Share | 
A topik címe: Winnie &Angie - nyolc évvel ezelőtt

avatar
Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
behind your lies



A poszt írója Angelique Fael Clifton
Elküldésének ideje Hétf. Május 21, 2018 8:29 pm
Ugrás egy másik oldalra

Angie & Winnie

[You must be registered and logged in to see this image.]
Fiatal volt. Vonásai finomak, az idő és a szenvedés még nem látszott rajta. A lelke viszont... törékeny volt. Ahogy mindenkié. Ahogy talán egykor enyém is.
-Egyenlőre elég, hogy tudok. Mondjuk úgy, hogy most senki sem érez téged. Se engem.-a mosolyom barátságos, a körénk emelt búra megvéd minket, de leginkább őt. Persze, ezt egy vámpírral szembe, akinek most engem lát, némi boszorkány erővel felruházva, lehet, hogy máshogy látja. Persze szőke parókámnak hála még igazi énem sem látta. S a félelem eleve elvakíthatja az embert, pláne a sokk, amit átélt, és ami valószínűleg mindig is kísérte őt.
-Gwyneth.-ízlelgetem nevét, tekintetét figyelve.-Nem szokványos név. És azt jelenti, áldott, tisztességes. Hát, kiérdemelte ezt a nevet?-magázom le, elveszve az iménti formából, kissé kimértté változva. Érdekes lánynak tűnik. A tekintetében ott a szomorúság és mellette az élet. A szabadság és a rabság. Meghatározza, ami. Ahogy engem. És ettől kicsit még el is mosolyodom. De valahol szomorúsággal tölt el. Hisz fiatal. Fiatalabb, mint, amikor én azzá lettem, ami. Én éltem. Boszorkányként igazán. Szerelmes voltam és vad, az erőmmel karöltve megállíthatatlan. És most? Nem voltam más, csak egy a sokból, aki küzd az évek múlásával, mintha sose jönne el a vég.
-Miért...?-vonom fel érdeklődve tekintetem, lassan felállva.-Miért nem akarlak felfalni reggelire? Fiatal vagy még és átéltél egy traumát. De nem te vagy az egyetlen.-kezdek bele, lassan lehúzva a két hosszú selyemkesztyűt kezemről, amiket táskámba hajtok és felé nyújtom kezem, miután csuklómba haraptam, hogy vérem adhassam neki.-Igyál. Szükséged lesz az erődre. És ma este már biztonságban fogsz aludni.-biztosítom, az előző gondolatmenetem nem befejezve. Szükségem van az érdeklődésére, de a bizalmát is meg kell szereznem legalább annyira, hogy velem tartson és adjon egy esélyt a kastélynak és az ottani életmódnak. Mondanám, hogy a maradásáról ő fog dönteni, de nem így lesz. Ritka volt a hozzá hasonló, és nem csak életben akartam tartani. Hasznosnak is láttam, nem csak a saját érdekeim szem előtt tartva, de a kastély lakóiét is. A vámpírok éhségének és az étkezés szabályozásának befolyásolásban mindenképp. Mintha egy aprócska fehér egeret dobnánk a sasokkal teli ketrecbe.

 :033:  ● ● coded by elena
Vissza az elejére Go down

avatar
Tündér •• akinek nem adtak valódi szárnyakat
Keresem :
Az ikremet
Tartózkodási hely :
Seattle, Stardust kastály
Hobbi & foglalkozás :
Titkárnő, mellékállásban vérbank
Humor :
Egyre gyengébb



A poszt írója Gwyneth Michaelis
Elküldésének ideje Csüt. Május 10, 2018 11:47 am
Ugrás egy másik oldalra



