Share | 

avatar
Druida •• feladatul kaptam a rombolást, de ne állj az utunkba
Chatkép :

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
Mystic Falls / New York
Hobbi & foglalkozás :
being your worst nightmare



A poszt írója Calder Sachi
Elküldésének ideje Szomb. Jún. 30, 2018 2:37 pm
Ugrás egy másik oldalra

home is where your heart is set in stone
Angel & Dei &Calder

Összevont szemöldökkel figyelem a nőt. Majd Angel felé nézek. A csésze felett elsuhanó sokat sejtető pillantásból süt, hogy a történetekben "ünneprontónak" nevezett személy megérkezett közénk is. És fogalmam sincs mit keresett itt. Épp most. És épp ő.
-Nem azt mondtad, hogy ez amolyan rejtekhely? Egy otthon?-az én értelmezésemben az otthon egy olyan hely volt, ahonnan a külvilágot kizárhattuk. Most mégis itt volt Deivel és mivel nem vártunk vendégeket, felbukkanása felettébb különös volt.
-Nem éppen van szórakozni vágyó kedvem.-nézek a nőre, bár érkezése oka továbbra sem derül ki. Elsőre s épp így viselkedett. Közönségesen kirívónak nem mondtam volna, de a saját érdekeit és a saját akaratát helyezte mindenki elé. És mintha itt és most is épp ezt akarná érvényesíteni. Az ujjaim a penge markolatán pihennek, amióta belépett közénk. És nem is mozdulnak onnan, sőt. Vöröslő, szinte lila árnyalatban pompázva adják minden jelenlévő tudtára, hogy össze vagyok zavarodva és a helyzetben érzek némi veszélyt, aminek nem ismerem eredetét vagy helyét.
-Nem olyan hosszú az, mint amilyen régi.-villan meg szemem, és nem vagyok rest végigmérni a boszorkány formás testét. A barna fürtöket, a tökéletesen ívelt szemöldököt és a finom vonalú ajkakat. A külseje a korát leplezte, és nem volt olyan férfi, aki ellen ezt ne használta volna fel. Ebben egészen bizonyos voltam.
-Ti honnan ismeritek egymást?-fordítom visszájára a kérdést, ahogy a megmentésre tereli a szót Deivel. A múltam bizonyos részeit nem osztottam meg Angel-el. Voltaképp felneveltem, elhagytam, meghaltam, visszatértem. A részletekbe mindig is kevésbé avattam be, ami talán sokszor nem nyerte el a tetszését, de úgy igazán sosem tette szóvá Vagy csak csípős megjegyzéseket fűzött a dolgokhoz. Azt pedig előbb vagy utóbb, de megszoktam annyira, hogy szinte ki is zárjam. Önző voltam és csökönyös, ezt ő is tudhatta.
A mozdulattól, ahogy Angel felé nyúl, nyakamon kidülled egy ér, állkapcsom összeszorítom és a leküzdhetetlen rossz érzésnek próbálok nem engedni. A mozdulatba talán olyasmit is beleláttam, ami ott sem volt. Képzelődnék? A fenyegetést éreztem a levegőben. Megrázom a fejem és próbálom kitisztítani a gondolataim, ami addig sikerül is, míg meg nem szólít. Akkor viszont az ösztöneim eluralkodnak a józan eszem felett és a fájdalmam, a gyászom előtör, nem kisebb meglepetést okozva, előhozza az agresszív énem, aki képtelen józan maradni. A düh úgy hat rám, mint másra az alkohol. Kizárom Angel-t, pedig tekintetem eddig mereven rajta tartottam. Most minden megváltozik és valóban Deivel irányít.
-Te meg honnan...?-lépek elé, tekintetem dühtől ködös, sötét, és vad, a félelmet mintha nem is ismerném. Kezem előre lendül, és elkapom a torkát. Nem gondolkodom, nincs veszteni valóm.-Boszorka...-sziszegem, ujjaim erősebben nyakára nyomva. Pár másodperc. A következőben talán a szívem a mellkasomon kívül lesz és nem dobog többé. De ahogy hozzá érek, az ereimen végigsikló erő fekete mágiáról és átokról árulkodik. Bosszúról és dühről. Ismertem ezt az érzést. Angel hasonló erővel bírt. Vagy öreg elmém játszik csupán velem?
Vissza az elejére Go down

avatar
Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Chatkép :

