Share | 

avatar
Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Chatkép :

Tartózkodási hely :
✦✦ beside my lovely syden ♥
Hobbi & foglalkozás :
✦✦ eat the rude
Humor :
why so serious? let's put a smile on that face ❤



A poszt írója Harley Asuman Osborn
Elküldésének ideje Kedd Május 01, 2018 6:24 pm
Ugrás egy másik oldalra



Elias && Harley

Furcsálló tekintettel figyelem őt, egyszerűen nem értem, hogy miért viselkedik ilyen furcsán.  Nem rémlik, hogy valami olyasmit mondtam volna, amiért végül vörös arccal süllyed lefelé az ülésen. Tenyereivel viszont el is takarja az arcát, aztán néhány pillanatig úgy marad. Látszik rajt a kézzelfogható idegesség, míg én csak kérdőn figyelem a jelenetet, amit produkál. Korántsem értettem, hogy most mi a baja. Viszont, kellett fél perc, mire gondolkozni kezdek és pont abban a pillanatban néz rám, majd dühösen a mikrofonjára pöccint. Vérvörös ajkaim némileg elválnak egymástól, arcom pedig teljes döbbenetbe borult. Ugyan nem látom, de érzem az arcom forróságától, hogy hasonlóan vörös lesz az arcom a hajam színéhez. Te jó ég...
Egy darabig kiegyenesedve maradok, aztán kínosan, de hátradőlök óvatosan az ülésben és öklömet a számhoz teszem, erőteljesen összeszorított ujjakkal. Az még kevésbé zavar eleinte, hogy épp Elias-ról miféle információt osztottam meg, de az már előbb zavar, hogy nekem fogalmam sem volt arról, hogy egy harmadik ember is hallja a beszélgetésünket és Elias olyan lazán beszélt a szexről előtte, mintha az annyira természetes volna a jelenlegi helyzetben. Én meg honnan a francból tudtam volna, hogy más is hall minket?!
Mond valamit, de csak akkor figyelek rá oda zavaromban, amikor újra elkezd fenyegetni. Először csak szemeim mozdulnak az irányába, és mire úgy igazán kapcsolok, teljesen felé fordulok és dühösen markolok bele az ülés bőrhuzatjába. Talán a műkörmöm hegyes vége nem sértette fel a huzatot, de ha mégis, magasról teszek rá. Ha tovább fog fenyegetni, az lesz akkor a legkisebb gondja. Nem tolerálom, ha megpróbál befenyíteni, tekintve, hogy nem szándékosan mondtam azt, amit. Legyen bármi is amint leérünk, de egy ujjal sem fog hozzám érni.
Nem túl sokáig figyelem őt dühös tekintettel, csak addig, amíg hozzá nem teszi, hogy a húga miatt él itt. Nem űzi tovább a témát és nem próbál tovább megfélemlíteni, szóval feszülten ugyan, de visszadőlök és csak magam elé meredek. Kellett kis idő, mire újra volt ahhoz ingerem, hogy csodálással bámuljam a kivilágított várost. Elfordultam tőle és egy szót sem szóltam utána már hozzá. Részben azért, mert nagyon meg tudja magát utáltatni amikor még csak leplezni sem tudja a vadállat énjét, másrészt pedig ami most jobban dominált ebben a rossz érzetben, hogy bűntudatom volt.
Pár percig így maradtam; a helikopter még mindig a levegőben volt, pedig már egy jó ideje fent volt a magasban. Hatalmas a város, így elég idő volt ahhoz, hogy csodálhassuk. Nem akartam újra ezt az estét pokollá tenni, szóval összeszedtem magam és próbáltam hozzá hasonló módon úgy viselkedni, ahogy reggel tette. Megsértődhetett volna rám, az helyett mégis odajött hozzám és megnyugtatott. Ha követem a példáját, akkor talán hasonló végeredményt váltok ki belőle, mint ahogy akkor reggel ő belőlem.
Talán már megindult lefele a gép, amikor újra felé fordulok és karommal odanyúlok hozzá és megérintem a tenyerét; lágyan megszorítom, és cirógatni kezdem kézfejét hüvelykujjammal. Igyekeztem nyugtatni azzal magamat, hogy túl nagy a szája és nem lenne képes bántani. Tartanék attól, hogy akár félholtra verhetne se tudnék neki ártani, pedig akkor nagyon megérdemelné.
Lett volna még egy kérdésem felé. Említette, hogy régen festett. Talán maradt még meg néhány festménye, nem? De inkább nem szóltam egy szót sem, sőt, elengedtem végül újra a kezét és amint leért a gép, leszedem magamról  fejhallgatót és félreteszem - bár legszívesebben a betonhoz vágtam volna és addig ugráltam volna rajt, amíg szilánkosra nem törik -.  
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Tartózkodási hely :
Seattle
Hobbi & foglalkozás :
pénz és szex
Humor :
Pszichopata



A poszt írója Elias Syden
Elküldésének ideje Kedd Május 01, 2018 10:34 am
Ugrás egy másik oldalra


