Share | 

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Tartózkodási hely :
Seattle
Hobbi & foglalkozás :
pénz és szex
Humor :
Pszichopata



A poszt írója Elias Syden
Elküldésének ideje Kedd Okt. 09, 2018 9:13 am
Ugrás egy másik oldalra


Hephzibah and Elias


Egy hozzá hasonló nő többféle képpen is hozzáérhet egy hozzám hasonló férfihez: semlegesen, barátian, véletlenszerűen, vagy akár úgy is, ahogy most teszi, valami idegborzoló gyengéd kihívással és sokat sejtetően. Bármennyire is nem akarom, de ettől az apró mozdulattól jólesően felborzolódnak az apró hajszálak a tarkómon, még jóval azelőtt, hogy felfedezném a két külön fajhoz tartozásunk tényét. Igaz, mindaddig míg én csak a józan logikára hagyatkozhatom annak becélozásában, miféle vér is csörgedezik az ereiben, ő maga pontosan tisztában van vérszívó mivoltommal - és a jelek szerint a legkevésbé sem bánja. Gyönyörű nő, kár hogy vagy félbolond, vagy szuicid hajlamokkal rendelkezik - más magyarázatot nem találok rá, hogy miért nem fut sikítva világgá, vagy miért nem robbant ki köztünk azonnal egy akkora csetepatét, hogy beleremegjen az egész csehó. Bár, ha belegondolok, létezhet egy harmadik verzió is: talán sokkal magányosabb annál, hogy egy amolyan apróságon akadjon fenn, hogy hozzá hasonlókat szoktam elfogyasztani reggeli vagy vacsora gyanánt.
Szintén nem tudom eldönteni, hogy magabiztosan tudatában van-e annak, hogy a fülem meglehetősen erogén zónám, vagy teljesen egyszerűen nem szánja másoknak az elsuttogott információt, de tagadhatatlan tény, hogy amikor ajkai a fülcimpámat érik, akaratlanul is végigfut gerincemen az a vibrálás, ami a szexuális izgalom első jele - szerencsére ülök, így annyira nem feltűnő, hogy egy pillanat erejéig megremegek, tetőtől talpig. Mindenesetre mikor lehuppan velem szemben, már némileg nagyobb érdeklődéssel nézek rá, mint az első percben.
- La loyauté n'appartient pas à mes traits de caractère - válaszolom franciául a szavaira. Valamennyit - nagyon keveset - beszélek a Nagy csizma lakóinak nyelvén, bár ez inkább szövegértésre vonatkozik, mintsem válaszadásra - én könnyebben boldogulok a francia nyelvvel, amit volt alkalmam a tökélyre sajátítani Clément mellett, Párizs szívében. Igaz, van némi csúsztatás a szavaim mögött, ha egész pontosan akarnék fogalmazni, inkább úgy mondanám, a hűség eddig nem tartozott a jellemvonásaim közé - így, múlt időben. Mert a jelen helyzetben ugyebár ott van Harley, akinek a léte kissé megkavarja számomra a dolgokat, bár nem negatív értelemben. Hogy érzek-e irányában valamiféle vonzalmat? Igen, kétségtelenül. Hűséget? Na, ez már egy másik, és pillanatnyilag megválaszolatlan kérdés.
Csak rövid biccentéssel helyeslek, mikor - anélkül, hogy egyetlen másodpercet is vesztegettem volna a bemutatkozásra - kimondja a nevemet, és miközben lenyelem a söröm maradkát, akaratlanul is ruhájának kivágásába tévednek a szemeim.
- Tehát vadász - sommázom végül a lényeget. Hogy a cégemről és rólam mit regél, a legkevésbé sem érdekel. Ha ismer, akkor nyilván tisztában van azzal is, hogy nem köthetőek a nevemhez mészárlások, vagy gyilkosságok, és nem mászkálok vérgőzös pofával Seattle utcáin, ahogy néhány újszülött, és a biztonsággal a legkevésbé sem törődő fajtársam teszi. A nyilvánosság számára feddhetetlen vagyok - hogy mi folyik a felszín mögött, az másik lapra tartozik.
- Megtisztel, ha szerény személyem vonzott téged ebbe a városba - mosolygom el aztán magam szélesen - bárhonnan is érkeztél ide. Ugyanakkor hagy hívjam fel rá szíves figyelmedet, hogy velem nem olyan könnyű elbánni, mint ahogy azt képzelnéd. És minthogy a város talán egyik legvagyonosabb, és legbefolyásosabb személye vagyok, ha meg akarnál támadni, holnap már mindketten máshol végeznénk: én a címlapon, te meg a helyi fogdában. Azt hiszem vagy annyira okos nő, hogy Seattle-ből ne egy koszos és nyirkos börtöncellát akarj látni - intek egy újabb sör után, és magamban, a lelkem mélyén somolyogni kezdek, mikor nagyjából körbelövi, hogy nincs szándékában ártani nekem. A jelek szerint néhány faj berkein belül felütötte fejét a lázadás szelleme: egy boszorkány a saját kovenjának életére tör, és egy vadász életben hagy egy magamfajtát, holott normál körülmények között már egy karónak kellene kiállnia a mellkasom közepéből.
- Nos, az tény, hogy pontosan tudod, mivel és hogyan hívd fel magadra egy férfi figyelmét - ragadnak a szemeim újfent a ruhájából szinte kibuggyanó melleire: na ja, ilyen adottságok mellett, mint amikkel büszkélkedhet, meglehetősen nehéz szemkontaktust tartanom. - Kérlek, körvonalazd számomra, hogy miben lehetek szolgálatodra? Mert ha nem tévedek, nem kell arra felkészülnöm, hogy ma este harcoljak veled. Nem te lennél az elmúlt időszakban az első, aki vagy menekülni szeretne a sajátjai elől, vagy véres bosszút akar állni rajtuk. Elárulod, közel járok-e az igazsághoz? - érdeklődöm, végre felpillantva a szemeibe. Azt mondják, ez a szerv a lélek tükre: lássuk hát, mi lakozik az ő pszichéjének a legmélyén.




music: - | note: -

Vissza az elejére Go down

avatar
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Chatkép :

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
◖the jazz's city◗
Hobbi & foglalkozás :
◖to hunt vampires◗
Humor :
◖knock knock, let the devil in◗



A poszt írója Hephzibah Bella Cortez
Elküldésének ideje Vas. Okt. 07, 2018 12:46 pm
Ugrás egy másik oldalra



Elias && Hephzibah

Talán túlságosan is kéjesen simítok végig a karján, de ez egy cseppet sem riaszt vissza, sőt, pontosan jól tudom, hogy mit akarok és látszólag hibátlanul haladok a célom felé.  (..) Érzem rajt, hogy végignéz a karomon de ez annak köszönhető, hogy szemügyre vegye az én ékszereimet. Az ujjamon csak egy gyűrű található, de az korántsem lazurit, az annál jóval másabb. Úgy gondolják, hogy a smaragd az erő és a fiatalság köve. Alighanem nem tévednek, hisz engem ez a gyűrű tart még életben. Mely vadász élne majdnem száz évig? Ha mégis, akkor most talán járókerettel tudnék csak közlekedni és fele akkora magas lennék, mint most. Tehát ez így helyes, ha rajtam marad. Viszont megnyugodhat, nem a magafajtából vagyok való. Sőt, talán jobban is kéne tőlem tartania, hisz egy vadász nagyon ritkán vét hibát. Jelenleg még nem az a szándékom, hogy megöljem, de ez annak a függvénye, hogy hogyan viselkedik velem. Szerencsétlen helyzetben van, hisz ha nem vámpír volna, akkor a visszautasítására csak vállat rántanék és tovább haladnék, de mivel vámpír, nos, nem igazán tehetem. Így is csak azért nem szúrtam át még a szívét, mert látok benne némi lehetőséget, ami nagyobb szórakozást nyújthat. Érdekes,  a férfiakban meglátom azt, amit sokan mások nem. Látom a szemükben, hogy mire kaphatóak és mire nem. És ez itt előttem, nos, nem úgy tűnik, mint aki megvonná magától a nőket. Csak most valamiért ellenkezik.
- Mi az, csak nem hűséget próbálsz gyakorolni valaki iránt? - Vigyorgok ördögien, midőn közelebb hajolok hozzá úgy, hogy ajkaim szinte a fülcimpáját érintik. - Ti voglio bene, Cara. - Belesuttogom a fülébe rejtélyesen. Az én anyanyelvemen ez csak annyit jelent, hogy tulajdonképpen engem ő kimondottan érdekel és felkeltette a figyelmemet maga iránt. Vannak pillanatok, amikor jobban szeretek a saját nyelvemen beszélni, habár ez most csak megfeledkezés arról, hogy nem mindenki érti a nyelvemet. Lehet, hogy vett pár olasz leckét, akkor talán megérti. Nagyon sokáig éltem Rómában, de megismerkedtem ott Daniellel és ő volt az, aki később elhozott ide engem és megtanította nekem az itteni nyelvet.
Eljövök végül a háta mögül és leülök vele szemben a székre határozottan, elszántan; rájöhet, hogy nem fogok lemondani a szórakozásról. Felőlem szimplán csak beszélgethetünk, én azzal is tökéletesen kielégülök. Ha bevállalósabb, akkor majd léphetünk szintet is.
- Nos, nem boszorkány vagyok.- Vigyorgok jókedvűen, midőn eltűröm az egyik tincsemet az arcom elől. A testemet borító rúnák sokat elárulhatnak, de téved, ha azt hiszi, hogy az Ötök közül vagyok való. Egy hasonló vadásztársaságnak vagyok a vezetője, de mi sokkal erősebbek vagyunk. - És nem is vérfarkas. Sem pedig ember. - Félredöntöm finoman a fejem, aztán egy kedves mosoly húzódik az arcomra. Szerintem sejtheti, így nem firtatom tovább a témát.
- Elias Syden. - Egyik tenyerembe temetem az arcom, s felkönyökölök az asztalra azzal; tekintetemmel pedig őt figyelem. - Milyen furcsa, hogy mi vadászok annyi mindent tudunk, mégsem hozzuk az emberek tudtára ezeket a titkokat. Pedig biztosan megkönnyebbítenénk a dolgunkat. -  Sóhajtok fel, aztán elgondolom, hogy az emberek visszatérnek a középkorba és mindennel amivel csak lehet, lázadnának az ismeretlen ellen. Nem vagyunk hülyék, és ráadásul egy emberokozta apokalipszis sem hiányozna.
- Azt csiripelték, hogy téged nem igazán látnak vadászni. Alighanem ez nem lehet meglepő. A te életedbe nem férnének bele kételyek, hogy ki vagy valójában. - Finoman utalgatok arra, hogy vámpír létére akkor mégis honnét szerez magának élelmet? Utánanéztem tüzetesen, hatalmas vállalkozása van és egy magam fajta könnyen gyanítja, hogy mi zajlik a falakon belül. Nem igazán szoktam életben hagyni a magafajtákat, de ezúton tehetek kivételt vele szemben.
- Ne érts félre, persze... - Tenyereimet felé emelem mentegetőzve. - Miattad jöttem ide, de jelenleg teljesen másra vágyom. -  Megrántom a vállaimat, aztán kifele tekintek az ablaknál, nézve, hogyan kezdik ütni az üveget az apró esőcseppek. - Nem igazán érnék el azzal bármit is, ha végeznék veled. Seattle szerencsére nem olyan, mint ahonnét én jöttem. Az embereket védjük, de ebben a városban a statisztikák szerint nem nagy arányban tűnnek el személyek. Legalábbis nem emberek. - Összeteszem a két tenyeremet pótcselekvés gyanánt, habár még mindig az ő tekintetét keresem fel. - Nem szeretném, ha félreértenél. A vadásztársaságom kapcsolatban áll komoly emberekkel akiktől intimebb információkat is kinyerhetünk. Az, hogy tudok rólad egyet s mást... - Egyik tincsemet mutatóujjam köré fonom és birizgálni kezdem. - Vámpírként hasznosabb vagy, mint holtan.
 