Tartózkodási hely :
big apple, nowadays
Hobbi & foglalkozás :
ruining my liltle sister's life... it's quite funny
Humor :
really? do i look like a clown?



A poszt írója Deivel Hearn
Elküldésének ideje Csüt. Május 17, 2018 10:02 pm
Ugrás egy másik oldalra


to my lovely sista' & her guardian

A mosoly levakarhatatlan társként leledzett az arcomon, magamban megköszöntem neki, hogy velem marad, miközben a húgomat és az élete szerves részét képezi férfit vizslattam. Csodálatosak voltak. Talán meg is irigyelhettem volna őket; semmi sem választotta szét a párosukat, még a druida évszázadokig tartó fogsága és a párjának halála sem. Pedig azt hittem, egyetlen apró picike szöget képes vagyok beleütni kettejük a fejemben már gyönyörűen kidolgozott, részletekben gazdag és érzelmeket előcsalogató koporsójába. De nem. Kevés voltam ehhez. Vannak kötelének, amelyek megtörhetetlenek és a tragédiák tovább erősítenék az egyébként is fojtogató csomókon. Nekem nem voltak szoros kapcsolataim, emiatt néztem elképedve a kettősüket, amely nem szenvedett hiányt a szinkronban, egyetértésben, veszekedésekben, egymás megóvásának szándékában. Mint egy család. A húgomnak kettő járt, nekem egy sem. Van igazság ezen a világon? Ha engem kérdeznek, nincsen, de lehetetlen nincs, csupán tehetetlen. Nem adtak igazságot? Csinálok magamnak. És az utam azzal a lépéssel folytatódik, minek első mozzanata a szépe berendezett nappali átszelése és az erős feketébe való belekóstolás volt. A húgom jó kávét főzött, felírom az erényei listájára.
- Jó úgy belépni valahová, hogy félig-meddig mindenki ismeri egymást. - A kávé égette a nyelvem, de nem zavart, a csésze pereme felett elégedetten pillantottam az összezavarodott társaságra. Melengette a lelkem az értetlenségük. A vonásaikat kérdések tömkelege hajtotta uralma alá, alig vártam, hogy feltegyék őket, én pedig hátradőlve a kanapén válaszolhassak rájuk. Most csak közelebb léptem hozzájuk pár lépéssel, nem helyeztem teljes kényelembe magam, figyelembe véve, hogy a zsémbes Calder valószínűleg nem nekem szánt virágcsokrot keresett az öve körül. - Angel, Calder, Deivel, a szereplők tiszták. Jó látni titeket. Ha olyan jól akartok szórakozni, mint én, lépjetek a tükör elé, mert az arckifejezésetek minden erőfeszítést megért. - Mosolyom apró kuncogásba váltott, ismét végighordoztam rajtuk a tekintetem. A húgomat egy hónapja láttam utoljára és a majd' ezer éves férfi sem változott sokat.
- Hosszú történet. Az egyik a sok közül, ugye, Calder? - Elsétáltam a férfi mellett, felvont szemöldökkel, a kelleténél magabiztosabban lépkedve. Nem tehetne ellenem akkor sem semmit, ha rájönne, mit tettem szíve hölgyével és ennek nem is fogok felni hangot adni, ha arra kerül a sor. - Azóta ismerem, mióta téged. Na jó, mínusz pár év, de örültem volna, ha engem mentett volna meg helyetted. - A húgom elé sétáltam, megcsóváltam a fejem és ujjaimat az arcára csúsztattam, ha hagyta. Semmi fenyegető nem volt a mozdulataimban, pedig szívesen megmarkoltam volna a nyakát, hiszen a mai napig nem jöttem rá, őt miért nem büntették a szüleink? A prototípust kidobták, a kis angyalkát megtartották... - Calder! - Szólítottam meg a druidát, le nem véve a szemeimet a testvéremről. - Olyan sok időt kellett bezárva töltened, nem mesélhettél nekem arról, milyen lány volt Angel fiatalabb korában. Ideje, hogy bepótold és akkor talán hamarabb elköszönhettek végleg a kedves Alaska-tól. Megérdemli a szép temetést, ha már ennyire szörnyű halált halt, ne várakoztassátok feleslegesen. - Természetesen nem válaszoltam nekik direkt a kérdésükre. Mit keresek itt, ki vagyok, mit akarok... egyszerű, unalmas kérdőjelekre fűzött szavak és én a játszmákat szeretem.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Keresem :
Tartózkodási hely :
New York/ Singapore
Hobbi & foglalkozás :
model
Humor :
killer



