Whatever anyone does or says,
i must be emerald and keep my color

Megosztás
Barrett & Cortez ház

Animágus •• a boszorkányok legfőbb hírnöke vagyok
Daniel Barrett
Barrett & Cortez ház IDo68bx
Hobbi & foglalkozás :
Maffiavezér



A poszt írója Daniel Barrett
Elküldésének ideje Szer. Okt. 03, 2018 5:25 pm
Ugrás egy másik oldalra
Nem tagadom, enyhén szarul esik, hogy ahelyett, hogy arra gondolt volna, esetleg valami bajom esett, azért nem jöttem vissza korábban, egyből arra kezdett el asszociálni, hogy én leléptem valami nőcskével, és jót mulattam az elmúlt években. Nem voltunk házasok, nem volt gyerekünk, de mégis, elég szoros viszony volt köztünk, még az utolsó hetek vitáinak ellenére is. Legalábbis én így éreztem. Nekem meg sem fordult a fejemben, hogy meglépjek valaki mással, pláne nem Farrahval. Kár lenne tagadnia, jól tudom hogy volt benne is egyfajta féltékenység őriánta, meg hogy ennyire ki próbáltam állni mellette. Nem vagyok vak, én magam is látom Farrahban a szépséget, de az embereimet sosem eszerint választom a maffiába sem, nemhogy még a vadásztársaságunkba. Vagyis előbbibe még nagyon talán, mert annak is megvan a maga haszna, de általában ez legkisebb mértékben is csak másodlagos volt.
Különösebben nem volt most szándékom túl sok szót fecsérelni a régi vitánk felemlegetésére. Őszintén szólva most a legjobb, amit tehetünk, hogy kicsit pihentetjük a beszélgetést, és hagyunk egy-két dolgot leülepedni magunkban. Mint például azt a tényt, hogy előbb valakivel mennyire kellemesen szórakozgatott. És van egy olyan sanda gyanúm, hogy nem ő volt az első férfi, aki megfordult az ágyában az elmúlt négy évben. Ezt az apró tényt aligha tudom neki elfelejteni egy ideig. Nem szeretek senkit sem teljes mértékben kisajátítani magamnak, de ha már nekem meg volt szabva, hogyha máshoz így hozzányúlok, akkor megeteti velem a golyóimat, akkor most nem azért a fél centért, de én magam is élhetek ilyen véleménnyel. Ha nem is pontosan a golyós hasonlattal.
Kicsit kellemesebb közérzettel lépek ki vagy húsz-harminc perc múlva a zuhany alól. A tükörbe nézve legalább egy kicsit úgy érzem magam, mint a régi önmagam. A hajból meg majd vágatok még valamennyit, de amúgy ahhoz képest egészen tetszik ez a hosszabb frizura. Még látok is rá esélyt, hogy meghagyjam olyan középhosszúra. Akárhogy is, ebből most mindenképp kell majd vágatni, mert ez enyhén vállalhatatlan. De legalább tiszta. Az mindenképpen pozitív.
A szobában, ahonnan a gépet hoztam ki, még láttam pár ruhámat is. Bár azt aligha mondanám, hogy túlzottan jó az illatuk, mégiscsak négy éve voltak rajtam utoljára és Heph sem hiszem, hogy minden héten mosott volna rám. Tekintve az a szoba ezen kívül mennyire üres és kihalt volt. Helyette visszavettem a boxeralsómat, ami volt rajtam, meg a nadrágot is, és a törölközőm a nyakam mögé tettem, hogy mindkét vállamra ráomoljon. A ruhák amúgy tiszták, mert nem sokkal azelőtt adták nekem ide, hogy elindultam volna haza. Vagyis… ebbe a házba. Aligha mondanám jelen pillanatban azt, hogy otthon vagyok. Már csak azért sem, mert a cuccaim egy üres szobában dohosodnak, meg hogy a páromat épp a szemem láttára dugták meg. Hozzáteszem, elég keményen. Ahogy mondtam, ezt nem fogom egyhamar elfelejteni. Rendesen beivódott az emlékeimbe.

