal invitálom beljebb. - Igen, velem beszélt. Kérem, nézze el nekem, ha a kelleténél kissé elfoglaltabbnak tűnök. A munka nehézsége képes jelentősen megterhelni a mindennapokat. Örülök, hogy személyesen is találkozhatunk, Miss Dreyfuss. Elias Syden vagyok. Parancsoljon, foglaljon helyet - terelgetem az ablak mellett álló fotelokhoz, míg jómagam megállok a falba épített miniatűr bárszekrény mellett. - Megkínálhatom valamivel? - érdeklődöm, és fürkésző pillantással mérem végig. Olyan ez az egész helyzet, mint valami elcseszett és természetfeletti Szürke ötven árnyalata-regényben. A helyzet egyszerre mulattat, és kíváncsivá is tesz: lássuk hát, vajon a titokzatos férfi, aki ma este alighanem hiába várja Miss Dreyfusst, mit is tehetne ezért a szépséges nőért.






music: - | note: -

Vissza az elejére Go down

avatar
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Chatkép :

Keresem :
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
mystic falls ◈
Hobbi & foglalkozás :
just an unimportant worker ◈
Humor :
lost ◈



A poszt írója Sonja Dreyfuss
Elküldésének ideje Vas. Nov. 05, 2017 11:09 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2



Elias && Sonja

Percek óta az épület előtt toporgok, vállamról lógó táskámat az oldalamhoz szorítva. Mindössze pár lépés választ el attól, hogy az ország legjobb magánnyomozójával találkozhassak, én pedig ahelyett, hogy végre belépnék azon a nyamvadt ajtón, idekint vesztegetem az időt. Szánalmasnak mondanám magam, ha nem lennék már alapból kész roncshalmaz a repülőút és a pár órányi időeltolódás miatt. Előhúzom a zsebemből a kis fekete névjegykártyát, amire arany számokkal csak egy telefonszámot véstek. Már azt sem tudom, kitől és honnan kaptam a számot, de hát így dolgozik a pasas. Ő tipikusan az az ember lehet, akit nyilvánosan senki se ismer, de kiderül, hogy igazából, titokban mindenki ismeri. Nekem is csak ennyi jutott tőle. Egy telefonszám, amin hosszú órák próbálkozása után sikerült is elérnem őt, mire fel kaptam egy időpontot, egy helyszínt és egy kódot. És most itt vagyok. A megadott helyszín egy felhőkarcolót jelöl, méghozzá Seattle-ben. Soha életemben nem jártam még itt, most mégis eljöttem, hogy találkozzak egy idegen férfival. Kezdem kapisgálni, miért is dugtak diliházba annak idején. Sok mindent lehet rám mondani, de azt, hogy normális lennék, azt nem.
Végül belépek az ajtón, a főportás rögtön érdeklődve siet a segítségemre. Körbeírom neki, hogy kivel lenne találkozóm, hazudok arról, miért csak egy kódot kaptam név helyett, de úgy tűnik ez errefelé nem annyira meglepő. A lifthez kísér, nyakamba akasztja a kis kártyát, amin messziről virít, hogy "vendég" vagyok és már be is nyom egy gombot. Mielőtt még egy köszönömöt mondhatnék neki, a liftajtók becsukódnak én pedig megindulok fölfelé. Tériszonyos vagyok s klausztrofóbiás, így összeszorított fogakkal, lehunyt szemekkel, mozdulatlanul állok a liftben és ezen cselekvést addig óhajtom folytatni, míg meg nem áll ez az acélkocka, amiben lebegek az liftaknában.
Az ajtó ugyan kinyílik, de az emelet annyira kihalt, mintha csak a sivatag kellős közepén állnék.
- Hahó! Van itt valaki? - kíváncsian lépdelek egyre beljebb az emeleten, szemeimet végigfuttatva a tereken. - Sonja Dreyfuss vagyok és a hét órási időpontra jöttem. - jelentem ki, hátha meghall valaki és ennek köszönhetően beazonosít. De nem jön elém senki. Az egyik távoli irodából fény szűrődik ki, gyanítom ott van, akit keresek, ezért sietősen odasétálok.
Megköszörülöm a torkom, hogy felnézzen rám, de a biztonság kedvéért párat még kopogok is az ajtófélfán. - Jó estét! Elnézést a zavarásért, de... nem tudom jó helyen járok-e. Sonja Dreyfuss vagyok és hét órára volt lebeszélve egy találkám. Önnel beszéltem telefonon? - a lehető legkedvesebb modoromat veszem elő, hisz ettől a magánnyomozótól várom jóformán a megváltást. Ha másokkal savanyú is lennék, vele nem szabad annak lennem. A jövőm az ő kezében van, ezt pedig nem szabad elpuskáznom. Már csak abban bízom, hogy tényleg ő az, akit keresek.



|| nem túl izgalmas kezdés, de remélem tetszik  42   ||
® || Inspirate by ®


Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Tartózkodási hely :
Seattle
Hobbi & foglalkozás :
pénz és szex
Humor :
Pszichopata



A poszt írója Elias Syden
Elküldésének ideje Szomb. Nov. 04, 2017 6:32 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Vissza az elejére Go down




A poszt írója Ajánlott tartalom
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Vissza az elejére Go down
 

The White Tower (Syden institute)

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2

 Similar topics

-
» White Rose [KÖZÖSSÉGI CÉH]
» A Hall

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi
- járd körbe városainkat -
 :: Seattle :: Belváros
-

Friss reagok
- lelked hangjai -


Szer. Szept. 19, 2018 8:26 pm
Kedd Szept. 18, 2018 7:15 pm
Vas. Szept. 16, 2018 3:54 pm




Álarc nélkül
- itt vagyunk -





Jelenleg 19 felhasználó van itt :: 2 regisztrált, 0 rejtett és 17 vendég :: 2 Bots
A legtöbb felhasználó (77 fő) Kedd Jún. 23, 2015 10:38 pm-kor volt itt.

Fajaink aránya
● ● számokban a valóság ● ●

csoportok ●
Ffi
Ember •
27
18
vámpír •
26
19
ősi vámpírok •
5
7
Vadászok •
8
9
Boszi / mágus
31
16
Farkas •
17
20
hibrid •
3
3
vámpírboszi •
14
6
Animágus •
3
2
dhámpír •
4
2
tündér •
2
2
Farkasboszi •
6
2
druida •
2
3