Whatever anyone does or says,
i must be emerald and keep my color

Megosztás
Konyha és ebédlő

Vámpírboszorkány
Lucille Éamon Vodova
Konyha és ebédlő Tumblr_inline_oc53mqihnH1sb0qtd_100
Kedvenc dal :
✦✦ JUDAS
Tartózkodási hely :
✦✦ new orleans
Hobbi & foglalkozás :
✦✦ supreme witch



A poszt írója Lucille Éamon Vodova
Elküldésének ideje Vas. Jún. 03, 2018 12:42 am
Ugrás egy másik oldalra
Megrázom a fejemet abban a pillanatban, amikor ténylegesen tudatosul bennem az, hogy mit művelek. Kissé kellemetlenül éreztem magam mert eléggé bizalmas információkat osztottam meg magamról ami egyébként sohasem volt a stílusom. Úgy éreztem, hogy vele erről lehet beszélni, de alighanem ostoba húzás volt a részemről. Rosszul érzem magam attól, hogy érzékenynek lát, mert alighanem az is vagyok.
- Egy kicsit talán túl korai voltam ezzel. Légyszíves, nézd el nekem. - Hajamba túrok feszülten és a villára felszúrom az utolsó falatot és be is kapom és csöndben maradok addig, amíg le nem nyelem. - De talán ez annyira nem is rossz dolog. Legalább egy kis részemet megismerhetted. Az én esetemben ez nagyon javasolt akkor, ha huzamosabb időre van szükséged rám. - Megrántom a vállaimat, aztán felé pillantok kedvesen. Hatalmas nagy a bizalmam iránta, mert tudom, hogy ő nem akarna nekem ártani. Tulajdonképpen nagyon nem is lenne oka rá, hisz ezidáig csupa jó dolgot tettünk a másikkal. Szerencsémre szolgáljon az, hogy eddig nem igazán ismerte a háttértörténetemet. Most sem egészen, hisz még tudtam volna neki még mesélni, de egyelőre itt most behúzom a féket. Túlságosan is őszinte voltam, ami a jelenlegi helyzetben nem biztos, hogy nagyon szerencsés.
Arról pedig nem igazán tudok nyilatkozni, hogy a kettőnk kis tánca az életben mennyi ideig fog tartani: Lehet, hogy a bál után már nem is fogjuk egymást érdekelni. Az is lehet, hogy kisebb kihagyások után újra igényelni fogjuk  a másikat, és akár az is lehetséges, hogy képesek leszünk zökkenőmentesen követelni a másik jelenlétét. Ez az ismeretség még túl fiatal ahhoz, hogy stabil gondolatokat állítsunk a jövőnkre tekintve. Bekövetkezhet még akármi.
- Azt hiszem, mindegy. - Mosolygok továbbra is kedvesen, miután megkérdezi, hogy mire értem azt, hogy ő mit szeretne tőlem. A kérdés pofon egyszerű. Az eddigi szeretőimnek nem jutott eszükbe az, hogy másnap már reggelit készítsenek nekem és még sorolhatnám. Én viszont tudom, hogy mit akarok tőle. Elsősorban kéjt, és azt, hogy kiderítsem mi is az a pont, ami annyira összefűz bennünket. Ahhoz viszont szükségem van az ő kirakó darabjaira is, nemcsak az enyémekre. A kérdésemet viszont nem firtattam tovább, talán majd saját magának teszi majd fel.
Engem pedig az rémisztett meg, hogy ennyire őszinte voltam hozzá. Talán ha tovább gondolja és elemezgeti a zavartságomat akkor könnyen rájöhet, hogy meghökkenve érzem magam saját magamtól.
- Majd jössz értem, ugye? - kérdezem kíváncsian. Mármint, a bál napjára értem.
Vissza az elejére Go down