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Tartózkodási hely :
Seattle
Hobbi & foglalkozás :
pénz és szex
Humor :
Pszichopata



A poszt írója Elias Syden
Elküldésének ideje Kedd Okt. 02, 2018 10:09 am
Ugrás egy másik oldalra


Hephzibah and Elias


Ha valamikor, akkor most tényleg nem vágytam társaságra, maximum arra, amit egy üveg sör adhatott nekem. Fáradt voltam, nyűgös és kimerült, az meg senkinél nem túl jó párosítás, nem még nálam. Alapjáraton sem vagyok túl kedves ember, nem még ebben az állapotban: ha tehetném, most elküldeném kéretlen társaságomat a Fehér toronyba, hogy interjúvolja meg néhány beosztottamat, ha nem hinne nekem. Persze, ezt nem teszem, helyette a legegyszerűbbnek tűnő megoldást választom - átülök egy másik asztalhoz. Na nem mintha túl nagy lenne a távolság, ami így elválaszt tőle, mindössze jelzésértékű a gesztusom. Bízom benne, hogy ért is belőle, és talál magának valaki mást a horgára, engem meg hagy a nem mindig kellemes fáradtság állapotában egy keveset révedezni. Látom, hogy szúrós tekintetet vet rám, ezek szerint meglehetősen zokon veszi a visszautasítást, de ez a legkevésbé sem érdekel. Egyrészt nem kívánok ismerkedni senkivel - mára már épp elég volt az idegenekből, akikkel kezet kellett ráznom az üzleti életem javára, és ennyi társaság nekem elég egy napra. Másrészt nagyjából sejtem, mire megy ki a játék: ha egy nő egy bárban leszólít egy férfit, akkor az a nő vagy marha magányos, vagy rohadt módon kiéhezett, ami az esetek 99 százalékában egyféle eredménnyel zárul. Nos, az a piszkos nagy igazság, amit egyébként még Harley-nek sem kötöttem a csinos kis orra hegyére, hogy noha az eddig mellettem lévő nőket tekintettem mindennek, csak épp egyenrangú társnak nem, ennek ellenére voltam annyira egyenes, hogy sosem tartottam több vasat a tűzbe. Most sem lesz, és nincs is másképp. Az csak az egyik magyarázat, hogy Harley habitusát ismerve ő maga is bőven elég nekem. A másik okom ennél triviálisabb: ha rájönne, hogy rajta kívül megdöngettem valaki mást is, sanszos hogy egyik reggel arra ébrednék, hogy a legkedvesebb testrészem meg én egymástól megfosztva találnánk magunkat. Hülye lennék ezen eshetőség puszta veszélynek is kitenni magam.
- Ja, hát ez van. Én nem vagyok túl cuki - ismétlem a szavait vállat vonva, némi türelmetlen szemforgatással ötvözve. Komolyan, miért kell a nőknek mindent becézgetni? Cuki... a falnak tudnék menni a szó hallatán is. A továbbiakban nemes egyszerűséggel nem is veszek tudomást a lányról, csak szemem sarkából érzékelem, ahogy felkel, és nagyjából elkönyvelem magamban, hogy valószínűleg megy, másik áldozatot keresni magának.
Ezúttal sikerül jó nagyot tévednem, de erre csak akkor jövök rá, mikor megáll a székem mögött. Épp ajkamon van a sörösüveg, így csak csuklom egyet, és félrenyelve köhögök néhányat mikor nemes egyszerűséggel végigsimít a karomon, és ezt egy olyan szöveggel ötvözi, ami azonnal meggyújtja a vészcsengőt a fejemben.
Lekoppantom az üveget az asztalra, majd szemügyre veszem a lány karomon matató kezét. Nem hord lazuli gyűrűt, egyik ujján, egyik kezén sem. Ahogy sem karkötőt, sem pedig - félig hátrafordulva szemrevételezem - nyakláncot. Így a feltevésem, hogy egy fajból valók lennénk, nem állja meg a helyét. Innentől 50-50 százaléknyi esélyem van arra, hogy megtippeljem vajon a maradék két társaság közül melynek a népességét bővíti, de mivel nem hallottam róla, hogy Seattle egy farkaspopuláció fészke lenne, eléggé egyfelé hajlok a végeredmény tekintetében. Míg néhány másodpercig morfondírozom ezen probléma megoldásán, ő ugyanolyan teljes lelki nyugalommal foglal helyet velem szemben, ahogy az előbb is - a változás mindössze annyi, hogy egy asztallal arrébb kerültünk.
- Sok minden érdekel. Te nem - válaszolom végül röviden. - De csodálom a kitartásodat. Eddig csak ostobaságnak véltem, de azt hiszem, mondhatjuk inkább az erőd általi elbizakodottságnak is. Mindenesetre ez épp elég ok arra, hogy a vendégem légy arra a bizonyos kávéra - intek a pincér felé, majd leadom a rendelést.
- Ne kerülgessük a forró kását szépségem - nézek aztán bele a lány szemébe. - Mindketten tudjuk én mi vagyok, és azt is, hogy te mi vagy. Ennélfogva nyilván azt is tudod, mi a nevem. Ha mégsem, akkor ezen a problémádon szívesen segítek. De térjünk a tárgyra: mit akarsz tőlem? Egy boszorkány nem osztozik egy légtéren egy magamfajtával. Igencsak jó indokot kell találnia erre, és mivel meglehetősen fáradt vagyok a mai nap után, nincs kedvem barchobát játszani.




music: - | note: -

Vissza az elejére Go down

avatar
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Chatkép :

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
◖the jazz's city◗
Hobbi & foglalkozás :
◖to hunt vampires◗
Humor :
◖knock knock, let the devil in◗



A poszt írója Hephzibah Bella Cortez
Elküldésének ideje Vas. Szept. 30, 2018 1:47 pm
Ugrás egy másik oldalra



Elias && Hephzibah

Amióta Daniel elhagyott, sűrűn kerestem más társaságot. Vagyis, változó volt. Volt, hogy a közelemben sem akartam tudni senkit sem, ahhoz túlságosan is labilis voltam. Habár, a véremben van a labilitás. Daniel tudna mit mesélni, volt, hogy egymás után vágtam hozzá a poharakat, vagy épp azt, ami a kezem ügyébe  akadt. Néha volt okom rá, néha nem, de a mi kapcsolatunk nagyon rizikós volt. Közösen vezettünk egy vadász társaságot, ahová egy természetfelettit akart tagnak betenni. Azzal indokolta, hogy ő maga is egy természetfeletti, holott ő az egyik alapító. Na és? De azt hiszem, hogy ezen már felesleges kattognom. Elhagyott engem, pedig bármit képes lettem volna érte megtenni.
A férfiak mind, egytől egyig nyomorultak. Nem tekintek rájuk másként, mint holmi kidobható szexjátékokra. Ha tehetném, egytől egyig az összeset felgyújtanám a fenébe, de sajnos csak tőlük kapom meg azt, ami a mai napig szórakozást nyújt. Itt ül előttem egy számomra tökéletesen ismeretlen férfi, mégis pofátlan arroganciával utasít el. Ó, csak nem a vadabbik, szemetebb, aljasabb énem tetszene neki? Igaz, ő nem tudja, hogy egy mozdulatomba kerülne és már a feje itt a lábam előtt gurulhatna. Még adok neki pár percet, hogy meggondolja magát velem kapcsolatban, mert máskülönben mi értelme életben hagynom? Tekintve, hogy vámpírról van szó. Rühellem őket, de ezúton mégis úgy döntöttem, hogy az ő személyével kivételt teszek. Már, ha persze hasznomat lelem benne.
Gyerekesen ül el egy másik asztalhoz, mire én csak kínosan elmosolyodom, de persze nem magam miatt. Nem egy vonzó cselekedet egy nő szemszögéből, de valamiért még mindig szeretnék neki esélyt adni.
- Ez egy kicsit arra emlékeztet, mint mikor a kis ovis gyerek elül egy másik asztalhoz, hogy még véletlenül se vegyék el az ő játékát. Egy kisgyerektől még azt mondom, hogy még cuki is. - Megrántom játékosan a vállaimat, amikor a háta mögé lépek és a székének a háttámláját megérintem. Nem hiszem, hogy homokos lenne és azért utasít el. Szimplán csak egy felfújt hólyag. De ki tudja, lehet ad magának egy esélyt és változtat ezen a stíluson.
- Szép gyűrű. - Végigsimítok a karján sokat sejtően. - A lazurit gyönyörűen megcsillan, amikor napfény éri. Nagy védelmet nyújt egyeseknek, állítólag. - A hangom rejtélyesen elhalkul, alighanem leszőheti, hogy kurvára nem kell a gyűrűje, szimplán csak a tudtára szeretném hozni, hogy egy magamfajta mennyire könnyen kiszúr egy vámpírt. Milyen kár lenne, ha az ujjaival együtt nyisszantanám le, mígnem az ablakból beáradó fény szénné égetné a francba. De egyelőre nem szeretném őt bántani, mint mondtam, látok benne fantáziát.
- Nos, de ha én nem érdekellek, akkor... - Sóhajtok, aztán barátságosan leülök újra vele szemben, habár most már egy másik asztalnál vagyunk neki köszönhetően. - Téged mi vonz ebben a városban? Talán biztonságot nyújt? - Kérdezem csak úgy csevegés gyanánt, hátha ezzel már előbb felkeltem az érdeklődését, ha róla érdeklődöm, nem pedig én beszélek magamról. Seattle valóban biztonságos város. Túl fejlett, itt pedig a természetfelettiek nem nyúlnak vissza túlzottan a múltba, ahol valóban szükséges volt, hogy az erejükre támaszkodjanak. Elhanyagolták magukat. New Orleans például a maga módján talán gazdagabb város, mégis megőrizte a régmúltat, a természetfelettiekkel együtt. A vadásztársaságomnak a székhelye pontosan ezért van ott, nem pedig egy ilyen zöldfülűek között, mint Seattle. Ki tudja, talán ez a vámpír is azért jött ide, hogy elbújhasson.
 
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Tartózkodási hely :
Seattle
Hobbi & foglalkozás :
pénz és szex
Humor :
Pszichopata



A poszt írója Elias Syden
Elküldésének ideje Csüt. Szept. 27, 2018 8:57 am
Ugrás egy másik oldalra


Hephzibah and Elias



Egy hangulatos, nem túl népes bár az agyat irtó és fárasztó munkanap végén: nem is tudnék talán ennél kellemesebb kikapcsolódást. Na jó, a dugást kivéve természetesen. Bármibe le merném fogadni, hogy eme utóbbi is rendelkezésemre áll majd, amint hazamegyek, de most még Harley magam elé képzelt, csábító idomai sem tudnak visszatartani attól, hogy legalább egy sörrel ne jutalmazzam magam a mai napért. Nem sokan vannak a helyiségben, aminek most kimondottan örülök: az üzleti élet nem mindig kényelmes és egyszerű. Jelenleg elég tisztességesen zúg a fejem a tárgyalások halmazától - ha ma követ csákányoztam volna tíz órán át sem lennék kimerültebb, mint pillanatnyilag érzem magam. Magányra vágyom, némi esélyre, hogy leeresszem a gőzt - talán ezért is jöttem most egyedül ide, ahelyett hogy az igazgatótanács többi tagjával kortyolgatnám a pezsgőt, megünnepelvén egy újbóli, roppant sikeres üzletkötést. Méghozzá meglehetősen sikeres üzletkötést, ami az igazságot illeti.
Levágom magam az első asztalhoz, amely körül senki sincs, majd ujjamat felemelve megrendelem a sörömet. Ismernek már errefelé, tudják, hogy erősebbel nem szoktam tompítani az agyam, legalábbis itt nem. Nincs sofőröm, nem szeretem, ha más vezet helyettem, azzal viszont sosem kísértettem a sorsot, hogy maxosan üljek a volán mögé - noha nyilván ki tudnám magam vágni a szorult helyzettől, nem szeretném, ha a yardnak meg nekem bármiféle közünk is lenne egymáshoz.
Legutoljára ha emlékeim nem csalnak, akkor jártam ezen a helyen, mikor Harley-nek elmeséltem a Clément-el kötött ismeretségem kevésbé napfényes oldalát is. Tisztában vagyok vele, hogy őt akkor eléggé kiütötte a kis történetem, és noha azóta már milliószor hangoztattam, hogy nincs gusztusom a férfiakkal való kapcsolathoz, bármibe fogadom, hogy még mindig nem tudtam teljesen kiirtani a kis fejéből azt a gyökeret vert gondolatot, hogy minimum két csapatban játszom. Az élet egyik nagy rejtélye: fel nem foghatom, miért ragaszkodnak a nők mindenféle kitalált, meg elképzelt hülyeséghez akkor is, ha annak a legkevesebb valóságalapja sincsen.
Megkapom a sörömet, de éppenhogy belekortyolok, amikor kinyílik a bár ajtaja, és egy újabb belépő ragadja meg a figyelmemet: vannak nők, akik pontosan tudják, hogyan kell stílusosan megérkezni valahová. Alighanem a mostani érkező is ilyen, mert szinte minden szem felé fordul, az enyém is - igaz, túl sokáig nem tart számot az érdeklődésemre. Visszasüllyedek a saját gondolataim közé, és csak a szemem sarkából, meg az agyam legutolsó idegszálával fogom fel téblábolását a bárpult körül, mire pedig visszatérek a mélázásból a jelenbe, máris az asztalomnál ül, mintha én magam invitáltam volna szívélyesen, ráadásul locsog, amivel a másodperc tört része alatt kikészít.
- Másnak a korai felkelés már a munkanap végét jelenti - morgom, nem túl szívélyesen. Utálom, ha ilyen módon másznak bele a privát szférámba, meg az aurámba. - Engem a legkevésbé sem érdekel, mennyiért vesztegetik a kávét, meg az sem, hogy járt-e már a városban. És igen, szerencséje van. Legalábbis akkor, ha leszáll rólam, és békén hagy. Nem keresek társaságot - kelek fel, aztán a sörömmel együtt egy asztallal arrébb vonulok. Lehet, hogy gyönyörű nő, de a bosszantó pofátlansága határtalan. Látom, hogy tekintete a gyűrűm felé rebben - mi az isten, lehet hogy valami zsebtolvaj?




music: - | note: -

Vissza az elejére Go down

avatar
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Chatkép :

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
◖the jazz's city◗
Hobbi & foglalkozás :
◖to hunt vampires◗
Humor :
◖knock knock, let the devil in◗



A poszt írója Hephzibah Bella Cortez
Elküldésének ideje Hétf. Szept. 24, 2018 12:39 pm
Ugrás egy másik oldalra



