Share | 

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Kedvenc dal :
bubblegum bitch ★ ☆ she wolf ★ ☆
Tartózkodási hely :
new orleans is my home ★ ☆
Hobbi & foglalkozás :
fighting for equality ★ ☆
Humor :
are you insane like me? ★ ☆



A poszt írója Faye Charpentier
Elküldésének ideje Kedd Dec. 05, 2017 8:06 pm
Ugrás egy másik oldalra

Miért kéri, hogy hagyjam annyiban? Egyáltalán, hogyan kérheti? Ismer, mint a tenyerét, talán még jobban, mint én magam és mégis azt kéri, hogy hunyjak szemet a fura viselkedése fölött és nyeljem le a nemtetszésemet? Miért tenném? Sokáig, túl sokáig nem mondtam ki, hogy mit érzek vele kapcsolatban, részben ennek köszönhetően tíz évig csak egy helyben toporogtunk: amikor hozzámentem, megfogadtam, hogy semmit sem fogok magamban tartani és ha ezzel azt a kockázatot vállalom fel, hogy esetleg összekapunk... nem érdekel. Profik voltunk a nézeteltérésekben, az elmúlt években már a kezelésükben is, megtanultunk úgy hasonlóak lenni, hogy az ne a "két dudás egy csárdában" effektushoz vezessen, hanem valami többet hozzunk ki magunkból, ám ez a mostani helyzet másnak tűnt. Kevin túlságosan furcsa volt, bennem pedig egy ideje érlelődött a gyanakvás és a nemtetszés, ami ma este csúcsosodott ki. És annyit mond, hogy ne tenyereljek bele? Szinte kérlelt, mégis hallottam a hangjában a lemondást és hirtelenjében és sem voltam képes másra, mint a karjaimat a mellkasom elé fonni és bólogatni.
- Oké. - A szemeibe néztem, mikor azt mondta, hogy nem csal meg és ugyan úgy tűnik, igenis képes előttem titkot tartani, elhittem neki, hogy nem másik nő van a dologban. Hirtelen nem tudtam, hogy örüljek a hírnek vagy aggódjak: ha azt mondta volna, hogy talált valaki mást, akkor legalább tisztázódott volna, hogy miért viselkedik, úgy, ahogy. Így viszont nem maradt más, mint a teljes sötétség, ugyanott voltam, ahol a part szakad. - Nem is az irántam való hűségedben kételkedem igazán... hanem a saját magadhoz valóban. - Nem vallott rá ez a viselkedés, teljesen megkérdőjelezte önmagát és azt a férfit, akit szerettem. Láttam rajta, hogy akár földhöz is verhettem magam, akkor sem fog mondani semmit, mert meg volt győződve arról, hogy sokkal jobb lesz nekem és mindenki másnak, ha csendben marad. Mégis mi lehet ennyire komoly? Aggódtam és ha az aggodalmam tehetetlenségérzéssel párosul, akkor a lehető legrosszabb énem jön elő annak ellenére, hogy én csak segíteni akarok. Mit tehetnék, ha nem mond semmit? Vágjak hozzá egy vázát, hátha felhúzza magát és kiböki, mitől néz ki úgy, mint aki a világ terheit hordozza a vállán?
- Pihenj csak. Én megyek és... átnézek még pár papírt. - Nekem volt a legnehezebb ezt mondani. Képtelen lennék csendben, a hallgatásába beletörődve befeküdni mellé az ágyba és eljátszani, hogy egyáltalán nem zavar, hogy esze ágában sincs beavatni abba, mi jár a fejében és hogyan hathat ki ez szerinte az egész családunkra. A pár papírlap olyan nehéz volt, mintha fémrudakat nyaláboltam volna fel és ahogy kiléptem a háló ajtaján, a tüdőmbe szorult a levegő. A nappaliba érve sem lett jobb, a kanapéra dobtam a papírokat és leülve a párnákra beletúrtam a hajamba. Most mit csináljak? Kezdjek elméleteket gyártani? Vagy reménykedjek abban, hogy megjön az esze és reggelre talán rájön, hogy a csatáit nem kell egyedül megvívnia?
Vissza az elejére Go down

avatar
Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Keresem :

Tartózkodási hely :
♔ mystic falls & sometimes NO
Hobbi & foglalkozás :
♔ if you're not so lucky, you know i'm not a good guy
Humor :
♔ actually, i have



A poszt írója Kevin Godbert
Elküldésének ideje Csüt. Nov. 30, 2017 6:08 pm
Ugrás egy másik oldalra

