Share | 

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Tartózkodási hely :
new orleans is my home ★ ☆
Hobbi & foglalkozás :
fighting for equality ★ ☆
Humor :
are you insane like me? ★ ☆



A poszt írója Faye Charpentier
Elküldésének ideje Szomb. Jan. 27, 2018 8:18 pm
Ugrás egy másik oldalra

Gratulálunk, elfogadva!
● ● üdvözlünk a diariesfrpg oldalán! ● ●

Kedves Kol! 40

Nagyon örülünk, hogy végre ismét gazdára talált a karakter: nekem személyes kedvencem és ha nem ezzel az arcommal fogadnálak el, akkor azt is mondanám, hogy a kedvenc Mikaelson-om vagy. Razz Mindenesetre éppen ideje volt már, hogy gazdára találjon ez az ezeréves, eleinte kölyöklelkű srác, aki nagy fejlődésen ment keresztül a leélt évek alatt, sőt, még a halálából is tanult.

Ezt a fejlődés szépen levezetted most nekünk. Olvashattunk arról, milyen volt az átváltozásod, milyen érzelmek játszódtak le benned, milyen véleménnyel vagy a családodról és hogyan élted túl a halált, már ha van ennek értelme. Nem csoda, hogy a túlvilágon eltöltött idő megváltoztatott... nem sokan jönnek vissza onnan, ahol te már jártál, főleg nem egy másik testben, amely ismeretlen számára. Aztán újra önmagaddá váltál és ugyanazokkal a problémákkal kell megküzdened, mint újszülött vámpírként, úgy, hogy önmagaddal sem vagy kibékülve. Kíváncsi vagyok, miképpen fogsz túllendülni ezen a nehéz időszakon és hogyan fogod felforgatni a családod életét. Mert azt senki sem veheti el tőled, hogy egy ravasz róka vagy. Wink

Nem is tartalak fel tovább, menj, foglalózz, aztán irány játszani! Nekem is ígérj egyet, jó szórakozást kívánok! 40


Vissza az elejére Go down

avatar
Eredeti •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Chatkép :

Keresem :

my family & control
Tartózkodási hely :
new orleans
Hobbi & foglalkozás :
try to behave
Humor :
old school



A poszt írója Kol Mikaelson
Elküldésének ideje Pént. Jan. 26, 2018 4:59 pm
Ugrás egy másik oldalra

Kol Mikaelson
● ● nomen est omen ● ●

900+

the dysfunctional lunatic

new orleans

nathaniel buzolic

eredeti vámpír

-

bosszú, figyelemfelkeltés, ect.

a karakterem canon


Születési idő, hely   10. évszázad
Első átváltozás   1001 ősze
Család   Szóval... mérges vagy? Gyűlölsz, mert elveszem a szabad akaratodat, és az életedet? Üdv a klubban, drágám! Ezer éve ezen a világon vagyok már... nos, kisebb-nagyobb szünetekkel. Ismerem az érzést. Nem én voltam a rossz fiú a családunk történetében, mégis úgy kezeltek. Számtalanszor tőrt döfött belém Niklaus, a fivérem, de ugyanúgy megtette mindenkivel, mégis más volt, mikor velem tette meg. Finnt még meg is értettem, nem csak unalmas volt, de anyánk szoknyájába csimpaszkodott egész életében, veszélyeztette a létezésünket, mert gyűlölte a vámpírlétet. Rebekah is néhányszor koporsóban végezte, de csak akkor, mikor lázasan vágyott a szerelemre, és a szívére hallgatott, míg Elijah... Oh, a szent, a bölcs, apánk helyett is apánk. Jóformán egész létezése alatt szabadon mászkálhatott, vigyázta Niket, s mindig őmellé állt. Én voltam a rossz, a halott, de meg nem gyászolt. Neked talán mindened megvan, család, barátok, esetleg még a nagybetűs szerelem is? Én kaptam egy családot, akit nem érdekel, élek, vagy halok.  