A poszt írója Aingeal Hearn
Elküldésének ideje Kedd Május 15, 2018 9:26 pm
Ugrás egy másik oldalra

☽ Always and forever

Calder & Dei &Angel
Hurt • szószám: xXx • Credit:

 
Kellemes levegő járja át a házat, mintha a rég elfeledett emlékek és érzések újra éledtek volna. A múlt és a jelen egymásba simul, mintha nem telt volna el több évszázad. Látom magam előtt a viskókat, a nép többi tagját, ahogy egy-egy hidegebb télen összebújva próbáljuk túl élni. Az életünk sosem volt egyszerű, de összeségében boldogok voltunk együtt, egészen addig a napig. Látom, ahogy Calder a zsebében kotorászik, talán a cigarettáját keresi, amitől megszabasítottam. Válasza hallatán vállat vonok és az asztalra helyezem a bögrét, hallom, milyen hűvösen válaszol, az okával is teljes mértékig tisztában vagyok. Neheztel rám, amiért beszéd helyett egyszerűen csak elkábítottam, bár ő is beismerheti, hogy így sokkal könnyebb volt minden. Igen, jól sejtettem az előbb, hogy a cigijét keresi, mire csak szemeimet forgatom, emlékszem rá, hogy Alaska milyen rosszalóan tekintett rá, mikor a több férfival pipáztak. De ezt nem vehetem el tőle, egy sóhajt követően az asztalra helyezem a dobozt, ha akarja kivesz belőle egy szálat. Látom, ahogy kinéz az ablakon, szeme előtt megjelenik a régmúlt egyetlen kis képe, ami felidéz egy szebb kort. Hallom a hangján a meghatottságot, egyetlen szó elég ahhoz, hogy tudjam mire gondol. Végig simít a fa lapján, ahogy az előbb én tettem, ő is érzi a benne rejlő erőt, a természet nagyságát, amin nem fogott az idő vasfoga. Látom a szája széle megremeg, egy mosolyt próbál elnyomni, de tudom, hogy valahol belül nagyon büszke rám. Hiszen mindaz, amit itt felépítettem, ahogy ide hoztam elkábítva, azt mind neki köszönhetem, hiszen ő tanította a varázslatokat. Ilyen az, mikor a tanítvány túllép a mesterén.
Hallom, ahogy egy cipő sarka kopog a kővel kirakott verandán, időm sincs reagálni. Szemem sarkából látom, hogy Calder szólásra nyitja a száját, amikor valaki kívülről lenyomja a kilincset és beviharzik a nappalinkba. A magassarkú megtöri a közöttünk beállt csendet. Nincs időm reagálni, egy nő áll meg velünk szemben, akivel egy hónappal ezelőtt találkoztam. Egy fotózáson voltam az ő lovaival készültek a képek, akkor kellemes csevelyt folytattunk le, de egyetlen szóval sem mondtam, hogy van itt egy nyaralóm. A sokkomat csak fokozta az, hogy Calder az eddigi álmos kinézetét meghazudtolva a nevén neve az előttünk állót. Szólásra nyitom a számat, de az idegen elindul a konyha felé, pár perc elteltével vissza is tér kezében egy bögrével úgy néz ránk. Hallom Calder számonkérő hangját, látom, amint az övéhez nyúl, de hiába keres ott bármit, régen elraktam előle, hiszen azaz egyetlen fegyvere ellenem. Megrázom a fejemet, ahogy mesterem felé pillantok.
- Most az egyszer fogalmam sincs. Nem vártam vendégeket - válaszolok, még mindig kissé értetlenül, majd a nőre meredek - Mégis mit keresel itt, Deivel? - teszem fel a kérdést kissé hűvösen. Az első találkozásunkkor baráti viszonyban váltunk el, de ez a mostani hirtelen jövetele sok mindenen változtat, nem szeretem, ha valami titok van körülöttem.
- Mégis milyen meglepetésről van szó? - folytatom a kérdés áradatot, majd mikor realizálódik bennem, hogy Calder a nevén hívta Deit, rá meredek - Ti amúgy honnan ismeritek egymást? - nézek Calderre, most az én hangom olyan számonkérő, ahogy az előbb az övé volt. Szabad kezemet a csípőmre helyezem, úgy nézek hol mesteremre, hol az új ismerősömre.

