Share | 

avatar
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Chatkép :


Keresem :
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
↷ in the land of gods and monsters
Hobbi & foglalkozás :
↷ journalist



A poszt írója Suzanne Bishop
Elküldésének ideje Vas. Szept. 16, 2018 10:31 am
Ugrás egy másik oldalra

Suzie && Tekergő
[You must be registered and logged in to see this image.]

Szavaira egy pillanatra lefagyok valahol a bortöltés és a poharakért nyúlás közben, mert hirtelen nekem ez eszembe se jutott, de végül töltök a poharakba és az egyiket neki is adom. – Nem hiszem, hogy ugyanúgy végződne. Alapból se ihatok sokat. – utalok itt arra, hogy még mindig szoptatok. Sőt! Sok anya talán már ezért a pohárnyi borért is lehet máglyán égetne el emiatt. – Vagy annyira bánnád a dolgot, ha ugyanúgy végződne, mint akkor? – pillantottam rá kíváncsian, mint aki elgondolkozik ezen a lehetőségen is, pedig a veszélye most nem állt fent. Mind a ketten kicsit felelősségteljesebbé váltunk a lányunk és a tettünknek köszönhetően. Meg egyébként is jobb volt emlékezni az intimebb pillanatokra is, mintsem hagyni, hogy a homály fedje, mert túlzottan is sokat ittunk.
Szavain elmosolyodom és még kicsit el is kuncogom magam, miközben érzem a gyengéd simogatását a pocakomon. Emlékszem, hogy anno mennyire is féltem elmondani neki, hogy babát várok, amikor rájöttem, de aztán mennyire is örült neki. Miként is csináltuk végig a hátralévő időszakot. – Nem csodálom. A világ is sokat változott, míg Csipkerózsikásat játszottál. Aztán pedig ott voltam én, hogy felforgassam az életedet, mint egy tornádó. – dőltem neki boldogan, miközben a poharat a kezemben tartottam. Néha egy-egy aprót kortyoltam belőle. Élveztem a csendet, ami viszonylag körbelengte ezt a helyet és azt, hogy pontosan azokkal lehetek itt, akik a legfontosabbak számomra.
- Szeretlek. – fordulok felé, majd újabb csókot lopok tőle, ha engedi, ha nem, akkor csak egy puszit nyomok a szájára. Tudom, hogy mire gondol, de én nem akarok arra gondolni, hogy mások miként mondtak le róla. Hogy mennyire keményen kellett dolgoznom azért, hogy megteremthessem azt a pénzt, amivel meg tudom akadályozni azt, hogy levegyék a gépekről. Nem akartam azokra a borongós napokra gondolni. Inkább csak az elmúlt időre, amikor újra boldog lehettem, amikor újra felfedezhettem a világot vele együtt.
- Igen, sokat még nem lehet a napon és ne aggódj, majd pár nappal később hallá is változhat, amikor már itt lesz édesanyád is. Azt mondta, hogy szívesen vigyázz Oliviára, hogy ketten is tudjunk kicsit feltöltődni, kikapcsolódni. – avatom be Declant, ha nem rémlett volna neki, de most hárman voltunk, aztán úgyis fogunk négyesben is tölteni egy kis időt, de hazugság lenne azt állítani, hogy nem várom már azt a rövidke akár pár órát is, amikor csak magunk leszünk. – Esetleg szerezzünk befőttesüveget is addigra? – cukkolom őt látva a gyermeki rajongását, majd újra a lányunk felé vándorol a pillantásom, de még mindig az igazak álmát alussza. – Vagy megnézhetnénk együtt a naplementét a parton és utána sétálni menni? – a városban nem ugyanaz látni a naplementét, mint ilyen helyen. Kérdése meglep, mert nincs az az Isten, hogy én most felébresszem őt, a végén egész délután hisztis és nyűgös lenne, akkor már inkább éjszakázom majd vele. – Lehet sokáig lesz fent, de hogy én fel nem ébresztem, az is biztos. Lázas vagy szívem? Nem akarom, hogy egész délután hisztis legyen, vagy csak hivatalos vagy valami partira estére? – vontam fel kérdőn a szemöldökömet, miközben játékosan még a homlokához is nyomtam a kezemet, hogy megnézzem lázas-e. – Ha gondolod, akkor addig kártyázhatunk is. – dobok be egy újabb dolgot, hiszen gyerekként mind a ketten szerettünk kártyázni és különféle bolondos tétekben játszani. Élvezzük ki, amíg csend és nyugalom van, mert hamarosan már szaladni is fog, nem csak magyarázni a maga édes nyelvén. Akkor aztán biztosan nem lesz kilométerhiányunk.