Vámpírboszorkány
Dean O'Doherty
Tartózkodási hely :
New Orleans



A poszt írója Dean O'Doherty
Elküldésének ideje Szer. Május 30, 2018 5:30 pm
Ugrás egy másik oldalra
- Történhetett volna, igen. De ami megtörtént, azon már nem tudsz változtatni – épp ezért sem rágódom a múltban elkövetett dolgaimért. Tettem számos megkérdőjelezhető dolgot, amikre nem különösebben vagyok a legbüszkébb, illetve vannak olyanok is, amiket legszívesebben hagynék a feledésbe veszni. De igazából csak nem foglalkozom velük, hiszen nincsen semmi hasznom sem belőle. Megtanultam a leckéimet, és próbálok is máshogy csinálni egy-két dolgot. Ezért sem szoktam megítélni senkit sem a múltja miatt – részben persze igen, de ez emberi hiba -, mert nem az számít. Hanem a jelenje és a potenciális jövője. Én pedig kíváncsian várom, hogy vajon ez utóbbiban én benne leszek-e, ami Lucille életét illeti. Valami nagyon húz hozzá, megmagyarázni sem tudom, hogy miért – leszámítva persze a testi dolgokat, de az egy teljesen másik tészta jelen esetben.
- Tönkretetted? – kérdezem teljes meglepettséggel. – Dehogy tetted tönkre. Örülök, hogy kicsit megismerhetlek a felszín alatt is – bár azt is elismerem, hogy nem számítottam arra, hogy már ilyen korán el fog ez jönni, hogy kissé megnyílik nekem. Nem mintha különösebben bánnám. A másik részről pedig… nos, meglátjuk, hogy mikor fog eljönni az idő, mikor én is mesélek magamról. Ami ténylegesen fontosabb részlet rólam. Így is avattam már be egy-két dologba, amit nem mindenkinek mondok el, főleg nem ilyen rövid ismertség után.
- Most csak rövid távon gondolkoztam. A többi rajtad is áll – felelem neki mosolyogva. Nem ígérek neki semmit, hisz mint az látható, az elköteleződés nem az én asztalom, de nem is szeretek bizonyos dolgokhoz odakötni magam. Értve ezt úgy, hogy szeretem élni az életem és nem bezárni magam a kényelmes kis cellámba, hanem próbálkozni bármilyen újdonságot felfedezni. Ha ez a mostani kapcsolatunk pedig valami komolyabbra fordulna, az elől sem zárkózok el. De ez még a jövő zenéje.
Kérdését nem különösebben értem. És ez ki is ül az arcomra. – Nem teljesen világos, mire is kérdezel most, Lucille. Hogy értve mit szeretnék? – nem igazán tudom, hogy mit akar, milyen választ adjak erre. És igazából választ sem különösebben tudnék találni rá, most így hirtelenjében.
- Megrémiszt? Miért rémiszt meg? Nem megyek én egyhamar sehová sem – biztosítom erről, amennyire csak tudom.
Vissza az elejére Go down

Vámpírboszorkány
Lucille Éamon Vodova
Konyha és ebédlő Tumblr_inline_oc53mqihnH1sb0qtd_100
Kedvenc dal :
✦✦ JUDAS
Tartózkodási hely :
✦✦ new orleans
Hobbi & foglalkozás :
✦✦ supreme witch



A poszt írója Lucille Éamon Vodova
Elküldésének ideje Szer. Május 30, 2018 12:35 am
Ugrás egy másik oldalra


