Share | 

avatar
Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Chatkép :

Tartózkodási hely :
✦✦ beside my lovely syden ♥
Hobbi & foglalkozás :
✦✦ eat the rude
Humor :
why so serious? let's put a smile on that face ❤



A poszt írója Harley Asuman Osborn
Elküldésének ideje Pént. Aug. 17, 2018 12:56 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next

Valamilyen szinten magamnak köszönhetem azt, hogy most itt tartok. Én sohasem vágytam emberi életre úgy igazán, ha belegondolok. Néha az álarcom felett azt mondom és gondolom, hogy jó lenne, ha már lenne egy családom, de valójában a lepel alatt nem erre vágyom vagy épp vágytam. Ki is akartam lenni? Ó, igen, egy több száz fős koven vezetője és alighanem már az is lennék, ha nem hibáztam volna egy hatalmasat. Az lett volna számomra a legkielégítőbb az életben; hatalom. Így belegondolva már a hátam közepére sem hiányzott volna semmiféle család, de még csak egy nyálas szerelem sem. Mai napig sem vágyom romantikára, az egyszerűen nem az én műfajom. Habár hajlandó vagyok olykor érinteni a vonalát, de máskülönben sohasem álmodoznék arról, hogy én legyek az a fajta hercegnő akit ki kell menteni a toronyból. Én magam darabolom fel a sárkányt örömmel, nem kell nekem ahhoz segítség. Túlságosan is belenőttem ebbe a természetfeletti világba ahhoz, hogy én átlagos életről álmodozzak. Azt akartam, hogy legyek valaki; egy elismert boszorkány aki mögött egy egész hadsereg áll. Talán ez az elv még annyira nincs is egészen veszve, hisz megtalálom a módját annak, hogy mégse kelljen a stiglic kertbe kerülnöm. Ki tudja, talán Elias vére majd segítene. Úgy hallottam, hogy egykori boszorkányok akik valaha vámpírokká lettek, újra birtokolják mindkét faj jellegzetességeit. Halhatatlanság és egyben erő? Mi kellene ennél több?
E gondolatok közepette nagyon hamar elszáll a rosszkedvem, igazán már az sem érdekel, hogy Elias megsértett vagy épp az sem érdekel, hogy mit gondol rólam. Van az a düh és harag, amikor egy csettintés alatt tönkretehetném de van bennem annyi érzés, hogy nem teszem meg. Kedvelem őt és biztos vagyok abban, hogy ő is kedvel engem annyira, hogy adjon egy cseppet a véréből. De előtte szerezni fogok egy hozzám hasonló boszorkát, aki segíteni fog nekem az átváltozásban. Utána pedig mindkettőnk mehet a szélrózsa összes irányába, amerre csak akar.
Mikor épp otthagynám őt, egyszerűen csak visszaránt és mivel az egyensúlyom odavész abban a pillanatban, ő maga megfog és magához húz szorosan.
- Shh.. - Vigyorgok kajánul. - Nem kell bocsánatot kérned. - Hagyom, hogy homlokát az enyémnek nyomja, én pedig kedvesen végigsimítok a hátán egyik tenyeremmel. Habár azt mondja, hogy nem tart ribancnak és nem is akar úgy nézni rám, akkor mégis minek tart engem? Kije vagyok igazán? Mint egy kezdetleges kapcsolat, de ezt nem mondom ki előtte, mert a végén pofán üti az igazság, vagy épp a valóság.
- Nem érnék el azzal semmit sem, ha ledöfnélek egy karóval inkább. Nem tennék már ilyesmit veled, cicc. - Csókolok a mellkasába sejtelmesen, a kelleténél talán túlságosan is túlfűtve. Egy kicsit jobb kedvem lett az iméntiekben felötlött tervemtől, hisz lássuk be, továbbra is él bennem az a féle ösztön, amelyik arra szolgál, hogy túléljen. Nem vagyok öngyilkosjelölt, habár a tervem még nem garancia arra, hogy be is fog válni. De egy próbát megér, nem? Az álmaimat sohasem akartam elhagyni, és nekem csak egy álmom van, amiért bármit képes lennék megtenni.  
- Én itthon maradok, nem megyek el sehova. A hajamat estére én is meg tudom csinálni. Ennyi előnye van annak, ha az ember fodrászként dolgozott. - Elhúzódom tőle, aztán kinyújtózkodom egy pillanatra. -   Ha pedig nem cseszed el a kedvem, estig, ki tudja, talán bál utánra van egy meglepetésem neked. - Feldobom csak úgy az ötletemet, aminek biztos, hogy ő sem lenne ellenére. Eléggé lelombozott ez a reggeli művelete én pedig nem vagyok az a típus, aki csak úgy feladja. Nem szeretek kielégületlen maradni.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Tartózkodási hely :
Seattle
Hobbi & foglalkozás :
pénz és szex
Humor :
Pszichopata



A poszt írója Elias Syden
Elküldésének ideje Szer. Aug. 15, 2018 7:37 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next


Harley + Elias



Nem volna jóval egyszerűbb az élet, ha dühös és sértő szavak helyett valami mást vágnánk egymáshoz, mondjuk egy almát, vagy egy virágot? Kevesebbet fájdalmat okozna, és jóval kisebbet ütne a mostani mondatainknál. Olyan ez, mint egy morbid mérleghinta: ő megsért engem, amit én duplázva viszonzok, amire ő persze szintén rátesz egy lapáttal, és lesz az egészből egy örvény, ami végül mindkettőnket leránt, hogy ott haldokoljunk az alján, a saját kimondatlan, bűnbánó gondolatainkba belefulladva, miközben lehet, hogy nem a másikra vagyunk dühösek, hanem magunkra, a saját bizonytalanságunkat, félelmünket, lelki nyavalyánkat vezetjük le egymáson. Hogy Harley-t miféle érzelmek motiválják, pontosan tudom: egyre inkább közeledve az elmúláshoz a rettegés és szomorúság egy fekete felhőként lebeg a feje felett. Igazából el sem tudom képzelni, hogy ha az én életem tartana a kivédhetetlen vég irányába, hogyan reagálnék, és miféle emóciók dolgoznának bennem - ő a vártnál jobban viseli a dolgot, legalábbis az én szemeim előtt ezt mutatja. De hogy engem mi vezérel, miközben ennyire tapló módon viselkedem vele - az már jobb kérdés. Mintha minden jó szándékom ellenére egy átok ülne rajtam, mint a mesében, mikor a királyfi bármi szépet akart mondani, a boszorkány átka miatt válogatott ocsmányságok ömlöttek a szájából. Ma jót akartam, valami olyasmit éreztetni Harley-vel, aminek örült volna, és mi az eredménye? Már megint a veszekedés, és az egymás mellett elbeszélés, bár ez alkalommal talán mentségemre szolgáljon, hogy nem én nyúltam elsőként a kemény szavakhoz. Ugyanakkor címeres marha voltam, hogy belementem egy újabb nézeteltérésbe. Csak el kellett volna magyaráznom szépen, érthetően, hogy miért álltam le, és biztosra veszem, hogy megértette volna: talán meg is hatottam volna vele. Talán pont ez az én legnagyobb problémám, ha jobban belegondolok, hogy ugyanúgy vannak félelmeim, mint Harleynek, csak míg ő az elmúlástól fél, én a saját istenverte érzelmeimtől, és attól, hogy ha ő már nem lesz mellettem, sokkal jobban fog majd hiányozni, mint ahogy most per pillanat egyáltalán sejthetném. Magam is felmérem, hogy változom a társaságában, és ez védtelenné tesz: nem tudom, miféle ember leszek majd, és ebből adódóan miféle bajok érhetnek. Nekem is vannak érzelmeim, csak épp eddig sosem vettem igénybe őket - most pedig egyetlen lépésre vagyok attól, hogy fejest ugorjak az ismeretlenbe.
Nézem hát szótlanul, ahogy lemászik rólam, és a kérdésemet teljesen figyelmen kívül hagyva a haját babrálja. Persze, hogy féltékeny, teljes mértékben tisztában vagyok vele: ha másik nőhöz mernék nyúlni mellette, talán egy nap úgy ébrednék, hogy a legféltettebb kincsem meg én nem tartózkodunk közös helyiségben - simán képes lenne lenyiszálni a legnemesebb szervemet bosszú gyanánt. Erre viszont nyilván nem fog sor kerülni - eszem ágában sincs másik nőt az ágyamba cibálni, mert az tagadhatatlan tény, hogy Harley mellett nincs okom panaszra - néha még több is annál, mint amire számítottam. Mikor viszont hozzá tapadok, és felteszek egy újabb kérdést, már egy meglehetősen ambivalens tekintet érkezik válaszul - ott van benne a sértettség, a düh, a dac, és a mélységes szomorúság a legmélyén, mígnem végül az előbbi érzelmek lassan kihunynak a pillantásában, és nem marad ott, csak a keserűség. A szavai is erről árulkodnak, csendes, mély lemondásról, én pedig szinte dermedten figyelem ahogy hátat fordít nekem, hogy kisétáljon a szobából - egészen addig, míg a küszöbhöz nem ér. Akkor úgy mozdulok utána, mintha nem is én kontrollálnám a testemet, hanem valamiféle külső erő lökne meg, és kényszerítene cselekvésre: elkapom a csuklóját, és visszarántom magamhoz - kissé ki is billen az egyensúlyából - és hogy megakadályozzam az elterülését a szőnyegen, ismét magamhoz húzom, két karommal átfogva a derekát, homlokomat pedig az övének döntöm.
- Nem - mondom csendesen, de határozottan. - Te ne haragudj. Sajnálom, amit mondtam. Komolyan - teszem hozzá, és csakugyan így is gondolom minden szavamat. Hülye voltam, tagadhatatlan - akárcsak ő, de ez már másik lapra tartozik. - Nem akartalak megsérteni, épp ellenkezőleg. Azt akartam, hogy érezd, hogy... - hallgatok el, mert kell néhány másodperc, hogy összeszedjem a gondolataimat. Nem könnyű egy magamfajta tapló fickónak érzelmekről beszélni, sőt, ezeket átélni sem az. Nem akarom megtagadni és felülírni az eddig általa ismert Eliast, de szeretném ha tudná, hogy a puszta létezése általam korábban soha el nem képzelhető változásokat indított el bennem. - Nem akarom, hogy ribancnak tartsd magad. Nem vagy az. Talán az elején, az első napokban az voltál, de ma már nem. Ma már én sem tudok így nézni rád - meredek bele a szemeibe. - Igazából csak annyit akartam elmondani - veszek nagy levegőt - hogy jó, hogy itt vagy velem. És ha most gúnyolódni szeretnél, akkor egyszerűbb, ha fogsz egy karót, és átütöd a szívemen. Jobban járunk úgy mindketten, hidd el - engedem el végül - ha faképnél akar hagyni, ám legyen. - Mellesleg nem csak te vagy profi a jó hangulat elcseszésében - próbálkozom meg egy apró, halvány mosollyal. - A képzeletbeli dobogónak holtversenyben állnánk a tetején. És ha most mindezt megbeszéltük, és talán le tudtuk zárni a saját, meg egymás marhaságait, akkor talán tényleg készülnünk kellene. Nem venné ki jól magát, ha pont a vállalat vezetője késné le a saját céges buliját - nyomok hirtelen egy csókot Harley szájára. - Légy gyönyörű, bébi. Ma este irigyek százait akarom szerezni.


©️ ZENE: SZÁM CÍME | MEGJEGYZÉS: -
Vissza az elejére Go down

avatar
Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Chatkép :

Tartózkodási hely :
✦✦ beside my lovely syden ♥
Hobbi & foglalkozás :
✦✦ eat the rude
Humor :
why so serious? let's put a smile on that face ❤



A poszt írója Harley Asuman Osborn
Elküldésének ideje Kedd Aug. 14, 2018 12:56 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next

Vannak dolgok az életben, amik ténylegesen tiszta szívből fájnak. Persze, talán nekem már nem szükséges aggódnom sem pedig idegeskednem, elvégre számomra csak egyetlen egy út járható és az sem túlságosan hosszú. Nem kellene érdekelnie annak, hogy épp mi történik velem, hisz semmilyen helyzet sem változtat a sorsomon. Mégis akaratom ellenére érzem azt, hogy összeszorul a gyomrom, amikor Elias így beszél velem. Talán igaz, hogy én voltam az, aki felpaprikázottan fogadta a visszautasítását és alighanem a képébe dörgöltem, hogy nekünk egymáshoz nincs közünk. A magunk módján szerintem nagyon teli van a szívünk büszkeséggel és eszünk ágában sincs azt tenni, amit legbelül helyesnek találunk. A makacsság túl stabil bennünk és egyszerűen nagyon meg kell alázkodnunk ahhoz, hogy bármelyikőnk is gyengédséget nyilvánítson a másik iránt. Habár haladunk a felé, hogy egyre gyakrabban dobjuk el a büszkeségünket, mégis hatalmas gátat vág közöttünk továbbra is. És ezzel együtt fájdalmat is okozunk egymásnak.
Talán annyira nem is véletlen, hogy minden szó nélkül gondolok egyet és lemászom róla. Próbáltam magamon türelmet és megértést gyakorolni, de alighanem még mindig a hatása alatt voltam annak, hogy minden belegondolás nélkül utasít el engem és megvallom, hogy borzalmasan esik. A szex számomra nem csak azért fontos, mert elfelejtet velem minden gondot abban a pillanatban, hanem azért is, mert akkor Elias-t én birtokolhatom és senki más. Élvezem vele, és mérhetetlenül hatalmas nagy boldogságot érzek, amikor bennem van és egymás szemeibe nézünk csillapíthatatlan vágyakkal. Alighanem ő is élvezheti és ezért sem igazán értem, hogy miért szakította félbe. Habár most már más okom van arra, hogy bosszankodjak. Úgy beszél velem, mintha én utasítottam volna őt vissza. Lássuk be, hogy fordított esetben már a fejemet vette volna.
Amikor megkérdezi, hogy féltékeny vagyok -e, csak makacs módon megrántom látványosan mindkét vállam és tovább fésülöm ujjaimmal a vörös tincseimet. Szerintem mondanom sem kell, hogy ahogy ő rám tette a kezét, úgy én is hasonló módon tettem vele. Jelenleg csakis egymáséi vagyunk és alighanem ő is bizonyította pár napja, hogy milyen reakciót reagálna le, ha netán még ő rajta kívül mással is enyelegnék. Mit gondol, akkor én hogyan viselném, ha rajtam kívül még más nőt is döngetne? Egy másodpercig sem tűrném el. Ezt pedig nem állok neki levázolni. Gyanítom, hogy ismeri már a természetemet annyira, hogy nem hagynám azt, hogy más nőt dugjon rajtam kívül még akkor sem, ha velem is megosztja azt. Engem nem érdekelnek olyan szinten a nők, jobbára a férfiak iránt vonzódom mint általában a legtöbb normális nő. Amíg pedig Elias nem húzza ki nálam a gyufát végleg, addig ő marad az egyetlen életem végéig, akihez vonzódni fogok.
Túlságosan is felzaklattak a szavai, ezért mindenféle habozás nélkül állok fel, hogy kimenjek addig a saját szobámból amíg ő bent van. Nem igazán akartam most vele egy légtérben lenni, mégis valami meggátol. Borzalmasan esett, ahogy hidegvérrel döngölte a képembe: Fel fogja dolgozni a hiányomat. Én nem akartam elvárni azt, hogy hiányoljon, de valahol a szívem mélyén bíztam abban, hogy talán hiányozni fogok neki, vagy talán néha gondolna rám. Mit is vártam tőle? Csalódtam volna benne, ha másképp lennének a tényállások.
- Hogy mi? - Kérdezek vissza meglehetősen paprikás hangnemben, amikor megáll előttem és közel passzírozza magát magamhoz. Legszívesebben a mellkasánál fogva lökném el magamtól, de ez helyett csak mozdulatlanul állok, ráadásul még pár másodpercig igencsak a torkomban akadnak a szavak. Egy pillanatra lesütöm az íriszeimet, majd amikor visszanézek rá, talán sokkal fényesebbek a szemeim a kelleténél; könnyeket akar kifacsarni belőlem, de megígérhetem, hogy ezúttal nem jár szerencsével.
De nem tudtam mit válaszolni még a kérdésére. Nem azért, mert nem voltam tisztában a válasszal; ó, dehogynem! Pontosan ezért is fáj az, hogy kiderült, hogy tulajdonképpen mennyire jelentéktelen vagyok a számára. Túladna rajtam, mint a többi semmirekellő ribancon. Én is csak egy semmirekellő ribanc lennék a számára?
- És te mit értesz azon, hogy egyenlő jogok? Nem mintha eddig bármikor szórakozhattál volna velem az én akaratom ellenére is. -Meghúzom a szám szélét haragosan. - Amit pedig mondtam... - Magamba fojtom a mondatom folytatását. Nem akarok neki hazudni, de nem akarom még egyszer megismételni magamat. Nem tudom, hogy hogyan reagálna akkor, ha tisztábban hallaná tőlem az igazságot. - Talán jobban fogod majd érteni, amikor már nem fogod többé hallani. - A válaszom csak ennyi volt a kérdésére, habár most már a harag helyére mindössze csak a keserűség ült ki az arcomra. Nem hazudtam neki, holott a képébe vághattam volna, hogy gyűlölöm őt. De az hazugság lett volna. De ha kimondom újra azt, amit mondtam, fogalmam sem lenne a reakcióra. Szeretem őt, mert ő számomra az egyetlen biztos pont. Ha őt elveszíteném, végleg összeroppannék attól a sok mocsoktól, ami emészt már belül egy ideje.
- De talán lehet jobban járnánk azzal, ha készülnénk a bálra. - Egyet hátrébb lépek és az ajtó felé veszem az utamat. Kár tovább boncolgatnunk a történteket, egyszerűen túl önérzetesek vagyunk ahhoz, hogy őszintén és nyíltan beszéljünk egymáshoz. Habár bármit megadnék azért, hogy elmondhassam, hogy szeretem őt. Egy hatalmas teher esne le rólam. Még sohasem kötődhettem így senkihez sem. Akartam még a hátralévő életemben egy szerelmet, a lelkem mélyén pedig Elias-ban találtam meg ezt a pontot.
- És ne haragudj rám a mostaniért. - Elvonom tőle a tekintetemet és megrántom a vállaimat, mint aki áldozatot hozott volna azért, hogy minimálisan elengedte a gőgét. - Nem szerettem volna így rommá tenni a reggelt.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Tartózkodási hely :
Seattle
Hobbi & foglalkozás :
pénz és szex
Humor :
Pszichopata