to Angie
the first night

[You must be registered and logged in to see this image.]
Könnytől csillogó szemekkel figyelem, amint megváltozik a nő külseje. Érthetetlen, de lassan már cseppet sem meglepő fordulat. Bár a saját lényemmmel is csak pár hónapja, ha tisztában vagyok, az a zűrzavar, ami körülöttem alakult ki, már mintha érzéketlenné tett volna. Rég elengedtem már a realítás korlátját, hogy csak zuhanjak a mélybe, a sötétségbe, amit ez a világ hordoz magában. Mégis összerezzenek, ahogy közelebb lép. Ötletem sincs, mit várhatnék, hogy fussak-e, lenne értelme egyáltalán? Azoknak a vámpíroknak sem volt esélyük, hát akkor nekem...? Csak remegnek az ajkaim, ahogy hallgatom őt. Nem merek válaszolni, bár sejtem, csak költői lehetett a kérdése. - Hogyan, t-tudnál segíteni? - Éppen csak vissza bírom nyelni a könnyeimet egy válasz erejéig, a tekintetemet is hamar leemelem róla. Nem merek túl sokáig a szemébe nézni, de az arcomon legördülő könnyek most a lassan, óvatosan szétnyitott tenyerembe hullanak. Észre sem vettem, tudatosan fel sem dolgoztam, hogy mit tettem saját magammal. A könnyek csípik a sebet, de csak halkan szisszenek fel, nem merek hangos lenni. Nem akarom, hogy bárki is ránk találjon. - Winnie... -  szipogok, nem is tudom, hol lehet a táskám, abban lenne zsebkendő. Mintha még meglett volna, amikor a sikátorba értem. Mintha végre kezdene visszatérni a tudatom, lassan teljesen érzékelni bírom a környezetemet. A keze pedig... Észre sem vettem, mikor ért hozzám, riadtam pillantok le a lábamhoz, majd ismét az arcára. - Gwyneth. -  Egészítem ki, csak a bátyám szokott becézni ezelőtt, de ő már... Nem, belegondolni sem akarok, de a könnyek ismét záporoznak a szememből. Megremegnek az ajkaim, kérdezni szeretnék, de hang nem akarja elhagyni a torkomat. Hatalmas gombóc nőtt oda, és mintha segítene, a kezeimmel a könnyeimet törülgetem.
- Mi-i-ért...? - elcsuklik a hangom, nem bírom befejezni a kérdésemet, helyette a nyakamban lógó érmét szorongatom. Ez a sírás viszont más, nem félelemből, elveszettségből sírok. Nem olyan halott a tekintetem, mint ezelőtt, ez már fájdalom. A veszteség keserűsége ül ki az arcomra.

[You must be registered and logged in to see this link.] || remélem jobb lett 33 || [You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
behind your lies



A poszt írója Angelique Fael Clifton
Elküldésének ideje Hétf. Ápr. 30, 2018 8:35 pm
Ugrás egy másik oldalra

Angie & Winnie

[You must be registered and logged in to see this image.]
A lány kétségbeesett, ahogy támadója a falnak vágódik, ő a földre zuhan. Alig lehet több húsz évesnél. Ha egyáltalán van annyi. Vonzó a vére. Melyik vámpírnak ne lenne az? De a tekintetében olyan rémület ül, amit szinte magam is megérzek. Ahogy bőröm alá kúszik az érzés, ahogy kiüt rajta a hideg veríték, ahogy csorog vére. A tekintetem nyakára siklik, szedett-vedett arcára. Mióta menekülhet? Mi lehet az ő története? Sokat nincs időm ezen merengeni. Nem vagyunk egyedül, támadói sem hiszem, hogy erősítés nélkül lennének, így ahogy magunkra maradunk, a külvilágot kizárom és a külvilág számára szinte láthatatlanná teszem magunkat anélkül, hogy egy szót is szólnék vagy éreztetném vele, hogy a veszély nem múlt el. Tekintetem találkozik ismét övével. A vére illata pedig újra elér. Csábító. De nem engedek. Ellenben szavai túlmutatnak azon, amit várnék. Előbb hinném, hogy menekülni próbál, hogy sírva fakad, hogy egyszerűen könyörög. De semmi. Csak egy elharapott félmondat. Elnevetem magam. Harsányan és negédesen, szőke parókám és íriszem barnává változtató álcám ezzel szinte feleslegessé is válik.
-Nem mi?-vonom fel szemöldököm, felé lépve egyet, leguggolok mellé.-Nem foglak megenni?-egyszerűsítem le stílusom, semmi értelme jelen helyzetben a cifra szavaknak.-Túl öreg vagyok én már ahhoz, hogy minden kísértésnek engedjek. De azt hiszem tudok segíteni rajtad. És azt hiszem neked is jobb lenne, ha a körmeid nem vájnád mélyebben a tenyeredbe. Semmi értelme. Nincs mitől félned. Már nincs.-érintem meg gyengéden lábát, bár nem feltétlenül az erőmre célzok. És ekkor még különösképpen meg sem fordul a fejemben, hogy jelen találkozás milyen hasznos is lehet számomra. És számára is. Szent nem voltam sosem. Ámíthatnám mostantól azzal, hogy mindig mellette leszek. De egy ilyen ember volt egész eddig, hosszú életemben. És most mellette sem voltam ott. Magam voltam, a magam világában. Olyasvalaki voltam, akit ő sosem fog megismerni igazán, s talán jobb is így. Egy szívesség, semmi több.-Mi a neved?-érdeklődöm gyengéden, bár csuklómba még nem harapok, kivárok. Tudjuk, ahogy egymásra nézünk, ez egyszerre valami kezdete és valami vége. Egy szívesség, ami nincs ingyen, de kedvező lehet mindkettőnk számára.