Elias && Hephzibah

Az idő hűvös, habár ezt alighanem a nap nagyon korai szakasza végett nézhető el. Nem vagyok fagyos típus, de most nagyon nem az időnek megfelelő öltözéket húztam magamra. De mégis nagyon tetszett ez a piros ruhám, szóval nem bírtam ellenállni a kísértésnek. Szerencsére az autóban pedig izzasztóan meleg van a klímának köszönhetően és mire elkezdenék fázni, nos, addigra már be is értem egy Seattle-i pub-ba, ahol még egyébként nem jártam. Sem pedig a városban. Ide is mindössze csak azért jöttem, mert a csapatomat több civil is értesítette, hogy igazán elkanászodtak a környéken a természetfelettiek. De mi különösebben csak a vámpírokra megyünk rá, őket könnyebben felismerjük. Furcsa lenne, ha nem, elvégre az ötök közül valóak vagyunk. Egyesek iszonyúan szigorúan veszik ezt a dolgot, alighanem ez rám is igazán jellemző, de én nem szeretek egyből minden esetben nyakakat kaszabolni vagy szíveket döfködni. Néha megkívánja a helyzet, de ez esetben most csak elegánsan jöttem ölni. Már, ha találkozok egy vérszopóval és nem próbál meg lebeszélni arról, hogy kiszabdaljam a szívecskéjét a mellkasából.   
Most viszont jómagam csak egy forró kávét szeretnék, elvégre aki lazábbra fogja a vadászatot annak van hasonló, pihenősebb napja. Egyelőre ezt a napot csak az ismerkedésnek szentelem, hisz nagyon sok érdekesség rejlik ebben a városban ami csak arra vár, hogy felfedezzem. Tény, hogy nem egy Európa látványosságai, de ez is megteszi, nem? Seattle-be se mindenki jut el életében, szóval nem is fogok ezért rikácsolni. Szeretném élvezni ezt a mai napot.
A vadászok nem igazán szokták rejtegetni a megjelenő jeleket a testükön, így én sem öltöztem burkába, hogy ne legyek feltűnő. Habár, különben sem vagyok az a pironkodó fajta, egyébként is előszeretettel szeretem mutatni az adottságaimat. Sőt, sokak élnek is a lehetőséggel, de persze mindent a szemnek és semmit a kéznek.
Kimért léptekkel lépek és nézek körbe a helyiségen belül. A legtöbb ember azonnal az üres asztalok után kutat, de én nem olyan vagyok, mint a legtöbb. A környezetemhez közel hamar felbukkan egy nagyon különös, mégis vonzónak mondható alak. Egyedül van, a komor arca pedig arra ösztönöz, hogy jókedvet faragjak neki. Hisz miért ne?
Szóval mindenféle habozás nélkül veszem az irányt ahhoz az asztalhoz, ahol ül. Korai időpontot írunk, tehát elvétve véletlenül találni csak felbukkanó fejeket az asztaloknál, de én most kimondottan egy férfit néztem ki magamnak. Az sem ritka, ha nőket szúrok ki magamnak; épp amilyenhez kedvem van, vagy amit esetleg kívánok.
A ruhám a testemhez feszül, és ráadásul ennek nem hátul van a cipzárja mint a legtöbbnek, hanem elől. Ki gondolta volna, hogy nem szúrom ki a fantáziát megmozgató ruhadarabokat? Szóval amíg közeledtem, lejjebb húzom a melleimen a cipzárt és így sokkal nagyobb rálátás nyílik a feszes és mégis húsos kebleimre. Félreértés ne essék, nem vagyok ribanc. Egyszerűen csak ilyen a szingli élet. Másnak szenvedés, de számomra hatalmas nagy szabadság.
- Örülök, hogy nem csak én vagyok ilyen elvetemült és mazohista, hogy inkább választom a korai felkelést mintsem kényelmesen pihenjek a puha párnák között. - Besiklok az egyik ülőkére vele szemben, s kíváncsian figyelem az arcát, hátha látok rajt valamiféle érzelmi változásokat. - Nem is tudom, mennyiért vesztegetnek itt egy tejszínhabos kávét? Seattle számomra még nagyon új és úgy hallottam, hogy még egy pohár vízért is képesek több tíz dollárokat elkérni. - Megrázom a fejemet beszédesen, miközben egy étlap után kezdek el kutakodni. Persze, nem is próbálom tagadni vagy leplezni, hogy ismerkedni próbálok.
- Egyébként a nevem Hepzibah. Nekem kihez van szerencsém? - Kérdezem kíváncsian, könyökölve egyik karommal és édesen rebegtetem pilláimat. Viszont eljegyzési gyűrű után kutatok, e helyett egy lapis gyűrűbe botlik a tekintetem. Mi a szösz. Már most öljem meg?  
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Tartózkodási hely :
Seattle
Hobbi & foglalkozás :
pénz és szex
Humor :
Pszichopata



A poszt írója Elias Syden
Elküldésének ideje Szer. Jún. 13, 2018 3:41 pm
Ugrás egy másik oldalra

folyt. Elias háza
Vissza az elejére Go down

avatar
Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Chatkép :

Tartózkodási hely :
✦✦ beside my lovely syden ♥
Hobbi & foglalkozás :
✦✦ eat the rude
Humor :
why so serious? let's put a smile on that face ❤



A poszt írója Harley Asuman Osborn
Elküldésének ideje Kedd Jún. 12, 2018 11:44 pm
Ugrás egy másik oldalra



Elias && Harley

Megeszem a maradékot is, bár a könnyek továbbra sem szűnnek úgy igazán. Nem éreztem jól magamat és el sem tudom képzelni, hogy miért is foglalt el a fejemben ekkora helyet ez a gondolat, vagy épp a tudat. Ez elől viszont ha akarnék sem tudnék menekülni, mivel előbb, vagy utóbb, de úgy is utol ér a vég. Ezzel nincs semmi baj, hisz aligha van értelme az életemnek. Csak a  fájdalmától félek, és attól az egészséges, homogén űrtől, ahol képtelen leszek megkülönböztetni a másikat a másiktól. Ahol, egyszerűen nem valaminek leszek a részese, hanem csak a része. Nincs ott tudat, sem lélek, nincs ott semmi. Csak tátongó sötétség. Én még erre nem készültem fel. A puszta gondolatától is megkavaródik a gyomrom és erőteljesen vissza kell fognom magam, hogy a stressztől ne jöjjön vissza az, amit most megettem. Alighanem ezt most Eliasnak köszönhetem, hogy nem kell kirohannom a mosdóba: Megérinti ujjával az állam, hogy kényszerítsen arra, hogy ránézzek. Lehunyom csendesen a szemeimet, mert egyszerűen úgy hat rám az érintése, mint egy nagy adag morfium. A szavai és a hangja pedig annál inkább kedvesebbek számomra. Ő szerinte a halál nagyon csendes és békés. Lehet, hogy igaza van.
- De én nagyon egyedül leszek. - A könnyek abbamaradtak, de amint újra megszólaltam, megint megindulnak a szemeimben, lebiggyesztett ajkakkal. Az egyedüllétet sohasem bírtam elviselni. Főleg most, hogy van velem valaki, akivel ugyan rengetegszer összemorranok, de ettől függetlenül számíthatok rá szinte bármiben.
Csendben maradok aztán továbbra is, de amikor elvonja az ujját tőlem, ragaszkodóan közelebb csúszom hozzá és átölelem a karját, aztán vállához nyomom a fejem. Most csak az érintéseitől fogok tudni lenyugodni és szükségem van arra, hogy érezzem őt.
- Mégis ki az, aki egy haldokló, gyengülő boszorkánnyal képes szövetkezni egy több száz fős koven ellen? Az én fajtámmal nem egyszerű szövetkezni főleg akkor, ha cserében én nem tudok felkínálni semmit sem. - Elmosolyodom kínból, mégis halk hanggal szólalva fel. - Egy héttel ezelőtt én is úgy gondoltam, hogy van esélyem. Nyilván, még van néhány dolog amit meg fogok tenni a koven ellen de az nem fog engem mentesíteni az alól, ami várni fog rám. Kicsúsztam az időből. -  Sóhajtom halkan az utolsó mondatom és hallgatom tovább Elias ötleteit, amelyek talán megoldások lehetnek. Sohasem voltam az a típus, aki ilyen könnyen felad dolgokat, de mivel voltam már tanácstag és én magam is osztottam ki e féle büntetéseket más boszorkányokra, pontosan jól tudom, hogy mivel jár. - Nem hiszek a tündérmesékben. - Lehunyom a szemeimet, és továbbra is hallgatom az új ötletét ami már az elején szóba jött még régebben. A vámpíroknál jobban csak a vérfarkasokat utálom, ha pedig az életemet a vámpírlét mentené meg, nem haboznék. De mégis van a dolognak hátulütője.
- Azt mondtad, hogy ott volt neked nagyon sokáig Clément és ő is volt az, aki átváltoztatott téged. Gondolom, hogy ő volt az, aki megmutatta, hogy hogyan kezelj néhány dolgot vámpírként, nem igaz? - kérdezem képletesen, de aztán folytatom. - Túl sokat nem tudok a vámpírokról, de azt igen, hogy az átváltoztatott vámpír utána valamilyen oknál fogva feltétlenül ragaszkodik az átváltoztatójához. Nem akarok akkora terhet a nyakadba akasztani, főleg, hogy egy idő után úgy is... - Megszakítom a hangomat szándékosan és nem is fogom tovább folytatni bizonyos okokból. - Nem hiszem, hogy egyedül képes lennék kontrollálni magamat és napgyűrűt sem tudnék sehonnan sem leakasztani. A vadászokról nem beszélve...- vigyorgok hallhatóan, de ebben az örömben aztán semmi igaz, valós jele sem volt a boldogságnak. Nem tudok mást már tenni, mint kóstolgatom és szokom a tudatot, hogy nem tudok kiutat találni. Csak sajnos nem vagyok öngyilkos típus. Elias nélkül sokkal nehezebb lenne, mivel egymagam képtelen lennék végezni magammal. Mindenképpen a gyógyszerek mellett tenném le a voksomat, ha egyedül maradnék, de valószínű az utolsó pillanatban meghánytatnám magamat a hatás elkerülése végett és tovább szenvednék az élők között egészen addig, amíg valóban a végsőkig rúgom.
-... De azt mindenképp meg kell ígérned, hogy segíteni fogsz abban, mert egyedül én nem tudom megtenni. Szerencsére még bőven van időnk. - arcomat a vállába dörgölöm kedvesen. Még van néhány hét, bár hiába, ha az utolsó egy hetem pokoli lesz. Tudom, mert egyre jobban kötődöm hozzá és szörnyű lesz megválnom tőle.
Aztán elhúzódom tőle, de még mindig az ő arcát pásztázom. Az én fizimiskám most egyáltalán nem szomorú már, vagy épp kétségbeesett. A kedvem továbbra sem változott, de nem szabad összezuhannom lélekben.
- Viszont köszönöm ezt a csodás reggelt. - vállára lehelek egy törődő, kedveskedő csókot és igyekszem úgy tenni, mintha szóba sem került volna ez a lehangoló, ugyanakkor fontos átbeszélendő téma. - Még mindig nem vettem ruhát magamnak a bálra. Még a végén az utolsó pillanatra tartogatom, szóval lehet, hogy holnap délelőtt néhány röpke órára eltűnnék a térképről. - Bekapom újra a szívószálat, és a kóla maradékát kezdem el iszogatni. A könnyektől egyszerűen megszomjaztam.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Tartózkodási hely :
Seattle
Hobbi & foglalkozás :
pénz és szex
Humor :
Pszichopata



A poszt írója Elias Syden
Elküldésének ideje Kedd Jún. 12, 2018 6:23 pm
Ugrás egy másik oldalra


Harley + Elias



Látom, ahogy megrándul a teste a nem éppen hízelgő jelzőim hallatán, még a hörcsögszerűen megtömött arca is egy fokkal jobban kidagad, amin magamban kimondottan jót mulatok. Már alapból úgy fest, mintha azzal fenyegettem volna meg, hogy ha meghagyja a reggelit, nem mehet ki játszani, így hát a könnyei közt is nekiáll az ételnek - én meg felhasználom ezt az apró csendet arra, hogy elmondjam a gondolataimat. Lehet, hogy ez kimondottan jó fegyver: ha szóhoz akarok jutni, csak le kell foglalnom a száját valami ehetővel - vagy akár más valamivel.
Csak akkor konyul le kissé a vigyor az én képemen is, mikor nagyjából felskicceli, mire is gondolt távozás alatt. Számomra már olyannyira természetes a halhatatlanság és sebezhetetlenség, hogy hajlandó vagyok megfeledkezni róla, hogy mások nem ennyire szerencsések, és testük sérülékeny, vagy egyenesen múlékony lehet. Harley-nek igaza van: meghosszabbíthatom az életét gyógyszerekkel, de a túléléshez valami más kell - valami jóval több annál, mint amit én nyújtani tudok számára.
- Az egyedüllét sosem attól függ, van-e melletünk valaki - válaszolom végül. - Néha valakivel magunk mellett is üvölthetünk a magánytól. Én is éreztem ilyet egyszer... nagyon régen - vonok vállat. - Ami a halált illeti, nincs mitől félned. Olyan, mintha csak álmodnál. És ezt nem elcseszett vigasztalási kísérlet gyanánt mondom neked. Elsőkézből tapasztaltam, szóval tudom, miről beszélek. Az a pillanat fényes, meleg, és békés... azt hiszem, nincs mitől félni a másik oldalon - nézek bele Harley szemébe, kivételesen teljes őszinteségi rohamom van. Nem csak ezzel, hanem kb az egész elmúlt két órával kapcsolatban. Viszont hirtelen pislogni kezdek, amikor felvet egy olyan lehetőséget, amire igazából nem számítottam. Az első reakcióm a heves tiltakozás lenne, de aztán gondolkodóba esem. Valójában miért is nem tehetném meg érte? Vajon melyik a jobb: ha én segítem át, amennyire lehet kíméletesen a túlvilágra, vagy ha az átok végez vele, fájdalmak közepette? Alig egy héttel ezelőtt ezen a legkevésbé sem gondolkodtam volna el: kéjes, kaján örömmel néztem volna végig, ahogy az utolsókat rúgja a lábaim előtt: szerintem még egy csomag kukoricát is pattogtattam volna a műsor mellé. Mostanra viszont valami változott - csak éppen egyszerűen nem tudom sem végiggondolni, sem értelmezni, hogy mi is ez.
- Van még egy verzió, amit megfontolhatnál - nyúlok aztán Harley álla alá ujjammal, meg felemelem a fejét. - Nem kell meghalnod. Vagyis, nem kell holtnak is maradnod. Létezik lehetőség új életre, a számodra is. Igaz, talán elvesztenéd vele a boszorkány mivoltodat, de... - tárom szét a karjaimat. Egyetlen kortynyi vér, és másnap új életet kezdhet. Hosszú, egészségben eltöltött életet.
- Tudom, hogy nem vagyok a szíved közepe, ahogy az egész fajtám sem - húzom el az ujjaimat álla alól, és felhajtom a söröm maradékát. - De gondolkodj az ajánlatomon. Viszont van valami, amit a helyedben előtérbe helyeznék. Azt mondtad, ebben a városban, és mellettem van esélyed egy saját seregre, amellyel te kerülhetsz ki győztesen a mostani katyvaszból, amibe belekevertek, vagy belekerültél. Miért nem használod ki akkor a lehetőséget? Az a nő, akit egy hete megismertem, nem az a fajta, aki nekikeseredve leül végrendelkezni. Az a nő küzd, és harcol körömszakadtáig. Soha nem adja fel. És ha segítség kell, megkapod. Nem szegem meg a szavam. Nem csak miattad, magam miatt is mondom ezt. Ha meghalnál, ugyan ki táncolna az idegrendszeremen? - hunyorgok rá jókedvűen - remélem kicsikarok belőle legalább egy apró mosolyt. Még soha nem fejtettem ki semmiféle igyekezetet azért, hogy valakinek megpróbáljak a kedvére tenni: lám, ő az első ezen a téren. Mondjuk úgy, elvesztettem az empátiamentes szüzességem Harley által.