A poszt írója Elias Syden
Elküldésének ideje Csüt. Aug. 09, 2018 8:19 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next


Harley + Elias



Hogy duzzogok-e? Hajaj, jobban mint egy óvodás, akinek nem vettek meg valami fröccsöntött műanyag vackot a Wallmartban. Amúgy sem vagyok az a kimondottan türelmes meg toleráns típus, Harley viszont tökéletes pszichológus, mert hibátlan érzékkel tudja, hogy hol van az idegi terhelhetőségem határa, és nincs olyan alkalom, hogy jó alaposan ne lendítene túl rajta. Ha belegondolok, valójában csodálom, hogy ez a nő életben van még egyáltalán: nem a lassan elvesző ereje, hanem az iszonyú nagy és szemtelen szája, meg az elviselhetetlen természete miatt. Persze, most mondhatnám, hogy nekem kellett, én akartam, és saját fejemre hoztam a bajt amikor idehurcoltam magammal, de mi vagyok én, jós, hogy előre tudjam, mi lesz a dolog vége? Persze az is megoldás lenne, hogy a cuccait egy szatyorba tömködöm, a karjára akasztom, és kirakom az ajtó elé, de ebben az esetben a búcsúzásunk a kelleténél viharosabbra sikerülne - és ezt szó szerint értem. Amilyen sértett és dacos tud lenni, gondolkodás nélkül kinézem belőle, hogy egy csettintésére felkapja valami tornádó a házamat, mint az Óz mesében, és miközben én kétségbeesve nézem a pusztulást, Harley diadalittas kacajjal távozik. Nem, ehhez a verzióhoz a legkevésbé sem fűl a fogam, ez nyilván érthető. Azt már magamnak is csak tudat alatt merem beismerni, hogy bármennyire is dühítsen, és táncoljon a szürkeállományomon, valahogy túl üressé és unalmassá válna az életem nélküle. Több száz év marha hosszú idő - mindig szükség van a változatosságra.
Fogalmam sincs, hogy Harley ezútta sejti-e, hogy a kelleténél messzebb merészkedett, vagy csak úgy próbál lecsillapítani, mint a postás a dühöngő kutyát, mindenesetre fölém mászik, és négykézláb állva pislog le rám, miközben én - noha nem látom a saját fizimiskámat, de tisztában vagyok vele - meglehetősen morcos pillantásokat vetek rá. Forgószél kisasszony talán a kelleténél jobban nyeregben érzi magát mostanság - igazán kár, hogy az előző ribancaimról nem készítettem néhány videófelvételt fegyelmezés közben. Most hosszas lelkibeszédek helyett lejátszhatnám őket, és hagyhatnám elgondolkodni rajta, akarja-e magának azt a sorsot, hogy két napig ne legyen képes a fenekére ülni. A gondolat bármennyire is legyen csábító, a lelkem mélyén tisztában vagyok vele, hogy előbb vágnám le az összes ujjamat, minthogy a kezem ráemeljem - és hogy őszinte legyek, ez a felismerés a kelleténél jobban megrémít.
- Ez nem sértegetés. Ezek a tények - válaszolom végül némi gúnnyal a hangomban, miközben alulról nézek felfelé Harley-re, és a fejem alá vágom a két karomat. - Én egyszerűen csak annyit akartam, hogy... - kezdek bele, de aztán elhallgatok. Mégis, mi az ördögöt mondhatnék neki? Hogy feljebb akartam őt emelni azon a létrán, aminek eddig az alsó fokára állíottam? Hogy olyannyira megtanultam kedvelni a társaságát, hogy kész lennék módosítani a mi kis tisztességtelen szerződésünket? Hogy képes lennék megadni neki azt a bizonyos kis pluszt - elvégre nem ezt akarják állandóan a nők? Persze, szó sincs itt érzelmekről, és effélékről, egyszerűen csak ha már egymás mellé kevert bennünket az élet, és ő ráadásul várhatóan élete utolsó időszakát éli, akkor azt tehetjük önfeledten, és nagyobb örömmel is, mint amiben eddig részesítettem - na persze, a kefélést kivéve. Nem, mindezeket nem lennék képes szavakba önteni, nem is fogom, mert holtomig hallgathatnám az apró piszkálódásokat - nem vagyok mazochista típus, erről az élvezetről inkább lemondok. De valójában ha akarnám sem tudnám ezt elmagyarázni Harley-nek, mert átveszi a társalgás fonalát, és csak felvonom a szemöldökömet mikor úgy igyekszik velem beszélni, mintha egy szellemi fogyatékosnak az agyába kellene valamit belepasszíroznia.
- Szóval mégis igazam volt - állapítom meg elégedetten, mikor két mondat közt kissé elhallgat. - A szex nem más a számodra, mint menekülés. Tudod mit? Valójában igazad van. Tényleg nem viselek el senkit magam körül. Te vagy talán az első kivétel. Ettől függetlenül feleségül nem foglak venni - jegyzem meg meglehetősen epésen. - Azt mindketten tudjuk, hogy el foglak veszíteni - hogy mikor, az részletkérdés. Hidd el, fel fogom dolgozni a hiányodat. Az életben semmi sem állandó. Még én sem. Eszem ágában sincs azt elérni, hogy jobban kötődjünk egymáshoz a kelleténél, egyszerűen csak azt akartam, hogy az utolsó heteid ne egy dugnivaló ribanc státuszában teljenek. De a választás a tiéd. Ha neked jobban tetszett az az Elias, aki az első néhány napban igyekezett betörni téged, megkaphatod. Mondjuk úgy, hogy vagyok annyira nagyvonalú, hogy teljesítsem az utolsó kívánságod, ha ez lenne az. Ja, mégsem - javítom ki aztán magam. - Azt már ellőtted amikor azt kérted, hogy segítselek át a túlvilágra - ülök aztán fel, mikor Harley lekecmereg rólam, és a haját kezdi babrálni. A kérdésére nem válaszolok, pedig azt hiszem, hogy az egész annyira nyilvánvaló, hogy talán elmondani sem lehetne másképpen. Igen, hajlandó lennék őt hosszú távon is elviselni. Sőt, kimondottan szeretném, ha ez így lehetne. De mindketten tudjuk, hogy valami közénk fog állni: az én természetem, az ő halála, és a kovenje egyaránt. Nekünk nincs közös jövőnk, és ebben a kérdésem ő úgy hiszem, tisztábban lát, mint én.
- Féltékeny vagy? - a következő percben már kaján vigyor kúszik a képemre mikor közli, hogy nem osztozik velem senkivel. Pedig szép lenne, és igazán kedvemre való is. A fenébe, azt mondta, volt már dolga nőkkel, akkor meg mi nem tetszik neki az ötletemben? Én kimondott élvezettel látnám, ha előttem nyalnák-falnák egymást - persze csak akkor, ha én sem maradnék ki ebből a jóból.
Az alsómért nyúlok, mert a mai kefélés alighanem már hamvába holt, és készen állok visszavonulni a szobámba, a történteket emészteni, de ekkor eljut egy hallott, eddig a másodpercig fel nem fogott információ abból a szentbeszédből, amit Harley hozzám intézett. A kezem megáll félúton, és a döbbenettől kitágult szemmel meredek rá: pedig biztosra vettem, hogy engem már nem sok mindennel lehet meglepni.
- Várj csak... - állok talpra, majd elé állok, olyan szorosan és közvetlenül, hogy testem minden porcikája az övének nyomódik, ujjammal pedig állát felemelve kényszerítem, hogy a szemembe nézzen. - Hogy érted azt, hogy szeretsz? - kérdezem, az öröm és a halálos rémület között vergődve. Azzal igyekszem nyugtatni magamat, hogy alighanem félreértem - reménykedem benne, hogy igen. Egy szörnyeteget sosem szokás szeretni, és jobban jár, ha nem esik bele egy ilyen elmondhatatlan hibába. Ha mégis... nos, az a kelleténél jobban meg fogja kavarni a dolgokat.


©️ ZENE: SZÁM CÍME | MEGJEGYZÉS: -
Vissza az elejére Go down

avatar
Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Chatkép :

Tartózkodási hely :
✦✦ beside my lovely syden ♥
Hobbi & foglalkozás :
✦✦ eat the rude
Humor :
why so serious? let's put a smile on that face ❤



A poszt írója Harley Asuman Osborn
Elküldésének ideje Hétf. Aug. 06, 2018 8:57 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next

Alighanem ez az utóbbi egy-két perc talán rávilágított arra, hogy valójában melyikőnk is érzéketlenebb a másiknál. Elias még sohasem vágta azt a fejemhez, hogy nekünk egymáshoz semmi közünk, bár abban az esetben én biztos, hogy a hozzám legközelebb lévő tárgyat vágnám hozzá vagy alaposan lekaparnám a bőrt a képről a karmaimmal. Már csak a nő mivoltam se tudta volna elviselni azt a lekezelő beszédet, ha Elias osztotta volna így az észt ennyire ridegen, mint ahogyan azt én tettem az előbb. De nekem viszont bőven meg volt rá arra az okom, hogy így viselkedjek vele. Nem miatta, hanem miattunk. Nem vagyok hülye és ő sem egészen az, mindketten tudjuk, hogy mi ketten jóval közelebb kerültünk egymáshoz, amit talán még álmunkban sem tudtunk volna elképzelni. De én szeretem őt és biztos vagyok abban, hogy ezzel ő sincs másként velem kapcsolatban. Ha nem így volna, akkor valószínű nem húzta volna fel ennyire az orrát, mint az előbb. De engem ő nem ért meg igazán és fel sem fogta, hogy olyan, hogy mi, olyan nem létezik és nem is fog sohasem létezni. Ha egy kicsit felfogta volna a helyzet súlyosságát, akkor talán ezt ő is észben tartotta volna.
- Elias. - Morranok rá épp úgy, mint nőstény oroszlán a meghunyászkodó hímre. - Nem fogsz nálam semmit sem elérni azzal, ha sértegetsz.   - Felnyomom magamat az ágyon a karjaimmal és amíg ő hanyatt fekszik mellettem, fölé  mászok és megtartom magamat felette a térdeimmel és a karjaimmal. - Valahogy sejtem, hogy kivételesebb vagyok az előbbiektől, de azt már eleve leszögeztem, hogy velem úgy nem bánhatsz, mint azokkal a kurvákkal. - Az arcom szigorú, habár hangomban ott lapul a vigasztaló énem aki épp beszélni próbál vele.
- Azt mondtam, hogy nekünk nincs egymáshoz közünk. - Kimondani is eléggé összeszorul tőle a gyomrom meg a torkom, de ennek egészen más jelentése van még annak ellenére is, hogy mennyire nyers és igaz mondat. - De azt is elmondom, hogy miért. - Veszek egy mély sóhajt, aztán nyugtatás gyanánt egyik tenyeremet az arcára helyezem és finoman cirógatom hüvelykujjammal a bőre felületét. Elbűvölnek a szempárai még akkor is, ha megbántás csillan vissza belőlük. - Egyrészt te magad mondtad, hogy nem viselsz el meg magad mellett senkit sem, és alighanem ebben nem igazán különbözünk. Másodjára pedig... - Félrenézve elvigyorgom magamat, de abban a mosolyban nem rejlik öröm, hanem csak is színtiszta kín.- Tegnap megígérted, hogy véget vetsz minden fájdalmamnak és gyanítom, hogy erre már kevesebb, mint egy hónapunk van hátra. De...- Mély levegőt veszek magamhoz, hisz a színtiszta őszinteség most már nem fog véka alá bújni.  - Én szeretlek téged, Elias. De te magad tudod a legjobban azt, hogy milyen olyasvalakit elveszíteni, akihez feltétlenül kötődsz. Nem szabad elkövetnünk azt a hibát, hogy jobban kötődjünk egymáshoz, nem szabad. A szex eltompít. - És igazán most adtam választ arra, hogy miért igénylem annyiszor. Persze, elsősorban hihetetlenül jól esik és képes lennék egy nap akár többször is rá, de ami még fontosabb, hogy kikapcsol és nem hagy másra gondolni, csak arra az egy bizonyos pontra. Nem pörgök azon, hogy mit érzek Elias iránt és arra sem gondolok közben, hogy alig pár hetem van csak hátra, s közben mégis hihetetlenül jól érzem magam.
- De ha nem haldokolnék..- Egy pillanatra megakad a hangom, aztán ráveszem magamat erre a kérdésre. - Képes lennél elviselni utána is magad mellett? - Kérdezem bizonytalanul, hisz alighanem a sértődéséből és a szavaiból azt szőttem le, hogy hajlandó lenne többre, mint ami közöttünk jelenleg van. Túl nagy bajunk nem származhatna belőle, hisz eddig is ahogy teltek a napok egyre inkább kezdjük megtalálni a közös hangot. Ha pedig sikerül megtalálnunk azt a pontot, akkor kimondottan jól érezzük magunkat egymás mellett.
Ha válaszolt, ha nem, lemászok róla és a hajgumi fogságából kiengedem göndör hajzuhatagomat, majd ujjaimmal elkezdem kibontani a göndör, rugószerű fürtjeimet.
- A bál utáni ajánlatoddal viszont a durcád ellenére se mondanék nemet. -  Vigyorgok pajkosan. - De osztozkodni semmiképpen sem fogok. - Szögezem le, amikor azt mondja, hogy szerez ő maga mellé még egy nőt. Arról szó sem lehet, édesem. Maximum ha kivágtam a nő szemeit, úgy már dughatja ahogyan szeretné, de máskülönben nem hagynám.





Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Tartózkodási hely :
Seattle
Hobbi & foglalkozás :
pénz és szex
Humor :
Pszichopata



A poszt írója Elias Syden
Elküldésének ideje Szer. Júl. 25, 2018 5:32 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next


Harley + Elias



Tagadhatatlan tény, hogy önkéntelenül és akaratlanul is változtam az elmúlt hetekben, mintha csak Harley mellettem lévő lénye hozta volna magával ezt a haladást és előrelépést. Vissza sem tudok emlékezni olyan időkre az eltelt századaim folyamán, mikor jobban érdekelt volna egy nő lelke annál a gyönyörnél, amit a teste volt képes számomra nyújtani, most pedig tessék, hajlandó voltam lemondani egy kiadós és kielégítő kefélésről is csak azért, hogy többnek érezze magát annál, mint amiként eddig kezeltem. És mit kapok cserébe? Ledorongolást és kioktatást - ezt vártam a legkevésbé. Nem részesültem sosem a modern oktatás vívmányaiban, de olvasott embernek tartom magam, így megbízhatom a turkálásban az emlékezetem szemétdombján, miszerint percenkint hetven dobogás a szabályos szívritmus, átlagosan hetvenszer lüktet percenként az egészséges emberi pumpa, percenkint hetvenszer lök bele friss vért az aorta csövébe, kerekítve tehát legalább százezret rúg egy emberben mindennap az érző szív. Naponta százezret. A másoké, a normálisoké. Az enyém most kb negyedórája szaporábban püföli a dobot, ahogy hallgatom Harley szavait, amik a legkevésbé sem árulkodnak olyasféle gyengédségről vagy a figyelem apró árnyékáról, mint amivel én próbálkoztam. Mindenesetre felpaprikázva lemászik az ágyról, aztán leül sminkelni, és kb úgy pillant rám a tükörből, mintha egy kiskutya lennék, akit meg kell dorgálni, mert lepisilte a szőnyeget. Süt a szavaiból a cinizmus, én meg kezdem egyre szarabbul és kényelmetlenebbül érezni magam.
- De hát... - próbálok belevágni a szavába, de nem sok esélyem van rá. Hát, per pillanat ha valaki ide benézne, fixen nem venné le, hogy kettőnk közül elméletben én lennék az, aki a kettőnk közti szerződésben az uralkodó fél státuszát tölti be. Mindig is ezernyi huzallal kötődött a magabiztosság meg az önteltség a lelkemhez, most viszont szinte hallom, ahogy ezek a drótok egymás után hangos "dainnngggg" pattanással elszakadnak. Szerintem ha most felkapna egy körömcipőt, hogy tíz centis sarkokkal táncoljon rajtam sem lenne rosszabb annál, hogy belülről szedi szét a pszichémet. Csak akkor élénkülök meg kissé, amikor rátér, hogy nem csak férfiakkal volt kapcsolata. Ettől a mondattól, amit most elém tol, a fantáziám életre kel - bár a farkam nem vesz részt ebben a játékban. Úgy húzza össze magát, mintha félnie kellene Harley-től, és a hasüregem oltalmába kéne magát elrejtenie.
- Elfáradni, tőled? - sziszegem aztán. - Naná, hogy el. Bár fizikailag nem annyira. Még van hová fejlődni, szívem - nyomom meg az utolsó szót. - Agyilag már sokkal inkább. Lehet, hogy egy néma nővel jobban jártam volna - rúgom fel magam az ágyból, és magamra kapom az alsómat, aztán visszaülök az ágy szélére, nagyjából úgy, mint egy rosszkedvű, morgós kutya. - Igazad van: nekünk semmi más közünk nincs egymáshoz - vetem magam újra hanyatt, és bámulom a plafont. Egyszerre vagyok iszonyú mérges, meg piszkosul megbántott. Egyszer, csak egyszer ebben a rohadt hosszú életemben egyszer próbálok másképp, normálisabban viselkedni. A nagy rohadt tanulság, hogy kib*szottul nem éri meg. - Csak gondoltam, hogy... - harapom el aztán a mondatot, mert inkább magamba zárom a folytatást. Mégis, mit mondhatnék? Hogy azon kapom magam az irodában, hogy hiányzik, ha nincs mellettem? Vagy hogy ő az első nő, akivel hajlandó voltam bizonyos szintű kompromisszumokra? Vagy hogy azon agyaltam fél éjjel, hogy talán emelhetnénk egy újabb szintre az egyezségünket? Harley mostani reakciója után inkább leharapom, megrágom, és lenyelem a saját nyelvem, minthogy ilyesmit kibüfögjek.
- Problémák? - kérdezek vissza, mikor Harley befejezi a toalettjét, és visszaül mellém az ágyra. - Nem éppen - rántok egyet a vállamon nemtörődöm módon. - Te vagy az első nő, akit magammal viszek egy alapítványi bálra, és azt hittem, ez jelentős előrelépés mind nekem, mind nekem. Tévedtem. Ne is beszéljük róla többet. Ha te úgy akarod, és megfelelt az eddigi korrelációnk, visszatérhetünk egy kanyarral oda is. Ez esetben hülyére foglak d*gni a bál után. És ki tudja, talán hozhatunk egy másik nőt is, ha én már kevés vagyok neked - duzzogok egy sort még mindig végletekig megbántva. Egyszerűen azt akartam felajánlani, hogy lépjünk szintet - már ne csak a szolgám legyen, hanem egy egyenrangú részese a mi kettőnk szerződésének, és az egymás mellé zárt életünknek. Igaza van, magányosak vagyunk, és a magány hajt minket a legszarabb dolgokba - de talán megosztva nem lenne olyan keserű az egyedüllét íze, mint jelenleg. Az utolsó gondolatot már ismét csak magamban mondom ki: hogy azt hittem, szüksége van rám - valamire, amit nyújtani tudok, és aminek semmi köze a szexhez.