Még mindig próbáltam tartani magam és ügyet sem vetni a verbális pofonokra, amiket Faye adott, de egyre nehezebben ment. Évek óta nem titkolóztam előtte, csoda, hogy eddig kitartott a kis tervem és nem lepleződtem már le korábban előtte. Berozsdásodtam, ehhez kétség sem fér. De még mindig rossz időpont ahhoz, hogy mindent kiteregessek neki.
- Ne tenyerelj ebbe bele, kérlek. Szépen kérlek! - nyomatékosítom és szinte már fohászkodom, hogy ne kelljen beszámolnom neki az egészről, hagyja míg elcsitulnak a hullámok és elrendezem a helyzetet, majd aztán.. Majd utána.. Hogy ne kelljen szembesülnie azzal, hogy mégiscsak én vagyok a hiba az életében, amit jobb lett volna elkerülnie. Nehezen ismerem be, pedig a képlet egyszerű. Ahhoz viszont nincs gyomrom, hogy eléálljak és ezzel mindent kockára tegyek. Már a gondolatra is csak nyelek egyet, de a kérdésére a torkomban is gombóc nő.
Nehéz szívvel nézek rá, amiért idáig jutottunk, amiért a bizalma ismét megrendült bennem. Az életemben az egyetlen dolog, ami még a vállalkozásomnál is stabilabb lábakon állt, az a házasságom volt, immár tíz éve. Most pedig úgy érzem, mintha kidobhatnám az egészet az ablakon és kezdhetném előlről az egészet. Körülbelül onnan indulnék, mint húsz éve, Elliott születésénél. Nem akarom előlről kezdeni, csak vissza akarom kapni az életemet és mindenféle veszélyforrás nélkül felnevelni a gyerekeimet. Azért ironikus, hogy New Orleansban nem egy forradalmat vészeltünk át, mégis egy múltbéli árny tesz próbára minket.
- Nem... - rázom meg a fejem végül, miközben válaszolok a kérdésére. Fáj, hogy válaszolnom kell rá, az még jobban, hogy választ is vár rá, de leginkább az, hogy ezzel még egyáltalán nem végeztünk. - Nézd, Faye, mindketten tudjuk, hogy nem vagyok tökéletes féj és mintaapa se. Sok mindenbe bele tudnál kötni, nagyon keresned se kéne az okokat. De nem érdekből vettelek el, a házasságunk nem kényszer volt, mégis miért kételkedsz a hűségemben? Tudom, hogy nem fordítok rád elég időt, de ez átmeneti. Mindent értetek teszek - sóhajtok ismét lemondóan, mert tudom, hogy nem fogja annyiban hagyni. Ha hisz nekem, tudni fogja, hogy másfelől fúj a szél, ha nem akkor meg veszett fejsze nyele az egész. Azt hiszem ideje lenne elgondolkodnom, hogy a két opció közül melyik a vállalható. Ha a családomat a titkolózás miatt veszítem el, vagy azért, mert fény derül rá..
Csigalassú léptellek indulok az ágy felé, hogy aztán összehajtsam a takarómat és rápakoljam a párnámat, aztán visszadobom a helyére és tanácstalanul nézek a feleségemre. Sosem aludtunk még külön, bármilyen nagy veszekedés és méreg volt is bennünk, mindig egymás mellett hajtottuk álomra a fejünket. Én pedig nem óhajtok ezen változtatni. Ha pedig ő dönt úgy, hogy a kanapéra száműz, akkor akár azon is elgondolkodhatok, hogy mikor kössem fel magam.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Kedvenc dal :
bubblegum bitch ★ ☆ she wolf ★ ☆
Tartózkodási hely :
new orleans is my home ★ ☆
Hobbi & foglalkozás :
fighting for equality ★ ☆
Humor :
are you insane like me? ★ ☆



A poszt írója Faye Charpentier
Elküldésének ideje Csüt. Nov. 23, 2017 11:33 am
Ugrás egy másik oldalra

Kevin nem szokott hárítani. Ha baj, probléma, konfliktus van, akkor beleáll a közepébe és tűri a pofonokat, nem pedig elhessegeti a lehetségesen veszéllyel fenyegető helyzeteket és én éppen amiatt estem kétségbe esni, hogy jelenleg a kanapé kispárnája is aktívabb résztvevője volt a beszélgetésünknek, mint ő. Semmit sem tudtam belőle kihúzni, csak csitítgatott és túlontúl új volt számomra ez a helyzet ahhoz, hogy ne kapjam fel rá a fejem. Mindig ki tudom húzni belőle, ha bántja valami, ha nem segíthetek neki is elérem, hogy avasson be az ügyeibe, legalább felületesen... miért pont most kezdené tehernek érezni a érdeklődésemet? Csoda, hogy képtelen vagyok mire vélni, hogy nem beszél, hárít, nincs itthon és olyan ködösen fogalmaz, hogy abba az én fejem is belefájdul és pár korty italt is leöntöttem a torkomon?
- Amíg nem mondod el, mi van veled, feleslegesen ígérgetsz. - Pont tőlem várja el, hogy csendben ráhagyjam a viselkedését és isteni csodára várva nyugodtan üljek, amíg visszakapom a férjemet? Egyetlen kérdést szerettem volna feltenni magamnak: tényleg ennyire nem figyeltem rá? Tehettem volna bármit annak elkerülése érdekében, hogy a szemmel látható problémáit ne akarja annyival elintézni, hogy fáradt? Túlságosan hirtelen, szinte fejbecsapás-szerűen ért a felismerés, hogy valamit, valami nagyon fontosat titkol előlem.  
- Megcsalsz? – Kérdeztem rá aztán egyenesen, visszafordulva felé. Nem hittem volna, hogy egyszer ki kell ejtenem ezt az apró, mégis jelentőségteljes kérdést a számon, erre most itt toporgok, mint valami szerencsétlen, legszívesebben magam köré fonnám a karjaimat és miután leordítottam Kevin fejét begubóznék az ágyba, hogy miután felébredek rájöjjek, az egész csak egy rossz álom vagy éppen egyszerűen az én agymenésem terméke volt. Sokáig tartott, míg rájöttem, hogy bízhatok Kevin-ben: ehhez leginkább az kellett, hogy elhiggyem, szeret és bemerjem vallani magamnak, hogy én is szeretem őt. Hosszú évek teltek el az érzelmeim letisztulása óta, viszont azóta mindennél erősebb véd- és dacszövetség alakult ki közöttünk, amit hülye lett volna felbontani és én ostoba lettem volna tenni azért, hogy ki akarjon lépni belőle. - Tudnom kell, ha igen... - Szívesen mondtam volna, hogy túlélem, ha viszonya van, de elhamarkodott kijelentés lett volna tőlem, tekintve, hogy magamban már azt tervezgettem, hogy fogom megkeseríteni a nő életét, akiről még azt sem tudom, kicsoda. - Ismersz, gyűlölöm a bizonytalanságot. - Fájdalmas, mosolyszerű grimasz húzódott az arcomra, miközben közel léptem hozzá. A szemeibe kellett néznem, látni, hogy hazudik-e vagy sem, amikor válaszol a kérdésemre.
Vissza az elejére Go down

avatar
Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Keresem :