 :033:  ● ● coded by elena
Vissza az elejére Go down

avatar
Tündér •• akinek nem adtak valódi szárnyakat
Keresem :
Az ikremet
Tartózkodási hely :
Seattle, Stardust kastály
Hobbi & foglalkozás :
Titkárnő, mellékállásban vérbank
Humor :
Egyre gyengébb



A poszt írója Gwyneth Michaelis
Elküldésének ideje Szer. Ápr. 25, 2018 8:01 pm
Ugrás egy másik oldalra

to Angie
the first night

[You must be registered and logged in to see this image.]
Sikítva rohantam végig az utcákon, azt hittem itt jobb lesz, azt hittem könnyebb lesz. Azt ígérték, ez a város békés, az emberek olyan kedvesen mosolyognak, olyan könnyedén sétálnak az utcákon... Mégis, amikor kiáltok, senki nem válaszol, mintha nem léteznék, így könnyűszerrel kerítenek be a sikátor bejáratánál. A könnyek, a vérrel keveredve némán folynak végig az arcomon, ahogy sok apró szúrást érzem a nyakamon. Fájdalmamban felnyögni sem merek, kiáltani nem tudnék, úgy szorítja a nyakam. Viszont, amint holtan zuhan össze a fogvatartóm, én is képtelen vagyok megtartani magamat. Egyszeriben minden erőm elszáll, nem tudok koncentrálni. A szívem rettenetes sebességgel dübörög a mellkasomban. Vér folyik a szememben, bár a sokk hatására nemigen emlékszem, mikor is verhettem be a fejemet, így megmentőm arca kissé homályos, ahogy felpillantok rá. - Köszönöm... - Félek, remeg a hangom, még éppen láttam az utosó rezzenését az előttem lévő szívnek. A könnyeim kéretlenül törnek elő ismét, a szoknyám szélét markolászom, amint a zokogás könyörtelenül tör utat magának egyre erősebben. Lassan már az egész testem rázkódik, egyre hangosabban, nagyobbakat csuklok levegővétel közben. - Te... U-ugye-e nem. -  Be sem fejezem a mondatot, értenie kell, a villanó szempár, amit még így, a szememet csak épppen megtörölve is látok... Zsibbadás, a hirtelen félelem, a megnyugvás, majd újabb rettegés érzete kikészít. Nem bírom kinyújtani a lábam, szinte élettelen, alig érzem, ahogvy ránehezedek. Egyedül a fájdalmat érzem, amint görcsbe rándul a talpam. Ahogyan a körmeimet a tenyerembe vájva várom, ezen szörnyű éjszaka újabb rettenetét.  


[You must be registered and logged in to see this link.] || sajnálom a késést... Sad || [You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
behind your lies



A poszt írója Angelique Fael Clifton
Elküldésének ideje Kedd Ápr. 17, 2018 8:39 pm
Ugrás egy másik oldalra

Angie & Winnie

[You must be registered and logged in to see this image.]