Vissza az elejére Go down

avatar
Druida •• feladatul kaptam a rombolást, de ne állj az utunkba
Chatkép :

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
Mystic Falls / New York
Hobbi & foglalkozás :
being your worst nightmare



A poszt írója Calder Sachi
Elküldésének ideje Vas. Május 13, 2018 9:02 pm
Ugrás egy másik oldalra

home is where your heart is set in stone
Angel & Dei &Calder

Az ébredés nehézkes. A fejem és elmém kába. Az utolsó kép, hogy maradásra akarom bírni, de ő érthetetlen okokból, kihátrál a beszélgetésből. Ha nem is nyakam töri, ahogy egy vámpírnál kellene, de eszméletem vesztem és a földre zuhanok. A homlokomon érzem a púpot, a hátam alatt lévő kanapé viszont lényegesen kényelmesebb, mint ahol Csipkerózsika álmom kezdtem.
Felkelek, és Angel is csatlakozik a nappali üres csendjébe. A kezében bögre, a fekete nedű szúrós szagát érzem. Felállok és a zsebemből próbálok egy doboz cigarettát előhúzni, feleslegesen. A zsebem üres.
-Nem, nem élek a modern hóbortokkal.-mondom szárazon, persze, ha épp olyan kedvében van, ezt megvétózhatja gondolkodás nélkül. Lenne rá oka, de nekem is épp elég akad, hogy ne érezzem magam kellemes kedvemben. Kiütött, mintha az ellensége lennék és ezt nem tudom és nem is fogom egyhamar lenyelni.-A cigarettám ellen viszont nem lenne kifogásom.-rossz és modern szokás. Régen még pipába tömködtük az elszívni kívánt füveket. Pontosan emlékszem egy-két jól sikerült próbálkozás eredményére. És Alaska arcára, ahogy rosszallóan néz rám, de nem ellenzi, hogy a törzs férfiúi körében, a következő nap eseményeit átbeszéljem. A hiány ismét érezhetően szíven üt.
-Mi a...-nézek ki az ablakon, szemem előtt megjelenik a régi tisztás, az egyszerű, sárból és gallyakból épített viskók, amikben összebújva az egész törzs próbálta átvészelni a telet. A ideg eszelős fuvallatát anélkül érzem bőrömön, hogy okom lenne rá. Süt a nap. Az égen egy darab felhő sincs, és a környezet.. .hát, a világ fejlődik. Lássuk be, rohamos tempóban, mert az udvaron lévő egy, apró darabon kívül más nem emlékeztet már a múltra.-Érzem.-tudom, hogy pontosan érti, mire gondolok, ahogy ujjaimmal végigsimítok a bútoron. A fa tapintása, mint rég. Nem véletlen. Érzem benne az erőt, ami keringeti, a természet vadságát, az évek múlását. De ahogy mi, a tárgy sem mutatja jelét múlandóságnak. Egy azon dolgok közül, amit megtanítottam neki. Szám széle megremeg, a mosolyt próbálom elnyomni.
Angel felé fordulok, szólnék, és zsörtölődnék a tegnap este miatt, de esélyem sincs. Az ajtó kivágódik. Magassarkú kopogása visszhangzik a falak között, és fejemben is, ahogy a kótyagos álomból próbálok még kilábalni.
-Deivel?-agyam gyorsan kapcsol, gyorsabban, mint vártam. Tekintetem a nőre ugrik, végigsiklik kecses alakján. az idő rajta sem fogott sokat. De mit keres itt és miért most bukkan fel ő is? Ha ez egy álom vagy rossz vicc, eddig nagyon jól játszik velem a képzeletem, mert a kapcsolatokra nem sikerül rájönnöm.
-Angel, mi a fene folyik itt?-hangom számon kérő, és kihúzom magam, az övemhez nyúlnék, a késnek nyoma sincs. Jellemző... Nem, mintha két boszorkány ellen az én erőm elég lenne. Még akkor se, ha a helynek hála nemi pluszt érzek. De Angel hatásosan használja a tudatvesztés varázslatát. Talán túl hatásosan is.
Vissza az elejére Go down