Kisétálok a konyhába, ahol meglátom a szépen megterített asztalt, vacsorával és mindennel együtt. Csak sóhajtok egyet, és közelebb sétálok. – Aranyos vagy, Heph, de kár volt fáradnod. Már nincs sok étvágyam – nem véletlenül így fogalmaztam. Az előbbiek kicsit elvették a kedvemet a jó kis házi kosztjától. – Talán később – teszem hozzá, aztán én is leülök, de a tányért félretolom magamtól.
- Nem kötelező kerülgetnünk a forró kását, mert ami történt, megtörtént. Igazad volt, nem kellett volna egyedül nekik mennem, akármennyire is felkészült voltam. Ha lehetett is volna ennél jobban, ennél okosabban csinálni, akkor sem sikerült volna. Ez nem egyemberes munka volt, annyi szent – kár lenne ezt tagadni. Ha például egy idős boszorkány lettem volna, akkor talán lett volna esélyem. De eleve egy ilyen miatt kezdtem bele Hephzibahval ebbe a társaságba. Farrah pedig az első boszorkány volt, akiben kötetlenül meg tudtam bízni nagyon hosszú idő után. És később ezt visszafizette nekem, hogy megmentett. – Elkaptak, megkínoztak, próbáltam megszökni, és úgy ezt szorozd meg párszor. Körülbelül ebből állt az elmúlt négy évem. Nagyon dióhéjban. Viszont most már nem kell ezekkel sem foglalkoznunk, akik ezt tették velem – ez mifelénk elég nyilvánvalóan azt jelenti, hogy az ügy el lett intézve. Ilyen, vagy olyan módon. – Másra sem vágytam, miután hazaérek, hogy legalább egy kis időre elfelejtsük, mi történt és megöleljelek, megcsókoljalak. De látva az előbbieket nem feltétlenül akarom tudni, hol is jártak azok az ajkak – teszem hozzá kissé kesernyésen.
Vissza az elejére Go down

Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Pandora Cortez
Barrett & Cortez ház Tumblr_inline_ob90bjckD11u591hd_100
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
◖the jazz's city◗
Hobbi & foglalkozás :
◖coven◗



A poszt írója Pandora Cortez
Elküldésének ideje Vas. Szept. 30, 2018 5:55 pm
Ugrás egy másik oldalra


Daniel && Hephzibah

A lelkem mélyén valahol őrjöngtem és falakat csapdostam, romboltam és törtem zúztam, csillapíthatatlanul zokogtam. Négy évig úgy éltem, összetörve és eldobva; nem tudtam kiutat keresni abból a gödörből, ahová belelöktek. Csak kaparni tudtam azt a földet reménytelenül, s lám, most pedig kiderült, hogy egy gödörben lévő gödörbe estem bele. Borzalmasan érzem magam, tudom, hogy most így estére képtelen leszek összefüggő gondolatokat összetenni magamban és ráadásul arra sem leszek képes most még egyelőre, hogy feldolgozzam az elmúlt negyed órát. Visszajött. És még csak nem is azért hagyott el, mert másik nőt talált vagy csak szimplán elege lett volna a vitáinkból, hanem mert nekem volt igazam; az a vadászat mindenki számára túl nagy falat lett volna, nem csak neki.
Szörnyű így látnom őt. Szinte csont sovány és ráadásul az egyik lábára sánta is. Valahol az ő önfejűsége vezetett minket ide, de egy percig sem óhajtom ezt az egész állításomat a fejéhez vágni, akármennyire is zavarosak a fejemben a gondolatok. Nem tudom, most mi lenne a helyes cselekedet a részemről.
Ott volt még valami természetfeletti, akiért annyira oda volt; világ életemben rühelltem mindegyiket, nem hagyhattam, hogy Daniel teletömje velük a társaságot.
- Hadd jegyezzem meg, hogy az én vadászaim véleményeit is szem előtt tartottam. - Felemelem a mutatóujjamat, hogy meg ne próbáljon azért hibáztatni engem, mert azt a luvnyát nem vettem be a vadászok közé. Felőlem jöhet azzal, hogy Daniel Ő maga is természetfeletti, de a saját vadászaim is tisztában voltak azzal, hogy Daniel maffiája nemes egyszerűséggel mészárolta volna le őket, talán még engem is. Ez a vadásztársaság érdekből alakult, s ennek a szövetségnek köszönhetően fogant meg akkor a mi szerelmünk is. Vajon még mindig maradt abból a régmúltból egy kis darabka? - Benned mindig is megbíztam, mert te voltál az, aki a vadászaimmal akart szövetkezni. Én a te embereid közül bárkit befogadtam volna, kivéve azokat, akikre pont vadászunk. - Kezd deja vu lenni az egész helyzet, hisz alig négy éve pontosan ezen vesztünk össze és újra itt tartunk. Meddig fogja még visszahántigálni azt, amiért nem vettem be azt a nőt? Féltékeny voltam rá, borzalmasan. Mintha őt mindig jobban becsülte volna, mint engem. Viszonyról viszont nem tudok, de talán jobb is.