■ ■[You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down

avatar
Tündér •• akinek nem adtak valódi szárnyakat
Tartózkodási hely :
Mystic Falls
Hobbi & foglalkozás :
eating is a necessity but cooking is an art



A poszt írója Declan Collins
Elküldésének ideje Hétf. Aug. 27, 2018 10:08 pm
Ugrás egy másik oldalra

Suzie && Tekergõ
[You must be registered and logged in to see this image.]

Nem mint ha eddig sokat unatkoztunk volna, de mióta Olivia megszületett, tényleg nem volt egy unalmas percünk se. Mondjuk szabad se sok, annak ellenére, hogy "állítólag" egészen nyugodt baba. Hát, nem tudom, lehet, hogy nyugodtan nézegetjük egymást az éjszaka közepén amikor épp nincs kedve aludni, nem kell folyamatosan énekelni meg bohóckodni neki, bezzeg ha egyedül hagyja az ember, már megy is a koncert! Mint ha csak a társaságot hiányolná, vagy félne egyedül, nem is tudom... néha különleges képességek ide vagy oda, azokkal sem sokra megyek, vagy legalábbis Suzie ölelése többet ér a kis rosszcsontnál.
Ettől függetlenül jó volt végre együtt is kimozdulni kicsit, pláne, mert míg eleinte én untam egyedül halálra magamat otthon - bocsánat, kettesben Teddel, utána, miután végre munkába álltam, nemsokára Suzie volt az, aki otthon küzdött az unalom ellen, és míg a lányunk születése előtt még egész sok közös program akadt, azóta igencsak megcsappantak. Mert vagy idő nem volt, vagy erő, vagy egyik sem, és már annak is örültünk, ha egy-két órácskát egymás mellett tespedünk a kanapén úgy, hogy semmit se kell csinálni.
Csend, béke, nyugalom. Igaz, nem utaztunk messzire, de felüdülés lesz a lakás után egy kicsit kimozdulni a zöldbe, és emellett ott a tudat is, hogy ha bármi otthon maradt, egy óra sem kell, hogy hazaugorjunk érte - vagy Suzie, elvégre nekem még mindig nincs jogosítványom, de magunkat ismerve, majd megoldjuk így is valahogy.
- Én is nehezen, de inkább ne csípj meg, ha mégis kiderülne, hogy álom, még nem akarok felébredni. - mosolyodtam el én is, miközben viszonoztam a csókot, majd vetettem egy pillantást az autó felé is, nem ébredezik-e még a kisasszony, de úgy tűnik, békésen szundikált, mi pedig kaptunk még némi időt közösen, mielőtt újra elrabolná tőlem az anyukáját. Vagy az anyukájától engem, attól függően, milyen lábbal kel.
- Ha már így rákérdeztél, kérek. - felelem olyan lelkesedéssel, mint ha én vezettem volna idáig és eddig azért nem ihattam volna - Csak aztán a végén nehogy úgy végződjön a borozgatás, mint a szülinapi bulidon. Vagy ott nem csak bor volt? Mást is ittunk? - kérdeztem elbizonytalanodva, mert mit szépítsünk, bár azóta volt ami visszajött az est emlékei közül, a többség azért mégis az örök homályba veszett.
- Unalmas, az biztos, hogy egy pillanatig sem volt. 9 hónapja... már ugyanannyi ideje van "szabad lábon", mint amennyit odabent töltött. - simítottam végig Suzie pocakján, miután elvettem a saját poharamat, majd koccintásra emeltem - Számomra az is olyan hihetetlen, hogy a felébredésem óta mennyi minden történt velünk... - arról nem is beszélve, hogy mennyi minden változott azóta, hogy kómába estem, azt sem volt kevés idő elfogadni, vagy feldolgozni. Néha még mindig olyan hihetetlen, hogy nem tizen-, hanem már huszonéves vagyok, és az sem túl sokáig.
- Ó, én tartozok köszönettel inkább. Nélküled most én se lennék itt. - fűztem hozzá csendesen, elvégre csak neki köszönhetem, hogy nem kapcsoltak le a gépekről még azelőtt, hogy magamhoz tértem volna. Furcsa belegondolni, és számtalanszor eszembe jutott, amikor elmerengtem azon, hogyan alakult az életem, de azt hiszem, összességében nem lehet okom panaszra, sőt... jobban talán nem is alakulhatott volna álmaimban sem.
- Nekem tetszik az ötlet. Mondjuk a víz eléggé le tudja fárasztani az embert, de Oliviával úgy sem lubickolnánk annyit, mint ha ketten lennénk. - meg a nap is tűz, úgyhogy már csak azért sem maradnánk addig, szóval maradni fog elég energia az esti csavargásra. Ha meg nem, ott a holnap is - Egy esti séta is egészen hangulatos lehet, ki tudja, lehet, hogy szentjánosbogarakat is látnánk! - lelkesedtem kisgyerek módjára - Vagy hátha könnyebben elaludna a kis törpénk ha naplemente után sétálnánk vele. - gondolkozok hangosan. Mondjuk én is jó vagyok, már azon agyalok, hogy kéne majd este elaltatni, úgy, hogy még a délutáni szundiból sem ébredt fel - Jut eszembe... ha még mindig alszok, meddig fog szórakoztatni minket este? Nem kéne lassan ébresztgetni? - mondjuk jön az uzsonnaidő, vagy valami...? Mondjuk ebben úgy is Suzie a szakértő, szóval csak kérdő tekintettel nézek rá, majd a kocsi felé Olivia irányába.