Dean & Lucille

Megérdemelném, ha nem alkotna rólam szép véleményt ezek után, de nem fogok magammal kapcsolatban zsákbamacskát árulni. Tudnia kell, hogy ki-mi vagyok és ez többnyire az ő érdekét szolgálja. Ezzel is kitűnik az eddigi férfiak közül akikkel valaha dolgom volt, mivel nem érdekelt, hogy miként fogok fájdalmat okozni nekik vagy még sorolhatnám a rossz nagyon sok árnyalatát. A hűtlenségeim és a többi mocskos tettem továbbra sem aggaszt, mert nemes egyszerűséggel nem szerettem őket és ők sem engem. Legalábbis, nem egészen. Nem voltam szerethető nőszemély és ezen továbbra sem óhajtok változtatni. Megmutattam most Dean-nek a gyengébbik felemet, amit most évszázadok elteltével ő láthatott először. Szörnyű érzés is önt el ezzel kapcsán, mert ha bárki is gyengének lát, tudja jól, hogy hol lehét belém rúgni amit már nagyon rég óta nem mer megtenni senki sem velem. Pontosan azért, mert nekem sohasem volt gyenge pontom; legalábbis az így tudta, akinek nem mutattam meg. A múltam az, amivel jó alaposan meg lehet taposni és az, ha valaki annyira más, mint Dean. Ismeri már a fájdalmaim egy részét, csakis ő. Ezzel fogva viszont felelőtlennek érzem magamat, hogy ennyire könnyedén és lazán tudtam beszélni arról, amit nem sok olyannal osztok meg, akit alighanem másodjára látok. De érzem, hogy ő hozzá köt valami. Még nem tudom, hogy micsoda és érzem, hogy van a múltunkban egy közös szál amit még fel kell fedni. Nagyon erősen kétlem, hogy két ilyen idős vámpírboszorkány csak úgy véletlenszerűen talált egymásra.
Tiltakozni kezd viszont, hogy ő egészen máshogyan értette, mint ahogyan én azt értelmeztem. Nem, nem érzek én semmiféle zavartságot, csakmert félreértettem. Legalább tisztában van azzal, hogy mikre voltam eddig képes, vagy, legalábbis csak egy töredékével ismerthettem meg őt. Voltak ennél még sokkal meredekebb tetteim, mint amikor féltékenységből képes voltam megölni egy anyát úgy, hogy egy szobában voltunk a pár hónapos gyerekével. A kölyök is soros lett volna, de visszatartottak azok az emlékek, amikor a saját, halott véremet tarthattam a karjaimban. Rengeteg sok minden már feledésbe merült az én koromban, de emlékeim falán úgy él az a pillanat, mint egy fiókban megörzőtt fénykép. Még mindig emlékszem a kisfiam arcára. Gönyörűséges baba volt. És annyira hiányzik...
Egy pillanatra lefagyok a gondolatok miatt és erőteljesebben szorítom a markomban a villát dühből. Nem én akartam ezt az életet és már nem tudok semmit sem visszacsinálni, bármennyire is akarom de nem megy. Nem tudom. Lehetetlen.
- Valóban, néha minden okkal történik. De egy ártatlan lélek akkor sem érdemli meg a halált az anyja miatt. Történhetett volna másként is.- Elhalkul a hangom, és lehajtom a fejem keserűen. Annak a mocskos ribancnak hagynia kellett volna, hogy meghaljak és a fiamat kellett volna megmentenie. Ez helyett hagyta, hogy egyedül megszenvedjek az átváltozással, amihez a férjem vére segített. Megöltem őt. Azt, akit nagyon szerettem. De nem voltam önmagam. Abban viszont igaza van, hogy ezek tesznek minket erőssé. Valóban. Ennyi kín és düh ad nekem minden egyes nap erőt, hogy még legalább kétszer ennyit éljek ahhoz, hogy kellően megkeserítsem annak a szajhának a szánalmas életét. Minden egyes nap megfizet azért, amit tett.
