Share | 

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Tartózkodási hely :
Seattle
Hobbi & foglalkozás :
pénz és szex
Humor :
Pszichopata



A poszt írója Elias Syden
Elküldésének ideje Szer. Ápr. 25, 2018 5:38 pm
Ugrás egy másik oldalra

Karen & Elias


Oké, nem vagyok teljesen ütődött, voltak az irányú sejtéseim, hogy nem fog piros szőnyeggel, lufikkal, szerpentinesővel meg pukkanó pezsgősdugóval fogadni, de azért erre a dühre sem számítottam. Bár egy része jogos, a másik részét inkább csak vérbeli csajos hisztinek nézem, így hát némileg le is pereg rólam.
- Kérlek, ne nézz így rám... halálra sebzed vele szegény, végletekig romlott lelkemet - teszem a szívemre a kezem színpadiasan, olyan arckifejezéssel, mint a kiskutya, aki a szőnyegre pisilt, és most várja a jól megérdemelt szidást. - Azért ha megerőltetted volna magad, rájöhettél volna, hogy élek. Informátorok a világ bármely sarkán állnak a magunkfajta rendelkezésére - vágom a kezeimet zsebre, és csak a tekintetemmel követem a kezét, ami mellettem csattan az ajtón.
- Na, hogy végre átestünk a viszontlátás édes örömein, akkor bemennék - lépek be a lakásba, és önkéntelenül is vigyorra fordul a képem újfent, mikor először lelkesen mesélni kezdi, hogyan hozta a házat rendbe, és csak néhány mondat után kap észbe, hogy most neki elvileg iszonyúan haragudnia kéne rám.
- Igen, nyilvánvaló hogy meghaltál, ha most itt vagy - dünnyögöm, ez persze képzavar, de nekünk egymás közt nem kell hosszasan cizellálnunk a vérszívó lét mikéntjét, ahogy az átváltozásét sem. - Nyugodtan szórd a képembe a véleményedet, ne fogd magad vissza. Talán két utcával arrébb már nem hallják a hangodat - vonogatom a szemöldökömet. - Nem mellesleg kérlek ne mondd, hogy a Syden Institute neve nem volt számodra elég beszédes ahhoz hogy rájöjj, élek. Ne mondd, hogy még nem hallottál a cégemről - ezúttal rajtam a sor némi morcoskodás érdekében. Ha ez így lenne, fájóbb lenne számomra mint a nekem címzett nem éppen kedves és gyengéd szavai.
- Egyébként igazad van - sétálok aztán beljebb a nappaliba - tényleg fél évszázada nem hallottál rólam. Igaz, közben találkoztunk Londonban, de mivel te akkor nem voltál eszméleteden, nyilván nem emlékezhetsz rá. Szóval nem fogom neked felróni bűnként - vonok vállat. - Esetleg egy itallal megkínálnál? Hosszú volt az út idáig, megszomjaztam. A régi Karen akit ismertem remek vendéglátó volt - jegyzem meg, aztán egy mozdulattal bevetem magam a kanapé melletti fotelba, kényelmesen kinyújtva hosszú lábaimat.
zene: szám címe | megjegyzés: -
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Ápr. 24, 2018 8:12 pm
Ugrás egy másik oldalra

fuck yourself, bro
Elias & Karen
Tudom, hogy nem ölhetem meg vele, talán valahol mélyen nem is szeretném, de a düh, ami jelenleg ellepi a tudatomat, elhomályosítja a józan gondolataimat. Nem érdekel semmi és senki, csak a saját keserűségem, amit még évekkel ezelőtt temettem el mélyen magamban... Végül elengedem, de egy pillanatra nem veszem le róla gyilkos pillantásomat.- Mondhatjuk, hogy ez a szerencséd... - A másodikat már szóra sem méltatom, inkább csak ciccegek. Elégedetlenül, dühösen, mély utálattal. Ki gondolná, hogy egy apró gesztus akár ennyi érzelmet is képes közölni... - Én? De hisz azt se tudtam, hogy életben vagy még, anno csak úgy eltűntél, minden szó nélkül! - ismét kiabálok, a kezem az ajtófélfán csattan, éppen mellette. Bár nem túl erősen, Eliassal ellentétben ez a ház értékes, nem akarnék kárt tenni benne. - Sokat tettünk érte, hogy így nézzen ki. Amikor megvettük, csupa gaz volt, a tapéta lepergett, és a...De nem ezért vagy itt, ne tereld el a figyelmem!- Nosztalgikus bár, de nem hagyhatom, hogy ilyen apróságokkal, amik a múltban még tényleg számítottak, elterelje a figyelmemet. Ez már régen volt, ahogy a vele való közös életem is... - Köszönöm, te is, ahhoz képest, hogy avyg fél évszázada nem hallattál magadról...- felvonom a szemöldökömet, gyanús. Rettenetesen gyanús, nem is bírom kihangsúlyozni a szavaimmal, hogy mennyire. - Nincs, több mint 500 évvel ezelőtt meghalt Bornholmban, ahol egyedül hagytad. - A hangom ugyan az utcára nem hallatszik ki, de nincsenek kételyeim afelől, hogy Elias fülét erősen sértik. Nem is titkolt szándékom, amint rám néz, egyértelművé kéne válnia számára, hogy cseppet sincs olyan helyzetben, hogy csak úgy viccelődhessen. Ha nem a tulajdon testvérem lenne, valószínűleg már rég levált volna a feje a testéről, amint kinyitottam az ajtót.