©️ ZENE: SZÁM CÍME | MEGJEGYZÉS: -
Vissza az elejére Go down

avatar
Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Chatkép :

Tartózkodási hely :
✦✦ beside my lovely syden ♥
Hobbi & foglalkozás :
✦✦ eat the rude
Humor :
why so serious? let's put a smile on that face ❤



A poszt írója Harley Asuman Osborn
Elküldésének ideje Hétf. Júl. 23, 2018 10:09 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next

Fenekemet hozzányomom hosszú, kemény és vastag farkához és felnyögök a perzselő vágytól; ugyanakkor ez az érzés egészen addig tart, amíg váratlanul el nem húzódik tőlem és úgy dől le az ágyra, mintha mi sem történt volna. Néhány pillanatig térdelve állok mellette érthetetlenül, majd haragosan elvonom tőle magamat, amikor kezével utánam nyúl és végig akarna épp simítani a hajamon. Mégis mit vár tőlem?
- Őnagysága már letépte volna a fejemet, ha én ugyanezt megmertem volna csinálni. - Vágom oda fintorogva. Nem is igazán az zavar, hogy kielégítetlen maradtam, hanem sokkal inkább az, hogy csak így fogja magát aztán csak úgy abbahagyja. Nem tudom, hogy igazán melyik a rosszabb: amikor visszautasítanak, vagy amikor félbemarad. - Nem is érdekel. - Megrántom a vállaimat, aztán lemászom az ágyról és a hálóköntösöm után kezdek el kutakodni. Túl sokat nem ért el nálam ezzel, maximum csak annyit, hogy egy darabig biztos, hogy elment a mi kis egyezségünk alapjától a kedvem.
Már sikerült is magamra felvennem az átlátszó, puha fekete köntösömet, közben pedig amíg tettem volna be a fülbevalómat a fülembe, egyszerűen a meglepődéstől ki is esik az ujjaim közül az ékszer.
- Mi van? -  Horkanok fel mondatai közepette, aztán prüszkölve foglalok helyet a fésülködő asztal előtti széken, neki hátat fordítva. Aztán utána csöndben maradok, mert kimondottan érdekel, hogy mire akar kilyukadni. Elias-nak néha vannak nagyon érdekes pillanatai, amikor egyszerűen rá sem lehet ismerni. Egyébként nekem a bunkóbbik felével sem volt különösebben bajom, habár párszor megsértődtem rá, de szerencsére voltam annyira kreatív már akkor is, hogy hasonló módon viszonoztam a hozzáállásait.
- A legtöbb nő tényleg azzal tölti ki az űrt, hogy ide-oda megy vásárolgatni meg még sorolhatnám. Az én esetem jóval más, persze... - Sóhajtok, aztán az asztalban lévő fiókban keresgélem a hajcsatomat. - Hallottam olyanról is, hogy egyesek pszichológusokhoz járkálnak a közelgő haláluk feldolgozása végett és kisírják magukat egy ismeretlennek majd másnap persze küldik a zsíros csekket a csalónak. - Megrázom a fejemet cinikusan. - Nagyon, nagyon sok baromság övezi ezt a Földbolygót.- Sikeresen megtaláltam a hajcsatomat, amivel aztán felkötöm némileg kócos, vörös és nagyon göndör hajtincseimet. Épp olyanok most, mintha rúgókból tevődne össze a hajkoronám; persze mindig általában tűegyenes vagy lágyan hullámos, de azt csak hajformázó eszközökkel tudom csak elérni.
- Jézusmária... - Elnevetem magam, miközben a mattos, bőrömhöz illő púdert előveszem és elkezdem az ecsetet belemasszírozni. - Ennyi erővel simán nevezhetnél nimfomániásnak, vagy betegnek. De egyik sem vagyok. - Az asztalra könyökölök közelebb hajolva a tükörhöz, aztán amikor az ecsetre elegendő por felkerül, elkezdem a szemem környékén végigvezetni az anyagot, miután már alapozót is felvittem. - Nem sokat tudsz rólam, sőt... - nevetek újra, habár kínból. - Őszintén szólva semmit sem. Nem meséltem magamról a kovenen kívül, mert nem is érdeklődtél felőlem. Miért is tetted volna. - Leteszem a púdert, aztán egy barnább árnyalatot veszek elő, abból pedig az arcom széleire kenek. - Elég csak annyi rólam, hogy nem sok partnerem volt, bármennyire is hihetetlennek tűnik. Összesen három férfi volt az életemben, na meg egy buli adtán néhány nő, de az teljesen mindegy. - Közben a szemhéjpúderhez nyúlok, amivel halványan barnás színt viszek fel a szemhéjaimra. Nagyon ritkán láthatott eddig smink nélkül és ezt most sem fogom elhanyagolni. Én nem fogok szakadt vagy nem hozzám illő ruhában flangálni még itthon sem. Sajnálom, de nem az a nő vagyok, aki egy szál ingben fog majd a konyhában flangálni, mint aki épp most készülne falfestésre. Nem... ahhoz én túlságosan nőiesebb vagyok. - Bár nem igazán értem, hogy ezzel mi a bajod. Mi az, talán csak nem elfáradtál tőlem? Azt hittem, hogy tovább húzod. De ígérem, visszaveszek a tempóból, ha nem bírod. - A tükörbe pillantva az ő arcát is látom - így pedig ő is az én arcomat -, de csak egy halvány mosoly jelenik meg az arcomon. Egy kicsit meg vagyok sértve, sőt, mi több, kimondottan nagyon. - Az, hogy ennyiszer igénylem, mondjuk úgy, hogy elvileg az alkunk ezen alapul, nem igaz? - Épp a szemhéjtust használom ami elég nehéz feladat sok nő számára, de nekem nem okoz problémát még beszéd közben sem az odafigyelés. - Mást nem tudok veled mit kezdeni. Mi nekünk túl sok közünk nincs a másikhoz, csak azaz egy valami. Én hiába hívnálak el téged bárhova is, hiába ülnék le veled beszélgetni, kissé hülyén festenénk. - Megrántom a vállaimat makacsul. Lehet, hogy túl nyers vagyok, de nem fogom neki bevallani, hogy képes lennék tovább elmenni holmi alkunál is. Én szívesen megismerném őt jobban, hisz nagyon jól érzem magamat mellette. - Mindketten magányosak vagyunk, a magányos emberek pedig hajlamosak előbb ragaszkodni ahhoz, aki közel áll hozzájuk. De az a helyzet, hogy több okból sem szabad nekünk mást csinálnunk. Kár tagadnunk a másik előtt, hogy mindketten változunk a másik szemében. Ezt még én sem merem bevallani, mert előbb vagy utóbb ennek nagyon fájdalmas vége lehet. Még akkor sem, ha pár évem lenne hátra. - A mosoly már régen lefagyott az arcomról, de már a sminkeléssel is nagyjából készen vagyok. Már csak a szempillaspirál maradt hátra, de az már semmiség. - Nem akarom a búcsúzást megnehezíteni, ennyi. - Elkezdek elpakolni magam után, habár még a hajam rendbetétele még hátravan.
- És igen, vannak fájdalmaim és voltak vágyaim amiket nem kaphattam meg, de ez nem fűzhető azzal össze, hogy ezt a szexbe fojtom. Összesen nem volt annyi aktusom életem során, mint amennyi veled volt ebben az alig egy hétben, csak tudd. - Mondhatom úgy is, hogy alig veszítettem el még csak a szüzességemet. - Aztán ki tudja: egy pszichopatát nem igazán érdekli, hogy min vezeti le a fájdalmait vagy épp a be nem teljesült vágyait. Engem sem különösebben foglalkoztatott a gondolat, hogy a fájdalmaim mire késztetnek. Leggyakrabban öltem és kínoztam. Neked hála ezt másként vezetem le. - Nem különösebben tudok választ adni arra, hogy miért igénylem ennyire a szexet. - De ezt annak is köszönhetem, hogy a partnerem is jó abban, amit csinál. - A nyers beszédemhez megejtek egy bókot is, nehogy panasza legyen rám még a végén. Bár, ettől függetlenül teljesen az igazat állítottam most róla.
- Fájdalmaim vannak, mind fizikai és lelki egyaránt. Ami pedig a vágyaimat illeti, nem olyan hatalmas vágyak voltak azok. Boldog élet, egy férfi aki szeret engem, na meg persze egy család. Minden álmom egy gyerek volt. Ha még lenne hátra egy évem, biztosan felcsináltatnám magamat már most valakivel, hogy mielőtt meghalnék még megérezzem azt az érzést, hogy milyen anyának lenni. De persze... - Elmosolyodom kínból. - Mit akarok én egy hónap alatt? - Sziszegem vigyorogva, mint akit nem érdekelnék már a fájdalmai. Nem igaz. De inkább már csak beletörődtem egyes dolgokba, nem fogok miattuk szenvedni. - Néha azt kívánom, hogy bárcsak belehalnék a fájdalmakba. - Sóhajtom, aztán felállok a széktől, amíg melegszik a hajgöndörítő. Elias-hoz visszamegyek az ágyra, ha még ő is ott van, aztán mellé dőlök nyugodtan.
- Miért, talán problémáid vannak velem?
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Tartózkodási hely :
Seattle
Hobbi & foglalkozás :
pénz és szex
Humor :
Pszichopata



A poszt írója Elias Syden
Elküldésének ideje Hétf. Júl. 23, 2018 4:25 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next


Harley + Elias



Igazából ha Harley behatóbban ismerne, akkor tisztában lenne vele, hogy nem vagyok egy közlékeny típus. Soha nem is voltam, már emberként sem, amit Karen is annyiszor vágott a fejemhez, ahányszor alkalma volt: véleménye szerint nem csupán arrogáns voltam, távolságtartó és hűvös, de azt is feltételezte, hogy híján vagyok mindenféle emberi érzelemnek. Pedig a dolgok magyarázata marha egyszerű: egyik ember természete szentimentális és kommunikatív, a másiké az ellenkezője. Én pontosan az utóbbi táborba tartoztam, és a vámpírrá válásom csak a négyzetére emelte ezen tulajdonságomat. Nem mellesleg mélyen egyetértettem azzal a valahonnan a világ kezdetekor életre kelt mondással, hogy az érzelmek kinyilvánítása egyet jelent a sebezhetőséggel. Ha nyitott könyvként, titkoktól mentesen állok mások előtt, olyanná válok, mint az ablak üvege: törhetővé és sérülékennyé. Ki az az őrült és szuicid egyén, aki önként hívná ki maga ellen a sorsot vagy a végzetet? Én nem, az faktum.
Ezt tekintetbe véve a tény, hogy közlöm Harleyvel, miszerint hiányozna, nagyjából annyira a saját egyéniségemet tükrözi, mintha holnap a cégnél cukorkát és virágot osztanék az alkalmazottaimnak - ez az egy mondat, ami momentán kibukott belőlem, kisebbfajta csodával egyenértékű. Attól eltekintve, hogy nekem sikerült alig öt szóba belezsúfolnom a mondandómat, miután ittam a véréből, és még mielőtt csókkal zártam volna le a lehetőségét a válaszreakciójának. A meglepetés ettől függetlenül látszik az arcán - kb úgy pislog rám, mintha meg lenne róla győződve, hogy tegnap este az irodából egy másik Elias tért haza, egy alteregó. Néha ha karót szegeznének a szívemnek sem tudnám eldönteni, hogy örül-e a változásomnak, vagy sem: egyrészt utálta a bunkó énemet, mégis azt szokta, és ismerte meg. Ki tudja, de talán a kedvességgel - vagyis egész pontosan, a próbálkozásaimmal a kedvességet illetően - talán nem rúgok luftot nála: valahogy mintha kevesebbet gyilkolnánk egymást mióta nem használati tárgyként, hanem emberként viselkedem vele.
Ahogy elszakítom magam a nyakától, lekászálódik rólam, és ingerlően ingatja felém az idomait, én meg ahelyett, hogy kihasználnám az alkalmat, és már félúton lennék vele a mennyországba, inkább kezénél fogva megemelem, hogy a tekintete egy szintben legyen az enyémmel. Itt térdelünk az ágyon, egymással szemben, nagyjából úgy mint két kőbe faragott szobor. Felteszi a kérdéseit, de nem vár rájuk választ - legalábbis hamar rájön, hogy nem érdemes. Amúgy sem tudnék más magyarázattal szolgálni, mint vállrángatással - hogy a fenébe is indokolhatnék meg valamit, amit még én magam sem értek, csak érzek - és ráadásul azt is olyan homályosan, ködösen, és kuszán, hogy teljesen elveszek az újonnan megismert, és eddig szinte sosem tapasztalt érzések zűrzavarában. Látom a tekintetében ragyogni a kíváncsiságot, a puhatolózást, némi értetlenséggel vegyesen, de aztán napolja a problémát, és ismét hergelni kezd, hátat fordítva nekem, csípőjét merev farkamnak szorítva.
És ekkor, ebben a pillanatban úgy érzem, mintha egy láthatatlan lény fegyvert szorítana a fejemhez, és belelőne egy 22-es kaliberű gondolatot, valami olyasmit, ami minden mást kimos az agyamból. Néhány pillanatig ledermedek, nagyjából úgy érzem magam, mintha kizuhannék ebből a dimenzióból egy olyan helyre, ahol semmi más nem létezik, csak én, egy fekete, súlytalan semmiben, és velem szemben egy óriási, kivilágított tábla, és rajta egy megfejtés: Harley viselkedésének a magyarázata. Eddig a percig úgy hittem, hogy szubmisszív, némileg mazochista, kielégíthetetlenül fehérmájú, és most a másodperc tört része alatt tudatosul bennem az igazság, amit eddig nem csak hogy nem láttam, de akkor sem akartam volna észrevenni, ha egyenesen a képembe nyomják.
Elhúzódom mögüle, majd visszahanyatlom az ágyra - nem törődve a derekam alatt bőszen feszengő dinoszaurusszal - aztán óvatosan, csuklójánál fogva magam mellé húzom Harleyt, és miközben az ő arcvonásairól vésővel sem lehetne lefeszíteni a megdöbbent csodálkozást, felemelem a kezem, hogy végigsimítsak vörös tincsein.
- Soha életemben nem érdekelt egyetlen nő lelke sem. Miért is foglalkoztam volna vele, ha bővel beteltem a testükkel? - teszem fel a költői kérdést. - De ismertem már ezer és ezer nőt, és valamit volt alkalmam megfigyelni. Mindegyikük lelkében volt valami, egy nagy űr, valami ábránd, kislánykori álomkép, ami soha nem teljesülhetett be. Valami, ami az élet minden öröme közepette is megkeserítette a legédesebb napjaikat is. Mit tesz ilyenkor egy nő? Fodrászhoz jár, ruhát vesz, édességbe fojtja mindazt, ami nem elégülhet ki a lelkében, mert nincs rá lehetősége, vagy nem tud élni ezzel a sansszal az életben. Hát ezzel kompenzálnak. Mindig meg voltam róla győződve, hogy senkit nem találni, aki nálam nagyobb rabja lenne a dugás okozta élvezetnek, addig amíg meg nem ismertelek. De szerintem már értelek téged is. Mondd, mi bánt? Vagy mire vágysz?- kérdezem kedvesen - nyoma sincs hangomban a gúnynak, vagy szemétkedésnek, nincs benne semmi más, csak az őszinte érdeklődés. - Mi hiányzik az életedből, amit a szexxel akarsz betölteni? Mi elől menekülsz ebbe? - faggatom finoman, bár nincs kizárva, hogy én ugyanúgy nem kapok választ, ahogy ő sem tőlem néhány perccel ezelőtt - igazából nem lepődnek meg, ha most egy míves hiszti következne, mert a kefélés helyett lelki életet akarok élni. Kisanyám, jegyezd fel ezt a napot, mert Elias Syden az elmúlt ötszáz évben - ha jól emlékszem - nem tett ehhez hasonlót. Na persze az sincs kizárva, hogy simán tévúton járok, és nincs itt semmiféle titok a viselkedését illetően, egyszerűen csak ki akarja használni az élet minden örömét, még mielőtt elérné a végzet.



