Share | 

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Keresem :
Δ some betrayers at the moment
Kedvenc dal :
Δ look at me! it's not my hobby
Tartózkodási hely :
Δ chicago right now



A poszt írója Benedict Lorenzini
Elküldésének ideje Vas. Nov. 12, 2017 10:02 am
Ugrás egy másik oldalra

Gratulálunk, elfogadva!
● ● üdvözlünk a diariesfrpg oldalán! ● ●

Drága Katherine!
Üdvözöllek itt! Smile Ugyan már tegnap elolvastam a lapodat, de csak mára tudtam összeszedni minden gondolatomat ahhoz, hogy el is tudjalak bírálni, még mielőtt csupa badarságokkal kommentáltalak volna némi energia-hiány miatt... :27 Very Happy
Nem is terelek...
Részemről... ahogy olvastalak, megtetszett az, ahogyan leírtad Katherine egy nagyon emlékezetes pillanatát. Bár hogy a fenébe ne lenne emlékezetes, amikor Katherine Pierce, az ízig-vérig vámpír nőszemély törékeny emberré válik?! Wink
Egy szó, mint száz, isszakaptam benned Katherine-t. Miután elolvastam (vagy talán már közben is), az jutott eszembe rögvest, hogy az írásodból látszik, mennyire szereted a nőszemélyt, tényleg ki is ismerted őt az eddigi látottak alapján. És ezt szépen, remekül felépítve vetetted a papírra! Ehhez tényleg csak gratulálni tudok...
Nem vagyok biztos abban, hogy Katherine benne van még a foglalóban, így kérlek, csekkolj rá; ennyi, más kívánságom nincs is, csak hogy legyenek jó játékaid itt! Wink Jó szórakozást!

[You must be registered and logged in to see this link.] & [You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down

avatar
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Chatkép :

Keresem :
my daughter
Tartózkodási hely :
behind you ;)
Hobbi & foglalkozás :
running & surviving
Humor :
humanish



A poszt írója Katherine Pierce
Elküldésének ideje Szer. Nov. 08, 2017 3:21 pm
Ugrás egy másik oldalra

Katherine Pierce
● ● nomen est omen ● ●

544 év

the queen of survivor

sosem egy helyen (jelenleg MF)

Nina Dobrev

ember

Kath, K.P.

túlélő- és menekülőművész

[You must be registered and logged in to see this image.]
a karakterem canon

[You must be registered and logged in to see this image.]

Születési idő, hely   1473. 06. 05., Bulgária - egy kis falu
Első átváltozás   1492. 04. 06. - öngyilkosságot követtem el vámpírvérrel a szervezetemben
Család   Őket már egészen fiatalon elveszítettem, még azelőtt, hogy Klaus végzett velük. Leánygyermeknek adtam életet, házasságon kívüli gyermeknek, ami egyet jelentett édesapám szemében a szégyennel, amit kitagadás követett. Többé már nem voltam a kicsi lánya, csupán egy felelőtlen fruska, aki veszélyeztette a családunk becsületét. Szerettem őket, s a mai napig azt bánom a leginkább, hogy őket is veszélybe sodortam, csak hogy a saját bőröm mentsem.
Azon a végzetes napon pedig végleg elveszítettem őket, s az a borzalmas látvány... véres holttestük örökre az emlékezetembe égett, kitörölhetetlenül, emlékeztetőként szolgálva, hogy soha, semmilyen körülmények között ne kötődj senkihez, ne ragaszkodj senkihez, s legfőképpen ne szeress senkit. Az ugyanis a legnagyobb gyenge pont, ami csak létezhet.