©️ ZENE: SZÁM CÍME | MEGJEGYZÉS: -
Vissza az elejére Go down

avatar
Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Chatkép :

Tartózkodási hely :
✦✦ beside my lovely syden ♥
Hobbi & foglalkozás :
✦✦ eat the rude
Humor :
why so serious? let's put a smile on that face ❤



A poszt írója Harley Asuman Osborn
Elküldésének ideje Hétf. Jún. 11, 2018 11:57 pm
Ugrás egy másik oldalra



Elias && Harley

Az első, vagy épp gyakorlatilag a második találkozásunkkor nem gondoltam volna, hogy valaha is így fogom kedvelni ezt a lököttet. Már igazán nem is a saját védelmem miatt vagyok itt, hanem miatta. Jól érzem magamat mellette még annak ellenére is, hogy nagyon sokszor összeveszünk és ráadásul nagyon jelentősen néha. Gyakran. Mindketten nagyon makacsak vagyunk és a fajunk sem igazán kedvelik egymást, sőt, kimondottan utálják egymást a boszorkányok és a vámpírok. De azt hiszem, a mi esetünk jóval másabb és mi félre tudjuk tenni azt, hogy mik vagyunk. Én egyébként sem sokat kuruzsolok a házában és ő sem akar nekiesni a nyakamnak még annak ellenére sem, hogy olykor nagyon szívesen felajánlanám neki.
Jelenleg is figyelek minden egyes szavára és megrezzenek, amikor kifejti a rossz tulajdonságaimat. Utal arra, hogy milyen vagyok, de ettől még kedvel engem valamennyire. Miért vagyok én bosszantó és szemtelen hárpia? Mert ő aztán annyira tűrhető, hát persze. De nem kezdek el ezen idegeskedni, mert jelenleg próbál megnyugtatni, de lássuk be, hogy ebben nagyon nincs gyakorlata. Igazából nagyon nem is szorultam volna vigaszra, mert valamiért most sírósabb hangulatba kerültem, de tíz perc múlva meg lehet, hogy nyoma sem lesz ennek.
Nem kis falatot eszek a hamburgerből, hanem két tenyeremmel nyomom be a számba duzzogva, és hatalmas nagy könnyekkel zokogok szinte közben. Éhes is voltam, plusz még borzalmasan gyötör a bűntudat. Úgy nézhettem most ki, mint egy hörcsög a hatalmas nagy pofazacskóival. Figyeltem Elias szavaira, viszont megállok az evésben, amikor lejjebb hajol hozzám és rám néz: látom, hogy mindjárt vigyorogni fog a látványomon, de csak egy duzzogó pillantást vetek rá. Egy kicsit félreértette azt, amit mondtam. Egy kicsit úgy látom, mintha elfelejtette volna, hogy miért kapok minden nap gyógyszert tőle és pontosan miért is vagyok itt vele.
- Nem igazán arra gondoltam, hogy te raksz ki vagy épp azért mennék el, mert valami nem tetszik. Tudod, hogy kénytelen leszek majd elmenni.- Beszélek halkan, szinte már motyogva a szavakat. Bár nem tudom, hogy az neki miért nem öröm, ha megszabadul a bosszantó hárpiától; szerintem bőven találna jelentkezőket, akik a helyemre léphetnek. - Nem akarom, hogy egy idő után leépülve láss. - Halványan húzódik a szám egyik fele, aztán félretolom az üres tányért és tovább pihentetem a tenyereimet az ölemben. - Talán ez még odébb van, nem tudom. Csak melletted nem vagyok egyedül. - Lehajtom a fejem és zavartan kezdem el tenyereimmel simogatni a karjaimat mint aki fázna, de nem, hanem csak egyszerű pótcselekvés a részemről. - És félek a haláltól, hogy fájni fog -e. - A hangom egyre halkabb, ugyanakkor nagyon őszinte. A sírásom oka csak ennyi volt: Az utolsó pillanatban megjelent ő, és nagyon boldog vagyok mellette. Aztán ráeszmélek arra, hogy hamarosan búcsúznom kell tőle és fel kell készülnöm arra, hogy az én utam itt már befejeződik. - Nem tudom, hogy képes leszek -e gyógyszerekhez nyúlni, amik majd segítenek előbb elaludni. Egyelőre ez jutott eszembe, ami egyáltalán nem fájhat. - Igazán már nem is neki beszélek, hanem hangosan gondolkozom. Nem tagadom, és én is észreveszem magamon, hogy talán egy kicsit bele is őrültem ennek a tudatába, hogy mi fog rám várni és ahhoz túlságosan is szeretem az életemet, hogy önön magam vessek neki véget, hogy ne a betegségek marcangoljanak majd szét, ami sokkal nagyobb fájdalommal jár majd.
Elhallgattam egy ideig, mint aki mélyen gondolkozik, és megjelent a fejem felett a képzeletbeli, világító villanykörte.
- És ha segítenél nekem? - felé fordulok lassan és rápillantok bizakodva. - Mármint...- Nagyot nyelek. A váratlan halál sokkal könnyebb és akkor lennék a legboldogabb, ha ő tenné meg. - Valóra válthatnád azt, amit legelőször is szerettél volna. Sokkal könnyebb lenne nekem, azt hiszem. - Elvörösödöm, aztán lehajtom a fejem újra elhalkult hanggal. Konkrétan azt kérem tőle, hogy ha eljött az ideje, akkor öljön meg. Nem hiszem, hogy nehezére esne. Azt már előbb elhiszem, hogy nem fogja annyira megkönnyíteni a dolgomat már csak azért sem.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Tartózkodási hely :
Seattle
Hobbi & foglalkozás :
pénz és szex
Humor :
Pszichopata



A poszt írója Elias Syden
Elküldésének ideje Vas. Jún. 10, 2018 3:42 pm
Ugrás egy másik oldalra


Harley + Elias



Nagyjából sejtem, hogy a most elmesélt történetem olyan lehet Harley számára, mint egy jól irányzott gyomros - elég csak ránézni az arcára, a totális döbbenetre, ami rajta tükröződik, meg arra a halvány vonásra, ami megül a szája szélében: bármibe lefogadom, hogy ettől a sokkoló információtól felfordult a gyomra. Bár igazán nem értem, hogy miért. Fogadok, hogy ha leásnék az ő életének a mélyére, legalább ennyi szarságot találnék, mint az enyémben van - akkor meg mire fel van kiakadva? Hogy miért mesélem el neki ezt a kedves kis sztorit, arról igazából fogalmam sincs. Talán mert lételemem a megbotránkoztatás, és mivel az üzleti életben erőteljesen viselkednem kell, az élet más területén kell kiélnem magam. Talán azért, mert azt akarom, hogy ismerje meg azt az oldalamat is, amit mások eddig nem láttak. Talán azért, mert szeretném, ha látná azt az Elias Sydent, akinek a létezéséről még fogalma sincs, és aki valaha volt más is, mint egy uralkodási hajlamokkal megáldott-megvert bolond.
Figyelem, ahogy lassan, óvatosan közelebb csúszik hozzám - kb így közelíthet az ember egy kutyához, amelyről nem tudni, vajon fog-e harapni, vagy sem. Nem kell félnie, a rosszabb énemet ma valahogy letettem kilépéskor az ajtóm lakásának küszöbén - na persze addig, míg fel nem ébreszti bennem az átmenetileg alvó oroszlánt.
- Azért annyira nem volt ez borzasztó, amilyennek hangzik - vonok aztán vállat. Fogadok most az agyában fröcsögő vér, meg hasonlók járnak, pedig ilyenről nem nagyon volt szó. Csak nagyon kevés sérülést szereztem ezek alatt a "szertartások" alatt, és Clément azt is azonnal a vérével orvosolta. Itt a fájdalom volt a lényeg, annak a kiváltása volt számára létkérdés - nekem meg valamiféle meg nem magyarázható kielégülés lehetősége. - Ami meg az emberi énemet illeti, olyan voltam, mint egy igazi, ostoba kölyök. Clément iránt nem szeretetet, vagy kötődést éreztem, azt hiszem, inkább sokkal jobb szó erre a rajongás. Ha ő néhány száz évvel később születik, ma vagy híres színész lenne, vagy rocksztár, és emberek milliói hevernének a lábai előtt - mondom, és ez az igazság. - Közel kerültem hozzá, de nem abban az értelemben, ahogy te elsőre gondoltad - teszem hozzá, és ezzel igazából le is zárom a témát. A múlt az múlt, és megváltoztatni nem lehet, de nem is akarnám.
Felkapom a fejem, ahogy Harley nyöszörögni kezd, de bárhogy is figyelem, nem látom rajta a fizikai rosszullét jegyeit. De alighanem ő maga sem így értette: erre akkor jövök rá, mikor görbülni kezd a szája, akkor meg szinte még a számat is eltátom a csodálkozástól. Na nem azért, mintha nem bőgtek volna még nők a közelemben, de azt legalább tudtam hová tenni, mert azoknak az okát én váltottam ki. Most meg nem értem a helyzetet - az isten szerelmére, ugye nem engem sirat? Utána meg kinyög egy olyan mondatot, amivel végképp elveszi a lábam alól a talajt.
- Na de hát... - kezdek bele, de elhallgatok azon nyomban. Látom, hogy hajszál választja el a bömböléstől, én meg nem igazán vagyok jó a vigasztalásban. Max arra lennék képes, hogy a vállát veregessem, és olyan hatalmas bölcsességeket mondjak hozzá, mint a "jól van na", vagy esetleg a "na ne sírj már".
- Mindannyian tudjuk, hogy ami elkezdődik, az egyszer véget is ér - mondom végül, aztán legszívesebben lefejelném az asztalt. Remek Elias, ennél jobban nem is mondhattál volna! Támaszt vár a lába alá, én meg képletesen még bele is lököm a szakadékba. Még jó, hogy nem pszichiáternek mentem: minden páciensem öngyilkos lenne az első foglalkozás után. - Vagyis azt akarom mondani... - veszek aztán erőt magamon, és megpróbálkozom egy tényleg suta vigasznyújtással - szóval, miért kéne még távoznod? Úgy értem, egész jól megvagyunk együtt. Egy nap csak átlag kétszer akarjuk kicsinálni egymást. Iszonyú szemtelen vagy, nagyszájú, bosszantó hárpia, de valószínűleg halálra unnám magam nélküled - mosolygom el magam, és bénán megpaskolgatom a kezét, hogy erőt öntsek bele. - Én is idióta vagyok, látod, ez is alátámasztja, hogy összepasszolunk. De persze nem vagy a foglyom. Amikor akarod, távozhatsz - igaz, én nem örülnék neki. Tudom, hogy nem én vagyok az álom lakótárs, de még mindketten élünk, ergo... - vigyorgok, és kissé lejjebb hajolok, hogy láthassam Harley arcát, amit jelenleg a föld felé fordít. - Na, mosolyogj már - próbálkozom, és én tényleg közel állok ahhoz, hogy elnevessem magam a látványán: ahogy ott ül, és könnyes szemekkel majszolja a hamburgert úgy fest, mint egy duzzogó óvodás, akire ráparancsoltak, hogy meg kell enni a reggelit.