©️ ZENE: SZÁM CÍME | MEGJEGYZÉS: -
Vissza az elejére Go down

avatar
Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Chatkép :

Tartózkodási hely :
✦✦ beside my lovely syden ♥
Hobbi & foglalkozás :
✦✦ eat the rude
Humor :
why so serious? let's put a smile on that face ❤



A poszt írója Harley Asuman Osborn
Elküldésének ideje Vas. Júl. 22, 2018 1:38 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next

+18
Igazán most szembesülök azzal a legjobban, hogy mennyire rettegtem aznap, amikor idehozott magához. Amikor megláttam az otthonát, egyszerűen a gyomrom rángatta a nyelőcsövemet, míg a szívem kétségbeesetten lüktetett a mellkasomban. Amikor megismertem őt, megvallom, hogy jót szórakoztam vele és élveztem, hogy a gyűrűjét kiüthettem, mint valami ócska kacatot. Ó igen, sokan mondták már, hogy a boszorkányok között nagyra vihetem majd és mindegyik egytől egyig felnézhet majd rám. Nem véletlenül szerettem volna a kovenem legfőbbje lenni, de alighanem a figyelmességem kevésbé olyan jó, mint a tehetségem. Habár, az utóbbi épp olyan, mintha már nem is volna. Már nem tudnám Elias gyűrűjét semmissé tenni. Nem tudnám magamat már megvédeni vele szemben, hisz gyengülök még akkor is, ha én azt nem mutatom neki. Szerencsére elég sűrűn van tőlem távol a munkája miatt, és fogalma sincs arról, hogy sokszor milyen fájdalmaim vannak. A gyógyszerei viszont sokat segítenek: nélkülük talán már két hetem se lenne hátra. Hálás vagyok neki. Habár az első pár alkalommal valószínű neki tudtam volna esni, hogy lekarmoljam róla a bőrt gyűlöletből, de ez megváltozott. Nélküle nagyon elhagyatott lennék és mondhatom, iszonyúan magányos. Habár mindig is magamnak való voltam és sohasem voltam képes megbecsülni senkit sem, mégis sóvárgok Elias után. Nem tudja, de valamelyik nap vagy két órán keresztül zokogtam, mert nem volt velem. Szánalmas dolog, de a leépülésem miatt sokkal gyengébb lettem minden tekintetben. És mert volt akkora ostoba, hogy hagyta magát megszerettetni. Hova fog még fajulni?!
A gondolataimat csak azzal szakítja félbe, hogy magához szorít és beleszippant a bőröm illatába; érzem az ölemen, hogy milyen kemény és leplezni sem tudja előttem, hogy mennyire sóvárog utánam. Imádja, amit nyújtani tudok neki. És alighanem én is élvezem azt, hogy örömöt tudok neki szerezni a soksoksok idegesítés mellett. Illünk egymáshoz. Kiegészítjük egymást.
Egy pillanatra fennakadnak a szemeim és hátravetem a fejem halvány mosollyal az arcomon, amikor magára húz teljesen váratlanul. Tenyereim végigvándorolnak a tarkóján, aztán hajába túrok és magamhoz ölelem őt, miközben lassú mozgással mozgok rajt előre és hátra, hogy szokjam a feszítő, mégis kielégítően nyugtató érzést. Tudom, hogy éhes és tisztában vagyok azzal, hogy mióta sóvárog a vérem után pláne úgy, hogy egyszer már volt része megízlelni azt, hogy milyen ízem is van. Bizonyára édes, talán az ízem itatta saját magát is -minden értelemben-, de ezúttal gondoljunk csak a vörös nedűre, ami lüktet és fortyog a testemben. Egyszer már felajánlottam neki önszántamból, de nagyon makacs módon visszautasított.
Halkan, reszketve felnyögök, amikor minden figyelmeztetés nélkül belemélyeszti a fogait a nyakamba és olyan érzés fog el, mintha egy csövet kötöttek volna rám és egyenest leszipolyoznának. Tökéletesen érzem, ahogy kiáramlik belőlem a vér, a mohóságának köszönhetően pedig néhány csepp félre is folyik és végigfolyik a vállamon, a mellkasomon, aztán pedig melleimen is; gyanítom, hogy az ágynemű is tiszta vér lesz. Márpedig a vért a legnehezebb eltávolítani bármiből is.
Igyekszem arra koncentrálni inkább, hogy a lehető legmélyebben bennem van és azt hiszem, hogy ez az érzés az, ami kompenzálja a nyakam tájékán történő, zsibbasztó fájdalmat. De hagyom, sőt: Mi lenne, ha nem tudná magát visszafogni és annyira elkapná a hév, hogy miatta elvéreznék és meg is halnék? Ezen gondolatok ösztönzéséül még jobban a nyakamhoz szorítom őt és rimánkodom azért, hogy ne tudjon leállni.
- Kérlek... - nyögöm könyörgően, de mire kimondtam, már el is eresztette a nyakamat. Egy pillanatra meg is szédülök, hisz a fájdalom még most is gyötör, főleg, hogy már nem tudom begyógyítani a sebet mint múltkor.
Pislákolok, aztán az arcomat egyik vállára hajtom gyengén és szüntelenül veszem magamhoz a levegőt; most a sokktól biztosan sokkal szűkebb lehetek körülötte. Tudom, hisz minden egyes lélegzetvételkor teljesen összeszorul hímtagja körül a hüvelyem, ami hatására néha erőteljesen megremegek.
Halkan felsóhajtom a kérdést, hogy mégis mi vette rá őt arra, hogy leálljon, a válaszán pedig óvatosan felnézek rá.
- Ó, nemár.. - Suttogom, de aztán vértől vöröslő ajkait a számra tapasztja és vad, vehemens, mégis szenvedélyes csókkal viszonozza az odaadásomat. Élvezem a saját ízemet a nyelvén és a száján, szinte leiszom róla a maradékot, amit meghagyott nekem. Most már én is csupa vér vagyok, a szám, az arcom, az állam és hasig végig.
Élvezem, hogy magára ránt ütemes tempóban és minden egyes mozdulattal egyformán szalad belém a legmélyebbre, de aztán változtatok: Lemászok róla, de szinte azonnal hasra vetem magam az ágyon és feltolom a fenekemet felaljazva. Sőt, a hatás kedvéért meg is rázom a fenekemet pajkosan és izgatás gyanánt még azt is hozzátettem, hogy mi is vagyok a számára. Ha máskor ezt a képembe vágta volna, hogy mi is vagyok, valószínű pofon vágtam volna, amit egy életre nem felejtett volna el. De alighanem a szexben élvezem a vadságot és a kínzást: az sem zavarna, ha ribancnak vagy annál sokkal rosszabbnak nevezne. Valahol persze az is vagyok, csak egy ribanc. Ha nem az lennék, akkor nem vetettem volna magamat oda neki már a legelső alkalommal. De nem érdekel.
Már épp készültem volna arra, hogy valamelyik felemen majd beledöf, de ehelyett csak magam elé megy és karjaimnál fogva megemel engem, én pedig felpillantok rá kérdőn. Talán valami mégsem tetszik neki?
Meglepődésemre csak megrázza a fejét. Én csak párat pislogok érthetetlenül, de aztán közelebb húzódom hozzá óvatosan.
- Miért? Talán nem az vagyok neked? - Kérdezem tőle érthetetlenül. Jól tudom, hogy az elmúlt egy hétben úgy formáltam őt, mint egy puha gyurmát. Azt is tudom, hogy egyre jobban kedvel engem. Tudom, mert én is ugyanazon megyek keresztül, amin ő. Ő is csak úgy formál engem a kedve szerint, mint egy gyurmát és azt is tudja, hogy sokkal jobban kedvelem őt. - Akkor miért tartasz még itt? Miért nem öltél meg? - Kérdezem tőle suttogva. Nem kötelezem őt válaszra és nem szeretném elrontani a helyzet hangulatát. - Hagyjuk is. Ahhoz túlságosan is vágyom rád... - Teszem hozzá azonnal, még mielőtt még megszólalna.
Finoman hátat fordítok neki, feszes és kerek fenekemet pedig merev farkához nyomom. Egyik tenyerét hasfalamra húzom, míg a másik tenyerét egyik mellemre csúsztatom és hagyom, hogy belemarkoljon.
- Kérlek.. - Suttogom vágyakozva, de ezúttal most nem a halálért könyörgök, mint egy perccel ezelőtt.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Tartózkodási hely :
Seattle
Hobbi & foglalkozás :
pénz és szex
Humor :
Pszichopata



A poszt írója Elias Syden
Elküldésének ideje Csüt. Júl. 19, 2018 3:59 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next


Harley + Elias



Tudom, hogy még ha nem is mondja, de az elmúlt pár napban tanúsított viselkedésem meglepi Harleyt, és nincs ezzel egyedül: saját magamat is képes vagyok lenyűgözni, vagy legalábbis felettébb csodálkozni azon a változáson, ami az utóbbi időszakban bennem végbement. Amikor megjelentünk egymás életében, egy hatalommániás, keménykezű, néha cinikus férfi toppant be a magányába, aki hozzá volt szokva, hogy a lábai előtt hever a világ, és megkap bármit, amit csak szeretne - így őt magát is. Végeredményben gátlástalan módon kihasználtam a sebezhetőségét, az ingatag lelki és fizikai állapotát arra, hogy én jól érezzem magam vele és mellette: aztán az első alkalommal, mikor szemrebbenés és félelem nélkül ledorongolt rájöttem, hogy ez a nő más, mint az eddigiek, akikkel szintén egy tisztességtelennek mondható alkut kötöttem. Aznap úgy hiszem, valami tiszteletfélét kezdtem el érezni iránta, a nő iránt, aki még halálos ítéletével szembe nézve sem mondott le a tartásról, és az önbecsülésről. A kettőnk egymáshoz való viszonya akkor és ott megváltozott: egyikünk néhány fokkal lejjebb, míg másikunk feljebb került azon a bizonyos jelképes létrán, és ráadásul Harley bosszantó jellemvonásai időközben üdítővé váltak számomra: azon kapom magam, hogy rossz kedvem támad, ha látom őt némán ücsörögni és bámulni a semmibe, maga elé. Nem tudom, mennyi időt szán még számára a sors, de azt igen, hogy egészen a végső pillanatig szeretném őt mosolyogni látni - és a magam eszközeivel teszek is róla, hogy így legyen. Talán pont ezért töltöttem vele az éjszakát, és engedtem, hogy rajtam pihenjen meg a párna helyett: mert nem csak ő érzi és érti, hogy valami megváltozott a kettőnk életében, hanem én is - csak éppen ugyanúgy nem adok ennek hangot, ahogy ő sem.
Bármennyire is érezze magát néha mélyponton fizikailag, vagy épp lelkileg, a vágyait ugyanúgy nem fékezi, ahogyan én magam sem: kielégíthetetlen, forróvérű és odaadó - pont olyan, amelyről bármely férfi csak álmodni képes. Mire észbe kapnék, már fel is izgat, és keze mozgásával taszít egyre közelebb az orgazmushoz, egészen addig, míg át nem veszem az irányítást, és el nem merülök teste forróságában. Halkan felsikkant, alighanem váratlanul éri az ostrom, de tudom, hogy a fájdalom már elenyésző, szinte észrevehetetlen: a gyönyör sokkalta erősebb, és úgy szorítja a markába, hogy szinte levegőt venni is alig marad lehetősége. Aztán átlép egy bizonyos pontot - azt, amit eddig csak elképzeltem, de sosem tettem meg: felkínálja számomra önmagát, teljes valójában, minden ízében és porcikájában, nem csak a testét, hanem a vérét is, én pedig nem habozok élni a talán soha vissza nem térő lehetőséggel. A szex nem más, mint maga az élet, pontosan úgy, ahogyan a vér lüktetése is - ezt a kettőt egyszerre megkapni nem más, mint a létezés öntudatlan és szavaktól mentes dicsőítése.
Ennek ellenére észnél vagyok még ezen körülmények között is, így hát néhány korty után elszakadok tőle, és levegő után kapkodva nézek rá, mikor egyetlen apró, könyörgő kérdés bukik ki az ajkai közül.
- Talán mert jobban hiányozna nekem a csípős nyelved, mint gondolnád - suttogom halkan, de még mielőtt reagálhatna - akár jót, akár rosszat - egy csókkal fojtom belé a mondandóját, mígnem ezúttal viszonozza az előbbi tettemet, és ő veszi át az irányítást. Megszakítja a kettőnk közti kapcsolatot, majd feltérdel az ágyon, szemem elé tárva mindent, ami egy férfi számára a mennyország ígéretét rejtheti, az én agyamon pedig épp átfut, hogy talán felnyársalhatnám az istenien szűk és izgató fenekét - amikor Harley kiejt a száján egy mondatot, ami szinte arcon üt.
Elé térdelek az ágyon, majd kezénél megfogva felemelem magamhoz, és néma csendben megrázom a fejem. Szexrabszolga? Egy héttel ezelőtt még az volt. Ma már nem. Ma már valaki, aki elmondhatatlan változásokat indított el bennem, és az életemben is - életre keltve bennem olyan gondolatokat és érzéseket, amelyeknek létéről eddig fogalmam sem volt. Ma már több, mint egy szexrabszolga. Ma már egyenrangú fél velem. Partner.


©️ ZENE: SZÁM CÍME | MEGJEGYZÉS: -
Vissza az elejére Go down

avatar
Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Chatkép :

Tartózkodási hely :
✦✦ beside my lovely syden ♥
Hobbi & foglalkozás :
✦✦ eat the rude
Humor :
why so serious? let's put a smile on that face ❤



A poszt írója Harley Asuman Osborn
Elküldésének ideje Szer. Júl. 18, 2018 1:03 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next

+18
Szinte majdnem minden nap ezidáig sort kerítettem arra, hogy valahányszor szexszel végződjön vagy kezdődjön a napunk. Engem nem zavar a dolog, sőt, talán minden egyes alkalommal csak jobban és jobban vágyom erre, ami mondhatni annak tudható be, hogy minden egyes nap csak jobban kötődöm hozzá. Ő is sokkalta gyengédebbé válik velem, mert talán meglátja bennem azt a nőt, aki nem igazán érdemli meg a rossz bánásmódot és alighanem minden egyes nap megbűnhődök: nem hiányzik nekem még az is, hogy ő is büntessen engem. Valójában túl sok oka egyébként sem lenne rá. Megesik, hogy néha vehemensen fújtatok rá vagy épp nem vetem meg a gúnyos hangnemem, de azt azért lássuk be, hogy néha -azaz elég sűrűn- tud olyan bunkó lenni, hogy azt még én sem tolerálom. Biztos vagyok abban, hogy az eddigi női vigyorogva és szófogadóan tűrték az alázást, de én már az első napunkon megmondtam neki, hogy lehetek én akármennyire gyenge, de tönkre fogom őt tenni, ha csak egy ujjal is úgy nyúl hozzám ahogy nem kéne. Egy jó néhányan már eltörték a bicskájukat nálam és a fejemet tenném rá, hogy Elias is megérezné a bosszúmat. Szeretem őt, de amennyire tudok szeretni, körülbelül ugyanannyira is képes vagyok gyűlölni. Főleg azok után, ha szemét módon hagyja magát megszerettetni. A gyengédsége és a néhai kedvessége, vagy a törődése egyszerűen épp olyan számomra, akárcsak egy csónak a mennybe. Olyankor teljesen megszűnik bennem a fortyogó láva. Ő képes arra, hogy megnyugtasson még akkor is, ha mégis dührohamban törnék ki. Volt már rá pár alkalom: Legutóbb is könnyekben törtem ki. Szégyelltem magam és egyszerre jól esett az is, hogy megnyugtatott. Az akkor felborzolt lelkemnek egy nagyon nyugtató simogatás volt.
Látom az arcán, hogy mennyire vágyik a bennem fortyogó nedűre. Már egyszer hagytam neki magamat még az elején, tehát most is érvényben van az odaadásom és mindenféle ellenvetés nélkül fogom neki hagyni, hogy igyon belőlem. Máskor is megtehette volna, akár napi szinten, de nem tette. Az csak tévhit a részéről, hogy most erősebb vagyok és bátrabban ihat majd belőlem. Egy hangyányival sem lettem erősebb, sőt. Haldoklom. Egy haldokló ember pedig sohasem épül fel, csak szépen lassan összeomlik. Az én esetem is ilyesmi, csak talán annyival más, hogy hozzájárul ahhoz, hogy viszonylag lassú folyamat legyen. Nem tudom, valahogy ennek a lassú folyamatnak nem igazán örülök. Habár rajtam is múlhat a dolog: az öngyilkosság nagyon gyors. Ha pedig ügyes vagyok, akkor akár fájdalommentes is lehet. De én ahhoz túlságosan is gyáva vagyok, hogy magam tegyem meg. Önmagában is szörnyű belegondolnom, hogy egy hónap múlva már valahová a földben leszek eltemetve, aztán pedig hamarosan csak egy halom csont marad belőlem.
Közben szüntelenül mozog a markom merev farkán és jól tudom, hogy az ilyesmi izgatás milyen hamar képes őt eljuttatni az orgazmusig. Tisztában vagyok azzal, hogy a manőverezésemnek hála nem biztos, hogy részesülni fogok hasonló élvezetben, de nekem már önmagában az is élvezet, hogy ezt csinálhatom. Látom az arcán, hogy hamarosan tényleg nem fog sok kelleni, viszont mindenféle figyelmeztetés nélkül megragadja birtoklóan a csípőmet és kíméletlenül nyársal fel magára. Halkan felsikkantok hirtelen, mert egyszerre volt fájdalmas a tágulás és élvezetes az, hogy végre bennem van. Átölelem karjaimmal hátul a tarkója mögött és nekidőlök egész testemmel úgy, hogy homlokomat a vállára hajtom még egyelőre ficánkolva rajt, de alig fél perc alatt meg is szokom a feszítő érzést belülről.
Mindeközben viszont tarkójára csusszan szabad tenyerem és aligha mondtam ki a biztatást, már szörnyen erőteljes maró érzés fog el a nyakamnál. Megrezzenek aztán nyöszörgök, de nem próbálok meg elhúzódni. Talán még a fájdalomtól kicsit meg is fájdult a fejem, de igyekeztem észnél lenni. Talán még a lelkem mélyén könyörögtem is neki, hogy ne hagyja abba. Így is azt ígérte, hogy megöl majd, ha eljött az ideje. Miért ne tehetné meg akár már most is? Mindketten jól járnánk. Én megszabadulnék a kínoktól és a fájdalmaktól, ő pedig egyszerűen csak tőlem szabadulna meg.
Állkapcsát még összeszorítja a nyakamon. Tisztán érzem a bizsergető fájdalom ellenére, hogy hogyan hömpölyög le a félrebuggyant vérem a mellkasomon és a melleimen. Már majdnem kezd homályosabbá válni minden, amikor időben leáll.
- ... De miért? - Kibukkan belőlem a kérdés nagyon halkan. Meg kellett volna ölnie.
Lehunyt szemekkel próbálok magamhoz térni, aztán finoman elkezdek mozogni előre és hátra az ölében, amikor ajkait az enyémekhez tapasztja. Nyelvével átjuttatja a számba a saját vérem ízét, habár ennek hatására sokkal mohóbban viszonozom a csókját. Amikor megszakítja, hátrébb dől, én pedig bódultan figyelem gyönyörű arcát és az ajkairól lecsöpögő piros nedvet. Sokat azonban nem vár, hanem megragad és erőteljesen kezd mozgatni előre és hátra, ami hatására minden egyes alkalommal hallhatóan nyögök, néha lehunyva a szemeimet, erőteljesen összezárt ajkakkal.
- Elias..- kibukkan a neve a számból, és hagyom is magamat egy darabig egészen addig, amíg ki nem szállok az öléből és négykézláb nem ereszkedem, hátat fordítva neki. Nem félek attól, hogy méltatlankodna addig amíg leszállok róla, hisz jól tudja, hogy nem az a fajta vagyok, aki képes lenne megszakítani az ilyesmit. Sőt, akkor lennék a legboldogabb, ha sokáig tudná magát tartani.
Arcom egyik felét az ágyra nyomom, szinte már a vállaim is a felületét érintik, míg fenekemet a lehető legmagasabbra tartom térdelve. Ringatom a csípőmet neki hívogatóan, mint egy felhergelt nőstény macska, aki párosodni akar. Ó igen, elmondhatatlanul vágyom rá!
- Még mindig a játékszered vagyok.. - Suttogom csábosan, túlságosan is erotikusan a kelleténél. Ezzel tulajdonképpen arra utaltam, hogy azt tesz velem még mindig, amit csak akar. Élvezem ilyenkor az alárendelt szerepét. Lehet akármilyen vad, vehemens, nem kell magát visszafognia.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Tartózkodási hely :
Seattle
Hobbi & foglalkozás :
pénz és szex
Humor :
Pszichopata