Tartózkodási hely :
♔ mystic falls & sometimes NO
Hobbi & foglalkozás :
♔ if you're not so lucky, you know i'm not a good guy
Humor :
♔ actually, i have



A poszt írója Kevin Godbert
Elküldésének ideje Vas. Nov. 19, 2017 8:07 pm
Ugrás egy másik oldalra

Hatalmas sóhaj szakad ki belőlem és immár leplezni sem próbálom, mennyire belefáradtam ebbe az egészbe. A reménytelen fejvadászatba, a hazudozásba, abba, hogy nem látom a családom, hogy akkor nem vagyok ott a lányom mellett, amikor a legnagyobb szüksége lenne rám és még a fiam is többet van itthon, mint én, pedig ez azért az ő esetében elég nagy szó.
- Faye, csak hagyd ezt rám. Ne nehezítsd meg, kérlek.. - szakad ki belőlem mindenféle előjel nélkül. Ő tudja, hogy valami nincs rendben, de azt nem, hogy mi. Ha tudná, már összecsomagolt volna a gyerekekkel és rég nem lenne itt, pláne nem várt volna rám ébren. - Nem tart soká és minden olyan lesz, mint régen. Ígérem. - váltottam aztán arra a bársonyos hangszínre, aminek alapesetben tudom, hogy nem tud ellenállni, de a szokásos mosoly most elmaradt. Már nem volt kedvem értelmetlenül visszabújni az álca mögé, hisz ismerem. Ha ennyivel megúsznám, valószínűleg nem vettem volna feleségül. Pont olyan, mint én, ha egyszer elkapja a rongyot, nem ereszti, míg meg nem kaparintja azt teljes egészében. És teljes mértékben indokolja ezt az is, hogy nem enged közel magához. Akkor csinálja ezt, mikor nem tudja, hányadán áll magával, a világgal vagy velem. Leginkább velem.
Most még a közös program se tereli el a figyelmét, pedig minden bajnak megoldását látom benne. Valószínűleg ő is egyetértene velem ebben, ha tudná, amit én, de nem készültem fel rá, hogy elmondjam neki és szembenézzek a múltam következményeivel, amitől igazából mindketten tartottunk, de egy idő után eltemettük magunkban az aggályainkat. Sosem történt korábban incidens, relatíve békében éltük az életünket, már ami New Orleans környékén vészterhes órákban is annak számít. Megszoktuk és felneveltünk így két gyereket.
- Nincsen semmi bajom, csak fáradt vagyok, ennyi az egész.. - vágok a szavába, aztán újra felé nézek és értelmet nyer az egész. Megállnak az ujjaim az ing gombolása közben, aztán magam mellé hullanak az ujjaim. Olyan élesen szívom be a levegőt, mintha épp fel akarnék robbani, de keserves érzés ez. Azt hittem, hogy van egy halvány sejtése arról, mi zajlik a háta mögött. Tévesen. A kettősség uralkodik el rajtam, egyrészt örülök neki, hogy mégsem tud az egészről semmit, másrészt felzaklat a tény, hogy a kimaradozásom és a szűkszavúságom arra a következtetésre sodorta őt, hogy más nők kegyeit keresem. Hirtelen szólni sem tudok, legszívesebben nevetnék, de az iménti ital nem elég kedélyjavító hatású, miközben azt látom, hogy ha nem így, akkor másképp esik szét a családom. Ez az egész úgy ahogy van kisiklott...
- Gyere ide, nézz a szemembe és kérdezd meg, hogy megcsallak-e! - tárom szét a karjaimat tehetetlenül. A megtévesztés mestere vagyok, nem egyszer csaptam már be őt is és tudom, hogy mit ígértem neki mikor megszületett a fiúnk, aztán a lányunk, és a házassági fogadalmamra is tisztán emlékszem. Nem arra esküdtem, hogy soha nem fogok előtte titkolózni, hanem arra, hogyha előfordul ilyesmi, akkor annak nyomós oka lesz. A mostani helyzet elég nyilvánvalóan indokolja a viselkedésemet.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Kedvenc dal :
bubblegum bitch ★ ☆ she wolf ★ ☆
Tartózkodási hely :
new orleans is my home ★ ☆
Hobbi & foglalkozás :
fighting for equality ★ ☆
Humor :
are you insane like me? ★ ☆



A poszt írója Faye Charpentier
Elküldésének ideje Kedd Nov. 07, 2017 11:47 pm
Ugrás egy másik oldalra

