Share | 

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Tartózkodási hely :
Seattle
Hobbi & foglalkozás :
pénz és szex
Humor :
Pszichopata



A poszt írója Elias Syden
Elküldésének ideje Today at 4:33 pm
Ugrás egy másik oldalra

Harley & Elias



Hogy milyen érzés amit a szájával tesz velem? Pazar. A hab lenne a tortán, ha itt fejezhetném be, de - kivételesen - lemondok az ilyen irányú önzésemről. Ügyes kislány, érdemel ő maga is némi jutalmat. Így aztán érdeklődő kérdésére csak egy vállvonogató mordulással válaszolok, már amennyire ezt lehet válaszként értékelni. Aztán igazság szerint sokkal jobban elfoglal az, amit magával tesz, és ahogy látom, igazából őt is, mert nem forszírozza a választ. Levegő után kapkodva, hullámzó mellkassal nézem mutatványát, ahogy kényezteti magát, és ha lehetne, már a szememmel megdugnám. Ehelyett inkább térdre ereszkedem a kanapé előtt, először lehunyt szemmel, mámorosan magamba szívom nőiességének illatát és zamatát, majd munkába állítom nyelvemet, és megrészegít a nedves forróság, ami fogad. Érzem, ahogy kezével a hajamba túr, a tincsek csiklandozzák ujjai közét, aztán elér fülemig halk, némileg panaszos, mégis elégedett nyüszítése mikor melleibe markolok. Vadság ide vagy oda, nyilván tetszik neki a dolog, mert egyetlen mozdulatot sem tesz, hogy elhúzódjon - épp ellenkezőleg. Egyre sűrűbb sóhajai betöltik a nappalit, teste megremeg, majd ez a remegés szinte kontrollálhatatlanná válik, kezével fejemet combjai közé zárja, a menekülés esélyét sem hagyva meg számomra, bár eszem ágában sincs ennyinél abbahagyni, amit már elkezdtem. Még néhány mozdulat, aztán teste megfeszül ahogy megrohanja a mindent elsöprő orgazmus. Érzem nyelvemen rejtett izmainak lüktetését, de nem hagyok időt rá, hogy visszatérjen ebbe a világba: felmérem, hogy a kanapén meglehetősen szűkös a hely, így hát mire feleszmélne, a földre rántom, a puha, süppedős szőnyegre, és a következő pillanatban már benne is vagyok. Kegyetlenül, egyetlen mozdulattal nyársalom fel, és máris mozogni kezdek keményen, vadul, durva lökésekkel, minden mozdulattal elérve testének legmélyét.
- Szét foglak d*gni... - hörgöm a fülébe, és le sem bírom venni a szemem a nyakáról, ahogy ütőere szemmel láthatóan kidagad. A szemem elé vérvörös köd borul, azon kapom magam, hogy bele akarok kóstolni nem csak a p*ncijába, hanem a vérébe is. - Mondd, hogy gyűlölsz... - lihegem - elvégre ma gyilkolni jöttem ide, és a tény, hogy épp együtt törünk a gyönyör felé mit sem von le abból, hogy ő boszorkány, én meg vámpír... nem vagyunk jóbarátok.
/ zene: a dal címe / megjegyzés: -

Vissza az elejére Go down

avatar
Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Chatkép :

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
✿ beside coven ✿
Hobbi & foglalkozás :
✿ eat the rude ✿
Humor :
✿ redhead ✿



A poszt írója Harley Leila Nevaeh
Elküldésének ideje Today at 1:25 am
Ugrás egy másik oldalra

+18 elias & harley
Bestiális mosolyt engedek meg magamnak amint láttam az arcán, hogy mennyire nem volt ínyére mindaz, hogy beleharaptam a combjába. Pedig képes lettem volna ennél sokkal nagyobbat harapni, mégis ez az aprócska harapás is képes volt szisszenést generálni ajkai közül. Persze, semmiféle panasz nem szökkent ki még onnét, merthogy idő előtt hímtagját már akkor bekaptam; így vonva el a figyelmét az előbbitől. Ízlelgetve szopogatom, teljes boldogsággal és könnyedséggel, közben pedig egyik tenyeremet köré fonom és azzal is húzom rajt a bőrt fel-alá. Ezt megszakítja egy olyan mondattal, ami nem nyerte el a tetszésemet. Képesek vagyunk még szex közben is egymást nyúzni a szavakkal.
- Miért, különben mit tennél? - Kérdezek tőle vissza nem túl kedvesen, a nélkül, hogy bármiféle választ is vártam volna. Képes vagyok arra, hogy megvédjem magamat vele szemben, hiába is ábrándozik a holttestemről, nos, nem ő általa fogok meghalni. Így hát a dicsőség nem őt fogja érinteni. Tény, örömet szerezhetnék neki a hírrel miszerint hamarosan úgy is halott leszek, de miért is adnám meg neki ezt az örömöt? Hadd éljen abban a tudatban, hogy nagyon hosszú ideig fogom megkeseríteni az életét épp úgy mint egy ártó démon, - bár így lenne -. Erre az együttlétre is épp úgy tekintek, mint az utolsó vacsorámra. (..) - Már költekeznél is rám? Valamit már nagyon jól csinálok, nem gondolod? - Pajkosan nyaltam végig ajkaimon, gyermeki vigyorral az arcomon amit még az ő beszólásai se tudnak most már elsimítani. A pénz engem nem érdekel még akkor sem, ha még a templom egere is tehetősebb nálam; jobban inkább az érdekel most, hogy annyira már nem akarja a halálom, annál inkább azt, hogy mindez többször megtörténjen. Milyen kár, hogy erre nem lesz többé lehetőségünk.
Meglepte, hogy a derékszíjat kihúztam a nadrágjából és máris azt a derekam köré csatoltam. Szerettem mindig is az ehhez hasonló játékszereket, de most ebben az esetben az ő öve is megteszi. Ha akarja, akár meg is csapkodhat vele később, miért is mondanék nemet egy ilyen jóleső fájdalomnak?  
Teljesen meztelen testtel ültem le végül a kanapé közepére, s nem várva egy pillanatot sem, máris izgatni kezdem jobb tenyeremmel nedves nőiességemet. A saját érintéseim nem elégítenek ki: épp olyan, mint amikor saját magunkat próbálnánk csiklandozni, de egyáltalán nem érezzük úgy, mintsem ha azt mást tenné. Így hát egyes egyedül rá vágytam és a magam izgatása is pusztán a játék része volt, hogy jobban felhergeljem őt. Én is szeretem látni, ha egy férfi magát kényezteti magam előtt.
Pár pillanatig mindössze csak egymással szemeztünk, láthatóan én nagyon is próbáltam őt magamhoz vonzani amit vágytól szikrázó íriszeimből könnyeden kiolvashatott. Vele szeretném ezt átélni utoljára. S bár aligha ismerjük egymást, a néhány közös vonásaink kialakít bennem egyfajta kötődést iránta amit nagyon nehezen fogok leölni magamban. Talán soha. Viszont ezt a sorsom megoldja helyettem is, hogy feledjek. Mindent.
Néhány pillanatra felbukkan bennem az elkeseredés, a gyökerestől belém rögzült félelem, de amint leguggol elém, máris újra erre a pillanatra tudtam gondolni és semmi másra. Szinte azonnal hosszas hajába túrtam nagyon lágyan, élvezve hajának a puhaságát és érintését. Simogattam szeretetteljesen.
Félresöpri tenyeremet, majd nyelvét legérzékenyebb pontomhoz nyomja ami mindössze egy azonnali jóleső remegést provokált le rajtam. Tenyerei húsos melleimbe markolnak nagyon erősen, akaratlanul pedig az érzéstől nyüszítek, de ez ne rémissze meg, hisz rettenetesen élvezem az érintéseit.
Mindeközben én egyik talpammal hátán simítok végig addig amíg csak tudok, s most már az összes ujjamat a hajába tűzöm, ezzel is ott tartva fejét. A túlzott izgalomtól máris végigrohan rajtam egy újabb remegés, ami most már egy erőteljes orgazmussal ért fel. Akkor körmeimmel a kanapé huzatjába vájok, hosszas nyögésem pedig épp úgy megremegett, ahogy az egész testem. Az ölem teljesen pulzál, így ha most tesz magáévá, kimondottan nagyon szoros leszek a számára.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Tartózkodási hely :
Seattle
Hobbi & foglalkozás :
pénz és szex
Humor :
Pszichopata