 

Ötszáz esztendő alatt mindent elveszítettem, amit és akit valaha is szerettem, fontos volt nekem, vagy amire vágytam. Sokan úgy tartják, a halhatatlansággal mindent megkaphatnak maguknak, de mit számít a vámpírlét, ha nem lehetek szabad, nem lehetek az a személy, aki lenni akarok, s nem kaphatok meg mindent. Sőt, a hosszú évtizedek alatt csak egyetlen dolgot kaparintottam meg; az örök életet, amire azóta is vigyáztam, amiért mindent megtettem, ami módomban állt, s ami miatt mindenkin átgázoltam. Saját magamat helyeztem előtérbe, az életemnél még a vágyaim és álmaim is fontosabbak voltak. Éltem, de ez számomra inkább csak létezés volt, nem élet. Mégsem cseréltem volna el egy rövidebb, tartalmasabb életért, nem vágytam a halált, az életösztön túl erős volt bennem ahhoz, hogy bármiért, vagy akár bárkiért cserébe eldobjam magamtól. Menekültem, mikor a családom kitagadott, menekültem, mikor Klaus üldözőbe vett, aztán hosszú évekig tartó bujkálásba fogtam, sosem maradtam egy helyen, városról városra jártam, szinte az egész világot körbeutaztam, megtapasztaltam dolgokat, érzéseket, de nem eleget. Többre, s még többre vágytam, de nem kaphattam meg azt az életet, amilyenre vágytam, amit még kislány koromban elképzeltem magamnak. Emberként. Élőként. Elena Gilbertet pedig abban a pillanatban ősellenségemmé fogadtam, ahogy megismertem, hiszen... neki megvolt mindene.