A könnyeimet letakarítom az arcomról és mély, erőteljes levegőt szívok magamba határozottan. Nem, még nem tudom összeszedni a gondolataimat és ötletem sincs, hogy ez a helyzet hogyan válhatna kellemessé. A visszatérésének kéne örülnöm és annak, hogy még él, nem pedig tovább szajkózni azt, ami négy évvel ezelőtt történt.
Biccentettem egy üres szoba felé, ahová behordtam még régebben az összes cuccát. Amikor a tudtomra adták, hogy félrelépett és magamra hagyott, akkor egy szobába vittem mindent, ami az övé volt. Bíztam abban, hogy visszajön, és ezért sem voltam képes arra, hogy kidobjak mindent. Utána pedig már a szoba környékére se tudtam menni, mert így is túlságosan sokat gondoltam rá még utána is.
Újra megszólaltam volna, de nem hagyta. Épp, hogy a szóból egy betűt kiejtettem, de szigorúan emeli felém a tenyerét, hogy most maradjak csendben. Még képes engem elcsitítani? Ám legyen.
Semleges arccal követtem őt a szemeimmel, amíg bement a fürdőbe. Értem én, hogy rosszkor volt most rossz helyen, hisz nem a legjobb pillanatomban talált rám, de őszintén: Eddig abban a hitben éltem, hogy félrelépett. És hogy ezt miért nézem ki belőle? Mert rengeteget veszekedtünk és utána még az is sokat nyomott a latba, hogy ezt a tudtomra adták olyanok akik nem akarták, hogy megtaláljam őt. Mégis mit várt?
- Ha végeztél, a konyhában várlak. - Bököm oda szinte némán, de amikor fürdött, közben vittem be neki ruhát, amit éjjelre felvehet. Foglalkozom vele úgy, mint régen, még annak ellenére is, hogy mennyire feszült valójában a helyzetünk. De ez evidens, hogy nem fogja az ember feldolgozni röpke öt perc alatt, hogy mi történt.
Amíg fürdött, én a konyhában álltam neki vacsorát készíteni neki. Lehet, hogy haragszik rám, nem hibáztatom ez miatt. Én jóval hevesebb vagyok nála és valószínű, hogy ha ilyen helyzetben találtam volna rá, akkor addig ütöttem volna amíg mozog. Fel sem fogtam volna, hogy nem lehet az ő hibája. Ha én lettem volna a helyében, ő sem számíthatott volna arra, hogy hol vagyok, vagy, hogy egyáltalán valaha is betorpanok. De akkor is, ha nem is őt, de a ribancot cafattá szedtem volna. Talán szerencse, hogy nem fordított helyzetben történt mindez. Bár a szenvedését és a kínokat amit át kellett élnie, mindenféle habozás nélkül átvettem volna, hogy én szenvedjek, ne pedig ő. De nem tehettem, bármennyire is szeretném.
A csirkemell filéket apróbb darabokra szeltem fel, majd pedig a serpenyőbe dobtam azokat, amiben már forrt a vaj és az olaj keveréke. Közben pedig már a tészta is megfőtt, amit hamar leszűrtem és két tányérra osztottam el. Közben visszatértem a húsra, sót és borsot szórtam rá, majd hozzátettem a spenótot is. Amikor a csirke kellően megsült, felöntöttem az egészet tejszínnel és parmezánsajttal kevertem össze. Ez egy tipikus olaszos vacsora, nagyon sok ilyesmit ismerek. Ahol én nevelkedtem, ott nagyon sok receptet megtanulhattam és ráadásul Daniel nagyon szerette őket. Biztos vagyok abban, hogy nagyon éhes lehet.
Az asztal két végébe tettem két tányért evőeszközökkel, azok alá pedig egy-egy háromszögbe hajtott szalvétát is. A hangulat kedvéért még egy gyertyát is tettem a két tányér közé, hisz az is megadja a hangulatot, nem? Nekem nem az a célom, hogy most ellökjem magamtól. Ugyanúgy ragaszkodom hozzá, mint régen és gondoskodni szeretnék róla.
A tányérokra rakott tésztára elosztottam a csirkés, spenótos szószt és amikor végeztem ezzel, csak leültem az én helyemre és rá vártam. Nem akarok most arról beszélni, ami történt, akkor biztos csak összevesznénk. Talán jobb, ha alszunk rá és holnap eldöntjük, hogy mi lesz a kettőnk sorsa.