A poszt írója Elias Syden
Elküldésének ideje Yesterday at 4:29 pm
Ugrás egy másik oldalra

Harley & Elias



Úgy tűnik, telitalálat amit mondok, mert vérvörös színben játszik az arca, és egy pillanatra megrebben a szempillája. Nocsak szívem...tehát ezek szerint csakugyan durván szereted? Nos, akkor legyen kívánságod szerint. Nem vagyok kíméletes fajta, és vele különösen nem leszek - pláne, ha ezt ő maga is így akarja. Viszont nagyon úgy fest, hogy nem csak kapni szereti a dolgokat némileg vérmesebben, mint az átlag, hanem adni is, mert fogát néhány pillanatra combomba mélyeszti, mintha ő maga is vámpír lenne, egészen addig, hogy halkan felmorranok a húsomba hasító fájdalomtól. Néhány keresetlen szó után kutatok az agyam mélyén, de aztán el is akadok ebben a műveletben, mert érzem, ahogy szájával kezd kényeztetni, és ez fekete-vörös ködbe borítja az agyam, kisöpörve belőle szinte minden gondolatot - igaz, néha felszisszenek, ahogy egyszer-kétszer itt is megérzem fogai nyomát.
- Szerencséd, hogy túl jó vagy abban, amit csinálsz - morgom, mikor kihúzom merevségem szájából és kezéből. Ha nem így lenne, alighanem már épp csomagolnám a letépett fejét valamibe, hogy majd Seattle-ben házam kandallópárkányának dísze legyen. Hogy méltatlankodik-e ezen vagy sem egyetlen percig sem érdekel, mert a másodperc tört része alatt felrántom magamhoz, és letépem róla a melltartót, majd hangosan felnevetek zsémbelődésén.
- Szívem, ha kell, egy raklapnyit veszek neked. Telik rá - rántok vállat. Naná, hogy telik. Milliomos vagyok, ennek minden előnyével. Ha akarja annyi vadító fehérneműt és ruhát veszek neki, hogy a súlyuk alatt fullad majd meg. - Ha ma elégedett leszek veled, talán csakugyan veszek is - teszem hozzá, elhúzva előtte a mézesmadzagot. Na persze nem mellékes az sem, hogy remélem láthatom majd azokban a cuccokban is, és azokat is én szaggathatom le róla. Ezen a gondolaton felbuzdulva vetem magam melleire, mint a fuldokló a mentőkötélre, de nem hagyja meg nekem sokáig az örömöt, hogy belefeledkezzem abba, amit épp csinálok. Ismét kissé eltol magától, majd ajkaimra tapad, de ezúttal csókja már lágyabb, mint először - a szenvedélynek viszont most sincs híján. Lehunyom szemem, ahogy ujjaival hajamba túr, és kezével mellkasomon simít végig, de felpattan a szemem, ahogy meghallom a sajátságos zörgést, ahogy derékszíjamat kihúzza a nadrágomból. Pár pillanatig értetlenül nézek rá, nem tudom mirek készül. Csakugyan ennyire durván szeretné? Ha akarja, nagyon szívesen megtáncoltatom a szíjat a hátán, és a fenekén - szinte meglódul bennem a vér, ahogy elképzelem a vörös sávokat, amiket hagynék rajta. De mire reagálhatnék bármit is, magára ölti az övet, szinte egyetlen ruhadarabként, majd kényelmesen elnyúlik a kanapén, és miután megszabadul a bugyijától is, tökéletes rálátosom nyílik arra, ami egy férfinak maga a mennyország kapujával ér fel. Másodpercekig egymás szemébe meredünk, de pillantásom csakhamar visszatér az igéző látványhoz, ahogy magának okoz örömöt, és képtelen vagyok tovább visszafogni magam.
Letérdelek a kanapé előtt, és miközben fejem két lába közé temetem, hogy kezét félresöpörve, nyelvem vegye át ujjainak munkáját, közben felnyúlva két markomba fogom melleit, és némileg erőszakosabban szorítom meg őket - hagy élvezze csak a fájdalom és kéj agyat pusztító egyvelegét.

/ zene: a dal címe / megjegyzés: -

Vissza az elejére Go down

avatar
Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Chatkép :

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
✿ beside coven ✿
Hobbi & foglalkozás :
✿ eat the rude ✿
Humor :
✿ redhead ✿



A poszt írója Harley Leila Nevaeh
Elküldésének ideje Yesterday at 1:18 am
Ugrás egy másik oldalra

+18 elias || harley
Szóval bizonyítani akarsz nekem, hogy nem csak a nyelved fürge? Ó, édesem, bármennyire se nem vallod be még magadnak sem, de máris feladatodnak tartod, hogy elvarázsolj? Lássuk be, az én-féle stratégiám annyira hatásos lett, hogy most már talán csak emlékeidben él tovább mindaz, hogy megakartál ölni. Én azonban magamnak tisztán bevallom, hogy egyáltalán nem akarok neked ártani, sőt. Minden egyes pillanatban erősödik az érzésem, miszerint amíg élek, a nyakadra fogok járni. Ami persze talán úgy sem fog sokáig tartani, hisz váltig állítottam mindvégig, hogy legyőzöm a koven vezérét de be kell látnom, hogy meg fog engem ölni. Az életemet most lehet, hogy Elias megmentette, máskülönben ha ő nem érkezik meg hozzám, akkor már nem is élnék.
Csöppnyi hála fordult meg tehát ekkor rejtett féltekemben és még inkább azt éreztem, hogy akkor most ezért igazán boldoggá kell, hogy tegyem őt. Engedelmes leszek és azt tehet velem, amit csak akar. (..) Gúnyos nevetése egyszerűen csak vörösödést provokál az arcomra. Valóban szeretem a durva szexet és pont ez az, amiért most nagyon ingadoznak az érzelmeim. Szinte álomban érzem magamat ahonnét hamarosan majd csak felébredek. Nagyon régen voltam már utoljára férfival és még az sem vonzott annyira, mintsem ő. Tudom, hogy ő megadja nekem azt amire szükségem van. És én is megadom azt neki, amire neki van szüksége. Elérem, hogy csak is tőlem akarja majd ezen szomját oltani.
- Nos, akkor ne okozz nekem csalódást. - Tekintettem rá ördögien, midőn arcomra végül meghúzódik egy sejtelmes mosoly. Nagyon nem fogom eltűrni, ha óvatoskodni próbál velem.
Farka már tökéletesen meredezett arcom előtt, néhány másodpercig csodálva néztem, hisz rettentően izgató látványnak bizonyul. Régen láttam már ilyesmit és azt hiszem, hogy a látványától az egész ölem bizsergésbe kezdett. Nem vártam tehát túl sokat, hanem mohón kaptam be vörös ajkaim közé makkját,s amint közelebb nyomta a csípőjét, igyekeztem teljes egészét elnyelni; szinte már-már torkomban szorított magának helyet makkjának a vége. Ezt nem sokáig hagytam így csak néhány másodpercig, azt követően azonban az ő mozgásához igazodtam és amennyire tudtam, folyamatosan liftezett szám kemény farkán. Nyelvemmel masszíroztam és ügyeltem arra, hogy fogaim ne súrolják bőrét sűrűn, viszont olykor szándékosan fogaztam pusztán játékból.
Amint viszont újabb szintet léptem volna; egyszerűen csak melleim közé szerettem volna venni farkát, ám amint megtettem volna, újra megragad karjaimnál és kíméletlenül tépi le rólam a melltartómat. Amit egyébként nagyon zokon vettem.
- Hé, óvatosan! Egy vagyont hagytam ott érte. - Nem törődve semmivel, egyszerűen csak rámorrantam - nem túl durván-. Inkább szegénynek vagyok nevezhető mintsem gazdagnak, viszont ha ruhákról van szó, egyáltalán nem vagyok zsugori költekezni.
Ahogy ő, úgy én sem hagyok neki túl sok időt. Mellkasomat és melleimet kezdi el csókolgatni, viszont rettenetesen vágyom rá. Két tenyeremet arcára helyezem, hogy megállítsam és méregzöld íriszeibe tekinthessek néhány pillanatra. Fokozódik bennem a vágy, majd érzelemdúsan, szeretetteljesen sajátítom el ajkait mely egyáltalán nem volt heves; sokkal inkább szenvedélyes. Jobb tenyeremmel hajába túrok, bal tenyerem pedig mellkasán simít végig finoman. Végül újra ellököm magamtól kicsit sem óvatosan és a nadrágjából kiszedem az övet könnyed mozdulattal amit egyszerűen csak derekamra teszek át. Épp annyira állítom a méretet, hogy ujjait be tudja majd alá csúsztatni, így ebbe majd kapaszkodhat.
Aztán hátraléptem, majd leülve a kanapéra már meg is szabadítom magamat a bugyimtól, s máris csupasz puncimra csúsztatom jobb tenyeremet; izgatva ezzel saját magamat. Ujjaimat csiklómon mozgatom egészen hevesen, miközben nedvem egyre inkább folydogál. Persze, tekintetemet egyáltalán nem veszem le Eliasról, hanem épp felkínálom magamat neki, hogy azt tegyen velem amit csak akar.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Tartózkodási hely :
Seattle
Hobbi & foglalkozás :
pénz és szex
Humor :
Pszichopata