 

-Hurting the ones we love, it's just what we do.
-It is what we are.
A családunk olyan, mint a méreg, ami az egész világot megfertőzte. Mi voltunk az elsők, ami eleinte felemelő volt, csodálatos, de amint megjelent a vérszomj, mint tünet, minden úgy omlott össze, akár egy kártyavár. Nem halhatatlanok voltunk, hanem vámpírok. Erősek, veszélyesek, elpusztíthatatlanok, miután felégettük az egyetlen fát, ami a vesztünket okozhatta volna. Esther hibázott, de erre túlkésőn ébredt rá, egészen pontosan azután, mikor már tönkretett minket, a családot, a gyermekeit. Mindannyian szörnyetegek voltunk, mert azzá tettek minket, mert azzá tettük magunkat. A legtöbbet nem a világnak, nem másoknak ártottunk, hanem saját magunknak. Mert ezt tesszük mi, azt bántjuk, aki közel áll hozzánk, akit szeretünk, s ezzel mindnyájan másképp birkóztunk meg. Míg Elijah a vörös ajtó mögé rejtett mindent, addig Klaus mindenkit megbüntetett, aki elárulta. Rebekah a szerelemben kereste a vigaszt, amit sosem kaphatott meg, míg Finn anyánk látszólagos mentőakciójára tette fel az életét. És én? A vér, a gyilkolás mögé bújtam, miután az életet és a varázslást is elvették tőlem, nem törődve azzal, hány holtestet hagyok magam mögött, hány életet teszek tönkre. Nem volt szükség az önuralomra, mert ha leálltam, mérhetetlen ürességet éreztem, ami apró szilánkokra zúzott mindannyiszor. A szokások rabjává váltam hát, egészen addig, míg Esther új életet adott nekem.

-I think I want to be alone for this bit.
-I'm afraid that's not an option.
Ahogy mondani szokták, az élet akkor történik, mikor más terveid vannak. A halálra ez talán még inkább igaz, és a megbocsátásra is. Talán akkor kovácsolódtam össze leginkább a testvéreimmel, mikor másodjára csapott meg a halál szele. Beletörődtem, és Rebekah ölébe hajtott fejjel már nem rettegtem attól, mi vár rám. Végtére is, legutóbb egyedül voltam odaát, és egyetlen elfoglaltságom az volt, hogy másik életét szemléltem egy függönyön keresztül, ami elválasztotta a purgatóriumot ettől a világtól. Igyekeztem Bex szavaira összpontosítani, ahogy arról győzköd, vissza fognak hozni az életbe, ha felszentelik a boszorkány testem. Közben ostoba vigyorral a képemen azon gondolkodtam, hogy a legjobb figyelemfelkeltő eszköz a halál. A jó öreg kaszás az első alkalommal nem ért el túl nagy hatást, néhány könnycseppen kívül, amit a testvéreim ejtettek miattam, más nem történt. Nem mozgattak meg mindent, hogy bosszút álljanak, még össze is fogtak a gyilkosaimmal a gyógyír megtalálása érdekében. Most viszont három pár kéz érintette karjaim, s hátam, nyugtató, szomorú, és egyben bosszúálló szavak hagyták el a szájukat. Abban a pillanatban nem számított, hogy nem a saját testemben voltam, vagy hogy miféle megpróbáltatásokat éltünk át a testvéreimmel. Végre én is az örökkön-örökké része voltam, a családé, akit nagyon is érdekelt, hogy élek, avagy halok. Aztán az élet, ahogy mindig tette, közbeszólt, és a halál egy pillanattal később úgy illant el, mintha soha nem lihegett volna a nyakamban.