A poszt írója Elias Syden
Elküldésének ideje Csüt. Júl. 12, 2018 3:19 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next


Harley + Elias



Néha nem tudom eldönteni, áldjam-e a sorsot vagy sem, hogy a vámpírképességek között a totális gondolatolvasás mint olyan nem szerepel a repertoárban. Jó néhányszor sokért nem adnám, ha láthatnám épp mi jár Harley fejében, viszont talán jobb az áldásos tudatlanság. Talán ha megpillantanék néhány nem éppen helyénvaló gondolatot engem illetően, most nem heverésznénk egymás mellett ilyen békésen. A pillantása viszont akarata ellenére is beszédes, és gyanítom hogy egyetlen szavamat sem hiszi el, ami a mások melletti ébredésemet illeti. Pedig ez a nagy marha igazság: egyetlen nő sem sem tartott még számot annyira a figyelmemre, hogy a kefélésen kívül másért is melléjük feküdjek, és ha a saját nememmel történő együtt alvásra gondolok, simán kiráz a hideg. Tökéletesen biztosra veszem, hogy noha nem ad hangot a véleményének - és ezt roppant bölcsen is teszi - de többet soha a büdös életben nem fogom tudni kiverni a fejéből azt a gondolatot, hogy Clément és én többek is voltunk egymásnak mint jóbarátok.
Ami viszont a gondolatokat illeti, nos ő igencsak hamar elfeledteti velem a sajátjaimat, és nem is kell hozzá semmi más, csak a csókja, illetőleg a keze, amely már most, ébredés után is igencsak illetlen helyen járkál, legnagyobb megelégedésemre természetesen. Nem is ágálok a ténykedése ellen, engedelmesen dőlök neki az ágy támlájának mikor finoman mellkasomra helyezi a kezét. Na persze nem hülye, arra is rájött, miért tekerem magam köré a takarót úgy, mint egy múmia, szóval egyetlen mozdulattal lerántja rólam, aztán lábát átveti a csípőmön, és nekem dörgölőzik, amitől már kiszalad a számon egy halk nyögés. Komolyan, voltak már mellettem nők százai, akiket ugyanabba a státuszba soroltam, mint Harley-t is: az "akkor dugom amikor és ahogyan akarom" címkét rájuk akasztva, de ez a nő bárki más mellett is főnyereménynek számít - míg a többiek csak simán hagyták magukat, ő készséggel és örömmel kezdeményez, és kielégíthetetlennek tűnik.
Kétféle éhség motivál most engem: az egyik épp úton van a csillapítás felé, a másik viszont úgy mar, mintha savat nyeltem volna: a vámpíréhség emberi szókinccsel leírhatatlan azok számára, akik még sosem tapasztalták meg: azt nem enyhíti semmi, csak a táplálkozás. Voltaképpen van még elixír a hűtőben, de már régóta vágyom Harley vérére, eddig mindössze az állapotát figyelembe véve nem engedtem annak a vágynak, hogy meg is ízleljem. Viszont mivel az elmúlt időszakban már jóval erősebb, mint a találkozásunk első napjaiban, megkockáztatom ezt is - szerintem amilyen perverz kis boszorkány, titkon még élvezetet is fog lelni a dologban.
Kihúzom a farkamat a markából, de még mielőtt méltatlankodni kezdene megemelem kissé, hogy mikor ismét leereszkedik, azonnal el is merülhessek a testében. Jól sejtettem: beindította úgy önmagát, hogy nekem már sok dolgom nem maradt az előjátékkal. Aztán megérzem Harley szabad kezét a tarkómon, ahogy számat a nyakához húzza, és szinte végig sem mondja a biztatást, mikor fogaim átszúrják a bőrét és húsát, hogy az éltető véréig eljussak. Igyekszem olyannyira óvatos lenni, amennyire csak lehet, ennek ellenére tisztában vagyok vele, hogy néhány pillanatig nem kellemes az érzés - de talán az alfelén történtek kissé enyhítik ezt a fájdalmát. A vére olyan, mint amilyenre számítottam: édes, fűszeres, mámorító - észnél kell lennem, hogy időben képes legyek megállni. Az éhség még mindig gyötör, mikor néhány korty után elszakítom ajkam az ütőerétől, de nem akarom őt ismét legyengíteni, pláne a ma esti bál előtt.
Magamhoz rántom őt egy csókra, hogy ízlelhesse meg saját vérét a számon és nyelvemen, majd elválok tőle, és két kézzel megragadom a csípőjét, hogy mozgatni kezdjem magamon, belemerülve újra és újra, mélyen és mámorosan. Egy méretes farok egy gyönyörű és okos nőben: kell ennél szebb és jobb dolog az életben?


©️ ZENE: SZÁM CÍME | MEGJEGYZÉS: -
Vissza az elejére Go down

avatar
Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Chatkép :

Tartózkodási hely :
✦✦ beside my lovely syden ♥
Hobbi & foglalkozás :
✦✦ eat the rude
Humor :
why so serious? let's put a smile on that face ❤



A poszt írója Harley Asuman Osborn
Elküldésének ideje Szer. Júl. 11, 2018 1:32 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next

18
Azt egy kicsit nehezen hiszem el, hogy még nem volt tapasztalata olyasmiben, hogy épp milyen egy nő mellett ébredni. A mi esetünkben ez nem annyira új keletű, hisz a házamban kénytelen volt velem aludni. Ahhoz ő túl kényes lett volna, hogy a kanapén vagy a földön aludjon én pedig egy vámpír miatt biztos, hogy nem tettem volna le a seggem a földre vagy a kanapéra csak azért, hogy őnagysága kényelmesen aludja álmait. Akkor sem volt túl szörnyű a reggelünk, sőt, ha nem várt volna lent minket a taxi akkor biztos, hogy folytattuk volna az éjjeli játékunkat még reggel is csak úgy levezetés gyanánt. Nem lettem volna ellenére, de az idő akkor is véges volt. Azt pedig megint csak kétlem, hogy dunsztja sincs arról, hogy milyen a saját neme mellett felébredni. Azzal a valakivel ha már annyi mindenen túl volt, akkor már mi baj lett volna egy laza együtt alvással? Nem is értem. De egyelőre nem fejtem ki a gondolataimat, máskülönben hisztirohamot kapna és lőnének ennek a kielégítőnek induló reggelnek. Annak nagyon nem örülnék, pláne, hogy tegnap önmegtartózkodó életmódot kellett élnem.
Egy kicsit sem kapom fel az orromat azon a bizonyos 'talán' szócskára, bár nem röhögtem volna ki azért, ha nem teszi azt hozzá. Tudom, hogy gondolt rám és ezt onnan is tudom, hogy így reggel nagyon noszogatnom sem kellett ahhoz, hogy beindítsam. Meg egyébként is, kár tagadni azt, hogy nagy részben helyet foglalok az életében és ezáltal a gondolataiban sem kerülhet el engem. Én vagyok az egyetlen egy vágyának a forrása és senki más. Meg egyébként is már az is abszurd, hogy egy vámpír képes egy boszorkányt tartani a házában. Az pedig már még inkább kiborítóbb, hogy az a boszorkány még vígan hagyja is magát. Bár alighanem panaszra nincs okom, hisz a napokban hozzávetőleg normálisan bánik velem. Nyilván ez az ő érdeke is, máskülönben percenként rikácsolhatnánk egymással mint a kalitkába zárt két gerlepár.
Az egész ölem vágyakozóan reszketni kezd, amikor az alsó ajkába harap én pedig kezemmel egyre lejjebb haladok, megindulva a hasfalától. Számítottam arra, hogy nem fog engem elutasítani, hisz miért is tenné? Nekem ez a dolgom itt jelenleg és alighanem az a szerencsém, hogy én is legalább annyira élvezem ezt az egészet, mint ahogyan ő is. Az ilyesmi dolgoknak pedig nem fogok hátat fordítani, tekintve, hogy kibaszottul jó érzés.
- Mellettem minden reggel ilyen lehetne. - Szólalok meg sejtelmesen és alighanem nem mondok hülyeséget, hisz magamat ismervén én is reggelenként kapósabb vagyok az ilyesmikre, pláne, hogy én jóval előbb kezdeményezek egyébként is, mint ő. Annál pedig nem is lehetne jobb, ha minden reggel így kezdődne; azt hiszem egész napra nem lenne semmi bajunk.
Kecses mozdulattal mászok az ölébe úgy, hogy a takarót lebontom róla és hátradöntöm őt az ágytámlának úgy, hogy tenyereim lágyan nyugszanak a mellkasán. Ölemet az övéhez érintem és megborzongok jólesően. Ez az aprócska érintés is képes volt most egy fokkal közelebb lökni az orgazmushoz. Ahhoz pedig egyébként is túlságosan fel vagyok hergelve, hogy akár egy aprócska kis dolog is képes lenne eljuttatni az orgazmusig. A nők esetében nincs baj a korai orgazmussal, ellenben Elias neménél, hát.. nem túl boldogító, ha összesen két lökésig bírják. De persze ilyesmit nem kellett megélnem Elias mellett, sőt..!
Egyik tenyerembe folyatok egy kis nyált aztán úgy érintem meg merev farkát - ezzel is síkosítva a dolgot -, aztán lassan kezdem el rajt csúsztatni a bőrt fel és le úgy, hogy tekintetemet le sem veszem az övéről. De aztán csak nyög és látom, hogy az arca nem a megszokott, sőt.
- Tudtam, hogy nem fogod sokáig visszautasítani a véremet. Igyál csak belőlem. - Hajamat hátradobom és közelebb kúszom hozzá úgy, hogy tenyeremet még mindig szorosan mozog hímtagján, habár közben hasfalamat érinti, hisz egészen közel simulok hozzá. Szabad tenyeremet viszont tarkójához érintem és arcát a nyakamhoz tolom, biztatva, hogy tegye csak meg. Talán tud mértéket tartani, mert most nem tudnám magamat megóvni vele szemben meg talán a sebemet sem tudnám már begyógyítani. Azt hiszem, hogy szeretem őt annyira, hogy kétségek nélkül hagyom magamat neki.
- Gyerünk.. - biztatom felnyögve, midőn kezem mozgása csak gyorsabbá válik.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Tartózkodási hely :
Seattle
Hobbi & foglalkozás :
pénz és szex
Humor :
Pszichopata



A poszt írója Elias Syden
Elküldésének ideje Szomb. Júl. 07, 2018 4:47 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next


Harley + Elias



Nemcsak én vagyok még félig öntudatlan, hanem Harley is, ahogy felneszel mély álmából, és önkéntelenül is végigtapogatja a mellkasomat meg a hasamat - aztán alighanem a meglepetés kelti fel teljesen. Felpillantva látom az arcán a döbbenetet majd a megrőkönyödést, amiért nem egyedül ébredt, de ugyanakkor némi örömöt is - láthatóan kedvét leli a társaságomban, és csak hajszál választ el tőle, hogy ezt élőszóban ne ismerjem be magam is. Összehasonlíthatatlanul jobban esik így felkelnem reggelente, mint egyedül a királyi méretű ágyamban - fene tudja, eddig ezt miért nem szorgalmaztam Harley egyetlen elődjével sem. Elképzelhető, hogy azért, mert eddig senki nem volt képes levenni a lábamról úgy mint ő: értem ezt mind fizikálisan, mind lelkileg, még akkor is, ha néha tényleg meg tudnám fojtani, mert iszonyú idegesítő.
Látom a kósza pillantásából, amivel a párnára néz, hogy szívesen visszafeküdne és aludna még egy-két órácskát, de aztán erőt vesz magán, és először nyújtózni kezd, mintha csak a macskája meg ő az éjszaka folyamán lelket cseréltek volna, majd közelebb araszol hozzám, és immár láthatóan éber állapotban rám mászik, majd hozzákezd ahhoz, amihez a legjobban ért: hogy beindítson engem is, és saját magát is. Önmagával illetően nem tudom, hogy áll, de nálam tökéletes sikert ér el, ezt tagadni sem lehetne. Jelét is adom, bár igyekszem leplezni a magam köré csavart takaróval.
- Még eddig nem volt alkalmam megtapasztalni, milyen egy nő mellett ébredni. Férfi mellett sem - jegyzem meg kajánul, visszatérve a tegnap esti történethez, amikor is biztosra vettem, hogy simán biszexnek néz. Ma reggel csak vigyorogni tudok a gondolat puszta abszurditásán is, már csak azért is, mert tudom, hogy ő megrőkönyödött az elmesélt történetemen. Nem csak ő imád engem bosszantani meg pukkasztani, ez fordítva is igaz - szerintem elég jól csináljuk, ha még egyikünk se nyírta ki eddig a másikat.
Felülök az ágyban, a hajamba túrva, aztán elmerengek a kérdésen, ami feltesz nekem. Gondoltam-e rá? Folyamatosan. Szerintem a tegnapi ülésen ha épp a gyáramat adtam volna el, azt sem vettem volna észre, mert megállás nélkül azon agyaltam, vajon mit csinálhat most Harley az üres házban: meg azon, hogy hányféleképpen tudnám per pillanat, ott a tanács orra előtt az asztalra vágva megdugni. Nem vagyok szívbajos fajta, tőlem az egész vezetőség végignézheti, premier plánban. Ezen az ötleten aztán elszórakoztam egészen a tárgyalás végéig, és ahelyett, hogy benn maradtam volna a papírjaimat rendezgetni, hazaindultam, csak azért, hogy órákig fetrengjek a saját szobám ágyán, és végül a szexrabszolgám mellett térjen nyugovóra. Lehet, hogy Harley-nek az én tegnap esti sztorim az abszurd, számomra viszont az én viselkedésem.
- Talán gondoltam - válaszolom végül, miután kb annyit nyammogok a megfelelő válaszon, mint protkós öregember a nyugdíjas otthonban a reggeli felett. - Valaki szokatlanul kíváncsi ma reggel - teszem aztán hozzá, és beleharapok alsó ajkamba, mikor Harley keze betalál a takaró alá, én tisztában vagyok vele, hogy nem nagyon lehet megállítani, bár jelenleg nem is nagyon akarom.
- Most viszont valami másra is gondolok - nézem félresöpört haját, ami a nyakát szabadon hagyja, és láthatom, hogyan lüktet bőre alatt az ütőér. Orrom vállgödrébe nyomom, és beleszippantok ebbe az illatba, amely még a bőrön keresztül is átpárolog, és érzem, ahogy az arcom átváltozik: közben pedig Harley keze egyre erőteljesebben halad a célja felé, és ettől a kettős vágyakozástól csak egy hatalmas nyögésre vagyok képes.