A poszt írója Elias Syden
Elküldésének ideje Kedd Jan. 16, 2018 4:23 pm
Ugrás egy másik oldalra

Harley & Elias



- Cccc... - ingatom csak a fejem, ahogy fenyegetőzik más testrészeim letépésével, vagy épp leharapásával, de kb annyira veszem komolyan a szavait, mint egy kisgyerekét. Ha ártani akarna nekem, már megtehette volna - és természetesen fordítva is. Hogy a nem éppen hízelgő kis jelzőm kiakasztja, azzal tisztában voltam - élvezettel toltam hát az arcába. Fel akartam korbácsolni a dühét, a haragját, és ezzel egyetemben a vérét is, hogy olyan cselekedetekre sarkallja, amelynek karjaiba máskor talán nem vetné ennyire könnyelműen magát.
- Mást is tudok neked mutatni bébi, amivel még többre mész, mint a nyelvemmel - vigyorgok rá, és felsóhajtok, ahogy immár a nyakamra tapad, és bőrömön érzem forró, bársonyos ajkait. Aztán eltűnik előlem, mint a kámfor, valamiféle morbid "erre csörög" játékot játszva, de nem hagyom sokáig parlagon - vagy jelen körülmények között a kanapén - heverni. Hamar előtte termek, és felrántom egy határozott mozdulattal az ágyról, hogy egy csókban forrjak vele össze. Nyelve megtalálja az enyémet, majd beleharap, és ezt a mozdulatot azon nyomban viszonzom is - némileg keményebben, mint ahogy ő tette. Nagyjából olyan reakciót kapok, amire számítok: fellángol a szemében a sértett dac, és mellkasomra támasztja a kezét, hogy dühösen ellökjön magától, míg én fejemet hátravetve felnevetek a reakcióján.
- Ugyan szívem... - lépek közelebb hozzá, hogy legyűrjem a távolságot, amellyel néhány lépésre lendített. - Ne játszd meg magad. Bármibe lefogadom, hogy keményen és vadul szereted... - heccelem, és a kaján vigyort le sem lehet törölni a képemről. Hogy dugjam meg? Örömmel. Most már ha meggondolná magát is megtenném vele... egy kis erőszak csak ízesebbé teszi a dolgokat, nem?
Erre viszont szemmel láthatóan semmi szükségem, mert önként és dalolva esik térdre előttem, majd kibontja a nadrágomból az eddigiektől már merev farkamat, és nyelvével végignyal rajta. Önkéntelenül is nyögök egyet, majd csípőm előre lököm, hogy eltűnjek a szájában, és miközben átadom magam ajka kényeztetésének, ledobálom magamról a nyakkendőt és az inget is.
- Rajta bébi... - suttogom, kezemmel a hajába túrva, megadva a ritmust - folytasd... - szólítom fel, és ha lenne kalapom, akkor most megemelném a teljesítménye előtt. Így viszont hamar belátom, hogy ha ez így megy tovább, nem lesz időnk még elkezdeni sem, mert a szájában fogok robbanni - így hát elhúzom magam tőle, aztán ismét talpra állítom, és nem épp kíméletesen szedem le róla a melltartót - csodálom, hogy nem szakad szét az anyag. Mindenesetre sok alkalmat nem adok Harley-nek a méltatlankodásra, mert máris végigcsókolom kulcscsontját, majd melleit, és mikor elérek a mellbimbójáig, jártatni kezdem rajta a nyelvem, néha meg-megszívva az apró csúcsokat.


/ zene: a dal címe / megjegyzés: -

Vissza az elejére Go down

avatar
Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Chatkép :

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
✿ beside coven ✿
Hobbi & foglalkozás :
✿ eat the rude ✿
Humor :
✿ redhead ✿



A poszt írója Harley Leila Nevaeh
Elküldésének ideje Hétf. Jan. 15, 2018 7:46 pm
Ugrás egy másik oldalra