Kol Mikaelson szelleme épp abban a pillanatban tűnt el, mikor én felbukkantam. S bár azt is nagyon élveztem volna, ha egy ősi vámpír tépi apró darabokra a hasonmásom, bosszút akartam állni rajta, én akartam végezni vele, saját kezűleg. Elena felkelt a földről, megfordulva pedig velem találta szembe magát. Ajkaim felfelé görbültek, egy gonoszkás, gúnyos mosoly formálódott arcomon, szemeim csillogtak az előttem álló feladat miatt. Megölni Elena Gilbertet. Csodásan hangzott! - Gratulálok az érettségihez, cupcake! - köszöntöttem illendően, majd megragadtam a torkánál fogva, és az egyik falnak repítettem teljes erővel. Kis időre elveszítette az eszméletét, de mindössze néhány perc időt nyert csak ezzel magának, hiszen addig miért tegyek benne kárt, amíg nincs magánál? Azt akartam, hogy minden egyes ütést, minden karcolást érezzen, az összes fájdalmat, amit okozok neki. Gondolatban már rég messze jártam, minden lejátszódott a fejemben, amit valaha is meg akartam tenni, szinte már éreztem a szabadság ízét, amikor a kis vakarcs végre magához tért. Nem tétlenkedtem, nem húztam tovább az időt, egyenesen hozzá léptem, és újra eldobtam, ki az ajtón, a folyosóra. - Mit művelsz? - kérdezte, s amikor a fejéhez kapott, majd fájdalmában egy nyögés szakadt ki belőle, én mellé léptem, és a szemben lévő falhoz erősített szekrények egyikének dobtam a testét. - Elhinnéd, ha azt mondanám, rossz napom van? - Épp csak felállt a hatalmas esésből, egyik lábamat a torkának szegeztem, magassarkú csizmámmal nyomást gyakorolva a torkára, majd beszélni kezdtem. - Azzal kezdődött, hogy Bonnie megtagadta tőlem a Silas-féle halhatatlanságot. - magyaráztam könnyedén, mintha nem épp egy harc kellős közepén lennénk. Egy harc közepén, amit én kezdeményeztem, s amiből én jövök ki majd győztesként, mert más mód nem volt. El kellett vennem az életét, hogy többet ne szerezhesse meg azt, amire én vágyom. Ha én nem kaphatom meg, ne kaphassa meg senki, főleg ne egy olyan szánalmas lány, aki az én arcomat viseli. - Persze, Katherine Pierce nem lehet boldog a jó öreg vámpír-féle halhatatlansággal! - vágott vissza, kezeivel fogást találva lábamon. Ezúttal ő kerekedett felül rajtam, a földre taszított egy erős lökéssel, s nekiiramodott, de nem jutott messzire. Feltápászkodtam a földről, s újra nekihajítottam a szekrénynek, ám ezúttal Elena feltépte az ajtaját, azt meglendítve vitt be egy jókora ütést. Megtántorodtam, de a következő lendítésnél elkaptam a fém ajtót. - Megérdemeltem volna. Sosem volt ballagásom, vagy szalagavatóm, vagy... tudod, életem! De neked igen. - Fejemet előre lendítettem minden erőmet beleadva, amitől Elena hátratántorodott, haja az arcába hullott, egyik kezét pedig újra a fejéhez kapta. - Neked mindened megvan, és nem azért, mert jó kislány vagy, aki megérdemli a boldogságot. Azért, mert elloptad az enyémet! - a néhány másodperccel ezelőtt megkaparintott szekrényajtót egy csuklólendítéssel hajítottam el a lány irányába, de helyette a mögötte lévő ajtót találtam el. A szekrény egykori darabja belefúródott a fába, ahelyett, hogy a Gilbert lány koponyájába ékelődött volna, ami boldoggá tehetett volna engem. Nem, egyelőre sikerült megúsznia a halált, ami rá várt. Hitetlenkedve meredt először az ajtóra, majd rám, ami lassan méltatlankodássá alakult át. Nyilvánvaló volt, hogy nem ért egyet velem, de nem is számítottam másra. Külsőre talán egyformák voltunk, de belül... ó, nem! Rászegeztem a pillantásom, és vártam, hadd mondja a magáét, mert előbb-utóbb úgyis végzek vele. Beszéljen, amíg van rá lehetősége. - Én loptam el a te boldogságod?! - förmedt rám dühösen. - Megölted az öcsémet! - Alig fejezte be a mondatot, én már nekirugaszkodtam. Sikerült kivédenie a támadásom, ellökött, de tenyeremmel megtámaszkodtam a folyosó padlóján, s azon nyomban felnyomtam magam álló pozícóba. Elgondolkodva meredtem rá a másodperc töredékéig, aztán oldalra húztam a számat egy grimaszba, úgy adtam választ a felháborodására. - Beismerem, az csúnya volt. - vágtam oda csak úgy félvállról, mintha nem egy élet elvételéről lenne szó, mintha velem nem történtek volna hasonló dolgok, ahogy arra nemrégiben Elijah is rámutatott. Nem számított, mert Őneki nem kellett mindazt a borzalmat átélnie, mint neked. Nos, nem úgy, mint nekem. A szülei egy balesetben haltak meg, nem kellett arra hazatérnie, hogy