©️ ZENE: SZÁM CÍME | MEGJEGYZÉS: -
Vissza az elejére Go down

avatar
Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Chatkép :

Tartózkodási hely :
✦✦ beside my lovely syden ♥
Hobbi & foglalkozás :
✦✦ eat the rude
Humor :
why so serious? let's put a smile on that face ❤



A poszt írója Harley Asuman Osborn
Elküldésének ideje Szomb. Júl. 07, 2018 12:27 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next

Lágyan kezdek el pislogni és tenyerem ismerkedően végigsiklik Elias mellkasán és feszes hasfalán. Mire tudatosul bennem az érintésem a testéhez, hirtelen elhúzódom és felülök riadtan. Az arcomba hulló, vörös és kócos hajtömegem egyik felét fülem mögé tűröm és a takaró egyik sarkát magamhoz húzom, hogy melleim fedve legyenek. Valamilyen szinten felesleges mozdulat a részemről, hisz alighanem mindenemet látta már, ettől függetlenül nem az ő kedvéért fekszem az ágyban egy szál bugyiban. Nem igazán bírtam a hőséget az éjjel és ráadásul a légkondit sem tudtam bekapcsolni. Arra pedig végképp nem számítottam, hogy bejön hozzám és majd velem alszik. Nem tagadom, hogy meglepett, de amennyire meglepett épp annyira esik is jól ez nekem. Az egyedüllét mindig keserves és felőrlő, talán ezt Elias is tudja és még ha ezt magának sem igazán vallja be, de mindent elkövet azért, hogy nekem jobb legyen. Már nem igazán jelenik meg belőle az az Elias, aki eljött azért értem, hogy megöljön. Felesleges lett volna és alighanem nevetséges is, hisz a legelső találkozásunk csupán játék volt a javából. Nagyobb fájdalmat is okozhattunk volna egymásnak, sőt, akár egymás vesztét és okozhattuk volna, ez helyett inkább hagytunk mindegyikőnknek egérutat nyerni. Aztán mindketten bíztunk abban, hogy még valaha látjuk egymást. S lám, elhozott magával és egyre többször osztja meg a társaságát velem éjjelente. Igazán annyira nem is emlékszem, hogy mikor jött be hozzám, de ismervén magamat, valószínű azonnal hozzábújtam. De ezt nem ellenezhette, hisz nem tolt el magától. Mindössze csak nem viszonozta.
Egy pár másodpercig álmosan figyelem az arcát, de legszívesebben visszadőlnék mellé és tovább aludnék vele együtt, e helyett mégis erőt veszek magamon. Négykézláb mászom mellette és macskásan nyújtózkodni kezdek: Vámpírként minden rezzenésre felfigyelhet így nem tartom kizártnak, hogy az én kis pucsításom nagyon is bizsergeti a gondolatait csak még nem hajlandó felkelni. Jól tudom én, hogy az ő neme mennyire érzékeny reggelente és én ezt alattomosan ki is használom. Biztos vagyok abban, hogy a provokálásaim nem esnek ellenére, így bátran leszek azon, hogy a lehető legjobb reggelben legyen része.
Amint végeztem a nyújtózkodással, fölé mászom mint a vadmacska az elejtett prédája fölé és ajkaimmal az ő szájára tapadok kéjesen, mégis érzékien. Nyelvemmel becsusszanok ajkai közé, de aztán vállát csókolgatom és nyakát cirógatom nedves ajkaimmal. Mindeközben ölemmel az övére nehezedem és aprókat mocorgok a csípőmmel nyugtalanul, hogy minél inkább elérjem a várva várt hatást. Alighanem rólam is elmondható, hogy mennyire kezdek beindulni még a saját játékomtól is.
Közben mocorog és hajába túr;ekkor elvonom magamat tőle annyira, hogy karjaimmal megtámasztom magamat felette és őt figyelem hatalmas szemekkel, várva valami reakciót amit talán sikeresen elértem a műsorommal.
- A reggeleket még nem volt alkalmam jobbá tenni. - Suttogom teljesen sejtelmesen, bárki rájönne a szándékaimra és ezzel ő is tisztában van, hogy mit akarok vagy épp akarunk. Vágyom rá, mert most túlságosan túlteng bennem az öröm, hogy velem van. Számomra most túl kevesek lennének a csókok, vagy épp a gyengédebb szavak. Nem, nekem sokkal többre van szükségem.
- Na mi az? - Kérdezem érdeklődve, talán kétségbeesetten is, amikor takarni kezdi magát. Lehet, hogy sikerült némi izgalmat kifacsarnom belőle és alighanem nem jellemző rám, hogy hamar feladom a dolgokat.
- Emlékszem, hogy a második napunkon amikor hazajöttél mit mondtál. Hogy végig rám gondoltál. Most is így van? - Alsó ajkamba harapok és jobb tenyerem hasfalához érintem, majd egyre lejjebb kezdem el csúsztatni azt. Közben szabad tenyeremmel hajtömegemet hátrébb seprem, hogy feszes melleim láthatóvá váljanak.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Tartózkodási hely :
Seattle
Hobbi & foglalkozás :
pénz és szex
Humor :
Pszichopata



A poszt írója Elias Syden
Elküldésének ideje Vas. Jún. 17, 2018 4:02 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next


Harley + Elias



Bármennyire is óvatos vagyok, Harley mégis felneszel a jelenlétemre. Megrezzen, majd kissé ijedten fel is ül, én meg legszívesebben a szememet forgatnám - az isten szerelmére, nem a földreszállt sátán vagyok személyesen. Oké, nem sokkal vagyok jobb, de azért halálra rémülni mégsem kellene tőlem. Lerakom a fejem a párnára, kényelmesen elhelyezkedem, mire Harley lopni kezdi a távot felém. Máskor, mást már azonnal hatállyal eltolnék magamtól, de neki - tudja a fene, hogy miféle magyarázattól hajtva - engedem, hogy hozzám bújjon, vállamra hajtsa a fejét, és fél karjával átfogom. Nem viszonzom az ölelését, de már a tény, hogy nem pattanok ki mellőle azonnal meglehetősen nagy engedmény tőlem. Alighanem nincs is teljesen magánál, csak részben ébredt fel, mert mire megszólalnék, már alszik is újra, mélyen, nyugodtan - ellentétben velem. Még jó ideig ébren vagyok, hallgatom ahogy a nyakamba szuszog, és nézem a sötétséget magam előtt - sokáig, nagyon sokáig tart, amíg elalszom, de ennek már valami más az oka, nem az, ami a saját szobámban. Valójában fontolóra veszem, hogy minden éjszakát Harley mellett töltsek, mert nyugodtabbnak érzem magam - mintha a lelkemben tomboló démonokat valaki láncra verné. Félek, hogy ha ezt tenném, alaposan ki is röhögne, és gúnyolódna rajtam, amit persze szigorúan megtorolnék, és a mostani érzelmeim jókora hezitálás elé állítanak. Olyannyira, hogy ebbe a tépelődésbe alszom bele, már közel a hajnalhoz.
Arra ébredek, hogy valami jóleső, meleg dolog tapad a számra, mire pislogni kezdek, nem túl értelmesen, nagyjából úgy, mint aki most esett ide egy másik bolygóról, és most eszmélkedik, mi is történt vele valójában, de gyorsan megkapom a magyarázatot, mikor egy édes nyelv siklik a számba, hogy tökéletesen kisimogasson belőlem egy reggeli merevedést. Aztán az ajkak a nyakamra siklanak, mire megmoccanok, és beletúrok a hajamba. Igazán a mozgás ránt ki a még félig-álom világából, és kissé felemelve a fejem látom a rám boruló vörös hajzuhatagot.
- Annak ellenére, hogy nem szoktam senkivel együtt aludni, nem volt rémes az éjszaka. És az ébredés ilyen formája sem elmondhatatlanul borzalmas - motyogom, aztán ülésbe tornázom magam, és úgy körültekerem magam a takaróval, mint egy múmia. Valójában fogalmam sincs, miért takargatom az ágyékon aluli állapotomat Harley előtt, hacsak azért nem, mert a tettrekészség egy dolog, de valójában nem csak vér, hanem kávé nélkül sem vagyok képes a létezés legalapvetőbb formájára sem - így hát nem ártana magamhoz venni a napi adag feketémet, azt meg még inkább értékelném, ha egyenesen ágyba kapnám, mondjuk úgy, hogy ellentételezéseként annak a gesztusnak, hogy éjjel megosztottam a megvethetőnek nem éppen mondható társaságomat a kedvenc kéjnőmmel. Viszont ahogy őt ismerem, képes lesz két mozdulattal annyira felhúzni az agyam, hogy leszarom a kávét, meg a reggeli étkezést is - ebben a pillanatban, most először fordul meg a fejemben, hogy vajon hogyan reagálna Harley, ha meg akarnám kóstolni a vérét: most már erősebb, mint az első nap, mikor találkoztunk. Nyilván kevésbé merítené ki egy efféle megmozdulás részemről, engem meg kimondottan izgatna ez a fajta odaadása.




©️ ZENE: SZÁM CÍME | MEGJEGYZÉS: -
Vissza az elejére Go down

avatar
Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Chatkép :

Tartózkodási hely :
✦✦ beside my lovely syden ♥
Hobbi & foglalkozás :
✦✦ eat the rude
Humor :
why so serious? let's put a smile on that face ❤



A poszt írója Harley Asuman Osborn
Elküldésének ideje Pént. Jún. 15, 2018 11:27 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next

Nagyon boldog voltam, egészen addig, amíg be nem nyögte, hogy kénytelen lesz magamra hagyni a házban egyedül késő estig. Általában nem tudom kendőzni az érzelmeimet, így tulajdonképpen egészen addig borzalmas hangulatban voltam, amíg el nem kísért, hogy vegyek magamnak egy ruhát a bálra. Az ötletnek nagyon örültem és ami még jobb volt, hogy hajlandó volt elkísérni és kivárni azt is, hogy megtaláljam a megfelelő ruhát. Jó volt, hogy ott volt velem, mert legalább láthattam az arcán, hogy mit talál a legszebbnek rajtam. Szerencsére sikerül is találnom egy gyönyörű ruhát és igazán jól esik, amikor látom az arcán, hogy valóban gyönyörűnek talál. Az ő szájából pedig ez sokkal jobban esik hallani. Vásárlás közben kimondottan jó hangulatban voltam és mindez csak addig tartott, amíg ki nem rakott a ház előtt, ő pedig az autóval visszament a cégéhez. Eléggé elhagyatottnak éreztem magamat utána és nehéz volt elfogadnom, hogy van élet rajtam kívül is, de idővel beletörődtem. Igazán nehezen. Azt viszont nem mondom, hogy unatkoztam: Az összes szobában kicseréltem a huzatokat és letöröltem, felporszívóztam aztán felmostam, de ebből kihagytam az ő részlegét. Nem éreztem ingert arra, hogy bemenjek oda, akármennyire is kíváncsi lélek vagyok. Így is elegendő helyiség és szoba volt, amit igényesen kitakarítottam. Sőt, a szobák ablakaiba cserepes növényeket is tettem, aztán az ültetést folytattam a ház mögötti udvarnál. Oda nem kimondottan sima növényeket ültettem, hanem sokkal hasznosabbakat: levendulát, kakukkfűt, csokoládémentát és narancsmentát. Az utóbbiakat teákba szánom majd. Ezekkel tulajdonképpen nagyon elment az idő és csak azon kapom a fejemet, hogy este tíz óra van, de Elias sehol sem. Még a telefonomat is nézegettem, hogy hátha hívott, de talán még csak eszébe sem jutottam. A gondolataim elűzéséért arra jutottam, hogy biztosan mindjárt hazaér, szóval csinálok neki vacsorát és még pont frissen meleg lesz addigra. Átnéztem pár szakácskönyvet és direkt ügyeltem arra, hogy ne szerepeljen a receptek között paradicsom, de mégis valami különlegeset szerettem volna neki. Arra jutottam, hogy facsart baracklében sült csirkemellet készítek neki sült édesburgonyával. Nem készítettem még ilyesmit, viszont arra gondoltam, hogy a csirkemell sütése közben mézet is teszek hozzá, hogy még intenzívebben érződjön az édes íz a húsban.
Elég sokáig voltam a konyhában, de megterítettem neki és az ő helyével szemben leültem és vártam körülbelül fél órát ott ücsörögve. Nagyon fáradtnak éreztem magamat, szóval egy műanyag edénybe összepakoltam neki a vacsoráját és a hűtőbe tettem. Viszont az asztalon hagytam neki egy cetlit, hogy a vacsorát a hűtőben találja. Egy szóval sem mondhatja,  hogy nem gondoskodom róla és a környezetéről. Kómásan még lezuhanyoztam, de nem igazán akartam teljesen felöltözni, mert borzalmasan melegem volt. habár a házban elég sok helyen van légkondi, igazából halvány gőzöm sem volt arról, hogy hogyan kell bekapcsolni, szóval csak egy bugyit vettem magamra és azonnal az ágyba bújtam. Az álmosságom ellenére nem szökkent ki a fejemből, hogy még mindig nem ért haza és még mindig borzalmasan egyedül vagyok. Pityeregtem egy keveset, de aztán hamar elaludtam végül. (...)
Szédülve ébredek fel és ijedten felülök, amikor homályosan mozgást észlelek és kellett pár másodperc, mire igazán tudatosult a frissen ébredt elmémben, hogy Elias hazaért. A hajamat viszont melleim elé tűröm és visszafekszem reszketve. Akkor pedig egyenest megszédülök a meglepettségtől, amikor saját maga bújik be mellém kérés nélkül, szavai pedig egyszerűen melengetik a lelkemet.
- Hadd menjek oda, kérlek... - Suttogom rekedtesen, alig érthetően, aztán közelebb kúszom és fejem a mellkasára hajtom, egyik karommal pedig átölelem őt. Nagyjából tudatosult bennem, hogy mi történik, de ha megkérdeznék tőlem, hogy mennyi nyolcszor hét, valószínű gondolkoznom kéne egy kicsit. Felébredtem, de még nem igazán vagyok magamnál az álmosságtól. Így is eléggé feszülten aludtam el, de most, hogy végre velem van épségben, ennél nyugodtabb alvást nem kívánhatok magamnak. (...)
Lassan pislákolva ébredezem és kissé ijedten, de elhúzódom Elias-tól, még mielőtt jobban felébred és letépné a fejemet azért, amiért hozzábújtam az éjjel folyamán. Nem igazán emlékszem arra, hogy mikor jött be, de arra emlékszem még, hogy mikor elaludtam még nem volt itthon. Fura őt itt látni, mindenesetre nagyon jól esik, hogy végre nem kell egyedül lennem.
Lassan négykézlábra ereszkedem és macskásan nyújtózkodom; kíváncsian aztán közelebb mászok hozzá és ajkaimat a nyakára tapasztom, csókolgatva érzékien, hogy megadjam neki az ébresztés ezen kellemesebb formáját.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Tartózkodási hely :
Seattle
Hobbi & foglalkozás :
pénz és szex
Humor :
Pszichopata



A poszt írója Elias Syden
Elküldésének ideje Csüt. Jún. 14, 2018 3:34 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next


Harley + Elias



(Magnólia pub)

Zsonganak a fejemben az adatok és számok halmazai, visszacsengenek még most is a telefon vonalában hallott hangok - az üzlet ismét kitöltötte a délutáni óráimat. Egy felvásárlás, némi papírmunka, egy igazgatósági ülés: még talán soha nem kellett ennyire erőteljesen koncentrálnom a munkámra, mint ma. Az a felemás hangulatúra sikerült reggeli Harley-vel elgondolkoztatott, és most, hosszú évszázadok után először hálát érzek Clément iránt. Nem, nem a vagyonért, amit rám hagyott: sokkal inkább azért, hogy megosztotta velem az örök élet lehetőségét. Én nem fogok megbetegedni, megöregedni, és a halál természetes okai sem árthatnak nekem. A sors viszont kísértetiesen ismétli önmagát - egyszer már végig kellett néznem valaki leépülését, majd eltávozását úgy, hogy mit sem tudtam tenni ellene, és most talán Harley mellett kell ugyanezt végigasszisztálnom. Talán ez a vezeklésem az eddigi életem alatt elkövetett bűneimért.
Ólmos fáradtságot érzek a tagjaimban, pihennem kellene a másnapi bál előtt, de képtelen vagyok. Fekszem az ágyamban, a plafont bámulva, miféle mintákat rajzol a mennyezetre az éjszakában megjelenő fény, és két kezem fejem alá téve visszaemlékszem a délelőttre.
Tisztában vagyok vele, hogy Harley némileg más, mint az eddig társaságomban lévő nők, de talán abban nem tévedek, hogy a vásárlás és az új ruhák mindegyikük arcára képesek mosolyt csalni. Sutba dobtam hát eddigi elveimet, meg a minden alkalommal előadott városi bújócskámat, és kilépve a gyorsétteremből elcipelem őt a város szívében lévő Chanel boltba, hogy kiválaszthassa a báli ruháját. Sőt, türelmesen várok, míg végigpróbálja a darabokat - ezen idő alatt legalább van idő rácsodálkozni a mostani viselkedésemre. Szinte hallom még most is szavait a fülemben, miszerint irigyli Clémentet, mert láthatta az emberi lényemet. Nos, egy szeletét most ő is elsőkézből tapasztalhatja meg: kíváncsi vagyok, hiányzik-e vajon ilyenkor neki az az Elias, akit első nap megismert: az arrogáns, öntelt hólyag, akinek lábai előtt hever a világ.
Harley sikerrel jár - megtalálja a ruhát, és amikor kilép a fülkéből, a levegő is bennem akad a bámulattól. És csak hogy még nagyobb csodát lásson a világ, ezt ki is fejtem neki - az sem érdekel, ha a fél város hallja a szavaimat, és az sem, ha holnap viszontlátom, vagy éppen hallom magam a tévében, esetleg épp a világhálón. Induljon be a pletykagépezet: az ilyesmi talán még jót is tesz a renomémnak.
Miután hazafuvaroztam Harley-t az üzletből, egyedül hagytam a házban, és az irodába mentem. Meg tudom őt valahol a lelkem mélyén érteni, hogy szüksége lett volna a társaságomra, de tennem is kell azért a színvonalért, amiben élek. Az elnökségi ülés alatt csak félig vagyok jelen az események közepén: magamban azon morfondírozom, ha átváltoztatnám, akár akarata ellenére is, meggyűlölne? Képes lennék őt magam mellett tartani, hogy megtanítsam számára az új élete szabályait és törvényeit? Vagy éppen felerősödne az elviselhetetlen természete olyaddig, hogy én magam akarnám eltenni láb alól? Bárhogy agyalok, egyszerűen nem kapok válaszokat - de talán egy darabig még nem is kell törődnöm ezzel.
Mire hazaérek, Harley szobájában már sötét van, és ő mélyen alszik, de a résnyire nyitott ajtón át beszűrődő fényben látom még most is a könnyek nyomai csíkozta arcát: alighanem álomba sírhatta magát.
Most pedig itt fekszem az ágyamban egyedül, olyan gondolatok társaságában, amelyek számomra idegenek, és ismeretlenek. Egyszerűen nem értem, miért fordítok rá több figyelmet, mint eddig a többi nőmre összesítve, de azt az egyet tudom, hogy nem akarom őt újra úgy látni, ahogy ma reggel. Nem, most nem a könnyekre gondolok: sokkal rosszabb volt látni a szemeiben a beletörődést, és a fájdalmat, amivel elfogadta a sorsát.
Órák óta forgolódom egyik oldalamról a másikra, és hátamra, küzdök az érkezni nem akaró álommal, eredménytelenül. Végül feladom a meddőnek tűnő harcot, egy lendületes mozdulattal lerúgom a takarómat, és elindulok a folyosón, egészen Harley szobájáig. Lassan, óvatosan nyitok be az ajtón, látom az alig érzékelhető fényben testének körvonalát a takaró alatt, és vörös tincseit, ahogy szétterülnek a párnán. Egy pillanatra összevonom a szemöldökömet, amikor ebben a pillanatban gyomrom vág egy fura érzés: hogy kimondottan kedvelem ezt a kotnyeles nőt.
Megkerülöm az ágyat, aztán felemelem a takarót, és besiklok alá - hiába minden óvatosságom, megrezzen a mozgolódásomra, felkapja a fejét, én meg rámosolygok, és visszaborítom a könnyű takarót, befedve vele mindkettőnket.
- Csak én vagyok - suttogom, fejem lehajtva az övé mellé, a párnára. - Délután szükséged lett volna rám, de itt hagytalak. Most itt vagyok veled - nézem a szemeit, amik még a sötétben is úgy ragyognak felém, mint a gyémánt. - Aludj csak nyugodtan. Vigyázok rád.