■■[You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down

avatar
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Chatkép :


Keresem :
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
↷ in the land of gods and monsters
Hobbi & foglalkozás :
↷ journalist



A poszt írója Suzanne Bishop
Elküldésének ideje Vas. Aug. 12, 2018 11:13 am
Ugrás egy másik oldalra

Suzie && Tekergő
[You must be registered and logged in to see this image.]

Egyre inkább kezdett vége lenni a nyárnak, de végül csak sikerült elszakadni nekünk is kicsit a munkától. Igaz, csak hármasban. Declan édesanyja nem tudott most velünk jönni, mert nem engedtél el a munkahelyén. Majd csak pár nap múlva fog utánunk jönni, de legalább nekünk összejött, hiszen már 9 hónapos volt a hercegnőnk is. Egyre nagyobb és kíváncsibbá vált a világra is. Szerencsére a kisebb nehézségek ellenére is elmondhattuk azt, hogy igazán jó baba és nem egy síros fajta. Hálás voltam ezért a sorsnak ezért. Igaz, ez Declannak volt nehezebb megoldani, mert én otthonról dolgoztam. Még mindig írtam cikkeket, még ha most már nem is mentem a maffia után, vagy a rossz emberek után, de attól még szerencsére nem kellett teljesen visszavonulnom. Így pedig egészen rugalmasok voltak olyan téren, hogy elengedjenek és ha volt is valami olyan cikk, akkor azt másnak adják a kiadónál kivételesen.
Olivia édesdeden aludt az ülésében a kocsiban, ahogyan neki vágtunk az útnak, igaz, nem kellett messzire menni csak a város szélére, de így mégis csak kényelmesebb volt. A kocsiajtót nyitva hagytuk a faház előtt, miután leparkoltunk, mert inkább előbb be akartunk pakolni addig is legalább alszik a szemünk fénye. Gyönyörű hely volt és tényleg az egyik legnagyobbat kaptuk. Itt biztosan el fogunk kényelmesen férni. Másfél hét pihenés, távol mindentől. Maximum majd olykor lehet a közelben lévő boltba kell elugrani bevásárolni, de most egyelőre volt mindenünk. A hűtő is beüzemelésre került, én pedig elpakoltam a szekrénybe a dolgokat, meg a játékokat is, hiszen sokat hoztunk. Építhetünk majd homokvárat, fürdőzéshez is kellene játékok, nem csak gumimatracok, karperecek, Meg ha sétálni megyünk, akkor a babakocsi is esélyen jól jön a kenguru helyett is olykor.
- El se hiszem, hogy végre itt vagyunk és a következő pár nap csak tényleg a miénk, a családunké. – mondtam mosolyogva, ahogyan közelebb léptem Dechez és megcsókoltam őt. Azóta se jött soha szóba az esküvő, se semmi ilyen dolog. A lányunk az ő nevét viselte és mi pontosan tudtuk azt, hogy így is összetartozunk. Nem a néven múlik ez a dolog.