-What happened to the brother I used to know? The one who laughed death in the face.
-That's a lot easier to do when you haven't died already once.
Visszatértem a halál küszöbéről, de semmi sem volt olyan, mint ahogy reméltem. A Kaleb testében töltött idő megváltoztatott, az éhség azóta állandó kísérőmmé vált. Mintha elfelejtettem volna, milyen a vérszomj, milyen az torokszorító éhség, a késztetés az ölésre. Minden nap egy csatára emlékeztetett, és egy olyan háborúra, amit képtelenség megnyerni. Ahol nincsenek túlélők, csak halál mindenütt, és rengeteg vér, ami úgy csábít, mint művészt a múzsája. A család nem jelentette azt a megnyugvást, mint amit a majdnem halálom pillanatában reméltem, amit akkor és ott éreztem a kripta hideg kövein, a testvéreim társaságában. Újra kitaszítottnak, meg nem értettnek éreztem magam, hiszen sem Klaus, sem Elijah, de még Rebekah sem tapasztalta meg a halált, egyikőjük sem tudta, min megyek keresztül. Rá kellett ébrednem, hogy sosem tanultam meg leküzdeni mindazt a kellemetlenséget, ami a vámpírléttel járt. Nem tudtam uralni a vérszomjat, ami hullámokban tört rám, s olykor már az is csoda volt, hogy a Mikaelson ház még egyben állt. Bútorok törtek össze, tárgyak, melyek körülöttem voltak, s közben rengeteg liter bourbon lecsúszott a torkomon. A családom pedig inkább Hayley és Hope távollétével volt elfoglalva, mintsem velem, vagy a problémámmal, ami az ő szemükben nyilván bolha méretű volt, pedig a helyzetem inkább az elefánt és a porcelánbolt esetére hasonlított. Újra és újra emlékeztetnem kellett önmagam, hogy ez, bármilyen rossz is, a halálnál mindenképp jobb, s ez egy új - harmadik - esély. De a nap legnagyobb részében sokkal sötétebben láttam a dolgokat, a szituációmat, a világot. Gyenge voltam, s ehhez az érzéshez nem voltam hozzászokva, nem tudtam hozzászokni, nem akartam. Nem segített, hogy fenyegetve éreztem magam, mintha a legapróbb mozdulatom miatt is tőr kerülhetne a szívembe. Többé már nem tudtam megkülönböztetni mi a valódi fenyegetés, s mi az elmém, a paranoiám szüleménye. Rosszabb voltam, mint maga Klaus, aki állandóan árgus szemekkel figyelt mindenkit, s akinek talán még a tarkóján is volt szeme az évszázadok alatt kialakult, hatalmasra nőtt paranoiája miatt. Rettegtem. Dühös voltam. A legrosszabb pedig az önutálat volt, rögtön a szomjúság után.

Vissza az elejére Go down
 

Kol Mikaelson

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Mikaelson család kunyhója
» Rebekah Mikaelson - The Girl, Who Loved Too Esily
» Mikael Mikaelson
» Mikaelson Villa 1800 években
» Klaus Mikaelson

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Az alkotás metafórája
- alkoss karaktert -
 :: Halhatatlan évek :: Vámpírok
-

Friss reagok
- lelked hangjai -


Szer. Szept. 19, 2018 8:26 pm
Kedd Szept. 18, 2018 7:15 pm
Vas. Szept. 16, 2018 3:54 pm




Álarc nélkül
- itt vagyunk -



Nincs


Jelenleg 9 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 9 vendég :: 2 Bots
A legtöbb felhasználó (77 fő) Kedd Jún. 23, 2015 10:38 pm-kor volt itt.

Fajaink aránya
● ● számokban a valóság ● ●

csoportok ●
Ffi
Ember •
27
18
vámpír •
26
19
ősi vámpírok •
5
7
Vadászok •
8
9
Boszi / mágus
31
16
Farkas •
17
20
hibrid •
3
3
vámpírboszi •
14
6
Animágus •
3
2
dhámpír •
4
2
tündér •
2
2
Farkasboszi •
6
2
druida •
2
3