- Másfél hete tárgyalsz... és engem mióta nézel hülyének? - Bukott ki belőlem őszintén a kérdés. A lehető legőszintébb szavaim voltak ezek, mióta hazaért. Mona információmorzsái csupán segítettek egy komplexebb képet összeállítani, nem ma merült fel bennem először a gondolat, hogy Kevin kételkedésre okot adóan viselkedik. Akárhányszor rákérdeztem, hogy segíthetek-e neki, mi történt és kértem, hogy meséljen, mintha meg sem hallotta volna. Látszott a tekintetén, hogy máshol jár az agya, más köti le a figyelmét és én a kis kérdéseimmel kevés voltam ahhoz, hogy magamra irányítsam az érdeklődését. Ettől a hozzáállástól semmi sem volt megsemmisítőbb számomra, hát még ha a férjem gyakorolta velem szemben! Maga volt a megtestesült pokol. - Nem az a bajom, hogy elhanyagolsz minket, hanem az, hogy úgy teszed, mint még soha. - Kevin munkamániás és nekem ezzel nincs bajom. Soha nem is volt, mivel bennem is megtalálható volt az a fokú perfekcionizmus, mint benne és mivel eddig pontosan tudtam, mivel tölti a napjait, beavatott az üzleteibe és azzal, hogy kikkel tárgyalt, semmi okom nem volt panaszra. Jó ideje annak, hogy kérés nélkül nekiadnám az életemet, erre most kezdett az a nagyon nyomasztó és degradáló érzés a hatalmába keríteni, ami a kapcsolatunk elején, mint fekete felleg lebegett a fejem felett: a bizalmatlanság és vele kézen fogva a bizonytalanság.
- Majd én eldöntöm, hogy kiakadok-e vagy sem. - Kibontakoztam a derekamra simuló kezei közül és kialakítottam kettőnk között azt az egy lépés távolságot, amire most nagyon szükségem volt. Mindig utáltam, amikor terelte a témát, erről a rossz szokásáról az évek alatt sem volt képes leszokni és egészen addig nem is zavart túlságosan, hogy egyes helyzetekben csökkenteni akarta a feszültséget, míg nem komoly dologról volt szó. Csakhogy jelenlegi álláspont szerint egyáltalán nem tűr halasztást, hogy mi a csuda baja van vagy ami fontosabb... velem mi baja van? Miképpen tervezgethetnék tóparti hétvégét, ha jelenleg azt sem tudom eldönteni, akarok-e egy szobában tartózkodni vele?
- Csak... annyit kérek, hogy beszélj hozzám. - Visszafordultam felé és tanácstalanul felvontam a vállaimat, majd egy másodperccel később le is eresztettem, mint egy lufi. - Vagy, ha esetleg mégsem tárgyalni jársz és mással már megosztottad a bajaidat és minden mást... arról is tudni szeretnék. - Nem vitt rá a lélek, hogy konkrétan rákérdezzek, megcsal-e. Utalgattam, mint valami ostoba tinilány, közben pedig abban reménykedtem, hogy rémeket látok és nem fog újra a képembe hazudni.

Vissza az elejére Go down

avatar
Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Keresem :

Tartózkodási hely :
♔ mystic falls & sometimes NO
Hobbi & foglalkozás :
♔ if you're not so lucky, you know i'm not a good guy
Humor :
♔ actually, i have



A poszt írója Kevin Godbert
Elküldésének ideje Kedd Nov. 07, 2017 10:29 pm
Ugrás egy másik oldalra

Rég nem kerültem már akkora kutyaszorítóba, mint amekkorában mmost éreztem magam. Nagyon sokáig - évekig - tartottam magam ahhoz, hogy nem titkolózom többé előtte. Főleg az első időkben volt ennek nagy szerepe, mikor a kapcsolatunk ingoványos talajon mozgott és egyetlen ballépésem miatt seperc alatt kiadta volna az utamat. Magam miatt még nem is aggódtam volna, ha meg tudok birkózni a gondolattal, hogy még egy gyereket cserben hagytam. De nem tudtam, ahogy azzal sem tudok, hogy lányom átváltozása is az én lelkemen szárad.
- Örülök neki.. - veszem tudomásul, hogy az ítélete szerint a lányom kezdi feldolgozni az esetet. Ilyenkor az sem érdekelne, ha egy kamionnyi új cipővel jönne haza, ha ennek az az eredménye, hogy ő jól van. De túl könnyű dolgom lenne, ha az anyagi javak ilyen módon befolyásolhatnák a lelkivilágát. - Holnap tarthatnánk valami családi programot... - vetem fel, aztán hamar félbe is szakad a gondolatmenetem. Naná, hogy nem engedi elterelni a témát, én meg törhetem a fejem, hogy fogok kibújni a válaszadás alól. De ha már egyszer engedtem neki... Jobb előbb szembesülni azzal, mekkora kárt okoztam a kapcsolatunkban, mielőtt még teljesen elvágom magam alatt a fát.
Az üres poharat Faye íróasztalára tettem, jobban mondva hagytam, hogy pár centiről kicsússzon a kezemből, és a mahagóniszínű bútorlapon landoljon. A csendet csak a csattanás és Faye hangja törte meg.
- Másfél hete tárgyalok, általában másik városban, és próbálom összehangolni a magánéletemmel, ami láthatóan egyre nehezebben megy.. - pattintom ki a felső gombot az ingemen. Feszül a húr, vagy inkább a kötél a nyakam körül? - Tudom, hogy egy kicsit elhanyagoltalak titeket mostanság, de már nem tart sokáig, ígérem.. - lépek közelebb és magamhoz vonom őt, a derekát fogom át. Minden erőmmel küzdök, hogy hihetőnek tűnjek, leginkább azért, mert kellő meggyőződést kell a hangomba sűrítenem, amivel még saját magamat is meg tudom vezetni. Eddig teljesen hiábavaló volt minden próbálkozásom Grace nyomára bukkanni. - Ne akadj ki, inkább tervezd meg mit csináljunk a hétvégén. Elmehetnénk a tóhoz, szép lesz az idő.. - ajánlom neki vállrándítva. Ha nem tudok a veszélyforrás nyomába szegődni, hát teszek róla, hogy a családom biztonságban legyen, míg ki nem találok egy jó stratégiát, amivel rövidtávon elkapom és.. Nos, azon még nem gondolkoztam, mit is tennék vele, ha az utamba sodródna a hajtóvadászatom alatt. De egyszerre egy problémát oldok meg, mégpedig most az a legfontosabb, hogy Faye-ben elaltassam a gyanút, hogy rosszban sántiálok.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Kedvenc dal :
bubblegum bitch ★ ☆ she wolf ★ ☆
Tartózkodási hely :
new orleans is my home ★ ☆
Hobbi & foglalkozás :
fighting for equality ★ ☆
Humor :
are you insane like me? ★ ☆