- Esetleg bort kérsz? – dobtam be ötletnek, hiszen egy pohárnyi nem hiszem, hogy megártana nekünk, ha pedig benne volt, akkor utána kisétáltam a teraszra, ahol leültem a padra, hátam a házfalának dőlt és közben figyeltem a kocsiban szundító kislányunkat. Mind a négy ajtó nyitva volt, hogy a levegő is járhasson. Utána koccintásra emeltem a poharamat. –Az elmúlt két évre. Nem volt unalmas, de azt hiszem mondhatjuk azt, hogy jóértelemben. Még mindig alig tudom elhinni, hogy már 9 hónapja annak, hogy megszületett. – csuklott el kicsit a hangom meghatottan, mert még mindig annyira hihetetlennek tűnt. Utána pedig Declan vállára hajtottam kicsit a fejemet, miközben még így is olykor a kellemes nyári szellő a hajamba kapott, vagy éppen a ruhámat próbáltam volna még így is feljebb tornázni a lábamon. – Köszönöm. – sok mindent köszöntem neki. Azt hogy újra velem van, hogy kitartott mellettem és Oliviát is, az élet legszebb ajándékát. Olykor még mindig annyira hihetetlennek tűnt, hogy tényleg ennyire megváltozott minden és egy igazi család lett belőlünk.
- Ha felébredt, akkor evés után esetleg lemehetnénk a strandra, vagy neked mihez lenne elsőre kedved? Inkább sétáljunk és fedezzük fel a helyet? – az se rossz ötlet, bár azt lehet inkább késő estére pakolnám magamtól, hiszen eléggé tűzött a nap. Ezért is gondoltam, hogy a strandon se fogunk tudni mindig egyszerre sokat lenni. Főleg a lányunk miatt, hiszen az ő szervezete még azért nem annyira erős, mint nekünk. Mindeközben pedig a közelünkben vidáman rohangált a kutyusunk, aki olykor megállt a nyitott ajtó előtt is, hogy szemügyre vegye a családunk legújabb tagját is, majd amikor megállapította, hogy minden rendben van, akkor vidám csaholás közepette ment tovább.


■ ■[You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down

avatar
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Chatkép :


Keresem :
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
↷ in the land of gods and monsters
Hobbi & foglalkozás :
↷ journalist



A poszt írója Suzanne Bishop
Elküldésének ideje Vas. Aug. 12, 2018 10:44 am
Ugrás egy másik oldalra

[You must be registered and logged in to see this image.]
Vissza az elejére Go down




A poszt írója Ajánlott tartalom
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra

Vissza az elejére Go down
 

Camping és strand

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi
- járd körbe városainkat -
 :: Mystic Falls :: Külváros
-

Friss reagok
- lelked hangjai -


Szomb. Okt. 13, 2018 9:57 am




Álarc nélkül
- itt vagyunk -





Jelenleg 15 felhasználó van itt :: 3 regisztrált, 0 rejtett és 12 vendég :: 2 Bots
A legtöbb felhasználó (77 fő) Kedd Jún. 23, 2015 10:38 pm-kor volt itt.

Fajaink aránya
● ● számokban a valóság ● ●

csoportok ●
Ffi
Ember •
27
18
vámpír •
26
19
ősi vámpírok •
5
7
Vadászok •
8
9
Boszi / mágus
31
16
Farkas •
17
20
hibrid •
3
3
vámpírboszi •
14
6
Animágus •
3
2
dhámpír •
4
2
tündér •
2
2
Farkasboszi •
6
2
druida •
2
3