©️ ZENE: SZÁM CÍME | MEGJEGYZÉS: -
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Tartózkodási hely :
Seattle
Hobbi & foglalkozás :
pénz és szex
Humor :
Pszichopata



A poszt írója Elias Syden
Elküldésének ideje Szomb. Jún. 02, 2018 4:10 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next


Harley + Elias



Eléggé meghökkentnek tűnik mikor felvetem, hogy nem is akkora ostobaság indulni az Államok elnöki pozíciójáért, mint ahogy ez elsőnek tűnik. Nagyjából sejtem, mi jár a fejében: biztosra veszi, hogy megválasztásom esetén gyilkosságok és orgiák döntenék romlásba a nemzetet és országot. Nem csoda hát, ha azonnal bókolni kezd vezetői képességeimnek - azt meg nem árulom el neki, hogy kb annyira hiányzik nekem a Fehér ház elnöki széke, mint egy tőzsdekrach, meg egy gazdasági csőd. Úgyhogy a kortersbeszéd helyett inkább csak egy sima ajánlatot teszek neki arra vonatkozóan, hogy a reggelin kívül mi mindent tudnék még elképzelni a szájában: na erre bezzeg megtalálja a helyes választ - még be is pucsít mellé, csak hogy birizgálja az idegrendszerem maradékát, amit még nem amortizált az elmúlt egy hétben a földdel egyenlővé. Fejem csóválgatva indulok el a fürdő felé, és rekordidő alatt készülök el - rá bezzeg jócskán várni kell. Biztosra veszem, hogy a megjelenésében ismételten nem lesz semmi kivetnivaló, ugyanakkor felvillan a fejemben a gondolat, hogy fura, de annak ellenére, hogy egy légtérben élünk, csak kétféleképpen láttam még eddig Harleyt: vagy ruha nélkül, vagy femme fatale stílusban felöltözve. Pedig egyszer szívesen megnézném hogyan fest mondjuk melegítőalsóban, meg egy kinyúlt, fakó pólóban - biztosra veszem, hogy nem kevésbé lenne dögös, mint testre feszülő ruhában, és magassarkúban. Ugyanakkor nyilván nem fogok elvárni tőle ilyesmit: tekintve ideje véges mivoltát, alighanem az utolsó napjait is szeretné kihasználni, hogy teljes nőként érezze magát. Én meg csak szimplán teljesítem a kívánságát: méghozzá minden létező értelemben. Tulajdonképpen simán jót teszek vele, akárhogy is nézzük, de gyanítom, ha mindezt kifejteném neki, napokig tartó duzzogás meg hisztéria lenne a jutalmam. Úgy döntök tehát, hogy nem adok hangot a gondolataimnak, ez azonban nem jelenti azt, hogy magamban ne szórakoznék el rajta remekül - még akkor is halvány vigyor ül a képemen, mikor a hátam mögé lopózik, hogy megpróbáljon meglepni, mintha nem lenne tisztában vele, hogy a vámpírhallásnak hála, esélye sincs ilyesmire.
Felmorranok jólesően, ahogy a nyakamba csókol, akkor pedig óhatatlanul is végigfut egy jóleső borzongás rajtam, mikor a fülembe harap. Bingó, bébi. Minden férfinek két erogén zónája van. Ebből az egyik értelemszerűen a gatyámban pihen, a másik meg egyénenként változik: nálam a fülem az. Egy hetes csúszással ugyan, de a kis boszorka megtalálta. Önkéntelenül is megköszörülöm a torkomat, aztán hátrafelé fordítom a fejem, amennyire a csigolyáim engedik.
- Csábító ajánlat. Rajtad, vagy rajtam nem lenne ruha? - kérdezek vissza, az ajánlata viszont felkelti bennem az ösztönös kíváncsiságot. Miféle ötlettel állhat vajon elő, ami számomra felettébb élvezetes lenne? A válasz valójában sokrétű lehet: vonatkozhat az ágyra, meg kb húsz bármi más dologra is. Viszont élek a gyanúperrel, hogy az engedelmesség, meg a kevesebb beszéd nem fog ebbe a körbe tartozni, jobb ha nem is álmodozom efféléről.
- Jól akarok kinézni az újságban - válaszolom röviden mikor elismerését fejezi ki a megjelenésem miatt. - De ezt majd te magad is meglátod. Olyan ez a város, mint a vénasszonyok fészke: semmi nem maradhat rejtve és titokban, kivéve ami a lakás, meg a cég falai közt történik - indulok el engedelmesen Harley után, a kocsim kulcsát zsebre vágva. Biztosra veszi, hogy túloztam, mikor rávilágítottam, miért nem szeretek a városban járni - akkor majd most kap belőle ízelítőt, milyen is lehet a bőrömben élni.

(gyorsétterem)






©️ ZENE: SZÁM CÍME | MEGJEGYZÉS: -
Vissza az elejére Go down

avatar
Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Chatkép :

Tartózkodási hely :
✦✦ beside my lovely syden ♥
Hobbi & foglalkozás :
✦✦ eat the rude
Humor :
why so serious? let's put a smile on that face ❤



A poszt írója Harley Asuman Osborn
Elküldésének ideje Csüt. Május 31, 2018 10:22 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next



Elias && Harley

Teljes mértékben igaza van abban, hogy én voltam az,  aki kezdeményezett és miattam most kicsit eltolódott az idő. Engem nem zavar, viszont kell a mocskos lelkemnek az, hogy kicsit piszkálhatom őt épp úgy, mint a legelső alkalommal. Hogy is mondják? Ha tetszik, dobáld meg egy fakockával. Nem lenne rossz ötlet, de szerintem a piszkálódásaim hatásosabbak. Sajnálom, én nem tudok nyálas módon behódolni és nem fogok minden szarért szemet hunyni és meghunyászkodni. Valóban vannak gyengébb pillanataim, de az még nem jelenti azt, hogy egy unalmas, undorító érzelmes kis luvnya vagyok. Nem.. szerintem felesleges a nem létező aggódásom, hisz titkon szereti az én kis dög énemet. Alighanem őt sem kell félteni, mert ő is előszeretettel tesz olyan megjegyzéseket, amik ténylegesen megérnének egy kiadós szópárbajt. Az utóbbit is ő kezdte és nehogy azt higgye, hogy én majd ezt szó nélkül fogom hagyni. Nem bosszantott fel, mert ezzel már nem tud engem felbőszíteni.
- Én nem panaszkodtam. Csak mondtam a tényeket. - Megrántottam a vállaimat makacsul, aztán gondosan körbetekerem magamon a törölközőt. Ez tiszta sor, mert a végén annyira kiesnek majd a szemei, hogy kedvem támadna még egy menetre. Nem mintha ellenemre lenne, de még a végén még kiderülne, hogy nagyobb szexuális étvággyal rendelkezem, mint ő. Szóval, hiába biggyesztette le a száját, de muszáj magamnak is csak határt szabnom.
- Jézusom... - Kifújom magamból a levegőt lesokkolva. Még viccnek is rossz lenne, ha benevezné magát  a következő választásra. Nem mintha a mostani elnök sokkal jobb lenne, de már csak három év van hátra a következő választásig és talán leváltják már ezt a parpikajancsit valaki normálisra. Bár nekem teljesen mindegy, addigra már sehol sem leszek. - Szerintem te tökéletes vagy cégvezetőnek. - Biztatom, hogy talán jobb abban a pozícióban maradnia továbbra is. Bőven elég, hogy a jelenlegi elnök sem normális. Bár most nem állok neki politizálni még annak ellenére sem, hogy remek partner vagyok abban a témában.
Megállok és vele szemben fordulok és akaratlanul is elvigyorodom azon, hogy letagadja, hogy nem celeb. Híres ember és népszerű elvileg, nem?
- Várjunk csak... - Mutatóujjamat ajkaimhoz érintem színpadias gondolkozással, hümmögve egy sort. - Talán még láttam azt a cikket. Nagyon édes volt a mellékelt fotó rólad. - Játékosan az alsó ajkamba harapok, hogy egy kicsit cukkoljam őt. Gondolkoztam azon, hogy kíváncsiságból rákeresek a neten, de biztos, hogy bedobott volna néhány olyan képet, ahol az előző ribancaival kapták lencsevégre. Kösz, de nem vagyok rá kíváncsi.
- Hm. Nem szeretnék megjelenni veled a közösségi hálón és nem is akarom azt sem, hogy utána bármilyen baromság kapjon szárnyakra az emberek között. Szóval én azt javaslom, hogy valami egyszerűbb kis kajáldát keressünk ahol nincs ott a fél város, oki? - Kérdezem, bár most ezúton hülyeségnek tartanám az ellenvetést. Meg egyébként is. Nekem mindig mindenben igazam van és mindig jobbak az én javaslataim. Ennyi.
Akár órákig is elfecseghetünk, de hátat fordítok neki és megindulok felfele a lépcsőn. Már épp majdnem felértem volna, de az utolsó lépcsőfokon megállok és mély levegőt veszek. Aztán lassan  megfordulok újra felé, a játék kedvéért pedig be is pucsítok kicsit.
- Úgy sem mered. - Kacsintok rá. Akár vehetné kihívásnak is, de muszáj tényleg elkészülnöm. Folytathatjuk ezt az ügyet felőlem, ha visszaérünk, rajtam ne múljék. Egyébként sem sértett meg vele. Tudja jól, hogy szeretem azt csinálni. Úgy érzem, kezdjük visszaszedni a régi formánkat.
Amikor felmentem, kényelmesen megfürödtem, egyáltalán nem kapkodva el a dolgot. Hajat is mostam, aztán ezt a jó hosszú vizes hajtömeget még meg is szárítottam, ami legalább negyed órát vett igénybe - nem beszélve a fürdés időről -. Kicsit sokáig tartott, mire kiválasztottam, hogy milyen ruhát is veszek fel de maradtam a vállatlan felsőnél és egy farmernadrágnál, na meg egy bőrdzseki mellett. Viszont a pókos brossomat továbbra is feltűztem.
A hajamba tettem néhány göndört, miután némi sminket is felvittem az arcomra, hisz valahol minden nő ocsmány egy kicsit a maga módján vakolat nélkül.
Lazán mondhatom, hogy háromnegyed óra alatt teljesen elkészültem. Most sem váltam meg a magassarkútól, szóval egy fekete körömcipőt választottam. Viszont nem robogok le tank módra, hanem képességemnek köszönhetően a háta mögött tűnök fel olyan halkan, amennyire csak bírok. Bár tudom, hogy hallja a szívdobbanásimat, szóval felesleges erőlködnöm. Viszont lehajolok hozzá, és nyakába csókolok kéjesen.
- Annyira az öledbe ülnék, persze ruhák nélkül. - Dorombolok perverzen a fülébe, aztán végig is nyalok nyelvemmel a fülcimpáján. - És hidd el, nem éri meg morognod. Van egy nagyon jó ötletem a számunkra amit biztosan te is fogsz élvezni. - Kimondottan dög kedvembe kerültem, és valamit nagyon szeretnék, amiben már nagyon régen volt részem. Ki tudja, talán szembesítem azzal, hogy tudok én hatalmasabb bestia lenni, mint amekkorának hisz. De ezt kicsit későbbre hagyom a mai napra.
Nem árulok el neki túl sokat, szóval a kanapé mögül eljövök és vele szembe kerülök. Kijjebb tolom a csípőmet és karjaimat melleim alatt összefonom épp úgy, mintha én vártam volna ő rá jó sokat. De szerintem ez fordítva történt.
- Jól áll neked az ing. Bár a nélkül, grr..- Bestiális vigyor feszül ki a képemre, miközben hangszalagjaimmal dorombolást imitálok. - Na de, gyere. - Megfogom a karjait és felhúzom onnét abban az esetben, ha engedékeny.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Tartózkodási hely :
Seattle
Hobbi & foglalkozás :
pénz és szex
Humor :
Pszichopata



A poszt írója Elias Syden
Elküldésének ideje Csüt. Május 31, 2018 7:14 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next


Harley + Elias



Ez a nő valójában egyetlen alkalommal teljes mértékben elviselhető: az orgazmus kellős közepén, amikor se ereje, se esze nincs a duzzogáshoz meg zsémbeléshez. Tessék, most is elég egyetlen mondat, hogy olyan pillantásokat lövelljen felém, amitől egy gyengébb idegzetű halandó ember már elfutna biztonságos távolságba. Tény, hogy csakugyan élvezem a meglehetősen rebellis természetét, amivel nem tűri, hogy alázatos kutyaként bánjak vele, és önmagamhoz mérten roppant erőteljes meglepetést produkálva eltűröm a nagyszájúskodását, de néha kezdem úgy érezni, hogy közelít egy bizonyos határ felé, amit jobb, ha nem lép át. Rendben, elfogadtam hogy nem engedi, hogy rongybabaként kezeljem, ő viszont fogadja el, hogy ebben a kutyaólban én vagyok a falkavezér - egyelőre itt még az én szavam a törvény. Ha nem tetszik, legfeljebb visszamehet N.O-ba, a végezte elé, ami alighanem marha gyorsan el fogja érni. Ha nálam marad, és igyekszik legalább részben jó kislányként viselkedni, megkap bármit, amit szeretne, plusz esélyt kaphat nálam vagy az élete meghosszabbítására, vagy akár a teljes gyógyulásra. Nem kell ehhez nagy logika, olyan egyszerű a képlet, mint az egyszer egy.
- Mintha neked is marha sok panaszkodni valód lenne - jegyzem meg fanyarul, mikor végeredményben rám tolja a felelősséget a mostani kefélésért. Ő mászott rám, bevetett mindent, hogy kicsikarjon belőlem egy enyhülésért sikítozó erekciót, szem előtt tartottam, hogy neki legyen jó legfőképpen, erre tessék: itt a köszönet meg a hála. Nem kötöm az orrára, de valójában - legalábbis részben - azért ugrom fejest vele a medencébe, hogy lehűtsem mindkettőnket. Neki a morcos természetét kell jegelni, nekem meg a nem épp kedves szavakat, amik a számra kívánkoznának.
Kifelé indulunk a medencés szobából, ő ballag előttem, én meg csalódottan, lebiggyesztett szájjal figyelem, hogy múmiává varázsolta magát a törülközővel, így megfosztott kerek feneke ingó látványától, hát ehhez a hangulatomhoz mérten kissé morcosba váltok.
- Szóval akkor legközelebb jelöltetnem kéne magam az elnökválasztáson? - érdeklődöm. Igazából nem is rossz ötlet. Lehet, hogy a soron következő tíz éves tervbe befoglalom a lehetőségét. Nem is lenne rossz mulatság. Most is felelősségteljes döntéseket hozok, annyi lenne a különbség, hogy ott nagyobban menne a buli. Na meg annyi, hogy azoknak az országoknak a diplomatáit, akikkel bajom van, simán megehetném vacsorára. Elias Syden, az Egyesült Államok elnöke. Egész jól hangzik a dolog még fejben kimondva is. - Egyébként majd meglátod, miről beszéltem. Nem vagyok celeb, de a cégem nem csak a városban, hanem az államok egész területén ismert. Ezzel pedig együtt járnak a celebség - ahogy fogalmaztál - árnyoldalai is. Láttam már magam az újságban annak kapcsán, hogy bementem egy boltba egy pár zoknit venni. Két oldalra rúgott a cikk. Most már talán érted, miért szoktam le a városban járkálásról - ismertetem Harley-vel a számára még nem mindig ismert tényeket. Biztosra veszem, hogy néhány nap múlva megint az én képem fog virítani az újságban, az övé társaságában, és mindenféle teóriák fognak szárnyra kapni az állítólagos szerelmi életemről, ami nem mellesleg nem is létezik. Ez a népszerűség átka, nem lehet ezzel mit tenni. El kell viselni, és kész - addig, amíg valami olyasmi nem kerül napvilágra, ami miatt ki kell nyírnom néhány újságírót.
- Ha nagyon éhes vagy, bármikor adhatok valamit a szádba! - kiáltok Harley után, ahogy elindul az emeletre, és eltűnik a szobája mélyén, aztán használatba veszem a földszinti fürdőt, egy vihargyors zuhany után előrántom a dolgozószobából az öltönyömet - áldom az eszem, hogy ott is tartok egyet, amolyan "bármikor jól jöhet" alapon. A nyakkendőtől és zakótól ezúttal eltekintek, de a nadrág és a fehér ing eleganciája számomra létkérdés, bár gyanítom, nem sokat járnak így egy gyorsétterembe. Nem érdekel. Nincs dresscode a mcdonalds seattle-i kirendeltségében, sem pedig etikett arra vonatkozóan, hogy csak bőrdzsekiben és farmerban lehet benyomni az embernek némi gyorskaját a szájába.
Leülök a kanapéra, a kényelmesen, elterülve alvó macska mellé, mert Harley-nek természetesen még se híre, se hamva, és ujjaimmal dobolni kezdek a karfán.
- És még én siessek... - dünnyögöm, de valójában nem vagyok meglepve. A nők még az apokalipszis küszöbén is képesek lennének készülődni, hogy nehogy smink nélkül lépjenek át a túlvilágra.