vérbe fagyott holtestek hevernek a saját házában. Klausnak a vérére fájt a foga egy időben, de mikor megúszta, nem üldözte évszázadokon keresztül. Fogalma sem volt róla, mit éltem át. Talán nem ő volt az okozója a legtöbb tragédiának, ami velem történt, de neki kellett megbűnhődnie érte. Ezúttal ő rugaszkodott el a földtől, hogy nekem rohanjon, de ki tudtam védeni a támadását. Először a csuklóját csavartam ki, majd karját törtem, végül ellöktem magamtól, úgy, hogy egyenesen a mögötte lévő üvegtáblába esett, ami azt a bizonyos piros kalapácsot rejtette. Az üvegszilánkok mindent beterítettek, azok potyogtak Elena barna hajából is. Ahogy ő a földre zuhant, én a falnak támasztott felmosóhoz léptem, s mikor kúszni kezdett a földön, hogy fel tudjon kelni, vagy talán el tudjon menekülni, letörtem a fa nyelet, és forgatni kezdtem ujjaim között. - Nekem nincs semmim. - sziszegtem összeszorított fogaim között, és felé csaptam a fa nyéllel, eltalálva az arcát, majd mikor visszarogyott a földre, egy jól irányzott rúgással is megajándékoztam őt. - De ez most meg fog változik. - folytattam, amíg ő próbálta összegyűjteni a megmaradt erejét is, hogy visszavágjon, vagy legalább megússza a halált. Miközben én azon voltam minden erőmmel, hogy végre eltöröljem őt a Föld színéről. - Belerúgni valakibe, aki a földön hever. Stílusos vagy a végsőkig, Katherine. - motyogta, s be kell valljam, tetszett, hogy nem rémült halálra, hanem még ebben az állapotban is ugyanolyan csípős megjegyzéseket vágott a fejemhez, mint előtte. Egyetlen pillanatra majdnem tisztelni is kezdtem... majdnem. Olyan erős ütéseket nem sikerült Elenának kiosztania nekem, hogy elveszítsem a józan eszemet. - A te végedig. - javítottam ki, majd gondolkodás, és pislogás nélkül döftem át torkát a felmosó nyelével. Kezeivel próbálta kihúzni a fa rudat, vagy legalább engem ellökni az útból, de fogytán volt az oxigénje, néhány másodperc fulladozás után elernyedt mindkét karja, és úgy tűnt, eszméletét vesztette. Szemei néhány másodperc után azonban felnyíltak, ismerős, barna pillantását rám emelte, amiből lassan kezdett kihunyni a fény. Bal kezemmel kirántottam a rudat a torkából, másik kezem pedig azzal a lendülettel ütöttem keresztül a mellkasán, megragadva a szívét, ujjaimmal szorosan rámarkoltam a szervre. - Viszlát, kislány! - búcsúztam tőle, mielőtt kirántottam volna a szívét a helyéről. Aztán valami hirtelen megváltozott, kezével a zsebében kezdett kotorászni, ám mielőtt még megállíthattam volna, előhúzta a gyógyírt, s mintha lassítva láttam volna a következő jelenetet. Keze felém lendült, a gyógyírral a markában, majd egyenesen a szám felé nyúlt. A következő, amire felfigyeltem, hogy nem kapok levegőt. A gyógyír először megakadt félúton a szájpadlásom és a nyelőcsövem között, majd ahogy Elena nyomást gyakorolt az állkapcsomra, s hátrafeszítette azt, leszánkázott a torkomon. Életemben nem éreztem még olyan erős kétségbeesést, mint akkor, mikor megéreztem, hogy az a vacak, ami meg tud fosztani mindattól, amire olyannyira vigyáztam, egyenesen a gyomrom felé csúszik. Hirtelen vége lett mindennek. A reménynek, a jövőmnek, a halhatatlanságomnak. Egyetlen pillanat leforgása alatt. A földre zuhantam, testem erőtlenül rogyott a hideg, csúszós padlóra, s bár próbáltam küzdeni, szemhéjaim lassan lecsukódtak. Még hallottam a hasonmásom erőtlen hangját, tompán, mintha víz alatt lennék. - Boldog halandó életet, Katherine! - Aztán minden elsötétült.

Vissza az elejére Go down
 

K.P. ~ the queen of survivor

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Katherine Pierce ~ survivor
» Hela; the queen of life&death

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Az alkotás metafórája
- alkoss karaktert -
 :: Halhatatlan évek :: Emberek
-

Friss reagok
- lelked hangjai -


Csüt. Dec. 14, 2017 7:00 pm
Csüt. Dec. 14, 2017 6:30 pm
Csüt. Dec. 14, 2017 12:22 pm




Álarc nélkül
- itt vagyunk -





Jelenleg 17 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 16 vendég :: 1 Bot
A legtöbb felhasználó (77 fő) Kedd Jún. 23, 2015 10:38 pm-kor volt itt.

Fajaink aránya
● ● számokban a valóság ● ●

csoportok ●
Ffi
Ember •
27
18
vámpír •
26
19
ősi vámpírok •
5
7
Vadászok •
8
9
Boszi / mágus
31
16
Farkas •
17
20
hibrid •
3
3
vámpírboszi •
14
6
Animágus •
3
2
dhámpír •
4
2
tündér •
2
2
Farkasboszi •
6
2
druida •
2
3