Share | 

avatar
Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Tartózkodási hely :
mystic falls, whitmore ✤ ✤
Hobbi & foglalkozás :
i'm trying to be okay ✤ ✤
Humor :
hard ✤ ✤



A poszt írója Ebony Tate-Smith
Elküldésének ideje Kedd Május 01, 2018 9:44 am
Ugrás egy másik oldalra

Gratulálunk, elfogadva!
● ● üdvözlünk a diariesfrpg oldalán! ● ●

Kedves Jonathan! 40

Engedj meg nekem egy sóhajt és hogy azt mondjam, nagyon, de nagyon kellett már ide ez az arc. Jó, a külsőségek nem minden, viszont... na, vagy aki vagy és ezt szépen példázza, mennyire oda és vissza volt érted mindenki, amikor megérkeztél. Very Happy A megnyerő külsődhöz pedig párosul egy olyan személyiség, foglalkozás és élményvilág, ami szerintem még örömtelibbé teszi mások számára az ittlétedet.

Vadászok között felnőni tényleg nem lehetett könnyű, ahogy ennyire fiatalon elveszíteni a családodat sem. Megedzett az élet és nem csodálom, hogy egy idő után szerettél volna kikerülni a vadászlét körforgásából... van, aki örökké benne ragad és van, aki másra vágyik, de ahogy annak te is hangot adtál, a vér nem válik vízzé. A vadász-ösztönt beléd táplálták, nem fogsz tudni szabadulni az emlékektől és a késztetéstől, akkor sem, ha szüntelen sikálod a kezeidet. Nekem az új életed is egészen jónak tűnik, ugyanúgy megvan benne az izgalom, tündökölhetsz, de végül neked kell majd eldöntened, mire van szükséged. Wink

Nem is tartalak fel tovább, menj foglalózni, aztán nyomás játszani! Jó szórakozást! Smile


Vissza az elejére Go down

avatar
Vadász •• vad játszmák, féktelen éjszakák; csak a prédára várunk
Chatkép :

Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Orvos



A poszt írója Jonathan Dante
Elküldésének ideje Csüt. Ápr. 26, 2018 9:15 pm
Ugrás egy másik oldalra

Jonathan Dante
● ● nomen est omen ● ●

32

A man who saw everything

New Orleans

Jensen Ackles

ex-vadász

Nathan, Dante

orvos, A sebészetiosztály vezetője (New Orleans East Hospital)

a karakterem saját


Születési hely, idő   Salem, 1985. szeptember 12.
Első átváltozás   -
Család   Ha valaki egy vadász-családba születik, sosem lehet könnyű dolga. Hozzá kell szoknia a folyamatos veszteséghez, a folyamatos gyászhoz. Ehhez nekem is hozzá kellett.
A szüleimet és a bátyámat majdnem egyszerre veszítettem el, szinte még gyereként. Tizenkét évesen, egyedül maradtam a nagyvilágban. Vadászok fogadtak be, tőlük tanultam mindent amit tudok.
Hiába telt el húsz év, a bátyám arcát még mindig látom a sajátomban, mégha a szüleimé lassan el is halványodtak az évek múlásával.
Mikor otthagytam a vadászatot hogy életet mentsek... Tudtam hogy egyetértenének... meg nem is. Ők is tudták hogy ez a hivatás... valami olyan amit sosem lehet igazán abbahagyni. Pedig én csak szerettem volna megmenteni azokat akik azt a sorsot választották, ami nekem nem ment igazán.

 