Harley + Elias



Nem tudom, én magam hatok-e Harley-re úgy, mint egy adag antidepresszáns, de láthatóan megnyugszik, holott az előbb még vibrált az idegességtől - megértem, aki nem szokott hozzá a repkedéshez, annak szokatlan lehet a magasság, és a tény, hogy látni alattunk az egész várost, egy repülőgép mivel nagyobb tér, kissé erőteljesebb biztonságot ad. Szokatlan ez a közeg, lévén hogy ha eddig kérdezték volna Harley-t engem illetően, alighanem a megnyugtató jelző lett volna a legutolsó, ami eszébe jut. Kezünk egymásba kapcsolódik, érzem bőrének forróságát, aztán ujjaim üressé válnak, amikor marka visszahúzódik, és megbújik az ölében. Egy pillanat erejéig kedvem lenne utána nyúlni, és újra összefonni kezeinket jólesően, de rájövök, hogy alighanem bolondnak nézne - na meg az is lennék. Nem szokásom a gyengédség, pláne nem egy játékszerrel. Kedvelem Harley-t, jólesik a társasága, élvezem a közelségét, de nem változtat a tényen, hogy azért hoztam magammal a városba, hogy akkor és úgy dugjam, ahogy akarom - mondhatjuk egy élő, mozgó eszköz a számomra. Mindkettőnk számára jobb, ha nem engedem őt közelebb magamhoz annál, mint ami szükséges. És szeretném, ha ennek a fontosságát ő maga is felfogná.
- Nos... köszönöm - köhintek egyet, mikor kapok egy bókot, hogy mi mindenben vagyok jó, és Joe felé fordítom a tekintetem. Az egyre inkább felfelé kunkorodó bajusz tökéletes irányjelzőként működik annak meghatározásában, ő maga mennyire tartja viccesnek Harley megjegyzését. Némileg én is büszke vagyok: most komolyan, melyik férfi nem élvezi, ha társaságban méltányolják ágybeli, és egyéb képességeit? Ki is húzom magam az ülésben, hogy aztán alig egy perccel később kb tíz centit süllyedjek lefelé. Nem látom magam, de érzem, hogy elönt a hőség, és megtörténik az, ami még talán soha: hogy elvörösödöm, és tenyerembe temetem az arcomat.
- Ezt talán ne feszegessük - szűröm a szót a fogaim között, mikor aztán erőt veszek magamon, hogy újfent felemeljem a fejem. Hálát adok az égnek, hogy a helikopteren nincs visszapillantó tükör: most nem mernék Joe arcával szembesülni. Bármibe lefogadom, hogy sokkot kapott az információtól. Az már csak a hab a tortán, hogy gyanítom meg vagy róla győződve, hogy a főnöke minimum biszex. Megcsóválom a fejem kissé dühösen, és jelentőségteljesen belebámulva Harley arcába egy mozdulattal a fejhallgatóra és mikrofonra bökök jelezve, hogy rajtunk kívül más is hall minden egyes kimondott szót. Azt hiszem visszavonom, amit nem sokkal ezelőtt a nők eszéről kijelentettem. Nincs nekik.
- Szóval a képem miatt kötöttél belém? Akkor jó, nem ocsmány, csak tenyérbemászó - vonok vállat. - Így megfelel? - morgom, de még mielőtt visszavághatna valamivel, figyelmeztetőleg felemelem az ujjam. - Fogd magad vissza, ha nem akarod, hogy a földre érve bevigyelek a hangárba, és olyat tegyek, amit magam is megbánok majd - teszem hozzá villogó szemekkel - tessék, én is tudom kellemetlen helyzetbe hozni őt. Igen, amit most csinált, hogy megszégyenített az alkalmazottam előtt, felér egy kiadós büntetéssel - de ezt azon nyomban el is felejtem, mikor felteszi a soron következő kérdését. Komolyan, ez a nő a diszkréciónak hírből se ismeri a fogalmát?
- Mert itt él a húgom - válaszolom végül, kb olyan lelkesedéssel, mintha a fogamat húznák. Na ja, akit mellesleg azóta sem volt bátorságom felkeresni - őt ismerve, az sincs kizárva, hogy a legelső alkalommal, amikor meglát, egy jót focizna a fejemmel. - Régen nem láttam. Nagyon régóta - nyomom meg a hangsúlyt az első szón. - A többit majd otthon. Nézd a várost, elvégre azért jöttünk - bökök aztán az ablakok irányába. Bízom benne, hogy Harley nem most kezdi el taglalni Joe füle hallatára, hogy ez mégis hány száz évben mérhető - a cégnél kizárólag két ember van tisztában vámpír mivoltommal. Az előbbi sokk után nincs kedvem a pilótát egy újabba beletaszítani - dicstelen vége lenne a ma esti kirándulásnak, ha ennek következtében egyenesen a betonba fúródnánk.






©️ ZENE: SZÁM CÍME | MEGJEGYZÉS: -
Vissza az elejére Go down

avatar
Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Chatkép :

Tartózkodási hely :
✦✦ beside my lovely syden ♥
Hobbi & foglalkozás :
✦✦ eat the rude
Humor :
why so serious? let's put a smile on that face ❤



A poszt írója Harley Asuman Osborn
Elküldésének ideje Hétf. Ápr. 30, 2018 11:22 pm
Ugrás egy másik oldalra



Elias && Harley


Elkezd emelkedni a szitakötő, ezzel együtt viszont a gyomrom teljesen a feje tetejére fordul. Félek a magas és meredek lépcsőktől, félek az élesen lejtős utaktól és minden mástól, amitől úgy érezhetem, hogy elvesztem az egyensúlyom és leesek. A repülőgépeken is pontosan így érzem magam, de talán annyival könnyebb a helyzetem, hogy tulajdonképpen egy teljesen biztonságos gépről van szó, aminek a pilótája már biztosan rutinos. Nem tudom, hogy az ilyen félelmeimre van valamiféle elnevezés aminek mindenképp fóbia a vége, mindenesetre szinte betegesen tartok az ilyen dolgoktól. Amíg tanácstag voltam, havonta legalább ötször kellett repülőre ülnöm, hogy a világ minden pontjáról befogjam azokat a fruskákat, akik hozzánk tartoztak. Szerencsére a nyugtatók és a tömény kokain hatásától egyáltalán nem féltem a magastól, sőt, mi több,  élveztem.
Ezúttal nem támaszkodhattam semmiféle segédszerekre amik lenyugtattak, szóval Elias jelenlétére hagyatkoztam; kellett pár másodperc, de mégis az adta meg a löketet, hogy megfogta a kezemet. Először a kezeinkre néztem, melyek egymást fogták bizalmasan, aztán pedig egyenesen rá pillantottam reszketve. Rengeteg érzelem futott át rajtam, amit pontosan nem tudtam megmagyarázni, hogy miért. A testem pillanatok alatt ellazult és  most már képes voltam kényelmesen hátradőlni, ám még mindig csak az ő arcát fürkésztem ragaszkodóan és még csak nem is tekintettem ki az ablakon, pedig már egészen magasan lehetünk. Hiába esik jól, hogy megfogta a kezem és eltelik két perc is, míg el nem engedjük a másikét, de ezúttal szigorú leszek magamhoz és nem hagyom magamnak, amit érzéseim szerint tennék; elengedem a kezét. Lassan ugyan, de tovább hagyom végül az ölemben nyugodni mindkét kezemet. Viszont még mindig őt nézem, néha pislogva nagy szemekkel rá.
- Eddig úgy tűnik, hogy veled eddig mindegyik jó. - Bólintok mosolyogva. Egyelőre még csak végig sem futott az agyamon, hogy az alkalmazottja hallhatja mindezt. Nem értek az ilyen kütyükhöz így arról sincs fogalmam, hogy a beszélgetéseink köztünk maradnak -e épp. Ettől függetlenül igazat mondtam az iméntiekben. Semmi pénzért sem lehetett volna most így este rábeszélni egy repülésre, mégis elhozott idáig és egyébként is azt akartam, hogy velem legyen. Mégis velem van, és apránként, de észreveszem magamon, hogy már egyre könnyebb lesz itt bent ülnöm. Szívem szerint most az egyik karját átölelném és úgy lennék egész úton, de megtartom magunk között azt a bizonyos távolságot minden értelemben. Jézusom, pedig hányszor tépném le inkább a karjait mérgemben, mintsem most késztetést érezzek ahhoz, hogy átöleljem.
- Hisztiroham? - Kiegyenesedem az ülésben, amennyire csak tudok és morcos nézést vetek rá; persze, nem őszinte méreggel. - Tudtommal te is jócskán teszel arról, hogy olykor kibillenjek egy kicsit a türelemzónámon. Olyankor semmit sem fog azzal elérni, ha hozzám vágod az iménti szavaimat. Az még nem mentség a számodra, szóval csitt. - Ha közelebb lenne, cukkolásból most biztos megpöcköltem volna az orrát, de ez helyett hüvelykujjamat és mutatóujjamat összecsippentettem a szám előtt és  illusztráltam, mintha cipzárt húznék a számra. Egy kicsit úgy érzem, hogy néha szembeköpöm saját magam, amikor például kíméletlenül szidom és több ízben eldiktálom neki, hogy mennyire utálom és rühellem, és nem ez az első alkalom, hogy most pedig konkrétan az ellenkezőit állítom. Nagyon vegyesen érzek iránta.
Egyszerűen kikerekednek a szemeim, amikor leocsmányozza saját magát. Épp kimertem tekinteni az ablakon pár pillanatra, de utána kénytelen voltam visszanézni rá, mert egyszerűen felháborított az, amit mondott. El sem hiszem, hogy van neki önértékelése. Ráadásul eléggé pocsék módon. Életemben nem hallottam ekkora baromságot. Nem teremtem le érte, de egy ideig szúrós tekintettel szemlélem őt.
- Pedig biztos vagyok abban, hogy ezzel az arccal rengeteg nő szívét elcsábítottad első látásra. - Szólok hozzá kedvesen, az helyett, hogy lerohannám őt amiért hülyeséget mondott magáról. Nekem esett rosszul. Én gyönyörűnek találom őt. - Még egy hímnemű is beleszeretett, nem igaz? - Kérdezem csak úgy csevegés gyanánt, de egyáltalán nem gúnyolódva a dolgon. Engem is szeretett volna néhány lány, és voltam is néhányukkal, de továbbra is azon az elven vagyok, hogy csak egy férfi hímtagja tud rendesen kielégíteni.
- Engem is ez az arc ösztönzött arra először, hogy beléd kössek. - Játékosan megrántom a vállaimat, aztán újra visszanézek a felőlem levő ablakhoz. Eddig nem láttam benne a szépséget, mégis most, hogy a sötétség dominál a fény felett, egyszerűen sokkal szebb. Igaza volt neki, tényleg nagyon szép. Csillognak az épületek és az utcák alattunk.
- Miért pont ezt a várost választottad? - Kérdezek csak úgy, szintén beszélgetés gyanánt, és, hogy némileg többet tudjak meg arról, hogy mit érez. Érdekel, hogy miért pont ebben a városban él. Nyilván, erre nem kötelező válaszolnia, hisz sok közöm nincs hozzá, de mégis... szeretnék vele foglalkozni, ennyire egyszerű.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Tartózkodási hely :
Seattle
Hobbi & foglalkozás :
pénz és szex
Humor :
Pszichopata