©️ ZENE: SZÁM CÍME | MEGJEGYZÉS: -
Vissza az elejére Go down

avatar
Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Chatkép :

Tartózkodási hely :
✦✦ beside my lovely syden ♥
Hobbi & foglalkozás :
✦✦ eat the rude
Humor :
why so serious? let's put a smile on that face ❤



A poszt írója Harley Asuman Osborn
Elküldésének ideje Kedd Május 29, 2018 1:17 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next



Elias && Harley

Morcosan figyelek vissza rá, miközben ecseteli a szokásos kötekedő dumáit. Kell ez nekem? Viszont sikerül néhány mély levegőt vennem és csak mosolyogni a dolgon: Valóban az összes nő csak kattog és az csak vészjósló lehet? Barátom, nem kellett volna az összeset kipróbálni.
Nem különösebben reagáltam rá tehát bármit is, mert máskülönben elég csúnyán összemorrantunk volna megint és most kivételesen nem érzem magamat annyira a toppon, hogy fölényben legyek vele szemben. Majd talán máskor kiprovokálom direkt, ha olyan kedvem lesz. Most megúszta. Egyébként is nekem bőven van okom arra, hogy a gondolataimmal legyek elfoglalva. Nekem nem felhőtlen az életem, mint egyeseknek. Kíváncsi lennék fordított helyzetben, hogy ő hogy viselné az én életemet. Erősen kétlem, hogy ennyire idilli módon, mint ahogy én.
A szópárbaj helyett viszont két lábra állok nehezen és felhúzom magamhoz őt is. Végignézek rajt, és ha most nem tett volna gúnyos megjegyzéseket, lehet, hogy újra megpróbáltam volna rámászni. Ha a terveim között is lett volna, akkor a mostani újabb kijelentése után biztos, hogy meggondoltam volna magamat. Már épp szólni akartam volna vissza, amikor is megérinti a derekam és belelöki magunkat a vízbe. Szerencsémre neki előbb sikeredett stabilan megállni a vízbe, így én nekem is könnyed volt a dolog: belé kapaszkodtam feszülten, szinte felmászva a nyakába.
- Te... - Befogom a számat még időben, helyette csak morcosan nézek rá. - Akkor is a te hibád, mert hagytad magad. - Felhúzom az orromat sértetten - Egyébként is a te ötleted volt a tenger. - Megrántom a vállamat duzzogva. Nem, nem hisztizek, vagyis de. Nem elég, hogy gúnyolódni kezdett és még be is lökött a vízbe, most pedig még ő mondja, hogy nem ő a hibás amiért nem lesz kész időben a kaja. Hagyta magát, nem? Még a végén majd nekiáll feszkózni, hogy elvállaltam a főzést és még mindig nem csináltam semmit. A tenger pedig jó ötlet, még akkor is, ha utálom a vizet. A partot el fogom viselni, mert ott csak kicsit fog érinteni és ott legalább még a Napocska is sütni fog. Bár alighanem én képtelen vagyok a barnulásra, inkább csak jó pirosra leégek. Akkor viszont minimum két hétig felejtse el azt is, hogy egyáltalán kisujjal megérintsen.
Leszállok róla, aztán kievickélek a lépcső felé és hálát adok, hogy végre szárazföld - de amikor kifele menet megpaskolja  a fenekem, hárpia módon hátrafordítom a fejem amíg a nyakam engedi, és tenyeremet a fenekem egyik felére teszem féltve. - Ne ütögesd. - Pirulok. Úgy csináltam, mint aki vérig lenne érte sértve, pedig ő is pontosan jól tudja, hogy ez nagyon is felizgat. Ezt jobb, ha nem csinálja, mert máskülönben ma tényleg nem lesz főzve.
- Éhen halsz? - Kérdezek vissza, miközben magamra tekerem a törölközőt. - Annak inkább mindjárt én vagyok kitéve. - Helyesbítek, mert valóban éhesnek érzem magam. Ő pedig messze áll attól, hogy éhen haljon. Van olyan vámpír, aki abszolút tartózkodik az emberi ételektől.
A törölközőt összefogom magamon és lassú léptekkel megindulok kifelé, mégis meglep egy pillanatra, amikor felajánl egy olyan dolgot, amit tegnap reggel még zokon vett az én számból.
- Egyébként az egykori elnökünk is rendszeresen járt közösségbe enni a nélkül, hogy játszotta volna az eszét. - Igen, az egykori elnök.. egyszer szavaztam is már rá. Viszont az utóbbi elnökválasztás egyenest a siralomvölgy lett. Ültem a televízió előtt és izgultan vártam a többi emberrel a szavazások eredményét, és amikor meglett az eredmény, egyszerűen egész nap csak bőgni tudtam utána.
Viszont örültem, hogy Elias belement ilyesmibe is.- Nem tudom, hogy hogyan megy ez a celebeknél, viszont csak nem fog rád akaszkodni a média, csak mert Elias Syden kimozdult a civilizációba. - Vigyorgok, habár egyáltalán nem volt gúny a hangomban. - Minden vágyam egy hatalmas nagy hambi. - Szinte összefut a számban a nyál is, egyszerűen rettenetesen megéheztem olyan szinten, hogy talán még képes lennék még Elias-ra is rácuppanni pióca módra éhségoltás gyanánt.
- Viszont akkor siess. - Megindultam felfele a lépcsőn, hogy felöltözzek és varázsoljak magamból valami emberi formát.

Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Tartózkodási hely :
Seattle
Hobbi & foglalkozás :
pénz és szex
Humor :
Pszichopata



A poszt írója Elias Syden
Elküldésének ideje Szomb. Május 26, 2018 5:53 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next


Harley + Elias



Fogalmam sincs, mi járhat most Harley fejében: sosem voltam gondolatolvasó, és sosem érdekelt annyira mások véleménye, hogy megtanuljak olvasni a testbeszéd jeleiben - lehet, hogy könnyebb dolgom lenne, ha most látnám apró rezzenésein, mi bántja éppen. Vagy éppen nehezebb lenne ettől, ki tudja. Háttal fekszik nekem, nem tudok belenézni az arcába, és felmérni a pillantását, de azt látom, hogy óhatatlanul is beleborzong, mikor simogatni kezdem a vállát, aztán kis idő elteltével - mintha megelégelné a gyengédséget - felém fordul, és felül. Az arcán egy halvány mosoly látszik, a feldúltságnak, amitől tartottam, jelét sem látom.
- Ez örvendetes - dünnyögöm. - Úgy feküdtél itt, mintha épp halálra sértettelek volna, és azon gondolkodnál, milyen módszerrel tegyél el láb alól - tornázom magam én is ülésbe. - Bár a nők bármin, mindig és mindenhol képesek agyalni, és ez nem mindig jelent jót - foglalom össze nagy vonalakban az ellenkező nem terén szerzett tapasztalataimat. És még csak nem is túlzok: tényleg, hihetetlen, hogy AKÁRMIN képesek folyamatosan gondolkodni, teóriákat felállítani, és feleslegesen túlbonyolítani dolgokat, néha olyan mögöttes tartalmakat látva a dolgokba, amelyek valójában nem is léteznek. A Vénusz bolygón, ahonnan a nők jöttek, ez biztos valamiféle globális sport lehet.
Felhörrenek, mikor azt mondja, én tartom vissza a reggelizéstől, és mikor a kezét nyújtja, keservesen nyögve ugyan, de feltápászkodom.
- Hát hogyne. Én másztam magamra, mi? - kérdezem, de még mielőtt kaphatnék egy duzzogó, vagy épp hisztis tekintetet, átfogom a derekát, és mire észbe kaphatna, a medencébe vetem magam - magammal húzva természetesen őt is. Amúgy sem ártana egy ekkora dugás után kissé lemosni magunkat.
- Nocsak, nocsak... - vigyorgok, mikor felbukkanok a felszínre, és konstatálom, hogy Harley úgy kapaszkodik belém, mintha valamiféle jelzőbója lennék - nem is értem, miért akar valaki a tengerhez menni, mikor egy medencében is képes lenne megfulladni - szemétkedem, aztán elnevetem magam. - Igen, tényleg felvetettem az ötletet. És nem is jutottam el odáig, hogy meggondoljam magam. Szóval vagy úszóleckéket veszel bébi, vagy mentőmellényt, mert előbb vagy utóbb, de biztosan szükséged lesz rá. A tenger gyönyörű, hidd el, megéri látnod - indulok el aztán a kis lépcső felé, a görcsösen nyakamba kapaszkodó Harley-vel egyetemben, és mikor mászni kezd kifelé a kis lépcsőn, megpaskolom a fenekét.
- Rendeljünk valamit, még mielőtt éhen halok - kapom magamra a nyirkos fürdőnadrágomat, hogy ne lógó farokkal lófráljak a lakásban. - Sőt, van jobb ötletem. Tényleg nem szeretek a városban sétálgatni, de a kedvedért talán erre is hajlandó vagyok. Menjünk el valami gyorsétterembe, és reggelizzünk - ahogy az átlag, normál emberek teszik. Ellenjavaslat? - kérdezem, és őszintén remélem, hogy értékeli a gesztust részemről. A városi korzózás nekem olyan, mintha épp verbénával üldöznének - egy ilyen felajánlás részemről elég nagy áldozat. De egye fene, ezért a bájos kis boszorkáért akár még ezt is megteszem. Ma különösen jó kedvem van - használja ki, amíg lehet.




©️ ZENE: SZÁM CÍME | MEGJEGYZÉS: -
Vissza az elejére Go down

avatar
Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Chatkép :

Tartózkodási hely :
✦✦ beside my lovely syden ♥
Hobbi & foglalkozás :
✦✦ eat the rude
Humor :
why so serious? let's put a smile on that face ❤



A poszt írója Harley Asuman Osborn
Elküldésének ideje Csüt. Május 24, 2018 11:42 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next



Elias && Harley

Elfordulok, de nem azért, mert nem akarom őt látni. De, nagyon is akarom és pontosan ez az oka annak, amiért most inkább nem nézek rá. Íme, a gyönyörű pillanatból is lehet valami kínzó; de pont azért kínzó, mert gyönyörű. Nem, nem emlékszem arra, hogy valaha is voltam ennyire boldog mint jelen pillanatban, mégis egyetlen egy könnycsepp legördül az arcomon, egyenesen le a vizes padlóra. Lehet egyszerre végtelenül bánatosnak lenni és lehet egyszerre végtelenül boldognak lenni, alighanem viszont az utóbbi ostoba dolog a részemről. Beletemettem magamat egy olyan érzésbe, ami a végén úgy is darabokra szed, mert ebből nem lehet semmi sem. Talán annyira nem is véletlen ez a kötődésem. Kötődés... miért nevezem így? Ez annál jóval több, mégis a saját nyugalmam érdekében is így fogom nevezni ezt a továbbiakban is. Nem fogom, nem is akarom ezt többnek nevezni, így is szenvedek eleget. Nehéz megküzdeni a halál gondolatával és egyszerre azzal a fájdalommal, hogy olyasvalakit szeretsz, akit nem szabadna. Minden annyira hasonlítható egy cérnához, amivel összevarrjuk a ruhaanyagot. Azt gondoljuk, hogy elég cérnát vettünk, mégis aggódni kezdünk amikor már a varrás végére érünk, hogy ez egyáltalán nem elég és befejezetlen marad. Az én cérnám is lassan elfogy, már nem kell sok.  
Letörlöm a könnycseppem útját, aztán finoman megrezzenek, amikor közelebb húzódik hozzám és cirógatni kezdi a vállamat. Kérdésére egy időre elhallgatok, gondolkozva a válaszon. Elgyengültem kis időre, de ettől még nem fogok bennmaradni ebben a gödörben. Sírtam, mert hamarosan ennek a boldogságomnak úgy is végeszakad.
Élvezem néhány pillanatig a simogatását, aztán felé fordulok és felülök. Sokáig nem akarok itt ücsörögni a hideg kövön, máskülönben megbetegszem. Most egyébként is sokkal nagyobb az esélyem rá, mint egyébként. A boszorkányképességeim pedig nem terjednek ki ilyesféle hülye betegségek gyógyítására. Nem azért, mert nem tudom, hanem mert mi sem ostobaságokra pazaroljuk az erőnket. Ha pedig lenne rá esetleges mágia, akkor sem értenék hozzá. Az én asztalom többnyire az átkok és a mérgek. Gyógyítani is csak annyit tudok, mint amennyit begyógyítottam magamon, amikor Elias ivott belőlem.
- Jaj nem... - megrázom a fejemet mosolyogva. - Nincs semmi baj sem. - Alighanem hazugság a részemről, de másfelől pedig valóban nincs baj. Jól éreztem magamat vele, és mindössze ezért zuhantam össze lélekben pár másodpercre. - Csak egy kicsit elgondolkoztam meg kifújtam magam. - Mondom tovább, aztán közelebb kúszom hozzá és orrom hegyével kezdem el cirógatni az arcát kedvesen, majd végigsimítva a hátán az arcomat a nyakára hajtom kényelmesen. - Miattad nem lesz kész a kaja sem. - Terelem a témát, mert még én is éreztem az előbb magamon, hogy belevörösödtem a hazugságba és a zavarba. De nem akartam neki arról beszélni, hogy mi a bajom. Alighanem kiröhögne és gyengének tartana. Ha pedig gyengének lát, akkor jobban rám fog szállni amit nem fogok hagyni. Jobb, ha a hárpia énem marad a gondolatai közt.
- Azt hiszem, mintha említetted volna, hogy valamilyen tengerhez akarod a következő programot. Valóban? - kérdezek kíváncsian. Nagyon jó program lenne, bár én akkor maradni fogok a kacsaúsztatóban avagy a víz legszélén. Tengeri kagylót pedig egyébként sem láttam közelről.
- Gyere.- Megfogom a karjait amikor felállok és húzom fel magam után, viszont ha fel is kel a földről, az sem az én erőfeszítésem hatására fog történni.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Tartózkodási hely :
Seattle
Hobbi & foglalkozás :
pénz és szex
Humor :
Pszichopata



A poszt írója Elias Syden
Elküldésének ideje Csüt. Május 24, 2018 6:29 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next


Harley + Elias



A meghátrálás mindig az a fogalom, ami könnyen vezet egy kényes egyensúly felborulásához: a gyáva elveszti erejét, és átadja a vele szemben állónak - aki aztán vagy él ezzel az előnyével, vagy sem. Igaz, a mi esetünkben az egyensúly már a kezdet kezdetén kissé az én javamra íródott: lefektettem szabályokat, amelyekre Harley az idejövetelével szentesített. Tökéletes alá- és fölérendelt viszonyban voltunk az elején, egészen addig a napig, míg halálosan vérig sértve és felpaprikázva ki nem osztott úgy, ahogy erre csak nagyon kevesen vették eddig a bátorságot. Valójában nem a kiabálásának és szavainak, csupán hallatlan merszének köszönheti, hogy nem csupán megtorlás nélkül hagytam szavait, hanem azóta kissé másképpen bánok vele. Egyikünk néhány fokot feljebb lépett azon a bizonyos létrán, másikunk ugyanannyit ereszkedett lefelé: még most is választ el bennünket némi távolság, de jóval közelebb vagyunk egymáshoz, mint az első két napban. Mára elérte azt is, ami elődei közül még soha senkinek nem sikerült: hogy tekintettel vagyok rá.
Ezért is ajánlom fel neki ebben a helyzetben az irányítást, bár jókora részben a kíváncsiság is mozgat - lássuk, mire képes akkor, ha az ő kezébe kerül a gyeplő. Ezért vagyok talán némileg csalódott, mikor a kívánságom nem teljesül - ugyanakkor lássuk be, a legjobb módszert találta meg ahhoz, hogy a dührohamnak még csak a küszöbéig se jussak el. Kefélés közben ugyan kinek lenne kedve hőzöngeni? Nekem biztosan nem.
Amikor megfordul rajtam, a szemem szinte megbabonázva mered a látványra, ahogy farkam előbukkan belőle, majd eltűnik benne újra, és talán ez is hozzájárul ahhoz, hogy hihetetlen gyorsasággal közelítsek a csúcs felé. Őt sem akarom azonban beteljesületlen vágyak karmai között hagyni, így hát ujjaimmal megtalálom mellbimbóit, és hogy a kettős izgatás meghozza eredményét, annak legbiztosabb jele a megránduló teste, az izmai pulzálása a már-már szétdurranással fenyegető farkam körül, és a nedvesség, ami elönti a teljes ölét - ennyi kell ahhoz, hogy engem is átlökjön a határon, és magam is a kéj karmába kerüljek, megtöltve magommal belsőjét.
Néhány másodpercig a lábamra borulva pihen, aztán lemászik rólam, és anélkül, hogy egyetlen pillantást is vetne rám, oldalára fordulva végigfekszik a földön - én meg csak bámulom értetlenül a viselkedését. Szeretem, amikor szex után a szemembe néz: tetszik a kielégült és párás pillantása, és ettől az apró örömtől most megfosztva érzem magam. Mindig azt hittem, hogy ismerem a nőket: most meg kiderül, hogy valójában olyanok, mint a könyv, amelynek csak az első lapjait olvastam át, és rájövök, hogy a maradék rejti a - néha megfejthetetlen és érthetetlen - lényeget.
Felveszem azt a testhelyzetet, amit ő, oldalamra fordulva mögé dőlök, fél könyökömre támaszkodva, és óvatosan - ahogy az állatot simogatja az ember, nem tudván, mikor számítson harapásra - megcirógatom a vállát.
- Hé... - mormogom. - Minden rendben? Vagy van valami gond? - kérdezem kissé aggodalmasan. Aggodalmasan? Én? Egy nő miatt? Hát, ez is valami újdonság - erre eddig még egyszer sem volt precedens. Fájdalmat alighanem most nem okoztam neki, készakarva legalábbis biztosan nem. Nem voltam vele erőszakos, ő kezdeményezett, sőt, fél órával ezelőtt még kimondottan jókedvű volt - egyszerűen fogalmam sincs, mi lehet momentán a baj.





©️ ZENE: SZÁM CÍME | MEGJEGYZÉS: -
Vissza az elejére Go down




A poszt írója Ajánlott tartalom
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next

Vissza az elejére Go down
 

Elias lakása

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 5 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next

 Similar topics

-
» Lakónegyed
» Kumogakure lakóházai
» Akari klán rejtekhelye és lakása
» Sean lakása
» Tatia lakása

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi
- járd körbe városainkat -
 :: Seattle :: Lakónegyed
-

Friss reagok
- lelked hangjai -


Pént. Nov. 30, 2018 1:01 pm
Pént. Nov. 30, 2018 12:45 pm




Álarc nélkül
- itt vagyunk -



Nincs


Jelenleg 7 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 7 vendég :: 2 Bots
A legtöbb felhasználó (77 fő) Kedd Jún. 23, 2015 10:38 pm-kor volt itt.

Fajaink aránya
● ● számokban a valóság ● ●

csoportok ●
Ffi
Ember •
4
8
vámpír •
7
12
ősi vámpírok •
2
4
Vadászok •
1
4
Boszi / mágus
10
3
Vérfarkas •
5
9
hibrid •
2
1
vámpírboszi •
6
4
Animágus •
0
3
dhámpír •
4
2
tündér •
2
1
Farkasboszi •
2
1
druida •
1
3