+18 elias || harley
Megmagyarázza, hogy miért is lenne értelmetlen, ha leharapnám a kis nyelvét. Tisztában vagyok azzal, hogy egy idő után újra a szájában érezné, azonban a fájdalmat ugyanúgy érezné, másrészt addig amíg nem nő vissza, nos, nem tudna engem ilyen-olyan nevezőkkel illetni. Nem vagyok sértődékeny típus, de a felém való tiszteletet elvárom még egy alantas vámpírtól is. Attól, hogy a csatabárdot lerakattam magunkkal kis időre, még nem jelenti azt, hogy nem árthatok neki. Jól tudom, hogy amint kiszórakoztuk magunkat, máris folytatódik közöttünk újra az ördögi kör, ami valószínűleg nagyon sokáig fog élni közöttünk. Hisz nem fogjuk egymást megölni még akkor sem, ha megtehetnénk. Bizonyítja ezt az, hogy a jelenlegi pillanatban is bármelyikőnk léphetne annak ügyében, hisz most én, sem pedig ő nem vagyunk felkészülve a támadásra. Túlságosan is közel vagyunk egymáshoz annyira, hogy egy mozdulatba kerüljön, hogy végezzünk a másikkal. Persze, úgy látja, hogy nem félek tőle egy cseppet sem, de ez egyértelműen nem így van. Egy kiszámíthatatlan, pszichopata vámpír fejében bármikor fordulhatnak a dolgok és ebből kifolyólag örülhetek, ha nem másít a jelenlegi vágyain. Eddig jobban akar szexelni, mint sem ölni. Bár nem tagadom, ez most jelenleg rám is jellemző.
- Addig örülj, amíg csak a nyelvedet akarom leharapni. - Egy elmebeteg ribanc bármire képes ha felbosszantják, így azt javaslom neki, hogy nagyon is vegye komolyan azt amit mondok. Nem sejti ránézésre, hogy valójában mire is vagyok képes és pont ezért válok annyira veszélyessé. - Egyébként is, a nyelvcsonkoddal is mehetnénk valamire. - Vigyorgok rá bestiálisan, s újra belecsókolok, habár most már nyakára vezetem rá ajkaimat direkt úgy csókolva, hogy a vörös rúzsom hagyjanak maguk után nyomokat a bőrfelületén.  Hadd örüljön a nője, már, ha van. Amilyen bosszantó, nem hiszem. (..) Észre sem veszi egy darabon, hogy már nem a falnak szorít, hanem csak akkor eszmél rá, amikor már nincs mit fogdosnia. Én addig cselekedtem és elkezdtem magamról lebontani a ruhámat, csakhogy egy kicsit jobban felhergeljem a látványommal. Én persze őt már hatszor levetkőztettem gondolatban az elejétől fogva, hisz borzalmasan vonzó vámpírról van szó. És az elmebetegsége, a vadsága az, ami annyira vonzz.
Amíg közelebb sétál hozzám, bal karommal megtámaszkodom a hátam mögött, míg jobb tenyerem egyszeriben csak hasfalamon simít végig, s onnan vándorol át húsos melleimre, csakhogy jobban fokozzam a látványomat. Szerettem magamhoz nyúlni mindig is, és ezt most sem volt kivétel.
Karjaimnál fogva megragad és maga mellé rángat fel, majd mozdulatához fűz némi mondanivalót is. Viszont amikor tenyereit fenekemre csúsztatja és erőteljesen belemarkol, akaratlanul is újra felnyögök. De mire bármit is feleltem volna, végigtekeri vörös hajamat a tenyerén és erőszakosan húzza hátra a fejemet annál fogva, s ajkait az enyémre tapasztja. Nyelvemmel szétfeszítem ajkait vadul, s vészjóslóan bele is harapok egyszer nyelvébe nagyon óvatosan.
Aztán ellököm magamtól haragosan mellkasánál fogva, s nem várva egy pillanatot máris leguggolok elé és öve után nyúlok, hogy kiszabadítsam abból a szorító fogságból.
-  Akkor ne a szád járjon, hanem dugj meg. - Combjába harapok vadul, teljesen éhezve arra amit csak tőle kaphatok meg jelenleg. - De előtte szeretnék valamit. - Nadrágját nagyon kicsit lehúzom, aztán az alatta lévő ruhadarabot is, s máris szinte kibökte a szemeimet hímtagja. Ha már kemény volt, ha nem, akkor is éhesen végignyaltam rajt, s aztán néztem fel rá, hogy lássam a reakciót.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Tartózkodási hely :
Seattle
Hobbi & foglalkozás :
pénz és szex
Humor :
Pszichopata



A poszt írója Elias Syden
Elküldésének ideje Hétf. Jan. 15, 2018 4:45 pm
Ugrás egy másik oldalra

Harley & Elias



Különös ez a helyzet. Hozzászoktam századok alatt, hogy a nevemet vámpírberkeken belül már-már csaknem olyan babonásan suttogják, mint a Mikaelsonokét - nyilvánvalóan tettem azért, hogy így legyen. Ahogy végignézek eddigi életutamon, hullák szegélyezik a szélét. Már emberként is öltem, és ez vámpírként sem lett másabb, mióta pedig meghódítottam az üzleti világot, ott is félik a nevemet. Az Elias Syden, vagy épp a Syden Corporation szavak hallatán az ellenségeim szinte körmükkel vájnak alagutat Seattle utcáinak betonjába. Fürdőzöm eme kétes és hírhedt népszerűségben, és a jelenlétemet kísérő rettegéssel teli tiszteletben: most pedig találkozom valakivel, aki nemhogy nem borul a földre lábaim előtt, hanem még bátran meg is rángatja az oroszlán bajszát. Nézzük, mit ér el vele. Annál is inkább, mert engem senki nem tanított meg rá, hogy ne játsszam az étellel.
Kegyetlen, rövid kacaj szakad ki belőlem szavai hallatán, aztán megcsóválom a fejem.
- Remélem szívem nem várod el, hogy sírva fakadva gyászoljam az áldozataidat - vigyorgom. Valójában teljes mértékben hidegen hagy mind a száma, mind a mibenléte azoknak, akiket már eltett láb alól. A boszorkányokat meg a büdös vérfarkasokat alapból sem sajnálom - nemes egyszerűséggel méltatlanok a létezésre. Amelyik vámpír meg van olyan hülye, hogy hagyja magát legyűrni egy boszorkánytól, az meg meg is érdemli, hogy kitépjék a szívét, vagy éppen egy marék hamuvá porlasszák a napon. Következő mondata viszont némileg szöget üt az agyamba. Tehát azért olyan mérhetetlen bátor a hölgy, mert nem magányos harcos, hanem egy egész koven áll a háta mögött. Ugyanakkor a tény, hogy életben hagyott, e tekintetben kissé zavaró. Van szerencsém ismerni a kovenek törvényeit: halál minden vámpírra. Hogy még mindig lélegzem, és létfontosságú szerveim birtokában vagyok, talán annak köszönhető, hogy pimasz kis vendéglátóm erőteljesen rebellis hajlamokkal rendelkezhet. Ezt a problémát viszont most beteszem a később elővevendő tárgyú fiókba, ugyanis tesz róla, hogy valami mással teljesen elvonja a figyelmemet.
- Vámpír vagyok, szívem - válaszolom szemtelen szemöldökvonogatással a fenyegetőzésére. - Minden kitépett részem visszanő. És egyébként is... - emelem fel állát mutatóujjammal, hogy belenézzek a szemeibe - fogalmad sincs mit veszítenél, ha megfosztanál a nyelvemtől - morgom sokat sejtetően, és egy pillanatra lehunyom a szemem, mikor államba harap lágyan. Tüzes karikák ugrálnak szemem előtt, mintha csak a rajta lévő piros ruha színe égett volna az agyamba, és így, lehunyt szemekkel hallgatom ahogy halkan fülembe súgja a nevét, majd egy olyan kihívást, ami elől tisztességes férfiember nem futamodhat meg.
- Ahogy kívánod - térek vissza egy pillantással a valóságba, de mire feleszmélnék, csak a levegőt markolászom. Úgy tűnik el előlem, mint a kámfor, és csak akkor perdülök sarkon, amikor meghallom kuncogását a nappali irányából. Lassan indulok el irányába, lépést teszek lépés után, olyan vontatottan, mintha csak egy álomban járnék, és ez a néhány másodpercnyi szünet elég neki ahhoz, hogy teljes egészében lebontsa magáról a ruhát. Szemem elismerően issza fehérneműs alakjának a látványát. Szemtelen, pimasz, halálmegvetően bátor nő - egy harcos bőrébe bújt femme fatale.
Megállok a kanapé előtt, majd felhúzom magamhoz kezénél fogva, és úgy ölelem át, hogy kezem megtalálja a fenekét, és belemarkoljak a két feszes félgömbbe.
- Kár... igazán kár, hogy boszorkány vagy - súgom neki, hangom pedig megtelik kegyetlen szenvedéllyel. - Ettől függetlenül egy igazi d*gnivaló kis nő - tekerem hosszú haját kezem fejére, majd hátrarántom a fejét egy váratlan mozdulattal, de még mielőtt szitkozódna, vagy cafatokká átkozna, máris befogom a száját egy heves, és perzselő csókkal.