note: sajnálom a csúszást... 27 | music: Vampire Sunrise
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Tartózkodási hely :
Seattle
Hobbi & foglalkozás :
pénz és szex
Humor :
Pszichopata



A poszt írója Elias Syden
Elküldésének ideje Kedd Ápr. 10, 2018 3:13 pm
Ugrás egy másik oldalra

Karen & Elias


Mi kell ahhoz, hogy egy nőt le lehessen venni a lábáról, teljesen mindegy, családtag-e az illető vagy sem? Nos, a lista a következő: stílus, sárm, megnyerő mosoly, ellenállhatatlan személyiség. Így gondolatban végigszaladva a pontokon, azt hiszem mindenhová kirakhatom a pipát. Ezért is ér némiképpen váratlanul, amikor a következő pillanatban akkora pofont kapok, hogy ha nem fognám az ajtófélfát fél kézzel, beborulnék a járdát szegélyező bokrok közé. Oké, számítottam rá, hogy dühösen fog reagálni, de arra azért nem, hogy ennyire. Gondoltam kibukik belőle némi vérbeli csajos hiszti, amit elengedek a fülem mellett, aztán behízelgem magam, mint egy megtermett kandúr, és máris egyenesben vagyunk. Talán ennek a meglepetésnek köszönhető, hogy néhány másodpercig akkor sem vagyok képes reagálni, vagy a karomat felemelni, mikor formálisan fojtogatni kezd - szükségem van néhány pillanatra, amíg feleszmélek, és lefejtem magamról az ujjait.
- Egy: engem ezzel nem tudsz megölni - nézek bele a szemeibe, miközben erősen tartom két csuklóját: semmi szükség a felesleges kapálózásra. - Kettő: javíts ki ha tévednék, de tudtommal az én anyám a te anyád is - fűzöm aztán hozzá. Nem mintha túlságosan zavarna, hogy szidja azt a nőt, aki úgy élt morózus apám mellett, mint egy lélektelen zombi.
- Jah, bagoly mondja. Mintha te annyira igyekeztél volna felkutatni engem - dünnyögöm aztán, és Karen válla felett benézek a házba. - Szívesen feltételezném, hogy behívsz és megkínálsz némi frissítővel, de ezután a fogadtatás után ezt merő hiú ábrándnak érzem - sóhajtok, aztán kézbe véve az irányítást megfogom, és nemes egyszerűséggel betuszkolom Karent a küszöbön, majd követem, és bezárom magam mögött az ajtót.
- Így mégis kényelmesebb. Na meg kulturáltabb is, mintha a küszöbön beszélgetnénk. Remek előnyei vannak annak, ha az ember, és a ház tulajdonosa vámpír. Nem kell várnom az invitálásra - lépek aztán beljebb, tekintetem végighordozva a nappalin. - Tényleg klassz kis ház. Apró, de stílusos és otthonos. Illik hozzád - fordulok vissza Karen felé, aki olyan tekintettel figyel rám, hogy Zeusz, a főisten a villámaival egyetemben elbújhatna mellette. Ha pillantással ölni lehetne, és ember lennék, már holtan terülnék el a szőnyegén.
- Egyébként remek színben vagy - mosolygom el magam, egy hajszálnyi gúny nélkül, teljesen őszintén. Kívülről mit sem változott, de belülről jelentősen - még ha ezt nem tapasztaltam túlzottan, de egész egyszerűen érzem. Határozottabb lett, keményebb, mint akit már megpróbált az élet, és olyan erőssé kovácsolódott a sors csapásai alatt, mint az acél a kalapács hatására. - És hogy mit keresek itt? Nos, az én kedves, gyengéd, szerető, aranyos kishúgomat. Mellesleg itthon van? - szélesedik ki a mosolyom egy utánozhatatlan vigyorrá. Igaz kétlem, hogy jelen esetben vevő lenne a humorra, de egy próbát megér a dolog.