- Ó..- Megrázom a fejem és aggodalmasan nézek a szemeibe. - Ne haragudj rám, amiért ilyesmivel tönkretettem a reggelt. Most valamiért fékezhetetlenek voltak a fejemben a gondolatok. -Magának köszönheti. Mintha valami mágia lenne a dologban, hogy őszinte legyek hozzá. De alighanem most már nagyjából kapott rólam egy körvonalat és megláthatja ezek után, hogy hajlandó lesz-e tovább velem foglalkozni.
A mosolyát aztán viszonozom és én is megszólalok aztán - Csak azon az estén? - Kérdezem kíváncsian. Ugyanakkor az is jó érzéssel tölt el, hogy van benne némi birtoklási vágy. Az ő esetében valamiért ez nagyon jól esik mert tudom, hogy valamilyen szinten számíthatok neki valamit. Milyen furcsa, hogy egy magamfajta szajhát is még lehet ennyire félteni mások elől. Tényleg nem fogja még fel, hogy az ördög női megfelelőjével paktál, vagy túlságosan is élvezi azt, ha valami nem a megszokott módon történik.
Már épp sikerült a reggeli felét bekebeleznem, amikor is újra megáll a villa a kezemben és nagyot nyelek. Még sohasem kérdezett tőlem ilyesmit senki sem. Az e féle törődési kérdéseket utoljára a legelső férjem szájából csengenek vissza, mert ő volt az egyetlen, aki törődött velem és szeretett engem.
- Engem a nem túl tisztességes dolgok vidítottak. Örömmel töltött el az, hogy fájdalmat okozhatok minden egyes nap annak, aki tönkretett engem. Nem igazán engedtem meg magamnak, hogy az érem szebbik felét élvezhessem ugyanúgy, mint ahogy a mocskosabbik felét. - Felállok egy pillanatra a helyemről és pár lépés után végül mellé kerülök és leülök hozzá, majd az egyik karját átölelem karjaimmal kedvesen.
- Mit szeretnél tőlem? - kérdezem végül óvatosan. Birtokolni akar egy olyan fenevadat, mint amilyen én vagyok? Nem akarok neki fájdalmat okozni, ugyanakkor nem merem beleringatni magamat abba a boldogságba, amit ő nyújtani tud nekem. Sokak haláláért vagyok felelős és sokak életét megkeserítettem már és ez az életmódom nem tűnik megszűnni. Félek attól, hogy újra megszeretek valakit, akit aztán újra elveszíthetek. A Pokolban mindenki megkapja a maga büntetését, mint ahogy én a halhatatlanságommal itt a földi Pokolban. Minden nap szenvedek azért, mert nem lehetek olyan, mint régen. Régen... naiv és tudatlan kislány.
- Nagyon kedves vagy hozzám. Feltétlenül méghozzá, és ez nagyon jól esik nekem. Ez pedig annyira megrémiszt. - Nyelek nagyot, és elhúzódom tőle, de aztán tenyereim közé húzom az egyik tenyerét és simogatni kezdem a karját kedvesen, törődően. Olyan kár, hogy egyszer minden véget ér.
Vissza az elejére Go down