/ zene: a dal címe / megjegyzés: -

Vissza az elejére Go down

avatar
Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Chatkép :

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
✿ beside coven ✿
Hobbi & foglalkozás :
✿ eat the rude ✿
Humor :
✿ redhead ✿



A poszt írója Harley Leila Nevaeh
Elküldésének ideje Vas. Jan. 14, 2018 5:55 pm
Ugrás egy másik oldalra

elias || harley
Érzem rajt továbbra is a feszültséget ami mindössze annyival tér el az eddigitől, hogy most már egészen más az a valami, ami végett ideges lehet. Jól ismerem már a lények minden halmazát és azt is tudom, hogy egy magafajta sokkal szívesebben öl úgy, ha az áldozata retteg. Kevésbé egy olyant, aki még csak látszatát sem kelti a félelmének. Ha rettegnék tőle, akkor soha nem lettem volna a koven tagja. Aki oda tartozik, az csak is a Főtől retteghet, nem pedig mástól. Ez az én esetemben is jócskán így van, hisz nem vagyok bolond aki nem fél semmitől sem, egyszerűen csak tudom, hogy ennél a vámpírnál is van sokkal kegyetlenebb. Lássuk be, mi ketten egész idáig macska-egér párbajt űztünk, mi öröm lenne abban, ha valamelyikőnk meghalna és vége szakadna ennek a muris körnek? Én kimondottan élveztem a közöttünk lévő feszültséget még akkor is, ha meg kellett volna ölnöm.
- Nem csak vámpírokat, Kedves. - Próbálok levegőt vonni magamhoz, hisz hiába érzi a szorítást ő lazábbnak, nos, egy vámpírnak lehet, hogy ez egy finomabb szorítás, de nekem egyáltalán nem. - A kovenem nem tűr meg más természetfelettieket. - Közlöm vele csak úgy, cseppnyi információ gyanánt, ami minden bizonnyal felkelthet benne néhány elvet, miszerint miért is választottam ki őt és végül miért nem ártottam neki jelentősebben. Mert lássuk be, egy boszorkány nagyon tud kártevő lenni, ami az én és az ő esetünkben ez annyira nem mondható el. Búcsút inthetett néhány agysejtjének a pillanat erejéig és végezetül elmondása szerint a gyűrűjének közel két napig. Ha tehetném is mindezt jóvá tenném, hisz én csak a koven elveit követtem ahová már egyáltalán nem tartozok.
Arcára kiült a meglepődés ami mind azért, mert épp nem a támadás mellett döntöttem, hanem annál jóval más lehetőségnél kezdek el tapogatózni.
Legszívesebben egy hatalmas pofonnal díjaztam volna most őt inkább a kínálatom helyett. Korántsem nyerte el a tetszésemet a nevezője, sőt, nagyon nagy önuralom kellett, hogy most helyben ne fojtsam meg. - Még egy ilyen és leharapom a nyelved. - Suttogom a fülébe egészen komolyan, habár azt követen inkább csak állába csókoltam finoman, éhesen.
Jobban nekiszorít a falnak testével, másik lábamat pedig felsegíti derekára, mire akaratlanul, de vérvörös ajkaimat elhagyja egy sóhaj. Ez a póz sokkal jobban tetszene abban az esetben, ha egyikünkön se lenne ruha ami gátolna.
Végül is most először egy kedvesebb mosolyt hagyok meg az arcomon ami azért szokatlan, mert eddig mindvégig inkább gúnyosan néztem rá. Kimondottan örültem, hogy elárulta a nevét, hisz az már a féle bizalomnak a jele. - Harley. - Teszem közzé én is a nevemet, aztán folytatom szurkálódva: - Akkor tégy róla, hogy sikoltsam a neved, Elias. - Sziszegem a nevét a fülébe akárcsak egy alattomos kígyó, majd azzal a lendülettel tűnök el előle mágiámnak köszönhetően, de persze nem messze.
Az előtérrel szemben jelenek meg a nappaliban, pontosabban a heverőn ülve, miközben elkezdem magamról könnyeden lebontani a vörös ruhámat, aminek már lesegítette vállamról az egyik pántját. Mire közelebb jött volna hozzám, már nem is volt rajtam a ruha, hanem a hajamhoz illő, vörös melltartó ami kimondottan kiemeli feszes melleimet, na meg persze ahhoz tartozó azonos színű csipkés bugyi, ami fenekemre vonhatja a figyelmet.
- Gyere. - Mutatóujjammal mutatom neki, hogy jöjjön csak közelebb hozzám.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Tartózkodási hely :
Seattle
Hobbi & foglalkozás :
pénz és szex
Humor :
Pszichopata



A poszt írója Elias Syden
Elküldésének ideje Vas. Jan. 14, 2018 4:20 pm
Ugrás egy másik oldalra

Harley & Elias



Elmondhatatlan lelki kéj önt el, ahogy elképzelem a rettenetet, a félelmet, a halálra felkészülés minden pillanatát - és csalódom, mikor mindezt nem kapom meg. Fogalmam sincs róla, hogy csupán engem akar-e bosszantani azzal, hogy semmibe veszi a fenyegetéseimet, vagy épp bolond, amiért fittyet hány rá, esetleg a kelleténél magabiztosabb, mert egyetlen mozdulattal nem adja jelét annak, hogy úgy érezné, eljött életének utolsó órája. Ettől pedig már nem morcos vagyok, hanem sértett, mint egy durcás kisfiú, aki nem kapta meg a kért karácsonyi ajándékot.
- Szóval érezzem magam kitüntetve, amiért még élek? - morgom felé mély torokhangon, összevont szemöldökkel. - Szívem, ezzel azt akarod mondani, hogy szakavatott vámpírgyilkossal hozott engem össze az élet? - kérdezem, és némileg elismerően biggyesztem le az ajkamat. Az efféle jellemvonásokat - vérszomj, és a gyilkolás bármikori végrehajtása a lelkifurdalás legkisebb jele nélkül - mindig is sokra tartottam, és némileg tiszteltem is. Talán ennek is köszönhető, hogy a szorításom a nyakán némileg gyengül: bár alighanem ebben része van annak is, hogy véleményem szerint kár lenne egy ilyen vadító testet kitenni az enyészetnek.
Beáll néhány másodpercnyi szünet, mintha csak óvatosan tapogatóznánk a másikunk mentális antennáinak irányába. Én azon gondolkodom, öljem-e meg, vagy támasszak bizonyos feltételeket az életben hagyásának tekintetében, ő pedig alighanem azon morfondírozik, hogyan szabaduljon szorongatott helyzetéből. Közelharcra várok, arra, hogy ereje majd összecsap az enyémmel, és ha kell, hát kifordítjuk sarkából az egész várost, így hát eléggé meglep a reakciója. Érzem, ahogy lábát a csípőmig emeli, ágyéka az enyémhez szorul, miközben kezével lágyan végigsimítja az oldalamat. Önkéntelenül is megrezzenek, és végigfut rajtam a jól ismert borzongás, tetőtől talpig. Mennyi idő is telt el azóta, hogy önfeledten áldoztam a szórakozás örömeinek? Talán két hete is van annak már. Az üzlet, a gyilkolás, meg a kutatások kontrollálása elveszi szinte minden szabadidőmet.
- Ez valamiféle stratégia, vagy csak egy simán megdöngethető kis r*banc vagy? - vigyorgok rá. - Ha az előbbi, akkor gratulálok. Tisztában vagy vele, hogy használd ki az adottságaidat. Ha az utóbbi, akkor most már ne is akarj visszakozni, mert nem lesz rá lehetőséged - szorítom még jobban neki a falnak, de immár csak testemmel: kezeim elengedik a nyakát, egy mozdulattal csípőm köré igazítom másik lábát is, így szinte két centiről meredek bele abba a boszorkány-titokzatos és szinte természetellenesen csillogó szempárba.
- Mellesleg a nevem Elias - suttogom halkan. - Csak hogy tudd, kinek a nevét kiabáld majd önfeledten - húzom le fogammal válláról ruhájának pántját. Igaz, gyilkolni jöttem, így vérszomjam kielégítetlen marad: de talán más területen megkapom az elégedettséget és az élvezetet.
/ zene: a dal címe / megjegyzés: -

Vissza az elejére Go down

avatar
Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Chatkép :