zene: szám címe | megjegyzés: -
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Ápr. 09, 2018 11:09 am
Ugrás egy másik oldalra

fuck yourself, bro
Elias & Karen
Lépteket hallok. Lassú, megfontolt ütemben halad az ajtó felé. A lépcső alján kuporgok, mindössze pár szökkenésre az ajtótól. Minden függöny behúzva, egy kósza fénysugár sem téved be a házba és így én sem tudom ki dörömböl ilyen gorombán. Dél után járunk nem sokkal, a napfény már nem veszélyeztet abból az irányból, hát felpattanok. Sietős léptekkel haladok az ajtó felé, ha csak egy kósza ember tévedt erre, hogy megzavarjon, igen csak hamar a desszertemként végzi. Ellenben, amikor ajtót nyitok, pillanatokig nem vagyok képes másra, csak pislogni.  Felismerem, hát hogyan ne ismerném fel? Egy pillanatra, mintha a nosztalgia gondolata vetné fel magát, de hamar tovaszáll. - Te meg mi a jó édes istenért vagy még mindig életben? - Ahogy tudatosul bennem az a fél évezrednyi táv, hirtelen teljesen elönt a düh. Eddig sem voltam jó kedvemben, de most már képtelen vagyok uralkodni magam. A nyakánál fogva ragadom meg és rögtön arcon is vágom. - Egész eddig életben voltál? És akkor van még pofád hozzá, hogy csak úgy beállíts ennyi idő után egy idétlen vigyorral az arcodon? - teli torokból üvöltök, mit sem törődve az utcán elhaladó kocsikkal, vagy emberekkel, egyszerűen csak újra be akarok húzni neki egyet, vagy letépni a fejét, de előtte mindenképpen megkínozni. Az ujjaim feljebb csúsznak, ha hagyja, egészen a nyakáig, amit szép lassan, de cseppet sem kíméletesen kezdek el szorítani.- Mégis mi a jó édes anyádat keresel itt? - Már rég kikapcsoltam az érzéseimet, az első száz évben túltettem magam rajta, úgy döntöttem, hogy az a gondolat a legjobb, hogy ő meghalt. De most... Most mindent tönkretesz. Felépítettem egy kis légvárat, bevettem magam a legmagsabb toronyba és onnét szemléltem mindent, amit magam köré alkottam.

note: kezdésnek remélem megteszi 41 | music: Vampire Sunrise
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Tartózkodási hely :
Seattle
Hobbi & foglalkozás :
pénz és szex
Humor :
Pszichopata



A poszt írója Elias Syden
Elküldésének ideje Szomb. Ápr. 07, 2018 8:45 am
Ugrás egy másik oldalra