Élet és halál. A kettő közt vergődve mindig elgondolkodom azon hogy ki is vagyok én valójában. Vajon egy vadász, aki letért a neki szánt útról és hibás ösvényt követve menti meg néha azokat is akiket el kéne pusztítania? Vagy egy egyszerű ember, aki születésénél fogva rossz helyre került, de aztán megtalálta a helyét?
Fogok ezekre a kérdésekre valaha is választ kapni?
Az a baj hogy kötve hiszem.
Ez az a múlt amiből sosem fogok tudni kiszakadni. Ami mindig is kísérteni fog. Ami eléri hogy hideg verejtékben ébredjek. Ami miatt megkérdőjelezhetem saját magam.
Még tisztán emlékszem hogy a saját testemen gyakoroltam először a sebvarrást. Még tisztán emlékszem a puskapor illatára.
Mintha évtizedekkel korábban lett volna, mégis... mintha csak tegnap tettem volna le a fegyvert hogy magamra öltsem a fehér köpenyt.
A szemem alatt sötét karikák húzódnak, most éppen a kialvatlanságtól. Volt idő mikor egy egy monokli vont árnyékot a szemem alá.
Egyre csak a kezeimet figyelem ahogy az ujjak amik egykor a fegyvert fogták fehér habbal dörzsölik át egymást újra és újra. Mintha megtisztulhatnék.
A fejem nem fog kitisztulni. Az nem tud.
Lassan felemelve a fejem néztem bele a tiszta tükörbe, a neonfény csak még inkább elmélyitette az arcomon a ráncokat. Egy harminc éves arc ráncai most legalább hetvennek néztek ki. Igaz úgy is éreztem magam.
A szemeim fáradtan csillogtak vissza, az állkapcsomat bevonta a pár napos borosta. Újra lenéztem a kezemre amiről már szinte teljesen lesikáltam a fehér habot. A langyos meleg víz alá dugtam és leöblítettem a maradékot.
Térj vissza a jelenbe Nathan... Itt van a helyed.
- Szép műtét volt Dante - éreztem egy kezet a vállamon. Nagy és nehéz. Férfié. Odapillantva mosolyogtam a kolléga ismerős mégis idegen arcára. Megint elmerültem a múltban.
Figyelj oda...
- Kösz... Igyekeztem - mosolyogtam rá fáradtan. Visszamosolygott és tovább indult. Felületes kapcsolatok. Semmi több.
Nem találtam a helyem a vadászok között, a szívem mindig kivágyott onnan. Most hoyg azt csinálom amit szeretek, msot hogy újra életeket mentek, újra a múltban járok. Mi a baj velem?
A könyökömmel zártam el a folyó vizet, és papírtörlőt téptem hogy megtöröljem. Megszokott mozdulatok ezek. Tép és töröl. Tép és töröl.
Megszabadultam a zöld műtősruhától és újra a lobogó fehér köpenyben léptem a kórház steril szagú folyosóira.
Ismerős hely, szinte már az otthonom.
A szemem sarkából sötét villanást láttam, mintha egy sötét, karcsú alak libbent volna el az egyik sarok mögött. A szívem a szokásához híven nehezet vert. De hiába számítottam rá... Nem ő az. Hiába keresem őt bárhol.
Évekkel ezelőtt láttam utoljára. Mintha csak egy múló tünemény lett volna. Egy forró, sötét varázslat. Fájó és nehéz sebet hagyott maga után. Magam sem tudom mi volt az az érzés. De ha rá gondolok, ha az emlékébe próbálok kapaszkodni az homokként pereg ki az ujjaim közül. Már nem próbálkozom. Nem kapaszkodom.
A lépteim, ismerősen koppantak, végig a folyósokon. Ismerős, mégis idegen arcok pillantottak vissza rám. Kedvesen köszöntek, én pedig mindet viszonoztam.
Aztán egy újabb hangon hallottam a nevemet. Csengő, tiszta mégis visszafogott.
Megfordultam hogy a nő sötét szemeibe nézzek.
- Szép munka volt, Nathan - mosolygott rám. A vonásai kedvesek és ismerősek. Semmiben nem hasonlítanak arra az arcra amit keresek mégis biztonságot nyújtanak.
- Köszönöm, Sel - a mosolyom máris őszintébben húzódott szét az arcomon. A szemem sarkában ismét egy sötét villanás.
Nem hagy nyugodni. Talán soha nem is fog.



A hozzászólást Jonathan Dante összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Május 02, 2018 3:07 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
 

Dr. Jonathan Dante

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Ayanokoji Takashi / Dante
» Allen Dante
» Jonathan Miller / Einar Skurgeson
» Dante-Zevadar bányája
» Dante's night club

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Az alkotás metafórája
- alkoss karaktert -
 :: Halhatatlan évek :: Vámpírvadászok
-

Friss reagok
- lelked hangjai -


Vas. Okt. 14, 2018 8:53 am
Szomb. Okt. 13, 2018 9:57 am




Álarc nélkül
- itt vagyunk -





Jelenleg 16 felhasználó van itt :: 2 regisztrált, 0 rejtett és 14 vendég :: 2 Bots
A legtöbb felhasználó (77 fő) Kedd Jún. 23, 2015 10:38 pm-kor volt itt.

Fajaink aránya
● ● számokban a valóság ● ●

csoportok ●
Ffi
Ember •
27
18
vámpír •
26
19
ősi vámpírok •
5
7
Vadászok •
8
9
Boszi / mágus
31
16
Farkas •
17
20
hibrid •
3
3
vámpírboszi •
14
6
Animágus •
3
2
dhámpír •
4
2
tündér •
2
2
Farkasboszi •
6
2
druida •
2
3