©️ ZENE: SZÁM CÍME | MEGJEGYZÉS: -
Vissza az elejére Go down

avatar
Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Chatkép :

Tartózkodási hely :
✦✦ beside my lovely syden ♥
Hobbi & foglalkozás :
✦✦ eat the rude
Humor :
why so serious? let's put a smile on that face ❤



A poszt írója Harley Asuman Osborn
Elküldésének ideje Szomb. Jún. 09, 2018 11:40 pm
Ugrás egy másik oldalra



Elias && Harley

Csak hallgatok némán a szavaira, néha pedig megrázom a fejemet feszülten. Már észrevettem, hogy a reakcióm nem volt túl helyes a történetére, de nekem még sohasem kellett megértőnek lennem, sem pedig meghallgatnom másokat. Elias pedig túlságosan is közel került hozzám és egyszerűen hideg vízként ömlött rám életének azon fele. Csak ahogy idézném őt: Bagoly mondja. Igaza van. Ha lennem benne annyi, akkor most sűrűn kérnék elnézést és megpróbálnék a kedvében járni, de az utóbbihoz jobban értek, mintsem az előbbihez.
- Én nem nézlek téged csúszómászónak. - Mondom halkan, vörös arccal. Vannak pillanatok, amikor Elias-t legszívesebben a pokolba küldeném, de én nem úgy tekintek rá, mint ahogy ő azt gondolja. Milyen kár, hogy annyira mégsem vagyok őszinte és nem tudom kimondani úgy igazán, hogy miként is tekintek rá.
Nyelek, aztán újra közelebb kúszom hozzá, mígnem mellé kerülök és rápillantok szelíden. - Tudom, hogy nem volt egyszerű idáig eljutnod és azt is tudom már, hogy miken kellett keresztül menned, hogy elérd azt, amiben ma élhetsz. Sajnálom, hogy könnyebb út nem vezetett idáig. De ettől még ugyanúgy tekintek rád, mint ahogy eddig. Én kedvellek téged, Elias. - Figyelemmel követem arcának a vonalait,aztán félrepillantok csendesen. Én nem akartam, hogy félreértsen engem. Nekem csak nagyon furcsa volt, hogy Elias ennyire közel került egy férfihoz, de ettől még az érzéseim nem lettek másak iránta. - Talán még irigylem is Clément-et. - Mosolyodom el aztán, miközben az asztalt bámulom magam előtt. - Ő legalább láthatta az emberi énedet. És kaphatott a kötődésedből, na meg a szeretetedből is. - Megrántom a vállaimat feszülten. Ezúton pedig a szeretet szócska alatt remélem nem fog engem félreérteni. Nyilván szerethette azt az embert, ha ennyire ragaszkodott hozzá akkor olyan szinten, hogy konkrétan bármit hagyott neki, hogy megtegyen. Volt egy engedelmesebb énje, de én a mostanihoz szoktam hozzá és tulajdonképpen a jelenlegi állapotát is szoktam meg és kedveltem meg. Tisztában vagyok azzal, hogy már nagyon sokszor megverhetett volna a viselkedésem miatt, de nem tette meg. Azt is tudom, hogy más nőkkel már biztos, hogy nem bánt volna ennyire kedvesen és nem is ment el volna a kedvükért sehova sem, mint ahogyan most velem.
- Nagyon rosszul érzem magam. - Nyöszörgöm. De nem fizikailag, csak egyszerűen gyötör valami ami nem akar elillanni a mellkasomból. Bűntudatom van és csak az jár a fejemben, hogy mekkora egy mocskos dög vagyok. Én közelítek leginkább egy csúszómászóhoz.
Ajkaim egyre csak lejjebb gördülnek, és szorongatom csak a szék alját ujjaimmal feszülten. - Olyan furcsa lesz nélküled. - Nyöszörgöm, de ezúttal érzem, hogy szinte agyon nyom a sok stressz; az őszinteség szinte majdnem könnyeket csalogat ki belőlem és csak egy kicsi kell, hogy ne kezdjek el úgy bőgni, mint egy óvodás gyerek. Eddig nem függtem senkitől sem, de most érzem úgy igazán, hogy Elias nélkül azt sem tudnám, hogy melyik a jobb és a bal kezem.
- Egy idióta vagyok. - Elfordulok, aztán nekiállok enni, hogy eltereljem a gondolataimat és még véletlenül se kezdjek el bőgni. Alighanem meg lenne az okom rá. De nem oldanék meg vele semmit sem.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Tartózkodási hely :
Seattle
Hobbi & foglalkozás :
pénz és szex
Humor :
Pszichopata



A poszt írója Elias Syden
Elküldésének ideje Szer. Jún. 06, 2018 5:40 pm
Ugrás egy másik oldalra


Harley + Elias



Soha, senkinek nem beszéltem még eddig sem a jelenlegi, sem a múltbeli életemről. Egyrészt mert nem volt olyan, akivel megoszthattam volna a legmélyebb és legbelsőbb titkaimat, másrészt mert biztosra vettem volna, hogy nem értenék meg a mozgatórugóimat, és azokat az érzéseket, amik arra ösztönöztek, hogy néha önként és dalolva szálljak alá a gyehenna legmélyebb bugyraiba. Ez volt az első alkalom, hogy félretettem az elveimet, és egy apró szeletet megvillantottam a hátam mögött lévő évszázadok homályából, és már mesélés közben meg is bánom az egészet. Látom Harley arcának változását: először döbbenet tükröződik rajta, aztán megrőkönyödés, végül valami olyasmi, ami talán a csalódáshoz hasonlít a leginkább. Csak fürkésszük egymást némán, és noha nem látom magam, de sejtem, hogy egyre inkább megjelenik a pillantásomban a zordon és vérig sértett büszkeség egyvelege.
- Bagoly mondja - vetem oda egy végtelenül morcos pillantás kíséretében. - Ahogy észrevettem, te magad sem veted meg a fájdalmat. Ha nem tévednék, épp te vetetted fel egy közepes szintű szadizmus lehetőségét, most pedig végeredményben engem elítélsz ugyanezért? - hajolok kissé előrébb. - És még valami, amit egyszer és mindenkorra tisztázzunk le, szívem. Nem vagyok homokos - mondom, kőkemény hangon nyomatékosítva a szavaimat. Ha az lennék, engedtem volna, hogy Clément rám másszon. Vagy épp azóta kezdtem volna más pasikkal is. De eszem ágában sincs ilyesmi. Undorodom a puszta gondolatától is. - Ha ezt a hülyeséget nem tudom másképp kiverni a fejedből, akkor összepakolhatsz, és mehetsz vissza New Orleansba, mert végeredményben le kellene téged cserélnem egy férfira, nem gondolod? - szúrok oda gúnyosan, mert ideje lenne rájönnie, hogy ha tovább agyal nem létező marhaságokon, saját maga alatt vágja vele a fát. - Szerintem eddig nem lehetett panaszod rá, hogy imádom a p*ncidat. Nem mellesleg hagy világosítsalak fel, hogy az akasztásra vagy villamosszékre ítéltek is ejakulálnak a haláluk előtti másodpercekben. Így reagál a férfitest a szélsőséges fájdalomra. Vagy esetleg őket is le akarod b*zizni? - dőlök aztán hátra, és duzzogva karba fonom a kezeimet. Valahogy az én étvágyamnak is sikerült elmennie, de Harley-vel ellentétben nem a történetmesélés, hanem az ő reakciója következtében.
Aztán a következő mondatára, amivel próbál némileg pozitívabban hozzáállni a dolgokhoz, csak egy megvető fújás-hörgés hagyja el a számat.
- Nem, nem kaptam meg MINDENÉT - nyomom meg erőteljesen a hangsúlyt az utolsó szón. - Szerencsére - ha akkor Clément nem lett volna olyan valag részeg, hogy alig tudjon megállni a lábán, rosszabbul is végződhetett volna a dolog. Amilyen szinten fel volt ajzva, és amilyen ellentmondást nem tűrő személyisége volt, talán erőszakosabb is lett volna. A puszta gondolatára is törni-zúzni lenne kedvem - ehelyett inkább a hamburgerért nyúlok, és úgy harapok bele, mintha azon akarnék bosszút állni a hülyeségemért, amivel történetmesélésre adtam a fejem, Harley megértéstől a legkevésbé mentes reakciójáért, de legfőképpen Clément puszta létezéséért.
- Az elmúlt ötven évben most meséltem magamról valakinek először, és az illető azonnali hatállyal úgy néz rám, mint egy csúszómászóra - mondom aztán teli szájjal, de még mindig ronda tekinteteket vetve Harley felé. - Ezek után ugyan miért akarnék bármi mást is mesélni? Hülye lennék - intem oda a pultost aztán, és egy üveg sört rendelek: ebben a csehóban ez a legerősebb, amit alkoholnak lehet nevezni.
- Nem tűnt fel bébi, hogy nem gyűlölöm a nőket? Imádom dugni őket. Ez a számomra meglehetősen távol áll az utálattól. Hogy miért viselkedem velük így, az másik kérdés. De azok után, ahogy láttam az iménti reakciódat, ezt az okot magammal viszem a sírba. Hogy stílusos legyek, még egy ostorral sem vernéd ki belőlem, bébi - pöccintem fel egy ujjal a söröm kupakját, és örülök, hogy jó hideg - bízom benne, hogy eloltja bennem a háborgás tüzét.



©️ ZENE: SZÁM CÍME | MEGJEGYZÉS: -
Vissza az elejére Go down

avatar
Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Chatkép :

Tartózkodási hely :
✦✦ beside my lovely syden ♥
Hobbi & foglalkozás :
✦✦ eat the rude
Humor :
why so serious? let's put a smile on that face ❤



A poszt írója Harley Asuman Osborn
Elküldésének ideje Szer. Jún. 06, 2018 12:23 pm
Ugrás egy másik oldalra



Elias && Harley

Erőteljesen vissza kellett fognom magamat, mert ahogy épp ittam, a döbbenettől lehet, hogy képen tudtam volna köpni vele őt. Szóval nagyot nyeltem az innivalón és hátradőltem kiábrándult tekintettel, főleg azok után, amikor mindenféle rezzenéstelen arc nélkül képes volt kimondani, hogy elélvezett attól, hogy egy faszi konkrétan szadózta. Nem, nekem abszolút nincs bajom a melegekkel, sőt, támogatom a melegfelvonulásokat meg mindent, de Elias... nem is tudom. Legalább három világ dőlt most bennem össze. De azért nyugtatva magát bátran állítja, hogy nem történt több és amikor Clément rámászott, hősiesen leseperte magáról. Nem tudom, nekem hirtelen ez az információ lebénította az agyam féltekeit. Nekem pedig hiába mondja, hogy nem meleg, nekem a szememben ezek után minimum biszex marad. Én nyíltan vállalom bárki előtt, hogy nőként érdekelnek a nők is, és hasonló módon vagyok képes megnézni egy-egy csinos feneket bárhol, mint a férfiak, de annyira nem rajongok értük, hogy szadista szexet folytassak velük. A gondolattól a hányinger is elkapott. Meg részben egyébként is jobban érdekelnek a férfiak, a nőkhöz való vonzalmam nem egészen tiszta, inkább csak a perverzióm egy részét képezi.
Miután abbahagyta a beszédét és piszok módon kacsint, hümmögve learaszolnak az ajkaim és karomat magam elé emelem, és tisztán látom, hogy mennyire libabőrős lettem ettől az egésztől. Aztán látványosan megborzongok, mint akit a hideg erőteljesen rázna.
- Clément és te? Majdnem betette, egyezzünk meg ebben. - Vigyorgok kínosan. - Egy kicsit rossz hasonlat volt ide az engedelmességem és a koven. - Megrántom a vállaimat. - A legfőbbnek valóban volt tekintélye, viszont én sohasem teljesítettem semmit sem, amit kért. Persze, ez ide is vezetett...- kínból vigyorogva tenyereimmel legyintek magam felé képletesen. - Tény, hogy nem teljesítünk olyasvalamit, ami nincs az ínyünkre. Én legalábbis biztosan nem. - Melleim alatt összefonom a karjaimat, hátradőlök a széken, aztán keresztbe teszem a lábaimat egymáson. Most jelenleg végig az a kép van előttem, hogy Elias képes volt ilyenbe belemenni. Eddig a szememben valóban egy olyan fazonnak tűnt, aki mindenek felett állt, de most, hogy elmondta egy olyan részletét a lényének ami rendesen alárendelt volt, nos... kicsit süllyedt a szememben ez a 'mindenek felett' állás.
- Nézd a jó oldalát. Valaki annyira szerelmes volt beléd, hogy mindenét megkaptad. - Fűzök valami kézzelfoghatót az egészhez. Őrült fazon lehetett ez a Clément, és valószínű őrült módon szerethette az előttem ülő fazont. Valahol nem lep meg, Elias a maga módján szerethető, ha hagyja megnyilvánulni azt az énjét, amelyik elviselhető. Máskülönben meg Isten ments tőle. Ugyanakkor kell még kóstolgatnom ezt és szoknom, mindenesetre kell kis idő, mire valóban túlteszek rajt és akkor visszaáll az agyam a régi kerékvágásba. Azt sem szabad elfelejtenem, hogy én sem vagyok annyira tiszta a múltammal kapcsán. Valószínű őt is hasonló undor töltené meg, ha mesélnék a bátyámról, akibe beleszerettem és ő is volt számomra az első gyönyör. Vér szerint viszont nincs közünk egymáshoz, de amikor együtt voltunk, ezt nem tudtam. Magam is szégyellem az életemnek ezen felét és ezért is hallgatok róla. Habár annyira undorodtam a dologtól, hogy őt is felgyújtottam a nevelő szüleinkkel együtt. Az óta pedig úgy érzem, mintha meg sem történt volna az, hogy valaha szemet vetettem arra a fiúra, aki mellett testvérként nevelkedtem. De tény, hogy valójában nem voltunk azok.
- Ha már annyira mesélős kedvedben vagy, azt is elárulhatnád már, hogy mi ez a hatalmas nagy nőgyűlölet a részedről. Felettébb kíváncsi vagyok. - Előre dőlök és felkönyökölök az asztalra, kézfejeimmel pedig megtartom az államat és őt bámulom kíváncsian. Nem különösebben zavar az, hogy terrorizálta az 'elődeimet', sokkal inkább az, hogy miért teszi ezt. Engem ez nem érint, mert megmondtam neki, hogy engem nem fog bántani. Az volt az első és az utolsó, hogy múltkor megrángatott. A mai napig sem értem, hogy akkor miért nem mutattam meg neki azt, hogy miért nem javasolt úgy viselkedni velem, mint az előzőkkel. Valószínű az nagyon fájt volna neki. Sejtésem van arról, hogy nem csak Clément állt a 'szerelem' középpontjában, hanem volt ott egy nő is, aki nem igazán viszonozhatta azt, amit Elias iránta. Hallottam már ilyenről, csak épp Elias eléggé extrém módon fejezi ki, hogy mekkora utálattal van a nemem iránt. Viszont a szex fontos neki, így nem küszöbölheti ki a nőket.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Tartózkodási hely :
Seattle
Hobbi & foglalkozás :
pénz és szex
Humor :
Pszichopata