Vámpírboszorkány
Dean O'Doherty
Tartózkodási hely :
New Orleans



A poszt írója Dean O'Doherty
Elküldésének ideje Kedd Május 29, 2018 8:07 pm
Ugrás egy másik oldalra
- Ez esetben örülök, hogy a szolgálatodra lehettem! Az első ilyen, de egyértelműen nem az utolsó – felelem neki ravaszan. Én is ugyanannyira élveztem ezt az egészet, mint ő, talán még kicsit jobban is, mert ő kicsit többre számított annál, amit végül kapott. De kétlem, hogy szó érné a ház elejét mindazok miatt, amik történtek. Vagyis épp, hogy mik nem. Az ígéretemhez pedig fogom is tartani magamat. Meg se fordul a fejemben, hogy esetleg nem lesz több ilyen együtt töltött éjszakánk. Ahhoz túl jól idomulunk egymáshoz. Vannak ugyan dolgok, amikben nem értünk egyet, de ez csupán a kisebbség a kapcsolatunkban.
- Várj-várj, nem ezt mondtam! Úgy értettem, hogy mások akarnának megkaparintani téged, és hogy nekik nem fogom ezt hagyni – javítom ki, mielőtt túlzottan belelendült volna. Néha kicsit nem ártana pontosabban fogalmaznom, ezt én is aláírom.
Ettől függetlenül belekezd a mesélésbe, én pedig csak csendben hallgatom mindezt. Közben pedig elkezdek falatozni is. Beszél a hűtlenségről és a hűségről, a férjeiről és a hozzáállásáról velük kapcsolatban, én pedig továbbra is csendben hallgatom csak, amiket mond. Végül elér egy látszólag még számára is túlzottan kényes témához. Mindenkinek van egy gyenge pontja, egy sötét foltja az életében, amit legszívesebben elfelejtene, de nem tudja, akármennyire is szeretné. Ha valaki ilyen korú, úgy annál biztosabb, hogy ez tényleg jelen is van. Kíváncsi voltam hát, hogy mi lehet vajon Lucille-nak, bár nem hittem volna, hogy éppen ez lesz az. – Nos… azt szokták mondani, hogy minden okkal történik. Próbáld meg te is így, akármennyire is nehéz. Az ilyen történések tesznek csak még erősebbé minket – próbálok kis lelket önteni belé, több-kevesebb sikerrel. Sosem voltam az a nagy buzdító személyiség, most sem sikerült ez a vártnál jobban. De talán neki ez pont elég is lesz ahhoz, hogy kicsit visszakaphassuk a korábbi kellemes hangulatot, és az ilyen búskomorságot a hátunk mögött hagyjuk.
Végül elmosolyodom azon, amit zárásként mond mindezeket követően. - Te fogsz a figyelmem középpontja lenni azon az estén, erről biztosíthatlak, Lucille – felelem neki egy apró bólintással vegyítve a mosolyomat.
- Na és mondd csak. Mi az, amit szeretsz? Úgy igazán. Értsd ezt akár a szabadnapokra, akár a munkára, akár az ágyban. Bár mindhármat meghallgatom szívesen – úgy vagyok vele, hogy ha már egyszer elmegyünk egy közös rendezvényre, akkor meg is ismerhetnénk egymást kicsit jobban. Ez a két találkozás csak apró foszlányokra volt jó, most viszont itt van nekünk az egész reggel, még kellően korán is van, így nem is kell most azonnal indulnom. Vagy nagyon sietősre venni. Így hát beszélgessünk.ó
Vissza az elejére Go down