Vissza az elejére Go down

Animágus •• a boszorkányok legfőbb hírnöke vagyok
Daniel Barrett
Barrett & Cortez ház IDo68bx
Hobbi & foglalkozás :
Maffiavezér



A poszt írója Daniel Barrett
Elküldésének ideje Szomb. Szept. 29, 2018 11:16 pm
Ugrás egy másik oldalra
Látszik, hogy nagyon sok dolgot nem ért, egész egyszerűen csak feltételez. Az egy dolog, hogy voltak vitáink abban az időben, de akkoriban eléggé nehéz idők is jártak és sok áldozatot megköveteltek az akkori dolgok. Ráadásul mindketten elég makacsok vagyunk, így ahelyett hogy észérvekkel beszéltük volna meg a dolgokat, ment a tányérdobálás és csörömpölés. Néha csak kimentem a kanapéra estére, néha a vendégszobát találtam meg, de volt olyan is, hogy inkább elmentem a házból, mert ki kellett szellőztetnem a fejemet. De valahogy mindig sikerült visszatalálni a másikhoz, ha nem is szavakkal, akkor tettekkel.
- Hogyne rémlene – alig telt el nap, hogy ne gondoltam volna rá. Mégse tudtam mit tenni, nem volt meg hozzá a kellő erőm. Akármennyire is szerettem volna bármiféle segítséget kérni, vagy akár csak életjelet adni magamról, jól tudták hogyan akadályozzák meg minden ilyesfajta kísérletemet. Azt se teljesen tudom, végül hogy a fenébe tudtak megtalálni.
Őszintén szólva nem meglepő szerintem, hogy inkább keresek magamnak valami italt. Még ő van felháborodva. Hát az én kurva anyámat már, hogy az életben maradásomért küzdöttem nap-napot követően, és amint kiszabadultam, megpróbáltam hazajönni. Komolyan, mekkora egy mocsadék vagyok. Kiérve találok is valami töményet. Átlátszó üvegben van, a címkét viszont fel nem ismerem. Tequila, vodka, vagy valami más. Érdekli a fenét, kibontva egyből meghúzom azt. Vodka. Annál jobb. Még egy korty, majd úgy csapom le az asztalra, hogy rendesen belekong az üveg is a kezemben. Hangosan fújom ki a levegőt.
Látom, hogy elkezd sírni, most mégsem érzem azt, hogy oda kellene mennem megvigasztalni. Eleve szarul esik az is, hogy ilyet feltételezett rólam, hogy csak úgy elhagynám. Minek? Ki miatt?
- Emiatt ne emészd magad. Megtörtént, vége. Most már itt vagyok legalább – sóhajtok egy újabbat, mielőtt újabb kortyot húznék le a vodkából.
- Igazad volt abban, hogy nem kellett volna elmennem arra a vadászatra. Legalábbis nem egyedül – ezt aláírom neki. – Viszont Farrahval kapcsolatban hatalmasat tévedtél. Arra hivatkoztál, hogy természetfeletti, ezért nem csatlakozhat, és ezért nem bízol benne. Csak arról feledkeztél meg, hogy az egyik alapítója maga is természetfeletti – nem titkoltam ezt előtte túl sokáig. Amint kicsit közelebb kerültünk egymáshoz, elmondtam neki. Nehezen fogadta, de a magyarázatomat, hogy miért választottam ezt az életet az újbóli életre kelésem óta végül elfogadta.
- Most magadra hagylak egy kicsit, gondolkozz. Remélem nem dobtad ki a hajnyíró gépemet. Zavar ez a szakáll már kicsit – közben meg is simogatom egyik kezemmel. – Szóval, ha megvan, elmondhatnád, hol találom, hogy kicsit rendbe szedjem magam. Meg talán lefürdök. Hogy legalább egy kicsit otthon érezhessem magamat – ha pedig beszélni akarna most ezekről, akkor csak felteszem a kezemet és arra hivatkozok, hogy ne most kezdjünk bele. Először ő is kicsit fogja fel a történéseket, hátha aztán kicsit tisztábban tudunk beszélni.
Ha elmondja, hogy a gépem hol van – ha egyáltalán megvan még -, akkor elindulok érte, hogy a fürdőbe érve majdnem minden ruhámat ledobva kicsit rendbe vághassam a pofaszőrzetemet. Hagyok egy kis szakállt, de olyan emberibbet. De aztán megnyitom a zuhanyzó csapjait is. Rám fér már egy kis frissítő zuhany a saját házamban. Erre a kis időre legalább úgy tehetek, mintha minden a régi lenne.
Vissza az elejére Go down

Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Pandora Cortez
Barrett & Cortez ház Tumblr_inline_ob90bjckD11u591hd_100
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
◖the jazz's city◗
Hobbi & foglalkozás :
◖coven◗



A poszt írója Pandora Cortez
Elküldésének ideje Szomb. Szept. 29, 2018 10:50 pm
Ugrás egy másik oldalra