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
✿ beside coven ✿
Hobbi & foglalkozás :
✿ eat the rude ✿
Humor :
✿ redhead ✿



A poszt írója Harley Leila Nevaeh
Elküldésének ideje Szomb. Jan. 13, 2018 6:22 pm
Ugrás egy másik oldalra

elias || harley
Hisztérikusan lesöpri a tenyeremet mellkasáról, miközben a gúnyos hangvételeiről még csak tudomást sem veszek. Egyáltalán nem sértenek meg a szavai, sőt, mi több, élvezem az egész helyzet komikumát. Nem tagadom, hogy a jelenléte nagyon is megrémisztett abban a pillanatban, hisz mégis csak egy gyorsabb és erősebb vámpírról beszélünk. Azonban harcolni nem akartam ellene, mert az erőmet most nem pazarolhatom rá. Ráadásul nagyon jól tudok kiskapukat keresni és ez az ő esetében sem kivétel. Mit is tehetnék egy ilyen vonzó vámpírral? Nem véletlen, hogy nem öltem meg.
Szavaira egyelőre nem felelek, csak melleim alatt fonom össze karjaimat, végig követve őt íriszeimmel amint a falhoz sétál és végigsimít azon. Nem szeretném őt elkeseríteni, de nem ez a nap lesz az, amikor meghalok. A kovenem miatt nagyon sokszor voltam már veszélyben, de nem egy gyenge, picsogós boszorkányt faragtak belőlem. A kovenben vannak még boszorkányok akik nem ellenem vannak és számítanak rám. Feltételezem, hogy ez a vámpír nem akar egy zsáknyi boszorkányt magára haragítani. Arról nem beszélve, ha azt nálam éri el. A csinos, szelíd női arc mögött nagyon is ott lapul a veszélyes démon amelyik bármelyik pillanatban szétszedheti őt darabokra. De nem akarom hisz tudom, hogy ő sem fog engem megölni. Elérem, hogy nem akarja majd megtenni.
Gyorsaságának köszönhetően a falnak nyom, mindkét tenyerét a nyakamra tapasztja nem túl erősen, habár az erejét nagyon is érzem ettől függetlenül. Nem ellenkezem, annyira ostoba nem vagyok. Kihasználom ezt a helyzetet.
- Nem véletlen, hogy van lehetőséged most engem megbüntetni. A többiek nem tudtak volna bosszút állni, merthogy őket már megöltem. - Tényleg fogalma sincs arról, hogy milyen veszélyes játékot űz, főleg most, amikor néhány ősi boszorkány erejét hordozom magamban. New Orleans boszorkányai mind egytől egyig veszélyesek, de ez a koven annál inkább kegyetlenebb és én abban nőttem fel. Látszólag győzelmet érezhet, de valójában hamarosan én magam fogom őt legyőzni.
- Édes, ha tudom, hogy jössz, fel sem öltözök. - Ördögi éllel felelek neki vissza, talán még őszintén is beszélve. Egyértelműen nem tudtam arról, hogy pont most fog az idegeimre járni, mindenesetre nagyon feldob a jelenléte.
A nyakamra kifejtett erején jócskán lazít, miután egy igazán remek ajánlatot dobott fel. Remélem, hogy érezhető volt az irónia. De számomra ennél sokkal jobb ajánlatom van a számára.
- Shh... -Kéjesen susogtam, amint egyik lábamat megemeltem, és finoman emeltem fel egészen derekáig, ezáltal is közelebb invitálva őt magamhoz, hogy az ölünk összeérhessen. Jól tudom, hogy párszor elkalandozott rajtam a tekintete és azt is tudom, hogy az én ajánlatom jobban kárpótol majd mint az, ha megölne.
- Másképpen is megbüntethetsz. - Tartottam vele a szemkontaktust, miközben bal tenyeremmel jobb oldalán simítok végig egészen lassan.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Tartózkodási hely :
Seattle
Hobbi & foglalkozás :
pénz és szex
Humor :
Pszichopata



A poszt írója Elias Syden
Elküldésének ideje Szomb. Jan. 13, 2018 10:08 am
Ugrás egy másik oldalra

Harley & Elias



Hogy élveztem-e a helyzetet, és a meglepetésszerű felbukkanásomat követő rövid győzelmemet? A legteljesebb mértékben. Dölyfösen, zsebre vágott kézzel állok csak a lány felett, nézve, ahogy lassan tápászkodik felfelé a földről, miközben ruhája lábának jelentős részét fedetlenül hagyja. Igazán kár, hogy ezt a két testrészét nemsokára tövestől fogom kitépni - bár lehet, megtartom emlék gyanánt. Ha akarnám, akár most végezhetnék is vele, csupán egy mozdulatomba kerülne, hogy eltörjem a nyakát, de egyrészt eszem ágában sincs megadni számára a könnyű halál kegyelmét, másrészt annyi becsület még belém is szorult, hogy nem rúgok földön fekvő ellenségbe. Jobb' kedvelem a harcot és a csetepatét, így megadom neki a visszavágás lehetőségét is.
Mikor aztán végre-valahára felkecmereg fektéből - közben a szűk ruha láttatni enged mindent a testéből, ami férfiszemnek ingere - csípőre vágja a kezét, és mindenféle félelem nélkül cövekel le előttem. Sőt, megrebbenő pillái, és a rajtam végigfuttatott tekintete arról árulkodik, hogy inkább harapná le a nyelvét tövestől, és rágcsálná is el, mint hogy beismerje: megleptem, és megijesztettem ittlétemmel.
- Morcica? - ismétlem felvont szemöldökkel, de hangomban a mérhetetlen harag tüze parázslik, majd egy megvető mozdulattal lesöpröm mellkasomon pihenő kezét. - Ugyan édesem. Mire való ez a gúnyolódás? Meggyőződésem, hogy a szád nem a szitkozódáshoz ért leginkább - vigyorgok rá csúfondárosan. - Ha pedig az a célod, hogy végleg felhúzz, hogy túl könnyedén tépjem le a fejed, hagy ábrándítsalak ki. Nem lesz könnyű halálod - jegyzem meg, majd beljebb sétálok, mintha csak látogatóba érkeztem volna. - Szép ház. Szép a tapéta is - simítom végig a könnyű barackszín falakat. - Vérvörösben persze majd sokkal szebb lesz - fordulok meg mosolyogva, majd mielőtt még a lány megmoccanhatna, szemmel nem látható sebességgel fogom meg nyakát, hogy annál fogva szegezzem a falhoz. Nem, nem fojtom meg - legalábbis még - ez a testhelyzet csupán az eszmecserénk alapjait óhajtott lerakni.
- Hagy világítsak rá, hogy a tény, miszerint állítólag nem akarsz nekem ártani, nem kölcsönös - sziszegem. - A múltkori találkozásunk, vagy ahhoz te nevezed, a kis játékunk vonz magával következményeket. Azért jöttem, hogy ezt megtanítsam neked, ha más még nem volt képes rá. Oh, és köszönöm a kedves kis ajándékodat, ami Seattle-ben hozta meg eredményét. Két napot töltöttem a házam fogságában, elveszítve miattad egy remek lehetőséggel kecsegtető üzletet - morgom, majd pillantásomat engedem végigvándorolni a testén. - Igazán szép ez a kis "dugj meg" ruha - jegyzem meg végtelen tenyérbemászó szemtelenséggel. - Csak nem az érkezésem örömére vetted fel? - érdeklődöm. - Kedves tőled. És hogy lásd, értékelem a gesztust, teszek neked egy kivételes engedményt. Kiválaszthatod, hogy halsz meg. Vissza nem térő ajánlat - lazítok a szorításomon egy apró, de kedves mosoly kíséretében - ajánlanám, hogy ne hagyd ki. Eddig még senki nem kapott tőlem efféle kegyet.