Vámpírboszorkány
Lucille Éamon Vodova
Konyha és ebédlő Tumblr_inline_oc53mqihnH1sb0qtd_100
Kedvenc dal :
✦✦ JUDAS
Tartózkodási hely :
✦✦ new orleans
Hobbi & foglalkozás :
✦✦ supreme witch



A poszt írója Lucille Éamon Vodova
Elküldésének ideje Kedd Május 29, 2018 12:37 am
Ugrás egy másik oldalra


Dean & Lucille

Átölelem őt hátulról és arcom egyik felét  a hátának nyomom úgy, hogy közben lehunyom a szemeimet és talán még egy mosoly is jelentkezik rajtam. Simogatom a hasfalát és a mellkasát is, és örömmel fogadom, hogy esze ágába sincs eltolni magától még annak ellenére sem, hogy egy kicsit talán akadályozom a reggeli készítésben de alighanem megoldja így is. Akkor nyitom ki viszont először a szemeimet, amikor válaszol a kérdésemre.
- Ó, kinek ne tetszene? - Hangom mézédesen dorombol .- Nagyon régen volt utoljára ennyire jó reggelem. - Teszem hozzá csak úgy. Ezúton pedig nem arra gondolok, hogy az ébresztésnek az egyik különlegesebb formáját választotta, hanem önmagában már az tölt el örömmel, hogy nem egyedül kelek a keserűséggel és a magánnyal.Nem a szó szoros értelmében a magányra gondolok, hisz sohasem vagyok egyedül. Mindig itt van velem valaki a házban; hol Lucifer vagy néhány boszorkány, avagy a saját kis áldozatom akit előbb vagy utóbb úgy is megölök. A szex, a hatalom és a vérontás bőven értelmet ad az életemnek még ennyi évszázad után is.
Mezítláb eléggé hidegnek bizonyul a kő, ezért hamar helyet is foglalok a széken és karjaimmal megtámasztom a fejemet az asztalon. Minden mozdulatát figyelemmel követem és figyelmesen hallgatom a szavait a nélkül, hogy megsértődnék. Lenne rá okom, mert azt feltételezi rólam, hogy képes lennék onnét bárkire is szemet vetni. Nem oktalan ez az elképzelése, hisz nagyon hamar sikerült neki is megfűznie engem, de ez nyilván azért is sikerült neki, mert nagyon kedvesen viszonyult hozzám.
- Sokat nem meséltem még magamról, de nyilván jogosan feltételezheted rólam azt, hogy talán mást szemelnék ki ott magamnak. - Ujjaimmal pótcselekvés gyanánt fésülöm hajam alját, aztán egy pillanatra félretekintek , előremeredve bámulva magam elé. - Nekem nem ez a konkrét szakmám és nem is azért csinálom ezt egészen, mert épp szükségem lenne a pénzre..- egy pillanatra elmosolyodom, hisz ha körbenéz is látja, hogy egyáltalán nem szorulok adományra. Palotában élek és mindig is ehhez a luxushoz voltam szokva. Volt miből megteremtenem. - Sem pedig azért, hogy növeljem az egómat. Tisztában vagyok azzal, hogy nagyon hamar képes vagyok bárkit megbolondítani. - Rápillantok végül és figyelem, ahogy az elkészült ételt kiteszi két tányérra. Remek illat töltötte be a konyhát. -  Egyszerűen csak táplálkozás céljából. Elég gyakran leszólítanak egy-egy tánc után és megkérnek arra, hogy jöjjek el velük. Teljesítem a kérésüket, cserében pedig jól is lakhatok a nélkül, hogy bárki is gyanakodna rám. Kellemest a hasznossal. Ugyanakkor ez számomra csak egy álca, ahogy említettem. Nagyon rég óta vagyok itt a városban, kvázi több száz éve. Az utóbbi pár évtizedben pedig az a hely nyújt nekem menedéket és egyéb javakat. - Megrántom a vállamat. Magyarázhatnám kifelé magamat tovább, de felesleges lenne. - ...De, nem muszáj egy nőnek sztriptíztáncosnak lennie ahhoz, hogy hűtlen legyen. Én sem voltam az régen, mégis hűtlen voltam az összes férjemhez. A pénzük kellett és a hatalmuk, meg persze az életük. - Hangom egy pillanatra elhalkul és elgondolkozom, hogy folytassam -e tovább. De miért ne? Tudnia kell, hogy ki vagyok valójában. - Azelőtt viszont, amikor fiatal lány voltam...- sóhajtok. Nem mondhatom most magamat fiatalnak még akkor sem, ha a testem megőrizte a fiatalságát. Öreg vagyok. Egy vén szipirtyó. - Nagyon szerettem a legelső férjemet. Akkor még ember voltam, még a boszorkány mivoltommal sem voltam tisztában. És babát is vártam és nagyon boldog voltam. Két hónap sem kellett már, hogy megszülethessen. Egy pár hónapos babát még könnyebb elveszíteni, mintsem egy kifejlett csecsemőt. - Ezúton pedig nem arra gondolok, hogy lelkileg könnyű elveszíteni. Bennem egy kifejlett baba halt meg, amit vámpírráválásom után nagyon nehéz volt eltávolítani. - Ha halandó lettem volna, belehaltam volna a fájdalomba. - Gondolatomat hangosan kimondtam, aztán megrázom a fejemet.
- Nekem csak rád lesz szükségem azon a bálon, hidd el. - Térek végül a lényegre és a villát a kezembe veszem és belebököm az ételbe. - És én sem akarlak beskatulyázni, de nagyon elszomorodnék, ha más nő jönne a képbe. - Mosolygok kedvesen, poénra fogva a dolgot. Bár valamilyen szinten mégsem vicces a dolog, mert akit nem öltem meg és huzamosabb ideig maradtam mellette, nem tűrtem, ha más nő volt a közelében. A magam hűtlenségét mindig elnéztem, de a másikét sohasem. Viszont mi nem tartozunk egymás iránt hűséggel, viszont érzek valamit, ami közös bennünk. Van valami, ami a múltunkban közös lehet de nem tudom, hogy mi az. A megérzéseim pedig egyáltalán nem szoktak cserben hagyni, sőt. ez is erősíti bennem azt, hogy szükségem van rá.
Vissza az elejére Go down