A poszt írója Elias Syden
Elküldésének ideje Vas. Ápr. 29, 2018 4:14 pm
Ugrás egy másik oldalra


Harley + Elias



Sokért nem adnám, ha néha belelátnék mások fejébe - most példának okárét konkrétan Joe és Harley fejébe is szeretnék. Tisztában vagyok vele, hogy Joe a végtelenségig diszkrét, de azért véleménye nyilván neki is van, csak épp mélyen magában tartja. Még soha nem láthatott így, meghitten női társaságban, és még soha, egyetlen egy lány sem részesült abban a figyelemben, hogy a cég helikopterén vigyem, legfőképpen nem egy városnézésre. Még jó, hogy Joe nem egy szószátyár típus: ellenkező esetben már holnap azzal lenne tele a cég, hogy úgy tűnik, mégiscsak akadt egy nőnemű, aki képes volt megragadni Elias Syden figyelmét. Hogy Harley esze min járhat, azzal azért nagyjából tisztában vagyok, lévén ő nem az a típus, aki sűrűn magába szokta fojtani a gondolatait. Sokkal inkább válogatás nélkül szórja a képembe őket, bár azt hiszem, a mostani duzzogása, mikor kinevetem, nem az a fajta, ami mögött igazi sértettség húzódna meg. Az arcán ott látom csillogni az izgatottságot, némi minimális félelemmel vegyítve, így nem is tehetek mást vagy jobbat, mint átnyúlok, és megszorítom finoman a kezét. Nem tudom, mennyire sikerül megnyugtatnom ezzel, vagy épp a szavaimmal mikor a gép felemelkedik a pálya betonjáról, mindenesetre elég görcsösen kapaszkodik belém.
- Általában az első alkalom után elválik, valaki élvezi-e a repülést, vagy sem. Olyan ez, mint a szex - kacsintok rá Harley-re, és még hátulról is látom, hogy Joe ősz, kormánykerék-bajusza kissé megmoccan, amikor elmosolyogja magát: hála a fejhallgatóknak és mikrofonoknak, ő is hall minden szót. Látom, ahogy Harley tekintete az enyémbe fúródik, és nem tudom, boszorkányerővel csinálja-e, vagy csak egyértelmű a pillanat, de nagyjából sejtem, hogy mire gondol akkor más program címszó alatt. Tényleg úgy gondolta, hogy végiggyilkolom a várost a szeme láttára? Ugyan mit értem volna el vele? Őt megfélemlíteni nem tudnám, eddig se sikerült. Talán nem is ez lenne a célom - végeredményben már ezer alkalmam lett volna rá. Hoztam szabályokat, amiket elfogadott, de ennél jobban nem szándékozom sem megijeszteni, sem pedig korlátokat szabni számára. Nem mellesleg egy akkora városban, mint Seattle, sosem lehet tudni, hogy a legbüdösebb és legsötétebb sikátor mélyén is mikor lapul majd egy szemtanú: másnap már az összes újság lehozná, hogy Elias Syden saját kezűleg szedett darabokra egy embert. Nem fogom egy ekkora marhasággal szétütni az egész életemet, és az egész cégemet. Az ember nem szarik a saját fészkébe, ez az egyik alapelvem.
- Wow - mondom őszinte meglepetéssel, mikor Harley azt mondja, jó velem. - Rendben. Ezt a mondatot most elrakom, és majd legközelebb, amikor nem éppen a leghízelgőbb véleményedet épp egy hisztiroham közepén szórod a képembe, majd eléd tolom, hogy emlékezz rá - nevetek. Biztosra veszem, hogy lesz olyan alkalom - és éppenséggel akár száz is - mikor ez a vallomás ide vagy oda, de erőteljesen ki fog esni Harley fejéből, sőt épp az ellenkezőjét fogja állítani, meg cafatokra átkozni. Ismerve kettőnket erre akár már holnap sor kerülhet.
Egy nagy sóhajt követően, ami a szomszéd ülésről érkezik, üressé válik a kezem, Harley visszahúzza ujjait, és kezét összefonja az ölében. - Remélem, tetszeni fog a város madártávlatból - mondom aztán végül, mikor elérjük a megfelelő magasságot. Joe tapasztalt, nem kell külön az orrára kötnöm, hogy mivel városnézésre megyünk, tartózkodjon a repülési határ alsó értékének közelében, és alattunk felragyognak a fények, mintha csak kiszóródott gyémántok tucatjai lennének. - Az én ocsmány képemet még eleget láthatod - teszem hozzá, majd magam is az alattunk elterülő mélység felé fordulok. A neonreklámok, a lámpák aranyfényében kúszó utak hosszú kígyói, az autók piros lámpái még mindig ugyanúgy lenyűgöznek, ahogy első alkalommal.