A poszt írója Faye Charpentier
Elküldésének ideje Kedd Nov. 07, 2017 12:45 pm
Ugrás egy másik oldalra

Igyekeztem nem sóhajtgatni, hanem viszonylag nyugodtan Kevin-re nézni, de az arcomat mégsem kaparhattam le magamról, hogy ne üljenek ki rá az érzelmeim. Szerettem azt gondolni magamról, hogy nem vagyok egy hülye nő, nehéz engem átvágni és az orromnál fogva vezetni: Kevin volt az egyedüli, akinek sikerült úgy keverni a lapjait, hogy ne lássam át rögtön a terveit és indokait. Mindig biztosította az izgalmat, a viszonylagos és nem elbizonytalanító kiszámíthatatlanságot, ami szükséges volt ahhoz, hogy mi ketten működni tudjunk... de a titkokat gyűlölöm és tőle sem viselem el, hogy sumákoljon. Ismert már, tisztában volt vele, hogy minden érdekelt, sőt, szükségem van arra, hogy tudjak a dolgokról, amikben érintett lehetek, a házasságomban pedig eléggé érintett vagyok.
- Dottie jobban van. - Apró témakerülés, de nem tehettem meg vele, hogy nem adok neki visszajelzést a lánya állapotáról. Majdnem kibukott belőlem, hogy ha többet lenne itthon és jobban figyelne a családtagjaira, akkor ő is jobban képben lehetne azzal, Dottie hogyan küzd meg a farkassá válásával, mégsem kapcsoltam át szemétkedő-üzemmódba. A lányomat megviselte az átváltozása, az én szívem is majdnen megszakadt, miközben végigasszisztáltam a csonttöréseit, ezért egyeztem bele, hogy kapjon az apjától egy gyűrűt, ami megvédi a teliholdtól. Szépen, fokozatosan kell hozzászokni a farkasléthez és az ezzel járó fájdalmakhoz. - De most nem róla van szó. - És ezt Kevin is sejthette, mivel arcára az érzések fura egyvelege ült ki. Volt benne lemondás, némi tartás, ám abban biztos voltam, hogy nem lesz könnyű éjszakánk. Nekem legalábbis biztosan nem, tekintve, hogy befészkelte magát a fejembe a gondolat, hogy a férjem másfelé kacsintgat. Mi más magyarázná a viselkedését, amibe egyre jobban belegondolva túlságosan is furának tűnt. Nyúzott volt, nem lehet vele beszélni, most sem az a férfi állt előttem, akit szerettem és akihez hozzámentem.
- Mona azt mondta, hogy másfél hete nem voltál bent az irodában. - Minek játszmázzak feleslegesen, amikor szabad utat kaptam? Semmi értelme nem lenne, sokkal jobban ínyemre volt az őszinte kijelentésekre alapozott beszélgetés. - Mivel mindenki másnak felveszed a mobilodat, csak nekem nem, ezért ott kerestelek. Legalább a titkárnődet bevonhattad volna a nagy titkolózásba, ha falazott volna neked, most nem azon gondolkoznék, hogy mi van veledm és miért vagy ennyire... furcsa. - A világ legostobább kifejezőszava ez, de mit tehetnék? A jelek kezdtek nyilvánvalóvá válni, a pár óra alatt, amit egyedül töltöttem, egy még nem teljesen kerek, viszont számomra annál fájdalmasabb történetet raktam össze. Az asszisztense nélkül is észrevettem az apró változásokat, de ez volt az utolsó csepp. - Szerintem nem kell kifejtenem, pontosan tudod, miről beszélek. - Kevin nem hülye, annyira főleg nem, hogy a saját viselkedését tagadja és megkérdőjelezze. Reméltem, nem most akarja felvenni ezt a szokást.
[
Vissza az elejére Go down

avatar
Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Keresem :

Tartózkodási hely :
♔ mystic falls & sometimes NO
Hobbi & foglalkozás :
♔ if you're not so lucky, you know i'm not a good guy
Humor :
♔ actually, i have



A poszt írója Kevin Godbert
Elküldésének ideje Kedd Nov. 07, 2017 9:10 am
Ugrás egy másik oldalra