Daniel && Hephzibah

Egy vadászat nagyon hosszú időt vehet igénybe, akár egy évet is. Figyelmeztettem őt akkor, hogy nehogy elinduljon, mert hatalmas nagy baj történhet belőle. Azt akartam, hogy velem maradjon és ne hagyjon el, egyszerűen éreztem, hogy valami baj fog történni. Én is vele mehettem volna, de én túl gyáva voltam ahhoz, hogy elvállaljam azt a vadászatot. Habár időközben a fejembe tömték, hogy biztos ürügy volt ez a vadászat arra, hogy elhagyhasson, hisz az utóbbi pár hónapban akkor rengeteget veszekedtünk. Volt, hogy külön kanapén aludt, én pedig az ágyunkban. Borzalmas időszak volt az, habár még akkor is fülig szerelmes voltam belé. Ő volt az életem, ő volt a mindenem. Minden kapcsolatban megfordulnak kisebb-nagyobb hibák, de mi azokat is átvészeltük; mégis az utolsó összerezzenésünk sokkal másabb volt a többinél.  Hajthatatlan volt, de én akartam, hogy maradjon és hagyjon fel azzal. S lám, mi lett a vége? Először tudtam, hogy bajba került és hónapokon át kerestem őt a csapatommal, mígnem megtaláltak olyanok, akik átadták az üzenetet, miszerint elhagyott. Mondom sem kell, hogy abban a pillanatban csak arra voltam képes, hogy összeessek és zokogjak. Most pedig csak úgy betorpan, mintha mi sem történt volna? Mégis hogyan képzeli ezt?
- A te házad? O Dio mio...- Vigyorgok kínból. - Ha nagyon ragaszkodtál volna hozzá, akkor nem léptél volna le. - A szavaiba vágok dühösen. Aztán csak felhúzom a szemöldökeimet, amikor megjegyzést tesz arra, hogy épp ki előtt meztelenkedek. Mégis mit várt? Még most is zavarban vagyok, de a bánatom annál sokkalta nagyobb. Nem cseréltem le a zárakat, holott megtehettem volna. Mivel eltűnt, jogilag egy idő után engem illetett volna a ház, mégsem tettem ilyesféle intézkedéseket, pláne, hogy még a zárakat sem cseréltettem le. Valahol a szívem mélyén vártam erre a napra, hogy visszajön hozzám és minden a régi lesz. Ebből az egyik teljesült, de vajon a másik feltétel is teljesülni fog? - Igen, a párod, akit közel négy éve hoppon hagytál. Rémlik? - Szinte úgy fújtatom vissza a mondatot, miközben dühösen rángatom magamra a hálóköntöst úgy, hogy bármi mást alávennék.
Az ágyon ülve figyelem, miközben lebontja magáról az átázott kabátot és szemet üt, hogy pár mérettel nagyobb ruha van rajt és ő maga is tényleg másképpen néz ki, mint ahogy utoljára láttam. Most pedig nem a szakállra vagy a hosszú hajra gondolok, hanem jóval soványabb lett. Mégis mi a szar akar lenni ez az egész?! Ez valami rossz vicc, ugye?
Kezdem elhinni azt, amit mond. Habár érzem, hogy újra visszavörösödik az arcom, de most azért, mert hatalmas nagy harag gyülemlik fel bennem és ezúttal nem ő iránta.
Haragudtam azért, amiért a vadásztársaságot és a maffiáját keverni akarta, mert nem szerettem volna belefolyni az ő ügyeibe. Mégis jónak látta, ha az ő embereivel vegyíti azt, amit egyébként sem kellett volna. Egy természetfeletti a vadászok között? Ha nem a többiek, én magam szedtem volna apró cafatokra. - Szóval azt akarod nekem beadni, hogy elfogtak téged és évekkel később az a cafka húzott ki téged onnét. Nem is értem, hogy miért nem hozzá rohantál most. - Fújtatok tovább, aztán felállok az ágyról, miután az útja kifele vezeti őt a házból. Értem én, hogy pont rajtakapott, de mégis mit várt?
Megállok a falnál, amíg őt figyelem miközben ő valami italt keres magának. Annyira odarohannék, hogy átöleljem és el ne engedjem, mégis úgy érzem, hogy képtelen vagyok rá. Félek attól, hogy ellökne magától, és ráadásul a makacsságom sem akar megtörni. Látszik rajtam, hogy mennyire erőteljesen szorongok és harcolok a saját démonjaimmal, egészen addig, amíg látványosan és hallhatóan is sírásba kezdek. A sírás sohasem volt az én műfajom, de most valahogy túlságosan is megrázott ez az egész. Itt van előttem életben még négy év után is és kiderült, hogy mégsem csalt meg, hanem egyszerűen fogságba került.
- És én nem tudtam segíteni... - Megremegek megtörten, aztán karjaimmal elkezdem letörölni a könnyeimet, hol pedig takargatni a bánatomat. Úgy érzem magamat, mint egy kör alakú szobában, ahol nem találok egy kis sarkot, ahol kisírhatnám magamat. Úgy érzem, hogy itt van előttem, de mégis ott van egy hatalmas nagy fal, ami nem hagyja, hogy átöleljem vagy megcsókoljam. Sokkal nagyobb fájdalmat érzek annál, mint amikor a tudtomra adták, hogy elhagyott engem.
Vissza az elejére Go down

Animágus •• a boszorkányok legfőbb hírnöke vagyok
Daniel Barrett
Barrett & Cortez ház IDo68bx
Hobbi & foglalkozás :
Maffiavezér