Karen & Elias


Lassan lépdelek végig a házig vezető járdán, szórakozottan végig-végigsimítva az utat szegélyező bokrok tetejét, mintha épp csak azért jöttem volna el idáig, hogy kertészeti ellenőrzést tartsak a város másik végében, mondjuk úgy találomra. Persze nem véletlenszerűen választottam ezt a házat - még akkor is, ha sejtem, hogy a fogadtatás, ami rám vár, távol fog állni a szivárványos, lufikkal és pezsgővel megtűzdelt "isten hozott nálam"-típusú üdvözléstől. Tényleg, mégis mi a fenét kéne mondanom? Mit mondhat az ember a testvérének több évszázadnyi külön töltött idő után, miközben le se szarta a másik fejét? Persze ez így ebben a formában nem kimondottan igaz, de az utolsó találkozásunk - már amelyiknél Karen is eszméletén volt - egészen pontosan arra az időpontra esett, mikor elföldelték apánkat meg anyánkat.
Általában nem ismerem a félelmet, szorongást, bizonytalanságot, és efféle negatív érzelmeket, de valószínű, hogy most egy szimpla helló édeskevés lesz ahhoz, hogy Karen úgy boruljon a nyakamba, mintha én lennék élete ajándéka.
Az tény, hogy ízlése van a húgomnak. Az én házam maga a kacsalábon forgó palota, de az nem a stílusomat, csupán a pénztárcámat dicséri, amivel kifizettem a város legjobb építészét és lakberendezőjét. Karen háza viszont nem tűnik túl hatalmasnak, mégis hívogatóan otthonosnak látom. Emlékszem, már gyerekkorunkban ilyen volt: nem volt a kúriánknak olyan része, amelyet anyámmal karöltve ne csinosítottak volna fel. Apám a haját tépte, nekem viszont tetszett - ha nem is mindig a dekoráció, hanem a szándék. Különös, hogy a nőben mindenütt és minden korban megnyilatkozik a virágok szeretete, a maga iránt való gondosság és a mások iránt való figyelem.
Elérek a mahagóniszín bejárati ajtóig, aztán egy nagy levegővétel után felemelem az öklöm, és nem túl kíméletes kopogtatással adom tudtomra ittlétemet. Aztán azzal a lendülettel fejen is vágom magam, természetesen csak képzeletben. Az istenért Elias, viselkedj már! Nem a rabszolgád, hanem a húgod! Ha rá verem az ajtót, kétlem hogy ne ölne meg az első pillantással, feltéve, ha egyáltalán eljutunk odáig, hogy kinyissa előttem. Ha nálam kopogna így valaki, alighanem az első körben megölném, még mielőtt kinyögné ki is ő, meg mit akar. Bár nekem az üzleti életből kifolyólag bőven vannak ellenségeim. Karennek....? Fogalmam sincs. Tessék, ez az átka annak, ha az ember néhány emberöltőn át a legkevésbé sem foglalkozik azzal, hogy létezik a világon még valaki, akinek ugyanaz a vér folyik az ereiben.
Zsebre vágom mindkét kezem, és mikor meghallom a szaporán kopogó, ajtó felé közelítő lépteket, magam is érzem, hogyan gyorsul fel kissé a szívverésem. Magamra öltöm a legdöglesztőbb vigyorogomat, amit csak képes vagyok produkálni, és amivel általában simán leveszek bármilyen nőnemű lényt a lábáról, de még mielőtt bármi mást is tehetnék, az ajtó feltárul, és ott áll Karen... ugyanolyan gyönyörűen ahogy emlékeimben élt.
- Helló hugi - szólalok meg végül, aztán hanyag, lezser eleganciával nekidőlök egyik vállammal az ajtófélfának. - Klassz ház - teszem hozzá az előbbi mondatomhoz, noha legszívesebben lefejelném a tömör fa ajtót. Sikerült a legidiótább módon indítanom. Szuper. Inkább nyeltem volna le a nyelvem, és ne mondtam volna semmit. Ha ezek után nem fog megfojtani, és simán beenged, szerintem nem nekem, hanem neki van szüksége pszichiáterre, vagy orvosi szakvéleményre. Mindenesetre megpróbálkozom egy torz vigyorral, ami meg azt hiszem jelen esetben végképp pofátlanság.


zene: szám címe | megjegyzés: -
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Ápr. 06, 2018 9:13 pm
Ugrás egy másik oldalra









***Coming Soon ***
Vissza az elejére Go down




A poszt írója Ajánlott tartalom
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra

Vissza az elejére Go down
 

Karen lakása

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Lakónegyed
» Kumogakure lakóházai
» Akari klán rejtekhelye és lakása
» Sean lakása
» Tatia lakása

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi
- járd körbe városainkat -
 :: Seattle :: Lakónegyed
-

Friss reagok
- lelked hangjai -


Pént. Nov. 30, 2018 1:01 pm
Pént. Nov. 30, 2018 12:45 pm




Álarc nélkül
- itt vagyunk -



Nincs


Jelenleg 7 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 7 vendég :: 2 Bots
A legtöbb felhasználó (77 fő) Kedd Jún. 23, 2015 10:38 pm-kor volt itt.

Fajaink aránya
● ● számokban a valóság ● ●

csoportok ●
Ffi
Ember •
4
8
vámpír •
7
12
ősi vámpírok •
2
4
Vadászok •
1
4
Boszi / mágus
10
3
Vérfarkas •
5
9
hibrid •
2
1
vámpírboszi •
6
4
Animágus •
0
3
dhámpír •
4
2
tündér •
2
1
Farkasboszi •
2
1
druida •
1
3