avatar
Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Chatkép :

Tartózkodási hely :
big apple, nowadays
Hobbi & foglalkozás :
ruining my liltle sister's life... it's quite funny
Humor :
really? do i look like a clown?



A poszt írója Deivel Hearn
Elküldésének ideje Hétf. Május 07, 2018 9:07 pm
Ugrás egy másik oldalra


to my lovely sista' & her guardian

A türelem erény, mondják. Rózsát terem. Ha azt nem is, de elégedettséget mindenképp. Vártam. Pont úgy, mint egész életemben. Vártam arra, hogy a vadászok békén hagyjanak és megtörve hulljanak a lábaim elé, arra, hogy megölhessem az anyámat, hogy végre láthassam a húgomat darabjaira hullani, amiért eladják a piacon. Az utóbbi nem történt meg, ám abban is van igazság, hogy a történelem ismétli önmagát; ugyanaz a város és ugyanaz a hármas felállás. Ők ketten és én egyedül. Az angyal és a megmentője között mintha felcserélődtek volna a szerepek, én viszont ugyanolyan maradtam. A távolból figyeltem őket, árnyékként, néha-néha felbukkanva, elejtve nekik pár szót, mosolyogva, kedvesen, a legkevésbé sem sejtetve ki vagyok valójában. Vajon meglepődnének, ha tudják, számtalanszor láthattak volna már ha hagyom? Évszázadok mizériájától szabadíthattam volna meg magam és a kishúgomat. A férfi úgyis aludt, neki mindegy volt. De néha elgondolkodtam, mi lett volna, ha feladom a sértettségemet és magamhoz ölelem a nőt, aki kiváló ízléssel rendezte be az egykori táborhely helyére felhúzott villát? Jobb lenne az életem? Kötve hiszem. Mindenki azt hiszi, hogy nem vagyok tisztában saját magammal, pedig én pontosan tudom, hogy számomra a gyűlölet, a megvetés és az alattomosság olyan, mint a levegő. A részemmé vált. Belém nevelték. Eleinte fájdalmas volt, aztán elviselhető, majd jókedvre derítő és elérte, hogy meneküljek a szeretettől és az intimitástól, ami erről a kettőről nem volt elmondható. Kötődtek egymáshoz, akkor is, ha úgy viselkedtek, mint két sértődött gyermek. Szinte már akkor a szemeim előtt láttam őket, mikor még csak a fülest kaptam meg, hogy Angel magángépe leszállt a városban és vele utazik egy férfi is. Én már egy ideje itt voltam; amint megéreztem, hogy a saját átkommal sújtott druida meghalt, elégedettség töltött el és nem kellett látónak lennie ahhoz, hogy kitaláljam a következő lépésüket. Oda fognak menni, ahol minden elkezdődött.  
A húgom kedvenc kifutófiúja megejtett egy hívást, ezért elindultam a hotelből. Jobban meg kellene válogatni, kikben bízik. Nem ismeri az első számú szabályt, miszerint csak az nem megvehető, aki nem létezik? Úgy izgultam a belépőm miatt, mintha először látnám őket. A testvéremnek ismerős leszek: hetekkel ezelőtt egy fotózáson találkoztunk, ahol volt időm és lehetőségem szóba elegyedni vele, a druidával viszont régebbre nyúlik vissza az ismeretségünk kezdete annak ellenére, hogy fel-felbukkantam abban a kis városban is, ahol eddig élt. Úgy intéztem, hogy bármikor megpillanthasson egy kávézóban vagy akár az utcán sétálva. Készültem rájuk. És ez még csak nem is a végjátékom.
- Ha már a meglepetéseknél tartunk... - A kávékínálgatásra nyomtam le a kilincset és magassarkúm kopogása már akkor jelezte az érkezésemet, de csak őket meglátva eresztettem ki a hangom. - Azzal tudok szolgálni. - Mosolyra húzódtak az ajkaim. Megkívántam a kávét, ezért a konyha felé indultam és a kezeim közé kaparintva egy csészét ki is szolgáltam magam, csak ezután pillantottam ismét a kettősre.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Keresem :
Tartózkodási hely :
New York/ Singapore
Hobbi & foglalkozás :
model
Humor :
killer



A poszt írója Aingeal Hearn
Elküldésének ideje Vas. Május 06, 2018 12:21 am
Ugrás egy másik oldalra

☽ Always and forever

Calder & Dei &Angel
Hurt • szószám: xXx • Credit:

 
Egyetlen pillanatig sem gondolkodtam, érzésből cselekedtem, amikor kimondtam azokat a szavakat, amikre még ő tanított. Tökéletesen elkábítottam, mintha egy vámpírnak törték volna el a nyakát vagy ha egy farkasnak adnak egy verbéna injekciót, mindegy hogyan nevezzük, a lényegen nem változtat. Először kissé meglepődtem saját magamon aztán vettem egy mély levegőt, hogy megtisztítsam a gondolataimat. Kifúj. El kellett végeznem még pár dologt mielőtt elindulhattunk volna. Miután sikeresen elrendeztem mindent a bőröndömmel a kezemben hagytam el a hotelszobámat.
Az ujjamra húztam Alaska gyűrűjét, mjad felszálltam a magángépre, ahol Calder elernyedt teste várakozott. Ilyenkor látom értelmét annak, hogy vámpír vagyok. Mégis mire jó az, hogy bárkit megtudok igzni? Pontosan erre. Könnyebben elérem, amit akarok. Az út alatt próbáltam elfoglalni magam, vegyes izgalommal és félelemmel tekintettem az előttünk álló útra. Szerencsére pár telefonba került és a szingapúri reptéren már várt ránk egy sofőr a nyaralóhoz használt kocsimmal. Ahogy leparkolt a ház előtt egy nagyot nyeltem.
Régen nem jártam már erre, talán a felújításkor utoljára, mégis minden egyes alkalommal egy kicsit elszorul a szívem. A férfit megkértem, hogy a vendéget, aki mellesleg a ház eredeti tulaja, vigye be a nappaliba. A bőröndöm társaságában én is követtem őket, de egyetlen pillanatra sem álltam meg, a szobám felé vettem az irányt. Biztos voltam benne, hogy a férfi egyetlen szó nélkül el is hagyja a házunkat. Régóta nekem dolgozik és tudja mi a dolga. Megint megrohamoztak az emlékek, akár egy hatalmas örvény magukba szippantottak. Halvány mosollyal az arcomon veszem kezembe a régi babámat, ami ennyi évszázadon át is épen vár a helyén. Halk morgásra leszek figyelmes, a kifinomult hallásomnak köszönhetően tudom, hogy Caldertől jön a hang. Egyetlen vonallá préselem az ajkaimat, úgy teszem vissza a játékot a helyére. Hangtalanul lépdelek a nappali felé, hallom a kérdését, de egyenlőre nem akarok rá válaszolni. Inkább a konyha felé veszem az irányt, hogy nesztelenül töltsek egy-egy bögre kávét. Hosszú út volt mindkettőnknek, engem kifárasztott a repülés, ő pedig most ébredt az álmatlan álomból, amit rá bocsájtottam. Újabb kérdés a morgós vénembertől, aminek hallatán egy apró mosoly jelenik meg a szám szegletében. Még nem jött rá. Kezemben két bögrével átszelem a konyhát egyenesen a nappaliig. Látom, hogy feláll és körbe pillant a helyiségben. Hagyom hadd nézzen körbe és remélem egy kicsit elnyeri a tetszését az, amit itt véghez vittem.
- Jó reggelt! Kérsz kávét? - teszem fel a kérdést, mintha ez csak egy szokványos nap lenne. Felé nyújtom a bögrét, ha elveszi akkor egy mosollyal oda is adom, ha nem kér belőle, akkor a dohányzóasztalra helyezem. A sajátomból iszom egy kortyot, majd kinézek a hatalmas ablakokon, hogy végül Calderen állapodhasson meg a tekintetem.
- Üdv itthon! Remélem tetszik, ahogy felújítottam a régi házunkat. Meglepetésnek szántam - mosolygok és a fekete falhoz érek, ami a régi házunk emlékeit örzi. Ugynaz a fa, amiből az első kunyhóra hasonlító házunk készült, egy varázslat segítségével meggátoltam az anyag bomlását, így megőrizhette az akkori állagát. Minden olyan új és mégis benne van minden egyes régi elem és emlék, amit az idők során magába szívott ez az épület. Megnyugvással tölt el a tudat, hogy végre újra itthon vagyok. Bárhol is lakjak, bármerre is sodor az élet az első és igazi otthonom akkor is ez lesz.

Vissza az elejére Go down

avatar
Druida •• feladatul kaptam a rombolást, de ne állj az utunkba
Chatkép :

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
Mystic Falls / New York
Hobbi & foglalkozás :
being your worst nightmare



A poszt írója Calder Sachi
Elküldésének ideje Szomb. Május 05, 2018 10:14 pm
Ugrás egy másik oldalra