©️ ZENE: SZÁM CÍME | MEGJEGYZÉS: -
Vissza az elejére Go down

avatar
Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Chatkép :

Tartózkodási hely :
✦✦ beside my lovely syden ♥
Hobbi & foglalkozás :
✦✦ eat the rude
Humor :
why so serious? let's put a smile on that face ❤



A poszt írója Harley Asuman Osborn
Elküldésének ideje Vas. Ápr. 29, 2018 1:23 am
Ugrás egy másik oldalra



Elias && Harley


Felháborodott ábrázattal az arcomon nyugtázom és emésztem a látványt, hogy ő most épp rajtam nevet - velem ellentétben. Bár most körülbelül annyira lehettem vészjósló látvány, mint egy fejére kötött masnival egy cicababa szőrpamacs ebe. Persze, nem vérbeli haragról beszélünk, mindössze sértődött felháborodásról.
- Mikor voltam én veled szemben türelmetlen, huh? - kérdezem tőle komolyan, választ követelve rögvest. De aztán egy legyintéssel letudom a egészet, és morcosan belesüppedek az ülésbe, melleim előtt összefont karokkal. Az már más kategória, hogy kihúzza nálam a gyufát. Ahhoz már köze sincs a türelemnek. (..)
Lehunyt íriszekkel élvezem az éjszakai levegő balzsamos illatát és jeges leheletét. Simítja arcomat és nyakamat, vállaimat; különösen akkor szeretem ezt az éjszakai, áradó levegőt, miután túl vagyok egy forró, izzasztó szexen. Egészen addig élvezem ezt az érzést, mígnem oda nem érünk egy helikopterhez. Lássuk csak, voltam valaha is közel ilyen járműhöz? Nem, nem emlékszem. Végignézek rajt ismerkedően, s bár láthatja Elias, hogy mennyire ismeretlen nekem ez még számomra. Semmi baj, talán elviselem majd a magasságot, ha közben Elias-t figyelem. Hiába, de egyes egyedül az ő jelenléte vigasztal és nyugtat meg. Semmi más.
Fontos kérdésem rosszul talál célba. Válaszán szemeim jócskán kikerekednek, aztán csak kifújom magamból a fáradt gőzt. Ilyen ócska, hamis választ sem kaptam egy ilyen kérdésre. Talán nem akar pont most megsérteni, vagy épp csak leplezni akar egy olyan választ amit talán még ő maga sem dolgozott fel. Ne is próbálja tagadni, de szép lassan úgy formálom őt, mint egy gyurmát a kedvem szerint. Viszont, ez fordított helyzetben is érvényes. Másnak érzem magamat mellette.
Kérésének eleget teszek, amikor arra utasít, hogy üljek be és persze ne nyúljak semmihez. Egyértelműen nem szerepelt a bakancslistámon, hogy megpiszkáljak egy olyan járművet amiben pont benne ülök, szóval attól egy pillanatra sem kell tartania, hogy valami hülyeségre venném a fejemet.
Nyugodtan figyelem őt, amíg beköt engem. Jól esik, hogy figyel rám, és bár maga a megtestesült jégkirály, mégis ott rejlik benne forrón égve a törődés szikrája. Ez nem szégyen, mert én boldog vagyok tőle. Azonban a nyugalmam hamar tovaszáll, amint eltűnik és pár pillanatig nyomát sem látom. Halvány pánik, ami mindig előbukkan amikor nem látom őt a közelemben. Szükségem van rá, mint gyermeknek az anyjára. Nélküle elvesződöm.
Ezernyi érzelmet hordozva a tekintetemben figyelem őt, amint felbukkan  újra és arra utasít, hogy vegyem fel a fejhallgatót. Mivel csak ezen keresztül fogom őt hallani, és ő is engem, szóval minden ellenkezés nélkül követem az utasításait és magamra kapom a szerkezetet. Beül mellém, és megfogja a kezem határozottan. Ujjaimmal körbeölelem tenyerét, hüvelykujjammal pedig szeretetteljesen simogatom kézfejét.
- Ne engedj el, jó? - Kérem meg őt nagyon szépen, lágy hangon. Talán most úgy érti, hogy most ne engedje el a kezem, de idővel én magam is rájövök, hogy a kérdésem más értelmet szerzett magának. Egyszer el kell engednie a kezem, ahogy nekem is el kell majd engednem az ő kezét.
A jármű emelkedik, bár egyáltalán nem figyelek sehova, csak is Elias-on pihentetem a tekintetemet. Fejemet hátradöntöm kényelmesen, el nem engedve semmi áron sem a kezét. Elvileg a város éjszakai szépsége lenne a fő gyönyörűség, mégis számomra az lesz a legszebb, ha csak őt figyelhetem. Nem puszta ömlengés, hanem csak színtiszta kötődés. Tudom, hogy vigyáz rám.
- Valóban nem sokan látják így a várost. - Szólalok bele halkan a fejhallgató mikrofonjába, de nyilván ő ezt tisztán hallotta.  - Először azt hittem, hogy valami mást akarsz mutatni és azért utasítottam vissza akkor. - Mosolyodom el szelíden, aztán egy pillanatra lehunyom a szemeimet és érzékelem, hogy emelkedik a repülő jármű. Azt hittem, hogy talán bosszúból és megfélemlítésből megmutatja, hogy ő miképp vadászik. Nem rémítenek el az ilyen dolgok, de tőle az valamiért sokkolt volna, nagyon is.
- Olyan jó, hogy velem vagy. - mosolygok, aztán nehezen, de elengedem a kezét. Nem akarom, hogy zokon vegye, vagy épp kiakadjon rám.  

Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Tartózkodási hely :
Seattle
Hobbi & foglalkozás :
pénz és szex
Humor :
Pszichopata



A poszt írója Elias Syden
Elküldésének ideje Pént. Ápr. 27, 2018 8:33 pm
Ugrás egy másik oldalra