A poszt írója Daniel Barrett
Elküldésének ideje Szomb. Szept. 29, 2018 9:44 pm
Ugrás egy másik oldalra
Őszintén, nem hittem volna, hogy egy ilyen látványra kell majd hazajönnöm. De nem tudom hibáztatni, a legjobb tudomása szerint én könnyedén lehetek most a föld alatt, ahol alulról szagolhatom az ibolyát. Pláne, mert volt egy elég komoly vitánk a maffiámmal és egy bizonyos döntéssel kapcsolatban, aztán pedig eltűntem arra a vadászatra amitől próbált is elriasztani, mert az még szerinte számomra is nagy falat lett volna. Hát… így is lett. Mondhatja nekem majd nyugodtan, hogy „én megmondtam”, és nem is róhatom fel neki. Én megpróbáltam, de elbuktam, és az is csoda, hogy eddig életben maradtam. Nem a szívjóságuknak volt köszönhető, annyi szent. De élvezték is, hogy ennyire kitartó vagyok, hogy ennyire nehezen török meg, hogy ilyen jól eljátszadozhatnak velem. Ha nem lettem volna ilyen jó sport, már lehet tényleg arra a sorsra jutottam volna, amiről korábban beszéltem. Vagy inkább mondom úgy, hogy nagyon esélyes.
Látom, mennyire meglepi a jelenlétem, és hogy ilyen könnyeden szóltam hozzájuk, még a helyzethez mérten is. Végül már karba teszem a kezeimet, ahogy próbálja kicsit felfogni az itteni történéseket. Nem lennék meglepve, ha lenne benne valami bódító anyag. Akár alkohol, akár valami más. A gyász sok mindent tehet az emberrel, még azokkal is, akikból sose nézte volna ki senki.
Figyelem, ahogy a srác teljesen értetlenül kapkodja a cuccait magához és siet el mellettem. Még a gatyáját sem kapta magára a szegény pára. És még hogy meg fog ázni ebben az esőben. Már majdnem sajnálom!
- Elnézést, de tudtommal ez az én házam is még mindig. A kulcsom legalábbis nyitotta… volna a zárat, ha kellett volna – sóhajtok egyet, akkor pláne, mikor a következő feltételezését meghallom. – Na mi az, egy ismeretlen előtt ilyen nyíltan meztelenkedsz, de a saját párod előtt már pironkodsz? – rázom meg a fejemet rosszallóan.
Az átázott kabátomat végül leszedem magamról, ami alatt csak egy egyszerű hosszúujjú póló van, de az is körülbelül egy mérettel nagyobb. Vagyis… a régi méretem igazából, csak kicsit kifogytam abból. Csoda, hogy csak egy méretet.
- A ribancom aligha, de az a boszorkány-démon-miazanyám szekta, amit egyedül próbáltam szétszedni már annál inkább. Azaz… kimentettek. Pont az, aki miatt ment anno az utolsó vitánk. Akiben annyira nem bíztál meg, csakmert ő maga is természetfeletti volt, ráadásul a maffiám tagja is, én pedig be akartam venni a vadásztársaságunkba. Rémlik valami? – nem mozdulok továbbra sem az ajtóból, továbbra is ott támasztom az oldalamat karba tett kezekkel.
- Örülök, hogy láthatlak, annak már kevésbé, hogy látszólag éppen félájultra dugtak téged a közös ágyunkban – teszem még hozzá mellékesen. – Keresek valami italt – és csak akkor lépek el az ajtóból, hogy meginduljak az azóta már felkapcsolt villanyú folyosón valami erősebbet szerezve. Enyhén sántítok, míg odaérek, de aztán el is kezdek keresgélni… úgy akármit. Még egy sör is jó lenne.
Vissza az elejére Go down

Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Pandora Cortez
Barrett & Cortez ház Tumblr_inline_ob90bjckD11u591hd_100
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
◖the jazz's city◗
Hobbi & foglalkozás :
◖coven◗



A poszt írója Pandora Cortez
Elküldésének ideje Szomb. Szept. 29, 2018 9:24 pm
Ugrás egy másik oldalra