Ehhez kellett csak igazán a lelkierő. Belenézni a szemébe és azt mondani, hogy nem folyik itt semmi a whiskeyn kívül, hogy nincs szervezkedés a háta mögött és valóban azt csinálom, amit mondok. Tudom, hogy mi forog kockákan, de mérlegelnem kellett, mielőtt belevágtam ebbe az egészbe és arra jutottam, hogy még mindig az a kisebb rossz, ha elveszti a bizalmát irányomba, de a haja szála se görbül. Ezt teszi egy apa és egy szerető férj, nem?! Megvédi a családját bármi áron... Ha kitudódik, amit én tudok, úgyis elvesztek mindent, amim van. Faye nem fogja megbocsátani, a fiam így is gyűlöl, a lányom pedig fog, ha kiderül, hogy minden, amit el kell és kellett szenvednie miattam történt.
- Hogy viseli?
- emelném a poharat ismét a számhoz, de kezem megáll a mozdulat közben. Leírhatatlan a bűntudat, amit érzek, és ezt palástolni sem tudom. Még Faye előtt sem. Egyszerűen nem tudom megmakacsolni magam, hogy ne látszódjon az arcomon és a szemeimen, hogy legszívesebben megóvnám őt mindattól, amit átélt és ami még vár rá. Persze egyetlen átváltozás után már hasznos lehet számára a holdgyűrű, amit azon nyomban elkészítettem, de hosszú távon nem nyomhatja el a lányom se a farkas énjét, mert annak is következményei vannak. De a tudat, hogy a következő holdtöltekor darabjaira fog törni a csontja és keserves fájdalmak gyötrik majd, belülről emészt fel. De legalább az anyja ott van neki, hogy a gondját viselje, míg én reménytelenül küzdök a helyzet megoldásával. Keresem a válaszokat, de mindig ott lyukadok ki, hogy az egész az én hibám, és a családom issza meg a legrosszabb döntéseim levét. Darabjaimra fogok zuhanni, ha bármelyiküknek is baja esik.
- Korábban eljöttem.. - bólintok aztán rezzenéstelen arccal. Persze sokminden leolvasható rólam, főleg az, hogy mennyire nyúzott és fáradt vagyok. Esküszöm, hogy még az éveket is sokkal inkább érzem, mintha azok is a nyakamban táncolnának, a tagjaim olyan nehezek. Még csak tiltakozni sem tudok, mikor kiveszi a poharat a kezemből, annyira lefagyok. Faye sosem iszik. Soha. Sőt, még akkor se. A szemeim akaratlanul is kikerekednek és már tudom, hogy vesztettem. Azt a csatát, amit el se kezdtünk. De nem adom magam és az ügyemet sem ilyen könnyen. Az egészre nem vagyok felkészülve, pedig teljesen nyilvánvaló, hogy csak idő kérdése volt, mikor üt szöget a fejében, hogy valami nem stimmel. Faye nem hülye, a legjobb szövetséges és a legádázabb ellenség is egyben, akivel valaha összeakadtam. Nem véletlenül vettem feleségül. Már akkor is tudtam, hogy ők lesznek a legnagyobb gyengéim, és így is lett.
- Ne kímélj... - adok neki zöld utat és húzóra eltüntetem a maradék italt a pohárból. Szükségem van lélekerősítőre ahhoz, ami most jön. Biztos vagyok abban, hogy fejben már majdnem mindent összerakott.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Kedvenc dal :
bubblegum bitch ★ ☆ she wolf ★ ☆
Tartózkodási hely :
new orleans is my home ★ ☆
Hobbi & foglalkozás :
fighting for equality ★ ☆
Humor :
are you insane like me? ★ ☆



A poszt írója Faye Charpentier
Elküldésének ideje Kedd Nov. 07, 2017 8:37 am
Ugrás egy másik oldalra

Mona bogarat ültetett a fülembe és ezért még  homlokomra adott csókját is kétkedve fogadtam. Persze, nem húzódtam el tőle, csak kissé gyanúsabban méregettem, amikor hátat fordított nekem és egyre azon gondolkoztam, mit csinálhat, ha nem az üzleteivel és a barátaival foglalkozik, a családjához pedig késő este jár haza? Amint belép az ajtón szinte az első dolga, hogy italt töltsön magának, képtelen lefeküdni anélkül, hogy ne ivott volna valamit. Kimarad, titokban telefonálgat, iszik, nem jár be dolgozni, én pedig egy vak idióta vagyok. Gratulálok mindkettőnknek.
- Dolgoztam egy kicsit. Korábban eljöttem a galériából, Dottie-t elvittem egy lélekerősítő vásárlásra. - A lányom kicsit jobb kedvre derített, ám aztán rögtön örülni kezdtem annak, hogy a gyerekeink ma este nincsenek itthon. Ismerem magam, úgysem fogok tudni elmenni a ma megtudott infó mellett egyetlen szó említése nélkül és ha meg is próbálnám magamban tartogatni és agyalni rajta, beleőrülnék, ami egyenes úton a házisárkánnyal vetekedő tulajdonságaim kibontakozásaihoz vezetne. Jobb feszültségcsökkentés nem lévén pakolgatni kezdtem a papírjaimat: ki hitte volna, hogy ilyen csigalassúsággal is be tudom csúsztatni őket a táskámba? Néha még én is meglepődöm magamon, ahogy azon is, hogy a szavai hallatán bólintottam egyet. Csak a szokásos... tehát manapság már szokásossá vált hazudni? Lehet, hogy Roger-el vacsorázott, nem vitathatom azonnal a kijelentését és kezdhetek vagdalkózni. Mostanában magamra szedtem egy nem túl ékes jelzőt, a passzív-agresszív jellemvonást, viszont csupán ideig-óráig voltam képes semleges arckifejezéssel az arcomon bólogatni. - Akkor most már értem, miért nem voltál bent az irodában, amikor hívtalak. - Sajnos nem vagyok jó színésznő, néhány hosszú évembe telt, míg rájöttem, hogy stratégának lenni esetemben nem egyenlő az Oscar- jelöléssel. Most sem bírtam túlzottan sokáig magammal, felálltam a székből és Kevin elé léptem, hogy kivegyem a kezéből az italt.
- Ezt kölcsönkérem. - Erőltetett félmosolyt villantottam és felhajtottam a kortynyi bourbont. Nem szoktam inni, Kevin akár jelzésértékűnek is vehette, hogy lenyúltam a nyugtatóját. A torkomat végigmarta az alkohol és apró köhintés is kibukott belőlem, aztán visszanyomtam a poharat Kevin kezébe és a tekintetébe mélyedve vártam. Nem volt bennem agresszivitás, nem akartam kiabálni vagy hisztizni, egyszerűen a kérdéseim hatalmas katyvaszával a fejemben toporogtam előtte.
Vissza az elejére Go down

avatar
Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Keresem :