home is where your heart is set in stone
Angel & Dei &Calder


A fejem sajgása kevésbé zavart. A körülöttem honoló csend annál inkább. Bár nem nyitom még ki szemem, érzem hátam alatt a puhaságot, gondolom egy kanapét és érzékelem, hogy világos van. Vagy lámpa ég vagy valóban nappal van. Angel szavai még mindig visszhangoznak fejemben. Makacs vagyok, lehet. De ő jó tanítvány, ez is biztos. Az utolsó emlékem, hogy a késem eltűnik a hüvelyéből, mielőtt elmerenghetnék egy igencsak gyáva gondolaton.
Ismerős érzés kap el. Nem tudom miért. Mintha... Kinyitom a szemem. Percekbe telik, mire képes vagyok megszokni a fényt, magamhoz térni és felfogni, hogy hol is vagyok. A hátam alatti puhaság egy kanapé volt, nem tévedtem. A fejem felett lévő fehér falról visszaverődő fény pedig a világosság oka. Részben. Részben a hatalmas ablakok, amik mellettem vannak. Gyorsan összerakom a képet, a mai világban már nappalinak hívott helység kanapéján térek magamhoz. Fogalmam sincs, hogy földrajzilag hol.
-És még én vagyok a csökönyös...-mormogom kábán, mintha nem lenne a napnál is világosabb, hogy mit is tett. A tőlem tanult varázslattal kitörölte az időérzékem és kiütött, akár egy vámpírt, ha kitörik annak a nyakát.
-Angel, mi a fenét műveltél?-tör ki belőlem egyszerű kérdés., lassan felülve és úgy dörzsölgetem szemeim, mintha legalább napokig az igazak álmát aludtam volna. Talán így is volt.-Hol a fenében vagyunk?-még egyszerűbb kérdés. A stílusom hagy maga után némi kivetnivalót. Mégis, emberinek érzem magam. Éhes vagyok, de mintha az elmúlt napok kimerültsége elmúlt volna. A fájdalom, a hiány érzete elhagy ott, legalábbis az első percekben nem éreztem az utálatot, amit magam felé tanúsítottam. De gyűlöltem, hogy felébredtem. Megölhetett volna, ennyit megtehetett volna Angel emlékéért. Egyszer már megtette, most mi akadályozta meg ebben?