Daniel && Hephzibah

Négy éve már annak, hogy ilyen ribanc módon élem az életemet. Meggyötört és összetört lettem, úgy érzem, hogy a mai napig a lelkem egy része letört belőlem. Mindenki átélhette már azt az érzést, amikor elveszítünk valakit és utána már mi magunk sem olyanok vagyunk, mint régen. Odaadtam valakinek az egész mindenemet, utána pedig nemes egyszerűséggel veszik minden a semmibe. Nagyon sokat veszekedtünk az utolsó hónapjainkban, mégis ő azt az utat választotta, hogy szó nélkül lelép. Ennyit értem volna neki? Habár ma már nem sírok miatta, nem beszélek róla, mégis a mai napig ha csak rá gondolok valami meghal bennem újra és újra.  A szex pedig eltompít, egy igazi szajha lett belőlem az elmúlt pár évben. Élvezem, de belülről egyszerűen elrohadtam. Már a vadászokat sem tudom úgy vezetni, mint régen: bevallhatom, hogy nélküle aligha érek bármit is. Hiányoznak a boldog perceink. Habár nem házasodtunk össze, mégis úgy éltünk papír nélkül, mint egy boldog házaspár. Mielőtt veszekedtünk volna, nagyon szerettem volna közös gyereket. Daniel kezébe nagyon jól állt volna egy gyermek, de ennek aligha van már bármiféle jelentősége. Vége már négy éve mindennek.
A nyögéseim elhalkulnak, hisz jelenleg nem az élvezetet lelem benne, hanem a kínos fájdalmakat; hagyom magam, mégis úgy érzem magamat, mint akit épp megerőszakolnak. Néhány perce még iszonyatosan jól éreztem magamat, most pedig mégis minden egyes lökésnél válik a hangom fájdalmassá, de ő ezt aligha érzékelheti. Szólhatnék, hogy álljon le, de egyelőre ahhoz is gyengének érzem magam. Szenvedtem, hogy ezt teszem és azért, mert még négy év is kevés volt ahhoz, hogy teljesen kizárjam őt az életemből. Ő is kizárt engem az övéből. Én miért nem teszek így?  Cara mia. A mai napig visszacsengenek a fülembe az édes becézgetései.
Dühösen markolok bele a lepedőbe, eléggé közel állok ahhoz, hogy lelökjem magam mellől és kirohanjak felöltözni, de mikor már a mellkasához érintem tenyereimet készülve arra, hogy eltaszítsam, egy különös hang riaszt el attól, hogy elváljak a pasastól és riadtan üljek fel úgy, hogy a takarót melleim elé rántom és zavaromba túrok bele az összeborzolt, kissé már izzadtas hajamba. A heves mozgástól kellően megszédültem és szükségem volt pár másodpercre, hogy kirajzolódjon az idegen alakja, aki épp az ajtóban áll.
- Amore? - Kibukkan a számon, talán még kicsit dadogva is. Az arcom nemcsak az elmúlt pár perc miatt vörös már, hanem azért, mert iszonyatosan érzem magamat. Mégis mit keres itt?! Mi az, talán nem kidobta a szeretője akiért elhagyott?!
- Kotródj! - Ezt nem Daniel számára címeztem, hanem annak, aki épp az előbb egy vadállat módjára dugott. Láthatja, hogy semmi komolyabb viszony nincs közöttünk, ha már így beszélek vele. Az ilyen nyomorultakat másnap úgysem szoktam már látni. - Fa presto! -  Kiabálok rá, de ő addigra már nagyjából felöltözve kikerüli Danielt, hogy távozóra fogja.
- miért jöttél vissza? - Képtelen vagyok ránézni. Hatalmas késztetést érzek arra, hogy a nyakába vessem magam és addig öleljem, amíg csak tudom, de miért is tenném? -  Mi az, csak nem kidobott az a ribanc? - Vigyorgok kellemetlenül, miközben a hálóköntösömért nyúlok. Azt már meg se kérdezem, hogy hogyan néz ki mégis. Danielre nem vallna, hogy felcsapott hajléktalannak.  
Vissza az elejére Go down

Animágus •• a boszorkányok legfőbb hírnöke vagyok
Daniel Barrett
Barrett & Cortez ház IDo68bx
Hobbi & foglalkozás :
Maffiavezér



A poszt írója Daniel Barrett
Elküldésének ideje Szomb. Szept. 29, 2018 4:33 pm
Ugrás egy másik oldalra
Alig hiszem el, hogy újra itt vagyok. Három, vagy négy éve már annak, hogy utoljára ezen a környékre betettem a lábamat. Nem önszántamból maradtam távol, nagyon nem. A sebeim nagyjából már begyógyultak, viszont még az egyik lábamra kicsit sántítok, valószínűleg nem forrt jól össze a csontom. Tudok járni vele, de csak éppen. Egyelőre nem különösebben akartam ezzel foglalkozni, egy boszorkány jól tudom, hogy nyomban helyrevágta volna, de az első utam inkább másfele vezetett – haza. Nem tudom, mire is kellene számítanom, amint elérek abba a házba, de nem is akarok erre gondolni. Majd rázúdítom ott helyben a gondolataimat az én drágámra. Ha még egyáltalán ott lakik. Akárhogy is, én most oda tartok, az fix.
Nem különösebben sikerült még rendbe szednem magam teljesen. Akik kiszabadítottak onnan, azok adtak ruhát is nekem, azt éppen magamra kaptam, de a maradékot inkább meghagyom későbbre. Így is esélyes, hogy nem fog rám ismerni a ház jelenlegi úrnője. Tekintve, hogy mikor legutoljára látott, még rendben tartott borostám volt, egész rövid hajam, most pedig körülbelül a mellkasom tetejéig érő szakáll, illetve a hajam is már a hátamat verdesi. Mint valami csöves, úgy néztem ki, mikor kijutottam onnan. Maradjunk annyiban, hogy nem volt személyre szabott borbélyom. Éppen csak megmostam mind a szakállamat, mind a hajamat, mégis valahogy csak prezentáljam magamat, de ez aligha számított sokat, hiszen alig 5 percre voltam a házamtól, mikor elkezdett szakadni az eső.
A rám adott szürke nadrág és világosbarna bőrkabátból mindkettő felvett néhány árnyalatnyival sötétebb színt, ahogy a hajam-szakállam is. A kulcsom megfelelő helyre volt elrejtve, így a házba való bejutás nem lett volna egyáltalán nehéz. Ellenben nyitva volt az ajtó. Érdekes, gondoltam magamban.
Beljebb lépve és becsukva magam mögött a bejárati ajtót máris érdekes hangok ütik meg a fülemet. Hm. Kétlem, hogy jelen pillanatban rám gondolgat, azért ad ki ilyen hangokat. De tudom, hogy ő az, lássuk be, elég sokszor hallhattam én magam is.
Kifacsarom a hajamból és a szakállamból kicsit a vizet, Hephzibah egyik időközben elhagyott ruhadarabjába meg is törlöm még kicsit, úgy haladok a hangok irányába. Ott pedig megállok a tárva-nyitva hagyott ajtónak az ajtófélfájában és nekidőlök oldalasan. Nem kell sok, egy-két másodperc után szólalok csak meg. – Ki hitte volna, hogy pont a házamban leszek zavaró tényező. Vagy csatlakozzak? – szólalok meg, miután megköszörültem kicsit a torkomat a rám fókuszálás miatt. – Helló, cara mia, rég láttalak már – vigyorodom el féloldalasan, mikor végre rám tekint.
Vissza az elejére Go down

Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Pandora Cortez
Barrett & Cortez ház Tumblr_inline_ob90bjckD11u591hd_100
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
◖the jazz's city◗
Hobbi & foglalkozás :
◖coven◗



A poszt írója Pandora Cortez
Elküldésének ideje Szomb. Szept. 29, 2018 4:05 pm
Ugrás egy másik oldalra


Daniel && Hephzibah +18

- Jézusom... - Nyögök fel jólesően, miközben nyelve szüntelenül mozog csiklómon, hol pedig hüvelyembe nyomja bele tövig és ott mozgatja tovább. Ujjaimat a hajába túrom, a combjaimat pedig  még inkább szétfeszítettem, hogy még jobban hozzám férjen; egyszerűen imádom, ahogy szinte felfal. Elmondhatatlanul nedvessé és izgatottá tesz, érzem, hogy teljesen felforr az egész testem. Megremegek teljes egészemben, amikor most már nem csak nyalogat, hanem csiklómat ajkai közé veszi és erőteljesen beleszív, szinte érzem, hogy ha így folytatja kifacsar belőlem egy istenes orgazmust. Mellkasom fel alá emelkedett a szabálytalan levegővételeimtől, majd pedig felsikoltok, amikor egynél több ujját belém döfi teljesen a legmélyebb pontomig. Most már tovább nyal és szívogat, közben pedig az ujjait könyörtelenül mozgatja bennem; szinte áradok a nedvességben, mint egy facsart gyümölcs.
- Én... - magamba szívom a levegőt hangosan, aztán elönt egy jóleső görcsös bizsergés  ami hatására megrángok látványosan és hosszasan sikoltok. Vár, amíg lecsillapodom, levezetésként pedig még belém kóstol és még mozgatja bennem az ujjait, de már jóval gyengédebben. Nagyon jól esik amit most művel velem, érzem, hogy beleizzadtam az egészbe.
A hüvelyem és a csiklóm még rángatózik az orgazmustól, ezt kihasználva pedig minden erőmet összeszedve kelek fel és taszítom most le őt az ágyra úgy, hogy én kerülök felülre. Sokat nem várok, hanem azonnal magamba fogadom őt úgy, hogy még érezhesse a művének az eredményét.
- Érzed ezt a pulzálást, ugye? - Kérdezem szinte lihegve, nyüszögve,   aztán látom, hogy az arcára elégedett vigyor eszül ki. Sok sejtelmet rejt, majd pedig kezei után nézek, amikor megérinti a csípőmet majd feljebb emel magán. - Mit csin...? - A kérdést sem voltam képes végigmondani, mert a csípőjét irgalmatlanul gyorsan kezdi el alattam mozgatni úgy, hogy  szinte tövig mélyed belém minden egyes lökésénél. A bőrünk hallhatóan csattan egymáshoz, majd pedig hirtelen mozdulattal lök le magáról úgy, hogy mellé kerülök de még mindig bennem van; ezúttal egymásnak fordultunk, combomat megragadja és úgy mozog bennem irgalmatlanul. Ha az egyik kezemmel nem kapaszkodnék az ágy szélébe, valószínű le is tolna az ágyról a lökéseivel. Egy ideig képtelen vagyok hangot kiadni, bent akad minden lélegzetem, csak néha sikítok fel vagy kérlelem őt, hogy lassítson; de valójában elmondhatatlanul élvezem ezt a vadságot.
Vissza az elejére Go down




A poszt írója Ajánlott tartalom
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra
Vissza az elejére Go down
 

Barrett & Cortez ház

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Daniel Barrett
» A. C. Cortez
» Pandora Cortez

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
rising of the mortals :: Lakónegyed-


Új posztok
tekintsd meg
Pént. Május 31, 2019 10:58 pm
Laurel O. Delgado
Szer. Május 29, 2019 1:28 am
Katherine Pierce
Kedd Május 28, 2019 8:31 pm
Amren Monroe
Hétf. Május 27, 2019 11:26 pm
Lucille Éamon Vodova
Szer. Május 22, 2019 12:03 pm
Katherine Pierce
Hétf. Május 20, 2019 10:43 am
Shiraz Watson
Szomb. Május 18, 2019 10:03 pm
Aingeal Hearn

• ROTM FRPG •