Harley + Elias



Hallottam már meredek dolgokat életemben, de amit Harley elém tol, az még nekem is sok. Önkéntelenül is kitör belőlem a nevetés, az a felszabadult hahotázás, amit nem sokan szoktak hallani tőlem.
- Ejha - csóválgatom a fejem, mert azt mondani, hogy ő türelmes, tényleg minden de minden, csak nem épp tökéletes ábrázolása a jellemének. Milyen lehet akkor, amikor nem toleráns? Csak elképzelni tudom, de az biztos, hogy ezzel a megjegyzésével most tényleg jókedvre derített. És ez csak fokozódik, mikor felteszi a kérdést, hogy vajon nincs-e olyasmi a gyógyszerében, ami leszedálná.
- Teljes biztonsággal nem merem állítani, mert nem vagyok vegyész, de talán nincs. Mellesleg ha mégis, ne mondd, hogy eddig nem szolgálta a türelmesebb éned javát - jegyzem meg még mindig vigyorogva, aztán rákanyarodom a reptér elkerített részéhez vivő útra. Nem kell hozzá sok idő, hogy megérkezzünk az egyik hangár elé, ahol már ott áll a cég helikoptere, és mellette Joe, a pilóta. Kikászálódunk a kocsiból, és ekkor Harley váratlanul feltesz egy kérdést, ami hallatán néhány pillanatra a betonba gyökerezik a lábam.
- Hogy miért foglalkozom veled? - visszhangzom aztán a kérdését, és elgondolkodva nézek rá. Fogalmam sincs, mit mondhatnék - közben pedig válaszlehetőségek tömkelege fut át a fejemen a másodperc törtrésze alatt. Mondhatnék jó néhány indokot: hogy azért, mert bármennyire is meglepő és ijesztő is, de szeretek mellette és vele lenni - kellemesebb időtöltés a társasága annál, mint amit elképzeltem. Válaszolhatnám azt is, hogy mint kiderült, nem csupán az ágyban egészítjük ki jól egymást, hanem az élet egyéb területein is. Vagy éppen azért, mert ő az egyetlen nő, akinek sikerült kiváltania bennem némi tiszteletet irányába, így hát ezt a magam módján szeretném kompenzálni és elismerni. Mondhatnám, hogy azért, hogy megszépítsem számára a hátralévő időt - de valójában nem tudom eldönteni, mi is az igazság. Talán mindegyik válaszból van benne egy kevés, és együtt alkotnak egy jókora halmazt.
- Mert megtehetem - válaszolom végül röviden. Remélem beéri ennyivel, bár nincs kizárva, hogy ha nem is érti, de érzi, hogy nem teljes őszinteséggel tártam most elé a kártyáimat. Alkalomadtán talán majd elmondom neki - de nem ma, és nem most. Még nekem is emésztenem kell ezeket az érzéseket és ezt a tudatot, végképp nem állok készen arra, hogy kendőzetlenül a napvilágra is bökjem őket.
- Ülj hátra, és kérlek, ne nyúlj semmihez - adom ki Harleynek az utasítást, meglepően kedves hanghordozással, és míg ő bekászálódik, én lekezelek Joe-val, és váltok vele néhány szót. Régi motoros már - volt katona, repülőt, helikoptert tud vezetni, bár gyanítom, hogy ő aztán bármit elkormányozna, aminek kerekei és kormánya van. Jó és megbízható ember a cégnél - azt hiszem ő lenne talán a legutolsó, akitől megválnék.
Néhány mondat után meglapogatom barátságosan Joe vállát, majd amíg ő bezárja a hangár ajtaját, behajolok a gépbe, és nekikezdek beszíjazni Harleyt: az én gépemen nem csak deréköv található, mint a repülőkön, hanem egy ötpontos rendszer is szavatolja a tökéletes biztonságot.
- Vedd fel a fejhallgatót. Ha a rotorok beindulnak, másképp képtelenség lesz hallani egymást - zárom be aztán az ajtót, és átügetek a gép másik oldalára, ahol szintén elvégzem az indulást megelőző szertartást. Eközben Joe is elfoglalja helyét a kormány mögött, majd bejelentkezik a toronynak, adatok és sávok, repülési magasságok röpködnek az éterben, miközben átnyúlok Harley-hez, és megszorítom a kezét.
- Nem kell aggódnod, szívem. Még senki nem maradt fenn - mosolygok rá. Szeretném, ha nyoma sem lenne rajta a feszültségnek, és önfeledten tudná élvezni majd az élményt. Joe kérdésére csak egy rövid igennel válaszolok, majd felpörögnek és felzúgnak a rotorok, a gép talpa pedig lassan elemelkedik a parkoló betonjáról.


©️ ZENE: SZÁM CÍME | MEGJEGYZÉS: -
Vissza az elejére Go down

avatar
Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Chatkép :

Tartózkodási hely :
✦✦ beside my lovely syden ♥
Hobbi & foglalkozás :
✦✦ eat the rude
Humor :
why so serious? let's put a smile on that face ❤



A poszt írója Harley Asuman Osborn
Elküldésének ideje Csüt. Ápr. 26, 2018 11:44 pm
Ugrás egy másik oldalra



Elias && Harley

A munka ötlete pusztán csak azért jutott eszembe, mert már amióta ide hozott magával, tulajdonképpen a számat húzva fogadtam el azt, amit az általa létrehozott kártyára utalt. Még mindig gőzöm sincs arról, hogy jelenleg mennyi van rajta, de nem is érdekel. Én mindig a saját vagyonomon éldegéltem el és voltak szebb, rosszabb idők is ezen téren. Volt, amikor annyi pénzem volt, hogy egy ahhoz hasonló autót is képes lehettem volna megvenni mint amit kölcsön adott, de volt olyan is, amikor ételre sem volt elég pénzem. A koven rendszeresen elvette tőlem azt, ami elvileg nekem jogosan megjárt volna, de ez volt náluk a szabály amit idővel a végén rendszeresen megszegtem. Ebből is meglátszik, hogy a szabályok nem az én asztalomnak számítanak és mindemellett mégis dicséretre méltóan betartom azt, amit Elias kiadott nekem előírást. Az első nap azt hittem, hogy egy héten belül mindent megszegek és nála ér utol a halál önön keze által, de a napokban egyre finomabban bánik velem és nem érzem azt, hogy lázadoznom kellene. Az, hogy néha beszólok neki, nos, csak a kölcsön kenyér visszajár elven éltem eddig mindig. Ugyanazt a bánásmódot kapja tőlem, amit én kapok tőle. De persze ide tartozik az is, hogy ha szépen bánik velem, akkor én is végtelenül kedves - és nem utolsó sorban engedékenyebb - leszek vele. Nem mintha nagyon ellenkeztem volna bármiben is amúgy. Egy panasza se lehet rám.
- Na látod. - Bólintok egy nagyot. - Szívjuk egymás vérét a nélkül is, nem hiányzott volna nekem az, hogy a kíváncsiságom vigyen a mai napon téged a sírba. Meg bármennyire is hihetetlenül hangzik, valójában nagyon is türelmes típus vagyok. - És ezzel nem hazudtam most vagy festettem volna magam. Eddig sem türelmetlenkedtem vele szemben, a magam módján igenis jól viselkedtem egész végig. - Nem mellesleg egy ártatlan kérdés, de a gyógyszer amit adsz, nincs benne véletlenül nyugtató is? - Kérdeztem csak úgy mellékesen. Szokatlanul nyugodtan éreztem magamat és nem kaptam arra késztetést, hogy kötekedjek vagy felvegyem a bunkó stílusomat. Meg hiába is, de most jól érzem magamat vele a nélkül, hogy az ágyban gyűrnénk a lepedőt. Ahogy ránézek, őt sem látom feszültnek, viszonylag nagyon kiegyensúlyozott állapotban van. A következő szavai pedig végképp meglepnek; tekintve, hogy sok mindenben nem engedékeny.
- Csak délig dolgoznék, de azokon a napokon egyáltalán nem mennék be, amikor te otthon vagy. - Válaszolom röviden. Nem csak azért dolgoznék kevesebbet, mert épp szeretném magamat a szabályaihoz tartani, hanem mert vele akarok lenni még akkor is, ha nem vagyok más csak egy játékszer. Szomorú ezt elismernem és rosszul esik, hogy képes voltam ilyesmibe belemenni, de ettől függetlenül még mindig jobb a helyzetem, mintsem ezelőtt. Egyébként meg nagy a szája. Azt mondja nekem, hogy sokszor lesz olyan, hogy egyből meg akarna dugni, de lássuk csak... amikor hazajött, ki volt az, aki legelőször kezdeményezett és ráadásul szinte azonnal, ahogy belépett? És akkor is visszautasított, pedig elmondhatatlanul kívántam őt. Meg eddig is végig én voltam az, aki kezdeményezett. Tény, kíváncsi lennék arra, hogy ő miként szokott rávenni valakit. És mostantól nem én fogom indítványozni a dolgot, mert kíváncsi vagyok.
Kérdésemmel eltaláltam végül a meglepetést, de ő csak úgy hümmög, mintha nem hallotta volna azt, amit mondtam. Csodálom, hogy nem kötözte le a szemeimet, bár szerintem őt ismervén már itt az autóban megdugott volna a látványtól. Talán ez az oka annak, hogy nem tette. Nem rikácsoltam volna érte viszont; reggel amióta megnyugtatott, én vagyok a türelem és a higgadtság szimbóluma.
Megáll az autó kis idő után, amikor befordul egy lebetonozott területre. A reptérhez tartozik, bár magántulajdon céljából el van kerítve. Kíváncsian figyelem, amint egy helikopter álldogál a közepén és kétségem sincs, hogy ez is az övé lehet. Ki másé? Tekintve, hogy a cég neve áll rajt az ő vezetéknevével ellátva.
Amikor ő is kiszáll az autóból, szintén követem. Kicsatolom a biztonsági övet, aztán kiszállok és kicsit nyújtózkodom. Megigazítom magamon a ruhámat; nem akartam egyébként sem túlreagálni. Mindössze csak egy testhez simuló váll nélküli felsőt vettem most fel magamra és egy fekete farmernadrágot. Ettől függetlenül a körömcipőtől nem tudtam megválni, én sohasem hordok lapos talpú cipőt, pláne nem mellette. Így legalább a magasságbeli különbségek nem annyira látványosak. És persze a pókot formáló brossomat sem hanyagoltam el, mert nagyon nagy érték az számomra. Főleg, hogy az apámtól kaptam még nagyon régen. Ő volt az egyetlen, aki szeretett engem, én pedig mégis milyen hálátlan voltam...
Vörös hajtömegemből engedek néhány hajtincset előre, a többit hátraseprem és Elias felé fordulok, amint odaértünk a repülő járműhöz.
Amit viszont a fülembe súg, némileg megborzongok de persze jó értelemben. Nem felelek rá semmit sem, viszont némileg elkalandozik rajt a tekintetem. Annyira vonzó férfi. Elgondolkoztat a tudat, hogy milyen fiatalon változhatott át; ránézésre talán huszonötnek nézném. Ő akarhatta ezt az öröklétet, vagy lehetett valami különösebb oka? Még sohasem kérdeztem meg ezt egy vámpírtól, és nem is gondolkoztatott el, mert nemes egyszerűséggel nem érdekelt. De az ő esetében ez más.
- Miért foglalkozol velem? - kérdezem tőle szépen, halvány mosollyal az arcomon, miközben magam előtt egyik tenyeremet a másik karomra tapasztom, mint aki zavarban lenne. Bár mit is tagadom, persze, hogy zavarban vagyok. Nem sok nőt visznek el egy ilyen különleges útra és ez ő tőle főleg szokatlannak hat. - Mindenesetre, nagyon jól esik. - Megvonom a vállamat, aztán egy pillanat alatt eltűnik a mosoly az arcomról. Nem azért, mert épp szomorú volnék, de talán csak egy kicsit, de nem miatta. Csak eszembe jut, hogy mennyire nem érdemlem meg ezt a bánásmódot. Ocsmány módon viselkedtem másokkal, néha pedig vele is.
Egy kicsit közelebb lépek hozzá, aztán hatalmas íriszekkel tekintek fel rá; biztosan megcsillan a szemeimben a bevillanó fények. Annyira hozzábújnék, de nem szabad.

Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Tartózkodási hely :
Seattle
Hobbi & foglalkozás :
pénz és szex
Humor :
Pszichopata



A poszt írója Elias Syden
Elküldésének ideje Csüt. Ápr. 26, 2018 4:15 pm
Ugrás egy másik oldalra


Harley + Elias



Kellemes a meleg az autóban, Harley feltekerte a fűtést, de a legkevésbé nem piszkálom érte. Odakinn nincs éppen jó idő, őszi, nyálkás-borongós az ég, és nekem sincs éppen melegem, bár nála nyilván sokkal jobban tolerálom a hideget. Mindenesetre most, a besötétedő városban, a kigyúló lápmák és reklámok fényében autózva, miközben a meleg körbeölel, és lágy dallamok szólnak a rádióból, kimondottan komfortosan érzem magam.
- Nem, tényleg nem árulom el - csóválom a fejem jókedvűen. - Mint mondtam, akkor oda a meglepetés. Bár ha a közelben leszünk, te magad is rá fogsz jönni. Okos lány vagy - teszem hozzá, és nem afféle nagylelkűség részemről, hanem az igazság. Néha úgy érzem, Harley egy kettős személyiség, mint egy skizofrén: egyszer mukkanás és ellenvetés nélkül engedelmeskedik minden kívánságomnak és akaratomnak, máskor pedig élvezettel szájal és mond ellent, mert élvezi, hogy széttépheti az idegrendszeremet. Persze, tisztában vagyok azzal, hogy nincsenek mentális problémái, de ez a fura kettőssége így is lenyűgöz: nem tudom, vajon minden nő ilyen-e, vagy egyedül ő van birtokában egy ilyen színes egyéniségnek.
Rákanyarodom a repülőtér felé vivő útra, és a távolban már feltűnik a világítótorony fénye. Miközben a vezetésre kondentrálok, közben hallom Harley szavait - most egy újabb részletet tudok meg az életéből. Nos, napok óta van mellettem, megdugtam annyiszor, ahányszor csak alkalmam nyílt rá, de az életét közben még szinte nem is ismerem. Na persze az első napban nem is akartam, mert elvégre más szándékkal cibáltam el Seattle-be, de ez az elmúlt 24 órában változott. Érdekel, vajon hogyan élt eddig, milyen körülmények, miféle benyomások közt, mik alakították a jellemét olyanná, mint amilyennek én megismertem. Talán holnap tarthatnánk egy igazi, laza napot - hétvége lesz, dolgoznom sem kell. Ma kimondottan jól elvoltunk egymással - átvihetnénk ezt a légkört holnapra is.
- Miért ne dolgozhatnál? - kérdezem aztán kissé értetlenül. - Ha jól emlékszem azt mondtam, nem fogom a létezésed minden percét lekorlátozni. Már a kezdet kezdetén kifejtettem, hogy mehetsz a városban, ahová akarsz, azért kaptad meg a Maseratit. Hogy az idődet hadsereg toborzására, vagy épp munkára használod-e, abba nem szólok bele - na tessék. Két nap alatt kiforgatott magamból. Máskülönben én ilyet biztos ki nem ejtenék a számon, most meg engedek az akaratának, és az óhajának. És még csak nem is esik nehezemre. - Annyi elvárást támasztok veled szemben, hogy este, ha hazaérek, légy otthon. Ebből nem engedek. Tudod, nyilván sokszor lesz olyan, hogy a belépésem után egy perccel már meg szeretnélek kefélni, és nem szeretek várni - szögezem le nyomatékosan, aztán egy széles betonplacc felé tartok, amely a nagy repülőtér oldalához van ugyan építve, mégis kerítéssel elválasztva külön részt képez - olyan, mint egy focipálya egyik térfele, na persze kapuk nélkül.
- Hmmm - hümmögök válaszként aztán, félig kérdő, félig kijelentő hangsúllyal, mintha épp nem hallottam volna jól a kérdést, amit feltett, aztán leállítom az autót - egy fűtés és a rádió egy halk kattanással leállnak.
- A város éjszakai felülnézetből - bólintok aztán. Legszívesebben bekötöttem volna a szemét, hogy tényleg meglepetés legyen, de gyanítom felháborodott és kíváncsi visítozást hallgathattam volna egész ideúton, így hát inkább lemondtam róla. - Gyere - szállok ki a kocsiból, és mire kinyújtóztatom hosszú tagjaimat, addigra már ő is kikászálódik. Tőlünk alig tíz méterre ott áll a fehér helikopter, oldalán a fekete Syden Insitute felirattal, és Joe-val, a pilótával.
- A cég gépparkja tulajdonképpen az igazgatótanács közös tulajdona - mondom Harley-nek, miközben a szitakötő felé lépkedünk - de mivel a cég az enyém, ezért igazából ez is az enyém, ergo kölcsönvehetem, amikor akarom. És amúgy is, nem hiszem, hogy a vezetőség bármely tagja repkedni akarna ma éjjel. Én viszont szeretnék neked valami maradandó élményt adni - közlöm, aztán közelebb hajolok a füléhez, hogy Joe-hoz még csak véletlen se szűrődjön el egy hang se - olyan élményt, amit ezúttal nem a farkammal okozok neked. Remélem, ez is lesz legalább annyira élvezetes, és kedvedre való, mint az - vigyorgom el magam szélesen.