Tartózkodási hely :
♔ mystic falls & sometimes NO
Hobbi & foglalkozás :
♔ if you're not so lucky, you know i'm not a good guy
Humor :
♔ actually, i have



A poszt írója Kevin Godbert
Elküldésének ideje Hétf. Nov. 06, 2017 10:58 pm
Ugrás egy másik oldalra

Minden reggel, mikor hajnalban kivágtatok az ajtón, azzal a gondolattal hagyom magam mögött a családomat - bízva a falkák erejében és abban, hogy biztonságban tudom őket -, hogy estére megoldódik minden. Hogy nem kell tartanom többé attól, hogy bármelyik családtagom életére törnek. Hogy a legváratlanabb pillanatban fog minden kicsúszni a kezemből és a szépen felépített életem és boldogságom egyik pillanatról a másikra oda lesz. De minek is szépítem? A dolgokat már rég nem én irányítom. A probléma pedig éppen az, hogy nem tudok a helyzetre és a történtekre befolyással lenni. Tízenegyedik napja megyek haza úgy, hogy nem tudom mi folyik itt igazából. Másfél hete nem gondoltam volna, hogy bármi visszanyúlik majd a múltamba és veszélyt jelent a szeretteimre, most pedig tessék... Nem tudok nem arra gondolni, hogy épp ez volt az oka annak, hogy ki akartam hagyni az életemből mindenkit. Az én életem és életvitelem megkövetelte a magányt, és hülye voltam, amiért azt hittem, hogy évek sokasága múltán majd biztonságos távolságba kerül a múltam és a jelenem egymástól. Hogy nem lesz átjárás. Amit a lányom elzárt emlékeiből olvastam ki, az viszont minden számításomat keresztül húzta. Nem fedtem fel előtte, sőt, senki előtt a tényeket. Nagyobb biztonságban vannak, ha nem tudnak róla, ha nem élnek rettegésben. Csak idő kérdése, hogy megoldjam és én magam billentsem helyére a problémát. Az viszont egyáltalán nem segítség ebben, hogy minden este haza kell jönnöm. A nyomok kihűlnek és újra futhatok neki előről az egésznek.
A ház kong az ürességtől, nem kell ehhez semmiféle varázserőt használnom, bár az is meglehet, hogy amennyit az utóbbi napokban helymeghatározással töltöttem, négyzetmiliméterre pontosan be tudnám lőni a családtagjaim pontos tartózkodási koordinátáit. Csak épp azt az egyet nem találom... Grace-t.
A nappaliba érve első utam a kristályüvegek felé vezet. A vendégek számára Faye mindig tart itthon néhány jóféle bourbont, nekem viszont most sokkal nagyobb szükségem van egy kis lazulásra, mint a szomszéd Burtonéknek, akik fejemet rá, hogy csak ezért járnak át minden vasárnap. Három ujjnyi. Ennyi kell ahhoz, hogy ne legyek komplett idegroncs, és még kettő, hogy tudjak aludni valamit az éjjel. Ez viszont nem jelenti azt is, hogy nem riadok fel Faye minden mozzanatára. Szinte már betegesen aggódom értük.
- Szia.. Te még fent vagy? - meglep, hogy ébren találom. Örültem volna neki, ha már alszik, hétvégenként úgy sem tudom folytatni a hadjáratomat egy szellem ellen. Az feltűnne neki. De így meg az tűnhet fel, hogy egyre később járok haza. Ráadásul hazugságot hazugságra halmozok, és már én magam is nehezen követem nyomon, mikor kivel és milyen ürüggyel maradtam ki éjszakába nyúlóan.
- Csak a szokásos... - sóhajtok nagyot, és újra a számhoz emelem a poharat. A borostány szín folyadék végigmarja a torkom, és így a második pohár tájékán már meg is érzem, hogy a véralkoholszintem felugrik.
Még szerencse, hogy minden egyes nap végén felületesen átfutom az e-mailjeimet, így nagyságrendileg meg tudom határozni, hogy merre is forog a cég éppen, milyen szerződések vannak kilátásban, és miket kell még előkészítenem. Hogy kivel kell leülnöm tárgyalni hétfő reggel, mert ha már harmadszorra is lemondom, akkor óhatatlanul is elesünk egy nagy üzlettől, ami hosszútávon nem csak bevételkiesést jelentene, de a hírnévnek sem tesz jót.
- Rogerrel vacsoráztam. Tudom, megint nem szóltam. Sajnálom.. - lépek hozzá és csókot nyomok a homlokára. Utálok hazudni neki és kijátszani őt, mégis ezt teszem minden nap. Roger pedig kitűnő alibit szolgáltat majdnem minden esetben még akkor is, ha épp nem tudja, hogy az utóbbi időben mennyi mindent kentem rá. Hétfőn Memphis, kedden az iroda, szerdán golfozni mentem a klubba, csütörtökön a kikötő szerződéseket véglegesítettem, ma pedig vacsoráztam egy régi cimborával. Legalábbis ez a fedősztori. Csakhogy egyik alkalommal sem voltam a város határán belül. Ezt viszont aligha kellene bárkinek is megtudnia.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Kedvenc dal :
bubblegum bitch ★ ☆ she wolf ★ ☆
Tartózkodási hely :
new orleans is my home ★ ☆
Hobbi & foglalkozás :
fighting for equality ★ ☆
Humor :
are you insane like me? ★ ☆