Vámpírboszorkány
Dean O'Doherty
Tartózkodási hely :
New Orleans



A poszt írója Dean O'Doherty
Elküldésének ideje Hétf. Május 28, 2018 10:24 am
Ugrás egy másik oldalra
Elgondolkoztató látvánnyal fordul felém, és nehezen is állom meg, hogy ne folytassuk ezt akármilyen módon is. Lepillantok melleire, majd vissza az arcára, és mosolygok. – Az vagyok. De gondolj abba, hogy nem csak veled, hanem magammal is. De vannak dolgok, amikre megéri várni. Ez például egy ilyen alkalom – legalábbis szerintem. Elhiheti, nekem sem könnyebb ez semmivel, mi több, csak még kegyetlenebb, amit önmagammal teszek. Elég csak visszagondolni arra a tekintetre, mikor odalent munkálkodott rajtam és máris elkezd visszaáramlani a vér a déli tájakra. Ezért is próbálom elhessegetni ezeket a gondolatokat és inkább azzal foglalkozni, amit elterveztem. Ami azzal jár, hogy én most itt szépen felállok az ágyról, és amint nem érezném elég feszesnek a nadrágomat, magamra kapom azokat és csinálok egy reggelit.
- Nem-nem, most én szolgállak ki téged. Majd talán legközelebb – válaszolom neki vigyorogva. Na meg egyébként is, isteni omlettet tudok csinálni.
- Miért kérded? Talán zavar? Abba tudom hagyni bármikor, ha ezt szeretnéd – felelem neki játékosan, ahogy fejemet oldalra fordítom és úgy pillantok rá egy pillanat erejéig. Nem bánom, mikor hátulról átölel. Szerencsére tudom közben a reggelit is csinálni, így nagy akadályba nem is ütközünk emiatt. Hangosan nem is biztos, hogy  beismerném, de egyébként kellemes is, amit most csinál.
Készülődik a reggeli, ő egy ideig ott van a hátam mögött, majd leül az asztalhoz. Ekkor már a második adag befejezésénél járok. Hallom, hogy megszólal, ekkor újra fejemet ráfordítom, ahogy azt engedi a nyakam. Ó, igen, vártam már ezt a kérdést, hogy vajon mikor fogja feltenni. Tudtam, hogy nem lesz elkerülhető, és nem is baj igazából. Még gyorsan kirakom a másik tányérra a sajtos-sonkás omlettet és úgy rakom le elé az egyiket, a másikat meg magam elé. A tányérokon meg rajta pihennek az evőeszközök is. – Igazából ez az, ami a legkevésbé érdekel. Néhány személy kivételével úgy egészében az emberek véleménye is hidegen szokott hagyni, ez nem változik néhány felvágós nagymenővel szemben sem. Na meg nem mellesleg… nekem lesz a legszebb kísérőm, akiről, ha rajtam múlik, csak álmodozhatnak és semmi több. Foglalkozás ide, vagy oda – mondom neki őszintén, miközben belekezdek a reggelibe is. – Nyilván nem akarlak beskatulyázni sem bármilyen módon, eszem ágában sincsen ilyesmit tenni. De azokat jobb elkerülni, akik ott lesznek. Szerintem – rakom még hozzá helyesbítésként, mielőtt azt hinné, hogy ki akarom magamnak sajátítani. Örülök ezeknek az együttléteknek és látszólag nagyon egy hullámhosszon pendülünk, de ő már régóta van ebben a szakmában és sejtésem szerint nem csak a tánc van a háttérben, tekintve mekkora szexuális étvággyal rendelkezik. Na nem mintha bánnám, hisz ebből bőséggel tapasztaltam, hogy milyen perverz kis fantáziái vannak és mivel-mennyire lehet őt feltüzelni.
Vissza az elejére Go down

Vámpírboszorkány
Lucille Éamon Vodova
Konyha és ebédlő Tumblr_inline_oc53mqihnH1sb0qtd_100
Kedvenc dal :
✦✦ JUDAS
Tartózkodási hely :
✦✦ new orleans
Hobbi & foglalkozás :
✦✦ supreme witch



A poszt írója Lucille Éamon Vodova
Elküldésének ideje Hétf. Május 28, 2018 12:46 am
Ugrás egy másik oldalra
Konyha és ebédlő 1%D1%8D%D1%82%D0%B0
Vissza az elejére Go down




A poszt írója Ajánlott tartalom
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra
Vissza az elejére Go down
 

Konyha és ebédlő

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Konyha
» konyha
» Konyha
»  Konyha
» Konyha

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
rising of the mortals :: Lakónegyed :: Vodova ház-


Új posztok
tekintsd meg
Pént. Május 31, 2019 10:58 pm
Laurel O. Delgado
Szer. Május 29, 2019 1:28 am
Katherine Pierce
Kedd Május 28, 2019 8:31 pm
Amren Monroe
Hétf. Május 27, 2019 11:26 pm
Lucille Éamon Vodova
Szer. Május 22, 2019 12:03 pm
Katherine Pierce
Hétf. Május 20, 2019 10:43 am
Shiraz Watson
Szomb. Május 18, 2019 10:03 pm
Aingeal Hearn

• ROTM FRPG •