Mind a mai napig képtelen vagyok azon embereket megérteni, akik az embert a bőre színe alapján ítélik meg. Éltem én egy ideig rabszolgaként is, és ugyan mára már eltörölték, de a rasszizmust képtelenek voltak az emberek kiölni magukból. Egy részük legalábbis biztosan. Korábban is voltak olyanok, akik ugyanolyan emberként tudtak kezelni minket, ma ez a szám pedig jóval többségben van, mint néhány évszázaddal korábban. Nekem pedig különösen szerencsém volt már fiatalkoromban is.
A rabszolgatartóm is egy ilyen ember volt. Fiatal volt még a fiú, valami generációkra visszaívelő nemesi család leszármazottja volt, akinek lényegében minden közeli rokona meghalt, a rabszolgák sorsa pedig az ő kezébe került. Nem volt előítéletes és nem is lett teljesen belé verve a gyűlölet a másszínűek irányába. Dolgoztatott minket, ahogy az elvárható volt, de legalább nem annyira, hogy a munkába pusztuljunk bele. Ha ő nem foglalkoztatott volna, akkor mások fennhatósága alá kerülünk és akkor ez várt volna ránk, ezt tudtuk mi is és ő is.
Egy viszonylagos baráti kapcsolatot sikerült kiépítenem vele, és nem is hittem volna, hogy ez később ennyire a javamat fogja szolgálni. Szüleim miatt, amíg el nem szakítottak tőlük szerencsére tanultabb is voltam az átlagnál, habár nem emelkedtem ki azok közül, akik állandó tanításban részesültek. Néhányuktól igen, de nem lényeges.
Történtek belharcok a mi kis… csapatunkon belül és én voltam az, aki általában ezeket, ha szavakkal nem is tudtam, akkor ököllel rendeztem le. Nem igen volt, hogy én kötöttem ki a földön az ilyeneknél. Erre pedig felfigyelt a gazdánk is.
Történt tehát, hogy teltek-múltak az évek, és a tőlem körülbelül 6 évvel idősebb srácból a király egyik tanácsadója vált. Már néhány éve az volt, mikor felajánlott a királynak egy lehetőséget, megemlítve engem is és hogy mennyire hasznos is lehetnék a számára. Meggyőzte, hogy nem kell látnia az embereknek engem, dolgozzak a háttérből, a nagyobb veszélyeket hárítsam el, ha pedig lebukok, akkor senki nem fog siratni egy rabszolgát. Végül is...
Nekem is elmondta ezt úgy, ahogy volt. Legalább kaptam egy kis indokot arra, hogy ne bénázzak el semmit, hanem a tőlem telhető legjobb tudásommal végezzem a feladatomat.
Így is lett, pár év múlva pedig én lettem a király egyik titkos fegyvere, akiről alig tudott valaki. Csendben elintéztem azokat a személyeket, akiket kért, és védtem a külső támadásoktól, ha merényletre készült volna valaki ellene. Beépültem a rabszolgasorokba, hogy elhallhassak információkat, bujkáltam az üldözőim elöl, tehát elég forgalmas életem volt. És még alig voltam 25 éves.

Ez pedig így ment az elkövetkezendő generációkban, ami a királyokat illeti. A titok mindig megmaradt, sosem szivárgott ki, és ez így ment hosszú évtizedeken keresztül, több királyon is át. Védtem mindig őket, ahogy az erőmből telt, ha pedig egyéb szolgáltatásokra volt szükség, azokat is biztosítottam az ésszerűség határán belül. Az értékrendem nem változott továbbra sem, és mikor megtudtam, hogy az uralkodó egy bizonyos lányt miért is tart annyira, akkor előjött belőlem részben a féltés is az illető iránt. Mondtam hát neki, hogy tapasztalataim alapján jobban túl tudna adni a lányon, ha a képességeit is tudná hasznosítani, és nem kellene tanítgatni, én pedig úgy sem kaptam semmilyen fizetést a szolgáltatásaimért, illetve jól értettem a különböző fajokhoz, tehát felajánlottam, hogy majd tanítom én. Így is történt. A király ugyan türelmetlenebb lett, de megbízott bennem, ezért hát képes voltam halogatni a dolgokat, egészen addig, míg egy komolyabb merényleti kísérletnek meg nem érkezett az előszele. Fel kellett állítanom ehhez egy csapdát egy nagyon specifikus helyen és időben, hogy megfékezhessem ezt. Csak hát… nyilván nem úgy történt semmi, ahogy azt terveztem. A lány, akit annyi ideig próbáltam védelmezni valamiért megjelent ott azon a helyen, én pedig amilyen gyorsan csak tudtam, próbáltam megfékezni a halálát és a további szervkárosodását, de erős varázslat volt és képtelen voltam rá. Vagyis igen, de a következménye az lett, hogy ugyan működött minden szerve, minden életfunkciója erős volt, de egy nagyon hosszú kómába süllyedt. Egy kómába, ami kitartott 200 évig, és én mindvégig biztos helyet biztosítottam neki, keresve-kutatva az után, hogyan is ébreszthessem fel. Számos idősebb boszorkányt kerestem meg, de nem tudtak segíteni, én pedig a korok múlásával egyre inkább elgondolkoztam azon, hogy egyáltalán megéri-e ez. Lehet ugyan új élete, majdnem az elejétől kezdhet mindent, de nem fogja felismerni a világot, a szokásokat és még sorolhatnám.

Egyszerű autószerelőként dolgozok manapság, nem a legizgalmasabb munka, de értek hozzá és szívesen is művelem. De dolgoztam én már üzletemberként, ápolóként és még számos munkakörben, tehát sok mindent kipróbáltam már. Most ez fogott meg, de ki tudja… lehet néhány év, vagy hónap, és újra rátalálok az életem értelmére. Már ami a munkákat illeti. Dolgoztam, és szüntelenül kerestem a megoldást, amit végre azt hiszem, megtaláltam. Remélem, hogy ezt illetőleg viszont ez már a végső megoldás lesz, nem úgy mint a foglalkoztatásokban.