©️ ZENE: SZÁM CÍME | MEGJEGYZÉS: -
Vissza az elejére Go down

avatar
Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Chatkép :

Tartózkodási hely :
✦✦ beside my lovely syden ♥
Hobbi & foglalkozás :
✦✦ eat the rude
Humor :
why so serious? let's put a smile on that face ❤



A poszt írója Harley Asuman Osborn
Elküldésének ideje Kedd Ápr. 24, 2018 10:45 pm
Ugrás egy másik oldalra



Elias && Harley

Nagyon nyugodtan zajlott le ez a nap nagy része, leszámítva a reggelinél kialakult problémát. Magunk módján azt is utána nagyon szépen lereagáltuk, bár ez inkább többek között Elias-nak köszönhető. Ha ő akkor nem nyugtat meg, talán még inkább ideges lettem volna. nem miatta, vagy épp rá. Utána pedig már egyáltalán nem kaptunk össze ennyire, talán volt néhány aprócska csipkelődés de nem úgy vettem észre, hogy nem élvezné. Nem vallanám be, titkon valahol szívesen cukkolom őt, de aztán már kevésbé viselem, amikor ebben a komikus párbajban ő kerekedik felül. Tettem számára viszont egy javaslatot, hogy főzhetnénk együtt, de ő hamar inkább elvonult a dolgozószobájába és Isten tudja, mit csinált, nem figyeltem és nem is foglalkoztam akkor vele. Viszont nem igazán erőltette meg magát, hogy mi az, amit hajlandó megenni. Mindössze csak a lelkemre kötötte, hogy kíméljem meg a paradicsomos kajáktól. Fura, pedig pont akartam avokádókrémet paradicsommal. Kitaláltam viszont, hogy biztos nem vágja hozzám, ha például mézes sült csirkemellet csinálnék neki rizzsel.  A recept ugyan nem írt hozzá, de én tettem mellé konzerves sárgabarackot, úgy valahogy eszméletlen finom tud lenni. Desszertként kókusztejes pudingot készítettem hozzá, de szeltem bele még mangót is. Időközben viszont ő is csatlakozott hozzám és segített néhány dolgot. Megvoltunk együtt a nélkül, hogy bántottuk egymást volna bárhogyan is. Nem tagadnám, és ha témába kerülne, nyíltan bevallanám neki, hogy most kivételesen jól éreztem magamat vele. Viszont, ettől még mindig nem enyhültem meg, hogy nem jön el velem sehova sem.
Amikor pedig végeztünk, megebédeltünk és épp meghozták a gyógyszert amit kis ideig nagyon nem akartam bevenni. Kellett felkészülés arra, hogy elviseljem azt a borzalmas ízt. Viszont hagytam magam és megittam, látszólag úgy néz ki, hogy talán most az miatt nem vagyok annyira rosszul. Ki tudja.   Később viszont békén hagytam, mert elküldött aludni. Kicsit morogtam, hogy dirigál, de valójában igaza volt, mert rettenetesen álmos voltam és talán az esti programját végigaluszva éltem volna át. (...)
Az arcomat nekinyomtam az üvegnek és úgy figyeltem kifele az útra, ahol épp mentünk. Már kissé késő van és sötét, de a várost teljesen bevilágítják a fényei. Az első gondolatom is már az volt a városról, hogy nagyon szokatlan. New Orleans egyáltalán nem ilyen. Tény, hogy nagyon ragaszkodó vagyok egyes dolgokhoz és nehezen fogadok el új dolgokat, de ez esetben kénytelen leszek megszokni ezt a várost egy kis ideig. Szépnek tartom, de sohasem szerettem a fényűzést.
Bekapcsolja az autó rádióját, bár én közben a fűtést tekertem fel a nélkül, hogy megkérdeztem volna tőle, hogy hozzányúlhatok -e bármihez is. Fáztam, ennyi az egész. Hallgatom a csendet megtörő zenét, és bár mindvégig csöndben maradtam volna, ha nem szólal meg.
- Érdekel még most is, valóban. De minek nyaggassalak, ha úgy sem árulod el? - Kérdezek vissza mosolyogva, aztán elvonom az arcomat az autó üvegjétől. Kis idő után viszont eszembe jutott egy őrültség, csakhogy egy kicsit piszkáljam őt. Ajkaimat egy pillanatra az üveghez nyomtam, hogy megörökítse rajt kis ideig a vörös rúzsfoltom. Ezt nem fogja levakarni egy darabig. Lehet, hogy észrevette, de az is lehet, hogy nem. Mindenesetre előre dőlök kicsit, hogy takarjam az ablakon lévő rúzsfoltomat egy darabig - szerencsére csak a felőlem lévő ablak alsó jobb sarkán díszeleg -.
- Amikor legelőször kint jártam a városban, felkerestem néhány fodrászüzletet ahol esetleg dolgozókat vesznek fel. Lehet meséltem, de nem vagyok benne biztos, hogy... - dőlök végül hátra. Olyan kényelmes ez az autó. - Nemrég volt egy saját fodrászüzletem, amit nagyon szerettem. Különösen azért, mert egykoron egy olyan boszorkányé volt akit az emberek a mai napig tisztelnek és akit sohasem fognak elfelejteni. Marie Laveau a kovenemnek régen egy nagy ellensége volt, ugyanakkor egy nagyon segítőkész fekete boszorkány volt. A fodrászüzlete múzeumként szolgált, de én nagyon sokáig foglalkoztam azzal, hogy a mérgeimet jó pénzért eladtam vagy épp különféle szertartásokat vállaltam. Nagyon sok pénz összegyűlt akkor, és sikerült felvásárolnom azt a helyet. Szerettem ott lenni és szerettem a társaságot is. Hiányzik. Arra gondoltam, hogy talán itt ugyanezen az ágon dolgoznék amíg az egészségem engedi. Nem sokáig, persze. Csak néhány órát, amikor úgy sem vagy a házadban. - Hangom nyugodt, egyáltalán nem érzem magamat idegesnek ettől a rizikós kérdéstől. - Bár ebben még annyira nem vagyok biztos. - Megrántom a vállaimat. - Nem fogom a munkámmal ugyanazt érezni, mint amikor gondmentes életem volt. Bár inkább vegyük úgy, hogy nem mondtam semmit sem. - A lendületem hamar tovaszállt a pillanat tört része alatt. Lehet inkább ez csak egy rossz ötlet volt a részemről; nem kéne magamat terhelni.
- Mikor érünk oda? - Kérdezem tématerelés gyanánt, bár egyáltalán nem türelmetlenkedve. - A város éjszakai felülnézetből? - Kérdezem kíváncsian, hátha rátapintottam az esti programjára.

Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Tartózkodási hely :
Seattle
Hobbi & foglalkozás :
pénz és szex
Humor :
Pszichopata



A poszt írója Elias Syden
Elküldésének ideje Kedd Ápr. 24, 2018 3:23 pm
Ugrás egy másik oldalra


Harley + Elias



Különös, hogy egy nap eltelhet ennyire gyorsan, s egyszersmind kínzó lassúsággal. Láttam Harley-n a fáradtságot, és meg is értettem, túl sok időt nem adtam neki az alvásra - másrészt viszont olyan lelkesedés fogta el a házvezetői feladatok láttán, amit álmomban sem tételeztem volna fel. Így hát a medence kipróbálását némileg elodáztuk, helyette elintéztem néhány üzleti levelet, míg a dolgozószoba ajtaján át is hallottam Harley motoszkálását a konyhából, ahogy éppen ebédfőzéshez látott. Nem adtam neki listát, hiába is kérte: mindössze annyi elvárást támasztottam, hogy a paradicsomos ételeket lehetőleg hagyja ki a menüből. Miss Wheels remek munkaerő volt a főzés terén, és kiismerte már az igényeimet: meglehetősen sűrűn szerepeltek olyan ételek a kínálatban, amelyeket mások egyszerűen sznobizmusként aposztrofálnának. Erről persze szó sem volt, egyszerűen csak elismeréssel adóztam a kulinális különlegességeknek, és az ennek köszönhető élvezeteknek. Persze, nem várom el Harley-től, hogy Michelin-csillagos séfhez illő végeredménnyel kápráztasson el, képes vagyok lejjebb engedni az igényeimet, méghozzá morgolódás nélkül. Üsse meg az ebéd az elfogadható szintet, és semmiféle kifogásom nem lesz a ténykedése iránt.
Később persze, a száraz üzleti ügyeket letudván, magam is csatlakoztam Harley-hez a konyhában, amolyan kisegítő kukta státuszt öltve magamra, és vigyorral a képemen figyeltem, mennyire élvezi, hogy ez alkalommal ő dirigálhat és utasíthat engem. Együttes erővel fejeztük be a főzést, majd az étkezést - tökéletes alkalom volt ez a délelőtt arra, hogy leteszteljük, mennyire vagyunk képesek elviselni a másik rigolyáit annak szándéka nélkül, hogy bele akarnánk fojtani egymást a mosogatóvízbe. A kezdeti egymással szemben tanúsított viselkesünk, mikor is szemmel meg tudtuk volna ölni a másikunkat, mostanra átmegy egy kissé csípős szavakkal megtűzdelt heccelésbe, amit azt hiszem elmondhatom, hogy mindketten élvezünk. Ő törleszt egy keveset azon alkalmakért, mikor is ellentmondást nem tűrően irányítom őt az ágyban, én pedig élvezem a pimasz nyelvelése üdítő változatosságát, és szokatlanságát.
Túléltük együtt, összezárva a délelőttöt, méghozzá kimondott pozitív légkörben. Késő délután aztán - miután Harley gyógyszere megérkezett, és zsörtölődő morgással kizsaroltam belőle, hogy felhajtsa az újabb adagot is - nemes egyszerűséggel elzavartam aludni. Eleve sűrűn ásítozott, így hát nagyon nem is ágált, én pedig tudtam, hogy a ma éjszakai program meglehetősen hosszúra fog nyúlni, és mivel várost szeretett volna látni, nem igazán hiszem, hogy örült volna annak - velem egyetemben - ha ehelyett békés szendergés lett volna számára a műsor.

Már beesteledik, mikor végre útnak indulunk, és a házam elől kihajtva rákanyarodom a belvárosba vivő útra. Harley mellettem kuporog a kocsiban, és hála az égnek, megfogadta a tanácsomat, mikor közöltem, ma éjjel nem kötelező sem a körömcipő, sem az estélyi - a mai éjszaka teljen a laza kényelem jegyében. Én magam is ehhez mérten öltöztem fel: egyszerű farmenadrágot, és fekete felsőt viselek, mindenféle felesleges sallang nélkül.
Besorolok a városi forgalomba, és felkattintom az autórádiót: éppen a Whitesnake adja mindenki tudtára, hogy mi is a szerelem. Beállítom a hangerőt az elviselhető szintre, aztán Harley felé fordulok.
- Csodálom, amiért megálltad egész nap kérdezősködés nélkül, mit is terveztem - mondom némi elismeréssel a hangomban. - Pedig folyamatosan ott láttam a kíváncsiságot a csinos kis orrod hegyén - teszem hozzá kajánul. - Nos, a repülőtérre megyünk. Végeredményben néhány órája azt kívántad, ha jól emlékszem - mosolygok rá úgy, hogy lássa, egy percig sem fordult meg a fejemben, hogy hazaküldjem - még ha egy pillanat erejéig ezt is hinné. - Mondtam, hogy megmutatom neked a várost úgy, ahogy csak nagyon kevesen látják. Nem szoktam megszegni az ígéreteimet - azt már csak remélni merem, hogy nem tériszonyos, és nem fog hisztériás rohamot levágni - ellenkező esetben fuccs a mára eltervezett kikapcsolódásnak, meg az egyébként briliáns ötletemnek.



©️ ZENE: SZÁM CÍME | MEGJEGYZÉS: -
Vissza az elejére Go down




A poszt írója Ajánlott tartalom
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra

Vissza az elejére Go down
 

Repülőtér

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Halak Kódexe
» [Küldetés] Repülő Pingvinek
» Thomas Repülőtér
» Cerebro

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi
- járd körbe városainkat -
 :: Seattle :: Belváros
-

Friss reagok
- lelked hangjai -


Vas. Nov. 11, 2018 5:36 pm




Álarc nélkül
- itt vagyunk -



Nincs


Jelenleg 13 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 13 vendég :: 2 Bots
A legtöbb felhasználó (77 fő) Kedd Jún. 23, 2015 10:38 pm-kor volt itt.

Fajaink aránya
● ● számokban a valóság ● ●

csoportok ●
Ffi
Ember •
4
8
vámpír •
7
12
ősi vámpírok •
2
4
Vadászok •
1
4
Boszi / mágus
10
3
Vérfarkas •
5
9
hibrid •
2
1
vámpírboszi •
6
4
Animágus •
0
3
dhámpír •
4
2
tündér •
2
1
Farkasboszi •
2
1
druida •
1
3