/ zene: a dal címe / megjegyzés: -

Vissza az elejére Go down

avatar
Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Chatkép :

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
✿ beside coven ✿
Hobbi & foglalkozás :
✿ eat the rude ✿
Humor :
✿ redhead ✿



A poszt írója Harley Leila Nevaeh
Elküldésének ideje Pént. Jan. 12, 2018 9:39 pm
Ugrás egy másik oldalra

elias || harley
Megállok a tükör előtt, hogy láthassam pontosan, hogy még is jól helyezem be az aprócska kis fülbevalómat. Nagyon egyszerű kis ékszer, mindössze az egész csak egy fehér gyöngy. Tökéletesen passzol a vörös, testhez simuló ruhámhoz ami elegáns, de mégis visszafogott. Természetesen nem magamnak csinosítom ki magamat ennyire, hanem egyszerűen csak felkészülök az eseményre, amikor is végül megjelenek a koven színe előtt. Bujdosó lett belőlem az idő alatt, s én magam is jócskán meglepődöm azon, hogy még egy Salem-i boszorkányt sem láttam a nyomomban. Azt hittem, hogy üldözni fognak, de ez nem így lett. Azt várják, hogy én magam bukkanjak fel, hisz tudják, hogy a kovent magamnak akarom. Ez így is van, és nem fogom hagyni, hogy más vegye át a helyemet ami csak is engem illet. Erre az eseményre jócskán felkészültem, ugyanis ősi boszorkányok erejét kértem kölcsön egy alkuért cserében. Pontosan egy napot adtak nekem, de ebből már csak durván néhány órám maradt hátra, hogy ezt az erőt felhasználhassam a Fő ellen. Én egymagam nem vagyok annyira erős. Fiatal boszorkány vagyok, aki a korához képest nagyon tapasztalt, de a test nem annyira erős, hogy minden mágiát képes legyen kiállni. Márpedig a saját erőmtől nem szeretnék meghalni. Sem sehogy. (..)
Vörös fürtjeimet mind a bal vállamra dobom át, azonban hagyom, hogy egy-egy tincs hátamat is takarja. Közben pedig a legfinomabb, és legnőiesebb parfümömet is kiválogattam a polcomról, ami egyébként nagyon finom rózsa illattal szolgál. A rózsa a kedvenc növényem. Nos, igen, épp tegnap gyújtottam fel egy szálat egy virágüzletben. Merthogy az eladó boszorkány volt. Majdnem őt is megtámadtam, épp úgy, ahogy az elmúlt pár napban egy vámpírt, azonban most tudtam kontrollt tartani. Az a vámpír akkor sokkal nagyobb falat volt mint hittem, pedig épp olyan vámpírokat fogyasztottam el reggelire eddig. Akkor valamiért elgyengültem mellette. Idős vámpír volt, jól éreztem. De nem az volt az oka, amiért nem tudtam vele végezni. Az ok jóval másabb volt, amit még magamnak sem ismerek el. Persze, ajándék gyanánt megbuheráltam a gyűrűjét és remélem, hogy boldogult a nélkül. Nem állt szándékomban, viszont valamilyen módon menekülni akartam. Nem akartam megölni.
Alighanem negyed órája csak a tükör előtt álltam, holott már nem tollászkodtam előtte. Csak lehunyt íriszekkel álltam előtte és üres gondolatokkal lélegeztem. Ezt az állapotomat mégis egy nem várt zaj töri meg, ami jobban mondva a csengő hívó zaja volt. A másodperc tört része alatt kezdett el hevesen kalimpálni mellkasomban a szívem, merthogy eddig soha senki sem keresett. Pontosan azért, mert rejtőzködtem. Nem, ez nem boszorkány... érezném az erejét, a helyett most jelenleg semmit sem érzek. (..)
A földre esve kényszerülök, halk nyüszögést ejtek meg, miközben karjaimmal próbálnám magamat megemelni. Újra hátra nézek, és akkor látom igazán az ismerős arcot. A vámpír, akit akkor életben hagytam. Mit akar, talán nem volt neki a múltkori?!
Nehezen, de sikerül két lábra állnom előtte. Kihúzom magamat, egyik karomat pedig csípőmre helyezem és mély sóhajt veszek magamhoz, rebegtetve szempilláimat egy bájos mosoly kíséretével. Ó igen, bíztam abban, hogy még valaha látni fogom őt. Túlságosan is élveztem a vele folytatott párbajt, azt már kevésbé, amikor nekem próbált fájdalmat okozni. Ami végtére érdekes, hogy tulajdonképpen a hajam szála se görbült mellette. Márpedig megtehette volna, hogy azonnal végez velem, mégse tette. Én jóval több kárt tettem benne, mert hát lássuk be, én azért féltettem a szűröm. Gyáva vagyok, de ez még nem jelenti azt, hogy gyenge. Én is árthattam volna neki sokkal jobban, de nem tettem meg. Mert... mert nem. Az első vámpír, akit nem akartam megölni. Lehet, hogy nem is tudtam volna.
- Morcica még mindig neheztel a múltkori miatt? Uh... - Szomorúságot generálok az arcomra színpadiasan, de persze ez mind csak a játék része. Bevallom, hogy nem sok ilyen szexi vámpírral futok össze. Az arca nyitott könyvként szolgál; szinte akaratosan felfedi érzelmeit irántam, mely nem más, mint a gyűlölet. - Vagy talán nem volt elég a kis játékunkból? - Teszek fel egy újabb mondatot, ami kérdésként volt felcímezve, mégsem vártam rá különösebb választ. Nem szeretnék neki újra ártani, persze ha ő megpróbál még is nekem kellemetlenséget okozni, nos, nem leszek rest újra megfékezni. De nem fogok vele végezni.
- Milyen kár, hogy nem tudod a valódi okát, amiért is valamiért pont téged választottalak ki. - Mutatok rá sejtelmesen egy pillanatra, amint végigmérek teljes egészén tekintetemmel. - Felőlem beszélgethetünk.- A helyett, hogy távolodtam volna tőle, inkább egyre inkább közeledtem hozzá, és csak akkor álltam meg, amikor egy karnyújtásnyira állt tőlem. Feltekintettem rá, hisz nálam jócskán magasabb volt. - Én nem szeretnék neked többé ártani. - Mellkasára helyezem jobb tenyeremet minden hátsószándék nélkül. Fájdalmat okozhatnék neki, de nem teszem meg.  Persze ez még nem jelenti azt, hogy nem fogok vele semmit sem tenni. Majdhogynem egy női démon megtestesítője vagyok, megtalálom a módját, hogy hogyan kavarjam fel a port. Egy kicsit elszórakozom vele amit minden bizonnyal ő sem fog ellenezni, hisz láthatóan nagyon is bosszúra szomjas. Kezdődhet hát a macska-egér játék?

Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Tartózkodási hely :
Seattle
Hobbi & foglalkozás :
pénz és szex
Humor :
Pszichopata



A poszt írója Elias Syden
Elküldésének ideje Pént. Jan. 12, 2018 3:51 pm
Ugrás egy másik oldalra

Harley & Elias


A háztól némileg távolabb, egy sövény takarásában állítom le az autót - egyelőre nem akarom nyilvánvalóvá tenni ittlétemet. Hosszú életem során már megtanultam, hogy a meglepetés sokszor képes rá, hogy eldöntse a más körülmények között egyenlő eséllyel induló csatát. Ujjaimmal dobolok a kormányon a rockzene ritmusára, miközben vad pillantásokkal méregetem az épület bozót mögül kibukkanó fehér tetejét. Egy kattintással elnémítom aztán a rádiót, és mintha csak ez a mozdulat hozná működésbe, vagy épp kapcsolna be nálam valamilyen gombot, úgy önt el másodpercek alatt az emésztő harag, mintha tűzcunami zúdulna rám.
Az üzleti ügyeim New Orleansba szólítottak, és mivel az este is a városban ért, hát úgy gondoltam, visszatérés előtt miért is kössem össze a kellemeset a hasznossal? Kinéztem azt a bárt a Jackson street-en, amely a legtöbb lehetséggel kecsegtetett, és belevetettem magam egy vad, önfeledt szórakozással várakozásteljes éjszakába. Pechemre, vagy épp mondhatnám azt is, hogy nomen est omen alapon, a több száznyi ember közül nekem pont egy boszorkány útjába kellett akadnom - bár ő nyilván úgy fogalmazna, én akadtam az ő útjába. Bárhogy is történt, az tény, hogy az én fajom és az övé ha egy szobába kerülnek, várható, hogy nem marad fedél a fejek felett. Nem köptük szembe mi magunk sem ezt a hagyományt, a kezdeti verbális háború csakhamar tényleges harccá és háborúvá fajult. Persze, élve a boszorkányerővel, egy ideig úgy tűnt ő lesz a játszma büszke győztese, de kivárásra játszottam: nincs olyan erő, amely előbb-utóbb le nem merülne, mint egy rossz akkumulátor. Egyetlen pillanatnyi, egy másodpercnyi figyelemkihagyás elég ahhoz, hogy megforduljon a felállás - igaz, ez benne már csak akkor tudatosult, mikor kecses és ingerlő nyaka köré szorultak az ujjaim. Az erőfölényt kihasználva aztán másodpercek alatt a megoldás különféle metódusai futottak át az agyamon. Szívem szerint egy negédes mosoly kíséretében téptem volna le a fejét, hogy megfürödjek a vérében, de azt az ötletet sem tartottam hamvába holtnak és elvetendőnek, hogy a kocsim csomagtartójába zárva elvigyem az erdőbe, és mielőtt kegyesen megölném,  minden létező módon elszórakozzam vele. Az egyetlen, ami aztán a haragomtól és vérszomjamtól megmentette, erejének utolsó fellobbanása volt: egy éles, cikázó fájdalom futott át a szürkeállományomon, ahogy vélhetően egyesével megsütötte minden agysejtemet, és az ezt követő felfordulást kihasználta arra, hogy a táncolók közé vegyülve gyáva féreg módjára eltűnjön a tömegben. Mire magamhoz tértem már bottal üthettem a nyomát - kénytelen voltam mind a fizikai, mind a lelki stabilitás jegyében kisebbfajta vérfürdőt kieszközölni hát a bárban, mintegy hogy gyógyítsam vele elsősorban végtelenül sértett önérzetemet.
Visszatérvén Seattle-be aztán a legnagyobb meglepetés másnap reggel ért. Sok logikára nem volt szükség ahhoz, hogy rájöjjek, alighanem egyfajta búcsúajándéknak tekinthetem azon apró manőverét, hogy némileg módosította a napfénygyűrűm hatékonyságát, vagy épp "szavatosságát". Nem pont úgy képzeltem el egy tökéletes napindítást, hogy az autó felé haladván félútról vissza kell térnem a ház biztonságába, mert a teljes bőrfelületem olyan füstöt okád, mint egy kitörésre kész tűzhányó. Két nap kényszerű házfogságba, több órányi telefonálgatásba, ezernyi életveszélyes fenyegetésbe, milliónyi szapora káromkodásba, és természetesen nem utolsósorban jókora pénzösszegbe került előkerítenem egy olyan, korrupcióra hajlamos boszorkányt, aki képes volt egy vámpír szolgálatába állítani erejét, és kiküszöbölte a problémámat. Ahhoz pedig már csak az általam felajánlott összeg megtetézése szükségeltetett, hogy másban is szolgálatomra legyen: konkrétan hogy hajlandó legyen útbaigazítani, hol is találom azt, akinek mindezen kellemetlenségeket meg kell köszönnöm.
Most hát ismét itt vagyok New Orleansban, egy vadidegen ház előtt ücsörögve, várva a revansra,  kéjesen elmerülve a gyilkos gondolatok között, mit is tegyek a drága hölggyel, ha sikerül bejutnom a lakásba. Ő még nem tudja, hogy nem jó vámpírral kezdett ki - az elkövetkező percek, vagy épp órák majd rávezetik erre a gondolatra. Hosszasan elmélkedem a kibelezés, meg az élve megfőzés variációi között, végül úgy döntök, majd az aktuális pillantom eldönti helyettem eme dilemmát.
Kiszállok az autóból, fürgén sietek fel a bejárati ajtóhoz vezető lépcsőkön, és olyan könnyedén, hányaveti módon csöngetek be, mintha a levéllel érkező helyi postás lennék. Úgy tűnik, ő sem vár semmiféle más látogatót, mert - meglehetősen könnyelműen - máris sarkig tárul az ajtó, hogy a résben meglássam először arcát, majd azt, ahogyan kiül vonásaira és pillantásába előbb a felismerés, majd a döbbenet, végül lássam tekintetében átsuhanni a félelmet.
- Helló szépségem - kúszik képemre egy alattomos, és élveteg vigyor, majd fürgén előrelökött lábam megakadályozza, hogy becsapja előttem a bejáratot. Ugyanebben a másodpercben öklöm kilökődik, jókorát koppan a kor ette vastag deszkán, és a lendület, amivel az ajtót belököm, őt magát is hátrébb lendíti néhány méterrel: pont eléggel ahhoz, hogy simán, és egyenesen besétáljak.
- Örülök, mondhatnám úgy is, felettébb boldoggá tesz a tény, hogy ismét találkozunk - állok meg előtte, lebámulva rá, ahogy épp igyekszik összeszedni magát a földről, ahová az ütés lendülete taszította. - Oh, nyilván felmerül benned a kérdés, így hát válaszolnék is, mielőtt feltennéd: a te fajtád tagjai néha felettébb hasznos módon állhatnak egy magamfajta szolgálatára. Többek közt azzal is, hogy nincs szükség invitálásra ahhoz, hogy belépjek - élvezem ki teljes mértékben a felbukkanásom okozta döbbenetet. Azon információt már nem osztom meg vele, hogy ez mindösszesen erre az egy esetre vonatkozik - azt hiszem, jelen körülmények közt eme apró részsikernek is örülnöm kell.
- Beszélgessünk egy keveset - zárom be magam mögött sokat ígérően a bejárati ajtót, és mikor ismét felé fordulok arcomról eltűnik a mosoly, hogy átadja a helyét a gyűlölet, bosszúvágy és megvetés édes elegyének.


/ zene: a dal címe / megjegyzés: -

Vissza az elejére Go down

avatar
Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Chatkép :

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
✿ beside coven ✿
Hobbi & foglalkozás :
✿ eat the rude ✿
Humor :
✿ redhead ✿



A poszt írója Harley Leila Nevaeh
Elküldésének ideje Csüt. Jan. 11, 2018 6:33 pm
Ugrás egy másik oldalra

Vissza az elejére Go down




A poszt írója Sponsored content
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra

Vissza az elejére Go down
 

Nevaeh ház

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Nevaeh Shailene Fernee

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi
- járd körbe városainkat -
 :: New Orleans :: Lakónegyed
-

Friss reagok
- lelked hangjai -


Szomb. Jan. 13, 2018 5:58 pm




Álarc nélkül
- itt vagyunk -





Jelenleg 23 felhasználó van itt :: 7 regisztrált, 0 rejtett és 16 vendég :: 2 Bots
A legtöbb felhasználó (77 fő) Kedd Jún. 23, 2015 10:38 pm-kor volt itt.

Fajaink aránya
● ● számokban a valóság ● ●

csoportok ●
Ffi
Ember •
27
18
vámpír •
26
19
ősi vámpírok •
5
7
Vadászok •
8
9
Boszi / mágus
31
16
Farkas •
17
20
hibrid •
3
3
vámpírboszi •
14
6
Animágus •
3
2
dhámpír •
4
2
tündér •
2
2
Farkasboszi •
6
2
druida •
2
3