A poszt írója Faye Charpentier
Elküldésének ideje Hétf. Nov. 06, 2017 10:04 pm
Ugrás egy másik oldalra

- Szóval, már elindult az irodából? - Kevin elérhetetlen volt a mobilján, így nem volt más ötletem az elérésére, mint felhívni a céget. Még szerencse, hogy Mona, a titkárnője általában késő estig bent szokott lenni, reménykedtem benne, hogy ő valamilyen úton-módon utol tudja érni a férjemet, ha még a cég épületén belül lézeng és megmondja neki, hogy hozza el a galériából a Cézanne-kép vételére vonatkozó iratokat. Dottie-nak megígértem tegnap este, hogy a mai délutánt vele töltöm, de megcsúsztam az idővel és a legfontosabb dolgot az irodában hagytam, holnapra pedig már mást terveztem be, nem a számokkal való bíbelődést. - Nem is volt bent? - A homlokomra csúsztak a szemöldökeim a nő szavainak, sőt, inkább kérdésbe burkolt kijelentésének hallatán. Mintha csak azt szerette volna mondani: hogyhogy nem tudja, hogy a férje másfél hete be sem tette a lábát az irodájába? Másfél hete? Másfél hete egyetlen nap sem volt, hogy Kevin reggel ne úgy indult volna el, hogy a céghez megy be. Mi a fene? Majdnem megkérdeztem Mona-tól, hogy megvakult, azért nem látta Kevin-t, de inkább csak nyeltem egyet. Kedveltem a nőt, nem akartam megsérteni. - Mintha reggel azt mondta volna, hogy bemegy, de akkor biztosan rosszul emlékszem. Azért köszönöm! Ne dolgozzon túl sokat! - Halvány mosolyt ereztettem meg a vonal másik végén beszélőnek annak ellenére, hogy semmi kedvem nem volt mosolyogni. Késő volt már és egy ideig még a teámmal a kezemben ücsörögtem a kanapén, de mivel a nyavalyás folyadék kihűlt, mire megittam volna, inkább kiöntöttem és felmentem a hálóba. Péntek esténként általában kihalt a ház, Elliott az egyik haverjánál volt, míg Dottie egy barátnőjénél aludt, engem pedig kezdett megőrjíteni a csend, úgyhogy elővettem azokat a papírokat, amiket hazahoztam és feléjük kezdve tanulmányozni kezdtem őket. Vagyis, kezdtem volna, ha képes lettem volna koncentrálni rájuk, de mivel egyre csak az járt a fejemben, hogy másfél hete konkrétan fogalmam sincs, mit csinál Kevin hétköznaponként, elég nehéz volt a papírokat bámulni. Mostanában egyébként is olyan... fura. Feszültebb, ingerlékenyebb, képes kilépni egy beszélgetés kellős közepéből csak azért, mert megcsörrent a telefonja és átsétál egy másik szobába, hogy felvegye. Eddig azt hittem, valami komoly üzletről van szó, amikor rákérdeztem is erre hivatkozott, ám mivel a jobbkeze nemrég közölte, hogy a cégnél azt se tudják, él-e vagy hal, másról lehetett szó. A széken hátradőlve egyáltalán nem tetszett az a variáció, ami kezdett megfogalmazódni bennem. Lehetséges, hogy...?
A földszinten csapódott az ajtó, én pedig mint egy őrkutya egyenesedtem ki és kaptam a tekintetem a háló bejáratára. Jelenleg elképzelésem sem volt arról, hogyan fogom megakadályozni, hogy előbújjon belőlem a kisördög: egyáltalán meg kell akadályoznom?
- Szia! - Köszöntem neki, amikor belépett a szobába. A mosolyom nekem fájt, de mégsem állhattam neki rögtön, mint aki megveszett. - Milyen napod volt? - Teljesen átlagos kérdés, a hangom mégis beleremegett. Istenem, tudom, hogy nem hiszek benned, de kérlek, add, hogy ne legyen igazam!
Vissza az elejére Go down




A poszt írója Sponsored content
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra

Vissza az elejére Go down
 

Kevin & Faye

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Kevin Fuller

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Hatodik érzék
- minden, ami a szemnek láthatatlan -
 :: Jövő
-

Friss reagok
- lelked hangjai -


Csüt. Dec. 14, 2017 7:00 pm
Csüt. Dec. 14, 2017 6:30 pm
Csüt. Dec. 14, 2017 12:22 pm




Álarc nélkül
- itt vagyunk -



Nincs


Jelenleg 16 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 16 vendég :: 1 Bot
A legtöbb felhasználó (77 fő) Kedd Jún. 23, 2015 10:38 pm-kor volt itt.

Fajaink aránya
● ● számokban a valóság ● ●

csoportok ●
Ffi
Ember •
27
18
vámpír •
26
19
ősi vámpírok •
5
7
Vadászok •
8
9
Boszi / mágus
31
16
Farkas •
17
20
hibrid •
3
3
vámpírboszi •
14
6
Animágus •
3
2
dhámpír •
4
2
tündér •
2
2
Farkasboszi •
6
2
druida •
2
3