A poszt írója Elias Syden
Elküldésének ideje Kedd Jún. 05, 2018 5:34 pm
Ugrás egy másik oldalra


Harley + Elias



Akár a cégemet is feltenném fogadásra, hogy Harley előbbi kis akciója és szavai nem csak rám voltak hatással: mellettem ül, alig centire van arca az enyémtől, látom a tekintetét, és felismerem ezt a pillantást - perzsel, parázslik benne a vágy, és noha nekem ezt jelenleg körülményesebb lenne tesztelnem, de biztosra veszem, hogy a bugyijával akár fel is lehetne mosni ezt a csehót. Csak akkor erőltet magára némileg higgadtabb viselkedést, mikor a pultos az asztalunkhoz lép, és leteszi az italokat. Noha úgy látom, a srác szinte álomban mozog, mint valami zombi, és nem nagyon van fogalma róla, mi zajlik körülötte, ajánlatos nem elfelejteni, hogy rajtunk kívül van még valaki a helyiségben - nincs kedvem egy nyomorult flótást igézgetni, mert mi épp egy gyorsétterem közepén hergeljük fel egymást. Aztán felpattan egy kérdés, amitől ambivalens érzések öntenek el. Egyrészt kíváncsi vagyok, mit szól Harley, ha kap némi ízelítőt a múltam nem túl napfényes emlékeiből, másrészt szeretném magam vinni a történtek titkát a sírba.
Rövid tusakodás után úgy döntök, elmesélem neki azt, amit eddig még talán senki másnak nem mondtam el, és ahogy haladok előre a történetben, úgy tágul ki egyre jobban a szeme: még az időközben megérkező hamburgert is félretolja maga elől, mintha csak azt mondaná ezzel a mozdulattal, hogy előbb valami mást, valami nehezebben emészthetőt kell feldolgoznia. Egyszerre látok az arcán megbotránkozást, kíváncsiságot, csalódást, izgatottságot, és fogalmam sincs, vajon melyik fog győzedelmeskedni az összes többi felett.
- Hogyan voltam képes hagyni magam? - visszhangzom aztán a kérdését elgondolkodva - naná, hogy a kíváncsiság volt az első, és jelen körülmények közt meg is tudom érteni a reakcióját. Úgy ismert meg engem, mint aki mindenek, és mindenki felett áll, most pedig villantottam előtte egy olyan képet magamról, ami alighanem teljes összeegyeztethetetlen az agyában a rólam eddig kialakult meggyőződésével. - A válasz igazából nagyon egyszerű, de legalább ugyanilyen sokrétű is - rántom meg a vállam. - Sorolhatnám hosszasan az okokat: tekintélytisztelet, behódolás, baráti szeretet, dominancia elfogadás. Boszorkány vagy, én pedig ismerem annyira a fajtádat, hogy tudjam, hogyan működnek a kovenek. A vezető szava szent és sérthetetlen - nem mérlegelik a parancsait, hanem teljesítik. Nyilván te is sok mindent megtettél a volt közösségedért, ami mondjuk nem volt éppen ínyedre, de a feljebbvaló szava törvény. Valami hasonló működött velünk is, csak mi épp nem boszorkányok, hanem vérszívók voltunk. Vagyis, én az elején még ember. Továbbá képzelj el, a harmincas évei felé járó fiút, aki életében először kiszakad az addig szinte folyamatos szülői ellenőrzés alól, és szembesül azokkal a szabad választási lehetőségekkel, amiktől addig kőfalak választották el. Mondjuk úgy, beleszabadultam az életbe, annak minden együttjárójával együtt. Talán egyszerűen fel sem fogtam, mivel járhat ez, vagy csak éppen élvezettel feszegettem a határokat, tudja a fene - dobolok ujjammal az asztalon. Magamban azóta már akár ezerszer is átrágtam ezt a kérdést, de még soha nem jöttem rá a helyes válaszra, így nyilván Harley sem fog. - Ahogy mondtam, az első alkalommal tisztességesen be voltunk karmolva mindketten, ebben az állapotban az ember nem is sokat gondolkodik dolgokon, csak teszi. És fura, de élveztem. A fájdalom rossz volt, alig elviselhető, de az endorfinhormonok elszabadulása a testemben, az leírhatatlan. És nem csak ebben az értelemben tetszett a dolog. Elélveztem közben - ismerem be. Tessék bébi, ha eddig elborzadtál a történtektől, akkor lássuk, hogyan reagálsz a továbbiakra. - Félre ne értsd, nem Clément lényére gerjedtem - teszem gyorsan hozzá, mert ismerve Harleyt, ez a verzió alighanem a legelsők közt fordul meg a fejében. - Talán valahol mindig is volt egy sötét oldalam, amivel most szembesültem először. Aztán megtörtént a dolog újra, meg újra... még akkor is, mikor már átestem az átváltozás rítusán. Egészen addig az estig, amíg Clément be nem próbálkozott nálam - fintorgok, mert az emlék még ennyi idő után is kényelmetlen számomra. - Még alig oldozott el, és szinte magamhoz sem tértem a fájdalmasan jóleső mámorból, amikor megéreztem, hogy a kelleténél kissé közelebb került hozzám - nevetek fel sötéten, és egy mozdulattal imitálom, hogy a vágytól feltüzelt teremtőm erőteljesen rámarkolt legféltettebb kincsemre. - Sosem vonzottak a férfiak, sosem éreztem irántuk semmiféle vágyat, még akkor sem, ha akkoriban más idők jártak, és senki nem botránkozott meg az efféle kapcsolatokon - folytatom tovább a mesélést. Remélem ha még mindig vannak kételyek Harley fejében a hajlamaimmal kapcsolatban, most egyszer s mindenkorra helyére teszem ezt a dolgot. - Lesöpörtem magamról őt, meg a kezét is. Szerencsére akkor már halhatatlan voltam, ő pedig iszonyú részeg, így elég erőm volt ahhoz, hogy megvédjem magam. Ez a fajta intim közelsége, bármilyen jóképű volt is, undorral töltött el. Iszonyúan kikelve leteremtettem, és ez volt az a pillanat, amikor úgy éreztem, mintha valaki kinyitotta volna a realitások ajtaját, és azon keresztül láttam volna meg Clémentet olyannak, mint ami valójában volt: egy beteg lelkű baromnak. Tény, hogy halálom előtt a Clément-el való találkozás volt kétségkívül a leglenyűgözőbb élmény, amiben valaha is részem volt. De ez után az este után szinte másodpercek alatt vesztette el előttem a tekintélyét, meg a varázsát - húzom magam elé a hamburgert, és éhesen magamba szívom az illatát - engem ezek a dolgok már nem ráznak meg úgy, ahogy Harleyt, nyilván azért, mert volt időm túltenni magam rajta. - Bevágtam magam mögött az ajtót, és még aznap megszakítottam vele minden kapcsolatot, még akkor is, ha ő igyekezett keresni engem. Aztán, néhány hét elteltével egy futár érkezett egy levéllel: ez volt az utolsó dolog, amit Clémenttől kaptam. Ebben beismerte az irántam való érzelmét, amellyel nem tudott megbirkózni, így hát levette a gyűrűjét, és egy háztetőn elégette magát. A végrendeletében pedig rám hagyta a vagyonát. Most már tudod, miből alapítottam meg a céget: abból a pénzből, amit lelkifurdalásból, megbánásból és szégyenből hagyott rám - harapok aztán bele végül a reggelimbe, és képtelen vagyok megállni, hogy közben ne vigyorogjam el magam szélesen.
- Le merem fogadni, hogy némileg szaftosabb sztorira számítottál. Biztos hogy azt hitted, hogy Clément meg én... - hagyom befejezetlenül a mondatot, de a kaján kacsintásom nem hagy kétséget a befejezés felől. A nők fantáziája végtelen és kimeríthetetlen, Harley-e pedig mindehhez még a kelleténél piszkosabb is.




©️ ZENE: SZÁM CÍME | MEGJEGYZÉS: -
Vissza az elejére Go down

avatar
Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Chatkép :

Tartózkodási hely :
✦✦ beside my lovely syden ♥
Hobbi & foglalkozás :
✦✦ eat the rude
Humor :
why so serious? let's put a smile on that face ❤



A poszt írója Harley Asuman Osborn
Elküldésének ideje Hétf. Jún. 04, 2018 11:55 pm
Ugrás egy másik oldalra



Elias && Harley

Nem sokáig tartom aztán mulatságosnak a helyzetet mert belegondolok abba, hogy ő is flörtölhet mással amit én hasonló módon viszonoznám gyilkos pillantásokkal. Szóval a vigyorom hamar elillan az arcomról és törődően odakúszom hozzá és hízelegve hozzásimulok; szeretem a közelségét és az illatát, jelenleg pedig csakis ezért jelenik meg egy új mosoly az arcomon. Szerintem érzi, hogy mennyire örülök neki és sejtése sincs arról, hogy mennyire boldoggá tett azzal, hogy eljött velem. Nem a magam szórakozását akartam legfőképp, hanem vele szerettem volna lenni. Ez nem érzelgősség, hanem nemes egyszerűséggel olyan a helyzetünk, mintha mi lennénk egy-egy hal a közös akváriumban és szükséges az, hogy megszokjuk egymást. Most ő az én egyetlen társam ebben a hátralévő időben és szeretnék vele sokat lenni, hogy ne a magányba roskadjak bele.
Sok mindenre megtanított ez idő alatt, viszont arra nem, hogy hogyan fogjam vissza a vérem. Valamilyen oknál fogva azon kapom magam, hogy még egy étterem közepén is képes lennék kielégíteni őt és a saját vágyamat, ezúton pedig nem is habozok tovább. Tudom, hogy mennyire szereti az extrém dolgokat egy szexben, ami alól én sem vagyok kivétel, szóval kéjelegve susogom fülébe az ötletemet, hogy mit tehetne velem legközelebb. A kéjes szavaimat még tetőzöm azzal is, hogy nyakán húzom végig a nyelvem és fülcimpájába szívok vadul; aztán tenyerem végigvezetem a ruha takarta hasfalán és ujjaim eltűnnek a nadrágja alatt. Megérzem kemény farkának a tövét és sikerül is ujjaim közé fognom. Halkan felnyögök vele együtt és akkor áll meg a kezem a mozgásban, amikor ledöbben a gyertya hallatán. Egyébként is épp meghozta a pultos fiú az italokat, habár az igézésemnek köszönhetően fogalma sincs arról, hogy mi folyik körülötte.
Érzem, hogy a bugyim teljesen átnedvesedett tőle, és mocorgok az ölemen mint aki nem bír magával, de végül összezárt combokkal elhúzódom tőle és a szívószálat bekapom aztán inni kezdek, hogy elvonjam a figyelmemet.
Látom rajt, hogy valamin erőteljesen gondolkozni kezd és ezért is láttam jobbnak azt, ha inkább abbahagyom a műveletemet. Hatalmas szemekkel figyeltem mikor fog megszólalni és nem kellett sokat várnom arra, hogy valóban kifejtse szavakba a gondolatait. Tudja jól, hogy bármikor szívesen meghallgatom őt - azt hiszem, hogy ezt a mai nap folyamán pont említettem neki -. Leginkább viszont a kérdésem volt az, ami őt ennyire mély  gondolkozásba ringatta.
Kis idő alatt szóba kerül az a férfi, akivel régebben eléggé különleges viszonya volt. Csendben hallgatom végig mindazt amit mond, de most már kezdem úgy érezni, hogy annyira mégsem ízig-vérig hetero, mint ahogyan azt az elején dicsekedve állította. Én bevallottam neki, hogy voltak viszonyaim nőkkel, de annyira mégsem lettem volna képes belelendülni úgy a saját nememmel, mint ahogy Elias és az a ... Clément talán? Mindenesetre ledöbbenve hallgatom végig a szavait, de kevésbé látszik a meglepettség az arcomon, mint amennyire valóban érzem azt. Nem gondoltam volna, hogy rendelkezik ilyen háttértörténettel. Kicsit megélénkül bennem a féltés, hogy mégis hogyan történhetett ilyesmi vele. Az már csak még inkább kiverte nálam a biztosítékot, hogy valamilyen szinten képes volt élvezni azt, hogy egy férfi kiélte rajt a beteges hajlamait. És ez még csak a publikus része a történetnek. Nyilván, nekem semmi közöm sincs ehhez, viszont ez megad róla egy profilt ami vagy torzít vagy csinosít rajt. Ezt viszont nem tudom hova tenni. Nem fogom ezek után megvetni és még mindig képes lennék leszopni őt az asztal alatt, de most az összes kéj gondolata elillant a fejemből. Emlékszem, hogy az elején még arra gondoltam, hogy hálám jeléül visszahozom azokat, akiket elveszített és valószínű ebbe a körbe tartozott volna az a bizonyos Clément. Ha az életben maradásom múlna rajt sem hoznám vissza ezek után.
- Képes voltál magadat hagyni? - Kérdezem kissé csalódottan, de egy pillanatra elvonom tőle a tekintetem, amikor a fiú megérkezik az ételekkel. Az illat remek volt, de most várnom kell kicsit arra, hogy ilyen információk után kényelmesen tudjak enni.
- Nyugodtan folytasd csak, ha már elkezdted. - Valamilyen szintem van sejtésem, hogy ezek után mi jön, de hagyom, hogy hadd mondja el.
Alighanem viszont nekem is van egy hasonló élményem, bár Eliassal ellentétben nem voltak a felől kettős érzéseim és cseppet sem élveztem, hanem egyenest rühelltem utána mindent és mindenkit. Sokban hasonlítunk, habár én eddig tökéletesen hallgattam a saját históriámról, akárcsak a sír. Alighanem én sem vagyok szent, mert én a saját bátyámmal voltam képes együtt lenni.
- Legalább a piszkos múltban osztozkodunk. - elmeredek gondolkozva magam elé, de ettől függetlenül még ugyanúgy figyelek a továbbiakra, mint az elején.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Tartózkodási hely :
Seattle
Hobbi & foglalkozás :
pénz és szex
Humor :
Pszichopata