A kellemes érzés pedig hamar megfejtésre kerül. Az ablakon kibámulva ismerősnek tűnnek a... de semmi. Kék az ég, és a magasba nyúló ... felhőkarcolók sziluettje a távolban. Az viszont biztos, hogy jártam már itt. Várom, hogy előbukkanjon, bár felállok és körbenézek a helységben anélkül is, hogy erre engedélyt adna. Ha jók az elmúlt években magamba szívott tudásaim az építészetet és a lakberendezést illetően, ezt a mai világban letisztultságnak hívják. Végigsimítok a fekete asztalon, a székek háttámláján. Nem értem mi kavarog körülöttem. Mi az az erő, de aztán úgy villan be fájdalmasan egy emlék, amit el akartam felejteni, hogy halántékomhoz kell kapnom. Talán ez is Angel műve, hisz ismertem ezt az érzést. Azon kevés varázslatok egyike volt, amit még egy magam fajta is el tudott végezni, igaz nem kis erőfeszítések árán...
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Keresem :
Tartózkodási hely :
New York/ Singapore
Hobbi & foglalkozás :
model
Humor :
killer



A poszt írója Aingeal Hearn
Elküldésének ideje Szomb. Május 05, 2018 8:12 pm
Ugrás egy másik oldalra

Vissza az elejére Go down




A poszt írója Ajánlott tartalom
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra

Vissza az elejére Go down
 

Nappali

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Nappali & Előszoba (földszint)
» Nappali
» Part 14 / 2
» Nappali
» Előtér és nappali

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi
- járd körbe városainkat -
 :: A határokon túl :: Szingapúr :: Sachi-Hearn birtok
-

Friss reagok
- lelked hangjai -


Vas. Okt. 14, 2018 8:53 am
Szomb. Okt. 13, 2018 9:57 am




Álarc nélkül
- itt vagyunk -





Jelenleg 9 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 8 vendég :: 2 Bots
A legtöbb felhasználó (77 fő) Kedd Jún. 23, 2015 10:38 pm-kor volt itt.

Fajaink aránya
● ● számokban a valóság ● ●

csoportok ●
Ffi
Ember •
27
18
vámpír •
26
19
ősi vámpírok •
5
7
Vadászok •
8
9
Boszi / mágus
31
16
Farkas •
17
20
hibrid •
3
3
vámpírboszi •
14
6
Animágus •
3
2
dhámpír •
4
2
tündér •
2
2
Farkasboszi •
6
2
druida •
2
3