Seattle-ben talán volt esély. A kastély ha nem is működött tökéletesen, s koromból fakadó, de talán nehezebben viseltem az újításokat, a béke fontos volt. A városban cikázva könnyen talált, aki keresett mindenféle embert. Embert és nem embert egyaránt. Az éjszakai sétám ezúttal különösebb álcázás nélkül tettem. Őröktől mentesen, magamhoz képest egyszerűen öltözve. Fejemre szőke parókát húztam, a hosszú tincseket befonva. Ajkaim piros rúzs emelte ki még inkább. Egy egyszerű, világos zakó, a hozzá tartozó nadrággal, egy egyszerű világoskék inggel, magassarkúban. Úgy néztem ki, mint bármelyik ügyvéd, tanár, vagy bankár, aki a városban rohangálhatott. Átlagos, egy átlagos estén.
Leszámítva a hallásom használatát. Ahogy hazafelé tartottam, felfigyeltem egy zajra. Nem is zajra, mint inkább heves szívverésre. Először nem tudtam merre keressem, majd megéreztem a vér illatát. Az első gondolatom az éhség lehetett volna, de a saját koromban kevésbé éreztem a késztetést, ha úgy vesszük egy tündérhez hasonló ínyenc falatra.
-Jobb lesz kislány, ha nem küzdesz!-szólalt meg egy hang, majd egy lány elfojtott sikolyát hallottam, mintha valaki tenyerét szájára tapasztotta volna, ő pedig ellenkezni próbálna.
-Elég lesz.-lépek elő, kihasználva sebességem, hogy a kellő időben érkezhessek.-Persze megnézhetjük, hogy mit értek napgyűrű nélkül reggel, mikor a Nap első sugarai az arcotokhoz ér.-a lány nem festett jól, vére illata lassanként átjárt, megszoktam, éhségem elnyomandó, nem koncentráltam másra, csak a lány megmentésére. Nem láttam értelmét ártatlanok halálának. A városban ezen dolgoztunk. A békés együttélésen.
-Te ez nem az a nő...-kezdte az egyik, de sokra nem ment. Felemeltem mutatóujjam, a falnak vágtam, nyaka reccsent ugyan, de lévén, vámpír volt, ezzel csak egy kisebb időintervallumra sikerült hatástalanítanom. Célom egyenlőre nem is volt más. A buta gondolatot anélkül láttam a férfi arcán, hogy kérdeztem volna. Fogai előrebuktak, és harapni próbált, keresztül a lány nyakát. De nem járt sikerrel. Társával ellentétben az ő szíve szavak nélkül szakadt ki mellkasából, s ahogy az élettelen, sorvadó test eldőlt, szíve mellé gurult.
-Nincs semmi baj.-teszek egy apró lépést a lányra. A rémületet láttam rajta, akárcsak vérét, szemem megvillan, de nem veszek róla tudomást. Megfordul a fejemben: ő lehetne hosszú idő után az első, aki a kastélyba kerülhetne. De ahogy tekintetem végigméri, valami mást is érezni kezdek, s ez döbbent meg. Az érzés. Az egyszerű, s őszinte kíváncsiságon túl a bizalom érzete. Tényleg ennyi idő után is képes vagyok máshogy nézni egy tündérre vagy valóban hallgatnom kellene erre a megérzésre, ami hovatartozásától függetlenül jár át hevesen.

 :033:  ● ● coded by elena
Vissza az elejére Go down




A poszt írója Ajánlott tartalom
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra

Vissza az elejére Go down
 

Winnie &Angie - nyolc évvel ezelőtt

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» -=Taijutsu stílusok=-

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Hatodik érzék
- minden, ami a szemnek láthatatlan -
 :: Múlt
-

Friss reagok
- lelked hangjai -


Szer. Júl. 18, 2018 9:22 pm




Álarc nélkül
- itt vagyunk -





Jelenleg 14 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 13 vendég :: 1 Bot
A legtöbb felhasználó (77 fő) Kedd Jún. 23, 2015 10:38 pm-kor volt itt.

Fajaink aránya
● ● számokban a valóság ● ●

csoportok ●
Ffi
Ember •
27
18
vámpír •
26
19
ősi vámpírok •
5
7
Vadászok •
8
9
Boszi / mágus
31
16
Farkas •
17
20
hibrid •
3
3
vámpírboszi •
14
6
Animágus •
3
2
dhámpír •
4
2
tündér •
2
2
Farkasboszi •
6
2
druida •
2
3