A poszt írója Elias Syden
Elküldésének ideje Hétf. Jún. 04, 2018 6:46 pm
Ugrás egy másik oldalra


Harley + Elias



A sötét pillantást, amivel Harley műsorát kísérem, egyenlő arányban megosztom közte, meg a srác között, aki elbotladozik mellettem, hogy bezárja az ajtót, miközben az arcán olyan kifejezés ül, amit a saját képemen soha nem óhajtanék viszont látni: nagyjából úgy néz ki, mint akinek teljesen elszippantották az agyát. Bár ha azt nézem, hogy Harley idomai az első alkalommal engem is másodpercek alatt lenyűgöztek, valahol a lelkem mélyén meg tudom érteni a kölyköt. Ettől függetlenül erőnek erejével kell magam visszafogni, hogy ne tépjem ki a nyomorult szemeit a gödrükből: kizárólag az tart vissza, hogy noha jelenleg a hely tulajdonképp néptelen - ha az egy szál magában szomorgó flótást nem számolom - ettől függetlenül bármikor elsétálhat a kirakat előtt valaki, aki premier plánben nézhetné végig, hogyan szoktam megtorolni azt a merészséget, ha bárki más a nőmre meri vetni a pillantását. Az meg már csak a hab a tortán, hogy ahogy morcosan levágom magam Harleyvel szemben, tökéletesen látom rajta, hogy remekül szórakozik a reakciómon.
Az első mondatára, amivel röviden lezárja a berzenkedésemet, csak felhördülök, mint a nemes paripa, amelynek kést vágnak bele az oldalába. Ahelyett, hogy csillapítaná a bennem tomboló ördögöt, még szítja is a tüzet, én meg reménykedem, hogy gyorsan megérkezik a kávém - amíg iszom, addig nem tudok hangot adni a véleményemnek, és ez jelenleg a legokosabb megoldás, mert ha most vázolnám a gondolataimat, gyanítom olyan boszorkányerő szabadulna el a helyiségben, hogy még a félhülyére manipulált pultos kölyök is összecsinálná a bokáját.
Csak akkor zökkenek ki a vérgőzös gondolatok közül, amikor felhoz egy olyan témát, amin én magam is meglepődöm. Azzal tisztában voltam, hogy nem áll tőle távol a perverzió - gondoljunk csak az első estére, amikor minden problémázás nélkül tűrte, hogy magamévá tegyem az isteni fenekét - és azt is biztosra veszem, hogy az eddigi szexuális élete nem állt meg csak ennyinél. Jó fantáziával van megáldva, de ez a hirtelen jött javaslat az ő szájából még így is váratlanul ér. Ahogy az is, amikor közelebb araszol hozzám, egész addig, hogy nyelvével végignyaljon a nyakamon, aztán rátaláljon a fülcimpámra, és olyan szavakat kezd suttogni nekem, amik hallatán derékon alul azonnal kőkeménnyé válok. Vizuális típusnak születtem, így nem csupán hallom, hanem látom is, amiket éppen néhány szóval lefest nekem: a kiszolgáltatottságát, a várakozó izgalmát, az enyhe fájdalmat, az ostor csípős harapását ahogy vékony sávot hagy a makulátlan bőrén. Egyre nehezebben lélegzem, és csak most jövök rá, hogy visszanyalt a fagyi. Elcipeltem magammal Harley-t Seattle-be azért, hogy akkor töltsem kedvem rajta, amikor akarom - és jószerével fordított felállás alakult ki: akkor és úgy teker engem az ujjai köré, ahogy tetszik neki. Én marha, meg még örömmel hagyom is neki.
Összeszorítom a számat amikor kezével félig beletalál a nadrágomba, így a hosszú nyögés csak apró, alig hallható sóhajokban távozik belőlem. Olyan kemény vagyok, mintha nem egy órával ezelőtt keféltem volna meg - ekkor viszont kiejt valami olyasmit a száján, amitől a nadrágomban duzzadó ragadozó dinoszaurusz kissé megadja magát. Fogalma sincs róla, persze hogyan is lehetne, hiszen sosem avattam be abba a ténybe, hogy miután kimentettem Karent a tűzből, amelyben mindketten odavesztünk, meglehetős félelemmel viseltetem a tűz minden formája iránt, ami meg-, vagy elégethet, így a gyertyás felvetése igazából borzadályos rettegéssel tölt el. Pont ebben a pillanatban jelenik meg a pultos a kólával meg a kávéval, és a legjobb pillanatot választotta, mert arra a kérdésre, amit Harley az orrom alá nyom, lefagyok. Ez a nő valami hihetetlen belső érzékkel képes rákérdezni a legrázósabb pontokra az életemben. Nézem, ahogy szájába veszi a szívószálat, és nekiesik a kólának, én pedig rövid belső tusakodás után úgy döntök, hogy legyen: kapjon egy újabb szeletet Elias Syden múltjából.
- Azt már elmeséltem neked, hogyan és miért lettem azzá, aki ma vagyok - könyökölök az asztalra, miután egy gyors pillantással meggyőződöm róla, hogy mind a vendég, mind a pultos hallótávolságon kívül vannak. - Ahogy azt is, honnan kaptam a kezdőtőkémet a céghez. De azt még nem meséltem el sem másnak, sem neked, hogy miért - meredek a kávéba, és a kavargó fekete folyadékban mintha életre kelnének a múltam képei.
- Clémentnek hívták. Ő volt a teremtőm, a tanítóm, a mesterem és a társam, emberként és halhatatlanként egyaránt. A puszta véletlen sodort az útjába - a művészetek iránti rajongásom fogta meg bennem - engem pedig az ő saját művészete. Festő volt, nem is akármilyen, de az átélt századok megfosztották őt attól a lehetőségtől, hogy nyilvánosság elé tárja a műveit, hiszen kinek ne tűnt volna fel az abnormálisan hosszú élete? - teszem fel a meglehetősen költői kérdést. - Nem sokkal azelőtt érkeztem Franciaországba. Nem ismertem senkit, semmit, így hát ő karolt fel, és vált a pártfogómmá. Megismertetett azzal a nagybetűs Élettel, ami addig csak a fantáziámban élt. Egy ideig úgy éreztem, megfogtam az isten lábát, és életemben a legjobb döntést hoztam azzal, hogy Európába mentem. Kellett hozzá csaknem fél év, mire felfedeztem Clément azon oldalát, amelyet nem mutatott meg a közönségnek, és nekem is csak akkor először - kortyolok bele a kávéba, bár jelenleg egy pohár ital jobban esne: olyan erős, hogy kimarja a lelkemből meg az elmémből életemnek ezen éveit.
- Én nem vagyok művész, így nem tudom, hogyan foroghat egy művész agya, és mennyivel lehet másabb egy átlagember szürkeállományánál. Talán ezért nem is berzenkedtem Clément ötlete ellen, mikor előállt vele - nézek bele Hayley szemébe. - Egyik este a kelleténél többet ittunk mindketten, az abszint lebontotta a gátlásainkat. Tulajdonképpen nem tanúsítottam ellenállást, mikor a lakása egyik rejtett zugából elővett egy korbácsot. Mire észbe kaptam, már kötelek feszültek rajtam, ő pedig... - hagyom a mondatot befejezetlenül, aztán keserűen felnevetek. - Igazából szerencsésnek is mondhatom magam. Még halandó voltam, akár meg is igézhetett volna. A fájdalom szinte sokkolt, de az endorfin, ami végigáramlott az ereimen, valami sosem tapasztalt érzés volt. Felszabadító, ugyanakkor szégyenletes. Mikor eloldozott, Clément azt mondta, hogy számára ez a rítus olyasmi, amit én soha nem fogok megérteni: a vérem illata, a látványa, a kiszolgáltatottságom átlöki az elméjét és a lelkét egy másik univerzumba, szinte hipnózisba ejti, és megtölti olyan víziókkal, amelyek aztán képe alapjául szolgáltak. Minden alkalommal, ha alkotói válságban szenvedett, előkerült a szoba sarkából a korbács. Néha fordult a kocka, azt akarta, hogy ő legyen a szenvedő fél, de általában én voltam, aki az ütéseket kapta. Az átváltozásom előtt, és után is így volt. Az érzéseim a mai napig is ambivalensek - nem szerettem, de nem is utáltam a dolgot. Tény, hogy néha felizgatott, de... nem is tudom, inkább csak eltűrtem, mert tudtam, hogy szüksége van rá - veszek nagy levegőt. - Akarod hallani a folytatást? - kérdezem, és most ha megölnének sem tudnám megmondani, mi járhat Harley fejében. Sem a tekintetéből, sem az arcvonásaiból nem tudok olvasni - vajon őrültnek néz, megvet, vagy vonzódik hozzám ezek után?





©️ ZENE: SZÁM CÍME | MEGJEGYZÉS: -
Vissza az elejére Go down

avatar
Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Chatkép :

Tartózkodási hely :
✦✦ beside my lovely syden ♥
Hobbi & foglalkozás :
✦✦ eat the rude
Humor :
why so serious? let's put a smile on that face ❤



A poszt írója Harley Asuman Osborn
Elküldésének ideje Vas. Jún. 03, 2018 10:11 pm
Ugrás egy másik oldalra



Elias && Harley

Meglep, hogy felajánlja azt, hogy most én vezessek és az már csak a köbre ugrasztja az egészet, hogy a saját autóját bízza rám. Miből gondolja, hogy én annyira profi vagyok vezetésből ekkora forgalomban, mint amilyen Seattle összes részén átmegy? Ha összetöröm az autóját, ne engem hibáztasson!
Viszont hagytam, és ezért kénytelen is voltam beinvitálni az autó beépített GPS funkcióját is, bár lehet, hogy van annyira karakán ez az autó, hogy saját magától is odatalálna. De inkább nem próbálom ki. Egyébként is az egész olyan, mintha egy űrhajóban ülnék; azt sem tudom, mi micsoda. Nem baj, ilyenkor jön a képbe a jó öreg megbízható:  tippmix.
A GPS-ből kivettem az esetleges felesleges utcákat és beállítottam, hogy semmiképpen se vezessen oda minket, ahol épp útlezárás van. Ez eltartott pár percig, mert még egy darabig ismerkedtem a szerkezettel, de amint végeztem, azonnal követtem a gép hangalapú utasításait. Sőt, még rám is szólt ez a vacak, hogy túlléptem a sebességhatárt. Elias hallgathatta, hogy még képes voltam egy géppel is összeveszni. Időközben kikapcsoltam, amikor már fejből is tudtam az utat nagyjából és utána végig Eminemet kellett hallgatnia velem. Imádom azt a pasast!
Viszont sikeresen megérkeztünk oda, amit kinéztem a neten mielőtt eljöttünk: nem, nem volt semmiféle boszitrükk a dologban. Poén lenne, ha ilyesmire is lenne bármely boszinak képessége, hogy épp hol vannak kevesebben. Nem, most csak abból következtettem le, hogy a város nem a legismertebb részén vagyunk és itt is legalább van száz ehhez hasonló kajálda. Az itteni lakosoknak pedig bőven elég, és egyébként sincsenek sokan ezen a részen, tehát nincsenek csurig az éttermek sem. Egyszerű lifehack. (..)
Feltérdeltem kirívóan a székre az egyik lábammal és a pultra annyira ráhajoltam, hogy begörbítettem a hátamat is; a korombeli srácnak nem is kellett sok, hogy melleimre csússzon a tekintete, de aztán arra kényszerült, hogy a szemeimbe nézzen.
- Fordítsd meg a táblát az ajtón. Ha kell, akkor zárd is be. - Pupilláim annyira kitágultak a mágiahasználatomtól, hogy szemeim teljesen fekete fátyolba burkolóztak. A poharat viszont nem a csodás melleimtől ejtette le - vagy mégis? -, hanem attól, hogy egy kicsit belemásztam a tudatába és most azt fogja tenni, amit én mondok neki. Ő egy bólintással jelzi, hogy vette az adást, és máris indul, hogy eleget tegyen a parancsomnak. Aztán ellököm magamat a pulttól, és a falra kifüggesztett tükörbe nézek, mint aki megigazítaná a rúzst az ajkain. Csak vidáman figyeltem, ahogy pupilláim visszahúzódnak: még eddig sohasem voltam arra képes, hogy ennyire tökéletesen használtam volna az elmemanipulációt. Viszont másfelől gyötrelmes, mert minél többet használom az erőm, annál jobban felgyorsul a leépülésem.
Még megigazítom ujjaimmal vörös hajtincseim és elindulok az egyik asztal felé és helyet is foglalok. Jót szórakozok Elias gyilkos pillantásain és még mindig röhejesnek vélem, hogy ennyire nem bízik bennem. Vagy legalábbis kinézi belőlem, hogy képes lennék csak úgy bárkire rámászni? Na jó, vele is hasonló módon kezdődtek a dolgok de ez még nem jelenti azt, hogy a jelenlétében is képes lennék másvalakivel megdugatni magam. Nem mondom ki, de nekem egyes egyedül Elias-ra van csak szükségem. Sohasem akartam kapcsolatot viszont szerettem volna valakihez kötődni aki megad nekem mindent és lám megkaptam. Csak sajnos az utolsó pillanatban.
Várhatóan feltette a kérdést, miszerint mi is volt az utóbbi kis műsorom, amit lejátszottam azzal a fiúval. Úgy terveztem, hogy erre nem válaszolok, de mégsem tudom megállni.
- Nem tette be, nyugi. - Kifújom a levegőt fennakadt szempárral, aztán mellé csúszok egészen könnyen és a felőlem lévő karjába karolok bele édesen, hogy még véletlenül se gondoljon olyasmire, hogy nekem más kellene rajta kívül. Az elmemanipulációt megoldhattam volna pucsítás és kéjelgés nélkül is, de szeretem a tekintetekben látni azt, hogy kívánnak és akarnak. Az utóbbi időben pedig pláne: Sajnos egyre eltorzulok minden értelemben.
A korbács hallatán azonnal elillan a rosszkedve, sőt, kimondottan készségessé válik. Sőt, kissé meg is rezzen a gondolatok miatt és fogadni merem, hogy közel áll ahhoz, hogy kemény legyen odalenn. Bébi, tudok én ennél izgalmasabbakat is mondani, sőt, veheti akár ezeket tanácsoknak is.
- Hm, gondold csak el.. - Nyakán végighúzom nyelvem hegyét izgatóan, egészen a fülcimpájáig. - Kikötözöd mindkét lábamat az ágy felső sarkaihoz, míg a karjaimat pedig az alsó sarkakhoz. Aztán.. - nyögök egyet hosszasan, lehunyt szemekkel, de csak a játék kedvéért.- Végigcsapkodod korbáccsal a combjaimat úgy, miközben én nyüszítek a csípésektől. Vörös csíkokat hagysz a combjaimon, néha pedig a puncimra is rácsapsz a korbáccsal...- alsó ajkamba harapok és egyik tenyerem belső combját simogatja, néha hegyes körmeimet végighúzom a nadrágján keresztül. - A szájpecek viszont visszafogja a könyörgésemet. - Feltérdelek mellette a széken és nyakába csípek fogaimmal finoman, aztán fülét csókolgatom - Sőt, akár forró gyertyaviaszt is csepegtethetsz testem bármely pontjára de én annál jobban élvezem..- suttogom kéjesen a fülébe, leheletemmel pedig bőre felületét simítom. Az a tenyerem pedig most hasfalára csusszan és lejjebb tolom a bőrén úgy, hogy  nadrágja alá kerüljön félig, ha hagyja. Viszont meghallom a tányérok csörrenését az asztalon és ijedten magamhoz térek, aztán kiegyenesedem mellette vigyorogva.
- Csak nem hagytad másoknak, hogy megkorbácsoljanak téged? - kérdezem érdeklődve, ha már arra rákérdezett, hogy mégis melyikőnk kezébe kerülne a játékszer. Közben az asztalra rákönyökölök egyik kezemmel és felé fordulok, közben pedig bekapom a szívószálat és inni is kezdem a kólámat.

Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Tartózkodási hely :
Seattle
Hobbi & foglalkozás :
pénz és szex
Humor :
Pszichopata



A poszt írója Elias Syden
Elküldésének ideje Vas. Jún. 03, 2018 8:29 am
Ugrás egy másik oldalra


Harley + Elias



Ezúttal átadtam a kocsikulcsot, meg a vezetés lehetőségét Harley-nek, már csak a viszonylagos és látszólagos egyenjogúság nevében is. Noha kapott tőlem saját autót, biztosra vettem hogy örülni fog, ha egyszer nem az anyósülésen kell gubbasztania mellettem, hanem kézbe veheti az Aston martin kormányát, és kiélvezheti az élményt, amit egy ilyen klasszis és első osztályú autó vezetése jelenthet. Sőt, hogy bebizonyítsam, miszerint léteznek csodák, abba se szóltam bele, melyik hely felé vegye az irányt. Mivel túl sokat nem jártam a városban, nem nagyon ismertem a gyorséttermek világát, arról nem is beszélve, hogy szerény véleményem szerint aztán totál mindegy. Elég ha egy-két ember felismer, abból úgyis agyament fotózás lesz, és mint a hiénák a vérszagra, záros időn belül fix, hogy felbukkan néhány zaftos sztorira szomjazó zugíró is. Beletörődtem, hogy ez a nagyság meg a hírnév átka.
Mivel Harley sem ismeri a várost, a GPS szolgáltatását kell igénybe vennie: kiszúr egy helyet, amely nem közvetlenül a főút mellett fekszik, így feltételezhető, hogy kissé talán néptelenebb, mint a legfelkapottabb helyek. Ahogy leállítja az autót az étterem előtt, és kimászom a kocsiból rájövök, hogy a logikája meg a szimata nem hagyta cserben - bár azt sem tartom kizártnak, hogy a boszorkányerejét is sikerült mozgósítania a cél érdekében. Mindenesetre megnyugtató látvány, hogy a kirakat üvegén át csak egyetlen embert látok üldögélni odabben, egy kávé meg egy hamburger fölött kókadozik meglehetősen élettelennek tűnő módon.
Az irányítás azonban úgy tűnik, Harley-nek is zsigerből megy: tulajdonképp jelen helyzetben úgy tűnik, mintha szerepet cseréltünk volna. Ő megy elől, én meg úgy oldalgok utána, mint egy kiskutya. Ilyen határozottnak még eddig talán sosem láttam, és eltűnődök, vajon az eredeti személyisége eddig rejtett oldalát látom-e megcsillanni, vagy épp elmondhatom, hogy remek tanítvány, és alig egy hét után képes volt elsajátítani ezt a fajta viselkedést, méghozzá élőben és egyenesben tőlem, a gyártótól. Aztán ebből a gondolkodásból azonnal ki is ránt a műsor, amit Harley már a belépésekor előad: feltérdel a székre, a ruha jó darabot szabadon hagy a lábáról, és miután a pultra könyökölve kissé előre is dől, tökéletesen tisztában vagyok vele, miért remeg meg a srác keze úgy, hogy még a pohár is kiesik belőle. Más helyzetben jót szórakoznék a kölyök zavarán, most viszont azon kapom magam, hogy úgy érzem, mintha egy vaskéz marokra fogná a gyomromat, a beleimmel egyetemben, és megrángatná. Piszok szar érzés, nem is tudom hová tenni, de szinte azonnal felötlik a fejemben, hogy talán Harleyt legközelebb csak talpig érő burkában engedjem ki a világba, mint valami bebugyolált muszlim nőt, és emellé egy erényövet is rácsatoljak. Szerencsére nem tart sokáig a show, én meg úgy összeszorítom a számat, hogy csak vésővel lehetne a fogaimat szétfeszíteni: még mindig jobb, mintha már most belekezdenék egy balhéba, aminek kiadós veszekedés lenne a vége.
Csak a tekintetemmel követem a srácot - igaz, ez sem sok jót ígér - aki kimászik a pult mögül, bezárja az ajtót, és ráfordítja a zárva táblát. Mire visszafordulok Harley felé, ő már beül az egyik boxba, és a szempilláival ártatlan szűz módjára verdesve néz rám. Rádobom magam a vele szemben lévő székre, aztán sötét pillantásokkal kezdem méregetni.
- Mi volt ez az előbbi kis műsor, szívem? - kérdezem, nem dühösen, sokkal inkább sértett méltósággal. - Azt hiszem, elmondtam már, hogy rohadtul nem kenyerem az osztozkodás - teszem hozzá. Na végre, tudom hová tenni az előbbi különös érzést. A tulajdonos birtokjoga beszélt bennem akkor is - ez meg nyilván érhető. Alighanem azért fura az érzés, mert az eddigi nőknek, akiket keféltem, eszébe sem jutott ilyesféle viselkedés, mint amit Harley demonsrtált az elmúlt egy percben - tudták, hogy súlyos büntetés jár érte.
- Baconburger. Kávéval - parancsolom röviden és nyersen a srácnak, aki azonnal el is tűnik a pult mögött. Harley csak kedves mosollyal néz rám, mire enyhül a szar érzés a mellkasom meg a hasam táján - olyan vagyok, mint a mérges kutya, amely kezdi a farkát csóválni a meglóbált csont láttán.
A kávét és kólát alig egy percen belül megkapjuk, és a fekete színbe belerévedve, automatikus mozdulatokkal kavargatom, és csak Harley ajánlatára kapom fel a fejem. Néhány másodpercig győzködnöm kell magam, hogy rájöjjek, nem hallucinálok - tényleg arról beszél, amit én hallottam.
- Hm... - hümmögök elgondolkodva. - Neked, vagy nekem? - kérdezek vissza, ugyanolyan árnyalatú hangon, mint az övé. Igazából bármely verzióban benne vagyok, legalábbis addig a határig, amikor nem fröcsög lakásszerte a vér. - Úgy látom tetszik az a szituáció, amikor a te kezedbe kerül az irányítás - teszem hozzá. Tetszik a vadsága, és ahogy elképzelem egy korbáccsal a kezében, mint egy dominát, megmoccan a farkam a nadrágomban.






©️ ZENE: SZÁM CÍME | MEGJEGYZÉS: -

Vissza az elejére Go down

avatar
Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Chatkép :

Tartózkodási hely :
✦✦ beside my lovely syden ♥
Hobbi & foglalkozás :
✦✦ eat the rude
Humor :
why so serious? let's put a smile on that face ❤



A poszt írója Harley Asuman Osborn
Elküldésének ideje Vas. Jún. 03, 2018 12:15 am
Ugrás egy másik oldalra



Elias && Harley

Útközben ajánlottam Elias figyelmébe, hogy ne túl forgalmas gyorsétterembe menjünk, mert nekem sincs túl sok kedvem ahhoz, hogy a kíváncsiskodókkal gyűljön meg a bajunk. Egyébként sem értem, hogy minek vágta ki ennyire magát, ha nem akar a címlapon szerepelni. Lássuk csak például a Dicaprio-t: az ember a fejébe húzta a kabátját a meleg hőségben, hogy ne ismerjék fel az utcán. Elias pedig még ki is csicsázza magát a fotók kedvéért. Nem is értem.
Az autóban mindvégig csendben ültem és figyeltem a hatalmas nagy forgalmat. Még mindig pöszén nézek erre a városra, mert egyáltalán nem olyan, mint a gyönyörűséges New Orleans. nem is értem, hogy hogyan lehet itt élni, meh.
A GPS segítségével találtam egy pub szerű kis kajáldát, ami minden bizonnyal nincs tömve az emberektől, így hát én ezt a helyet választottam és semmi mást. Egyébként is a tervemhez nem lenne szerencsés, ha többen is lennének a helyszínen. Meg egyébként is hányingerem van attól, ha valahol sokan vannak.
A pub-ban amit találtam mindössze csak egy ember ült. Amikor viszont beértünk, azonnal a pultoshoz sétáltam és egyik lábammal feltérdeltem a pultnál lévő székre és az asztalra könyököltem. Szépen néztem a pultos fiúra, hogy a szemeimbe nézzen. Persze, az előredőlt testtartásomnak köszönhetően nagyon nem kellett sok, hogy felfigyeljen rám: Viszont a kezében fogott poharat azonnal kiejti a kezei közül elmeredt tekintettel. Eliasnak meséltem a kovenről és arról a bizonyos 'hét csodáról' is. Az egyik az elmemanipuláció, akárcsak a vámpíroknál.
Amíg a pultos fiú elindult a bejárat felé, addig én helyet foglaltam az egyik asztalnál vigyorogva és hatalmas szemekkel pilláztam Elias felé. Szerintem sejtheti, hogy valami nagyon furcsa dologra készülhetek. Alighanem ki akarok próbálni valamit. Viszont túl sok mindent nem babráltam a fiú fejével, csak annyit, hogy az ajtón fordítsa meg azt a bizonyos táblát, hogy ne jöjjön be senki.
- Én szerintem egy sajtos hamburgert eszek kólával. Na és te? - kérdezem kíváncsian, miközben még lapozgatom az étlapot annak ellenére is, hogy tulajdonképpen már eldöntöttem, hogy mit szeretnék enni. Ha viszont Elias kérdezősködött a felől, hogy mégis mi volt az előző kis mutatványom, akkor csak megrántottam a vállaimat. Nem mondok neki semmit sem még erről. Valamit ki szeretnék próbálni és mindemellett a saját vágyaimat is ki akarom elégíteni amit már eléggé régen tettem. És ezúton nem a szexre gondolok, dehogy is. Elias mellett nincs hiányom abból szerencsére.
- Ha áll még az ajánlatod, legközelebb beszerzek egy korbácsot. hm... mit szólsz hozzá? - Hosszú körmeimet kopogtatom az asztal felszínén játékosan, alighanem a hangnemem jócskán árulkodott arról, hogy a szavaim inkább viccelődésből fogantak. Fordított esetben viszont nem zavarna a korbács, sőt, kimondottad feltüzelne vele.
Vissza az elejére Go down

avatar
Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Chatkép :

Tartózkodási hely :
✦✦ beside my lovely syden ♥
Hobbi & foglalkozás :
✦✦ eat the rude
Humor :
why so serious? let's put a smile on that face ❤



A poszt írója Harley Asuman Osborn
Elküldésének ideje Szomb. Jún. 02, 2018 11:43 pm
Ugrás egy másik oldalra

Vissza az elejére Go down




A poszt írója Ajánlott tartalom
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra

Vissza az elejére Go down
 

Magnolia pub

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi
- járd körbe városainkat -
 :: Seattle :: Belváros
-

Friss reagok
- lelked hangjai -


Vas. Okt. 14, 2018 8:53 am
Szomb. Okt. 13, 2018 9:57 am




Álarc nélkül
- itt vagyunk -





Jelenleg 11 felhasználó van itt :: 2 regisztrált, 0 rejtett és 9 vendég :: 2 Bots
A legtöbb felhasználó (77 fő) Kedd Jún. 23, 2015 10:38 pm-kor volt itt.

Fajaink aránya
● ● számokban a valóság ● ●

csoportok ●
Ffi
Ember •
27
18
vámpír •
26
19
ősi vámpírok •
5
7
Vadászok •
8
9
Boszi / mágus
31
16
Farkas •
17
20
hibrid •
3
3
vámpírboszi •
14
6
Animágus •
3
2
dhámpír •
4
2
tündér •
2
2
Farkasboszi •
6
2
druida •
2
3